Nem voltam rest sóhajtani egyet. Egyelőre még tényleg minden figyelmemet arra kell összpontosítanom, hogy megemésszem azt, ami velem történik. Talán nem ártana leszámolnom azzal, aki odajuttatott engem.. de talán felesleges lenne, hiszen olyan lenne mintha családtagot bántanék. És semmi kétség, hogy hiába érzi most Violet az ellenkezőjét, igenis szereti az anyját, és egy idő után engem vetne meg, amiért.. bosszút állnék az anyján.
- Csak a nevét tudom. De azt hiszem, ez jelenleg kevés.. - köszörültem meg torkom halkan, miközben körülnéztem a lakásban, és megpróbáltam egy halvány mosolyt arcomra erőltetni, de aligha voltam ezzel most sikeres. - Nagyon de nagyon... nagy hálával tartoznék neki is. De neked is.. és a barátnődnek is. Viszont valamit nem mondtam el neked... hogy mi történt, mielőtt... megismertelek. És azt hiszem, hogy ez... kihatással lehet az életünkre. - nyeltem újabbat. Titkok, amelyeket rejtegettem előtte. Vajon miért? Ha megtudja, talán vége az idillnek, mely ránk telepedett.. igen. De ha nem mondom el, akkor mástól fogja megtudni.. és a végeredmény talán egy és ugyanazon dolog lesz.

A gondolat, miszerint le kell rónom tiszteletemet egy nálamnál jóval idősebb boszorkány előtt.. nem tűnt túl csábítónak. Violet egészen más tészta. Ő félig vámpír, miközben csak egy bizonyos része maradt boszorkány. Eleinte nem tudtam volna hová tenni mindezt azt hiszem. Valószínűleg inkább döntöttem volna amellett, hogy döntsön, vagy vámpír lesz vagy... nem is tudom, van-e itt más opció. Nem hiszem.

- Még nem tudom. Meg kell emésztenem ezt a világot, mert.. - sóhajtottam fel, miközben egy hajtincsével kezdtem el játszadozni. - Szükségem van egy boszorkányra. Arra, aki segített anno, és ha megtalálom, végre köszönetet tudok mondani neki. De azt sem tudom, hol találom és egyáltalán hogy nem tapossa-e szét a belső szerveimet, ha felkeresem. - sóhajtottam fel, majd eltoltam magam elől az előbb elém tálalt vértasakot. Hiányzott a valódi embervér. De félő hogy ha most nekiindulnék, a hosszú fogság után rögtön emberek hulláit hagynám magam után. Ezt nemigen hagyhatom, bár az emberi élet számomra nem sokat jelent. Főleg most, hogy nem igazán maradtak olyan emberek, akik számomra fontosak lehetnének.

- Megoldjuk ezt a helyzetet is. Ha már azt meg tudtuk oldani, hogy a "halál el ne válasszon" minket - mosolyodtam el, miközben a levegőbe macskakörmöztem, és utána ismét helyet foglaltam az asztal mellett, hogy végignézzek a helyiségen. Még mindig nem tudtam betelni vele. Mi az, ami ennyire megfog itt? Nem tudom. Talán a béke.. ebben évek óta nem volt részem.

- Olyan jó újra veled lenni. - fogtam meg a kezét gyengéden. - És most már nem kell tartanod addól, hogy ezt az egész vámpíros történetet egyedül kell túlélned... meg fogjuk oldani ezt is. - suttogtam rekedten.

Amikor az állatvért említette, szinte automatikusan egy grimasz ült ki az arcomra. – Azaz érzésem, hogy én ezt passzolom. Nem hiszem, hogy bejönne nekem ez az egész. – Megráztam a fejemet és elhessegettem egy képet, ami bevillant a fejemben, ahogyan egy őzikéből táplálkozom. Valahogy jobban sajnálom az állatokat, mint az embereket..

– Nem tudom, hogy mire van szükségem.. – Húztam oldalra a számat. – Mikor emberből táplálkozom az annyira felemelő érzés.. A vértasak is megteszi, de.. Mégsem olyan. Meg azért tudod.. Szeretem a kezemben tartani az irányítást és ez a vérrel még nem jött össze. Egyszerűen elvesztem a fejemet tőle és.. Utálom ezt. – Homlokomat az övének támasztom és úgy nézek le összefonódott ujjainkra. Annyira megnyugtat, hogy itt van velem és nem egyedül kell keresztül mennem ezen az egészen.

- Az első módszer, hogy állatok vérét iszod. Felettébb izgalmas tud lenni, ha nem kezdő vagy. Mert ha éppen csak ízlelgeted a vámpírlétet, nem hiszem, hogy túlzottan... tudnál elég kontrollal bírni hogy csak egy állati életet onts ki. - sóhajtottam fel, majd kezemet a vállára tettem, és félrebillentettem fejem.

- Én a tasakos vér híve vagyok. De tudod... ezt sem bírja mindenki. - vontam egyet a vállamon, majd végigsimítottam arcán gyengéden. - De neked kell megtalálnod a megfelelő módszert a táplálkozásra. Tudod... én itt leszek ezek után, és segíteni fogok. Ha úgy érzed majd, hogy emberből kell enned, akkor... arra is tenni fogunk egy próbát.

Annyira jó érzés volt tudni, hogy újra itt van velem és soha nem akart igazából elengedni.. A szüleim hülye dumája nem is értem, miért nem láttam át a kezdetektől rajtuk. Nevetségesek. De most nem ez számít. Velük még később számolok abban biztosak lehetnek. Most egyszerűen csak annyit akarok, hogy azzal a férfivel töltsem a mindennapjaimat, akit szeretek.

– Miféle más módszerek? – Kérdeztem tőle. Nem akarok embert ölni.. Mármint nem úgy, hogy nem tudod magamnak azt mondani, hogy állj. Ha már tudom kontrollálni és azért veszek el egy életet az más, de így semmi kedvem ahhoz, hogy megöljek egy vagy esetleg több embert. Az egész nem vezet sehová. Össze kell szednem magam és ebben Ő az egyetlen, aki segíthet.

- Tudom. - súgtam csendesen, mikor elhagyta ajkát az a sokat mondó szó, majd gyengéden végigsimítottam egy hajfürtjén, hogy aztán egy kellemetlen sóhaj kíséretében felálljak, és körülnézzek. - Most nincs itt a barátnőd, biztonságban vagyunk. - pislogtam ki az ablakon, majd egy elégedett sóhajt megkísérelve elvigyorodtam.

- Szóval.. nem vagy éhes? Nem viszlek az erdőbe, az egyelőre túl vad lenne számodra. De.. vannak más módszereim is. - kacsintottam rá szemtelenül. Nem tudom, miként reagál ő arra, hogy elvesz egy emberi életet. Én magam se rajongtam a gondolatért hogy megölök egy embert de mit tehetnék? Ez az életem!

Nem éppen a legjobb módja a vámpírság kezelésre az, hogy kis híján megölöd a saját barátnődet, de nem tehetek róla. Ez egy teljesen új helyzet, amihez valahogyan hozzá kell szoknom, de egyedül képtelen vagyok. Főleg úgy, hogy Stacey gondol egyet s eltűnik a semmiben. Ez az egész nem működik így. Olyan kell, akinek tapasztalata van és sajnos nem büszkélkedhetek túl sok vámpír ismerőssel, szóval ez az egész.. szívás. Viszont most, hogy itt van Nick a remény újra visszaárad a testembe. Vele talán képes leszek a zacskós véren máshoz is hozzányúlni ahhoz, hogy emberéleteket követelne. Nem, mintha érdekelne bárkinek is az élete.. Csak nem akarom felhívni magamra a figyelmet. Meg akarom tanulni uralni a vérszomjam..

– Szeretlek. – Suttogtam ajkaira és hozzábújtam. Annyira hiányzott, már hogyha tovább húztuk volna ezt az egészet talán bele is őrülök a hiányába.

Hallgattam őt. Belemerültem közben saját gondolataimba. Nem tudtam elhinni, hogy ennyi mindent hagytam ki az életéből. Pár év, másnak talán semmit nem jelent.. de nekem azt a pár évet egy koporsóba kényszerítve töltöttem el... nem volt lehetőségem arra, amire másoknak. Én nem szórakoztam jókat, nem tudtam min nevetni, még az sem volt a lehetőségeim között, hogy más nőket nézegessek "mindent a szemnek, semmit a kéznek" alapon. De rájöttem közben arra is, hogy hülyék, akik ezt csinálják. Az igaz szerelem nem ilyen.

- Akkor... talán most jött el az ideje annak, hogy megtanítsalak rá.. - hajoltam közelebb hozzá, és gyengéd mosollyal cirógattam meg az arcát, majd húztam végig mutatóujjamat alsó ajkán.

– Nagyon jól tudod, hogyha valamit felhozod azt ki is kell fejtened, mert addig nem hagylak békén még el nem mondod, miről van szó. – Szeretem tudni minden egyes gondolatát. Még azokat is, amiket nem lehet kiolvasni a mozdulataiból.. A szemeiből.. Ez pedig most olyan volt.. Addig fogom piszkálni míg el nem mondja, hogy mégis mit értett mendemondák alatt. Csókját viszonoztam és egy apró pillanatra elmélyítettem.. Hiányzott. Nagyon.

– Legtöbbször, mikor emberből próbáltam.. Kudarcot vallottam. Egyszer, majdnem megöltem Staceyt. Szerencséje van, hogy boszorkány.. Azóta pedig.. Nem igazán nyúltam a tasakoson kívül máshoz. – Igen.. Van valami, amiben én is kudarcot vallok. Talán ez a legelső kivétel.. Na, jó még ott van a kötélmászás is, amire képtelen voltam.. De valószínűleg most már nincs olyan kötél, amit ne tudnék megmászni.. Vámpír vagyok vagy mi a fene..

- Tudhatnád, hogy nekem semmi ellenvetésem ez ellen a hely ellen. Ha így lenne, nem is jöttem volna veletek ide. Békésnek tűnik.. bár hallottam róla mendemondákat, mielőtt anyád gondoskodott arról, hogy koporsóba juttasson, de ne törődj most ezzel, jó? - hajoltam oda hozzá, és gyengéd csókot leheltem ajkaira.

- Mondd, te vérrel is táplálkozol? gy értem.. igazi vérrel, nem pedig tasakos szeméttel. - forgattam meg a szememet. Számomra kiállhatatlan szokás volt, ha valaki tasakos vért szürcsölt. Én csak akkor tettem, ha nagyon rászorultam..

- Örülök, hogy ízlik. - Válaszoltam mosolyogva. Nem szoktam olyan gyakran a konyhában mozgolódni, szóval.. Mondhatjuk úgy is, hogy ez egy hatalmas pozitívum, hogy képes voltam valami ehetőt alkotni. - Az unokatestvéremet jöttem meglátogatni. Bonnie Bennett. Eleinte őt akartam megkérni, hogy segítsen kiszabadítani téged, de aztán megoldottuk Stacey-vel.. Aztán meg nem olyan rossz hely ez, hogy valami teljesen újba kezdjünk.. Nem gondolod? - Azok után, amit megtudtam az anyámról semmiképpen sem fogok visszamenni.. Eszem ágában nincs. Maximum, ha készen állok arra, hogy megöljem.

- Nagyon ízletes. - bólogattam, majd egy sóhajjal kezdtem el tovább falatozni de nem vettem le tekintetemet gyönyörű arcáról. - Egyáltalán.. mit csinálsz te Mystic Fallsban? Miért pont itt? Talán valami idehúzott, vagy? - kérdeztem kíváncsian. MIndig szerettem tisztán látni. S amíg ez most nem válik világossá, nem tudhatom azt, hogy.. vajon nem-e valami más miatt érkezett? Vagy valaki más miatt? Ezt még nem beszéltük meg.

Örültem annak, hogy könnyen átlátok rajta, de ugyanakkor elszomorított az, hogy még mindig ugyanazon kattog az agya.. Na, de talán sikerül elfeledtetnem vele a dolgokat.. Valahogyan muszáj lesz. Majdnem eldobtam a már kész reggelit, amikor megjegyezte, hogy Stacey egész csinos. Kicsit szíven ütött magam sem tudom miért. Talán, mert meg van rá a lehetőség, hogy megint visszatalál ide és akkor egy fedél alatt fogunk élni, amiből csak az jöhet le, hogy még közelebb kerülnek egymáshoz, de nem! Stacey a legjobb barátnőm Nick meg a szerelmem.. Egyikük sem tenne ilyet.

- Jó étvágyat. - Mondtam halvány mosollyal az arcomon, mikor leraktam Nick elé a tányért.. Valahogy én, már egyáltalán nem voltam éhes.. - Remélem ízleni fog. - Mondtam, majd egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.

Nem kellett szemüveg ahhoz, hogy lássam: egyből rájött arra, mi zajlik a szemei előtt.. előtte sosem tudtam tartani magamat, a titkaimat meg főleg nem vltam képes csak úgy magamba fojtani, hisz ki képes rá akkor, ha épp élete szerelmét tartja karjai között hosszú évek után?

- Pedig egész csinos lány. - vontam egyet a vállamon közömbösen. Nem akartam azt elérni, hogy Violet félreértse a helyzetet, hisz nevetséges lenne azzal vádolni, hogy szemet vetettem a szőkeségre. A szeleburdi nők nem kimondottan hozzám valók, még ha Violetben is megvan a hajlam erre..

Kicsit olyan érzésem volt, mintha a falhoz beszélnék. Azt hittem sikerült elterelnem a gondolatait, de annyira azért még sem.. Mindegy. Nem fogom feladni. Nem szeretném, ha egy másik nőre gondolna, mikor velem van. Megmentette az életét ő meg voltaképpen megbosszulta ezt.. Ráérünk ezzel foglalkozni, mikor eljön az ideje. Most egymással kell foglalkoznunk, bár lehet, hogy csak én gondolom ezt így.

- Én nem tudok róla.. - Mondtam halvány mosollyal az arcomon, miközben már a végénél jártam a reggeli elkészítésének. Azon sem csodálkoznék, ha hazament volna a történtek után, de előbb vagy utóbb mindig visszatalál ide.. Hozzám.

Nem kellett volna ilyen látványosan magamba mélyednem. Alig értettem magam is hogy miről beszélünk, csak annyi derengett hogy reggel van és valamiféle rántottáról folyik a csevely de nem hiszem, hogy.. ez annyira fontos lenne mint az én gondolatiam. Tudnom kell hogy ki volt az a lány.

Felálltam, és egy nadrágot magamra véve kivánszorogtam a szobából, így állva meg az ajtóban, és végigmértem Violet-et. - ennek a barátnődnek... - böktem a fejemmel Stacey felé. - van udvarlója? Csak hogy ha férfi vendéget látok, nem harapom le a fejét ha tudom, hogy nem betörőről van szó. - erőltettem magamra egy vigyort.

Kíváncsian vártam, hogy végül mit fog mondani, mit szeretne. Talán ezzel most már tényleg elterem a gondolatait.. - Szóval, akkor rántottát szeretnél, rendben. Mellé esetleg egy tasakos vért? - Mondhatni egy hónapnyi adagot beszereztem, mikor múltkor a kórházban jártam, szóval előbb-utóbb el kell fogynia.

Figyeltem, ahogy öltözködik és közben beleharaptam alsó ajkamba.. Mindig is szerettem őt nézni. Mindenesetre én úgy döntöttem, hogy nekem tökéletesen megfelel egy nagyobb póló is. Úgy sincs itt senki.. Ha meg jönne is, sem akkora tragédia. - Rendben van. - Nyomtam egy gyors csókot az ajkaira, majd elszaladtam a konyhába, hogy megkezdjem az előkészületeket.

- Hát nem.. de ettől eltekintve.. -gondolkodtam kissé tovább, még mindig minden gondolatomat megpróbáltam elfojtani, ami azzal a boszorkánnyal állt kapcsolatban. - Jó lenne, ha.. - néztem a tekintetébe aztán. - talán rántottát szolgálnál fel. - kacsintottam rá végül, kikászálódva a takarók halmazából.

Lehajoltam, magamra vettem a nadrágomat, és füleltem, de még mindig nem hallottam mást a lakásból. - Utána talán nem ártana.. bevásárolni nekem.- vigyorodtam el.   

Nem akartam, hogy azon a lányon agyaljon. Lesz még időnk arra, hogy megtaláljuk aztán jól elássam a baját, amiért szórakozott Nick gyűrűjével. Megmentette és ez akkor tragédiaként érte, hogy képes volt a gyűrűjével babrálni? Az egyszer biztos, hogy nem fogom ennyiben hagyni, de nem kívántam tovább rágni a témát. Élvezni akarom minden egyes percet, amit vele tölthetek. Ilyen egyszerű.

– Azért annyi ideig nem voltál abban a koporsóban. – Mondtam kuncogva és próbáltam őt is felvidítani, mert láttam, hogy nyugtalan.

Még az államat dörgöltem, mikor megcsókolt, és feltett egy kérdést. Nem igazán tudtam azt mondani hogy én máris túlvagyok ezen mert nyilvánvalóan hazudtam volna. De.. meg kell próbálnom nem figyelni arra a képre, ami beugrik nekem arról a lányról.. a barna hajáról.. és arról hogy utál amiért megmentettem.

- Nem tudom. Mit szokás manapság reggelire enni? - mosolyodtam el kicsit nyugtalanul.  

Kíváncsi tekintettel néztem, ahogy gondolkodik. Tudom, hogy egy névvel még nem leszek sokkal előrébb, de már ez is valami. – Mert ti vámpírok nem. Vagyis hát.. Már én is az vagyok félig, de mindegy.. – Olyan hirtelen el tudom felejteni, hogy félig már én is az vagyok. Az egyszer biztos, hogy mindig a boszorkány énem lesz a domináns. Nem cserélném le semmiért.

– Victoria? Hát ez is valami. – Mondtam halványan mosolyogva, majd gyengéden megcsókoltam. – De akkor mit is kér az uraság reggelire?