Nem hazudtolom meg magam, és olyan válasszal rukkolok elő, ami vélhetően, reakciójából ítélve, nem éppen tetszik neki. Sajnos nem nagyon foglalkoztat ez, sőt. Voltaképpen élvezem, hogy kicsit húzhatom az agyát, és ha nem így lenne, nem is én lennék. Vele annyival másabban viselkedek. És ilyenkor akaratlanul eszembe jut a pár hónapja történő találkozásunk, minek emlékére még most is elfog a nevetés. Mit képzeltem én akkor?
-Igaz, de ól mondod. A nagy szerencse, hogy szeretsz.-öltök rá játékosan nyelvet, bár kétlem, hogy bánná, hogy ilyen vagyok. Ha így lenne, nem kérte volna meg a kezem. Viszont azt hiszem kezdem megtanulni, hogy hol a határ a pimaszságban, visszafogni mégsem fogom magam vissza túlzottan, ugyanis a játékos csipkelődés oda-vissza érvényesül, és ez így jó.
-Hát, azért nem osztoznék mással azzal sem, ami én vagyok. Szerintem valljuk be mindketten, megvan a maga szépsége is a létezésünknek, meg a maga csúfsága is.-vonok vállat, és ezzel azt hiszem ezt a témát le is zárhatjuk.
-Hát, ha egy kicsit ritkítanál a borostádon, ami a nyaralás alatt megnőtt egy kicsit, akkor az ágyamba engedlek. Kezdesz a nagyapámra hasonlítani.-engedek el ismét egy pimasz megjegyzést, ahogy szabad kezemmel végigsimítok arcán, és valóban, borostája jóval nagyobb, mint a megszokott. Bár csupasz, kölyök képűként is épp annyira helyes volt, mint így.-Szeretem, ha a nyakamba fúrod az arcod, de tudod, hogy csiklandós vagyok.-állok fel az asztalon ülésből és lépek a konyhapulthoz, kezemben az üres bögrémmel, majd visszafordulok hozzá.-Vár egy halom szennyes is, plusz a lakókocsiban is rendet kellene tenni egy kicsit. Szóval megleszek ma, nem kell féltened.-dőlök a pultnak egy pohár víz kíséretében, és ezt amolyan végszónak is szánom, hogy lassan induljon el, mert az erdőig is el kellene még jutni sötétedés előtt, plusz a megfelelő helyet is meg kellene találni az átváltozáshoz.

Elnevetem magam szavaira és elégedetlenkedve rázom meg fejem. Nem tudom megállni, hogy ne szóljak vissza valami frappánsat, így ahogy befejezi  a kis monológot, jól odaszúrok.
-Megnyugtatlak, nem csak előtte mész az agyamra.-harapok alsó ajkamba, elnyomva a nevetésem, ahogy szenvtelen megjegyzésem erőteljes hangsúllyal mondom, cseppet sem komoly hangon, inkább kuncogva.
A bögrékbe töltök némi feketét, de szavaira kissé összerándul a gyomrom és tagadni nem tudnám, hogy az a gombóc nem siklik torkomba hasonló gyorsasággal. Az időérzékem szinte teljesen lehagyott, és míg én bármikor bundássá változhattam, neki egy hónapban csak egy ilyen nap jutott. Véleményem szerint az átváltozás fájdalmának hála, ez az egy nap is bőven elég volt.
-El is felejtettem...-dünnyögöm az orrom alatt, érzem, ahogy arcom megváltozik kicsit, és mikor felé fordulok, ugyan próbálok üde és friss arcot mutatni, de aggodalom inkább látszik rajtam.
Leülök az asztalra, pont elé, és úgy nézek le rá, de szavaira ismét mosoly siklik arcomra.
-Majd ha lesz időm, a fene nagy szabadságodért még meg is sajnállak. Nem kértem, hogy kötelezd el magad, így alakult. Ez a sors. És én nem bánom.-vonok vállat, az ujjamon lévő gyűrűre nézve, majd kávémba kortyolok és csak ezután folytatom.-Menj csak, én azt hiszem addig elmegyek a városba. Kicsit körbenézek. Vagy maradok és alszom. De utóbbi jobb lenne, ilyenkor én sem vagyok valami nyugodt típus, hiába nem kötelező átváltozni, de érzem a Hold vonzását.-forgatom meg szemeim, a kávét kortyolgatva, ugyanis a boszorkány énem valamiért közelebb állt hozzám, mint a farkasom.

A másodpercek tört része alatt rakom össze a dolgokat, nyitom ki szemem, érzem meg az ujjamon lévő sújt és mosolyodom el a bozontos fej láttán. Többé-kevésbé szokatlan, új helyzetnek érzem a jelenlegit, és nehezen tudom elhinni a tegnap esti történteket, de boldog mosollyal arcomon megyek a konyhába és teszek oda főni egy kávét.
A halk lépteket ha nem akarnám is meghallom és az ölelő karokat megérzem derekamon. Elmosolyodva nézek ki a konyha ablakán, míg borostás arca nyakam csiklandozza.
-Nem rajtam múlik. A boszi képességeim a kávéfőzésre nem éppen alkalmasak.-nem fordulok meg, de így is végigsimítok arcán és figyelem a halkan csöpögő kávét, ahogy elkezd lefőni.
-Hmm...-gondolkodom el kérdésén, és fordulok felé, nekitámaszkodva a pultnak, így közé és az előbb említett rész közé szorulva.-Igen, valami olyasmit álmodtam, hogy ez bozontos farkas megkérte a kezem.-viccelek vele, majd reggeli, kissé még kába mosollyal nézek rá fel.-Nem, nem álmodtam. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy álmodozzak.-vallom be, mire a kávéfőző hangos visításba kezd, jelezve, hogy lefőtt a kávé. Gyors csókot nyomok arcára, és fordulok vissza a pult felé, lenyomva a kis gombot és a két bögrébe kiöntök egy-egy adagot.-Tej cukor vagy csak feketén?-érdeklődöm, akár egy felszolgáló, és sajátomba töltök csak feketét, amilyen álmos vagyok, nem hiszem, hogy el kellene rontani a hatást, amit kiválthat belőlem a fekete nedű.

-Szóval önző vagy... de ez tetszik...-suttogom ártatlan képet vágva, és inkább visszafúrom fejem nyakához, és álmosságommal küszködve, ellenkezve, igyekszem szemeim nyitva tartani, és ébren maradni, amíg csak tudok.
-Emlékeztetnélek, hogy hol nőttem fel.-emelem meg fejem annyira, hogy arcának vonásait láthassam, forró bőrét mégis érezhessem fejem alatt.-Kártyán csalni engem is megtanítottak. És bár nem kifejezetten gyereknek való, de a boltból ezt-azt elcsenni is, bár azt hiszem, úgy öt éve ez a tudásom megfakult.-vonok vállat. Nem vagyok tökéletes, ahogy ő sem, és a múlt, az múlt, ha nem beszélünk róla sem változtatható meg, hát akkor minek titkolni mindenáron.
Kissé felmordulok, majd még szorosabban simulok hozzá, ahogy kezem megemeli és csókot lehel rá.
-Majd azért mesélj ezekről is. Komolyan érdekel.-biztosítom róla, de e szavakat már félig suttogva mondom.-Szeretlek.-mormogom, beszívva illatát, és másodpercek alatt mély álomba merülök, s szinte mozdulatlanul alszom át az éjszakát.
Reggel furcsa érzéssel kelek fel, de nem mozdulok, a párnán nyugtatva fejem nézem Chriest kisimult vonásait, bozontos haját, majd mosolyogva emelem fel kezem, és az ablakon beszűrődő reggeli napfénynél vizsgálom a csillogó követ, melyről visszaverődik a fény. Óvatosan kimászok az ágyból és a konyhába indulok, hogy főzzek egy kávét. Az ágy és a konyha közti út gyertyáit átlépkedve haladok, mivel tegnap este azokat nem szedtük össze, ma már ideje lenne.

Szavaira kikapom fejem alól a párnát és kedvességem jeléül hozzá csapom, vigyorogva figyelve, ahogy eltűnik mögötte, és kissé fölé magasodva nézek le rá.
-Aljas? Mi volt ebben az aljas? Szerintem aranyos vagyok.-veszem fel az ő stílusát, vállam mögé dobva hajam. a félhomályban úszó szoba fényénél is szinte biztosra veszem, ogy mosolyó tekintetem látja ő is. A kék íriszem ugyanis olyan világosan káprázik az örömtől, mintha a legfényesebb drágakő lenne.
-Abba ne menjünk bele, hogy ők mit dugdosnak a gatyádba, de azt biztosra veszem, hogy ami a gatyádban van, azt ők akarják máshová dugdosni.-sziszegem rosszallóan, és a puszta gondolattól is érzem, ahogy a torkomból nem tudom visszafogni előtörő morgásom.-Bizonyos dolgokat magamnak szeretnék tudni, de ilyn alapon én is elmehetek táncolni.-vágok vissza, mikor mégis úgy dönt, hogy belátja, nem ez volt a világ legjobb ötlete, s mikor csókot nyom ajkamra, visszadőlök vállár.
-Addig örülj, még csak a fogam fehérjét látod.-dünnyögöm, ujjaimmal apró köröket leírvva mellkasán.-Amúgy meg nem vagyok féltékeny, de azt hiszem, arra sem vagyok kész, hogy ma ezen még vitatkozzak is veled. Szándékomban áll lassan aludni, viszont neked hála elment az álom a szememről. Ezért minimum egy estimesét kérek.-simulok bele ölelésébe, kipréselve kettőnk közül minden levegőt. Ha valami, hát ez hiányzott volna az estéimből, a nappalaimból. Ha nem cukkolhatom és ő viszont engem, unalmas lenne minden. De egy valami biztos, ideje lenne normális munkát keresni ismét és visszatérni a mókuskerékbe.

-Gyengébb kifogást keresni sem lehetne...-dünnyögöm morcosan, ajkam szélén mosollyal. Bár ha úgy vesszük szavaiban van némi igazság, és cseppet sem bánom az izmos felsőtesthez simuló pólót, ám hozzá bújni úgy, hogy fejem szinte mellkasához ragad, annyira már nem volt kedvelt tevékenység tőlem.
-Hangyaboly. Egy vizes, hangyás pasinak mondtam igent. Fokozd még kérlek.-piszkálódom tovább, s eloltva a gyertyákat végül engedek a kísértésnek és vállára hajtom fejem, hozzá bújva, beszívva illatát.-De hidd el, én is érzem.-suttogom halkan, de boldogan a szavakat. Végtelenül boldog voltam mellette, élveztem, hogy felnőttnek érezhetem magam mellette, nőnek, akit tenyerén hordoznak, akit szeretnek. Hogy volt valakim, aki fontosabb volt mindennél.
Hallgatom, amit mond, fejem kissé felemelve, a szűrt félhomályban ha erőlködik láthatja arcom, majd azt is, ahogy az érdeklődés helyére szinte döbbenet ül ki arcomra. Szavak helyett végül mégis tettekben fejezem ki magam.
-Adok én neked táncolást...-nevetem el magam, elkapva az egyik kispárnát fejem mellől és erőteljesen, de nem túl durván arcára csapok vele.-Ne akard, hogy meggondoljam magam. Ez itt, csak az enyém, nem osztozkodom senkivel.-simítok végig hasfalán, a félhomályban is mosolyogva, szinte ragyogó kék szemekkel, ahogy félig felülve nézek le rá.

Belegondolva ebbe az egészbe, kicsit fura. Esküvő. Ez még távolabb állt tőlem, mint a tény, hogy jegyben járok valakivel. Nem felelek, csak mosolyogva bólintok, bár elkezd motoszkálni az agyamba a gondolat, hogy milyen is lenne az az egész. Én nem akartam nagy felhajtást, nagy esküvőt, jobb szerettem volna valami egyszerűt, de először is ezt az időszakot akartam kiélvezni, mert terveim szerinte csak egyszer élem ezt meg életemben.
Látom, hogy elgondolkodik, ezt kihasználva lopom el az üveget a pohárral együtt és tűnök el a takaró alatt, vigyorogva kiadva az utasítást neki. Látom arcán, ahogy rosszallóan nyöszörögne, és felsóhajtva távozik a fürdőbe, mire csak elmosolyodom és megiszom a poharamból a maradék pezsgőt, elsietek a hűtőig és egy kanalat nyomva az üveg tetejére, visszateszem azt a hűtőbe. A jegyet pedig hagyom, hogy a mosogatóban kiolvadjon.
Mire készen van, én már párnámra dőlve várok rá, de ahogy a szoba félhomályában meglátom a felsőtestéhez tapadó pólót, már előre tudom, hogy a törölközőt ismételten mellőzte
-Hát persze.... miért is használnád a frissen mosott törölköződet...-mormogom, próbálok közben sértett és morcos képet vágni, de a szám sarkán bujkáló mosoly levakarhatatlan és haragudni csak ezért képtelen lennék.
-Eddig még fáradt voltál a vezetéstől.-emlékeztetem, most mégis úgy néz ki, mint akinek minden elemét feltöltötték és bőségesen kialudta magát.-Először is...-suhintok a levegőbe ujjaimmal, a földön heverő gyertyákat eloltva.-Nem akarok éjszaka megsülni veled. Másodszor pedig megmozdulni sincs erőm jelenleg.-és tényleg. visszaejtem kezem a takaróra és bár még nincs olyan késő, úgy érzem, mintha minden csontom vasbetonból lenne.

A szívverésem kezd lecsillapodni, és a levegőt is határozottan nyugodtabb tempóban veszem, ahogy karjai körülölelnek. A gyűrű érintését ujjamon viszont azt hiszem nem fogom ilyen könnyen elfeledni, megszokni. Sőt, féltem, még napokig nézegetni fogom és minden alkalommal magamba kell csípni, hogy tudatosuljon bennem, nem álom, valóban megtörtént, és igen, én vagyok menyasszony.
-Jó tudni, hogy a szájalást a hajam bánná.-vigyorodom el, nem mintha eddig nem mosolyogtam volna úgy, mint egy vadalma, épp ellenkezőleg. A mellette folyton birtokolt mosolyom most szinte vigyorként fagy arcomra és nem is akarom eltüntetni onnan ma este.
-A fene egye meg, pedig már épp házi rabszolgává akartalak avanzsálni.-ingatom meg fejem, de ahogy elejti a megjegyzését, akaratlan vigyorogva csapnám nyakon, de megakadályozza ezt egy határozott, de nem szorító kézlefogással.-Még épp, hogy igent mondtam, és te máris el akarsz fenekelni?-vágok vissza pimaszul vigyorogva, de nem tudnék rá ma haragudni. És a valódi vitákból is elég volt ennyi, amennyi jutott.
Figyelem, ahogy pezsgőt tölt, elégedett mosollyal arcomon kísérem mozdulatait, és elveszem a poharam, mikor felém nyújtja, annak oldalához koccintva a gyűrűt. A fura érzés ennek köszönhetően csak tovább nő bennem.
-Ránk!-koccintom övének poharam, és belekortyolva a pezsgőbe összevont szemöldökkel döntöm oldalra kissé fejem.-Okra? Miért, többen lesznek?-slisszanok el mellette felkapva a pezsgőt, és magammal viszem azt az ágyba, a frissen húzott takaró alá bújva mégis visszanézek rá.-Apropó, Mr. nem vagyok papucsférj. Most cseréltem ágyneműt, szóval tegyél le róla, hogy beengedlek ide, amíg izzadt vagy és koszos.-trónolok az ágy közepére, kezemben a pezsgővel és a pohárral.

Az életem tündérmese részének puszta létezését sem gondoltam soha, nem azt, hogy ilyesmi megvalósulhat mellette, velem. Csak nem ment volna. Most mégis gondolkodás nélkül csúszik ki a számon a világ legtermészetesebbnek hangzó válasza a kérdésre.
Ujjamon érzem a hideg fém érintését, a furcsa érzést, hisz sose hordtam megannyi ékszert a nyakamban csillogó kék medálon és a tőle kapott karperecen túl. A mázsás súly mégsem jutna eszembe az aprócska aranygyűrű láttán, ellenben az, hogy elhagyom, lecsúszik az ujjamról, s hasonló filmes jelenetek sorra törnek rám. Gondolni sem szeretnék ilyesmire, így könnyes arcom letörölve simulok karjába szótlanul, hevesen verő szívvel, szinte remegve a boldogától, egészen addig, míg ölelése tüdőmben szorítja a levegőt, azt sem bánom viszont.
-Csak meg ne bánd ezt a kijelentésed.-nevetem el magam, távolabb tessékelve őt kissé, hogy levegőhöz jussak és megtörölhessem könnyes arcom.-Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltelek ki magam mellé, de nem is érdekel.-simítok végén arcán, magamhoz húzva csókolom meg lágyan, mégis határozottan és érzelmekkel teli, ujjaim tarkójára siklanak és úgy simulok ölelő karjaiba.
-Ha legközelebb megríkatsz valamivel, esküszöm a magasságosra, hogy kiraklak éjszakára az ajtó elé. Nem fair dolog ezt csinálni velem.-rázom meg fejem, az ujjamon lévő gyűrűt vizslatva, de szavaimon érződik, hogy csak a dacoskodás szól belőlem, amiért nem szeretek sírni, de a legkevésbé sem bánom ezeket a perceket. Sőt, inkább minél több ilyenben szeretnék még úszni.

Ledöbbenten, szinte sokkos állapotba kerülve kerülök, ahogy a szoba elvarázsoló látványát felfogja tekintetem és ha akarnám sem tudnám leplezni, hogy meglep. Tudtam, hogy mit mondott két napja, tudtam a választ. De nem gondoltam, hogy ilyen hamar meg is teszi, amit mondott, és nem egy reggeli hancúr előtt kéri meg a kezem, hanem gyertyákkal, zenével és az asztalon lévő pezsgővel. Én meg egy szál kinyúlt felsőben feszítek előtte, az ő felsőjében, kócosan. Próbálok kitérni arra, hogy nem érek én ekkora fáradozást, de megszólalni se tudnék, s ahogy elé érek és mélyen szemébe nézek, s meghallom szavait, a könnyeim előtörését megakadályozza egy esetlen felnevetés, ahogy a beszédéről beszél, hogy végül mégsem azt mondja, amit először eltervezett. Mégis minden szava őszinte, és arra ösztönöz, hogy megakadályozzam lábaim remegését és képes legyek várni az amúgy is nyelvem hegyén lévő válaszommal. Megjegyezném, hogy én is így érzek, de esélyem sincs, fél térdre ereszkedve teszi fel a kérdést, és a gyűrűvel párosuló látvány, az összes érzés, ami bennem kavarog előtör, és engedek könnyeimnek, hogy szabadon csorduljanak ki szememből örömömben.
-Igen.-suttogom először, majd erőt veszek magamon, és határozottabb hangon próbálok megszólalni, kevés sikerrel.-Igen.-arcomra széles mosoly költözik, és úgy nyújtom felé remegő kezem, mintha attól tartanék, ha megfogja azt, azonnal felébredek ebből az álomból.

A fürdés közepedet elfeledkezem az időről, egyszerűen jól esik kicsit magammal foglalkozni, még ha a végkifejlet nem is egy apró selyembe burkolt kisasszony is lesz, sokkal inkább egy kissé fáradt nő. Mégsem hiszem, hogy bánta volna ezt tőlem, s igazából én sem bántam, hogy miatta nem kell folyton sminkben és magassarkúban toporognom. Az nem én voltam.
Kilépek a fürdőből, de ami fogad, ez szinte rám hoz egy szívrohamot, hisz az említett testrészem hevesen kezd dobogni és megszédülve kis híján a mellettem lévő ajtófélfának kell dőlnöm.
-Nee...-kezdek neki egy suttogó ellenkezésnek, aminek semmi köze ahhoz, hogy tudom, mire készül, ahogy ahhoz se, hogy nem szeretném, egyszerűen csak érzem, ahogy megannyi lepke szökik a gyomromba és könny a szemembe. Nem készültem fel ilyesmire, s szerintem erre senki sem tud igazán.-Ezt mind miattam?-lépek kijjebb az ajtóból, ahogy a zene háttérzajként belengi a gyertyák fényétől és melegétől pompázó szobát, és érzem, ahogy alsó ajkam megremeg, s kénytelen vagyok ráparancsolni magamra, hogy el ne pityeredjek, mint mellette már párszor megtettem. Mert senki nem volt képes belőlem ilyen hatást kiváltani, s soha, senki nem tett még ilyet értem. Egészen közel érek hozzá, és próbálom továbbra is tartani magam, mosolyom magabiztossá varázsolni, de úgy elérzékenyülök, hogy képtelen vagyok ilyesmire. Csak ledöbbenten állok vele szemben, hevesen, torkomban dobogó szívvel.

-Legalább valakinek feltűnik.-rántok vállat vigyorogva, ezzel elismerve, hogy igencsak hiányoltam, bár az elkövetkező hetekben valóban jó lenne már némi munka után néznünk, és a koncentráló képességem miatt ez jó lenne, ha nem egy helyet ölelne fel mindkettőnk számára.
Elkezdek pakolni, de ahogy kikapja kezemből a csomag kávét, összevonom szemöldököm, majd vonom fel egyiket magasabbra, így furcsa arcvonásaim tökéletesen kifejezik az érzéseim, az értetlenségem.
-Furcsa vagy te nekem.-jegyzem meg, majd közelebb lépek hozzá, egy gyors csókra.-De nem érdekel, a fürdő kivételesen valóban vonzóbb, mint a pakolás.-vonok vállat, ahogy a fürdő felé tol, majd azért még vállam felett visszanézek.-Tudom, hogy imádod a fenekem, nem is tagadhatod le.-tűnök el a fürdőben, arcomon pimasz mosollyal, majd megnyitom a fizet, s földre dobálva ruháim hagyom, hogy a forró víz alá állva minden utazásban elgémberedett porcikám ellazuljon. Megmosom a hajam, majd törölközőt csavarok magam köré, áttörölgetem a hajam, a párás tükörben szemlélem meg a szemem alól eltűnő karikák hiányát, majd fogmosás, és hajszárítás következik. Jó fél órát bent élvezkedem az időközben szauna hangulatú helyben, mikor végre magamra kapom az egyszerű hálóruhám, ami egy, a nemrég szóban forgó furcsa színű pólójából áll és egy rövidnadrágból, ami jó pár éve szolgálja mellettem a hálónadrág becses szerepét. Semmi kedvem nem volt most a feszülős pólókhoz, ez a közel térdemig érő viszont igen kellemes. A kilincset lenyomom, másik kezemmel hajam egyik oldalamra tűröm, és úgy lépek ki a fürdőből.

Leülök a megvetett ágyra, majd vissza berakni egy újabb adagot, felporszívózni, elpakolni, majd újabb kör. Az órák egyre telnek, s ahogy elfogy a tennivaló, visszaülök ismét az ágyra. Elmosolyodva nézek a karperecre, mélázok el az elmúlt napokon, és mikor meghallom a közeledő motor zaját, az ablakhoz lépek és megbizonyosodom róla, fülem nem csalt. A konyhába sétálok, odébb tolva a székeket, hogy le tudjon majd pakolni, s mikor belép az ajtón, elégedettség ül ki arcára, enyémre pedig egy mosoly, hogy karácsonyfaként felpakolva egyensúlyozik a konyhaasztalig.
-Fel sem tűnne.-nevetem el magam, ahogy a zacskókkal mellém oldalazva lepakolja azokat, mire belenézek a szatyrokba, és nyugtázom, hogy valóban mindent megvett, amire szükségünk lehet, mondjuk úgy egy hétre legalább. Tekintettel rá, hogy a vásárlás nem volt kedvencem, mániám, így nem haragudtam, hogy kisebb vagyont hagyott ott a boltban a vásárlásokkal töltött időt lecsökkentve.
-Megtisztelő, hogy ezt gondolod pusztán azért, mert rendbe tettem a lakást. Igazán hízelgő.-szólalok meg, viszonozva csókját.-De semmi boszorkányság nem volt benne, te tűntél el órákra.-szurkálódom korholó hangon, arcomon mégis ott csillog mosolyom.-De megérdemelsz egy fürdőt, szóval irány tusolni, és feküdj le. Majd én elpakolok.-lépek el tőle, az egyik szatyor tartalmát elkezdem kipakolni, ellentmondást nem tűrő, határozott és eltökélt mozdulatokkal.