Szavai meglepően jól esnek, megnyugtatnak, és ha akarnám sem tudnám letagadni, hogy igaza van. Soha nem volt igazán családom, akiket pedig kaptam, szerettem. A többiek csak kellékek lettek volna az életben, az igazi család nem feltétlenül a vérrokonságban merül ki, és ez nem is feltétlenül volt baj. A bonyodalmak, amiknek egy részét ismertem csak, bizonyítják, hogy nem kellene sokat rágódnom azon, kikhez húz a szívem és kikhez nem. Valahogy megszülettem, majd valahogy intézetbe kerültem. Ennyi. Az anyám minden bizonnyal boszorkány volt, akit vonzott egy farkas, majd mikor a szerelem beteljesült, édes testvérek nélkül maradtam, egy egy éjszakás kaland után. Ezt tudván nem szívesen futnék bele olyasmibe, amiről nem tudom, hogy akarom e, de most bármennyire is szomjaztam érintésére, nem engedhettem a vágyaimnak ész nélkül. Az álom, ami elnyom kellemes, és a bőröm ahogy hirtelen egy, szinte forró bőrhöz ér, még mélyebbre szenderülök, mert ma éjszaka a félelem egy jelét sem mutatom. Nyugodtan alszok, hónapok óta először nem arra használva az ágyat, hogy csak forgolódok benne. Fogalmam sincs, mennyit aludhatok, de amikor kinyitom a szemem, egy borostás arc látványa fogad, és bár a napsütés bántja a szemem, nem foglalkozom vele sokáig. Pár percig csak mosolyogva nézem az arcot, tekintetem elkalandozik a szájára, és ha lennék annyira önző, kihasználnám a pillanatot. Viszont inkább felkelek, és óvatos mozdulatokkal ülök fel az ágyon, kibámulva az ablakon, ahonnan a fény úgy árad be a szobába, mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy ő ural mindent. Lassan felállok és a konyhába sétálok, felteszek főni egy kávét, és amíg ez eltart, eltűnök a fürdőszoba ajtaja mögött. Kiélvezem, ahogy a víz végigcsorog nyakamon, felfrissít és amikor már úgy érzem, hogy elég volt belőle, beletekerem magam egy törölközőbe. Tiszta ruha híján visszaaraszolok a szobába, akárcsak ő tegnap este, én is vízcsikót húzok magam után, ahogy a táskához sietek. Hát ez az a rész, mikor jó lenne, ha nem kellene táskákból élni és mindennek meg lenne a helye. A konyhából hangos sípolás jelzi, hogy a kávé lefőtt, és ez az a hang, ami még a szomszédokat is felkeltheti. Nagyot sóhajtok, és kezemben egy adag tiszta ruhával megpróbálok hangtalanul visszasietni a fürdőbe.
Néma csenden hallgatom a szavait, és csak halkan hümmentek egyet, mikor befejezi a mondandóját. - Különös - mondom elgondolkodva. - Az üresség azt hiszem, mindannyiunk velejárója. Nem tudom, az átok hozza-e magával, vagy az olyan elcseszett életek, mint a miénk. De én nem is üresnek hívnám, csak épp cél nélkülinek. Ha találsz valamit, ami éltet, elfelejted ezt a mostani érzést. Hidd el, tapasztalatból tudom - fűzöm a gondolatokat egymás után. - Ami a rokonságot illeti, van aki sír utána, van aki menekül. Ha te így érzed jól magad, ebbe nem szólhat bele senki, mint ahogy el sem ítélhet ezért senki. Én csak egy rokonomat ismertem egész életemben, és az ő halála után nem vágyom másokra, szóval megértelek. De egyet jegyezz meg: bármit is gondolj magadról, vagy gondoljanak rólad mások, te nem vagy senki. Épp ellenkezőleg. És örülök, hogy nem gondolod jelenleg sem úgy, hogy ki kellene dobnod innen - teszem hozzá vidámabban, aztán kinyújtom a kezem, és megszorítom az övét, jelezve, hogy tudom, hogy ő maga is mit érez. A vágy szinte tapintható a levegőben, ennek ellenére nemet mond, én pedig elfogadom a döntését, mindenféle rámenősség és erőszakoskodás nélkül is. Tiszteletben tartom az akaratát és azt, ahogy határozott. Nem kell hozzá sok, hogy halljam, ahogy mélyen és egyenletesen veszi a levegőt. Elaludt. Halkan felsóhajtok, és igyekszem úrrá lenni az összevissza csapongó gondolataimon. Fájdalom, félelem, harag, értetlenség mind ott űzik egymást a lelkemben. A legerősebb a fájdalom. De ez, amit érzek bizonyítja, hogy csakugyan van szívem. Még ha nem is mindig érzem így. Közelebb araszolok Lesliehez, egészen addig, míg össze nem ér a testünk. Végigcirógatom a haját, az arcát, és egy csókot nyomok a feje búbjára, ahogy álmában is hozzám bújik, és vállamra hajtja a fejét, aztán én magam is lehunyom a szemeimet. A legjobb gyógyír a lelki bajokra és az összevissza gondolatokra egy kiadós alvás. Nem kell hozzá sok idő, hogy én is az álmok mezejére lépjek.
Mit éreztem? Azt, hogy az arcom minden akaratom ellenére kipirul, hogy a levegőt mélyen szívom be, ezzel segítve, hogy agyam több oxigénhez jusson, és tudatomnál maradjak, mire készülök és hol. Azt nyilván tudtam, mivel vagy kivel álltam szemben, csak azt nem tudtam felfogni, hogy ilyesmit ennyire rövid idő után hogy válthat ki belőlem. A mellkasa, kidolgozott hasfala túl közel volt hozzám, tenyerem kivételesen nem pofonért viszketett, hanem azért, hogy érinthesse a forró bőrért, hogy leszaggasson minden ruhát, ami még köztünk volt. De nem tehettem ezt meg, igyekeztem a mámorban úszni, nem pedig engedni neki, a forró levegőt, a folyton fel-fel pattanó szikrákra figyelni, a sóvárgásra. A nyugalom nem az volt, amit most éreztem. Biztonságot éreztem és olyas fajta vágyakat, amiket régóta senki, még csak meg sem próbált előhozni belőlem. A szavaim épp annyira kérések, mint könyörgések, mert ha továbbra is így maradt, ha nem tűnik el ismét pár másodpercre, a szívem vad zakatolásában fog megállni, pihenni a rohanó iram közben, amit diktált, és kétlem, hogy abból visszatérhetnék. Lábaimnak szinte kényszeresen adtam a parancsot, hogy irányba álljanak és eljuttassanak az ágyig, majd a paplan alá bújok, s mikor csatlakozik, tekintetem a lámpára siklik, ami a szobát félhomályba bujtatta. A kapcsoló kattant a kezeim között, és vele együtt a lélegzetem is kihagyott egyet. Hátamon feküdve fél szemmel láttam mellkasának mozgását, és azt is éreztem, hogy az ágy szélén imbolyog, a takaróból épp csak egy keskeny szeletet birtokolva. Szavait hallgatva hunytam le szemeim, a kellemes dallam, mint egy altató szólalt meg, de aludni eszemben sem volt. -Az életemben eddig három dolgot bántam meg. Azt, hogy sokáig elhittem, egy senki vagyok és nincs helyem a világban. A tényt, hogy vannak rokonaim, és mikor az egyik testvéremmel találkoztam, szinte menekülőre fogta, még mielőtt bármit mondhattam volna. És azt, hogy azt hittem, ha én lépek, valami változhat az életemben, de csak üresebbnek éreztem magam, ahogy múltak a napok.-fordulok felé, és akaratlan elgondolkodom, ha megtudja, hogy nem vagyok teljesen olyan, mint ő, hogy fog reagálni. Soha, senkinek nem kötöttem az orrára, mi vagyok. Azt, hogy farkas génjeim vannak, mindenki megérezte, ami előny is volt, de sokszor hátrány is.-De azt, hogy nem pofoztalak fel, és meghívtalak ide, nem bántam egy percig sem.-hangom elhalkul, és a kinti lámpák fényében sejtelmesen árnyékos szobában úgy érzem magam életemben először, mintha ide tartoznék valóban. A végtelen békesség és nyugalom körülölel, amiből szavai a valóságban tartva nem engednek. A kimondatlan dolgoknak hangot ad, mire kezem a fejem alá teszem, és a sötét ellenére is látom vonásait. -Fogalmam sincs, mi ez, és akkor sem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy én pontosan ugyan úgy vágyok rád, mint te rám, de ne rontsuk el. Ma este még ne.-fogom meg szabad kezét, és elmosolyodom.-De ha egész éjszaka az ágy szélén akarsz egyensúlyozni, nem akadályozlak meg benne.-hangomban gyermeki vidultság bujkál meg, de a szemeimre nehezedő álom egyre erősebb, és bár kitartottam eddig, el kell ismernem, hogy ez a mai nap túl hosszú volt. Ha meggondolta magát, reggelre úgy sem lesz itt, az üres szoba fog fogadni, és csak egy emlék lesz tegnapról, de legalább nem lesz mit megbánnom. Úgy szenderülök álomba, hogy válaszát nem is hallom.
Ha most végignéznék magamon, vagy egy tükörben látszódnék a szobában, mit látnék? Alighanem azt, hogy az arcom kissé kipirult, a szemem csillog, a pupillám szinte úgy kitágul, hogy a szemem barnáját alig látni tőle. A bőröm finoman lúdbőrözik, a légzésem pedig hevesebb a megszokottnál és átlagosnál. De nyilván nem kell túlzottan gondolkodnom ezen, mert elég Leslie-re néznem. Jelenleg ő az én tükörképem, vagy akár én az övé, mert az érzéseim és reakcióim szinte tükröződnek benne. Ugyanúgy fest, ahogy én is kinézhetek jelenleg, ami bizonyítja, hogy nem csak bennem szít tüzet az az egész helyzet, és a különös, megfoghatatlan lénye. Azt hiszem, ha ez a kellemes félhomály sem lenne a szobában, a vaksötétben még a közöttünk lévő ide-oda pattogó elektromos szikrákat is látni lehetne. Kissé meghökkenek, és megnyúlik az arcom, mikor újfent elneveti magát. Egy pillanatig nem tudom, miért, aztán megvakarom a fejem, mikor azt mondja, fogalma nincs, hol az általa felígért éjszakai takaróm. Az aggodalmam viszont csak addig tart, míg fel nem ajánlja maga mellett az ágy másik felét. Nocsak... ezek szerint túl rossz benyomást tényleg nem tehettem rá. Eddig legalábbis. Igyekszem, hogy ez továbbra is így maradjon. Ennek köszönhető, hogy egy hang, vagy nemtetsző fintor nélkül, engedelmesen visszaügetek a fürdőbe, hogy felitassam magamról a maradék vizet, és mikor visszalépek a szobába- ezúttal száraz bőrrel - ő már a takaró alá fészkelte magát. Átsétálok az ágy másik részére - magamra húzva a pólómat - és magam is lefekszem, udvariasan megelégedve a paplan szélével. Hanyatt fekszem, fejem alá teszem a kezem, és mikor lekattan a lámpa, és sötétség borul ránk - amit csak az utcalámpa fénye tesz némileg elviselhetővé, hogy legalább a bútorok körvonalait látni lehessen - felnézek a mennyezetre. - Különös tud lenni az élet - szólalok meg halkan. - A mai nap alatt annyi minden történt velem, amihez máskor hetek, vagy akár hónapok kellenek. Kidobtak, megtörtek, megaláztak. Berúgtam, kijózanodtam, és közben találkoztam egy remek lánnyal - fordítom felé fektemben a fejemet. - Nem bántad meg? - kérdezem aztán, immár testemmel is felé fordulva, de udvarias távolságban. - Mármint, hogy elhoztál magaddal ide. Ígérem, tényleg jó fiú leszek. Udvarias farkas vagyok. Be is bizonyíthatom - mosolygom el magam szélesen, bár gyanítom a sötétben úgysem látja. - Ugyanakkor őszinte ember is vagyok, ezért elmondom, amit nyilván úgyis tudsz. Konkrétan, hogy elég nehezemre esik a közeledben féken tartani magam. Remélem a szókimondásommal nem bántottalak meg. Mint már mondtam, soha nem csinálok olyat, amiben mások nem partnerek. És ilyen helyzetekben mindig átengedem a döntést.
Szinte fáj a közelsége, a sóvárgás, ahogy végignézek rajta, és testemen végigszalad egy kiadós vágyódás. Nem siettetem, nem rontom el. Muszáj lehiggadnom. Ahogy közelebb kerül hozzám, mint várom, ajkaimba harapok, hogy a puszta gondolata a közelségének ne vegye el az eszem végérvényesen, és ahogy még közelebb hajol hozzám, meg kell állnom, hogy ne karoljak nyakába és vonjam magamhoz. Túl csábít a gondolat, hogy megcsókoljam. -Én pedig igyekszem hinni neked.-mondom, vagyis inkább suttogom, és amikor csókot nyom homlokomra behunyom a szemem. Lehunyt szemmel várom, hogy eltűnjön a fürdőszoba ajtaja mögött, és leülök az ágyra, kezembe temetve arcom. Majd felállok, a konyhába sétálok és egy pohárba vizet töltök, aztán lassan kortyolva megiszom azt, végül pedig arcomra csöpögtetek némi hideg vizet, amit letörölve hagyok, hogy kicsit lehűtsön. Nem akarom elrontani, nem akarom a másnapos megbánást érezni ismét. Az érzés idegen tőlem, de érzem, hogy van értelme hinni benne, hogy ennek nem kell sürgetően megtörténnie ma este, mikor az alkohol több helyet vesz el minden gondolatomtól, mint amennyit hozzáadhat a józan eszem és a józan mivoltom. Végül visszaülök az ágyra, és ledobom a cipőm, a földre, a nadrágom pedig lecserélem az előbb elutasított melegítőre, hogy kényelmesebben érezzem magam. A felsőm is lecserélem egy kinyúlt felsőre, és bár nem ez a legszexibb megjelenés, jobbra most nem futja. Amikor visszatér, ismét elkap a hév, pláne, mikor felhúz magához, és bőrömön érzem a forró leheletét. -Amit ígérek, általában be is tartom.-mondom egyszerűen, de hangomban el kell nyomnom a késztetést, hogy bennem akadjon a szó, vagy megremegjen. Magabiztosnak kell látszanom, figyelmen kívül hagyva a nyilvánvaló tényt: a levegő bőven izzik körülöttünk. -Fogalmam sincs, hol van az a pokróc.-vallom be őszintén, elnevetve magam, mert valóban így volt. Valahová elpakoltam, és úgy rémlik az a valahol az egyik szekrényben volt, mert a pokrócra is ráfért volna egy mosás. -Az ágy amúgy is kényelmesebb.-engedem el kezét, és próbálom leküzdeni a késztetést, hogy vizes testét ismét végigmérjem. El nem pirulnék, de a látvány minden érzékemre kellemesen hat.-De meg kell törölköznöd, különben marad a kanapé, pokróc nélkül.-engedem el kezét, és ismét a fürdő felé pillantok, majd hátra arcot fújok, és az ágy széléhez lépve először leülök, majd a takarót felemelve bebújok alá.
Oké, Chriest, kissé lassíts. Ez a nő sarkamtól a fejem búbjáig megborzongatja minden idegsejtemet és érzékszervemet. De egyrészt elvileg nekem majd sírva kéne jajonganom Gwen után, másrészt nem akarom azt éreztetni vele, hogy lerohanom, vagy hogy semmi másért nem jöttel el ide vele, mert mindenáron felette akarok kikötni. Vagy alatta, egyre megy. Megadom neki a választás, vagy akár a visszakozás lehetőségét is, ahhoz viszont kissé vissza kell vennem a tempóból. Még akkor is, ha a bizsergést már nem csak a testemben, hanem az ágyékomban is egyre erősebben érzem. Nincs kedvem ahhoz, hogy holnap reggel a fejét verje a falba - vagy az enyémet - mert addigra elillan belőle az alkohol mámora, és megbánja ébredésnél, ha most enged nekem. Felemelem a kezem, letörlöm arcáról a jókedv kicsorduló nyomait, aztán elmosolygom magam kedvesen. - Akkor azt hiszem nem tehetek mást, mint hogy bízom az adott szavadban - suttogom halkan, alig egy centire a szájától. - Igyekszem gyors lenni, hogy ne kelljen hiába várnod rám - húzom aztán magamhoz óvatosan, és futó csókot nyomok a homlokára, majd a fürdőbe vonulok. Néhány percig áztatom magam, és szükség is van erre a pár külön töltött percre, nekem is, és neki is. Nekem higgadni, neki átgondolni, merre is akar haladni, és innen hogyan tovább. Mert azt hiszem, ez jelen esetben csak rajta múlik. Mire újra előkerülök, az ágyon ül, én pedig megállok előtte, azon vizesen, ahogy a fürdőből kiléptem. Nem törülköztem meg, nem szokásom. A tavakban és folyókban való fürdéshez vagyok szokva, ahhoz pedig nem jár ilyesféle luxus. Hagyom, hogy a vállaimról egy-egy vízcsöpp lefusson a mellkasomon, és hogy az újra rajtam lévő bokszerem dereka igya fel ezeket a cseppeket. - Szóval - nyelek nagyot, és kezénél fogva felhúzom Lesliet az ágyról, a szemei kékje pedig szinte földöntúlian világát a szoba félhomályában - ezek szerint állod a szavad - állapítom meg elégedetten, és ujjammal lágyan végigsimítok az ajkain. - Megkapom a pokrócot éjszakára? - mutatok a kanapéra, aztán félrehajtom a fejem, és úgy nézek rá, mint egy cukorkáért ácsingózó kisfiú. - Bár a te ágyad nyilván sokkal kényelmesebb - mormolom, és ahogy lelki szemeim előtt megjelenik, hogyan fekhet az ágyneműben, miközben barna haja kibontva beteríti a párnát, óhatatlanul is nagyon nyelek.
Az elutasítást egész jól vette, és örültem, hogy nem jön semmi rámenős duma, beletörődik, hogy ez a hajó elúszott most. Mosolyogva nyugtázom a letört hangnemű választ. Bevallom, tetszett az a kisfiús arckifejezés, amit vágott, mikor kimondta az oké és a megoldom szavakat. Ahogy összevonja a szemöldökét, és valóban igaza volt, ami kisméretű férfi, az nekem jó, neki kevésbé. Elnevetem magam, és szinte a könnyem is kicsordul, hogy összerakom magam előtt a képet, hogy állhatna rajta. Szenvtelenül őszinte reakció volt ez tőlem, de nevetségesnek bőven mondható helyzetbe sodortam magam. -Egy percig sem kételkedtem ebben.-szedem végül össze magam, megtörölve az arcom, amin nagy vidulásomban a kicsorduló könnycsepp végigsiklott. A kis sztriptíz, amit levág, nem hagy hidegen. Messziről sem. A kidolgozott festőtest szinte egy festményre való tökéletes külső volt, és a számban, ha szabad így mondani, összefutott a nyál. Nem zavartatta magát, ami tetszett, és ehhez mérten én sem zavartattam magam, szemeim testén legeltetve figyeltem, ahogy a póló és a nadrág is eltűnik róla, a földre hullva. -De nem a jó irányba.-mondom, szinte suttogva, ahogy elém lép, és a levegő tüdőmben ragad. Akaratlan ajkaimba harapok ismét, hogy türtőztessem magam, hisz túl közel állok hozzá, hogy ne érezzem a nyilvánvalót, A mellkasa enyémhez simul, úgy pillantok rá fel, hogy a bokámig bizsergés fut végig, majd visszafordulva a gerincemen keresztül a nyakamig. -Nincs biztosítékod, csak az adott szavam. Ha pedig megszegném, vállalom a kockázatot.-szedem magam végre újra össze, ez nem lányos zavar volt, hanem a tökéletes jele annak, hogy túl rég futottam össze olyan pasival, aki nem tért egyből a lényegre, vagy nem akarta leszorítani a kezeim és tenni azt, amire ő vágyik, engem figyelembe se véve. Ez lehetetlen érzés elsőre, hogy nem így történt vele, de ebben a megérzésben most hittem, szinte kapaszkodtam bele.-Tégy próbára.-bár szemeit kutatom, tudom, hogy övéi ajkaimra siklanak, tenni viszont nem teszek érte semmit, hogy ne dönthesse el ő maga, mit akar. Megléphetném én az első lépést, de nem teszem. Inkább próbálom összeszedni az elkóválygott érzést, ami a földön tartott. Ne veszítsd el a fejed teljesen, csak amennyire kell.
A francba... a jelek szerint mászhatom a vízsugár alá egyedül. Pedig reménykedtem benne, hogy akad társaságom, de ha ezt akarja, nem erőltetem a dolgot. Egyrészt gyanítom, egy üstökös ívével szállnék innen ki, másrészt mint ahogy mondtam, nem erőltetek soha semmit egy lányra sem. Tisztelet... elcsépelt és nem divatos dolog, de ha van valami, amire büszke vagyok, az ez. Ezt belém nevelték, és számomra szentírás. Soha nem szegném ezt meg. - Oké, megoldom - dünnyögöm, aztán összehúzott szemöldökkel megrázom a fejem, mikor felém nyújtja a ruhákat, aztán mégis elveszem, és ahogy szétbontom, felnevetek. - Komolyan? - rázom meg a melegítőt, és csak a vak nem látja, hogy alighanem szétrepedne rajtam, ha magamra akarnám húzni. Az ő karcsú termetére nyilván jó, és alighanem volt olyan pasija, aki szintén képes volt felvenni, de az én izmaimat az élet edzette meg. Úgy néznék ki ebben, mint egy kötözött sonka, és az, hogy kiröhögtessem magam, egyáltalán nem áll szándékomban. - A saját pólóm és az alsóm is megteszi éjszakára - válaszolom aztán. - Ne aggódj, tiszták - nyugtatom meg. Lehet, hogy egyszerű fickó vagyok, és csóró, de nem ápolatlan. Mivel kissé hátrébb lépett tőlem, nincs fizikai akadálya annak, hogy lassan vetkőzni kezdjek. Lerángatom magamról a pólómat, és tudom, hogy a lámpák halvány fénye még jobban kiadja felsőtestem kidolgozott izmait, hát nem is sietek túlzottan, tudom, hogy szeme issza a látványt. Akárcsak azt, ahogy kikapcsolom nadrágom övcsatját, és a bokámig hagyom hullani az anyagot, míg végül egy szál fekete bokszerben álldogálok előtte, mindenféle szégyenkezés nélkül. - Akkor megyek - lépek újra közel hozzá, de úgy, hogy ez alkalommal fedetlen mellkasom már a testéhez ér. - De mondd csak... mi a biztosíték, hogy mire előjövök, te nem alszol el? - érdeklődöm halkan, és látom, ahogy nagy levegőt vesz. Tekintetem a szájára csúszik a választ várva, és azon kapom magam, hogy azon gondolkodom, vajon mit reagálna, ha most se szó, se beszéd alapon nemes egyszerűséggel megcsókolnám.
Invitálás nélkül várom, hogy beljebb lépjen. Nem vámpír, külön nem kell behívni, és mivel eddig követett, kétlem, hogy külön felszólítás kellene, lépj be az otthonomba. A szobát hagyom, hogy félhomályba burkolva mutassa be magát, és a kissé csekélyen berendezett énjét, bepillantást adva abba, hogy a lány, aki itt lakik, bár most költözött be, nem akarja agyoncsicsázni felesleges dolgokkal. Nem ragaszkodtam tárgyakhoz, legalábbis nem berendezési tárgyakhoz. Kivételt képez a nevelőanyámtól születésnapomra kapott félhold alakú nyaklánc, aminek közepén egy, szemem színéhez hasonlít csiszolt kő csillog, valamint a motorom, de őt inkább családtagként szeretem és nem tűröm, ha más ráteszi a kezét. figyelem, hogy arca megváltozik e, de semmi jele annak, hogy zavarná a szerény környezet, a silány berendezés. A helységben talán a füstölő az egyetlen, ami illatot adott, és azt is csak azért gyújtottam tegnap, hogy a fertőtlenítő szagát elnyomja. -Majd reggel az leszel.-reggelig alig több, mint öt óra volt, de magamból kiindulva csak akkor voltam képes elmászni az ágytól a ruhákért, ha közben haraptam valamit. Ki tudja, napközben tudok-e enni, vagy sem. Figyelem, ahogy közelebb lép, és bár egy fejjel körülbelül magasabb, mint én, nem zavar, amit tesz. Ahogy hajamba túr, egy másodpercre hosszabban pislogok, lassan nyitom ki szemeim, és a levegőt olyan tempóval fújom ki, hogy egy csiga megirigyelhetné. Ha elveszi a képességem, hogy tisztán gondolkodjak, jó úton jár máshoz is. -Igen, de ha megfáznál, már ha ez lehetséges, ne merészeld rám kenni.-mosolygok kajánul, és még nem is tudja, hogy nem csak egy farkas vagyok, akinek ő érez. Viszont a boszorkányság előnye, hogy nem olyan szembeötlő, mint a vámpír lét vagy a farkas lét. Szagról nem lehet felismerni, csak ha valaki használja, azt pedig eszem ágában sincs most elsütni. Még a végén csalódna. Bár lehet, amíg részeg nem hinne a szemének. A felvetésén elmosolyodom, és kézfejem mellkasára helyezve, megpaskolom. -Azt hiszem elég nagyfiú vagy már, hogy meg tudd oldani.-közlöm vele, majd távolabb lépek tőle, nem azért, mert a közelsége zavart volna, épp ellenkezőleg. Kiveszek az egyik táskából egy melegítőt, ami egy kisebb férfi méretű ruhanemű volt ugyan, de a mocskos ruhát nem tűrtem az ágyamban.-Törölköző a polcon, ez pedig éjszakára megteszi.-nyújtom át neki, és a fürdő felé biccentek.
Eltartott egy darabig az út, és noha a sisak a fejemen volt, mégis úgy éreztem, a menetszél, plusz a tény, hogy koncentrálnom kellett mind a közlekedésre, mind arra, hogy ne veszítsem őt szem elől, eléggé elosztatta bennem az alkohol mámorát. Legalábbis nem mutatom a támolygás jeleit mikor bekanyarodik egy motel elé, és mindketten lekászálódunk a motorról. Megvárom, míg kinyitja a szoba ajtaját, és mivel nem invitál be maga után, úgy értelmezem, szabad a gazda, hát külön felszólítás nélkül követem, és hálás vagyok érte, hogy csak az ágy melletti kis lámpákat kapcsolja fel. Félő, hogy a csillár - és ebben az alkoholos állapot is közrejátszik - azonnal kiégne a retinám. Egy ágy, egy kanapé... mosott ruhák egy állványon, néhány táska. Meg persze egy éjjeliszekrény, ennyi a berendezés, ennek ellenére mégis van valami különös hangulata a helynek. Nem tudom az ő lényéből fakad-e, de nem is érdekel. Jól érzem magam itt, már az első másodperctől kezdve, és ennek is jelét is adom azzal, hogy én is ledobom magamról a bőrkabátot. - Nem, köszönöm, nem vagyok éhes - rázom meg a fejemet, aztán közelebb lépek hozzá, és beletúrok a hosszú, selymes hajába, amit összekuszált a száguldás szele. Lágyan simogatják a tincsek az ujjaim közét, és megcsap az illata, amit a bárban nem éreztem, hiszen a sör és a whisky szaga ott elnyomott minden mást. Mintha valami virágillat áradna belőle, a sejtjeiből, a hajából, vaníliaillattal vegyesen, ez pedig végleg elbódítja az érzékeimet. - Köszönöm, egy pokróc elég lesz. Nincsenek nagy igényeim, mint már mondtam, és nem vagyok fázós típus. Farkas vagyok - vonok vállat, mintha nem lenne egyértelmű. Ahogy a vámpírok, mi sem érezzük olyannyira a hideget, mint a hétköznapi emberek, aztán tincseit az ujjam köré tekerem lágyan, és játszani kezdek velük. - Nemrégen fürödtem, de egy zuhanyzást nem utasítanék el, ha meghívást kapnék rá - mormolom lágyan, és olyan közel állok hozzá, hogy a testünk egy centi híján egymáshoz ér. - A kérdés csak az, hogy csatlakozol-e hozzám, vagy egyedül kell boldogulnom.
A motoron hajamba túr a szél, még akkor is, ha a bukó fejemen van. Ahogy leveszem magamról ezt, nem segítek sokat a helyzeten, sőt, de nem zavartatom magam, beletúrok a gubancba, és a motelszoba felé indulok. A kulcsot a zára csúsztatom, kitárom az ajtót és megcsap a helység semleges szaga. Egész furcsa az elmúlt bő egy óra után, amikor az ember már megszokja a pia szagát, mely keveredik a dohány szagával. az ajtó mellett lévő egyik kislámpához lépek, mellékelve a nagy lámpát, amitől a nappalinál is erősebb fény lenne a szobában, majd felgyújtom a kanapé melletti lámpát is. Ledobom a kabátom a kanapéra, és hátra fordulok, kíváncsian várva, hogy mennyire fog támolyogni, amikor belép. Ettől ugyanis jó pár dolog függ. -Nem egy királyi lakosztály, de jelenleg erre futja. Nem ázik be, van villany meg víz, több nem kell.-nézek körbe a berendezés híján silány környezetre, csupán pár táska van az ágy mellett, ruháim abban pihennek, plusz a reggeli mosás, ami egy szárítón lóg. Remélem nem várt többre, de nem is érdekel, ha valóban olyan, mint állította, nem riad vissza ettől az életstílustól. -Kérsz valamit inni esetleg enni? A konyha arra van.-mutatok az egyik ajtó mögé, majd megfordulok és a szemközti oldalra mutatok.-Nem közös a zuhany, vagyis nem mindenkivel, csak akikkel megosztanám én is.-a mondat bár meglehetősen kétértelmű, semmi hátsó tartalommal nem ruháztam fel, egyszerűen az én fürdőm. Ha valóban hiány lenne tisztaságból, már valószínű összeszedtem volna valamit, de semmi bajom. -Kétlem, hogy az éjszaka további felében a fagyhalál fenyegetne, de egy pokrócom van a kanapéhoz. Takaró sajnos csaj az ágyhoz van.-mosolyodom el, de ez a mosoly most át van itatva valamiféle negédességgel, becsapós, árulkodik némi célzásról ismét, ugyanakkor az elutasítás egyik fajtája is benne van. Persze, ha úgy dönt, hogy mellém fekszik, sem fogom leszúrni, vagy megfojtani. A kanapé és az ágy között három méternél nincs több, és tökéletesen rálátni egyikről a másikra.
Kezdőlap
