Az események nagyon felperegtek és miután megöltem az ellenségem, csak ő érdekelt, miután megitattam a vért Birdievel, az ajtó előtt csaholó kis szőröst engedtem be. Gyorsan be is zártam az ajtót magam után. Birdiet eközben az ágyra fektettem, a sebe begyógyult, maximum ezután csak éhes lesz, vagy nem tudom, soha nem kóstoltam vámpír vért, mert nem volt rá szükségem. Így is gyorsabban gyógyultam mint egy átlagos ember. Edgar a karomban pihent, én jelentettem a számára a megnyugvást, hiába tudja, hogy egy alfa jelleműnél nincs is nagyobb biztonságban. A fültövét vakargattam és próbáltam rendezni a gondolataimat, egy társaság akik segítettek rajtam ,és egyelőre még nem kértek érte cserébe semmit… Gyanús. Meglehetősen gyanús. Egy… lány, aki fogja magát és beengedi az első jöttmentet az ajtaján?! Hiszen nem volt bezárva úgy ahogy amikor elmentem… Edgart letettem az ágyra mellénk , én az ágy szélén ültem, és vártam hogy felébredjen Birdie. A támadást megelőző főzcskézésen járt az eszem, élveztem, nagyon élveztem és tetszett! Sosem volt még ilyen jó másvalakivel együtt csinálni valamit, igen… többnyire magányosan tengettem az időm, egyedül jártam fegyver bemutatókra, rendőrségi előadásokra olyanokra ahol bemutatók vannak, szakmai harcászati bemutatókra, fejlődni akartam,jobb akartam lenni, hiszen így megtudtam védeni azokat akik fontosak a számomra, a nagybátyám családját, és azt hiszem itt ki is fújt az egész. De ha egy tágabb kört nézek, akkor a bántalmazott emberek seregén akartam segíteni. Hiszen… miért ne érdemelné meg mindenki a segítséget? Ha képes vagyok megadni nekik? Már nem az a gyerek vagyok, aki az apja ütlegeitől félt. Rendet kellene tennem, minden tiszta piszok, és tudtam, hogy ennek Birdie nem örülne, fog rám haragudni? Miattam történt ez az egész! A következő pillanatban, épphogy felpattantam volna, hogy csináljak valamit, máris a földön hasalva kötöttem ki. Egy elnyújtott nyögés még elhagyta a torkom, nem sikerült megölnöm a szemetet? Egy vérfarkas , vagy animágus ütött rajtam?! Rajtunk? Azok akik segítettek rajtunk most torz módon hajtják be a tartozást rajtam? A földön elterülve feküdtem mint egy béka, hason, mezítláb, egy farmer nadrágban, véresen. A tarkómat fájlaltam. Persze, mit nekem egy vámpírral való küzdés, ha épp hátulról vágnak fejbe, és talán pont az , akitől nem számolok vele?! A tarkómhoz simítottam a tenyerem, felhasadt a bőr, de azon nyomban össze is forradt. Lassan hasra fordultam és igyekeztem fókuszálni az egyetlen személyre aki itt volt a közelemen, de Edgar gyorsabb volt, ő már érezte hogy semmi ok az aggodalomra, előpattant az ágy alatti rejtekhelyéről, és agyon nyalta Birdie arcát, majd az enyémet is. De a gazdija volt az első. - Neeheee… - az arcom állapota elfogadhatóbb volt, most komolyan ha nem lett volna vészhelyzet, akkor macska alakban ücsörögnék a szoba közepén és igyekeznék rendbe szedni magam. A hangom halk volt és nyüglődő, mint aki el sem hiszi, hogy épp kupán vágta őt Birdie. - Csak… egy kicsit itt fáj. - mutattam az ajkamra, miközben fél szemme hunyorogtam fel Birdire, végül felkönyököltem, és úgy feküdtem tovább a földön. Nem hittem volna, hogy puszit fogok kapni, ezért megadón döntöttem hátra a fejem, majd felültem és megmozgattam kicsit a fájós vállam, nem esett túl jól az átváltozás, hiába gyógyult be a sebem. De azt hiszem a vámpír vérnek hála gyorsabban gyógyultam fel. Bár épp csak annyi érte a számat, ahogy szétszaggattam a nyakát. - Nem fog visszajönni. - keltem fel, nyugodtan ejtettem ki ezt a pár szót, magabiztosan. - De… nem volna jó ötlet itt maradnunk a ma éjszakára. Szedd rendbe magad, a lakást majd rendbe szedik, csak pár telefon. Nálam alszol, semmi ellenvetést nem fogadok el, sem hisztit. - tereltem Birdiet a fürdő felé és magam is bementem vele, még Edgar is beslisszolt velünk. - Fürödj le gyorsan, én a csapnál elleszek. - és így is volt, betuszkoltam Birdiet a kádba a zuhany alá, és elhúztam a függönyt is. Magamnak megengedtem a csapot és gyors cicamosdásba kezdtem, a szappannal a csap felett. Nem beszéltem sokat, még mindig feszült voltam, és végtére is a korábbi sok hatására, teljesen megértem, hogy Birdie is leütött. Miután kellően megtisztálkodtam a véres törölközőt bedobtam a szennyes kosárba, Birdeinek odakészítettem egy tisztát és elmentem új ruhákért is a számára, miközben a sporttáskámból kihalásztam egy pólót magamnak, és egy kapucnis felsőt, majd felcsatoltam a fegyverem a vállamra, erre felvettem a felsőt és a tiszta ruhákat bevittem Birdiehez a fürdőbe. A kaját fogom a legjobban sajnálni, de a bolognait és a tésztát még elvihetjük nem? A szoba közepén álltam és igyekeztem felmérni a felfordulást. Nálam nagyobb biztonságban leszünk, az összes ösztönöm ezt súgta még akkor is ha elhárítottam a bajt. A még nedves hajamba túrtam bele, miközben türelmetlenül topogtam a hálószoba közepén, hogy lehettem ennyire hülye, hogy pont én vezettem ide, hiszen nyilvánvaló, hogy én voltam a ludas az egészben! Ha hosszabb időre megyek el?! Ha nem erőltetem magam Birdiere, akkor megtörtént volna? Hiszen biztos látott a kórházban is együtt minket. Mennyi ha és mi lett volna, utálom ezt az érzést. A másik kérdés is foglalkoztatott, hogy vajon látott-e Birdie. A táskámban megcsörrent a telefonom. - A kocsid lent vár titeket, a lakást mi elintézzük, majd ha hazaértetek, később felkereslek téged. Legyen elég annyi, hogy a LIBRA felfigyelt rád, ez egy természetfeletti hm… rendőrség. - határozott volt a vonal túlvégén levő fazon, de valamiért hittem neki, hiszen annyi ideje vagyunk már a földön, miért ne lehetne igaz?! Hogy tényleg létezik egy szervezet aki a mi bűneseteinkre specializálódott. - Kész vagy? Hozd Edgar cuccait, pár napig nálam leszel, jó? - az utolsó kérdő szót csak afféle udvariasságból biggyesztettem oda, nem érdekelt ,hogy jó-e neki vagy sem. - Ha van kedvenc cuccod, azt is hozd, takaró vagy… párna. - most Blackburn ezredes voltam, aki a feladatát végzi, nyoma sem volt a kis bohóckodó Gabrielnek. Reméltem, hogy nem kezd ellenkezni Birdie, akkor csak nehezebb lenne a dolgom. A kezembe máris felnyaláboltam a táska mellé a kis mopszot is.
Words: Miattam ne aggódj, drága én hamar összeforrok, de te? Note: kérem a puszit music: Rolling in the deep
Mosolyogva hallgatom azt, amit mond és egy pimasz mosoly szökik arcomra, miközben kicsit megrázom a fejemet. – Hmm, azt hittem, hogy az ilyet a törvény bünteti, hogy valakit felbéreljünk ilyen céllal. Még a végén az én lelkemen száradna, hogy el kellene siklanod eme bűntetten és folt esne a becsületeden. – közben pedig ártatlan fejet vágtam, majd megrántottam a vállaimat alig láthatóan. – Miért is tagadnám a nyilvánvalót? Az biztos, hogy kalandosabb volt így a vásárlás, mint egyébként lett volna, de ha tudom, hogy ezzel jár az, hogy beléd szúrtam azt az injekciót, akkor lehet nem teszem meg. – és játékosan még kicsit a nyelvemet is kiöltöttem rá. Tudom-tudom, fordított sorrendben reagáltam arra, amit mondott, de hát megesik az ilyen és szerintem még így is tudja tartani a tempót és követni azt, hogy mi mire volt válasz. Amikor viszont a bors a levegőben kötött ki, akkor én is elkezdtem tüsszögni és sietve túrtam elő a zsebemből a zsebkendőt, hogy megtöröljem az orromat, de nem csak ránk volt hatással, hanem Edgarra is, de ő mondjuk sietve menekült kicsit arrébb. - Véletlen, mi? Ez pont annyira lehetet az, mint Róma leigázása. – kuncogtam el magamat, miközben próbáltam abbahagyni a hapcizást és szerencsére pár perc múltával sikerült is, ahogyan a bors egyre kevésbé facsarta az érzékszervemet. Csak pislogok párat arra, amit Edgarral kapcsolatban mond, de most talán hirtelen az én torkomon akadt pár pillanat erejéig a szó. – Nos, lehet éppen egy versenylóhoz volt szerencséje. – kacsintottam Gabrielre pimaszul, hiszen ki tudja, hogy milyen szokásai vannak ilyen téren, de azért azt is érezte, hogy nem biztos, hogy erről kellene dalolnia nekem. Nem voltam sose kíváncsi mások szexuális életére. Nem vagyok én terapeuta, hogy ezeket hallgassam és kielemezzem. Majdnem mondtam, hogy nem is úgy értettem, mert tudtam, hogy nem hencegésként értette azt, amit a házával kapcsolatban mondott, de jobbnak láttam inkább hallgatni. Nem akartam veszekedni vele valami hülyeségen, hiszen ahhoz túlzottan is jó volt a hangulat. Hamarosan pedig pontosan arra terelődött a beszélgetés, amerre nem akartam. Nem szerettem volna a nővéremről beszélni, mert nem volt könnyű. Szerettem volna egy részét elfelejteni annak a találkozónak, de képtelen voltam rá. - Ha megfojtják egymást, akkor afelett is elsiklik könnyedén a rendőrség? – nem nézek rá, inkább csak az üvegemet figyelem, majd inkább iszok belőle, hiszen ennek semmi értelme. Nem kellene elmondanom neki, hiszen nem akarom, hogy a testvérem megüsse a bokáját, ahogyan abban se hiszek, hogy most jobban aludnék majd, hogy kimondtam. Ezt nem ennyire egyszerű elengedni. Elnevetem magam, amikor visszakérdez, mert nem volt ez felhívás. Messze nem volt az, inkább csak játszadoztam magam. - Olyannak ismertél meg, aki ennyire könnyedén beengedne bárkit is az ágyába? – kérdeztem meg továbbra is eléggé pimaszul. – Ahhoz talán több kell, mint egy remek vacsora . – szavaim mellé pedig még egy kisebb kacsintást is kapott. Ohhh, remekül szórakoztam, nem is kicsit és szerintem ő is tudta, hogy csak játszadozom vele. – Hmm, azt nem tudom, hogy elférsz-e rajta, de ha nagyon nem, akkor még ott a föld. Úgyis azt mondják jót tesz a hátnak. – pilláimat játékosan megrebegtettem, hiszen tényleg nem készültem úgy, hogy vendégem lesz ma este. Akkor talán szereztem volna matracot vagy bármit, de így. Hát kevés olyan hely van, ahol tényleg aludni tud. - Nem mondták még, hogy inkább cirkuszba kellett volna menned? – amennyit ő bohóckodik, szerintem simán sikere lenne ott is. Legalább sokan nevetnének rajta, vagy valami kabaréba. Kíváncsi lennék, hogy miért lett nyomozó, vagyis azt hiszem rendőr marsall. - Igen, mennyei lett. Nem is sejtettem, hogy ennyire jól tudsz főzni. – pillantottam fel rá egy barátságos mosoly keretében, miközben kicsit meglepődtem, hogy mennyire is közel lépett. Fura volt számomra ez a helyzet, így talán nem meglepő, hogy az első adandó alkalommal kicsit arrébb slisszoltam. Nem voltam se vak, se hülye, így pontosan tudtam, ha hagynám, akkor hatással tudna rám lenni, de nem akartam esélyt adni annak, hogy bármekkora ostobaságot is csináljak, csináljunk… - Köszönöm és vigyázzatok magatokra. Na, meg aztán nem csajozni! – szólaltam meg jókedvűen, miközben ők készülődtek a menéshez, majd pedig becsuktam mögöttük az ajtót, hogy utána a fürdő felé vegyem az irányt. Jól esett most a fürdő, segített kicsit kikapcsolni, de alig hogy végeztem és elkezdtem öltözködni valaki csengetett és kopogtatott az ajtón. Úgy rémlett, hogy vittek kulcsot, de lehet tévedek. Sietve bújtam bele a melegítőnadrágomba is, majd megtöröltem még egyszer a hajamat és sietve indultam az ajtó felé. - Nem vittetek kulcsot? – kérdeztem meg, mielőtt kinyitottam volna az ajtót, de aztán kisebb sokk ért attól, ami fogadott. Egy sérült férfi kért menedéket és segítséget. - Jöjjön be, mindjárt hívok segítséget. -Azzal a lendülettel segítettem neki bejönni, de arra nem is gondoltam, hogy pont egy vámpírt invitáltam be. Sietve ültöttem le a székre, de alig, hogy telefonálni akartam máris nekem támadt. Sikítás könnyedén tört felszínre a torkomból és automatikusan kaptam valami után, hogy megüssem vele, ez pedig nem volt más, mint a fazék. A forró étel félig ráborul, miközben fejének csapódott a fazék. Talán, ha a családom nem természetfelettiekből állt volna, akkor még nagyobb sokkot kapok, de így automatikusan bekapcsolt a védelmező mechanizmuson. Sietve kezdtem el rohanni a lakásban, hogy menedéket keresek, majd az előszobában lévő lámba megadta magát. Könnyedén robbant milliónyi darabra, ahogyan alá ért, majd a szobámba menekültem. Próbáltam bezárni az ajtómat, de ő taszított egyet rajta, mire én is földre estem. Szerettem volna menedéket lelni, de már nem volt hova menni. Egyszerűen elkapott és nem volt menekvés. Éreztem, ahogyan még több sebet ejt rajtam. Hiába kapálóztam, mintha semmit se használt volna. Sőt, olyan volt, mintha élvezte volna ezt a kisebb vadászatot. „Megtudod védeni magad és másokat is.” – csendült elmémben Eleanor szavai, de nem ment. Mintha az erőm is cserben hagyott volna. Nem tudtam uralni azt, ami vagyok, hiszen talán magam sem hittem benne igazán. Mindig is úgy nőttem fel, hogy én semmit se örököltem, én vagyok a feketebárány a családban, az, aki csak egyszerű ember és semmi több. - Milyen ostoba volt, hiszen elvezetett ahhoz, akit leginkább megvédene… - vámpír nevetése könnyedén csendült a fülemben, de nem értettem semmit se. Levegővétel egyre nehézkesebbé vált, ahogyan a küzdelmet is szép lassan feladtam, ahogyan a kép is kezdett sötétedni. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ennyi lesz, de azt se tudtam, hogy mégis miként úszhatnám meg, miként élhetném túl ezt a találkozást. Olyan volt, mintha hallottam volna Gabriel hangját, de biztosan csak képzelődtem, vagy ha így volt, akkor azt mondtam volna, hogy fusson, de már nem volt erőm ehhez. Valami reccsent, kicsit megremegett a pillám és mintha azt láttam volna, hogy átváltozik… de aztán a sötétség magával rántott; már abban se voltam biztos, hogy az a valóság volt és nem csak elmém szüleménye. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig lehettem kiütve, de olyan volt, mintha valamit lenyomtak volna a torkomon is, de igazából erőm nem volt ahhoz, hogy bármit mondjak vagy tegyek. Túl jó volt elveszni abban a tudatlan állapotban. Talán órák teltek el, de az is lehet, hogy percek, mire végül a szemeim kinyíltak és ijedten ültem fel az ágyamban. Azt se tudtam, hogy miként került oda, még mindig remegtem a félelemtől, de persze most se mehetett minden simán, hiszen az erőm megint elszabadult. Az éjjeliszekrényen lévő lámpa útra kelt és telibe kapta Gabriel fejét. Ha ő is az ágyon ült, akkor nem kizárt, hogy a találkozásnak köszönhetően leesett róla. Sietve, vagyis inkább próbáltam az lenni, mert még mindig mindene fájt és a fejem is majd széthasadt. Ahogyan az se segített, hogy tiszta vér voltam a korábbi támadásban szerzett sérüléseknek köszönhetően. Végül az ágyról pillantottam rá bocsánatkérő nézéssel, hiszen a lámpa meg mellette landolt a földön és darabokra tört. - Sajnálom, nem akartam… - szólaltam meg remegő hangon, ha pedig jobban kiütötte, akkor lemásztam mellé a földre és aggódva próbáltam magához téríteni. Remek, amikor szükségem lett volna védelemre, akkor cserben hagyott az erőm, most meg azt bántom, akit nem kéne. – Jól vagy? - Ha így vagy úgy magánál volt, akkor riadtan pillantottam körbe. - Hova tűnt? – kérdeztem meg ijedten, miközben a szemeim elidőztek rajta is, hiszen ő is tiszta vér volt. Nem értettem hirtelen semmit se, de még se mertem arra gondolni, amit talán láttam, hiszen biztosan csak a képzeletem játszott velem. Egy emberből nem lehet jaguár…
Sajnáltam, hogy végtére is ráerőltettem magam, de nem tehettem mást. Aggasztott az, hogy az a vámpír a háza körül ólálkodott. - Ne aggódj, mielőtt ez megtörténne, elkaplak és gyorsan lefektetlek az ágyadba. - nem fogja lefejelni a pultot, se a padlót, ha rajtam múlik. - Nem is éreznéd , igazából akkor éreznéd ha komolyan ott is tartanám. - löktem meg finoman a csípőmmel, nem akartam, hogy beessen az egyik szekrénybe, vagy a hűtőbe. Csak éreztetni akartam vele, hogy szórakozom, semmi komolyság nincs a szavaimban a tetoválást illetően. Mosolyogva hallgattam őt, jól esett a fecsegés és a kötetlen beszélgetés, idejét sem tudom, hogy a pszichológusomon kívül beszéltem-e másvalakivel is, nem pont az elmeállapotomról, vagy arról, hogy miért húztam stukkert , és lőttem lábon valakit? Na miért? Azért mert menekülni próbált, ezt utálom a rendőr létben, hogy mindig el kell számolni egy logikus döntéssel, holott az a másik még könnyen lehet, hogy életfogytigot sőt, halál büntetést sem kap azért, mert megölt pár embert, az állam pénzén élnek tovább, mint Marci hevesen, és a seggük is ki van nyalva. Persze ha nagyon rosszat akartak az illetőnek, csak a megfelelő börtönbe kellett bedugni, ami annak a börtönnek a falai között is marad, örökre. - Amikor együtt mentünk vásárolni, vagy… belémszúrtad a tűt, bár az nem az a tipikus találkozás, inkább a vásárlás az a hangulatosabb, és láttam rajtad ,hogy élvezed, ne tagadd! - mosolyogtam le rá féloldalasan. - Ám ez a felirat csak a mai éjszakáról szólna, többről nem. Mondjuk kibéreltél a pasidnak ideiglenesen, amikor belém állítottad az első nyugtatós tűt. Az egyesség megköttetett. - nevettem el magam sejtelmesen, és hirtelen kifújtam a kezemből a borsot is, a levegőbe, mire minden csupa őrölt bors lett, elnyomtam egy tüsszentést, de a másodikat nem bírtam, és az orromat is egy papírtörlővel intéztem el gyorsan. Vérben forgó könnyes , bocsánatkérő szemekkel pillantottam Birdiere. - Ez nem volt szándékos, esküszöm! - nevettem el magam a saját hülyeségemen. Ez van ha elragad a beszélgethetnék és beléélem magam a parádézásba. Ha van kapható közönségem, akkor miért ne? Így elterelhetem az igazi Gabrielről a figyelmet. Nehéz-e ilyenfajta páncél mögött élni? Nem, az a kissrác aki bennem lakozik így van védve mindentől. Edgárra pillantottam, majd elgondolkodva vakartam meg a fejem. - Cseppet sem ismerős, nem szeretem szex közben a nézőközönséget, szóval az nem kizárt, hogy végig hallgatott egy menetet, aztán elszökött, mert a gazdija úgy nyerített mint egy díjnyertes ló. - halkan felprüszköltem, majd elnevettem magam, nem bírtam komoly maradni, de megérteném szegény párát ha ezért szökött volna el az előző gazdájától. Hogy hiányzott-e az otthonom? Egyáltalán, eladtam amint elértem azt a kort, a nagybátyámék pedig azt a fajta érzést sosem tudták megadni mint amit az édesanyám. Nem tudtam elmenni afelett a megjegyzés felett szemöldökráncolás nélkül, amellyel a házamat illette. - Nem hencegésnek szántam. - dünnyögtem, majd inkább a főzésre koncentráltam. Ha maradnom kéne, szívesen maradnék ott, mert megkedveltem azt a környéket. Kicsit a magaménak éreztem a helyet az ott lakó kis szomszéd állatok miatt. A következő megjegyzést annyiban hagytam, igen az egész életem csak a látszatról szól, arról, hogy titkolom mindenki elől, hogy mi vagyok,hogy időnként egy nagymacska képébe bújva oldom meg az egyes ügyeimet, mert annak az állatnak jobb a szaglása? Hogy a karom már szinte teljesen meggyógyult és csak akadályoz a mozgásban? Belemerültem a főzésbe, addig sem kellett beszélnem. A pultnak támasztott derékkal hallgattam Birdiet és az üvegem peremét figyeltem. Nem lehet könnyű beszélnie róla, tapasztalatból tudtam, hogy ha kibeszéljük valakinek a bántalmazást, akkor egy kicsit könnyebben birkózunk meg vele, bár a rémálmaim másról árulkodtak, amik időnként visszatértek. - Nincs abban semmi, ha egyszer fordult elő, az nem vészes ha testvéri cívódásról volt szó, miért ütné meg egy ilyenért a bokáját? - könnyedén rántottam meg a vállam és a rotyogó szószt figyeltem. A következő kérdésnél meglepődtem. -Hohó! Ez felhívás keringőre? Melletted aludhatok? Mert akkor biztos nem alvás lesz belőle a végén. - kuncogva ráztam meg a fejem, majd komolyan pillantottam rá- Jó lesz a kanapé is, amennyiben elférek rajta. - Majd téged kérlek meg arra, hogy kösd fel a fejem tetejére a kezem, valahogy így… - bemutattam az ép kezemmel a mutatványt, és bánatosan mosolyogtam le rá, kiskutya szemekkel. - Finom? - pillantottam kíváncsian rá, és kicsit közelebb is léptem hozzá. Ritkán főzök másoknak, csak magamnak leginkább, és valljuk be, ez az első alkalom,hogy nem azért jöttem fel egy nőhöz, hogy az ágyába és a bugyijába másszak be, hanem inkább vigyázzak rá, persze az ő tudtán kívül. Megkavartam a tésztát és kihalásztam a fedőre egy darabot, mire azt is megkóstoltam, késznek ítéltem. - A tészta is kész. Mit szólnál ha megsétáltatnám Edgárt, addig te megfürdenél, gondolom jobban éreznéd magad, míg nem vagyok itt. - léptem el mellőle, a tészta leszűrését rá hagytam. Elindultam az előszobába Edgár cuccaiért. - Gyere Töki! Míg anyukád fürdik, addig mi sétálunk. Jó fiúk leszünk, és éjszaka nem zargatjuk pisiléssel, hadd aludja ki a csúnya Gabrielt, aki a nyakába akaszkodott. - a nyakába akasztottam a pórázt és felnyaláboltam a kulcsot is, amint kitettem a lábam az ajtón kibújtam abból a fránya karfelkötőből, legszívesebben a ház előtti kukák egyikébe hajítottam volna életem megnyomorítóját és elindultunk a kis tökössel a közeli parkba. Ügyes kis szőrgombóc volt, egy öregasszony még rám is szólt hogy szedjem fel utána a cuccot. - Ne kekeckedjen, különben letartóztatom galamb etetésért! Láttam a tegnap, hogy marék számra szórja a kenyeret! - vakkantottam vissza a néninek, aki hápogva sietett el gyorsan. A jelvényemért matattam a pólóm alatt, de nem várta meg, fenébe! Negyedóra elteltével visszasiettem Birdiehez. - Ezt nem fogod elhinni! Megfenyegetett egy néni, hogy szedjem fel Edgar után, de én sem voltam rest, a jelvényemmel villogni! Ilyen horror errefelé kutyát sétáltatni? Ne aggódj Töki, elviszlek legközelebb a közeli erdőbe! Csupa szabadság, jó szagok, sok levél, bár… gólyalábakat kéne rád szerelni hogy ki is láss. - csatoltam le a kutya pórázát. -Birdie? - miért hagytam a fegyvert a szekrény tetején?! Edgar sem mert beljebb menni a lakásba. - Birdie? - a tarkómon égnek állt a szőr, bajt éreztem. A kis Tökit gyorsan kizártam, még a végén engem nyúzna meg Birdie ha a kis szőrgombócnak baja esne. A tészta félig le volt szűrve a levesem kiborult a konyhában, a levesem kiborult a konyhában! Tudom, hogy kétszer hangzott el, de a levesesem! Istenem, csak nem beengedte a házba a vámpírt?! Szapora lélegzetvételt hallottam, amely egyre gyengült, és friss vér szagát éreztem. Kiléptem a cipőmből, és láttam, ahogy a szoba közepén áll Birdie testével a kezében. ~Ereszd el a kurva anyád!~ A reccsenő ruháimat hallhatta, ahogy ösztönösen vetettem magam az irányába, ő volt! Akit üldöztem már hetek óta! Jaguár üvöltése hallatszott, ahogy rávetettem magam a zsákmányomra, mind a tíz körmöm ki volt eresztve. Birdiet a földre lökte, még éreztem, még hallottam, hogy jól van, nincs késő! A prédám után vetettem magam, ki az ablakon, le a parkba, végül néhány perc üldözés után letepertem, és szaggattam ahol értem, én is kaptam sebesüléseket, de csak az érdekelt,hogy a barátomat bántotta. Így hamarosan fej nélkül és kikarmolt szívvel feküdt alattam. Éreztem, hogy nézőközönségem is van. - Menj vissza hozzá, a többit bízd csak ránk. Később felkeresünk - egy táskát dobtak le mellém, zavarodottan pillantottam az egyik alakról a másikra, mígnem végül felkaptam a számba a táskát és az ablakon keresztül siettem vissza Birdiehez a lakásába. - Van benne egy fiola vér, itasd meg vele! - kiáltott utánam az alak, én pedig mire átléptem az erkélyen, emberi alakban voltam, belebújtam az újonnan kapott nadrágomba, tiszta vér voltam mindenhol, kikerestem a fiolát és odasiettem Birdiehez. Az sem érdekelt, hogy kik fognak felkeresni, az sem, hogy mikor, csak az,hogy a barátomnak ne essen baja! Nem volt időm azon meditálni,hogy hogyan került a lakásba a vámpír, hogy kik voltak ezek az alakok és ki beszélt hozzám, Birdienek nem eshet baja, és magamban azon rimánkodtam, hogy nehogy meglássa azt, hogyy mivé sikerült átváltoznom! - Ébredj fel hahó! Birdie! - nem veszíthetem el, nem bíránám ki! Megint nem tudtam segíteni valakin aki fontos volt nekem! - Birdie! - rám fért volna egy kiadós fürdés, de ő most fontosabb volt. Meg az is, hogy ne essen baja huszonnégy órán keresztül, amibe belehalhat,hogy aztán vámpír legyen belőle!
Nem igazán nyugtatott meg, hogy fegyver van a házban, de tudom ez Amerika és sokan azt vallják, hogy mindenkinek lehet fegyvere. Én viszont inkább ellene voltam, mintsem mellette. A legtöbb baleset eleve lőtt sérülés volt a kórházban is, mintha csak tényleg minden idióta kaphatna fegyvert. Persze, tudom, ő nyomozó, de akkor se voltam teljesen nyugodt, hogy a fegyvere is vele van, de nem tettem szóvá. Csak kíváncsian fürkésztem, hogy mit is csinál vagy éppen hova indult. Amikor viszont könnyedén a fürdőbe sétált, akkor egy pillanatra elgondolkoztam, mert szerintem nem említette, hogy az merre is van és a legtöbb ajtó a lakásomban eleve csukva volt, mint valamiféle fura szokás. Fogalmam nem volt arról, hogy miként találhatta meg egyből, de végül inkább elengedtem, legalább elsőre megtalálta azt, amit keresett és véletlenül se a szobámba sétált be. Annak lehet annyira nem örültem volna, hiszen nem rajongtam azért, hogy idegenek mászkáljanak a saját kis privátszférámban, szobámban. Amíg vártam rá, addig könnyedén pakoltam ki vagy éppen játszadoztam a kutyámmal, majd pedig megmostam a kezemet is, hiszen nem állt szándékomban kutyás kézzel előpakolni az edényeket és a szükséges eszközöket. Azért erre figyeltem mindig is, mármint a higiéniára, hiszen nem mindenki veszi ezt annyira könnyedén, mint esetleg én tenném. Így legalább ha nagy ritkán vendég volt nálunk, akkor még inkább figyeltem erre, mint most is. Még akkor is, ha nem olyannak tűnt, aki túlzottan bánná a kutyák jelenlétét és hasonló dolgok. - Miért, ha igen? Akkor netán elfenekelsz, vagy csak félsz, hogy kárt tennék magamban? – kérdeztem tőle egy féloldalas mosoly keretében, hiszen nem állt szándékomban semennyire se hadonászni a késsel. Szükségem van a kezemre, hiszen anélkül eléggé meglennék lőve, mint rezidens vagy éppen orvos. - Milyen nagylelkű vagy, hogy valamit megengedsz a konyhámban. – a mondandó többi részére először csak megrántottam a vállaimat, hogy mindegy. – Volt már ennél rosszabb is, így nem kell attól aggódnod, hogy mindjárt lefejelem a pultot vagy az asztalt. – pillantottam rá komolyan, hiszen ez volt az igazság. Azért vannak húzós napok a kórházban, amikor már úgy érzed, hogy menni nem bírsz, de akkor se engedheted meg magadnak, hogy összezuhanj és a toppon kell lenned. Kegyetlen tud lenni 48 óra meló, de hát néha vannak ilyen időszakok, amikor nincs kibúvó, hiszen ezzel is még inkább csak fel akarnak készíteni arra, ami majd ránk vár, amikor „elengedik” a kezünket. Egyre inkább feljebb szalad a szemöldököm azzal kapcsolatban, amit mondott és persze végül el is kuncogtam magam, mert ez eléggé abszurd volt. A tenyeres dologra meg már inkább nevettem és még a fejemet is megráztam. – Bármennyire is csábító lenne mindig a kezedet a fenekemen érezni, inkább kihagynám. – feleltem mosolyogva, amit nem sokkal később pedig huncut mosoly váltott fel. – Másrészt meg miért is ez lenne a pólómon? Netán lemaradtam valahol a kórház és a lakásom között, hogy mikor is lettem a csajod? – pillantottam rá kérdőn, de persze csöppet se gondoltam komolyan a kérdésemet, de ha már ilyen remek póló ötletei vannak, akkor halljuk miként is vágja ki magát ebből. Közben pedig elkezdtem aprítani a hozzávalókat, mármint azt, amit engedett, hogy én csináljak. - Remek, már nem csak barátnő lett belőlem, hanem anya is. Lassan kezdjek félni, hogy mi lesz a következő lépés? – löktem meg őt játékosan a csípőmmel, miután felálltam, hogy szerezzek zsebkendőt és megmossam a kezemet is, hiszen egyre inkább ragadtam. Persze, értettem én a célzást, hogy csak szórakozik ő is, de ha nem tetszett volna a kutyának a név, akkor nem reagált volna rá, ahogyan a másik ötre se tette. Másrészt nehogy már egy film miatt ne viselhesse ezt a nevet. – Komolyan, úgy viselkedtek, mintha ezer éves cimbik lennétek. Netán tőled szökött meg, vagy valamelyik kalandodtól? – hecceltem tovább őt, hiszen ennyire korán egyetlen egy személyt se fogadott még el a kutyám. Főleg mivel az utcán találtam és nem éppen volt jó bőrben. Így talán nem csoda, hogy kicsit félénkebb, még ha első pillantásra nem is tűnik annak. - Mert neked nem kell? Csöppet se hiányzik az, hogy ne mindig veszélyben vagy új helyen légy? – pillantottam rá kérdőn, hiszen először nekem pokolian nehéz volt megszokni ezt a helyet és beilleszkedni. Talán még most se sikerült teljesen, hiszen hiányzik az otthonom, de még se érzem azt, hogy jó lenne ha hazamennék. Mintha csak félnék attól, hogy még inkább összenyomna a múlt emlékei. - Legalább egyikünk vegye komolyan, ha már a másik nem tudja szem előtt tartani azt, hogy mi is jó neki. – mosolyodtam el barátságosan, hiszen nem vagyok az anyja, hogy megmondjam mit tegyen és kezelésekre se hozzám fog járni már, így igazából talán ideje lennem nem csesztetni vele, de nem tehetek róla. Csak úgy jön magától. - Látod, annyira aggódok érted, hogy még mindig sírok miattad. – cukkoltam tovább őt, ahogyan végeztem a hagymával, mert ez már tényleg kegyetlenség volt. Ismét elővettem a korábban szerzett zsebkendőt, hogy kicsit legalább levegőt kapjak, ha már látni nem látok rendesen. - Meg tudom érteni, hogy azt választottad inkább, de valakinek megadatik, míg másnak be kell érnie kevesebbel. – én is jobb szeretem a tágasabb lakásokat, ahol még kert is van, de ahhoz hozzá kellett volna nyúlnom anyáék pénzéhez is, amit rám hagytak, arra meg képtelen voltam. Nem tudtam az örökségemmel igazán élni, hiszen mindig is úgy éreztem, hogy miattam haltak meg, erre használjam azt a vagyont, amit rám hagytak? Hát inkább élek egy kisebb házban, mintsem ahhoz folyamodjak. Lassan megmostam a kezeimet ismételten, majd az arcomat is kicsit megtörölgettem és neki dőltem az egyik konyhapultnak. Szavainak köszönhetően kisebb görcsbe rándult a gyomrom, mert nem úgy volt, ahogyan gondoltam. - Néha amit szeretnénk és tudunk tenni nem mindig egy és ugyanaz, ahogyan néha az, hogy ki mennyire is érzi jól magát valahol lehet látszat is. – szólaltam meg végül alig hallhatóan, majd sietve túrtam a szőke tincseimbe, mint aki csak ezzel akarná elűzni a rossz érzéseket, amik megakadályoztak abban, hogy hazaköltözzek. Oda, amit még mindig az otthonomnak gondolok, még ennél a helynél is jobban. - Látom gyakorlott vagy. – mosolyodtam el, majd elvettem az egyik üveget, de jobb lett volna, ha nem iszok bele, mert a következő beszédtémától még én is félrenyeltem. Kellett egy kis idő mire már nem köhögtem és nem fulladoztam. - Mert úgy gondoltam, hogy van jobb dolgod is, mint továbbra is az én elcseszett dolgaimmal foglalkozni. Meg élek még, így annyira rossz nem lehetett. Ahogyan azt se akarom, hogy azért amit hirtelen felindulásból majdnem tett megüsse a bókáját. Idővel gondolom könnyebb lesz, vagy igazából fogalmam sincs… Fura, hogy mindig próbáljuk a betegeket, hozzátartozókat megnyugtatni, elmondani, hogy mi lesz, de magunkról van szó, akkor sokszor nem látjuk azt, hogy mi lesz… - majd mielőtt még többet locsoghattam volna inkább újra ajkamhoz emeltem az üvegszáját és sietve húztam meg. Legalább addig se beszélek össze-vissza, mert tuti, hogy nem érdekli őt ez az egész. Engem majd egyszer talán nem fog kísérten az, hogy majdnem megfulladtam a saját nővéremnek köszönhetően. - Attól függ, hogy alvásra gondolsz-e, vagy te így nevezed az ottani tornát? – mosolyodtam el végül ártatlanul, mintha csak ezzel akarnám inkább előkeríteni a korábbi viccelődös állapotokat. – Ha előbbi, akkor nem, ha utóbbi, akkor mindenképpen. Talán még nagyobb sikered is lenne vele. – kacsintottam rá egyet pimaszul, de persze ez is csak a vérének a szívása volt, hogy utána megpróbáljak kicsit odasettenkedni a tűzhelyhez és megkóstolni a szószt, persze csak ha hagyta…
Szegény kutyus…ki fog idegelni Birdie ezzel a névvel, és a kutya egyébként hallgatott is erre a névre, az eszem megállt. Szegényke, ha tudná, hogy egy csótányról lett elnevezve, aki ember bőrbe bújt, és a zarda fényét kereste? Vagy… az orion öve? Mindegy, de Frank, komolyan mondom szegény kutya olyan Frankes inkább nem? Leülök a kiskrapekkal, és megnézzük a filmet, esküszöm másképp fogja látni a nevét. Senki sem szereti a csótányokat, ráadásul szegény blöki nem húzza hátra a fejét ha épp rosszul van, értitek, megtekeri mint Edgar a filmben. Ezen hazáig morfondíroztam igazából, de nem nagy ügy, csak tényleg egy apróság, egy apró porszem a gépezetemben, ha! Lesz gyerekem, egészen biztos, hogy nem Edgar lesz a neve. Én tényleg ténykedtem volna a konyhában, mondtam már, hogy utálok ücsörögni és egy helyben lébecolni? Mindig kell csinálnom valamit, amióta anyám meghalt, nem igazán tudtam rendesen aludni, sőt! Még a bácsikáméknál se nagyon, csak ha a felesége mellett aludhattam el, de azt sem művelhetem sokáig, hiszen a férfivá válás meg a hasonlók. Szóval itt állok Birdie konyhája közepén és úgy néz rám, mint akit mindjárt felakar nyársalni a tekintetével, csak azért ,mert levettem a tartókötést a karomról, ha tudnád, hogy épp azon gondolkodom, hogy hogyan vegyem ki a varratokat, akkor néznél nagyot! Bosszúsan ráncoltam én is a homlokomat, majd megadón biccentettem. Felemeltem az ép kezemet és sóhajtva indultam ki a nappaliba, ott az egyik szekrény tetejére letettem a fegyver tokomat fegyverestől, majd a fürdőbe igyekeztem, de előtte még visszasiettem a merevítőért. A fürdőben pedig magamra zártam az ajtót és kibújtam a pólómból, óvatosan, mert még mindig valóban fájt, és a tükör elé álltam, a varratot elkezdtem kihúzni szálanként, egy kis akármilyen ollót használtam erre a célra, kicsi volt, azt hiszem körömvágó. Miután eltávolítottam minden cérnadarabot magamból, amelyek jelenleg a mosdókagylóban landoltak, visszaragasztottam a vágás fölé a tapaszt, hogy azért mégse legyen olyan feltűnő az, hogy piszkáltam a lövés helyét, és visszavettem a pólómat. - Hülye vagy, hogy idejöttél, most játszhatod, hogy hűűű de fáj a karod… - suttogtam mérgesen a tükörképemnek. Összeszedtem a bizonyítékokat, és mivel minden lánynak van a vécében kis szemetese, így oda tüntettem mindent, ami arra utalt, hogy megbabráltam a sebem. Aztán, lemostam a mosdókagylót is, és végül kezet mostam. Holnap este már be is állhatnék verekedni a ringbe, annyira kutyabajom volt! De magyarázzam ezt meg egy embernek, aki mellett egyszer állt égnek a tarkómon a szőr, a kórházban, majdnem mint amikor boszorkányok varázsolnak a közelemben. - Itt vagyok, remélem nem hadonászol tovább a késsel. - jelentem meg felkötött karral és igazán morcosan. De némiképp már kevésbé viszkető váll résszel. - Megengedem, hogy felvágj mindent, de amit fél kézzel lehet végezni abban segítek. Egyébként is annyira fáradt vagy, hogy mindjárt összeesel, szóval neked kellene leülnöd, és hagynod hogy játsszam a hőst a konyhádban. A következő pillanatban pedig a kutya miatt nevettett, végre! - Nem, neked Tündérke más lenne a pólódon, valami ilyesmi: Gabe csaja vagyok, el a kezekkel. Vagy: Gabe és Én jók vagyunk együtt az ágyban. Vagy: Szállj le a csajom seggéről, foglalt. Ez utóbbinál még egy tenyér tetoválást is megengednék a hátsódra. - nyitottam ki a tenyerem és mértem abba a magasságba, Birdie feneke felett a kezem, mint aki tényleg elképzeli, hogy odatetováltatja a másik fenekére a kézlenyomatát. - Nem olyan snassz mint a név, és garantálom, hogy nem bánnád meg. - villantottam rá egy vigyort. - Most találkoztunk először, igaz haver, mondd hogy tetszik a Frank, meg kell néznünk a filmet és el kell mondanod a véleményed, hogy utána tolmácsoljak az anyádnak! - gügyögtem a kutyának, akinek elkaptam a pofa lebernyegét és kicsit megcsípkedtem, mire az örömömmel vette játéknak és kapott utána játékosan, hogy utána a hátára vágódjon, teljes megadással és elolvadással várja a pocak vakargatásomat.Mosolyogva csóváltam meg a fejem és indultam a csaphoz hogy megmossam a kezem. - Sokat utazom, veszélyes munkákat kapok, rendszertelenül élek, nekik meg kell a rendszeresség. - rántottam meg a vállam könnyedén. Igazából voltam kint a telepen és rém kínos volt, hogy a kutyák még a kiképzőikre sem akartak hallgatni, amikor megláttak, megérezték a szagom. Meg aztán nekem nem valami szimat mester kellet, komoly őrző védő testőr eb, de én is megtudom védeni magam, sőt, őt még jobban félteném mint magam az esetleges rázósabb ügyek közepette. Jó ez így. - Hoppá! Magácska kedves rezidens kisasszony, nagyon komolyan veszi a munkáját. - ismét megadón emeltem fel a kezem és megcsóváltam a fejem. Körbe pillantottam, míg elrendeztem magam fürdőben, addig előkészített mindent Birdie. tényleg szerettem volna főzni. - Kedves szárnysegédem, akkor ezennel megbízom a vagdosás szörnyen könnyű feladatával, addig én a szósszal bíbelődök. - míg odaálltam a tűzhelyhez és a paradicsom szósz beleöntöttem egy lábasba, lepattintható fedelü nagy két literes szósz volt, a nagy lábast félre toltam, még nem csináltam vele semmit, kellett a bolognaihoz is, és ami marad azt valóban feltett szándékom volt megcsinálni levesnek. Amikor a hagyma kész lett, azt el is oroztam Birdietől, bele egyenesen az olajba, hogy megpirítsam. [color=#557287]- Egy ügyön dolgozom. Valahol a külvárosban kivettem egy tornácos házat, sosem bírtam a nagy paneleket, meg az ehhez hasonló kisebb házikókat. Tökéletesen elvagyok Sammel, a sünnel, aki a hátsókert tornáca alatt lakik, pár énekes madárral, és néhány mókussal, akik az első tornác környékén laknak, kész állat paradicsom. -[/color meséltem, miközben a hagyma pirult. - Egyébként nem rossz környék, lehetne kicsit kevésbé… - ~természetfeletti~ de ezt csak gondolatban fűztem hozzá. Lassan a hús is elkészült, már nem kellett sok neki, így paradicsomszószt kanalaztam rá, és beízesítettem, most már csak össze kellett rotyognia. A levest pedig szintén elkezdtem elkészíteni, miközben a tészta főtt ki a bolognaihoz. - Te pedig egész jól berendezkedtél itt a városban, nagyon úgy néz ki,hogy nem is akarsz visszamenni a szülővárosodba. - állapítottam meg, miközben nekidőltem a csípőmmel a konyhapultnak, és rápillantottam. Kihalásztam a hűtőből egy -egy üveg sört, és kinyitottam. Csak a konyhapult oldalának nyomtam az üveg száját és a kupakot. Kész is! Birdie felé nyújtottam az elsőt, majd a második üveget megtartottam magamnak. - Szóval…rosszul sült el az első találkozód a nővéreddel, miért nem hívtál utána? - pillantottam az üvegem felett rá, majd belekortyoltam a sörbe. Borzasztóan idegesítő volt a rögzítéssel a vállamon ténykednem. Érdekelt, ha már én hoztam össze az egészet, miért nem hívott fel? Rendben…dolgom van, de biztosan meghallgattam volna. - Még alvás közben is rajtam kell lennie ennek a micsodának? - dünnyögtem bosszúsan és rá, majd a rögzítésre pillantottam.
Words: Note: Vigyázz, gyilkos ez a kuncogós kép music: Part on Me
Álmaimban nem gondoltam volna azt, hogy ma még társaságom is akad, de lassan tényleg nem kellene meglepődnöm azon, hogy az élet szeret közbeszólni. Igaz, azt tudtam, hogy még messze lesz az, hogy ágyba kerüljek, hiszen még sétálni is menni kell és még ott van az is, hogy majd valami vacsorát kellett volna kerítenem, ami sanszosan az egyik kis kajáldából lett volna, mert már neki nem álltam volna főzni, de aztán pillanatok alatt illant tovább minden előre kigondolt tervem, hiszen nem sokkal később már együtt indultunk haza. Néha aggódva pillantottam rá, hiszen a válla biztosan fájni fog még. Lehet fájdalomcsillapítót is kellett volna szerezni, de inkább meg se említettem még a végén azt hinné, hogy az egóját akarom megtépázni kicsit. Néha talán tényleg a viccelődéseim olyanok voltak, de szerencsére ő vette ilyen téren a lapot, így nem kellett amiatt aggódnom, hogy hamarosan esetleg egy nagyra nőtt durcás kisgyerek fog belőle válni. - Annyira nem vagyok fáradt, hogy Edgáromra ne legyen energiám. – pillantottam rá mosolyogva, bár azon egy pillanatra elgondolkoztam, hogy honnan is veszi azt, hogy akire gondoltam azt sétálni kell. Szerintem sose említettem neki, hogy van egy kutyám, vagy mégis? Mindegy is, hiszen nem olyan nagydologról van szó és mostanában történt sok minden, ami ilyen kis apróságoknál jóval lényegesebb volt. – De persze mehetünk együtt, de ha inkább pihennél az se gond, hiszen… - sérült vállára siklott a pillantásom. Szerintem be se kell fejeznem a mondatot érteni fogja ő így is, hogy mire gondolok. Biztosan fájhat neki és mozgatni se kellene, mert félő, hogy a végén tényleg a bilincsével fogom valamihez „hozzáláncolni”, hátha akkor végre kicsit nyugton is tud maradni. Így is még tornára is kell vele járnia, hogy biztosan minden rendben legyen vele. Még szép, hogy nem hagytam annyira könnyedén azt, hogy ő cipeljen mindent. Nem vagyok én olyan törékeny és gyenge se, hogy ne bírjam el. Na, meg nem is én voltam a sérült, kivéve ha a fáradtságot is ebbe a kategóriába lehetne most sorolni. Végül hagytam, hogy vigye, amit szeretne, a maradékot pedig én cipeltem hazáig. Amint sikerült kibújnom kutyusom üdvözléséből sietve bújtam ki én is a cipőmből, meg persze a kabátomból is, hogy utána kövessem őt. Még mindig nem gondoltam azt teljesen helyesnek, hogy főzni szeretne. Pár pillanat erejéig haboztam is, majd végül egy sóhaj kíséretében beléptem én is a konyhába, hogy segítsek neki. Lassan pakolásztam ki, mintha csak az időt akarnám húzni azzal, hogy megadjam azt, amit kért. Fél kezére sérült és tényleg így akarja megcsinálni a vacsorát? Ahh, nem is értem, hogy miért mentem bele és miért nem tudtam abban a pillanatban is helyesen gondolkodni, mint most. Végül elkezdtem kihasználni a kért dolgokat a szekrényből, amikor viszont megláttam, hogy leveszi a merevítőt, akkor kis híján azt hittem, hogy rosszul látok. – Megőrültél? Az nem dísznek van, hanem azért, hogy ne okoz még több kárt! – feleltem totálisan komolyan és le se tagadhatnám, hogy orvos lesz egyszer belőlem, ha minden jól megy, hiszen könnyedén bújt elő most is belőlem az az énem, ami a kórházban is állandóan jelen van. – Megkapod ezeket, ha azt visszaveszed és inkább segítek neked, csak ne tégy több ostobaságot... – enyhültem meg végül kicsit és az edényeket lepakoltam magam mögé a pultra, aminek aztán neki dőltem, így kitakarva előle. A kés viszont továbbra is ott volt a kezemben. Ő se gondolhatta komolyan, hogy hagyom ezt az egészet. Még a végén az ujját vágná le ügyetlenségében. Jesszusom, már csak tényleg az kellene a mai napra, hogy miként varrjunk vissza egy ujjat és tartsunk „életben”, hogy ne legyen komoly baj. Még a hideg is kirázott hirtelen eme gondolatnak köszönhetően. Amint megvívtuk a kisebb csatát sietve hagytam magára, reménykedve abban, hogy nem fog semmi ostobaságot se csinálni abban a pár percben. Azt meg nem is sejtettem, hogy jobban ismeri ezt a lakást, mint én azt hiszem vagy éppen a kutyámat. Sietve cseréltem le a pólómat, hiszen sikeresen még bent összekentem valamivel, majd pedig utána könnyedén sétáltam vissza a konyhába, de hát ami ott fogadott… Amint megpillantottam a kutyámat a pólóban elnevettem magam és még a fejemet is megráztam. - Ez most komoly? Ilyen könnyedén megy nálad az örökbefogadás? Szóval, ha szépen pislogok rád, meg néha odabújok, akkor már engem is örökbe fogadsz és mindig főzöl rám? – persze, hogy nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam, de nem is én lettem volna, ha nem mondom ki azt, ami eszembe jutott azelőtt, hogy végig is gondolhatnám. Az újabb szavaira csak megrántottam a vállaimat. - Lehet, hogy pont nem azelőtti estén kellett volna megnéznem a filmet, hogy találtam őt. – igazából nem is tudatosult bennem, hogy onnan lenne a név, de ilyen véletlenek mindig adódnak. – Azt látom, meg azt is, hogy milyen gyorsan haverok lettetek, mintha már ismernétek egymást. – végül inkább megráztam a fejemet is, hogy ez badarság, hiszen ő sose járt itt, ahogyan séta közben se találkoztunk vele, így mindegy is. Biztosan csak vannak olyanok, akiket hamarabb megkedvel, csakis erről lehet szó. – Miért csak majdnem? – pillantottam rá kérdőn, hiszen ha ennyire szereti őket és szemmel láthatóan ez fordítva is igaz, akkor vajon miért nem lett neki végül? A munkája miatt vagy másról lenne szó? Amikor viszont a testvéremről kérdezett, akkor majdnem belefulladtam a saját nyálamba, hiszen még azt is sikerült nagyon ügyesen félrenyelnem. Végül megköszörültem a torkomat. – Kicsit fullasztóan, de még itt vagyok, így annyira nem volt vészes. – jahh, a szöszt nem. Majdnem megfojtott és ez még olykor álmaimban még mindig kísért, de nem hiszem, hogy pont egy rendőrnek kellene elmondanom azt, hogy miként fonódtak a nővérem ujjai a torkom köré. Nem akarom, hogy lecsukja bárki is őt. – De még sok mindent helyre kell hozni, ez nem olyan, mint egy vállon lövés, hogy pár hét alatt helyre jön, ha betartod a szabályokat. – az utolsó dolgot pedig még erőteljesebben megnyomtam, hiszen biztos vagyok abban, hogy fittyet fog hányi az orvosi utasításokra. Még abban se vagyok biztos, hogy a kórházba jönni fog gyógytornára, de ez már tényleg az ő baja lesz és nem az enyém, vagy valami ilyesmi. „Ne aggódj olyanért, aki nem akarja, hogy aggódjanak érte.” Mintha ezt olyan egyszerű lenne betartani. - Szóval miben is segíthetek? – pillantottam rá kérdőn, hiszen a séta ráér később is. Nem úgy tűnt, mintha Edgar annyira menni szeretne. Szerintem még élvezte is, hogy akad új társasága, aki még ráadásul ilyen remek „ruhával” is megakadályozta őt. Nem fogom azt mondani, hogy olyan remek kukta tudok lenni, de azért rossz szakács se vagyok. Maximum majd sikerül megint alkotnom és úszni fog a konyha, miközben a nevetésünk tölti be a házat. – Egyébként most akkor Mystic Fallsba költöztél vagy ez csak valamiféle fura véletlen volt? – pillantottam rá kérdőn egy kisebb hallgatás után. Én se itt éltem régebben, de ez most mellékes is. Nem gondoltam volna azt, hogy itt fogunk egymásba botlani, az is lehet, hogy holnap már utazik is vissza, vagyis igazából nem tudom, hogy mi a szokás.
•• Lehet, hogy ez volt a célom. Ártatlanul ördöginek lenni.
Birdie szavai megnyugtattak, tehát nem tekinti a nyomulásom rögtön annak, hogy én máris leakarom fektetni. Ami nálam azért volt különös, mert még a legyet is elkapnám röptében. De Birdie iránt éreztem egyfajta tiszteletet, szerintem azért is amin keresztül ment, ott az irattárban, az is húzós volt. Megkönnyebbültem, hogy díjazza az őszinteségem, és nem nevet ki , ezért egy nagy piros pontot adtam neki gondolatban. Vigyorogtam, és vállal megböktem finoman, amikor eltakarta az arcát, csakhogy utána fintorogva görnyedjek össze. Azért a hirtelen mozdulatokkal nem árt vigyázni, és mire haza érünk, úgy értem kivételesen most hozzá, nem ártana még a cérnát is kihúznom, bár a testem automatikusan kilökné, de jobb biztosra menni. Nevettem amikor ő is, mivel a póló felirat tényleg vicces volt. A gyerekcsinálás pedig távol állt tőlem, mert én sosem akarok majd gyereket, nem akarom, hogy azon kelljen átmennie mint nekem, hogy olyan legyen a nőm, vagy a feleségem, úristen! Feleség! Kiráz a hideg. Szóval bárki akit én magam intéztem el, és hordja annak gyümölcsét magában, végül azt tegye a gyerekemmel, amit velem, nem feltétlenül kellene megölnie, de elég volna a gyereket bántania, nem érdekelne, hogy nő, vagy a feleségem vagy a csajom volt, annyi lenne neki. Voltak a pályakezdésem elején gyermekbántalmazási ügyek, és az anyukák is tudnak alkotni. Hogy elvesztettem volna az emberiségbe vetett bizalmamat? Még szép. Főként ha a családokról volt szó, a nagybátyám családja ékes ellenpélda volt, de még így sem akartam sajátot. Jól elvagyok én így egyedül. A kedvenc formám egyébként is a magányos farkas, vagy bármilyen farkas hibrid, tudjátok, akik házi kutyával keresztezték az útjukat, és akkora batár állatok, hogy több bennük a farkas vér, mint a háziasított kutyáé. A kutya fajtákból, a macska fajtából egyértelműen a jaguár. A póló… tudtam, hogy kinél lesz a legjobb négy tappancsban, és vigyázni is fog rá, noha itt Mystic Fallsban ritkán van olyan igazi tél, de nem terveztem én még félre sikerült éjszakát sem, vigyáztam. Egy időben gondolkodtam az elköttetésen, meg is tettem, de amikor mentem a következő vizsgálatra afféle kontroll, minden helyre jött odalent. Hiába, ez a misztikus lények átka és magam is az volnék. Így marad a védekezés egyéb módszere. Na de, már megint ezen a hülye pólón és annak témáján kattogok. - Értettem! Meg is sétáltathatjuk, sőt! Vállalom, ha esetleg fáradt lennél. - imádtam az állatokat, egy alakváltó aki ne imádná őket? Eléggé furcsa lehet, még nem is igen találkoztam ilyennel. Mi mindannyian szeretjük őket. Edgar is odáig volt értem, amikor először madár képében felrepültem az emeletre ahol ők laktak, aztán átváltoztam, és besurrantam a képében Birdiehez. Azt, ahogy öltözik azért meglestem. Nem volt ellenemre a séta, és a szabad kezembe annyi cuccot vittem, amennyit csak elbírtam, nem hagytam volna Birdienek, hogy ő cipeljen, egy kanyi panaszkodás sem hagyta el a hangom. Kipihentem magam, mert valaki beinjekciózott, és egy negyed maratont is letudtam volna futni. A lakáshoz érve, amelybe immár végre az ajtón keresztül jutottam be, mosolyogva pillantottam körbe, tetszett az otthon illat, már az első alkalomkor is amikor itt jártam, meg persze Birdieé is. Figyeltem a kis gombócot ahogy a gazdija elé rohantam és halkan felnevettem, eközben teljesítettem a cipős szabályt és kiléptem belőle. Eloldalogtam a konyha felé és elkezdtem kipakolni a szatyrokból. Fél kézzel, bénának éreztem magam a másik kezem nélkül ettől függetlenül jól éreztem magam. - Kellenének edények, egy a tésztának, egy a levesnek, egy pedig a szósznak, meg egy vágódeszka és kés. - nyilatkoztattam ki az igényeimet, miközben elkezdtem kibújni a merevítőből, majd óvatosan szeletelek semmi hirtelen mozdulat, és tudom úgyis behajlítva tartani a kezem. Eközben megérkezett Edgar is, hogy szagmintát vegyen tőlem, és mosolyogva hajoltam le hozzá. - Mi van te kis gombóc? Hm? Nézd mit hoztam neked? - felnyúltam a pólómért, a kissebbik méretűért, és semmi perc alatt feltettem rá. Hangosan nevetgéltem és igyekeztem komolynak látszani, a helyzet ellenére. Íme, az örökbe fogadott gyermekem, akire tökéletesen illik a póló, a hátulján van természetesen a felirat. Kinyitottam az egyik narancsleves dobozt, és csak úgy dobozból ittam a tartalmát, hiába, én már csak ilyen vagyok, azt mondták, hogy érezzem otthon magam. Meg is teszem. Újra lehajoltam Edgarhoz. - Komolyan a Man In Blackből a csótány főellenségről nevezted el szegényt? Pedig nem is hasonlít rá! Amúgy imádom a kutyákat, majdnem nekem is lett egy szolgálati. - egyenesedtem fel, amikor meghallottam Birdie lépteit. Nem szóltam a pólóról, egyelőre. Majd észreveszi a kutyus gazdija, csak a nem létező bajszom alatt somolyogtam, jó egy kis borostám már van a nap vége felé, de senki sem lehet tökéletes. - Hogy sikerült a testvéreddel való első találkozás?- most hogy már itthon voltunk, feltehettem én is pár személyesebb kérdést, hiszen megvan mindennek a megfelelő helye. Ha engem kérdeznek, Birdie mindig is szimpatikusabb volt, de hogy hibrid lett ! Eszem megáll, akkor Birdie is elvileg hordozza a gént nem? Eddig pedig úgy tűnik, nem ölt meg a munkája során senkit, mert szerintem ezzel is tudná aktiválni a génjeit, ha a műtőasztalon az ő kezei között hal meg valaki nem? Elgondolkodtató. Egyébként sikerült verbénát is vennem amit majd belekeverek a mai vacsoránkba. A nagybátyám feleségétől tanultam meg főzni, egy időben féltem még a nagybátyámtól is és rengeteg időt töltöttem a konyhában, ott kezdtem feloldódni más emberekkel szemben is, a nagybátyámmal is, és később a többi rokonnal is, de mindig is inkább magamnak való voltam, a képességemet is inkább magam fejlesztettem. Az állatok is sok mindenre megtanítottak, nem szabad feladni még akkor sem, ha a legnagyobb szarban vagy. Egy kis fájdalom sosem állíthat meg. Amikor felegyenesedtem Edgar pocakjának a vakarásából, a saját vállamat dörzsölgettem viszketett, mégpedig baromira tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy a heg elkezdett összeforrni. Miután megkaptam a kést és a vágódeszkát, kezet mostam, és nekiálltam a hagyma és a többi zöldség aprításának.
Words: Note: Vigyázz, gyilkos ez a kuncogós kép music: Part on Me
Nem feleltem semmit se arra, amit mondott vagy éppen tett. Inkább csak magára hagytam egy-két utasítás közepette, mert a végén még az utolsó félórámat is megnyerné magának. Túlórázni meg már eleget túlóráztam most is, hogy ne akarjak még tovább bennmaradni, mint szükséges. Természetesen mindig is precíz és lehető legjobb próbáltam lenni orvosként, vagyis még csak rezidensként, de attól még nekem is szükségem volt egy kis pihenésre és alvásra is. Még akkor is, ha nem éppen volt békés az álmom. Szavak könnyedén hagyták el az ajkaimat, amikor ismét összetalálkoztam vele a hallban és kíváncsian fürkésztem őt. Biztos vagyok abban, hogy a legtöbb itt megforduló személy vagy éppen itt dolgozó könnyedén fogadná be őt a mosolyáért is, vagy csak a két szép szeméért, de hát jobb óvatosnak lenni. Meg ha könnyen menne neki, akkor hol maradna a móka és a szórakozás, vagy éppen az a mulattság, ami közben megpróbál megnyerni magának, hogy rábólintsak a dologra. Türelmesen vártam, hogy a mosolya és a nézése mellett végre meg is szólaljon. - Miért hangozna úgy? Mondjuk attól függ, hogy mit szeretnél. Ha felcsípni egy csajt és feljutni hozzá, akkor maradj az első verziónál, de mivel itt nincs szó erről és tudom, hogy milyen érzés egy idegen városban lenni, így legyen. – rántottam meg végül alig láthatóan a vállaimat és még mellé egy mosolyt is kapott. Másrészt meg elhittem neki amit mondott, akár így volt, akár nem. Szerettem abban hinni, hogy nem minden ember akar hazudni a másiknak és még létezik az őszinteség. Következő kérdésére viszont könnyedén nevetettem el magam. Eléggé abszurd gondolat volt tőle. - Igazán remek ötlet, de én inkább kihagynám. Nem szeretnék törvényt szegni, és attól még, hogy a szikével jól bánok nem jelenti azt, hogy zártörésben is ügyeskednék. A végén még több kárt tennék, mint hasznot. – mosolyom pedig még szélesebb lett, hiszen ez volt az igazság. Ha egyszer is nagyobb vétségbe keverednék, akkor valószínűleg az egész karrieremnek búcsút is inthetnék, így érthető, hogy nem akarnék ilyennel kockáztatni. Még akkor se, ha az ő lakásáról beszélünk. Majd talán máskor. - Értem, szóval neki egyből megmutattad ezt a nézést. – amikor viszont engem is megajándékozott vele, akkor játékosan arcomra siklott a kezem, mintha csak ki akarnám takarni őt a látóteremből, hogy nehogy úgy esek áldozatául, mint a büfés néni esett. Csöppet se volt komoly és nem kizárt, hogy egy-ketten meg is bámultak minket eme gyerekes tettek és hülyülés közepette, de nem zavart. Jó érzés volt végre kicsit felengedni és jól érezni magam. A nevetés amúgy is jótékony hatású, nem? - Hééé, nem fair… - kezdenék bele, de persze addigra már messze jár. Végül sietve ülök le az egyik padra kint. Figyelem az embereket, a lámpák fényébe öltöző várost és a csillagokkal tarkított égboltot miközben várok rá. 6 perc elteltével sietve nézek az órámra, de aztán csak sóhajtok egyet és tovább ücsörgök és próbálok kicsit lazítani, ha meg ismerős sétál pont erre felé, akkor sietve viszonozom a köszönését, de most semmi kedvem nem volt senkivel se beszélgetni. Jól esett ez a csend, már amennyi jelenleg itt megtalálható volt abból, hiszen egy kórház sose csendes igazán és nem is alszik. Mindig történik valami. - Azt hittem már elraboltak. – pillantottam fel rá, ahogyan közeledett, amikor viszont megláttam a pólóját, akkor könnyedén kuncogtam el magam, majd amikor meg is szólalt, akkor pedig már inkább nevetésben törtem ki, miközben felálltam a padról és levettem magamról a másik pólót. - Hirtelen ennyire bátor lennél? Vigyázz, még a végén túlzottan felsülnél, ha nem jönne össze! – kacsintottam rá mosolyogva, majd visszaadtam neki a pólót, hogy tartsa csak meg, mert ma nem lesz szükség rá, se holnap. Majd inkább adja olyannak, akivel esetleg félre sikerült az egyéjszakás kalandja. – Menjünk, még a végén éhen halsz és engem se tudsz majd akkor levenni a lábamról a főztöddel. Menjünk hozzám, ott már úgyis vár egy éhes száj. - persze, hogy én se gondoltam komolyan teljesen azt, amit mondtam. Ha megvoltunk a bevásárlással és nem volt ellenére a séta, akkor gyalog mentünk el egészen hozzám. Szerettem sétálni, mintha az segített volna kicsit lenyugodni, kikapcsolódni és elszakadni a sok gondtól, ami mélyen legbelül emésztet. Amennyiben annyira nem díjazta volna az ötletet, akkor maradt a taxi. Végül sietve nyitottam ki az ajtót előtte és előreengedtem. - Ez lenne a szerény kis otthonom. – alig viszont, hogy beléptem máris szaladt az én hű társam felém, vagyis a kutyám. Könnyedén bújtam ki a cipőmből, hogy utána megszeretgessem. – A konyhát arra találod. – mutattam az egyik ajtó irányából, ami a folyosóról nyílt. Nem volt nagy, de tökéletesen megfelelt nekem ez a kis bérlakás, pedig a szüleim pénzéből vehettem volna egy sajátot is, de nem éreztem volna helyesnek, mert részben még mindig magamat hibáztattam a haláluk miatt. – Remélem nem vagy allergiás a kutyákra és érezd otthon magad, de a cipőt levenni kérjük. – pillantottam rá komolyan, miközben továbbra is a kutyámat dögönyöztem még rövid ideig, hogy utána kibújjak a kabátomból is és a konyha irányába menjek én is a megvásárolt cuccokkal, illetve szomja is voltam.
Kezdőlap
kérem a puszit 
És köszönöm, de közben vigyázz magadra is. 
•• 
