Nem felelek már semmit se arra, amit mond. Inkább színpadian széttárom a karomat, hogy így járt. Majd úgy teszek, mint aki zsebkendőt keres, de hát persze, hogy nem akad. Tudom jól, hogy csak színészkedet, én meg vagyok olyan mocsok olykor, hogy direkt húzzam őt még inkább, mint illene. De elviseli, így miért is szoknék le eme remek szokásomról. Persze vannak olyanok, akik nem húzzák sokáig, ha hasonlóan viselkedem velük, de akkor azért sikerül kapcsolnom és időben visszaveszek. Mondhatni azzal teszem meg, akivel lehet. - Mondtam már valaha, hogy mekkora egy mocsoládé vagy! Ha ezt megtennéd, akkor félő lenne, hogy egyedül kellene elviselned ismételten ezt a házat. – ohh, még hogy én ne egyek? Kész vicc! Imádok enni, az meg máskérdés, hogy imádom az ő főztjét is, de ha ő nem adna, akkor maximum rendelnék, vagy ennék a városban. Ki tudja, lehet még akadna kedves társaságom is, aki meghívna enni. Hmm, ez mennyire is tetszene neki? Lennék olyan mocsok, hogy tényleg ilyet tegyek, csak hogy viszonozzam a szívességét. – Ezek szerint, ha formásabb lennék, akkor már nem is kellenék? Jó tudni? – és persze, hogy bevágtam a durcás nézést és stílust is mellé. Persze annyira gondoltam csak komolyan, amennyire ő tette meg. De ez már csak így ment nálunk, ha az egyikünk elkezdte, akkor folytatta a másik. Szerintem már egészen hiányozna, ha teljesen eltűnne. - Jól vagyok, ezek csak szilánkok. – morogtam az orrom alatt, miközben próbáltam kiszedni. A fogaim egymásnak koccantak, hiszen fájt, de amint megvolt mindegyik darab sietve öblítettem le vízzel, még akkor is, ha legszívesebben ordítottam volna, mert annyira csípet, aztán pedig a talált konyharuhába csavartam bele, mielőtt összevérezem a konyhát. Persze eléggé hamar be fog gyógyulni így is, addig meg megteszi ez is, mint ellátás. - Direkt csinálod? Muszáj emlékeztetned rá, ha véletlen kimondom? – most kicsit talán olyan voltam, mint egy morgós farkas, de hát részben az vagyok, a kedvem pedig eléggé olyan volt. Így szerintem nem volt annyira meglepő, hogy így reagáltam rá. Amikor viszont a kezemért nyúlt, akkor most inkább elhúztam, mert hirtelen úgy éreztem, hogy számomra ez a helyzet túlzottan idegen és nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Nem tehetek róla. - Nem rád értettem, hanem magamra. Tudod, néha még mindig támad olyan érzésem, hogy elfutnék, mint például most is, de mindig maradok, mert fontos vagy, de mi van akkor, ha egyszer ez se lesz elég ahhoz, hogy a szabad lelkem melletted maradjon? Ez számomra túl hirtelen, s tudom én mondtam ki, kérlek, ne emlékeztess rá, amíg nem tudatosan mondom ki. – érezhette, hogy tényleg megrémít az az egy szó. Anya is mondta, hogy szeret. Persze más értelemben, de mégis ő is elhagyott. Talán pont ezért félelmetes még inkább ez a szó. Nem csak apáék kapcsolata miatt, hanem azért is, hogy én miként jártam.
- Igen, jobb lenne. Így legalább nem érezném magam olyan öregnek… és rusnyának... Szipogok még egykettőt, és még a színjátszás megkoronázásaként öklömmel meg is törölgetem az amúgy teljesen száraz szememet. Tudom, hogy már régóta az életem részét képezi valamilyen szinten Wanda, de akkor is… hiányzott már ez a mindennapi jókedv, ami már hónapok óta körülvesz. Oké, persze, voltak olyan időszakok, mikor ez nem volt teljesen igaz, de úgy összességében ezek rendkívül eltörpülnek. A lányom és a feleségem halála után… nagyon nem volt könnyű nekem. Nem egyszer volt olyan pillanatom, hogy úgy gondoltam, a legegyszerűbb az lenne, ha véget vetnék ennek az egész szenvedésnek, ami az első hónapokban volt jelen. De nem tettem, mert reménykedtem benne, hogy túl fogok tudni jutni rajtuk. És végülis sikerült. Eleinte csak a kutyámnak köszönhetően, később pedig már Wandának. Valahogy mindig jól elvoltunk egymás társaságában, azóta pedig pláne, hogy egyszer végül már én is beadtam a derekamat. Őszintén szólva, a legkisebb mértékben sem bántam meg, hisz végső soron ez vezetett oda, ahol most vagyunk. - Figyelj, ha felszedsz magadra néhány kilót, akkor én majd csinálom továbbra is magamnak az ilyen finomságokat, te meg majd kapsz salátákat. Nehogy már a formás kis feneked kárára váljanak a finom főztjeim. Nem mintha amúgy tényleg belétömném a kaját, ahogy azt az előbb állítottam. És szerintem ő sem nagyon értékelné, ha végül csak felszaladna pár nemkívánatos kilogramm. Meg hát eddig elnézve erre nem is szokott túlzottan gondja lenni. Nem egy olyan embert ismerek, aki állandóan eszik, mégis vékonyabb még nálam is. Részben ez is múlik a genetikán. Én nem szoktam ezzel foglalkozni, eszek amennyit jól esik, de mindemellett még edzeni is szoktam, szóval jól egyensúlyozgatok ezen a téren. Fogalmam sincs, hogy most csak tesztelgetni próbál, vajon ráharapok-e erre a szóra, hogy szeret engem, vagy tényleg csak véletlenül szökik ki a száján. Akárhogy is, nem sokkal ezek után már fel is hozom a témát. Kicsit meglepődök, mikor széttörik az ujjai között az üveg, és csak egy kisebb sóhajtást hallatok. - Segítsek, vagy nem történt túlzott baj? Más esetben már pattannék is, de jelen helyzetben nem hiszem, hogy ez túl bölcs lenne. Bár őt ismerve valószínűleg vissza is tessékelne a seggemre. Így hát folytattam lassan az evést, miközben azt hallgattam, amit mond. Lágyan elmosolyodom, mikor azt mondja, ne kérjem meg a kimondására. - Nem kell kérjelek, konkrétan fél perccel ezelőtt mondtad ki megint. Majd pedig bekapom az utolsó néhány falatot, és megtörlöm a szalvétával a számat, miközben továbbra is őt figyelem. Azt követően pedig felállok, és odasétálok Wandához, leguggolva előtte, és lassan a megsebzett kezéért nyúlva, remélve, hogy nem fogja elhúzni azt. Ha nem teszi, akkor megnézem, nincs-e semmi baja, és nyomok egy csókot a kézfejére azt követően. - Igen, tudom, és ez kölcsönös. Viszont nem kell attól félned, hogy én el foglak hagyni téged, mert ez nem fog bekövetkezni, akármi is történjen. Annyi mindenen túl vagyunk már, Wanda, én mégis mindig kitartottam melletted, és támogattalak, amiben csak tudtalak. Elhiszem, hogy neked nem egyszerű ez most, de tényleg. Viszont ha olyan egyszerű lenne, akkor nem is éreznénk elég valóságosnak. Mert az életben nagyon is sok mindenért meg kell küzdenünk. Akár a szó szoros, akár átvitt értelemben.[/i]
- Talán csak így fejezem ki a szeretetemet, erre még nem gondoltál kicsim? Vagy jobb lenne, ha inkább azt mondanám, hogy gyerek, gyerekes vagy olykor? – kérdeztem meg játékosan, miközben mosoly könnyedén jelent meg az arcomon, mert persze hogy most is inkább csak húztam őt, mintsem komolyan gondoltam volna. Mondhatni szükségem volt erre a dologra, mert így legalább valami még normális volt azon találkozó óta, olya, mint amilyen lenni szokott. Nem ez lenne az első és utolsó példa se arra, hogy ugratjuk egymást ilyen hülyeségekkel. Sose hittem volna, hogy kötődni fogok hozzá ennyire, vagy éppen bárki máshoz, mivel mindig is eléggé szabad szellem voltam. Most meg így visszatekintve érdekes utat jártunk be mi is. Eleinte csak kellemes időtöltés volt és semmi több, legalábbis részemről biztosan, de aztán végül elérte azt is, hogy más férfi ne kaphasson meg, csak ő és senki más. - Ne bízd el magad, az is lehet, hogy mostantól diétázni fogok és megemberelem magam evés terén. – ugrattam őt, hiszen ha így haladunk, akkor előbb vagy utóbb, de pár kiló biztosan fel fog kerülni rám. Imádom a főztjét így okom nem lehet panaszra, de azért az se lenne jó, ha túl jól menne ilyen téren a soron. Bár annyira is ismerem magam, hogy sose lennék képes koplalni azért, hogy vékony maradjak. Ha éhes vagyok, akkor eszem és ennyi. Nem szokásom kétségbe se esni emiatt. - Azt ne mond, hogy ezen meglepődsz. Mégis csak lecsuktak, még ha miattam is tartottátok bent éjszakára. – rántottam meg a vállaimat, meg igazából ő se nagyon törte magát azért, hogy elnyerje apa kegyeit és áldását adja ránk. – Egyébként egy valamire egészen jó volt ez a találka. Rájöttem, hogy pontosan olyan makacs férfiba szerettem bele, mint az apám. – ugrottam őt két korty között, majd hagytam, hogy ismét a bor magával rántson. Kerültem mostanában a vadabb bulikat, de most egy részem mégis azt kívánta, hogy inkább olyanban lenne részem, mint ebben. Nem akartam arról beszélni, amit véletlen mondtam ki és utólag tudatosul bennem. Én se hittem volna, hogy valaha ilyet fogok mondani. Csak bólintok egyet arra, hogy nem sokkal később jöttek is el, mire azért néhány pohárnyi bort el is fogyasztottam. Aztán viszont ismét megszólalt, mire lefagytam és a bennem lakozó erős farkasnak köszönhetően a pohár könnyedén roppant össze a kezembe, mire felszisszentem. – A rohadt életbe! – mondtam sietve, miután szétnyitottam a kezemet, hogy sietve megszabadítsam azt a szilánkoktól. Ha próbált volna segíteni, akkor nem hagytam neki, majd lassan kifújtam a levegőt, mert tudtam, hogy örökké úgyse hallgathatok. – Igen, kimondtam, ami véletlen volt, de igaz. Ne kérd azt, hogy újra kimondjam, mert nem tudom. – feleltem teljesen komolyan és közben megkerestem őt az íriszeimmel. – Megrémiszt, hisz sose éreztem még ilyet előtted, illetve sokan mondják ezt a szót másiknak, de mégis magára hagyják idővel a másik felet. – és talán ettől félt egy részem, hogy egyszer talán ennek is rossz vége lesz. És mintha ez a szó magában hordozná még inkább ezt a fajta „veszélyt”. – Fontos vagy számomra, és ezt szerintem pontosan tudod Cole. –közben végig őt fürkésztem. Tényleg az, de talán még nem állok készen arra, hogy azt a bűvös szót hangoztassam. Véletlen megtörtént, de direktbe… Azt hiszem, hogy ahhoz még se vagyok elég érett, vagy passz.
- Na szép. Most meg már ott tartunk, hogy leöregezel. Igazán kedves. Rázom meg tettetett rosszallásal a fejemet, mintha annyira szíven ütött volna ez az egész. De ez a legkisebb mértékben sincs így. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok már mai darab, akármennyire sem látszik ez meg kívülről. Sok mindent átéltem már, rengeteg tapasztalatra tettem szert, így a legkisebb mértékben sem bánom, hogy háromjegyű az éveim száma most már. Örülök, hogy ennyi idő után is még mindig képesek vagyunk ennyire jól ellenni. Reméltem, hogy azzal nem fog sok minden változni, hogy „hivatalosan” is egy párt alkotunk, és szerencsére így is lett. Egyes változások akarva-akaratlanul is történtek, de hát ez várható is volt. Akárhogy is, a legnagyobb részben még mindig ugyanazok vagyunk, akik korábban. Wanda még mindig szereti húzni az agyamat, én pedig ugyanúgy eltűröm, és általában még vissza is szólok. Csak hát ő is jobban elkezdett kötődni hozzám, mint azt hitte volna. Azzal az egy szóval, amit néhány órája mondott pedig tökéletesen be is bizonyította. Akármennyire is csak elszólta magát… nos, maradjunk annyiban, hogy ilyesmit nem szokás csak úgy bárkinél elsütni. - Jól van, jól van. Akkor majd holnap tömöm beléd, mikor már üres lesz a gyomrod. Válaszolok mosolyogva, csak félig gondolva komolyan azt, amit mondok. Nem hiszem, hogy belé tömném a kaját, egyszerűen csak nem lenne más itthon, amit ehetnénk. Nem vagyok olyan, aki minden nap főz, hogy legyen friss kaja. Főzök inkább nagyobb adagokat a jól bevált receptekből, aztán két-három napig elvagyunk azzal. A főzési készségeimre meg amúgy sem lehet túl sok panasz, legalábbis szerintem. Volt időm megtanulni, maradjunk annyiban. Inkább annyiban hagyom a beszélgetésnek ezen részét, és tovább lendülök egy másik témára. Ő neki sincs ezt nagyon kedve folytatni, tekintve, hogy inkább a pohárba fojtja a szavait. - Nem is baj, hogy nem kerültem szóba. Valószínűleg amúgy sem a legjobb értelemben beszélt volna rólam. Nem mintha túlzottan érdekelne az apja véleménye, de ez most mellékes. De valamilyen szinten örülök, hogy nem beszélgettek rólam. - Egy kis ideig még maradtunk, de aztán jöttünk haza. Lilah is kijátszotta már magát, én nekem pedig nem volt különösebben sok kedvem kint maradni azt követően. A kajám jó felét már elfogyasztottam, és úgy voltam vele, hogy nem húzom tovább ezt az egészet. Már így is megivott Wanda néhány pohárkával, sejtésem szerint részben emiatt is, amit mondott. - Ma mondtad ki először, hogy szeretsz. Ténymegállapítás, miközben őt nézem, kíváncsian várva, hogy mit fog erre reagálni.
- Hmm, talán azért, mert van egy kis korkülönbség közöttünk és én még mondhatni gyerek vagyok, míg te már régóta, nem? – kérdeztem vissza a lehető legkönnyebben. Sose volt gond a beszélőkémmel, mert különben nem annak tanulnék, aminek most. Ott igazán fontos az, hogy miként is tudunk bánni a szavakkal, vagy éppen forgatni azt, amit a másik mondott. Egyszer talán még apát is sikerül legyőznöm egy tárgyaláson és akkor fogom elérni a legnagyobb sikert, hiszen ő a legjobb az ellenfélpadján, de addig még elég sok ügyet túl kell élnem és megnyernem majd. Na, meg előtte azért befejezni se ártan az egyetemet. Amikor odasétál hozzám, akkor kíváncsian pillantok rá, mintha csak azt akarnám kifejezni, hogy „Igen, miben segíthetek?”, de szerintem szavak nélkül is érti a dolgot. Az érintése nem hagy hidegen, de jelét nem adnám. Néha kell egy kis tisztán látás is és nem lehetünk állandóan összegabalyodva se, mert a végén még túl sok kalóriát égetnénk el. - Most nagyon megijedtem rendőr bácsi. – feleltem játékosan egy kisebb kuncogás közepette, mert sejtette, hogy ezzel nem igazán hozta rám a frászt. Na, meg mind a ketten tudjuk, hogy az egésznek mi lenne a vége, több lenne az élvezet és kevesebb olyan pillanat lenne, ami ténylegesen a büntetésről szólna, így kár is ezen rágódni. - A kettő között azért eléggé nagy különbség van, és ha nem szeretnéd azt, hogy az este egy részét görnyedve a vécé felett töltsem, akkor tényleg nem próbálsz meg rávenni az evésre. – feleltem egy kisebb mosollyal az arcomon. Hamarosan pedig már meg is volt a keresett üveg, így már más nem is volt hátra, mint poharat is lehalászni, majd kitölteni és meginni. Először csak megízleltem, de mivel igazán remek volt, így töltöttem magamnak még és lassan elkezdem kortyolgatni, mintha csak minden egyes kortyot meg akarnék ízlelni, pedig szó se volt erről. Egyszerűen csak jó volt elveszni az alkohol jótékony-károshatásában. - Tényleg nem? Több időt töltök itt, mint otthon vagy éppen az egyetemen. Szerintem ez már eléggé jó példa arra, hogy mennyire is vagyunk összenőve. – feleltem csípőből, majd inkább a szavaimat a poharam tartalmába fojtottam. Jobb lesz, ha hallgatok. Talán meg se hallotta azt a bizonyos szót. - Igen, remekül van. Éli továbbra is az életét, de téged nem említettünk meg, ha erre vagy kíváncsi. Ez családi szokás, ha valami túlzottan is kényes téma, akkor azt inkább nem hozzuk fel és legalább nincs még több vita és hasonló dolgok. – majd egy-két kosza tincset a fülem mögé igazítottam. – Ti még maradtatok, vagy jöttetek egyből haza? – kíváncsiskodtam tovább, miközben meg se mozdultam, maximum annyira, hogy a poharamat újra töltsem, de se több, se kevesebbre.
- Magyarázd meg nekem, kedves, drága, egyetlen Wandám. Engem miért nyilvánítasz egyből gyereknek, ha egyszer rajta kapsz azon, hogy fent ülök a pultomon, mikor te már számos alkalommal csináltad ugyanezt? Válaszolok kérdéssel a kérdésére, szintúgy játékosan. Nem lepődnék meg, ha erre azt válaszolná, hogy „de hát ő még kiskorú”. Csak hát ő is egyedül abban kiskorú, hogy nem vehet alkoholt, és bizonyos helyekre nem mehet, de azok is olyan helyek, ahová nem is baj. De összességében már két éve szintén felnőttnek számít ő is. Egy-két lényegtelen kivétellel. Meg hát nem úgy ismertem meg őt sem, akit ez bármiben is korlátolna, hogy legálisan nem fogyaszthat alkoholt… Mosolyogva figyelem őt, de kérdésére nem válaszolok. Megindul felém, de végül nyilván csak elkanyarodik. Megrázom a fejemet erre, jót szórakozva rajta. Nekem aztán nincs azzal bajom, hogy ezt a játékot akarja játszani. Majd meglátjuk, ki bírja tovább. Leszállok a pultról, és közelebb sétálok hozzá. Megállok mellette, fülébe suttogva a szavakat, miközben kezem a csípőjétől indulva lassan az előbb említett testrészére vándorol. - Lehet mégis ahhoz a fenekeléshez kell folyamodnom, szóval csak ügyesen. Mondom neki, majd rányomok néhány lágy csókot a nyakára, és játékosan rápaskolok a fenekére, nyilván a legkevésbé sem fájdalmasan. Végül otthagyom őt, és a kajához fordulok vissza, hogy azzal foglalkozzak. Csak legyintek arra, mikor bocsánatot kér, mert igazából nem olyan nagy dolog ez. Legalábbis én nem fogok ezért haragudni rá, mert csak a bolhából csinálnék elefántot, aminek meg aztán tényleg nincs semmi értelme. - Szép. A frissen főzött ínycsiklandozóan kinéző – remélhetőleg ízlő is – vacsorát még csak meg sem kóstolod, de az alkoholért meg már nyúlnál is. Hűtőben van egy alig bontott amúgy. Azt is egy napja bontottam ki szerintem, és ittam egy pohárral belőle, de ennyi volt igazából. Nem szoktam általában borozgatni csak úgy önnön magamban, de akkor jól esett. Csak hümmögök egyet, mikor jó étvágyat kíván, mert már el is kezdem tömni a számat a kajával. Nem nagyon hat meg, hogy milyen forró, elég jól bírja a torkom, meg hát így a legjobb a friss kaja… frissen. Mondjuk 10 perc múlva is az lenne, mikor már kicsit hűlt, de így a jó ez. - Nem hiszem, hogy annyira össze lennénk nőve, mint ahogy ezt most beállítani próbálod. Egyébként szóljon csak közbe az élet. Attól még nem kell tetszenie. Vonok vállat, mert igazából késő bánat ez már. Nem haragszom rá, csak egyszerűen tényleg nem így terveztem a napunkat, ahogy végül alakult. - Egyébként minden rendben ment apáddal? Szándékosan nem kérdezek rá arra, amit az elköszönésünkkor mondott. Egyelőre. De sor fog kerülni arra is, csak hát nem akarom egyből lerohanni ezzel.
Anélkül is sejtettem, hogy merre találom, hogy megszólalt volna. Egész jól tájékozódtam már a lakásban, meg a szaglásommal és a hallásommal se volt semmi gond. De inkább csak rövid ideig kutyáztam és megszabadultam a kabátomtól, táskámtól és a csizmámtól is, hiszen még mindig nem köszöntött be a tavasz, pedig már itt lenne az ideje. - És ha azt is számoljuk, hogy mennyi idős vagy, akkor azt hiszem jogos a kijelentésem, hiszen egy felnőtt férfi ilyet nem csinál, vagy rossz korban élnék? – kérdeztem vissza játékosan, mivel nem arra értettem, hogy ne csinálna semmit se, meg nem az ő háza ez, hanem inkább arra, hogy ilyet se láttam tőle gyakran. Na, meg a felnőttek tényleg nem szoktak az asztalon ülni úgy, mintha gyerekek lennének. - Mert ha, nem? Akkor mit kapok? Kiporolod netán a fenekemet? – csöppet se gondoltam ezt se komolyan. Inkább csak húztam őt, mert miért ne tehetnék ilyet? Elég volt mára a feszültségből már, így nem csoda, hogy inkább bolondozás felé vettem az irányt. Majd végül úgy tettem, mintha odamennék hozzá, de végül inkább elkanyarodtam és italt kerestem magamnak. Magam sem tudnám megmondani, hogy miért tettem így, mert nagyon is hiányzott, de talán kicsit tényleg túlzottan húzni akartam őt, vagy inkább amiatt az egy szó miatt volt, ami ma véletlen kicsúszott a számon. Akkor még nem realizáltam, de balszerencsémre utána eszembe jutott, vagyis az idevezető úton és ez nem éppen segített abban, hogy úgy tegyek, mintha mi sem történt volna. - Nem gondoltam, hogy ennyire későn még vacsorázni szeretnél. Ettem otthon, sajnálom. – feleltem neki kicsit bocsánatkérően, de nem mintha ez olyan nagy vétek lenne. Nem voltunk még mindig teljesen összenőve és ez így jó. Nem hiszem, hogy képes lennék valaha magam totálisan elkötelezni. Együtt vagyunk, de se gyerek, se házasság és hasonló dolgok. Ez számomra pedig most tökéletes, vagyis még mindig szokatlan, de már nem annyira legalább, mint eleinte. Viszont sikeresen megkavartam mindent akaratlanul is, legalábbis számomra biztosan. - Tuti, mert félő, hogy kijönne. Bor van? – kérdezhetném azt is, hogy erősebb, de egyelőre jó lesz is. Ha megmondja, hogy merre van, akkor töltök magamnak, ha nincs bontva, akkor átadom neki, hogy kibontsa, majd utána kicsit kisajátítom magamnak az üveget. Jól fog jönni. - Jó étvágyat kicsim. – szólalok meg két korty között sietve, amikor neki lát enni. Végül pedig helyet foglalok vele szemben. - Igen, de néha az élet közbeszól. Másrészt meg néha egy kis különtöltött idő nem feltétlenül lehet rossz, vagy másképpen gondolod? – próbáltam normálisan, megszokottan viselkedni, de szerintem ez már olyan 5 perce elbuktam. Kész csoda, hogy eddig nem tette szóvá, hogy fura vagyok.
- A konyhában vagyok! Szólok vissza Wandának, amint meghallom a hangját. Fél 10 már tuti elmúlt, szóval igazából már abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán látni fogom még ma, vagy inkább kihagyja a lehetőséget, hogy itt töltse az estét. Bennem volt mindkét lehetőség, ami azt illeti. Úgy voltam vele, hogy ha majd megjön, akkor összedobok valami gyors kaját, de miután órák múltán sem volt még semmi nyoma, és nekem sem volt konkrétan semmi egyéb dolgom, így inkább amellett döntöttem, hogy csinálok valami finomat, ami bele is telik egy kis időbe, cserébe pedig én sem fogok unatkozni. - Csíntalan kisgyerek? Abból kiindulva, hogy ez az én házam, én takarítom, én felügyelek mindenért, szerintem ott ülök, ahol akarok. Fordítom hátra a fejemet, ahogy közelebb jött ő is. Nem vigyorogtam, de kiérezhette a hangomból, hogy véletlenül sem bántásból mondom azt, amit, vagy mert morcos vagyok valamiért. Miért is lennék? Végül elmosolyodom, és mutatóujjammal hívom oda magamhoz. - Na, gyere csak ide. Kérem őt, aztán pedig ha így tesz – mert remélhetőleg így fog -, akkor közelebb húzom magamhoz, hogy egy valamivel hosszabb csókot nyomjak az ajkaira, mint amilyet általában egymás köszöntésekor szoktunk adni a másiknak. Nem volt egy könnyű nap egyikünknek sem, pont a parkban történtek miatt, talán ez volt az oka ennek a cselekedetemnek. Ezt követően nem sokkal pedig már keresne is – valószínűleg – teát magának, de azzal nem szolgálhatok. Nem vagyok amúgy sem valami nagy teás, egyedül Wanda miatt szokott lenni reggelente. Már, mikor itt alszik. Szóval a reggeliből még most is van, de hát az… olyan, amilyen. De ha mégis azt választja, hát egészségére. - Nem, igazából rád vártam, hogy megérkezz, gondoltam majd összedobunk valamit, és vacsorázunk együtt. Nos… erről ennyit. Lilahnak már adtam egy ideje kaját, szóval az ő esetében már valószínűleg tele van a bele. De azért még képes rohangálni rendesen, nem is értem, hogy képes, hisz megevett annyit, mint a fene. Végül eljön az ideje, hogy leszedjem a krumplit a tűzhelyről. Félrerakom, és gyorsan még megnézem a húst is, hogy kell-e még sülnie, vagy jó már. Még visszarakom egy kevés időre, és visszatérek a másik edényhez, hogy megcsináljam a krumplipürét. Nem sokkal, hogy az kész van, kiszedem a húst is, amivel szintén nem kell már többet tökölni, és már megyek is a tányérokhoz. - Biztos nem kérsz? Ha viszont nem, akkor csak magamnak veszek elő tányért és evőeszközöket, valamint szedek az ételből is. Végül pedig helyet foglalok a tányérommal együtt. - Ahhoz képest, hogy úgy terveztük, együtt töltjük a napot, a felében nem is láttuk egymást. Sóhajtok egyet, majd pedig inkább nekilátok a vacsorámnak. Nem nagyon zaklatott fel a találkozás az apjával, egyszerűen csak ki nem állhatom, ha ennyire át vannak húzva a számításaim, pláne egy ember miatt. Az csak hab a tortán, hogy az apósom volt most ez a személy. Ebbe a szóba még belegondolni is rossz, de hát ez van. Viszont még így is érdekesnek volt mondható az este, és ez alatt pedig azt értem, ami kiszaladt Wanda száján. Fel fogom hozni neki még az este folyamán, de még nem tudom, hogyan, milyen körítéssel. Pont én foglalkozok ilyennel, aki nem szeret szarakodni ilyenekkel, hanem kimondja, amit ki akar.
A hozzászólást Cole Gibson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Feb. 23, 2017 6:49 pm-kor.
Még mindig nem igazán sikerült túltennem magam azon, ami a parkban történt és nem is nagyon próbáltam feszegetni, amikor a mai délutánt apa társaságában töltöttem el. Olyan volt, mintha mind a ketten jobbnak látnánk azt, ha inkább nem mondunk erről semmit se és megtartjuk magunknak a véleményüket. Ugyanakkor még az is visszahangzott a fejemben, amit Cole mondott, mielőtt még elrohantam volna. Sokszor igaza adtam, nem volt apa mintaapa se, ugyanakkor mégis csak az apám volt és sok mindent elért az életben. És nem éreztem úgy, hogy csak az ő hibája lenne, mert Cole-t se kellett félteni. Így szerintem mind a kettőjüknek túl nagy volt most az arca és emiatt kicsit morcos is voltam. Még az is megfordult a fejemben, hogy inkább visszamegyek a kollégiumba, mintsem hol egyik, hol a másik között ingázzak ma, de végül kulcs könnyedén fordult el zárban, amikor megérkeztem hozzá, hiszen ennyi bunkó se akartam lenni, de fogalmam sem volt arról, hogy miként is fog zajlani a nap további része. Az biztos, hogy a remekből egész könnyedén lett pár órával ezelőtt borzalmas. - Sziasztok! – köszöntem nekik, amikor beléptem a lakásba. Ajtó sietve csukódott be mögöttem, majd alig hogy a kabátomból kibújtam Lilah már ott is lebzselt a lábam alatt. Mosolyogva guggoltam le hozzá és játékosan kicsit megszeretgettem őt. Ő legalább ma jó kislány volt, nem úgy mint a két hím. - Nem is tudtam, hogy egy csíntalan kisgyerek is él ebben a házban. – utaltam arra, hogy a pulton ül, időközben pedig még a cipőmet is elhagytam, viszont most az illatok annyira nem hoztak lázba. Apánál már ettem, így egy falatot nem bírtam volna enni. - Azt hittem már vacsoráztatok. – pillantottam rá mosolyogva, miközben töltöttem magamnak a teából, ha volt. Amennyiben nem, úgy csak egy pohár vízzel lettem most gazdagabb. Szavaimból pedig könnyedén kitalálhatta, hogy nem vagyok éhes.
Miután Wanda otthagyott magamban a parkban, még egy kis időt kint töltöttünk a kutyámmal, mert jó idő is volt, és tudom, Lilah is mennyire szeret a szabadban rohangálni. Mégiscsak egy kutya. Nem is tudom, mennyi idő, olyan fél óra múltán indultam meg hazafele, vele az oldalamon. Szabadnapom volt, és eredetileg úgy volt tervezve a mai nap, hogy Wandával együtt töltjük, szóval tényleg nem volt semmi tervem arra, hogy mit fogok csinálni a nap hátralevő részében. Úgy voltam vele, mire hazaérek, csak kitalálok valamit. De nem igazán sikerült. Még mindig nem tudtam, mihez kezdjek. Végül csak leültem a tévé elé, és elkezdtem valami filmet, sorozatot nézni. Miután ezt meguntam, odanyúltam a konzolom kontrolleréhez, és elkezdtem játszani. Ez már hosszabb kikapcsolódást nyújtott, mint a tévénézés, lévén szinte semmit tévét nem szoktam nézni, maximum a híreket, vagy ilyen ismeretterjesztő műsorokat. Ha Wanda itt van, inkább vele foglalkozom, ha nincs, akkor pedig vagy a munkában vagyok, vagy pedig ezt csinálom, amit most, esetleg főzök. Általában valahogy el tudom foglalni magamat, ezzel sosem volt eddig sem gond. De előbb-utóbb erre is ráuntam, és miután kinyomtam, odamásztam a konyhámba, hogy valamit elkezdjek főzni. Lapozgattam a szakácskönyvet, próbálva találni valami újat, és olyat, amihez vannak itthon hozzávalók, kisebb-nagyobb sikerrel. Végül egy mézes-mustáros sült tarja mellett döntöttem, mert ahhoz volt is minden hozzávaló, meg azt szívesen ettem is volna. Alig 10 perccel a vacsora készenléte előtt hallom, hogy fordul a kulcs a zárban, és Lilah is trappol az ajtóhoz, míg én a pulton ülve várom, és figyelem, a sütőt, benne a hússal. Az illatok magukért beszélnek, remélhetőleg éhesen jött, mert ezt szerintem kár lenne kihagyni. Én speciel mindig is szerettem az ilyen ízvilágú kajákat, mint amilyen ez is.
Néha azt mondják, hogy a változás jó, ami igaz is volt, hiszen jó volt ez a változás, ugyanakkor részben talán ennek a változásnak köszönhetően keveredtem sorra bajba is, így már semmiben se voltam biztos. Azt mondják, hogy a világot sose szabad csak fekete-fehérként szemlélni és erre már én is rájöttem, hiszen nincs csak olyan, hogy jó és rossz, de a váratlan vendégre még inkább nem számítottam. Természetesen füleltem, hogy mi történik kint, amikor a rendőrökkel beszélt, de menekülni már nem tudtam. Könnyedén sötétült el minden, hogy utána olyanná váljak, mint egy krumpliszsák. Egyáltalán nem örültem annak, hogy ismét itt volt ő, mintha nem lehetne megállítani és a mágiának semmi se szabhatna határt. Nem hibáztattam ezért Cole-t se, mert biztosan volt jobb dolga is azon az estén, mint azt kutatni, hogy vajon csak egyszerű emberrel van-e dolga, vagy nem. Másrészt meg sok boszorkány sok mindenre képes, ezt nem csak mesékből ismerem teljesen, hiszen anyai is boszorkány volt. Én viszont valami fura oknál fogva farkasnak születtem. Talán apa hordozta ezeket a géneket magában, de mivel ő sose ölt meg senkit se, így még ki se válthatta. Mondjuk én se akartam gyerekként senkit se megölni, még mindig úgy gondolom, hogy valamiféle csapda volt az az egész abban a táborban, de inkább nem is akarok erre gondolni. Éreztem a gyengéd érintést, de fogalmam sem volt először arról, hogy ki lehet a közelemben vagy éppen hol lehetek, amikor magamhoz kezdtem térni. Arról meg pláne nem, hogy mennyi ideig is lehettem kiütve. A fejem eszeveszettül sajgott, miközben picit megmozdultam, hogy hátha sikerül felmérnem a terepet. A szemeim lassan nyíltak ki, mintha minden egyes mozdulat fájt volna. Idővel pedig sikerült rájönnöm arra is, hogy a hálószobában vagyok és éppen Cole ölében pihen a fejem, miközben ő gyengéden néha simogatott, mintha csak meg akart volna nyugtatni. - Mennyi az idő? – kérdezem alig hallhatóan, hiszen a torkom rendesen kiszáradt, mintha most sétáltam volna végig a sivatagban. - Mióta? – ennyit kérdeztem, miközben próbáltam felülni kisebb szisszenések közepette. Tényleg nem értettem, hogy miként fájhat ennyire minden porcikám. Kicsit lassított felvételként mozogtam, majd arcomon simítottam végi kissé idegesen. Nagyon is nem tetszett ez az új helyzet. Arról meg pláne nem is tudtam, hogy mi lehet a váratlan látogatónkkal.
Vállán pihentetve a fejemet élvezem az egész helyzetet, ahogy csak csendben öleljük a másikat, és próbáljuk összekapni magunkat. Legszívesebben még percekig meg sem mozdulnék innen, de tudom, hogy idővel muszáj lesz. Még mindig nem sikerült rendeznem a lélegzetvételemet, de lihegésem már jóval alábbhagyott, mikor meghallom a dörömbölést az ajtómon. Mi az, faltörő kossal tudják csak felhívni magukra a figyelmet? Fel is kapom rá a fejemet, és tekintetemmel a háló ajtaja felé nézek. Fáradtan sóhajtok egyet, és visszaejtem a fejemet Wanda vállára. Felkeltem volna egyébként is, csak néhány másodpercet kértem volna, mire erőt sikerül vennem magamon. De a kollégák nem igazán akarják abbahagyni. Végül nyomok egy csókot még a szeretett nő ajkaira, aztán pedig eltávolodok tőle, hogy felkapjam az alsómat, rá a nadrágot, meg az inget, amit nem gomboltam be, csak gyorsan magamra kaptam, aztán már mentem is az ajtó felé. Kinyitom az ajtót, és neki is dőlök az ajtófélfának. - Mi van? A fáradtság hamar kimegy a szememből, és az egész testemből, mikor meghallom, miről van szó. Egy „baszd meg” még kiszalad a számon, majd hallom a törést a szobámból. Visszasietek a szobámba, és épp azt látom csak, hogy valaki Wandával a vállán mászott ki az ablakon, és indult el sietősen. Kiveszem a komód harmadik fiókjából a pisztolyomat. - Nem fogom ezt ennyiben hagyni, srácok, ne féljetek. Egyszerre értem rájuk, valamint Chrisre. Lezárom ezt egyszer s mindenkorra, aztán pedig úgy, ahogy vagyok rohanok én is az ablak felé, hogy kiugorjak rajta. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, de ha tényleg természetfelettivel van dolgom megint, akkor tényleg nem tudok mást mondani magamra, hogy kibaszott hanyag vagyok, hogy még ezt sem ellenőriztem. Halottként viszont édes mindegy, hogy boszorkány, vámpír, vagy vérfarkas az illető. Annyi biztos, hogy ha vámpír, vagy vérfarkas lenne, akkor gyorsabban tudna mozogni, mégiscsak természetfeletti erejük van. A gyerek sincs úgy kigyúrva, hogy bármi megerőltetés nélkül elbírja őt, nem mintha Wanda olyan súlyos lenne a maga kis ötven kilójával. Tehát eléggé leszűkült a kör, hogy tudjam, valószínűleg olyasvalakivel van dolgom, akihez nem kell semmi extra praktika, hogy megölhessem. Mikor elég közel érek hozzá, akkor pedig megint olyan varázslatot használok, amit ki nem állhatok, de jelenleg szükségesnek érzem. Az egész testét, minden egyes porcikáját végigjárja egy kínzó fájdalom, olyan, amilyet még soha sem érezhetett. Hacsak nem használták már rajta ezt. Én voltam már olyan szerencsétlen, hogy megtapasztalhattam, de szerencsére sikerült kihevernem. Miután térdre kényszerül az egésznek köszönhetően, és Wandát sem képes már tovább tartani, hanem a földre ejti, akkor lépek csak közelebb hozzá. Elnézve a lányt, valószínűleg ő is hasonlóan warlock, mint én, azért volt képes teljesen kiütni őt ilyen hamar. Mert sebesülést nem láttam rajta egyet sem. Lényegtelen, rendbe fog jönni, ebben biztos vagyok. A hátára taposok Christiannek, és a földre kényszerítem őt a hasára. Továbbra is hagyom csak, hadd szenvedjen. Átfordítom a hátára, és lehajolok hozzá, ruhája gallérjánál fogva emelem őt fel ülőhelyzetbe. - Rossz emberrel kezdtél ki. Majd pedig fejéhez tartva sütöm el a pisztolyt legalább kétszer, aztán pedig el is engedem őt, hogy a hátára visszaessen. Sóhajtok egyet, és felállok, aztán Wandához megyek, és felkapom őt a karjaimba. - Most már minden rendben lesz, ne aggódj. Aztán pedig el is indulok visszafele a házamba, vele együtt, és nyugodtan, hogy elhárítottam végre a veszélyt. Tudom, hogy mi lesz ez után az eljárás, és azért is mertem ott hagyni a testét, hogy a többiek megtalálhassák, mert tisztában vagyok vele, hogy ez nem üthet vissza rám. Mikor látom őket egy-másfél perc múlva, akkor elmondom nekik, hol van, aztán pedig megyek is tovább a házam felé.
Másnap reggel kapom a hívást, hogy megérkezett a test a hullaházba, és ekkor jött el az a pillanat, hogy véglegesen le tudtam zárni ezt magamban. Most már tényleg nem lesz semmi gond. Mindeközben ott feküdtem az ágyamban, ölemben Wanda fejével, és vártam, hogy mikor tér már magához. Ha valami rendellenes lenne vele, azt észrevettem volna, főként, mivel Christiannel ellentétben nála tényleg egy gyors átvizsgálást lefuttattam. Mire nem jó ez a mágia.
Kár lenne tagadni, hogy most nem sikerült felhevíteni a testemet és teljesen elvarázsolni. Teljesen kikapcsoltam és hagytam, hogy az érzéseim teljesen magukkal ragadjanak. Egyszerűen ismét sikerült könnyedén elcsavarnia a fejemet ilyen téren is, de szemmel láthatóan mind a kettőnket az élet „apró” örömei magukkal rántottak. Viszont nem sok időnk adatott meg arra, hogy rendbe szedjük magunkat, hiszen pillanatokkal később hangos dörömbölés zengte be a házat, mivel valaki teljes erejéből verte az ajtót. - Rendőrség, kinyitni! – üvöltötte az ismeretlen hang, majd ismét neki estek az ajtónak, mint valami vadállatok. Kérdő pillantottam Cole-ra, hogy ő valamit tud-e, miközben igyekeztem visszanyerni a normális szívverésemet, hamarosan pedig azon voltam, hogy az ölelésünket „megszakítsam”. - Cole, tudom, hogy bent vagy, nyisd már ki a rohadt ajtót! Kicseszett fontos!!! – csöppet se tűnt türelmesnek az illető, aki szólította őt. Sóhajtottam egyet lemondóan, hiszen eléggé hamar vissza kellett térni a valóságba. Rövid ideig haboztam, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mi a francról lehet szó, vagy mi történhetett. - Menj, a végén még nem marad ajtót. – pillantottam komolyan rá, majd sietve kaptam magamra én is a fehérneműmet, a felsőjét, majd pedig elkezdtem magamra hámozni a nadrágomat is, amikor egyszer csak kicsapódott az ablak a szobában. Kíváncsian kaptam fel a fejemet, de szinte még szel csend is volt, ez pedig baromira nem tetszett. Sietve zártam be végül azt, egy kisebb harc keretében, mintha csak valaki szórakozni akarnak és ennek a gondolatnak köszönhetően még a nem létező szőrszálaim felálltak, míg végül inkább sietve hessegettem el ezt a lehetőséget. Ez tiszta abszurd, mégis ki lenne itt? Nem is akarom tudni, de amikor végül Cole után mentem volna, hogy én is megtudjam, hogy mi történt és miről hablatyolnak, hogy valaki eltűnt, megszökött, addigra pont az orrom előtt csapódott be a szóba ajtaja és hamarosan egy ismerős illat csapta meg az orromat. - Chris? Te mit keresel itt? – kérdeztem meg elcsukló hangon, mire az ő mosolya csak szélesebb lett és csöppet se biztató. És ekkor hirtelen összeállt minden, hogy azzal nem számoltunk, hogy ő csöppet se ember és az erejének köszönhetően sok mindenkit kijátszott. Ő tette azt ablakkal, de mielőtt bármit is mondhattam volna, mintha hirtelen megnémultam volna. Hamarosan pedig az egyik tárgy hullott a földre, ahogyan próbáltam kiutat találni, de nem sokkal később már a végtagjaim se mozdultak, míg végül minden el nem sötétült… Előtte még mintha közeledő lépteket hallottam volna, de ebben már magam sem voltam biztos…
Túl régen volt már, hogy ennyire közel voltam hozzá, mint amennyire most vagyok. A halloweeni buli előtt volt utoljára, hogy ilyen téren is együtt voltunk, és mit ne mondjak, nagyon hiányzott már. A sebesülései miatt meg sem fordult a fejemben, hogy rámásszak, mert nem akartam a lábadozásában akadályozni őt. Bár… biztos meg tudtam volna oldani, hogy ne csak fájdalmas nyögések, és szitkozódások hagyják el a száját közben. De nem baj, jó ez így. Minél érettebb a gyümölcs, annál édesebb. És ez ebben a kontextusban sincs másképpen. - És gondolom én vagyok a bűnre csábító ördög. Mondom neki mosolyogva. Szólítson, ahogy csak akar, megszoktam már ezt. Jól tudja csűrni-csavarni a szavakat, azt meg kell adjam neki. Talán pont ezért vagyok annyira oda érte. Szinte mindenre van valami válasza. Ennyire rövid távon még nem érzem azt, hogy ez idegesítő lenne, és később sem látok rá túl sok esélyt. Egy az, olyannak kell elfogadni a másikat, amilyen. Ezen nincs mit túl ragozni. Valamint, ha nem lenne mindenhez hozzáfűzni valója, akkor valószínűleg elég hamar unalmassá válna az életünk. Elmosolyodom arra, hogy alig érek hozzá odalent, máris sóhajokat sikerül kiváltanom belőle. Lássuk be, a műsoromnak nála is meglett a hatása. Csak nem olyan mértékben, mintha fordítva történt volna az egész. Nem sokkal később pedig már az ajkaimmal falom őt élvezettel. Szeretem őt az őrületbe kergetni, és kínozni is, most viszont egyszerűen semmi kedvem hozzá. Ujjaimat is bevetem egy idő után, és rásegítek a nyelvem, és ajkaim játékára vele. Érzem, ahogy egyre jobban felhevül a teste, számomra pedig ez az a jel, ami arra ösztönöz, hogy hagyjam abba. Ennyi idő után azt akarom, hogy együtt lépjük át azt a pontot, se hamarabb, se később. Fel is állok, és megcsókolom Wandát, miközben bárminemű kérésem ellenére elkezd az alsómtól megszabadítani. Egyik kezemmel a mellét markolászom, míg másikkal pedig lesegítem magamról a gatyát. Végül pedig kezeim lecsúsznak a fenekére, és ismét felemelem őt. Az ágyra fektetem őt a hátára, és a lába közé furakszom. Lassan töltöm ki őt, és egy ideig nem is mozdulok. Ekkor pedig megszabadítom végre a melltartójától is, ha ő nem tette volna már meg korábban. Ajkaimmal elkezdem az egyik mellbimbóját kényeztetni, miközben lassan, fokozatosan gyorsítva elkezdek mozogni. Combját markolászom az egyik kezemmel, és egy idő után egy se nem túl gyors, se nem túl lassú tempóban mozgok benne, ritmusosan. Végül visszatalálok a szájához, és csókkal ajándékozom meg őt. Másik kezemmel a hajába túrok közben. Ha úgy döntene, hogy fordít a helyzeten, ezzel is elnyújtva egy kicsit az egészet, nem ellenkezek, és hagyom, hadd csinálja azt, amit akar. Viszont se így, se úgy nem bírom már jóval tovább, és a testem ismét megfeszül, majd pedig Wandába eresztem magamat. Hosszú volt ez az elmúlt időszak, amíg nélkülöznünk kellett egymást ezen a téren, és mit ne mondjak… megérte a várakozás.
- Hmm, de a mérték nem mindegy… Eléggé lényeges, hogy csak éppen hogy voltam az, vagy most már teljesen az vagyok. - ajkaim pedig továbbra is mosolyra húzódtak, miközben szórakozottan húztam végig mutatóujjamat az ajkán, és közben alig észrevehetően, egy aprót a saját ajkamba haraptam. Ezernyi gondolat cikázott a fejemben, de azt neki is be kell látnia, hogy azért talán kicsit ő is megrontott, vagy legalábbis ezzel a műsorral biztosan. Még a végén jön a biztos úr és lecsukja őt… Ja, nem, hiszen ő az és még ő őrzi a rendet, miközben „ártatlan hölgyeket” taszít a romlás útjára? Szépen vagyunk ám. Pontosan látom és érzem is azt, hogy milyen hatással van rá a műsorom, de amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan is reppen tovább. Mindig is szerettem játszadozni és ez most sincsen másképpen. Másrészt meg én most tényleg próbáltam erős maradni, hogy beszéljünk, de hát az ősi vágyakkal dacolni nem annyira egyszerű. Főleg akkor nem, ha nem is adnak sok lehetőséget arra, hogy az ember elméje kitisztuljon és józanul gondolkodjon. Kezemet könnyedén kapja el, hogy mire feláll, addigra már vele szemben álljak. Kérdőn pillantok rá, pedig pontosan tudtam, hogy mi lesz ennek a „kalandnak” a vége. Csókját könnyedén viszonozom, mintha csak mérgező csókja rabul ejtene, karomat pedig könnyedén fonom a nyaka köré, majd amikor felkap, akkor lábaimat fonom dereka köré úgy, mintha csak indák volnának és soha többé nem akarnám elereszteni. Nem sokáig kell tartania, hiszen hamarosan megérzem azt, hogy valamire leültet és rövid időn belül rá is jövök, hogy min csücsülök hála neki. - Tudod, minden józan igyekszik megőrizni azt, de néha a bűnre csábító ördög galádabb és ravaszabb. – cukkolom őt tovább, de talán akkorát nem is tévedek, hiszen kicsit talán egymás függői vagyunk és nem csak ilyen téren, de meg kell hagyni egész jó kiegészítjük egymást ilyen téren is. Nem akadályozom meg abban, hogy megszabadítson a blúzomtól, hiszen kivételesen most én vagyok túlöltözve és nem ő. Kezének gyengéd, szinte csalogató érintése egyre inkább kezd visszaröpíteni abba a mámorba, ahonnan pár perccel korábban igyekeztem megszökni. Fejemet kicsit oldalra billentek, hogy nyakam vonalához jobban hozzáférjen, de amikor megérzem érintését a csipke anyagon keresztül, akkor egy apró sóhaj tör a felszínre. Az események egyre inkább „felpörögnek”, miközben én hol a bútor szélébe „kapaszkodom”, hol pedig éppen a hajába túrok néha elejtett kéjes sóhajok közepette. Nem állítom le, így ha engedi, akkor biztosan egyszer ismét átlendülök játékának köszönhetően a mámortengerébe. Amennyiben nem hagy átlendülni, úgy alsójára téved a kezem, hogy sietve toljam lejjebb azt rajta, ha engedte, hogy egyszer már darabokra hulljak, akkor kisebb pihenő után cselekszem így, amennyiben magától nem tenné meg. Utána pedig én is mocorogni kezdek, hogy úgy helyezkedjek, hogy mind a kettőnknek a lehető legjobb legyen és ismét elveszhessünk mámort ígérő szenvedélyben, miközben testünk ismét egybeforr.
- Romlott voltál már te azelőtt is, hogy megismertelek. Szóval be ne meséld már ezt magadnak. Mondom neki mosolyogva. Azon is gondolkoztam, hogy azt mondom, ő rontott meg engem, de azért túlzásokba ne essünk. Az én piciny lelkemnek már nem lehet nagyon újat mutatni. Nem a legszebb évszázad volt az előző, én pedig első ízből élhettem át az egészet. Habár tudom, most egyáltalán nem ilyesmikről van szó. Valószínűleg érezheti, hogy a simogatása, amivel az elmúlt időben ajándékoz, egyáltalán nem hiábavaló, és a testem elég elrejthetetlen módon reagál rá. De nem is ő lenne, ha nem próbálná meg húzni az agyamat. Amilyen hirtelenjében jött ez az egész kis előadás, ő körülbelül olyan gyorsasággal húzza el a kezét, és mászik ki az ölemből. Nem hagyom, hogy túl messze menjen, de azért nem is tudok rendesen ülő helyzetemben maradni. Kicsit nyújtózkodom, hogy elérjem a kezét, és megállásra késztessem. Magam felé is fordítom, miközben végül felállok, és közelebb húzom őt magamhoz. Félresimítom az új színekben pompázó haját az egyik kezemmel, miközben odahajolok hozzá, és lágyan, hosszan megcsókolom. Közben a kezeim lejjebb csúsznak a hátán a feneke alá, és kicsit lejjebb is hajolok, hogy felkaphassam őt az ölembe. Lopva körbe kellett néznem, hogy hova nem raktam gyertyát, és végül afelé is indulok meg. Felültetem Wandát a komódra, aztán kezeimmel mellette támaszkodom meg. - Ilyen szép meglepetést kapsz, te pedig képes lennél csak úgy itt hagyni. Sajnos ezt nem engedhetem. Mondom neki mosolyogva, játékosan, majd pedig újabb csókot lopok tőle, miközben a blúzától meg is szabadítom. Már persze, ha nem kezd heves ellenkezésbe. Kezemmel végigsimítok az egyik combján szépen lassan, majd a nadrágja gombjához ér a kezem. Ki is gombolom azt, majd a cipzárt lehúzom, és kezemmel betolakodok a nadrágja alá, és fehérneműn keresztül kezdem el őt odalent simogatni, miközben a nyakát csókolom élvezettel. Miután már azt érzem, hogy eléggé átadta magát az élvezetknek, mindenféle tökölés nélkül hajolok lejjebb az ajkaimmal a lába közé. Míg a nadrágját ráérősen lehúzom róla, addig ajkaimmal tovább kényeztetem őt a bugyiján keresztül. Miután a nadrág lekerül, követi az alsónemű is, én pedig ajkammal tovább folytatom, amit az előbb elkezdtem.
Lehet, hogy többször kellene eltűnnöm napokra, ha pár nap után ilyenben részesít, akkor mi lenne mondjuk egy hét után? Hmm, lehet, hogy abban az esetben semmiképpen se közterületen, vagy nyilvános helyen kellene összefutni, mert a végén még lecsuknának minket, vagy legalábbis őt, hiszen ki tudja, hogy milyen rejtett képességei vannak. Vagy éppen mikor mennyire képes uralkodni magán. A kor ide, vagy oda, attól még egy nő számára is eléggé remek érzés az, hogy ilye tudott kiváltani a pasijából. És ez most se volt másképpen, még akkor se, ha ez olyan dolog volt, amiben életem először most volt részem, de hát még se vagyunk férfiak, hogy ilyen helyekre járjunk. Jó, igaz annyi a különbség, hogy ők nőket néznek, a nők meg férfiakat, de akkor is már mennyire kiéhezetnek kell lennie ahhoz, hogy ilyen helyre betegye valaki a lábát? Nem is akarom tudni és talán sose fogom tudni, hiszen se Cole előtt, se a vele eltöltött idő alatt nem lehet semmire se okom panaszt tenni. - Ohh, ennyire tőrödnél velem? Van egy rossz hírem, hogy már megrontottál… - huncut mosoly pedig könnyedén jelent meg az arcomon, hogy utána egy csókkal ajándékozzam meg őt és a tarkója vonalán simítsak végig gyengéden. Biztos voltam abban, hogy érteni fogja, hogy a táncra gondoltam a megrontás alatt, másrészt meg annyira nem is volt ez rossz hír. Jobb ha felkészül, hogy ezek után nem mindig fogja tudni megúszni az ilyen helyzeteket, ismer már annyira, hogy tudja, ha valamit akarok, akkor azt megi s kaparintom. Bármiről is legyen szó. Amikor ajkaival a nyakamat ajándékozza meg, akkor abba jólesően beleborzongok és egy aprót az ajkamba harapok. - Nekem is hiányoztál, de attól még… - a kezem közben könnyedén siklott érzékenyebb területre, majd hogy tovább szívjam a vérét végül elhúzom és sietve pattanok fel, hogy elinduljak kifelé. Nem vagyok én mániákusan szex függő, még akkor se, ha rohadt nehezen léptem meg ezt, de tényleg nem ártana beszélnünk. Természetesen, ha megállít valamilyen módon, akkor onnantól kezdve már nagy valószínűséggel nem leszek olyan ellenálló kis bestia, mint első pillanatban tűntem.
Én magam sem hittem volna, hogy ilyen irányba fog a napom fordulni. Nem láttam őt napok óta, és nem volt itt tíz perce, máris ilyenben részesítettem őt. Bár, ahogy láttam a reakcióit az egész produkció közepe felé és utána, szerintem nagyon is élvezte. Teljesen megértem, hogy az elején miért fagyott le. Nem hitte volna, hogy egyáltalán ilyet fogok csinálni, azt meg pláne nem, hogy ilyen jól. Bár egy szinten érdekel, hogy tényleg nem volt még ilyen helyen, ahol hasonló… hagyjuk már, sokkal elvetemültebb dolgokat csinálnak a férfiak? Sosem voltam ilyen helyen még, de tudom, hogy vannak. Mondjuk az is igaz, hogy Wanda még kiskorúnak számít itt bizonyos tekintetben. De az alkohol megszerzése sem okozott neki túlzott problémát, amennyire azt sikerült kivennem, szóval pont ennek kéne? Lehet, hogy egyszerűen csak nem jutott eszükbe, hogy ilyen helyre menjenek. Felőlem legeltetheti a szemét más pasikon, legyen a vendégem, csak nyugodtan. Nem azt kértem tőle, hogy vak legyen, hanem hogy ne feküdjön össze másokkal. Mondjuk velem sem hiszem, hogy bármi oka lenne panaszkodni. Az, hogy kigombolta a blúzának néhány gombját, megmosolyogtatott első látásra. Valószínűleg azért csinálta, mert kicsit túlfűtöttnek érzi ezt az egész helyzetet. Első alkalom, hogy egy pasi vetkőzik neki, méghozzá ilyen módon. Mindenesetre, én nagyon is jól éreztem magam közben, pláne, ahogy a reakcióit hallottam, és láttam. Kérdésére sem válaszolok, egyszerűen csak mosolygok, aztán pedig hagyom, hogy az ágy felé irányítson. - Hát, nem is tudom, hogy csináljak-e hasonlókat. Eléggé sokkoltnak tűntél. Nem tudom, ki akarlak-e tenni ilyesminek többször is. Persze csak szórakozok vele. Lehet, hogy nem vagyok már egy mai férfi, és sok mindent láttam, de talán pont ezért is vagyok benne annyi mindenben. Ilyet sem hittem, hogy fogok csinálni, erre tessék… Következő kérdésénél csak sóhajtok egyet, miközben odahajolok a nyakához, és egy lágy csókot adok neki. - De, beszélhetünk. Csak ne most azonnal. Nagyon hiányoztál már… Ahogy a kezének irányából következtetni tudom, hasonlóan érezhet ő is. Nem állítom meg egy pillanatra sem, és közben én is elkezdem a blúzának a többi gombját kigombolni. A válláról lehúztam a felsőt, hogy odaférhessek a kulcscsontjához, ahol ismét csókokkal jutalmaztam őt. Tudom, hogy beszélnünk kellene. De jelen pillanatban, ebben az állapotban nem hiszem, hogy menne.
Csak egy egyetértő pillantást kapott tőlem, hiszen kár lenne túl ragozni. Nem rajongtam sose a szakállas férfiakért, de vannak olyanok, akiknek nagyon is jól áll és ő is ebbe tartozott bele. Neki jól állt és tény, hogy úgy jobb volt, mert legalább nem olyan volt az arca, mint a baba popsi. Valahogy így szokták mondani, de ezt inkább megtartottam magamnak. Hamarosan pedig egészen érdekes fordulatot vett az este, hiszen nem számítottam arra, hogy bele fog menni, abba pedig még inkább nem, hogy ennyire ügyes lenne ilyen téren is. Bár ki tudja, hogy mi mindent csinált az elmúlt 100 éve alatt. De akkor is eléggé nehezen tudom elképzelni, ahogyan egy erre fenntartott bárban hasonló produkciót nyomna, vagy még ennél is „magával ragadóbbat”, miközben nők sokaságai sikítoznak, vagy más hasonló dolgot tesznek. Sok őrültséget csináltam már, de ilyen bárba még sose lógtunk be Miraval, anélkül is eléggé kalandos életünk volt és pasikra se lehet panaszunk, hiszen könnyedén játszadoztunk velük, ahogyan eddig szinte majdnem mindig játszi könnyedén értük el azt, hogy megtegyék azt, amit mi akarunk. Hirtelen megint egy olyan helyzetben találom vele magam, amivel nem tudok mit kezdeni. Kár lenne tagadni, hogy nem tetszik a produkciója, hogy nincs rám hatással, mert nagyon is van, de attól még sikerült elérnie azt, hogy rövid időre lefagyjak olyan módon, ami rám sose volt jellemző. Kezdtem úgy érezni, hogy neki köszönhetően egyre több olyan tulajdonságom kerül a felszínre, ami korábban sose. Hagyom, hogy az államnál fogva feljebb emelje a fejemet, majd amikor meglátom a mosolyát, akkor elmosolyodom pimaszul. - Talán túl jó is vagy, még a végén nem neked kell megválnod a ruháidtól… - a pimaszság pedig már nem csak a mosolyomban, hanem a hangomban is jelen volt. A célzást pedig szerintem értette, hogy én fosztom lassan őt tőle, ha ez így megy tovább. Könnyedén kúszott a bőröm alá, ahogyan a testem is egyre inkább reagált a műsorra, vagy éppen a közelségére, vagyis a kettőre együtt. A műsort pedig egyre szélesebb mosollyal figyelem és néha még egy füttyöt, vagy sikítást is kap úgy, ahogyan illik ilyenkor, illetve ha a közelemben van, akkor már a kezeim is a megszokott bátorsággal indulnak el vándorútra, a csókjait pedig készségesen viszonozom. Nem kell kérnie, se könyörögnie érte. A zene ritmusa könnyedén tölti be a teret, ahogyan a vágyak is egyre magasabbra csapnak és kezd eléggé fülledt idő lenni. Kicsit meglazítom én is közben a blúzom felső két gombját, így nem csak számomra kezd egyre jobb kilátás lenni, ahogyan róla tűnnek el a ruhák, hanem vélhetően neki is. Egy aprót az ajkamba harapok, ahogyan ő is egyre inkább kezd belendülni. Nem állítom le, még akkor is, ha lenne mit megbeszélni, hiszen múltkor valamit félbe hagytunk, az övet könnyedén fogom meg és hagyom, hogy így „bújjon ki belőle”. Amikor pedig felettem áll meg részben, akkor kisebb kuncogás közepette pillantok fel rá és még a fejemet is megrázom játékosan. Ezek után nehezen fog megúszni hasonló dolgokat, mert már tudom, hogy erre is képes, ki tudja, hogy lehet ennél sokkal többre is. A kezemmel pedig könnyedén indulok el felfelé a mellkasán, vagyis csak az egyikkel, a másikkal meg sokkal inkább arra felé, amerre egy úri hölgy keze sose tévedne, vagy nem ennyire nyilvánvalóan, közben pedig a pillantásommal az ő pillantását tartom fogva. Ha már ő ingerelt itt, akkor én ne viszonoznám a szívességet pindurkát? Hamarosan pedig le is kerül róla a felesleges ruhadarab, amit ismét egy füttyel jutalmazok meg, illetve a műsor végén még egy kisebb tapsot is kap, a csókját pedig ismét viszonozom. Amikor pedig ajkaink elvállnak egymástól, akkor felállok és elé sétálok. - Nem is mondtad, hogy eddig ilyen rejtett képességed van, vagy időközben a rendőri munka mellett felcsaptál táncosnak is? – kérdeztem tőle pimaszul, majd csókkal ajándékoztam meg, de közben persze úgy irányítottam a dolgokat, hogy ő háttal az ágy felé vegye az irányt, majd mielőtt az ágyra löktem volna, hogy leüljön egy aprót alsó ajkába haraptam, de nem úgy, hogy fájjon neki, hanem sokkal inkább izgatóan. Amint pedig helyet foglalt, azzal a lendülettel könnyedén foglaltam helyet az ölében vele szemben. - Ezek után nehezen fogod megúszni a hasonló dolgokat, ugye tudod? – mosoly pedig továbbra is ott bujkált az arcomon. Ujjamat közben játékosan húztam végig az ajkán, majd a másik kezemmel egyre lejjebb siklott a mellkasán. – Hmm, beszélnünk kéne, nem gondolod? – vontam fel a szemöldökömet, de vélhetően egyikünk se fogja rámondani, hogy ne várhatta a dolog, ha továbbra se állított meg, akkor kicsit megemelkedtem, hogy kezemmel ismét kényes területre tévedjek. Egyszerre szerettem volna a felébresztett érzéseimet kielégíteni, ugyanakkor jó lett volna tényleg beszélni. Mind a kettő ádázharcot vívott mélyen legbelül.
- Különösebb megfontolás nem volt. Épp néztem magam a tükörbe, közelben volt a borotva is, és úgy voltam vele, hogy miért is ne. Rég láttam már az arcomat így. De kár volt, valahogy jobban illett hozzám az a szakáll. Legalábbis szerintem. Cáfolj csak meg, ha akarsz. Mondom neki mosolyogva. Nem mondom azt, hogy mérvadó a véleménye, de akármit is mondd, inkább afelé fogok hajlani. Most nekem nincs túlzottan ezzel a csupasz arccal sem bajom. Kicsit fura, mert fázik az arcom néha, de ez a szokatlanság is valószínűleg tényleg annak tudható be, hogy évek óta nem borotválkoztam már meg. Mármint így. Szoktam vagdosni belőle, mikor már nagyon elcseszettül néz ki, de azon kívül se több, se kevesebb. Látom, hogy nem épp erre a reakcióra számított, de szeretek meglepetéseket okozni neki. Na meg hát most egy kis hülyülés egyáltalán nem árthat meg. Meg kicsit azért sokkolni is akarom őt, kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni az egészhez. Nem vagyok professzionális előadó ezen a területen, de soha nem is állítottam ezt. Viszont biztos vagyok benne, hogy tudok egy-két dolgot mutatni Wandának, amire nem számít. Ki tudja, még lehet olyat is, amire én sem számítok. Az a néhány perc, amit kértem tőle bőven elegendő is ahhoz, hogy elkészüljek, amennyire csak lehet. Csináltam már hasonlót még a nejemmel, de azt is szerintem az együtt töltök évek alatt maximum kétszer. Nem tudom, lehet annyira rossz volt. Vagy szintén sokkoltam őt, mint ahogy Wandával teszem éppen. Hagyom, hogy hozzám érjen, de ahogy látom rajta, hogy konkrétan le van fagyva, akkor egyik kezemmel az álla alá nyúlok, és mosolyogva terelem a figyelmét rám. - Ennyire azért nem vagyok rossz. Viccelem el az egészet, hogy oldjam egy kicsit a hangulatot, és ő se feszengjen a székben. Igaz hát a mondás, hogy „vigyázz, mit kívánsz.” Könnyen megjárhatja az ember. Bár, amit most csinálok, az nem épp negatív dolog szerintem, bár jelen helyzetben Wanda lehet vetekedne ezzel a felvetésemmel. Én jól szórakozok rajta, akármennyire is a komoly pofámat mutattam eddig. Másik kezemmel is elengedem a nyakkendőmet, aztán pedig leszállok a székről is, és kicsit kilépek Wanda komfortzónájából. Háttal neki állok, és megvárom, míg az első szám lemegy, és elindul a második. Na meg, hogy kicsit megszokja a helyzetet. Mikor elindul, már bontom is szét az ingem gombjait. Bár inkább leszakítom róla azokat. A gombok szét is repülnek előttem, a zene elnyomja a földre érkezésüket, és szerencsére nem is törik szét semmi. Végül pedig megfordulok. Mosollyal az arcomon indulok meg Wanda felé, miközben továbbra is magamon hagyom a már eléggé… megtépázott ruhadarabot. Jobb kezem Wanda jobb vállára rakom, miközben elsétálok mellette. Mögé sétálok, és a kezem a válláról átvándorol az állára, és odahajolok mellé, oldalra fordítom a fejét, és vadul meg is csókolom őt. Nem tart sokáig ez az állapot, hisz kifordulok mellé, aztán pedig leveszem róla a kalapomat, és egy előre átfordulással termek ismét előtte, a fejfedőt pedig a kobakomra is teszem. A refrén is ekkor jön a számban, aminek hatására el is kezdem a klipben is látható táncot lejteni Wanda előtt. Szerettem Jackson munkásságát, ez a klip pedig valami eszméletlen sármmal és jókedvvel volt megáldva. Már abban a pillanatban is így gondoltam, mikor először megláttam. A táncot pedig meg is tanultam, ami benne van. Nem szoktam magamat fényezni, de nagyon is jó vagyok benne. Időközben megválok az ingtől is. A számot végig is nyomom nagyjából így, a végén néhány másodpercnyi pihenőt adva magamnak. Ekkor a kalapot visszadobom Wandának. Végül pedig elindul a harmadik szám is. Az övemet kioldom, és az övcsat részét Wanda kezébe adom. Hátrébb lépek néhány lépést, aminek következtében pedig az öv is eltűnik rólam. Amennyiben még bírja a csajszi (remélhetőleg, ha már eddig eljutottunk), akkor pedig újra odasétálok hozzá, és a szék két oldalán állok meg fölötte. Hasonló helyzetbe rendezem magam, mintha az ölébe ülnék, de nem nehezedek rá, csak hogy valamilyen szinten egy magasságban legyünk. Továbbra is jókedvűen mosolygok, miközben a kezét ráteszem a mellkasomra, hadd legyen egy kicsit gyereknapja. Kicsit megizzadtam, annyi viszont szerencse, hogy nem szaglok… Ha kiélvezi a dolgát, akkor pedig idővel újra hagyok neki egy kis teret. Kioldom a nadrágom egyik gombját, majd a cipzárt is lehúzom, és hagyom, hogy magától lejjebb csússzon az anyag. Egyik lábammal kilépek belőle, másikkal pedig lerúgom magamról, nem konkrétan Wandára, hanem mellé. Kapott már elég szuvenírt így is. A műsor befejezéseképpen ismét mögé sétálok, és a szék háttámlájára dőlve hajolok előre Wandához, hogy amolyan Pókemberes filmjelenetbeli módon adjak neki egy csókot, és közben a kezem a térdéről elindul egyre feljebb. Nem is volt olyan rossz ez, csak hát nem akartam ennél jobban lesokkolni őt.
- Lehet, vagy csak simán napellenzőt hordasz. – húztam tovább az agyát. Bár annyira nem zavart, hogy nem néz meg túlzottan más nőket. Sőt, ennek túlzottan is örültem. Sose zavart az, ha más nőkkel is együtt lógott valaki a kalandjaim közül, de vele ez egészen másabb volt. Szerintem, ha rájöttem volna, hogy van másik nő az életében, akkor megbánta volna azt is, hogy megismert. Vad és bosszúálló teremtésnek igazán mondható vagyok. - Szerintem egyáltalán nem untatnál. Néha kell kutató munka is és ki tudja, a végén még kiderül, hogy valami jó jogászoknak való ügyed van, csak megtartod magadnak. – mosolyodtam el barátságosan, hiszen nem gondoltam azt, hogy tényleg rejtegetni akarná előlem a dolgait, viszont nem is én lennék, ha nem próbálnám meg néha kicsit kicsavarni a dolgait. Annak pedig örülök, hogy jól viseli az ilyen „megpróbáltatásaimat”, mert biztosan nem lehet mindig könnyű elviselni. - Ki tudja, ez az én titkom marad talán örökre, hogy vajon mennyire is vagyok jó színésznő ilyen téren. – s mellé még egy hamiskás mosolyt is kapott. Nem lehetett okunk panaszra tényleg ilyen téren se, de hát pasit ilyen téren húzni… Hmm, vétek lenne kihagyni, meg amúgy is jelenleg tényleg meg se fordult a fejemben, hogy az ágyban kössünk ki, vagy bárhol máshol ilyen értelemben. Fáradt is voltam, meg egy kapcsolat nem csak erről szól. Ezt pedig mind a ketten remekül tudjuk. - Amúgy milyen megfontolásból is váltál meg tőle? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen ez még nem derült ki. Igaz, én se ragoztam túl a hajamat, de azon annyira nincs mit. Ő meg jó pár évet letagadhatna megint így nélküle. Hirtelen talán tényleg a régi változatban jobb volt, de ezt inkább magamban tartom. Fogalmam sincs, hogy mi vehette rá erre és remélem nem ki… Csendesen figyelem őt és kicsit még feljebb is szökik a szemöldököm, amikor kisebb hallgatás után belemegy. Nem hittem volna azt, hogy ennyire könnyedén belemenne ilyenbe. Főleg, hogy én csak poénnak szántam a dolgot és nem gondoltam totálisan komolyan. Csak bólintok egyet és míg várok, addig töltök magamnak egy pohár vizet és azt kortyolgatom. Csendesen várakozom, majd amikor eljön az idő, akkor végül elindulok a szoba felé. Fogalmam sincs, hogy mi fog várni, hiszen valahogy eszembe se jutott, hogy az este irányba fog keveredni. Elmosolyodom, amikor meglátom a gyertyákat, ahogyan megérzem az illatukat, amik belengik a helységet, az ajtót pedig becsukom magam mögött. Kisebb habozás pedig helyet is foglalok, amikor viszont megjelenik és egyszer csak elindul felém… aztán meg ugrik, akkor egy kisebb sikítás hagyja el az ajkaimat, hiszen erre egyáltalán nem számítottam. Kész szerencse, hogy ennyire tágas a szoba. Kíváncsian és mosolyogva figyelem őt, de azért a döbbenet is könnyedén kivehető, hiszen… Jesszusom, erre még én se számítottam. Amikor pedig csípőjével egyre inkább közelebb lendül, akkor egy pillanatra még arcomat is kezembe temetem és a pír, döbbenet és a nevetés könnyedén vegyül egymással. Kezdem úgy érezni, hogy valaki túlzottan is felcsavarta a fűtést. Egy kisebb fütty is elhagyja az ajkaimat, hiszen meg kell hagyni érti a dolgát, amikor viszont közelebb húz, akkor pedig egy pillanatra könnyedén fagyok le és nem akarom elhinni, hogy most ez tényleg megtörténik. A kezemmel könnyedén érintem meg a hasát, vagy kicsit feljebb, ha elérem, majd megrázom a fejemet, mint aki még mindig nem hiszi el ezt az egészet, de az se kizárt, ha ez így megy tovább, akkor zavaromban képes leszek eltűnni a szobából. Még akkor is, ha igazán érti a dolgát, de erre tényleg nem számítottam, hogy ilyen oldalát rejtegeti…
- Mostanság felkapott? Akkor ezek szerint, csak én nem járok elégszer a szabad levegőn. De komolyan, nem láttam szerintem a városban eddig hasonló fizimiskával megáldott egyént. Mondjuk az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem szoktam másokat nézegetni az utcán. Néha azért meglátok egy-két olyan személyt, akinél nézek egy sort… agyontetovált, és/vagy agyonpiercingelt pasik, csajok, és sorolhatnám még. Na de lényegtelen. - Azért akarom, hogy hanyagoljuk a témát, mert valószínűleg csak untatnálak vele. Nem egy sorozatgyilkost kell üldöznöm, hanem csak egy olyan… átlagos ügyet kell intéznem. De szerencsére ráérek vele. Amúgy sem szeretek a munkáról beszélni, de mielőtt még szétrobbanna a kíváncsiságtól, egy-két szót mondok róla, hogy miért eveznék inkább más vizekre. Remélhetőleg ez már kielégítőbb lesz neki, mintha semmit nem tudna róla. - Korábban sem nagyon volt nehéz dolgom ez ügyben. Elég készségesnek tűntél a legtöbbször. Vagy az csak színjáték volt? Mondom neki mosolyogva, ha pedig a kérdésemre a válasz pozitív lesz, akkor még egy nagyon erőltetett felhőkölést is bevállalok. Azért szerintem azt észrevettem volna, ha nagyon megjátszotta volna magát. - Hiányzik hát. De ne aggódj, nem lesz ez sokáig így, hamar visszanő. Ez a szerencse, hogy jó génekkel áldott meg az ég, ami egyeseknél átoknak minősül már. Egy hónap múlva már bőven lesz olyan, mint amilyen eddig volt. A felvetésére, kérésére – nehéz eldöntenem, melyik – pedig egyik szemöldökömet egy nagyon kicsit felhúzom, aztán fejemet is elfordítom egy parányit, mert gondolkozok rajta. Aztán végül úgy döntök, hogy miért is ne. Egy aprót megvonom a vállamat, aztán pedig felállok én is a bárszékből. - Kérek három percet. Mutatom az ujjaimmal is, aztán pedig a hűtőhöz lépek, és kiveszek onnan egy üveg sört, és már indulok is meg a háló fele egy székkel. Fogammal kibontom a sört, és az egyik kukába a kupakot kiköpöm, aztán pedig már bele is iszok a keserű nedűbe. Kell ehhez egy kis alkohol. A szoba közepére lerakom a széket, a redőnyt lehúzom, és kirakok néhány gyertyát bizonyos helyekre. Kicsit rendezgetek a szobán, hogy a gyertyák se gyújtsák fel az egész helyiséget, és csak ezt követően használom az egyik varázslatomat, hogy lángot keltsek. Aztán kiválasztok egy-két zenét, egy lejátszási listába teszem őket a laptopomon, azt pedig rákötöm a hangfalamra. Három percen belül vagyok még így is, és ekkor jut eszembe, hogy van még valahol egy fedorám is. Gondolkozom egy kicsit, hogy mi legyen a sorsa, de végül úgy döntök, hogy néhány lépéssel a szék elé teszem a tetejével a földön, és félrevonulok a fürdő felé, miután jeleztem Wandának, hogy jöjjön. Még a nyakkendőmet is megigazítom, utolsó simítás gyanánt. Ha bejött, és helyet foglalt, akkor el is indítom a zenét, és kijövök a fürdőből, így háttal vagyok a széknek, és Wandának is. Egy kis gimnasztika gyakorlat gyanánt megindulok felé annyi futólépésben, amennyire a szoba engedi, tehát körülbelül 3. Merész kezdés, annyi biztos. Ha bebuknám, kellemes estének néznénk elébe. Biztos távolságba érve pedig átugrok a szék és Wanda fölött, amit egy bukfenccel fejezek be, és úgy, hogy felé fordulok ennek folytatásaképpen, és a fejemre is felkapom közben a kalapot, amit nem tervezek sokáig magamon tartani. Felállva kicsit megigazítom a nyakkendőmet, aztán mosolyogva lépek oda Wanda elé. Az előbb említett fedorát ráteszem a fejére, egyik lábamat pedig felteszem a székre a lány mellé, és elkezdem az arcához elég közel lágyan mozgatni az ágyékomat hullámzó mozdulattal, miközben a kezem is elindul ettől a pontomtól egyre feljebb a hasizomtól kezdve egyre feljebb a mellizmomig, aztán a nyakkendőig. Meglazítom egy kezemmel, hogy ne essek ki a zene ritmusából is, aztán végül ki is bontom teljesen. A mozgásom megáll, és két végét a kezembe fogom, aztán átdobom a nyakán, és úgy húzom őt közelebb magamhoz. Ő akarta ezt, hát megkapja.
- Pedig igazán szeretem a vad dolgokat és mostanság felkapott is. Meg kell a változatosság, az jót tesz. – mosolyodtam el játékosan, hiszen ennek egy részét Mira ültette el a fülemben. Vad vagyok, ezen nincs mit szépíteni. Nem az a seggén megülő típus, vagy aki a sarokban szomorkodna, de valahogy ez eddig eszembe se jutott volna, ha a barátnőm nem találja ki. Bár az is igaz, hogy annyira sokat nem kellett győzködni, de ez maradjon inkább az én titkom. Idővel úgyis ki fog kopni, így nincs miért aggódnom. - Hmm, azt hiszem, hogy nem eléggé. – huncut mosoly pedig könnyedén jelent meg arcomon, miközben gyengéden simítottam végig az arcán. Mindig is szerettem húzni őt és pont most ne tettem volna így? Ohh, minden alkalmat megragadtam, ha lehetőségem volt, másrészt meg szívesen elvesztem volna ajkának, nyelvének a játékában ismételten. Eleinte csak a pillantásommal követem őt, míg végül én is elindulok egyre beljebb a lakásba, de a táskámat továbbra is a bejárati ajtóval szemben hagyom a földön. Már pont faggatni kezdeném, amikor megelőz abban, hogy ne tegyen. Tudhatná, hogy minél inkább tilos valami, annál inkább fogom csinálni, így rohadt nehéz megállni azt, hogy ne kezdjem el faggatni. Ezt pedig a csöppet se barátságos pillantásomból leeshet neki is, meg abból is, hogy kicsit talán aggódva nézek rá, de végül sóhajtok egyet és bármennyire is nehéz, de lenyelem az összes kicseszett gondolatomat, ergo megtartom magam, mert valahogy semmi kedvem most összekapni. Nem ellenkezem, vagy legalábbis maximum csak az első pár másodpercben, de végül hagyom azt, hogy odahúzzon magához, hamarosan pedig már az ölében ülök és kíváncsian fürkészem őt. - Tényleg azt hiszed, hogy ennyire könnyű dolgot lenne ilyen téren? – haraptam egy aprót az alsó ajkamba, majd arcára tévedt a kezem. – Azt hiszem, hogy valami hiányzik. Kezdjek aggódni, ha nem jövök pár napig, akkor kifordulsz önmagadból? – csöppet se gondoltam komolyan, de eddig még nem láttam öltönybe sem, pedig dolgozott, ahogyan ennyire csupaszon se, mármint az arcára értve. - Lehet, hogy amíg vissza nem nő, addig meg kellene valamitől fosztanom téged, mit szólsz hozzá? – kérdeztem meg a lehető legártatlanabb arcommal és hangommal, majd egy pillanatra kicsit oldalra billentettem a fejemet, mint aki elgondolkozik nagyon. – Hmm, vagy talán inkább te foszd meg magad a ruháidtól egy kisebb műsor közepette. –a ravasz vigyort meg le se lehetett volna törölni az arcomról. Remekül szórakoztam és ezt ő is láthatta, majd hogy teret adjak a művészúrnak le is másztam az öléből, ha hagyta.
Kezdőlap
