- Igen, azóta se próbálkozik, max szavakkal próbál szívatni, de valahogy mindig ő jön ki szarul belőle. – rántom meg a vállaimat tökéletesen ártatlanul, pedig ő is és én is tudjuk, hogy nem vagyok az. Eléggé a helyén van a beszélőkém is, így ilyen téren egyáltalán nem kell félteni. Meg tudom védeni magam. – Meg ha nem higgadna le, akkor még lehet belőle vacsora is. – totálisan nem komolyan mondom, hiszen azt se tudom, hogy Cole tudja-e már, hogy mi vagyok valójában. Mert ha igen, akkor annyira ez a beszólás nem lesz vicces. Főleg, hogy én tudom azt is, hogy tényleg képes vagyok csak úgy elvenni életet, ha éppen nem bírom uralni a bennem lakozó fenevadat is, részben ezért se árt tudnom a határaimat, mert különben rohadt nagy szarban lehetek.
- Szóval fejfájást szoktam okozni? Hmm, akkor jobb vagyok, mint gondoltam. – felelem mosollyal az arcomon, majd nyomok egy puszit a homlokára, mintha csak jelképesen tova akarnám űzni a most nem létező, de későbbiekben talán létező fejfájást.
- Rendben, ha bármi baj lesz, akkor hívni foglak, vagy csak beállítok, mint derült égből a villámcsapás. De nem ér kinyomni a telefont, se eljátszani azt, hogy nem reagálsz, én meg igyekszem nem kissé eldurvult buliban zaklatni téged, ahogyan most tettem. Bár az még nem is volt annyira vad. – gondolkozom kicsit hangosan, de értheti a célzást, hogy nem fogom csak úgy zaklatni őt. Meg van mind a kettőnk élete. Neki ott a munka, nekem meg az egyetemen. Amúgy se tudom, hogy ennek az egész próbának mi lesz a vége, hiszen kár lenne tagadni, hogy nem tartok valami rossz végkimeneteltől, hiszen az annyira rám jellemző lenne. Főleg, hogy sokszor igazából úgy cseszek el dolgokat, hogy nem akarok. Abban pedig csak reménykedek, hogy idővel se fog változni a helyzet. Most józanul jöttem, így azt hiszem, hogy már ez is fél siker, vagy valami olyasmi.
- Még szerencséd, hogy ezt mondod, vagy most változná békává. – s azzal a lendülettel kicsit megbököm az orrát is, mintha éppen most akarnék varázsolni, de nekem csak farkas gének jutottak, más nem. Amikor viszont a kezemre ad egy puszit, akkor elmosolyodom, majd amikor megszólal utána, akkor hangosan elnevetem magam.
- Milyen finnyás lett valaki hirtelen, másrészt meg meg ne próbáld! Lehet, hogy csak ügyesebb, mint a gazdája. – húzom kicsit az agyát, majd újra kezembe veszem a bögrémet, hogy kortyollak belőle párat. – Hmm, ha meg tényleg ennyire elviselhetetlen a szagom, akkor azt hiszem, hogy nincs mit tenni, mint egy fürdőt venni és újra elcsaklizni egy törölközőt. Kár, hogy valaki már egyből azzal kezdte, így kimarad a jóból. – suttogom a fülébe a szavakat, mert miért ne szívatnám? Én ilyen voltam és szerintem ebből sose fogok kinőni, ha pedig engedi, akkor le is „ugrom” a pultról. Amennyiben pedig jönne utánam, úgy a kezem a mellkasára siklik és megállítom. – Nem mondták még, hogy a túl sok fürdés ártalmas a bőrnek? – billentem oldalra kicsit a fejemet, és a mosolyom minden, csak ártatlannak nem nevezhető.

- Az még annyira nem érdekelte volna, hogy kiütötted az egyik legjobb játékosunkat, hiszen mindenki tudja róla, hogy mekkora egy tuskó. Hmm, talán az, ahogyan visszamentem a koleszba? – kérdeztem meg kissé költőien, mert nem hiszem, hogy ő is szeretne arról beszélni, ami múltkor történt, de szerintem már leesett neki, hogy a legjobb barátnőmről lehet szó, így egy percig se kellene abban kételkednie, hogy nem tudja azt, ami itt történt. A betörésre meg inkább nem reagálok semmit se, mert már volt olyan, amikor betörtem én is valahova, de ezt  talán nem pont egy zsarunak, vagy részben annak kellene részleteznem. Még a végén tényleg egyszer engem kell kihozni a sittről és nem az apámat, ahogyan múltkor.
Kicsit felvonom a szemöldökömet, amikor azt mondja, hogy nem hangzik furán, de nem mondok semmit se. Szerintem az arcomra szökő grimasz is eléggé beszédes, mintha hirtelen csak azt várnám, hogy ebből valami tréfa fog születni vagy már én se tudom. Túl sok az újdonság, a káosz meg nemhogy csökkenne, de egyre nagyobb is lesz mélyen legbelül. Kíváncsian figyelem őt, azt, ahogyan egyre közelebb jön. Amikor meg megáll velem szemben, akkor csak kérdőn pillantok rá és csöppet se zavar a közelsége.
- Hmm… - először csak ennyi hagyja el az ajkaimat, mert számítottam arra, hogy lesz valami, amitől tényleg meg kéne válnom, de magam sem tudom, hogy ez mennyire fog menni. – Szóval azt mondod, hogy a kalandvágyó énemet ilyen téren féken fogom tudni tartani? Nem ellened szól, de én nem hiszek ebben, hogy ne csinálnék olyan botlást, amivel végül megbántalak és pontosan úgy dobsz el majd, mint ahogyan a szüleim tették már meg annyiszor. – csúszik ki az ajkaim között a korábban említett pinpongozás konkrétabb változata. Ahogyan azt is nehezen tudom elhinni, hogy esetleg arra vágyna, hogy esetleg egy-egy eldurvult buli után állítsak be ide, vagy ne adj Isten olyan helyzetbe kerüljek, ami miatt őt kell hívnom, mert annyira szorul a húrok a buliban. Általában tudom hol a határ, de félek attól, hogy részben még mindig menekülni akarnék.
- Az tény, hogy a kutyád nagyon (is) imád és én is őt. – pillantottam a nem túl távol heverő Lilah-ra, aki kicsit fel is kapta a fejét, amikor az ő nevét kiejtette a gazdája, majd Cole-ra pillantottam. – Ha belevágunk, akkor megígéred, hogy türelmes leszel és nem vágsz ki az első (pár) baklövésem, elcsúszásom után? – pillantottam kérdőn arra a férfira, aki miatt talán hajlandó lennék változtatni kicsit, nem sokat, de egy kicsit mindenképpen. Aztán pedig majd eldől, hogy mi lesz, hiszen ha fontosak vagyunk valakinek, akkor nem akarnak megváltoztatni minket, de az egész fair ajánlatnak tűnik, hogy csak ő legyen az egyetlen férfi az életemben. Ez talán még menni fog, a többi meg… Ki tudja…
- Miért nem néznéd ki belőlem? – kérdeztem meg kissé pimaszul. – Talán csak szeretem gyűjteni a szuveníreket, amúgy meg a koleszban van és … de úgy mentem egészen odáig vissza. Legalább másoknak is jó estét szereztem. – mosolyodom el könnyedén, hiszen így belegondolva tényleg eléggé őrült tett volt. – De hát te mondtad, hogy a vad és őrült énem maradhat, nem? Vagy már meg is gondoltad volna magad? – fontam a nyaka köré a kezemet, hogy a tarkóján, fején simítsak végig gyengéden.

Nem feleltem semmit se, hiszen nem vártam el tőle, hogy magyarázkodjon. Ő is tudta jól, hogy a múltat úgyse lehet semmisé tenni, nekem meg nem volt kedvem megint összekapni, ahhoz túlzottan is fáradt voltam. Az éjszakai tanulás néha eléggé kimerítő tud lenni, de ha az ember egy fontosabb vizsgára tanul, akkor úgyse tehet mást se. Persze, a pihenés helyett inkább bulizni mentem, míg végül ázott verébként ki nem kötöttem itt. Még mindig nem tudtam, hogy pontosan mit is akarok, vagy mit kéne tennem. Ez nagyon nem rám vallott, de legalább idővel megtaláltam a szavakat is és beszélni kezdtem. Persze arról fogalmam sem volt, hogy mennyire fogja megérteni azt, amit gondolok, érzek, hiszen ez csöppet se könnyű számomra. Szerintem még a pokolba is egyszerűbben lejutnék, mint ezekről a dolgokról beszélnék, de azért csak összejön, de persze ekkor egy váratlan vendégnek be kellett toppannia. Természetesen én is lehettem volna annyira okos, hogy legalább írok neki egy sms-t, hogy ne aggódjon, de ha zárt ajtón keresztül bejutott, akkor abban is biztos voltam, hogy nem egyedül jött, hanem Thomaso is itt van, aki szintén nem egyszerű halandó, hanem warlock, így számára egy zárt ajtó baromira nem akadály. Még idejében sikerül kapcsolnom és jeleznem, hogy Cole ne tegyen semmit se.
Ha nem is egyből, de azért idővel sikerül lerendeznem Mira-t is és kizárnom a lakásból ismét. Biztos vagyok abban, hogy még egy darabig ott ácsingózott, amikor viszont Cole megszólal, akkor csak sóhajtok egyet.
- Komolyan, és még én vagyok gyerekes. Ha egymásnak estek, akkor inkább ti lesztek azok. – elhiszem, hogy nem kellett volna ide beállítani, de nem kell egyből egymásnak esni. – Csak aggódott és nem túlzottan kedvel téged, de nem akarna bántani téged, amíg te nem bántasz engem… - tettem hozzá őszintén, mielőtt esetleg ebből újabb veszekedés lenne. Én nem fogok köztük dönteni és ezt senki se várja el tőlem. Én mind a kettőnek a motivációját megérti, de arra rohadtul nem vágyom, hogy egymásnak is essenek, mint két idióta.
Csak megrántottam a vállaimat, hogy felőlem térjünk vissza, de hirtelen már azt se tudtam, hogy mit mondtam el és mit nem. Remélhetőleg ő át fogja venni a stafétát és ő szólal meg hamarabb. Legalábbis ebben nagyon reménykedtem. Amikor öntött nekem is teát, akkor csak megköszöntem, majd a kissé még mindig átfagyott kezeim közé fogtam, hogy még inkább felmelegítsen, ha nem mentünk a kanapéhoz, akkor csöppet se aggódva azon, hogy mennyire illik és mennyire nem, de felültem a pultra és úgy szorongattam tovább a bögrémet, miközben hallgattam őt.
- Fogalmam sincs… - először csak ennyi csúszott ki az ajkaim között, mielőtt megfújtam volna kicsit a teát, hogy utána inkább igyak belőle. – Lehet, de azt se tudom, hogy mit kéne tennem, vagy miként működik ez bár mennyire is furán hangzik. – sóhajtottam egyet és már a saját kis szánalmomon nevettem, hiszen ennyire idióta is csak én lehetek, hogy olyat akarok megpróbálni, ami azt se tudom milyen fán terem.
- De gondolom, lennének szabályok is, hogy miket lehet és miket nem, ha igen a válaszom, vagy tévednék? – mert ezzel együtt jönne a változás, a kevésbé bulis élet, a nem túlzott mások ágyába való mászás és a többi, vagy tévednék? Őszintén fogalmam sincs, hogy ő miként akarja megpróbálni ezt, hiszen tényleg olyanok vagyunk, mint az érem két oldala.

Könnyedén burkolózom némaságba, de mintha így legalább egy kis időt nyerhetnék. Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége, ahogyan azt se tudom, hogy miként kezdjek hozzá. Tárgyalásokon is adódhatnak váratlan helyzetek, de még azt is könnyebben tudom kezelni, mint ezt az egész helyzetet. Nem kellett volna idejönnöm, hiszen folyamatosan csörög és rezeg a telefonom is, amióta kiszálltam a kocsiból, de most nem akartam Mirával se beszélni. Tudtam jól, hogy rohadt dühös lenne, így inkább miután kiszolgáltam magam ruhával kapcsolatban, egyszerűen csak ismét leültem a földre és hagytam, hogy Lilah a fejét az ölembe rakja és úgy simogattam őt, amíg Cole nem végzett a zuhanyzással. Jobb lett volna, ha felülre is vesz valamit, de nem tettem szóvá. Csak menni fog így is a koncentrálás, mert meg kell hagyni így is remekül el tudta vonni a figyelmemet.
- Nem, dehogy. Nyugodtan csinálj. – mondtam egy kisebb sóhaj keretében, de még mindig nem mozdultam meg. Egy tea jót fog tenni, de lehet az alkohol nagyobb segítő lenne most, hogy végre megeredjen a nyelvem is. Beszélni akartam, de most megint inkább távoznék. Lassan már magamon se igazodom ki, de azt is tudtam, hogy egy csettintésre nem lehet ezt helyre hozni. Mintha csak egy ugyanazon érme két különböző oldalai lennénk, vagy nem is tudom, hogy mi lenne a legjobb. Jók vagyunk együtt, de ennek ellenére meg van a mi kis saját életünk is, ami pedig könnyedén éri el azt, hogy a két oldal ne sokszor érhessen egymáshoz. Na jó, ez eléggé zavaros és idióta lett, inkább sietve el is engedem a gondolatmenetemet.
Amikor viszont maradásra kér, akkor csak bólintok egyet és a karomat csak összefontam magam előtt. Ez így remek lesz, ha nem fogok beszélni, csak bólogatni és hasonlóak, mert akkor sehova se fogunk haladni. Amikor pedig közelebb jön, akkor nem hátrálok, ahogyan a kezemet se húzom el. Csendesen hallgatom azt amit mond, miközben néha lesütöm a szemeimet is.
- Igazából magam sem tudom, hogy haragszom-e rád, vagy csak túlzottan fájnak a szavaid. Sose gondoltam volna azt, hogy részben kicsit is akár annak tartasz. – vallom be a dolgot és érezheti, hogy nem akarok veszekedni, hanem beszélni szeretnék róla, mert ezt nem olyan könnyű kiűzni a fejemből. – De valahogy ennek ellenére se tudtalak kiverni a fejemből…- teszem hozzá egy kisebb habozás után, hiszen ez az igazság, a kezemre adott csókja pedig eléggé meglep. Ebből pedig sejtheti, hogy megpróbáltam kiverni, de sikertelenül. Vélhetően tényleg akkor részben a vesémig látott, vagy ki tudja.
- Megannyiszor végig gondoltam ezt a helyzetet, de valahogy most még se találom a szavakat. Csak annyit, hogy sajnálom én is a múltkori veszekedést és szavakat, meg tetteket… - pillantok rá kissé óvatosan, hiszen ez a szó se túl sokszor hagyja el az ajkaimat. - Viszont nem tudom, hogy mit vársz tőlem. Nem tudom azt garantálni, hogy megváltozom, hogy csak te leszel és senki más. Én nem vagyok olyan Cole. Én sose kötődtem senkihez se előtted, sose állt előttem semmi ilyen példa. Egykoron velem pinpongoztak, és talán emiatt döntöttem úgy, hogy senkitől se fogok függeni többé és a magam ura leszek, de azt is tudom, hogy nem akarlak elveszíteni… - pillantottam le a földre, miközben egyhelyben kicsit topogtam, hiszen most már tökéletesen láthatta a bennem lakozó kettőséget és a múlt kicsit elkezdett felszínre is kerülni. De mire bármi mást mondtattam volna csak arra lettem figyelmes, hogy valaki elkapja a kezemet és elkezd magával rántani.
- Csak úgy eltűntél, "kiugrottál" a taxiból! Én meg szívrohamot kaptam, hogy merre lehetsz egy ekkora viharban! – üvöltötte le a következő pillanatban a fejemet Mira, majd amikor meglátta Cole-t, akkor csak beintett először neki. – Te meg maradj távol tőle! Nem te kapartad össze, miután egy hím soviniszta disznó elmondta őt szajhának, meg a többi szépséget!  Persze, ha a férfiak vándorolnak egyik ágyból a másikba, akkor az természetes,de ha egy nő! Akkor az már szajha! Te meg öltözz, mert megyünk! - azzal az ajtó felé vonszolt a barátnőm, amerről érkezett is egy szempillantás alatt. A cuccaimat könnyedén kapta fel a földről, de mielőtt magával ránthatott volna az ajtón túlra csak megrántottam a kezemet.  
- Maradok! – csak ennyit mondtam, majd közelebb léptem hozzá. – Minden rendben lesz -súgtam úgy a fülébe, hogy azt csak ő hallhassa, majd pedig a cuccaimat visszavettem tőle, hogy újra a földre ejtsem. Láttam a szemében az aggódást, majd Cole-ra pillantott, ha esetleg előmászott a konyhából és újra rám. Én csak bólintottam, mire ő megölelt és súgott valamit, majd el is tűnt olyan gyorsan, ahogyan jött. Én pedig becsuktam az ajtót, majd neki dőltem.
- Sajnálom, nem tudtam, hogy be fog toppanni… - pillantottam a férfira, aki képes volt olyan dolgokat elindítani bennem, mint még senki előtte és ez megrémisztett. Túlzottan. Abban pedig reménykedtem, hogy ezek után nem akar engem kidobni innen, hanem tényleg meg tudjuk beszélni. Ha nem küldött el, akkor lassan beljebb sétáltam, majd pedig megálltam a közelében és úgy figyeltem őt.

A válaszára nem kap már semmit se, hanem inkább csak bemutatok neki, hogy elmehet tényleg a jó francba. Remek, még tagadni se próbálja azt, hogy részben szajhának néz, de bezzeg, ha egy férfi mászik ki az egyik ágyból a másikba, akkor az teljesen másabb dolog. Tényleg elmehetne már a meleg féltekére, így ezek után nem csoda, hogy inkább amellett döntök, hogy inkább felkapom a cuccaimat és távozok. Még az se érdekel, hogy egy szál törülközőben vagyok. Legalább lesz egy jó napja az embereknek, vagy a Taxisnak, de onnantól kezdve tényleg csináljon azt, amit akar. Én se voltam szent, de legalább nem illettem semmi olyan jelzővel, ami nem volt jogos és még utána meg se próbálta javítani… Ahogy pedig erre gondoltam nem hogy lehiggadtam volna, de még idegesebb lettem és tényleg alig vártam, hogy végre elhúzhassam még a csíkot a háza elől is és úgy a közeléből, ahogyan van.


Voltam annyira büszke nőszemély, hogy ezek után még szép, hogy nem kerestem telefonon és az se hatott volna meg, ha ír, de hát nem írt és nem is hívott. Ez pedig bosszantott. Persze közben pedig azon voltam, hogy minél hamarabb elfelejtsem őt, de hát tehettem bármit, akkor se ment. Szerencsére legalább most a tabletták se hagytak cserben, így nem kellett félnem attól, hogy bármilyen következménye lenne az ostoba felelőtlenségemnek. Ez pedig kicsit azért megnyugtatott, mert fordított esetben fogalmam sincs, hogy mit is tettem volna. Mindegy erre már nem kell gondolnom, de az is igaz, hogy abban az egy hétben se feküdtem le senkivel se, a bulizás se ment úgy, ahogyan régen. Mira sokszor húzott is miatta, de belátta ő is, hogy a vizsgám most fontosabb számomra, mint bármi más és legalább addigra se Mr. idióta Gibsonra gondoltam. És már az is haladás volt.
Fogalmam sem volt arról, hogy mi ütött belém, amikor egyszer csak kiszálltam a kocsiból és pont abba az irányba sétáltam, amelyiktől ugyanakkor legszívesebben el is futnék. A lábaim viszont vittek, a magassarkúm könnyedén koppant az utcakövön, miközben a kabátomat egyre inkább összefogtam magam, hiszen az alatta lévő ruhát nem éppen már a hidegebb őszre találták ki, de valahogy ez se érdekelt. Felejteni akartam, végre jól érezni magam és mondhatni kúrálni magam, de aztán az élet közbe szólt, hiszen a bulizás és a mulattság helyett inkább valakinek a lépcsőjén dekkoltam, hiszen az ajtó nem nyílt, hiába kopogtam és ha ez nem lett volna elég, akkor még az eső is rákezdett. Kínomban már szinte elnevettem magam, de akkor se mozdultam meg. Nem érdekelt már az eső, se a hideg se, inkább csak neki dőltem a korlátnak, ha volt a lépcső mellett és hagytam, hogy az eső szétáztasson.
Fogalmam sem volt arról, hogy már mennyi ideje ülhetek itt, amikor egy kutya dugta oda a fejét, mire csak elmosolyodtam.
- Szia Lilah! – mondtam neki mosolyogva, majd nyomtam egy puszit a vizes fejére, mire ő csak még inkább körbe akart nyalni. Nevetés könnyedén tört fel a torkomból, ahogyan a fejemet is sietve kaptam fel, hogy ne nyaljon teljesen körbe, amikor is egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Ilyen esőben nehéz lett volna észrevenni őt az utcán.
- Mert beszélni akartam veled? – kérdezek vissza úgy, mint aki tényleg nem érti, hogy a másik fél miként kérdezhet ilyet, de végül hagytam, hogy segítsen felállni. Bár a jelenlegi helyzet alapján itt is beszélhettünk volna, legalább kisebb eséllyel öltük volna meg megint egymást.
Csak bólintottam, majd kibújtam a vizes kabátomból, a cipőmből és a táskám is a földön hevert, majd pedig időközben a ruhámból is kihámoztam magam, hogy mire megérkeztek a törülközök, addigra már csak azt kelljen magam köré csavarni. A fehérnemű persze maradt, de hát most az érdekelt a legkevésbé.
Egyszerűen csak intettem, de nem feleltem még mindig semmit se. Magam sem tudom, hogy mennyire volt jó ötlet idejönni, de nem sokkal az után, hogy elment zuhanyozni csak felálltam és a szobájába sétáltam. Ott pedig kisebb keresgélés után találtam egy pulcsit is, amibe sietve bújtam bele, de hát az is legalább combom közepéig ért és már kevésbé fáztam legalább. Ennek ellenére is viszont a kandalló elé csücsültem vissza, mert azért ennyi idő alatt se melegszik át az ember. Amikor viszont visszajött, akkor sietve fordultam meg.
- Igazából nem akarok zavarni, talán nem is kellett volna idejönnöm. – mondtam kissé zavartan, miközben a vizes hajamba túrtam. De miként kellene neki kezdenem, vagy mit kéne mondanom… Fogalmam sem volt, hiszen nem is keresett, így talán tényleg hülyeség volt idejönnöm. - A múltkori dologról akartam beszélni, vagyis arról, ami történt.... - mindig is eléggé határozott voltam, de most valahogy nem ment. Kezdtem egyre hülyébbnek érezni magam, hogy én jöttem hozzá és nem fordítva. A kezem pedig akaratlanul is közben a hasamhoz siklott, miután felálltam, minthacsak, pedig szó se volt arról, majd végül inkább csak összefontam a karomat magam előtt. - Bár lehet, hogy te nem is akarsz, szóval mindegy is... Meg nem akarom átvarriálni az estéted se. -ráztam meg a fejemet, majd pedig az elhagyott vízes cuccaim felé pillantottam, hogy talán tényleg jobb lenne menni.

Mintha nem létezne többé az a „tökéletes” Paradicsom, ami eddig meg volt közöttünk. Mintha csak egyszerűen minden elkezdene haldokolni és rommá hullni, ami talán részben nekem volt köszönhető, de nem akartam most ezzel foglalkozni. Nem kellett volna hagynom, hogy átbillenjünk egy határon, hiszen már így is részben átléptük azzal, hogy ő egy állandó személy kezdett lenni az életemben, a kalandjaimban, de többet nem lett volna szabad egyszerűen hagynom megtörténni, de hirtelen egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy szép lassan minden romokba hullik pont ennek köszönhetően.
Csak morranok egyet nem éppen kedvesen, majd megforgatom még a szemeimet. Komolyan, azt hiszi, hogy erőrl van szó? Miért nem képes belátni, hogy vannak olyan emberek, akik képtelenek kötődni bárkihez is. Nem tudok kötődni és nem is akarok. Nem akarom átélni azt felnőttként, amit már részben átéltem gyerekként, hogy milyen az, amikor a szüleid megölik egymást, amikor csak úgy elvállnak, majd pedig egymás között passzolgatnak, mintha te abból semmit se éreznél meg. Vagy amikor fontosabb a munkája annál, mint ami veled történik. Én ilyen lettem az ével alatt, hogy a szüleim hibája-e, vagy magamat változtattam-e jégszoborrá magam sem tudom.
- Szóval szerinted saját magam előtt tagadnám le a totálisan nyilvánvalót? Jahh, az tényleg nem lehet, hogy esetleg te hordasz szemellenzőt. – vágtam megint az arcába a nem éppen kedves szavakat, mert nem akartam abba belegondolni, hogy tényleg bármennyi igazság abban, amit mond. Egyszerűen az teljesen képtelenség lenne.
- Persze, mert zúdítsuk csak úgy rá az emberre az érzéseinket, meg az ostoba feltevésünket, mert az úgy sokkal jobb, mint esetleg normálisabban megbeszélni. Bár tudod mit nem értek? Mégis miként kötődhetnél hozzám, ha részben szajhának tartasz. – egy nőnek sose mondj olyat, amiről nem akarod, hogy emlékezzen rád, mert mondhatsz ezernyi jót, ha egy rossz szó, vagy egy feltételezés sugallat elhatja a szádat, akkor azt már sokkal nehezebb semmisé tenni. Nem megyek egyből utána, pár pillanat erejéig habozok, de végül én is elindulok a hálószoba felé, hogy utána az összekészített ruháimat felkapjam. Kifelé menet hallom még amit mondott, de csak egy nevetéssel felelek rá, majd jöhet a cipő, táska, kabát és még az se érdekel, hogy nem öltöztem fel, egyszerűen csak el akartam onnan tűnni.
- Nem mindig történhet az, amit szeretnék, vagy amire számítunk… - csak ennyit mondok az újabb csúnya szavakat meg inkább elharapom, ahogyan magam mögött becsapom az ajtót. Nem akarok ott maradni. A cuccaimat szorosan ölelem magamhoz, hogy utána leintsek egy taxit és végre elkeveredjek erről a helyről…



Azt mondják, hogy az idő mindent begyógyít, de nem így volt. Újra és újra végig pörgettem az akkor történeteket, de a helyzet nem lett jobb. Ahogyan a kedvem se, hiszen tökéletesen felfordult az életem, ebben nagyon is igaza volt Cole-nak, de a többiben… Fogalmam sincs, én nem tudok kötődni újra és újra csak ez járt a fejemben. Azt se tudom, hogy az miként működne, hiszen maximum filmekben láttam, de nem a valóságban. Csak sóhajtottam egyet, miközben készülődtünk az újabb estére. Egy hét is eltelt már, miközben a legjobb barátnőm mindig azon volt, hogy jobb kedvre derítsen, de valahogy sose ment. A taxi már várt ránk, majd hamarosan dugóba is keveredtünk, amikor én egyszer csak kipattantam belőle és nem érdekelt semmi se. Könnyedén mentem egy bizonyos hely felé. Hogy miért? Nem tudom… Mit akarok? Még inkább nem tudom, de úgy éreztem, hogy nem bírom tovább ezt a csendet, hiszen ha keresett is, akkor én biztosan nem reagáltam rá. Végül pedig csak az ajtaján kopogtattam és vártam, ha hosszú ideig nem nyitott ajtót, akkor pedig csak leültem a lépcsőre, ami az ajtóhoz vezetett és nem mozdultam onnan.

Szerintem érthető volt, hogy nem túlzottan higgadtam le, hanem sokkal inkább csak még inkább paprikásabb lettem a szavainak köszönhetően. Egy részt eléggé abszurd feltételezés volt, hogy azon akadtam ki, hogy másik nője is lehet, inkább az zavart, hogy ezt képes lenne az orrom alá dörgölni. Tagadás az egyik legostobább emberi tulajdonság és magamnak sose vallottam volna be azt, hogy más zavar. Az pedig, hogy szinte leszajházott még inkább nem dobott a hangulatomon. Sőt, legszívesebben lekevertem volna neki egyet, de ennyi önuralmam már volt, egyelőre…
Amikor a kezem után kap, akkor csak morranok egyet, de nem mozdulok meg, csak megállok és újra őt keresem meg a pillantásommal. Mondhatni olyan nézéssel, hogy gyerünk, mit vágsz még a fejemhez, mivel tiporsz még inkább meg? Kérdéssel az arcomon. Neki dőltem a falnak, vagy az ajtónak és úgy vártam, miközben a szabad kezemmel megigazítottam a kicsit lecsúszni akaródzó törülközőt.
- Bazz meg és menj egy úttal a pokolba is! – csak ennyit reagáltam pontosan annyira kedvesen a szavaira, amennyire ő mondta nekem a hazugságvizsgálós dolgot, és még az se érdekelt, hogy csöppet se voltam nőies. Mielőtt még bármit tehettem volna, vagy akár csak újabb kedvességet mondhatnék, amivel talán még inkább „ellenem fordítom” őt, azelőtt ő szólalt meg ismét. Szeretném ellökni magamtól, lekeverni neki, de még se bírok megmozdulni. Csak állok ott, mint valami idióta és hagyom, hogy egyre inkább kioktasson, vagy mi is lenne a legjobb szó rá. Sose tudtam, hogy volt nős és így… mondjuk azt, hogy jobban gyomorszájon vág az egész mondandó, de próbálom kizárni mind azt amit mond.
- Tényleg hasonlóan éreznék? Kötődnék hozzád? Ha így van, akkor miért ne változnék? Miért keresném továbbra is a kalandokat? – kérdeztem meg tőle szemrebbenés nélkül, mert elég hülyén veszi ki az egész mondandó, hiszen… Jahh, van igazság a szavaiban, de hát az emberek imádnak tagadni, még saját maguknak is. – Vagy inkább te szeretnéd azt hinni, hogy jobban kötődök hozzád, mint bárkihez… - pontosan annyira tökéletesen vágtam a fejéhez eme dolgot, amennyire ő próbálta a saját dolgaimat ellenem fordítani, de képtelen voltam szembe nézni velük. – Vagy tegyük fel, ha igazad lenne, akkor miért ne futhatnék el? Miért kellene maradnom? – kerestem meg őt az íriszeimmel, mert nagyon is érdekelt, ha már hirtelen ennyire a vesémig látott és látta azt, amit én képtelen lettem volna beismerni, akkor szerinte miért kellene maradnom, ha ennyire futni akarok? - Vagy éppen ha te annyira kötödsz hozzám, akkor miért nem tettél soha semmit se?

Fogalmam sincs, hogy mit várt. Ha egy nőnek azt mondod, hogy ne is kérdezze, akkor vagy kérdezni fogja, vagy pedig magától összerakja az esetleges választ, akár van benne igazság, akár nincs. Ahogyan nekem is egészen könnyedén ment. Pont nem érdekelt, hogy mennyire lehet igazam, inkább csak mondtam és mondtam a dolgokat. Nem is érdekelt az első kérdése, se a meglepettsége. Ohh, ugyan már a színjátékok egyik legjobbika voltam, így nem pont másoktól hinném el az ilyen fajta kérdéseket, egy ilyen helyzetben. Persze, az is igaz, hogy Cole sose adott okot arra, hogy a szavaiban kételkedjek, de most valahogy egy a tény is tökre eltörpült.
Nekem pedig nem kell több se, hogy távozásra fogjam, de az se kizárt, hogy azért ezt a variációt állítottam össze a fejemben, hogy legyen okom távozni. Jahh, eléggé elképzelhető ez is, hiszen ez az este egészen másabb volt, mint bármelyik találkánk és minden. A futás pedig mindig is könnyedén ment, meg a fantáziámmal se volt sose gond. Amikor hozzám ért, akkor nem éppen békés pillantással jutalmaztam meg őt, majd az újabb kérdését hallva elnevetem magam.
- Ugyan már, egyedülálló férfi vagy és nem hiszem, hogy te vagy a kutyád annyira imádnátok ezt az illatot, hogy ebben akarjatok illatozni. – feleltem minden habozás nélkül, majd ha engedte, akkor csak leráztam a kezét a vállamról, és már éppen indultam volna, amikor meghallottam a következő szavait.
- Egyáltalán nem akadtam ki! – vágtam a fejéhez, amivel inkább csak az ő igazát támasztottam alá, de hülye lennék beismerni, majd a szemeim összeszűkültek, amikor jött még a folytatás is. – Nem teszem szét minden második pasinak, de azért köszönöm!! – böktem mellkason őt csöppet se finoman. – Kettő, sose mondtad azt, hogy zavarna. Főleg, hogy tudtad milyen életet élek! – vágtam a fejéhez, majd ha lehetőségem volt, akkor könnyedén hagytam ott a fürdőben őt, hogy a háló felé vegyem az irányt, az pedig, hogy mennyire volt erre lehetőségem igazából egyedül azon a férfin múlt, aki képes volt ilyes fajta érzéseket, reakciókat kiváltani belőlem.
- Ohh, milyen nagylelkű valaki és milyen szép mentési próbálkozás. – dünnyögtem az orrom alatt, ha megállott akkor biztosan vele szemben mondtam ezt, ha nem akkor közben ledobtam a törölközött is a földre, hogy elkezdjem keresni a saját cuccaimat. Az pedig, hogy meddig juthattam ebben szintén csak attól függőt, hogy megállított-e vagy nem, ha korábban nem tette volna.

- Vagy csak jól leplezem. – felelem mosollyal az arcomon és még egy kacsintást is kapott, miközben magamon érzem a perzselő pillantását. Kíváncsi lennék, hogy vajon most mi fordul meg a fejében. Főleg, hogy még mindig itt vagyok, pedig legtöbb esetben ilyenkor már lassan inkább a folytatás szokott jönni, vagy csak az egyszerű elsétálás, általában a helytől függ és a kedvtől, hogy mi is van terítéken. Na meg persze attól is, hogy mennyire akarok vele játszadozni.  Sose volt egyszerű menet az, ami közöttünk volt, de pont ettől volt érdekes és kiszámíthatatlan. Legalábbis én ezt eléggé élveztem benne, míg ő? Ki tudja, hogy mit talált annyira csábítónak a találkáinkban.
Hamarosan pedig el is dől, hogy merre folytatódik tovább az este, hiszen még vélhetően korán volt, így semmi kedvem se lett volna hazamenni vagy vissza az egyetemre. Az meg másik kérdés volt, hogy én se bántam egy csöppet se azt, hogy inkább leléptem a bárból és elfogadtam az újabb invitálását is. Még akkor is, ha az se ment könnyen, de itt mi menne könnyen? Semmi se. Még kicsit mindig a korábbi együtt létünk járt a fejemben, hiszen volt azért egy aprócska része, ami „zavart”, de nem akartam azzal törődni, mert nem lehet semmi baj se és pont ama „probléma” miatt lehetett ennyire mámorító. Annyira, mint még előtte sose, még akkor se, ha abban is rejlett jócskán buktató, vagy éppen veszély, de mindegy is.
- Én totálisan nyugodt vagyok. – feleltem egy kisebb szemforgatás keretében, hiszen tényleg totálisan az voltam. Amikor viszont elkezdett kutakodni, akkor hirtelen nem értettem, hogy mi jutott eszébe. Még szép, hogy megkérdeztem mit keres ennyire bőszen, amire a kapott válasz nem éppen nyerte el a tetszésemet, de kivételesen lakatott tettem a számra. Amikor viszont a kezemben landol a habfürdő, akkor eléggé csodálkozva pillantottam arra a férfira, aki éppen bekászálódott mellém a kádba.
- Miért ne? Mert túl kényes lenne? – szegeztem neki a kérdést már csöppet se annyira jókedvűen, mint amennyire korábban beszélgettem vele. Kár volt hagynom, hogy ennyire elvegye ma az eszemet, persze vélhetően a kissé ittas állapot se segített, de már utólag mindig bölcsebb az ember.
- Nem olyannak tűnsz, mint aki éppen… - és azzal megnéztem a dobozát. - rózsásillatban szeret pompázni, vagy ilyenben imádna lazítani. – tettem hozzá végül kissé szúrósan, majd lassan ismét felálltam.
- Semmi kedvem a másik nőd illatában pancsolni, azt meghagyom nektek! – azzal a lendülettel az üveget a vízbe ejtettem és az se érdekelt, hogy mennyi víz éppen hova loccsant ennek köszönhetően. Én pedig máris indultam, hogy kiszállok a kádból, ha hagyta. Amennyiben sikerült onnan kijutnom csak felkaptam egy törölközött és még szép, hogy távozáson gondolkoztam, ha egyáltalán volt rá lehetőségem. Magam sem értettem, hogy miért zavart ennek a gondolata, hiszen én se vagyok éppen szentnek nevezhető ilyen téren, de én legalább nem árultam sose zsákbamacskát. Tudta jól, hogy milyen életet élek, másrészt meg legalább sose dörgöltem másik pasik cuccát, dolgát az orra alá, ahogyan most ő könnyedén megtette a habfürdővel, mert azt az életben sose fogom bevenni, hogy pont ilyen illatban imád lazítani esténként! Etessen meg mást ezzel a magyarázattal, meg a kutyák se hiszem, hogy imádnák az ilyen dolgokat!

Nem túlzottan szoktunk hasonlóan így egymás karjaiban pihengetni, akkor már inkább egymás mellett fekve, vagy mit tudom én, de most valahogy még ez se érdekelt. Talán részben a pia hatása volt az, hogy most hagytam néha kicsúszni kezeim közül a dolgok irányítását, vagy csak tényleg sikerült elvennie rövid időre az eszemet. Amikor pedig a csókja a homlokon landol, akkor nem mondok semmit se, ahogyan nem is mutatok ki a zavaromat, hogy hirtelen nem tudok mihez kezdeni vele. Hamarosan pedig le is szállok róla, majd a földről felkapom a felsőjét, hogy abba bújjak bele. Egyszerűbb volt az magamra ölteni, mintsem a saját passzos ruhámat a verejtékes testemre erőltetni. Igen, azt hiszem egy fürdő jó lenne, mielőtt távozom, vagy talán maradhatnék is. A kettőség pedig könnyedén költözött belém, de mielőtt elmerülhettem volna igazán a gondolataimban, addigra megszólalt, mire én csak elnevettem magam.
- Még szerencséd, hogy megváltoztattad a véleményedet, másrészt meg talán kissé pimasznak tetszik lenni, nem gondolod? – kérdeztem vissza csöppet se komolyan, miközben őt figyeltem mosolyogva pár lépésre tőle. Nem is próbáltam kihámozni az ágyig vezető úton, hogy merre vannak a ruháim már, hiszen félig sikerült az övéit is rádobni. Ha apának fogalma lenne arról, hogy mi is zajlik a zárt ajtók mögött és milyen régóta szerintem már rég kiherélte volna Cole-t és talán emiatt még izgalmasabb volt mindig eme titkos találkozások. Mintha csak valamiféle tiltott gyümölcs lenne az atyai szigorral szemben. Apámat sose érdekelte, hogy kivel múlatom az időt, de szerintem pont annak a zsarunak nem örülne, aki részben lecsukta őt egy estére, de nem érdekelt.
- Hmm, legyen kád. Az sokkal inkább a lustáknak való. – persze, egyikünk se volt az, de kár lenne tagadni, hogy ennyire könnyedén el lehetne felejteni a nem olyan régen hatalmába kerítő érzéseket, amik azért szépen magunkkal ragadtak mind a kettőnket. A következő pillanatban pedig már el is indultam a fürdő irányába, hiszen tudtam merre találom, majd pedig a vizet a megengedtem, habfürdőt meg nem is kerestem, hiszen mégis csak legénylakásról van szó, így nem reménykedtem, hogy bármi hasonlót találnék. A következő pillanatban pedig ki is bújtam a felsőjéből, hogy az is a földön kössön ki, mint a többi ruha, hogy utána könnyedén elmerjük a meleg víz gyógyító hatásában. – Jössz, vagy külön kérelemre vágysz? Vagy netán inkább szeretnél megint zaklatás áldozata lenni? – kérdeztem meg, amikor megpillantottam őt az ajtóban. Ha pedig jött ő is, akkor ha kellett felálltam ismét, hogy utána mind a ketten kényelembe helyezzük magunkat.

Fogalmam sincs, hogy melyikünk „unta” volna meg hamarabb a játszadozásaimat, de talán inkább csak meg akartam kegyelmezni neki, meg magamnak is, ezért is fejeztem be idővel eme kissé talán kegyetlen játékot, de ahogyan mondani szokták szerelemben és háborúban mindent lehet, mi ránk meg talán pont a kettő közötti állapot volt jellemző. Nem kötődtem sose senkihez se, egészen addig nem találkoztam vele. Az én kis fura világommal, nézeteimmel valahogy idővel mégis elkezdtem hozzá, és vélhetően ő is hozzám, de most nem akartam ennek az okát se boncolgatni, vagy többet belelátni, mint ami. Inkább csak újra jól akartam érezni magam, mintha végre két hét után újra hozzájutottam volna a legjobb „droghoz”, ami létezik a világon, vagy mi is lenne a legjobb szó.
Ahogyan egyre mélyebben éreztem meg magamban, úgy tört elő egy sóhaj az ajkaim közül, ami inkább kéjes és vággyal teli, mintsem mással fűszerezett. Túl régóta vártam már erre. Pár pillanat kellet is, mire újra megszoktam őt, és csak utána kezdtem el mozogni felette. Ahogyan telnek múlnak a percek, úgy kezd el ő is változtatni a helyzeten, de egyáltalán nem zavar, könnyedén fonom a karomat a nyaka köré, hogy tarkója vonalán simítsak végig olykor-olykor, miközben a testünk együtt járja az emberi természet legősibb táncát. Ahogyan pedig melleimmel játszadozik, még inkább feltüzel, a vágyaimat még inkább növeli. Egy pillanatra még kicsit a fejem is hátrébb bicsaklik, ahogyan egyre inkább magával ragadnak a pillanatok, majd pedig a szemeimmel megkeresem az övét. Egy pillanatra összefonódik a pillantásunk, miközben arcomon simít végig a szabad kezével, hogy utána ne csak az ágyékünk tájékánál forrjunk össze, hanem ajkaink is újra egymásra találjanak. Majd pedig a szájával vándorútra indul, ahogyan kicsit megdönt, hogy még inkább hozzám férjem, míg végül el nem jön az a pillanat. Érzem azt, ahogyan a teste megfeszül, ahogyan melegséggel tölt meg és nem kell nekem se sok, hogy kövesem őt ismét. Mindig ügyelni szoktam, hogy mind vele, mind másokkal ne történhessen ilyen, mármint a védekezésre, de most valahogy a pillanat heve könnyedén ragadott magával és az is igaz, hogy sokkal mámorítóbb volt így a pillanat, mint előtte bármikor. Zihálva veszem a levegőt, miközben a testünk verejtékben úszik, majd pedig könnyedén döntöm a fejemet a fejének, vagy a vállának, ahogyan a helyzet adja magát. Nem mondok semmit se, ritka pillanat ez is, de azt hiszem, hogy most túlzottan magával rántott a pillanat és hirtelen nem találom se a szavakat, se a hangomat. A szívem is örült ütemre jár. Ha pedig csillapodtak a kedélyek, akkor könnyedén hagyom azt is, hogy kibontakozzon ebből az ölelésből, vagy pedig én kezdek el mozgolódni, mint aki vagy menne, vagy csak eldőlne az ágyon. Valójában én se tudom, hogy pontosan mit is akarok hirtelen.  

- Hmm… - csak ennyit mondok, hiszen ahogyan előre hajolok felette, úgy könnyedén dől előre a hajam is, ami viszont sikeresen részben eltakarja a korábban szóvá tett halmokat, de nem túlzottan érdekel. Ha zavarja, akkor majd úgyis el fogja venni onnan a hajamat. Másrészt meg így meg talán sejtelmesebb az egész, hiszen a mozdulatoktól függően néha azért a hajam alatt lappangó formás halmaim is néha megmutatják magukat. A következő szavaira ismét csak elmosolyodom, majd úgy teszem, mint aki elgondolkozik azon, amit hal.
- Talán, de az se kizárt, hogy már megkopott az emlékezetem ilyen téren. – húzom közben végig az ujjamat az ajkán, hogy utána csókkal pecsételjem meg ezt a beszélgetést, és persze ő se maradhat adósom, hiszen ahogyan én, úgy ő is az ajkamba harap, mire csak morranok egyet, a sóhaja pedig zene füleimnek, amikor az ujjaim játékával kényeztetem még csak őt először. Aztán persze nem maradhatok adósa se, hiszen miért is kellene annak maradnom? Ő se kegyelmezett nekem, sőt, egyszer még vissza is rántott, így nem csoda, hogy én se adom meg neki azt, ami után a teste már szinte sóvárog, mert miért is tenném meg? Amit kapunk, azt is adunk, valahogy így működik ez, meg tudja, hogy imádok játszadozni. Tőlem talán még az se lenne meglepő, ha egyszer csak felállnék és hirtelen elsétálnék, de most eszem ágában se volt ilyet tennem. Ahhoz túlzottan is jól alakult az este. Amikor meghallom a kérdést, akkor csak oldalra billentem a fejemet és játékosan úgy teszek, mint aki gondolkozik a válaszon, közben pedig egyre feljebb mászom felette. Majd pedig szenvedélyes, de annál inkább birtokló csókkal ajándékozom csak meg.
- Nem kizárt, de talán mást még inkább élveznék. – suttogom az ajkai felett, majd pedig mind a két kezem a mellkasára siklik, miközben csípőmmel ágyéka felett köröztem, mintha csak még inkább szívatni akartam volna őt, míg végül úgy nem mozdultam, hogy hamarosan bennem legyen. Elvihettem volna úgy a csúcsra is, de nem akartam. Talán önző kis dög vagyok, de nem érdekelt. Érezni akartam őt már túlzottan és most nem érdekelt a megszokott védekezés se. Csak őt akartam és ennyi. hamarosan pedig elkezdtem mozogni a csípőmmel, ha engedte és nem cselekedett másképpen. El akartam újra veszni abban az érzésben, de vele. Nem pedig külön-külön a kis játékainkban. Túlzottan hiányzott már, nem is értem, hogy miként bírtuk ki két hétig, vagy talán pont ennek köszönhetően még inkább jobb, hiszen ott volt a hiány és a vágyak, amik most végre életre kelhetnek.

Nem szerettem azt, amikor mások szabják meg azt, hogy mit hogyan tegyen az ember. Persze, voltak kivételes helyzetek, amikor nem tehettem meg, de nem tehetek arról se, hogy a legtöbb esetben szeretem én meghatározni a „szabályokat” ilyen téren is. Most meg pedig ő ezt remekül keresztbehúzta és még lógva is hagyott, így nem csoda, ha ezek után én is szórakoznék vele, ha egyszer esetleg ismét a kezembe kerülne a „gyeplő”. Bár nem mintha túlzottan ellenemre lett volna az, amit csinált, hiszen mestere volt annak, hogy a testemet és engem is miként kergessen őrültbe. Fogalmam sem volt arról, hogy vajon minden nőre ilyen hatással lehet-e, vagy csak ez is kicsit amolyan különleges a mi kis fura kötelékünkben.
A várva gyönyör végül pedig csak bekopogtat az ajtón és „széttép”, a testem pedig könnyedén adja meg Cole játékának magát. Már nem ellenkezek, hiszen erőm se lett volna rá, meg semmi kedvem nem volt még többször átélni azt, hogy milyen is az, amikor elhúzzák a mézes madzagot és végül lógva hagynak. Ahhoz túlzottan is jó volt. Igyekeztem kicsit rendezni a soraimat, miközben mosolyogva figyeltem őt és még egy tincset ki is fújtam az arcomból. Pedig ez még csak a bemelegítő körök egyike lehetett, ezt szerintem mind a ketten sejtettük.
- Szeretnéd, hogy elrejtsem? – kérdeztem tőle pimaszul, majd pedig alsó ajkába haraptam. Nem túl durván, de nem is extrán finoman. Biztosan megérezhette, miközben ő a mellett tartotta a kezében, én pedig a nadrágja alá csúsztattam be a kezemet, hogy utána meg is fosszam őt a felesleges ruhadarabtól. Könnyedén tűnnek el róla a ruhadarabok, majd a következő pillanatban már felette is vagyok, ahogyan fordít rajtunk. Ajkaimat kicsit benedvesítem, de közben végig őt figyelem. Persze előtte még elérte azt is, hogy most már ne csak a legérzékenyebb pontom boruljon lángba, hanem a melleimet is könnyedén ingerelte a játékával. Dehogy ellenkeztem, viszont amikor hirtelen megfordította a helyzetet, akkor kissé csalódott mosolyt villantottam rá. Persze, ez a játék része volt, de hát na kérem szépen, alattomos kis dög tudok lenni.
- Biztos ezt akarod,  az ördög kezébe adni a „sorsod”, vagy csak nem megy az irányítás, ha néha valaki ellened szegül? – kérdeztem hezitálás nélkül a fülébe suttogva, mint valami gonosz kis szírén, miközben a kezem egyre lejjebb vándorolt, majd pedig könnyedén fonódtak az ujjaim a férfiassága köré, hogy még inkább ingereljem őt, hiszen szemmel láthatóan a korábban kiváltott reakcióim rá is hatással voltak. Majd pedig könnyedén csúsztam én is egyre lejjebb, hogy végül a nyelvemmel is birtokra vegyem őt. Ő, igazán lassan és gyengéden játszadoztam vele eleinte, majd pedig egyre inkább gyorsabban szórakoztam, hol a nyelvem, ujjaim, vagy éppen ajkam játékával, de amikor úgy gondoltam, hogy hamarosan eléri azt a pontot, akkor hirtelen mindig megálltam, lassítottam és pimaszul pillantottam fel rá. Ha csak nem akadályozott meg benne, akkor párszor tuti szórakoztam vele, hacsak időközben úgy nem döntött, hogy elege van és inkább ő irányít megint.