Hallgattam a legjobb barátnőm szavait, melyekben csöppnyit túlteng a bizonytalanság. Nem vagyok egy pszichológus, de látom benne mindezt, és ehhez még szakértőnek sem kell lennem. Meg az is közrejátszik, hogy ismerem Candice-t már. - Hát, valahol el kell kezdeni, ugye? Csak nehézséget okozhat a múlt árnya... - mondtam neki, hisz tudom milyen az, ha valaki nem tudja, mikor mit kell mondani, én is ilyen vagyok. - Szerintem szeret téged, és te sem érzel másképp - szerény vélemény ez volt, és sosem féltem az igazat megmondani másoknak. Candice-nek pedig most az kell, hogy bátoríthassam őt. Látom a bizonytalanságát, és szeretném ezt elkergetni nagyon messzire, nem jó ilyen furcsán látni őt. - Akkor rázzátok helyre a kettőtök kapcsolatát. Az, hogy megbántott, szerintem több millió alkalommal megbánta, ha nem így lett volna, és nem lenne célja az, hogy veled legyen... Nem jött volna el ide, hozzád - fogtam meg a kezét a mondatom után, és egy aprót mosolyogtam. Most semmi másra nincs szüksége, csak arra, hogy támogassa valaki őt ebben, és buzdítsa őt, hogy lépni kell. - Brad lépett egyet már, és te is, hiszen beszéltetek egymással már... ez egy jó lépés, csak tényleg le kellene ülnötök, s megbeszélni - vettem egy mély levegőt, nem tudom mi mással tudnám őt a jó útra terelni, mert le sem tagadhatja azt, hogy szereti őt. Én pedig látom rajta azt, amit boldogságnak neveznek. - Ez a kisváros igazán kellemes hely - tereltem el a szót kicsit, és amíg biztonságban érzem magam, maradok.
Tessék. Én is pontosan ugyanolyan vagyok, mint a többi ember. Szánalmasan könyörgök az életemért, amikor már annyira mindegy az egész. Legalább a verbéna adagom bevehettem volna, de nem.. Lassan már be is festhetném a hajam szőkére, amilyen idióta vagyok. Bár a mostani hajszínem is tükrözi a belsőmet.. A sötétség. Elférne pár villanykörte a sötét kis buksimban. – A kezdő az egy elég gyenge kifejezés, amint láthatod. A karó elméletben arra a célra szolgál, hogy a vámpírokat sebesítse meg ne a vadászt.. Hát ez nekem nem jött össze.. – Ez az egész szituáció egy tökéletes ötleted adott nekem. Idővel, mikor már normális vadász leszek eljátszhatnám ezt a helyzetet Jason-nel.. Egy kis színjáték még izgalmasabbá is tenné. Könyörögnék az életemért, amin a legtöbb vámpír nevetne, hiszen a vérem csalogatta őket magamhoz.. Aztán, miközben táplálkozni kezdenének Jasno hátba szúrná őket. Egy tudatlan béna kislány szerepét kellene eljátszanom, ami nem is áll olyan messze tőlem, mert most pontosan ilyen vagyok. Nem egészen tudatlan.. Csak egy óriási bolond. A saját vesztembe rohantam. Pontosabban az egyikből a másikba. – Eldönthetnéd, hogy most le akarsz fektetni vagy a véremből inni, mert az szerintem a többi testrészem feltérképezése nélkül is bőven meg tudod tenni. Minden ujjam megvan.. Egy fogam sem hiányzik. Teljesen rendben vagyok. – Ki akarja élvezni a helyzetet és én ezt teljes mértékben meg is értem, csak az én részemről ez unalmas.. Inkább esnénk túl a dolgon. Öljön meg vagy csapoljon le egy kicsit teljesen mindegy.. Jó, azért nem teljesen, de legalább lennénk már túl rajta.. Nem szeretek várakozni.. Türelmetlen vagyok. Nem fog fájni. Na persze.. Igen, hogyne. Lehunytam a szemeimet, amint megéreztem leheletét a nyakamon, majd szemfogai felsértették a bőrömet és ezzel egy időben kirázott a hideg. Felhozta az emlékeket, amik miatt kórházba kerültem.. Nem fájt. Az emlékek voltak azok, amik megrémisztettek. Még az sem vigasztal, hogy többet az a szörnyeteg nem bánthat. Helyette van még vagy ezer, aki igen. Amint elhúzódott tőlem a nyakamhoz kaptam. Ha tudtam volna mozdulni sem mozdultam volna meg, hiszen alig volt erőm. Lehet, hogy neki kevésnek tűnt, amit kiszívott belőlem.. Nekem nagyon is sok volt. Főleg, mivel nem olyan régen volt szerencsém egy ehhez hasonló esethez. – Remek észrevétel. – Forgattam meg a szemeimet, miközben továbbra is a fának támaszkodtam és próbáltam nem összeesni. – Ha már ilyen segítőkész voltam.. Igazán hívhatnál egy mentőt, mert azt hiszem rám férne.
Hmm.. Ahogy ott állt előttem, még izgatónak is találtam a helyzetet, de ezt persze soha senkinek nem vallanám be. Mert miért is tenném?! Kicsit úgy éreztem magam, mint egy húr, de ez a kötelességem, nekem meg kell kóstolnom őt, vagy a halálig fogom kísértem. Amint a vére ellepte a számat, bizsergés fogott el. A hangja, amit mondott, csak átsuhant az agyamon. Semmit nem hagyva maga mögött, még egy kis foszlányt sem. Jobban tetszett az, amit érezek, ahogy érzem. Ezt az intenzivitást, ezt a forró lüktetést. Ember legyen a talpán, aki megérti, hogy milyen érzés is ez. Megingattam a fejem, mikor hátráltam. És az elmémet megtöltötte a vékonykás kis hangja. Mentőt? Hiszen alig ittam belőle, miért kéne mentőt hívjak? Értetlenül álltam a helyzet és a lány előtt. Tényleg nem festett jó színbe. Ott állt és kapaszkodott a fába, az arca akár a holdvilág. Nem tetszett ez nekem. - Ha ennyit tudsz a vámpírokról, akkor azt is tudod, hogy nincs szűkséged a mentőkre. – léptem párat felé és felharaptam a csuklómat. Szűkségem lesz eme szépségre még. Hogy kiélvezzem a vérét, és ezt csak úgy tudom megtenni, ha életben marad. - Ne gyere.– léptem oda és a hóna alatt átkarolva tartottam oda neki a csuklómat. Nem erőszak, csak ajánlott, a vérem meggyógyítja őt. Megkímélve a felesleges kérdésektől és hosszas procedúrától. Nem beszélve attól a förtelmes fertőtlenítő szagtól, ami a kórházban terjeng. Alig bírom elképzelni, hogy van ember, aki ezt megszokja.
Szédelegtem.. Tényleg nem ivott túlságosan sokat belőlem mégis megviselt engem. Még szép, hogy megviselt te idióta! Két napja még kórházba kellett vinni annyira lecsapoltak.. Utálom, hogy ilyen gyenge vagyok. Most már tényleg össze kell szednem magam és egy igazi vadásszá kell válnom. Most akkor ez az egész nem történt volna. Nem is tudom, hogy miért említem neki a mentőket. Elég nagy a valószínűsége annak, hogy nem fogja őket hívni. Mégis miért tenné? Itt van a vére igyam csak azt.. De én nem akarok a véréből inni. Tisztában vagyok a következményeivel. Csak egyetlen egy rossz lépés és én is olyan szörnyeteg lehetek, mint ő. Talán még rosszabb is, ha nem lennék képes visszafogni magam. Ha pedig ez meg is történne. Az egyetlen személyhez mennék, akihez ilyenkor fordulhatok. Jason. Ő teljesen egyszerűen döfne egy karót a mellkasomba és a probléma meg is lenne oldva. Láthatóan ezt a vámpírt nem igazán érdeklik a következmények. Láthatja, hogy milyen béna vagyok.. Könnyen meghalhatok.. Bár miért is érdekelné, hogy teremt egy gyilkoló gépet avagy sem? Nem, mintha ő nem ontana ki épp elég életet.. Mondjuk hálás vagyok azért, hogy az enyémet megkímélte. Fintorogva, de kortyolni kezdem a vérét máskülönben itt helyben összeesnék és ki tudja mi történne. Talán hagyna egyszerűen meghalni.. Mit érdekelné? Csak egy újabb két lábon járó, meleg, vértasak vagyok. Semmi több. Miközben nyelek pár kortyot a véréből végig a szemébe nézek.. Egy pillanatra sem sütöm le a szemeimet. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mi játszódik le a fejében.
Nem tudom miért éreztem azt, hogy nekem cselekednem kell. De megtettem. Lehet ez azért van mert szinte drogként hatot rám a vére. Vagy szimplán azért mert megsajnáltam. Nem tudom, de ezt tartottam helyesnek. Nem beszélve róla, hogy nem egy csúnya némber és, mint láttam egészen szar élete lehet. Amivel azt gondolta, hogy megölhet egy magam fajtát, az tette épp csalivá. Pech, de ez van. azt vártam, hogy makacskodni fog, meg elküld a francba. De nem, helyette édes ajkai szinte ráéreztek a véremre és erősen szívni kezdték. Ha az előbb mámorban éreztem magam, akkor most kijelenthetem, hogy eufóriába estem. Izgató volt a látvány, ami elém tárulkozott. Nem mellesleg, ahogy a szemembe nézett, az a merész elhatározottság, ami tündökölt benne. Meseszépre sikeredett. - És, most. Próbáld ne megöletni magad. Szerintem a zoknidat dobd el, meg a csizmát is, és a leggyorsabb tempódba menny haza, mert ez így nem lesz jó. Vámpír mágnest csináltál magadból. –hangom nem érces, vagy éles volt, inkább oktatás szempontból szólt. Bár az lenne a legjobb, ha titkon haza kísérném, nehogy összeütközzön még egy ilyennel, mint én. Nem hinném, hogy még egy fenevad ennyire jól bírná, és nem marcangolná halálra. - Egy tipp. – motyogtam az orrom alatt és megkerestem a karót, amit elhajítottam. Megfogva léptem oda. Leguggoltam oda és a csizmájába kerestem meg a pontos helyet, ahol nem töri fel. A bokacsont és az ínszalag közé csúsztattam. - Itt puha a bőr, nem sérti fel, ide kell rakni. Nem látszik, nem érzed, és ha ellöknek, és elesel, vagy épp mész vagy futsz, nem sérti fel a lábad. De ha még is szűkség van rá, ki tudod venni. –mondtam, majd felállva léptem egyet. - Próbáld meg. – kértem, vagy parancsoltam. Döntse el, hogy minek is szántam.
Már megszólalni sem tudtam. Gen szavai annyira bátorítóak és annyira kedvesek voltak, hogy belém fojtottak mindenféle ellenkezést és kétséget. Tudtam, hogy igaza van, én is éreztem és tisztában voltam azzal, hogy szeretem Brad-et, azt pedig nagyon reméltem, hogy még ő is ugyanígy érez irántam. Ha nem így lenne, akkor nem jött volna utánam.. milyen megnyugtató! Már tényleg kellett valaki, aki kicsit helyrerázza a fejem és segít rendezni a gondolataim. Mire valók a legjobb barátok? Éppen ezért inkább nem is próbálkoztam az ellenkezéssel, csak megöleltem Gen-t és pár másodpercig magamhoz szorítva mondtam neki köszönetet ezzel a gesztussal. Talán ma még nem is említettem, mennyire imádom őt. - Mystic Falls több, mint kellemes, úgyhogy remélem maradsz egy ideig. Nem hiszem, hogy itt bárki megtalálna téged. Még az a nyomorult sem. - Megforgattam a szemeimet. Na persze már én is itt voltam, ha az üldözője netalántán valahogy idekeveredne, én akkor is megvédeném. Velem amúgy sem érdemes ujjat húznia senkinek, a szeretteimet pedig szintén nem bánthatja senki. - Van itt minden, ami egy embernek kell, de figyelmeztetlek, csak első körben tűnik nyugodtnak. Ha belefolysz az életébe... meg fogsz lepődni, mennyire más, mint amilyennek képzelted. - Mosolyodtam el.
Az, hogy sikerült -e icipicit is visszabillentenem őt oda, ahová kell, tehát az igazi érzéseihez, először nem igazán tudtam megállapítani mindezt. Akkor jöttem rá a sikerre, amikor hirtelenjében Candice megölelt, és egy pár másodpercen át is így voltunk. Nagyon szeretem őt, nem tudom, mit tennék, vagy egyáltalán hol lennék nélküle jelenleg. Valahol mélyen a föld alatt, vagy még rabként éldegélnék... Inkább az előbbit választanám, akkor legalább nem lennék odaláncolva ahhoz a gyilkoshoz. - Nem kell győzködni... Azt hiszem, itt maradok. Egy ideig biztosan - mosolyogtam a barátnőmre. Szeretem az efféle érdekes helyeket. Egyrészt jó búvóhelynek is, és otthonnak is. - Ha mégis idemerészkedne az a mocsok, azt hiszem, könyörögni fog az életéért - a mosolyom egyszerre vált gonoszabbá, eltökéltté és mégis őszinteség volt a cél. - Az sosem baj, s már egy jó dolog is van itt nekem. Te... - fogtam meg a kezét. - Remélem, majd összehozunk egy hármas találkozót. Brad, te és én. Szeretném megismerni azt a lovagot, aki ennyire belopta magát a szívedbe - tényleg szeretném megismerni, és lehetséges, hogy ez jelenleg még korai.
Zavarban voltam leendő vadászként.. Képtelen vagyok megvédeni magam egy vámpírral szemben. De ha ez még nem lenne elég.. Mondhatni élvezettel kortyolom a vérét, aminek pontosan olyan undorító íze van, mint amire számítottam, de erre van szükségem ahhoz, hogy össze tudjam szedni magam.. Mert a vére nélkül nehezen jutnék el innen bárhova is.. A vége ájulás lett volna a dolognak és nem volt hangulatom még egyszer akár csak egy percet is a kórházban tölteni.. Tudom bőven lesz még alkalom, mikor ott kötök ki, de azért szeretnék minden egyes lehetséges opciót kizárni. Pont ezért kortyolom most a pocsék vérét, amitől a gyomrom bukfencezik párat. – Ó, pedig pont most akartam kivetni magam egy autó elé megnézni, hogy mi is történik. – Mondtam, miközben megforgattam a szemeimet és letöröltem a számról a vérét. Undorító. Emberi lény vagyok nekem nincs szükségem erre a sűrű nem is tudom pontosan megmondani, hogy milyen ízű folyadékra.. De azt hiszem, amint hazaérek ki is dobom a nem létező reggelim és még az ebédem is. – Mellesleg, ha ennyire féltesz haza is kísérhetnél. – Rántottam egyet a vállamon. Mondjuk, ha Jason még ott van aláírom a halálos ítéletét és nem is lennék akkora szerencsétlen, mint amilyennek érzem magam jelen pillanatban. – Hmm.. Ki gondolta volna, hogy egyszer, majd pont egy vámpír fogja megmutatni, hogyan rejtsem el a karót, amivel talán még vele is végezhetnénk, de megnyugodhatsz. Még akkor sem ölnélek meg, ha meglenne hozzá az erőm.. Egyszerűen ezt a határt még nem tudom átlépni. – Nem hiszem el, hogy egy idegennel méghozzá egy vámpírral őszintébb voltam, mint saját magammal. Valószínűleg hülyének néz, amiért ennyire „megnyíltam neki”.
Meg kellet volna ölnöm. Biztos találtam volna valakit, aki lehetett volna a vérbankom. De helyette egy szerencsétlen vadász tanoncot fogtam ki. Megborzoltam a hajam és figyeltem, hogy mekkora szája is van. Istenem, meg vagyok én áldva ezekkel a nőkkel. - Nyugi kislány, semmi szarkazmus, ez csak amolyan óvá intés volt. – emeltem fel a kezeimet védekezéskép. Egészen merész a kicsike, bár lehet, érzi, hogy nem akarom bántani. De mit is tegyek, nem tudom, miért érzem ezt, de nem akarom, hogy baja essen. - Kísérjelek haza? – hangos nevetésbe törtem ki. Még a végén valami vadász szektához vezetne, a kik apró darabokra tépve égetnének el. Vámpír vagyok, nem hülye. - Most meséltél valami fasziról, szerinted mit szólna, ha beállítanál velem? Gondolkozz. – a mutatóujjammal kicsit megbököttem a homlokát, amolyan illusztrálás képp, hogy néha érdemes lenne használnia, amit a csinos pofi mögött rejtőzik. Még ha sok mindent meglehet oldani, ha szépek vagyunk, de azért, hogy a fejünk a helyén maradjon, vagy a szívünk. Azért tenni is kell, és gondolkozni muszáj. - Miért akarsz vadász lenni, ha képtelen vagy rá? Nem értem én a nőket, téged meg főleg nem. Meg akarsz ölni, majd éred a vérem, és látom rajtad, hogy undorodsz tőlem, még is kísérjelek haza. Most meg kiderül, hogy olyan vadász vagy, aki képtelen ölni? – ingattam meg a fejem. Ő még gyerek ehhez, nem is tudom mit vártam tőle. Semmi értelem nincs abban, amit mond és tesz. Mert kettőt lép előre, egyet hátra. Megszoktam, hogy sosem azt mondják, amit gondolnak, most még is azt sugallta, hogy igen is nagyon őszintén beszél. - Figyelj, nem egyszerű, meg kell birkóznod azzal, hogy ő is élt, és te miattad már nem. De! Vagy te, vagy ő fog élni. Gondolj arra, hogy csak egy régi szakadt pólót dobsz a kukába, nem egy embert, ebben az esetben vámpírt, öltél meg. Kapcsolj ki. – esküszöm elment az eszem, vámpír gyilkosságról adok tippeket egy vadásznak. Még is, megsajnáltam a lányt, ahogy látom a küszködést a szemébe, hogy ő akarja. Meg akar változni, erősödni akar.
Fogalmam nem volt, hogy igazából mit beszélek. Nem foghatom a vérveszteségre, mert abból már a vére meggyógyított. Legalábbis azt hiszem. A francba is! Idióta vagyok én anélkül is, hogy innék vagy esetleg valaki lecsapolná a vérem háromnegyed részét. Mégis ügyvédként dolgoztam, szóval jól tudtam érvelni. Most pedig úgy néz ki, mintha az egy teljesen más ember lett volna. Megváltoztam. Abban a pillanatban, hogy átléptem ennek a városnak a határát. Már nem vagyok az a lány, aki egykor. Akinek mindenét jelentette a munkája. Egyszerűen, már nem tudok arra koncentrálni. Meg, ha őszinte akarok nem is akarok, mert már nem érdekel. Egy teljesen új világot ismertem meg, amikor meghaltak a szüleim és a testvérem. Elszakítottak a családomtól. Ennek köszönhetően egy hatalmas fordulatot vett az életem. Hátat fordítottam annak, amit addig tettem és minden energiám arra összpontosítottam, hogy megtaláljam azt a személyt, aki képes kiképezni. De én még ezt is képes voltam elrontani azzal, hogy az első alkalommal ágyba másztam vele. Nem tudom, hogy mégis mi a fene ütött belém. – Legalább tudná, hogy nem volt jelentősége a dolognak, ami köztünk történt és mind a ketten csak szemet hunynánk felette. Bár nem hiszem, hogy túl sokáig üldögélne a lakásomon, miután ott hagytam.. – Lesápadnék, ha belépnék a lakásomba és ott várna a kanapén. Az egyszer biztos. Mondjuk nem tudom, hogyan reagálta le, hogy ott hagytam reggel.. A legközelebbi találkozásunknál ki fog derülni.. – Hogy miért? Mert egy rohadék vérszívó az egész családomat megölte. Vérbe fagyva találtam rájuk. Engem is megölt volna, ha akkor nem jön a segítségemre egy vadász, akihez az egyetlen nyomom egy flancos szimbólum volt. A családom gyilkosa halott.. Azt hittem készen állok arra, hogy vámpírokat öljek, ha úgy hozza a helyzet, de mitől lennék különb? Ugyanolyan gyilkos lennék, mint ők. Nem minden vámpír olyan, amilyen. Az emberek is különböznek vannak jók és rosszak. Senki nem mondta, hogy a vámpíroknak nem lehet valakijük, akik számára fontos és ez az, ami engem visszafog. Nem tudok szívtelenül gyilkolni. Nem megy. – Nem tudom mi ütött belém, hogy ezt pont egy idegen vámpírnak mondom el, de sokkal jobban éreztem magam most, hogy kimondtam. Túl nagy a szívem és még ezeket a vérszopókat is sajnálom. Nem mindegyikük választotta ezt a sorsot magának. Azt hiszem jobb lesz, ha feladom ezt az egész vadász dolgot. Mindenki számára ez lesz a legjobb. Nekem is meg a vámpíroknak is. Nem, mintha akkor veszélyt jelentettem volna rájuk.
A kislány, aki előttem állt inkább tűnt egy törött lelkű lánynak, mint az, aki egy karót rejteget a csizmájába, egy kegyetlen gyilkos. Valami azt súgta, hogy több van ebben az emberbe, mint amit enged láttatni. - Ugyan, nem leszek az ál pasid. – nevettem fel, még sose kérte senki, hogy kísérjem haza és játsszam el, hogy én vagyok az új pasija. Valahogy nem bírtam felfogni, hogy ő most ezt teljesen komolyan gondolja-e. Aztán kibújt a szög a zsákból, mikor szinte pofon vág az, amikor az egyik áldozatod családtagja szinte beléd égeti, hogy mit teszel. Ahogy szinte kibukott belőle és szó szerint pofon vágott a szomorúsága. - Megbirkozól velük. Most egy másik világ tárult eléd, amiről csak könyvekben olvashattál, vagy bugyuta filmekben láthattad, most pedig te magad is része vagy. Légy erős, mert az ilyen emberek kötnek ki elsőnek a hullaházba, vagy négy méterrel a föld alatt. – mordultam rá, ahogy szinte összeomlott az erős vár, amit tartott előttem. Megfogtam mindkét karját és szorosan fogtam és enyhén megráztam. - Védd magad. – löktem le a földre és hagytam, hogy a fogaim megnyúljanak és az erek körbe lepjék a szememet. Fölé kerekedve szorítottam le a kezét és a fogaim szinte vészesen közeledtek a nyakához. Nem, nem akarom megölni, csak nem nyafogni kell, hanem tenni ellene.
Hirtelen rájöttem, hogy az hiányzott az életemből, hogy beszélgethessek valakivel. Pontosabban az, hogy ez a valaki a legjobb barátnőm legyen, méghozzá úgy, hogy ő is szabad emberként járkálhasson ott, ahol akar, amikor akar és ameddig akar. Hogy nem kell attól félnie, hogy a következő sarkon a hajánál fogva fogja visszarángatni a fogvatartója a házba, annak pedig mérhetetlenül örültem, hogy én segíthettem neki magam mögött hagyni ezt a múltját. - Amint rendeződik a helyzet ígérem, megszervezek egy ilyen találkát. Szerintem Brad is benne lenne... bár azt hiszem, erről még kicsit korai beszélni. Először meglátjuk, hogy alakul a következő beszélgetésünk. - Megpróbáltam magam visszarángatni a földre és racionálisan szemlélni a dolgokat. Ki tudja, mi hogy alakul... de a legjobbakban még reménykedhetek, az nincs megtiltva. Addig is úgy gondoltam sokkal értelmesebb, ha másfelé terelem a témát, addig sem ezen az ügyön kattogott az agyam. - És miújság az erőddel? Ki tudtad már bontakoztatni? Mert oké, hogy addig is használtad, amíg be voltál zárva, de szabadon gondolom teljesen más... és ha már itt tartunk! - Csillant fel a szemem. - Neked nincsen egy lovag a láthatáron? - Vigyorodtam el felhúzva a szemöldökömet.
Szeretem, amikor valaki boldog, és bármit megtennék, hogy Candice is így legyen Brad oldalán. Annyira jó, hogy jelenleg nem kell rettegésben élnem amiatt, hogy valaki előugrik egy bokor mögül, és erőszakkal kényszerítsen bármire. Nem, többé nem engedem magam egy könnyen. Nincs miért szövetséget vállalnom, nincs kivel megfenyegetni engem. - Ha engem kérdezel, problémamentes lesz minden - afféle nyugtatás volt részemről, nem is volt rá szükség, mert tudom, hogy mindent megbeszélnek. - Az esküvőre kérek ám meghívót - próbáltam kicsi humort belevésni. - Nehogy a gerlepár annyira elbűvöli egymást, hogy a végén észre sem veszitek, és már az esküvőt tervezgetitek - kacsintottam egyet Candice-re, és nevetgéltem közben. - Sokkal jobb így, és nem kell senkinek a kedvébe járjak, meg ilyesmi... - válaszoltam kérdése első felére. - Nincs, bár... Washingtonban találkoztam valakivel, és sok időt töltöttünk együtt, azt hiszem, megkedveltem őt, viszont vágytam már rá, hogy veled is dumálhassak picit - meséltem el tele vigyorral, és lelkesedve.
Jobb személyt nem is találhattam volna arra, hogy kiöntsem a lelkemet, de komolyan.. Nem tudom, hogy mégis miért mondtam el neki azt, hogy miért is kezdtem bele ebbe az egészbe. Úgy érzem teljesen mindegy, hogy mit mondok. Kétlem, hogy valaha is látni fogom. Ő pedig nem fog azon rágódni, hogy vajon mi lehet azzal a szerencsétlen lánnyal, aki a magához vonzotta a vámpírokat szerencsétlenségében. Itt az ideje, hogy a homlokomra tetováljam. „Vámpíroknak ingyen büfé”. Ezzel valahogy, már be is mutatnám magam. Már csak egy szép stílust kell kiválasztanom és mehet is. – Nem akarok ennek a világnak a része lenni, de úgy érzem muszáj. – A családomért meg kell tennem. A lehető legtöbb vámpírt kellene megölnöm, de ehelyett most itt cseverészek eggyel, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb dolog. Nem látszik rajta, hogy szörnyeteg lenne. Egyszerűen csak valami hideg bizsergés fut végig rajtam akárhányszor a közelebb jön hozzám. Talán ez jelezni azt, hogy Ő más, mint én? Vagy egyszerűen csak képzelődöm.. A következő dologra nem számítottam. Lelökött a földre, majd leszorította a kezeimet. Féltem, hogy meg fog ölni s éreztem, ahogy az adrenalin terjedni kezd az egész testemben. Próbáltam kiszabadítani a kezeimet, de az egész veszett ügy volt. Kapálózni és mozgolódni kezdtem egészen addig míg nem sikerült a térdemmel eltalálni azt a pontját, ami szerintem még egy vámpír számára is elég érzékeny.
É s jött az a szöveg, amit oly’ annyira vártam. Ez a „nem kell a világ része lennem.” „Nincs értelme az életemnek” Már nagyon unom ezeket az embereket, nem mellesleg, még ő kérte, hogy ne öljem meg alig pár perce. Lehet emlékeztetnem, kéne rá, hogy miket mondott? - És az előző kis szöveged, ha? Kérlek, ne ölj meg? – hátam mögé tettem a kezem és úgy pislogtam rá. Aztán mikor már a földön volt, elmosolyodtam, erős kislány, az már szent, és szeretem, ha valaki ilyen harcias. Egészen addig, míg nem a térdével „érintett” meg ott. Összeroskadva hagytam, hogy kiguruljon alólam és lefeküdtem mellé a földre, hogy összeszedjem minden megmaradt férfiasságomat. - Ez nem volt szép, de ügyes. – nyögtem halkan és a fejem alá raktam a kezem, úgy néztem az eget, ilyenkor olyan nyugodt voltam. - Ugyan kislány.. ha ennyire vágysz rám, nem a térdeddel kéne kimutatnod. – nevettem, ezzel megtörtem a csöndet és oldalra fordulva néztem rá, gyönyörű lány, kicsit cserfes és bolondos, meggyötörte az élet, de gyönyörű. - Na, gyere, haza kísérlek, mielőtt valaki bántani merne. – támaszkodtam meg a hátam mögött, ahogy felültem. Nem szeretném, ha a következő randinknál, már egy vérszomjas, bosszú éhes vámpírral kéne összefussak. Nem mellesleg, megkedveltem. Amit nem hiszek el, még magamnak sem. Főleg a mámorító illata miatt, ami arra késztett, hogy öljem meg. De ahogy az angyalian tükröző szemeibe veszem, ez mind eltűnik. Akár egy illúzió!
Tudom, hogy ellent mondok saját magamnak.. De manapság az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok azaz, hogy teljes mértékben össze vagyok zavarodva. Nem kellett volna ezt tennem Jason-nel. Ebből egyikünk sem fog jól kijönni és.. Ez az egész még meg is bélyegzi a kapcsolatunkat, ami eddig mondhatni, hogy jól működött. Ő nem szólt sokat hozzám nem is jött igazán a közelembe aztán megtört a jég. Nem tudom, hogy miattam vagy miatta, de megtörtént. Na, jó én voltam az, aki rámászott, de ez az egész akkor is zavaros. Talán jobb lenne, ha nem erőltetnénk a dolgokat. Nem biztos, hogy ő a legjobb tanár a számomra. Sőt, nem ő. Ezek után kétlem, hogy ugyanúgy tudna nézni rám. Egyszerű tanítványként. Vagy éppenséggel én rá. Egyszerű tanárként. Nehéz ez az egész.. – Nőből vagyok, ha még nem jöttél volna rá.. Elég gyakran változik a véleményem valamiről és képes vagyok össze-vissza beszélni. - Grimaszoltam egyet. Támadása meglepett, de szerencsére sikerült kivédenem egy jól célzott rúgással. Így is a földön voltam, de legalább nem szívott le egyetlen egy cseppet sem belőlem, ami azt hiszem egy fajta haladás. – Ha vágynék rád elhiheted, hogy egyértelművé tenném. – Megforgattam a szemeimet, majd pedig nagy nehezen feltápászkodtam. Nem szédültem pedig azt gondolná az ember, hogy ennyi vérveszteség után bőven szédülni fog. De szerencsémre vagy nem vámpírvér van a szervezetemben, aminek köszönhetően sokkal jobban érzem magam, mint kellene egy ilyen esemény után. – Most már akkor nem félsz attól, hogy valaki várni fog? Vagy most éppen kockáztatod az életed pusztán azért, hogy hazakísérj? – Kicsit piszkálni akartam, amit azt hiszem megtehetek, mert nem úgy tűnt, hogy ténylegesen bántani akarna, szóval.. Miért is ne?
Ez a teremtés is olyan amilyen a többi lányka, nagyszája van, a mivel felhívja a figyelmemet, nem mellesleg kicsit aggasztó volt, hogy a vérveszteség miatt megszédült és kicsit helyre kellet pofozni a véremmel. Aztán mikor azt mondta, hogy nőből van, látványosan végig futattam a szemem rajta, mint ha eddig ténylegesen nem tűnt volna fel, hogy ő a másik nemet képviseli. Elégedetten bólintottam. - Most már látom, kerek mellek, csinos popó. – bólogattam egyértelműen és mikor felálltam azért figyeltem, hogy a nagyságos asszony ne, hogy összeessen. Már csak ez kéne, hogy a nyakamon maradjon egy friss vámpír. Bár hozzá igen csak lenne kedvem, pár trükkre megtanítani. - Jól van, majd figyelem a jeleket. – kacsintottam és nekitámaszkodtam a fának, fáj bevallani, de valóban eléggé eltalált és kicsit aggódtam, hogy mi lesz, ha többet nem tudom használni. De, nem, erre nem is gondolhatok. Biztos, jól vagyok, csak a kicsikének van ilyen csontos térde. - Pusztán azért, hogy ha az a fickó, épp nem lenne olyan virágos kedvében és megtudná, hogy vámpírvér van a szervezetedben és feldühödne, hogy mit keres benned, és miért nem ölted meg, eked támadna, és a nyakamba szakadnál, mint egy friss zabolátlan vámpírlányka. – mondtam szinte teljesen üveges hangon. Nem az első esett lenne, hogy valamelyik vadállat megölne egy nőt amiért élve hagyta a vámpír. Sosem értettem ezeket a pszichopata állatokat. Nem, ám örülnének, hogy jól van, nem megölik, mert vámpírok lehetnek. Szánalmas. - Nem mellesleg te kértél rá. De ha nem akarod, akkor mehetek is tovább. – mutattam a hátam mögé, amolyan jelzésként, hogy nem kell, vele menjek.
Valamilyen szinten szórakoztatott a társasága. Még akkor is, ha nem indult túlságosan fényesen a találkozásunk. Azt hittem, hogy az utolsó csepp véremet is ki fogja szívni. Főleg azok után, hogy voltam olyan okos, ügyes, hogy elfelejtettem egy cseppnyi verbénát tenni az italomba. Megkímélhettem volna magam ettől a kis bonyodalomtól. Na, meg persze ha nem lennék ilyen szerencsétlen, feledékeny, kis liba meg is tudtam volna védeni magam.. Nem csak most, hanem még ezelőtt is, de nem. Azt hiszem én soha nem fogom megtanulni megvédeni magam. – Örülök, hogy kitisztult a látásod. – Most, hogy nem akart a nyakamra tapadni s a véremet szívni vagy éppenséggel megtanítani arra, hogyan védekezzünk a hirtelen jött támadások ellen lehetőségem akadt, hogy megnézhessem őt magamnak. Meg kell mondanom, hogy tetszett, amit láttam. Próbáltam nem túl feltűnően „bámulni”, de azt hiszem elkerülhetetlen, hogy észrevegye. Mégis egy vámpírról van szó.. Elég gyorsan reagál a dolgokra.. De egy pillanatra sem zavartattam magam. – De ne vegyél mindent rögtön túlságosan is komolyan. – Nem akarom, hogy félreértelmezze az előbbi stírölésemet. Helyes, sőt egy picivel talán több, de nem kell beleképzelnie semmit. Mert nincs is semmi mögötte. Egyszerűen csak végignéztem rajta és kész, ennyi. – Hát nem hiszem, hogy ilyesmit tenne, de most már szeretném, ha hazakísérnél. Amúgy volt már szerencséd ilyenhez? Hogy valakit megöltek azért, mert vámpírvér volt a szervezetében.? Vagy miért mondod? – Ténylegesen érdekelt a dolog, de nem köteles nekem esti mesét tartani, szóval.. Nem vártam meg míg belekezd egyszerűen csak vezetni kezdtem őt hazafelé. Ha akar mesél, ha pedig nem akkor nem. Azt hiszem túl fogom élni. Bár be kell vallanom, hogy tényleg kíváncsivá tett.
Amolyan "te most komolyan ennyivel le akarsz rázni?" nézéssel jutalmaztam meg a barátnőmet. Hosszú évekig nem volt magánélete egy őrült vámpír miatt, amikor meg lenne, akkor elintézi annyival, hogy van valaki és ennyi? Ha beszélgetünk, azt istenesen tegyük és vesézzünk ki minden témát... persze megértem, hogy nem volt hozzászokva a magánélete kiteregetéséhez, én ennek ellenére kíváncsi voltam. Hiszen bennem megbízhat. - Mindent részletesen hallani akarok. Rólam már eleget beszéltünk, nem fogod kihúzni magadat az élménybeszámolók alól, értetted? - Cinkos mosollyal megspékelt fenyegetésemet muszáj lesz komolyan vennie, nincs más választása. - Mesélned kell nekem minden egyes napodról, az emberekről, akiket megismertél, a férfiról Washingtonban és bármiről, ami eszedbe jut, mert innen addig nem állunk fel, míg nem tudok mindent. - Dőltem hátra kényelmesen a padon.
Teljesen felkeltette az érdeklődésemet, az a tipikus kislány stílus, amit próbált egy nagyszájú nő mögé rejteni.. Bár elkötelezni sosem akartam magam, hiszen mindig az lebeget a szemem előtt, hogy megtaláljam a testvéremet, és talán egy család is lehetnénk. Lia volt az utolsó nő, akit annyira közel engedtem magamhoz. Abból is mi lett… - Ne nyafogj már, gyönyörű nő vagy. – nevettem el magam, akár egy durcás kisgyerek, szinte megsértődött. Nevetésre ösztönzött, ahogy végig nézett. Nem az első, aki így rám néz, ahogy szinte felfal a szemével. Bár azt inkább én tettem, hiszen faltam minden egyes porcikáját, ahogy a szememet végig futattam rajta. Nem venném a szívemre, ha baja esne, főleg nem miattam. Na, nem mintha lenne szívem. Közelebb léptem hozzá, a vére szinte ismét hívogatott, de most már nem kívántam annyira, mint mikor megpillantottam. Jó érzéssel töltött el, hogy a vérem ott kering a szervezetébe. - Ugyan, nem szoktam minden nőt haza kísérni, aki megnéz. - nevettem el magam. Remélem, nem néz valami szatírnak, de mondjuk, papnak se nézzen, szeretem falni a nőket, mindegyik értelemben. Hiszen enni is inkább a gyengébbik nemet szeretem, mint sem a férfiakat. Az ágyban, pedig, remélem, nem kell részleteznem, hogy jobban szeretem a puha, női arcot simogatni, mint a szőrös borostás férfi pofát. Megkönnyebbültem, mikor megengedte, hogy haza kísérjem. Szépen körbe értünk, mint ne mondjak. Azt mondta, hogy kísérjem haza, aztán visszatáncolt, aztán én ajánlottam fel, én is visszaléptem, most megint ő kért meg. - Nem hagyom senkinek sem, hogy bántson. – csúszott ki a számon. Nem tudom miért, de meg akarom védeni őt. Ha már a Dia-t nem tudtam. Kicsit elméláztam, mikor a kérdés rengeteggel szinte felébresztett és rápillantottam. Megálltam és megfogtam a könyökénél a kezét. - Volt egy lány, alig múlt tizenhat éves. Majdnem meghalt, megtámadták, megerőszakolták. Meg akartam menteni, megitattam a véremből, megöltem a támadóit. A lány haza ment, elmesélte az apjának, aki megölte. Nem akarta, hogy a lánya is vámpír legyen. Kiderült, hogy vadász család ivadéka volt. Pár hónapja tanítgatták a lányt is, hogy megvédje magát. De nem volt sikeres, és szégyenében az apja megölte. – mormoltam halkan, hogy senki ne hallja. Az én hibámból halt meg, Ha nem segítek akkor a fájdalomba hal meg és a vérveszteségbe, de így.. azért mert vért adtam neki. Nem hagyhatom, hogy ez a lánnyal is megtörténjen. Akkor meg kéne, lépjem azt, hogy kikapcsolom magam, és ezt Enzo nem hagyná. - Dex. – mutatkoztam be neki és a kezemet nyújtottam neki.
Azt hiszem tényleg nem való nekem ez az egész vadász leszek és vámpírokat ölök dolog. Most is teljesen nyugodtan kommunikálok eggyel. A múltkor pedig egy másikat ápolgattam. Nagyobb szégyent nem is hozhatnék a vadászokra. Pontosabban a leendő vadászokra. Azt gondoltam, hogy elég indok az, hogy a családom halott és egy vérszívó végzett velük, de nem. Ez közel sem elég. Kell hozzá erő. Nem csak fizikai, de lelki is és nem lepek meg senkit sem, ha azt mondom, hogy nekem ezek közül egyik sincs meg. Gyenge vagyok minden értelemben. Talán egyszer lesz elég erőm, hogy vadász legyek.. Hogy megbosszuljam a szüleim halálát azzal, hogy a lehető legtöbb vámpírt ölök meg, de most.. Őrülhetek annak, ha nem öletem meg saját magam. – Hmm.. Ez most egy bók akart lenni? – Kérdeztem kuncogva s az arcomon megjelent egy kis halovány pír. Mindig is szerettem, ha a férfiak pozitív véleménnyel vannak rólam, de sajnos elég gyakran hozok borzalmas döntéseket velük kapcsolatban. Volt egy vőlegényem.. Ő már a múlt. Ugyanakkor Jason-nel összegabalyodtam olyan módon, amilyen módon soha nem szabadott volna. Hülyeségeket csinálok, ha egy férfi van a közelemben. Vissza kell fognom magam, de komolyan. – Szóval, akkor csak minden másodikat? – Nem zavartattam magam amiatt, hogy rájött végignéztem.. Mert tulajdonképpen ez teljes mértékben várható volt. Nem rejtettem a béka feneke alá, hogy mit csinálok. Felesleges lett volna. Így is úgy is észrevette volna. Az pedig, hogy egyfajta viccet csinálok az egész helyzetből szerintem csak oldja a kettőnk közötti kezdeti feszültséget. Nem felejtem el, hogy nem olyan régen még a nyakamra tapadva szívta a véremet. De azt sem felejtem el, hogy leállt és megitatott a vérével. Ezt nem kellett volna megtennie mégis megtette. Én pedig valamilyen szinten hálás vagyok érte. A következő dolog, ami elhagyta a száját az volt, hogy nem hagyja, hogy bárki is bántson. Meglepődtem, hiszen nem tudom mikor tettem rá ekkora benyomást, hogy kiérdemeljem. Egyszerűen csak halványan mosollyal néztem rá tekintetem pedig hálát tükrözött. Tudom, hogy nem szabadna elhinnem minden vérszívó szavát, de mégis.. Valahogy őszintének tűnt. Aztán lehet, hogy még megbánom ezt az egészet, de nem érdekel. Nem fogok mindent ezerszer végiggondolni, hogy a végére elveszítsem a lehetőséget. Inkább egyszerűen megragadom, amikor éppen elérhető. Különösebben gondolkodás nélkül. Mikor megfogta a könyökömet nem kellett megszorítania semmi.. Egyszerűen megálltam és felé fordultam és végighallgattam, ahogy elmesélt egy elég szívszorító történetet. Legszívesebben megöleltem volna, de nem tudtam hogyan reagálná le ezért egyszerűen csak megsimítottam a karját. – Sajnálom. – Mondtam egyszerűen, de őszintén miközben végig a szemeibe néztem. – Olivia. – Kezet ráztam vele halványan mosolyogva. – Mi lenne, ha inkább beülnénk valahova? Hm? – Tudtam, ha hazamegyünk az egyenlő azzal, hogy útjaink elválnak és én ezt nem akartam még nem. Túlságosan is élveztem a társaságát ahhoz, hogy itt és most lemondjak róla. Na, meg persze, amint kiderült a laza külső mögött ott rejlik egy jó nagy adag fájdalom keserves emlékekkel fűszerezve.
Furcsa érzés járt át, ahogy a lányka próbált kedvesen, vicces lenni, nem tudom mi ez az érzés, még sosem éreztem. Nem mintha tovább ezen akarnék agyalni. Mert nekem nincsenek érzéseim. Ahogy sétáltunk, ismét végig néztem rajta, a mesze szép arcához, valami elképesztő micsoda test dukált. Jól van, férfi vagyok, még szép, hogy megnézem az áldozatom testét. Nem bírtam felfogni, hogy miért is segítettem neki, hiszen ő csak egy ember. Sanyarú sorssal és két ballábas vadász karrierrel. Mulató volt vele lenni, ahogy beszélt és viselkedet, tényleg hasonlítót egy durcás ovishoz. Azt hiszem ő az egetlen olyan nő nemű, akinek tényleg élvezem a társaságát a városba. A többiek kicsit idegesítettek. - Ha megnyugtat, még senkit nem vittem haza, még lakásom sincs. – gondolkoztam el a végére. Nem lakhatok mindig Eline-el, lehet, zokon venné, ha nőket cipelnék haza, főleg, hogy sikerült egymásba gabalyodnunk. Aztán jött a téma, amit senkinek nem meséltem el, de hát mindenkinek vannak titkai. Még is úgy éreztem, hogy jobb, ha tudja a vadászoknál sem minden arany, ami fénylik. Ott tényleg csak az maradhat talpon, akiben megvan az a lelki elfajzás, ami miatt, szinte szívtelenül ölni lehet. Bár Oliviának meg van talán az indítatás, hogy vámpírt öljön, hiszen a családját nyírták ki. De a lelke, ami olyan tiszta, hogy még beszélni is félelmetes számomra róla, nem hagyja, hogy akár egy folt is essen rajta. - Rá se ránts, vámpír vagyok. – rántom meg a vállam játékosan, mintha ezzel mindent leírnék. Vámpír vagy, nincsenek érzéseid, hiszen megölöd az embereket, hogy életben maradhass. Jó hozzá állás, nem? Amikor a kezemen simított végig elmosolyodtam. Puha tenyere, csak úgy végig szaladt a kezemen, és kellemesen üdítő érzéssel társult. Aztán jött az ital dolog. - Veszek neked egy kólát, ha eljössz házat venni velem. – ajánlottam fel. Nem, mintha eszembe lenne kifizetni a házat, csak még is jobb lenne egy lakás. - És elmondhatod, hogy te vagy az első nő, aki a lakásomba lépet. – ugrattam picit. Lehet az utolsó is, szeretném, ha nem lenne valami forgalmas lakás, a nőket szeretem nem haza cibálni, inkább náluk legyünk. Az olyan megnyugtató számukra és másnap szinte semmire nem emlékeznek, csak a hasogató fejfájásra.
Nem, hiszem hogy akkora tragédia lenne, hogy összebarátkozom egy vámpírral. Főleg egy olyannal, akinek nincs különösebb baja azzal, hogy vadásznak készülök. Sőt, mi több még tippeket is ad azzal kapcsolatban, hogy mégis hogyan rejtsem el a karót a csizmámban. Ez sem mindennapi. Legalábbis szerintem. Nem mindennap találkozok vámpírokkal. Bár ez az utóbbi napokat elnézve egy hazugság. Akkor inkább másképpen fogalmazom. Az utóbbi napokban nem volt szerencsém egy olyan vámpírhoz sem, akinek nem lett volna szüksége az összes véremre. Ő leállt és még meg is itatott a vérével, hogy ne legyen semmi komolyabb bajom. Mondjuk, ha ezek után meghalok na, akkor lehet igazán komoly bajom. Nem szeretnék vámpír lenni, de tudom mivel jár az, ha valaki vámpírvérrel a szervezetében hal meg. – Hmm. Egy új információ rólad. Ha nincs lakásod, akkor mégis hol húzod meg magad? Az egy éjszakás kalandjaidnál? – Nem tudom, hogy miért voltam kíváncsi az életének minden egyes részletére beleértve ezeket is, de nem is számít. Kíváncsi voltam és kész. Hogy honnan ered ez a kíváncsiság? Nem tudom megmondani, de nem hiszem, hogy mindent meg kellene magyaráznom magamnak vagy neki. Neki, már mondtam egy okot arra, hogy miért vagyok kicsit zavaros.. Nőből vagyok. Akár képes vagyok másodpercenként változtatni a véleményemet. Hogy miért? Mert megtehetem és kész. Amikor elmesélte, hogy volt szerencséje egy ilyen esethez összeszorult a szívem. Vámpír egyenlő szörnyeteggel. Legalábbis eddig határozottan ez állt a fejemben, de ahogy elmesélte. A hangjából átéreztem a fájdalmát s a tekintetében is ott volt mélyen elrejtve. Bármennyire is próbálja elnyomni ő is képes az érzelmekre. Még akkor is, ha arra is képes, hogy mindtől megszabaduljon.. – Attól, hogy vámpír vagy még nem jelenti azt, hogy nincsenek érzéseid. Tudom képes vagy kikapcsolni az érzéseidet, de azzal egyúttal önmagad is elveszíted.. Te pedig ezt nem tetted meg különben, már nem élnék.. Szóval ne beszélj úgy, mintha nem lenne jogod fájdalmat érezni. – Nem akartam kioktatni.. Egyszerűen csak.. Nem akartam, hogy azt tettese, hogy jól van, amikor elég nyilvánvaló, hogy nincs. – Hmm.. Nem szándékozol fizetni érte, ha jól gondolom.. Egyikért sem. – Az igézés az egyetlen dolog, amit irigylek. Oké.. Nem szép dolog a másik fejével játszadozni, de akkor is jó móka lehet, hogy szinte mindent megkaphatnak csak egy igézés az egész. Én sem jöttem volna ide, ha nem teszi meg s akkor most nem beszélgetnénk.. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége, amikor felálltam a padról. – Ó, most megtisztelve érzem magam. – Válaszoltam kuncogva. Első nő a lakásában. Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy az utolsó, de legalább az első.
Vicces volt, mindig nevetésre késztetett az állandó kíváncsisága. Mindig azon volt leakadva, hogy mennyi nőt is teszek magamévá. Ami azért érdekes, hiszen ezt még senki nem kérdezte tőlem. Vagy épp, mit is teszek a lányokkal. Főleg nem egy másik lány nem kérdezte. - Ha nem most ismernélek meg, még azt feltételezném, hogy féltékeny vagy. – koppintottam az orrára pajkosan és majd léptem párat és szememmel egy kis boltot kutattam, hogy vehessek neki egy üdítőt, nem szeretném, ha miattam lenne rosszul. Így is megszabadítottam pár deci vértől. Bár állítólag ez jó, mert kell a vérfrissítés. - De, hogy csillapítsam feneketlen kíváncsiságodat, válaszolok. Az egyik hölgy ismerősömnél. Hasonlítasz rá, ő inkább amolyan tanítvány, friss vámpírként. Eline. – mondtam ki a nevét. Megtehettem volna, hogy nem válaszolok. De annak, úgy semmi értelme, hogy csendben jövünk-megyünk. Megingattam a fejem és nevetve fogtam meg a csuklóját, nem hittem volna, hogy tudok nem fájdalmat okozni De olyan törékenynek tűnt mellettem, amolyan porcelánbaba. - Ne értsd félre, nem minden nőt viszek ágyba, sőt szeretem megválogatni. Nem mellesleg, az elmúlt pár hónapban senkit nem ért az a megtiszteltetés, hogy közelebb kerüljön hozzám. Mindenkitől csak a vére kellet. – mondtam nevetve. Még mindig nem hiszem el, hogy ennyire nyíltan bír beszélni a vámpír létemről. Bár a jelek szerint, inkább az érdekli, hogy mennyi nővel volt dolgom. Igaza volt, de kevés embernek van ilyen nagy szíve, hogy meglássa egy vámpír fájdalmát. Azt hiszem ez és Amelia elvesztése volt a két nagy törés az életemben. Ki hitte volna, hogy pont egy ember fog belém látni. Közelebb léptem hozzá és ujjaimmal simítottam végig az arccsontján. - Köszönöm, kicsi lány. – nem tudom miért köszöntem meg, de úgy éreztem, hogy meg kell tennem. Még is csak nagy kár lett volna, ha megölöm. Elvesztettem volna egy tüneményt, akit alig ismertem meg. - Jól hiszed, de azért az üdítődet kifizetem, hogy lásd, kivel van dolgod. – léptem hátra és egy pimasz mosolyt villantottam rá. Amolyan félmosoly, a borosta alól. Aztán mutattam a kisboltra, ahol szándékozom venni neki valamit, amit csak szeretne. Aztán mehetünk házat venni. Lassan lépdeltünk a bolt felé és úgy néztem le rá. - Érezd is. – vigyorogtam, lezártam ennyivel a dolgot, nem fogom az orrára kötni, hogy más nő nemű úgy sem lesz abban a házban.
Nem érdekelt, hogy vámpír. Legalábbis most már egyáltalán nem. Lehet, hogy leendő vadászként nem így kellene gondolkodnom, de nem érdekel. Mindenre teszek magasról. A saját döntéseim alapján élem az életem és nem valami irtatlan szabály alapján. Ha én úgy érzem magam jól, hogy egy vámpírral beszélgetek akkor így fogok tenni. Főleg most, hogy már talán képes lennék megvédeni magam.. Bár nem örülnék neki, ha ő lenne az aki hátba szúrna. Kétlem, hogy örülne egy a nyakában lihegő új vámpírlánynak, szóval azt hiszem nincs mitől félnem.. Nem mondom, hogy legjobb barátok leszünk ettől fogva, de nem is érdekel. Azt hoz a jövő, amit hoz. Veszítenivalóm, már nem igazán van. Az életem. Azt pedig próbálom megvédeni még akkor is, ha ezerszer el is bukok. – Óóóó… Hát ki tudja. – Rákacsintottam játékosan. Nem voltam féltékeny, de jól éreztem magam most vele. Főleg, mivel sikerült elég érdekes dolgokat kihúznom belőle még akkor is, ha nem is igazán akartam. Legalábbis nem az volt a szándékom, hogy elmesélje mennyi nővel volt meg minden. Egyszerűen csak beszélgetni akartam vele és ez most így jött össze. Nem tehetek róla, hogy pont ezt választottuk ki a beszélgetésünk témájának. Na, jó talán tehetek róla, de akkor sem volt szándékos. Vagy talán mégis. Nem tudom. Én már végképp nem tudok semmit sem. – Szóval ennek köze lehet ahhoz, amiért megkímélted az életem.. Mármint, hogy hasonlítok rá? – Kíváncsi voltam, hogy van-e köze ehhez az egészhez. Vagy egyszerűen csak nem volt kedve megölni. Tényleg érdekelt. Mondjuk engem most jelen pillanatban mi az, ami nem érdekelt vele kapcsolatban? Na, jó.. Nem akarok túlságosan fanatikusnak tűnni sem pedig beteges zaklatónak. – Akkor most ha jól értem az elmúlt pár hónapban sikerült cölibátust fogadnod? – Kérdeztem kuncogva. Hülye poén volt elismerem, de ez is egy olyan dolog volt, amit nem hagyhattam ki bármennyire is szerettem volna nem hagyhattam ki. Vele kapcsolatban jelen pillanatban túlságosan sok ilyen pillanatom volt, amit nem hagyhatok ki valami miatt. Ha akartam volna se lettem volna képes arra, hogy befogjam a számat. De nem úgy tűnt, hogy ez zavarta őt vagy éppenséggel az a sok hülyeség, ami kiszivárog onnan, szóval nem volt rá úgy igazából okom, hogy abbahagyjam. Kicsit elpirultam, mikor végigsimított az arcomon, hiszen egy helyes srácról volt szó.. Na, jó tökre úgy viselkedek, mint egy tinédzser. Nevetségesen. De nem zavartatom magam különösebben. – Nincs mit köszöni. – Mondtam mosolyogva. Megláttam benne a jót és jó érzéssel töltött el, hogy egyáltalán nem csalt a látásom, hogy tényleg olyan fájdalmat hordozott magában, ami alatt más már régen összerogyott volna, de ő nem.. Kitartott. Ezt pedig dicséretre méltó. – Nagyon kedves vagy. – Válaszoltam nevetve arra, hogy a kólát legalább kifizeti. Jól teszi, mert ha meg is igézné szerencsétlen boltost azt hiszem nem bírnék csak úgy fizetés nélkül elsétálni. Ha az kellene akkor én magam fizetném ki. Lelkiismeret meg minden.. Miután megvettük a kólámat, amit a kezemben szorongattam felpillantottam rá. – És akkor most hova tovább? Ráböksz egy házra és úgy döntesz, hogy a tiéd vagy micsoda? – Kérdeztem csillogó szemekkel.
Kezdőlap
••