Fogaim bőrét karcolják, talán fel is sértem, foglalkozni nem érek rá ilyen apróságokkal. Megfeszülnek izmaim körülötte, ahogy felnyög még inkább magába kebelez a visszafoghatatlan vágyakozás, hogy átadjam magam teljesen neki. Ahogy felnyög, szinte beleremegnek a falak is, ajkaim elszakadnak nyakától és széles, elégedett mosollyal nézek rá, mikor ismét mozgásba kezd. Meglep hevességével, hogy immár nem célja húzni, halasztani, követelőzve forr össze velem.
Szemei feketén izzanak, ahogy rám néz, homályosak, mire közelebb húzom magamhoz, homlokom homlokához nyomva, izzadt fürjei közé túrva, és ahogy rekedtes hangon suttog még jobban biztosít róla, hogy nem kell tovább visszafognom magam. Elengedem hát testem, és ahogy érzem, hogy megremeg, magával ránt engem is a menyekbe. Felnyögök, és szorosan tartva őt, ajkaiba harapok mohón, mikor a csúcsra érek. Izmaim végül habkönnyűvé válnak, teljesen elfeledtetik velem, hogy mi vagyok, adrenalin szintem megemelkedik, szapora lélegzettel és szívveréssel pihegek alatta. Lehunyom szemem míg a bizsergés abba nem marad, és kicsit eltátom szám, hogy enyhíteni tudjam a légszomjam.
-Ez...-lihegem szinte önkívületi állapotban, de nem jön ki több hang a torkomon, megfeledkezem magamról és nem is nagyon akarok visszatalálni, hisz testem még mindig forr  nemrég átélt érzésnek köszönhetően. Fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék, a szavak jelenleg feleslegesnek tűnnek, hisz mind a ketten elvesztünk a pillanatban az imént, ahonnan nem olyan egyszerű visszatérni.

Fel sem tudok ocsúdni, egyik hullám követi a másikat, testem forr, vágytól forrón simul övéhez, kezeimmel közelebb húzom, hogy érezhessem még jobban a farkas lényéből is fakadó heves vérmérsékletű érintését. Ködös tekintettel próbálom állni övét, de akadnak múló pillanatok, mikor akaratlan lehunyom szemem, bár torkomból előtörő sóhajaim meg-meg tudom akadályozni, süt rólam z, amit ő is tud. Cseppet sem közömbös az, amit kivált belőlem mozgásával, és ezt nyilván érzi ő is, de látni biztosan látja.
Szavai hallatán elnevetem magam, közelebb húzva őt magamhoz, hogy kérdőre vonhassam ezért a kijelentéséért.
-Egy kevés mindkettőből? Ezt jó tudni.-mondom, vagyis inkább lihegem fülébe úgy, mintha én nem érezném pontosan ugyan ezt, pedig éreztem.
Fogaim nyakának puha bőrébe vájom, nyomán vöröses-lilás foltot hagyva, ahogy próbálom megakadályozni, hogy a gyönyör magával ragadjon, s kezemmel szorosan tartom őt, még közelebb húzva magamba, már, ha ez lehetséges. Megtorpan a mozgása, mire kíváncsian felsóhajtok, de nem mozdulok. Kérésére összevonom szemöldököm, majd ajkaimba harapok és forró csókban részesítem, mintegy ezzel megelőlegezve egy bocsánatkérést, bár ez a csók is jóval hevesebbre sikerül, mint terveztem, bár kétlem, hogy ez kivetnivalót hagyna maga után bármilyen értelemben is.
-Te kérted, nem én.-hangomban cseppnyi kételkedés sincs, sőt, ahogy ajkaitól eltávolodom nyaka felé indulok ismét, csípőm szorosan övéhez nyomva, magamban tartva őt mozdulatlanul, ahogy lábaim dereka köré kulcsolom, nem hagyva ezzel, hogy folytassa, amit elkezdett. Ezúttal mélyebben nyomom a fogaim a puha bőrbe, torkomból farkasom mélyről jövő morgásával, hisz érzem, ahogy megfeszül bennem az érzéstől. Mosolyogva szívom meg a bőrt, ami ismételten kipirulva kezdi el felvenni a lilás folt alakját, míg körmeim hátába vájom. Ő akarta, én pedig a világért sem mondanék ellent neki, pláne, hogy élveztem is, amit tehetek.

Eszem ágában sem volt kitenni, és arcára kiülő vigyora arról árulkodik számomra is, hogy ezzel ő is tökéletesen tisztában van. Arcomon megjelenik a mosolyom, ami szintén a komolytalanságom jele, de nem érdekel különösebben. Mind a ketten tudjuk, hogy ahogy most van, az jó így, és nem mi leszünk, vagyis remélem egyikünk sem lesz az, aki ennek hirtelen véget akar vetni.
Nem akarom jelét mutatni, hogy élvezem, amit csinál, de ajkaim között sóhajok kíséretében csúszik ki a kérés és ha akarnám sem tudnám megállni, hogy ne tegyem meg ezt. Testem megremeg, úgy érzem felrobbanok és közel is kerülök hozzá, amikor elszakad tőlem. Egészen addig a percig azt hittem lebegek, de ahogy belém nyomul szinte azonnal elkap a hév, és testem megadja magát és remegve nyögök fel, ahogy végigjár a bizsergés.  ez tökéletes válasz volt számára, és meg sem szakítja a ritmusos mozgást, amiért igazán hálás vagyok neki. Még tovább lökdös az úton, amin eddig is vezetett, és felkészülten várom, hogy a gyönyör ismét elérjen. Minden porcikám könnyed és szinte puha lesz, úgy érzem, nem tudom kontrollálni a testem, s kezeim hátán végigsiklanak, majd fenekénél állapodnak meg, és húzzák őt még közelebb hozzám. Feljebb húzom lábaim, dereka köré fonom őket, és annyira megkapaszkodom benne, hogy válla és nyaka találkozásánál a puha bőrbe mélyesszem fogaim, nyomát hagyva a mámoros érzésnek, ami magához ölelt és nem eresztett. Szinte forr a bőröm és újra és újra érzem, ahogy egyre közelebb kerülök a csúcshoz ismét, de még nem akarom, hogy vége legyen, izmaim megfeszítve állok ellen a kísértésnek, és szinte könyörgök neki, hogy folytassa.
-Túl könnyen beadtad a derekad. Azt hittem kész stratégiád lesz a kínzásomra.-suttogom kissé lihegve fülébe, és ajkaimba harapva dőlök vissza a párnára, nézek csillogó szemekkel övébe, és próbálok felülemelkedni a késztetésen, hogy ismét megadjam magam neki, immár másodjára is. Kivárom, hogy mit lép, bár gondolataim között semmi más nincs, csak üresség és sóvárgás, vágy.

Elnevetem magam a hangsúlyon, ahogy tudtomra adja a terveit a jövőre nézve és megrázom fejem. Fogalmam sincs, mikor voltam ilyen felszabadult utoljára, de az se ma volt, az  már biztos. Nem görcsölök rá arra, amit teszek, amit mondok, élvezem a pillanatokat mellette, és most az számít végre, amit én akarok, amire én vágyom. Kicsit idegen az érzés, de úgy hiszem meg tudom szokni hamar. És tudom, ez rajta nem fog múlni.
-Hát, vonzó ajánlat, de ha leülni nem fogok tudni, biztosíthatlak, hogy te is hoppon fogsz maradni és kénytelen leszel az ajtó túloldalán vagy a kanapén aludni.-adom tudtára, és ebben a mondatban vannak olyan utalások, amik számára jelenthetnek hátrányt, még ha számomra is kimaradhat az élvezetes rész. De ő lesz a hibás, én csak a szenvedő alany.
Csókjai nyomán bőröm kipirul, szinte forrni kezd érintésétől és testemen eluralkodik az érintéséért kiáltó vágyakozásom. Úgy morog, mint egy igazi éhes farkas, én pedig ajkaimba harapva, lehunyt szemmel élvezem minden érintését. Ujjaim kócos hajába fúrom, bátorítom, hogy folytassa testem minden részének bebarangolását. Aztán elszakad bőrömtől és már épp szóvá tenném, mennyire nem tetszik ez, mikor ujjai elmerülnek bennem. Felnyögök a hirtelen érzéstől, amit kivált belőlem, de kellemes értelemben. Testem megborzong, és ahogy felteszi a kérdést, megmozdítom csípő, hogy még beljebb tudjon merülni testemben, és ajkaim össze kell szorítanom, hogy ne nyögjek fel ismét.
-Abba ne hagyd.-válaszolok kérdésére akaratosan és önzőn, amikor végre képes vagyok ismét megszólalni. De ujjaim ismét hajába temetem, óvatosan, de erőteljesen megragadom a tincseket, hogy magamhoz tudjam húzni, s ahogy mozogni kezd bennem, ajkaiba haraphassak. Ez az éjszaka maradandó nyomok seregét hagyja rajtunk, de nem érdekelt. Akartam minden percét, gondolkodás nélkül adtam át magam neki, kíváncsian, hogy mégis meddig megy majd el, s mikor lesz képtelen ellenállni nekem.

-Akkor majd teszek róla, hogy még közelebb is táncolj, de magadtól fogsz beleesni.-fogalmam sincs, hogy ilyen rövid idő alatt mi alakulhatott ki köztünk, de nem is érdekelt az okfejtés. Már késő volt rágódni bármin is és nem is akartam. Egyszerűen felszabadultam a közelében, biztonságban éreztem magam, és a puszta szórakozáson túl éreztem, hogy ő valóban más helyet kezd el betölteni az életemben, holmi szórakozásnál. Törődni akartam vele, ami meglepett, mert soha senki irányába nem éreztem ezt alig egy hét leforgása után.
Fülébe suttogok, aztán szemébe nézve veszem el még jobban az eszét. A csali bejött, ráharapott, amit egy arcomra kiült mosoly formájában díjazok.
-Nehezen tanulok, szükségem lesz rá, hogy megneveljen valaki.-harapok ajkamba, mellé gördülve, s magammal rántva őt. Elértem, amit akartam, és az éhség, ahogy ismét rám néz elkezd lassan még jobban felemészteni.-Sajnos muszáj leszel eloszlatni a kételyeket, mielőtt el is hiszem, amit mondtam.-de a levegő tüdőmben megakad és ahogy lecsap ajkaival, hátam ívbe feszül alatta. Azóta vágyok az érintésére, hogy kezeit kikötöztem, és most megkapom. Ujjaim a hajába túrnak, míg azok, amelyek szabad kezem tulajdonai a lepedőbe fúródnak. -Mohó vagy, mint egy kis farkas.-suttogom mosolyogva, de szemeim lehunyva tartom, élvezem minden érintését. Követelőző, kemény csókokkal szeli végig testem, mégsem zavar. Sőt. Szándékosan kóstolgatom tovább szavaimmal, kíváncsi vagyok, mit hoz ki belőle az incselkedésem, bár nem féltem, tuti, hogy már így sem kell cselekvésre ösztönözni, de jól esik, hogy van, akinek kicsit tudom húzni az agyát és megbolondíthatom. Tüdőmbe egyre kevesebb levegő jut, szívverésem egyre gyorsul, testem pedig forrni kezd még jobban, vérem pezseg. Ezt ő is érezheti, és tudom, hogy csak még inkább kedvére lesz a reakcióm, ahogy nem olyan rég az övé volt rám.

A nemtetszését felhördülve jelzi, mire én csak mosolyogni tudok. Nem, nem mennék el, sehová sem, nem rontanám el azt, amit eddig felépítettünk. Túl jól éreztem magam vele, túlzottan elérte, hogy rá figyeljek csakis és nem könnyítette meg a dolgom egyáltalán. Mivel? Nos a tény, hogy ismét felajzva próbálja visszafogni magát, majd bedőlnek a próbálkozásai és átadja magát nekem, elég nagy bizonyíték arra, hogy kétszer meggondoljam, megyek vagy maradok.
Kényelmesen mellé dőlök, aztán a kötelet a puszta gondolatommal oldom el, és mintha észre se venné. Amikor maghoz tér, ködös tekintete kitisztul, magához húz és forró homlokát enyémhez nyomja.
-Szerintem már beleestél, különben nem lennél itt.-mosolygok, apró csókot nyomva szájára.-De ha kell elbűvöllek még jobban, hogy még sokszor halljam ezt a dicséretet.-mondom szinte suttogva, ajkaimba harapok, és úgy simulok hozzá, mintha hozzá lennék nőve, közben pedig csak kezei tartanak.
elhúzódok tőle annyira, hogy kezeimmel mellkasán meg tudjam magam támasztani és szemébe tudjak nézni. Mosolyom sejtelmes, mégis édes, szemeim csillognak továbbra is, mert tudom, hogy sokat nem kell győzködnöm és azt a fehér zászlót nem most fogja meglengetni.
-Először is, te ígérted meg, hogy ma éjszaka nem fogok aludni. Másodszor akárhogy is próbálkoznál, nem tudnál ellenállni nekem, még ha fáradtabb is vagy a kelleténél. Tudod, nem csak szép és okos vagyok, céltudatos és önző is annyira, hogy elvegyem, amit megérdemlek.-suttogom füléhez hajolva, amibe a mondat végén óvatosan beleharapok. Ha erre még eddig nem jött rá, hát megismerheti milyen az, ha vágyok valamire és nem kapom meg. Ugyanakkor reménykedem, hogy győzködés helyett cselekszik.-És egyébként is bebizonyítottam, hogy mit tudok, kétlem, hogy ellen tudnál állni ilyesminek, hacsak nem vagy olyan vén és erőtlen. Bár jelenleg annak nézel ki.-kezdem el felhúzni az agyát, hogy kimutassa a foga fehérjét végre, ja annyira nagy legény, akkor ez most kicsit öv alatti ütés lehetett neki, de épp ez volt a célom vele.

Belementem egy játékba, amit nem sűrűn játszottam, de annál jobban élveztem. A testemben az adrenalin ide-oda cikázott, de visszafogtam magam, ahogy ő is. Nem mutattam, hogy élvezem, amit teszek, de hallottam a levegővételeket, amik torkában útközben megakadtak, ezzel jelezvén, hogy élvezi minden érintésem. Tetszett a reakciója, így nem álltam meg, de még mindig kínzó lassúságú tempót diktáltam.
Testem bizonyos porcikái már szomjazzák őt, de még fúl korán van hozzá. Azt akarom, hogy szenvedjen kicsit, mielőtt megkapja, amire vágyik, mielőtt megkapom, amire én vágyok. Felmordul, én elmosolyodom. Épp ezt akartam. Legalább most kimutatja, hogy nem ezt várta, ez már haladás.
-Hát persze. Ahogy én is.-biztosítom róla és mikor megjegyzést tesz a munkámra, felvont szemöldökkel nézek rá.
-Itt hagyhatlak, ha gondolod.-hajolok ajkaira, és keményen megcsókolom.-Nem úgy nézel ki, mint aki bármiben is hiányt szenved.-indulok ismét felfedezőútra, immár azzal a céllal, hogy végleg megadja magát nekem. Ajkaim ismét munkához látnak, de közben gondolataimmal kioldom a csomót, ami kezét tartja, épp akkor, mikor eléri a csúcsot. Felnyögök, ahogy átadja magát nekem, végül legördülök róla és csillogó tekintettel nézek szemébe, ami a kielégültségtől ködösen mered a plafonra, majd tűnik el előlem, ahogy szemét lehunyja.
-Mondtam, hogy kitartó vagyok. Te pedig nem tudsz ellenállni nekem, ez a szomorú igazság.-nyúlok végig mellette az ágyon kényelmesen, kezére mutatva, mert azokat immár csak egy egyszerű, laza csomó tartja.

Alábecsül, amit ki is használok gondolkodás nélkül, magam alá gyűröm és máris látom arcán a meglepettséget. Tudom, hogy kezeit ki tudja szabadítani, ha a farkas énjét teljesen hagyja kibontakozni, amikor már szemében fog csillogni az a düh, ami kiszabadíthatja, de addig még hosszú út vezet és ezt tudtára is adom.
Lassan haladok a nadrág felé, bőrén lilás-rózsaszínes foltokat hagyva, ahogy ízlelgetem, aztán mikor célba érek kínzó lassúsággal szabadítom meg a ruháitól, s fogom közre őt úgy, hogy hallom, ahogy a levegő tüdejéből kiszökik egy perc alatt. Nem akarja mutatni, de már a puszta látvány, hogy ajkaiba harapva próbálja türtőztetni magát felé egy újabb adrenalin lökettel, bátorít, így nem hagyom abba, mait csinálok.
-Hidd el, hamarosan a pokolnak fogod hinni.-szorítom őt meg, gyengéden, mégis kicsit fájdalmat okozva neki, mosolyom még mindig vágytól fűtött, de sötét is. Üvölthetne, ha akarna, mert hiszi vagy sem, bármeddig elmegyek ma, és ha eddig azt hitte, hogy érdekelnek bizonyos határok, rá fog jönni, hogy nem így van. Mikor kiélvezi a látványt, ajkaimmal segítem kezeim munkáját, de olyan lassan, mintha még csak most kellene ébresztgetnem, holott érzem a lüktetését, rég nem szorul ilyesmire. Közben szabad kezem hasfalára siklik, hallom, ahogy szíve egyre szabálytalanabbul ver, s amikor azt hihetné, hogy megadom neki a beteljesedés lehetőségét, elszakadok tőle és ujjaim összedörzsölve elérem, hogy valóban forró legyen érintésem. Csuklóját megmarkolva helyezkedem úgy, hogy ha nagyon erőlködne megkaphatna, hisz lábaim derekát átvetem, fölé térdelek.
-Sajnálom, vannak dolgok, amiért ennél is kitartóbbnak kell lenni.-suttogom ajkaira, kezem ismét munkába lendül, végül ajkaimmal ismét fölé hajolok, és hagyom, hogy a remegés átjárja testét, s átadja magát nekem. Eredményes munkát végeztem, amitől diadalittas mosoly szökik arcomra, és mikor elengedem őt, mosolyogva rázom meg fejem. Még mindig nem érinthet, pedig testem minden porcikája vágyik rá. De ki tudja, mennyi időbe telik visszarángatnia magát a földre, ahonnan pár percre eltaszítottam.

Nem kéretem magam a végtelenségig, lekapom magamról az oda nem való ruhadarabot, mielőtt letéphetné rólam, erre az egy csipkére ugyanis kifejezetten vigyázni akartam.
Követem őt, ahogy térdeimre támaszt, akárcsak úgy, ahogy ő foglal helyet az ágyon. Nem mozdulok, kezeim forró mellkasán nyugszanak, de ahogy újra és újra bőrömbe szív, fel-fel sóhajtok. Mosolygok ugyan, de lehunyom a szemem, s mikor elszakad tőlem, kicsit kérdőn nézek rá, de tekintetemben csillog az elhivatottság, hogy nem kell kétszer mondania, mit tegyek vele.
Szavaim, mintha nem is jelentenének semmit, szerte foszlanak, és mosolyom gonoszkássá válik, ahogy szememben is felizzik a tűz. A játékot nem én fogom elrontani.
-Biztos vagy te ebben, hogy most akarod? Mert figyelmeztetlek, szenvedni fog, és könyörögni.-közlöm vele szemébe nézve, s ahogy magához húz, úgy is simulok hozzá. Rajtam ne múljék. Kezeim szabadon játszanak forró bőrén, és végigsimítva hasfalán vágya forrása felé indulnak ujjaim. Elkapom kezeit, kikapva belőle a fürdőköpeny övét, és lábaim dereka köré csavarva egy önvédelmi fogással az ágyra teperem, hátát szorosan a matracba nyomva.
-Én szóltam. Szenvedni fogsz.-harapok ajkaimba, ahogy fölé magasodom, kezeit az ágy támlájához vezetem,  átvezetem őket a csomón, amit kötöttem, szorosan meghúzom, majd ujjaim közé veszem az eredményt és hacsak nem szedi össze minden erejét, a csomó nem fogja engedni a szabadulását.-Újra, és újra alábecsülsz, ez felelőtlenség. Te vagy az Alfa, de nem tudod, kivel kezdtél ki.-hajolok ajkaira, de nem csókolom meg, csak annyira közel kerülök hozzá, hogy forró leheletem érezze bőrén. Aztán elszakadok arcától, nyakához hajolok és bőrét harapdálva, cseppet sem becézgetve járom be mellkasát, bőrét meg-meg szívva. Végighaladok az oldalán, a hasfalán, majd lágyékánál megállok, és csiga lassúsággal húzom le a nadrág cipzárját, hagyom, hogy ujjaim úgy hajtsák ezt végre, hogy érezhesse ujjaim érintését magán. Én előre szóltam neki, nem mondhatja, hogy nem. Gonosz mosolyom szakadatlan arcomon ül, szemébe nézve húzom le róla a nadrágot, majd alsónadrágját és kezdem ujjaimmal kényeztetni. Közben szándékosan úgy helyezkedem, hogy testem minden porcikáját lássa.

Bár ne lenne ilyen helyes és ne érdekelne ennyire a személyisége. De egyre jobban kezd az ujja köré csavarni, amit nem csak a lepedőakrobatikának köszönhetett. Ezt el akartam kerülni, mégsem sikerült és egyenesen belesétáltam a csapdába. Zavart? Jelenleg nem igazán, sőt. Esélyem sincs szabadulni, és ahogy a hasamra fordít, elnevetem magam. Szemem sarkából látom arcát, hogy elszánt és próbálja még kontrollálni magát.
-A boszik egyik előnyös tulajdonsága.-mormogom, de tudom, hogy nem erre értette, és ajkamba harapva nyögök fel ismét halkan, ahogy hozzám simul. A csipke könnyen tűnik el, de egyenlőre még nem fekszem úgy előtte, mint ahogy az anyatermészet megteremtett, egy, számára zavaró ruhadarab így is maradt rajtam.
Ahogy leszáll rólam, akaratlanul nyúlok a csipkéért, hogy melleim is feledjem előtte, és felvont szemöldökkel nézek rá, ahogy előáll a következő ötletével.
-Komolyan annyira naiv vagy, hogy azt hiszed, abból nem fogok könnyedén kiszabadulni? Mert én megoldom, hogy te ne szabadulj ki belőle.-emelem meg mutatóujjam, a levegőbe apró fény köröket rajzolva, jelezve, hogy némi előnyt mégiscsak jelent ismét az erőm. Szemem csillog, mint az éjszakai égbolton a Hold, és éhesen méregetem.-De egyszer úgy is ki foglak kötözni, ha nem most rögtön, később.-jegyzem meg sejtelmes hangon, és mosolyom hívogatóan sugárzik felé.

Belementem a játékba és ehhez mérten vissza is fogom magam, nem kapálózok, mint ahogy várhatná, természetesnek veszem, hogy ölébe fektet. Bár testemnek megálljt tudok parancsolni, hogy ne akarjak ficánkolni, szavaim egyszerre lesznek igazak és olyanok, amilyeneket várhat, amivel csak tovább feszíthetem a húrt, ami nem is létezett, csak most húztuk ki. De ha már belekezdtem és én álltam elő vele, hát miért is kellene máshogy cselekednem?
Halkan felnyögöm, ajkamba harapok, hogy ne nevessek, és ahogy felvázolja, hogy hogy kellene cselekednem, megrázom a fejem, hajam így vállam elé bukik a gravitáció szabályainak megfelelően. Csattan a keze, de még mindig nem rezzenek össze tőle. Helyette ismét szóra nyitom szám.
-Sajnos meg sem fordul a fejemben, hogy elgondolkodjak ilyesmin.-dünnyögöm, de tudom, hogy hallja minden egyes szavam. De érintésének köszönhetően testem megborzong, mert meglep, cseppet sincs ellenemre ez az egész.
Egyszerre akarok megtámaszkodni lábában és hozzá érni, amitől bőre forróbb lesz, és mintha nem lenne ellenére eme gyengéd érintés se, a lábát fedő ruhadarab jelenléte pedig úgyszintén nem kizáró ok. Mosolyom elharapom, mikor ismét megérzem kezét, felsóhajtok a becézgető érintéstől, majd felnyögök, mikor lesújt ismét. Csókjától ismét megborzongok, kérdésétől pedig halkan felkuncogok.
-Mind a kettő.-hangom halk, a szavak suttogásként hatnak, szemem pedig pár pillanatra lehunyom, mert testemben ismét elindul a pezsgés, és derekamnál érzem Őt. -De azt hiszem neked nem számítana, mert mind a kettőt élvezed.-szándékosan kezdem el húzni az agyát, és ujjaim szorosabban fogják közre lábát, míg fél szemmel rá sandítok, arcomon széles mosollyal.

Nem sűrűn száguldoztam, mondhatni ezt is a múltnak köszönhetően tartottam meg, mint szokás, de most kivételt tettem. A gázkart meghúztam és úgy süvítettem az autók között, hogy azok nagy eséllyel észre se vették közeledtem. De nem zavart. A testemben tomboló adrenalintól részegen minden más volt. Fékezhetetlennek és megállíthatatlannak hittem magam.
A gyors fürdő kicsit elhúzódik, le kell magamról vakarni egy adag sarat és még egy adag bőrömre száradt vért, amitől a víz talpam alatt furcsa színt ölt, majd alábukik a lefolyóban. Olyan ez, mintha a múltam söpörném le magamról, de kivételesen eszem ágában sincs elfelejteni, milyen volt farkas alakban. A testem, mintha újjászületett volna, könnyű lett és gondtalannak éreztem magam.
Egy fekete csipkecsodát vettem fel, amit anyám legényfogónak gondolt én inkább a szexiset használtam volna rá, de ezt nem is igen akartam hallani az ő szájából. Furcsa lett volna, ismerjük el. Pont ott és annyit takart, ahol és amennyit kellett, és reméltem, hogy nem a kukában fog landolni, amiért eszetlenül esne neki. Erre külön figyelni óhajtottam, ahhoz ugyanis drága darab volt, hogy csak úgy elszaggassák.
Kilépek a fürdőből, és az ajtófélfának támaszkodva mosolygok rá, ahogy a gyertyák fénye haloványan felizzik a szobában. Lassan indulok el felé, szemem szinte izzik, tekintetét nem engedem, ahogy ő se az enyémet. Kezemért nyúl és mosolyogva nyújtom felé enyémet, aztán gyors mozdulattal szerel le, s ha nem tudnám, hogy mire készül előfordulhatna, hogy a földre birkózom, így viszont elvetem az ötletet és úgy teszek, mintha a legtermészetesebb dolgot tenném a világon.
-soha nem hódolok be egy Alfának sem. És nem fogom őket úgy kezelni, mintha többek lennének bárkinél is.-azért is mondom, mert ezt akarja hallani, hisz erre megy ki a játék, arra, hogy "megbüntessen", de szavaimban van némi él, ami pedig azt jelzi, hogy nem a helyzet kedvéért mondom ezt A valódi véleményem viszont most vajmi keveset számított.
ajkaimba harapok, amikor lesújt keze, aztán dacolva vele ismét megszólalok.
-Engedelmeskedtem, nem? Hagytam, hogy simogass és ez most sincs másképp.-suttogom rekedtes hangon, célozva, hogy ellenemre ugyan nincs, amit tesz, de kezem gyengéden simít végig a lábán, noha farmerben van, érzem forró bőrét.

Természetemnél fogva szomjaztam a kalandokat, és valóban, az ősz erre nem volt alkalmas, de a lakásom igen. Az úton a kocsikat előzgetve, nem túl szabályosan haladtam, de pezsgett bennem az adrenalin és ha tagadni akartam volna sem tudtam volna kizárni ezt az érzést. Hirtelen sokkal felszabadultabbnak éreztem magam, olyannak, akinek nem okoznak problémát az átkai irányításai. A boszorkány erőm a helyén volt, a farkas énem nyugodt volt. Ugyan a gyomrom kicsit kavargott, idővel az is jobb lesz.
Leparkolom a motort, mielőtt megszólalhatna eltűnök az ajtó mögött, és bezárkózom a fürdőbe. Meg adom neki azt a szenvedési lehetőséget, hogy az ajtó túl feléről hallgathassa a víz locsogását, ahogy lemosom magamról a bőrömre alvadt vért, amit az őznek köszönhetően szereztem, a sarat és az izzadtságot. Aztán a fogmosás jön és nyugtázom, hogy minden lehetséges darabja a falatozásomnak eltűnt, semmi nyoma nem volt annak, mit tettem alig fél órája. A nap elkezdett alábukni és ráeszméltem, még egy nap eltelt, és szinte fel sem tűnt, hogy telik az idő. Mikor kész vagyok, illatos és tiszta, kifésülöm a hajam, aztán magamra kapom a kedvenc fekete csipkém és úgy sétálok vissza a szobába, hogy körülleng a tusfürdő édes illata.
Az éhes számpár, ahogy rám néz csak egy kirívó mosolyt eredményez tőlem, és nem mozdulok a fürdő ajtajából. És a félig elégett gyertyák tegnap estéről egyszerre lobbannak lángra. Mosolyom sejtelmesen ül arcomon, szemeim ragyognak a fényben. Semmi esetre sem hagynám, hogy sokat szenvedjen a látvány miatt, de kíváncsi vagyok, meddig fog tartani a farkasszemezés egymással. Mert ebben jó vagyok, csak még nem tudja.