Tudom én, hogy ez egy buta kérdés. Miért is akarna bárki egy vadidegennek elutazni egy másik kontinensre csak azért, mert megkaphat pár régi tekercset. Amúgy is jó eséllyel megkapná őket, vagy egy részüket, hiszen akar még olyan, akinek adhatok ilyesmit. Nem gondolom én komolyan ezt a kérdést, csak épp ő volt az, aki rákérdezett, ezért fejezem be a félbehagyott mondatot. Megszoktam már ennyi év alatt az egyedüllétet, most sem lesz ez a terhemre. Talán még egy idő után zavarna is, hogy nem azt és akkor tehetem, amit és, amikor akarok. Neki is minden bizonnyal elég sok dolga van, és nem hagyhat csak úgy itt mindent. Megértem, ezért is mosolyodom el, amikor válaszol. - Persze, megértem, nem is akartam én ezt az egészet feszegetni. - bólintok még egy aprót, aztán fel is állok. Menni fog ez, legalább ötletet adott, és már van cél, ahol keresgélhetek. De még indulás előtt egy dolgom mindenképpen van. Beszélnem kell vele, hiszen talán az A terv működni fog, talán ez megoldást ad és akkor nem kell Bulgáriába utaznom, ami csak újabb heteket venne el az életemből, és közben talán ugyanúgy nem jutok közelebb a megoldásokhoz. - Köszönöm! És igen, meglátjuk. - csak akkor ülök vissza a fotelbe egy sóhajjal, amikor kiment az ajtón. Olyan rémes, folyton fáradtnak érzem magam, pedig a fizikumomon nem érződik, nem látszik, hogy idős lennék, de mégis az idő is ugyanúgy lefárasztja az embert. A gondolatok, a kételyek, a sok kérdés, amikre nincs válasz, vagy túlságosan el van rejtve. Néha elviselhetetlen súllyal nehezedik rám az élet, mintha csak fojtogatna maga a létezés.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Ápr. 02, 2014 8:16 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Serah & Aimee
Nos, nem igazán tudtam, hogy mit mondhatnék neki, de valóban nem ismerem őt, és én nem bízom senkiben, talán ő olyasvalaki, akivel hamar barátok lehetnénk... Viszont én mindig is egyedül voltam, és ez nem is fog változni. Azt hiszem. Lehetséges, megváltozik ez. Most, hogy a bátyám is itt van a közelemben, jobb útra terelődöm miatta. Nem tudom. - Szívesen mennék, de rendeznem kell egy családi dolgot, és jobb lenne, minél előbb előrébb jutni vele - mondtam el kedvesen, mert tényleg vele tartanék, de most mégsem. - Igazán nincs mit... Lehet, összefutunk valahol, valamikor - mosolyogtam egyet, majd felálltam én is, és az ajtó felé mentem. - Jó utat! - a mosolyom halványodott, és ezután pedig kimentem az ajtón.
Nem tudom, hogy tényleg érti-e, vagy csak nem akar tovább győzködni, de úgy se lenne esélye, hogy elérje, amit akar. Nekem már elég volt ennyi, már nem maradt semmi más célom, mint az, hogy végezzek az élettel. Félek tőle, hogy minél tovább élek, annál rosszabb lesz a vége. Már így is érzem néha, mintha... változnának bennem a dolgok. Túl hosszú élet, túl sok tapasztalat, volt már hogy többnek gondoltam magam csak e miatt másoknál, okosabbnak, pedig most is egy fiatal boszorkány adott nekem tanácsot, amire én nem gondoltam azonnal. Nem vagyok több másoknál, nem szólhatok bele mások életébe, nem irányíthatok senkit, még ha néha azt is gondolom. - Hacsak nem akarod saját magad átnézni azokat a papírokat. De butaság ilyet kérnem tőled, nem is ismersz és gondolom van jobb dolgod is, mint egy másik kontinensre utazgatni. - elmosolyodom, talán úgy igazán most először azóta, hogy belépett azon az ajtón. Én megy, ez biztos, jó eséllyel már holnap reggel indulok, nem érdemes túl sokáig húzni az időt főleg nekem nem. - Köszönöm és akkor... éld jól az életed rendben? - búcsú, igen azt hiszem ez egy egyszerű búcsú két szinte idegen között. Talán már nem találkozunk többet, mert ha tudom mi a megoldás, akkor egyszerűbb, ha egyszerűen csak elküldöm neki azt, amit neki szánok mondjuk egy csomagban. Ezért is állok fel most már, de a mosoly az arcomon marad. Hiába afféle búcsú ez, nekem nem olyan nagy dolog, én nem érzem, hogy ezzel bármi is változna, vagy változott volna az életemben, vagy a hozzáállásomban. Még mindig ugyanaz a cél, mint eddig. Véget vetni a bűbájnak és az életemnek.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Ápr. 02, 2014 7:58 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Serah & Aimee
- Oké-oké. Értem - bólintottam egyet a rövid mondatom mellé, hogy felfogtam, mit szeretne, azaz mit nem szeretni. Élni. Élni nem szeretne tovább. Egyrészt érthető is ez, ki akarna még ugyanannyit leélni, mint amit már ő is? Ez többszöröse egy emberöltőnek. - Igazából csak sokat tanultam, főként az efféle rejtekhelyekről - mosolyogtam egyet, majd amikor félbehagyta a mondatát, és egy olyan kötőszavat használt, aminek a jelentése már egyszerűen magával vonz valakivel valamit, de inkább csak egy visszakérdezést. - Hacsak... ? - kérdeztem meg tőle, mert kíváncsiság fúrta az oldalamat, és nem szeretem a félbehagyott dolgokat, bár én is sokszor teszek ilyet. - Bármikor segítek, ha szükségeltetik - egy halvány kis mosoly kúszott az arcomra.
A szavaira csak megrázom a fejem. Úgy érzem, hogy még mindig nem érti ezt az egészet, de szerintem nem is lehetséges ez, ha nincs valaki a helyemben. - Nem vagyok rab... szabad vagyok, megtehetném, hogy élem az életem, örökké fiatalon, amíg Oliverrel nem végez valaki, de az is lehet, hogy ő sem képes meghalni, amíg én élek. Nem számít, egyszerűen csak nem akarok már tovább élni. - úgy érzem, hogy csak ki kell mondanom, és nem is olyan nehéz. Még sosem tettem meg nyíltan és hangosan, de nem érzek semmit, sőt... ez a legdurvább, hogy tényleg nem érzek ezzel kapcsolatban az ég világon semmit! Nem fáj, csak valahogy az üresség maradt bennem, az a sok év attól félek, hogy idővel végképp kiölne engem... magamból, ha ennek van értelme egyáltalán. - Meg fogom próbálni és ha nem sikerül, akkor elmegyek Bulgáriába és ott kutatok tovább. Köszönöm az ötletet... ha lesz, amit elhozhatok onnan, akár a tiéd is lehet, hacsak... - megrázom a fejem és elharapom a mondatot. Nem is ismerjük egymást, kétlem, hogy szeretne velem eljönni a világ másik felére, hogy régi papírokat kutasson fel, valamilyen rég elfeledett helyen. Annyira biztosan nem unatkozik. - Rendben van és már az eddigieket is nagyon köszönöm, ezek közül pedig tényleg elviheted, ami érdekes. Nekem már nem hiszem, hogy kelleni fognak. - nem akarok már a nagymamám dolgaival mit kezdeni és nem is lenne senki, akire ráhagyhatnám őket. Ez a lány segítőkésznek tűnik, azt hiszem ilyen valakire a felmenőim is szívesen hagyták volna a tudásukat.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Hétf. Márc. 31, 2014 7:55 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Serah & Aimee
- Amint megérzed a szabadság ízét, élvezni fogod azokat a pillanatokat - mondtam neki mosolyogva. Hogy honnan tudom? Nem tudhatom. Én biztos vagyok abban, ha eljutottam addig, hogy megtörjön valami varázslat, főleg, ha az egy olyan, ami miatt egy vámpírral az életünk eggyé kellene válnia... Visítoznék örömömbe, ha véget érne az efféle dolog. - Meg kell próbálni... - nyögtem ki gyorsan. - Tudom, könnyen beszélek, mert nem voltam a te helyzetedben még, és nem érzem azt, amit te... de ha lenne ilyesmi lehetőségem, hogy megtudnám törni ezt a bűbájt, nem haboznék - még mindig próbáltam terelni őt a jó irányba, de mivel makacs, ahogyan én is, így nagyon nehézkes szót érteni egymással néhány dologban. - Hm... - sóhajtottam, nem tudtam mit mondani az előző mondatára. Nagyon furcsa volt, amit mondott. Én olyan vagyok, aki minden mondat mögött túl sokat képzel el, ezzel nincs is baj. - Ha bármiben kell segítség még... Csak szólj - persze, ha bízik bennem annyira, hogy máskor is felkeressen.
Azt hiszem nem érti teljesen, hogy min megyek át, vagy egyáltalán, hogy hogyan gondolkodom, de végül is nem is várhatom el ezt tőle. Nem ő éli az én életemet, hanem én és nekem már túl sok és túl hosszú volt, hogy tovább folytassam. A szavaira csak megrázom a fejem és keserűen elhúzom a számat. - Mégis minek? Több, mint hétszáz éve élek... ez rettenetesen sok. Ennyi nem kell valakinek, és nincs is miért folytatnom. Ünnepelni... Nem érted úgysem. - más, mint én, még fiatal, és minden bizonnyal van valami ok, valami cél, ami miatt életben van, de nekem nincs ilyen. Nem is hiszem, hogy hirtelen találnék olyat, ami miatt folytatnom kéne. Csak jó lenne bevégezni, abbahagyni az egészet és kész, mert már nem akarok tovább küzdeni. Az élet nem egyszerű, fenn kell tartanod magad, különben teljes apátiába süllyedsz, de én akkor sem hagyhatom el ezt a földi világot, így hát megyek előre, de már jó ideje úgy érzem, hogy csak mint egy gép teszem a kötelességem és semmi több. - Lehetséges, fogalmam sincs, hogy mi volt a kedvenc helye, vagy ahova sokat járt, de biztosan meg lehet találni valahogy. - igen, ez egy jó kiindulási pont lehet. A mosolyára, a kacsintásra nem tudom, hogy mit mondhatnék. Nem tud meggyőzni, legalábbis nem hiszem, és én sem gondolom, hogy magyarázkodnom kellene neki, hogy miért döntöttem úgy, ahogy. - Ha az első lehetőség beválik, akkor nem lesz szükségem ilyesmire, hiába nem fogadod ezt el. - ha Oliver fel tudja oldani ezt a varázst, ha ő meg tud ölni, ha kényszerítem rá, akkor nem lesz szükségem semmiféle papírokra, ez már most teljesen biztos. Ha pedig nem, akkor majd máshogy oldom meg, de akkor sem kellenek nekem már úgy varázslatok. Sokat ismerek már, és ami nem a megtörésben segít, az jelenleg felesleges.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Vas. Márc. 30, 2014 8:03 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Serah & Aimee
Nem szeretne élni. Hát, ilyen sors után, amikor egy vámpír életéhez van kötve ő, miközben semmi nincs közöttük... Ez rossz dolog. Hülyeség volt ez nagymamájától. - Nem kell rögtön a halálra gondolni - kezdtem bele, bár tudom, hogy neki ez már sok volt. Elhiszem, tényleg. Nehéz lehet. - Ha sikerül, és véget ér a varázslat... akkor azt meg kellene ünnepelned - mosolyogtam egyet Serahra. Először csak bólintottam arra, hogy lehetséges, hogy a nagyija egykori szülőfalujában rejtette el. Ha pedig nem járt el semerre sem, akkor bizony valahol ott lapul a megoldás. - Szerintem lesz ott egy hely, ami a nagymamád ideje óta ugyanúgy áll... - mondtam ki, és a lányra néztem ezután. - ... és a boszik ugyebár a különleges, rejtélyes, sötét helyek megszállottjai, így ezt nem a föld felszínén kell keresni - vázoltam fel neki nagyon gyorsan. - Ezzel lecsökken azért a keresési találatok száma - ezt én sem tudhatom, de szerintem egy barlang, vagy egy régi épület, mely akkoriban épült, de még nem túl romos, és annak pincéjében lehet ez. - Annak ellenére, hogy túl sokáig voltam a sötét oldalon... valahogy mégiscsak szeretek segíteni olykor - mosolyogtam, amikor említette azt, hogy nekem adja. Ha tudná, mennyi minden megmaradt a mentoromtól. - Hát, a mentorom után elég sok hasonló dolog megmaradt, és azt hiszem, egyszer még neked is jól fog jönni - kacsintottam a lányra mosolyogva.
Az még finom kifejezés, hogy kiborít ez az egész. Egyszerűen már túl sok... túl hosszú... túl... túlságosan kínzó a lét és nem akarom tovább folytatni. Szeretném, ha végre végezhetnék ezzel az egésszel és ha csak egy halvány esély van rá, hogy ez a lány segíteni tud ebben, akár csak egy apró ötlettel, vagy bármivel, akkor már oda leszek meg vissza. - Nem, nem biztos, főleg hogy ismerem őt. Nem egy szerelmes típus. - elment csak úgy, akkor meg miért érne bármit is ez az egész? A nagyim szerintem nagyon félrenézte ezt az egészet. Butaság volt azt hinnie, hogy Oliver bármennyire is változna, vagy akármi. Tudom is én, hogy mire gondolt, fel sem foghatom, hogy hibázhatott ekkorát, pedig ő nem szokott, de mindig lehetnek kivételek nem igaz? - Én viszont nem akarom élni az életem. - fejezem be helyette a mondatot, csak hogy ezt most tisztázzuk. Nem boldog befejezésre vágyom, arra már nem számítok és nem csak tovább élni akarok. Nekem ez már sok, nem akarom tovább folytatni és ennyi. Nem vagyok egy öngyilkos típus, de ennyi évszázaddal a hátam mögött szeretnék már végre megpihenni. Nem lenne értelme megöregednem. Azt általában az ember... a boszi, bárki a szerettei körében teszi meg, az én családom pedig már rég a föld alatt van. - Tehát azt mondod elrejthette a megoldást. Ahhoz jó sokat kell utazni, mert ő nem nagyon mozdult ki a falunkból annak idején. - én legalábbis nem tudok róla. De akkor tehát ezek szerint irány Bulgária? Egy egész falu épült már a mi kis pár épületes tanyáink helyére. Furcsa lenne oda ennyi idő után visszatérni és még furább olyan helyeken keresni, amiket már teljesen átépítettek. De ha ez egy megoldási lehetőség, akkor mindenképpen meg kell próbálni, vagy megtartani b verziónak. - Egyetlen ötletem van jelenleg, és mivel rendes lánynak tűnsz... ha sikerül, akkor ezeket megtarthatod. Akkor nem már nem fognak kelleni rendben? - már csak az ötletért cserébe is, és hátha hasznára lesznek. Nekem már amúgy se fog kelleni a sok varázslat és bűbáj közül egy sem, ha a tervem működik.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 29, 2014 7:49 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Serah & Aimee
- Elhiszem, az ilyen már engem is kiborítana - mondtam neki, hogy nyugtatásképp vagy sem, fogalmam sincs, de kimondtam. Immáron már többet is elmondott, beavatott több részletbe. Nem semmi egy varázslat ez. Aztán elmesélte az egyik ötletét, ami lehetséges, hogy tényleg kiváló, de lehet, épp az ellenkezője lenne belőle. - Ez nem rossz ötlet, de... még ez sem biztos, hogy bejönne - gyorsan kiböktem ezt, majd gondolkodni kezdtem. - Visszafele is elsülhet a dolog, és ő boldogan éli az életét, te viszont... - vállaimat vontam meg, mert nem tudhatom mi történne ezután. Nem sok dolog. Csak két valami. Tovább él valaki, vagy meghal az illető. - A mentoromnak is rengeteg ilyenje volt... egyszer alig bírtam sorrendbe rakni, mert egy csomó volt neki - nevettem fel egyet. - Azokban, amik ezek megtörésére szolgáló varázsigék voltak, azokat nagyon gondosan elrejtette. Olyan helyen tartotta őket, amikhez csak ő fért hozzájuk, viszont miután ő meghalt, én rátaláltam mindenre... Cseles dolog volt az, hogy három különböző városba rejtette el - mosolyogtam el ismét magamat. Nem tudom, hová akartam ezzel kilyukadni, de talán mégis. Arra, hogy lehetséges az, hogy nincs is ezek között az a könyv, vagy bármi, ami a lánynak kell.
Néha talán egy kissé túlzásba esem, de ez inkább már csak a korral jár. Valahogy időnként előtör belőlem ez az én vagyok a valaki, a több száz éves boszorkány, akinek ne mondja meg egy fiatal kis boszi, hogy mit tegyen, mert egyáltalán nem ért az egészhez, még ha időnként tényleg igaza is van. - Oké, ebben igazad van, és ne haragudj, csak... ez az egész néha már rémesen kiborító tud lenni. - rázom meg a fejem egy kisebb sóhajjal. Nem hiszem, hogy e téren érdeklik a bajaim, de attól még nem akarom, hogy valami nagyképű bunkónak nézzen, mert folyton leoltom, vagy legalábbis azon vagyok. Nem annak szánom, csak már túl régóta rág ez az egész, és most hogy még megtudtam azt is, mit művelt a nagyi, még inkább ki vagyok és akkor finoman fogalmaztam. Nem értem, hogy miért kötött össze egy olyan alakkal, mint Oliver. Szerettem, de... azóta tudom, hogy miket tett és azok alapján nagyon nem akarok közös sorsot vele. - Sokat kutattam már hidd el. Egyedül arra merek gondolni, hogy... ő egyben megtörheti az átkot is. Hiszen az valahogy úgy szól, hogy az a férfi, aki beleszeret egy Lawrence lányba nem sokáig élvezheti a boldog életet. De ő egy vámpír... nem él a szó szoros értelmében. - lehet, hogy ez a kis kapu, de ő nem szerelmes, nem is volt az, hiszen elment egy szó nélkül, amikor már elég jól volt ahhoz, hogy megtegye és nem volt veszélyben. Így egyszerűen csak a nagyi... tévedett és ennyi. - De a nagymamám sem tévedhetetlen boszorkány. - teszem még hozzá gyorsan, hiszen nem hiszek ebben, kicsit sem. Tévedett, méghozzá nagyon nagyot és ezzel egy olyan életet erőltetett rám, amit én nem akarok élni már tovább. A papírokra pillantok futólag és bólintok egy aprót. - Igen azok, de már milliószor átnéztem őket, de ha gondolod fejvesztés terhe mellett akár oda is adhatom őket, amíg átrágod magad mindenen. - ennyi belefér. Nagy titkok nincsenek köztük, maximum talál pár új varázslatot, vagy ilyesmi, mert ez is benne van, mint lehetőség, de ennyit nem féltek tőle. Ha bármivel visszaélne, úgyis rosszul járna.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Pént. Márc. 28, 2014 7:45 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Serah & Aimee
- Hát, ez igaz... viszont vannak varázslatok, amik eléggé nehezek, és nem egyszemélyes tortúra - mondtam neki, de ezután inkább ráfigyeltem. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mit kellene mondjak arra, amit ő mondott. Én mindig mindennek utána járok, nyomozok. Nem szeretek meglepetésekbe akadni, vagy rosszabb dolgokba. - Nézd... Én nem szeretnék beleszólni semmibe se, mert nem az én dolgom... de mint mondtam nemrég, ott kell keresni a probléma forrását, ahol és akinél elkezdődött. Tudom, nem lehet visszamenni az időben, viszont ha kutatnál kicsit, sokkal több verziód lehetne - lehet, ezzel kihúzom a gyufát nála, de teljesen őszintén beszéltem eddig is hozzá,szóval, nem lenne jogos tőle. Meg ugye, ő is eltitkol valamit még. - Az egykori mentoromnál sokat tanultam, és maradtak még tőle feljegyzések... Többnyire ehhez hasonló esetekre valóak, s egyszer mi ketten megtörtük valaki varázslatát, de nagy fájdalmai voltak - néztem el oldalra, mert ez nem fog egy csettintésre megszakadni. Mindkét fél számára hosszabb, fájdalmasabb lehet. - Azok a nagyid könyvei? - meredten pillantottam a sok papírra.
Mégis honnan tudhatnám, hogy miért tette? Mire rájöttem, hogy valami nincs rendben a nagyim már nem is élt, mostanra pedig végre rájöttem, hogy egyáltalán mit is művelt, végképp nem kérdezhetem meg tőle, hogy mi volt az ok. Ha meg tudnám kérdezni, akkor azt is elmesélhetné, hogy törhetem meg nem igaz? Akkor az úgy jóval egyszerűbb lenne, de nem így van. - Nem azért, de ha minden kiderülne, akkor szükségem lenne rád? - szökik fel kissé a szemöldököm. Komolyan elbizonytalanít időnként, hogy vajon nem rossz boszorkányhoz fordultam-e, mert mintha időnként túl naivak lennének a kérdései, vagy csak van még mit tanulnia? Tény és való, hogy nem egyszerű a helyzetem, sem az életem, sem az egész körülmény. Ha az lenne, nem küzdenék már évszázadok óta azzal, hogy kikeveredjek ebből az egészből igaz? - A másik igazából nem fontos. A nagyi és anyám is biztosan próbálta megtörni, de egyiküknek sem sikerült még. Engem pedig nem érdekel az egész, hiszen ha képes leszek megtörni azt, ami ehhez a világhoz köt minden áron... akkor már miért számít? - megrántom a vállam. Nem vágyom már arra, és nem is gondolom, hogy lenne értelme bármilyen szerelem után kajtatnom. Nem érdekel az egész, csak szeretnék tovább lépni, mert most olyan, mintha itt ragadtam volna ebben a világban, miközben nem szeretnék tovább szenvedni. Túl sokat éltem már, és túlságosan semmi értelme az egésznek. - Egyetlen ötletem van csupán, de az is csak egy kísérlet, amit meg tudok próbálni, de gondoltam talán más, egy külső szemlélő kigondolhat valami mást is, hogy legyen B verzió. - teszem még hozzá, hiszen van ötletem. Egy, de ha az nem jön be, akkor újra tanácstalan leszek és azt nem akarom. Valamilyen megoldás kell, hogy legyen. Egy kiskapu, egy kitétel, egy... akármi!
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Márc. 27, 2014 7:47 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Serah & Aimee
Kicsit meglepődtem azon, hogy nem tudja, miért tette ezt a nagyanyja... De mégis, jobb lenne tudni az igazi okát ennek, akkor közelebb kerülhetne illetve kerülhetnénk a megoldáshoz. - Jó lenne, ha kiderülne minden, akkor megkönnyíthetné az egészet - mosolyogtam, majd tovább hallgattam őt. Egy elég jó hallgatóság vagyok, de amiket kiejt a száján, egyre érdekesebbek. Ennél rosszabb már nem igazán lehet. Annyi varázslat van ezen a lányon is, hogy a fele is sokkoló. - Hát... ez nagyszerű - sóhajtottam egyet ezután, mert nem tudtam más reakciót adni rá. - És a másik varázslat... próbáltad már feloldani? Akár te, akár más valaki? - muszáj tudnom erről is, hogy csak ezt próbálta -e, vagy mást is. Lehet, kinevet, de nem érdekel, hiszen nem tudhatom, nem ismerem őt, hogy eddig mikkel próbálkozott már.
A hozzászólást Aimee D. Hastings összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 28, 2014 7:29 am-kor.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Márc. 27, 2014 1:21 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Aimee & Serah
Nem túl sokan vannak, akiknek beszéltem erről, vagy akár a múltamról. Nem is volt okom rá, hogy ezt eddig bárkinek is az orrára küldjem. Most is csak az az egyetlen, mert segítség kell. Mert végre közelebb jutottam a válaszokhoz annyi idő után és most már muszáj megoldást is találnom, mert úgy érzem, hogy talán lehetséges. Véget akarok ennek vetni, az életemnek, a létezésnek, mert már túl hosszú ideje tart, és nem vagyok az a gonosz típus, aki ezt élvezni tudná. Nem véletlenül jár egy embernek egy emberöltő, mert... annyit tud rendesen leélni. Az én több száz évem ezt már nagyon meghaladta. - Így van, ha könnyű lenne megtörni, akkor már megtettem volna hidd el. - persze, hogy komoly bűbáj, ha nem az lenne, akkor simán megoldanám és nem kellene a segítsége hozzá. - Fogalmam sincs. Ha tudnám, hogy a nagyi miért művelte ezt, akkor már túl lennék rajta, de fogalmam sincs. Kötődtem ahhoz a vámpírhoz réges-rég, de... ennyi. És a családom egyébként sem képes... - rövid szünetet tartok, hiszen elég nehéz ezt megfogalmazni, no meg az a helyzet, hogy kissé már sok törhetetlen varázslat van rajtam, és még csak nem is én vagyok mindnek az oka. -... hosszú távú kapcsolatot kialakítani férfiakkal, mert az illetők végül hamar elhaláloznak. - végül csak megrázom a fejem. Nem ez a számít, nem a háttértörténet, vagy az indok. Az számít, hogy lehet ezt megszüntetni, engem csak ez érdekel. Egyetlen életem van, amihez viszont Oliverre is szükség van, jó lenne olyan megoldás, amit egyedül is véghez tudok vinni.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Csüt. Márc. 27, 2014 10:13 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Serah & Aimee
Miután mindent tisztáztunk a bizalommal kapcsolatban, egy nagyon aprót mosolyogtam rá. Nem lesz itt gond. Részemről biztosan nem. Sok mindenbe benne vagyok. Kényelembe helyeztem magam, miután végre mesélni kezdett arról, hogy mi ez az egész. - Ez egy elég komoly bűbáj, az egyszer biztos. Nem könnyű megszabadulni tőle - mondtam el halkan, de ezt ő is tudja jól, hiszen ő az egyik érintett ebben. - Egy vámpír és a te életed összekötve... Amit megtanultam már az élettől, hogy mindennek van külön története, gondolom ennek is van. Amíg valaki nem tudja a miértre a választ, nem talál kibúvót ez alól - mondtam neki, de gondolom, tudja, miért van ez az varázslat. - Tehát adódik a kérdés itt, hogy a nagymamádnak mi oka volt arra, hogy összekösse az ő vérvonalát azzal a vámpíréval? - kérdésem közben néztem a lányra, és vártam a válaszát.
Örülök, hogy időben érkezett, ez azért már alapból egy jó pont neki, aztán majd meglátjuk, hogy ezen kívül írhatok-e még fel valamiféle pozitívumot a listára. Miután leült szóra is emelkedem, de hogy egyből elmondjak neki mindent, az egyszerűen nem fér bele. Tudnom kell, hogy bízhatok-e benne, vagy inkább azt, hogy felfogja-e, hogy ha elárul, vagy kiadja a titkomat, abból nagyon rosszul jöhet ki. Boszorkány, mágiával csukta be az ajtót, erősnek hiszi magát, de éreztetnem kellene vele, hogy erősebb vagyok nála. - Rendben, akkor ezt azt hiszem tisztáztuk. - bólintok egy aprót. Nem fogok erőt demonstrálni, vagy netán elmesélni neki mióta is "űzöm ezt a szakmát", hogy féljen tőlem. Remélem, hogy ennyi is elég, hogy okosan cselekedjen és ne tegyen olyat, ami ellenem van. Rövidke szünetet tartok, majd végül belekezdek, hiszen igen, úgy tud csak segíteni, úgy van csak rá esélye, ha mindent elmondok neki. - A nagymamám... elég régen rá és egy másik személyre vont egy bűbájt. Összekötötte a sorsunkat, és az illető éppenséggel vámpír, így nem halhatok meg, amíg ő életben van. Meg akarom ezt törni, hiszen nincs értelme, csak nem hagy távozni végre erről a világról. - nem fogom neki részletezni, hogy az utóbbi évtizedekben hogy és hányféleképpen próbáltam elérni, hogy végre végezzen velem valaki, de senkinek sem sikerült még.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 26, 2014 2:50 pm
Ugrás egy másik oldalra ♛
Serah & Aimee
A hotelszobában voltam már a másik hölgyeménnyel, ki a fajtársaim egyike. Serah. Egyszerre érdekes, bűbájos és egyedi keresztnév. Ez tetszik. - Örvendek neked - majd megmutatta, hová ülhetek le, és ezután mindketten helyet foglaltunk. Észrevehette, hogy nem igazán szeretem, ha valaki húzza-halassza a dolgokat, hiszen rögvest rákérdeztem arra, hogy mi az ittlétem oka. Egy varázslat megtörése. Nos, ez igencsak figyelemfelkeltő feladat. Nem bízik bennem. Miért is bízna? Nem ismer. Én sem őt, így ez kölcsönös. - Én nem adok ki semmilyen információt sem, nem az én stílusom. Legyen szó bármiről - határozottan jelentettem ki. Én, ha valakinek ártani szeretnék, azt nem ilyen módszerekkel tenném. Voltam már a pokol fenekén, de nagyon magas szinten is már. Sok dolgot tanultam már. - Beavathatnál kicsit az egészbe. Miféle varázslatról van szó? - kérdeztem rá erre pár perccel később, hiszen, ha nem volt elég az előbbi őszinteségem, akkor nincs itt keresnivalóm.
Talán az egész találkozó értelmetlen és semmi esélyem, hogy segítsen nekem, de akkor is meg kell próbálnom. Ha nem megy, hát keresek majd valaki más, és megint mást és újabbat. Időm, mint a tenger... bár akkor, ha Oliver meghalna talán magától megoldódna minden, de ezt nem fogom kipróbálni. Úgysem lennék képes megölni, vagy tenni róla, hogy más keze által, de meghaljon. Az az egy, ami nem menne, ez az egy megoldás, ami nem megoldás. A gondolataimból a kopogtatás hangja szít ki, én pedig az óra, majd az ajtó felé pillantok és szólok ki, hogy bejöhet az érkező. Nem vártam mát, így hát biztos, hogy az a nő, hogy ott belépni. Már az ajtót is varázslattal csukja be, vajon ennyire felvágós, vagy egyszerűen csak lusta? Nem szeretek minden hétköznapi dologra mágiát használni, mindig is ezt tanította az anyám, nem jó, ha végül már e nélkül boldogulni is nehéz. - Igen, tudom. Serah vagyok. - biccentek egy aprót, miután felálltam. Ennyivel illik megtisztelni a másikat, így hát csak akkor ülök le újra, amikor már neki is megmutattam hova ülhet le, teszem azt a másik fotelbe. A lényegre tér, de hát miért is húzzuk a dolgokat feleslegesen, teljesen jogos. - Segítened kéne, ha képes vagy rá. Talán lenne ötleted, ami nekem nem jutott eszembe, vagy a kettőnk ereje elég lenne egy varázs megtöréséhez. - kezdek bele a rövid felvezetőbe. Ennyi nem lesz elég, tudom, de akkor sem megy, hogy egy ismeretlennek csak úgy kiadjam magam. - Azt az elején tisztáznunk kell Aimee, hogy az, ami ebben a szobában elhangzik nem juthat senki tudomására. Ha így lenne... tudnám, hogy te adtál ki és az... nem lenne okos ötlet hidd el. - igen, ezt az elején tisztázni kell. Nem fenyegető a hangom, csak tényeket közlök, hiába tűnök ártatlan kislánynak, ha veszélybe sodor, ha a titkomat kifecsegi... könnyedén végezhetek vele.
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szer. Márc. 26, 2014 8:16 am
Ugrás egy másik oldalra ♛
Serah & Aimee
Egy találkozóra készülök valami boszival, akiről szinte semmit sem tudok. Nem tudom, miért pont rám esett a választása, hiszen rengeteg boszorkány van itt, Mystic Falls-ban is. Kissé elgondolkodtam azon, hogy mégis, mi az, amire kellek én, bárkinek is... Nos, délután öt órakor megtudom majd. Sosem kések sehonnan sem, így innen sem. Rossz benyomást tennék azzal, hogy késnék. Elmentem hát a hotelhez, ahol a találkozó helyszíne is megtalálható. Tudtam, hogy melyik szobába kell belépnem, így rögtön keresni kezdtem azt. Ó, igen. Meg is találtam. Lassan öt óra lesz, én pedig bekopogtam szépen és hangosan. Ekkor hallatszik a szabad szó bentről. Benyitottam, majd az ajtó elé léptem, és egy apró varázslattal becsuktam az ajtót. - Az én nevem Aimee, de szerintem ezt tudod már - mutatkoztam be mosolyogva, mert végül is miért legyek bunkó. - Miről is lenne szó? - sosem kertelek, és tényleg érdekelne, mi az oka annak, hogy ide kellett jönnöm.
Nem tudom, hogy ha én nem találtam még meg minden választ, akkor vajon más képes-e erre, főleg olyan valaki, aki fiatalabb nálam, de... egy esélyt akkor is adnom kell ennek az eshetőségnek is nem? Ha más nem, hát összedugjuk a fejünket, összetesszük az erőnket, vagy tudom is én. Meg kell találnom azt, amivel feloldhatom ezt a bűbájt és egyelőre még csak egy ötletem van, amit nem biztos, hogy beválik. Jó lenne, ha lennének még további lehetőségek is, hogy legyen valami más is amihez nyúlhatok, ha az, amit először akartam nem jött be. Ezért vagyok most itt, annak ellenére, hogy a lakásom New Orleansban van, de most mégis ez a kis város lesz egy ideig a törzshelyem. Végül is Olivert is erre láttam mostanában, így hát őt is így tudom könnyebben figyelni, ha nem kell folyton ide-oda utazgatnom. Kutattam, kerestem és hála a koromnak elég sok bosziról hallottam már. A stílusa és talán a tudása alapján jó választás lehet, aztán majd meglátjuk. Elsőre persze fogalma sem lesz majd, kivel áll szemben. Senkinek sincs. Hét és félszáz éve... esélye se lenne ellenem, ha ártani akarna, vagy rosszat tenni nekem, netán kiteregetné valakinek, amit el akarok neki mondani. Ezt majd az elején tisztáznunk kell. Kérdés, hogy mit akar a segítségért, vagy csak érdeklik majd a válaszok, mert kíváncsi? Meglátjuk. Megbeszéltem vele a találkozót itt, a szobámban ma délután öt órakor. Remélem, hogy pontosan érkezik, mert soha sem kedveltem azt, ha valaki késik. Nyugodtan ülök a fotelben és újra, meg újra átlapozom a jegyzeteimet. A legtöbb holmim nincs itt, de a fontosabbakat elhoztam, mint sok irat, és persze régebbi könyvek, az is, amiben megtaláltam a bűbájt, vagy legalábbis azt, ami valószínűleg rajtunk is van. És végre meghallom a kopogtatást. - Szabad! - az ajtó nyitva, bár ha erős, akkor a zárt se jelentene neki gond. Újra az órára pillantok, nagyon sokat elárul valakiről, hogy mikor érkezik egy találkozóra, pontosan, előbb, netán késve.
Kezdőlap
