Whatever anyone does or says,
i must be emerald and keep my color

Megosztás


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Feb. 19, 2017 12:03 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
+18

Chriest & Leslie

Testemen borzongás fut végig, szívem pedig egy ritmusra kezd el járni övével. Ujjaim alatt forró bőre ismerős puhaság, mégis, ahogy fürkésző pillantását arcomon érzem, míg próbálom emlékeimbe vésni a pillanatokat, érzem, hogy arcomra óvatos pír szökik, alig látható, olyan, ami eddig nem sokszor bújt elő, s mutatta meg magát.
Bőröm libabőrös lesz, ahogy a nadrágom a földre csúszik, s kilépve belőle, ujjai gyengéd érintését borostás arcának cirógató érdes, mégis kellemes érintése követi. Lenézek rá, alsó ajkamba harapva mosolyodom el a testem végigborzongató csókoktól, amiket térdemre, majd combomra hint.
Tekintetét kémlelve, ujjaimmal végigsimítok arcán, és ahogy felnéz rám, mondjon bármit, egy apró szó csúszik ki számon.
-Várj...-suttogom, és mielőtt ellenkezhetne, úgy nyúlok álla alá, hogy kénytelen legyen ismét kiegyenesedni, és ennek hála kicsit fölém is magasodni.-Egyenlőek vagyunk, emlékszel? Nem akarom, a lábam előtt heverj, se most, se máskor. Semmiért. Soha.-nézek rá komolyan, s bár valószínűleg ő nem így értette iméntit, azt akartam, hogy tudja, sosem lennék képes a földbe döngölni a saját akaratom pedig mindenek elé helyezni, s rákényszeríteni. Hátrébb lépek, az autóban lecserélt rózsaszín ruhának hála, most nem cipzárokkal kell megküzdeni, csupán egyszerű anyagokkal, így a pólót lehúzom magamról és a földre dobom, hajam kócosan omlik vállamra, s szemem lesütve ismét elpirulok kicsit. Egészen más érzések töltenek el a múló másodpercek alatt, s bár imént pont én voltam az, aki az egyenlőségről beszélt, jelenleg erről elfeledkezem és megmutatom azt az énem, akit eddig aligha ismerhetett. Hevesen ver szívem, légzésem felgyorsul és ennek hála szaporább ritmusban emelkedik, majd süllyed mellkasom. Testem megannyi apró rezdülése jelzi a vágyat érintéséért, de továbbra is makacsul kiállok amellett, hogy minden percre úgy akarok emlékezni, mint első csókunkra, mint az első érintésére.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 19, 2017 11:33 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
Szélesen, és némileg meghatott mosolygom el magam, hallva Les mondatát. Száz emberből kilencvenkilenc megnézné, mi mindenem van, és elsősorban érdekelnék az anyagiak, mint a szív. Hálás lehetek a sorsnak, az égnek, vagy magának Les-nek, hogy ő úgy szeret engem, önmagamért, ahogy vagyok.
Ahogy mellkasomra teszi a kezét, érezheti is, hogy közelségének, és szavainak hála, hogyan ver a bordáim alatt a szívem, mintha csak árulóm lenne. Elmond helyettem mindent szavak helyett is. Beleharapok ajkamba, mikor letolja vállamról is az inget, és ahogy ő, én sem akarok elsietni semmit sem. Azt akarom, hogy úgy érezze magát, mintha ez lenne az első közös együttlétünk. Mintha ez lenne az első csók, az első érintés, és az első eszméletvesztés, aminek közösen leszünk részesei.
Megcsapja mellkasomat a szoba levegője, és miközben egy pillanatra sem veszem le szemem Les arcáról, miközben lassan térdre ereszkedem előtte. Beszívom bőrének illatát, miközben óvatosan kigombolom nadrágját, és letolom a bokájáig. Önkéntelenül is felsóhajtok, látva fehérneműs idomait, aztán apró csókot nyomok a térdeire. Egy másodpercre combjához szorítom az arcomat, majd felnézek rá, olyan áhítottal, mint a hívő a templomi szentekre.
- Szeretlek - mondom röviden, de mégis, annyi érzelemmel a hangomban, mintha a világ legszebb, és legcsodásabb szavakkal leírt szerelmi vallomását mondanám éppen.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Feb. 19, 2017 11:01 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
+18

Chriest & Leslie

A hosszúnak nem nevezhető út gyorsan elrepül, gyorsabban, mint hiszem, és azon kapom magam, hogy a "Köszöntjük New Orleansban!" táblát is elhagyjuk. Kiszállok az autóból, már épp szóvá tenném, hogy bizonyos szokás mit kíván, s úgy teszek, mint aki erről mit sem tudna, előre lépek, a kilincset viszont mikor lenyomnám, mögém lép és ölbe kap. Elnevetve magam, ujjaim tarkójára csúsztatom és mikor a nappaliba érünk, elengedem, hogy két lábamon érjek földet.
Viszonozom csókját, majd alsó ajkamba harapva nézem a csillogó szempárt. Sugárzik róla a boldogság, amitől megnyugvás lesz úrrá rajtam, s elgondolkodva szavain, kicsit oldalra billentem fejem. Épp válaszolnék, mikor megragadja derekam, és ismét megszólal, ezzel a lehetőséget is elvéve tőlem, hogy ellenkezzek vagy bármi mást tegyek. Viszont azt eléri, hogy lehunyva szemem, elmosolyodjak szavain, és ujjaim anélkül vezetem végig vállán, egészen tarkójáig, hogy kinyitnám a szemem.
-Nem a pénz és nem is a neved, még csak nem is a gyűrű vagy az ékszerek tesznek boldoggá, hanem te.-suttogom, kinyitva szemem, közelebb húzom magamhoz, s mielőtt megcsókolnám, még elmerülök az engem fürkésző tekintetben. Mintha előbbi fáradtságának nyoma se lenne, ami megmosolyogtat, s ezzel egy időben húzom be a lakás összes ablaka előtt lógó sötétítőt. Kellemes félhomály lesz úrrá a téren, s kicsit lábujjhegyre állva, ekkor csókolom csak meg. Gyengéden, alig érintve ajkát, óvatosan, felfedezően, miközben nyakáról elindulnak ujjaim, s a fehér ing első gombjához érve elhúzódok tőle, hogy aztán szép lassan kigomboljam az inget, s ujjaim a forró bőrén végigvezetve kövessem le minden izmának éles határvonalát. Szívénél megállítom tenyerem, a heves dobogást, a lüktetést érezve elmosolyodom és letolom válláról is a takaró anyagdarabot, ami így a földre esik. Nem akartam sietni. Minden percet minden apró érintést élvezni akartam, újra felfedezni, megismerni, emlékeimbe vésni.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Feb. 19, 2017 10:35 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
(Las Vegas)

A visszaút - fáradtság ide, vagy oda - vidámra sikerült. Beszélgettünk, zenét hallgattunk, még énekeltünk is. Egy ilyen nap - egy esküvő, és némi készpénzmag tudatában - valahogy a nap is szebben sütött a világra, mint máskor.
Már jócskán benne járunk a délben, mikor begördülünk a lakás elé, és ahogy leállítom a kocsi motorját, ásítozva, de elégedetten szállunk ki mindketten.
- Várj csak! - állítom meg Leslie-t, ahogy a kulcsot épp a zárba akarja lökni. - Esküvő után ezt így szokás - mosolygok rá, aztán finoman az ölembe kapom, és ahogy feltárul az ajtó, átemelem őt a küszöbön, csak akkor teszem le a talpára, mikor már odabenn állunk.
- Isten hozott az új életben, Mrs. Wolfswood - csókolom meg, aztán eszembe jut valami, amit jobbnak látok tisztázni. - Tudom, hogy elvileg már ez a neved, de... azt akarom, hogy tudd, nem kényszerítelek semmire. Ha nem akarod felvenni a nevem, nem veszem érte a fejed. Ha a sajátodat akarod megtartani, tedd csak. Azt hiszem, nem ezen múlik sem egy házasság, sem a boldogság - tárom kissé szét a kezeimet, aztán még mielőtt bármit reagálhatna, derekánál fogva magamhoz húzom.
- Nos, most már, hogy ásó- kapa és nagyharang választ el bennünket, és most, hogy kissé elvethetjük fejünk felől a nincstelenséget és pénztelenséget, már csak egy valami maradt hátra - nyúlok be felsője alá, hogy lágyan simogatni kezdjem a hátát. - Szeretkezni akarok a feleségemmel.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 29, 2017 7:31 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
- Még el sem vettelek, és máris te akarsz irányítani. Hajaj, sanyarú férfisors vár rám - sóhajtozom költőien, és kárvallott pofával, aztán befejezem, még mielőtt az asztal alatt kiutalna nekem egy jókora bokán rúgást, vagy a boszierejével a tojásmaradéktól koszos serpenyőt csapná a fejemhez. Ehelyett inkább befejezem a reggelit, aztán a mosogatóhoz sétálok, mégse hagyjunk már magunk után kuplerájt.
- Amikor te ennyire titokzatos vagy, akkor vagy nagyon jól járok, vagy nagyon megdöbbenek. Remélem az előbbi verzió lép majd érvénybe - magyarázok, a vállamra csapva a nedves konyharuhát. - Igazság szerint már nem is kell sokat várnom. Ma estére már Vegasban leszünk, és a feleségemnek hívhatlak. Aztán jöhet a meglepetés. Bízom benne, hogy nem akkor fogod majd bevallani a tucatnyi eltitkolt gyerekedet - piszkálódom kissé, aztán nevetve lefogom Les kezét, aki szintén felkelve nyakon akar csapni.
- Na futás öltözni, kis harcias boszim - csókolom meg. - Van kb fél órád, hogy összekapd magad, aztán elindulok, ha kell, akkor nélküled - hunyorgok rá kajánul, és ahogy Les eltűnik a fürdő irányában, a konyhai csapnál én is használatba veszem a fogkefémet, meg fésülök egy keveset a kócos hajamon. Fekete nadrág, egy sima felső, én máris készen állok.
A fél óra még le sem jár, mikor már Les is csatlakozik hozzám. Kipirult arccal nyújtja nekem oda a kezét, és ahogy kattan mögöttünk a zár, önkéntelenül is arra gondolok, hogy hazafelé már férj és feleségként lépjük át ezt a küszöböt.

(Las Vegas)
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Jan. 22, 2017 8:08 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

Chriest & Leslie

Szinte minden együtt töltött napra emlékeztem, a vitákra, amikor a múltunk a jelenünk fölé emelkedett, és sötét felhők és villámlás formájában viharként csapott le ránk, majd lett semmivé.
-Mindenhogy szeretlek te makacs, önfejű úriember.-szólok oda, mikor mormogva veszi tudomásul, hogy a szórakozást későbbre tartogatom, és bár ismerem a határokat, kicsit feszegetem azokat, a magamét is beleértve, mikor közelebb lépek hozzá, és mellkasán végigszántva ujjaimmal, elsétálok mellette. Testem minden porcikája vágyakozik az érintéséért, a tegnap este nem úgy alakult, ahogy terveztük, előtte pedig csak teltek a napok a maguk rendje szerint. De most az izgatottságot még fel sem fogom annyira, mint ahogy ismerve magam, pár óra múlva létezni fogok. A pillangók ugyanis szinte epekedve várják a gyomromban, hogy rosszullétig kergessenek a repkedésükkel.
Leülök és komótosan falatozni kezdek, míg ő is csatlakozik hozzám, és először csókot nyomva fejem búbjára, megjegyzi ismét, mennyire szeret. elmosolyodom, és mikor leül, egy pillanatra hozzáérintem lábfejem övéhez.
-Az nem is a boszorkányok szokása egyébként. Inkább a sziréneké. Bár, ha énekelnék neked, valószínűleg futva menekülnél.-nevetem el magam két falat között, majd terveim nem igazán fedem fel, de elég határozott célzást teszek arra, hogy vannak ilyenek a tarsolyomban a folytatás illetően.
-Igen, éppenséggel kaphatsz.-szinte látom a meglepettséget arcán, de azt egy percre sem hiheti, hogy nagyobb morzsákat fogok elé szórni csalinak, inkább apró, semmitmondó morzsadarabokat dobálok elé, hogy úgy vezessem tovább.-Majd, amikor a feleségednek fogsz hívni, megtudod a részleteket. Ami nem is olyan soká azt hiszem meg is történik majd.-fejezem be a falatozást a kávéval, és alsó ajkamba harapok, hogy elnyomjam a hirtelen folyamatosan ajkamra ülő mosolyom.-De abban biztos lehetsz, hogy emlékezni fogsz rá, ha pedig elfelejtenéd, újra emlékeztetni foglak rá.-kezdem el forgatni a jegygyűrűm az ujjamon, miközben tekintetem egyre fogva tartja övét. A percek múlásáról szinte meg is feledkezem hirtelen és csak őt látom, megszüntetve körülöttünk a tér minden részletét. Szerettem, s talán ezt egészen eddig fel sem fogtam, nem is éreztem ennyire hevesen.

Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 22, 2017 6:31 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
Hát persze, hogy vigyorogva képes a saját fegyveremet ellenem fordítani, és fel nem foghatom, hogy emlékezhetnek a nők mindenre, ami akár évekkel ezelőtt is történt. Főképp akkor, ha ezzel sakkban lehet tartani a szegény magamfajta hímneműeket.
- Aljas vagy - biggyesztem le az ajkamat. - Az az első éjszaka volt. Azóta történt már egy s más, és szerintem te lennél a legjobban meglepve, ha tényleg úriember lennék. Abban meg már csak reménykedem, hogy hiányozna neked a mostani énem - mormogom, aztán csak egy biccentéssel veszem tudomásul, hogy az üres bőröndömre bök. Nem sok dolgom lesz a pakolással, az tény. Sőt, nekem egy táska elég.
Figyelem, ahogy közelebb lép, nagyot nyelek, amikor végigsimít a mellkasomon, de mire reagálhatnék, már a konyhaasztalnál ül, és tömi magát.
Csak megcsóválom a fejem, gyorsan kihasználok egy percnyi szabadidőt, amíg bedobom a fehér ingem egy szatyorba, aztán követem őt az étkezőasztalhoz, és miközben ő jókedvűen reggelizik, fölé hajolok.
- Tudod, mi a te nagy büdös szerencséd? - teszem fel a kérdést, majd a feje búbjára nyomok egy csókot. - Hogy szeretlek. És hogy emiatt tökéletesen képes vagy az ujjaid közé csavarni engem bármikor, és bármilyen körülmények között - dobom le aztán én is magam, és jócskán szedek a reggeliből. Valami azt súgja, kell az energia a mai napra.
- Nocsak. Meglepetés? - kapom fel aztán a fejem felvillanyozva. - Kaphatok esetleg valami rávezetést? - érdeklődöm, de gyanítom, hogy hiába. Egyrészt akkor már nem lenne meglepetés, másrészt ismerem Les-t, mint a tenyeremet, imádja szívni a véremet, és húzni az agyamat.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Jan. 22, 2017 5:18 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

Chriest & Leslie

Nem voltam semmi rossz elrontója, ezt jól tudhatta. Ugyanakkor hajthatatlan lettem a terveinkkel kapcsolatban. Csakhogy magam sem tudtam, hogy most azért akarom ennyire sürgetni, hogy a gondolataim megnyugtassam és végre lehiggyem, hogy mindez nem álom, vagy esetleg azért, hogy őt is meggyőzzem róla, nem különböznek a céljaink. Voltaképp attól féltem még így is, hogy ha minden most máshogy kezdene el alakulni, annak nem lenne túl jó vége kettőnkre nézve. Feltápászkodom, mielőtt elkapna a hév minket, és erőt veszek magamon, hogy a magamra szabott feladatommal foglalkozzam.
-Ettől nem tartanék sokáig.-mormogom úgy, hogy hallja, majd felállok és a szekrényhez lépek, hogy pakolni kezdjek, míg ő maga is kimászik az ágyból és a konyhában kezd el a reggelikészítéssel foglalkozni. Pontosan tudom, hogy melyik darabokat akarom elrakni, még akkor is, ha nem egy hosszú fehér ruhát fogok viselni. De azt akartam, hogy emlékezzen arra a lányra is, akit csak kivételes alkalmakkor láthat. A lányra, aki képes a kinyúlt pólón kívül mást is felvenni, ami jobban kiadja a formáit és amiért irigykedhetnek mások. Ennek fejében választok, és pakolok be, szinte észre sem veszem, hogy táncikálni kezdek, és mikor megszólal a hátam mögött, kicsit még ugrok is, ahogy gondolataimból előbukkanok.
-A vacsora jól hangzik.-mosolyodom el és csukom le a bőrönd tetejét, amibe a saját dolgaim pakoltam, majd az övére mutatok.-Megkímélem magam attól, hogy próbálok gondolatot olvasni.-célzok arra, hogy fogalmam sincs, ő miket akar elrakni, de azért a megjegyzését nem tudom elengedni a fülem mellett, és sejtelmes mosollyal ajkamon, kezdek el közeledni felé.
-Első éjszaka azt mondtad, hogy úriember vagy. Próbára teszem a képességeid.-vonok vállat vigyorogva, majd végighúzom ujjaim mellkasán és ellépek mellette, egyenesen a konyhába és helyet foglalok az egyik széken, s már szedek is a tányéromra egy keveset a rántottából.-Cserében pedig ígérem, meglepetésekkel teli napoknak nézhetsz elébe.-vágok ártatlan arcot, és szúrok a villámra a tojásból, majd harapok nagyot a pirítósból mellé.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 22, 2017 3:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
Még kissé laposakat pislogva bámulok rá, ahogy fölém hajol, és gondolkodom erőteljesen, hogy veszek egy amolyan elő-nászéjszakát - így reggel - de aztán mintha csak olvasna a gondolataimban, máris lerombolja az ez irányú reményeimet azzal, hogy kétfelé osztja a teendőket.
- A kielégületlenség fog a sírba vinni. Meg te - sóhajtok keserves arccal, mártírként, aztán felülök, és beletúrok borzas hajamba. Vele ellentétben nekem nem kell fodrász. Egyszer vágtam le a hajam, nem nagyon jött be Les-nek. Ahogy ő egyszer mondta: imádja a tincseimet turkálni, én meg nem vagyok semmi jónak elrontója.
- Jól van, valami gyors reggelit összecsapok - állok aztán talpra nagy kínlódva, és kivonszolom magam a konyháig, hogy felmérjem a hűtőszekrény tartalmát. - Csak semmi extra... gondoltam, megünnepelhetnénk az esküvőt majd még ott Vegasban egy éttermi vacsorával. Legalább némi módját adjuk meg a dolognak - kiabálok ki a konyhából, mert Les épp a szobában rámol. Nem akarom megnézni, mit pakol be. A hagyomány úgy tartja, hogy nem láthatom a menyasszony ruháját esküvő előtt, szóval kíváncsi vagyok, mivel lep majd meg. Nekem a fekete farmerom, és a fehér ingem azt hiszem, épp elég lesz az eleganciából.
Épphogy elkészülök a baconnal, a tojással és a pirítóssal, amikor megüti a fülem a zene. Megállok a konyha ajtajában, nekidőlök a félfának, és onnan nézem a csípőjét rázó Lest.
- Csak tájékoztatásul közlöm, hogy tegnap este óta meglehetős erőfeszítéseket tettem annak érdekében, hogy ne rohanjak rád, és a nászéjszakára tartsam amit kell. De ha továbbra is így riszálsz, istenemre esküszöm, hogy el fogom veszíteni a fejem. Akkor aztán ne szórd majd a képembe, hogy csak az én hibám - mustrálgatom félrehajtott fejjel a feneke gömbölyű formáját.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Jan. 15, 2017 4:41 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

Chriest & Leslie

A kezdeti nehézségek ellenére viszonylag gyorsan álomba merültem, és furcsa módon, de nem olyasmik fordulnak meg a fejemben az éjszaka, hogy mi van ha, hanem, hogy mi lesz. Elképzelem a közös életünk és mosollyal az arcomon ébrednék valószínűleg, ha nem riasztana fel a hasamra lecsapó csók. Gyengédségét csak én érzem, a furcsa hang, amit kiad, mindketten halljuk, s bár egy pillanatra alig tudom, hogy merre és hol vagyok, hamar észhez térek, meglátva a csillogó szemeket, amik rám merednek.
-Ne felejtsd el szerelmem, hogy egy boszorkányt szeretnél elvenni. Ezt pedig úgy sem fogom szó nélkül hagyni. Javaslom erre azért próbálj meg felkészülni.-tolom el magamtól tenyerem mellkasára fektetve, majd fölé hajolok.-És mi van akkor, ha nekem az egész kell? És az is, aki készítette?-harapok alsó ajkamba, mosolyom pedig végül nem ez, hanem a tőle lopott csókom nyomja el.
Nehezemre esik megmozdulni, de végül elhúzódom tőle és kelletlenül egy nagyot sóhajtok.
-Erős a vonzás, de-ülök fel és nyújtózok nagyot, majd ismét rá emelem tekintetem-ha most nem mászom ki mellőled, egész napra itt rekedünk. Tehát én pakolok, te reggelit csinálsz, aztán indulunk. Ha fürödni szeretnél menj csak. Azt hiszem kettőnk érdekében ezt most én kihagyom. Nekem úgy is lesz még dolgom ezzel, hogy ne felejtsd el.-mutatok időközben magamra, kócos hajammal ugyanis ki kell találnom, hogy mit kezdek. A ruhára már van ötletem, és épp ezért úgy kell azt elraknom, hogy még véletlenül se lássa. Felállok, majd pár másodpercig még figyelem arcát, és hagyom, hogy ajkamon szétterülő mosolyom megmutatkozzon előtte is.-Szeretlek.-mondom ki egyszerűen, majd távolabb lépek és magas, kócos kontyba kötve hosszú hajam, kihúzom az első fiókot és lassan elkezdem összerakni magamban, hogy mi mindenre lesz is szükségem. Az első fehérnemű, ami kezembe akad, máris a fotelben landol, ahol elkezdem gyűjteni a megfelelő ruhadarabokat, míg gondolataimnak hála halk háttérzajnak bekapcsolom a rádiót és kis mozdulatokkal kezdek el táncolni is a pakolás közben.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 15, 2017 10:20 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
- Mint mondtam, mi nem vagyunk átlagos pár. Miért lenne nekünk átlagos esküvőnk? - nevetek fel röviden, aztán megfogom Les kezét. - És ha annyira bejön neked a fagyöngy-sztori, gondoskodom majd róla, hogy a lakás minden pontján az lógjon a mennyezetről. Bár nekem nem kell hozzá fagyöngy, hogy megcsókoljalak - hunyorgok vidáman, aztán a mosolyom átfordul pimaszba, és megforgatom a szemeimet.
- Sose fogom igazán és teljes mértékben megérteni a nőket - sóhajtok. - Mindenen sírtok. Ha fáj nektek valami, ha vidámak vagytok, vagy szomorúak, de még akkor is, ha szépet mond nektek valaki - csóválom a fejem, aztán csókot nyomok Les vállára, még mielőtt duzzogni kezdene, és ahogy a mellkasomra hajtja a fejét, halkan dünnyögve elkönyvelem magamban, hogy az elő-nászéjszakára alighanem keresztet vethetek. Ennek ellenére mindenféle morgolódás és ellenvetés nélkül hunyom le a szemem, mert rájövök, néha többet ér egy összebújás, mint a testiség.

Mikor kinyitom a szemem, elsősorban akkorát ásítok, hogy csaknem kiakad az állkapcsom, majd konstatálom, hogy még csak a reggelben járok, nem vittem túlzásba az alvást. Viszont ha eszembe jut, miféle nap elé nézünk, valahogy semmi jelét nem érzem a fáradtságnak. Aztán vetek egy pillantást Les-re, és nem bírom megállni, hogy ne ugrasszam ki nem túl kíméletesen a párnák és takarók halmazából. Óvatosan leemelem a testét fedő plédet, majd felhajtom a pólóját, és beletrombitálok a csupasz hasába, aztán szinte hanyatt verem magam a röhögéstől, látva a reakcióját.
- Jó reggelt, kedves leendő Mrs. Wolfswood - mosolygok rá, aztán megcsókolom boldogan és gyengéden. - Készen állsz a mai sorsfordító estére, szerelmem? Gondoltam rá, hogy készítek neked reggelit, de aztán úgy döntöttem, csak magamnak csinálok. Viszont az Egyesült Államok törvényeinek értelmében a fele a tiéd - - nevetek.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 07, 2017 5:06 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

Chriest & Leslie

Nem voltam a szüleimre mérges, részben akkor ugyanis Hays apjára is az lettem volna. Egyikünk élete se volt könnyű, felesleges a szülők vétkein rágódni. De legalább van egy féltestvérem, valaki, aki a családomnak nevezhető a régi bandán és Chriest-en kívül. Az egészen más kérdés, hogy ennek fényében felmerülhet-e a kérdés, hogy vannak-e egészen más ágakon rokonok. Nem érdekeltek igazából annyira, hogy keressem őket, talán ezt némi dacnak is köszönhették, de ha felbukkant volna egy is, biztos, hogy jó adag kétséggel fogadtam volna. Hisz ha eddig nem keresett, ezután miért tenné?
-Folyton? Mostanában nem is... és különben is ne várd, hogy az ilyen szemtelenségeket ne díjazzam.-vigyorgom örömittasan, hisz hiába a lefogott kezek, tudom jól, hogy a boszi erő némi aduász a kezemben, ami ellen nem tud tenni, de ami még jól jöhetett sok esetben. Mellette ugyanis a legkevésbé sem éreztem azt, amit életem során eddig szinte mindig. A megvetést, hogy igazán sehová sem tartozom. Az elejétől fogva ezzel a ténnyel szembeállítva ismertem meg, s jutottam el mellette idáig. És ezért is hálás lehettem neki, mint oly sok másért is. Ellenérzés és nemtetszés helyett egyszerű elfogadást kaptam.
-Legközelebb olyan filmet veszünk ki, amiben esküvő van és hagyományok, hogy művelődjek minden téren. Amire emlékszem, az a csók a fagyöngy alatt.-azt, hogy ezt honnan tudtam olyan jól, nem árultam el, de alsó ajkamba harapva amolyan célzást tettem rá, hogy így a második közös karácsonyunk alkalmával megejthetnénk valahogy ezt a hagyománytisztelést. Feljebb tornászom magam, azzal a céllal, hogy eleget tegyek a kérésének, de óhatatlan kibukik belőlem egy egyszerű kérdés, amire talán tudtam a választ, de szükségem volt arra is, hogy kimondott szavak formájában halhassam az okot.
Érzem, ahogy lassan könny gyűlik a szememben, ahogy szavait hallgatva elmerengek az engem vizslató borostyán íriszben. Mikor befejezi, nagyot nyelek, hogy a könnycseppet ne engedjem kicsordulni szememből.
-Chriest Wolfswood ne merészelj nekem ilyen szépeket mondani, mert mindig megríkatsz.-szavaim ellenére mosoly ül arcomon, és a legkevésbé sem bánom, hogy ezt hallottam a szájából.-Azt hiszem én a magam részét megtartom a beszédemhez. De valami olyasmi lesz a vége, hogy szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami eztán következik.-a hirtelen ötlet, ami megfogan gondolataim között remélem meg is marad az említett pillanatig.-Viszont azt hiszem...-nézek az órára, és fintort vágok, mivel jócskán közeledünk a hajnalhoz-Lassan ideje lenne még pihennünk egy kicsit, hacsak nem teleportálni akarunk Vegas-ba és a csomagjainkat nem rakják össze a manók.-csókolom meg még egyszer lágyan, szeretettel teli, majd hasamról oldalamra fordulok és fejem mellkasára döntve, szinte mosolygok, míg álom nem jön a szememre.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Jan. 07, 2017 9:41 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
Les első kérdésére csak fújok egyet, aztán összeráncolom a szemöldökömet.
- Nos, nézzük csak - számlálom a dolgokat szép sorjában - először is, én farkas vagyok, te meg farkasboszi. Másodszor, egyikünknek sem volt normális családja, meg rendes élete. Harmadszor, hetente átlag egyszer legszívesebben megnyuvasztanánk a másikat, és imádunk táncolni a másikunk még egy darab, megmaradt idegszálán. Summa summarom: ne mondd, hogy normális pár vagyunk, mert ezt úgysem eteted meg velem - csóválom a fejem, de a képemen legalább ugyanaz a mosoly ül nekem is, mint amit az ő arcán látok tükröződni.
Ahogy az ágyba kerülünk, már meg sem lepődöm, hogy a pimasz szavaimra máris érkezik a megtorlás. Igaz, semmit nem érek vele, ha lefogom a kezeit.
- Már megint csaltál. Nem ér folyton a boszierőddel előjönni, mert e tekintetben nem vagyunk egyelőek - forgatom meg a szememet és méltatlankodó arckifejezést vágok. - Ami meg a szülőket illeti, hát nagyjából ugyanez a helyzet. Azzal a különbséggel, hogy ők szerettek, azért küldtek el. De hogy ne legyen belőle harag, konkrétan nem is a mi szüleinkre céloztam, hanem úgy a szülőkre nagy általában. Normál körülmények közt így zajlanak az esküvők. Legalábbis én így tudom. Nézz csak meg bármilyen filmet - vonok vállat, aztán ahogy Les feljebb tornássza magát, és feltesz egy elég kíváncsi kérdést, szabad kezét a számhoz emelem, és egy csókot nyomok rá.
- Hogy miért vagyok makacs? Mert te is az vagy, és semmilyen téren nem szeretem, ha fölém kerülnek - mondom szemtelenül, aztán - még mielőtt megint megtorolná a szavaimat - kissé elkomolyodva nézek a kéklő szempárba.
- Hogy miért vagyok még mindig veled? - ismétlem meg, és kis időbe telik, mire a gondolataimat meg tudom úgy fogalmazni, hogy lehetőleg érthetőek legyenek. - Mert szeretlek. De ez olyan ok, amit minden nap hallasz tőlem. De ha még mindig kíváncsi vagy rá, hát azért, mert úgy hittem, sosem lesz esélyem egy normális életre, vagy normális kapcsolatra. Nem is nagyon vágytam rá addig, amíg meg nem ismertelek, és a gondolat, hogy valakihez tartozom, és hozzám is tartozik valaki, egyszerre volt ijesztő, mégis boldogító. Most azt érzem, hogy ha nem lennél mellettem, tudnék ugyan élni, de nem lenne érdemes. Olyan lennék, mint akinek hiányzik a fél keze, vagy lába. Nem lennék teljes - magyarázom. - Sosem hittem, hogy egy nap találkozok majd egy pont nekem való lánnyal - mosolygom el magam kedvesen. - És most itt vagyunk, és ismerlek. Tudom hogyan eszel, hogyan iszol, hogyan táncolsz, ismerem az illatodat. Tudom, milyen az arcod a smink alatt, hogy mennyire szereted a csokit, vagy a főztömet, és tudom, milyen bolonddá tudsz néha válni, vagy hogy egy tévéműsor az én karjaimban mennyire boldoggá tud tenni téged. Tudom, milyen hisztis tudsz lenni ha fáradt vagy, vagy ha bánt valami. Mindent tudok már rólad. És a legkevésbé sem bánom. Tudod, miért? Mert téged szeretlek. Te vagy az a bizonyos másik felem. Azt hiszem, ennyi az egész.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Jan. 01, 2017 10:11 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

Chriest & Leslie

Megforgatom a szemeim, ellenben vele, én valahogy attól nem tartottam, hogy megtollasodunk. Hacsak nem élek a boszorkány énem képességeivel, bár régebben ilyen helyeken inkább a farkas énem került előtérbe, és a kelleténél kicsit nagyobb szájjal álltam ki az igazam mellett.
-Nem is értem miért hiszed azt, hogy mi nem vagyunk egy átlagos, normális pár.-próbálom elnyomni a mosolyom és kicsit ironizálva mondani a szavakat, de végül győz a mosoly, s arcom vonásai ennek megfelelően változnak meg. Behúzom magam mellé az ágyba és mellé henteredek, de szavain elgondolkodom. Oké, elismerem, ez az én tudatlanságom volt, és valahogy nem tudom megállni, hogy a "nyilván a te szüleid is..." részen ne akadjak fent egy kicsit.
-Nyilván azért nőttem fel úgy, ahogy mert a szüleim roppant hagyománytisztelők voltak és szerették egymást mindenek felett.-a rossz szájízzel kiejtett szavak nem is igazán neki szólnak, sokkal inkább a szüleim iránt érzett furcsa gyűlölet iránt. Ami zavart, hogy ehhez még arcokat sem tudok társítani, ugyanis fogalmam sincs róla, hogy hogyan is néztek ki. Bár elvileg a kék szemem anyámé, legalábbis hallottam már ezt egyszer-kétszer. Lefogja a kezem, tudja ugyanis, hogy ezért hasba csapnám szeretetem jeléül, és épp ezért megvillan kék szemem és a párnám a puszta gondolataimnak hála csapódik arcába.-Szerintem pont neked nem lehet egy rossz szavad se a szűzies kislány énem miatt, aki mellesleg, ha elfelejtetted volna, boszorkány génekkel is rendelkezik.-figyelem arcát mosolyogva, ahogy előbukkan a párna alól és olyan ártatlanul pislogok rá, ahogy minden bizonnyal a szóban forgó lányok tennék, de ajkam száján buja mosoly ül. Furcsa, hogy milyen gyorsan meg tudtam magam győzni arról, hogy nekem ez kell, ő kell, és az élet, amit mellette élhetek. Bár nyilván a folyton gyomromban repkedő pillangók, a közelében hevesen dobogó szívem pont elég okot adnak, hisz szerettem őt.
Nem szólok semmit, csak csak alsó ajkamba harapva csúszok hozzá közelebb és szabad kezemmel megtámaszkodom feje mellett, míg másik kezemmel gyengéden simítok végig arcán, közelebb hajolva hozzá, pár másodpercig mégis csak tekintetét keresve várakozom.
-Hogy lehetsz ennyire makacs, hogy a történtek ellenére se adtál még fel?-teszek fel inkább költői kérdést, majd ujjaim tarkójára vezetve gyengéden, mégis szenvedélyesen és szerelemmel teli csókolom meg.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Jan. 01, 2017 9:34 am
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
- Egy hét? - visszhangozom Les szavait kissé felvont szemöldökkel, majd bólintok egyet. - Igaz, nászút is jár az esküvő után. Nem vagyok benne biztos, hogy a leendő munkaadóink tolerálnák, ha máris egy hét csúszással kezdenénk, de azt hiszem, 2-3 nap még belefér. Azt mondom, ha már úgyis Vegasban házasodunk, nászút gyanánt ejtsük útba valamelyik kaszinót. Ki tudja, talán úgy megtollasodunk, hogy még az unokáinknak sem kell majd dolgoznia - vigyorgok. - Aztán majd ha meglesz az igazi nagy esküvő, szerét ejtjük a tisztességes nászútnak is. Eddig se úgy csináltuk a dolgainkat, ahogy az átlag párok, miért most térnénk el ettől? - kérdezem, míg visszafekszem az ágyba, Les pedig mellém henteredik, és hason fekve pislog rám.
Önkéntelenül is elnevetem magam a kissé felháborodott, kissé utálkozó hangon amit kiad magából, véleményezve ezzel a nagybátyám nevelési módszereit, majd a következő szavait hallva már tényleg meglepődöm. Én aztán végképp nem voltam romantikus fajta - legalábbis eddig - de azt azért még én magam is tudtam, és hallottam, miféle hagyományai vannak egy esküvőnek a nagy Államokban.
- Most ugratsz? - kérdezem a biztonság kedvéért, aztán megfogom a kezét, és a hasamra húzom. - Édesem, szó sincs woodoo szertartásról, és nem kell feláldoznod a láncodat sem. Ez egyszerűen hagyomány. Nyilván a te szüleid is így esküdtek hajdanán, ahogy az enyémek is. A lényeg, hogy a menyasszonynak viselnie kell az esküvő napján valami régit, valami újat, valamit, ami kölcsönbe van nála, és valami kéket. A régi a feleség régi életét szimbolizálja, az új az eljövendő, közös életet. A kölcsönkapott holmi a szerelmet, amire ugyanígy kell vigyázni, a kék pedig a szűziességet jelképezi. Na jó, esetedben talán az utóbbitól eltekinthetünk - vigyorgom el magam kajánul, aztán összefonom az ujjait az enyémmel, mielőtt egy finom gyomrossal honorálná a megjegyzésemet. - Szóval, a régi és kék nyakláncod máris két dolgot kipipált nekünk ezen a listán. A másik kettőn még gondolkodunk. De előbb azt hiszem, kérek tőled egy csókot - mosolygok vidáman. Pláne van okom a jókedvre ha belegondolok, hogy tíz perccel ezelőtt még szívem mélyéből haragudtam rá.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Pént. Dec. 30, 2016 9:32 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

Chriest & Leslie

Zakatoló szívverésem fülemben dobol, egész lényem reszket, de tudom, a döntésnek, melyet most hozok nincs ára. Nincs zsákutca, ha vége is szakad valaha a közös útnak... Nem, erre nem is gondolhatok. A szavak lassan jönnek elő, nehezen, de kimondnom azt, amit a szívem, s nem az eszem diktál. Az eszem ugyanis a félelemben élt évek óta. Attól tartottam, hogy ismét egyedül leszek, család és szeretet nélkül. Attól tartottam, hogy a sötétség bekebelez és nem lesz visszaút. Végül legyőzöm minden bennem háborgó ellenérzést a jövővel kapcsolatban és teszek egy lépést előre a közös jövőnk felé.
Tudom jól, ez nem ennyi lesz. Rengeteg mindent kell magamban átértékelnem, elhinnem, hogy ez a saját életem, hogy nincs mitől félnem, hogy minden igaz, semmit sem csak az elmém hitet el velem. És ahogy arcára nézek, a sötétben fakónak tűnő szemekbe ismét csillogás költözik, amitől én magam is elkezdek felengedni. Mégis egy pillanatra mintha látnám a félelmet, és pontosan tudom, mitől is tart. A bennem rejlő vadság, a megzabolázhatatlan ellenállás könnyen előtörhet, és nem tudom, hogy képes leszek-e egy nem túl kedves visszavágást megakadályozni. egészen pontosan azt, hogy ne vágjam a fejéhez miatta mondtam igent erre az egészre. Nem így éreztem, de ismertem már magam. Így ezt a gondolatot el is temetem magamban, és ha kell, elharapom a nyelvem, de nem engedem ezt kimondani a jövőben.
-Akár el is könyvelhetsz egy hetet is.-harapok ajkamba, hogy a vigyort elnyomjam, és elindulok vele az ágy felé, a párnám ugyanis még a takaróval egyetemben sem ér fel azzal, amit mellette érzek éjszaka. A biztonság, a nyugalom, az őszinte szerelem, ahogy karjai körém fonódnak, s amiből reggel csak kisebb manőverek és tornagyakorlatok után tudok kiszabadulni.
-Tudom jól, hogy ez a mázlim. És ezért akkor is hálás leszek, mikor már ősz szakállad lesz, és a fejed tetején egy szál haj se fog az ég felé meredezni.-mosolygok, mikor az ágyra dobja a takarót és a párnát, majd magammal húzom és most ellenben a jól megszokott helyzettel, hasra fordulva könyökölök a matracon és úgy figyelem szavait. Szemöldököm összeszalad, majd fintort vágok, és elnevetem magam.
-Először is ughff...-adok ki fura hangot.-Bár jó tudni, hogy legalább gondolt rád. Igazán figyelmes.-próbálom elfojtani a nevetést, ami előtörni készül belőlem.-Lássuk csak. Kék és régi a nyakláncom, de míg nem tudom miért áldozzam fel, végiggondolom, hogy mi az, ami még régi és az enyém. Kölcsönbe tudom már, hogy mit adok. De mond csak Chriest Wolfswood, miféle woodoo ceremóniára készülsz te?-szalad szemöldököm a homlokom közepére kíváncsian, és meglehet, hogy tudatlanságnak fog tűnni tőlem, de őszintén szólva fogalmam sincs, mégis mire kellhet ennyi minden. Bár sejtéseim vannak, ujjaink egybefonom oldala mellett, így közrezárva karjaim között, és másik kezem mellkasára fektetem, majd rá teszem állam, és úgy figyelem a félhomályban arcát.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Pént. Dec. 30, 2016 2:26 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
Voltak már köztünk feszült, várakozással teli csendek, de ilyen még talán soha, mint most. Valószínűleg azért, mert most dől el igazán, merre is tart a jövőnk, milyen irányba is haladunk ketten. Ha most meggondolja magát, és nemet mond, akkor elkönyvelhetem, hogy még egy év elteltével is áll köztünk egy fal, ami nem másból épül, mint az ő félelmeiből. Nem tudom, képes lesz-e majd valaha lerombolni, de ha nem, megmérgezheti az egész előttünk álló jövőt. A félelem kihatással lesz minden velem töltött napjára, az életének minden percére, vagy döntésére. Bennakadt lélegzettel várom hát a válaszát, és leírhatatlan a megkönnyebbülésem, mikor végre megkapom. Aztán legbelül, a lelkem mélyén elmosolygom magam, ahogy úgy kezd közeledni felém, lépésről lépésre, mint egy félénk kiskutya az idegen, mégis vágyott dolog felé. Egészen addig, míg megáll előttem, kezét a mellkasomra fekteti, és valahogy csak a puszta érintésétől is azt érzem, hogy lenyugszik bennem a háborgás, főképp akkor, mikor meghallom nekem címzett szavait, és megérzem lágy simogatását az arcomon.
- Akkor elkönyvelhetem, hogy két napot csúszunk a munkával? - vigyorgom el magam már boldogan. Persze ismerve Les meglehetősen szeszélyes természetét, azon sem lepődnék meg, ha egyszer a fejemhez vágná még, hogy csak miattam mondott igent Las Vegasra, de nemes egyszerűséggel nem érdekel. Szeretem őt, feleségül akarom venni, és majd úgy igyekszem közös életünk folyamán, hogy soha, egyetlen percig se bánja majd meg. - Tudod Leslie Elisabeth Shay, az a te piszkos nagy mázlid, hogy odáig vagyok érted, és mindig el tudod érni, hogy teljes mértékben kiengesztelődjek - dünnyögöm aztán jókedvűen, és követem az ágyig, de csak miután a párnámat és a takarómat egy jókora lendülettel visszadobom a közös fekhelyünkre.
- Hm... még mielőtt elfelejteném, nem csak két szabad napra van szükségünk. Hanem valami kékre, valami régire, újra, és valamire ami kölcsönben van. A tárcámban van egy régi óvszer, még a nagybátyámtól kaptam amolyan "életre felkészítés" címszóval. Azt hiszem, az réginek tökéletesen megfelel. És kölcsönadom neked a kék bokszeremet. Kettő ki is van pipálva.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Kedd Dec. 27, 2016 4:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

Chriest & Leslie

Mindig is én voltam az, aki erősnek akart mutatkozni, történjen bármi, kitartott. Most mégis egy egyszerű döntéstől menekülök, holott pontosan tudom, mit súg a szívem, mit kell tennem. Kétségeim gyökerét nem találom, nem akarom megtalálni vagy csak egyszerűen képtelen vagyok beismerni az igazságot, miszerint bármennyire is próbálok a magam ura lenni, el kellene engednem a makacs önzőségem és belátni, mellette megkaphatom mindazt, amiről eddig csak magányosan álmodoztam. Elhatározás. Máskor könnyen megy, most mégis gyomromban hatalmas görcs nő a puszta említésétől is ennek a fogalomnak.
Elengedem és távolabb lépek tőle. Az ablakon kibámulva vágyom a választ megtalálni mindarra, amit a szívem pontosan tud, az agyam mégis képtelen elfogadni. Érzem a tekintetét, ami követi mozdulataim, s bár az ablakból csak halovány körvonalakat látok, amik az ágyon ülő alakját mutatják, pontosan tudom, hogy mit gondolhat most. Hallom, hogy nem vesz levegőt, egészen addig, míg szembe nem fordulok vele. Ekkor mintha kisebb tornádót fogott volna vissza, egyszerűen reagál. Talpra áll, de nem jön közelebb. Szavaira ismét érzem a testem átjáró kétségeket és mégis mintha valami megtört volna bennem. A felismerés, hogy el is veszíthetem épp elég dolgot hozott fel mellette, és először csak bólintva ugyan, de választ adok kérdésére.
Teszek egy lépést felé, majd még egyet, míg végül egészen közel nem állok meg hozzá, kezem mellkasára fektetve nézek fel szemébe, a szoba sötétjébe burkolózva, mégis tudom, hogy hol keressen a borostyán tekintetét.
-Őszintén szólva egy dolgot tudok. Melletted mindazt megkaptam, amiről régen, kiskoromban még csak álmodozhattam. Nem kompromisszumokat akarok, és azért hozzád menni, hogy ne hagyj el. Meg akarom tanulni, hogyan legyen türelmes veled, hogyan tartsak ki melletted mindig és hogy adjak meg neked mindet, amit csak tudok.-suttogom, egyik kezem felemelve, ujjaimmal végigsimítok a borostás arcon.-Amikor megkérted a kezem, igent mondtam. Azt akarom érezni, amit akkor este. Azt a bizalmat, amit akkor felém éreztél. Amikor minden olyan egyszerűnek tűnt. Tovább akarok haladni azon az ösvényen.-emelkedem lábujjhegyre és húzom közel magamhoz, de mielőtt megcsókolnám, még ajkaira suttogom a szavakat, amiket ki akarok mondani, itt és most.-Szeretlek és ezen senki és semmi nem változtathat. Még a saját makacsságom és önzőségem se. A feleséged akarok lenni és holnap az is leszek. Magam miatt és mindenek előtt miattunk, mert ez az út a közös utunk választópontja és ezen akarok veled végigsétálni, amíg lelkem e testben él.-csókolom meg gyengéden, és lépek tőle egy lépést hátrább, az ágy felé húzva, ahogy ujjaim tarkójáról végigvezetem kezén, és összefonom ujjaink.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Kedd Dec. 27, 2016 2:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
Nem csupán látom, szinte érzem is kételkedését, és rettegését, de a fenébe is, nem élhetünk mindig úgy, hogy félünk a múlttól, és reszketünk a jövőtől. Egymásra találtunk, felépült köztünk valami, amire korábban egyikünk sem tartotta magát esélyesnek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem félek, de ez mellékes körülmény. Képes vagyok felemelt fejjel szembeszegülni ezzel az érzéssel, mert tudom, hiszem, hogy ha másért nem is, de őérte érdemes. A szerelem ereje által akár az egész világgal is szembeszállnék. Azt már neki kell eldöntenie, hogy ő maga akarja-e irányítani a sorsát, és elfogadni az élet ajándékát, vagy inkább behódol a félelmeinek, és szűkölő farkasként örök körforgásba kezd majd velük, meghátrálva minden alkalommal, amikor semmi mást nem kéne csinálni, csak venni egy nagy levegőt, és fejest ugrani a nem is annyira ismeretlenbe.
Nézem, ahogy elsétál az ablakig, kissé sápadtan, de szemmel láthatóan belemerül a gondolataiba, és csupán remélni tudom, hogy önmagában mérlegre tesz most mindent. Azt is, hogy mit nyerhet, és azt is, hogy mit veszíthet. Mellette maradok akkor is, ha nemet mond most nekem, de a tüske mindig ott lesz majd bennem kitörölhetetlenül.
Megkönnyebbülten tör belőlem elő a visszatartott levegő, mikor végül dönt, és kimondja nekem az igent, immár másodszor. Felülök az ágyon, lábammal érzem a szőnyeg puha szálait, és szemébe nézek Les-nek. Nem nehéz, mert a sötét szobában szinte csak a szemei kékjét látom világítani.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - kérdezem. - Félre ne érts, én nem gondoltam meg magam, csak egyszerűen nem akarom, hogy azért mondj igent nekem, mert megbántasz, ha nem így teszel. A nemleges választ nem könnyű hallani, és fáj, de elfogadom, mert nem tehetek mást. Ha most tényleg igent mondasz, akkor úgy tedd, hogy nem fogod később megbánni, vagy a fejemhez vágni, hogy kikényszerítettem, vagy kizsaroltam belőled, és csak az én kedvemért döntöttél így. Ez két emberről szól Les, és te vagy a másik. Nem bírálhatom az akaratodat, csak bízhatom benne, hogy találkozik az enyémmel. Tényleg így akarod? A feleségem akarsz lenni holnap? - állok talpra, és várom, hogy reagáljon valamit. Vagy hogy elforduljon tőlem, vagy hogy a karjaimba vesse magát, megadva mindkettőnknek a feloldozást.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 17, 2016 7:01 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

Chriest & Leslie

Tudtam jól, milyen ember vagyok. Tökéletesen tisztában voltam a rejtegetett hibáimmal, amik ha előbújtak, a világ legérzéketlenebb emberévé tudtam válni. Oka volt mindennek, mégis éreztem, tudtam, hogy ő a legkevésbé sem kellene, hogy ezen támadás célkeresztjébe kerüljön. Mégis újra és újra ott találta magát, akaratomon kívül is képes voltam egyszerűen eltaszítani magamtól, és összetörni mindazt, amit felépítettünk az elmúlt egy évben. Talán a dac szól belőlem, amiért a múltamért elvártam mindig is, hogy valamiféle büntetést kapjak. Talán a szerelemtől való félelemem vagy inkább annak elmúlásától való félelemem taszított tőle távol, esélyt sem adva ilyesmire. Magam sem tudom, mi is váltotta ki belőlem mindazt, amit tettem ellene ilyenkor.
Érzem az összeszoruló gyomrom, és a felismerést, hogy ez így nem mehet tovább, mégsem tudom merre is az előre. Mit tudok tenni, hogy változzam. Fogalmam sincs, mivel érdemeltem őt ki magam mellé, de abban biztos voltam, hogy ezt így nem folytathatjuk. Meg kellett változtatnom azt a részem, vagy inkább el kellett volna felejtenem teljesen, aki képtelen volt a jövő felé pozitívan fordulni. Aki félt az ismeretlentől, a tudott múlttól viszont épp ugyan így tartott, s hajlamos volt mégis sokszor kényelmesen elmerülni benne.
Mellé térdelek a kanapén, szűkösen vagyunk, de nem érdekel. Közelebb hajolok hozzá, egészen elfeledkezem magamról, pólójába görcsösen kapaszkodom, és csak akkor húzódom el tőle, mikor megszólal, s ekkor kapom el kezem, és ejtem ujjaim ölembe, hogy aztán idegesen tördelve fel ne álljak, mikor rám emeli a tekintetét. A sötétben bár nem látom tisztán arcát, a beszűrődő fényeknek hála vonásait épp annyira mégis szemügyre tudom venni, hogy lássam rajta a fájdalmat, amit okoztam neki. Igaza volt. Ha nem most lépjük meg a voltaképp mások által örömmel várt eseményt, ugyanide jutunk. Én mégis...ahelyett, hogy fehér ruháról és Las Vegasról vagy az erdei tisztásról álmodoznék és ötletelnék, most, hogy szinte választás elé állít, egyszerűen leblokkolok és teszek két lépést hátra, csak, hogy menekülni tudjak, legalábbis próbáljak. De mégis mi elől menekülök? A boldogság elől, amit mellette megkaptam? A biztonság elől, amit eddig sosem éreztem, és most olyan természetes, mintha mindig abban lettem volna? Veszek két mély levegőt, és lehunyt szemmel fordítok neki hátat. Körmeim tenyerembe vájom, hogy a remegést, mely egész testemben átjár, megszüntessem. Elsétálok az ablakig, kibámulokőtt elájulhatnék, és mereven magam elé bámulok ismét a sötét szobába.
-A feleséged leszek.-mondom, hangom halk, és remegő, végül mégis erőteljes önbizalommal ejtem ki ismét a szavakat.-Holnap este már a feleségedként alszom el este. Ezt akarom. Téged akarlak, minket.-fordulok végül felé, ökölbe szoruló kezeim ismét lazán pihennek két oldalamon. Arcomon elhatározottság ül, könnyeim maradék nyoma is eltűnik, és ahogy kezdem elhinni szavaim, halovány, majd egyre erősödő mosoly ül ki arcomra, s mintha egy részem e határozott mondattól megkönnyebbülne. Gyomromban a csomó pillangókká változik, és úgy várom válaszát, hogy tudom, innen nincs második esély. Nem fordulhatok mindenig a jövő ellen, mert félek. És nem is akarom ezt érezni a jövőben.
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Szomb. Dec. 17, 2016 3:58 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
Mióta Les-el együtt vagyunk, sokszor éreztem már magam csalódottnak, vagy csak simán frusztrálnak, és néha volt részem abban az érzésben, hogy kicsúszik a dolgok irányítása a kezeim közül. Nem mintha olyan irányításmániás lettem volna, egészen egyszerűen csak szerettem tudni azt, hogy mi ketten ugyanúgy látunk dolgokat, ugyanúgy vélekedünk, és ugyanazt a célt akarjuk elérni mindketten. Sokszor voltam már megbántott, és sértett, de ezt az érzést amit most, még sosem sikerült megtapasztalnom. Most, ebben a pillanatban egyszerűen az volt a meggyőződésem, hogy nagyon szép dolog az elképzelés, és a tervezgetés, de csak a távoli jövőre előre vetítve. Amikor küszöbön állna a lépés, miszerint egyszer és mindenkorra tegyünk a külön történetünk végére pontot, hogy elkezdjünk egy közös életet, Les felemelt kézzel meghátrál, és menekülőre fogja. És valljuk be, noha jellemhibáim közé tartozik a türelmetlenség, Les-nek a mostani válaszától a világ legnyugodtabb embere is kiakadt volna.
Ennek tükrében talán érthető, hogy nem volt kedvem nem csupán beszélgetni vele, de még az ágyon osztozni sem. A kanapét választom éjjeli nyughelyül, és csakhamar sötétség borul a szobára. Minden háborgásom és megbántottságom dacára győz felettem a fáradtság, és elszenderedem, csak akkor rándulok össze kissé ijedten, mikor az éjszaka kellős közepén egy kéz markol bele a pólómba úgy, mintha én lennék a sziklaperem, ami megakadályozza a zuhanásban. Ahogy kipislogom az álom maradékát is a szememből már rájövök, hogy Les guggol mellettem, és kissé még mákonyos agyam csakhamar eljut oda is, hogy felfogja a mondandóját.
Nagyot sóhajtok, és igyekszem megfogalmazni úgy a szavaimat, hogy ne tapossak a lelkébe jobban a kelleténél, mégis maradéktalanul megértse, mit rombolt le bennem az esti néhány mondatával.
- Félsz? - ismétlem csendben. - Kételyeid vannak? Nekem is vannak, Les. Nem az érzéseimben, hanem abban, hogy képes vagyok-e egy ilyen szintet meglépni, és szívvel-lélekkel átadni magam egy kapcsolatnak, amilyenben még nem volt részem. Ez az egész néha nekem is bonyolult. Mégis, én tudom, hogy mit akarok... még akkor is, ha nem lesz velem túl könnyű az életed. De te... - rázom meg a fejem keserűen. - Bizonygatod, hogy szeretsz, mégis ellöksz, mert félsz. Megijedsz tőlem, pedig nem bántalak. Ez az egész nekem is új, nem csak neked. Szükségem van rád, és ha kell, futnék veled akármeddig, csak melletted lehessek. Elviselm, hogy hisztis vagy, morcos, néha igazságtalan és bántó. Nem érdekel, mert ez is te vagy. Ezzel a csomaggal együtt kellesz nekem. Néha utálom amilyen vagy, mégsem mondom soha, mert a lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád igazán. Pedig lehet. Olyat tettél, amiért másnak már nem járna a bocsánatomból. Néha, ha rád gondolok vagy nézek, sírni tudnék, néha nevetni, néha ordítani, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne az egész egyszerű is, mégis bonyolult. De engem nem érdekel. Tudom, mi a célom, és most úgy érzem, a legszebb vágyaimat vágtad ököllel arcon. Félsz? Megértem. De ha eljön az idő, néhány év múlva, mikor azt mondom, teljesítsük be amiről álmodtunk, ugyanúgy meg fogsz hátrálni, és ugyanúgy félni fogsz. És ezzel fogsz megölni mindent. Én tisztán látom magam előtt a célt. Neked kell eldöntened, velem akarsz-e elérni odáig - fordítom végül felé az arcomat, bár a sötétben nem látok belőle szinte semmit, csak a világítóan kék szemeket.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Dec. 11, 2016 7:34 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

Chriest & Leslie

A gyomromból a gombóc a torkomba vándorol, és bármennyire próbálok két lábbal a földön maradni, nem rétem honnan jön ez a hirtelen ötlete. és mikor elutasítva fordul el tőlem, bezárva az ajtót, egyszerűen rájövök, hogy ismét a változástól félek. Attól, hogy mi történhet, ha a jövőben olyasmit tud rólam meg, amit az agyam valami abszurd módon elzárt. A mi van ha opció elkezd uralkodni felettem, a vadóc lányt úgy elrejtve, mintha nem is létezett volna, és egy félénk, lépésre képtelen, kétségbeesett lány marad utána, ahogy viszont még sosem éreztem magam. Felkapja a párnát, mozdulatait kővé dermedve nézem végig, próbálnék megszólalni, de leint, és tudom, hogy nem jönne ki egy hang se a számon.
Az ágyhoz sétálok, és a villanyt leoltva, bebújok az ágyba. Nem érdekel az asztalon maradt kaja, a holnap, a jövő, a jelen kezd el fájni, és próbálom keresni a helyem, óvatos, halk mozdulatokkal a párnakupacban, de nem lelem azt. Hiányzik, hogy nincs mellettem, pedig csupán pár méter választ el tőle. Tekintetemmel a fehér plafont pásztázom, és próbálom a torkom szorító érzést elfelejteni, nem ereszteni a könnycseppjeim, de nem tudom, hagyom őket végiggördülni arcomon.
Az elmúló percek óráknak tűnnek, és mikor az órára nézek, rádöbbenek, hogy két órája mást sem csinálok, mint a plafont bámulva, tenyerem szám elé emelve, elfojtva zokogásom hangját, hagyom, hogy a hiányérzet marcangolja lelkem, testem.
Lassan felülök, letörlöm arcomról a könnyeket, kezembe veszem az egyik plüst, amelyik mindeddig engem nézet a sötétben, és figyelem a kanapén nyugvó mozdulatlan alakot. Felkelek, teszek egy lépést, majd még egyet, mígnem elé nem érek. Lenézek rá, szívem hevesen kalimpál mellkasomban, és mikor óvatosan mellé kuporodok, fejem a forró mellkasnak támasztom.
-Sajnálom, bocsáss meg. Kérlek.-ujjaimmal erősen kapaszkodom az egyszerű pólóba, és érzem, hogy szemeim ismét megtelnek könnyen. Nem is emlékszem, mikor idesétáltam, mondott-e bármit, aludt-e vagy sem.-Félek a jövőtől. Félek továbblépni a jelenből az ismeretlenbe, és félek a múlt árnyaitól. Én csak...-fogalmam sincs, mit akarok mondani, de nem is tudom kimondani a szavakat, elhalkul a hangom, és pólóját markolászó ujjaim továbbra sem mozdítom, szorosan kapaszkodom belé, mintha attól félnék, hogy leesve az ágyról én magam is a mélybe zuhanok és végleg elvesztem.
 
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 11, 2016 7:17 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
Még épphogy csak befejezem a mondókámat, mikor Les hátrál egy lépést, kibontakozva ezáltal a szorításomból, és ahogy most rám, abból már kimondatlanul is tudom, hogy amit most fogok hallani, az nagyon nem lesz ínyemre...és nem is tévedek. Úgy néz rám, mintha teljesen megtébolyodtam volna.
Most mégis, mit vár tőlem? Kezdjem el taglalni, hogy csakugyan nem érdekel, mit tett a múltban? Mindannyiunknak vannak csúnya, és fekete foltok az életében. Én sem vagyok földre szállt angyal, tőle sem várom el, hogy az legyen. És ha megrőkönyödnék, vagy kétségbeesnék, azzal vajon változna valami? Semmi a világon. A múlt már csak múlt, eltűnt az életünkből, épp ezért hívják így. Ha most azt várja, hogy elmondjam, nem normális ami történt vele, azzal nem változtatom meg a múltat, ugyanúgy, ahogy a halálos beteg sem lép a gyógyulás útjára attól, ha sír, vagy a sorsot káromolja. Elfogadom őt a múltjával egyetemben, és ennyi. Ezért is nem ráz meg, vagy vág földhöz a dolog lelkileg. Nem, nem fogok magyarázkodni, mert nemes egyszerűséggel felesleges.
Mikor röviden és tömören visszautasítja az ajánlatomat, arcizmom sem rezzen. Nem is gondolom, miért vártam mást... reménykedtem benne, hogy a nyakamba borul, hogy átölel, és azt mondja, legalább ő maga is ugyanúgy akarja, ahogy én. Amit most kapok, az egyszerre ér fel egy pofonnal, egy lábközt rúgással, és egy gyomrossal. Csodálatos érzés, mit ne mondjak.
- Értem - válaszolom aztán hűvösen, aztán becsukom magunk mögött az ajtót, kizárva a kinti hűvösebb levegőt. Nem is pazarolok több szót erre. Mégis, mit kellene mondanom? Azt hiszem arra, amit most érzek, nincsenek szavak.
- Azt hiszem, én lepihenek - mondom még röviden, és felemelem a kezem ellentmondást nem tűrően mikor látom, hogy Les kinyitja a száját.
- Ne - lököm ki az apró szót. - Nem akarok beszélgetni. Ennyi - sétálok el az ágyig, aztán lehúzom róla a párnámat és takarómat, majd nemes egyszerűséggel átcuccolok a kanapéra.
- Jó éjt - morgom, aztán levágom magam, és a fal felé fordulva nyakamig húzom a plédet. Egyszerűen totálisan egy szót sem akarok Les-el váltani jelenleg.
Vissza az elejére Go down


A poszt írója Leslie Elizabeth Shay
Elküldésének ideje Vas. Dec. 11, 2016 6:02 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

Chriest & Leslie

Remegő kezeim lassan ismét képes vagyok az ide-oda mozgás, kilengés nélkül felemelni. Perek telnek el, mire képes vagyok levegőt venni, és érzem, hogy fakó tekintetembe ismét élet költözik, és visszanyeri az kék színét. Hallom a közeledő lépteket, mire még jobban magam köré fonom karjaim, és mikor kinyílik az ajtó, és megérzem ellentmondást nem tűrő érintését, ahogy szinte felránt magához, gyomrom gombóc méretűre zsugorodik.
Értetlenül nézek rá, nem értem, mi a fene történik, és kezdem úgy érezni magam, mintha nem is én állnék itt, vele szemben, ez pedig csak egy álom lenne. Egyszer igent mondtam neki, a terveink előttünk lebegtek, nem értettem hát, mire gondol, és azt hiszem, hogy ez arcomra is kiült. A saját lelkiismeretemmel nem tudtam elszámolni, de, hogy őt ennyire hidegen hagyja, mit tettem anno, az szinte már nekem fáj, és voltaképpen elvárnék valami fejmosást, hogy számon kérjen, hogy mondjon valamit, ami kicsit is felér azzal, amit egy bűnért cserébe lehet kapni.
Végighallgatom, és bár szorítása határozott, hátrálok egy lépést, és beljebb araszolok a lakásba, mivel lehet, hogy ő farkas, és túri a hideget, nekem boszorkány részem is van, aki kifejezetten nincs jóba a fagyos széllel.
-Ugye felfogtad, amit mondtam? El ne kezd nekem azt mondani, hogy ez normális, és megérted, oké? Mert ez nem az. Nem lehet ez a normális. Nem lehetünk mi a normális pár, akinek minden klappol. Egyszerűen...-fújok nagyot hajamba túrva, és tekintetem a csillagos ég felé emelem.-Miből akarsz épp utazgatni? Holnap kellene kezdened a munkába, nekem pedig még el kellene intéznem a saját munkába lépésemhez kellő iratokat. Nem vághatsz bele csak így valamibe, ez nem így megy.-ellenkezem, hogy ezzel magam büntessem, hogy ne engedjem meg, hogy az öröm határozottan és végérvényesen átjárjon. Ugyanakkor tudom jól, hogy a realitásoknál maradva, valóban nem indulhatunk csak így neki semminek. Egyszerűen nem érzem már magaménak azt a lányt, aki ilyenbe belement volna. Miért? Mert tudtam, mennyi mindent veszíthetek immár, és ez megfontolt lépések felé kezdett terelni.

 
Vissza az elejére Go down

Vendég
Anonymous



A poszt írója Vendég
Elküldésének ideje Vas. Dec. 11, 2016 3:16 pm
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
Ez egyszerűen hihetetlen. Felteszek egy kérdést, egy teljesen szimpla kérdést, amivel még akaratlanul sem szándékozom veszekedést kirobbantani, mire azonnal beüt a cirkusz. Most vagy én fogalmazok félreérthetően, vagy Les-nek vannak üldözési mániája, hogy olyasmit hall a szavak mögé, amit nem akartam éreztetni. Mindenesetre a vacsora gyorsan véget ér, és ezúttal meglehetősen elképedve bámulok rá, mikor felpattan, szemei színe megváltozik - ami egy olyan jel, amitől a jó isten mentsen meg bármily halandót - aztán immár megkapom a választ a kérdéseimre, de bár ne így lenne.
Már beletörődtem, hogy vannak titkai, amiket sosem fog velem megosztani. Nem mondom, hogy örülök ennek, de elfogadtam. Most meg úgy csinál, mintha valami képzeletbeli kínpadra vontam volna, hogy inkvizíciós módszerekkel szedjem ki belőle az igazságot. Talán a paranoia tényleg helytálló kórisme az ő esetében... Mindenesetre kioszt úgy, hogy levegőt is alig tudok venni, és mire igazából felfogom a szavait, már csapódik is mögötte a bejárati ajtó.
Ott maradok a konyhában, némán hápogva, aztán úgy szemlélem a sült húst az asztalon, mintha attól várnék valamiféle választ, hogy mi legyen most. Hogy megrázott-e az igazság, amit elég kíméletlenül a képembe szórt? A legkevésbé sem. Kiderült az életem szerelméről, hogy az alvilág tagja volt, hogy gyilkolt, de hát a fenébe is, ki az, aki még nem? Én is elkövettem már ilyesmit. Van, hogy az ember rákényszerül. Őt az élet sodorta erre az útra. Csak élni akart, mint bárki más. Hibáztatható ezért? Semmiképpen. Hogy mások élete árán akart túlélni? Még így sem. Képtelen vagyok őt elítélni, még lelkem mélyén sem. Inkább valamiféle megkönnyebbülést érzek, mert én igazából valami rosszabbra számítottam.
Gondolkodás nélkül követem őt, felrántom a lakás ajtaját, és látom, ahogy ott ül magába roskadva a küszöbön. Nem fogok tőle bocsánatot kérni, mert úgy érzem, nincs miért. De egy gondolat ott motoszkál a fejemben, már a vidámparkban is ott volt. Akkor elhessegettem, mert még egy év után sem tudom, hogyan reagálna Les egy ilyen ötletre. Vagy elmebetegnek nézne, vagy osztaná a lelkesedésemet, ki tudja. De most úgy gondolom, miért ne mondjam el, amit magamban már elhatároztam?
Megfogom a kezét, felhúzom a lépcsőről, kissé talán lendületesebben, mint kéne. Szembe fordítom magammal, és belenézek az időközben már színüket visszanyert szemekbe.
- Házasodjunk össze - mondom aztán nyugodtan, mire Les szemei akkorára tágulnak, mint egy-egy tányér. Egyrészt nyilván veszekedést várt reakció gyanánt részemről is, másrészt nem érti a megszólalásomat, hiszen már hónapok óta tárgyalunk az esküvőről. A szája szóra nyílik, de még mielőtt közölné, hogy nekem elmentek otthonról, máris folytatom a gondolatmenetet.
- Tudom, hogy elterveztük az esküvőt. Ismerősökkel, barátokkal, ott a tisztáson. És akarom is úgy, ahogy ezt már eldöntöttük. De az még messze lesz. Két, talán három is év eltelhet. Én nem akarok várni. Nem kell gondolkodnom, mit akarok az élettől. Téged. Igen, legyen olyan esküvőnk amilyen terveztünk. Legyen, majd... a néhány év múlva lévő jövőben. De én most akarlak. Menjünk el Las Vegasba, és házasodjunk össze. Akár már holnap - bököm ki végül az utolsó szavakat, és levegőt sem véve várom, hogy vajon mi lesz a válasza.
Vissza az elejére Go down




A poszt írója Ajánlott tartalom
Elküldésének ideje
Ugrás egy másik oldalra Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next
Vissza az elejére Go down
 

Leslie lakása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 23 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 13 ... 23  Next

 Similar topics

-
» Casper D. Leslie
» Leslie Elizabeth Shay
» Harper Leslie Rhoades
» Leslie Elizabeth Shay
» The Sound Of Silence - Leslie & The Others

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
rising of the mortals :: Lakások és szobák :: New Orleans-i lakások-


Új posztok
tekintsd meg
Pént. Május 31, 2019 10:58 pm
Laurel O. Delgado
Szer. Május 29, 2019 1:28 am
Katherine Pierce
Kedd Május 28, 2019 8:31 pm
Amren Monroe
Hétf. Május 27, 2019 11:26 pm
Lucille Éamon Vodova
Szer. Május 22, 2019 12:03 pm
Katherine Pierce
Hétf. Május 20, 2019 10:43 am
Shiraz Watson
Szomb. Május 18, 2019 10:03 pm
Aingeal Hearn

• ROTM FRPG •