Ahogy belépek az ajtón, már feltűnik a csend. Más körülmények közt hallani szoktam a motoszkálását, vagy a rádió zenéjét, most a csend fogad. Kissé felvonom a szemöldökömet... tudtommal reggeli volt beígérve. Épp leraknám a kulcsomat a komódra, a bejárat mellett, mikor megzizzen a kezem alatt valami, egy papírlap. Szemmel láthatóan Les kézírása, és kíváncsian böngészem a sorokat, hogy aztán széles vigyorra csússzon a szám. A jelek szerint a feleségem játékos kedvében van... én meg nem vagyok semminek elrontója. Követem az utasításait, elindulok a fürdő felé, persze csak miután - az utasításoknak megfelelően - szemforgatva lerakom a cipőmet meg a táskámat. Na ezek után mondja valaki, hogy a nők nem rendmániásak még látatlanban is... Ahogy benyitok a fürdő ajtaján, egyből a vécén lévő cetlire csúszik a tekintetem, bár nehéz lenne nem észrevenni a fehér papírlapot a kéklő törülközőmön. Ahogy az első mondatot elolvasom, elnevetem magam. Ez annyira, de annyira Les-es, hogy papírra lehetne nyomtatni, és kiakasztani. Abban viszont óhatatlanul igaza van, hogy nagyon rám fér egy fürdés, így morgolódás nélkül állok a zuhany alá. A forró víz ellazít, és kissé fel is élénkít, a törülközőt viszont - csak azért sem! - nem vagyok hajlandó használni, és képtelen vagyok abbahagyni a félhangos nevetést, ahogy elképzelem, milyen képet vágna erre Les, ha látná. A fürdőszobai cetli a konyhába irányít, és még szinte be sem lépek, mikor megérzem a rántotta illatát. Elégedetten csettintek, mert egyrészt éhes vagyok - nos, mint egy farkas - másrészt Les tartotta a szavát, és reggelivel várt. Az másik, hogy nem ő szolgálta fel, de ilyet nem is mondott, vagy ígért, így hát nincs mit számon kérnem rajta. Viharos sebességgel tüntetem el a reggelit, aztán felhajtom a kávémat, és megtalálom az újabb cédulákat. A következő napirendi pont ezek szerint az ágy... Kibotorkálok a konyhából, igen erőteljes ásítozás közepette, és ahogy behuppanok a takaró alá, Les párnáján ott fogad az újabb papír. Olyan ez az egész, mint valami izgalmas kincskereső játék. - Négy után... - dünnyögöm félhangosan a szavakat, és erőteljesen tusakodom, hogy felbontom már most, mert a kíváncsiság nagy úr. Percekig forgatom kezemben a borítékot, mire meggyőzöm magam, és lerakom. A fáradtság, és a becsületesség legyőzi a mérhetetlen kíváncsiságomat, és egyébként is... hihetetlenül rám fér egy alvás. Lerakom a fejem, szinte azon nyomban el is szenderülök. Álomtalanul alszom, egészen addig, míg egész testemben összerándulva fel nem riadok valami éktelen csörömpölésre. Első pillanatban azt hiszem, összedőlt a konyhaszekrény, aztán rájövök, csak négy óra, és bekapcsolt az ébresztő. Kócos hajamat turkálva, ásítozva nyomom le, de gyorsan fel is ébredek, mert azonnal eszembe jut az utolsó papír. Úgy tépem fel a borítékot, mint gyerek a karácsonyi csomagot, és végigszalad szemem a sorokon. Szóval, az új házunkban vár engem... valamit viszont elfelejtett, és ezt naná, hogy oda fogom dörgölni az orra alá. Mindenesetre az fix, hogy nem fogom tudni megvárni az alkonyatot. Oké, egy órát talán... mindenesetre gyorsan eszem valamit, kávézom, majd öltözködöm, és kivételesen nekiesek a hajamnak egy fésűvel. Legalább a szomszédok lássák, hogy nem egy hajléktalan ősember költözik a mellettük lévő házba. Kisietek, aztán a küszöbről még visszafordulok, hogy a pezsgőt kivegyem a hűtőből. Két papírpohárral egyetemben - jobb, ha nálam van - táskába rakom, és máris sietek, mert már igencsak hajt a kíváncsiság.
Eltelt az éjszaka, ahogy álomba szenderülök, majd csendes nap következett. Nézegetek egy két-magazin, elmerengek a berendezésen, hogy mi az, amit mindenképp megtartanék, mi az, amit innen nem akarok magammal cipelni a továbbiakban. Nem ragaszkodtam tárgyakhoz, emlékeket az ember nem azokban őriz, legalábbis én így láttam. Bár nem tartottam vele az átváltozás éjszakáján, mégis vele voltam. Szinte egész éjszaka álmatlanul forgolódtam, először is a bennem élő farkas nem hagyott pihenőt, másodszor a furcsa érzés, hogy egyedül vagyok, olyan sokkszerűen hatott rám, hogy epekedve vártam a reggelt. Az ő szenvedése és az enyém is véget érne, ám engem a terveim szerint nem fog itthon találni. Reggel korán ébredve, vagy inkább úgy, hogy nem is aludtam, felkelek és előkapva egy tollat, próbálok olyan egyértelmű utasításokat adni, amikből érteni fogja tökéletesen, mi a dolga. Az elsőt az ajtó mellett álló komódra tettem, éppen oda, ahová a kulcsát szokta tenni. "Ha ezt olvasod, két dolgot jelent. Túlélted, a másik, hogy hazaértél. Juhú Haladj tovább a fürdő felé, de csak miután a táskád és a cipőd a megfelelő helyen hagytad." Mivel még sosem csináltam ilyet, mosolyogva haladok tovább, lekövetve a valószínűnek tartott útvonalát. "Háh, nem gondoltam, hogy követed a tervem. Csak viccelek. Következő napirendi pont a fürdő. A törölközőre tett cédula célzás. Használd! Jó alapos fürdés kéretik, ha tiszta vagy, haladj tovább a konyhába." Teszem a cédulát törölközőjére, amit összehajtva a vécéülőke tetejére teszek, a lehető legláthatóbb helyre a kis fürdőszobában. Ismét tovább haladok, a konyhában viszont több időt is eltöltök. Összedobok egy nagyobb adag rántottát, hőálló tálba teszem, gondolván, ebben nem hűl ki, s mivel valószínűleg nem sokkal utánam fog érkezni, még meleg lesz. Készítek mellé egy pohár kávét, ám ez alá teszek egy cédulát, egészen más felirattal. "Csak, ha a következő cédulát elolvastad és teljesítetted!" Mikor a főzés és a mosogatás része kész, újabb cetlit írok, a kávés alá, hogy biztosra menjek, nem hagy ki semmit."Remélem jól laktál, ha nem... Nem, ilyen opció nincs. Most pedig mars az ágyba! Az ébresztő beállítva. Négy előtt eszedbe se jusson felkelni. Figyellek ám!" Az utolsó cédulát az ágyba teszem, pontosabban a párnámra, ám ezt összehajtom és a borítóként funkcionáló részre ezt firkantom: "Szigorúan csak négy óra után olvasandó!" Ezzel lehuppanok az ágyra, s az utolsó utasítást is papírra vetem, időközben mosolyogva, és ha ezt valaki látná, biztosra veszem, hogy őrültnek is nézne. "Ha ezt olvasod, üde vagy és kipihent! Legalábbis remélem. Ez az utolsó pont, az utolsó utasítás. Öltözz fel, és indulj el a lakásunkhoz, amikor a Nap sugarai már nyugovóra kezdenek térni. Egy dolgot ne felejts el hozni. A pezsgőt, amit igen.. már láthattál a hűtőben. És készülj fel a legrosszabbra. Az imádni való feleséged." ezzel leteszem ezt a cédulát is és veszek egy mély levegőt, felkapok egy táskát, a fiókból előveszem az eddig ott rejtegetett csomagot, majd felpakolva mindent, amire szükségem lehet, bezárom magam mögött az ajtót. Csak remélni merem, hogy Chriest vevő lesz a játékra, amit kiforraltam ellene, de neki. A meglepetés pedig még hátra van.
A nap, vagyis holdgyűrű hallatán nyílik némi remény a lelkemben, de gyorsan ki is alszik. Igaza van Les-nek, ő félig boszorkány, nyilván felismerné, ha ilyet látna. Meg hát, ki tudja... talán ez is ugyanolyan legenda, mint a Loch Ness-i szörny. Nagyobb a füstje, mint a lángja. Pedig valahogy elfogadnék egy ilyet... persze, nem mondom, hogy megbántam, amiért annak idején bosszút álltam a nagybátyám gyilkosán, de mégis... azért néha elönt a vágy, hogy elkerüljem a teliholdak fájdalmait. Kissé felkapom a fejem, ahogy Les rávilágít, hogy a testvére is hibrid, ezen kissé eltűnődöm. - Bocsáss meg - mondom. - Nem akartam én bántani, vagy lenézni a nővéredet, csak... - vonok vállat. - Nem épp kellemes dolgokat hall egy magamfajta a hibridekről. És egyébként is, ha lehet hinni a városi pletykáknak, akkor a te nővéred nem is olyan hibrid, mint a többiek - vonom le a következtetést, mivel nem a gyereke apja változtatta át. Ahogy Les ásít, és ismét elfészkelődik az ágyban, követem a példáját. Mást úgy sem nagyon tehetek, mint egy kiadós alvással próbálom összegyűjteni az erőmet a következő éjszakára...
A következő napot az ide-oda téblábolás, illetőleg a lusta tunyulás állapotában töltjük el. Az este a kelleténél gyorsabban elérkezik, és noha egy porcikám sem kíván elmenni a házból, de tekintettel arra, hogy Les-nek semmi kedve végignézni amíg átváltozom, tiszteletben tartom a kérését. A legközelebbi, sötét sikátorban esem át a telihold átkán, aztán farkasként a legnéptelenebb park egyik bokra alá vackolom be magam, és alvással töltöm az éjszakát. Erdő, és futkosás, meg vadászat? Ugyan már... a jelek szerint öregszem. Vagy legalábbis lustulok, egyre megy. A hajnal első sugara épp megjelenik az ég alján, mikor kissé lestrapálva, és gyűrötten, de ismét emberi formában belépek a lakásba. Les reggelit ígért, és tekintve a korgó gyomromat, nagyon reményem, hogy nem az ágyban húzza még a lóbőrt.
Gondolataim kicsit sok felé kezdenek csapongani, és a kellemetlen ébredésnek hála, kérdésére zavaros választ tudok csak adni. -rosszul fogalmaztam. Olyan, mint a Napgyűrű. Igazából esetünkben ez Holdgyűrű. De erről csak hallomásból tudok. Még senkit nem láttam ilyennel rohangálni az ujján. Nyilván vagyunk egy párán, akik megkímélnék magukat...-szuszogom, ám makacs izmai még ekkor kicsit több erőt követelnek tőlem, mint amennyit először terveztem ezen műveletbe bevetni. Felszisszenek, mikor a hibridekről a véleményét kicsit jobban kifejti. -Azok közül a hibridek közül való a testvérem is. És az önjelölt király nem más, mint a gyereke apja. Nem azt mondom, hogy tiszteld, csak azt, hogy vigyázz, mit mondasz.-a testvérem kilétét én sem becsméreltem. Ismertem a történetét, és igazából Klausnak hálásnak kellett volna lennem, amiért anno megmentette a testvérem. Most valahogy mégis inkább a kimaradás forog a gondolataim között, mintsem a beolvadás abba a családba. -Én...-kezdek neki bátortalanul, ahogy rám néz, az a reménykedés, hogy úgy lesz, ahogy felvázolta, kicsit megrémít.-Nem akarlak megbántani és vitatkozni sem szeretnék, de nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Ilyenkor nekem is nehéz, és bár igen aranyos bundás vagy számomra, de...-az aggályaim nem igazán tudom megfelelően szavakba önteni, így csak remélni tudom, hogy megérti őket szavak nélkül is. Nehezemre esett ilyenkor az éjszakát a házon kívül tölteni, csontjaim ugyanis a boszorkány énemnek hála álltak ellen a Hold vonzásának, de ettől még a bennem rejlő farkas ki akart törni. Terveimre felcsillan szeme, mire csak elmosolyodom és vállat vonva tűröm fejem alá a párnát, s egyik kezem is. -Az két nap. Holnap egész korán el kell indulnod, aztán reggel pihenni akarsz majd. Itt várni fog egy reggeli. Ebben biztos lehetsz. De napközben mellőznöd kell kicsit. Először is, első munkanap, másodszor annak végével a terveim máshová szólítanak, de majd te is csatakozol, az útmutató szerint, amit itt fogok hagyni. Aztán meglátjuk, hogyan alakul az este további része.-vonok sejtelmesen vállat, de érzem, hogy ismét elkezd bekebelezni a fáradtság, így nagyot ásítva próbálok még kitartani az ébrenlét mellett.
Nem kell sem hosszasan kérlelnem, sem nógatnom, máris érzem, ahogy átveti a lábát a derekamon, és dögönyözni kezdi a hátamat, amit elégedett nyögéssel fogadok. Nyilván nem kell mondanom, ő is látja hogy milyen kínlódás nekem minden telihold, és környéke. A takaróba temetem a fejem mikor elkezdi feszült izmaimat eldolgozni a hátamon, csak akkor kapok fel a fejem, mikor megüti a fülemet egy szó. - Napgyűrű? - csodálkozom. Eddig úgy tudtam, az a vámpírok kiváltsága, hogy ha Hawaii-on akarnak nyaralni, ne egy marék hamu heverjen a tengerparton. Mi az ördögöt kezdjek én egy napgyűrűvel, mikor rám semmi hátrányos hatása nincs a napfénynek? - Pfff.... fújok aztán egyet. - Ezt már én is hallottam... mármint a hibrideket. Állítólag New Orleans önjelölt hibridkirálya szívesen bevesz bárkit a magánhadseregébe. Hát kösz, én ebből nem kérek. Nincs kedvem senki csicskásává avanzsálni - rázom meg a fejem teljes határozottsággal. Ha választani kell Mikaelson szolgálata, meg az átváltozás havi gyötrelmei között, habozás nélkül választanám az utóbbit. Ahogy Les abbahagyja a masszázst, és a hátamra fekszik, óvatosan kihúzom magam alóla, fél oldalamra fordulok, és így nézek a szemébe. Hála az égnek - meg az arany kezeinek - némileg könnyebben mozgok, nem úgy, mint akit mozsárban törtek össze. - Ha nem akarsz velem tartani, megértem. Hidd el, semmi örömet nem találok abban, amikor tudnom kell, hogy te is... - hallgatok el. Épp elég volt átváltozáskor az én csontjaim hangját hallani, amint ropogva eltörnek, nem kellett hozzá még az a kísérőzene is, amit az ő teste adott ki magából, ugyanezen körülmények közt. - Én majd átváltozom, te pedig maradsz emberi formában, és vakargatod a bundámat. Nekem ez a munkamegosztás tökéletesen megfelel - mosolygok, aztán felvillan szememben a kíváncsiság, mikor elhúzza orrom előtt a mézesmadzagot. - Komoly tervek? - kérdezem felvillanyozódva. - Nocsak. Valamiféle meglepetés? Vagy valami program? Adj már legalább valami támpontot... - nyaggatom, mint egy cukorkára ácsingózó kisfiú.
Veszélyes játék volt, de éltem a kockázattal, belevágtunk, mi, közösen. Tovább akartam lépni, az elénk néző életre és életbe tekinteni, nem itt ragadni és megcsömörlött házaspárként élni. Minden, biztonságot adó keret között élvezni az életet, dolgozni, de mellette időt szakítani a másikra. Nem akartam olyan lenni, mint nagy válóperes ügyvédek sikerlistás sztorijai, egy hetes házasságokról. Diadalom ittas vagy inkább önelégült pofával néz rám mire megforgatom szemeim és úgy teszek, mintha saját maga felé táplált dicséretét meg sem hallottam volna. -Igen, nem okos dolog.-reagálok csupán ennyit, s ahogy hasára fordul, elmosolyodva tornászom magam feljebb a párnákon, ujjaim gyengéden cirógatják a hullámos fürtöket, és a sima arcot. Kíváncsian nézek rá, mit akar, majd könnyedén, további kérlelés nélkül ülök fel, és vetem át derekán lábam, hogy aztán kényelmesen elhelyezkedjek és a kőkeményre dagadt, leragadt izmokat átmasszírozzam. Először erősebben, majd folyton gyengítve a szorítást, szép lassan elkezd lazulni ujjaim alatt. -A napgyűrű erre megoldás lehet, de ennek létrehozásához nem vagyok elég erős, és rengeteg hátulütője van. A hibridek... nem, ez meg se forduljon a fejedben...-nem fejezem be a mondatot, ennek nyilván oka van, amit ő is megért. Bár a felesége voltam, ezen a ponton volt egy kikötésem.-Azt mondják van egy város, ahol nem hat a mágia, de én nem akarok New Orleansból elköltözni. Nem tudok róla, hogy ezen bármi könnyíthetne. Ilyenkor nekem se könnyű, és tudom, hogy azt mondtam, veled tartok, de...-nem akarom kimondani hangosan, hogy szenvedni látni fáj. És ha át is változom, nem magam miatt, miatta sem akarok a közelében.-Nem hiszem, hogy menne. Sem végignézni, sem pedig... nem kérem, hogy az én szenvedésem is végignézd közben.-nyögöm ki végül, megállnak ujjaim, és eszembe ötlik valami, így elhintek elé egy morzsát, végignyúlva hátán, hogy fülébe suttoghassak.-De komoly terveim vannak, ha a holnap éjszakát túléled...-nem mondok többet, az a pár perc, miközben masszíroztam, megtette a hatását, izmai szinte lágyak lettek érintésemtől, ehhez nyilván némi boszi erő is segítségemre volt.
Az ágy akkorát mozdul, mintha földrengés lökte volna arrébb, Les pedig felriadva azonnal úgy ül fel, mintha sündisznók nőttek volna hirtelen a párnájára. - Nem akartalak a lámpafénnyel felébreszteni. De úgy látom, azért sikerült - dünnyögöm bűnbánó pofával. - Ne haragudj - fűzöm hozzá, aztán feladom a szándékomat, hogy igyak egy pohár vizet, így inkább visszavackolom magam Les mellé, és pislogva hallgatom a szavait. - Egy hónap? - visszhangzom. - Hát, ha addig el tudjuk adni ezt a lakást, akkor nincs gond. Ha nem... nem tudom, talán elmegyek bankot rabolni - teszem hozzá alig hallhatóan. Azért ez kétesélyes játék volt. Ha nem lesz vevőnk erre a lakásra, akkor buktuk az előleget is, és ott vagyunk, ahol a part szakad. Felsóhajtok, ahogy Les utalást tesz rá, hogy pihenhetnék, mire biccentek. - Semmiféle kárpótlás, ez csak kedvesség. És hidd el, ennél itt meg is állok... szeretnék többet is, de nem okos dolog kiadni az erőmet telihold előtt - sóhajtozom. - És amúgy is: azt mondtad, a nászéjszakán felülmúlhatatlan teljesítményt nyújtottam. Azzal már általában úgy áll a helyzet - magyarázom öntelt pofával - hogy az ilyesmit nem adják ám minden nap. Tudod, a minőségre mindig megéri várni - teszem hozzá, aztán hasra fordulok, és csak hátrafelé pislogok Lesre. - Tudod, ha jót akarsz tenni a férjeddel, akkor most nem utasítod el, ha kér egy hátmasszázst - vetem be a bánatos kiskutya tekintetet, de az tény, hogy mindig is a gerincem sínyli meg legjobban a telihold előtti fázist, meg az átváltozást. - Egyébként - villan meg a fejemben - boszorkány vagy. Nyilván ha meg tudnád akadályozni az átváltozásomat, már megjegyezted volna. De talán valami italt össze tudnál ütni nekem a gyógyfüveidből, ami legalább kicsit tompítja a fájdalmat. Már az is meglehetősen sokat jelentene.
Elfog az álom, pillanatok alatt merülök el benne, élvezem Chriest szuszogását, de ahogy megmozdul mellettem az ágy, átfordulok másik oldalamra, s így alszom tovább, nem zavartatva magam. Hallom a motoszkálást, tudat alatt talán figyelmeztetem magam, hogy nincs baj, így nem erőlködöm, visszatérek az álmok közé, de a földrengés szerű dübörgés és a jól hallható káromkodás könnyűszerrel ránt a valóságba. Felpattanó szemekkel ülök fel, majd a sötétben hunyorogva, cseppet sem kedves hangot hallatok egy morgás formájában. Bólintok, és próbálok a hirtelen rám törő szédelgésből előkerülni és a lassan kirajzolódó alakot figyelem. Mégis felszisszenek, ahogy a felnőtté válást firtatja. -Ahha, az előbb pont úgy néztél ki, mint aki felnőtt. Miért nem gyújtod meg a lámpát, azért van. Az ágy pedig egy centit sem ment odébb, eddig.-célzok rá, hogy akkorát rúgott az ágyba, hogy kis híján a falat is lebontotta, ahogy beljebb akart tessékelni a fal felé. Felkuncogok, majd mikor mellém gördül, vállat vonok. -Egy hónap múlva ki kell fizetünk a második részletet is, és végérvényesen a mienk. Addig pedig beköltözhetünk. Minden papír rendben.-biztosítom.-Igen, pont annak köszönheted azt is, hogy itt vagy.-szuszogom lehunyt szemmel, combomon érezve kezének gyengéd érintését, a szívem hevesebben kezd verni és tüdőmben akad a levegő.-Ha ez valamiféle kárpótlás, amiért kisebb szívrohamot hoztál a fejemre, rossz úton haladsz.-próbálom hangomon is ezt érzékeltetni, de nem igazán megy, sőt. Elkapom kezét, és mozdulatlanná dermedve sóhajtok fel.-Emlékszel, holnap telihold. Pihenned kellene.-fordulok felé, elengedve kezét, és végigcirógatok a csupasz arcon, amitől kisfiús vonásai előtűnik az ismeretlenből, ezzel pedig csak még jobban ujja köré csavar.
Nem tudom mennyit alhatok, legalábbis elsőre nem. Aztán ahogy fejem kissé felemelem - még kábán az álomtól - látom, hogy bevilágítanak a parkoló lámpáinak fényei. A tévé kikapcsolva, és mély szuszogás pedig mellettem az jelzi, hogy Les nemcsak megérkezett, de csatlakozott hozzám, és őt is elnyomta a buzgóság. Kiszabadítom összefonódott ujjainkat, aztán felülök az ágyon. Megmozgatom vállaimat, és keservesen gondolok a következő éjszakára, amikor is megint át kell esnem az átváltozás gyötrelmein. Nagy sóhajjal kikecmergek az ágyból, szemügyre veszem az asztalon fekvő papírokat és kulcsot, és fura, meghatott mosoly ül ki az ajkamra. Ez addig tart, míg megfordulva jó alaposan bele ne rúgok az ágy lábába, mire az egész fekhely megremeg, én meg jó fél percig egy lábon táncolok, két kezemmel másik felemelt lábamat markolászva. - B*ssza meg! - sziszegem fájdalmasan, és bocsánatkérőn nézek Les-re, aki felriad a közjátékra. Kisebb csoda lenne, ha nem így történne... viszont még csupán alig néhány óra telt el, éjfélt sem mutat az óra. Gyerek az idő, ha azt vesszük... - Ne haragudj - dünnyögöm Lesnek, és leengedem fájós lábamat, és leülök az ágy szélére, majd kisimítom arcából kócos fürtjeit. - Ahogy látom, sikerrel jártál - bökök az asztalon fekvő holmik felé. - Van egy házunk - állapítom meg, mintha csak most, ezzel a mondattal fognám fel az egész jelentőségét. - Van egy feleségem, egy normális életem, és egy ház, amit az otthonomnak mondhatok. Felnőttem - vigyorgok, aztán odahenteredem Les mellé, és kezemet becsempészem a takaró alá, hogy végigcirógassam combját. - Hogy ment? - érdeklődöm. - Mondták, hogy kizárólag lehengerlő sármomnak köszönhetjük az eredményt?
Elkap a hév, és sietős léptekkel távozom. A nő, mintha meg se lepődne választásunkon, túlbuzgó módba kapcsol a pénz láttán és a szerződést az orrom alá tolja. Egy hónap múlva kifizethetjük a másik részét is a háznak, ennyi haladékot kapunk. elolvasok minden sort, biztosra megyek, végül pedig aláfirkantom a papírt. Elmerengek a leírt név láttán. Elgondolkodom azon, amit Chriest mondott tegnap. Nem zavarja, ha nem veszem fel a nevét. Leslie Wolfswood... ízlelgetem, és mivel ezt csak gondolataim között pörgetem, a nő halk köhintése ránt vissza a jelenbe. Veszek egy nagy levegőt és felé tolom a borítékot, benne az előlegként, vagyis foglalóként szánt összeggel. -A kulcsok, a papírok második példányai. Remélem ez lesz álmaik lakása.-mosolyog rám őszintén, mire csak én is mosollyal válaszolok.-Egy hónap múlva találkozunk.-biztosít, majd kilép az ajtón és beülve kocsijába, elhajt. Körbenézek a részben üres lakásban, végigcsúsztatom ujjaim a konyha hosszú pultján és a háló felé veszem az irányt. Az ajtóban megállva elmosolyodom, végül pedig kilépek a lakásból, kezemben a papírokkal, a kulcsokkal, és már jócskán sötétben indulok haza. A lakásba lépve meghallom Chriest horkolását, mire halkabb üzemmódba kapcsolok, kikapcsolom a tévét, ledobálom magamról a felesleges ruhákat és bebújok az ágyba, átölelve összekuporodó alakját. Az asztalra tett szerződés és kulcsok kupaca egy boldog jövőt jeleznek. Mosolyogva hallgatom az egyenletes szuszogást, ahogy álmában összefonja ujjait enyémekkel, és kényelmesen elhelyezkedve engem is elnyom az álom.
Hallom a hangján, hogy duzzog kicsit, de csak mulatok magamban. Egy valamiben biztos vagyok: ahogy Les most nekidurálta magát, biztosra veszem, hogy senki nem fogja elvenni tőlünk a lehetőséget. Ha mégis megpróbálná egy szerencsétlen halandó, alighanem Les bosszújával kell majd szembe néznie, attól pedig a jóisten mentsen meg minden tudatlan és balga élőlényt. A nevetés már hangosan is kitör belőlem, mikor megjegyzést tesz az elmebeli állapotomra. Elképzelem, milyen csodálatos hangulat lenne a házunkban, ahol az emeleten Dominic és Hayley próbálnák kinyírni a másikat, aztán - esetleg - kooperációban bennünket. - Valld be, hogy ilyen dilisen szeretsz - fordítom aztán a fejem kissé hátrafelé, de már nem látom Lest, mert nemes egyszerűséggel félig rám fekszik, amitől felnyögök. Kétszeresen is. Egyrészt megnyomja a gerincemet, ami most, az átváltozás közeledtével kissé érzékeny, másrészt jólesően, mert imádom, amikor a nyakamat babrálja. El is lazulok ettől, ahogy csak tőlem telik, aztán fél könyökömre támaszkodom, és kissé oldalra fordulok. - Egész biztos vagy benne? - kérdezem. - Ez egy ház, nem cserélheted vissza, mint a boltban egy nem megfelelő méretű ruhát - mutatok rá, de a jelek szerint az elszántsága mit sem változik. Csillognak a szemei, és tudom, hogy mit jelent neki is, és nekem is, hogy részben lemondott a saját véleményéről, hogy az enyémet támogassa. - Imádlak - mosolygom el magam szélesen, aztán magamhoz húzom egy csókra. Többre nincs is időm, mert azonnali hatállyal kipattan mellőlem, olyan elánnal, mintha már ma este költözködni akarna. Nézem, ahogy kiszolgálja magát, és előveszi a fiókból a félretett nyereményünket, majd egy rövid búcsú után távozik. Ahogy bezáródik mögötte a bejárati ajtó, meglepő örömmel, és borzongató izgalommal veszem tudomásul, hogy alighanem egy-két órán belül lakástulajdonosok leszünk. Feltápászkodom, normális helyzetbe fekszem az ágyon, és bekapcsolom a tévét. Peregnek a képsorok az állatok életéről, de igazából nem is nagyon fogom fel, mit látok. Lelki szemeim előtt máris megjelent, hogyan lakjuk be azt a házat... egyelőre még csak ketten, de ha mellénk áll a szerencse, néhány éven belül már hárman. Vagy négyen, ahogy majd a sors akarja. Még semmire nem vágytam ennyire, mint egy igazi, normális családi életre a nővel, akit az életemnél is jobban szeretek. Olyannyira belefeledkezem az álmodozásba, hogy észre sem veszem, mikor nyom el közben a buzgóság, és kezdek alig hallható horkolásba.
Nekem különböző okaim voltak az innen való távozásra. Én emlékeztem, mikor belenéztem a tükörbe, hogy a lány, aki szerencsét próbálni jött ide, mennyi mindent akart maga mögött hagyni. Neki abban volt igaza, hogy ez volt az első igazi otthona. S azzal sem tudtam vitatkozni, hogy ez volt a közös első otthonunk. De ahogy akkor éjszaka beengedtem ide, s ahogy abból az állapotból végül idáig jutottunk, úgy más magaslatokba is el akartam vele jutni. Addig, míg az első közös lakásunk nem csak egy álom, hanem papíron is közös. Ahogy ő mondta, nem a presztízs miatt, hanem magunk miatt. A jövőnk miatt. Elnyúlik az ágyon, mire én csak a hullámos fürtökkel tudok szemezni. Megforgatom szemem, és gyűrűm forgatva várom kíváncsian, mit fog mondani. -Nem érdekelnek mások. Az érdekel, hogy más elhappolhatja előlünk a lehetőséget.-mormogom, durcásan magam alá húzva lábaim, és próbálok nem megmozdulni, nehogy lelökjem véletlenül, amiért elvette a kedvem. De aztán elnevetem magam, ahogy az összeköltözésről beszél a testvéreinkkel.-Te dilis vagy.-nevetek jóízűen azon, amit mond, és a szemközti falat bámulva merengek el, akárcsak. Mikor azonban megszólal, kisebb szívroham jön rám, olyan hirtelen és hangosan vált a nézőpontján. Elkerekedő szemekkel nézek rá, a nyugalmasan fekvő férfi hátát bámulom, mintha nem is a férjem lenne hanem egy idegen. Aztán gyorsan fordul a kocka. Elveszem a felém nyújtott telefont és magam mellé dobom, majd vigyorogva lapulok hozzá, végignyúlva hátán és nyakába fúrom orrom. -A második lesz az. Az, ami neked is tetszett. A kis tóval, a plusz szobákkal és emeletek nélkül. Érzem, hogy azt kell választanunk. Abban amúgy is nagyobb volt a konyha, nehogy a végén elfogyjak, mert nincs elég helyed főzni.-kuncogok nyakába.-Felhívom a nőt és visszaszaladok nélküled. Addig te pihenhetsz. Tudom, hogy azt ígéretem veled tartok és lehet, hogy így is lesz. De ha nem érnék vissza addigra...-szuszogom fülébe, majd apró csókot nyomok arcára.-Gondolj arra, hogy holnap estére túl leszel rajta és a csinos feleséged ebéddel fog várni.-kászálódok le róla és megállok előtte egy pillanatra. Elmosolyodva nézem elterülő alakját, és nem is értem, mi történik velünk. Minden annyira új és más, kezdem azt hinni, hogy ez az egész csak egy álom.-Szeretlek Chriest Wolfswood.-mosolyodom el, ok nélkül igazából, majd felkapom a telefont, és szinte úgy tűnök el az ajtó mögött, a letéttel a zsebemben, mintha attól félnék, hogy a lakás maga is eltűnik, mire odaérek.
Vállat vonok Les megjegyzésére, amivel ezt a kicsi, de otthonos lakást illeti. - Ne szóld le - mondom neki, legalábbis úgy, mintha engem bántott volna meg. - Mondtam már, hogy nekem ez volt az első igazi otthonom, szóval én sajnálni fogom. És amúgy is, mindegy, hogy itt fehérek voltak a falak, és ki tudja, kik laktak itt előtte. Egyszerűen nem érdekel. Itt voltam először, és igazán boldog - mosolygom el magam, aztán mikor mellém huppan hasra fordulok, és elterülök, teljes terjedelmemben. - Azért, mert másoknak... - mormogom. - Édesem, nem vagyunk mások. Nem is akarok olyan lenni. Nincs szükségem arra, hogy azt mutogassam, mi mindenünk van. Nem akarok presztízskérdést csinálni a lakhatásból - tolom az állam alá a kispárnát. - De ha neked szükséged van minderre, én nem állok ellen. Azt mondtam, mindent meg akarok adni neked, amit lehet. Ha ez a szíved vágya, ám legyen - vonok vállat. - Legfeljebb ha kevesen leszünk egy akkora lakásba, beköltöztetjük a te nővéredet, meg az én bátyámat. Tök jól meglesznek együtt az emeleten - vigyorgok, aztán néhány másodpercig nézek magam elé, a nagy semmibe, mire megszólalok. - Jól van. Ne várjunk! - egyezem bele hirtelen. - Mielőtt elmentünk Vegasba, én voltam az, aki azonnal lépni akart, és te támasztottál kifogásokat, és félelmeket. Én nem akarom hogy ez most visszájára forduljon, és igazad van. Nincs mire várni. Dönts hát, melyik legyen. Az emeletes, kacsalábon forgó, vagy a harmadik, ami egyszintes, de legalább annyira rendben lévő. Kaptunk telefonszámokat, és máris szólhatsz nekik, hogy előleget teszünk le a lakásra - adom Les kezébe a telefonomat. - De kérlek, ha ismersz némi könyörületet, ma már ne menjünk vissza - nyögöm. - Leszakadnak a végtagjaim. Érzem az átváltozás előszelét.
Abban tökéletesen igaza volt, nem egy házban voltunk. Nekem az emeletes tetszett, igaz, nem volt nagyobb, mint a mostani, csupán az emelet volt benne extrább. Úgy éreztem magam, mint gyerek a játszótéren. Élveztem a friss, üde illatokat, hogy a kanapé érintetlen, új és puha, hogy a konyha nagy és világos, akárcsak a nappali. ez mindegyikre igaz volt. A falak nem egyszerű fehérre voltak mázolva, bőven volt hely mindenhol, és szem előtt tartva a jövőbeli tervezgetést, egész jó kilátásaink voltak. A kert pedig... el sem mertem képzelni, hogy valaha lesz egy házam, nem, hogy kertem hozzá. Még akkor sem, ha a kert maga aprócska volt. De annál hangulatosabban eldugott a bokroknak hála, minden kíváncsi szemtől elrejtőzve. Ellenben velem, ő a fáradtságnak behódolva zuhant le az elnyűtt kanapéra, és onnan figyel. -Ehhez képest mind az volt.-jegyzem meg fanyar fintort vágva, a lehetőségeink látva ugyanis, most egy igencsak maradi helyen éltünk. Mégsem tudtam bánni, ha a jövőben megadathat az. -Pont azért kellene nekünk, mint másnak. Ne legyél ilyen.-szisszenek rá, majd leteszem az üres poharam és lecsusszanok a pultról. Elpakolom a borogatón lévő száraz edényeket, közben pedig figyelem minden szavát. Abban igaza volt, a másodikban ugyanis a kert volt az, ami megfogott. Mikor végzek, pont akkor fejezi be, így nagyot pördülve lépkedek felé. -Szóval kettő... Hm, hogy is mondtad? A kedvenc időtöltésed meg az osztozkodás...-merengek, széles vigyorral, majd mellé huppanok, lábaim magam alá gyűrve nézek rá. Süt róla, hogy elfáradt, így talán a fiókban rejtegetett meglepetésem is el kell napolnom, de azt hiszem, ezzel tudok még élni egy rövid ideig. -Igazad van. Viszont...-harapok alsó ajkamba, és lesütve szemem, elgondolkodom azon, amit mondani akarok.-Ugye tudod, hogy azért a lakásért mások is azt mondták, hogy bármikor leteszik az előleget. Meg tudnánk venni. Még maradna is. Bár nem az egész van berendezve, szép lassan belaknánk. Apránként rendeznénk be. Végül is, van ágy, hűtő, víz, áram, minden, ami itt is.-ezzel szinte kimondom mindazt, ami ott ücsörög nyelvemen.-Vágjunk bele. Nem akarok várni. Ezt nem akarom elengedni.-mondom olyan határozottsággal, hogy az már szinte engem is meglep. Komolyan úgy gondoltam, hogy a lehetőségekkel élnünk kell. És, ha úgy vesszük, ezt neki hála láttam be.-Tudom, most azt gondolod, hogy őrült vagyok és felfaltam a tudatos, makacs és körültekintő feleséged.-kezdek el ide-oda ficánkolni, ugyanis fogalmam sincs róla, mi ütött belém, de olyan lelkesedést tudok magaménak, amit talán még sosem éreztem ennyire intenzíven.
Van az a mondás, miszerint térdig lejárjuk a lábunkat. Valami ilyesmit érzek én is most. Hozzá vagyok szokva a gyalogláshoz, de némi túlzással élve mondhatom, hogy bejártuk a fél várost, ráadásul lakásokat néztünk, emeltre fel, emeletről le... felért egy kisebb Himalája-túrával, az tény. Nem is bánom, hogy hazaérünk, és levetem magam az ágyra, és nyögve lerúgom a cipőimet, míg Les szemmel láthatóan felvillanyozva a konyhapultra pattan, és elábrándozik. Piszkosul irigylem ilyenkor, hogy nem érzi az átváltozás előtti állapotot - a folyamatos fáradtságot, és a végtagfájdalmakat. - Öhm... - ráncolom a szemöldökömet kissé, aztán belezavarodva megrázom a fejem. - Édesem, hat lakást láttunk ma. Hat nappalit, hat hálószobát, hat kertet, meg ugyanennyi utcát. Melyikre is célzol pontosan? - érdeklődöm, bár gyanítom, hogy számára melyik ház volt a jelölt. - Fogadok, a harmadik - dünnyögöm, és visszaemlékszem, hogy nekem is tetszett, de Les szemében valóságos eszelős fény csillant fel, mikor ott mindent körbejártunk. - Figyelj édesem, tény és való, hogy gyönyörű volt. Egy kacsalábon forgó palota... aminek nem nagyon látom értelmét - dőlök hátra az ágyon, tartva vele a szemkontaktust ilyen távolságból is. - Mi a fenének nekünk emelet? - tárom szét a karjaimat. - Viszont a második... az kimondottan vitte nálam a pálmát, a távoli francia negyedre néző ablakokkal. Szép füves udvar, egy apró halastó... modern, és mindennel felszerelt. Igaz, csak egyszintes, de nem egy, hanem még két gyereknek is van hely benne. Felhívnám a figyelmed, hogy az emelet szuper dolog, de elfog jönni nálunk is az a kor, amikor "megnő" a lépcső. Azt akarod, hogy öreg korunkban a srácaink cipeljenek majd minket fel s alá? - kérdezem. Azok után, ahogy eddig éltem - miféle körülmények közt - egy emeletes lakás szinte a Buckhingham-palotának tűnik.
Szavaira vállat vonok, ezzel kifejezve, hogy nem túlzottan ráznak meg szavai, sőt. Ajkamon negédes mosoly ül, szememben tűz csillog, és bár egymás idegein táncolunk, egy bizonyos pontot nem lépünk át. Lassan kiismertük a másikat, s ennek fényében figyelünk a másikra. A szerelem, amit iránta érzek, mintha most még erősebb lenne, testem furcsa megnyugvás és izgalom keríti hatalmába, míg az öltözéssel bajlódok, s közben fél szemmel őt figyelem. Magához von, mire erőteljesen hasába öklözök, mielőtt még viszonoznám közeledtét egy csók formájában. -Hogy is szoktad mondani? Egy szerencséd van, hogy szeretlek?-szalad szemöldököm homlokom közepére és mosolyogva kapom fel táskám, s biccentek az ajtó felé, hogy felőlem indulhatunk, s mikor kilépünk rajta, a hűvös, friss és kellemes reggeli illatok megcsapják orrom. Lassan itt a tavasz. Figyelem a gyakorlott mozdulatot, ahogy a kulcsot a zárba tolja, majd a lakást bezárja, s mikor mellém ér, összefonom ujjaink.
A nap lassan telik, ahogy a kiválasztott lakás mellett még másik hármat szemügyre veszünk, majd hazafelé indulunk, a Nap már lefelé siet az égboltról, s hozzánk hasonlóan pihenni készül. A zárt kinyitva, úgy lépek be a lakásba, hogy gondolataim között annyi minden forog, szinte észre sem veszem, ahogy lekapom a cipőm és ledobom a kabátom. Nagy lelkesedéssel fordulok Chriest felé és sóhajtok nagyot. -Az a nappali. És az a hatalmas ágy a hálóban. A konyha... és az a fürdő. És van egy plusz szoba, ami alkalmas gyerekszobának. A sétányon végén a belváros, mégis csendes az egész környék. Az a kis kert hátul, elférne egy hinta vagy...-kapok észbe, ahogy nagy lelkesedéssel sétálok ide-oda, levegőbe mutogatva, és tudom, hogy minden bizonnyal most néz teljesen kattantnak. Nem volt drága, ha azt vesszük, hogy ez a kis lakás mennyibe kerül, és mennyien akarnak épp ilyet, ha eladjuk és összevetjük a nyereményünk egy részével, bőven jól jövünk ki.-Oké, bocs, teljesen....-vonok vállat. Le se tagadhatnám, hogy amikor körbevezetett minket az ingatlanos, elképzeltem, ahogy reggel felkelek, lesétálok az emeletről a konyhába, és megcsapja orrom a reggeli finom illata. A konyhába sétálok, és egy pohár víz keretében felpattanok a pultra, s ajkamon olyan mosoly ül, amit nem tudok eltüntetni, s nem is akarok. Nem tagadhatom, teljes mértékben belefeledkeztem a lehetőségeinkbe, amik hirtelen nem csak távoli álmok voltak, hanem valódi, kézzel fogható és megszerezhető lehetőségek. Az előzetes becslés alapján sem volt olyan vészes az árfekvés... egy ilyen városba ugyanis nem mindenki akar beköltözni, az okát pedig még meg is értem.
Látjuk egymást a tükörben, és nyilván ő is tökéletesen tisztában van vele, hogy remekül szórakozom a morcos pillantása láttán, ami annak a következménye, hogy megint hanyagolom a törülköző rendeltetésszerű használatát. Ugyanakkor egy szava nem lehet. Mire lekaparom a képemet borító több napos borostát, addigra meg is száradok, és még csak az ágyneműt sem vizezem össze. Arról valahogy az elmúlt egy évben leszoktam. A végén még tényleg jól nevelt, és udvarias farkassá válok, ha nem fogok vigyázni. Mire végzek, ő máris visszatér, és persze nem hagyja ki a visszavágót: egy szál fehérneműben libeg vissza a fürdőbe, mire akaratlanul is megremeg kissé az arcszeszt tartó kezem. - Hű, ezt ma éjjel még de meg fogod bánni - mormogom a fogaim között, de úgy, hogy ő is pontosan hallja, majd - hogy most már csak azért is revansot vegyek - ledobom a törülközőt, méghozzá a padlóra, ami már nyilván ad némi okot egy kis sziszegésre, majd egy szál semmiben besétálok a hálóba, miközben magamban pukkadok a jókedvtől. Szemmel láthatóan megvan a közös hobbink, és még csak pénzbe se kerül: imádjuk szívni a másikunk vérét, és hála az istennek, mindenféle harag nélkül. Magamra kapkodom a ruhákat, de nem viszem túlzásba. Farmer, bakancs, egy fekete póló és bőrdzseki, ez minden, amit magamra veszek. Közben Les is utánam sunnyog a fürdőből, és mikor a pénztárcámat is zsebre vágom, jókedvűen rámosolygok. - Mehetünk, szívem. Ma minden háztulajdonost le akarok venni a lábáról. Na jó, helyesbítek: egész pontosan a nőket - nevetek, és magamhoz szorítom Les-t egy pillanatra.
Szerettem kóstolgatni, s az utóbbi időben egész könnyedén vágott vissza, s beletanult szépen ebbe a művészetbe. Jól szórakoztam, ahogy ő is, hogy a másik idegein táncolunk, haragosak mégsem tudunk lenni. Lassan kitapasztaltuk a másik határait, s azon belül maradtunk. Az elmúlt percek pedig bebizonyították, hogy a legkevésbé sem mondható az, hogy semmi sem változott. Valami igen. Mi ketten és a hozzáállásunk ehhez az egészhez. Nem akartunk kisétálni ebből. És az új érzés, az új élmények fényében szívesen vettem részt ebben az utazásban. Nem mozdulok, ellenben jót nevetek azon, ahogy kiköpi a habot, majd letörli arcát, ám a felajánlására nem reagálok. Szemem nem veszem le arcáról, gondolataim kicsit elkalandoznak, s amikor felhúz magával, miután kilép a kádból, én is hasonlóan teszek. Tekintetem követi őt, ahogy a tükörbe néz, s viszonozva pillantását, alsó ajkamba harapva hagyom, hogy párától nedves hajam a törölközőnek hála, immár száraz vállamra omoljon. A magam köré csavart frottírt megtartva húzom ki a dugót, majd mellé lépek, és a falnak dőlve figyelem gyakorlott mozdulatait. -Élvezed, tudom...-sziszegem rosszallóan megrázva fejem, ahogy a tükörben figyeli mozdulatait és a bozontos haj mellé nemsokára selymes arcbőr párosul, eltüntetve az elmúlt napok borostáját. -Persze, hogy áll. Felkapok valamit, és mehetünk is.-nyomok csókot vállára, és kilibbenek a szobába, és felkapok egy tiszta fehérneműt, s a fiókban ellenőrzöm, hogy amit elrejtettem, nem tűnt el. A törölközővel, de még csak a csipkét viselve, visszalibbenek a fürdőbe és felteszem a szárítóra a nedves frottírt, vállam felett még visszanézek rá, ezzel ugyanis műsorát egállá teszem. -Mehetünk gyalog? Jól esne egy séta.-vallom be őszintén, s mivel elkezdünk kisétálni a télből, a karácsonyt pedig már hírből is csak emlegetjük, s maximum az ideire, mintsem a tavalyira gondolunk, csak egy egyszerű farmert kapok fel, bakanccsal, egy vékony póló és hajam ismét felfogom, majd a bőrdzsekim is magamra kapom. A tükörben végigmérem magam, és elmosolyodom a gyűrűm láttán, ami még mindig furcsa ujjamon, de jó értelemben.
Némi önfeledt, boldog ölelést követően kibontakozik a karomból, és a szemembe néz, a szavai hallatán pedig felvonom a szemöldökömet. - Hm... - dünnyögök. - Persze, most ezt mondod. De mintha kaptál volna már kisebb-nagyobb hisztirohamokat a túlzott őszinteségem, és szókimondásom miatt. Bár, ami azt illeti, ez kölcsönös - nevetek, megrázva a fejem, hogy a páracseppektől nedves hajamból kirázzam kissé a vizet, aztán meglepve pislogok, mikor egy adag fehérség elzárja előlem a kilátást. Nem is kell sokat gondolkodnom rajta, az illati - és mi tagadás, az íze is - elárulja nekem, hogy egy adag fürdőhab landolt az arcomon. - Ha annyira biztos akarsz lenni - köpködöm ki a nem túl ízletes "desszert" utolsó buborékjait - tudok más testrészt is mutatni magamon, ahol megmosdathatsz - vágok kaján ábrázatot. - Csak a biztonság kedvéért - teszem hozzá álszent pofával, de nem akarok erőltetni semmit. Igazság szerint újfent meg akarom majd adni a módját... talán ma este. Megteremtve a legromantikusabb hangulatot, amit csak lehet. - Jól van, felfogtam, asszony - vigyorgok, aztán talpra állok, magammal húzva Lest is, és ahogy kiszállok a kádból, csak a törülközőt tekerem a derekam köré. Nincs kedvem használni magamon, már csak azért is, hogy kissé húzzam életem szerelmének agyát, és amúgy is, a rólam legördülő cseppeket majd felfogja a frottír. - Na és akkor mi lesz a nap további programja? - érdeklődöm a tükör elé állva, és kivételesen használni kezdem a képemen a borotvát, és a habot. Három napos szakállam úgy serceg, mint a súrolókefe a padlón. - Áll még a lakásnéző? Mert részemről tökéletesen benne vagyok.
Próbálom feldolgozni szavait, megérteni, de nem megy. S végül, mivel arcára minden kiül, a szégyen és a félelem vad és veszélyes keveréke, elnyomom a kérdéseim. Nem akartam többet tudni erről. Nem így ismertem meg, s bár egykor ez a lénye része volt, mára már nem az, s csak ez számított. Megmozdulok, mire összerezzen. Emlékszem hogyan reagál a nyakára hintett hevesebb csókokra, de nem fordult volna meg ezután se a fejemben, hogy ez más emlékek miatt lenne így. És nem akartam abba se belegondolni, hogy a jövőben más oka lenne reakciójának. Nem hagytam, hogy ez közénk álljon, s ahogy mondta, ezt már hátrahagyta. Ahogy én is a félelemem, ha egy férfi közeledett hozzám. Mert már nem egy férfi volt, hanem ő, a férjem. És ez a megnyugtató érzés végigborzongat, ahogy közelebb húzódom hozzá, ölébe kucorodva. Látom a megnyugvást arcán, kisimuló vonásain, hallom, ahogy fellélegzik szavaim hallatán. -Nem kell értenünk. Nem érdekelnek az okok.-vallom be őszintén, és ahogy emlékeztet a kérdésemre, elmerengek kicsit.-H megkérdeznéd ezt tőlem, valószínűleg az lenne az egyik okom, amilyen most vagy. Őszinte, egyenes, gyengéd.-bőröm libabőrös lesz szavaitól, ahogy hozzám bújik, beszívom illatát, a habfürdő kellemes illatát, ahogy elegyedik bőrének illatával. Csókja meglep, érzem, ahogy ezzel próbálja leplezni lelkének érzékeny részét, és ettől valójában az első dolog, ami eszembe jut, egy szégyenlős kisfiú. Ujjaim gyengéden siklanak arcára, aztán ahogy elhúzódik, és felteszi a kérdést, grimaszt vágva suttogom ajkára a szavakat, én magam is mosolyogva, vidám hangon. -Fogd be!-sziszegem, majd közelebb húzom magamhoz, és most én csókolom meg. Közben pedig egy adag habot a kezembe veszek, és mikor elhúzódom tőle, kirángatva vissza a jelenbe, képébe nyomom a habot.-Biztosra akarok menni, hogy mindenhol tiszta vagy.-nevetem el magam, ahogy próbál kipislogni a habréteg mögül, és előre tartok tőle, hogy derekamon nyugvó keze nem fog elereszteni.-Na gyere, Mr. Habcsók, kihűlt a víz.-biccentek fejemmel a törölközők felé.
Miközben a szavakat fűzöm egymás után, szégyenkezve, és félve pislogok Les-re. Olyan dologról hall most, amit nem szívesen ismerek be, és amit ma már nagyon restellek, de ez is a múltam része, és azt akarom, hogy tudjon erről. Tudjon róla, hogy milyen voltam, és általa milyenné váltam. Amikor befejezem a mondandómat, nagyot nyelek, és felkészülök a reakciójára, legyen az bármi. Akár az is - ismerve a vehemenciáját - hogy véres hullaként végzem a fürdőszoba padlóján. Meg is rezzenek, ahogy megmozdul, de nem képen vág, ahogy számítok rá, hanem odakuporodik a combjaimra, és lágyan simogatja a karomat, ettől pedig szinte orkánszerű erősséggel távozik a tüdőmből az eddig visszatartott levegő. Sűrűn pislogni kezdek, hogy leplezzem valahogy a meghatottságot, amit a szavai nyomán elönt. Úgy érzem, mintha nem a karomat, hanem a szívemet simogatná úgy, ahogy azt még senkitől nem kaptam meg eddig. Szemem önkéntelenül is a gyűrűjére csúszik, mikor felmutatja, aztán megölelem, mikor orrát a nyakamba fúrja. - Egyszer megkérdezted tőlem, hogy miért szeretlek, és nem tudtam válaszolni. Most is így van, mert ezt az okot nem lehet szavakba önteni. Vagyis, egész pontosan, egy szóval meg tudnám válaszolni: ezért. Ami vagy, ahogy bánsz velem, ahogy megértesz, és ahogy szeretsz... - nézek bele abba a csodálatos kék szempárba, amelynek tulajdonosa rabul ejtette a szívemet. - Egyszerűen nem értem, mivel érdemeltelek ki az élettől. De bárhogy is: köszönöm, hogy vagy nekem - hunyom le a szemem egy pillanatra, hogy aztán újra csillogó tekintettel figyeljek rá. - Elengedtem, Les. Alig 36 órával ezelőtt, egy Las Vegasbeli kápolnában elengedtem minden rosszat, vagy fájó dolgot, ami a múltamhoz tartozott. Lezártam, végérvényesen. Nem ott akarok élni, hanem a jelenben, és a jövőben. Veled - csókolom meg, aztán - még mielőtt a kelleténél jobban, és férfiatlanul meghatódnék - megköszörülöm a torkomat, és témát váltok. - Szóval, mikor mutatsz végre be a nővérednek? - kérdezem, aztán sunyi vigyorral lekapom a fejem, mikor rájön, hogy csak a vérét szívom. De tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor bosszú gyanánt valami csattan a fejemen, vagy - épp a fürdőkádban - egy megfulladásra is elég cunami indul meg felém.
Elmosolyodom szavain, s ahogy nyugtázza a dicséretem, és ahogy reagál rá, csak vállat vonok. -Ugye? Nekem is. És nem adlak oda senkinek.-biztosítom, majd mikor nehézkesen kezd neki valaminek, amit el akar mondani, csak nem tudja igazán, hogyan is tegye, kíváncsian nézem rá. Amit viszont mondani kezd, elönt némi... nem is tudom megfogalmazni pontosan mivel. Nagyot nyelek. Nem az előtörő dühöm akarom lenyelni, hanem a megdöbbenésem és a hirtelen megforduló kérdéseim, amik könnyedén siklanának ki különben számon. A végtelen megdöbbenést viszont ilyen könnyen már nem tudom elrejteni. Az elkerekedő kék íriszem elárul, és megremeg kezemben a lába. Ha az ember azt hiszi, hogy nem lehet rosszabb, mindig rájön, hogy de igenis, mindig van rosszabb. Mikor már megszólalnék, nem tudok. Csendesen hallgatom végig, és próbálok nem kellemetlenül fészkelődni ölelésében. Utolsó szavai mégis megborzongatnak, a csókot, amit bokámra hint, egész gerincemen végigszántó bizsergésbe torkollik. Óvatosan kihúzom lábam kezéből, és magam alá húzva lábam, közelebb csúszok hozzá, kényelmesen elfészkelem magam combján, de még mindig nem szólalok meg. -Nem, valóban nem vagy az az ember. És az se, akit megismertem. De én sem vagyok ugyan az.-simítok végig karján, majd gyengéden siklanak ujjaim tenyerébe, s fonom össze ujjaink, felé mutatva a gyűrűt.-Emlékszel? Ez nem egy egyszerű tárgy. Elfogadtalak minden hibáddal és ez...-rázom meg fejem, vállat vonva-Ez nem hiba, nem a te hibád. Nem érdekel már Gwen, sem ez a nő. Ez már a múlt.-döntöm homlokom homlokának.-Én sokáig senkit nem tudtam közel engedni magamhoz testileg. Tudod az okát. De sem az, sem ez nem állhat közénk.-biztosítom róla, szabad kezemmel nyakába csimpaszkodva.-Nem mondom, hogy sajnállak. Mert nem hagyom, hogy ez befolyásoljon. A férjem vagy. És a tegnap, az éjszaka...-harapok alsó ajakamba, hisz az érzéstől még most is megborzong egész testem.-Sosem éreztem még ilyesmit.-próbálom megkeresni a jó szavakat, de félek, most nem megy. A körülölelő forró víz és közelsége együttesen ismét végtelen ékével tölt el, és ahogy orrom nyakába fúrom, érzem, hogy arcom ismét kipirul. Nem tagadom, amit nem is akarnék, minden szavam igaz. És nem tudom sajnálni azért, ami történt, mert ismertem már magam annyira, ha ilyesmit mondanék ki hangosan, valami megváltozna. És nem hiszem, hogy annak örülne, ha Gwent vagy azt a másik nőt felhúznám egy karóra.-Csak engedd el.-suttogom gyengéden, mert nem akarom, hogy erről bármikor máskor beszéljünk. Amire megtanított ezen rövid idő alatt: éljek a jövőnek, ne a múltnak. Ehhez pedig tartom is magam mostantól.
- Ugyan már - húzom félre a számat, de szó sincs sértődésről. - Szelíd farkas vagyok. Be is tudom bizonyítani, ha úgy van. Bár azt hiszem, már megtörtént. Szinte már kiscica vagyok, nem is farkas. Bár a nyulak, amiket olyankor felzabálok, valahogy másképp beszélnének, ha meg tudnának szólalni, meg ha még életben lennének - ironizálok, aztán széles vigyorra csúszik a szám. - A te farkasod? Ez tetszik - hunyorgok jókedvűen, de mikor biztat, hogy kezdjek el beszélni, kissé szorongani kezdek. Noha most jókedvűnek tűnik, és a jelek szerint nem akarja majd leszakítani a fejem, mivel elég kiszámíthatatlan, nem tudom, utána is ilyen békés lesz-e majd a reakciója. Nem akarok balhét már egy nappal az esküvőnk után. - Nézd - fogom meg újra Les lábát. - Megtarthatnám ezt az információt magamnak is, de azt akarom, hogy tényleg ne legyen titkom előtted. És másrészt, a múltam ezen részét ezzel a vallomással végleg le akarom zárni, mert már nem vagyok az az ember, aki akkor voltam - vágok aztán bele a vallomásba. - A nagybátyámmal egy jó ideig Georgában éltünk. Hogy melyik városban, az most mellékes - teszek egy legyintő kézmozdulatot. - A nagybátyám egy gyárban dolgozott, én meg egy bárban. 15 évesen már jól fejlett, izmos kölyök voltam, hazudtam az életkorommal kapcsolatban, hogy felvegyenek dolgozni. Nem volt túl jó a pénz, de a borravaló igen. Aztán egyszer betévedt a bárba egy nő. Egy idősebb nő... és megakadt rajtam a szeme. Legyezgette a dolog a hiúságomat... a fenébe is, melyik 15 éves kölyök ne élvezné, ha egy negyven körüli nőnek megtetszik? El tudod képzelni, mekkora önbizalmat adott ez nekem... még akkor is, mikor rájöttem, hogy Gloria vámpír - sóhajtok. - Viszonyunk volt... - fordítom el a szemem Les-től kissé szégyenkezve. - Egész pontosan... megadta nekem, amire az ágyban szükségem volt, és megtanított kefélni. Cserébe... minden alkalommal engedtem, hogy igyon belőlem - dünnyögöm, ezúttal már tényleg mélyen elszégyellve magam. - Amikor a nagybátyám rájött, iszonyúan elpáholt, aztán felszedte a sátorfát, és leléptünk onnan. Akkor még nem fogtam fel, mekkora hülyeséget csináltam... és amikor Gwennel megismerkedtem, akkor vele is megtettem ezt. Valami fura, perverz élvezetet találtam abban, ha egy vámpír engem használt vérzsáknak. Azt hittem, ez sosem fog változni. De aztán jöttél te... és az első perctől kezdve valami más volt közted és köztem. Amiről azt hittem, hogy belém ivódott kitörölhetetlenül, az úgy illant el, mint egy rossz álom. Soha, egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy tőled is ilyesmire vágyom, vagy hogy ez szerepelne az álmaim között. Akkor értettem meg, hogy amit addig tettem, piszkosul nem volt helyes. Tudod... - simogatom lágyan Les lábát - te gyógyítottál meg. Te rántottál ki a sötétségből. Te voltál a legjobb terápia az életemben. CSak azért mondtam ezt el, hogy tudd, mit jelentesz a számomra. Te, és a szerelmed - emelem ajkamhoz a lábát, és megcsókolom a bokáját.
Akaratlan elfolytok egy előtörni készülő kuncogást, és úgy sütöm le szemem, mintha azt is elhinném hogy így ő is elhiszi, hogy semmit nem értettem ebben most félre. De ezt nem tudtam nem félreérteni. -Egy farkas méretű kutya. roppant meggyőző, senki sem futna tőled sikítva a következő városig.-biztosítom a nyilvánvaló következményekről, majd amikor a nővéremre tereli a szót, már kevésbé veszem lazán a szavaim. Ebben igaza volt, és nem voltam benne biztos, hogy a nagy családi egyesüléseket nagyon erőltetni akarom. Nem akartam rejtőzködni vagy ilyesmi, de nagy dobra sem akartam semmit verni. Szavai megnyugtatnak, s amikor egy adag vizet fröcsköl felém, lábammal gyengéden oldalba bököm, ezzel visszacsúsztatva kezei közé. -Te az én farkasom vagy és ez egyenlőre így jó. Idővel meglátjuk. De való igaz, nem kellett kényszerítened. És nem is bántam meg. Ha a döntésem miatt valaki elítél vagy megvet...-vonok vállat és ezzel lezártnak is tekintem a témát. Viszont felkelti a figyelmem a következő mondat, kicsit előrébb is hajolok, tekintetem immár tényleg kíváncsian vezetem rá. -Tudod, van egy tulajdonságod, amit nem szeretek. Kifejezetten nem. Mikor ezt csinálod. A drámai felvezetés, meg a ne legyek mérges. Attól leszek pipa, hogy ezt mondogatod, szóval ki vele Chriest Wolfswood, mielőtt a feleséged valóban a haverod kutyájává változtat.-fröcskölök most én felé egy adag vizet, ajkamon apró mosollyal, s remélem, ebből megérti, hogy próbálok most is nyitott lenni.-Sok mindent nem tudsz még rólam. És ahogy mondtam... mindent el akarok mesélni. S ha úgy érzed van valami, amit szeretnél már most megosztani, ne fogd vissza magad.-fogalmam sincs, miről akar beszélni, komoly arcát elnézve, melyen vegyül némi bizonytalanság és a vívódás, hogy valóban el kellene-e ezt most mondania. Ha nem mondja, nem veszem fejét. Erőt veszek inkább magamon, bár nem tudom pontosan, mi lehet a legrosszabb, amire fel kellene készülnöm most.
Kezdőlap
Haladj tovább a fürdő felé, de csak miután a táskád és a cipőd a megfelelő helyen hagytad."