Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Harper Leslie Rhoades

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Márc. 31, 2017 9:03 am
Ugrás egy másik oldalra
Harper Leslie Rhoades
nomen est omen

100

nagy gonosz boszorkány

New Orleans földjébe temetve

Gaia Weiss

boszorkány

Harper, H

jelenleg épp halott vagyok  

a karakterem keresett/div>

Születési idő, hely   1917. április 01. New Orleans
Első átváltozás   -
Család   Család. Ha meghallom ezt a szót keserű mosolyra húzódik a szám, hiszen különös kettős érzéseket kelt bennem. Ezerkilencszáztizenhétben születtem, egy boszorkánycsaládba. Mindig odafigyeltek rám, vigyáztak engem, és gondoskodtak rólam, de néha már megfojtottak a túlzott szeretettel amit kaptam. Elvettek tőlem mindent, amit ők nem tartottak nekem valónak, s miattuk elveszítettem egyetlen értékemet is, az életemet.

 


"Harcias tekintettel bámulom, az arcának minden rezdülése az enyém. A mosolya a kedvencem. Valahogy olyan vidám, mégis látom benne az elkeseredettséget, azt az életutálatot, ami rányomta a bélyeget a lelkére gyermekkorában. Valahol talán kicsit sajnálom is, hogy egy ilyen jó embernek ennyi rossz jutott, én pedig mindent megkaptam, amit csak akartam. Volt egy szerető családom, testvéreim, anyám aki mindenre megtanított, és apám, aki midig odafigyelt rám. Neki pedig nem volt senkije. Kedvem támadtmegérinteni, megcsókolni őt, de nem tehettem. Nem tehettem, mert így is túl sokáig húztam már a hazigságok végeláthatatlan láncát. Hazudtam a családomnak arról, merre járok délutánonként, és hazudtam Jamie-nek arról, hogy egyedül vagyok ezen a világon.,,


Harper otthon ücsörög a kandalló előtt, lábát felhúzva, átkarolva a térdkalácsát. Évezi ahogyan a tűz melegíti a csupasz bőrét. Nem szeretne beszélgetni most senkivel, csak Jamie jár a fejében, és az, hogy hogyan is kellene megmondania neki, mi is valójában a helyzet. Azt, hogy az ő kezét már odaígérték valakinek. Akkor is, hogyha a szíve másért dobog. Mert nem titkolhatja el maga elől, hogy érez valamit az emberfiú iránt, akivel egész délutánokat beszélget át, még hogy ha nem is szerelmet. Menni akar, el innen messzire. Élvezni akarja Jamie társaságát, figyelni őt, a rezdüléseit, bőrének hibáit. Feláll, összeszedi a gondolatait, s elindul, hogy találkozzon Vele. Gondolatban fogalmazza a mondatokat, arról, hogyan is mondhatná el, hogy ő már másé. Hogy másé kell lennie.
Mikor odaér a megbeszélt helyre, a fiú már ott várja őt. Mosolyogva nézi ahogyan ücsörög, minden rezdülését meg akarja figyelni, mielőtt örökké elválnak az útjaik. Egyre közelebb ér hozzá, s mikor megáll mellette köszönésre nyitja a száját. A dolgok gyorsan történnek, hall egy halkan elmormolt mondatot, majd megérzi a vér ízét a szájába, azt, ahogyan összeszorul minden belső szerve. Lassan éri a halál, fájdalmasan fuldoklik a saját vérében, majd kileheli a lelkét. Ott, a földön, ahol annyi jó érte, fejében a bosszú gondolatával távozik a lelke erről a világról.

***

Az egész család ott áll körülötte, könnyes szemekkel bámulnak a nyitott koporsóba, amiben az egykor oly' gyönyörű lány fekszik. Már nem mosolyog olyan önfeledten, ahogyan régen, már nem játszik, nem fecseg. Csak fekszik ott, maga mellé fektetett karokkal, de így is gyönyörű. Márványszín bőrétől szobornak tetszik, szépen kifaragott, szinte már élő szobornak, semmibe meredő szemekkel. Virágok hervadnak körülötte, miközben New Orleans nedves földjébe eresztik a testét, s senki nem gondol arra, hogy egyszer majd viszont láthatja. Senki nem tud arról, hogy a túlvilágról nézi őket, és várja, hogy valaki egyszer majd visszahozza az élők sorába. Tudja, hogy sosem fog megtörténni, hogy csak egy álom marad az, hogy ismét érezheti ujjai között a fűszálakat, vagy a szellő lágy simogatását. Csak a remény él benne, hogy egy nap ismét láthatja a fiút, aki ezt tette vele, s megölheti, bosszút állhat rajta azért, amit vele tett. Hiszen a vér, vért kíván.
Vissza az elejére Go down

Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Suzanne Bishop
Harper Leslie Rhoades Tumblr_inline_n6bc6i7ii31sxajs2
Harper Leslie Rhoades Tumblr_pnpb6tyBEs1x8oosvo3_r1_250
Keresem :
Kedvenc dal :
Tartózkodási hely :
↷ in the land of gods and monsters
Hobbi & foglalkozás :
↷ journalist



A poszt írója Suzanne Bishop
Elküldésének ideje Hétf. Ápr. 03, 2017 8:00 am
Ugrás egy másik oldalra
Gratulálunk, elfogadva!  
üdvözlünk a diariesfrpg oldalán!

Kedves Harper!

Először is bocsánat, hogy még csak most értem/értünk ide, de most már itt vagyok és nem menekülhetsz. Nem csak a neved érdekes, hanem az arcod is, hiszen nem sok helyen láttam még ezt a bájos pofit, pedig igazán szép és tökéletesen illik a karakteredhez! 40

Örülök annak, hogy ismét egy keresett karakter lelt megalkotóra és nem is akárhogyan! Bevallom őszintén először kicsit megijedtem, amikor láttam, hogy végig kisbetűkkel írtál, de aztán láttam, hogy valószínűleg a kódban történt egy kisebb elütés. Na, meg igazából ez mindegy is, mert nagyon tetszetős et-ét írtál. 31 Nagyon tetszett a családos leírásod, mert más ok fajtát olvastam, de még senkitől se köszönt igazán vissza, hogy a túlzott szeretet miként is képes megfojtani az embert. Mondhatni ez még inkább felkeltette a kíváncsiságomat, hogy mégis milyen történettel lepsz meg minket. Sajnáltam, hogy nem lett hosszabb, mert így reggeli teázgatás közben igazán kellemes kikapcsolódást nyújtott a lapod, hiszen remekül bánsz a szavakkal és érdekes volt bepillantást nyerni nem csak a karakter történetébe, hanem gondolataiba és érzéseibe is. 40 Kíváncsian várom, hogy miként fogsz ismét az élők sorába kerülni, illetve milyen tettek fogják övezni a lépéseidet. 40

Nem is szeretnélek tovább feltartani, hiszen a karaktered természetesen elfogadva! Menj foglalózni, aztán pedig hódítsd meg a játékteret, hiszen biztosan várnak már rád.  :cukorborso:




Vissza az elejére Go down
 

Harper Leslie Rhoades

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Dorcas Harper
» Xavier Harper
» Harper & Jamie (~1946)
» Harper Jane Rhodes
» Sasha Elinor Harper

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Boszorkányok-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •