Úgy érzem a gyomromban a pillangók egyre hevesebben kavarognak, és ezt napok óta éreztem. De főleg az utóbbi párban éreztem ennyire.... elviselhetetlennek. Furcsa, idegen érzés volt, aminek oka az érzéseimből eredhetett, amiket egyenlőre nem mertem hangosan kimondani. Valami gátat szabott ennek, és talán a nyilvánvaló ellenére is az volt, hogy ha most ebbe belevágok és valami mégis közbejön, ismét ott találom magam, ahonnan elindultam. Egyedül és úgy, hogy nem tudom mennyit léphetek egyszerre előre. Vagy egyáltalán képe lennék e előrébb lépni.
A zavarodottságomból kirángatnak szavai, de szimplán úgy érzem, hogy szédülök a közelségétől is, mégsem húzódom el, mikor kisegít. Tekintetem folyamatosan őt fürkészi, arcát, vonásait, hogy meg tudjam még jobban fejteni, mit érezhet vagy gondolhat, mert a hirtelen témaváltások egyre sűrűsödtek a napokban, ami már annyira nem tetszett és kétségek hadával kezdett el tölteni. Viszont megtanulta, hogy a törölköző mire is való, amit egy elégedett mosollyal díjaztam. Tiszta ruhába bújok, majd útjaink elválnak. A hajam vizesen hagytam, majd mikor elkezdtem a fürdőszobát is rendbe tenni, megszárítottam.
Ő a konyhába megy, én először egy mosást indítok el, majd a takarítás egyéb részei jönnek. A gyors portörlés, a beágyazás, a porszívózás, a feltörlés, a díszítés, végül a következő mosás berakása és a teregetés. A nap java részét csendben töltjük. Mind a ketten a furcsa magányba burkolózva tettük,amit megbeszéltünk. Én ígéretemhez mérten a konyhába akkor léptem be, mikor a sütikészítés volt terítéken, és lelkesen kóstoltam végig a fázisokat, ahogy szinte mindig. Nem voltam édesszájú, de ez kihatatlan volt, ha süteményről volt szó. A rosszalló pillantás, ahogy rám nézett közben, egy mosolyt és valami furcsa vágyakozást, csillogást rejtett, amit nem tudtam hová tenni, így nem is foglalkoztam vele sokat. Az, hogy így alakult a nap, még minidig nagyobb elégedettséggel töltött el, mintha végigbeszéltük volna a napot, vagy vitatkoztunk volna arról, hogy ki mit és hogyan csináljon.
Mikor minden készen állt, a levegőben a hideg helyére kellemes meleg kúszott, vegyült benne a vacsora és a fenyő friss illata, és a földöntúli béke magába kebelezett ismét, ahogy a díszektől roskadó és fényfüzértől ragyogó fát néztem. Soha nem volt még ilyen szép fám, és most nem is magányosan nézegettem. Ahogy mellém lép és magához húz, elmosolyodva döntöm fejem vállára, és figyelmem továbbra is a fán tartom.
-Örülök, hogy eljött.-suttogom halkan, kicsit talán a kelleténél is jobban meghatódva.
Kérdésére rá nézek, csillogó tekintetem tudom, hogy sok dologról árulkodik, arról, hogy örülök, hogy mennyire hihetetlennek tartom ezt az egészet és furcsa mód nem zavar, ha arcom pirospozsgásabb a kelleténél.
Kezeim gyengéden mellkasára csúsztatom, és egy halovány mosollyal arcomon nézek rá fel.
-Először a gyertya és a kívánság.-lépek el tőle annyira, hogy az asztalon lévő kis koszorú mind a négy gyertyáját meg tudjam gyújtani, hogy az aztán épp úgy ragyoghasson, mint a fán a fényfüzér, amiből jutott még az asztalra is, így lámpafény nélkül is kellemes félhomály, de meghitt értelemben véve, ül a nappalin.
-Én azt hiszem ennél többet kívánni sem mernék. Tökéletes minden. A fa, az illatok, az, amit érzek. Minden. Így az én kívánságom azt hiszem, hogy már akkor bevégeztetett, mikor beléptem abba a poros kis bárba.-nézek ismét szemébe a gyertyák lángjának játékából.-Te mit kívánsz?-érdeklődöm, ujjaim továbbra is mellkasán pihentetve, érzem a hevesen dobogó szívverését, ami jelenleg szinte egy ritmust fúj enyémmel.

-Látom, bizonyos kérdéseket még mindig szeretsz nyitva hagyni. És még én ne gondoljak semmi rosszra...-forgatom meg szemeim, elnyomva a vigyorom, majd közelebb csúszok hozzá, és megmasszírozom vállait. Ujjaim egyenletesen mozgatom, próbálom az ismét összecsomósodó izmokat ellazítani, bár a sajátjaim is elkezdenek összeállni az erőlködéstől. A víz pedig kezd koszos lenni annak hála, hogy kezd leázni rólunk a kosz. És hamarosan másoknál is reggel van. De egyenlőre még sötét van kint és szigorú értelemben véve is bőven hajnalnak nevezhető időben vagyunk. Hívogató az ágy, de a meleg víz sokkal jobban esik az elgémberedett végtagjaimnak.
Mosolyogva hallgatom a felvázolt terveket, egyik szemöldököm felvonva végül helyeselve bólogatni kezdek.
-Ha szeretnéd becsomagolom magam, hogy legyen mit kibontanod.-kacsintok rá.-Értettem. De, mint mondtam, te vagy a szakács. Azt eszünk, amit főzöl és az eddigi tapasztalataim azt súgják, hogy éhen nem fogunk maradni. De a süteményhez ne engedj addig közel, míg nincs kész, mert roppant édesszájú vagyok és mindig végigkóstolom a sütemények fázisállapotait.-vigyorgok, mint egy kislány, és még csak meg se próbálom vétózni szavaim, mert ez volt a szín tiszta igazság. Rájön, hogy igazi haspók tudok lenni, ha édesség van a közelben, és mivel eddig egy ételben sem csalódtam, ami keze közül került ki, az a gyanúm, hogy ebben sem fogok majd.
Szavait hallgatva ujjaim válláról nyakára siklanak, de érzem, hogy nem csak a melegtől válik bőröm pirospozsgássá, de a fülem tövéig pirulok a pillanat hevében.
-Nem ér ilyeneket mondani...-kapom kezem arcomhoz végül, leplezni próbálom, hogy tulajdonképpen szavai sokkal jobban estek, mint azt képzelhette, hogy érinteni fognak, és hagyom, hogy vizes fürtjeim is kezeim elé csússzanak hátamról.-Szeretek a nyakadba szuszogni.-ismerem végül el, de továbbra is próbálom a vörös arcom visszavarázsolni normál színére.-Most ez kicsit önző lesz, de imádom, ahogy főzöl. És bár farkasként is aranyosan tudsz nézni, a kisfiús, durcása arcot semmi nem tudja überelni. Plusz a tény, hogy zavarba hozol ennyivel igen sokat elmond, sok dologról, amit érzek és gondolok.-hangom végül kicsit megremeg, és pont ez a zavarodottság, ami új nekem és még soha senki felé nem mutattam ki, hogy így is képes vagyok viselkedni.

Elégedetten bólintok szavaira. Az egyetértés már-már túl nagy is volt. Előre féltem egy nagyobb vitától, furcsa mód ugyanis eddig erre nem is gondoltam. Megrázom a fejem, hogy ne is gondoljak ilyesmire, majd a fürdőbe vetem magam, ruháim ledobom a szennyesre, így is elég nagy a mosnivaló, pár ruhadarab aligha lesz számottevő rajta. Bár ezekre kétség kívül ráfér majd két kör mosás is.
A kád hamar tele lesz, végignyúlok benne, várom, hogy ő is csatlakozzon, addig viszont fejem kényelmesen hátravetem, és lehunyom szemeim. A forróvíz lazít hatása bőven túlmutat a kívánságaimon, egyszerűen muszáj némi erőt gyűjtenem a takarításhoz.
Mikor megérkezik, kinyitom szemeim, és rá mosolygok, figyelem, ahogy követi példám, elmerül a vízben, majd lábaim ölébe húzza, és a félig odaszáradt sártól megszabadít. A testemen végigfutó kellemes bizsergés nyomán ismét lehunyom szemeim és élvezem ujjainak munkáját.
Kérdése hallatán oldalra billentem fejem, és vállat vonok.
-Éppenséggel a szakács meg is lephet. De ha én leszek a te Alfád, nem fogsz jól járni velem. Így is az ujjaim köré csavartalak már. Jobban tetszik, mikor te vagy az Alfa.-mosolygok rá, húzódom közelebb, és nyakát, vállát masszírozva kezdem el fürdetni, izmait még jobban ellazítva.-Bár inkább valami húst kívánok most. A tészta még ott van a hűtőben, ha felhasználnád.-emlékeztetem a tegnap előtti vacsoránkra, ami még nem fogyott el teljesen, és igen finom volt ahhoz, hogy kidobjuk.-A desszertre viszont határozott elképzeléseim vannak.-vigyorodom el kajánul, csillogó szemekkel fürkészve arcát.

A célzásra válasz nem érkezik, de szinte látom, ahogy forogni kezdenek az agyában a kerekek, még akkor is, ha nem látom az arcát, hisz én az ágyban kényelmesen melegedve utazom, míg ő vezet. A lakókocsi meglepően otthonos érzést keltett bennem, annak ellenére, hogy nem volt magas sem és túlzottan tágas sem. De épp megfelelő volt egy magányos farkasnak. Igaz ha nem volt az, az nekem csak jó volt, és én is sokféleképp éreztem magam, de a magány, még puszta fogalomként sem szerepelt ezen érzések között.
Megérkezünk a parkolóba, kibugyolálom magam, a plédet mégis magammal viszem, hisz vizes és büdös lett nekem hála, így a ruhákkal együtt mehet a mosásba. A fa és Chriest után én lépek ki a kocsiból, kicsit kinyújtóztatom az izmaim és a csontjaim. Előre engedem, és figyelem, milyen egyszerű könnyedséggel lépi már át küszöböm, amire szélesen elmosolyodva reagálok és én is belépek a meleg lakásba. A kabátom a fogasra akasztom, kicsit szellőzzön, aztán úgy is az is mosásra kerül.
-Nálam is ez áll a kívánságlista elején.-kicsit fájnak még a porcikáim, és jól esne a forró víz, hátha az izmaim ismét felengednek annyira, hogy ne legyen robotszerű a mozgásom. Az egyik szekrényből előszedem a talpat, amibe a fát bele lehet állítani, aztán kérdés nélkül indulok a fürdőbe.
Megengedem a vizet, hogy kellő melegségű legyen, majd a ruháim egy kupacba dobálom a földre, mint valami rendetlen háziasszony és beállok a víz alá, remélve, hogy a társaság is hamar megérkezik. Vállam felett az ajtó felé nézek, hajam már a víznek köszönhetően testemhez simul, és érzem, ahogy elkezdek felengedni.

pont olyan arcot vágok, amilyen arcom a leginkább szereti. Megbújik egy mosoly a szám szélén, a szemeim megforgatom, miközben próbálok komolynak tűnni.
-Nem, nem szó szerint. Bár pár rossz arcú, enyhén piás alak tényleg jobban hasonlított egy hontalan kutyához, mint egy farkashoz, de az élet nem mindenkivel olyan kegyes, hogy hófehér, dús bundája legyen, és rikítson bármilyen falkában.-válaszolok kérdésére, bár magam is utáltam azt az aprócska dolgot, amit úgy hívtak, hogy kinézet. Kék szemem és a fehér bundám... az erdőben nevetségesnek hatott, inkább a sarkkörökre illettem volna. De az élet már csak ilyen igazságtalan ebben is. És a szinte ismeretlen múltam mellett ez azt hiszem eltörpülő dolog volt. Csupán egy külső adottság, amin nem lehet változtatni.
Végül kevésbé vidám téma bontakozik ki, amitől tartok ugyan, de valahol érdekesnek is találom az új helyzetet. Legalábbis addig, amíg nem válaszol. Akkor elbizonytalanodom, és ez arcomra is kiül.
-Megígértem, hogy átváltozom vele. Ez nem vita kérdése.-szólalok meg eltökélten, szemem viszont a boldog égszínkék helyett kicsit fakóbban kezd el csillogni a bizonytalanságnak köszönhetően.-Tudod, mikor régebben átváltoztam...mindig egyedül voltam. Egyszerűen megbújtam valahol, sokszor nem is élveztem ki azon énem szabadságát, amit kaptam a természettől. Szerintem most is menni fog, hogy háttérbe húzódjak. És amúgy is...-támasztom homlokom homlokának, és így folytatom.-Te az én Alfám vagy, és anélkül is tisztellek, hogy farkas alakban ácsorognál előttem. Tetszik ez az egész...és te is, szóval nem fogom hagyni, hogy ez z egy éjszaka mindent elrontson köztünk.-húzom magamhoz egy csókra, aztán elszakadok tőle és lehunyt szemmel állok fel öléből.-Most viszont induljunk, mert nem lesz fánk, ha így folytatjuk.-nyújtom felé kezem, hogy a szoba felé húzhassam.

Majdhogynem nyelvet öltök rá, de megállom, aztán megmentjük a reggelijét, s bár eredetileg célom volt megkóstolni, jelenleg próbálom a fintorom elnyomni, ahogy azt az illem akarja. Viszont helyette furcsa grimaszok siklanak végig arcomon, míg nézem a pultnak dőlve, ahogy falatozik. Kettőnk közül ő lesz a konyhamalac, aki mindent elpusztít, ami a másiknak nem kell. Legalábbis jelenleg így fest a dolog. A gondolaton elmosolyodom, majd a tányérjáért nyúlok és a mosogatóba teszem a bögrém mellé.
Visszafordulok felé, tudom jól, hogy a megfelelő hely kiválasztásán sok múlik, de eddig mindig tudtam hová menjek és mit kezdjek magammal. Kivétel és első eset ez. Alfa, egy ismeretlen város...a kettő együtt lássuk be, sok.
-Tökéletes.-mosolygok, aztán kicsit lehervad a vigyor az arcomról. Igaza van, ha reggel lenne, sokkal jobban érezném már magam. De így... csak várom, hogy a csontjaim eltörjenek egyesével, mintha a saját kivégzésemmel kellene szembenéznem.-Igen, valóban a reggel sokkal jobb lenne. De még én sem tudom az időt befolyásolni.-vonok vállat, mikor ölébe húz. Hajam hátrasimítom és mélyen szemébe nézek, amikor nekem szegezi a félelmetes kérdést, amit a fejemben is próbáltam megválaszolni.
-A farkas énem nem az, amit különösen szeretek, szóval igen, mondhatni mindig bennem van a félsz. Most meg pláne. Nem is ismerem a várost...-halkulnak el szavaim, ahogy magam elé bámulok, majd rá nézek ismét.-És ilyen szempontból téged sem. Soha nem voltam Alfa közelében, nem volt falkám, mindig csupa kivert kutyával voltam együtt vagy inkább magam jártam az erdőket. Vagy egyszerűen kihagytam az átváltozást, de láttad, hogy akkor hogy be tudok kattanni. Ami fura, mert nem kellene így éreznem olyankor.-magyarázom, kicsit eltérve a témától, majd megrázom a fejem és visszaterelem a gondolataim az eredeti medrükbe.-Szóval miben lesz ez más?-érdeklődöm szembefordulva vele, kicsit mégis tartok tőle, hogy a válasza nem fog tetszeni. Mindig is szabad, befolyásolhatatlan és öntörvényű lélek voltam. Ebből pedig nem szívesen adtam alább, semmilyen formámban sem.

Elmosolyodom, és igyekszem a vigyorom eltüntetni annyira, hogy arcom legalább egy kicsit kiengedjen, az izmaim ugyanis kezdenek begörcsölni ma reggel.
-Lebuktál! Most már tudni fogom, hogy direkt kóstolgatsz.-nevetem el magam, majd a csendet élvezni kezdem, ahogy közelebb húzódik, én pedig automatikusan csúsztatom kezeim derekára. Kezdtem földöntúli módon élvezni ezeket a csendes perceket, de mintha tegnap óta még erősebben élném át őket. Mintha nem csak vágyna rá a lényem, hanem követelné, hogy így álljak előtte, bújjak hozzá. Furcsa mód a gyomromban ilyenkor mindig pillangók kezdtek el röpködni, amit eddig soha nem éreztem még.
Elkezd valamit, amit nem fejez végül be. Nem akarom faggatni, de a kíváncsiságom most is előbb bukik elő belőlem, mint ahogy próbálhatnám visszafogni magam. Érdekelt, hogy mit szeretne, hogy tudjak, bár a szemében láttam a hirtelen felvillanó csillogást, és szavak nélkül is próbáltam kitalálni mire készülhet. És amikor megvolt a sejtésem, a pillanat varázsa elmúlt. Ő makacs mód megrázta a fejét, mire figyelmeztetnem kellett, hogy a reggelije idő előtt oda fog kozmálni.
Ahogy kapkodni kezd, akaratlan elnevetem magam, és távolabb húzódom, mielőtt kapnék a fejemre, amiért nem vagyok együttérző a reggelije felé.
-Gondoltam megeszed...azt, aztán felöltözünk és kimegyünk a lakókocsihoz. Estig pedig esetleg sétálhatunk az erőben megfelelő helyet keresve.-húzódik sejtelmes mosoly arcomra, szemem felcsillan, amolyan sokat sejtető módon, hogy valamit nagyon is tervezek, de nem fogom az orrára kötni, hogy mit.-Hacsak nincs jobb ötleted.-billentem kicsit oldalra fejem, várva, hátha valamivel előáll, amivel én nem tudtam. Ő jobban ismerte a környéket, mint én, hát nyilván rábíztam magam elsősorban. Viszont még egy Alfa mellett sem változtam át, és attól is tartottam kicsit, hogy esetleg ez más lesz.

Akár egy gondoskodó apuka, úgy törli le a kakaóbajszot, mire széles vigyorral nézek rá.
-Szerintem tartsuk meg azt, ami most még van, annak jobban örülnék, mint az újaknak.-mondom grimaszolva, valamiért ugyanis megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem a szakadt farmerok és kinyúlt, ámbár kényelmes pólók iránt. Igaz ezek amolyan itthoni viseletek voltak, rosszabb napjaim leszámítva, amikor nem is gondolkodtam rajta, mit vegyek fel.
-Ezért el kell árulnod, hogy mi a kedvenc arckifejezésed tőlem. És meg ne próbáld tagadni, hogy van.-érdeklődő pillantással nézek rá, mikor homlokát homlokomnak támasztja. Figyelem, ahogy tekintetem fürkészi, mire már megkérdezném, hogy minek köszönhetem a jelenleg, s esetünkben szó szerint vett farkasszemezést, de végül elhessegetem a gondolatot, a bögrét a pultra teszem és kezeim dereka köré fonom. A csendes pillanatot kiélvezve lélegzem egyenletesen, a megfoghatatlan nyugalom, ami magába zár, elfeledtet velem minden mást. Még azt is, amiről nemrég gyomorgörcsöm lett, és éppen csak nem borultam ki a gondolatától.
Aztán a karácsonyfa elhelyezésének fogós kérdését próbáljuk meg megvitatni, de mivel ebben a lakásban ez az első karácsonyom, voltaképp fogalmam sincs, hogy hol nézne ki jól a feldíszített fa, vagy hol férne el úgy, hogy még véletlenül se kelljen lapjával közlekednünk.
-Alatta, mi?-vonom fel szemöldököm, aprót mellkasába bokszolva, majd mosolyogva rázom meg fejem.-Bár kétség kívül tetszik az ötlet.-nevetem el magam elégedetten, és ezzel a mondatommal mind a két részével egyet értettem. A fa helye s meg volt és nekünk is jutott hely mellette, vagyis alatta.
Összevont szemöldökkel döntöm kicsit oldalra fejem, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit akar kihozni ebből, de a kíváncsiságom remélem nem marad kielégítetlenül, mert sajnálatos módon az oldalamon kész lyuk keletkezik egy-egy félmondat miatt is, aminek nem tudom, hogy mi a pontos hátsó indíttatása.
Aztán érzem, ahogy tüdőmben szakad a levegő, a szívem pedig kihagy egy ütemet.
-Mit kell tudnom?-érdeklődöm kíváncsian, várva, hogy végre kinyögje mit szeretne, ugyan van egy sejtésem, ami igencsak eltölt örömmel, de ha valamit tudok, az az, hogy tőle szeretném hallani ezt a szót először. És csak reménykedem, hogy ezt akarja kihozni mindebből. Viszont sosem siettem el dolgokat, amik fontosak voltak nekem. És ez az egész ilyen volt. Furcsa mód egész hamar megtöltött élettel és kedvel ahhoz, hogy felkeljek reggel és kinyissam a szemem.
-Azt tutira tudom, hogy a reggelid oda fog égni...-hátrálok ki végül mégis a beszélgetésből, mikor megérzem a hús kissé odakozmált szagát, és elhúzódom tőle, hogy meg tudja még menteni azt, ami menthető belőle. A bögrém a mosogatóba teszem és előveszek egy doboz kekszet az egyik szekrényből, míg hátat fordítok neki, hogy a kellemes gondolat nyomán arcomra rajzolódó vigyorom el tudjam nyomni.

-Csak aztán a végén rá ne unj. Bár a csipkéim életét is féltem azért... szeretem őket.-vallom be, kicsit tartottam tőle, hogy lesz az a pillanat, amikor nem fog egyikünk sem bajlódni a kapcsokkal meg gombokkal. Viszont nő létemre, a tárgyak nem is, de ezek a szívemhez közel álló darabok voltak. Kényelmesek, nem mellékesen kiemelték mindazt, amivel megáldott a sors.
-A dühös farkas annyira nem tetszik, viszont a harapós ígéretesen hangzik. De a kedvencem a nyűgös marad, az a kisfiús arc.. bizonyos képességeket felül tud múlni.-jegyzem meg azért mellékesen, mert a dühös farkast eddig nem sokszor láttam, tisztán emlékszem még arra, hogy a kád szélére csap, és az az érzés, ami akkor elfogott, nem az volt, amit sűrűn szeretnék látni tőle.
-Szóval óvodás vagyok? Most sértegetni próbálsz?-fonom keresztbe mellkasom előtt kezeim, kérdőn felvonva szemöldököm, igaz szám sarkán egy mosoly halovány jele látszik. Tudom, hogy nem rám gondolta, de kíváncsi vagyok, hogy magyarázza ezt ki.
-Adok én neked erőt az élvezetekhez...-nevetem el magam, bár tudom jól, hogy mire gondolt, jelenleg arra próbálok én nem gondolni. Semennyire sem. Figyelem, ahogy bevágódik mellém a konyhába, és elkezd a hűtőben kotorászni, ami jelenleg roskadásig van kajával. Mikor kiszolgálja magát, felpattanok a pultra, kezemben az időközben elkészített kakaómmal, és kérdésére elgondolkodva döntöm oldalra a fejem, tekintetem a nappalira vezetve.
-Ha a kanapét odébb toljuk, akkor az ajtó és közé beférne. Ha nem, akkor a komódot kell odébb tolni... vagy a nappaliban a legkönnyebben megmozdítható, az a kis asztal. Addig azt áttesszük valahová, vagy szétszereljük, úgy sem használtam még semmire. Szerinted?-vonom fel szemöldököm kérdő pillantással nézve rá, na nem, mintha ez lenne az évezred legfontosabb kérdése, de szerettem volna, ha minden szépen, s a tervek szerint alakul.-Legalább nem az újévet kezded azzal. Amúgy meg kizárt, hogy bárkinek is feltűnne, ha egy erdőből eltűnik egy fa. Vagy ha a lelkiismereted nem hagy nyugodni, majd elintézem, hogy ne legyen nyoma. Bár nem gondolom, hogy beszari lennél, aki fél kicsit rossz fát tenni a tűzre.-vigyorodom el, bár az ilyen dolgaimról nem sokat tudott, sőt semmit. Viszont ez a mosoly tőlem is sokat sejtető, és igencsak kétértelmű. A pulton ücsörögve szürcsölöm tovább a kakaót, mint egy ovis, gyanítom még barna bajszot is sikerül magamra varázsolnom, de nem foglalkozom vele. Ami jól esik, az jól esik.
-Minden estere reggel nekiállok takarítani, kiszellőztetni meg kimosni mindent, és a te ruháid sem élveznek ez alól kivételt. Holnap amúgy sem lesz rá nagyon szükséged.-vonok végül vállat sejtelmes mosollyal arcomon.

Meglep, hogy leáll, de titkon reméltem, hogy van ennyi esze. Még akkor is, ha nem volt kérdés, hogy a kémia működik e. És nagyon is jól működöt. De az estéhez minden kétséget kizáróan kellett energia, amit ha most ebbe belekezdünk, szép lassan el is használnánk.
-Határozottan meglep, jó értelemben.-suttogom halkan, kezem visszacsúsztatva mellkasára, aztán arcomra széles mosoly húzódik, és ajkaimba harapva próbálom elnyomni a kuncogást, amit szavai váltanak ki belőlem.-Szeretnéd, hogy masnit kössek magam köré? Vagy felvegyek valamit, ami még nem láttál?-érdeklődöm kíváncsian csillogó szemekkel, mikor közelebb húz magához. Százszor inkább lettem volna ma is ide bezárva, mint kint a hidegben rohangálva és szenvedve pár órát. Tudtam, hogy mi ígértem neki, és őszintén nem engedtem volna el egyedül, de kicsit tartottam tőle megint. Mert ez Telihold volt, a város pedig csupa boszorkányokkal is uralta vidék, akik ilyenkor vadászként űznek minket, a félvéreket, akiknek nincs joguk semmire. Próbálom nem mutatni a sötét gondolat jelét, remélem sikerül, s szemem sem árul el kivételesen, azt most nem szeretném.
-Ó, szóval hosszú távú terveid vannak velem?-túrok hajába, egész közel simulva hozzá, homlokom homlokának vetve.-Ez tetszik. Nagyon is tetszik. Csak aztán ha az agyadra kezdek menni, nehogy meggondold magad erről.-nyomok gyors csókot szájára, majd ellököm magam a párnáról és lecsúszok róla, hogy aztán két lábam meglendítve az ágy mellett nyújtózzak egy nagyot és kinézzek az ablakon. Magas, hófödte parkoló látványa fogad. Remek...
-Tudod mit kérek reggelire? Egy nagy pohár habos kakaót. Sokak szerint az én kakaóm a legjobb, ha szükség van valamire, ami laktató is és édes is.-indulok el a konyha felé, felkapva egy melegítőfelsőt, mert a takaró alól kibújva nincs éppen melegem.-De ha te maradsz a rántottánál, összeütök neked egy reggelire valót.-nézek ki a konyha pult fölött érdeklődve, hogy megtudjam, melyiket választja.

Percekig próbálkozom az izmok ellazításával, a csomók eltüntetésével, mire a csuklóm már-már sajogni kezd, s végre elkezdem érezni, hogy hatásosak mozdulataim. Minden erőm bevetve haladok izomról, izomra hátán, igaz a forró bőr csak forróbb lesz, ő pedig egyre elégedettebben nyöszörög alattam. A hanghatások nyomán elmosolyodom, fel-fel kuncogok, inkább, hogy el tudjam nyomni a nyöszörgésem, ahogy ujjaim zsibbadásnak indulnak.
Aztán oldalt akar cserélni, mire engedelmesen emelkedem meg felette, hogy ismét derekára ülhessek, és folytathassam az elkezdett munkát.
Ujjaim el-el időznek mellkasán is, bár látom rajta, hogy feketébb élvezi a helyzetet, kezdek kimerülni. Ez a munka viszont kétség kívül kellemesebb, hisz néha szemébe tudok nézni. Valamiért a szempárt, amit birtokolt, nem tudtam figyelmen kívül hagyni és mindig vonzotta a tekintetem.
Elnevetem magam, és előre hajolva hagyom, hogy kezem hasfaláról lejjebb csússzon.
-Valóban? Nem, nem mondtad, de ha gondolod még tarthatok eme remek adottságomból bemutatót.-harapok alsó ajkába, a szavakat szinte suttogva. Tenyerem bizsereg és zsibbad, de nem különösebben foglalkoztat jelenleg.-És két fél, ki nem mondott kívánság kerülne beteljesítésre. Elgondolkodtató ajánlat, nem?-csókolok nyakába, oda, ahol nemrég még feszült izmok keménységét tapintottam, most pedig a lüktető ér türemkedik elő, csomós és dagad izomnak már nyoma sincs.

-Ez tetszik.-bólintok elégedett vigyorral arcomon, majd nem sokáig hagyva őt, hogy fölöttem legyen, hátára nyomom. Na nem, mintha túl sok erővel tartanám ott, és ő is ki tudna szabadulni alólam, de meg sem moccan, elégedett vigyorán kívül mást nem mutat. Az a vigyor pedig idegesítően szélessé változik, mikor megint feldob egy magas labdát. Grimaszt vágok rá, és nyelvet öltök.
-Hát persze, csak azért. De látod, el kell ismerned, hogy jó tanár vagyok.-húzom ki magam elégedetten, kezeim továbbra is vállán tartva, hogy meg tudjak támaszkodni, bár fogalmam sincs, meddig hagyja, hogy így ücsörögjek rajta.
Elnevetem magam, és megrázva fejem ellensúlyozom a nyomást, és tessékelem vissza csípőjét is az ágyra.
-Szerintem arra a mikor nem akarod kérdés is megválaszolatlan maradna. Igaz, én vagyok az utolsó, akinek e miatt bármi ellenvetése lehet. Bár tegnap este jó fiú voltál...-harapok ajkamba, majd kacsintok rá, míg végül meg nem tudom, hogy pontosan mi is a kívánsága. Kicsit oldalra billentem fejem, és kezeim elveszem válláról, mikor úgy dönt, némi mozdulattal is tudtomra adja a kívánságát, nem csak szavakkal.
-A reggeli nem elvárás, és minden reggel te csináltad eddig. De a kívánságom is tudod már. Ha velem maradsz, teljesítetted is.- hajolok közelebb hozzá, ujjaim álla alá csúsztatva csókolom meg, majd elhúzódom tőle és mellé ülök az ágyon.
-Erre nem lesz szükséged.-fűzöm ujjaim pólója alá, majd fején keresztül lehúzom róla, és a levegőben köröket írok le, hogy forduljon a hasára, hogy aztán ismét átvetve derekán lábam könnyebben ki tudjam masszírozni a fájó pontjait. Az izmos váll nehezen akarja az igazat, ujjaim meg is roppannak, mire felmordulok.
-Ha előbb törik el egy csontom is, mint kellene, nem leszünk jóban.-mondom nevetve a ropogás hallatán, amit az én csuklóm munkája kelt, de nem hagyom abba, erősebben szorítok rá, és kezdem masszírozni vállát.-Jelenleg jobban örülnék, ha nem lennél izmos, de ezt a kívánságot későbbiekben megbánnám.-morgolódom, ujjaim továbbra is szorgosan masszírozzák vállának és nyakának találkozásánál az egyébként nem túl kemény részt, ami minden bizonnyal megterhelt volt, és részben erről az alvási szokásom is tehetett. De nincs min vitatkozni, kényelmesebb volt, mint a párnám.