- Akkor örülök neki. - Mosolyogtam rá és picit megnyugodtam, hogy semmi baj nem történt vele. - Igazán? Bizonyítsd be, szépfiú. - Öltöttem ki a nyelvemet. Bár még mindig picit ideges voltam az a boszorkány miatt. - Hát igen amióta elmentettek nem láttam Bonniet. Akkor kicsit ittunk és azt hiszem rávettem, hogy randizzon Mattel. Szóval lehet, hogy azért nem elérhető most egyikük sem mert le vannak foglalva egymással. - Halkan felkuncogtam, hogy lehet tényleg összejött a kis tervem számukra.

-Jól van. Bár fogalmam sincs, hogy most merre van. Teljesen felszívódott.-húztam félre a szám-Én is minél hamarabb látni akartalak..Már kezdtem beleőrülni a hiányodba.-mondtam és egy lágy csókot nyomtam ajkaira. -Ne sajnáld! Nem lett különösebb bajom. Voltam már rosszabb helyzetben is..-nevettem el magam.-Nem tudom...Bonniet is már ezer éve nem láttam.-ráztam meg a fejemet.

- Hát örülök annak, hogy legalább hiányoztam. - Mosolyogva cirógatni kezdtem a tarkóját. Őrületesen hiányzott és csiga lassan telt a nélküle töltött idő. - Mattel? Hogy van? Ugye minden rendben van vele? A lényeg, hogy végre itt vagy. Nem is tudom bírtam-e volna tovább nélküled. - Fejemet nyakához fúrtam és mélyen beszippantottam az illatát.
- De jól vagy ugye? Én meg most átdoblak a szobán. Annyira sajnálom, édesem. Bonnienal erősebb lehet? Mert ha még egyszer bántani merészel én esküszöm letépem a fejét a helyéről. - Nyeltem egy nagyot majd puszilgatni kezdtem ajkait.

-Ezt teszi velem a hiányod.-vágtam rá egy mosollyal az arcomon. Meséljek el mindent? Ez most komoly? Kizárt dolog.-gondoltam magamban. Amikor a kanapéhoz tolt és leültetett, majd amikor az ölembe ült elkezdtem simogatni a kezét. -Igazából viszonylag minden rendben ment. Matt segített nekem, bár egyszer-kétszer majdnem széttéptem, de ha ő nem lett volna még mindig ott szerencsétlenkednék.-magyaráztam-Nagyjából sikerült az önkontroll dolog is és valamennyivel erősebbnek is érzem így magam.-mondtam és tartottam egy kis szünetet a mondataim között.
-Mikor hazafelé jöttem volt szerencsém belebotlani valami Violet nevű boszorkányba akivel összeakaszkodtam és én maradtam alul. Majdnem kicsinált..Merem állítani, hogy még nála erősebb boszorkánnyal nem nagyon találkoztam. -ráztam meg a fejemet.

- Szegény... lány.. épphogy .. elment. - Mondtam szakadozva a csókok között. - De te már nekem esel. - Mondtam, majd nagy nehezen, de picit eltoltam magamtól. - Beszélnünk kell. Mesélj el mindent, hogy mi történt amíg távol voltál. - Elkezdtem a kanapé felé tolni ahova sikerült leültetnem majd belefészkeltem magam az ölébe.

-Én is.-vágtam rá és szinte nem is hagytam, hogy Caroline is szóhoz jusson, azonnal nekiestem ajkainak. Lehet, hogy türelmetlen vagyok, de már két hónapja nem élvezhettem a társaságát. És ez a lány ...elég furcsa volt nekem éreztem rajta valami különöset.. de nem is törtem magam ezen...most csak és kizárólag Caroline érdekel.

- De tényleg jobb, ha megyek ti csak pótoljátok be amiről le vagytok maradva. Nem kell kikísérni tudom az utat. Örültem a találkozásnak Tyler. - Nagyot nyeltem majd elindultam a kijárat felé. Remélem van valami egyszerű terv arra, hogy kiiktassam Carolinet, de egyben megszerezzem magamnak Tylert. Itt az ideje ahhoz az emberhez fordulnom akiben a legjobban megbízom.

(Violet háza)

- Maradj még, hiszen most jöttél. - Huncut mosoly kúszott az arcomra azonban amikor Tyler a derekamnál fogva magához húzott, majd megcsókolt. Gyengéden viszonoztam neki azt. - Azt hiszem van mit bepótolnunk. - Kacsintottam Tylerre. Bár lehet, hogy ezzel csak még jobban zavarba hoztam Staceyt. - Sajnálom, ha zavarba hoztunk téged. - Boldogan mosolyogtam rá.

-Hát akkor Stacey....Örülök, hogy megismerhettelek.-mosolyogtam rá biztatóan mivel láttam rajta, hogy eléggé zavarba jött. -Ennek örülök.-mondtam egy féloldalas mosoly kíséretében. Tényleg örültem neki, hogy Caroline jókat mond rólam, pedig ha tudná, hogy mostanában miket csinálok. -Engem nem zavarsz. Legalábbis még egy darabig nem.-húztam magamhoz a csípőjénél fogva Carolinet és egy lágy csókot nyomtam ajkaira.

Hát ennek is eljött az ideje. Hivatalos találkozás hivatalos bemutatkozással együtt. Kissé elpirulva mosolyogtam és így köszöntem neki. - Szia. Azt hiszem még nem sikerült köszönnünk. - Mit makogok itt össze-vissza.. - Sok jó dolgot hallottam rólad. - És az idők során egy kép segítségével igaz, de beléd szerettem. Mennyivel egyszerűbb lett volna kimondani ha Caroline nincs itt. Sürgősen szükségem van Violet segítségére. - Igazán nem akarok itt lábatlankodni.

Legszívesebben felpofoztam volna, hogy egy hete itt van és semmit nem szólt, de Stacey miatt most uralkodtam magamon. Megkérdeztem volna ki volt a segítsége, de ezt majd egyszerre teszem fel az összes ilyesfajta kérdésemmel együtt amikor majd kettesben leszünk. Feltápászkodtam majd bemutattam őket egymásnak. - Tyler ő itt Stacey Jordan. Egy gyerekkori barátom. Stacey ő itt Tyler akiről meséltem.

Amikor megcsókolt boldogan viszonoztam. Ez hiányzott már..mindennél jobban.-Te is nekem..Nem is sejted mennyire.-mosolyogtam rá. Ha tudná miken mentem keresztül és, hogy milyen módszerekkel... -Rendben ment minden. Volt segítségem is. -simogattam meg az arcát-Körülbelül egy hete vagyok újra itt.-tettem még hozzá.-És ő ki?-néztem rá a másik lányra egy halványabb mosollyal.

Mikor Caroline megcsókolta a szívem teljesen összeszorult. Elfordítottam a tekintettem, mert féltem ha tovább nézem még kicsordul egy árulkodó könnycsepp. Látszott rajtuk, hogy nagyon szeretik egymást. Soha nem lesz Tylernél esélyem. Az egyetlen ember aki tud valahogy segíteni nekem az Violet. Remélem erre is lesz valami terve amit egyszerre tud végrehajtani a sajátjával.

- Annyira hiányoztál. - Örömömben teljesen elfeledkeztem arról, hogy Stacey is jelen van hevesen csókolni kezdtem édes ajkait ami már annyira hiányzott. Picit eltávolodva tőle mélyen a szemébe néztem és rámosolyogtam. - Mióta vagy újra a városban? Minden rendben ment?

Ki hitte volna, hogy meglepődöttségében a nappali másik végébe hajit?! -Nem pont erre számítottam.-tápászkodtam fel a hátamat masszírozva.-Jól vagyok. Ez még csak meg sem kottyant.-nevettem el magam. Na nem baj.. Egy újabb lecke: Ne osonj nők mögé! Jobb ha észben tartom.

Leültem mellé, majd a feltett kérdéseimre meg is kaptam a választ. Mondjuk én el tudtam volna képzelni Carolineról, hogy az örök fiatalság miatt vámpírrá váljon. De ezek szerint akarata ellenére történt a dolog.
A következő pillanatban már csak egy szemén pihenő kézpárt láttam, majd ugyanolyan gyorsan a tulajdonosával együtt a szoba másik végében kötött ki. Tyler volt az. Úristen. Élőben még dögösebb. Koncentrálj a szívverésedre Stacey. Bár ezt most foghatom kivételesen az izgatottságra.

Soha nem gondoltam, hogy valaki mögém tud majd lopózni, de a saját házamban annyira nem is figyeltem a dolgokra. Hiszen csak nem támad senki egy boszorkányra na meg egy vámpírra sem. De amikor valaki befogta a szememet az első reakcióm az volt, hogy megfogtam a kezét majd áthajítottam a nappali túlsó végébe. Ekkor vettem észre ki is volt az. - Úristen Tyler, jól vagy? - Suhantam oda mellé és segítettem neki feltápászkodni.

(A ház)

Amikor beértem a nappaliba megnyugvással tapasztaltam, hogy egy lánnyal van. Mivel mindketten háttal voltak nekem a kanapénál, Caroline mögé osontam és befogtam a szemét. Egy szót sem szóltam, csak vártam, hogy mit reagál.

- Igen vele. - Ledobtam a kulcsomat az asztalra, majd a kanapéra vágódtam és megszabadultam a cipőmtől. - Foglalj helyet. - Paskoltam meg a magam melletti helyet. - Először is a grillben esett kérdéseidre a válasz. Körülbelül két éve vagyok vámpír. Nem nem én akartam, de ez elég bonyolult és hosszú történet. - Nyeltem egy napot és visszagondoltam arra a napra amikor átváltoztam.

(A ház)

Szépen lassan a nappaliba invitált. Nem változott semmit a ház, ennek láttán elmosolyodtam. -És...anyukáddal laksz még?-érdeklődtem mosolyogva. Mindig is bírtam a szüleit.

A nappali