(Kórház-Váróterem)

Az első dolog amit meg kell tennem amint belépek az ajtón, hogy a konyhába indulok és berakom a vértasakokat anélkül, hogy Stacey bármit is észre venne a dolgokból. Legalábbis a terv ez. De lehet, hogy majd odaérve kell kiötlenem valamit.
Nem jutottam előrébb az ötletelésben mikor meg is érkeztünk, majd még mielőtt a kulcsokkal szórakoztam volna kinyitottam az ajtót ami természetesen nyitva volt. Akkor hát Stacey itt van. Remek.

Azt hiszem jobb lesz, ha tudja mire számítson. Ezért egy nagy lélegzetvétellel bele is kezdtem a mondanivalómba. - Ez a vámpír. A legjobb barátnőm. Amennyit csak tudok a varázslásról azt akkor tanultam meg amikor őt figyeltem. Elég nagy strébernek lehet nevezni a mágia terén. Nincs olyan dolog ami nem érdekelte volna. De pár napja miattam egy kisebb bajba keveredett. Vámpír vér volt a szervezetében amit még mindig nem tudok hogyan. Szóval még elég új ebben az egészben úgyhogy biztos szüksége lesz a segítségemre. Mivel a véred verbéna ízű így valószínűleg ha neked is esne amit próbálok meg akadályozni.. akkor sem tartana olyan sokáig ez az egész. Szóval csak el szerettem volna mondani, hogy mire számíthatsz. - Néztem teljesen komolyan a szemeibe. Most lehet, hogy fogja magát és kirohan az ajtón, de eddig nem olyannak ismertem meg. Plusz most letesztelhetjük a vérét. Meg van az az érzésem, hogy nem fogja ezt kihagyni. Miért is hagyná? Én személy szerint nem tenném.

- Úgy is kell - mutattam rá pimaszul elmosolyodva, mikor azt állította, hogy már megvan az első vámpírellensége is. - Hát nekem csak az van és van egy olyan érzésem, hogy ez a létszám a jövőben is csak növekedni fog - kuncogtam fel a gondolatra, hogy vajon miként fognak majd reagálni a vámpírok, ha rájönnek, hogy a vérem, már csöppet sem olyan fincsi mint volt. Főleg Kol.. Azt hiszem a vele való találkozást várom már a legjobban..
- Igen? - hökkentem meg egy pillanatra, mikor egy kész tervvel állt elő. A lakótársa egy vámpír? Szent fazék. Ez most komoly? Végülis boszi lévén, ő meg tudja védeni magát ellene.. Vajon erről a csajsziról állíthatta, hogy már emberkora óta közel állnak egymáshoz? - Hát, ha tényleg nem kockázatos a dolog, akkor benne vagyok - mosolyogtam rá biztatóan. - Különbenis mi baj származhatna az egészből? Max megharap és hátast dob egy picit a verbéna ízű véremtől - próbáltam kuncogni, de valahogy nem jött össze, elvégre mégis a saját véremről beszéltem.

- Már az első ellenségem is megvan közülük szóval azt hiszem fenntartom az egyensúlyt. - Kacsintottam rá. Violet a barátom még mindig. Carolinet felírhatom az ellenségeim című listára Nickről meg nem nyújtok be véleményt, mert valamilyen oknál fogva képtelen vagyok benne bízni. De, hogy mi az az ok magam sem tudom. De egyszer majd úgy is rájövök.
- A véredről meg csak annyit, hogy kideríthetjük. Hazahívom barátnőmet. Ő vámpír. És ha gondolod letesztelhetjük. Persze bármiféle seb nélkül. Érthetőbben fogalmazva nem fog ráugrani erről biztosíthatlak. - Azt hiszem az erőmet kell majd használjam, hogy megfékezzem mert velem sem volt túlságosan kiméletes nemhogy majd egy idegennel. De nem esik baja. Ezt biztosan megígérhetem. Ezt is nevezhetjük egy fajta gyakorlásnak. Tapasztalat nekem és neki is. Mivel kiderül, hogy a vére kívülről nézve még mindig olyan csábító avagy nem. Ha igen azt hiszem azt elég jól fel tudja majd használni a közel jövőben a vámpírok ellen. Csak a félelmét kell legyőznie a szemfogakkal szemben.

Figyelmesen hallgattam a magyarázatát, közben egyre biztosabbá véve, hogy közeli kapcsolatban áll egy - esetleg többel is -, vámpírral.
- Amiért elmondhatatlanul nagyon hálás is vagyok neked - mosolyogtam vissza rá, hiszen valóban így éreztem. Mit meg nem adtam volna, hogy immunissá válhassak a vámpírok ijesztő szemfogaira?! Eddig csak álmaimban mertem reménykedni abban, hogy valaha valóra vállhat. A valóságban túl pesszimista voltam ahhoz, hogy el is higgyem. Egészen mostanáig. És ezt csakis Staceynek köszönhetem.
- Mellesleg, kíváncsi lennék, hogy a vámpírok megérzik-e majd rajtam a változást - gondolkodtam hangosan. - Mert ha nem, ezt az előnyt tutira ki fogom ám használni, csak találkozzak egyikükkel - mondtam vigyorogva, mint a tejbetök.
- Sejtettem, hogy jóban vagy párral közülük - mondtam, mikor bevallotta, hogy ismer vámpírokat, de a következő mondatán megdöbbentem. - Még ember korukban? - Ja, biztosan csak nem rég változtak át. Nem sok vámpírt ismerek, sőt csak Kollal gyűlt meg úgy igazán a gondom. Ő meg többezer éves.
- Addig a jó, míg ott lebeg előtted a határ - jegyeztem meg tárgyilagosan, de tudtam, egyszer én is átléptem már azt a bűvös határvonalat. De utoljára!

Azt hittem, hogy semmit sem fog érteni abból amit elpróbáltam magyarázni és ki fog nevetni. De végül is a gyerek szinti magyarázásom meghozta a gyümölcsét. Na végre valami ami hülyeségnek indul, de mégis jól alakul. Egy piros pontot beírhatok magamnak azt hiszem.
- Hát nekik a vér az élelmük, de mit abból is van finomabb fajta. De most itt a te véred. Ami most már nem lesz olyan finom. - Vigyorogtam rá kedvesen. Büszke voltam magamra, hogy egyedül oldottam meg az egészet és még Violet segítsége sem kellett az egészhez. Bár ő még mindig nem tudom hol van és kezdek picit aggódni. A tegnapi nap nem sikerült túlzottan jól. Általában képes kezelni a helyzeteket most sem kellene kételkednem benne, de mégis megteszem. Mivel most nem igazán önmaga valószínűleg azt sem tudja mit csinál. Lehet, hogy már megölt valakit.. Korábban kell kelnem reggelente azt hiszem..
- Öö, igen van egy-két vámpír ismerősöm. De őket azelőtt ismertem még, hogy azok lettek volna. - Caroline is.. még kislány volt.. Na meg Violet. Bár Caroline nem sokáig élvezheti a vámpírlétet, ha rajtam múlik.
- Hát szeretek inni, de azért tudom hol a határ. - Amit egyszer úgy is át fogok lépni, de nem ma. Tettem hozzá magamban.

Annyira együttérzően és profin magyarázta el a vámpírok szomjuságérzetét, hogy szinte biztosra vettem, hogy Ő is ismer valakit, aki pontosan ezzel a problémával küszköd. Pedig azt hittem, a boszik és a vámpírok egymás természetes ellenségei.. ezek szerint már nem.
- Hm, ha jobban belegondolok érthető a dolog.. - töprengtem el, de a mosoly ismét visszakúszott az arcomra. - Szóval, én vagyok a süti - morfondíroztam el a hallottakon. Mindig is tudtam, hogy az Én vérem sokkal intenzívebb hatással van rájuk, mint bármely emberi lény vére, és ezt Kol értésemre is hozta már egy jópárszor. - De legalább már nem kell többet e miatt aggódnom - tért vissza az optimizmusom. - Mellesleg ugye neked is van vámpír ismerősöd, hogy ennyire informált vagy a témában? - kérdeztem rá szerényen.
- Ja, talán engem lenne a legnehezebb leitatni - mondtam kuncogva. - De azért gondolom te se rajongsz annyira a piáért, vagy tévedek? - Nem tűnik olyannak, aki több pohár töményet lehúz egyszerre, egészen addig, hogy ölben kelljen hazavontatni. Legalábbis szerintem ő nem ilyen.

- Jogos. - Mosolyogtam rá kedvesen. - Hát akkor most tegyük fel, hogy már két napja nem ettél semmit és van előtted egy pirítós meg egy süti vagy hamburger vagy amit éppen imádsz. Most gondold el, hogy te vagy nekik a süti a többi meg a pirítós, de mivel nekik állandóan jelen van ez az éhség beérik a pirítóssal is. Mert a szükségleteiket valahogyan ki kell elégíteni. - Álltam elő egy egyszerű példával. Legalábbis nekem egyszerű. Bár az értelmét így jobban gondolva már én sem nagyon vágom, de nem is ez a lényeg. Amikor kijött a számon még jól hangzott.
- Akarok a közös alkoholizálást már kihúzhatom a közös lehetséges tevékenységeknek a listájáról. - Mondtam kuncogva.

- Okéé - nevettem el magam, ahogy hirtelen vigyázzba állt. Annyira hasonlított a temperamentuma az enyémhez.. Na jó, talán egy picit hiperaktívabb vagyok, de ez csupán egy kis apróság.
- Köszi - mondtam, miközben elvettem tőle a poharat. - Elfelejteni aligha, de nekem már az is elég lenne, ha a számban nem érzem többet a vérem ízét - helyesbítettem kuncogva. - Nem értem, mit bírnak benne a vámpírok annyira - forgattam a szemeimet, kuncogva. Valószínűleg, számukra sokkal hívogatóbb a vérem, mint azt el tudnám képzelni.
- Neem, nem rajongok szegénykéért - feleltem mosolyogva. - Egyszerüen irritál ha részeg embert látok.. - folytattam komolyabban.

- Rendben van egy pohár narancslé rendel. - Álltam vigyázzba, majd elnevettem magam és úgy indultam a konyhába. Gyorsan előkaptam az egyik poharat és teletöltöttem narancslével. Nagy mosollyal az arcomon tértem vissza hozzá.
- Ha ezt megiszod valószínűleg már el is felejted az egészet. - Nyújtottam át neki. - És akkor nem vagy valami nagy barátságban az alkohollal? - Kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Hát, ebben van valami.., annyira azért nem volt finom az íze - kacagtam fel. - Valamilyen gyümölcslé tényleg jól esne - feleltem, majd felállt, hogy teljesithesse a kérésemet. - Mindegy, csak ne alkohol legyen, mert attól aztán végképp a mosdóban kötnék ki - vicceltem el megint a dolgot.

- Na de azt hiszem ezután a finom lötty után rád férne valami más is, nemde? - Kérdeztem picit viccelődve. Valamivel valószínűleg jobb lenne leöblíteni, hiszen hiába nyelte le a szájában egy ideig még ott marad az íze. Ami nem tudom, hogy mennyire lehet kellemetlen. Az ízétől függ, ha nagyon rossz volt akkor valószínűleg szüksége van valamire. Felpattantam a kanapéról, hogy kérését teljesíthessem amint kijelenti mit szeretne.

- Neem - nevettem fel, mikor megkérdezte komolyan godoltam-e amit mondtam. - De elméletileg megérte - mutattam rá arra gondolva, hogy mostantól nem kell a vámpírok fogaitól tartanom.
- Bármit képes lettem volna elviselni, ha cserébe megszabadulhatok a vámpírok ijesztő szemfogaitól - kuncogtam fel, mivel így visszamenőleg már nem volt annyira szörnyű a helyzet, mint az imént.

Ahogy a szájához emelte a tálkát akaratlanul is egy undorodó grimasz futott az arcomra. Valószínűleg, ha én is efféle célt tűztem ki volna magam elé akkor én is így cselekedtem volna viszont a jelenlegi szemszögemből ez az egész egyszerűen undorító volt. A vámpírokat ez élteti, de azért én meg nem kóstolnám. Ha nem lennem muszáj.
- És ezt most komolyan is gondolod? - Kérdeztem nevetve. - Amúgy mostantól a vérednek elmúlt az ínycsiklandó varázsa. Most majd ha minden igaz verbénaként fog a vámpírokra hatni. - Magyaráztam el, hogy végül is most mit is csináltam.

Mikor eltüntek a lángok, becsukta a könyvet, majd a kezeibe vette a tálkát.. sejtettem, hogy mi fog következni. Meg kell innom a saját véremet. Megborzongtam a gondolatra, hogy tényleg meg kell innom azt, ami az előbb még lángolt. Az alternatíváit hallva egyértelművé tette, hogy az előbbi módszer nem a leghatásosabb.. hát ez szuper, akkor már csak egy maradt hátra.
- Legyen a második.. - néztem elborzadva a tálkára, majd nagyon lassan elvettem tőle. Lelki szemeim előtt elképzeltem egy tál paradicsomlevet, hátha beválik, és így kevésbé lesz förtelmes az íze. Nagyon lassan a számhoz emeltem a tálkát, majd megerőltettem magam és nagy nehezen kiittam a tartalmát. Miután kiürült, fellélegeztem és elismerően néztem Staceyre. - Annyira nem is volt rossz.. - mondtam, mielőtt még tényleg belegondolnék az ízébe.

A láng láttán gondoltam, hogy megijed, de nem álltam le folytattam, mert tudtam ennek pont így kell lennie. A varázsige vége előtt el is aludtak a lángok olyan egyszerűen, mint ahogyan jöttek.
Becsuktam a könyvet, majd az asztalkára raktam és két kezembe vettem a tálkát amiben a vére volt.
- Nos akkor most van az a lehetőség, hogy megpróbálom visszaönteni a sebedbe ami nem tudom mennyire sikerülne, vagy pedig megfogod és megiszod. A te döntésed. - A helyében én meginnám. Akármennyire is undorító az a legbiztosabb.

Csak figyeltem őt, ahogy mormolta a varázsigét, és vártam a következményeket... hisz elég nyilvánvaló, hogy nem csak úgy potyára mormolja azt a latin szöveget.. Nem sokkal később be is következett a dolog, pontosabban a tálban levő vérem hirtelen lángra kapott. Uram atyám! Ez, mi ez?
Az arcáról lerítt, hogy jó úton halad.. ennek tényleg így kellett történnie. Mély levegőt vettem, majd nagyokat nyeltem, miközben vártam, hogy mi fog történni azzal a lánggal.

Néha rá-rá pillantottam és ahogy azt észrevettem nem igen rajong a vérveszteségért. Bár ez valószínűleg érhető. Ha a vámpírok akarnák megkaparintani a véremet, mert valamennyivel különlegesebb az átlagnál akkor valószínűleg én is ki lennék bukva.
Mikor a varázsige közepén tartottam a tálban lévő vér lángra kapott ebből tudtam, hogy jó úton haladok. Bár nem lennék a helyében. Ezt meginni..

Picit felszisszentem amikor a késsel megvágta a kezemet, de látszott, hogy azért megpróbált a lehető legóvatosabb lenni. Aztán a véremet a tálkába csepegtette, ami közben azon töprengtem, vajon mennyi hiányzik még ahhoz, hogy kidobjam a taccsot?! Nem igazán vagyok híve a vérveszteségnek, főleg mert egy időben elég gyakran részem volt benne, de az efféle kivételes alkalmakkor muszáj megerőltetnem magam. Türelmesen vártam, hogy mi fog történni, miután elkezdett mormolni valamiféle varázsigét.

Nem valami nagy kedvvel egyezett bele a dologba, de abban mindketten biztosak lehettünk, hogy akármennyire is tűnik jelenleg szörnyűnek ez csak segíthet rajta.
Amennyire lehet óvatosan megvágtam a kezét, majd a tálkába kezdtem csepegtetni, majd mikor már elég mennyiség volt a tálka alján összecsuktam a tenyerét és a könyvre pillantva kezdtem mormolni a varázsigét.

Észrevehette pillanatnyi kisiklásomat, ez látszott rajta, hiszen lassan és meggondoltan vette az ölébe a tálkát, majd az egyik kezét felém emelve, meg is kérdezte, hogy biztosan végig akarom-e csinálni.
- Igen - feleltem határozottabban, mint az előbb. - Nincs más választásom.. illetve van, de ez lesz a legjobb nekem - javítottam ki előbbi megjegyzésemet. Kezemet felé emelve, hagytam, hogy megszúrjon és tegye a dolgát.

Láttam a félelmet az arcán amikor elővettem a kést. Hát én se szeretem megvágni magam, de ha ez kell ahhoz amit el akarok érni akkor nem nagyon tud érdekelni. De azt hiszem ő is így volt ezzel, mert hamar beleegyezett a dologba. Sóhajtottam egyet, majd az ölembe vettem a tálat és az egyik kezembe a kést vettem a másik kezemmel pedig az övé felé nyúltam.
- Akkor biztos vagy benne? - Kérdeztem meg még egyszer mielőtt bármi mást cselekedtem volna. De vigyáznom kell arra, hogy a vére sehova ne cseppenjen máshova Violet miatt. Nem lenne túlságosan kellemes számára ha hazajön és a vérszag csapja meg az orrát.

Csak figyeltem ahogyan olvas, majd felpattan és a szükséges hozzávalókat készíti elő. Egy tálat vett elő, majd egy kést. KÉST? Hirtelen felszisszentem a kés láttán, hisz nem éppen a kedvenceim közé tartozott, főleg nem akkor, ha a vérem miatt van rá szükség..
Mikor elmagyarázta a tennivalóimat, egy pillanatra átfutott rajtam az ijedtség hulláma, aztán a borzongás.. meg kell innom a saját vérem? Pfú, hát erre nem gondoltam.
- O..oké - szedtem össze magam picit bátrabban. - Kezdhetjük - próbáltam határozott lenni, de szerintem nem sikerült. Mégis csak.. a véremről van szó. - A cél szentesíti az eszközt - mondtam, inkább magamat, mintsem őt győzködve.

Párszor még átfutottam a szememmel a varázsigét, majd elkezdtem összeszedni a hozzá szükséges kellékeket. Először is szükségem volt egy tálra amibe majd a vérét csepegtettem. Plusz még egy késre amivel megvágom a kezét. Mikor mindezt összeszedtem lepakoltam a kanapé melletti kis asztalkára, majd felé fordultam és beavattam a dolgokba.
- Szóval először is meg kell vágnunk téged mert ehhez az egészre szükségünk lesz a véredre. Aztán el kell mondjam ugye a varázsigét, és ha ezzel is végeztem akkor vagy meg kell innod a saját véredet vagy pedig valahogy meg kell próbáljam a sebeden keresztül visszajuttatni a szervezetedbe. - Magyaráztam el röviden.

(Édes álom cukrászda)

Megérkezvén, egy egész barátságos kis lakásba kerültem, teljesen átlagos bútorzattal berendezve. De mindenképpen hozzá kell tennem még azt is, hogy lehetetlen lenne megcáfolni azt a tényt, miszerint lányok lakják. Mintha csak a saját lakásomban lennék, annyi különbséggel, hogy ez sokkal nagyobb az én hotelszobámhoz képest. - Oké.. - szótagoltam, mielőtt Stacey elviharzott volna, majd pár perc múlva egy könnyvel tért vissza.
Mindketten leültünk a kanapéra, és néztem, ahogy hihetetlenül lelkesen kezdi el lapozgatni a varázsigéskönyvet. Közelebb hajoltam hozzá és izgatottan kezdtem el bámulni én is a könyvet, nem mintha bármit értettem is volna belőle, majd a lapot kezdtem el bámulni, amire rámutatott.