Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás
Leslie Elizabeth Shay


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Pént. Jan. 08, 2016 4:22 pm
Ugrás egy másik oldalra
Általánosságok

  ♦️ Név: Szilvia, de a Szilvire és a Sziszire jobban hallgatok

  ♦️ Kor: közelebb a 20-hoz, mint a 19-hez

  ♦️ Foglalkozás (mit tanulsz/dolgozol?): Grafikusnak tanulok, legalábbis még ebben a tanévben, aztán szakvizsga és ha minden jól megy a szakmámban szeretnék elhelyezkedni.


  Érdeklődési kör

  ♦️ Milyen hobbijaid vannak? Mióta űzöd őket? Komolyabban is foglalkozol velük? Azt hiszem nehéz lenne a tökéletes felsorolást kialakítani ehhez, de az írás valahogy mindig az első helyre kerül, persze a nem hobbiszerű tanulás mellett. Jó kérdés, hogy ez mikor vált komoly hobbivá. De úgy 12-13 éves korom óta irkálok. Bár bevallom ne tartom magam tehetségnek ebben, így komolyabb regénybe még nem kezdtem, viszont néha jó elvonulni a külvilágtól és kiadni magamból, ami bennem kavarog, legyen az jó, vagy rossz. Így kavarodhattam a szerepjáték világába is.
A rajz kezdetben firkálás volt, a gimi alatt kezdett komolyabban érdekelni, igaz ebből mondanom sem kell, hogy a tanár ott nem sokat látott. Ezen kívül a tanulmányaimból kifolyólag a photoshop világa sokszor beszippant, és immár hobbi szinten űzöm a képmanipulálást is.
Ja és a sütés-főzés mindenek felett. Imádok mindenfélét kipróbálni  Embarassed

  ♦️ Hogyan tudsz a legjobban kikapcsolódni? Olvasással, legyen szó versről, regényről, novelláról. A gimiben emelt szinten tanultam irodalmat, így nem csoda, hogy szinte bárhol, bármikor képes vagyok mindenről megfeledkezve olvasni, falni az oldalakat. A probléma az, mikor ezt a tevékenységet az alvás nyújtotta kikapcsolódás elé helyezem és hétköznapokon is hajnalig fennmaradok, mert képtelen vagyok letenni a könyvet. De a zenehallgatás is ilyen, ha nincs nálam a fülesem, nem érzem magam valami jól.  23

  ♦️ Melyik a kedvenc filmed, filmes műfajod? Kedvenc... Relatív fogalom, mert az adott pillanatban sok filmről gondoltam, hogy kedvenc lett. Inkább úgy mondanám sok filmet képes vagyok rongyosra nézni. Ebből kifolyólag a műfaj is változó. A nagyon nyálas, romantikus filmek nem a kedvencem, hangulatfüggő persze, van, hogy szívesen nézek ilyesmit is. Szeretem az olyan filmeket, amik esetleg igaz történeteket dolgoznak fel (ilyenből utoljára a Kémek hídja volt a porondon, előtte pedig a Rendíthetetlen, vagy régebbről a Rush- Hajsza a győzelemért, de ez a lista is végtelen lehetne...) vagy abszurd és mazochista módon megríkatnak. Ilyen például a Marley meg én vagy az Agymanók (tudom, kicsit abszurd, de lássuk be felnőtt fejjel egy rajzfilm is más szempontból nézendő) de sorolhatnám napestig. Pedig nem vagyok az a folyton sírós kislány.  Embarassed
Könyv után filmben is kedvenc lett, ha úgy tetszik a Ne bántsátok a feketerigót!, a A remény rabjai vagy a Rekviem egy álomért.
Csípem a jó humort, filmben is, de csak a jót. Ha valamit erőltetnek és nem csordul ki a könnyem, azt annyira nem díjazom.
A horrort és a thriller nem áll hozzám közel, egyáltalán, de mindenre rá lehet venni megfelelő meggyőzőerővel.  Rolling Eyes
Ja és minden jöhet, ami történelmi, bár azt hiszem azért a történelem hű ábrázolás ebben nem kerül nálam háttérbe, a Ryan közlegény megmentése például nem a kedvencem, hiába Steven Spielberg meg Tom Hanks.  Embarassed
És most jön, amin sokan meglepődnek, a Star Wars filmeket nem láttam, még csak egy percet sem néztem belőlük 27 Talán majd egyszer ráveszem magam.
  Reggelig itt ülnénk, ha tovább sorolnám, de a listám nagyon nem merült ki a felsoroltakban  Fütyül  

  ♦️ Ki a kedvenc színészed/színésznőd? Szabad egy harmadikkal kezdeni? Steven Spielberg nagy kedvenc, bár a rendezők és producerek listája is hosszú lenne. Szóval illik a hölgyekkel kezdeni. Angelina Jolie például kedvenc volt, van lesz. De ide sorolhatnám többek között Kate Winslet vagy Meryl Streep is. Magam ismételve a lista túl hosszú lenne.
Férfi színész... Brad Pitt nem maradhat ki, ahogy Heath Ledger vagy Morgan Freeman, ahogy Leonardo DiCaprio sem. És a sokszínűségéért szintén kedvenc Jared Leto (ha esetleg még nem láttad, ajánlom a Mielőtt meghaltam, a Rekviem egy álomért, a Mr. Nobody és a Chapter 27 című filmeket, nem csak miatta érdemes megnézni, de őszintén az ő alkotása sokat adott azért a filmekhez) sem, az énekesi munkássága ide vagy oda. Szintén...a lista túl hosszú lenne.

  ♦️ Ki a kedvenc íród? Milyen könyveket szeretsz? Reggelig soroljam? Stephen King, Jane Austen, George Orwell, J.R.R. Tolkien, Oscar Wilde vagy Dan Brown és sorolhatnám. Ha egy történetbe bele tudom élni magam, az író nem számít. Ebből kifolyólag romantikus, misztikus, megtörtént eseményeket feldolgozó, történelmi, megérintő, klasszikus vagy modern bármi jöhet. De még ismeretterjesztő is jöhet, végül is, tudásból sosem elég.
Ismét egy kivétel: Harry Potter se könyvben, sem filmben nem kedvenc., amolyan egyszer elég volt kategória, tessék megkövezni érte  Embarassed

  ♦️ Melyik a kedvenc sorozatod? Kijelenthetem, sorozatfüggő vagyok, valószínűleg ezzel nem vagyok egyedül (sajnos?). A lista elején a Sons Of Anarchy (magyar fordításban Kemény motorosok) áll, nem csak Leslie karakterem, de én is függője lettem a motoroknak, nő létemre...  Embarassed  Ezenkívül Trónok harca, Kingdom, Chicago Fire/PD/Med, How to Get Away With Murder, The Walking Dead, The Big Bang Theory-Agymenők, Vikingek, Supernatural és még vagy ki tudja hány elkaszált vagy befejezett sorozat mint például a Szökés vagy tini éveim kedvence a Tuti gimi.  Embarassed  *ilyenkor döbben rá az ember, ha mindent leírnék, tuti magam is beleszédülnék*

  ♦️ És sorozatszereplőd, párod, kapcsolatod? Hmmm, jó kérdés. Az első említett kedvencben (SOA) a kapcsolatok alakulását szerettem, bár az tipikusan nem az a sorozat volt, ahol a nyálcsöpögtetés volt az elsődleges (hacsak a főszereplő férfi karakterre nem térünk ki külön  :nyalamcsorog:). Az igazat megvallva nagy "shippingelő" sosem voltam, persze azért jó pár karakter akadt, akit szerettem/szeretek párosokba verődve is.

  ♦️ Kedvenc énekesed/zenekarod, zenei stílusod? Erős túlzás a mindenevő vagyok, de az biztos, hogy az összeférhetetlenség ezen a téren a legszembetűnőbb. Mint az elején említettem, zene és a fülesem nélkül nem lennék teljes ember. A klasszikus, Bach, Beethoven vagy a magyar úttörő Havasi Balázs  :szeri: vagy Hans Zimmer, Lindsey Stirling és David Garrett és Karliene zenei világa. De a régi "Nagyöreg rockerek" képviselői, mint a Metallica, az Iron Maiden, az ACDC,a Guns N' Roses, a karcos hangú Joan Jett vagy a Motörhead, maiak közül a Linkin Park, a Nightwish, 5 Finger Death Punch, a Halestorm vagy a Shinedown. A lista mai rockerekből szintén túl hosszú lenne  :tied:. Kiemelném még Lana Del Rey-t, Sia-t, Skylar Grey-t, a London Grammar nevű együttest, Noah Gundersen-t, és azt hiszem nem ér itt véget a lista...
Magyarok közül kiemelném a Republic-ot és szinte minden kortársát, aki itthon képviseltette magát a rendszerváltás előtt és közvetlen utána. A mai magyar zene... nos  az a lista nem állna sok névből, nem tagadom a Tankcsapda az egyik kedvencem volt, van és lesz, akárcsak a Kowalsky meg a Vega, vagy a Paddy and the Rats vagy a Quimby, de ha megvan a hangulatom, Rúzsa Magdi hangját is szívesen elhallgatom. Nagy kedvenc még a magyarok közül Ágnes Vanilla is.
Ezenkívül meglepő, de a swing a jazz és a rock and roll képviselői is jöhetnek. A mai tucatzene, a "műzene", és a napi szinten ötvenszer játszott számok nem a kedvenceim, bár előfordul, hogy van, ami megtetszik.
És a sorozatfüggőséghez hozzátartozik az egy-egy részben meghallott zenék felkutatása. Így szerettem meg például a Mumford & Sons nevű együttest vagy az Imagine Dragons-t, a Wardruna vagy az X Ambassadors együttest.
Szóval ha ezek után megmondod, mit szeretek, mikor pontosan én sem tudom, mi a kedvenc...nos, kalapot emelek előtted Very Happy

  ♦️ Szeretsz sportolni? Mit? Azt hiszem majdnem 9 év kézilabdázás kifejezi azt, hogy igen. Az, hogy lesérültem, így a sportolás szűkülő körbe kezdett, már más kérdés. Viszont a kézilabda szerelmese maradtam, igyekszem a kedvenc csapataim mérkőzéseit megnézni, ha tehetem elmenni egy-egy meccsre, szurkolni, a lelátóról élvezni az adrenalint, ami a pályán tökéletesen jelen van. Ha úgy adódik, Kangoo edzésre szívesen eljárok, vagy a közeli terembe püfölni kicsit a zsákot, nyáron úszni, biciklizni, orvosi tanáccsal szembemenően futni. Tudom, hogy napi szinten tanácsos a rendszeres mozgás beiktatása, nos én ezt az akadályt átugrom azzal, hogy napi szinten a vasútállomás és az otthon közti távot lesétálnom, ami kis sietséggel fél óra. Visszatérve hát egy előző kérdésre, valamilyen szinten ez az idő is kikapcsolódás számomra.


  Személyiség

  ♦️ Szerinted melyek a legjobb tulajdonságaid és miért ezek? Nem vagyok sértődékeny. Ez azt hiszem jó tulajdonság. Elég határozott személyiségnek gondolom magam, céltudatosnak. Azt hiszem elég jól ismerem magam, kijelenthetem, nem vagyok könnyű eset. Van egy önképem, amiből sajnos nehezen engedek. Többen mondták, hogy nagy szívem van, igaz barát vagyok, akire bármikor lehet számítani, és lehet, hogy ez most egoistán hangzik, de olyan embernek gondolom magam, aki igyekszik mindent megtenni, hogy azok, akik a szívéhez közel állnak, boldogak legyenek vagy legalábbis nehéz esetekben tudják, hogy ott vagyok nekik. Fogalmam sincs, hogy ezt alá tudja e valaki támasztani, de remélem, hogy igen. Szívesen meghallgatok bárkit, adok tanácsot bárkinek, amit vagy megfogadnak vagy nem, s bár ez lehet, hogy önző, de valamilyen szinten elvárom, hogy ezért cserébe engem is meghallgassanak. Ugyanis a lelki szemeteskuka egyirányú létezése annyira nem a zsánerem. Nem szeretek ellenségeket gyűjteni, próbálom az energiavámpír, negatív személyiségeket kizárni, nem foglalkozni velük. Haragtartónak nem mondom magam, azt hiszem elég toleráns típus vagyok, bár az igaz, ha valaki megbánt vagy úgy kezel, ahogy szerintem nem érdemlem meg, annak egyszer hangot adok, majd inkább nem erőltetem a dolgot tovább, és mind kettőnk érdekében tartok három lépés távolságot. Ha hibázom valamiben, legtöbbször igyekszem mielőbb beismerni, bár azért a makacsságom ebben sokszor erősebb....sajnos. Szeretek abból ítélni, amit én látok, tapasztalok, nem másokra hagyatkozni bizonyos kérdésekben, ebből a szempontból naivnak tehát nem mondanám magam. Az aggódás és az izgulás nekem mindig pluszt adott, furcsa mód egy adrenalininjekció számomra ez a két dolog, szóval ezt a tulajdonságom valamiért pozitívnak gondolom, legalábbis az eddigi tapasztalataim alapján.

  ♦️ A legrosszabbak? Ez nem is igazából tulajdonság, inkább rossz adottság vagy nem is tudom... a lényeg, ha valami nem tetszik, sokszor anélkül kiül az arcomra, hogy én akarnám, hogy ott csücsüljön. Ez néha jó, néha nem. Plusz rendkívül hangulatember vagyok. Könnyen felhúzom magam és más hülyeségére roppant allergiás tudok lenni, például, ha nem veszi észre valaki magát, hogy bizonyos esetekben sok az, amit művel, vagy nagy a szája, vagy indokolatlan módon önző és lenéző másokkal szemben. Nem tulajdonság, de sajnos a szókincsembe nekem is beleragadt egy-két nem odaillő kötőszó. Egyesek szerint jó, mások szerint rossz tulajdonságom: szeretek vitatkozni. És itt most ne azt tessék érteni, hogy csapkodom, üvöltözöm, toporzékolok és a fülemen gőz jön ki. Csak, ha találok egy olyan valakit, akivel egy kérdésben nem értek egyet, azzal az irodalmi értelemben vett vitát szívesen kezdeményezek. Amikor lehet érvelni, ellenérvelni, egyfajta beszélgetést létrehozni, aminek nem feltétlenül célja, hogy a másikat meggyőzzük a magunk igazáról, mégis a saját nézőpontunkat is közölhetjük.
Hajlamos vagyok magamba fordulni, ha rossz napom van, inkább csigaházba bújok és ott elvagyok, míg úgy nem érzem, hogy ismét kidughatom a fejem, elmúlt a "vész". Még akkor is ezt teszem, ha tudom, hogy van, akire számíthatok, hogy meghallgat.
Kicsit komolytalanabb vizekre evezve: szeretek énekelni, de szerintem nincs jó hangom.  Embarassed

  ♦️ Vannak különleges szokásaid, rigolyáid? Nem vagyok babonás. A környéken sok a fekete macska, ha mindig attól félnék, hogy valami történik, az udvarra se mernék kimenni. Sőt, a tükörtörésben itthon én vagyok az élen. Amire igazán háklis vagyok az a hajam, nőből vagyok na... A nagymamám karikagyűrűjére szintén, amit megörököltem tőle, s sosem veszek le. Sok emléket idéz fel bennem, és talán kicsit szentimentális vagyok ezzel kapcsolatban, de így mindig úgy érzem, hogy velem van és vigyáz rám onnan Fentről is. Fázós típus vagyok, ami télen nem egy jó tulajdonság, de az első helyen a "hova utaznék a legszívesebben bakancslistán" az szerepel, hogy Skóciába és Finnországba eljussak. Ja, és még valami, így a végére. Ez valahol mazochizmus is. A könyveimre is háklis vagyok, nem szeretem, ha a gerincük törik, szamárfülesek vagy kölcsönadás után nem úgy kapom vissza őket, ahogy adtam.

  ♦️ Mi tudja a legnagyobb örömet szerezni neked és mi az, ami kihoz a sodrodból? Mások hülyesége, amitől a falnak megyek, a mai tinik és sok velem egykorú viselkedése, ami talán meglepő, talán nem. Vannak bizonyos neveltetési kérdések, ami nálunk máshogy forrottak ki, így az, ha valakit arról ítélnek meg, hogy hogy öltözködik, milyen telefonja van, milyen színű a haja és a többi... na ezektől kiakadok, nem is kicsit. A nagyképűségtől pedig határozottan.

  ♦️ Mit változtatnál meg magadban legszívesebben?
Na ez egy jó kérdés. Mit nem inkább? Könnyen felhúzom magam, ezen határozottan változtatnék... a többi meg. Fogalmam sincs....

  ♦️ Milyen állat lennél?
Milyen nem? De most komolyan, mindnek megvan valahol a maga szépsége. De ha őszintén kell választani azt hiszem egy szeretetre éhes kutya lennék vagy farkas, madárként határozottan a sast választanám Very Happy

  Szerepjátékkal kapcsolatos kérdések

  ♦️ Mikor fedezted fel az FRPG világát, mióta játszol? Hogyan bukkantál rá a szerepjátékokra? Idén lesz nyolc éve, hogy belecsöppentem ebbe a világba. Még gimiben az egyik osztálytársnőm kezdett mesélni egy oldalról, ahol az unokatestvérével együtt játszottak. Akkoriban nem fordítottam kár különösebb figyelmet, tanulás mellett pár soros reagok születtek tőlem, aztán azon kaptam magam, hogy a helyesírásom, a fogalmazásom fejlődésnek indult, nyilván ahogy suliban is bővítettem a tudásom, és öregedtem, változott és bővült a sókincsem is. Sajnos itt meg kell említenem, vannak szófordulatok, amik talán a kelleténél jobban beleivódtak a fogalmazásomba, ezeket akaratlan használom, de igyekszem kiküszöbölni őket. Kezdetben csak szórakozás volt, ami időközben hobbivá nőtte ki magát.
Nem titok, hogy azt hiszem úgy négy és fél éve már annak, hogy az oldalon játszom, igaz az első fél év után egy bő fél év pihenő következett, viszont három éve ismét hagytam magam csapdába ejteni. Sokat köszönhetek az oldalnak barátok tekintetében is, akikkel ha nem is mindig napi, de heti szinten beszélek e-mailben vagy facebookon keresztül, és nem lenne kerek nélkülük a világom. Azt hiszem a legjobbkor tértem vissza ide, és a rengeteg támogatásnak köszönhetően életem eddigi legnehezebb időszakában támogató barátokra találtam, akikre bármikor számíthatok. Így itt is megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem, hogy vagytok nekem!  38

  ♦️ Milyen oldalakon fordulsz meg szívesen (real-life, fantasy, stb.) Fantasy oldalakon, bár jelenleg aktívan csak itt viszek karaktereket.

  ♦️ Mit szeretsz a legjobban ebben a világban?
Amikor kitalálsz valami eszméletlenül beteget és találsz másokat, akikekkel ezt itt kivitelezheted, még ha bizonyos szabályokon belül is. Az olyan történeteket, amiknek nem tudod, hogy hogy alakul a vége. Az írói szabadságot, hogy nem csak én befolyásolom a szálakat, de mások is beleadják a fantáziájukat. És persze azt a részt, ahol már nem csak a játék, de az user is fontossá lesz  Embarassed

  ♦️ Milyen játékokat van általában leginkább kedved kijátszani, mit szeretsz ezekben?
Játszópartnertől függ. Tekintve, hogy elég sok karakterem van, a nagy részük elég különböző jellem is, más-más történetekkel. Van, akivel az öldöklés, másokkal a lelkizés a jó. Szeretem a meredekebb dolgokat, az izgalmat, mikor valamiféle feszültség van, vagy mikor egyszerűen működik a kémia. De mint mondtam, bármire rá lehet venni, de vigyázz velem, sokszor én is azzá változom, aki győzködi a másikat  Twisted Evil


  Jövőkép

  ♦️ Hogyan képzeled el a jövődet? Mit szeretnél csinálni, hol szeretnél élni, kikkel szeretnéd körülvenni magad? Nehéz kérdés... Grafikusként szeretnék elsősorban elhelyezkedni, de ahogy ismerem magam, koránt sem lesz ez az egyetlen dolog, amibe belefektetem majd az energiám. A szakvizsga után mindenképp szeretnék még tanulni, akár külföldön is. Viszont az, hogy ne Magyarországon lakjak jelenleg elképzelhetetlen. Mindennek ellenére, ami az országban zajlik, rengeteg emlékem köt ide, ha úgy tetszik igazi vidéki lány vagyok, felmenőkkel Somogy megyéből, a Balaton környékéről és Szentendréről...
Kikkel venném körül magam? Olyanokkal, akik igaz barátok. Minél több nyugalmat, lehetőségekhez képest kevés konfliktust szeretnék az életembe. Családot, jó egészséget, szép öregkort.

  ♦️ Milyennek látod az 5/10/15 évvel későbbi önmagadat?
5 év múlva: Egy jól teljesítő grafikusnak, aki azt csinálja, amit szeret, tanul, diplomát szerez. Sokat kirándulni, ha lehetőség van rá, külföldre is, új embereket megismerni, élvezni az életet egy kicsit. Jókat enni, bulizni, mindezt a karrierépítéssel egybekötve, valamilyen egyensúlyt felállítva a dolgok között.

10 év múlva: Miután beindult az élet, biztos helyem van a szakmában, további tanulás, lehetőség szerint utazgatás, családalapítás. Egy könyv megírása tervben lehetne.

15 év múlva: Sok-sok munkát, elismerést szerezni, saját vállalkozásba kezdeni, nyugodt családban élni, élvezni az életet ilyen idősen is, mert "Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni, majd az unokáknak, mikor körbeállnak...":D

  ♦️ Mit tanácsolnál a kisgyermeknek, aki voltál? Hogy jó pár embert, akit az adott korában megismert és barátjának tekintett, kerüljön el, mert sajnos az évek azt mutatják, hogy sok mindenkit nagyon félre lehet ismerni. Hogy ha rossz is jön, valami, amitől minden addigi felborul, ne ragadjon le, lépjen tovább, az élet nem áll meg, és úgy is rá fog jönni, hogy  valahogy mindig lehet rosszabb. És ne fordulj annyira magadba, nem tesz jót! Ja, és többet ésszel, mint erővel.


  ♦️ És a mostani önmagadnak? Mi az a tanács, amit szívesen megfogadnál, de valamiért nem tudsz eleget tenni neki? Kicsit több bizalmat fektess magadba! Hidd el, hogy abban, amit csinálsz, jó, és tehetséges vagy. Vagy valami ilyesmit...


  Megjegyzés (bármi, amit el szeretnél mondani): Ha még ezek után is szóba állsz velem, nincs nagy baj azt hiszem Rolling Eyes
:hug:
Vissza az elejére Go down
 

Leslie Elizabeth Shay

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Leslie Elizabeth Shay
» Shay ...
» Shay Mitchell
» Leslie lakása
» Casper D. Leslie

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Egyéb :: User-ismertetök :: Kérdőív usereknek-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •