Felkuncogok és összevonom szemöldököm.
-Igazad van, nehogy még a végén jót gondoljak rólad. Hisz te vagy a nagy, ijesztő ordas farkas. De csak, hogy tudd, nem fogok megijedni tőled.-mondom végül résnyire nyitva szemeim, majd visszacsókolok, mikor fölém hajol, és kezeim vállára siklanak.
-Ha így folytatod, lesz okom duzzogni más miatt is és a végén ki kell engesztelned.-figyelmeztetem mosolyogva. Igazából az időjárásban az zavart, hogy hideg, nyálkás és csupa mocsok leszek tőle. Jobb szerettem, mikor száraz az avar vagy forró nyári nap után a csillagos ég alatt a magas fűben loholhatok, üldözve egy vadat.
Felmordulok, és figyelmeztető jelleggel egyik kezemmel hasába öklözök, kérdésére pedig válasz helyett cselekszem. Lendületet véve nyomom vissza az ágyra, derekán átvetve lábam, fölé hajolok.
--Először is, roppant szemtelen vagy, ugye tudod? Hallgatózol éjszaka.-támaszkodom meg, de hangom nevetéstől derűs, kicsit álmos szemeim immár ragyogó kéken izzanak, ahogy mélyen szempárába nézek.-És az imént mondtad, hogy nem vagy az az angyali típus, így nem is értem, miért nem ébresztettél fel...-rázom meg fejem értetlenül alsó ajkamba harapva. Aztán úgy teszek, mint aki elgondolkodik azon, hogy mivel kellene elütni a maradék időt, amink még van, míg fel nem kel a Hold.
-Még van egy beváltható kívánságod. Hacsak nem a takarítást akarod holnapról mára előre hozni. És ne mond azt, hogy irigyelsz. Semmi jó nincs abban, hogy ilyenkor még magamat sem tudom igazán megóvni semmitől.-vágok durcás arcot, továbbra is felette ülve. Mert ez a része nem volt az, amit szeretni lehetett. Sőt. inkább gyűlöltem, hogy van bennem némi farkas. Ha nem lett volna, legalább nem kellene attól tartanom, hogy valami önbíráskodó farkas a nyakam szegi, vagy egy faji tisztaságra esküdő boszi örök kárhozatra ítél.

Kényelmesen alszom, álmok nélkül, meglepő nyugodtsággal. Fejem viszont reggelre a párnára kerül, érzem a puha anyagot, ami arcbőröm simogatja. Nem ébrednék fel, ha az ágy nem süppedne le hirtelen a másik oldalamon, szemeim viszont csukva hagyom. De túl világos van. Nem, nem az a napsütéses világosság. Sejtem, hogy minek köszönhetjük ezt, de nem foglalkozom vele, lusta mód várom, hogy megkapjam a lehetséges ébresztés örömét. Hallom, ahogy dünnyög, tudom mire gondol, pont ezért esik nehezemre nyugodt maradni, de megteszem. Magam miatt is, nem akartam, hogy már most, a nap elején elöntsön az a kellemetlen érzés, hogy este csontjaim ropogása fog vadul dobolni fülemben.
Ajkamba harapok, mikor csókolgatni kezdi bőröm, és akaratlan felkuncogok. Ennyit arról, hogy úgy teszek, mintha nem lennék ébren. Lassan kinyitom a szemem, és a vakító fény hatására hunyorogva nézek rá.
-Mond, hogy neked lett glóriád, és az világít és nem a hótól van ilyen remek fény a szobában...-kapom fel a mellettem lévő párnát és húzom fejemre.-Csak egy napot kellett volna várnia.-dünnyögöm mérgesen, a párnát visszaejtve az ágyra. Nyűgös lettem, és ezen csak a megnyugtató érzés segített, hogy éjszaka nem leszek egyedül abban a pár órányi szenvedésben. Igaz, kettőnk közül már ő lesz a feltűnő, nem pedig én. Ez előny.

Elmosolyodom szavaira, igaza volt, de számomra értelmetlen volt, hogy hogy futhattam bele épp itt egy ilyen alakba, mint ő, és mit láttam meg benne elsőre, ami most már szinte teljesen bekebelezett, és gyanítom, ha huzamosabb ideig nem lett volna a közelemben, nem éreztem volna magam jól a bőrömben. Most viszont szinte pillangók repkedtek a gyomromba, ahogy közel hajolt hozzám és megcsókolt. Egészen más érzés volt, mint eddig. Nem volt követelőző, óvatos és gyengéd volt, az a fajta csók, amit ha álló helyzetben kap az ember, beleremeg a lába és szédülni kezd tőle. Ujjaim tarkóján nyugszanak, a barna fürtökkel játszanak, míg egy pillanatra sem szakadunk el a másiktól. És ha azt vesszük, első hivatalos csók, ami kifejezi, hogy a másik több számunkra, mint holmi éjszakai kaland.
Forró bőrét pólóján keresztül is érzem, ahogy nekem simul, mikor fölém tornyosulva húz vissza az ágyra, fekvő helyzetbe igazítva. Másik kezem derekára siklik, hátán simítok végig.
-Hmm...-szakadok el tőle, hevesen dobogó szívvel, és légszomjjal.-Holnap hosszú napunk lesz, és későre jár...azt hiszem ideje aludni.-simítok végig borostás arcán, magam mellé tolom, úgy, hogy később fejem mellkasára hajthassam. -Szeretek így elaludni. És szeretném ezt jól csinálni, semmit sem elhamarkodva.-nézek szemébe, majd befúrom arcom nyakába, mint egy hízelgős kiscica, és átölelem mellkasát. Fogalmam sincs, hogy meddig tudok még ébren maradni, de tudom, hogy mosollyal arcomon és szívverésének dallamára merülök végül álomba. De azt tudtam, hogy komolyan nem akartam sietni. Függetlenül attól, hogy már túl voltunk dolgokon, amiket mások csak a hivatalosan vett randik közben ejtenek meg, de most ez sem zavart, sőt. Lényegében annak a hévnek köszönhetően jutottunk el idáig is, most pedig csak annyira szeretnék lassítani, hogy a vele töltött időm minden pillanatát élvezhessem.

Levakarhatatlan, de alig látható mosolyom kiszélesedik, és élvezem tenyerének melegét. Néha elterelem a tekintetem, összefont ujjainkra pillantok, máskor a párnára bámulok, érzem, hogy ő arcom fürkészi, de csak szavaim végeztével nézek rá ismét.
-Kiváltságosnak érezheted magad, az biztos.-szívem szerint akkor valóban viszkető tenyerem az arcának csattanásával vakartam volna meg, mert a stílus, ahogy hozzám szólt, még nálam is kiverte a biztosítékot, pedig kiborítani igen nehezen lehetett. Pláne, hogy dolgoztam felszolgálóként, tudtam milyen a magányosan iszogató férfi, aki a megoldást a pohár vagy üveg alján keresi. De talán a farkas énem megérzett benne valamit, ami miatt vissza tudtam magam fogni, s ezt nem bántam túlzottan.
-Így is elég értelmetlen ez az egész, hisz nem tudjuk hová vezethet mindez.-vonok vállat, egy grimasz kíséretében, de nem akarom, hogy ez az egész elmúljon, túlzottan beleéltem magam.
Szabad kezem tarkójára siklik, gyengéden fúrom ujjaim hajába, míg ujjai ajkamon szántanak végig.
-Szeretném, ha megtennéd...-suttogom kicsit rekedtes hangon, homlokom homlokának támasztva, de a további lépést meghagyom neki. De ezt a pillanatot is kiélvezem. Míg csak forró leheletét érzem bőrömön, és lélegzetének szakadozottságát hallgatom, szemeim továbbra sem hunyom le, ilyen közelről merülök el az engem fürkésző szempárban.

Fogalmam sincs, hogy milyen válaszra várt, de látom, ahogy leenged. Ebből arra merek következtetni, hogy nem azt a választ várta, hogy nincs és pont. De azt nem is mondtam, mert bár a tündérmesékben nem hittem, a véletlenekben sem. És azt sem éreztem annak, hogy most itt ülök vele egy szobában és erről beszélgetek.
-Tudom, de a te szádból jobban hangzik.-mosolyodom el, kicsit megmozdulva, hogy érintését arcomon még jobban érezhessem. Szerettem ezt a békességet, még akkor is, ha voltak akadályok, de erről szólt ez az egész, nem?
Visszakérdezek, nem is kérdés, hogy miért, és mikor elkezd beszélni, figyelem vonásainak változását, szemét. Valamiért egyre jobban érzem azt a furcsa, megfoghatatlan érzést, ami ilyenkor elfog. És most sem zavar, sőt kellemesen úszni kezdek benne.
-Ha egy költő is elveszett benned, nekem végem...-suttogom, mikor két gondolatmenet között levegőt vesz, majd tovább hallgatom, utolsó szavai hallatán viszont nagyot nyelek.
-Óóó szóval...-kezdek neki, magam sem tudom, hogy mit is akarok mondani.-Nekem is tetszik ez az egész. Tetszik, hogy a sötétben tapogatózom veled együtt, hogy mi is ez köztünk. De szeretek veled lenni, elaludni úgy, hogy hallom a szívverésed, hogy a karod körém fonod.-nézek végül ismét rá.-Persze a többi járulékos dolgot is élvezem veled. És azt hiszem önző vagyok, de nem akarom ezt az érzést elengedni.-teszem hozzá, majd összevont szemöldökkel nézek rá mosolyogva.-Pedig azt hittem, hogy felképellek, és megfojtalak, amiért egy tapló voltál. Aztán kicsit tartottam tőle, hogy éjszaka kirabolsz vagy egyszerűen rámenős leszel. De egyik sem volt meg. Szerencsédre.-vonok vállat mosolyogva, továbbra is a párna mellett kucorogva, kezem az ölemben nyugtatva. -És örülök, hogy nem küldtelek akkor el, különben most nem lennénk itt. A mai nap...-mosolyodom el ismét vállat vonva, egyszerűen nem szavakba önthető, amit éreztem.

-Kipróbálhatjuk, de szerintem csettintés nélkül is megy, egész gyorsan.-mosolyodom el alsó ajkamba harapva, aztán befészkelem magam mellé, néha elgondolkodom másról, néha a filmre figyelek.
Egyenletes lélegzete és szívverése csak akkor szakad meg, mikor felnevet, akárcsak én. A filmet láttam már, bár kevés film hagyott bennem mély nyomot, ez az egyik kedvencem volt. Még ha nehézkesen is sikerült kiválasztani a tökéleteset, de sikerült, hisz ébren maradtam, időközben a gyomrom is megnyugodott és a napfény utolsó sugarai helyett már magasan járt a holnap teljes nagyságát felvevő Hold.
A film végén jó mosolygok, halkan dúdolom a stáblista zenéjét, nem mozdulok, egészen addig, míg a tévé képernyője el nem sötétül és fel nem tesz egy kérdést, vagyis több kérdést, melyeknek témája azonos.
-Ezt most pont úgy kérdezted, mint egy agy kurkász, vagy mint egy kérdőív.-ülök fel, végül, és felhúzva lábaim úgy helyezkedek, hogy a beszűrődő fény félhomályában láthassam arcát.
-Szeretnék hinni benne, hogy létezik, különben nincs értelme valakinek a szívünk adni. Tudod sok embert láttam már igazán boldognak és valamiért nem tudom elképzeli, hogy én ne legyek olyan, mint ők. Hogy ne öregedjek meg valaki mellett, hogy ne legyenek gyerekeim, unokáim. Szeretnék családot, olyat, amilyen nekem nem volt.-gondolkodom el.-Ha megtalálom azt a valakit, és érzem a nagy bummot, akkor már fél sikert elértem. Az más kérdés, hogy ez kétirányú, és sokszor lehet, hogy viszonzatlan marad, de az élettől kapott pofonok edzenek meg minket. Nem tudom, hogy mitől érzem, hogy ő a nagy Ő, mert még nem éreztem soha, hogy megtaláltam volna. De biztos, hogy mindent feltennék érte egy lapra. Reménykedem, hogy akár a közeljövőben megtudhatom, hogy milyen érzés.-mondom végül, ajkaimba harapva, tekintetem ölemben nyugvó kezeimről rá emelem, aztán kicsit oldalra döntöm a fejem.
-Te hiszel benne, hogy ez fizikailag lehetséges dolog? Szeretni valakit annyira, hogy bármit megtegyél érte?-érdeklődöm, immár le sem véve róla szemeim.

-Most komolyan? A törölközésnek a hasznos részét nézd, ne gondolj bele mást, ami nem létezik, csak a te fejedben.-szólok rá, felé dobva a konyharuhát, hangom derűs, nevetést elfojtva próbálok komoly arcot vágni, kevés sikerrel.
Aztán a vacsorát belapátoljuk, az éhségre pedig tesz rá egy jó adag lapáttal, hogy nagyon is ízlik, amit főzött, így meglehetősen habzsolok, mint egy óvodás. Ennek eredményeként a gyomrom megtelik, és a szék kényelmetlen lesz, testemen pedig eluralkodik a mozgásképtelenség érzete.
-Ha most akarod, hogy lemozogjam, más fog felfele mozogni és a főztöd nem csak a hűtőben fogod viszont látni.-teszem tenyerem hasamra, míg ő elpakol, figyelem őt, én meg sem tudok mozdulni. Sosem voltam az a tipikusan vékony, deszka lány, mivel szerettem a hasam, volt rajtam mit fogni, egészséges mértékben természetesen, de mint mondotta volt, nem zavarja. Én viszont senki miatt nem fogom számolni, hogy mennyit ehetek egy nap, s mennyit nem. És ha mindent ilyen jól össze tud hozni, nem is kell félnem tőle, hogy éhen maradok.
-Kettőnk közül nem én vagyok az, aki horkolni szokott.-kacsintok rá, a pár perc pihenő elég ahhoz, hogy kezem kezébe adjam és hagyjam, hogy elinduljon az ágy felé, majd mégis megállok mellette és onnan nézek le rá. Felkapom a távirányítót, amit az ágyra ejtek, és befészkelem magam az ágyba, fejem félig mellkasán, félig vállán nyugtatva, magunkra húzom a friss ágyneműbe burkolt paplant.
-A ki oltsa le a villanyt részen is vitatkozhatnánk mindig, kivéve, hogy senkinek nem kell miatta megmozdulni.-kapcsolom le a villanyokat ujjaim magasba lendítve, majd kezem is mellkasára fektetem, és időközben kibontott hajam hagyom, hogy beterítse a hátam.
-Na kezdjük el, különben tényleg elalszok, és szándékosan horkolni fogok neked.-adom kezébe a távirányítót, tekintetem a képernyőre szegezve, de gondolataim hirtelen máshol kezdenek el járni. Például ott, hogy soha nem filmeztem még így senkivel. Megnyugtató érzés kerít magába, és elmosolyodom a gondolaton, majd visszaterelem magam a jelenbe, a filmre fókuszálva.

Örülök, hogy nem vette magára a megjegyzésem, bár nem is volt alapja, de akkor is. Sőt, végül együtt nevetünk a dolgon, és kifejezetten nyugtató, ahogy derekamra teszi kezét. Elönt a forróság és mosolyogva nézek rá. Van az a dolog, amit nem lehet megszokni és az ez például.
Nincs időm reagálni, mert a tengelyem körül megforgat, aztán ahogy a fenekemre nyom egy csókot, elnevetem magam, de mire odáig eljutnék, hogy odébb lökjem, eltűnik a fürdő ajtaja mögött.
-Hidd el van az a rész, mikor a kipárolgásod egyáltalán nem zavar.-szólok utána, aztán szándékosan olyan hangmagasságban, hogy hallja, hozzáteszek még valamit.-Nincsenek is olasz ismerőseim. Ezen a környéken maximum egy csigazabáló franciát találnék, akit meg aztán pláne nem akarok.-mosolygok magam elé, míg a terítéket kiigazítom, hogy minden a helyére kerüljön végre és várom, hogy megérkezzen. A cuppogó lábnyomok és a mellkasára tapadó póló egyértelműen jelzi, hogy még mindig nem ápol közeli barátságot a törölközővel.
-Komolyan, neked nem a hátad kell megmosni, hanem megtörölgetni, mint egy kisbabát.-mormogom, aztán mint akinek nincs jobb dolga, kényelmesen elhelyezkedem, és jó kislány módjára várom, hogy tálaljon.
-Akartam én mondani egy rossz szót is?-vonom fel szemöldököm, majd a villát kezembe véve egy méretes falatot tuszkolok a számba, ettől olyanná változom, mint aki bekapott egy lufit. Bólogatva kezdek el rágni, szinte megfulladok, de a gyomrom éhsége legyőzhetetlen és nem ismer emberi határokat.
-Ez tökéletes, és isteni. De ha elhízok, az miattad lesz, ugye tudod?-tekerek újabb adag tésztát a villámra, aztán tovább folytatom az evést, lassan ízlelve a falatokat, néha Chriestre pillantva, aki ismét gyorsabban elpusztítja a tányérjáról a kaját, mint én. A szám körül érzem, hogy paradicsomos, piros bajusz rajzolódik ki, de evés közben nem törődöm vele. Végül hátradőlök a székben és fújok egy nagyot.
-El fogok aludni filmezés közben.-vágok grimaszt, jelezve, hogy úgy jóllaktam, hogy megmozdulni sem tudok, és ha nem tesz érte, hogy ébren maradjak, tényleg a kajakóma fog álomba ringatni. Pedig még bőven fiatal az este.

Az ágyneműre tett megjegyzésén csak megforgatom szemeim és elvonulok a szennyessel a fürdőbe, miután a tiszta ágyneműt a helyére varázsoltam és megigazítottam a matracot meg a lepedőt és csinos, már-már egy lakberendezési katalógusba illő képet alkottam. Gyanítom nem fog sokáig ilyen katonásan állni, de azt hiszem hogy ezen túlteszem magam valahogy.
Aztán veszek egy gyors fürdőt, mert úgy érzem, hogy az jót tenne, addig is kiüríthetem a fejem, ami épp csak annyira sikerül, hogy az iménti vitaszerűségen kezdek el gondolkodni. Ezen is túl vagyunk, meglepően könnyen ment és mind a kettőnk feje a helyén maradt, sőt. A határok felfedezése és a másik kiismerése furcsa mód tetszett is.
Aztán mikor kész vagyok, törölközés után tiszta ruhába bújok, egy térdig érő nadrág és egy kinyúlt póló kíséretében, nem gondolom túl a dolgokat. Kényelem az első jelenleg, aztán úgy is filmet nézünk, ahhoz nem kell úgy felöltözni, mintha a királynőt várnánk vacsorára. Hajam kontyba tekerem, aztán kilépek a fürdőből s megcsap a vacsora illata. Azonnal a konyha felé indulok, és veszem elő az evőeszközöket, majd megállok mellette.
-Egy új tusfürdő csodákra képes.-vonok vállat megjegyzésére elmosolyodva, aztán tekintetem a kaja felé irányítom.
-A te illatodról ne beszéljünk, a vacsoráé jobban tetszik.-jegyzem meg pimaszul, pedig előbbivel sincs semmi bajom, de jelenleg a gyomrom beszél, nem az érdeklődésem irányába, és igyekszem a határokon belül tartani magam. De ez inkább pimasz volt, mintsem sértő és a fenekemre tett megjegyzés viszonzásának éppen jól jött..-Én is csípem az olasz kaját, s bár kecsegtető egy olasz pasi, aki az ablakom alatt szerenádozik, jobban tetszik a külön bejáratú szakácsom, akit nem zavar, hogy nem vagyok olasz. -mosolyodom el, majd magamhoz húzom és megcsókolom, aztán nyakába csimpaszkodva az asztal felé bökök.-Szeretek így ácsorogni, de el fog fogyni a fenekem, ha tovább éheztetsz.-mosolygok, aztán leülök az asztal mellé, egy üveg bor kíséretében, amit az asztalra teszek, hogy aztán az étel is az asztalra kerülhessen.

A dolgokat meglepő mód nyugodtan képesek vagyunk átrágni, ami azért túlmutat azon, amit elképzeltem, mint lehetőség. Nem voltam a viták híve, persze néha ki kellett ereszteni a gőzt, de nem abban láttam a megoldást, hogy ajtókat csapkodunk és tányérokat vágunk a másikhoz. Nem tudtam könnyen megváltozni, a lényem része volt a tüskés, szurkálódós énem, aki fura mód akkor alakult ki, mikor farkas lettem, de azt a bestiát is féken kellett tartani, csak eddig nem volt, aki ezzel így szembesítsen. Némiképp hálás is voltam neki ezért és máris adott még egy okot arra, hogy csak egy kicsit is, de még jobban alkalmazkodjak hozzá is, ne csak az én kis világomba simuljak bele.
-Igyekszem apuci.-mosolyodom végül el, mikor homlokát enyémnek nyomja. A fagyos levegő ami nem is igazán volt fagyos, inkább csak kicsit kihűlt, ismét elkezd felmelegedni, ahogy én is, és épp ezért az este vagy késő délután hátralévő részét igyekszem ezen a kellemes hőfokon megélni, anélkül, hogy ismét egy kezdetleges vitába futhatnék.
-Sok mindent mondtak már rám, de azt még senki nem említette, hogy szerethető vagyok. De azt hiszem ezt az érzést is hamar meg tudom szokni.-viszonozom csókját, aztán mintha mi sem történt volna, felvázolja az estét úgy, ahogy elképzelte, szemem pedig felcsillan egy pillanatra.
-Tetszik, de előre szólok, hogy dorombolni nem fogok. Vagy maximum csak egy kicsit.-mosolygok szélesen, aztán figyelem, ahogy felpattan és elindul a konyhába, majd veszek egy mély levegőt és én is követem.
A zacskóból először az asztalra pakolok mindent, elosztva, külön választva egymástól a hűtőbe való dolgokat és a nem oda illőeket, közben el-el mosolyodom, ahogy kerülgetjük egymást, hisz a konyha közel sem akkora, hogy két ember akkora keringést kivitelezzen, mint amekkorába mi kezdünk.
-Én kész vagyok. Míg összeütöd azt a vacsorát én azt hiszem lehúzom az ágyneműt és varázsolok némi hangulatvilágítást.-nyomok csókol arcára, aztán magára hagyom a konyhában, és az egyik szekrényhez lépve az imént említett huzatokat előveszem, s az ágyra ülve nekikezdek a munkának, míg tekintetemmel néhány mozdulatsorát követem. Amikor megvagyok ezzel, a szennyest a fürdőben lévő kosárba teszem, az ott halmozott ruhák tetejére. Nincs kedvem a mosógépet hallgatni filmezés közben, sőt az ágyból sincs kedvem kimászni, hogy kiteregessek. Majd holnap. Aztán megcsapják az illatok az orrom és visszasietek a konyhába, megnézni, hogy hol tart. Kiveszek két tányért, majd két poharat és az asztalra teszem őket, aztán az evőeszközöket is elosztom, és mint aki jól végezte dolgát, leülök az egyik székre.

A gyomrom negyedakkorára ugrik össze, mint amekkora valójában és torkomban is csomó nő, szinte visszatartom a levegőt, amit eddig is igyekeztem halkan venni. Ahogy felém fordul, arcán látom, hogy nem csak érezni érezhettem azt, hogy a lelkébe tapostam szándékomon kívül. Nagyot nyelek, mikor végül megszólal.
Útközben egy halovány mosoly azért megjelenik ajkaimon, mikor a szeretetről kezd beszélni, de nem azért, mert nevetségesnek tartom, sőt. Teljesen igazat adok neki, és tudom jól, hogy kiállhatatlan a humorom, ahogy néha akaratlan irányzok egy-egy cukkolást túl mélyre és ellenkező hatást érek el vele. Lesütöm a szemem, és kifújom a levegőt.
-Igyekszem nem csalódást okozni és jó kislány lenni. Bár azért kérlek, ha túl messzire megyek, figyelmeztess valahogy. Igyekszem gyorsan tanulni és visszafogni magam egy kicsit.-ígérem végül, szavaim komolyan szólnak, és komolyan is gondolom őket, szempilláim alól kipillantva nézek rá mégis, kicsit szégyenlem magam, ezt nem is tagadom.
Végül ajkaimba harapok és megkockáztatok egy óvatos kérdést, bár a válasz ha nem határozott, azt sem bánom.
-Szóval szeretett valaki vagyok? Mert biztosíthatlak róla, hogy nem fogom hagyni, hogy elmenj.-húzom közelebb magamhoz, gyengéden megcsókolva. Ujjaim álla alá csúsztatom, aztán elszakadok tőle és fejem kicsit oldalra billentem, ahogy kicsit feljebb emelkedem a párnáról és úgy nézek le rá.-Ha elpakolom a kaját, mielőtt megromlana minden megromlana, de utána csak a tied vagyok és behajthatod a kívánságod. Ígérem.-simítok végig borostás arcán.-És a filmre is szentelünk időt, hacsak a kettő nem vág egybe. Megfelel?-kérdezem gyengéden, és remélem, hogy a mai nap ez volt az utolsó eset, hogy a másikba kést döfött valamelyikünk, még ha nem is szándékosan.

-Tegnap, meg az előtt, meg az előtt, meg... ja igen, az előtt, nem tűnt fel, hogy bármi bajod lenne a fenekemmel.-szívem szerint csak azért is a fenekem ráznám neki, holott tudom jól, hogy szavai inkább csak dacos szurkálódások, mintsem komolyan gondolt és kimondott tények.
Úgy teszek, mint aki cseppet sem emlékszik arra, amit mondott és mikor az ágyra ül, szinte látom rajta, hogy kezdi komolya venni a dolgokat, vagy csak ilyen jó színész.  Elteszem az utolsó poharat is, majd csendesen az asztalhoz lépek, semmi nem mondok szavaira. Egészen addig nem is veszem komolyan, míg hátat nem fordít nekem. Akkor összevonom a szemöldököm és mellé sétálok, majd lerúgom a cipőm és mögé fekszem, szorosan hátához simulva, kezem átvetve oldalán.
-Soha nem kezelnélek úgy, mint egy cselédet. És nagyon is emlékszem rá, hogy mit ígértem. És akkor váltod be, amikor akarod.-nyomok gyengéd csókot füle tövéhez, majd nyakára, végül pedig vállára támasztom állam. -Tudok hízelgős cica is lenni.-suttogom, majd nagyot sóhajtok és lehunyom szemeim.
-Oké, figyelj. Soha nem voltam még kapcsolatban, sőt. Egy rakás iszákos között nőttem fel, akik a piát jobban meg tudják különböztetni még részegen is, mint azokat, hogy melyik bárban melyik csajjal feküdtek össze. Mondok dolgokat, amiket nem gondolok komolyan, és igyekszem megtanulni, nálad hol a határ. -ismerem el, mert tudom jól, hogy kiállhatatlan és fékezhetetlen nyelvű vagyok, ha belendülök, sokszor sértőbb a kelleténél.-De neked soha nem mondanék olyat, amivel meg akarlak bántani. És ha igen, az nem szándékos.-húzódom el tőle, fejem visszaejtem a párnára.-Igazából a mai nap volt életem eddigi legjobb napja, nem akarom elrontani. Sem ezt, sem veled ezt az akármit, ami jelenleg van.-akaratlan szorongatni kezdem a nyakamban lógó láncot, mint egy gyerek, aki félti, hogy elveszti azt, ami fontos lett neki.