Elgondolkozva merengek kissé el magam is, vissza a múltba, aztán vállat vonok. - Elmondtam már, milyen életem volt. Igazi magányos farkasként éltem már tíz éve, és amúgy is arra neveltek, hogy legyek kemény. Néha félreértelmeztem, és bunkóság lett belőle. Hát, ez van. De azért hála az égnek, néha vannak, akik átlátnak a szúrós páncélon amit felöltöttem - teszem hozzá. - És te sem voltál a kedvesség mintaképe, szóval egyezünk ki döntetlenben - nyújtózom akkorát, hogy szinte hallom hogy csikorognak a vállcsontjaim, és vetek egy pillantást a gyűrűjére. Nem teszem szóvá - legalábbis hangosan - hogy ismerve régi önmagamat, engem jobban meglepett, hogy egy fénylő karikát húztam valaki ujjára, mint ahogy őt magát. Mire azonban visszatérek a jelenbe a merengésből, már le is dobja magáról a takarót, és a fürdő felé veszi az irányt. Az ajtó nyitva marad, látom, ahogy a nehéz lavórral küszködik, és már megint, csak azért sem teszi azt, amit mondtam neki, vagy kértem tőle. Egy lendülettel ugrom ki én magam is az ágyból, felkapom a ruháimat, és egyrészt nagyon savanyú arccal, másrészt csakugyan nagyon dühösen veszem tudomásul a fejleményeket. Ennek ellenére egy szót sem szólok. Egyrészt, mert felesleges, másrészt, mert jobb, ha nem teszem... mert már így is a robbanáshatáron állok. A konyha felé veszem az irányt, és igyekszem figyelmemet az ebédre összepontosítani. Teljes mértékben sikertelenül. Az előbbi, fél órás boldogság-léggömb úgy pukkan szét a lelkemben, mintha soha nem is létezett volna. Állok a konyhapult előtt, de már a nagy levegővételek sem segítenek... egyik kezemben a kés, a másikban a hagyma, de nem vagyok képes semmire, csak bámulni a semmibe. Aztán érzem, hogy hiába minden, úgy árad szét bennem az emésztő düh, mintha szökőár öntene el. Sarkon fordulok, és úgy dobom a fej hagymát be a szobába, erőm teljéből, hogy szétkenődik a kandalló oldalán, mint a túlérett paradicsom, én pedig állok, és úgy fújtatok, mint egy dühös bika, szinte minden kontrollomat elvesztve, keserűen megállapítva magamban, hogy úgy tűnik, valami végképp, és teljesen felborult közöttünk.
Látom, ahogy megjegyzésemnek hála dagad a melle a büszkeségtől, mire csak mosolyogva megforgatom szemeim. Igazából nem gondoltam, hogy menni fog mindez, az se, hogy lábra fogok álli, de egész jól haladtam a jelek szerint. -Hah, legalább nem tagadod!-vigyorgok rá, ahogy isteníti magát, de süt rólam, hogy igazából nem zavar, azt csinál, amit akar, úgy is tudjuk, hogy ami nemrég történt, sem nekem, sem neki nem volt közömbös együttlét, vagy olyan, mint máskor. És e mellé a múlt csak szép lehet, még akkor is, ha tulajdonképpen felképeltem volna abban a pillanatban, mikor kis híján rám morgott, olyan igazi farkas módban.-Ha kedves lettem volna... ha úgy reagálsz, a jövőben se várd, hogy kedves leszek! Az, hogy tahó vagy, tahó választ érdemel, ezen nem tudsz változtatni.-nem tagadom, hogy én sem voltam vele kedves, de okom volt rá azt hiszem, sőt. -Hmm...-mélázok el, majd alig megmozdulva rá emelem tekintetem ismét.-Akkor egyébként én nem gondoltam, hogy...-kezdek bele, majd vállat vonva, magammal megbeszélve, hogy nyugodtan kimondhatom, amit gondolok-Tudod, előbb hittem volna azt, hogy lefekszem veled, reggel pedig kidoblak, mint ezt.-emelem fel kezem, a gyűrűvel.-De nem hagytam a kísértésnek, és azt azt követő napokat sem bántam. Sőt...-mélázok el, majd megrázva fejem kiszakadok a múltból és a jelenre, hogy mozgásképtelennek érzem magam, de harcolok, akkor is makacskodom. Lesütött szemmel vágok grimaszt. -Jól van apa!-öltök rá nyelvet, és mivel kezd melegem lenni a takaró alatt, még mielőtt bármit szólhatna, elindulok a fürdő felé.-Azt mondtad, hogy a vécéig mehetek el. A kikötésben a miért megyek addig, nem volt benne.-csoszogok a padlón eltökélten és lehajolok a földön heverő tiszta pólómért és magamra kapom, majd a csipkét is, a kötésre kiemelt figyelmet fordítva, és az egy hetes mocskos ruháimra nézek, amik egy lavórban sorakoznak. Felemelem, és eltökélt célom, hogy kimossam őket. Persze, a makacsságom határtalansága most is ott ül köztünk, és tudja jól, hogy lenyugodni vagy meghátrálni nem fogok.
Érdeklődve nézek rá kis ideig, mikor az őrültségről beszél, és a mindenféle színű foltjairól, de láthatólag ennyivel le is zárja a témát, én pedig csak némán biccentek, hogy rendben. Még ha nehéz is, de tudomásul veszem, hogy van, amit a jelek szerint mély titok fog övezni számomra. Még ha nem is örülök ennek, de úgy hiszem, egy titokba még nem halok bele sem én, sem a kapcsolatunk. Aztán ahogy tesz egy megjegyzést a teljesítményemre, el is felejtem ezt az apró kis titok-szösszenetet, büszkén kihúzom magam még fektemben is, és megfeszítem a mellkasomat. Hiába, hogy csóró vagyok, és vérfarkas, de van, amiben Chriest Wolfswood utolérhetetlen. És zene a füleimnek, hogy ezt a jelek szerint más is elismeri. - Hát ha akarnád, se tudnád tagadni - vágok olyan fintort, meg átszellemült arcot, amit ő szokott szex közben, aztán nevetek, amikor látom, milyen tekintetet kapok erre válaszul. - És mellesleg ha már az őszinteségnél tartunk - fogom meg az ujjait - hidd el, te sem voltál túl kedves akkor este. Nem is értettem, miért jöttem utánad. Na jó, reménykedtem kapok valamit... ha mást nem, egy kis szeretetet, vagy megértést, vagy nem is tudom, minek nevezzem - mélázok vissza a múltba, a nem épp zökkenőmentes megismerkedésünkhöz. Milyen különös volt, hogy alig fél órával azután, hogy először hozzám szólt, a legmélyebb éjszaka közepén is úgy éreztem, mintha kisütött volna a világban - vagy épp a lelkem mélyén - a nap. Viszont amikor vázolja a további programot, már összefut a szemöldököm, és nagyon morcosan nézek rá. - Na azt már nem! - jelentem ki olyan ellentmondást nem tűrően, hogy érezze, ezúttal tényleg nem viccelek, és nem nyitok vitát. - Itt maradsz az ágyban, maximum a vécéig mehetsz el, és nem tovább. Innen végigdrukkolhatod az ebédkészítést, vagy nézhetsz tévét, vagy bánom is én, de ha ki mered tenni innen a lábad, készülj rá, hogy nem leszek szívbajos összeveszni veled - ígérem meg neki halálosan komolyan.
A hisztérika helyett érthetetlen okokból előtörő nevetéssel adózok előtte, amitől látom, hogy teljesen hibbantnak néz, de nem veszem zokon. Ellenkező esetben én is így viselkednék valószínűleg. -Ohhó, drágám, ne becsüld alá a határaim. Azt hiszem, hogy a bolondabbat már akkor kihúztam a listámról, mikor...-kezdek bele lelkesen, majd elharapva a szavakat, végighúzom ujjaim arcomon.-Szóval, mikor kék-zöld lettem.-zárom rövidre, de arcomról most ennek ellenére sem hervad le a mosoly, sőt. Ajkam szélén ott ül a mosolyom maradványa, mikor felkönyökölve felém fordul, ujjaim végigsiklanak oldalán, majd vállán, és bár megmozdulnék, nem megy, igazából a mámorból csak most éled fel testem, és szembesít vele, hogy valóban elmentek nekem otthonról. -Hát, másból is kijutott bőven. Hála neked.-nem tagadom, hogy neki köszönhetően mit éltem át, s ha tenném is, mindketten tudnánk, hogy hazudok, és ebben a témában jelenleg felesleges az ilyesmi. Élvezem, ahogy elveszik tekintetemben, s én övében, ahogy kiszélesedik a mosolya, s ahogy bőröm cirógatják ujjai. Enyémek továbbra is oldalán nyugszanak, és próbálok nem vigyorogni annyit, mert kezd az arcom igazán fájni. -Lássuk be, a bátor és dilis részt akkor kihúzhattam a listáról, mikor melléd ültem. Szerintem senki sem lett volna akkora marha, hogy elviseljen hosszabb ideig.-vallom be őszintén, de olyan kedves hangon, hogy magam is meglepem. Kezdek visszatérni régi énemhez, a csipkelődéshez.-Viszont te azt mondtad, hogy nekem ma ágynyugalom van. Ha már ez nem annyira jött össze, mert a reggeliért kimásztam, és lássuk be, még így is többet mozogtam pár percet, mint ami az ágynyugalmat kiteszi...-vonok vállat, s továbbra is íriszében elveszve folytatom-De mivel valakinek ebédet s kell csinálni, és úgy sem tudsz az ágyhoz kötözni, segíteni fogok.-harciaskodom eltökélt szándékaim felvázolva előtte is, aztán ki tudja, mennyire futja maradék erőmből.
Néhány percig néma csend van, míg kissé mindketten összeszedjük magunkat, aztán Les oldala felől valamiféle halk kuncogással kevert hangos nevetés hangzik fel, én pedig egy pillanatig megdöbbenek. Sokféleképp viselkedett már együttlét után, de így még nem, és egy másodperc erejéig megfordul a fejemben, hogy a fejét is jókora ütés érhette, nemcsak a testét. Aztán persze megkapom a magyarázatot, amitől nem érzem magam sokkal jobban, sőt. A hideg végigfut a hátamon, és kimeredt szemekkel bámulok rá. Ennek a nőnek néha tényleg teljesen elmennek otthonról? - Istenem... - sóhajtok aztán fel, és csak megrázom a fejem, mert a szavakat már tényleg nehezen találnám erre a.... minek is nevezzem? Hazardírozásra? Bátorságra? Őrültségre? Talán mindhárom megfelelő kifejezés. - Esküszöm néha tényleg nem tudom elhinni, hogy lehetsz bolondabb még nálam is - fordulok aztán féloldalra, és felkönyökölök. Ha a takaró nem fedné, most alighanem aggodalommal szemlélném végig a testét, de talán jobb is, ha nem látom a sebeit. Még hevesebben támadna bennem a lelkifurdalás. - Ettől féltem, hogy fájdalmat okozok. Tényleg nem akartam ezt, mert önszántamból soha, semmilyen körülmények közt nem bántanálak. Azért örülök, hogy a jelek szerint nem csak a fájdalomból jutott ki azért neked - mosolygom el magam, és fölé hajolok, hogy belenézzek a hihetetlenül kék szempárba. - Soha életemben nem ismertem még másik nőt, aki ilyen bátor, dilis, és imádnivaló lett volna, mint te - simogatom a vállát, és egy csókot nyomok a homlokára. - De azt hiszem, épp ezzel vettél le a lábamról, és érted el, hogy beléd szeressek. Azt már előre látom, hogy egyikünknek sem lesz unalmas élete a másikunk mellett - vigyorgok már szélesen.
Magamhoz húzva élvezem forró testét, ahogy szívverése egyszerre dobog enyémmel, ahogy minden mozdulata lelassul, majd átadva magát a kéjnek, egész testével betakar. Zihálva kapaszkodom belé, szorítom magamhoz még pár percig, szívom be testének illatát, és nem törődök vele, hogy szinte minden porcikám sajog. Talán annyira vágytam már érintésére, mint még soha. És ez szinte sütött rólam, s testén, illetve vállán fogaim nyomát hagytam, de nem sajnáltam, hogy így tettem. Nem akartam visszafogni magam, s képes sem lettem volna rá abban a pillanatban. Szívverésem fülemben dobol, pulzusom szinte hallhatóan az egekben van, és ahogy ránk húzza a takarót, egyik tenyerem homlokomra emelve, a kócos kontyomba túrok. Percekig halkan fekszem, még akkor is, mikor hozzám szól, majd egyszerűen elnevetem magam, mintha bolond lennék, de ekkor már csukott szemeim kinyitom és a plafont bámulva kapom el róla a tekintetét, alsó ajkamba harapva, hogy elfojtsam nevetésem. -Hát, hiszed vagy sem, fogalmam sem volt róla, hogy ki fogom-e bírni.-vallom be őszintén, felé fordítva fejem, és kissé megfeszül elernyedt testem, ahogy a sajgó fájdalom gerincem vonalán elindul felfelé, de a nemtörődömségem továbbra is kitart és elhessegetem a gondolatot, hogy felszisszenjek az érzéstől.-Nem bántottál, sőt. Én akartam így...-nem kertelek, azt hiszem azon a részen már rég túl vagyunk, hogy ne beszélhessünk ilyesmiről egészen nyíltan.-Meggyógyítanálak, de jelenleg még magamat sem tudom.-simítok végig válla vonalán, így a kékes-lilás folton is, amit nem is olyan régen én okoztam neki. Magamhoz húzom ismét, és gyengéden megcsókolom, ujjaimmal tarkóján végigsimítva, majd ahogy elhúzódom tőle, ismét alsó ajkamba harapok, hogy leküzdjem a folytonos vigyorgásom, ami napok óta az első ilyen tőlem.
Tudom, hogy fájdalmat okozok neki, ahogy azt is, hogy most nem számít, és nem érdekli, mert a fájdalmat elnyomja a kéj, és a gyönyör érzése. Körém fonja lábait, érzem derekamon a gézkötés súrlódását, magához húz és csókjával borít be, majd vállamat és nyakamat kényezteti, én pedig belekezdek a véghajrába, mert érzem, hogy ahogy nálam, hát már nála sem sokat várat magára az újabb gyönyör... még alig néhány mozdulat, és fejem hátravetve szinte felrobbanok teste mélyén, görcsös csípőmozdulatokkal moccanva még néhányat, de saját gyönyöröm közepette is tisztában vagyok vele, hogy ő ugyanúgy átlépte a felhőket, ahogy én is. Megfeszül körülöttem, tátott szájjal, de némán merül bele a mámorba, aztán mindkettőnk teste elernyed, és néhány pillanatig megpihenek rajta izzadtan, fáradtan, de boldogan. Néhány másodperc múlva azonban - még szinte alig innen az eszmélés határán - kihúzódom belőle, és mellé gördülök, hogy több fájdalmat már ne okozzak. Alig tudok megszólalni, úgy kapkodom a levegőt, félig vak vagyok a szemembe csorgó önnön verejtékemtől, de már bűnbánóan és kissé félve pislogok rá. - Ne haragudj... - dünnyögöm. - Sajnálom, ha fájdalmat okoztam. Nem akartam... sose bántanálak akarattal - nyomok még egy-egy csókot melleire, majd kissé feljebb húzom magunkon a takarót, és cirógatni kezdem a hasát, míg fel nem nyitja szemeit, és meg nem látom ködös tekintetét. - Hihetetlen nő vagy, Leslie Elisabeth Shay - csóválom a fejem elismerő jókedvvel.
A múló percek egyre magasabbra és magasabbra csapták vágyaim, míg végül át nem adtam nekik magam. A percek óráknak tűntek, s mikor mozgását ismét megéreztem magamban, hátamra gördültem, magammal húzva őt. Nem érdekeltek a sebeim, vagy a kék-zöld foltok, melyeket hozzám simuló teste enyhén meg-meg nyomott, még az sem érdekelt, hogy egész gerincem fájdalmasan ropogott, míg hátam a puha matracba fúródott. Nem szisszentem fel, nem mutattam fájdalmam jelét, mert valahogy szükségem volt ezekre a fájdalmakra, ahhoz, hogy tovább tudjak lépni. Hogy elfelejtsem, mennyi sebet vágtunk már a másikon, mennyi mindennek nem úgy kellett volna alakulnia, ahogy alakult... Csak az érdekelt, hogy felejtsek, vele és mellette. Szorosan fonom dereka köré lábaim, és hevesen csókolom, hol összeforrasztva ajkaink, hol nyakának, vállának bőrét ostorozom, míg ujjaimmal is hátán játszok, szorosan tartom magamon. A végtelen percek között minden gondolatom eltűnik, csak ő marad és én, a szoba összeszűkül, ahogy a vágyaink egyre jobban közelednek beteljesülésük felé, s ahogy megérzem őt felrobbanni bennem, úgy követem én is, és hang nélkül, ahogy tüdőmben akad a levegő, lehunyt szemekkel adom át magam ismét a mámornak. Heves szívveréssel percekig hagyom, hogy elnehezedett teste beborítsa enyémet, nem eresztem, csak elveszek az átölelő forróságban és biztonságérzetben, ami ismét hatalmába kerít mellette.
Amilyen intenzitással a vállamba harap bármibe lefogadom, hogy holnapra az én testemen is pompázik majd néhány színes folt, de oda se neki. Legfeljebb még ilyen tekintetben is jobban illünk majd egymáshoz. Így hát a kezdeti fájdalmas felszisszenés után csak egy vigyor lopakodik a képemre, és csendes elégedettséggel nézem a mámortól kisimult arcát, és várom meg, amíg kissé visszatér a felhők közül a földre. Ahogy újra mozogni kezdek benne, úgy fordul, hogy immár a háta éri az ágyat, és önkéntelenül is fordulok vele. Nincs sok választásom, mert ő maga is húz engem, az egyetlen, amit tehetek az, hogy két könyökömmel megtámasztom magam feje mellett, bár gyanítom, hogy ez vajmi kevés igyekezet, és így is nyomom a fájós részeit, amikből pedig igencsak van bőven... ugyanakkor magamban, a lelkem mélyén képtelen vagyok nem elismeréssel adózni neki. Tegnap még szinte halálán volt, ma meg úgy húz magára, mintha ettől függene az élete. Életemben nem láttam még ilyen nőt, és ezt teljes mértékben bóknak szánnám, ha hangosan mondanám ki a gondolataimat. Ahogy azonban telnek a percek, és a kis szoba megtelik verejtékünk szagával, és halk nyöszörgésekkel, amiket az egyre közelebb kerülő kéj csal az ajkunkra, minden gondolatomat elvesztem, és már semmi más nem jár a fejemben, csak az, hogy remélem bírja még addig, amíg én, mert ami azt illeti, én már a közelében járok a beteljesülésnek.
Okkal mondtam, hogy akarom őt. Annyi fájdalomra szükségem volt tőle, muszáj volt éreznem, hogy ő az enyém, s én az övé vagyok, hogy bármennyire is elveszettnek hittem magam napokig, ő ott van velem, és kárpótolhassam mindenért, amit át kellett élni az elmúlt pár nap alatt. Most nem tudom visszafogni magam mégsem, hagyom, hogy a gyönyör hirtelen járja át testem és akaratlanul is vállába harapok, bőrét szívva élvezem, ahogy testem megremeg és habkönnyűvé válik, s mikor újra mozogni kezd bennem, úgy ölelem magamhoz, hogy kezét derekamra csúsztassam, és óvatosan visszagördülök a hátamra, magammal húzva, de nem elszakadva tőle. Nem érdekel, hogy a kék-zöld és lila foltjaimhoz ér-e, hogy melyik porcikámba nyilall a fájdalom, nem érzem, csak azt, hogy minden porcikám érintéséért kiállt és még jobban vágyik rá, mint eddig talán soha. Mintha most először forrna úgy össze testünk, s lélegeznénk olyan összhanggal, mintha egymás ölelésébe születtünk volna. Alsó ajkamba harapva nézek szemébe, nem eresztem tekintetét, ajkam szélén mosoly húzódik, és hátam a takaróba süppesztve, úgy érzem, hogy jelenleg bármeddig bírnám, amíg ő is. Együtt lélegzünk, mozgunk, tekintetem, ahogy összeforr övével, látom benne ugyan azt a vágyat, amit ő láthat bennem, és közelebb húzva magamhoz, úgy csókolom meg, mintha életet merítenék belőle, vadul, mégis gyengéden, de követelőzően, hogy még mindig úgy vágyom rá, mint eddig. Szívverésem fülemben dobol, ahogy elfojtott nyögései is visszhangoznak enyémekkel társulva, és mikor elhúzódom tőle, továbbra is fogva tartom tekintetét.
Eltart kis ideig, mire rájövök, melyik az a pozíció, ahol nem okozok fájdalmat neki, ennek ellenére látom, ahogy kissé fájdalmasan rándul meg, ahogy testébe érek. Megdermedek, kissé meg is ijedek, már épp visszakoznék, de szavai meggyőznek a folytatásról, már csak azért is, mert már a mámort hallom a hangján, és ez édesebb minden másnál. Igyekszem tartani a ritmust, megtalálva a megfelelő ütemet, de látom, és szinte érzem is, hogy egyre feljebb és feljebb vonszolja magát a gyönyör hegyére vezető úton egészen addig, míg egész testében meg nem remeg, kéje közepette erősen vállamba harap, amit halk és némileg fájdalmas nyögéssel díjazok, aztán megállok a mozgással, és várom, hogy magához térjen a mámorból. Beletelik néhány percbe, mire felnyitja a szemeit, tekintete fátyolos, ködös, de nyugodt és kielégült. Én azonban még nem vagyok készen, én még akarom, én is el akarok érni oda, ahová ő, és el akarom Les-t is juttatni újra oda. Így hát újra ingatni kezdem csípőmet, előre-hátra, az ösztön ősi módján, és imádom azt az önfeledtséget, ami ilyenkor látszik rajta. Zihál, nyöszörög, verejtéke egybemosódik az enyémmel, és ugyanolyan hevesen kapkodja a levegőt, ahogyan én is. Istenem... mennyire szeretem ezt a nőt!
Bármennyire is élveztem, amit csinál, és bármennyire is nehezemre esett ellenállni a kísértésnek, nem éreztem akkora kitartást, hogy ezt most olyan sokáig bírnám, sőt. Tudtam, hogy mit akarok, és ehhez nem volt szükségem másra, csak rá, itt és most. Látom rajta, ahogy értetlenkedik, a szavam ködösek és halkak, képtelen vagyok koncentrálni a hangokra és csak remélem, hogy amit mondani szeretnék, értelmesen el tudom neki nyökögni. Ajkamon egy mosoly húzódik, de az esetlen próbálkozás, hogy hogyan kezelje jelen helyzetem, valamilyen szinten el is bizonytalanít és bármilyen gyengéd is, arcomon átsiklik egy, valamiféle rosszalló fintor, mígnem oldalára fordul velem együtt, és akárcsak, mint a konyhában, most is csípőjét ölelő lábaimmal tudom közelebb engedni magamhoz. Ajkam halk nyögés hagyja el, mikor megérzem magamban, és ujjaim ismét derekára siklanak, a vágytól felperzselt testem megremeg az érzéstől, s szorosabban húzom magamhoz. Csókjának hála, még magasabb tengerekre evezek a vágyban úszva, s nyakába temetve arcom felnyögök, mikor mozogni kezd bennem. Egy pillanatra furcsa, ismeretlen fájdalom járja át testem, amitől megremegek, de nem hagyom, hogy abbahagyja, amit csinál. -Abba ne hagyd...-alig halhatóan mondom a szavakat, míg homlokom homlokának támasztom, ujjaim hol hátán állapodnak meg, hogy tarkóján, és egészen sorosan tartom őt összekulcsolt lábaimnak hála. Agyam és gondolataim egyre kevesebb és kevesebb szálon működnek, a forróság, ami elönt, szinte elviselhetetlen és pár perc alatt feladom a harcot, még mielőtt ő követhetne. Ívbe feszült háttal nyögök fel, és fogaim akaratlanul, de annál határozottabban vájom vállába, de nem hagyom, hogy megálljon, szükségem van érintésére, hogy még egyszer vele együtt élhessem át a beteljesülést.
Lágyan simogatom nőiességének központját, és látom megrebbenő tekintetén, hogy nincs ellenére a dolog, épp ezért döbbenek meg a kelleténél talán jobban, mikor megfogja a kezem, és leállít. Nem háborgok, csak egyszerűen nem értem a dolgot. Az előbb még ő is akarta... Aztán ahogy kinyögdös még néhány szót, leesik a húszcentes, és elmosolygom magam, aztán el is komorulok kissé. Nem nagyon tudom, hogy férjek hozzá úgy, hogy ne okozzak fájdalmas csupa folt testének, vagy ne vegyem igénybe túlságosan sebes lábát... Végül aztán legördülök róla, óvatosan oldalára fordítom, majd én is hasonló alakzatot veszek fel, szemben vele, és sérült lábát óvatosan átemelem csípőmön, így két lábának bilincsében fekszem most. Óvatosan közelebb araszolok, egészen addig, míg könnyedén bele nem siklok testébe, és az érzés olyan, mintha tényleg, végleg hazaérkeznék. Néhány másodpercig nem mozdulok, kiélvezem az egyesülés minden pillanatát, szememmel szinte iszom ragyogó szemének, kipirult arcának látványát, aztán megcsókolom lágyan, mégis telve szenvedéllyel, és csak ezután kezdem el ringatni csípőmet olyan óvatosan, ahogy csak képes vagyok rá.
Hiába az egész testemben égető forróság, követelőző kérdésem gyengéden és várakozóan teszem fel, válasza hasonló, amitől csak még jobban érezni kezdem, hogy nem csak testemnek, de lelkemnek is hiányzott ez a béke, ami most is körülölel bennünket. -Úgy fogok.-suttogom ajkára, szívem nagyot dobban, még hevesebb tempóba kezd, ahogy érzem csípőmhöz préselődni, de ködös agyam talán közbeszól, mielőtt cselekedhetnék, és ujjainak tánca testemen olyan elfeledettek hitt érzéseket kelt bennem, amitől egész testemben megremegek és lehunyva szemem, próbálom pulzusom kontrollálni. A sikert aligha érhetem el, hisz ujjai máris vágyam forrásához siklanak, mire halkan felnyögve, körmeim fenekébe vájom. -Ne...-próbálok ellenkezni, de minden porcikám vágyakozva kiállt érintéséért és komoly erőfeszítésbe kerül, hogy képes legyek kinyitni szemem, és ujjaim csuklója köré fonni.-Most csak téged akarlak.-nézek szemébe, és érzem, ahogy szinte forogni kezd velem a szoba, s pontosan úgy teszek, ahogy kérte. Elmondtam, hogy mit tegyen, hogy bármennyire szeretném, képtelen lennék annyit várni rá tovább, és ez nem csak az eredendő gyengeségemnek köszönhető, amiért napok óta alig bírok állni, semmi mást nem akartam, csak érezni őt, hozzásimulni és hagyni, hogy a vágy tengerén elússzak vele.
Ha úgy hittem nem kapom vissza a régi énjét, a pimaszt, aki élvezettel szól be, és a nyelve csíp, mint a csalán, akkor tévedtem. És ettől lettem a legboldogabb. A régi Les itt van, és igen, ebbe a Les-be szerettem bele hónapokkal ezelőtt... valamikor réges-régen, legalábbis úgy tűnik, mintha évek teltek volna el azóta a pillanat óta, amikor először csókoltuk meg egymást a konyhájában. Naná, hogy tudni akarja a folytatást, meghazudtolná magát, ha nem így lenne. Kissé félrehajtom a fejem, és bűnbánóan nézek a szemeibe. - Azt hittem, hogy már soha többet nem ölelhetlek meg, és már soha többé nem lehetek veled, melletted - mondom csendesen. - Az a pár nap, amit nélküled töltöttem el, maga volt a pokol a számomra. Soha, de soha többé nem akarok ilyet érezni - teszem hozzá kiskutyaszemekkel pislogva rá. - És ne... ne ígérd meg, hogy így lesz. Csak tégy úgy, hogy érezzem - kérlelem, és vagy ezért, vagy mert a hév viszi magával, de megérzem kezét a fenekemen, ahogy testéhez szorítja az enyémet. Lüktető merevségem nekifeszül csípőjének, és fújok egy hatalmasat, hogy féken tartsam magam, mert még nem akarom elvenni azt, amire vágyom. Kezem elindul a testén, lágyan cirógatom medencéjét, lábszárát, combját, aztán lassan eljutok végcélomig, két lába központjáig, és mintha hirtelen ezer fokot ugrana a szobában a hőmérséklet, mikor megérzem ujjammal teste nedves forróságát.
Egyszerre vágytam rá és fáztam a valamivel hűvösebb reggeli levegőben, ami az ablakon tőrt be, de mielőtt ellenkezhetne vagy bármi mást tehetne, a törölközőt inkább eltüntetem magamról és tekintete láttán ajkam szélére mosoly húzódik, míg kénytelen vagyok ajkamba harapni, ahogy magam fölé húzva érzem testének minden porcikáját, ahogy hozzám ér. -Nekem mindenhogy megfelel Mr. szerénység.-suttogom, mikor csókokat lehel bőrömre, és ívbe feszülő háttal hunyom le szemem érintésének köszönhetően. Ajkam résnyire szétnyílik, sóhajaim halkak, de nyilvánvalóan jelzik, hogy minden mozdulata milyen hatással van rám. Elmosolyodva nyitom ki szemem, és pillantok rá, mikor a soha többéről beszél, és végigsimítva oldalán, még közelebb húzom magamhoz. -Hogy soha többé mi?-vonom fel értetlenkedve szemöldököm, de süt rólam, hogy a régi, jól ismert kötözködős énem szól belőlem, és bár érzem, hogy vágyik rám, s szavai is erről tanúskodnak, nem adok neki zöld utat.-Mond el, hogy mire nem mertél gondolni? Hogy mennyire vágysz rám...-suttogom ajkára, amibe aprót harapva, hagyom, hogy ujjaim még lejjebb haladjanak hátán, és fenekén megállapodva, egészen közel préseljem magamhoz testét enyémhez. Torkom kiszárad, ahogy szívverésem dübörgése ütőeremnek hála, ritmusosan pulzál nyakamnál, és szinte minden porcikám érintéséért kiált. Hiányzott egész lénye, hiányzott csókja, hogy emlékeztessen, az övé vagyok, s ő az enyém.
Látom, ahogy finoman libabőrözni kezd, és felfogom, hogy nem a vágytól, hanem azért, mert noha nem lehet megfagyni, de érezhetően hűvösebb van a szobában, mint a meleg, párás fürdőben volt. Épp javasolnám, hogy takarózzon be, de akkor szétbontja magán a törülközőt, és a látványtól alighanem a saját nevemet is elfelejteném, ha valaki megkérdezné. Alighanem a nyálam is csaknem ugyanúgy cseppen ki, ahogy neki alvás közepette. - Wooow... - motyogok csak ennyit, aztán maga fölé húz, de még fordultamban magunkra borítom a takarót, így hát sátor alól pislogok rá. - Már untam a bozontos hajam. És amúgy is, rövidebben jobban kiadja hogy milyen jóképű vagyok - teszem hozzá szemöldökömet vonogatva, aztán még mielőtt megszólalna, csókot nyomok az orra hegyére, aztán haladok lefelé a nyakán, ütőerén, egészen a vállcsontjáig. Kezem pedig rátalál melleire, ahogy a kádban is, és mellbimbóit két ujjam közé fogva gyengéden játszani kezdek vele. Szemeit önkéntelenül is lehunyja, sóhajtozik, én pedig - mivel egy szál semmiben jöttem ki a fürdőből - máris érezhetően készen állok. Soha nem volt még velem ilyen, még Gloriával és Gwennel sem, hogy alig egy másodperc alatt a végtelenségig izgasson egy mozdulattal, egy érintéssel, vagy pusztán egy mosollyal. - Már azt hittem, hogy többé soha... - harapom el a mondat végét, miszerint úgy hittem egy hete, hogy ebben már soha nem lesz részem. Most pedig újra itt vagyunk, mert van köztünk egy olyan kötelék, amit már senki, és semmi nem szakíthat ketté. - Iszonyúan vágyom rád - hörgöm rekedt hangon ki a nyilvánvalót, és fejem felemelve belenézek párás, mégis csillogó szemeibe.
Egy fintorral egyet értek azzal, amit mondott és a kötést vizsgálva rájövök, hogy akkor lenne rosszabba, ha még ennél nagyobb kötés is kellene rá. Csókom épp annyira heves és követelőző, mint gyengéd, s ujjaim tarkójára fonva magamat is segítem, hogy lábamra ne kelljen teljes testsúlyommal támaszkodnom. -Még nem vagyok a felesége Mr. Wolfswood.-jegyzem meg, mikor rám aggatja nevét, amit cseppet sem bánok, bár felfogni, hogy ez történt, még mindig nehezemre esik. Érzem, ahogy a törölközőm ellenére is hozzám simul teljes testével, és a bizsergés, mely átjár, őt is hatalmába keríti. -Korábban kell ahhoz felkelned, hogy az ágyhoz kötözz.-dacoskodom, bár jelenleg a lábamon megállni is nehezemre esik, és az a pár esetlen lépés, amivel visszaindulnék a szobába, inkább nevetségesen, mintsem szexin hat. De nem is célom az ilyesmi, mert pont nem úgy nézek ki, mint akinek valódi kerete lenne jelenleg erre. Örülök, hogy élek. -Tudod te, hogy ki a béna...-sziszegem, mikor ölbe kap, ujjaim mellkasán és kezén nyugtatom, s mikor az ágyra fektet, s mellém gördül, alsó ajkamba harapok, de ujjai állam alá siklanak, és ismét csókolni kezd. Érzem, ahogy a párás, forró levegőjű fürdőből kilépve, a szobában kiráz a hideg, bőröm libabőrös lesz, amire érintése csak rátesz egy lapáttal, és mikor elhúzódok tőle, hogy a törölközőt ki tudjam oldani, végig szemébe nézek, majd megfogva kezét, magam fölé húzom, hogy hátam a puha matracot borító takaróba simuljon. A szívverésem fülemben dobol, ahogy ujjaim ismét tarkójára siklanak, és elmosolyodva szólalok meg, még mielőtt bármi más választást hagyhatnék neki. -Hiányzik a bozontos hajad.-suttogom ajkára, mivel ujjaim csak a rövid, szúrós tincseken tudnak most siklani.
Ahogy befejezem a gyorstalpaló elsősegély-tanfolyamot, leemeli lábát a combomról, és elégedetten nézi az alkotásomat. - Tökéletes akkor lenne, ha egyáltalán nem is kellene - jegyzem meg, aztán ahogy talpra állít, azonnal az ajkamra is tapad. - Én is szeretlek, Mrs. Wolfswood - mosolygok rá boldogan, és egész testemben végigfut valami csodálatos, leírhatatlan bizsergés, ahogy ujjaival ismét rátalál a tarkómra. Szemem lehunyom, halkan nyöszörgök, miközben a bőröm már olyan, mintha egy komplett kazán dolgozna a szervezetemben láthatatlanul. CSak akkor nyitom ki a szemem, mikor elindul a szoba felé, már amennyiben a botladozást annak lehet nevezni. Hihetetlen, hogy milyen akaratos... - Komolyan mondom, hogy legszívesebben az ágyra kötöznélek. És nem szexuális értelemben - jegyzem meg a fejem csóválva, de nem haragosan, aztán lehajolok, és az ölembe veszem ugyanúgy, ahogy tegnap is. - Na gyere... te kis béna - szúrok oda egyet szemtelenül, és morcos tekintetén önfeledten elnevetem magam. A szobába sétálok vele, óvatosan az ágyra teszem, aztán mellé mászok, és két ujjammal óvatosan megfogom állát, majd ismét megcsókolom. Bőrén érzem az olajok virágillatát, és ez, meg szája mozgása az enyémen végképp elveszi a maradék józan eszemet is.
Közelsége bódulatba ejt, elfeledkezem szinte, hogy testem kék-zöld foltokkal tűzdelt, hogy lábszáram szinte marja a meleg víz, de közelsége mindezekre inkább gyógyír, s ahogy bőröm szántják ujjai, még arról is elfeledkezem, hogy jelen állapotban talán a szívverésemre figyelnem kellene. De hirtelen semmi nem érdekel. Leszámítva a pillanatot, mikor a már jócskán szebb sebem kissé maró hatással érzékelteti vele, hogy ennyi elég volt neki a vízből. Ekkor elszakadok ajkától és feltornászom magam a kádban, majd kikászálódok, lassan, és körültekintően, s ahogy a kád szélére ül, lábam megemelem, és combjára támasztom. Figyelem mozdulatait, nem szisszenek fel, nem mozdulok meg, csendesen tűröm, míg a lefolyó moraja jelzi, hogy a víz szépen, lassan eltűnik a kádból, s már csak a fürdőt beborító pára és a kellemes virágillatok emlékeztetnek rá, hogy nemrég még teli volt, s mi benne ültünk. Ujjai végigsiklanak lábamon, s csókjaitól kissé megszédülve, úgy kapaszkodom vállába, hogy akaratlan kissé belemélyesztem ujjaim a kemény húsba. -Tökéletes lett.-suttogom, mikor végre képes leszek leemelni lábam öléből és alsó ajkamba harapva hátrálok egy lépést, kezénél fogva talpra állítva.-Szeretek.-suttogom ajkaira, és simulok hozzá, de a törölközőn keresztül is érzem, milyen forró bőre. Ujjaim ismét tarkójára vándorolnak, és alig lábujjhegyre emelkedve, még közelebb simulok hozzá. Érzem, ahogy testemen ismét végigfut a bizsergés, érzem, hogy agyam kezd elködösülni és mikor már szinte szédülni kezdek, teszek pár lépést hátrafelé, feltett szándékom lenne a fürdőből kiaraszolni, de a tempóm alulmarad a tervezettől, és inkább esetlen bukdácsolásnak hat, mintha egy őzgida lennék, aki most tanul menni.
A víz is meleg, ami kellemesen körbeölel bennünket, és Les forró bőre csak még fokozza ezt az állapotot. - Nos, ha bűn, ha nem, már nyakig benne vagyunk - dünnyögöm. - Ha meg bűn, hát roppant élvezetes. Legfeljebb elkárhozunk - nevetek halkan, aztán elhallgatok nagyon hamar, ahogy meghallom, hogy már most hevesebben veszi a levegőt tapogatózó ujjaim alatt. Háta kissé ívbe feszül, főképp akkor, ahogy két-két ujjammal rátalálok két mellbimbójára, és finoman masszírozni kezdem őket. Aztán ahogy kifordul karjaimból, és szembe kerül velem, ugyanazt a tüzet látom a szemében égni, ami az enyémben is ragyog. Aztán szánknál fogva forrunk össze, míg ujjával ismét rátalál a tarkómra, és pontosan tudja a kis bestia, hogy máris mivel képes feltüzelni. Ahogy elválik tőlem a csók végén, olyan bambán nézek rá, mintha jó alaposan kupán nyomtak volna, egyszerűen úgy elveszi az eszem két perc alatt, hogy szinte elfeledkezem arról is, hogy hol vagyok éppen. Mikor azonban kiszáll a kádból, szemem önkéntelenül is lába felé téved, és el kell ismernem, még mindig nem túl szép a látvány. De az legalább pozitívum, hogy egyik végtagját sem veszítette el. - Hát persze, hogy segítek - mondom gyengéden, és úgy pattanok ki a kádból, mintha áramot vezettek volna a vízbe. Leültetem a kád szélére, és előveszem a tegnap felbontott kötszert. Fertőtlenítő, géz, néhány perc, és olyan kötést rittyentek a lábára, hogy bármely orvos megirigyelhetné. - Remélem megfelel - nézek fel rá hunyorogva, miközben kezem végigsiklik a lábán, aztán csókokkal is teliszórom, bokájától egészen a térdéig.
Nem erőltettem volna rá semmit, de nyilvánvaló volt, hogy épp úgy kívántam őt, ahogy ő engem, és hittem benne, hogy akkor sem okozna fájdalmat, ha kék-zöld foltjaimhoz ér. Őszintén szólva még az sem zavart volna, volt, ami el tudta ezt a fájdalmat feledtetni. Doboló szívverését, ahogy mellkasa hátamhoz simul, tökéletesen érzem, és ajkamba harapva mosolyodom el szavain, de nem emelem el kezem, ahogy a remegését megérzem. -Most is tisztességesek a szándékaid, csupán más értelemben. Én a tied vagyok, te az enyém, ez nem bűn.-suttogom, de elcsuklik hangom, ahogy a víz csendes locsogása körülvesz minket, mikor kezét megmozdítja, s akárcsak ő enyémtől, érintésétől én is összerezzenek egy pillanatra. Elfúló nevetésem nem rejtem el előle, amolyan helyeslően bólintok egy aprót, fejem még mindig kicsit oldalra döntve, amit ki is használ. -Sajnálom, ha rámenőség a vágyaim kivetítése rád. Mintha annyira zavarna most is...-suttogom dorgálóan, de hangomban megbújik vidámságom, és ujjaim visszavezetem combjára, hogy meg tudjak támaszkodni. Érzem, ahogy szívverésem, s pulzusom az egekbe szökik, a levegőt egyre szaggatottabban veszem, ahogy lehunyt szemmel élvezem ujjai játékát testemen, s ahogy maga felé fordít, óvatosan kinyitva szemem, pont azzal az éhes tekintettel találom magam szemben, amit eddig, míg háttal voltam neki, magam elé képzeltem. Ajkamra tapad, válaszra időt se hagy, de nem sajnálom, ujjaim végigfuttatom vállán, majd tarkóján megállapodva kihasználom, hogy közelebb húzhassam magamhoz. -De előtte lenne még egy feladatod...-húzódok el tőle, és lassan felemelkedem, felkapok egy törölközőt és magam köré csavarom, míg a lábszáramra pillantok.-Be kellene kötnöd, mielőtt felszakadhatna.-húzom el szám szánakozva, de érzem, hogy szavaim ellenére tekintetemből süt, hogy nem szándékosan akarom húzni az időt, de jobb lenne túlesni ezen, mielőtt bármi másba belevágnánk.
Kíváncsi vagyok, mit fog vajon reagálni, ugyanakkor abszolút nem vagyok kíváncsi rá. Ambivalens állapot. Tisztában vagyok azzal, hogy néha apróságokon is képes duzzogni, vagy hisztizni egyet, és ide tartozik az is, ha nem kapja meg, amit akar. Most viszont a doromboló kiscica változatot kapom meg, amitől kissé fellélegzek. Valahogy piszkosul nem volt kedvem egy újabb balhéhoz vagy veszekedéshez. De a jelek szerint sikerül majd elkerülnünk. Úgy nyelek már, mint aki a megfulladás szélén áll, főleg akkor, amikor végigsimítja combom belső felét, amitől akaratlanul is összerezzenek. - Amikor fürödni invitáltalak, ahogy mondod, a szándékaim felettébb tisztességesek voltak. Eddig a pillanatig... most már sajnálom, nincs visszaút, ha akarnád sem - suttogom, és karjaimat átfonom rajta úgy, hogy kezeim végig-végigcirógassák melle vonalát. - Ha még esetleg nem mondtam volna, nem csak szép vagy, nagyszájú és okos, de hihetetlenül nyomulós és rámenős is - nevetem el magam, aztán nyelvem hegyét lágyan végighúzom a nyakán. - Tudod jól, hogy akarom. Megőrülök, annyira akarom. Attól féltem csak, hogy neked rossz lesz - motyogom közben, aztán kezem útra kel a testén, fel-alá járva minden porcikáján. - De kérlek, ígérj meg valamit. Nagyon fogok vigyázni rád... de ha mégis fájdalmat okoznék, azonnal állíts le. Rendben? - fordítom szembe magammal, és ajkára tapadok. Már szinte el is felejtettem, milyen édes íze van a csókjának, és milyen mámorító, ahogy nyelve táncot jár az enyémmel.
Éreztem a nyilvánvaló hiányát, és ha akartam volna, akkor sem tagadtam volna ezt le előtte, hisz nyilvánvaló volt pillantása, és reakciója is, ahogy ölelésébe siklom. Lehunyt szemmel harapok alsó ajkamba, próbálom gondolataim kitisztítani és a forró víz ellenére lehűteni magam, ahogy fülembe harap és szavait szinte suttogja fülembe, de úgy, hogy még így is érezni belőle, hogy saját magának is próbál hazudni ezzel. Felkuncogok, és még inkább oldalra döntöm fejem, hogy még közelebb tudjak hozzá simulni, de nyilvánvalóan érezni kezdem azt, amit már úgy is megcáfolt előttem, hogy még csak rá sem néztem. -Tudod...-dünnyögöm, elengedve ujjait, és kiemelve kezem a víz alól, végigfuttatom ujjaim tarkóján, ezzel feljebb tornászva magam ölelésében és arcom nyakába tudom fúrni.-Talán, ha nem fürdésre invitálnál, akkor még talán elhinném, amit mondasz. De mindketten nyilvánvalóan tisztában vagyunk vele, hogy a másik mit akar.-a szavak szinte suttogva hagyják el szám, és másik kezemmel gyengéden végigsimítok combja belső felén.-És mi van akkor, ha én azt szeretném, hogy érj hozzám? A lelkiismereted akkor is bántani fog, ha én kérlek rá?-érdeklődöm, de továbbra sem fordulok felé, inkább élvezem, hogy elrejthetem előle remegő ajkaim, ahogy forró bőre és közelsége egyre jobban feszélyezni kezdi a tűréshatárom.-Tudom, hogy vigyázol rám, de megegyeztünk valamiben. Nem okozunk fájdalmat a másiknak. Többé nem. De ha úgy érzed, hogy nem akarod, nem fogom azt mondani, hogy tedd meg.-húzom vissza kezem, de el nem húzódom tőle.
Ahogy vetkőzni kezdek, érzem magamon parázs pillantását, és ettől olyanná válik a helyzet, mintha valami morbid sztriptízt lejtenék éppen, csupán annyi a különbség, hogy senki nem tömköd pénzt a gatyámba, vagy szór körém százdollárosokat. Mikor azonban a kádba ereszkedem, és ölembe húzva simogatni kezdtem a lábát, már szemmel látható, hogy nem csak én vágyom rá, ez alighanem kölcsönösen is igaz. Szavaival jóformán zöld utat ad, egy felhívást kapok keringőre, pláne amikor megfordul, és úgy bújik hozzám, hogy háta a mellkasomat éri. Ujjait játékosan összefonja az enyémmel, én pedig akkorát sóhajtok, mintha egy kisebb tornádó söpörne át a fürdőszobán. - De hiszen éppen azt csinálom - nyomok egy futó csókot a vállára. - Vigyázok rád. Nagyon vágyom rád, ez nem titok. De azzal is tisztában vagyok, hogy a jelenlegi állapotodban ez nem lenne túl jó ötlet. Szeretlek Les, így hát nem lehetek annyira önző, hogy most vegyem el, amit szeretnék. Tudok várni - mosolygok, aztán lassan beleharapok a fülcimpájába. - Hidd el, egy darabig még képes vagyok rá. Inkább ez, minthogy később azért legyen lelkifurdalásom, hogy még nagyobb bajt okoztam - cirógatom a hasát. Senki ne mondta, hogy ne tegyem, csak a lelkiismeretem. Hozzád is alig merek érni jelenleg, mert félek, hogy fájdalmat okozok. És amúgy is... némi várakozástól sokkal édesebb lesz az a bizonyos gyümölcs - dünnyögöm fülébe, de bármennyire is határozottak a szavaim, a tény, hogy hozzám bújik, óhatatlanul is elég egyértelmű reakciót vált ki a testemből.
Kezdőlap
