Ismét feláll köztünk a megszokott rend, egymás vérét szívjuk, és szórakozunk a másikkal. Ez volt az, amit szerettem, de tudtam, az élet nem csupa jó dologból áll. Így mikor asztalhoz ülünk, s alig tizenöt perc alatt belapátoljuk a pizzát, hálás vagyok a jelennek. Nem voltam vallásos, akkor biztosan máshogy fogalmaztam volna.
Mikor pedig felajánlja a munkamegosztást, elmosolyodom, végül pedig szavainak hála elnevetem magam.
-Először is kérdeztem, hogy vezessek-e, de te leintettél, hogy ne.-kezdek neki fintort vágva, de hangom immár ismét boldogságtól csilingelő.-Másodszor. Ne bízd el magad. -kacsintok rá, de több, nagyobb és hosszabb ideig tartó mozgásra még mindig nem vagyok képes.-A ruhákat valóban jobb, ha rám hagyod. A lakókocsiban láttam egy pólót, ami furcsa szürkés-kék színt öltött magára.-cukkolom elégedett vigyorral képemen, s ahogy feláll a székről, felállok én is. Megropogtatom hátam, majd a két tányért a mosogatóba teszem. Megforgatom szemeim, mikor leinti a vásárlólista részét, és mikor a pénzre tereli a szót, ellibbenek mellette és a kezébe nyomom a pénztárcám, amiben valóban csak a pénzt tartottam, irataim egész más helyen sorakoztak.-Jó vásárlást drágám.-húzom pólójánál fogva magamhoz egy csókra.-Aztán csak semmi kitérő.-vetem oda, és felkapva egy táskát, eltűnök a fürdőbe, és szó szerint kiszórva minden ruhát, elkezdem azok válogatását. Ha elmegy, s hallom a motor zajár, elmosolyodom és visszasietek a konyhába, próbálnék főzni mosogatás előtt egy adag kávét, de alig egy fél adagra való van csak a dobozban, így az ötletet elvetem és maradok a háziasszonykodásnál, a mosás után mosogatva, majd teregetve, majd újabb mosást berakva, végül pedig a frissen felhúzott ágyneműn elterülve várok, hisz a Nap sugarai szép lassan ereszkedésnek indultak.

-Uff, köszi. Ezzel most elvetted az étvágyam egy részét.-fintorodom el ötletétől undorodva, majd megrázom fejem rosszallóan és tovább terítek. Percekkel ezelőtt alighanem épp ezeket a tányérokat törtem volna szét a fején, ha nem tűnik el a fürdő ajtaja mögött. Nem szerettem vitatkozni, de tetszett, hogy gyorsan túljutottunk a kényelmetlen részen és képesek voltunk leülni egy asztalhoz immár békességben.
Veszek egy szeletet, tetejére hiányzik a ketchup, a majonéz, de mivel a hűtőt és a kamrát üresen hagytuk itt, így ezekről lemondhatok. Ha a bútorok se lennének, olyanok lennénk mi magunk, mint akik frissen költöztek be ebbe a lakásba. Csakhogy a halom szennyes, ami a táskákban pihent, erőt és kitartást igénylő mosást kívánt. Így egyik szelet után nyúlok a másikért, míg végül a harmadik után egy húzásra iszom meg a bort, a sós vacsorának hála. Hátraőlök a széken jóllakottan és várom, hogy gyomrom képes legyen annyi erőt testembe is préselni, hogy hajlandóságot érezzek arra, hogy egyáltalán megmozduljak a közeljövőben.
-Nem kell győzködnöd.-töltök poharamba utánpótlást, amit immár lassú kortyokban töltök majd magamba.-Utálok vásárolni, még szerencséd. Addig elmosogatok meg mosok egy-két adagot, plusz megágyazok. A többi jöhet holnap. Fáradt vagyok, mint a fene.-hosszú volt az út, s vitánk nem segítette a regenerálódást.
-Összeírjam mi kell vagy menni fog?-érdeklődöm kíváncsian, kicsit sürgetve. A tervem az, hogy mire mindennel végzek bedőlök az ágyba aludni.

Ölelésébe bújva szavaira elmosolyodom, és mélyen beszívom illatát, élvezem a melegséget, ami átjár közelében. Ha nem lenne fogalmam sincs, hogy mivé lennék.
-Sajnos szeretem ezt a helyzetet kiélvezni, de nem szeretnék sokszor ilyenbe keveredni a közeljövőben.- reagálom szavaira. Mert meglehet, képtelen lettem volna haragudni rá napokig, percekre, órákra ki tudott borítani és bár könnyen borítottunk fátylat erre, jobb szerettem a meleg otthoni békességet, mint a fagyos harcmezőt kettőnk között.-Boszorkánykén nekem ezek nem kellenek. Csak, hogy tudd, miben reménykedj.-szökik arcomra gonosz mosoly mondandója végére, de minden szavával egyet értek.-Pedig az ellentétek vonzák egymást, de úgy látszik bevonzottuk egymást így is.-vigyorodom el immár önfeledten. Fülembe harap, mire ajkamba harapok, de nem adok neki lehetőséget arra, hogy egy nyikkanásnát halljon tőlem, ezt az örmöt ma nem adom meg neki.
-Amit kapott, azt hidd el, az elmúlt öt rendeléssel együtt kereste össze.-ismerem el, hogy hála a dühtől ködös agyamnak, nem igazán figyelt, hogy mennyit adok szerencsétlennek.-Te hozd a bort, én intézem a tányérokat.-nyomok gyors csókot arcára, aztán belibbenek a konyhába és dobom az asztalra gyorsan a terítéket. Ez jobb volt, mint a vita, bár nem sajnáltam, hogy nem beszéltük meg olyan mértékig a dolgokat, hogy újabb kerekedjen belőle. Szépen túlléptünk ezen is, és élünk tovább. Felesleges agyon rágni a múltat, nem igaz?

Tartok tőle, nem tagadom. Várom a reakciót tőle, amitől még jobban tartok. Félek, hogy olyasmit mond, amit hallani még kevésbé akarok, mint amennyi kedvem volt vitatkozni.
Szavaira, és ahogy közelebb lép ő is, kifújom végre a levegőt, amit eddig szorgosan magamban tartottam. Igaza van. A kapcsolatok nem úgy működnek, hogy az első akadálynál feladjuk. A kapcsolatoknak úgy kell működniük, hogy megbeszélhessük a problémáinkat, tanuljunk a rossz döntésekből, s ennek a vitának hála azt hiszem ez nem lesz kérdés. Közelebb lépek, megállok előtte, ujjaim összefonom övével, és a tekintetét fürkészve nézek fel rá.
-Nekem tetszik ez a gondolat.-egyezek bele, és valóban semmi bajom ezzel.-Holnap felhívom Hayley-t és meglátom mit tehetek. szeretném, ha megismernéd.-mondom magabiztosan, ellentmondást nem tűrve és mellkasához nyomom arcom, derekát átölelve. Mélyen beszívom illatát ami mellett a kihűlni készülő pizza illatát is megérzem, és gyomrom nagyot kordul. Elnevetem magam, de nem mozdulok. Heves szívverésem csillapodni látszik és megnyugszom szépen lassan.

Pontosan tudtam, hogy mit nem akarok, és a vitatkozs határozottn egy volt ezen dolgok közül. Az ágyon ücsörögve, asztalon az illatozó pizzával, és a fürdőből kiszűrődő semmi zajjal, olyan érzésem volt, mintha ismét egyedül lennék. De nem oltam. Mégis rettegtem, ha kijön az ajtón és egy másikon is kisétál, mihez fogok kezdeni. Nem mozdulok, mikor lenyomja a kilincset, belém akad a levegő és úgy nézek rá, mintha a hallos ítéletemre várnék. Pedig csakazt akarom hallani a szájából, hogy megoldjuk ezt is. Ez csak egy vita. Vagyis a vita, amit én generáltam azzal, hoyg nem voltam őszinte. Ez az én saram, mégsem érzem úgy, hogy máshogy tennék egy következő alkalommal. Talán jobb lett volna, ha nem szólalok meg, ha nem hozakodok elő vele? Akkor még tovább titok a titok, hát mi értelme lett volna?
-Nem a te hibád, nem nekem kell megbocsájtanom, hanem neked.-fújom ki a levegőt, megvakarva homlokom, és érzem, ahogy a sötétkék tekintetem ismét elkezd világosodni.-El kellett volna mondanom, igazad van, igazad volt. Csak...-vonok vállat, felállok, de nem mozdulok, ahogy ő sem. A kettőnk között lévő biztonságos távolságot úgy tartjuk fennt, mintha az segítség lenne bármiben.-Nem éreztem úgy, hogy számítani fog, ami történt, és féltem tőle, hogy így fogsz reagálni, így hallgattam, aminek hála még rosszabb lett minden. El kellett volna mondanom.-ismételem magam és őt is. -Mindent tudsz rólam, semmit mást nem hallgatok el előled, de megérteném, ha nem bíznál meg bennem. Azt is megérteném, ha kisétálnál azon az ajtón, de rettegek tőle, hogy így lesz. -közelebb lépek egy apró, bizonytalan lépésnyit.-Meg tudsz bocsájtani? Meg tudsz bízni bennem ismét valaha?-megállok előtte alig két lépésnyire és bizonytalanul tördelve ujjaim, várok, mintha a halálos ítéletem kihirdetésére kellene várnom tőle.

Úgy állunk egymással szemben, mintha bármelyikünk képes lenne ártani a másiknak, s nem csak szavakkal, tettekkel is. Egyszer pofoztam fel. Vagyis kétszer. Egyszer, mikor olyasmit kért tőlem, amit sosem fogok engedni senkinek, mert megtört énemre emlékeztet és fájdalmas emlékeket hoz a felszínre. A másik az volt, mikor kis híján otthagytuk a fogunk, és pusztán azért nem mutattam meg, hogy milyen az, ha egy vámpír farkasméreggel a szervezetében létezik, mert tudtam, hogy onnan nem lesz visszaút, nekem és nekünk sem. Telnek a hosszú percek, szavaira inkább nem reagálok már, beleáradok ebbe. Nem fogok magyarázkodni. Máshogy nőttünk fel, hiába a rengeteg közös pont, nekem bizonyos dolgok, többek között a bizalom nehezebb volt, mint másoknak lehetett. Nem keresni akartam az újabb kifogásokat, megértettem, hogy félt, ahogy a jelek szerint ő is megértette, hogy nem vagyok törékeny és eltaposható, nem kell segítség, nem kell gardedám, tudok magamra vigyázni.
Szavaira nagyot nyelek és ahogy a fürdőszoba ajtaja csapódik, az asztalon ülve nagyot ugrok, remegő tagjaim pedig úgy esnek testem mellé, mintha mázsás súlyokat kötöttem volna rájuk. Szívverésem hangosan dübörög, fejem valósággal sajog.
-Remek.-dünnyögöm, és ekkor kopognak is az ajtón.-Megyek.-felkapom a pénztárcám és az ajtóhoz lépek, amit kis híján kitépek a helyről, és olyan hévvel adom a futárnak a pénzt, hogy az kis híján leborul a járdáról és se szó, se beszéd csapom rá az ajtót. A dobozt az asztalra dobom, és a fürdő ajtaja felé nézek. Lassan sétálok, hangtalanul felé, majd megállok előtte és a mellette lévő falnak dőlve hallgatózom. A szavak, miket mondott a bizalomról, beleégtek agyamba és képtelen vagyok felülemelkedni rajtuk.-Sajnálom...-suttogom magam elé, a karperecet simogatva, amit tőle kaptam, és fejem a falnak döntöm. Tudom, hogy hallotta, amit mondtam. Pár percig ácsorgok, majd inkább leülök az ágy szélére és az ajtót bámulva várok. Gondolataim közé merülve rájövök, hogy ha nem csapta volna be azt az ajtót, akkor egy másikon viharzott volna ki és talán sosem jött volna vissza. Igaza lenne akkor is, és nem hibáztatnám.

Ügyelek rá, hogy minden levegővételem egyenletes legyen és ne boruljak ki, de úgy felhúz, hogy kis híján a karmaim is előugranak. Nagyot fújok, szinte felnyüszítek közben, de mivel én sem adom könnyen a bőröm, s ő sem, ez a vita hosszabbra nyúlhat, mint amilyennek hittem első szavai után. És nem kel félteni, most sem érzem a hajlandóságot, hogy visszafogjam magam.
-Nem bűn, de mi bajom lett volna? Nem ölt volna meg! És nem fogok az árnyékomtól is megijedni az utcán sem, ha kell, akkor utolsó leheletemig harcolok. Egyébként meg megtaláltál volna. -nincs kedvem ezt sokáig folytatni, szavaira mégis hátrahőkölök és elkerekedő szemekkel fogom fel, amit mond. Oké, én nem kötöttem az orrára, s miért nem tettem? Mert nem akartam, hogy belekeveredjen valamibe, amibe talán nem kell. Aminek, ha nem lesz jó vége, velem enyésszen el a semmibe.
-Mit szóltam volna? Felkerestem volna, aki agyonvert és kibeleztem volna.-őszinte választ akart hallani, hát megkapta. Találtam volna rá módot, hogy eltegyem láb alól az illetőt, ettől egy percig sem tartottam volna. Visszafogni pedig akkor sem fogom magam, ha mindkettőnknek az lenne most a legjobb, ha visszavenne egy kicsit.-Készakarva nem beszéltél arról, hogy az exed egy őrült vámpír. Bravó. Készakarva nem beszéltem róla, hogy Hayley a rokonom. Klaus házában lakik! Az ősiek házában! Ha nem lett volna igazam akkor este, és úgy mentettem volna meg a bőröm, hogy hazudok, el kellett volna tűnnöm. Fel kellett volna szívódnom. Mit vártál? Hogy mikor alig egy hete ismerlek kiteszlek a veszélynek, hogy szétszaggassanak velem együtt?-nézek rá izzó tekintettel, jelenleg olyannyira forr bennem a düh, hogy tekintetem pont ettől lett ködös és mérhetetlenül kifordulok magamból.-Kapcsolat! A menyasszonyod lettem, mert szeretlek. Mit számít az, hogy mi történt hónapokkal ezelőtt, mikor pár hete, mikor azt mondtad, hogy szeretsz, majdnem megölt az exed? Nem martam bele, de megtettem volna. Helyette hagytalak dönteni. Mindenkinek van egy keresztje. Bízom benned, de ne mond, hogy az első hét után te már tudtad, hogy ide fogunk jutni.-nem a vitára gondolok, ahhoz legkevésbé sem volt kedvem, de amiről vitatkozunk, az jóval az előtt történt, hogy kimondtuk volna, mit érzünk a másik iránt.-Sajnálom, oké?-fogalmam sincs, hogy mit vár, de nem érzem, hogy ebből az ügyből akkora dolgot kellene csinálni, mint ami kikerekedett belőle.

Abban van igazság, amit mond, bár nem hiszem, hogy Hays harapós lenne, amiért a családunk földjén mutatom be neki Chriest-et, aki szintén valahol annak a szerteágazó családnak a tagja. Sőt. Ha már a szüleimnek nem tudom őt bemutatni, a minimum, hogy a féltestvérem első kézből ismeri meg és értesül róla, hogy menyasszony vagyok. De vitatkozni nem sok kedvem van jelenleg.
-És itt is van...-dünnyögöm. Tudtam, hogy így fog reagálni. Pontosan ezért nem avattam be. Szavait hallgatva arcomról eltűnik a mosoly, és kezd felmenni bennem a pumpa, aminek hála tudom, hogy szemeim sötétkékké változnak és arcvonásaim semmitmondóvá változnak, ahogy állom tekintetét.
-Boszorkány vagyok az Isten szerelmére. Meg tudom magam védeni!-csattanok fel.-Mit gondoltál, ha igent mondok, vagy azt mondod nekem, hogy szeretsz, akkor majd minden lépésemhez engedélyt kérek és őrszolgálatot tőled?-nem fogom vissza magam, mert kettőnk közül azt hiszem eddig épp vezeti a "ki kit sodort veszélybe" listát.-Nincs szükségem bébiszitterre. Akkor sem volt, mikor nem voltál. Látod, hogy bármi bajom van? Nem. Hát akkor? Ne fújd fel nekem, mikor te sem ...-kezdek belelendülni, majd lehunyt szemmel veszek egy mély levegőt, és mielőtt karmaim előugorhatnának, kiropogtatom az ujjaim.-Tudod, miért nem mondtam el? Pont ezért.-mutatok rá a lényegre, továbbra is figyelnem kell a légzésemre, hogy ne húzzam fel magam jobban, és kezeim ölemben pihentetve "gyűrögetem".-Féltesz, ami rendben is van. De nem vagyok cukorból, és igen, meghallhattam volna akkor. De nem haltam meg. Mellékesen ez az előtt volt, hogy köztünk bármi komolyra fordulhatott volna.-pontosítom az időpontot.-Úgy talált rám, ránk, hogy a Telihold után érezte az erdőben a szagunk, és mikor visszamentem a nyakláncomért, figyelt. Ennyi.-tisztázom a helyzetet, de jelenleg semmi kedvem ezen vitatkozni, szemem mégis még mindig dacosan, mély kéken izzik, ahogy fortyogom magamban.

Nem terveztem vitába bonyolódni, de kicsit féltem ettől a nagy családi bemutatás dologtól, még ha csak egy emberről is olt szó. Hays valamiért pont olyan volt, mint körülbelül minden más barátom, mármint konkrétan Lulu, aki szintén nem arról volt híres, hogy hidegvérrel végigül egy estét. A dolgokon rágódva teszek be egy adag mosást, fogom össze hajam magas kontyba és lépek ki így a fürdőből.
A konyhaasztal tetejére huppanok, vele szemben, míg ő az ágyon foglal helyet. Nagyot sóhajtok. Igaza van, nem lenne oka ártani a családjának, mégis... az ismeretlen lépéstől valamiért bizonytalanságot érzek magamban, amiről ő aligha tehet.
-Oké, még sosem csináltam ilyet.-vallom be.-Mármint amikor a fogadott családommal éltem, ha így vesszük, akkor ott az összes árgus szemekkel figyelt, szúrós megjegyzéseket tett, sokszor olyat is, mi övön aluli volt. Nem volt akkor hosszú kapcsolatom. Pláne nem olyan, amiben menyasszony lettem. Hays-el mikor először találkoztam, jól helyben hagyott. És akkor már veled voltam, csak hála a boszi képességeimnek, erről nem számoltam be. Szóval a mi kapcsolatunk sem kezdődött olyan egyszerűen.-avatom be a részletekbe, amibe tulajdonképpen nem is akartam. De ha odáig jutunk el, hogy valóban meghívjam a húgom, vagyis a féltestvérem, akkor jobb az ilyen dolgokat tisztázni.-Nem attól tartok, hogy nem tudod magad visszafogni... csak még sosem csináltam ilyesmit. És kicsit tartok az idegen helyzetektől, mióta veled vagyok.-ismerem el vállat vonva, az asztal két oldalán megtámasztva kezeim, lábaim kicsit lóbálgatom és szemem lesütve nézek csak rá egy futó pillanatra, mint egy kislány. Alighanem régen nem kezeltem volna így a helyzeteket, de ma már más a helyzet.

Pont akkor lépett az életembe, mikor végleg feladtam volna és visszamentem volna a családomhoz. De akkor este nem tettem, nem ültem még motorra, és ezt azóta sem bántam meg.
A melegség már nem a fűtésnek köszönhető, hanem a tavasznak, bár jócskán hűvösebb van még, mint amilyen idő Mexikóban volt. De ennek is megvan a maga szépsége. Felajánlom a vacsora beszerzését, de szerencsére a pizza kerül ki győztesnek, így ma már levehetem a cipőm és kényelmesen elnyúlhatok majd a kanapén. Kicsi volt a lakás, de otthonos, mindkettőnk számára. Igaz egy hotelszoba helyett lehetséges, hogy egy kisebb lakás bérlése valahol a kertvárosban jobb lett volna.
-Akkor választunk, telefonálok és amíg várunk, addig behűtjük azt a bort, ami még a karácsonyi vásárlásból megmaradt.-vetem fel további ötletként, és lehetőségként azt, amiből ma még gazdálkodhatunk.
Átölelem, mire derekamra teszi kezeit, de szavaira rosszallóan megrázom fejem és hasfalára csapok.
-Ne legyél már ilyen!-komoly arcot képtelen vagyok vágni, ironizálására csak megrázom fejem és nagyot fújok. A gyűrű hallatán nagyot nyelek, a rokonok hallatán meg aztán még nagyobbat.-Tartsuk magunkat a hagyományhoz. Te választasz. A méretet megkapod segítségnek. Eddig sem kaptam tőled semmit, ami ne tetszett volna.-értem itt a karperecre, amit most is kezemen hordok.-Jelenleg egy rokon kiléte biztos. A mocsáriak többségét maximum látásból ismerhetem. Hayley viszont biztos szívesen megismerne már. Csak kérlek...-nyelek nagyot.-Ne akarjátok egymás fejét venni, oké? Ő hibrid, és alfa is. Semmi szükségem rá, hogy egymásnak essetek, oké?-lépek tőle távolabb, arcomon nem titkoltan kiül némi aggodalom. Felkapom az asztalon lévő brosúrákat, igaz nem sűrűn rendeltem belőlük régebben sem, de a pizzás kifejezetten finomnak bizonyult legutóbbi alkalomkor.-Válassz. Addig én beteszek egy mosást.-nyomom kezébe a papírt, és a telefont, majd felkapom a táskát, amibe a szennyest gyűjtöttem és eltűnök vele a fürdőszobában.

A két napnyi autózás után sem tűnt távolinak az emlék. Nem tűnt távolinak az érzés, hogy felhőtlenül boldogok vagyunk, mintha semmi sem zavarhatna minket. Az egész még akkor sem szomorított el, mikor megláttam a "Köszöntjük New Orleans-ban!" táblát. Ez volt az otthonunk, de Mexikó kellemes emlékek őrzője marad. A helyé, ahol megkérte a kezem. A helyé, ahol annyi mindent kaptam tőle, amit sosem kaptam még meg mástól. Este indultunk, este, szinte órára pontosan ugyanakkor érkeztünk meg ide.
-Otthon, édes otthon!-nyitom ki az ajtót, miután a lakókocsiból kiszállva kiropogtatom elgémberedett csontjaim, és előhalászom az egyik táskából a kulcsaim. A levegő melegebb, mint mikor elindultunk innen, egy kiadós szellőztetés mégis azonnal esedékes lesz. A kezemben lévő táskát ledobom a nappaliban és elhúzva a függönyöket az összes ablakot kitárom. -Rendelhetnénk pizzát. Vagy elszaladhatok a városba valami kajáért. Rád rád férne a pihenés ennyi vezetés után.-veszem ki kezéből a táskákat és dobom őket a másik, általam már letett táska mellé. A kalapokat pedig az egyik székre akasztom.-Köszönöm ezt az elmúlt hetet.-lépek végül ismét elé, egy mosoly kíséretében, bár egy percig sem bánom, hogy immár itthon vagyunk. A két hely azt hiszem, hogy fontos helyet fog kapni és már kapott is életemben, és mindkettőnek megvolt a maga szépsége.

Az ebéd után, ami furcsa mód olyan jól esik, mintha legalább hatfogásos ebéddel rukkolt volna elő, jön az alvás. Éjszaka ébren akartam maradni, nézni a mellettünk elhaladó tájat a csillagokat és a lábam a lakókocsi ablakába tolva elnyúlni az ülésen, míg a motor nyugtató morajlására figyelek. Olyan volt, mintha ezt álmodtam volna, és mikor felébredek, felkuncogok, mikor a fülembe harap.
-Emlékszel? Nem érsz hozzám, ezt mondtad. Erre tessék, máris kóstolgatsz.-rázom meg fejem, majd felülök az ágyban és nagyot ásítva nyújtózkodom.-Dobjunk be egy kávét, és aztán tőlem öltözhetünk is.-pattanok ki az ágyból, mielőtt elgondolkodnék rajta, hogy a kedves viszonzást hogyan is viszonozhatnám, töltök a bögrémbe egy adag feketét, és tej nélkül, csak cukorral gurítom le, a biztos hatás érdekéében. Hajamba túrok, majd a szekrényhez sétálok, előkapok egy farmert, és egy kinyújtott, utazáshoz kényelmes atlétát, a pulóvert pedig csak addig tervezem magamon hagyni a kabáttal egyetemben, amíg magunk mögött nem hagyjuk végre a hideget. Utána csokoládébarnára szeretnék pirulni a tengerparton.Laza kontyba kötöm a hajam, majd visszasétálok a konyhába, a szatyrokat összepakolom gyorsan, hogy semmi se folyhasson ki, aztán elégedetten csapom össze kezeim.
-Mert azt mondani, hogy nem vagyok ma gyors és hatékony.-nézek végül Chriestre. Mert ezt a mai nap kifejezetten nem lehetett rólam elmondani, igaz a lustálkodás ma valahogy extra erősen kerített hatalmába.

Figyelem, ahogy leveszi cipőjét, ez is olyan valami lesz, amire rá fog szokni, ahogy a törölköző használata is derogált neki addig, míg fel nem hívtam rá a figyelmét, hogy az ágyamban szárazan jobban szeretek feküdni, mint az amúgy is forró testről csöpögő gőzben. Igaz, nem minden esetben volt ez így. De az, hogy kitakarítottam, egyenes arányos volt azzal, hogy nem akartam a kelleténél több sarat a lakásban tudni, ami ha az ajtó előtt megmaradt, elfogadtam, viszont a remek időjárásnak köszönhetően az egész lakás úszott volna az utca koszában. És amúgy sem szerettem, ha a ki tudja mi, ami a földön van, közelebbi kapcsolatba kerül velem.
-Köszi, igazán jól esik a sztereotípia rám húzása, de azt hiszem, hogy te sem szeretnél egy zsíros hajú, ápolatlan nővel mutatkozni, szóval viseld el, hogy kivételesen időt fogok szakítani a sminkemre, ha este elmegyünk valahova szórakozni.-korholom le, tetszik vagy sem, eltökélt célom lett, hogy megmutassam, tudok én órákat is eltölteni azzal, hogy a hajammal kezdjek valamit, de egyenlőre ezt csak akkor láthatta, mikor abban a bárban leültem mellé, igaz, akkor sem voltam épp kirittyentve.
-Ez a nap ötlete volt tőled, de komolyan. Azt se tudom, mikor ettem utoljára pizzát. Addig tedd be sülni, én beteszek még ezt-azt a táskába, aztán jöhet az evés és a pihenés is.-mosolygok, majd mikor derekamnál fogva magához húz, vigyorogva rázom meg a fejem.-Már most megszegted azt, hogy nem érsz hozzám.-cukkolom, elégedetten mosolyogva, majd magamhoz húzom és megcsókolom.-De csak, hogy tudd, ez a te fogadalmad, nem az enyém.-bújik elő belőlem a kisördög és a sütő felé biccentek.-Tedd be sülni, addig én beteszek még pár dolgot, aztán a többi kaját is összepakolhatjuk, és jöhet a pihenés indulás előtt.-lépek el tőle és indulok a szoba felé, kinyitva a szekrényt, a porosodó cipős dobozokra nézek, kiválasztom a fekete magassarkút, gondolván, hogy az mindenhez jó, majd elgondolkodom, hogy melyik ruhát dobjam még be, végül háromra esik a választásom, hisz a rövid szoknya, nadrág valami felsővel is lehet éppen elegánsabb. A vörös rúzs és a smink eleve szerepelt a terveim között, így azokkal már nincs semmi pakolni való. Elégedett mosollyal nézek a táskákra, és izgatottan sétálok vissza hozzá a konyhába.