Fogalmam sincs, hogy hogy, de eljutok a konyháig, igaz a lábaim remegése akkor annyira nem zavar, hisz kisebb mûsort rendezek, tökéletesen szándékosan. Visszabújok mellé, elégedetten falatozok, amikor valamire felfigyelek. Nem elmerengve néz rám, sokkal inkább, mintha azon gondolkodna, hogy valamit elmondjon e vagy sem. Nem megyek el e dolog mellett, de megrémiszt a látvány, s ahogy nyakát tapogatja, hirtelen megfordul a fejemben, hogy talán nem kellett volna ennyire átadnom magam a vágyaimnak. Vagy esetleg valamit rozszul csináltam? Kétlem, hisz az elmúlt percek és óra tökéletesen másról árulkodott. Legalábbis nekem. - Nem gondoltam, hogy baj lenne. Vagyis múltkor nem volt az, sôt. nézek rá kicsit értetlenül, nem is tudom, hogy most már mire számítsak. Ahogy elkapja kezem és lesüti szemét, összevonom szemöldököm, várok, de a szívem hevesen ver, s nem azért, mert izgulok, inkább, mert velômig hatolt a félelem, s a kételkedés. Nagyot nyelek, arcának minden rezdülését figyelem, hátha meg tudom ôt fejyeni, gondolatai közé láthatok, de semmi. Csak valami fura félelem és szégyen szerût olvasok ki szemébôl. Végighallgatom, izzadó tenyeremmel bátorításul megszorítom kezét. -Oké, de jussunk el oda is, hogy menekülhessek. Tudod, hogy bármit elmondhatsz és nem a múltad egy darabja miatt akarlak kitenni. Azért szeretlek, aki most vagy, nem azért aki voltál. -biztosítom szavaimmal, bár bôven nyelvemre kell harapnom ahhoz, hogy ne más stílusban adjak hangot szavaimnak.- Most határozottan megrémítesz. -vallom be, arcát továbbra is fürkészô tekintettel vizslatva, hátha ki tudok valamit deríteni róla, arról, hogy mire is akar kitérni.
- Valaki más is jól tette a dolgát, és kicsavarta az utolsó csepp erőt is belőlem - válaszolom vidáman, és ez az igazság. Komolyan mondom, ha bármiért ki kellene szállnom az ágyból, maximum a földön csúszásig jutnék el, mert még a lábam is reszketne alattam. Hiába, a testmozgás ezen formája, és Leslie hevessége meghozta a hatását. Megrezzenek, és kissé ijedten meg bűnbánóan nézek fel, ahogy rákérdez, mi a baj. Gondolkodom egy pillanatig, hogy elmaszatolom a dolgot, vagy kitalálok valami hihetőt, de aztán elhessentem a gondolatot. Nem akarok hazudni neki. Nem érdemli meg, még akkor sem, ha perverz idiótának fog tartani ezek után. Remélhetőleg csak nem szedi le a fejemet, és nem fordít nekem hátat. - Megharaptad a nyakamat - motyogom, és újra megérintem a fogak helyét. Fura, nem látok vért az ujjaim helyén, igaz, azt sem bánnám. Nyelek egyet, aztán fél kezemmel megfogom a kezét, másik kezemmel a paplant piszkálom, és nincs az az isten, hogy a szemébe nézzek. Szégyellem-e magam? Talán, egy kicsit. De talán azért is nem nézek a szemébe, hogy ne lássam az arcán, ha elítél a múltamért. - Azt kérdezted, van-e még valami titkom. Ami azt illeti, akad még egy, amiről sosem meséltem neked. Valami, amit ha elmondok, talán eszed nélkül menekülsz majd el tőlem - pillantok fel mégis, gyötrődő arccal. - Elhallgathatnám, de őszinte akarok veled lenni. Nem érdemled meg a hazugságokat. Bárkinek szemrebbenés nélkül mondanék olyat, ami nem igaz, de veled nem áll szándékomban nem korrektnek lenni.
Szándékos pimaszsággal libbenek a konyhába, minden lépésem megfontolt és hívogató, tudom, hogy végignézi a műsort, nem kis lelkesedéssel. Nos, én pedig azt élvezem, hogy a tekintete követ. A sütemény egy részét egy nagyobb tányérra rakom, két villát mellé és irány vissza a puha, s kényelmes ágy. -Ebben határozottan egyet kell, hogy értsek, ez viszont megromlik. És valaki igen jól tette a dolgát, hogy megéhezzek ismét.-nézek rá csillogó szemekkel, míg lenyalom a villáról az oda ragadt csokit, mely után ajkaimról ő csókolja le az édességet. Elmosolyodom, és egész közel bújók hozzá, a villával lelkesen habzsolva a süteményt. -Most már megvan a kedvenc szavam is, amit szívesen hallok a szádból.-bár nem ez volt az egyetlen, ezt szavaim is érzékeltetik vele. Talán túl könnyen hozzászoktam, hogy itt van mellettem, hogy lényegében mindent megkaptam, amit valaha akartam, és mégsem éreztem, hogy ettől önző lennék. Pedig számomra ez az egész mindig valami olyasminek tűnt, amit nem csak, hogy nem kaphatok meg, s igazán meg sem érdemlek, de a szabadságom is feladnám vele. Mégis most sokkal szabadabbnak érzem magam, mint bármikor máskor. Leteszem a villát, ahogy meglátom az elgondolkodó tekintetet és feljebb ülök, a párnát hátam mögé csúsztatva, kérdőn nézek rá. -Azt hiszem pár perc és elmúlik. Kicsit elragadott hév.-forgatom meg szemeim.-Bár pár napja épp te kérted, hogy... Valami baj van?-szalad szemöldököm homlokom közepére, nagyot dobban a szívem, kihagy egy ütemet, és arcomra az aggódás összes jele egyszerre ül ki.
Eltart egy ideig, mire mindketten lecsillapodunk kissé, és csak nézünk egymásra jókedvűen, kimerülten, de boldogan. - Szóval csak azt hiszed? - kérdezem tettetett felháborodással, mikor azt mondja, elvileg teljesítettem az elvárásait, aztán csak nézek utána nevetve, ahogyan egy szál semmiben elsétál a konyhába. Direkt rázza a csípőjét a kis pimasz, hogy húzza az agyam, és sikerrel is jár. Tányérral, süteménnyel érkezik vissza, és bebújik mellém az ágyba. Két villa, egy szelet sütemény. Tökéletes az egész... főleg, hogy ő maga is ott van. - Az első desszert sokkal édesebb és finomabb volt - simítok végig szabad kezemmel a combján, aztán odahajolok, és lecsókolok egy kis csokifoltot az ajkáról. - Szeretlek - mondom, és csodálkozom, milyen könnyedén jön számra a szócska. Nem is olyan nehéz a szerelem, mint gondoltam. Sőt, életem legnagyobb megnyugvását és boldogságát hozta el nekem. Kissé elgondolkodva forgatom számban a csokis krémet. Fejemben felvillant egy gondolat... Azt kérdezte, miféle titkom van még? És akkor nem jutott eszembe, hogy beszámoljak neki a múltam egy darabjáról. Futólag megérintem a fogai helyét a nyakamon, és elmémben feldereng valami. Egy régi emlék. Vajon beszéljek neki róla? Meg fogja érteni, és el fog fogadni engem így is?
Vágytól fűtve simulok testéhez, szorosan tartva őt, már amennyire a helyzet engedi. Testem remegve próbál minél tovább kitartani, de egyre kevésbé érzem, hogy képes vagyok visszafogni magam, végül átadom magam a kéjnek és magammal rántom őt is. Szinte olyan puhának érzem magam, mint a lepedő, teljesen megszűnik körülöttem a világ, csak ő marad és én a mennyekben. Szapora légzéssel és szívveréssel nyitom ki szemeim, mikor képes vagyok ismét uralni testem, de a remegés még pár percig tart, s mikor szabaddá teszi kezeim, végigfuttatom ujjaim az izzadságtól kissé nedves fürtökön és közelebb vonva magamhoz, megcsókolom. -Téged is.-pihegem, próbálom ismét megszabályozni a légzésem, de még képtelen vagyok rá. A percek csendesen telnek el, testünk még mindig összesimul és a félhomály megnyugtató magányában minden tökéletesnek tűnik. Pár perc eltelhet, mire képes vagyok megszólalni, összerakni egy értelmes mondatot. Hajam izzadt arcomhoz tapad, hátrasöpröm hát a kósza tincseket, majd széles mosollyal arcomon Chriest-re nézek. -Azt hiszem majdnem minden kikötésem teljesítetted. Kivéve a valódi desszert elfogyasztását.-simítok végig kaján vigyorral oldalán, kicsit odébb tolom, s mikor már úgy érzem a lábaimra tudok állni, a konyhába sietek, azzal nem is bajlódom, hogy ruhát vegyek, s egy tányérra vágok egy nagyobb kocka süteményt, mellé teszek két villát és visszasétálok az ágyhoz.-Két desszert egy ágyban felszolgálva. Plusz, kicsit meg is éheztem.-rántom magunkra a takarót, bevallva az igazat, s tartom meg úgy a tányért, hogy ő is kényelmesen vehessen a süteményből.
Tökéletesség. Teljesség. Csak ezek a szavak jutnak eszembe most, kéjtől mámoros agyam szinte teljesen elborítja a köd. De még félig öntudatlanul, a szemembe csorgó verejtékemtől félvakon is tudom, érzem, hogy még talán sosem volt vele ennyire jó. Ennyire meghitt... ennyire belsőséges. Még sosem adtuk át magunkat ennyire a másikunknak. Talán azért is, mert ez immár nem csak a testünkről szólt, hanem ennél sokkal többről. Nem csak a testünk, a levegő is egyre forróbbá válik körülöttünk, ahogy közeledünk afelé a bizonyos pont felé. Már nem tudom, melyik verejtékcsepp, melyik sóhaj volt az övé, és melyik az enyém. Már szinte csak az ő gyönyörét, az ő mámorát éreztem, mintha csakugyan egy testté váltunk volna, vagy lelket cseréltünk volna egymással a boldogság és a kéj hajszolásában. Nem kell sok idő hozzá, hogy teste egyre sűrűbben feszüljön meg körülöttem, és mikor egy robbanással eléri a gyönyört, és halkan a nevem kiáltja magam is eljutok a csúcsig, és testét megtöltöm gyönyöröm összes jelével. Aztán csak ráborulok hangosan zihálva, kimerülten, verejtékesen, és eltart egy ideig, míg összeszedem magam annyira, hogy kiszabadíthassam a kezeit. - Isten hozott újra a földön - mosolygok rá fáradt-boldogan, ahogy kinyitja a szemeit, és rám néz. Hogyan is? Boldogan. Szerelmesen...
A nyögéseim egyre hangosabbá válnak, testem minden porcikájában remeg, és a kéj hullámain evezve testem feladja a harcot. Megremegek egész valómban, zihálok és lehunyt, összeszorított szempillákkal várom, hogy újra visszatérhessek testembe, de esélyt sem ad. Elhúzódik tőlem, nem feszíti tovább a húrt, és mikor már azt hiszem, hogy tovább fog kínozni, várakoztatni, elmerül bennem. Az egymás után ért impulzusok testemből ismételten remegést váltanak ki, szemeim kinyitom, de szinte azonnal ismét felrobbanok, ahogy magamban érzem. Az ágy támlája makacsul nyekereg, ahogy ujjaim körülötte szorulnak, és mikor elég közel kerül hozzám nyaka, fogaim olyan hévvel vájìom a bőrbe, hogy a szusz is tüdőmben akad. Érinteni akarom, hajába fúrni ujjaim, de mozdulni épp annyira tudok csak, hogy dereka köré fonhassam lábaimat, és bár igyekszem visszafogni magam, képtelen vagyok. Csípőm lüktetve préselem ágyékához, míg újabb és újabb lökései egyre akaratosabban kényszerítik testem, hogy hagyjam magam, pedig pontosan most érzem azt, hogy ebből az érzésből nem kaphatok eleget, nem tudok vele betelni. -Szeretlek...-suttogom fülébe negédes hangon, mikor érzem, hogy nem csak az én testem adja fel a harcot a kéjjel szemben, de övé is, s egyszerre adjuk át magunk a vágyainknak, felrobbantva magunk körül a levegőt, remegve és heves szívveréssel.
- Nagyon helyes - suttogom még ennyit, mielőtt elvesznék testének ízében, és igyekszem, hogy eljuttassam a csúcsra. Hallom nyögéseit, először halk, majd egyre hangosabb zihálását, és érzem, hogyan feszül meg teste egyre és egyre jobban. Még a halk recsegés sem kerüli el a figyelmemet, ahogyan belekapaszkodik az ágy rácsába őrjítő kéjében, és nem kell sok hozzá, csupán alig pár perc, amíg el nem éri testét a kéj, és fel nem robban nyelvem körül. Fürgén hagyom ott eddigi helyemet, és mire észbe kaphatna, máris elmerülök testében a férfiasságommal. Mennyei érzés... annyira elmondhatatlanul finom érezni, ahogyan lüktet és szorít. Maga a csoda. Hátraaraszolok, aztán újra elfoglalom, meghódítom minden drága négyzetcentijét. Felnyög, és hozzám préseli testét. Miközben gyorsítok, a csípőjével őröl, a gyönyöre minden lökéssel csak fokozódik, ahogy magamévá teszem. - Igen, bébi... - nyögöm két lökés között. Mind magasabbra és magasabbra repítem őt, és vele együtt önmagamat. Még talán sosem éreztem ezt az egészet ilyen tökéletesen teljesnek.
-Nem...-rázom meg fejem, kicsit lesütve szemem, mert bár kimondott szavaim őszinte félelemről szóltak, reménykedtem, és hittem, tudtam, hogy nem bántana.-Meg se fordult a fejemben, hogy bántanál.-vallom be hangosan is, egyszerűen elvesztem a tekintetébe, a szerelmébe, és menekülni sem tudtam tőle. És magam sem tudtam, hogy ez megeshet még valaha velem, de így volt. Minden porcikám sajogva várta a történéseket. -Tudhatnád, hogy semmi jónak nem vagyok elrontója.-érzem a keménységét, és testem ebbe bele is remeg, igaz, minél tovább várok rá, annál jobban fogom kívánni, ami már-már lehetetlen, de mégis igaz. Kezeim fejem fölé kerülnek, nem is kéri tőlem, megteszem kérése nélkül is, és mikor a szíj megfeszül csuklóm körül, halkan felnyögök. Fogalmam sincs, hogy mire készül, épp ezért kíváncsian, mégis vágytól fűtötten várok, mikor szavait meghallom, ismét alsó ajkamba harapok. -Ezt elvárom és akarom is.-suttogom, de mondtad vége aligha értelmesen kivehetőre sikerül, csókjai hevesen, mégis gyengéden érik el vágyam forrását és felnyögök a testem végigjáró bizsergéstől. Minden porcikámban élvezni kezdem a csókjait, nyelve játékát, ujjaim az ágytámla lécei köré siklanak, és szorítják meg azt, míg zsibbadni nem kezdenek ujjaim. A halk sóhajok és nyögések egyre hevesebbé válnak, úgy érzem a testem hamarosan felrobban, s elkezd felemészteni minden másodperc, ami közelebb visz a csúcshoz.
- Te tényleg elhiszed önmagadnak a puszta feltételezést is, hogy bántanálak bármilyen módon is? - nézek a szemébe komolyan. Valószínűleg inkább vándorolnék egész életemben magányos farkasként a vadonban, mintsem ez bekövetkezzen. Szeretem őt, és ebbe nem fér bele sem a fizikai bántalmazás, sem az, hogy összetörjem a szívét. - Remélem, azért azt a kis fenekelést nem sorolod ide - suttogom aztán, mikor magához húz, és csípője az enyémnek feszül. Ő nyilván ugyanúgy érzi a keménységemet, ahogy én az ő nedves forróságát, közben agyamban már az motoszkál, amit mond nekem. Legyek az Alfája? Rendben édesem... ennek aztán végképp semmi akadálya! Összetett csuklói köré hurkolom a szíjat, aztán átfűzöm az ágy rácsán, és alig fél perc múlva már mozdulni is alig tud. Kényemre-kedvemre ki van szolgáltatva nekem, és ez roppant módon tetszik. - Most az enyém vagy... végérvényesen. És azt teszek veled, amit csak akarok - mormolom, aztán visszahajolok testére, és nyelvemmel csakhamar megtalálom gyönyörének forrását. Imádom a hangokat, amiket kiad közben, és nem akarom addig abbahagyni, míg először így nem robban fel körülötte a világ.
-De, még túl is teljesítetted magad.-biztosítom róla, imádtam a közelébe lenni, imádtam minden mozdulatát, minden becéző szavát, azt, ha morcos volt, ha engedékeny kezesbárány, egyszerűen kenyérre kent és még csak nem is hittem, hogy ez velem megtörténhet mostanában. -Én is téged.-mosolyodom el kajánul, de érzem, hogy fékezhetetlenül vágyom arra a bizonyos érintésre, e helyett elfordul tőlem és a nadrágjáért nyúl. Felvont szemöldökkel figyelem, hogy mire is készül, majd kicsit elfintorodom, és végigfut testemen a bizsergés, nem a jó értelemben. -Melegen ajánlom, hogy így legyen. Ha összetöröd egyszer is a szívem, kibelezek és megetetlek a vadakkal.-figyelmeztetem, hangom elcsuklik, mert a bizsergés jóleső érzéssé fordul át, és hirtelen még kíváncsibb leszek. -Mr. Wolfswood, azt hiszem szeretném, ha ma este az én Alfám lenne, minden értelemben.-kapom el nyakát, és vonom magamhoz közel, míg kezeim kérés nélkül emelem fejem fölé, hogy a szíj csuklóm köré kerülhessen, de csípőm hozzá nyomom, hogy éreztessem vele, pontosan mi az, amire mindennél jobban várok tőle. Viszont nem kérdés, hogy a kíváncsiság, és a vágy kifogyhatatlan tárháznak örvend, és semmi másra nem tudok koncentrálni, csak arra, hogy végletesen megadjam magam mindannak, amire készül, s önkívületben vergődve élvezem érintését.
- Hm. Szóval még nem teljesítettem minden elvárásodat? - dünnyögöm a hasa bőrébe vigyorogva, aztán visszacsúszom, hogy szemem az ő szemével legyen immár egy vonalban. - Rendben, visszatérünk. Szavadon foglak, ne is hidd, hogy elfelejtem - teszem ígéretet, aztán kissé összeráncolom a szemöldökömet, ahogy azt mondja, én találjam ki mik is lehetnek azok a bizonyos kikötések. Lenyúlok egy hang nélkül az ágy mellé, és kihúzom a bőrövet a nadrágomból. Végighúzom ujjaim között először egyik, majd másik kezemmel, és közben feszülten figyelem Leslie reakcióját. Aztán leengedem a szíjat, hogy a végével cirógassam végig a testét. Látom, ahogy várakozással telve, de némi félelemmel is néz rám, mire mosolyogva megrázom a fejem. - Ne félj - súgom. - Sosem bántanálak. Nem tennék olyat, ami rossz neked - érintem az öv végét ezúttal finoman, szinte cirógatva a melléhez. - Nos, Mrs. Shay... hol szeretne lenni? Alul, avagy felül? Irányítani akar, vagy az áldozati bárány szerepét betölteni? - évődöm vele. - Majd én megmutatom, hogyan értelmezem a kikötést - teszem hozzá, és lehajolva keményen megcsókolom.
Elmosolyodom, ahogy meglátom arcán is a reakciót, amit ujjaim tánca vált ki belőle, s mikor elhúzódik, alsó ajkamba harapva próbálom a nyilvánvaló vágyakozást és az elfojtott sóhajokat csökkenteni. Talán ennyire még sosem vágytam érintésére, csókjaira, közelségére, mint most, és igaza volt. Nem csak a teste ért enyémhez, de a lelke is. S egyre forróbb bőröm, és egyre hevesebben verő szívverésem már-már emberfelettien uralkodott el felettem, s a tiszta gondolatok helyére ködös merengés került, melyben a vágyak élveznek elsőbbséget minden felett. -Szóval elvárások...erre még visszatértünk majd.-suttogom elfúló hangon, hisz egy perc nyugtot sem hagy, ismét lecsap, és mohó csókokkal halmozza el melleim, mire ujjaim ismét a takaróba fújom, fejem kicsit hátrébb vetem, és próbálok nem megremegni minden porcikámban, ahogy érintése kiváltja a kellő hatást. Kérdésén elvigyorodom, és egyik kezemmel hajába túrok. -Mit szólnál ahhoz, hogy te találd ki, mik azok a kikötések?-vonom fel szemöldököm érdeklődve, mikor ismét csókolni kezdi bőröm, akaratlan ívbe feszül hátam, míg egyre közelebb ér vágyam forrásához. Mikor megáll, lenézek rá.-Igen, mondjuk ez kezdésnek.-vigyorodom el elégedetten, s ahogy a forró csókok csípőmről tovább vándorolnak, meg sem próbálom elfojtani a hatását, torkomból egy nyögés szakad ki, és ujjaim ismét hajába túrnak, csípőm megemelem egy kicsit, hogy még közelebb kerülhessen hozzám. Úgy éreztem, ma este bármeddig képes vagyok rá várni, bármeddig képes lennék kitartani, hogy megkaphassam őt, és a valódi desszert bár hívogatva várt minket, később még talán arra is sort keríthetünk.
Megrezzenek, és felsóhajtok vágyakozva, ahogy ujjai beférkőznek a nadrágom dereka alá, hogy közvetlenül is hozzáérjenek vágyamhoz. Nagyot nyelek, aztán elszakadok tőle arra a fél percre, míg leszórom magamról a feleslegessé vált ruhadarabokat, hogy immár ugyanúgy egy szál semmiben nyúljak el az ágyon, ahogyan ő is. - Nos, ezt jólesik hallani - reagálok aztán halk mormolással a szavaira, miszerint szeret, és vágyik rám. - És azt hiszem, hogy ezek után ez lesz a minimum elvárásom - tapadok ajkaimmal a melleire, és erős szívással szítom benne egyre feljebb a vágy tüzét, aztán úgy kapom fel a fejem, mintha most villant volna az eszembe valami. Mellesleg, ez így is van... - Azt mondtad a vacsoránál, a desszerthez van néhány kikötésed. Vegyem ezt jelképesen, vagy esetleg szó szerint? - futtatom végig ujjaimat a teste vonalán. - Nincs kifogásom egyik verzió ellen sem. Mint mondtam, vannak helyzetek, amikor még egy Alfa is megadja magát - siklok le csókjaimmal a hasához, aztán várakozásteljesen nézek fel rá. Ma este, ma éjjel legyen minden úgy, ahogy ez az elbűvölő kis boszorkány eltervezte. Mindegy, mi lesz az, akármit szívesen fogadok a kezéből.
Bőröm minden apró szeglete libabőrössé változik, ahogy végignyúl felettem, a puszta közelségétől szédülni kezdek, és ahogy csókolni kezd, majd közelebb húzva én őt, olyan táncra kelünk, amitől mind a kettőnk minden porcikája égni fog. A forró bőrét a vékony pólón keresztül érzem, de közelebb akarom őt tudni magamhoz, azt akarom, hogy bőre enyémhez simuljon, így lefejtem róla a pólót és végigsimítok az izmos vállakon, mellkason. Nemet int fejével, mikor tovább haladnék, én pedig engedelmesen fekszem vissza az ágyra, mozdulatlanná dermedve. Lassan csúszik feljebb hasamról a póló, s távozik rólam fejemen keresztül, majd a nadrágom is eltűnik, a feleslegessé vált csipkékkel egyetemben. Forró lehelete, apró csókjai, mellyel végigcsókolja testem, apró nyögéseket váltanak ki belőlem, sóhajokat, melyek elhalkulnak, ujjaim pedig két oldalamon a takaróba fúrom az iránta érzett vágyakozástól. Elmosolyodom, mikor ujjai vágyam forrásához érnek, és úgy érzem, ha most nem érezhetem őt, felrobbanok pillanatok alatt. Heves szívveréssel és szakadozott légzéssel fekszem előtte, míg egyik kezem magához nem húzza, én pedig engedelmesen simítom végig ujjaim a lüktető férfiasságon. -Lehet, hogy nem vagy lottónyeremény másnak, de nekem igen. És én nem mást akarok, hanem téged és nem is mást akarok szeretni, csakis téged.-suttogom ajkaira, ujjaim a nadrág mögé dugom, hogy valóban érezhessem őt, apró csókot nyomok alsó ajkára, majd óvatosan beleharapok, ujjaim pedig lassú táncot kezdenek.
Ahogy elterül forró bőre a szaténtakarón, kissé felemelkedem, és csodálattal telve nézek rá. Haja szétterül a párnán, a szemei szikráznak felém, és még a félhomályban is látom, hogy minden apró pihe égnek áll a testén a vágyakozástól, és finoman lúdbőrözik. Aztán mikor visszahajolok rá, óvatosan belemarkol tarkómon a hajamba, és közelebb húz magához, és megcsókol. Óvatosan, mégis tüzesen, aztán engedelmesen hagyom, hogy lefejtse rólam a pólómat. Rámosolygok, aztán megrázom a fejem, jelezvén, hogy ne, hagyjon. Ezúttal én akarom mindezt megtenni vele, én akarok neki gyönyört nyújtani, és elsősorban én akarom neki megmutatni, milyen szép is tud lenni a szex, ha szerelemmel párosul. Lebontom róla a ruhákat, lassan, nagyon lassan, szinte a végletekig feszítve a húrt, és mikor egy szál semmiben fekszik alattam, szinte elakad a lélegzetem. Végigcsókolom teste minden porcikáját, a vállát, a melleit, a hasát, a combjait, és élvezem hangos nyögéseit és párás sóhajait. Kezeimet combja közé csempészem, és megdöbbenve érzékelem, hogy már ennyitől is érezhetően készen áll rám. - Csodálatos vagy - suttogom a félhomályban, és egyszerűen még mindig alig akarom elhinni, hogy ez a lány csakugyan az enyém, és csakugyan nekem adja a szívét és a testét egyaránt. Végül aztán magam sem bírom tovább, megfogom kezét, és nadrágom elejéhez húzom, aztán hátravetem a fejem, mikor erősebben nyomja nekem az ujjait. Azt érzem, hogy másodpercek alatt beleőrülök az iránta érzett vágyakozásba.
-Tetszik vagy sem, nekem az vagy. Még akkor is, ha nyűgös vagy és morcos.-reagálok, ujjaim gyengéden masszírozzák tarkóját, mikor még jobban hozzám simul, testem szinte habkönnyű lesz közelében, ahogy hozzám simul. A szívverésem torkomban dobol, és lélegzetem egyre nehezebb, szaggatottabb. -Hát akkor szerencse, hogy nem léptem még rá a lábadra.-mosolyodom el elégedetten, mikor nyakam kezdi becézgetni, lehunyom a szemem és halkan felsóhajtok. Forró bőröm lángolni kezd, ahogy köztünk a levegő is, és minden porcikámban megremegek érintésétől. Halkan felkuncogok, mikor a titkokról esik szó, és elfolytok egy nyögést, mikor megérzem a keménységet csípőmnél és akaratlan megremegek ismét. -Én is téged.-suttogom elfojtott, remegő hangon, és ezt mind a két "titokra értettem", ennek megfelelően hangsúlyozom a szavakat, már amennyire ezzel a rekedtes hangszínnel képes voltam erre. A dobogó szívverésem már-már szédülésig lök, de azt sem tudom, hogy ez a légszomj hiánya vagy az, hogy minden porcikám érintésére vágyik jelenleg. Az ágy felé húz, mélyen szemébe nézek, még akkor is, mikor a hűvös, de puha takaró a hátamhoz simul. Fölém hajol, ujjaim ismét hajába túrnak, ahogy egyre közelebb kerül hozzám, s végül olyan óvatossággal csókol meg, hogy abban a pillanatban tudatosul bennem, mennyire szerettem őt. Gyengéden, mégis kellő tűzzel és hévvel húzom őt még közelebb magamhoz és csókolom mélyebben, nyelveink ritmusos táncba kezdenek. Ujjaim végigsimítanak hátán, majd a pólót elkezdik a feje felé húzni, hogy mielőbb érezhessem a forró bőrét, ahogy enyémnek simul.
- Úgy beszélsz, mintha én lennék a lottó főnyereménye - mormolom lágyan, miközben lépegetünk a zene ütemére. - Nem vagyok én olyan csodálatos, mint hiszed. Tudok lenni morgós, nyűgös, rosszkedvű is. Csak nemes egyszerűséggel az elmúlt hetekben nem volt rá okom. Miattad - szorítom magamhoz egyre jobban. - És a dalválasztás szimpla véletlen. Bár tény, hogy kedvelem Sinatrát. Ezután a mai este után pedig még jobban fogom, mert ez a szép pillanat jut majd az eszembe róla - cirógatom ajkammal a nyaka bőrét, és azon kapom magam, hogy egyre nehezebben lélegzem. - Nincsenek előtted titkaim - suttogom aztán. - Semmi nincs, amit nem tudnál rólam. Hacsak az nem, hogy nagyon szeretlek, és iszonyúan kívánlak - mondom ki a nyilvánvalót, és nekifeszítem csípőmet. Csak a puszta ténytől, hogy hozzám simul, és hogy a karjaimban tarthatom, az ágyékom egy másodperc alatt lesz kőkemény. A zene elhallgat, én pedig lassan, óvatosan hátrálni kezdek vele az ágy felé. Még szinte semmit nem csináltunk, csak állunk összesimulva, egy csók sem történt, mégis már úgy veszem a levegőt, mintha maratont futottam volna. A közelsége mintha álomba ringatna, olyan hatással van rám. Azt hiszem, képes lennék a saját nadrágomba elmenni attól, ahogyan csak rám néz. - Leslie... - suttogom, aztán a takaróra fektetem, és hozzábújok, miközben ajkam végre rátalál az övére.
Felállok és a mosogatóba pakolom az edényeket, mire magához ránt, és elönt a forróság, ahogy nyakamba suttog. Testemen mintha egy adag áramosság száguldana végig, belebizsereg minden porcikám a közelségébe. -Elkényeztetsz. Vigyázz a végén hozzászokok.-harapok ajkamba, kicsit oldalra billentve fejem, és mikor a nappali felé húz, eloltom a konyhába a gyertyákat, mielőtt bármi történhetne, majd a szorítás eltűnik ujjaimról és a rádióhoz lép. Kíváncsian döntöm oldalra a fejem, és várom, hogy mire készül. Mikor meghallom a zenét és szorosan hozzám simul, automatikusan simulok hozzá és a zene ütemére kezdek el lépkedni, vele egyetemben. -Kizárt dolog, hogy ilyen pasas létezhet.-dünnyögöm nyakába fúrva arcom.-Süt, főz, takarít, bevásárol, táncol... motorozik. Mindenben tökéletes.-simítom végig karjait, hogy ujjaim tarkóján nyugtathassam tovább.-És mégis van, ráadásul az Én Alfám. Van még valami, amit tudnom kellene még rólad?-kérdezem, s nyomok apró csókot a puha bőrre, füle tövéhez, a zene szövegére viszont elmosolyodom és távolabb húzódom tőle. -Szándékosan mostanra időzítetted a táncolást vagy puszta véletlen, hogy ez a szám most szól.-vonom fel egyik szemöldököm érdeklődve, de akkor sem érdekelne a mért, ha így is volna. Egyszerűen elvarázsol a helyzet, a szívem hevesen dobog, bőröm forróvá változik és testem minden porcikája arra vágyik, hogy minél közelebb kerülhessen hozzá.
Megkóstolja az ételt, és láthatóan ízlik neki. Lelkesen falatozik legalábbis, egészen addig, míg egy megjegyzésem hatására ki nem köpi a falatot, és fulladozni nem kezd a lenyelt nevetéstől, aztán egy nem túl erős, mégis érezhető bokán rúgással honorál a pimaszságomért. Persze, eszemben sincs megsértődni, inkább jót mulatok a reakcióján, mert gyanítom, máris megjelent lelki szemei előtt, mit értek én egész pontosan desszert alatt. Neki köhöghetnékje lesz a gondolattól, nekem pedig melegem. Méghozzá jócskán melegem... A vacsora a kis közjáték ellenére az utolsó morzsáig elfogy. Ezek szerint nem csak az ágyban vagyok utolérhetetlen. Ahogy felkel, és a mosogatóhoz lép, elkapom a karját, és miközben felkelek a székből, magamhoz húzom. - Mondd, hogy nem akarsz mosogatni - dünnyögöm szinte a nyaka bőrébe. - A ma este nem a házimunkáról fog szólni. Nem engedem. Ígérem, holnap jó fiú leszek, és elintézek mindent, de most valami másra vágyok - villan fel egy ötlet a fejemben, és kezénél fogva a nappaliba vezetem. Felkattintom a rádiót, keresek egy olyan csatornát, ahol hallgatható zene szól, aztán visszasétálok Leslie-hez, miközben Sinatra selymes hangja betölti az étert.
Boszorkányság... egy igazi boszorkánynak, és egy boszorkányosan csodálatos érzésről. Szinte a felhők szárnyán kezdek szárnyalni, ahogy magamhoz szorítom, és belenézek a szemeibe, miközben mozogni kezdek vele a zene ütemére. Szorítom magamhoz, és nem kell egy szót sem mondanom, mert a dal beszél helyettem. Mert ez az igazság. El vagyok varázsolva, megdelejezve, és nem érdekel. Boldog vagyok, olyan boldog, mint még szinte sohasem. Annyit szenvedtem már, annyi fájdalom és sötétség ért életem folyamán, hogy most úgy érzem, mintha maga a sors kárpótolt volna azzal, hogy ezt a csodálatos lányt tartom a karjaimban, akit szívemből szeretek, és aki engem is szeret. Sugárzó mosolya pedig szinte bevilágítja nem csak a szobát, hanem a lelkemet is.
-Micsoda gáláns lovag.-jegyzem meg mosolyogva, ahogy a széket kihúzza nekem, majd helyet foglalok és figyelni kezdem, ahogy leoltja a villanyt és az asztalon lévő gyertyákat is meggyújtja. A pezsgő hangos pukkanással nyílik ki keze között, majd a poharamba kerül, amit ujjaim között meg-meg döntve nézegetek. A buborékok a szivárvány színeiben pompázva haladnak a felszín felé, majd tűnnek el. -Kettőnkre.-mosolygok, a poharat övének koccintva, csillogó szemekkel nézek rá, majd a pezsgőbe kortyolok. A hűs ital gyorsan siklik végig torkomon. kíváncsian nézek végig az asztalon, majd mikor szed nekem a tányérra, mosolyogva vonok vállat. -Ha elsóztad sem fog zavarni.-csillogó szemekkel, kíváncsian kóstolok bele az ételbe, lassan rágva és ízlelve a falatot, míg megjegyzésétől fel nem nevetek, kis híján félre nyelve. Az asztal alatt óvatosan rúgom bokán, miközben a pohárért nyúlok, hogy a félrecsúszott falatot le tudjam nyelni. -Ha megfullasztasz, nem igen lesz semmilyen közös desszertezés.-nevetem el magam, majd kicsit még rázkódva ugyan, de tovább folytatom a falatozást, csendesen, mélyen szemébe nézve, míg végül annyira tele nem leszek, hogy pont egy desszertnek való hely marad még bennem. Őszintén reméltem, hogy ez mind így marad, és soha nem változik meg, de hinni is akartam ebben minél jobban. -Esetleg a szakácsnak a desszertet illetően külön kérése is van? Mert nekem lenne pár kikötésem.-nézek rá kaján vigyorral, míg fel nem állok az asztaltól és össze nem szedem a mosatlant a mosogatóba téve.
Egyesek szerint eddigi egész életemben bolond voltam, most pedig a boldogság végképp elvette minden eszemet. Legalábbis annyira, hogy a vacsoráról szinte el is feledkeztem. Most csak bólintok, jelezve, hogy igaza van, és a kezét szorongatva követem a konyhába, mintha össze akarnék nőni vele. Egy pillanatra sem akarom elengedni, mert már az is színtiszta boldogság, hogy foghatom a kezét. - Várj! - állítom meg mégis, mikor az asztalhoz lépünk, aztán kihúzom a széket, majd alásegítem, mintha a legelegánsabb étteremben lennénk, csak utána foglalok magam is helyet. Az étel az asztalon, egy üveg pezsgővel egyetemben. Lekapcsolom a villanyt, csak két szál gyertya világít az asztalon, és teszi még meghittebbé a hangulatot. Felbontom a pezsgőt, öntök mindkettőnk poharába, aztán nézem, hogyan játszik a gyertyák halvány fénye a buborékokon. - Nem is tudom, mit kell ilyenkor mondani - nézek bocsánatkérőn Lesliere. - Legyen elég annyi, hogy ránk. Kettőnkre. A szerelemre - ütöm poharam finoman az övéhez, és nagyot kortyolok, majd a vacsorára nézek. - Remélem ízleni fog. Ilyesmit még sosem csináltam. És nagyon remélem, nem sóztam el - hunyorgok Lesliere célzásképpen. - És nem sajnálom tőled, de úgy egyél, hogy a desszert hátra van - kajánkodom. Nem fejtem ki jobban mire gondolok, nyilván ő maga is tudja ezt. Noha legszívesebben már most felkapnám, és az ágyba vinném, mégis várok. Mintha még ez a várakozás is jobbá, és szebbé tenné majd az első olyan alkalmat, mikor igazi érzelmekkel eltelve bújik majd mellém.
Életemben nem sokszor féltem olyasmitől, ami az érzelmeimről szólhatott, mert nem szokott róluk beszélni. S féltem, most sem tudom igazán kifejezni azt, amit akarok, vagy nem úgy, hogy hihető is legyen. De győzködés helyett egyszerűen hagytam, hogy előtörjön belőlem minden, hogy szemeim csillogjanak könnyeimtől, amik szokatlanul és ismeretlenül gördültek végig arcomon. Mert nem voltam az a folyton sírós fajta. Felkap és megpörget, mire apró nevetés hagyja el szám, karjaim szorosan nyaka köré fonom, hogy ne csúszhassak le, lábaim viszont szándékosan nem hajtom fel, nehogy a fával egyetemben eldőljünk. Mikor ismét földre kerülök, megtörlöm szemeim és mosolyogva nézek rá, még ha akarná sem leplezhetné, hogy ő épp annyira meghatódott a helyzettől, mint én. Ahogy ajkaim szívja, forrni kezd a vérem, szívem hevesebben dobol, de gondolkodás nélkül válaszolok hasonló vadsággal. Az arcom cirógató forró leheltet és ujjai még tovább szélesítik mosolyom, majd kicsit oldalra billentem fejem.. -Azt hiszem, hogy hozzá fogok tudni szokni. Bár neked is hozzá kell majd.-adom tudtára, ujjaimmal mellkasán dobolok párat, aztán közelebb bújok hozzá.-Ha ez egy álom, akkor ketten álmodunk. De jobban tetszik az a verzió, amiben ez a valóság és minden más az álom.-fogom meg kezét.-Most viszont együnk, mielőtt kihűl a kedvenc és szeretett szakácsom főztje. Ugyanis valaki azt ígérte, hogy desszertnek extra adagot is kapok. Addig viszont el kell jutni és tartsuk be a sorrendet.-nyomok gyors csókot szájára, huncut tekintettel, ujjaink összekulcsolva húzom a konyhába, és arcomon továbbra is a vigyorommal ülök le a székre, vágyakozó tekintettel követem mozdulatait. A szívem még mindig hevesen ver, a gyomrom még mindig borsónyi nagyságú, ugyanakkor olyan fokú boldogság kerít hatalmába, hogy képtelen vagyok úgy ülni, hogy ne mosolyogjak, még akkor is, ha minden arcizmom zsibbadni kezd ettől.
Elhallgatok a mondandóm végén, és csak várom a válaszát, össze-vissza dobogó szívvel. Vajon mit fog mondani? Fog egyáltalán válaszolni nekem? Vagy csak az ajtóra mutat, hogy lerombolja a maradék reményemet is? Nem tudom, de ha vártam még valaha szívszorongva, akkor ez most jött el. Rám néz, és megjelenik a szemében egy könnycsepp. Szikrázó kis patakként folyik le az arcán, majd a szőnyegre csöppen, egy másik kíséretében. A következők is megszületnek, de csak ott hintáznak a pilláin, mintha csak megdupláznák a szeme ragyogását. Aztán elmosolyodik a könnyein át, és egy pillanatig nem értem a helyzetet. Miért mosolyog, talán kinevet? De mikor magához húz, és szomjasan tapad az ajkamra, már sejtem a választ. Mikor pedig kimondja a saját érzéseit, egyszerűen alig hiszek a fülemnek. A pillangók kiszabadulnak a gyomromból, és eljutnak testem minden tájára. Bőven jut belőlük a végtagjaimba, sőt még a torkomba is. Aztán ezúttal én nevetem el magam, csodálkozva, kissé még hitetlenkedve, de érzem, hogy a szemem az eddigieknél is jobban kezd csillogni, és úgy robbannak bennem az érzelmek, mint a bomba. Magamhoz ölelem, szomjasan csókolom, szívom a száját, aztán felkapom, körbefordulok vele, és legszívesebben táncra perdülnék a boldogságtól, ha lenne elég hely, meg ha nem nézne teljesen őrültnek. Így beérem azzal, hogy csak szorítom magamhoz, vadul kalapáló szívvel, és lopva, hogy ne lássa, megtörlöm a szemem sarkát. - Ez életem első, igazán boldog karácsonya - suttogom a hajába. - Te tetted azzá, Leslie - emelem fel a fejét az álla alá tett ujjal. - És szokd meg azt a szót a számból, hogy szeretlek, mert az eljövendő időkben igencsak sűrűn fogom hangoztatni - cirógatom az arcát. - Úgy érzem most magam, mint egy boldog, csodálatos álomban.
Fogalmam sincs, hogy a gyomromban repkedő ideges pillangók vagy a helyzet intimitása és meghittsége okozta, de a vérem szinte forrt, és melegem lett a puszta ácsorgástól. Soha nem éreztem ilyesmit, és ahogy a gyertyát is meggyújtom, még csak meg sem fordul a fejemben, hogy az erőm használjam, inkább a normális emberekhez híven egy erre alkalmas eszközt használok. Kezeim kicsit megremegnek, nem foglalkozom velük, inkább visszatérek hozzá, mellkasára fektetem kezeim és magam sem igazán tudom, hogy hogy nézek rá. Idegesen, félénken, zavarodottan vagy csak szimplán boldogan. Elmondom a kívánságom, s figyelmem neki szegezem, látom arcán, hogy valamit mondani szeretne és furcsa mód az idegessége és a félelme tükörképként csillog szemében. Izzadó tenyere nyirkosan fogja közre kezeim, és kicsit talán bele is remegek az érintésébe. A pillangók elindulnak a gyomromból felfelé, a torkom összeszorul és életemben először érzem, hogy a megilletődöttségtől könny gyűlik szemembe, s én még csak elrejteni sem kívánom. Szavai hallatán félénk mosoly siklik arcomra, és kénytelen vagyok alsó ajkamba harapni, hogy a szédülés, ami rám tör, ne uralkodjon el rajtam végletesen. Egy apró könnycsepp gyorsan siklik végig arcomon, és csöppen a szőnyegre, majd követi őt még egy. Végül meghallom azt a szót, amit még álmaimban sem mertem remélni tőle, és akaratlan felnevetek, míg a könnyeim próbálom visszafogni. Ujjaim kiszabadítom tenyeréből, és magamhoz húzom pólójánál fogva, az anyagot makacsul összegyűrve ujjaim között, és könnyeimtől sós ajkaim övére tapasztom. -Akkor egymást rántottuk menthetetlenül a mélybe.-húzódok el tőle, és homlokom homlokának támasztva nézek szemébe.-Furcsa, hogy milyen könnyen elérted, hogy megnyíljak neked, hogy megbízzak benned. Hogy annyira felszabadult lehessek, érezhessem biztonságban magam, hogy ne tudjak már másra gondolni, csak arra, hogy ha reggel felébredek, nem leszek egyedül. Hogy van, aki úgy visel el, ahogy vagyok, aki nem akar megváltoztatni, és akit azt hiszem már aznap megszerettem, mikor még csak egy arrogáns tahónak gondoltam.-suttogom kicsit erőtlenül, mosolygó, ragyogó tekintettel nézve a borostyánszín szempárba, ami valami megmagyarázhatatlan módon érte el, hogy pár hét után a rabjává váljak.-Én is szeretlek.-a szó furcsa könnyedséggel siklik ki számon, de hangom még mindig remeg és szemem még mindig könnyesen világít.
Kezdőlap
