Kettőnk közül én lettem az ész, ami miatt elégedetten és bájosan mosolyogva hagytam rá a csomagok további cipelését. A lakásban kellemesen meleg van, a kinti hőmérséklethez képest, aminek örülök, hisz a jelek szerint a fűtési problémánk kezd megoldódni.
Eljátssza a durcás kisfiút, mire úgy teszek, mint aki vele együtt szomorkodik, szavait viszont nem tudom komolyan venni és hiába leplezné, érzem a hangjában is, hogy csak azért is dacoskodik, hogy ne nevesse el magát közben. Úgy néz ki, mint egy rossz mikulás, nem látszik ki a szatyrokból, amiket mellkasához szorít és kezéből lógat alá, de vele ellentétben én meg sem próbálom palástolni azt, hogy felvidít a látvány, s hagyom, hogy arcomon széles mosoly terüljön el, és mellkasom előtt keresztbe fonva karjaim nézem a kis műsorát.
-Ígérem, unalmas óráimban hálálkodni fogok neked, hogy megtetted eme nemes feladatot és mindezek fejében el is viseltél.-rázom meg fejem továbbra is kényelmesen támaszkodva a pultnak, míg ő helyet foglal az asztal melletti széken, és úgy néz rám, mintha legalább én kértem volna rá, hogy cipeljen.
-Először is, te szeretsz cipekedni, nem én kértelek, hogy hozz haza. Másodszor pedig azt hiszem el kell, hogy keserítselek, de nem emlékszem ilyesmire.-vonok vállat, miközben pimaszul megrántva egyik szemöldököm.-az ilyen dolgokat sajnos hajlamos vagyok elfelejteni és néha szükségem van némi segítségre, hogy felelevenítsem a dolgokat. Én már csak ilyen vagyok.-mosolygok kajánul, majd hátat fordítok neki és a borogatóban hagyott reggeli edényeket kezdem elpakolni, hogy aztán a hazacipelt zacskókból a kaját el tudjam pakolni anélkül, hogy tányér vagy pohár törne.-De ismerd el szereted húzni azt az igát, én pedig szeretem húzni az agyad. Szóval akár most is segíthetnél.-nézek rá vállam felett, amíg a serpenyőt a helyére teszem.

Megforgatom a szemeim, nem gondoltam én komolyan és nem is akartam, hogy megjelenjen az az ördög. Túl simán mentek a dolgok, bár így is voltak rosszabb pillanataink, a kádas jelenet, vagy a ma reggeli vitaszerűség, aminek aztán a végén egész jó dolog sült ki.
-Tetszik ez a normális ember dolog. És kíváncsian várom, hogy a főszakács mivel áll elő. Egy nő kezébe baltát adni... Nem gondoltad te ezt meg. De majd szerzek a szomszédtól.-tekintve, hogy a városban sem éltem valami régen, amolyan átlag alatti felszerelésem volt szereléshez és ilyesmihez. A balta nem volt olyan, mint a szerszámos láda, ami a motor miatt mindig kéznél volt. A gyilkosoktól nem tartottam, ha jön a vég, jöjjön, fát meg aztán még kevesebbet vágtam ki életem során. De mindenre van megoldás, és ehhez balta sem feltétlenül szükséges.-Balta helyett viszek valami jobbat.-kacsintok rá, apró célzást téve rá, hogy nem különösebbe erőfeszítés egy fát kivágni, pláne, ha előtte épp egy éjszakát töltök el farkas alakomban, amolyan elemfeltöltés gyanánt.
Majd a nevetségesen kényelmetlen szituációból kimentem magunkat, ha már belekeverni is sikerült, és kihúzom a boltból.
-Én nem, is...-kezdek neki, majd mikor felkap, felvisítok majd nevetésben török ki, és elviselem, hogy az agyam kezd megtelni a véremmel, a hajam pedig a számba lóg.-Ezért még kapni fogsz Chriest...-dünnyögöm elég hangosan, hogy hallja, amit mondok, és elviselem, hogy az egész város megbámuljon minket, sőt. A végén kifejezetten kellemesen kezdem magam érezni, legalább nem kell sétálnom.
az ajtó elé érve érek földet, révén a kulcsok még mindig nálam vannak, és megrázva fejem, kicsit szédelgek, mire helyreáll a rend és képes vagyok ismét biztonsággal állni két lábbal a földön.
-Fogadjunk, hogy ha nem vagyok, ezt is elhagyod.-biccentek a földre, ahol megjelennek a zacskók, amiket a sikátorban hagytunk.-Igen, köszönöm a kérdést, behozhatod őket.-mosolygok rá, kinyitom az ajtót, s mint aki jól végezte dolgát belibbenek rajta, figyelmen kívül hagyva a zacskók számát és nehézségét. Eddig lényegében én cipeltem, így vagy úgy, de ez volt az igazság. A kabátom felakasztom és a pultnak támaszkodva várom meg.

-Szerénységi versenybe te nyernél.-rázom meg fejem, míg a habos kávém kortyolgatom, tudom jól, hogy bajuszkám lesz, de nem zavartatom magam, inkább érzéki lassúsággal nyalom le számról, szememben elégedettség csillog.
Nem sokáig gondolkodom rajta, hogy mit hogyan, egyszerűen összeütöm azt, ami még a hűtőben van. Aztán kiürül teljesen. Rohan az idő, már egy hete szinte minden nap reggelivel kezdtünk, igaz arra nem emlékszem, hogy tegnap óta ettem e, vagyis pontosabban arra, hogy tegnap mikor ettem utoljára.
Megszoktam az ilyesmi reakciókat, most mégis elnevetve figyelem, ahogy jóllakottan elterül a széken.
-Hogy egy klasszikust idézzek, aki a jelek szerint a rokonod is, jobb kint, mint bent!-fejezem be a falatozást, a pirítós utolsó darabját kellemes lassúsággal elropogtatva, majd a listára nézek, amit időközben gyorsan megírtam, hogy ami hirtelen eszembe jutott, meg tudjam venni és el ne felejtsem. Vagyis meg tudjunk venni. A gondolattól ismét elmosolyodom, aztán figyelem, hogy összeszedi magát és olyan gyorsan mosogat el, hogy szinte tátva marad a szám.
-Meg tudom ezt is szokni. Még a végén elkényelmesedek és hurkákat növesztek miattad.-kaján vigyorom továbbra is arcomon ül, aztán én is felállok a székből, felém fordul és csókot nyom számra. Reagálni sem tudok, hirtelen úgy kezdett pörögni, mint egy búgócsiga, míg én alighogy kinyitottam a szemem. Megrázom a fejem, hátha attól gyorsabban tudok mozogni és érzékelni szavait, de amit mond, azonnal átsuhan agyamon.
-Meggondolom, de ha lehetőséget hagysz ilyesmire, tudjuk jól, hogy mit fogok választani.-harapok ajkamba, aztán felkapom az előkészített ruhát, egy farmert és egy egyszerű kötött pulóvert, és bevetem magam a fürdőbe. Hosszú, világosbarna hajam kiengedve hagyom, miután megszárítottam és alaposan átfésültem. Kenek magamra némi szempillaspirált, hogy a karikás szempár valamivel élettel telibbnek tűnjön, aztán kilépek a fürdőből és magamra kapom a bakancsom, végül pedig felé fordulok.
-remélem megfelelek még ruhában is az elvárásoknak. Ha igen, indulás, különben tényleg meggondolom magam.-intek az ajtó felé, miután a kabátom is felvettem, majd a sálat a nyakam köré tekertem és ahogy kilép az ajtón, becsukom azt. Nem vagyok tipikus nő, nincs huszonhat táska, meg pénztárca. Férfiasan egy lapos, kihajtós pénztárcám van, amit motorozás közben rendszerint lánccal erősítek a nadrágomhoz, ezt most mellőzöm és Chriest felé fordulok.
-Szeretnél sétálni inkább, vagy megyünk motorral? Igaz akkor azt hiszem a vásárlás komplikáltabb lesz.-és amúgy is volt egy elképzelésem arról, hogy nem csak vásárolni fogunk, így talán egyszerűbb a lábbusz, a város úgy is közelebb van hozzánk, mint amilyen messze az erdő vagy a mocsár.

Grimaszt vágok rá, látom, hogy behúzza a fejét, így közel egy magasságba kerülünk, de kivételesen megesik rajta a szívem és nem csapom fejbe egy párnával sem. Nem, mintha ennek az lenne az oka, hogy nincs kéznél, hisz puszta másodpercek alatt elérem, hogy az ágyról az összes hátulról és oldalról támadja őt meg. De így is elég nagy a rumli. Nem csak vásárolni, de takarítani is kellene már. Végül mosolyogva rázom meg fejem és nyomok gyors csókot arcára, majd kicsit megsürgetve érdeklődöm a kávém hollétéről. Szinte azonnal megérti, hogy mire gondolok, és máris a kezembe nyomja a bögrét.
-Jól áll, amikor mosolyogsz. Mint egy cuki óvodás.-jegyzem meg szenvtelen példával élve, hogy visszaadjam a kedves megjegyzést dobó labdát, arcomon őszinte, széles mosollyal.
Csendesen kortyolom a kávét, a bögrét tenyereim közé véve, vele ellentétben én nem sietek túlzottan.
-Valahogy gondoltam, hogy azt fogsz kérni.-eddig minden reggel azt ettünk, egy kivétellel, amikor rám jött a palacsintázhatnék.
Épp, hogy elkezdem ismét élvezni forró csókját, amit persze nem hagyok viszonzás nélkül, de úgy fordul ki végül a konyhából, mintha ott sem lettem volna. A bögrém nagyot sóhajtva teszem a pultra, míg a hűtőből előveszem a tojásokat és felverem őket, majd a serpenyőben olajat hevítve összeütöm azt a rántottát. Teszek hozzá pár fűszert, hagymát, s mivel a zöldségeink itt el is fogytak, odateszem az asztal közepére, míg a pirítósok is elkészülnek. Közben a kávét elkortyolom és a mosogatóba teszem. Nem áll edényhalom benne, de a reggeli után ez máshogy lesz.
Gyomrának korgása hallatán elnevetem magam és szedek a tányérra. Vizes hajam időközben összekötöttem, hogy ne zavarjon se a főzésben, se az evésben, s terveim szerint míg ő mosogat én befejezem a készülődést.
-Hát olvasol a gondolataimban, épp ezért akartalak elrángatni. Plusz, egy mosogatást is megejthetsz, hacsak nem akarod, hogy vizes hajjal és egy szál pólóban menjek veled végig az áruházon.-ülök le vele szemben, a pirítósokat is egy tányérra pakolva teszem azt is közénk, majd magamnak is szedek és az asztalon lévő papírra elkezdek körmölni egy listát, hogy minden meglegyen, ami kell.-Ha így haladok, tényleg az egész boltot megvesszük.-húzom el szám, hisz a hűtő üres volt, csak pár üveg sör maradt, a kenyérről és a kávéról nem is beszélve.-Rendet is kellene itt vágni. És ha a naptár nem hazudik, holnap van a nagy nap.-pillantok a szóban forgó füzetecskére, ami a falon épp velem szemben lóg. Telihold lesz. Meglepő, hogy szalad az idő.-És egy valamiről nem vagyok hajlandó vitát nyitni. Veled megyek, tetszik, vagy sem.-közlöm vele, míg a következő falatot is villámra tűzöm.

Egyikünk sem tudta, mi ez az egész, ez egyszerre volt jó és kicsit zavaros érzés. Azt tudtam, hogy én nem fogok elfutni, most nem, mert hív ez az ismeretlen, kellemesen idegen érzés, és hív vele együtt ő is. Megnyugtat, ahogy bőröm szántják ujjai, és képes leszek rá emelni tekintetem ismét, ajkaim hagyva, hogy halovány mosoly formájában megmutassák érzéseim, vagy legalább érzékeltessék azokat.
-Soha senki nem mondta még nekem, hogy csodálatos lány volnék.-mosolygok immár jól láthatóan, kicsit oldalra billentve fejem.
Szavai hallatán ez a mosoly még jobban kiszélesedik, végül pedig rekedtes hangon képes vagyok megszólalni ismét, mert őszintén megnyugvással töltöttek el szavai.
-Én értékelem. ahogy azt is, hogy elviseled a labilis természetem, az idegesítő vicceim és azt, hogy éjszakánként néha beléd rúgok, ellopom a takarót. És örülök, hogy abban egyet értünk, hogy nem csak a lepedőakrobatika a közös kapocs. -kék szemeim ritkán változnak szürkévé, legtöbbször olyankor, ha boldog vagyok, és most is így nézek rá, tükörképem tisztán csillog szemében.
-Nem foglak kidobni, megígérem.-hajolok hozzá végül közelebb ujjaimmal hajába túrva csókolom meg, majd elszakadok ajkaitól, távolabb lépek és felé nyújtom a bögrét.
-Most pedig itt az ideje, hogy  elindítsuk végre ezt a napot, különben éhen halunk és egymást akarjuk majd felfalni. Szóval ha lehúzod a kávéd és  megfürdesz, várni fog egy kiadós reggeli, aztán irány a beígért program.-emelem meg bögrém a feketébe kortyolva, majd széles mosollyal arcomon a fürdő felé biccentek.

Ha másra nem is volt jó a hideg vizes fürdő, de arra igen, hogy agyamba némi értelmet verjen. Csalódások hada után végre egyszer nem érzem azt, hogy kihasználnak, hogy el fognak dobni, de fél beismernem, hogy valami kezd kialakulni bennem, amit nem neveznék kötődésnek, mint inkább valaminek, ami sokkal erősebb annál. Fogalmam sincs, hogy csak én érzem e, és addig rágódom ezen, míg testem magától meg nem adja a választ mindenre, s automatikusan törölközöm meg, vizes hajam hagyva, hogy vállamra és hátamra omoljon, lábaim pedig az ajtóig tessékeljenek, ahonnan egyenesen mögé lépek, forró bőrét magamhoz ölelve. Mert így is biztonságban érzem magam. Elég, csak a jelenléte.
Végül elmondom, amit érzek, vagyis annak tömör, nagyon részletmentes lényegét, és úgy érzem, kipirulok, mint egy óvodás, aki ellopta  másik gyerek játékát. Zavarban vagyok és még csak nem is tagadom. Emlékszem, hogy mit mondott az elején, tartottam magam hozzá, de vannak dolgok, érzések, amiket nem befolyásolhat az ember olyan könnyen.
Nagyot nyelek, amikor mellé lépek és végre megszólal, ám cseppet sem kedvesen. Mégsem nézek rá, amíg nem kényszerít rá. Kezei közé fogja arcom, átható tekintete pedig nem engedi meg nekem azt a luxust, hogy ne nézzek rá. Őszintén csillogó szempár, ami mindent, s még annál is többet elmond.
Kérdése hallatán nemleges válaszom jeléül megrázom fejem, lehunyom a szemem, majd mikor kinyitom ajkaimba harapva várom a folytatást. Türelmesen hallgatom végig, ajkaimra halovány mosoly szökik, alig látható, de épp elég ahhoz, hogy kimutassam vele azt a fajta örömöt, megnyugvást, amit szavai kiváltottak belőlem.
-Tudod elbizonytalanodtam, hogy mi ez az egész... Azt hittem, hogy csak én érzem, és beképzeltem, hogy te is így gondolod. És pont attól félek, amitől te is. Ha még egyszer pofára esek, nem biztos, hogy ki fogok keveredni abból a gödörből, és mivel te már a legelején megmondtad, hogy nem akarsz semmi komolyat...-vonok vállat, vizes hajamba túrok, de mondandóm közben ismét azon kapom magam, hogy képtelen vagyok rá nézni, inkább a földet vizsgálgatom meg a kanapé hátulját, nem mintha, ezek közül bármelyik érdekelne.-De nem szeretnélek semmilyen szeretőre sem lecserélni, te tökéletes vagy erre a posztra.-harapok végül ajkamba ismét, majd csönd telepszik ránk, mire ismét képes leszek rá nézni, immár valamivel szélesebb mosollyal arcomon.-Én belevágok, mert bele akarok, soha nem voltak nagy igényeim, és most sincsenek. Nincs szükségem ékszerekre meg drága ruhákra, még drága vacsorákra sem. Csak nem szeretném, ha ezek után egy hét múlva eltűnnél se szó, se beszéd.-én ki akartam deríteni, hogy mi ez, tudtam, hogy elég elszánt tudok lenni, ha akarok valamit, és ehhez most úgy éreztem, képes vagyok foggal-körömmel ragaszkodni is.-És rámenős sem akarok lenni...-teszem hozzá óvatosan, ismét kipirult arccal, meg sem moccanva.

Lehet, hogy nem a legjobb módját választottam annak, hogy elérjem magamnál és nála azt az érzést, ami kifejezi, hogy minden eddigi tettem, gondolton és érzésem őszinte volt vele szemben, ármány, mágia vagy hazugság nélkül. Nem látom az arcát, mégis tudom, hogy milyen képet vághat, nagyot nyelek, szívverésem kihagy egy ütemet, és rájövök, soha életemben nem éreztem ezt a furcsa érzést, amit jelenleg igencsak erősen érzek a mellkasomban. Mintha összeszorult volna a szívem és épp elhagytam volna a testem, negatív értelemben.
Nem mozdulok, egy helyben állok, hátát bámulva, majd kapcsolok, hogy mit kértem tőle és a szavak mégsem úgy hagyják el a szám, ahogy először akarom, hogy kifejezzék azt, amit érzek. Megkönnyebbült és boldog hangsúly helyett már-már meggyötörtnek mondható a hangsúlyozásom.
Bevetem magam a fürdőbe és olyan gyorsasággal fürdök le, mintha utálnám a vizet, pár perc alatt készen leszek, vizes hajam hagyom, hogy vállamra omoljon, átnedvesítve a pólót, amit aztán magamra kapok. Nincs kedvem azon agyalni, amit mondtam, mert tudom, hogy agyam megint legyőzi az akaratom, amit szerettem volna hinni, hogy létezhet. Megtörölközöm, és ahogy beléptem, úgy távozom, immár tiszta fehérneműben és egy kinyúlt, de tiszta rövid ujjúban.
Megállok a fürdő ajtajában, mikor elkészülök és végül lábam ellentmondást nem tűrve indít el felé, mögé lépek, átölelem úgy, hogy mellkasom forró bőréhez érjen, hátához simuljon.
-Én szeretném ezt.-suttogom óvatosan, majd elengedem és mellé lépek, hátam a pultnak vetve.-Nem csak azt az érzést, hogy valaki átmelegít éjszaka. Persze azt is, de azt is, hogy biztonságban érzem magam, hogy felszabadult vagyok melletted, hogy nem gondolom agyon a dolgokat, de megrémít, hogy ilyen rövid idő alatt képes voltam megnyílni ennyire valakinek.-nézek rá, azon kapva magam, hogy ujjaim tördelem.-És attól is félek, hogy ezt csak én érzem, és még ha nem is szándékosan, de elkezdtem üldözni valamit, ami lehet, hogy csak szerintem létezik. És most még totál hülyét is csinálok magamból, ha így van.-nevetem el magam kényszeresen, és lesütve szemem megrázom fejem, s a konyha burkolatául szolgáló köveket kezdem el nézni, míg ujjaim pontosan oda helyezem a pulton, ahol pár éjszakával ezelőtt rájöttem, hogy muszáj lesz átváltoznom ismét.

Kezdtem felébredni, így ismét nyeregbe szálltam, s még csak nem is tettettem, hogy élvezem a helyzetet. Minden mozdulatom előre megfontolt támadás volt ellene, de tudhatta, csak azt kapja, ami jár. Ha ő is így, hát rajtam ne múljon, rákontrázok én, de ő rosszabbul jön ki belőle.
Elégedett vigyorral vonom fel szemöldököm, mikor fenekemre üt, éj ajkamba harapok, hogy még tovább húzzam agyát, már ilyen korán is. Nyakán a folt még nem szívódott fel teljesen, ahogy az én testemen is akadtak még világos rózsaszín foltok.  
-Később lehetek én a te rabszolgád.-ajánlom fel mosolyogva, majd elnevetem magam és megrázom fejem, kócos hajam vállam elé omlik, így fogja közre arcom.-Na jó. Menj fürödj meg, addig összeütök valamit, aztán enyém a zuhany. Hacsak nem akarunk szigorúan környezettudatosságból kevesebb vizet használni egy fürdéssel.-ajánlom fel, kicsit oldalra billentem fejem, várva válaszát, bár ahogy előadja magát jóval meggyőzőbb, mint én. Pedig ma elememben vagyok, és nem is tudja mennyire.
Elképedve lépek hátrébb, szám szinte kitátom, szemöldököm összevonom, szemem mélykékbe csap át, és egy másodperc alatt olyan külsőt öltök magamra, mint aki menten megfolytja. Aztán elneveti magát, én pedig erőteljesen mellkasába öklözök.
-Te kis...-vágok grimaszt.-Na jó, talán ezt megérdemeltem. De egyenlőre számold össze hány napja nincs okod panaszra. Kényelmes ágy, reggeli, pihenés és még edzésben is tartalak. Hidd el, ha a feleséged lennék, most tuti keresnék magamnak egy szeretőt, akinek elsírhatnám a bajom. Talán így is lesz. Kösd fel a gatyád, ha nyeregben akarsz maradni, és legyél olyan jó, hogy odateszel főni egy kávét.-valahol megnyugodtam, de azért valami szöget ütött a fejemben, amivel jó okot adott némi agyalásra. Tulajdonképpen elhívtam vásárolni... ez most komoly? Jobb eszembe se juthatott volna.-Elhívtalak vásárolni....-dünnyögöm megforgatva szemeim, megzavarodottan pislogva, majd a konyhába megyek és helyette én lépek a kávéfőző mellé, és készítem elő azt, hogy nemsokára friss feketét kortyolgathassak vele. Elmosolyodom, mert az érzés valahogy nem kényelmetlen, sőt. Élvezem, hogy van kivel viccelődnöm reggel, hogy van, akivel a takarón vitatkozhatok.

-Szokj hozzá.-mondom, tökéletesen érzékeltetve hangsúlyommal, hogy megváltozni az ő kedvéért sem fogok, de szívesen kihasználom a pimaszságom ellene. Ahogy már megtettem, és ahogy reményeim szerint meg is fogom még párszor tenni. Fürkészve figyelem, míg agyam is kezd felébredni igazán, és a takaró alól nem igen akaródik kilépni, hisz érzem, hogy a levegő jóval hűvösebb, és bár farkas énem nem fázik, a boszi énem a hideg nagy ellenfele. Kivéve a motoron, ott nem zavar, mint természetes közeg megszoktam már. De ez egy lakás volt, itt nem kellene ilyen időnek lenni. Ennyit az időben kap mindenki fűtést dologról.
Oké, talán rossz volt a felvezetés, de meglep a reakciója, és ez kicsit csodálkozóvá változó tekintetemre is kiüt. Vállat vonva fordulok hasra, de ahogy lerúgja magáról a takarót egy morcos gyerek jut eszembe, aki épp duzzog. Jól áll neki, ezt már az előbb is megállapítottam és most is.
-Nem is azt mondtam, hogy kaviárt akarok enni és hozzá a ház legdrágább borát kortyolgatni.-forgatom meg szemeim.-Nincs ellenemre, hogy a négy fal között töltjük a napot, sőt. De ideje lenne kicsit kimozdulni. És gondoltam sétálhatunk is, nem kell feltétlenül költekezni. Bevásárolni így is úgy is illene, mert kezdünk kifogyni a tartalékaimból.-mondom, aztán elnevetem magam és arcom a párnába döntöm, mert a durcás képével már nem tudok mást kezdeni, csak kinevetni miatta.
-És még én vagyok pimasz. Te ma reggel olyan vagy, mint egy gyerek, akinek elvették a játékait és büntiben van. Pedig nem hiszem, hogy a tegnap éjszaka óta lenne okod rá, hogy duzzogj.-nézek végül rá, ajkaimba harapva, mikor feláll az ágyról és szándékosan úgy fordul, hogy végignézhessem, ahogy felkap magára egy alsót. Még mindig hasamon fekszem, majd felé hajítok egy párnát, hogy vegye észre magát, hiába tetszik a látvány, ne éljen vissza vele, hogy nyeregben érzi magát.-Gonosz vagy, ugye tudod? De sebaj, szívesen veszem, ha kiengesztelsz egy reggelivel.-mosolygok rá, aztán csak azért is hasonlóan kelek fel, mint ő, nemes egyszerűséggel ledobom magamról a takarót, mikor ülő helyzetbe tápászkodom, majd a földről felkapok egy pólót, azt, ami éppenséggel az övé,  majd szándékosan, mindennemű takargatás nélkül hajolok le a csipke alsóért is.
-Szóval mi lesz, reggeli aztán fürdés, vagy fordítva?-lépek elé kíváncsi mosollyal, kezem mellkasára fektetve.

Fogalmam sincs, mikor aludtam ilyen jól. Mellette, ahogy mellkasa hátamnak simul, kaja átölel, valahogy úgy éreztem, hogy a rémálmoknak esélye sincs, mintha nem is léteztek volna soha, és nem is tartoztak volna a lényemhez. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje jött álom a szememre, de arra ébredek, hogy a függönyön keresztül beszűrődő fény a csukott szem ellenére ösztökélni kezd, hogy legalább annyival megtiszteljem kezdésként a mai napot, hogy a hátamra fordulva a plafont megbámuljam. Hunyorogva dörzsölöm meg szemem, és végezem el a műveletet, ám ahogy elhúzom a takarót, megmozdul mellettem Chriest, mire elmosolyodva nézek rá, aztán megrázom fejem és a hófehér plafont kezdem bámulni, hogy összeszedjem magam.
-Bocs, hajlamos vagyok elfelejteni, hogy itt vagy.-eresztek el egy reggelre épp elég csípős megjegyzést vidám hangon, bár kicsit még álmosan, és gyanítom tudja, hogy ez csak egy örömteli és nyugodt énemtől kapott reggeli köszönésnek felelne meg.
Kinyitja a szemét, de feje visszaesik a párnára, mire lehunyt szemmel mosolygok tovább, nagyot sóhajtva. Feje vállamra érkezik vissza, amit cseppet sem bánok, elengedem a takarót és úgy tűröm, hogy legalább részben takarja, bár én még mindig bőven a felénél többet tulajdonítok el.
-Mintha lenne esélyem bárhová menekülni így.-lehunyt szemekkel válaszolok, ajkaimba harapok a kellemes csóktól, amit bőrömre hint, aztán felé fordítom fejem, mikor mégis úgy dönt, hogy az előbbi helyzet nem elég kényelmes számára, s felkönyököl az ágyon. Felé fordulok, ujjaimmal végigszántom borostás arcát, majd visszaejtem magam mellé, szabad kezének tenyerét felfelé fordítva, apró köröket kezdek el rajzolgatni rá, míg ujjaim útját szememmel kísérem. Aztán óvatosan visszalököm az ágyra kérdése hallatán.
-Szerintem alig két perccel előztelek meg. De ha már felkeltem, nem hagyhattalak tovább pihenni téged sem. Pusztán a törődésem jeleként.-nézek rá, válaszolva kérdésére.-Talán rólad álmodtam. De ha már itt tartunk, te kiről álmodtál?-vonom fel szemöldököm kérdőn, álmos szemekkel ránézve.
-Egész nap ágyban akarsz maradni?-kérdezem, bár erre válasza nélkül is tudom a választ, így mielőtt reagálhatna hozzá teszek még valamit.-Erre inkább ne válaszolj, pontatlan kérdés volt. Arra gondoltam elmehetnénk valahová.-vetem fel, magam sem tudom, hogy miért, mert nem untam itt lenni, mellette feküdni a puha ágyban, de itt volt az ideje, hogy kidugjuk az orrunkat hozamosabb időre, és ne az erdőbe menjünk, hanem máshová. Persze fogalmam sincs, hogy támogatja e az ötletet, vagy sem, de titkon reménykedem, hogy helyeslő választ kapok.

Elnevetem magam, és az említett testrész fölé, a hasába csapok.
-Miért ne lenne agyad? Minden férfinak két agya van, csak van, amelyik azt használja, ami nem a józan észre alapuló gondolkodást segíti. Ha így lenne, nem lennél itt, bár így sem igazán értem, mi a fenéért nem ismered be, hogy lehetetlen vőszemély vagyok. Minden esetre örülök, hogy mind a két agyadat meg tudtam győzni.-reagálok szavaira, hangom dallamosan cseng, bár jól hallatszik, hogy a fáradtság is épp annyira él bennem, mint az iménti jókedv, csupán előbbi kezd előtérbe kerülni a másikkal szemben.
Megforgatom szemeim, ahogy megint hátsómra terelődik a szó, és ahogy hozzám simul ismét elmosolyodom, mert magába kerít a lehető legőszintébb érzés, hogy biztonságban vagyok, s nincs mitől tartanom. Ehhez foghatót régen éreztem, és ujjaim övéi közé bújtatom, mikor átkarol, s forró bőrét mellkasomhoz húzom.
-A formás fenekem harapdálásához így is azt mondhatom, hogy jogod van. De tetszik az ötlet, de önzőség lenne rabszolgaként tartani. Így is tökéletesen megfelelsz.-biztosítom végül, hogy eszem ágában sincs elengedni, de megkötözni sem, és ahogy mondta, kezdem úgy érezni minden porcikámban, hogy foglyul ejtett, préda lettem és nem tudok már sokáig menekülni.
Lehunyt szemmel hallgatom, amit mond, s mikor elhalkul hangja, s hallom, hogy egyenletesen veszi a levegőt, kinyitom szemem, kibámulok a függönnyel takart ablakon, amin az utcáról beszűrődő fények csak apró fénypontoknak tűnnek.
-Ez egy közös félelem. Te tőlem félsz, én tőled. Egymást emésztjük fel szép lassan...-suttogom, szemeim elnehezednek, de szívverésem hevesebbé változik, mert még mindig nem tudom ezt az érzést feleslegesnek vagy élvezhetetlennek tartani. Aztán elalszom, karjaiba simulva, szorosan mellé bújva, mintha az lenne az igazi otthonom.
Meglepő nyugodtsággal, megkockáztatom alig mozgolódtam, úgy ébredek, ahogy elaludtam. Oldalamon fekve és ahogy az ablakra nézek ugyan az a kép fogad. A függöny, ami most a Nap betörni készülő sugaraitól óv meg, nem az éjszaka utcát járó kíváncsi szemektől. Hátamra fordulok, a takarót magam köré csavarom és a plafonra nézek. Rég nem éreztem magam ilyen kipihenten, de ennyire furcsa mód kétes érzelmek között vívódva sem.

Kényelmesen végignyúlok az ágyon, takaróra nincs szükségem, hisz hozzám simulva bőven melegen tart, és ahogy vállamba fúrja arcát olyannak tűnik, mint egy gyerek, aki a világ semmilyen gondjával nem kell, hogy foglalkozzon. Nyugodt vagyok, a bőröm alatt mégis száguld az adrenalin vegyülve némi fáradtsággal, amitől kezdek kicsit többet pislogni, hogy ébren tudjam magam tartani.
-Tény, hogy feldobná a szobát, de nem. Nekem nagyobb szükségem van rád. Bár ki tudja, lehet, hogy most is az agyaddal játszom és akaratod ellenére tartalak itt.-vetem fel elmosolyodva, persze ennek esélye igen kicsi, s csekély lehetőségem lenne ilyesmire, hisz tudom jól, már kezdi elvenni ő is az eszem. Ettől egy kicsit megrémülök ugyan, de azt hiszem feleslegesen tartom magamban az érzést, hisz így is úszok, valósággal pezsgek benne.
Hallgatom szavait, fejem kicsit oldalra fordítom, hogy szemébe nézhessek, ajkaimon most is ott ül a mosoly, de süt rólam, hogy az álmosság lassan erőt vesz magamon, hisz kimerültem és ahogy látom ő is.
Visszacsókolok, majd ajkaimba harapva kissé felé fordulok.
-És még nem is láttál mindent.-hangom sejtelmesen cseng, szememben tűz lobban, de koránt sem olyannyira fürkészve nézek rá, ahogy akkor, amikor erőm teljesen a testemben pezseg, nem pedig elhagytam egy ismeretlen, idegen, de kellemes világban.
Aztán kérdése hallatán kipattannak szemeim, és hunyorogva nézek rá, megrázva fejem, és visszadőlök a hátamra.
-Lehet belőled bunda, lábtörlő, ha kedves vagyok, még akár takaró is. De ki is kötözhetlek életed végéig egy elhagyatott helyen. Vagy ezt nem kérdezed meg többet és maradhatsz az ágyban, mellettem. Azt hiszem ezzel válaszoltam a kérdésedre.-fordítok neki hátat, magamra rántva a takarót, ami valami nem túl meglepő módon a földön kötött ki nem olyan rég.

Könnyűnek érzem magam, mintha nem is a testemben lennék, hanem azon kívül lebegnék valami ismeretlen helyen, de ez az érzés hosszú percekig a markában tart még. Forró teste először enyémhez simulva pihen meg, aztán mellém gördül, én pedig félig nyitott szemekkel kezdem a plafont bámulva a darabjaim összeszedni. Kezdésnek a szívverésem, mielőtt szívrohamot kapnék, majd a légzésem, ami miatt a mellkasom szinte fájdalmas gyorsaságban lüktet, torkomban a dobogással.
Próbálok reagálni valamit, mikor legalább egy kezdetleges dünnyögésszerűre képes leszek, de őszintén, fogalmam sincs, hogy szavakkal hogy mondhatnám el az imént átélt élményt, amit ő nyújtott nekem. Erőtlenül elmosolyodom, mikor biztosít róla, hogy ő is határozottan azon a véleményen van, amin én, és ettől a testemen jóleső bizsergés siklik át.
Aztán ahogy felém fordul, próbálok én is megmozdulni, de végül lehunyt szemekkel mosolygok csupán, egészen addig, míg magához nem húz, és forró bőre ismét perzselni kezdi enyémet. Egyik kezemmel elindulok füle vonalától, végigsimítok borostás arcán, végül nyakán, ahol a lilás és halvány rózsaszínes, pirosas színben úszó folt van, amit én okoztam.
-Hmm...-mosolyodom el, ahogy nyakam bőrébe dünnyögi gondolatait, majd lehunyt szemmel válaszolok.-Vigyázz, mert ez a kislány, amit a fejébe vesz, el is éri, s nem tudhatod, mik a céljaim veled.-mondom rekedtes hangon, ahogy szép lassan visszaáll szívverésem a normálisra, és képes leszek a beszéd valamivel érthetőbb formájában megszólalni.-De a bárány is buta, hogy hagyja magát elejteni.-élek hasonlattal célozva arra, amit imént ő is mondott. Mosolyom kiszélesedik, kék szemeim fürkészve néznek rá, boldogságtól és még a mámor utolsó darabjaiban úszkálva.-Mind a ketten betegesen mazochisták vagyunk.-rázom meg fejem, mert ez így is volt valahol. Hisz kezdtük egymást fölemészteni, ami nem feltétlenül volt baj, de egyikünk sem tett igazán ellene, hogy ne így legyen.