Megvakargattam a fejem búbját. - Sejtésem sincs, miféle célok fűthetik a lányt, de hát.. ki tudja? Ti boszorkányok annyi félék tudtok lenni, hogy.. - sóhajtottam fel, majd gyengéden simogattam tovább Violet haját, dee nem tudtam, mivel folytassam, mert száémomra kellemetlen lett volna egy másik lányról beszélni, akkor is, ha nem volt köztünk soha semmi.

- Talán... Victoria... azt hiszem. - kezdtem el nagyon mélyen kutakodni a fejemben.  

 Nem tartott túl sok ideig rendbe hozni a gyűrűjét és nem lett volna éppenséggel túl romantikus, ha itt és most felgyulladt volna vagy valami ilyesmi. Nem is tudom mihez kezdenék az erőm nélkül. Valószínűleg teljes mértékben becsavarodtam volna már..

– A lényeg, hogy most már működik. – Mondtam neki mosolyogva, miközben egy kicsit közelebb húzódtam hozzá és úgy hallgattam, amit mondd. – Hmm. Te kis hős. Megmentetted valakinek az életét ő meg poénból el akart tenni láb alól. Végül is érdekes lett volna, ha egyik reggel arra ébredsz, hogy éppen ég a kezed, vagy éppenséggel mindened. – A boszorkányoknak mindennél többet jelent a büszkeségük. Ezt én is nagyon jól tudom, hiszen én is az vagyok. De azért ennyire szemét még én sem vagyok, hogy megpróbáljam megölni azt, aki megmentette az életemet. – Na, akkor mond.. Megöl a kíváncsiság. – Tényleg érdekelt, hogy ki az a lány.. Talán ismerem? Vagy egy számomra teljesen idegen név fog elhangzani? Mindegy.. A lényeg, hogy kíváncsi vagyok és tudni akarom a nevét..

 A gyűrűvel szöszmötölt egy ideig, teljesen elfeledve közben, hogy mibe is kezdtünk bele, de jelenleg nem volt hangulatom roston sült kacsává válni, miközben Ő meg én.. szóval..

- Nem értem, mi történt vele.. eddig semmi baja nem volt. Bár.. tegnap naplemente után érkeztünk. - gondoltam vissza, majd egy keserédes mosoly kíséretében pottyantam le az ágy szélére. - Mielőtt az anyád elintézett.. - suttogtam rekedt hangon - Ismertem rajtatok kívül egy másik boszorkányt.. nem kedvelt engem.. mert megmentettem az életét, és egy boszorkány ezt.. nem szereti túlzottan. Hisz mindegyik azt hiszi, ezáltal adóssá válnak.. talán ő áll a hátterében.. anyád biztosan nem a gyűrűmmel volt elfoglalva.. - nevettem keserűen. - Itt a nyelvem hegyén a lány neve.. - gondolkodtam erősen.

 – Talán? Még szép, hogy igazam van. – Válaszoltam kuncogva, miközben finoman meglegyintettem őt egy párnával. Nem tudom, hogy hol van Stacey. Az is lehet, hogy lelépett a városból. Bár szólt volna, ha így lenne. Mondjuk amennyire szeleburdi az is lehet, hogy elfeledkezett még rólam is meg a mi nagy csajos esténkről. De hát ez van. Majd kiderül merre kószál.

– És szeretnéd, ha én lennék az első? – Kérdeztem halványan mosolyogva, majd le is hervadt az arcomról, amikor Nick-et megégette a napsugár. – Gyorsan felpattantam és besötétítettem, majd visszasiettem Nickhez.
– Valószínűleg a gyűrűvel is babráltak valamit. De ezt könnyen orvosolhatjuk. – Halvány mosoly kísértében megfogtam Nick kezét és már rögtön mondani is kezdtem a varázsigét, amivel rendbe hozhatom. Ilyenkor vagyok hálás annak, hogy Stacey-nek még volt rám ideje akkor, amikor átváltoztam.

- Talán igazad van. - bólogattam egyetértően. Ami a baártnőjét illeti, egyelőre nem tudom hová tenni, de talán nem is kell. Nagyon szeleburdinak tűnik, és ez alól nem tudom, ki tudja-e mosni valami. Talán igen. Talán nem. De pont ezért kellene félteni az életét. Mert ha baja esne, Violet összeroppanna...

- Tudod, még sose csinált nekem senki reggelit. - vigyorogtam szélesen, majd megpróbáltam kikászálódni az ágyból, de rögtön fel kellett ordítanom, ahogy megérintett egy napsugár...
- Mi a fene...? - kérdeztem meglepve. Gyűrű... ide vagy oda... nem működik?

– Idővel ki fogsz rajta igazodni. De ahhoz a felszín alá kell látnod. Nem csak azt, amit a világ felé mutat, hanem azt is, amit érez. Ha a szemébe nézel látni fogod, hogy nem minden szól az álmodozásról és a boldogságról. – A Tyler-es dolgot is elég jól kezelte ahhoz képest, hogy mennyire oda volt érte. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem viselte meg, mert hát azért látszik rajta.. De legalább nem egy sarokban ülve sírdogál, hanem keresi a megoldást.

– Még szép, hogy van benne valami. – Válaszoltam kuncogva. Nem akartam elszakadni tőle. Tudom előttünk az örökkévalóság mégsem akartam akár csak egy perccel is kevesebbet tölteni a közelében. – Szóval reggelit kellene készítenem neked? Mire gondolt az uraság? – Kérdeztem felvont szemöldökkel. Persze azért halvány vigyor is látszódott az arcomon.

- Hm, nekem túl bonyolult az a lány. Olyan.. fellegekben járó, gyorsan pofáraeső, de ettől még mindig naív kislányként él tovább. - suttogtam, de érezhette hangomon, hogy egyáltalán nem az a célom, hogy bárkit megbántsak, főképp nem őt. Az utolsó lenne az életben, hogy a barátnőjét akarjam sértegetni, de hát tudhatta rólam, hogy nem bírom véka alá rejteni a véleményemet, és ezt is muszáj volt kibeszélnem magamból, mielőtt felrobbannék.

- Nocsak.. - vigyorodtam el, végigsimítva hajtincsén, mikor megcsókolt, majd alsó ajkamba harapva váltam el tőle, és fürkésztem gyönyörű szépségét. - Van benne valami. - bólintottam. - De arra az érvre jutottam, hogy.. talán ideális lenne most rögtön felkelni. Reggelit kell készítened nekem. - húztam az agyát szánt szándékkal.