A masszázs kellemes része az volt, hogy végre ismét éreztem a vállaim, a derekam pedig még annyira sem fájt, mint előtte. Mindig olyan munkákat vállaltam, ahol talpon kellett lenni egész nap. De jobb híján ez is megtette. Igenis szégyelltem, amit tettem, mert egy nőnek sosem kellene ilyesmire vetemednie, így élnie, ha lenne más lehetősége. Én viszont össze voltam zavarodva, nem találtam a helyem a világban, ezért kerestem egy helyet, ahol nem is lényeg, hogy ki vagy mi vagyok, ahol csak élek napról napra. Utóbbi szokást megtartottam, nem görcsöltem rá erre a jövő dologra, ahogy a jelenre sem, bár azt valahogy mindig sikerült szem előtt tartanom, hogy a jelen érdekében nem árt, ha valami munkával pénzhez is jutok. -Igen, mondhatjuk. Nagyon is az vagyok.-mosolygok rá, hasamról oldalamra fordulva, ahogy mellém vetődik az ágyon, ami ennek köszönhetően besüllyed alatta, én pedig meg kell, hogy támasszam magam kezeimmel, mielőtt visszadőlnék a hasamra. -Tudtommal nem ráncosodom még, de akkor még nem jöttél rá te sem, hogy elviselhetetlenül gyerekes is tudok lenni.-mosolyodom el, kicsit terelve a szót, minden gondolatom leráncigálva a múltamról, hogy ne agyaljak megint, és ez jó módnak tűnik arra, hogy megtegyem. Inkább próbálok vicces lenni, mint véresen komoly. -Szóval illek hozzád?-vonom fel szemöldököm, közelebb csúszva hozzá, mosolyom sejtelmes, szemem pillanatnyi fakóságából ismét csillogóvá változik.-Ezt megfogadom.-mondom, helyeselve szavaira, aztán kiélvezve az utolsó bizsergés elmúlását is, felállok az ágyról pár perc csend után és elindulok a fürdő felé. -Lazsálásról nem volt szó, de a kényeztetésemről igen. A poharakat tudod, hogy hol találod.-kacsintok rá, hátat fordítva neki, a nadrágom levéve a földre dobom és eltűnök a fürdőszoba ajtaja mögött, megnyitom a forró vizet, bedugom a dugót, és némi habfürdőt locsolok a vízbe, aztán megválok minden felesleges, maradék ruhadarabtól és eltűnök a habos vízben, élvezve, ahogy körülölel a forróság. Na ez a menekvés pont arra volt jó, hogy ne gondolkodjak tovább a múltamon, és a kényelmes utat válasszam. Pont, mint rég. Az izmaim ellazulnak, ahogy átjár a víz melege, behunyt szemmel várom, hogy a társaság is kövessen.
Csendben hallgatom a szavait, csak a kezeim járnak gépiesen, egészen addig, míg az utolsó csepp testápolót is be nem dörgölöm a bőrébe. Akkor egy jókora zuttyanással mellé vetem magam az ágyban, és oldalamra fordulva pislogok rá. - Egyszóval mondhatjuk úgy, hogy a végletek embere vagy - szögezem le, hiszen a "nem akarok férfit" státuszból meglehetősen átcsapott a másik végletbe a dolog, ha finoman akarok fogalmazni. - Nincs jogom ítélkezni senki felett. Feletted sem - vonok vállat. - Ugyanúgy neked is van előéleted, ahogy nekem is. Mindketten szar körülmények közt éltünk és nőttünk fel, ki-ki másban találja meg a kapaszkodót. Mindketten voltunk fiatalok, és őrültek, és mindketten csináltunk olyan hülyeségeket, amiket később meg lehet bánni - cirógatom a hátát. - Szóval ha most arra számítottál, hogy sarkon fordulva pánikszerűen elmenekülök, akkor tévedtél, vagy még nem ismertél ki engem teljesen. Amúgy is, nézz rám... szerinted pont egy földre szállt angyallány illene hozzám? - mosolygok szélesen. - Egy valamit viszont tudok. A szerelem marhaság. Csak kín, és fájdalom. A legokosabb messze elkerülni, és nem a karmaiba esni. A tapasztalat beszél belőlem.
Meg kell hagyni, az elmúlt időszakban sem engedhettem meg magamnak lazsálást. Dolgoztam, amikor volt mit, és ez kivett belőlem. Nem változtam át az utolsó Telihold ideje alatt, ami szintén rontott a kedélyállapotomon, de a csontjaimon is, hisz olyannak éreztem magam sokszor, mint aki karót nyelt. Ami azért távolról sem kellemes érzés. Végignyúlva az ágyon, egyszerűen élvezem, ahogy kezei kényeztetik izmaim. Fel-fel nyögök, mikor egy-egy csomóhoz ér, ami az összeállt izmaim körüli idegvégződések miatt kellemesen ellazít, ha ő is kiszakad abból a kalitkából, amiben van. Mert valahogy épp ezt éreztem, hogy ezek a pontok be vannak zárva és én tettem őket oda, mert egyszerűen lusta voltam pihenni, élni az életet úgy, hogy ne a testem bánja. Nem bírok megszólalni, amikor nyíltan ő is beismeri, hogy nem vagyok én egy angyali teremtés, és nagyot mordulok, ami hason fekve inkább fújáshoz hasonlít. De ha egyszer igaza van, csak nem szeretem, ha ilyen könnyen lelepleznek. A kérdés szerű kijelentés hatására lehunyom a szemeim, és vállat vonok, majd mikor kezei egy pillanatra abbahagyják a munkát, kinyitom szemeim és az ablakon lévő függöny árnyékait kezdem el fürkészni. -Tudod, miután kiváltottam az átkom, nem bírtam ránézni egy férfira sem. A nevelőintézetben nem sokat segítettem ezzel magamon, de nem érdekelt. Aztán a motorosok közé kerülve, bár jó társaság volt, biztonságot adtak, nő voltam, már nem egy kislány. Ez bizonyos mértékig előny, de hátrány is. Az ominózus első alkalom nem olyan magazinba vagy filmbe illő alkalom volt. Aztán jöttek az éjszakák, és beismerem, nem sűrűn fordult elő, hogy két alkalomnál többször ugyanaz melegítette volna be az ágyam.-ezt se ismertem be még így senkinek, de azt hiszem itt volt az ideje, mert a tükörbe nézve sokszor jutottak azok az esték eszembe.-Az erőm nélkül elveszettnek éreztem magam, amikor csak farkas voltam, akkor meg túl elevenen éltem. Aztán visszakaptam az erőm, és rádöbbentem én nem ezt akarom. Jött az ötlet, hogy keressem meg a családom, ez kiszakított abból a közegből, aminek szintén voltak előnyei is meg hátrányai is. Nem volt tartós kapcsolatom, nagy, mindent elsöprő szerelmem sem. Mindig csak valaki, aki egy éjszakára megadja, amit akarok. Egészen sokáig úgy éreztem, hogy megváltoztatnának, ha megismernének minden titkommal együtt. De azt hiszem én is megváltoztam, és most ez nem érdekel.-válaszolok kicsit hosszabban kérdésére, hangom halk, érezteti, hogy azért szégyenlem az életem azon részét, de nem tudok mit tenni, már megtörtént, ami megtörtént, nincs hátraarc és más megoldás keresése. De attól az első éjszakától még mindig ráz a hideg, és megremeg testem a gondolattól. -Sajnálom, ha csalódást okoztam, én mondtam, hogy nem vagyok egy angyalii kislány.-a levegő megfagy és a hangulat hirtelen a kelleténél is lejjebb hűl.
Valahogy sejtettem, hogy nem lesz kifogása az ellen, amit terveztem, hát hasra fektetem az ágyon, miután összefogja a haját, kezembe nyomok némi testápolót, és összedörzsölöm a két markom, ne legyen túl hideg, ne visongjon feleslegesen. Aztán szépen lassan, finom mozdulatokkal elkezdtem a vállait és a nyakát masszírozni, majd fokozatosan haladok lejjebb, végig a gerince mentén, a háta két oldalán, egészen a derekáig. Jókora nyögésekkel fogadja a mozdulataimat, és esküszöm, ha nem farkas lenne, hanem macska, már torka szakadtából dorombolna. - Annyira már megismertelek, hogy tudjam, rossz kislány vagy - dünnyögöm. - Csak nagyon jó a marketinged, és nem mutatod - teszem hozzá, és kaján vigyor jelenik meg a képemen, mikor válasz gyanánt fúj egyet, tényleg úgy, mint egy macska. - Lenne egy kérdésem - kezdek bele, miközben derekát nyomkodom. - Néha úgy csodálkozol rá a dolgokra, mintha még senki nem tett volna veled, vagy neked ilyesmit. Tényleg így is van, vagy csak én magyarázok és képzelek bele a dolgokba olyat, amit nem kellene?
Nem tudom megállni, hogy ne nézzek végig a katalógusba illő látványon, és azt se tudom megállni, hogy ez ne tartson pár hosszú percig. Vannak dolgok, amiket tökéletesre teremtett az ég és így voltak jók. Nos, ez a félhomályba burkolt test pont így volt tökéletes. Arca számomra szinte láthatatlan a homály miatt, ami a szobát uralja, de nem különösebben zavar. Hívogatására elindulok felé, lassú léptekkel, előtte megszabadulva a pólómtól és a piáktól, amikkel visszatértem. Meg kell hagyni, felkészültem rá, hogy nem hagyjuk el a szobát, és amúgy sem volt sok kedvem elfutkosni mindenért egyenként. Kezem kezébe teszem, és hagyom, hogy az ágyra húzzon, a forró bőrből áradó kellemes hőfok még ilyen közelségből is szinte sugárzik felém, és a kinti hűvös szellő után egész felemelő. Én nem vagyok teljesen olyan, mint ő, csak bizonyos mértékig vagyok képes a farkas tulajdonságait birtokolni. -Fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki azt, de vissza nem utasítom.-fordulok neki háttal, hajam kontyba kötöm, hogy hozzáférjen bőrömhöz, és megmutassa, ehhez is ért. -Ezek után elbűvöllek és tuti, hogy megtartalak.-dünnyögöm orrom alatt, amikor kezei munkába lendülnek, és lehunyt szemmel élvezem, ahogy vállam letapadt, feszülő izmai ellazulnak, és szinte éber kómába kerülök a kellemes érzés hatásra, ami bőröm alatt elkezd bizseregni, gerincemtől a nyakamig. -Egyébként meg nem is értem, miért gondolod azt, hogy én másra gondoltam. Nem vagyok én annyira rossz kislány.-mosolyom ha látná, egyértelmű lenne, hogy erre pont rácáfolok, igenis rossz kislány vagyok, és a mézesmadzagot, ha elhúzzák az orrom előtt, hajlamos vagyok nem teljesen azt belegondolni, amit mások. De ez nem feltétlenül van, és a végén még lehet nekem is igazam.
Nem kell sokat várnom. Nyílik az ajtó, Leslie lép be rajta, egy kisebb szélvihar kíséretében. Két gyertya lángja azonnal el is alszik, és most láthatom élesben is egy farkasboszorkány ténykedését, mert szinte rögtön, egyetlen intéssel gyújtja őket meg. Nekem meg gyufa kellett hozzá... hát ez van. Figyelmesen fürkészem az arcát, mert mindaddig, míg az én arcom félhomályban van, az övét megvilágítja egy gyertya fénye. Látom, tetszik neki a látvány, tekintete látványosan elidőzik a hasamon, a mellkasomon, és a karom izmain is. Aztán - mintha csak azt mondaná, ha én, akkor ő is úgy - ledobja a saját felsőjét is. A csipkemelltartó már ismerős, hiszen láttam már rajta, bár nem sokáig. Ennek ellenére még másodjára is lélegzetelállító látványt nyújt benne. Felülök, csak a begörbített ujjammal hívogatom magamhoz közelebb, hogy mikor végül megáll az ágy mellett, megfogjam a kezét, és a takaróra húzzam. - A vörösbor, a whisky és a forró fürdő előtt még felajánlanám egyéb szolgáltatásaimat - jelenik meg sejtelmes mosoly a képemen. - És most nem arra gondolok, amire te gondolsz. De gondoltam, egy masszázs ellen nem lenne kifogásod. Hagyd, hogy egy kicsit kényeztesselek.
Egész felcsigázott, hogy mivel várhat, mert gyanítom, hogy valami kellemes esti pihenés lesz ennek a vége, még ha esetleg némi testmozgást is magával ránt, akkor is. Az ajtó elé érve csendben maradok, hallgatózom pár percig, kócos hajam megpróbálom kibogozni annyira, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy szénaboglya, csak mint egy igazi boszorkány. Abból tudtam csak, hogy már haladt a tervével, hogy a szoba ablakán, még a máskor függönyök közül kiszűrődő fények, most tompák voltak, és csupán egy-egy pontban koncentrálódtak. A gyertyáim...gondolom, de nem bánom, hisz egyszerű fehér gyertyák ezek,amik jól jönnek, ha kedvem támad némi boszorkánysághoz. Kinyitom az ajtót, a kissé hideg szél beszökken az ajtón, és két gyertya lángja ki is alszik. Becsukom az ajtót és beljebb lépek, az ágyon fekvő Chriest látványa pont olyan, mint tegnap este a homályos fényben. Az izmok még élesebb vonalakkal mutatják, hogy vannak, nem is kevesen, és vonásai, ahogy rám néz, ezzel ellentétben sötétbe burkolóznak, szinte leolvashatatlanok egy olyan ember számára, akinek nincsenek a farkas géneknek köszönhető éles látása. Azt tudom, hogy szememben megcsillan az éhség, az a fajta éhség, amit ő enyhíthet. Az elaludt gyertyákat egy kis ráhatással ismét meggyújtok, majd az összeset nagyobb lángra lobbantom, pár másodpercig, amíg a zacskót leteszem az asztalra, és a kabátomtól megválva a félhomályba burkolózó alakra nézek. Szemeim megcsillannak, mosolyom szélessé változik, egyértelműen tudtára adom, hogy tetszik a látvány. -Ehhez látványhoz is hozzá tudok szokni, vigyázz vele.-mosolygok, majd a két üveg bort kiteszem az asztalra, az egy whiskey-vel együtt.-Minden eshetőségre. De a forró fürdőmért cserébe kapod csak meg őket.-hogy egyenlő esélyekkel induljunk, lerúgom lábamról a cipőt, aztán a pólóm is a földön landol, és csillogó szemekkel nézek rá, egyértelműen tudatára adva, hogy nincs ellenemre, hogy lenge öltözetben várt. A csipke ugyan nem változott meg rajtam, hisz nem öltöztem át, mióta utoljára látott benne, de nem is érdekelt. Kizárt, hogy az érdekelje a legjobban, hogy miben lát most. Ajkaimba harapva méregetem, a testemen végigfut a bizsergés és várom, hogy beavasson, mire is készült. De a gyertyákkal máris levett a lábamról, mert rádöbbenek, még ilyet sem kaptam soha, senkitől.
Miután Leslie távozik, befejezem a mosogatást, elrakodok, aztán feltúrom a szekrényeket. Reménykedem, találok olyasmit, amire szükségem van, és lám... a szimatom nem tévedett. Néhány szál gyertyát húzok elő az egyik fiókból. Úgy látszik Leslie azért felkészült az eshetőleges áramszünetekre, vagy épp lehet, hogy a boszi-kellékeire teszem épp rá a kezem? Nem tudom a választ, nem is érdekel. Csak nem fogja leszedni érte a fejemet... Meggyújtom a gyertyákat a lakás különböző pontjain, lágy fényük sejtelmesen és megnyugtatóan imbolyog a falakon, aztán kihozok - jobb nem lévén - egy flakon testápolót a fürdőből. Ledobom magamról a pólómat, kapcsolok némi zenét, és így, az ágyon hanyatt fekve várom, hogy Leslie újra benyisson az ajtón.
Őszintén reméltem, hogy hat valamit az arc, amiért próbálok komoly maradni, de mosolygok és esélyem sincs, hogy komolynak higgyen. Kérdésemre előrukkolt egy frappáns válasszal, hogy miért nem szeretne szakács lenni, de a puszta gondolattól elfintorodom, és kijutva nyelvem, majd vissza úgy grimaszolok, mintha számban érezném a farkasszőrt. -Talán nem csak ő menekülne, de mindenki más is. Gusztább példát a miért nem vállalnál a munkát, keresve sem találtál volna.-fejtem ki véleményem hangosabban is, végül fintorom halovány mosollyá lesz, de az émelygő érzés, mely a jóllakottságtól eltölt, nem akar szűnni. Szinte nevetséges, hogy ennyire jól lehet lakni. -Magyarán, amíg elmegyek, bízhatok benne, hogy nem gyújtod fel a lakásom, vagy úsztatod el. Remélem nem teszed, és aranyos kislányként hiszek benne, hogy csupa jó fog várni, ha visszaérek.[/]-arcomon sejtelmes mosoly szökik át, elnyomva azzal, hogy ajkaimba harapok, hisz igencsak vonzónak tűnt az ajánlata. Közelebb lépek hozzá, ahogy egyensúlyozni kezd a tányérokkal, miután magamat is felküzdöm a székből, és elkapom kezét, ügyelve, hogy az edények ne végezzék a földön. -[i]Maximum fél óra és itt vagyok. De ha elalszol addig, kiteszlek az ajtó elé éjszakára.-fenyegetem meg, majd ajkaira hajolok, csókot lopok, felkapom a kabátom és mielőtt bármit reagálhatna, eltűnök a motorommal a napsütésben, ami már kezd fakulni, jelezni, hogy késő délután van és hamarosan itt az este. Elérek a boltba, lekapok a polcról két üveg bort egy üveg whiskey-vel megspékelve a vásárlást, minden eshetőségre legyen otthon némi ital, mire a kasszánál álló srác csak mosolyog, beüti a pénztárgépbe, hogy mit veszek, közli, mennyivel tartozom, és mázlijára hagyok neki némi borravalót is, mert nincs olyan zsebem, amibe a visszajáró aprót most feltétlen el akarnám rakni. Visszaülök a motorra és hazafelé veszem az irányt, az ajtóban mégis megtorpanok, mielőtt belépnék és hallgatózni kezdek. Tuti, hogy meghallotta, hogy megjöttem, de kíváncsi és izgatott egyaránt vagyok, hogy mit hozott össze ilyen rövid idő alatt. Hisz alig voltam távolabb húsz percnél, maximum tényleg fél óra alatt megjártam.
Röviden felnevetek a fenyegetés hatására, és lelki szemeim előtt megjelenik a kép, ahogy menekülök a konyhában, miközben a serpenyő fémes kondulásokkal püföli a fejemet, aztán elhessentem magamtól a képet. - Nem tanultam én főzni senkitől - rázom meg a fejem. - Nagybátyám nem tanított, hiszen mint mondtam, néha szinte enni is alig volt pénzünk. Egyszer csak elkezdtem, és másoknak bejött. Azt hiszem, mindenkinek van tehetsége valamihez. Nekem ehhez - vonok vállat. - Ha valaha végleg az éhhalál szélén állnék, és úgy gondolnám, letelepednék valahol, talán vállalnék munkát. Feltéve persze, ha a tulaj nem menekül el üvöltve, ha teliholdkor farkasszőr kerül majd a salátába - vágok egy fintort, aztán felkelek. - Jól van, enyém a mosogatás. Tiéd a bor beszerzése. És ha találok valami extrát a fürdődben, ma különleges kényeztetést kapsz tőlem - mosolygok rá, aztán csörömpölni kezdek az edényekkel. Az a tervem, hogy mire visszajön, én már úgymond "terített asztallal" várom.
Elképedve tátom el szám, már csak az hiányzik, hogy lábammal dobbantsak a megjegyzés hallatán, és mikor elhúzza a fejét, becsukom szám, és grimaszt vágok. -Először is, nem ütnélek meg. Másodszor, van előtted egy serpenyő, boszorkány vagyok, és had ne mondjam, hogy ez milyen végkimenetelű lehetne. Harmadszor ha már megmérgeznék valakit, úgy csinálnám, hogy ne legyen ideje másokkal főzőcskézni a kórházban. Bár..-vonok végül vállat, ajkaim sejtelmes mosolyra húzva, de a puszta feltételezés is sért, hogy ilyet tennék. De adja csak az ötleteket, még hasznosíthatom őket, ha végleg az idegeimre menne. -Ezt így nem jelentem ki soha, mert a végén a fejedbe száll.-mosolygok, pláne, ahogy előadja magát, és tovább falatozom csendben. A végégre annyira jól lakok, hogy elgondolkodom, motorra kellene e ülnöm, és nem biztos, hogy a gyomromban maradna a remek ebédem/vacsorám. -Ne félj, nem fognak leszáradni az ügyes kis ujjaid, ha elmosogatsz.-forgatom meg szemeim, hátra dőlve a székben, míg egyenletesen kifújom a levegőt, jelezve, degeszre ettem magam. Pár perc ücsörgés még belefér, de a kérdés hallatán szükségem van agyam megfelelő kapacitására. -Igen, határozottan finom volt a reggeli is és a spagetti is.-arcomon mosolyogva nézek rá, enyhe jobb horgot adva neki ezzel a válasszal, és amolyan győzelemittas tekintetem lesz, mivel végül is ezt a magas labdát lecsapni megérte, ő pedig megérdemelte a főztömre tett kijelentése után, hogy én is meghúzzam kicsit a haját. Nem rántom el a kezem, élvezem a testemen átszaladó bizsergést, amit érintése vált ki belőlem, tekintetem pedig övét fürkészi. -Kitől tanultál meg így főzni?-érdeklődöm, hisz tehetsége a jelek szerint volt hozzá, és nem tartottam elképzelhetetlennek, hogy másnak is kedveskedjen a főztével, akár hivatásszerűen is. De eszem ágában sincs befolyásolni őt semmiben, csupán kellemesen meglepett, hogy végre nem egy gyors kaján élő valakivel hozott össze a sors.-Nem gondolkoztál még rajta, hogy ezzel foglalkozz?-bukott ki belőlem végül a kérdés, de kíváncsi tekintetem továbbra sem akar megfakulni.
- Jól van - egyezem bele azonnal, mikor azt mondja, ha ő lesz a szakács, nem enged a konyhába lépni, bár a szememben villog némi kaján pimaszság. - De a receptet azért majd add meg, hogy be tudjam mutatni a kórház mérgezési osztályán - vigyorodom el, aztán lekapom a fejem, még mielőtt úgy gondolná, kioszt nekem egy nyaklevest. Leülök, és én is nekifogok a spagettinek. Nem akarom magam fényezni, de meg kell állapítsam, egyre és egyre jobb vagyok. Sőt, egy főnyeremény... minden téren. - Szóval jó szakács vagyok? - kérdezek vissza, aztán kissé felemelkedem, és bemutatok egy bonyolult kézmozdulatot, mint régen a grófok a király előtt. - Megtisztelsz - nevetek, aztán mikor pukkadásik eszem magam, hátradőlök a széken. Erőm sincs megmozdulni. - A főszakács általában sehol nem mosogat - dünnyögöm. - De szerencséd van, hogy bírlak, hát veled kivételt teszek. És vörösbort kérek. Ha lehet, édeset - adom le a "rendelést". Kinyújtom a kezem, és játszani kezdek az ujjaival, még mindig kajánul mosolyogva rá. - Na és mondd csak, miből állapítottad meg, hogy nagyfiú vagyok? Talán maradandó élményt nyújtottam neked?
A vacsora illata egyre megnyerőbb lett és meg kell hagyni, a szakácsa sem kispályás. A kettő együtt maga a főnyeremény. Hogy foghattam ki ezt? Az elmélkedésnek a fotelban pár perc múlva vége szakad, és helyette a konyhába lépdelek, hogy ismét valami hasznosat csináljak. Nem voltam az a tétlen a fenekén ücsörgő típus. Erre hamar rá fog jönni, ha a vacsora után sem távozik. Elnevetem magam, ahogy a fakanalat pörgetve kezd neki a szósznak, és egy kis tesztelés után nekiállok mosogatni. A romeltakarítás nem tart sokba, tekintve, hogy nem egy hadseregnek főzött, és nem vett elő mindennek külön tányért meg kanalat. Ezért külön hálás voltam neki. De a mosatlan edény is pár perc alatt elfogy és mikor már elindulnék, hogy ismét helyet foglalok, egyszerűen a kezembe nyomja a sajtot. Felmordulok, torokból, mintha dühös lennék, hagyom, hogy a farkas énem kicsit megmutatkozzon, és durcásan elkezdem reszelni a sajtot. -Ha én főzök neked, akkor te nem leszel tiszteletbeli kukta. Sőt, a konyhába sem jöhetsz majd be. Amire jó kis megoldásom is van.-mosolyodom el, és a tálba reszelt sajtot elé teszem, s mikor meglátom a tányérra halmozott kaját, megint elkap az az érzés, hogy a mai nap semmiben nem lehet hiányom. Elismerő pillantást vetek rá, majd helyet foglalok, és a szószra púpozott sajt után, mint egy éhes óvodás, csillogó szemekkel emelem fel a villát és kanalazok a számba egy nagy adag spagettit. Jelen pillanatban az sem érdekel, ha "bajszom" nő a szósztól, lehunyt szemmel ízlelem meg az ételt, majd a szakácsomra nézek. -Szerencsétlenségedre jó szakács vagy, és megtartalak még egy kicsit.-mosolygok, és emelem számhoz a következő falatnyi tésztát. Ha ebből valaki nem enne, nem éhen maradna, hanem kimaradna egy gasztronómiai élményből. -Mivel te vagy a szakács, a mosogatás ezek után rád fog maradni, így viszont enyém a megtiszteltetés, hogy a program további részére felkészüljek. Azt hiszem el kell ugranom egy üveg borért, mert az nincs itthon, addig azt hiszem nélkülöznöd kell a társaságom, bár elég nagyfiú vagy már, hogy kibírd.-gondolkodom el, bár a hűtő kezd kifogyni, nem csak bor kellene, de a nagy bevásárlás idejét elnapolom holnap reggelid.
Különös. Kis lakás, nem is lakta még be teljesen, mégis annyira hívogató... talán a lényének tudható be, talán annak, hogy nagyon fura módon az első percek óta megvan köztünk az az összhang, ami másoknak hetekbe, akár hónapokba telik, hogy kialakuljon köztünk. Ledobom a kabátomat az egyik fogasra, aztán a konyhába vetem magam, míg ő elszöszmötöl a szobában. A hagymaaprítás, húspirítás olyannyira lefoglal, hogy csak a neszezés hiányát veszem észre. Feltekintek, ott ül az ágyon, és nyálát csorgatva bámul. Hogy rám, vagy a készülő kajára, ezt nem tudom megfejteni. Mikor tesz rám egy elismerő megjegyzést, megforgatom a fakanalat, mint a rockdobosok a dobverőt, aztán teljes lendülettel nekikezdek a szósz gyártásának. Egészen addig, míg Leslie keze meg nem jelenik a hónom alatt, hogy csenjen a félkész kajából, amit elnéző fejcsóválással veszek tudomásul. - Tessék, tedd hasznossá magad - nyomom aztán a kezébe a sajtot és a reszelőt mikor végzett a mosogatással. - Ezennel kinevezlek tiszteletbeli kuktának - veszek elő két tiszta tányért, tésztát majd szószt halmozok rájuk, és várom, hogy megszórhassam reszelt sajttal. Remélem éhes, bár ezek az illatok még egy betegnek is meghoznák az étvágyát.
Fogalmam sincs, hogy mikor éreztem úgy utoljára, nem csak a motoron vagyok szabad, de az életben is. Most viszont pontosan ezt éreztem. Végre volt valaki, aki rövid idő alatt képes volt megnyitni a kissé zárkózott és elutasító énem, akit nem kezeltem le, mielőtt kimondta volna a nevét, valaki, aki egyszerűen mellettem volt és nem akart megváltoztatni. A motoron száguldva a lakásom felé, tekintetem a mellettem suhanó Chriest-re emelem, és elgondolkodva mosolyodom el, amikor a gondolatok csak sűrűsödve, de ugyan ezt az érzést erőltetik tovább. A nedves, párás kora délutáni levegő inkább fullasztónak mondható, mint kellemesnek, de ezt alighanem csak akkor kezdem el igazán érezni, mikor már két lábbal a földön állok, a motelszoba előtt, ahol a kis takaros lakást béreltem. Itt mintha különösen megrekedt volna a levegő az eső után. -Nem bánod, ha ezennel én kényelembe helyezem magam, és figyelem, amit csinálsz, ugye?-vonom fel szemöldököm, ledobva a kabátot az egyik fotelba, majd a szárítóra nézek és eszembe jut, hogy bizony ideje lenne elpakolni. Legyintek, hogy majd csatlakozom, és miután a cipőm az ajtó mellé teszem, zokniban csoszogok végig a szőnyegpadlón, és kezdem el leszedni a tiszta, immár száraz ruhákat. Tekintetem sokszor kalandozik el irányába, ahogy a konyhában kezd el sürgölődni, mintha csak otthon lenne, majd mikor a ruhakupacot az eddig használatlan szekrény egyik üres polcára teszem, leülök a kanapéra és onnan figyelem tovább. Lábaim kényelmesen keresztbe teszem, és próbálok betelni a látvánnyal, ami nehezen megy. Furcsa, de megszokható. -Határozottan jól áll az a fakanál a kezedben.-ismerem el, majd mögé lopózva csenek egy szál spagettit és széles, kissé gyermeki vigyorral, de csücsörítve szívom be a tésztaszálat, cuppogó hangot kiadva. Spagetti... a puszta gondolattól éhes leszek, és nem is ülök vissza a kanapéra, helyette inkább elkezdem elmosni a koszos edényeket, hogy legyen miből enni, és legyen hely az "utánpótlás" koszos edényeknek.
Mosolyom játékos, pimasz, és vállat vonok, mikor nekem szegezi a kérdést. -Nálam sosem tudhatod.-pislogok kislányosan, hangom olyan kedves, hogy amit mondok, komolyan sem lehet venni. Nem volt ő semmilyen terv része. Egyszerűen sodródtam az árral és elegem lett abból, hogy húzzam az értékes időt. Attól, hogy megcsókoltam, csak még biztosabb lettem benne, hogy a tegnap esti elutasítás nem volt hasztalan. Hát az biztos, hogy aki egyedül volt, annak fenn kellett magát tartania, ezzel nem tudtam vitába szállni. -Kellemes éjszaka mi? Szóval ez amolyan bevált módszer? Keresel egy helyet, ahol van egy kényelmes ágy, talán egy kis lepedőakrobatika is belefér a dologba, aztán reggel reggelit csinálsz? Sajnáljam, hogy az imént felállított teória egy része kimaradt?-érdeklődöm felvont szemöldökkel, míg a tojásból eszek egy falatot, majd a baconből, és a kenyeret csak utoljára hagyom, megkenem, és beleharapok. Közben végig arcát fürkészem, vonásait figyelem, szavaimban egy csepp komolyság nincs, ma reggel kijátszom a kártyát, amit tegnap este is. Szeretem, ha nem kell véresen komolyan beszélni, annak is eljön úgy is az ideje, és azt hiszem elég hamar így lesz. Aztán egy percre elmerengek, és azon kapom magam, hogy a félhold alakú medálom szorongatom. Vicces, hogy mennyire sokat jelent nekem valami, ami csak egy fémdarab, benne egy kővel. Csak egy tárgynak kellene lennie, mégis értéke van, eszmei értéke, számomra. -Másnak?-vonom fel szemöldököm, lábam nem húzom el, viszont ahogy az utolsó falatot is lenyelem, felpattanok és a mosogatóba teszem a tányérokat. Ráérek elpakolni később.-Valóban, itt az ideje másnak. Gyerünk lustaság, nem érünk rá egész nap.-fogom meg kezét, esélyt sem adva, hogy még egy kicsit ücsörögjön a széken, és a szobába húzom magam után. Felé dobom a tegnap este földre dobott nadrágját és magamra kapom a kabátom.-Azt hittem nem kell segítség az öltözéshez.-nézek rá mosolyogva, amíg felkapom a bakancsom is, és várom, hogy ő is elkészüljön. A gyomromban kellemes érzés lesz úrrá, bőven jóllaktam, még jobban is, mint terveztem, és az egész lakás kellemes reggeli illatában úszik. Mikor elkészül, kitessékelem az ajtón és bezárom a lakást, mielőtt bárminek lába kellhetne. Az úti cél megvan, és a motoromhoz lépve a bukót a fejemre teszem. A szívem ismét vadul kalapál, és annyi esélyt sem adok neki, hogy megléphessen előlem.
- Szóval egy előre kitervelt, aljas haditerv része vagyok? - kérdezem, de nem haragszom. Még ha így van, akkor sem. Inkább szórakoztat a dolog. Ha eddig azt mondtam, ez a lány szép és okos, akkor kiegészítem azzal, hogy a jelek szerint mindig eléri, hogy megkapja azt, amit nagyon akar. Körmönfont és ravasz, de tetszik ez a jellemvonás. - Nem vagyok házias típus - válaszolom meg a kérdését, mikor magam is leülök, és megkenek vajjal egy pirítóst. - De aki egyedül él, annak azért valamennyire meg kell tanulnia gondoskodni magáról. Mindig szívesen főztem... feltéve persze, ha volt mit - jelenik meg az utolsó mondatban némi keserű önirónia. - Mellesleg, tisztában vagyok vele, hogy ha egy kellemes éjszaka után reggelit csinálok egy nőnek, az azonnal azt éri, hogy mindegyik meg akar tartani magának - fűzöm tovább a szavakat, de persze annyi komolyság van ebben, mint abban, hogy én haditerv része lennék. Szívesen főzök bárkinek, mert van egy részem, amelyik gondoskodni kíván másokról, és mert sokszor ezzel fejezem ki azt a köszönetet, amit magányos, néha morcos pasasként szavakkal talán képtelen lennék. - Anyádnak igaza volt - bólintok, és eltolom magam elől az immár üres tányéromat, és feltűnik, hogy keze egy pillanatra végigsimítja a nyakában függő medált. - Csak épp azzal egészíteném ki, hogy ideje van a főzésnek, ideje van a csóknak, és másnak is - dőlök hátra a széken kényelmesen, és lábammal finoman megérintem a lábát.
Az ajkai iránti sóvárgás, a vágy, hogy csókolhassam, gyorsan kerít hatalmába és úgy vonom magamhoz közel, hogy egy pillanatra mindenről megfeledkeztem. Az erőm, ami még kicsit zabolátlan volt, csak kis híján nem tört utat magának és nem mutatta meg magát. Túl jó érzés volt hajába túrni, élvezni a csókot, és túl nehéz volt elszakadni tőle. De nem bírtam tovább húzni, halasztani a dolgot, ha egyszerűen úgy vágytam rá, mint egy szelet kenyérre, ha éhes az ember. Elszakadok tőle, és próbálok egy épeszű mondatot a számra erőltetni, de gondolataim egyértelműen tesznek ellene, hogy erre még csak távolról se legyek képes. -Ezt vehetem úgy, hogy a haditervem eddig sikeres ellened?-vonom fel szemöldököm, hangom még mindig halk, elfúló és légzésem közel sem nevezhető normálisnak. Szívverésem makacsul gyors tempót diktál, csak nagy nehezen hallom a környezet zajait, s nem a hangos dobogást, ami fülemben lüktet behatárolhatatlan ritmusban. Felnyögök, ahogy ajka nyakam érinti, kezeim erőtlenül hullanak ölembe, mikor elhúzódik, és bár egy pillanatra elönt a csalódottság, egyfajta öröm is, hisz, mint ő is mondta: amire vágyunk, még ha később kapjuk is meg, mint szeretnénk, csak édesebb lesz a mámor, ami akkor elönthet minket. Megfogom kezét és hagyom, hogy az asztalhoz vezessen, de mintha szikra perzselné meg bőröm, mikor tenyere kézfejem öleli körül. A bizsergés ismét végigszalad testemen, és próbálom a rám törő szédülést csillapítani. Helyet foglalok az egyik széken, és magam elé húzom a tányért, amin a pirítós van, s nem sokkal később mellé halmozva megkapom a tojást és a bacont is. Elmosolyodom, kellemesen esik a tudat, valaki kiszolgál. -Nem néztelek volna házias típusnak. De ez elgondolkodtat, hogy megtartsalak e.-jegyzem meg pimaszul, míg az első falatot villámra nem teszem, és meg nem ízlelem. A gyomrom korgása imént most már nem jöhet szóba, már az első falat után is jobban érzem magam, éhségem pedig némiképp csökken is.-Anyám szerint, ha egy pasi tud főzni, nem szabad elengedni. Mert néha ez jobban jön, mint az, hogy milyen jól csókol.-avatom be a nagy "családi" titokba, és észre sem veszem, hogy az anyámnak neveztem azt, aki csupán pár éve nevelt. Arcom egy pillanatra eltorzul, és ismét érzem a nyakamban lógó medál erejét.
Mámor. Őrjítő, önfeledt mámor, amit érzek, mikor megfogja a nyakam, magához húz, és lecsap az ajkaimra. Szomjasan szívja a számat, én pedig engedek az akaratának, és nyelvem megtalálja az övét, a szédülés pedig, amit eddig is éreztem a közelségében most újult erővel csap le rám. A csókja hatására a szívem kétszeres sebességgel kezd dobogni a mellkasomban, a bőröm forróvá válik, ahogy az övé is. Belenyögök a szenvedélybe, ami elönt, és amikor elválunk egymástól, úgy érzem magam, mintha ismét egy álomból ébrednék. Bár ebből nem szeretnék... nagyon nem. - Wow - nyögök csak ennyit, mert még megszólalni is nehezemre esik. Levegő után kapkodok, és csak nagyon lassan vagyok képes lecsillapodni. Bár jelen körülmények között csoda, hogy sikerül egyáltalán. - Azt hiszem, igaz a mondás, hogy minél tovább várni valamire, az annál édesebb lesz, ha sikerül végül megkapni - szólalok meg rekedten, aztán a következő csókot a nyakára nyomom, majd hatalmas sóhajjal elhúzom tőle a fejem, még mielőtt olyanra ragadtatnám magam, amire nem kéne. Konkrétan arra, hogy felkapjam, a szobába vigyem, az ágyra fektessem, és lebontsam róla a ruhákat. Pajzán gondolatimból a kenyérpirító kattanása ránt ki, elfordulok hát tőle, tányérra halmozom az ételt, és leteszem a konyhaasztalra. - Gyere - nyújtom ki felé a kezem, hogy lesegítsem a pulton való üldögélésből, és ahogy bőréhez érek, még mindig érzem közöttünk a vágy vonzását.
Miután megtárgyaltuk a másik alvási szokásait és elkönyveltük, hogy mindennek ellenére nem volt egyikünk sem annyira idegesítő a másik számára, hogy menekülőre fogja. Ez pedig már jelentett valamit, pláne, hogy teljesen józan pillanatunkban sem tűntünk el a másik szeme elől. Nem tudom megakadályozni, hogy a reggeli puszta említésére nem korduljon meg a gyomrom, és kislányos mosolyom pontosan ugyan így támasztja alá szerénységem, mely szerint igencsak vágyom arra a reggelire. Figyelem, ahogy tesz-vesz, élvezem a látványt, azon kapom magam, hogy elmerengek rajta, ehhez hozzá tudnék szokni. Ehhez is. Ahogy ahhoz is, hogy párnán túl egy fáradt, mégis kisimult arc fogad, mikor kinyitom a szemeim. Kérdésére bólintok, mert a felvetést követően nem arra vártam valamiért, hogy elfogadja, hanem arra, hogy számára a reggelivel véget is ért a nap. A jelek szerint mégsem, és ennek örülök, a kérdés csak az, hogy a kis tervemmel keresztbe tudom e húzni az elképzelt nyugalmas napot, vagy sem. Ha igen, hát egy próbát megért, ha nem, akkor végleg szabad utat kap. -Ne becsülj alá, mondtam, hogy nem vagyok egyszerű eset.-mondom eltökélten, de meg sem mozdulok, nem zavartatom magam, kényelmesen ücsörgök, tekintetemmel követve őt. Egészen addig, míg le nem guggol egy tálért. Testemen borzongás fut végig, mikor csókot nyom térdemre, de nem mozdulok, tüdőmben úgy benn szakad a levegő, ahogy ahogy csapdába esek közte és a mögöttem lévő fal között, szinte szédülni kezdek a légszomjtól. Próbálom a lélegzésem visszaterelni a normális ütemre, de nehezen megy, pláne, mikor még közelebb kerül hozzám, és ajkaimra suttogja a szavakat. -Már megtetted.-suttogom, tekintetem ajkaira siklik, és ölemben pihenő kezeim a vállain végigfuttatva a nyakára siklanak, és szavak nélkül, tekintetem hívogató, egyenesen sugározza felé, hogy mire várok, hogy mire vágyok. Végül engedek a kísértésnek, és közelebb húzom magamhoz, leküzdve azt az alig egy centit, ami eddig elválasztott tőle, és ajkaim lecsapnak övére. A másodpercek hosszú óráknak tűnnek, amikor végre a szédülésem a hirtelen kellemes érzéstől el nem múlik, de legalábbis csökken, és szapora légzéssel húzódok el tőle. Egyszerűen megléptem, amit tegnap és ma reggel is meg akartam, és könnyebben ment, mint hittem. Fogalmam sincs, mit éreztem, de az a furcsa hatás, amit rám gyakorolt, egy éjszaka alatt sem múlt el, sőt, csak erősebbnek éreztem. Ez lehetetlen, hisz alig ismerem...
Szívből és önfeledten, a fejem hátravetve nevetek fel, mikor azt mondja, idegesítően alszom. Lehet, hogy így van, nem tudom, hiszen önmagam sosem hallom alvás közben. Azért annyira mégsem lehettem bosszantó, hogy nem rakott ki az éjszaka közepén a hotelszoba ajtaja elé. Nem is kell sokat várnom a válaszára, ami nem szavakkal érkezik, a gyomra viszont akkorát kordul, mint egy távoli mennydörgés. Beszédes megközelítése annak, hogy maradjak, legalább a reggeli erejéig. Kinyitom a hűtő ajtaját, kipakolok onnan mindent, amire szükség van. Bacon, tojás, mindez tökéletes. Kenyérpirítót is találok, így legyárthatom a pirítóst is, aztán meglepve kapom fel a fejem, mikor programot ajánl a reggeli utánra. - Komolyan? - kérdezem, és önkéntelenül is felcsillan a tekintetem. A jelek szerint tényleg szimpatikus lehetek neki, ami viszont teljes mértékben kölcsönös. Ez a lány csodálatos. Kedves, szeretni való, és felfoghatatlanul, hogy ilyen rövid ismeretség után miért érzem magam ilyen jól a társaságában. De örülök, hogy ő ugyanúgy nem akar még szabadulni tőlem - a jelek szerint - ahogy én sem tőle. - Benne vagyok - válaszolom. - Ismerem az erdőt, és a környékbeli tavakat is. Azon a környéken táborozom a lakókocsimmal. Úgy ismerem a tájat, mint a tenyeremet, szóval kíváncsi vagyok, mi újat tudsz még mutatni nekem - teszek-veszek körülötte, ahogy a konyhapulton üldögél. Mindaddig, míg le nem guggolok, hogy az alatta lévő szekrényből vegyek elő egy tálat. A lábai épp a szemem elé kerülnek, és nem tudom megállni, egy apró, futó csókot nyomok a térdére, majd felemelkedem, és két kezemmel lezárom a pult két oldalán a menekülési útvonalát. Nézem a csillogó szemeit, kihívás árad belém belőlük, és önkéntelenül is közelebb hajolok hozzá. - Vigyázz, mert ha az én kezembe kerül az irányítás, könnyen elcsavarhatom a fejedet - suttogom, alig egyetlen centire az ajkaitól.
Mielőtt ismét elmerenghetnék rajta, hogy milyen ez a helyzet, eltűnök, és rendbe szedem magam. A kócos hosszú haj átka, hogy tíz perc fésülgetés után sem lesz jobb sokkal, így kontyba fogom, mielőtt kitépném az összeset. Aztán elaraszolok a konyháig, és a kellemes illatban úszva folytatom az ébredezést. A kérdésemre adott válaszán csak mosolygok, míg figyelem, ahogy a kávémmal babrál, és kényelmesen nekidőlök a pultnak, figyelve minden mozdulatát. -Helyes. Ez az én ágyam varázsa. Pihentet.-jegyzem meg mosolyogva, de ahogy felnevet, nem értem, miért teszi. Érdeklődve nézek rá, és hirtelen azon kapom magam, hogy gúnyolódását sem veszem zokon. Már épp vállára csapnék, amikor elém tartja a kávét. Csúnya, alattomos húzás, ahogy próbálja az elkerülhetetlent elkerülni. -Visszavonom. Idegesítően hangosan szuszogsz, és egész éjszaka a homlokom csikizte a leheleted.-vágok vissza kicsinyesen, széles mosollyal arcomon. Pont nem érdekelt, hogy hogy aludtam, és mivel nem tűnt el, gyanítom őt sem zavarta, hogy én hogy alszom. Legalább nem annyira, hogy a kényelmes ágy helyett egy parkban lévő padot választott volna. Számban összefut a nyál és hasam megkordul. A tökéletes, hallható válasz a felajánlásra, mire a kávémmal karöltve a pultra ülök, de tekintetem továbbra is rajta tartom. -A reggeli jól hangzik, a hűtőben mindent találsz hozzá.-kortyolok a kávéba, majd ajkaimba harapva hozzá teszem.-De vigyázz, még visszaélek azzal a kiszolgálással.-szememben felcsillan valami tűz, és a kávém kortyolgatva kinézek az ablakon. Felmerül bennem egy ötlet, de nem tudom, belemenne-e, így a gondolatnak hangot is adok. -Reggeli után mi lenne, ha elmennénk valahova? Mondjuk az erődbe, vagy a tóhoz? Szeretnék mutatni valamit, persze csak akkor, ha nem unod a társaságom és van hozzá kedved. Vagy akár itt is maradhatunk, ez most rajtad áll.-nem erőltetem a dolgot, ahogy ő sem tette, s ahogy pár perccel később már az üres kávés bögrémre nézek, a mosogatóba teszem azt, és kényelmesen elhelyezkedve a pulton, nem zavartatom magam, hogy esetleg útban vagyok neki. Ha így van, majd szól úgy is, addig pedig a kis konyha előnyeit is kiélvezhetem. Úgy se nagyon használtam mostanában ezt a helységet.
Szerencsére eltűnik a szemem elől felöltözni, így én is lenyugodhatok annyira, hogy képes legyek kimászni az ágyból, és megcélozom a konyhát. A kávé illata maga a mennyország... Kiöntöm a saját adagomat, feketén, ahogy szoktam, aztán elkészítem az övét, ahogy kérte, sok tejjel, és sok cukorral. Valami női sajátosság lehet, hogy csaknem mindegyikük így issza, bár nyilván ízlés dolga. Csak egy önelégült vigyorra futja tőlem - amit hál istennek nem lát - mikor azt mondja, én is úgy aludtam mellette, mint egy kisgyerek. - Jó éjszakám volt - mondom mikor aztán megjelenik, immár felöltözve, és hatalmasat nyújtózom. -Álomtalanul aludtam, de jólesően és pihentetően - teszem hozzá, aztán hirtelen felnevetek, és Leslie kérdő tekintetére rábökök a mellkasomra, majd a hasamra. - Itt - dörmögöm. - Innentől idáig folyt a nyálad, olyan édesdeden aludtál. Alig tudtam megállni, hogy ne kezdjek el nevetni az éjszaka közepén - vigyorgok az emléktől, aztán még mielőtt hozzám vághatna valamit, elé tolom a kávét. - És most mi lesz a program hátralévő része? - érdeklődöm. - A kávé után felszólítást kapok az azonnali távozásra, vagy van bennem annyi sárm, hogy kissé még marasztalj? Mert ha az utóbbi, akkor azt hiszem, készítek neked valami reggelit. Bacon és tojás megfelel? Pirítóssal, és vajjal - tárom szét a kezeimet. - Nem vagyok egy Jamie Oliver, de ennyit még képes vagyok elkészíteni. Mondjuk úgy, köszönetem és hálám jeléül, mert nem csak szóba álltál velem, hanem vendégül is láttál. Szeretnék teljes körű kiszolgálást nyújtani neked - mondom befejezésképpen, aztán elhallgatok. Az utolsó mondat kissé kétértelműre sikerült, az már csak rajta múlik, hogyan is értelmezi.
Igyekszem csendesen mozogni, hogy ne ébresszem fel, de elfelejtem, hogy a kávéfőző nem az a csendes típus, és könnyedén keresztülhúzza minden tervem. Az pedig, hogy egy szál törölközőben ácsorgok előtte, pont reggel, nem igazán előnyös. Szinte arcomra fagy a mosoly, és hajamba túrok, ahogy kinyitja szemeit. Ez nem a lányos zavar jele, hanem a helyzet abszurditása. Nem érzem magam másnaposnak, az éjszaka minden pillanatára emlékezem, de pont úgy ácsorogtam most, mintha nem így lenne. -Jó reggelt.-mosolygok rá, figyelve, ahogy életet lehel ő is magába, és az idővel elhalkuló kávéfőző felé nézek.-Nem épp így terveztelek felébreszteni, de az egy gonosz kis szerkezet.-nézek a konyha felé, majd ismét rá, és vállat vonok, kezemben továbbra is a tiszta ruhákkal. A lábamon végigszaladó vízcseppek a szőnyegpadlón sötét foltot hagynak maguk után, és mikor már indulnék felöltözni, mikor ismét megszólal. Mosolyogva nézek rá, angyali tekintetem rá emelve pislogok, rebegtetve a szempilláim. -Azt hittem ez már megvolt.-vonom fel egyik szemöldököm, és biccentek a konyha felé.-A mosogató feletti polcon van pár bögre. A vendégszeretetem kárpótlásául nekem is készíthetnél egy feketét, sok tejjel, sok cukorral.-adom le a rendelésem, majd a bóktól mosolyogva libbenek vissza a fürdőbe, ahonnan azért a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül kiszólok. -Utóbbi elmondható rólad is.-hangom derűs, és ahogy a fehérneműt magamra kapom, következik egy farmer és egy egyszerű atléta, végül hajam kontyba kötöm, és feltörölve a fürdőszobában lévő tócsákat, visszasétálok hozzá, ekkor már a konyhába. Alig telhetett el tíz perc, de a kávé illata olyan üdítően hat, hogy még inkább felébredek tőle. -Jól aludtál?-érdeklődöm a bögrém a kezembe véve, míg a következtetést levonom magamban, nem csak a félhomályban és az alkohol mámorában volt helyes, de így nappal is igencsak jól néz ki. A fehér pólón keresztül még mindig olyan izmos, mint ahogy este láttam, és mivel nem tűnt el az éjszaka, merek tenni egy következtetést, hogy a visszautasítás nem volt elriasztó dolog számára.
Halvány mocorgást érzékelek ugyan magam mellől, ahogyan az is eljut a tudatomig, hogy a lehunyt szemhéjamon keresztül is fény tűz rám, de a következő másodpercben újra győz fölöttem az álom. Egészen addig, míg valami vonatfüttyhöz hasonló hang magamhoz nem térít, amitől úgy ülök fel, mintha hirtelen rugók nőttek volna a párnámra. Beletelik néhány másodpercbe, míg tudatosul bennem, hol is vagyok éppen, és az is, hogy nem életveszélyben. Mert az előbbi hirtelen ébredésem annak volt betudható, hogy abban a pár pillanatban, ami elválasztott a teljes ébrenléttől azt hittem, minimum egy vonatsínen tértem nyugovóra. - Oh... - dünnyögöm kissé bedagadt szemekkel, aztán beletúrok a hajamba, és megvakarom a borostás képemet, mikor is Leslie jelenik meg előttem. Alighanem most zuhanyzott, mert bőrén még látok néhány vízcseppet, ettől pedig a tegnap éjszaka utolsó mozaikdarabkája is helyére kerül a fejemben. A bár, a motorút, és az éjjeli menedékhely. - Szia - mosolygom el magam szélesen, mert furcsamód különös nyugalom van bennem, aztán megérzem a kávé illatát, és úgy szimatolok a levegőbe, mint... nos, mint egy éhes farkas. - Ha most azt mondod, hogy ebből a kávéból én is részesülök, azonnal és végérvényesen leveszel a lábamról - mondom, immár az álom utolsó maradékát is kidörgölve a szememből, és egyelőre nem mutatom szándékát annak, hogy képes lennék megmozdulni az ágyon való ücsörgésből. Legalábbis addig nem, míg a férfiak ébredésének velejárója el nem múlik az ágyékomból. - Ezennel két dolgot állapítok meg - pislogok Lesliere. - Hogy nyilván tényleg nem horkolok, mivel nem a hotel ajtaja előtt ébredtem. Másodszor pedig azt, hogy ha még nem mondták volna, aranyos vagy, ahogy alszol - biccentem félre a fejem. Veheti bóknak is, ha akarja, de pusztán a tényeket közlöm.
Kezdőlap
