- Jól van, komolyan veszem - bólogatok engedelmesen, de továbbra is szélesen vigyorogva. Úgysem dobna ki, tudom jól. Ha megpróbálná, azon nyomban leszerelném egy csókkal. Nyilván ez lenne a gyenge pontja. És amúgy is, ő legalább olyan jól érzi magát velem, ahogy én vele. Már csak ebből kifolyólag sem rakna a küszöb elé, ebben teljesen biztos vagyok. Kissé meglepődöm, mikor azt mondja, túl sok kapcsolat nem volt az életében. Vagyis, komolyabb. Mert a múltkori vallomás után, mikor elmondta, hány egyéjszakás kalandja volt, nyilván nem ért szűzi életet. De soha nem zavar ez a tény. Eddig sem zavart, ezek után sem fog. - Oké, akkor nem hárem. Hogy hívják, aki nő létére nem bír magával? Fehérmájú? - dünnyögöm a fülébe, aztán a nyakába csókolok, mielőtt fülön vágna. - Nos, ami engem illet, én kitartó vagyok. Adj alkalmat, hogy bebizonyítsam - bújok hozzá hátulról, ahogy megfordul az ágyban, és magamhoz ölelem. - Higgy nekem, nincs háremem nekem sem. Miért lenne? Nem is volt soha. A nők, kevés kivételtől eltekintve, rá sem néznek egy olyan csóró alakra, mint én. És amúgy is, mindig azt hangoztattam, hogy inkább minőség, mint mennyiség. És ami azt illeti, te a roppant minőségi kategóriába tartozol - simogatom a hasát, és lerakom a fejem a párnára, jólesően beleszuszogva a nyakába. Olyan meghitt most vele minden. Kellemes... szinte családias. Régen éreztem már magam ennyire oldottan és biztonságban.
Talán percekbe is tellett, fogalmam sincs, de az biztos, kellett egy kis idő, hogy szétesett, remegő testem össze tudjam szedni, kalapló szívverésem le tudjam lassítani, és vissza tudjam szerezni a rendes légzésem. Végül mégis képes vagyok kipréselni magamból egy mondatot, amire ugyan nem látom a reakcióját, de hallom szavait, és érzem, ahogy felnevet, hisz fejem mellkasával együtt rázkódik meg. -Nem vicces. Komolyan mondtam.-dünnyögöm szinte orrom alá, lehunyt szemekkel, aztán mellé dőlök és úgy fészkelődök, hogy mellkasán pihenhessen továbbra is fejem. Ez azonban pár másodperc után kudarcba fúló próbálkozásnak bizonyul, mert állam alá csúsztatva ujjait, felemeli a fejem. Hajam egy része rakoncátlanul siklik arcomba, de nem zavar. Szavai hallatán elmosolyodom, ugyanakkor most először érzem erősebben ki hangjából, hogy valahol tényleg megfogtam őt magamnak. Ez pedig be kell vallanom azért felér némi kellemes gondolattal. -Ha hiszed, ha sem, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány pasim volt. Sőt, nem kis kell hozzá öt ujj, elég egy.-szemem mélykék színe megfakul egy pillanatra az emléktől, és ha nem parancsolnék testemre, most kihátrálnék ebből az egész helyzetből, de ebből a szobából is.-Háremet a férfiak szoktak tartani. Aki pedig rohan utánam, annak kitartónak kell lennie, mert a maratonra készülhet, ha valóban akar.-állom tekintetét, aztán kifújom a levegőt, mintha felsóhajtanék, és magunkra húzom a takarót. Hamar átjárja a meleg, mellette olyan aludni, mint egy kisebb radiátor mellett, de nem zavar. Kellemes érzést ad, mintha otthonomra lelnék így. A gyertyák végleg elalszanak a szobában, észre sem vettem, hogy időközben a csillagok már a égre szökkentek, és beállt az este. -Egyébként meg kizárt, hogy én lennék az egyetlen, és neked ne lenne háremed. Bár lehet, erre nem akarom hallani a választ.-mosolyodom el, aztán válaszára sem várva másik oldalamra fordulok, hátat fordítva neki, egyik kezem a párna alá gyűrve, mosolyogva a félhomályban.
Ha azt hittem, ezzel a tempóval nem tudjuk elérni a csúcsot, hát kijelentem, hogy tévedtem. Igaz, kellett hozzá a segítségem, amikor megfogtam derekát, és irányítani kezdtem a mozgását. A tempót viszont továbbra is ő diktálta, és mikor gyorsítani kezdett, tényleg nem váratott magára sokáig, hogy először őt érje el a mámor, aztán én lépjek be vele együtt a mennyek kapuján. Rám borul, teste reszket, mintha jégtáblán feküdne, és én is úgy éreztem, mintha minden maradék erő kiszállt volna belőlem az orgazmus szorításában. Meglehetősen hosszú időbe telik, míg képes felemelni a fejét, és az én szívem sem úgy ver már, mintha helyben ki akarna szakadni a helyéről. - Jól van, nincs kérdésem - válaszolom, és vállam megrázkódik a nevetéstől. Kezem lágyan, és reszketegen simogatja a haját, aztán hátát, mikor hanyatt dől ő is, és mellkasomra fekteti a fejét, én pedig ujjammal felemelem az állát, hogy némán, szótlanul gyönyörködjem benne. - Ha nem egy másik nőért dobogna a szívem, azt hiszem, beléd szeretnék - mondom aztán halkan. - Csodálkozom, hogy egy ilyen csodálatos lánynak még nincs pasija, vagy legalábbis egy háreme, akik vetélkedve járnak a nyomában.
Túlnőtt rajtam a vágy, hogy magamban érezzem, így mikor éreztem, ha nem hagyom abba kényeztetését, búcsút mondhatok ennek a vágynak, hát elszakadtam tőle. Szemében egy pillanatra megvillant a csalódottság, ugyanakkor ahogy fölé emelkedtem, a sóhaja nem arról árulkodott, hogy bánta a dolgot. Ellenben azzal, hogy én lassú tempót kezdtem diktálni, ami valószínű elkezdte felőrölni az idegei egy részét. Lefogtam kezeit, de nem ellenkezett, s bár könnyűnek éreztem magam, mintha lebegnék rajta, erőfeszítésbe került, hogy a kellemes érzés miatt, ami gerincemen szaladgál, ne hagyjam, hogy a hátamra kerüljek. Én akartam most irányítani, és ő zöld utat adott. Kezeim elengedik csuklóját, nem fogom le tovább, helyette derekamra vezetem kezeit, hogy megtámasszon, és valamivel gyorsabb tempóra váltok, de még mindig túl lassúra ahhoz, hogy a csúcsra érjünk tőle. Ez az út most hosszú lesz, minden percét élvezni akartam. Fel-fel sóhajtok, ahogy csípőm ring rajta, nyögéseim egyre mélyebbekről jönnek. Néha-néha csukott szemeim kinyílnak, arcára siklanak, de ahogy testem remeg, szükségem van arra, hogy tartson, s csípőm ne engedje el. Kezeim kezeire siklanak, az egyre gyorsuló tempóm már nem tudom sokáig lassítani, mert testem épp annyira kiállt érte, mint övé értem. Végül fejem hátravetve vonaglok meg felett, minden izmom megfeszül körülötte, felnyögök és magammal rántom őt is. A levegő, ami tüdőmben ragad, elfúló sóhajjal hagyja el testem, mikor a remegés abbamarad, és mellkasára borulok, kissé remegő testtel. Forró bőréhez simulva próbálom visszanyerni az uralmat testem felett, de könnyednek érzem magam, mint egy tollpihe és remegek, mint a nyárfa levele a szélben. Szívverésem nyakamban lüktet, és mikor végre képes vagyok feleszmélni a mámorból, arcomon elégedett mosoly jelenik meg. -Ha ezek után még egyszer megkérdezed, hogy megbántam e bármit is veled kapcsolatban, válasz nélkül teszlek ki.-figyelmeztetem befészkelve magam mellé, ujjaimmal mellkasát cirógatva, úgy helyezkedve, hogy ne lássam az elégedett mosolyt, amit valószínűleg arcára varázsol ismét.
Ahogy hozzásimulok, tudom, hogy a köztünk lévő takarón át is jól érzékeli a vágyamat... és nem is hezitál sokáig. Ezúttal én kerülök a hátamra, bár igencsak engedem magam, hiszen érzem, hogy az izmai még reszketnek a gyönyör utóhatásaként, és alig van ereje. De amit akar, azt keresztülviszi, így először csak a szemem hunyom le, ahogy megérzem kényeztető kezeit, majd a levegő is a tüdőmben reked, mikor utána ajkai forrósága fog körbe. Ezúttal rajtam a sor a sóhajokban, a jóleső, halk nyöszörgésekben, és a vágyam olyannyira veri az egeket, hogy félő, percek alatt fogom megadni magam. Mintha csak tökéletesen érezné az én érzéseimet megáll, épp időben. Kissé csalódottan veszem tudomásul, hogy ajkai elengednek, aztán engedékeny mosollyal tűröm, hogy lefogjon, mintegy revansot véve azért, mert nemrég én is mozdulatlanságra kárhoztattam őt. Aztán utat török teste nedves forróságába, és látom, hogy rebbenek meg ajkai, míg én magam nem fogom vissza a hangot, ami ebben a pillanatban kitör belőlem. Vágy, sóvárgás, szenvedély keveredik ebben a morgásban, de ellenállok a kísértésnek, hogy derekát megragadva alig fél perc alatt vegyem el, ami jár nekem. Engedem, hogy lassú tempót diktáljon, és elhúzza a dolgot, amíg csak szeretné, még akkor is, ha úgy érzem, a gerincemet szorítja görcsbe az egyre közelebb kerülő gyönyör.
Próbálom elfojtani a kellemes érzés kovácsolta nyögéseket, de halk sóhajaim így is többről árulkodnak, mint kellene. Próbálok nem mozdulni, ami végül is kimerül abban, hogy nem akadályozom semmiben, de ívbe feszülő hátam néha megremeg, amit nem tudok megakadályozni. A vágy, amivel szomjazom rá, ismét erősen tart karmai között, ami csak egyre erősebb lesz, a feszülő érzés egyre elviselhetetlenebbé válik. Hiába, ha ez az iménti egyfajta kiengesztelése, ha akarnék sem tudnék ellenkezni már. Hajába túrok, tovább bátorítva őt, amíg végül fel nem adom a küzdelmet, amivel húzni akartam a dolgot. A kellemes bizsergés átjár, lehunyt szemeim összeszorítva nyögök fel, és remegve adom át magam a vágyaimnak. Kinyitom szemem, mikor az utolsó, testem átjáró hullámok is csillapodnak, és kipirult arccal, kicsit kábán nézek rá. Ajkaimba harapok, aztán közelebb húzom magamhoz, szorosan testéhez simulva a köztünk lévő paplan mégsem elég, hogy ne érezzem, ennek az utazásnak még messze nincs vége. Mosollyal ajkaimon csókolom meg, forró ajkai szinte perzselnek, de nem eresztem el pár másodpercig. -Nem, valóban nem mondták. Ahogy azt sem, hogy ilyen hatást tudok kiváltani másokból.-tűröm odébb a takarót, hasfalán végigsimítva, egészen addig, míg ujjaim nem érik el lüktető férfiasságát. Ajkaimon gonosz mosoly suhan át, magam mellé lököm, és bár testem minden izma ernyedt, s szinte azt se tudom képes leszek e megtartani magam, de nem érdekel, nem is gondolkodom rajta. A forró bőr még égetőbb lesz, és vele ellentétben nekem nem volt rá szükségem, hogy megszabadítsam őt bármi nemű ruhától. A hívogató szempárt szinte lehetetlen nem észrevenni, tökéletesen elárulja magát, állom a tekintetet, amíg lejjebb nem csúszok, hogy kezem munkáját segítsem ajkaimmal is. Érzem, ahogy bennem is feléled ismét a sóvárgás iránta, kínzó lassúsággal kényeztetem őt, de ezzel magamat is kínzom kicsit. A sóhajok, nyögések és morgások csak alátámasztják, hogy hasonlóan kellemes érzések kerítik őt is hatalmába. Mielőtt végleg átadná magát, elszakadok tőle, szemébe nézve kúszok vissza mellé. -Ilyen könnyen nem fogod megkapni, amire vágysz.-suttogom ajkaira hajolva, hajam vállaim mögé tűröm, kezeit leszorítom annyira, hogy felé tudjak helyezkedni, ő viszont ne érinthessen. Csak addig engedem el, míg csípőmmel fölé nem helyezkedem, magamba nem vezetem. Megállom, hogy a kellemes érzéstől, ami átjár, mikor kitölt, ne nyögjek fel, de szemem megvillan, ajkaim pedig megremegnek egy pillanatra. Lassan kezdem el ringatni a csípőm, elengedve kezeit, szabad mozgásteret adva neki, ha képtelen lenne a lassú tempót elviselni, amit én kezdtem diktálni.
Imádom a halk nyöszörgését, a sóhajait, amiket az én tevékenységem vált ki belőle. Keze a hajamban turkál, mintegy biztatóan, én pedig nem is kéretem magam, folytatom, amibe belekezdtem. Érzem számmal testének minden rezdülését, és tudom, hogy épül benne a gyönyör, fokról fokra, mozdulatról mozdulatra. Ágyékom fájdalmasan feszül a vágytól, de most nem foglalkozom vele, neki akarom elsősorban megadni a gyönyört. Fokozom hát a tempót, és egészen addig meg sem állok, míg a teste pattanásig nem feszül, és el nem éri a mámor. Felemelkedtem arcához, és elégedett mosollyal várom meg, míg visszatér a csoda néhány másodperces világából, szapora pihegéssel szedve a levegőt. A vállait cirógatom, mindaddig, míg ki nem nyitja a szemeit, és jóleső kábulattal rám nem néz. - Szia - vigyorgok. - Remélem élvezted az utazást - hunyorgok rá. - Nyilván még ezt sem mondták neked, de észvesztően szép vagy, miközben... - hagyom a mondatot befejezetlenül. Úgy is tudja a végét.
Elnevetem magam, az ágy is belerázkódik és látom arcán a mosolyt, amit elő akartam végre csalogatni. Ugyanakkor hallom a hangján, hogy valóban próbálkozni akar azzal a bizonyos türelem dologgal. Vállat vonok, miután csókot kapok a homlokomra, mint egy kisgyerek, akinek fellőtték a pizsit. -Az említésre méltó életem része volt, hogy egyszerűen nem vonzanak a csupasz képű, újgazdag sutyerákok, inkább a szőrös, iszákos, kicsit tapló és lekezelő stílusú férfiak. Nos, ez stimmelt, bár az utolsó két része szerencsédre megdőlt gondolat nálam. Ami pedig a farkast illeti... éreztem, és azt csodáltam, hogy nem találtad az én jelenlétem furcsának.-célzok rá, hogy biztos érzett valamit, amiből tudta, nem lehetek tisztán farkas, az én vérvonalam ugyanis közel sem volt olyan tiszta, mint az övé. Sőt. Az én vérvonalam nálam véget ért, és a választóvonal két oldalán a boszorkányok és a farkasok álltak, de én egyikhez sem álltam közel. Én voltam Svájc. -Ígérem...-suttogom, elfúló hangon, ahogy keze utat talál a felsőm alá, s kicsit megemelve hátam, a póló úgy tűnik el rólam, hogy csak arra eszmélek fel, bőröm szinte forrni kezd érintése nyomán. Tudom mire készül, de nem állítom meg, hisz testem minden érintésére automatikusan reagál. Megborzongok, és amikor szinte rám parancsol, tudatosul bennem, hogy agyam leblokkol, és elfelejtek mindent, amin eddig titkon rágódtam. Lehunyom szemem, és próbálok nem mozdulni, de akaratlan ívbe feszül hátam, ujjaim a lepedőbe fúródnak, halk sóhaj hagyja el torkom. Nyelvének édes játékától a sóhajból halk nyögés kerekedik ki, s egyik kezem felemelve, óvatosan hajába túrok, míg a combjaim között feszülő érzés, a vágyakozás, amit kivált belőlem egyre erősebb nem lesz. A szívverésem pár másodperc alatt változik kétszer gyorsabbá, mint amilyen eddig volt, a levegő hol tüdőmben akad, hol gyorsan szökik ki belőle, egyenletlen ritmusban, és testem feletti uralmam végleg elszáll.
- Ha valaha szétverném a kádadat, veszek neked egy lavórt. Vagy egy jakuzzit - ígérem meg, és nevetés bujkál a hangomban. Nyilván érzi, hogy nem mondom komolyan, ez ugyanakkor viszont ígéret is, hogy igyekszem uralkodni a forró fejemen és a hirtelen természetemen. Persze nem biztos, hogy fog menni, de a lényeg a próbálkozás, nem? - Miért érdekel téged az a lista? - mormolom aztán. - Bármennyien is voltak rajta, már mindegyikük múlt idő. Te pedig nem vagy az. Te a jelen vagy - nyomok csókot a homlokára, aztán elgondolkodva nézek rá. - Tudod, csak csodálkozom. Olyan pasi vagyok, akit ránézésre egy nő sem kívánna magának. Borostásan, piásan üldögéltem egy bárban, és te voltál az egyetlen, aki kíváncsi volt rám, és szóba állt velem. Azóta sem tudom eldönteni, vajon azért, mert ilyen alakokhoz szoktál hozzá, vagy azért, mert megérezted bennem a fajtádbelit? - mormolom, aztán megrázom a fejem, és elnapolom a problémát és a kérdés megválaszolását. - Nos, ha megígéred, hogy nem bántod a bundámat, akkor azt hiszem, tehetünk valamit azért, hogy megkapd azt a bizonyos simogató jelenlétet - bontom le róla a felsőjét szinte másodpercek alatt, hogy ujjammal mindenhol bebarangoljam a testét. - Ne. Ne moccanj! - utasítom, aztán a kezem nyomát ezúttal a számmal járom be, egészen addig, míg meg nem csap combjai közül testének édes illata, így hát kibújtatom a bugyijából, és fejemmel utat találok lábai közé.
Mi tartott vissza? Szeretném megtudni. A farkas énemmel járó vehemenciám nehezen tudtam leküzdeni, sokszor nem is akartam igazán megpróbálni leplezni. Ez maga volt egy probléma. Most viszont hiába erősködött a farkas énem, hogy eluralkodva rajtam, egyszerűen visszafordíthatatlan dolgot tegyek, nem tettem. Tartottam magam, és inkább magamban fortyogtam. Túl nagy volt a kísértés, de túl erős volt a visszahúzó erő is, aminek eredete egyenlőre ismeretlen volt. -Nem akarlak megváltoztatni, ettől ne félj. Csupán annyit kérnék, hogy számolj el tízig, mielőtt törni-zúzni kezdenél. A kádam máskor is szeretném még használni.-utalok rá, hogy a porcelán törékeny anyag, mellékesen a károkat nekem kellene fizetnem, és annyira nem vet szét a pénz, hogy ilyenekre most külön költsek. -Nőd? Az lennék? Beálltam én is a sorba, ami milyen hosszú is?-érdeklődöm, csillogó szemekkel, már-már izgatottan faggatva őt. A mosolyom kiszélesedik, és ahogy lepillantok rá, a kezem, amelyiken nem támaszkodtam, mellkasára siklik. -Hamar rá fogsz jönni, hogy nem vagyok könnyű eset.-vallom be, bár eddig ebből aligha láthatott többet, mint holmi hirtelen hangulatváltozás. Az pedig még semmi ahhoz képest, ha teljesen beüt nálam az agybaj. A hátamra gördülök, ahogy a helyzet megváltozik, és úgy préselődik hátam az ágynak, mintha attól tartanék, rám veti magát. Kezeim ismét felemelkednek, de megállj parancsolok magamnak, hogy ne vezessem végig ujjaim a forró bőrön, és magam mellett tudjam még tartani a kezeim. -Hányszor mondjam, hogy nem? Miért nem vagy képes elhinni, hogy nem bántam meg? El kellett volna ijesztened azzal, hogy egy gyilkosságot akarnak a nyakadba varrni? Ha azt mondom, hogy nem ez az első eset, hogy úgy kell élnem, hogy tartok tőle, másnap már csak beszélgetni mehetek, látogatóba egy börtönbe? Hát nem. És bármit mondasz, vagy teszel, pont nem tűnsz olyan önző, nagyképű és tapló alaknak, mint ahogy próbáltad első percben mutatni, hogy az vagy. Bár nem mondom, biztos szép bunda lennél, amire reggel kényelmesen rá lehet taposni, de inkább a takaró alatt élvezem ki a simogató és meleg jelenlétet.-harapok ajkaimba, végig szemébe nézve, hogy lássa, amit mondok, nem üres szavak és véletlenül sem a levegőbe beszélek csak.
Merészen és pimaszul nézek a szemeibe, ahogy hozzám hajol, szinte milliméterek választják el száját az enyémtől, és finom bársonyba burkolva ugyan, de címez nekem egy "fenyegetést". - Farkas vagyok - válaszolom röviden és tömören. - Lobbanékony, heves vérű és türelmetlen. Mint a fajtám többi tagja is. Ne kérd tőlem, hogy legyek más, mert képtelen lennék rá. És nem is akarok. Ha bejövök nálad, így fogadj el, ahogy vagyok. Annyit megígérek, hogy megpróbálok kissé higgadtabb lenni, oké? - emeltem fel a kezem, és arcát simogatom. - Új nekem is ez a helyzet. Még soha nem volt két nőm, aki egyforma lett volna. Mindenkinél más és más volt a tűréshatár. A tiédet most tanulom. Nyilván nem megy még tökéletesen - vonom meg a vállam, aztán fordítok a helyzeten, immár ő fekszik a hátán, és én hajolok fölé. - Mondd csak, egyetlen másodpercre sem bántad még meg, hogy leültél mellém abban a bárban, és hogy nem tépted le az első percben a fejemet? - kérdezem kíváncsian.
Nem hibáztathattam, bár tény, nagyon szívesen tudtára adtam volna, hogy máskor lehetőleg ne a fürdőben tőrjen rá az, ami rá tört hirtelen. Kényelmes, lazító fürdő helyett ismét feszült izmokat kaptam, mellé a víz kihűlt, mielőtt észrevehettem volna, hogy múlik az idő. Pedig nagyon is szaladt, a gyertyák is csupán gyengéden pislákoltak, a lángok felégették a kanócok utolsó millimétereit is. Kikászálódok a kádból, és magamra tekerem a törülközőt, elmélázom a tükörképem homályosságán, aztán mikor mögém lép, kellemes bizsergéssel veszem tudomásul a nekem simuló forró mellkast. A hajam hirtelen vállamra omlik, ahogy időközben szárazzá avanzsál. Mosolyom kiül arcomra, behunyom szemeim, és élvezem a testemen végigsimító érintéseket. Felkapok egy pólót, és egy egyszerű csipke alsót, míg ő is megtörölközik, aztán kézen fog, és visszavezet az ágyhoz. A hirtelen ránk telepedő csendben a kintről beszűrődő zajt, az elhaladó autókat hallani csak, ami megnyugtató, és rajtam is kezd újra úrrá lenni a testi béke, hogy ne akarjak bundássá változni. És amilyen jó a memóriája, nem vizesen akart befeküdni mellém. A takaró alá bújva figyelem, felé fordulok, ő a plafont bámulja. Végül mikor rám elemi a tekintetét és ő is felém fordul, és szavai hallatán pírban kellene úsznia arcomnak, e helyett csak egy mosoly jelenik meg rajta. -Még nem mondtad, de ehhez is hozzá tudok szokni.-húzódok hozzá közelebb, felkönyöklök, és úgy nézek le rá, vállamra omló hajam egy részét kénytelen vagyok fülem mögé tűrni, hogy lássa arcsom.-Ha megígéred, hogy egy darabig nem érezteted velem, hogy feltétlen le kell szednem a fejed helyéről, megkockáztatom, hogy mindent egybevetve te is klassz pasi vagy.-visszatér arcomra a kajla vigyor, ami eltűnt egy perc alatt, és közelebb hajolok hozzá, annyira, hogy ajkaim épp súrolják övét.-De ha még egyszer leordítod a fejem, a legklasszabb rémálmod leszek.-egyszerre mondom komolyan és játékosan a szavakat, és átható tekintetem úgy szúrom övébe, hogy esze ágába se legyen máshová nézni, egy másodpercre sem.
Legszívesebben megkérném, hogy ha már birtokában van a boszorkány erőknek, tüntesse el belőlem Gwent, és a fájdalmat, amit a hiánya okoz. Egyetlen oka van annak, amiért nem teszem. Amit érzek a figyelmeztetés, hogy mást ne tegyek ki veszélynek, és a bűnhődés, mert nem fair az élettől, ha csak Gwen szenved az én hülyeségem miatt. Mint aki álmából ébred, úgy pislogok, ahogy rávilágít, hogy a víz kihűlt körülöttünk, aztán felkel, és magára tekeri a törülközőjét. CSatlakozom hozzá, és magamban megállapítom, hogy alighanem egyikünk sem így tervezte ezt a fürdőt. Hangulatgyilkos vagyok, ezt is meg kell állapítanom. Mit eszik rajtam ez a lány, fel nem foghatom. Ezúttal rajtam a sor, hogy visszaszerezzem az irányítást mindkettőnk fölött, hát megállok Leslie mögött, és segítek őt szárazra törölni, majd kibontom a kontyát, és élvezem, ahogy a hosszú, selymes haja betakarja a vállát, és cirógatja a mellkasomat. Aztán én is megtörlöm magam, mert emlékszem, hogy egyszer már helyretett, miszerint vizesen ne merjek az ágyába mászni. - Gyere - fogom meg a kezét, aztán visszavezetem a szobába, és néma csendben fekszünk az ágyba. Csak a lélegzetünk hangját hallani, semmi mást. Egészen addig, míg oldalamra nem fordulok, és bele nem nézek Leslie kobaltkék szemeibe. - El sem hiszed, milyen jól érzem magam melletted. Mintha a lényem egy része már nem ordítana már úgy a fájdalomtól, mint ahogy eddig tette - mondom elgondolkodva. - Ha még nem mondtam volna, klassz lány vagy - mosolygom el aztán magam.
Mi fájt jobban? Látni, hogy szenved, vagy az, hogy nem tudom, mit mondhatnék. Magamban az évek során olyan szépen elzártam mindent, mintha nem is léteztek volna az érzések, hogy hirtelen azon kapom magam, máséval sem tudok igazából mit kezdeni. Ez megrémített és bármennyire akartam elhinni, hogy csak képzelem ezt az egészet, a mellkasomban dübörgő érzést, az ürességet, nem ment. Elég volt egy perc hozzá, hogy elgondolkodjam, a véget nem érő reménykedés mögött valóban van valami, ami képes kapaszkodni valami újba. Ez az új most ő volt, és próbáltam kapaszkodni, nem lezuhanni, ahogy ő is. Most együtt zuhantunk. -Gyorsan alkalmazkodom, ha kell, azt hiszem, ez is menni fog. Mert igen, határozottan jó érzés.-mosolyom még mindig óvatos, nem olyan, mint ahogy délután az esőben volt, jele sincs annak a lánynak most. A levegő hiába forró, mégis rideg ború telepedett ránk, és mint két ágrólszakadt lélek, csak arra számíthatunk, hogy mindennek ellenére végre megtaláljuk azt a valamit, ami a földön tarthat minket. -El fog. Hogy mikor, azt én sem tudhatom. Talán, ha te képes leszel elengedni és továbblépni.-suttogom, ahogy közelebb húz magához, de még mindig érzem a dübörgő szívet, ami olyan hevesen ver, mintha ki akarna ugrani a helyéről, mégis bánatos és megtört, nem boldog. Óvatosan oldalra biccentem fejem, hogy feje búbja fülem mellett legyen, aztán a csempét nézem mereven, és kezeim hátára siklanak. A forró bőr még így is szinte égeti tenyerem. -Meg fogod találni és a tiéd lesz.-mondom, egyik kezem hátáról elindul nyaka felé, végül óvatosan arcán simítok végig. Pár perc csend után eltolom magamtól annyira, hogy szemébe nézhessek, mert a víz meglehetősen kihűlt, és én nem vagyok olyan jó a farkas dolgokban, mint ő, érzem ezt és nem tetszik annyira. -Kimerült vagy, ideje lefeküdni.-nyúlok egy törölközőért, ahogy kibogozom magam a "csapdába ejtő" karok közül, magam köré tekerem, majd felé nyújtok egyet, és a párás tükörben homályosan felsejlő körvonallal megjelenik alakom.
- Talán jobb lenne mindenkinek, ha a mocsárba dobnál - szalad ki a számon meggondolatlanul, aztán megrázom a fejem, jelezve, hogy hagyjuk. Persze, nem gondoltam komolyan, de ha változtathatnék a történteken ezzel, akkor bedugnám a fejem a mocsár legmélyebb pocsolyájába, és vennék néhány nagy levegőt. Már persze, ha képes lennék rá. De igaza van Leslienek. Nem tudok változtatni semmin. Sem Gwen sorsán, sem a sajátomon. Az önmarcangolástól pedig semmi nem lesz jobb. CSak hát könnyebb ezt mondani, mint túltenni magam rajta. Valószínűleg egy jó darabig nem is fog még menni. Ha majd látom Gwent újra vidáman, boldogan nevetni, talán feloldódik bennem ezt a szörnyű érzés, ez a kő, ami most a szívemen ül. Akkor, ha mással lesz boldog, megnyugszom majd. Még akkor is, ha bele fog szakadni a szívem, hogy mással látom. - Tudod, én hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy óvjam a nőket. Miért lenne ez veled másképpen? - kérdezem aztán. - Lehet, hogy számodra ez furcsa, de szokd meg. Ez jó dolog... vagy nem? - bizonytalanodom el. Végül is, ha féltem, azt jelenti, valahol fontos nekem. Az ember nem aggódik azért, aki számára idegen, vagy aki abszolút hidegen hagyja. Végignézek a mellkasomon, ahogy szappanozni kezd, és tenyere megáll a szívem felett, ami úgy ficánkol a mellkasomban, mintha egy önálló életet élő lény lenne. - De mikor? - kérdezem csendesen. - Mikor múlik el, amit érzek? Mert még talán soha nem volt ilyen rossz. Soha - sóhajtom. Nem festem le neki, milyen a szerelmi csalódás, nyilván volt már benne része. Aztán megfogom a kezét, és az ölembe húzom, majd a vállához szorítom az arcomat. - Nem kívánok én semmi mást, csak békét. Ez az egyetlen, amit akarok. Itt, idebenn - suttogom, hiszen tudom, hogy így, egymáshoz simulva is érzi a szívem árulkodó dörömbölését.
Nehezemre esett lenyelni a hirtelen felindulással nekem csapott haragot, amiből aztán átcsapott a lénye letörté és melankolikussá. Tudtam, hogy le kell higgadnom, bár ezt könnyebben elhittem és tudtam, mint ahogy cselekedni képes voltam. Egyenes embernek tartottam magam, aki mindig kimondja, amit gondol. Így talán engem nem lepett meg, hogy a mondat, ami elhagyta szám, nem arról szólt, amit hallani akart. Nem volt benne jele a sajnálatomnak, vagy utalás arra, hogy felesleges a lelkiismeret furdalás. -Egy nő, ha valaki kihasználja, senkihez nem tud fordulni, hiába akar. Mindenkinek megvan a maga keresztje, akár magának okozza, akár más sózza a nyakába.-mondom halkan, és ahogy rám emeli a tekintetem, egy barátságos, de halovány mosolyt varázsolok arcomra. Olyat, ami egyszerre sajnálkozó, bűnbánó és együtt érző, de legkevésbé sem mondható boldognak. Vállat vonok, és valamivel szélesebb mosollyal nézek rá, figyelem, ahogy kezemen végigsiklik keze és tüdőmből a levegő lassan szökik ki. -Hidd el, nem az fordult meg a fejemben, hogy a mocsárba doblak.-mondom ismét őszintén, cseppet sem tartok tőle, hogy ez megrémítené, inkább adna némi intelmet, hogy legközelebb ne akarja a fejem leharapni, mert én előbb harapom le az övét.-Furcsa, ne értsd félre, de nem tetszik az érzés, hogy féltenek. Még soha senki sem féltett, vagy nem ismerte el így, mint te. -ki féltett eddig? Pár motoros, akiknek végre volt valaki, aki felett kiélhetik az atyáskodási vágyaikat.-Ha ki akarnál akadni máskor is, szerzek egy bokszzsákot. Egész hatásos tud lenni.-mondom mosolyogva, aztán kezembe veszem a szappant, és beszappanozom kezem, majd végigsimítok vállán, s mivel elég közel van, hátán is.-De idővel minden megfakul, ez is meg fog. A fájdalom a mellkasodban.-siklik kezem szíve fölé, érzem az izom alatt egyenletesen dübörgő szív ritmusát és tudom, hogy képes rá, bár a helyében én is megfojtanám magam egy kanál vízben, de tudja jól valahol ő is, hogy ezzel nem segítene, nem jobban, mint azzal, hogy nem tesz semmit. A felesleges próbálkozások kudarca pedig keserűbb, mint az, ha valaki nyíltan megmondja az ember szemébe, hogy a múltja igenis fekete és viselje el ezt, mert már késő rajta elmélkedni többet.
Valami azt súgja, kevés választott el attól, hogy Leslie átváltozva farkassá ne tépjen meg alaposan, vagy épp a boszorkány ereje segítségével ne vágjon párszor a falhoz, csak úgy, a mihez tartás végett. Nem tudom, önmagára volt-e hatással, hogy lehiggadjon, esetleg az én mondókám fékezte be vajon, de örültem, hogy így alakult. Nem volt kedvem vele verekedni. Meg nyilván esélyem se sok. Lehajtom a fejem, mikor azt mondja, az én hibám volt Gwen sorsa. Tudtam én is, persze hogy tudtam, de ettől függetlenül rossz volt ezt más szájából is hallani. Felért egy jókora képen vágással, pluszban a négyzetre emelte az eddig is bennem dúló lelkifurdalást. - Én csak... - dünnyögöm fáradtan, és beletúrok a hajamba - én csak nem értek semmit. Ha nekem fáj valami, ha bánatom van, ahhoz menekülök, aki fontosabb nekem mindennél. Ő pedig... - vonok vállat. Elmondtam már, mi történt, nincs értelme ragozni. Aztán Leslie-re emelem a tekintetem, kissé félve, és furcsállva. - Ezek után még tényleg az ágyadba engedsz? Csodálkozom. Felkészültem rá, hogy ebből a kádból egyenes utam lesz vissza a mocsárba - simítok végig a karján. - Ne haragudj. Nem akartam kiabálni. Csak kiakaszt ez az egész. Félek, és féltelek. Ennyi az egész.
Ahogy a kád szélére csap, életemben eljön az a perc, hogy ne gondolkodjam rajta, összerezdüljek-e vagy sem. Egyszerűen megborzongok, ajkaimba harapok, és bár testem minden porcikája kirohanna, szemem ismét felizzik, égszínkéken a mély tengerkékből kifakulva, és cseppet sem arról árulkodik, mint testem. Egyszerű figyelmeztetés süt le arcomról, hogy ne akarjon sokáig kóstolgatni és fogja vissza magát, mielőtt eleresztem a kontrollt tartó madzagot és nemcsak az ajtón kívül találja magát, de kábán és emlékek nélkül is. Visszafogom az előtörni készülő mordulást, ami ma már nem az első lenne, de épp elég ahhoz, hogy végleg átengedjem magam a farkas énemnek, és akár a kádban törjem el minden csontom, hogy bundás, vicsorgó vaddá változzam, akinek ő lesz a prédája. De valamiért le tudok annyira higgadni, hogy mikor megfogja kezem, ne olyan lendülettel húzzam el, hogy arcán csattanjon el egy pofon. Épp csak annyira akarok szabadulni, amennyire valószínű várná is, és épp ezért tart szorosabban. Megszólalnék, de mielőtt megtehetném, folytatja is, így én is visszafogom magam. Összevonom a szemöldököm. Most annak kellene a legnagyobb bajomnak lennie, hogy a volt barátnője vámpír? Megesik, előfordul, furcsa, de miért ne? Pont én ítélnék el másokat a ferde hajlamok miatt, ha magam is egy ferde hajlam szüleménye vagyok? Mi vagyok én, a mindenható? Figyelem szavait, látom arcának változását, ahogy hirtelen kifejezéstelenből és hirtelen haragúból meggyötörté válik. Összeszorítom az ajkaim, hogy ne vágjak szavába. Értettem az aggodalmát, ugyanakkor dacoltam vele még mindig. -Én sem akarnám, hogy segíts.-csúszik ki számon az igazság, ami végigfut az agyamon először.-Megtört és elvesztette azt, ami a lénye volt. A múltja sötétté változik és a benne lévő emberek eleségeknek tűnhetnek, hiába a jó szándék. És bár mondhatom, hogy nem a te hibád, ami történt, de mégis. Te voltál a felelőtlen, de ettől még nem kell attól félned egész életedben, hogy amihez hozzáérsz, az egyből tönkremegy.-húzom el kezem kezei közül, és végigsimítok arcán.-Nem lesz semmi baj, nem lesz több áldozat, és ha bajom esik, nem miattad lesz, hanem magam miatt. Én nem foglak most kidobni az ajtón, és én leszek az, aki beenged az ágyába, mindennek ellenére.-hajolok hozzá közelebb, úgy, hogy teljes testem előrébb csúszik a kádban. Próbáltam elérni, hogy ne úgy nézzen rám, mintha ő maga lenne a veszélyforrás, amit én piszkálgatok, hogy ne érezze, ő hozza a fejemre a bajt. Fogalma sincs róla, mennyi meredek döntésem ellenére vagyok most itt, és mit tettem azért, hogy itt lehessek, de ha rajtam múlik, nem fog semmire sem fény derülni, legalábbis jó darabig nem.
Persze, hogy félreérti. Miért is vártam mást? Felnevetek magam is, ahogy azt hiszi, én vagyok a veszélyforrás, de a nevetésem jobban hasonlít elkeseredett zokogásra, mint az öröm hangjaira. - A francba, te nem érted! - csapok hirtelen a kád szélére, aztán rájövök, ez pont nem a legjobb módja annak, hogy meggyőzzem, nem vagyok elmeháborodott, tovább az is világossá válik, hogy ha ezt folytatom, alighanem tényleg az ajtaja előtt fogok aludni, és ennek nem a horkolás lesz a kiváltó oka. Sőt, azon sem lennék meglepve, ha teliholdkor megnyúzna. Szép szőnyeg lennék az ágy előtt, az tény, de egyelőre még nem akarom vásárra vinni a bőrömet, semmilyen módon. - Ne haragudj - dünnyögöm, aztán megfogom a kezét, és az ölembe húzom, kissé sem törődve azzal, hogy akarja-e vagy sem. - Elmondom neked az igazságot. Most először és utoljára beszélek neked erről, és többé soha - veszek nagy levegőt, aztán Leslie szemébe nézek. - Gwen, a volt barátnőm... ő vámpír. Igen, tudom - mondom gyorsan, mielőtt a szavamba vághatna - de a szerelem nem ismer határokat, vagy fajokat. Szeretett engem, és én szeretem őt. Még most is... annak ellenére, hogy nyilvánvalóvá tette, neki már nincs szüksége rám. De velem volt, nem is egy teliholdkor. Farkasherceg vagyok, képes vagyok önuralmamnál maradni az átváltozás alatt is, hát nem árthattam neki. De legutóbb az egész rosszul sült el. Valaki elkapta Gwent az erdőben, míg én bundában, és négy lábon futkostam... és hosszú, hosszú ideig nem került elő, bárhogy is kerestem. Aztán egyszer ráakadtam az erdőben, szinte félholtan. Valaki elrabolta... fogva tartotta. Megkínozta, meggyötörte, minden elképzelhető módon, ahogy csak lehet. És megerőszakolta őt, nem is egyszer - csuklik el a hangom. - Nem tudta feldolgozni... azóta sem. Meg fogja ölni őt lelkileg... és nem akarja, hogy segítsek, bárhogy is szerettem volna. Volt egy másik lány is... azt hiszem, ő már halott. És engem gyanúsítottak a gyilkossággal - hajtom le a fejem. - Elengedtek, de nem azért, mert meg lennének győződve az ártatlanságomról, hanem mert nem tudták rám bizonyítani a vádat. De azt, aki ezt tette, még mindig nem kapták el. És én nem akarom, hogy ezúttal te légy az áldozata. Tudom, hogy erős lány vagy, de én végigrettegném és nyüszíteném az éjszakát a páni félelemtől, hogy ne történjen meg veled is ugyanez.
Felmordulok, ahogy észhez tér, de ez már nem olyan mordulás, ami arról árulkodik, hogy jó hangulatomban vagyok. ez egy olyan, ami szemrehányó és kissé lenéző egyszerre, mintha az ellenségemmel szemben morogtam volna, épp csak nem vicsorogtam és nem hagytam, hogy a torkomból előtörő hang hosszabban hallható legyen, mint pár másodperc. a farkas énem előtört, a boszorkányt úgy temettem el, mintha nem is lett volna. -Ez csak a lakásom, nem a mennyország. Semmi atyaég.-mormogom az orrom alatt, a levegő fagyossá változik, hiába a forró víz gőzölgő párája. Próbálom felfogni, mi ütött belé, és legfőképp belém. Sértettség? Inkább nem tetszett, hogy kirekesztettek, mintha nem is lennék. Vagy nem is tudom... Valami megfoghatatlan váltotta ki belőlem a rám törő érzéseket, és kivételesen a negatív irányban, mindenki "nagy örömére". -Megijeszteni? Te azt hiszed, hogy megijesztettél?-vonom fel szemöldököm, elnevetem magam, azzal a nevetéssel, ami akkor tör elő az emberből, ha félreismerik. Ennyire nem nézhet madárnak, és gyengének, hogy ettől a furcsa hangulatváltozásától elsősorban megijedtem. Mert nem ezt éreztem. Meglepett, de nem félnék tőle akkor sem, ha vicsorogna rám. -Ne vedd sértésnek, de ebben semmi rémisztő nem volt. Egy. Kettő. Fogalmam sincs, mit élt át az a nő, de megismétlem. Farkas vagyok. Ha jön a Telihold, nem fogok egész éjszaka a verejtékemben fetrengeni, hogy vissza tudjam magam fogni. Át fogok változni, és lássuk be, akár ott vagy, akár nem, történhet bármi. Tudok magamra vigyázni. Három, nem tudom az feltűnt e, hogy ebben a világban Telihold ide vagy oda, már a négy fal között sem vagy biztonságban.-teszem le a poharat, és emelem magasba a kezeim. Felmutatom az egyik ujjam, majd ahogy haladok előre a mondandómban, folyamatosan emelem mellé a következőt.-Van egy házad, ami a tiéd, a vámpír nem jöhet ugyan be, de nem hülye, simán rád gyújthatja. Nem tudhatod, hogy egy boszi mikor kattan be, hogy egy hibrid mikor változik át, hogy egy farkas, aki ne adj isten képes befolyásolni az átváltozását, mikor akarja keresztülharapni a torkod. És a vadászokról akkor nem is beszélnék. Mindent egybe vetve, nem hiszem, hogy épp tőled kellene félnem.-világosítom fel a világ remek működéséről, melyben nálam jelenleg nem ő a fő életveszélyt jelentő személy.
A pár perces béke és nyugalom úgy szállt tova, mint a levegőben lebegő buborékok. Most már sehol nem volt... nemcsak miattam, miatta sem. A hajam is égnek állt, ahogy megláttam, hogyan változik meg a szeme színe, és gyanítottam, hogy most farkas énjének a pillanatnyi megnyilvánulását látom. Mérgesnek tűnt, és hirtelen olyan hidegnek, mintha egy jégfal feszült volna körénk. Éreztem minden idegszálamban, ott volt a szobában, akár a kés is megállt volna a levegőben. Csak reméltem, hogy nem fog egy jól sikerült átokkal kidobni innen, vagy cafatokra átkozni. Legalábbis nem anélkül, hogy végighallgatna. - Atyaég... - nyögöm, és megsemmisülve két tenyerembe temetem a fejemet, míg kissé összeszedem a gondolataimat. Nem akarom neki elmondani szívem szerint Gwen sorsát, kínjait és szégyenét, de nem akarom őt magyarázat nélkül hagyni sem, mert ha felállítja a saját teóriáját, talán még rosszabb, mintha tudná az igazságot. - Sajnálom - mondom aztán rekedten. - Nem akartalak megijeszteni. De senki nem lehet velem teliholdkor. Senki a világon. Te sem, bármilyen erőknek is vagy a birtokában. Soha nem lennék nyugodt, és soha többé nem akarok senkit veszélybe sodorni. Félek, hogy megtörténik újra, ami már történt, és nem akarok egész életemben lelkifurdalással élni... nem kívánom senkinek azt a sorsot, amit Gwennek kellett átélnie az én ostobaságom, és hibám miatt. Sajnálom, de nem lehet - hallgatok el, és félve pislogok rá, hogy vajon letépi-e a fejem, vagy készen áll a folytatásra, hogy befejezzem a történetet.
Az egyetlen szórakozásom manapság az erőm volt, és mivel nem kellett titkolnom, hát most kicsit szórakoztattam vele másokat is. a buborékok ellepték a szobát én pedig mosolyogva figyelem, ahogy ki-kipukkasztja a felé szálló habdarabokat. Elmosolyodom, de továbbra is hagyom, hogy a levegőben lebegjenek. Megnyugtató volt, és egészen vicces, ahogy, mint egy macska játszott velük. -Kellhet? Bocs, nem vagyok pasi, nem tudom átérezni, csak azt tudom, hogy nekem mi kell.-vonok vállat, sejtelmes homályban hagyva, hogy pontosan mi is kell. De egyenlőre úgy néz ki, hogy ez a dolog megvan és eszem ágában sincs panaszkodni. Régen nem volt ilyen jó sorom, hát hová panaszkodjak. Lehunyom a szemem, amikor végigsimít lábaimon, hiába az ellenkezés, hogy magamhoz húztam őket, nem menekülök. Belekortyolok a borba, majd felvetek valamit, ami úgy zökkenti ki a nyugalmából, hogy a hirtelen indulatoktól elfelejtek koncentrálni az erőmre és az összes buborék a földre hullik, elárasztva a fürdő kövét jó néhány apró tócsával. Összevonom a szemöldököm, és szememben megcsillan némi nem várt feszültség, amit eddig még nem láthatott tőlem. Ahogy ilyen kirohanást én sem tőle. A pohár nem esik ki a kezemből, de jócskán vissza kell fognom magam, hogy ne is törjem el az ujjaimmal. Fogalmam sincs, mire voltam mérges. Rá, a reakciójára, vagy arra, hogy engem zökkentett ki a nyugalomból. Bár a jelek szerint ugyan ezt én is megtettem vele. -Jesszus, ne vedd már ennyire a szívedre. Csak egy ötlet volt.-mondom, a lehető legnyugodtabb hangon, szinte meg sem mozdulva, és érzem, ahogy megvillan a szemem, a mélykék íriszem hirtelen világoskékké változik, amilyen farkasként a szemem színe. Épp csak fel nem mordulok. -Nem láttam még senkit így kibukni egy ártatlan felvetés miatt. Ha attól félsz, hogy leharapod a lában vagy a fejem, akkor felvilágosítalak róla, hogy én is farkas vagyok, ráadásul veled ellentétben bármikor átváltozhatok. Nem a világ vége…-a mondat végére szinte már lenéző a hangnemem, a saját fajomra nézve, nem pedig felé, és olyan nyugodtsággal iszom ki a pohárból a bort, mintha nem lenne jelenleg jobb vagy más gondolatom, csak a nyugalom. Pedig most aztán amit éreztem, az nem a nyugalom volt.
Bámészan nézem, ahogy buborékokat emel a magasba a jócskán tornyozódó habfürdőből, aztán, mint egy kisgyerek, ujjammal sorra kipukkasztom őket, mintha a világ legjobb szórakozását találtam volna meg. - Az ízlésem nem túl bonyolult. Jó étel, finom ital, és gyönyörű nő. Mondd, kell több bármely férfinak is? - kérdezem kényelmesen hátradőlve, aztán az ölembe húzom a lábait, és finoman simogatni kezdem őket. A bőre bársonyos, és a habfürdő és a víz együttese még selymesebbé teszi. Különös módon a legkevésbé sem tartok a boszorkány képességeitől, sőt mi több. Érdekesnek, rendkívülinek találom. Valahogy minden eddigi nő az életemben más volt, mint a többiek. Vagyis, másképp fogalmazva, minden nő, akivel nem egy éjszakát töltöttem el. Gwen is más volt, és most ő is... úgy tűnik, mivel én sem vagyok közönséges farkas, vonzom a másik nem egyedi tagjait. Talán csak tudat alatt, ki tudja... de addig nem érdekel, amíg jól érezzük magunkat egymással. A következő pillanatban viszont úgy érzem, mintha ököllel csapnának a gyomromba. Döbbenten bámulok Leslie-re, és mintha a víz hőmérséklete hirtelen tíz fokot zuhanna. - Nem! - kiáltok fel talán a kelleténél kissé hevesebben. - Nem jöhetsz velem teliholdkor! Azt nem engedem. Nem... - ingatom a fejemet vehemensen. Még akkor is, ha most semmit nem ért, vagy őrültnek néz.
Egyszerre menekültem el az igazság elől és akartam észhez téríteni magam, amihez a fürdő jobban illett, mint az ágy. Pláne, hogy addig is lesöpörhetem arcomról a zavarodottság és a nem ide illő gondolatok jeleit, és kezdhetek megint tiszta lappal. A forróvízben elmerülve kényelmesen ücsörgök, egyenletesen véve a levegőt, testem minden porcikáját lenyugtatva, mielőtt olyasmit mondanék, vagy tennék, ami nem lenne helyénvaló. Érzem, hogy ereimben ismét forr az erő és a gyertyák lángja magasabbra szökik a normálisnál. Pont akkor nyit be, amikor ezt a jelenséget véghez viszem, majd koncentrálva erre, továbbra is így tartom őket, csupán megosztom a figyelmem rajta és a gyertyák között. Bemászik a kádba, felhúzom a lábaim, hogy elférjen, majd a poharat elveszem kezéből, és elmosolyodom. -Tőlem ihatunk a holnapra is. Vagy a következő teliholdra. Kíváncsi vagyok, hogy milyen az, amikor kimutatod a fogad fehérjét.-mosolygok, kicsit féloldalasan, csillogó szemekkel, majd a poharak összekoccannak, és visszhangzik a fülemben a hang. Nem zavar, sőt. Ez is csak inkább ellazít. A jelek szerint ízlik neki, amit választottam, és nekem sincs ellenemre a kellemes íz, amit találtam. Nem túl édes, mégis savanykás, épp olyan, amilyen az alkalomhoz illik. -Tehát telibe találtam, milyen az ízlésed?-vonom fel szemöldököm az elégedett arcot vizsgálva, míg egyik kezemmel átölelem a lábaim, és így nézek rá. Hajam továbbra is kontyban van, hogy minél kevésbé legyen vizes, de nem fűzök hozzá sok reményt, hogy ez így is fog maradni. -Egy kis varázslat.-célzok arra, hogy jól tudok választani, ugyanakkor a magasba emelek pár hab darabot, amit a habfürdő feloldódása a vízben eredményezett, és apró buborékok kezdenek el körözni a fürdőben. Soha nem használtam az erőm pusztán szórakozásból, de kivételesen nem is kell azon agyalnom, hogy lebukok e. Mert egyszerűen ez sem érdekelt jelenleg. Ő tudta, más pedig nem láthat a fürdőszoba falai közé.
Kissé elmélázom utolsó szavain, mikor csábosan eltűnik a fürdőben. Hogy illik hozzám? Kétségtelen. De remélem lesz annyi esze, hogy ne essen belém. Millió kellemetlenségtől kíméljük meg magunkat mindketten. Feltápászkodom, megfogom a bort és a poharakat, aztán követem a fürdőbe. Ő már a kádban ül, nyakig merülve a vízben. Kitöltöm az italt, lerakom a poharakat a kád szélére, majd ledobom a nadrágomat és a bokszert, aztán jelzem, húzódjon kissé arrébb, és bemászom a kád másik végébe, szembe vele. A meleg víz elmondhatatlanul jól esik. Nomád körülmények közt nőttem fel, úgy is élek a mai napig, nyilván senki nem vetheti szememre, ha néha én is élvezem az olyan luxust, mint egy meleg vizes fürdő. Egy nővel ráadásul. - Nos, mire igyunk? - fogom meg a poharamat, és nézem, ahogy a gyertyák fénye karmazsinvörösre változtatja az ital színét. - A mára. Azt hiszem, ennél nem is kell sem jobb, sem több - közelítek poharammal az övé felé, majd a halk csendülést követően elégedetten csettintek. Isteni finom a bor. Leslienek a jelek szerint van ízlése.
Kezdőlap
