Csak én lehetek ennyire szerencsétlen, hogy még egy egyszerű ivás se megy könnyedén, mert el kell bambulnom közben és rossz kézzel kell nyújtom érte. Komolyan, kezdem úgy érezni kicsit, hogy mióta megpróbáltam „javulni”, azóta részben magamra szabadítottam Pandora szelencéjét is. Próbáltam halk lenni, már amennyire lehetséges egy ilyen rongálás után, de persze még a kutya is hirtelen ellenem volt, mert vakkantott egyet, de miután rászóltam már csendben is maradt. Fogalmam sem volt arról, hogy direkt riasztotta Cole-t, vagy csak ez automatikus tette e a kutyáknak.
Hamarosan pedig, ha nem is lenne jó a hallásom, akkor a lámpa fénye könnyedén elárulja, hogy eddig tartott az egyedüllét, mert felkelt pont az, akit nem akartam felébreszteni.
Lilah még rám nézett, én pedig csak morcosan tekintettem rá, amiért beárult és idecsődítette a „rendőrséget”, vagy a védelmező hadsereget. Ezek után tényleg ne érezzem magam még szarabbul?! Ahh, könnyű azt mondani.
- Vigyázz aknamező! – próbálom kicsit oldani a feszültséget utalva az üvegdarabokra, és még nézni is rossz, ahogyan mezítláb próbál utat törni hozzám, én viszont nem mozdulok és inkább hagyom is a francba a szilánkot, ami belém át, mert ha eddig nem volt kicsit széles és mély a seb az ügyetlenkedésemnek köszönhetően most már az lett.
- Megleszek egyedül is… - morogtam az orrom alatt, még ha nem is így volt, de hát ezt ő is sejtette és a fejemmel a pultra dőltem, amíg vártam arra, hogy visszatérjen hozzám. Amikor megláttam a fertőtlenítőszert és a többit, akkor csak morrantam. Mostanság túl sok hasonló dolog kerülhetett rám még a támadás miatt, de inkább csak lakatot tettem a számra.
- Nem vészes, csak egy kis vágás szar helyen. – rántottam meg a vállaimat, de hagytam neki azt, hogy a lábamat az ölébe rakja, hogy láthassa a sebet és megnézze mit is kéne vele csinálni. Tényleg nem volt vészes, meg még egy apró seb már nem oszt, nem szoroz, de tényleg.
- Szerinted mi történt? Megszomjaztam, inni akartam, de nem éppen úgy jött össze, ahogyan elterve… - de befejezni már nem tudtam, mert galád módon egyszer csak kihúzta az üvegszilánkot, én pedig nem éppen nőiesen beszélgetésre váltottam. – Rohadt életbe! Te megvesztél! A kicseszett életbe, Cole! Uhhh, menj a.... – nahh, és még a megannyi dolog bukott ki az ajkaim között, majd amikor kapcsoltam, akkor sietve haraptam az ajkamba, hogy inkább hallgassak, mert nem most kellene bemutatnom az ilyen fajta tudományomat is.
- Ha nem lettél volna ennyire kegyetlen, akkor megtudtad volna már rég! Másrészt meg nem fair így hívni. – majd játékosan a vállába bokszoltam, ha lehetőségem volt rá. – Csak leinni magam a sárgaföldig. – villantottam egy ártatlan mosolyt, hiszen szerintem egyértelmű, hogy mit akartam.
- Menj aludni, majd összeszedem, úgyis ha elcseszem, akkor a kis áruló be fog köpni neked és rohanhatsz megmenteni… - egyáltalán nem gondoltam komolyan, de hát ezt ő is sejthette, meg érezhette az iróniát a hangomban. Ha már a teának befuccsolt, akkor jöhet a tej. Azt hiszem, hogy az is volt és az legalább dobozos, így nem törik, maximum folyik. Jahh, jó lesz az… És azzal a lendülettel már álltam is volna fel, ha nem akadályozott meg benne Cole, hiszen a szomjúságom nem múlt el, mert helyettem a föld itta meg a finom teát.

Várható volt, hogy nem fogok túl sokat megmaradni a fenekemen, még akkor se, ha a mozgás nem ment túlzottan jól, de részben utáltam azt, hogy ennyire kiszolgáltatott voltam. Néha csak a kanapén heverésztem Lilah társaságában, meg a tankönyveim társaságában, meg a jegyzetek sokaságában, amiket Mira hozott el időről időre, hiszen ebben a pár napban is sokszor megjelent, de szerencsére nem volt semmi baj, se botrány belőle. Sőt, kezdett olyan sanda gyanúm is lenni, hogy részben kedveli Colet is már, de ezt a világért se vallaná be. Mindegy, én hallgattam bölcsen, mert még a végén emiatt törne ki a világháború.
Panaszom nem lehet a kiszolgálásra se, ahogyan a figyelmességre se, maximum annyi, hogy túlzottan szokatlan volt ez is, hiszen mindig is a saját magam ura voltam és nem vártam el azt senkitől se, hogy kiszolgáljon és hasonló dolgok, így néha kicsit morogtam, de legtöbb esetben az orrom alatt, mert tényleg igazán kedves volt, de hát a bor nem válik vízzé.  
Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi lehet az idő, de óvatosan bújtam ki Cole öleléséből, hogy utána kissé instabilan, de elinduljak a konyha felé, hiszen már elég régóta csak forgolódtam, másrészt meg szomjas is voltam. Alig, hogy elértem az ajtóig Lilah már ott is termet és nem tágított mellőlem. Sőt, amikor majdnem megbotlottam, akkor segített kicsit megtartani az egyensúlyomat is és nem hagyta azt, hogy a földön kössek ki, mint valaki krumpliszsák. Igyekeztem nem túl nagy zajt csapni és mivel még nem került elő az aggódó Cole, így azt hiszem, hogy sikerült is, meg ráfért már rá is nagyon a pihenés, hiszen biztosan kimerítő lehetett engem kiszolgálni a munka mellett, ha volt néha valami. Hamarosan pedig meg is szereztem a poharat, aztán már nyúltam volna a teás kancsóért automatikusan a jobb kezemmel, de azzal a lendülettel ahelyett, hogy megfogtam volna – begipszelt kézzel – helyette inkább sikeresen levertem, mire hangos recsenés közepette megadta magát, hiszen üvegből és még Lilah is ugatott egyet.
- Shhh, áruló! – szólaltam meg sietve, de annál szigorúbban, mire ő is elhallgatott. Én pedig csak álltam ott és azon gondolkoztam, hogy miként is szedjem össze a darabokat és takarítsam fel fél kézzel az egészet, de végül nem túlzottan érdekelt óvatosan lehajoltam, persze sikerült pont szarul. Mert miért is ne, az egyik apróbb szilánk beleállt a lábamba. – Remek. – mormogtam az orrom alatt és elkezdtem kihúzni belőle, de hát balkézzel szerinte csak rontottam a helyzeten.

- Remélem még nem lett belőled gondolatolvasó. – sandítottam rá úgy, mint aki tényleg ezt akarná kideríteni, de addigra már meg is kaptam a kávémat, pedig tudtam volna magamnak is tölteni. Nem várom el tőle azt, hogy körbeugráljon vagy állandóan kiszolgáljon. Eléggé önálló típus voltam és leszek is szerintem, így tényleg… Értem én, hogy csak figyelmes akar lenni, de ha éppen mást csinál, akkor miattam nem kell abbahagynia.
Természetesen most se bírom megállni azt, hogy ne húzzam kicsit őt, vagy táncoljak az idegein, mert előbb szerintem még rendesen kellene kinyitnom a szemeimet, mintsem ilyeneken járna az agyam. De hát a bor nem válik hirtelen vízzé egy éjszaka alatt, így a kisebb fajta kegyetlen játékom is megmarad a részére.
- Csak az első? Akkor köszönöm nem kérek, ha repetázni se lehet. – rántom meg a vállaimat, de persze csak pont annyira komolyan, amennyire ő gondolja ezt az egészet. Inkább széket kérek, reggelit és a kávémat, ebben az esetben talán nem is törhet ki a harmadik világháború, mert a napon kezdetében semmi hiány nem lesz. Merülök el kicsit a gondolataimban is, amikor megérzem, hogy kicsit közelebb húz és hamarosan egy csókot is kapok. Kissé meglepődök, de hát nahh. Nem szoktam hozzá ilyenekhez hajnalok hajnalán – oké, lehet már 10 óra is van -, de nekem akkor is az van.
- Hmm, minden reggel ilyennel fogadsz? – kérdeztem meg kissé meglepetten, majd kortyoltam egy nagyot a kávémból.  – Egyáltalán nem volt vészes, de ez még... – mutatom  az ujjammal is őt, a konyhát és az egész mindenséget. – nagyon szokatlan, de azt hiszem a reggeli üdvözléshez hozzátudnék szokni. – mosolyodtam el végül és ismét a hajamba túrtam, mintha csak kicsit rendbe akarnám szedni a rakoncátlan tincseket.
- Köszönöm. – csak ennyit mondok, de nem kérek semmit se. A kávé most tökéletes, majd én is elkezdek enni.
- Szerintem visszamászom a koleszba és tanulok, meg persze elviselem az ott váró és Mira névre hallgató csapást. – mondtam egy kisebb gondolkozás után. – Te? – pillantottam rá kérdőn két falat között, hiszen sose beszélnék teli szájjal.
Amikor pedig végeztünk vele, akkor könnyedén raktam a mosogatóba, majd pedig adtam egy csókot Cole-nak is, hiszen a kávé is kezdett egyre éberebbé tenni. Hamarosan pedig el is kezdtem öltözködni, mert úgy éreztem, hogy ideje távoznom.
- Szia! – adtam neki most már egy hosszabb csókot búcsúkor, majd a megjelenő Lilahra pillantottam. – Tartsd helyettem is rajta a szemedet. – azzal meg is simogattam a kutyust is, hogy utána tényleg távozóra fogjam, mert bőven van mit átgondolnom. Egy kis magány és friss levegő jót fog tenni.


|| Köszönöm a játékot!

- Miattam aztán nem kell. – emeltem fel megadóan a kezeimet, hiszen ebben a kavalkádban szerintem ez volt a legkisebb gond, hogy nincs fagyija. Maximum nem tömöm tele a hasamat este vele, annyi gond legyen.
- Az és ez, kicsit másabb. – hívtam fel a figyelmét, hiszen régebb óta mutattunk be különféle helyeken együtt „ágyakrobatikát”, még ha nem is állt mindig ágy rendelkezésünkre, így a fürdőben történtek kicsit részben olyan volt, mint régen. Váratlan, de igazán élvezetes, azzal a különbséggel, hogy sokkal különlegesebbnek éreztem, ahogyan ismét rá kellett ébrednem arra, hogy rohadtul felelőtlenek voltunk, de majd ezért szívom én a fogamat és remélhetőleg nem is most fognak cserben hagyni a kis bogyókáim se.  Mert már csak tényleg az kéne ebbe a hatalmas nagy káoszba, özönvízbe. Nem, erre még gondolni se akarok. – Szóval az simám maradhat, de a többi dologban talán nem meglepő, hogy kicsit azért a lassítás mellett szavazok. – pillantottam rá egy halovány mosollyal az arcomon, miközben kicsit az asztalon támasztottam fejemet.
- Szerinted? – és egy hamiskás mosoly csúszott az arcomra, majd közelebb hajoltam hozzá miközben kicsit az arcát cirógattam. – Ilyen meglepetéseket máskor is örömmel fogok fogadni. – suttogtam a fülébe, mint valami szírén, majd pedig újra felültem rendesen a helyemre, hiszen nagyon is tetszett az egész. Persze, azt kicsit sajnáltam, hogy neki nem jutott ki annyiszor a jóból, mint nekem, de szemmel láthatóan ő is nagyon élvezte a dolgot. Így szerintem egyikünknek se lehet oka a panaszra.
Hamarosan pedig meg is beszéljük, hogy itt az ideje fellőni a pizsamát, mert tényleg fáradt vagyok és erről mi sem árulkodik jobban, mint az elnyomott ásításom. Amikor viszont hirtelen felkap, akkor elsikítom magam, és picit szabadulni próbálok, de nem erősen, így simán elcibálhat így az ágyig, ahol a hátamon landolok egy kisebb nevetés keretében. – Azt hittem, hogy a vikingek már kihaltak. – hiszen azokban lehetett sokszor hasonlót látni, hogy csak úgy felkapták a nőt a vállukra, aztán már vitték is, hogy az övék. – Jó éjt! – csak ennyit mondok, mert abban még képtelen vagyok hinni, hogy tényleg minden jobb lesz, de majd talán idővel. Róma se egy nap alatt épült fel, így nem hiszem, hogy ezek egy éjszaka alatt oldódnának meg.



Egyszer felkeltem pontosan akkor, amikor szoktam, de nem mozdultam meg, inkább csak rövid ideig a plafont bámultam, míg végül úgy nem döntöttem, hogy inkább átfordulok a másik oldalamra és alszom tovább. Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telhetett el, de amikor átfordultam a másik oldalamra ismét, akkor már csak az üres helyét találtam. Rövid ideig még ébredeztem, majd kissé – nagyon – kócosan elindultam, miközben a szemeimet törölgettem meg, hogy lássak is valamit, viszont elég hamar sikerült megtalálnom őt, így könnyedén sétáltam be a konyhába.
- Nem is tudtam, hogy szerepet cseréltünk és te fogsz meglógni az ágyból. Kávé van? – kérdeztem meg kíváncsian, ha igen volt a válasz, akkor csak töltöttem magamnak, hogy kissé éberebb ábrázatot öltsek magamra, miközben pár ásítást továbbra is elnyomtam.
- Tojás? – kérdeztem meg kíváncsian, amikor már kicsit kezdett jobb lenni a közérzetem hála a kávénak. – Hmm, mi van akkor, ha én inkább más kérnék reggelire? – kérdeztem meg pimaszul, de csöppet se komolyan. Amikor elhaladtam mögötte, akkor galád módon siklott előre a kezem a köntöse felett az ágyékához, ha esetleg nem értette volna a célzást, hogy utána úgy folytassam az utamat a székhez, mintha mi sem történt volna. Amúgy most egyáltalán nem gondoltam komolyan. Úgy éreztem, hogy kicsit nem árthat, ha csukva marad a lábam, mert a végén még a jóból is meg fog ártani a sok, vagy éppen tényleg itt fogok ragadni egész nap, azt meg még nem akartam. Az már tényleg túl sok lett volna. Még ez is fura volt, túlzottan is fura...
- Jól aludtál? – tettem fel egy újabb kérdést, amíg a reggelimre vártam, addig legalább ott volt számomra a kávé. A külsőm.. Szerintem az a szerencse, hogy nem pillantottam meg sehol magamat, hogy mennyire összekócolódva száradt meg a hajam.

Csak egy mosollyal az arcomon feleltem arra, amit mondott, mert ebben biztos voltam, hogy nem kell majd őket félteni, ha kettesben maradnak. Látszott mind a kettőjükön, hogy igazán szeretik egymást és jó volt még látni azt, hogy vannak normális kutyások is, nem csak az utcára kidobálok, hiszen múltkor is pont láttam egy elkószált kutyust a Whitmore és Mystic Falls között.
- Mert finom és remek édesség? Másrészt meg nem jégkrémet mondtam, hanem fagyit. A kettő között azért van egy picike különbség. – hívtam fel a figyelmét igazán kedvesen, de ha nincs, akkor maximum majd holnap valamikor beugrom, vagy kiugrok a boltba, hogy szerezzek magamnak. Lehet, hogy fura szokás, de hát minden embernek vannak fura dolgai, ahogyan nekem ez az egyik a többi ezernyi mellett. Bár ez szerintem még mindig normálisabb dolog, mint a többi.
Amikor megéreztem az érintését a combomon, akkor kíváncsian fordultam felé és vártam arra, hogy mit fog mondani. Nekem ez túl sok, nem tehetek róla. Ez van, egyszerűen nem tudok mit csinálni. Nem vágok a szavába továbbra is, csendesen hallgatom végig, majd pedig ismét a vizes hajamba túrok, hiszen nem szárítottam meg, azt se tudom, hogy van e neki hajszárítója, hiszen nem éppen hosszú hajáról híres, így lehet nincs is neki.
- Nem azt mondtam, hogy baj, mert igazán kedves gesztus lenne, meg figyelmes is, de számodra ez természetes, számomra nem. Mondhatni az egész újdonság és túl sok minden kavarog még a fejemben. Talán hülyén, gyerekesen hangzik, de apró lépésekben akarok haladni, mielőtt hirtelen úgy érezném, hogy megfulladok a nagy káoszban és a sok újdonságban. – avattam be kicsit részletesebben abba, hogy mit is gondolok és azt szerintem ő is sejtette, hogy nem vele van a bajom, hanem a kialakult helyzet számomra tényleg totálisan új és még előbb tényleg a reggelig kéne túlélni a dolgokat, aztán majd idővel jöhet a következő és következő lépés. Végül egy kicsit elnevetem magam.
- Ebben biztos voltam, hogy imádod meglepni az embereket és levenni a lábukról, eddig pedig egészen jól haladsz. – mosolyodom el, majd egy apró csókot nyomok az ajkára.
- Ígérem szólni fogok, amúgy is elég nagy a szám, így pont emiatt ne szólnék? – kérdeztem vissza játékosan. – Amúgy van még valami terved most, vagy mehetünk aludni? Azt hiszem, hogy kissé kifáradtam. – mosolyodom el, majd az utolsó kortyokat is kiiszom a bögrémből, hogy utána lerakjam a pultra. Tényleg fáradt voltam, meg az elmúlt napokban nem sokat aludtam.

Csak felvonom egy pillanatra egyik szemöldököm, de nem mondok semmit se. Nem tudok erről és nem is akarok erről még beszélni, hogy mi lesz vagy mi fog történni. Miként fogok esetleg az agyára menni és hasonlóak, vagy miként fogom elkövetni a hibáimat, ami miatt esetleg meggondolhatja magát. Zsong így is a fejem, nem kell nekem még több gondolkodás ilyen téren. Egy kis nyugalom és másról való beszélgetés teljesen jó lesz. Annak viszont örülök, hogy nem szólt amiatt, hogy kiszolgáltam magam a szekrényéből, de hát csak nem őriz semmilyen félve őrzött titkot. Érdekelne a felesége is, hogy milyen volt, vagy ki ő, de valahogy képtelen vagyok megkérdezni őt erről. Azt hiszem ez túl hirtelen és sok(k) lenne.
- Akkor ezt megbeszéltük. Lilahnak se lesz ellenére? – pillantottam a kutyára, aki úgy hevert ott, mint aki maga se tudja hirtelen, hogy ott maradjon vagy felkeljen. Amikor viszont meghallotta a nevét, akkor kicsit felkapta a fejét, mire egy apró mosoly kúszott az arcomra. Szerettem a kutyáját. Na, meg állatokkal mindig is könnyebben kijöttem, mint emberekkel. Emiatt is kivétel Cole, meg még jó pár dolog miatt, de most nem fogok erre se gondolni. Majd holnap, amikor egyedül leszek. Jahh, akkor talán képes leszek kicsit tisztán is gondolkozni, addig meg itt a tea, hogy „megrészegítsen”. Teát pedig megköszöntem, amikor ismét töltött nekem, én pedig jó pár kortyot ittam is egyből belőle, amikor viszont megláttam a reakcióját a fagyira, akkor csak elnevettem magam.
- Miért van az, hogy ha ilyenkor valaki fagyit kér, akkor az emberek legtöbb esetben így reagálnak rá? Nem csak nyáron lehet azt enni, hanem télen is. Vagy van erre valami fura törvény, ami hozzám még nem jutott el? – kérdeztem meg kíváncsian, miközben a bögrét szorongattam a kezemben és mögüle pillantottam ki, hiszen ismét felemeltem, hogy igyak belőle.
- Ennyire azért nem vagyok éhes, vagy hirtelen szőröm nőtt és kutyának nézek ki? – pillantottam körbe úgy, mint aki ezt akarja megállapítani, de aztán csak játékosan megrántottam a vállaimat, mert most még a farkasom is egészen nyugton volt.
- Ami azt jelenti, hogy majdnem egész nap itt lennék? – kérdezek vissza meglepetten, majd egy aprót az ajkamba harapok és lesütöm a szemeimet. – Nem tudom, talán az túl gyors lenne, nem? Már az is haladás lesz, ha nem szökök meg reggelre, de az, hogy ebédre maradjak vagy tovább… - sóhajtottam egyet, mert ez talán tényleg nem fog menni. Persze, az csak egy kaja, de akkor is hirtelen túl soknak tűnt, hogy nekem akarna főzni és a többi, mert még ki tudja, hogy mi jönne utána. Nem fogom azt mondani, hogy nem jó érzés, de hirtelen túl soknak tűnt így a korábbi jövök és lelépek dolog után. – Sajnálom… - csak ennyit biggyesztettem még oda a végére, de nem néztem rá, inkább csak a bögrémet néztem és a benne lötykölődő teát.

Nem hagyom magam mögött a zuhanyzót olyan gyorsan, mint ő tette, de annyira nem is zavar, hiszen részben megkapom azt, amire első pillanatban vágytam. A magányt, amit már túl jól ismerem. Igaz a mondás, hogy vannak magányos farkasok és én is az voltam, részben talán még mindig az vagyok. Magam sem tudom. Túl sok minden kavarok a fejemben. Ha esetleg találok női tusfürdőt, ha már múltkor volt habfürdő, akkor hátha az is maradt valahol, akkor azt használom, ha nem, akkor csak keresek valamit, amivel meg tudnék kicsit tisztálkodni. Sietve fel a földről a pulcsiját, amit korábban nyúltam le, illetve a melltartómat és a bugyimat is. Ha volt radiátor vagy bármi hasonló a fürdőben, akkor arra terítem ki az utóbbi kettőt, hogy minél hamarabb megszáradjon. Megtörlöm a hajamat is, amennyire csak lehetséges, majd jöhet a turbán belőle. A másikat meg magam köré csavarom, hogy utána elinduljak valami ruhát keresni magamnak, de magam sem értem, hogy miben reménykedtem. Nem hiszem, hogy női ruhákat rejtegetni valahol, de hát aki nem is keres, az nem is találhat semmi használhatót.
Végül marad a pulcsi, majd pedig lenyúlok egy boxert is. Sose voltam szívbajos és ha már a saját ruháim használhatatlanok jelenleg, akkor meg miért ne legyek már találékony. Nem akarok egész este a továbbiakban is törülközőben lebzselni. Amikor viszont meghallom a közeledő lépteit, akkor kérdőn nézek rá, miközben belebújok a pulcsiba is és megigazítom magamon.
- Itt aludnék? – kérdezek vissza kissé érthetetlenül, mert már aludtam itt, vagyis nem olyan módon, mint amit általában ez alatt értenek az emberek, így kíváncsian vártam a folytatást és a pontosítást, ami egészen hamar meg is jött. Közben pedig a törülközőt felvettem a kezembe, hogy utána kiterítsem valahova.
- Pedig abban jó vagyok, még zajt se csaptam sose, így okod nem lehet panaszra. – mosolyodom el, majd közelebb lépek hozzá és egy pillanatig habozok. – Nem ígérek semmit se, de talán meg lehet próbálni… - ha szerinte ez jó ötlet. A részemről tényleg fogalmam sincsen. Legalább annál később kell agyalnom ezen a sok dolgon, szóval miért ne. Bár az is tény, hogy mostanság túl jó alvó se voltam, hiszen tanulás és a többi szarság kavargott a fejemben, így lehet, hogy inkább rosszabbul jár, még ha a fárasztás része meg is volt a dolognak.
- Aki nem mer, az nem is nyerhet, igaz? – ebből pedig rájöhetett, hogy igen a válaszom, de továbbra se garantálom azt, hogy itt leszek reggel. Majd eldől, hogy miként fog működni a sajátos ébresztőm. Ezek után pedig elsétáltam mellette, kiterítettem a ruháim mellé a törcsit is, hogy utána lehuppanjak az egyik székre és megigyam a teámat.
- Van még? – kérdeztem meg kíváncsian és a bögrére mutattam, hogy értse mire is gondolok. Jól jönne még egy kis tea. – Fagyid véletlen nincs? – fura éjfél környékén, vagy ki tudja mennyi az idő ilyen kéréssel előállni, de hát sose szabhatott gátat semmi se annak, hogy éppen mikor akarok enni. Igaz, hogy egyre hidegebb volt az idő is, így nem kizárt, hogy nem is lesz, hiszen a fagyi nem télre való, de hát mindegy. Egy próbát megért.

- Ohh, akkor csak én vagyok kivétel ilyen téren. Jó ezt is tudni. – húztam tovább az agyát, mert na azért részben jó volt, hogy valamiben kivétel is vagyok számára, meg talán másban is, de most az mindegy. Nem akartam hirtelen gondolni a változásokra, meg arra, amiről még pár perce teát szürcsölgetve beszélgettünk. Most valahogy inkább csak kicsit teljesen meg akartam maradni a régi énemmel, ahol a kaland jöhet, de minden más nem. Meg amúgy is most itt vagyok, így kár is lenne azon agyalnom, hogy miként fog csukva maradni pl a lábam, ha esetleg olyan helyzetbe keveredek máshol, más valakinek a társaságában. Ahh, a pillanatot meg kell élni és én meg akartam élni ezt most vele, így minden ilyen dolgot inkább tovább űztem, hogy a piszkos fantáziájának egy része „megfertőzze” az én elmémet is.
Csak egy kihívó mosolyt kapott arra, amikor azt mondta, hogy majd bebizonyítja. Mintha csak biztatni akartam volna, pedig eleinte csak el akartam küldeni, hogy egy nyugodt kis zuhanyt vegyek, de hát sokszor nem jön össze az, amit szeretnénk. Talán pont a múltkori távozásomkor mondtam neki valami hasonlót, de okom panaszra egyáltalán nem lehet. Nagyon is kedvemre volt ez a fajta módosítása az eredeti tervemnek, hiszen tényleg igaz volt, hogy élvezni kell az életet és nem pedig csak keseregni felettem. A pillanat megélésével pedig semmi gond nem volt, hiszen könnyedén érte el azt, hogy a földi örömöket újra és újra átérezhessem. Ahogyan az se volt rám jellemző, hogy a nevét sóhajtsam valakinek, de hát ez a meglepetések estéje, így már meg se lepődök ezen.
A sóhajának köszönhetően ismét érzem, ahogyan a lábam köze is reagál rá, de ennek ellenére azért még kicsit őt is megörvendeztetem egy kisebb kényeztetéssel, hogy utána a dolgok tovább haladjanak már egy másik mederben. Egy olyanban, ami remélhetőleg az ő kedvére való is lenne. Amikor pedig felemel, akkor könnyedén fonom köré a lábaimat, miközben a hátam továbbra is részben a falhoz simul. Egy apró, de annál inkább kéjjel fűszerezett sóhaj hagyja el az ajkaimat, ahogyan egyre inkább belém hatol, és vélhetően kicsit talán még a körmeimmel is megszeretgetem a lapockájának a területét, de nem túl erősen. Hiába gyengéd, akkor is még mindig teljesen kitölt, majd amikor elkezd mozogni és csókjaival hinti a nyakam vonalát, akkor újabb sóhajt kelt életre, miközben a fejemet is kicsit megdöntöm, hogy jobban hozzáférhessen. Amennyire pedig lehetséges vele együtt mozgok, hogy a testünk mozgásának üteme kiegészítse egymást. A csókját pedig nemes egyszerűséggel viszonozom, amikor viszont még inkább ingerelni kezd lent, akkor csak belesóhajtok és egy aprót még véletlenül sikerül is talán alsó ajkába harapnom, ahogyan pedig egyre közelebb a gyönyör, úgy változik a tempó, míg végül nem sokkal előtte el is ér ismét a mindent elsöprő érzés, hogy utána ő is kövessen benne. Érzem, ahogyan megtölt, mire testem újra kicsit megremeg… Szaporábban veszem a levegőt, amikor fejét a vállamhoz hajtja, akkor amint sikerült kicsit visszanyernem a normál állapotomat egy apró csókot nyomok a fejére. A szívem még mindig majd kiugrik a helyről, de valahogy most még ez se érdekel. A mosoly könnyedén szökik az arcomra, miközben a víz továbbra is csak úgy folyik ránk, mintha az akarna lehűteni minket.
Ha pedig sikerült visszanyernünk az erőnket, a normál állapotunkat már egészen, akkor szép lassan a lábaimat is lefelejtem róla, hogy ismét a saját lábaimon álljak. Ha engedi, akkor előtte még csókkal ajándékozom meg, kicsit talán még mindig a korábbi mámorban úszva, majd pedig vizes hajamba túrok .Szavak viszont továbbra se hagyják el az ajkaimat, inkább csak a fejemet még rövid ideig a mellkasának döntöm, majd idővel végül elkezdek megtisztálkodni, hogy utána egy újabb törölközött nyúljak le és azt csavarjam magam köré.

- Ezt nem tagadom. Bár nem tudhatom, hogy milyen vagy másokkal, így… - nincs is mihez viszonyítanom, de az tény, hogy nem vagyok éppen szentnek nevezhető. Főleg, ha mások húzásáról van szó, vagy éppen pofára ejtéséről. De hát kellenek ilyen nők is a világba, mert nélkülük unalmas lenne az élet és minden pasi egója kissé túl magasan lenne az egekben. Néha kellenek olyanok, akik letörik kicsit az „szarvukat”, ami néha könnyebb, míg máskor nehezebb.
- Mert ha nem, akkor mi lesz? Megbüntetsz, vagy bebizonyítod, hogy rád illik ez a név inkább, mintsem másokra? – még szép, hogy ráértettem, de olyan, hogy egyszerű igen nálam nem túlzottan létezik, így talán annyira nem is csoda, hogy most se kapott egyszerű választ. Szerintem már akkor kezdene el aggódni, hogy valami baj van, ha csak annyit mondanék, hogy igen vagy éppen nem. Szóval mindegy is, teljesen az ember nem tud csak úgy megváltozni 20 év után. Persze, még előttem az élet, de akkor is.
Gyengédsége könnyedén észrevehető, de nem is bánom, ha nem éppen egy őrült együttlétben lesz most részem, hiszen zseniális abban, ahogyan a testemmel játszadozik. Mintha csak valami zseniális zenész lenne, aki a tökéletesen hangszeren játszik, miközben néha tényleg elő- előcsalogat egy-egy hangot belőlem is, hiszen nem vagyok szobor. Nagyon is hatással van rám az, amit művel. Erről pedig nem csak a testem reakciói dalolnak neki, hanem a néha ajkaim között kiszökő sóhajok is eléggé árulkodóak szerintem és az is biztos, hogy azért így még inkább biztos lehet abban, hogy tökéletesen egyre inkább őrületbe kerget, míg végül az orgazmus át nem járja a lényemet.
Nem sok „pihenőt” kapok, hiszen hamarosan újra lecsap, mintha csak nem hullottam volna már így is darabokra a játékának köszönhetően. – Cole… - csak ennyi hagyja el az ajkaimat sóhajba ágyazva, ahogyan egyre inkább kezd bekebelezni az a jól ismert érzés is. Tény, hogy volt már olyan, amikor remek színészi alakítást nyújtottam hasonló helyzetekben, de ez most nem az volt egyszer se. Tényleg képes volt könnyedén megbolondítani a testemet és elérni azt, hogy a mámor átjárjon. Miután másodjára is átlendültem azon a bizonyos határon, csak még inkább hevesebben kapkodtam a levőt és próbáltam rendezni a soraimat, ami nem volt éppen egyszerű, de nem is volt lehetetlen.
Amikor ajkaimra csap le, akkor egy pillanatra belemosolygok a csókunkban, de könnyedén húzom magamhoz közelebb, ha engedi. A melleimmel való játszadozása meg nem éppen segít abban, hogy tényleg összeszedjem magam, de aztán könnyedén veszi a kezébe az irányítást, hiszen másik kezével könnyedén viszi a kezemet az ő legérzékenyebb pontjához. Jó érzés volt érezni azt, hogy mennyire képes voltam őt megőrjíteni már csak a testem játékával vagy a sóhajaimmal, de bármennyire is szerettem volna neki is örömet okozni, úgy, ahogyan ő is okozott nekem.  Tudtam, hogy most nem túlzottan menne hála a korábbi kis műsorának, hiszen még mindig nem sikerült teljesen összekapnom magam, így csak a kezemmel kezdtem el őt kényeztetni rövid ideig, hogy utána tudtára adjam azt, hogy minek is örülnék még inkább a korábbi kényeztetésén felül. Szerettem volna újra érezni őt, hagyni azt, hogy újra kitöltsön és együtt élhessük át a földi örömöket, ha ő is benne volt...

Nem feleltem semmit se, csak bólintottam, mert nem akartam még inkább belegondolni ezekbe a dolgokba jelenleg. Egyszerűen ahhoz túlzottan is nagy volt a káosz. Egyszerűen még magam sem tudtam, hogy mi lesz ezek után. Inkább csak elhatároztam, hogy most jól fogom érezni magam és az este adta lehetőségekkel nagy valószínűleg élni fogok, a többivel meg majd ráérek reggel foglalkozni. Amúgy se voltam olyan, aki előre megtervezett mindent. Szerettem a spontán dolgokat és az őrült tetteket, meg a váratlan helyzeteket is, így nem akartam még inkább a félelmeimet táplálni és erősíteni magamban az agyalásommal. Ráérek majd akkor, amikor még inkább szembe kell néznem mindazzal, ami most a felszínre került.
- Valóban így lenne? Szóval az én fantáziám piszkosabb lenne, mint a tiéd? Hmm, nem tudom, hogy ez most inkább hízelgő, vagy nem. – szórakoztam tovább vele, hiszen ha tényleg igazak a megérzéseim és ő se egyszerű ember, akkor ki tudja, hogy mennyi idős. Meg amúgy is ember időben nézve is egészen fiatalka voltam még. Így kérem szépen, nagyon is lehetséges, hogy ő fog megrontani.
- Milyen magabiztos valaki, csak a végén nehogy alulmaradj az egyszerű zuhanyzással szemben. – kacsintok rá kissé pimaszul és kuncogva, hiszen vélhetően tényleg mindent be fog vetni, csak győzzem erővel és nehogy a végén esetleg a lábaim adják meg magukat, ha tényleg olyan helyre tévedne akár a kezével, a szájával, vagy bármivel, hiszen már párszor bebizonyította azt, hogy nagyon is érti a „dolgát”.
- Vagy talán maga az ördög, vagy a galád csábító… - morfondíroztam kissé hangosan, de a mondatott már biztos nem fogom befejezni. Ahh, nem olyan vagyok, aki egyszer félbe hagyj valamit, akkor azt hirtelen mégis csak befejezné.
Hamarosan pedig el is kezdi az csábításomat, hogy ő győzzön a zuhanyzással szemben. Egyáltalán nincs ellenemre az, amit művel. Még akkor se, ha pontosan részben tisztánlátás miatt választottam a zuhanyzást az a kútban köt ki. Csak tudnám, hogy miért is van rám ekkora hatással, akkor talán meg lenne az ellenszerem is rá részben, hogy néha kissé féken tudjam tartani, hogy ne legyen képes ennyire könnyedén elvenni az eszemet. Az ujjának galád játékának köszönhetően pedig egyre többször rándul görcsbe a lábam köze és szinte sóvárgok már azért, hogy megérintsem őt is, vagy csak érezhessem őt, de ő azért jól szórakozik, ebben biztos vagyok, hogy ennyire tud ingerelni a tettével. Aztán végül megkegyelmez és gyengéd, ugyanakkor ingerlő játékát érzem ahogyan ajkának a játékával is egyre inkább ingerel és a testem egyre inkább kezd felhevülni.
Pillanatokkal később szemben találom velem magam, a csókját könnyedén viszonozom, miközben egyre inkább hátrálok, még a hátam végül nem a falnak simul, mintha csak ez is azt akarná kifejezni, hogy nincs hova menekülnöm.
Könnyedén éri el, hogy a testemet még inkább őrületbe kergesse azzal, amit művel. Ahogyan melleimmel játszadozik, hogy utána egyre lejjebb és lejjebb haladjon. Könnyű szerrel rakhatja a lábamat a vállára, hiszen egészen hajlékony vagyok. Ellenkezésbe meg nem is bírnék kezdeni, hiszen a játékainak köszönhetően egyre inkább elkezdek széthullni. Ahogyan pedig lecsap ajkával, nyelve játékával, vagy éppen az ujjaival, úgy hagyja el egy-egy sóhaj néha az ajkaimat, míg egyre inkább közelebb nem sodor ahhoz a bizonyos ponthoz. A kezem könnyedén siklik hol a hajába túrva, míg máskor a falakon, mintha csak meg akarnék valamiben kapaszkodni és ha engedi, akkor hamarosan a testem végül meg is adja magát egy kéjes sóhaj kíséretében. A mámor lecsap kegyetlenül és szétcincál, mint már vele oly sokszor. Mellkasom pedig sietve emelkedik, miközben próbálom visszanyerni a normális légzésemet.

- Pasik…. – forgatom meg a szemeimet is kissé drámaian, de nem akarom tovább boncolgatni ezt a témát, hiszen felesleges lenne. A múltan változtatni nem lehet, a jelenen és a jövőn igen, meg azt hiszem, hogy csak az számít, hogy most itt vagyunk és nem éppen úgy néz ki, mint akik meg akarnák egymást enni. Inkább sokkal „rémisztőbb” dolog kezdődik el, legalábbis számomra az, ahogyan ő is többször utalt már rá, hogy számomra ez újabb dolog, mint neki. És ekkor eszembe jut az is, amiről múltkor elszólta magát, a felesége. És ettől akaratlanul is rossz érzés kerít hatalmába, hiszen egyszer már boldog volt, talán én sose leszek képes annyira boldoggá tenni őt, vagy hasonlót elérni nála. Na, meg nálam sokkal normálisabb, érettebb nőszemélyt is könnyedén találna magának.
- De biztosan, viszont ha összefogunk ellened, akkor… - pillantottam a kutyusra, aki úgy figyelt minket, mint aki értene minden egyes szót és talán így is volt. Talán a csajok egyszer összefognak ellene. Jesszusom, mire is gondolok? Sose aludtam még itt, sose volt ez hosszabb egy-két kellemes pillanatnál és utána távoztam is, most meg… Tényleg valami nagyon nincs rendben, legalábbis szerintem, Cole meg szerintem tuti élvezni, hogy a változás részben kezdetét vette. Számomra viszont ez túl gyors. Tényleg szükségem lesz egy kis friss levegőre, vagy zuhanyzásra, hogy észhez térjek.
- Muszáj, ha az embernek nem akad segítsége. – mondtam kissé lebiggyesztett ajkakkal, de hát ez se volt komoly. Az pedig, hogy nézte a műsort nem túlzottan tudott zavarba hozni. Nem először lát már ádámkosztümben, és nem is ő az egyetlen férfi, aki így lát. Másrészt, eddig a zuhanyzást megtartottam tényleg csak magamnak, de azt hiszem most ennek is lőttek. Még egy újdonság.
- Valóban van ilyen mondás, de nem hiszem, hogy most ez erre igaz lenne, meg az arckifejezésedből úgy ítélem meg, hogy inkább még piszkosabb lett. Még a végén megrontasz. – mosolyodtam el, ahogyan egyre közelebb ért, mielőtt a csókjával jutalmazott volna meg. Jó érzés volt érezni ismét ajkának, a nyelvének a játékát, ahogyan együtt veszünk el egy „őrült” tánc kezdetében.
- Hmm, ki tudja. Lehet kicsit, mert elveszed az eszemet és a piszkos fantáziádat átragasztod még a végén rám is. – mondtam neki kissé úgy, mintha a válaszomon gondolkoznék is, de közben könnyedén simítottam végig újra és újra a tarkója vonalán. Majd kicsit távolabb léptem tőle.
- Ohhh, ha tudnád a választ, akkor… - direkt nem fejeztem be, hanem inkább pontosan olyan pimaszul feleltem, mint amennyire ő tette. Amikor pedig egyre közelebb jön, akkor csak kíváncsian figyelem őt, amikor viszont mögém sétál és megérzem ajkainak a játékát a nyakam vonalán, akkor csak egy aprót sóhajtok, miközben egyre lejjebb vándorol a keze is. Egyik részem azt mondta, hogy állítsam meg, de végül a másik győzött, így könnyedén hagytam azt, hogy ismét magával rántson a „bűnbe” és a piszkos kis fantáziája életre kelljen.

- Jóóó, nem is várom el azt, hogy a nap 24 órájában elérhető légy. Mind a kettőnknek meg van a saját élete és ezt tiszteletben tartom, de azért nem lesz remélem olyan mint most. Tudod, egy hét eltelt és még egy üzenetet se írtál, félre ne érts. Nem fogom a nyakadon lógni állandóan, ahogyan mindennap se várom el, hogy üzenj és hasonlóak, de azért néha életjelet adhatsz magadról, mert mielőtt idejöttem erősen gondolkoztam azon, hogy ne tegyem, mert vélhetően nem is hiányoztam neked. – fejtem ki a következtetésemet, de hát nahh. Szerintem teljesen jogosan fordult meg a fejemben az, hogy egy hétig némaságot fogadott és egy olyan vita érthető volt, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy meggondolta magát és többé látni se akar. De hát szemmel láthatóan eme rizikók se voltak elegek az életnek, mert még az esőnek is le kellett szakadnia és bőrig kellett áznom, miközben vártam arra, hogy megjelenjen Cole. Fogalmam sincs, hogy meddig ültem volna ott, ha nem toppan még be akkor se.
- Pontosan, és még mellé igazán aranyos, ahogyan bújik és vele még egyszer se kaptam össze. Azt hiszem, hogy túl nagy előnnyel indul, csak a végén nehogy helyet cseréljetek, mert befoglalom vele az ágyadat. – villantottam igazán ártatlan mosolyt, hiszen képes lennék rá, hogy odacsalogatom és vele alszom be. Persze csak egyszerű alvásra gondoltam, ami nem ritka olyanoknál, ahol van kutya is, hogy bemászik az ágyba. Természetesen Lilah jól nevelt, de attól még imádok mindenkit a bűnös útra csábítani és pont vele ne tenném meg?
- Ohh, ne nézz így, mert a végén kitiltanak a fürdőből. – szívom tovább a vérét, mielőtt még elindulnék a fürdő felé, mert most tényleg nem azért cukkoltam őt. Inkább csak megszokásból. Kissé fáradt voltam, meg amúgy se ártott volna elkezdenem helyre rakni kicsit a fejemben a dolgokat. Az ajtót könnyedén csuktam be magam mögött, persze nem zártam be, de akkor is, amikor meghallom a füttyentést, akkor csak megrázom a fejemet és megfordulok.
- Nem mondták még, hogy szemtelen vagy? – kérdeztem meg pimaszul egy féloldalas mosoly kíséretében. – Valahogy sejtettem, hogy nincs ellenedre, de akkor már miért nem segítesz inkább? – kihívóan tekintettem rá és a hangomban is megtalálható volt, de végül inkább segítettem magamon, hiszen annyira sok ruha nem volt rajtam.
- Ohh, és úgy gondolod, hogy ez lenne a legmegfelelőbb hely hozzá? – majd azzal a lendülettel rövid időre ismét az ajtóra mutattam, de már nem vártam meg a válaszát se, egyszerűen csak beléptem a zuhany alá, majd megengedtem a jó meleg vizet, hogy lemossa rólam az utca porát, meg Lilah szagát.
Amikor viszont ő is követ, akkor csak hitetlenkedve rázom meg a fejemet, de a csókot könnyedén viszonozom, miközben a karomat a nyaka köré fonom. – Ezek után mindig társaságra számíthatok? – nem minta ellenemre lett volna, de legalább akkor előre felkészülök, de mielőtt válaszolhatott volna csöppet se leplezve pillantottam végig rajta és egy aprót az ajkamba haraptam, hiszen tetszett az, amit láttam.