Az a kis pírfolt őszinte nevetésre fakasztott, majd ahogy tovább rázott a hahota, újra magam alá gyűrtem, és kedvesen kezdtem simogatni testét, majd megálltam nadrágjánál, és gombolgatni kezdtem.
- Tudod... ezzel egyetértek. Van valami, amit most mindennél jobban akarok.. - haraptam bele fülébe vigyorogva, hogy csiklandós érzést váltsak ki belőle.

- Minden kis darabot megtartottam belőled. - Fejemet egy pillanatra a nyakához hajtottam, hogy oda is lehelhessek egy gyengéd csókot. Nem tudom, hogy lehetettem akkora idióta, hogy elhittem a szüleimnek, hogy elhagyott. Ő soha nem tenne ilyet. Szeret és én is szeretem őt. A világon mindennél jobban. Rajta kívül nekem semmi másra nincsen szükségem.. Legalábbis amikor vele vagyok így gondolom.
Kérdésre felegyenesedtem és mosolyogva néztem le rá. - Hát gondolkoztam, hogy kinyírom a ribancot aki megölt, de aztán volt valami amit jobban akartam.. Te. - Mondtam miközben picit elpirultam.

- Sejtésem sem volt arról, hogy még mindig megvan.. - súgtam, vállát cirógatva, és nem engedtem ki ölelésemből, csak vártam, hogy még meghittebb hangulat telepedjen a fejünk fölé. Jólesett a csend.. a nyugalom.. Violet közelsége.. ezek mind-mind olyanok voltak, melyet máshol nem találhatok meg. Egy gyengéd nő szerelme. Ki engem is gyengévé tesz. Van erre valami jó magyarázat?
- És most mit fogsz csinálni? - nevettem, felnézve rá, hiszen egy ideje fordult helyzetben vagyunk.

- Igen.. A vér amit még régebben adtál, hogyha nem lennél ott velem és valami bajom esne.. Hát még a mai napig őrizgetem. Akkor szükségem volt rá. És ha valószínűleg akkor nem iszom meg.. Mostanra már halott lennék. - Sóhajtottam egyet. Igen, ha akkor nem akadok össze Tylerrel én most halott lennék. A kis barátnője csak úgy megölt volna. Amin csodálkozom, hogy még nem jöttek ide Staceyre támadni. Bár lehet, hogy fontosabb dolgaik is akadnak ennél.
- Igen.. örökké. Már ha elviseljük egymást addig. - Mondtam nevetve, majd lehajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam.

- Én pedig azért mondhatom magam szerencsének, mert visszakaptalak. - Viszonoztam édes csókját, majd elmosolyodtam mikor én kerültem felülre és kósza tincseimet hátratűrve néztem le rá.
- Pár hete talán... A te véredtől. Hiszen volt egy kis összetűzésem egy farkassal. Utána pedig egy vámpírral amit én rontottam el.. És azóta vagyok az ami. - Sóhajtottam egyet. Nem igazán tudtam leolvasni az arcáról, hogy most mit is gondol az egészről.

Jó volt ott újból ilyen közel érezni magamhoz. Főleg, hogy már annyi idő eltelt mióta együtt voltunk.. Mindenféle módon. Egyszerűen csak hiányzott. Az érintése, az illata, a szemei.. Minden hiányzott belőle. Hiszen ő az én másik felem és ha nem vagy egész elég nehéz élni..
Kezeimmel végigsimítottam a hátát, majd becsúsztattam a pólója alá a kezemet és végigsimítottam izmos mellkasán.

Most valahogy tényleg nem érdekel Stacey. Nem hiszem, hogy az ajtó mögött fülelne és hallgatná, hogy mi mit is csinálunk. Bár valószínűleg amúgy is sejtheti. Ennyi idő Nick nélkül. Rosszabb volt, mintha megkínoztak volna. Hiszen a fizikai fájdalomnál már csak a lelki fájdalom rosszabb. Azon nehezebb is túltenni magunkat.
- Gyere. - Fogtam meg a kezét és kezdtem el irányítani a szobám felé. - A kanapénál ez egyértelműen kényelmesebb. - Vigyorogva löktem őt az ágyra, majd rámásztam és szenvedélyesen kezdtem falni ajkait.

- Meg is lennék sértődve, ha nem hiányoztam volna. - Mondtam kacagva miközben testemmel az övének simultam. Nem tudom elképzelni, hogy milyen rossz lehetett neki a koporsóban. Szinte kiszáradni. Én talán még nem tudok úgy elmenni valaki mellett, hogy ne akarnám rávetni magam. És a koporsóban.. Ott magatehetetlenül.. El sem tudom képzeni min mehetett keresztül. De lényegtelen, hiszen most itt van velem újra.. És minden a legnagyobb rendben.
- Nem hiszem, hogy zavarná őt bármi is. Szóval.. bizonyítsd. - Mondtam ravasz csillogással a szememben.

Tudtam, hogy Nick visszatérte sok mindent fog megváltoztatni az életemben, de azt egy pillanatra sem, hogy mindig ott leszek Staceynek. Régebben még az is megfordult a fejemben, hogy elveszem az erejét, de azt hiszem az azért volt, mert akkor nem volt velem a szívem. Nem volt velem Nick.
Teljesen megfeledkeztem erről az egész behívós dologról.. Ha Nick nem hívja fel a figyelmet rá talán le sem esik még egy darabig csak miután észrevenném, hogy az ajtóban ácsorog.
Legnagyobb meglepetésemre Stacey volt az aki behívta, majd el is indult a szobája felé. Ledobtam a táskákat, majd miután hallottam az ajtó csapódását rögtön Nick karjai közé vetettem magam, hogy egy gyengéd csókkal illessem ajkait. - Hiányoztál.

Egész végig nem szóltam semmit sem. Egyszerűen nem éreztem úgy, hogy bármit is mondanom kellene. Újra egymásra találtak aminek roppantul örülök, hiszen mindennél jobban szeretném, ha Violet boldog lenne. Legalább neki sikerüljön, ha már nekem nem is igazán akar összejönni. Egész végig felesleges harmadiknak éreztem magam és alig vártam a pillanatot, hogy végre hazaérjünk és elvonulhassak a szobámba.
Miután beszálltunk a kocsiba tudtam, hogy nemsokára hazaérünk és ezt meg is tehetem. Nem akarok ott maradni gyertyatartónak.. Szerintem senki nem akarna.
Megérkeztünk én pedig kiszedtem a kocsiból a táskámat, majd elindultam befelé amikor meghallottam, hogy Nick nem tud bejönni. Gyorsan visszafordultam, majd egy halvány mosollyal az arcomon mondtam. - Gyere be. - Ez végül is a közös házunk Violettel és amióta ő vámpír azt hiszem ez a feladat rám hárul.
- A szobámban leszek, ha kellenék.. Bár nem hiszem, hogy szükségetek lesz rám. - Jegyeztem meg, majd sietős léptekkel indultam el a szobám felé ahol ledőltem az ágyamba.

Annyira boldog vagyok, hogy végre újra együtt leszünk.. Most már azt hiszem tényleg semmi nem állhat kettőnk közé. Nem gondoltam volna, hogy Stacey ilyen hallgatag lesz az egész út alatt, de később még megkérdezem, hogy most mégis mi történt. Nem hiszem, hogy zavarná Nick vagy esetleg a boldogságom.. Ő nem olyan.
- Igen, ez az. - Mosolyogtam rá, majd ki is szálltam a kocsiból, majd felvettem a hátamra a táskákat és elindultam befelé.

/ Bollingbroke/

Én nem tudtam, hogy hová jövünk... hová fogunk megérkezni... kissé feszélyezettnek tartottam a helyzetet. Nem tudom, hogy hová jöttünk, olyan idegennek tűnt a táj, de talán Violet költözött máshová, ami még érthető is lenne. Miért lepődök meg mindenn mostanában?
- Ez lenne az? - kérdeztem elfojtott hangon, mikor megállt a ház előtt. Csinos kis vityilló.

- Azt nem mondanám, hogy minden a régi lesz. Mert azért sokat változtat a dolgokon az is, hogy vámpír lettem. De egyetlen dolog nem fog soha megváltozni. Amint iránta érzek. Bánom, hogy ennyi ideig húztam a dolgot, de szükségem volt valakire akivel megcsinálhatom a varázsigét. Eddig az unokatestvérem volt a jelölt, de most hogy már téged is érdekel ez az egész inkább veled csinálom meg. - Kacsintottam rá, majd a gázra tapostam és kész voltam elhagyni Mystic Falls határait.
Hatalmas vigyorral az arcomon vezettem végig, hiszen boldoggá tett a tény, hogy újra együtt leszünk.

(Bolingbroke)

Amikor végre választ kaptam a kérdésemre akarva akaratlanul is egy széles vigyor kúszott a számra. Tudtam, hogy készül rá, csak arra nem számítottam, hogy most.
-Akkor húzzunk bele! -vigyorom mosolyba váltott, hisz tudom milyen fontos Violetnek Nick.. Beszálltam én is a kocsiba és kényelmesen hátradőltem az ülésben. Izgatott voltam, de még mennyire..Végre használhatom valami normális és nem kis dologra az erőmet.
-Na és mi lesz ezután? Mármint ha Nick-et újra forgalomba helyezzük.. Minden a régi lesz? -érdeklődtem kifelé bámulva a kocsi ablakán.

Jó volt nézni, ahogy kíváncsiskodott. Azt hittem, hogy egyértelmű, de ezek szerint néha az is előfordul, hogy nem tudja mire gondolok. Bár körülbelül mindig is ő jár az eszemben. Pillanat nem telik el anélkül, hogy ne gondolnék rá.
Bedobtam a hátsó ülésre a táskámat majd felé fordultam. - Kiszedjük Nicket abból a poros koporsóból. - Mondtam vigyorogva miközben beszálltam a kocsiba. Nem tétováztam rögtön beindítottam a motort. Az induláshoz már csak az kellet, hogy Stacey beszálljon.

-Mondd már el, hogy mit tervezel!- kíváncsiskodtam, eddig bírtam, megöl már a kíváncsiság, hogy mi van már. Felkaptam a vállamra a táskám és ahogy megindultunk az ajtó felé egy újabb kérdés marta a torkomat amit muszáj volt feltennem.
-Hová megyünk? Violet semmit nem tudok.. Mondj már valamit! -néztem rá már komoly tekintettel. Még a végén kiderül, hogy engem akar kibeleztetni. Bár az érdekes lenne hisz úgy tekintünk egymásra mintha testvérek lennénk, de hülyeség ilyeneken gondolkodnom.

Már az a tudat is hatalmas boldogsággal töltött el, hogy újra láthatom Nicket. Nem akarom vesztegetni az időmet ezért amilyen hamar csak bepakoltam a cuccaimat és kétszer is leellenőriztem, hogy mindent beraktam-e.
- Egy fél pillanat. - Dobtam le a táskámat a nappaliban, majd a konyha felé rohantam. A biztonság kedvéért viszek egy zacskó vért. Vagy neki vagy nekem. Bár talán Staceyt, ha megkérem ad neki a véréből. Inkább legyen kettő. Pár éve már abban a koporsóban van. Kitudja mennyi vérre van szüksége.
- Mehetünk? - Kérdeztem hatalmas vigyorral az arcomon miután a táskámba raktam a vért is, majd kezembe kaptam a kocsikulcsot.

Eléggé sejtelmes volt, de nem akartam fölösleges kérdésekkel traktálni, majd ott úgyis kiderül.. Addig meg türelmes leszek.
-Jó jó..-bólintottam beleegyezően és sietősen a szobám felé vettem az irányt. Mivel nem tudtam, hogy mi kellhet ezért össze-vissza dobáltam be a táskámba a különböző holmikat. Valaminek ezek közül csak hasznát veszem. Percek múlva már dugig volt a táskám ezért kibaktatva a szobámból vártam Violetet.

Azt hiszem sem én sem Violet nem akart beleszólni a beszélgetésükbe. Addig is arra az elhatározásra jutottam, hogy a lehető leghamarabb szeretnék elindulni Nickért. Túl sok időt töltöttem el nélküle.
- Pakolj össze pár cuccot, mert most rögtön indulunk. - Vigyorogtam rá, majd felpattantam a fotelból és a szobám felé vettem az irányt. Nem akartam egy perccel sem többet vesztegetni. Egy kisebb táskába kezdtem összepakolni pár cuccomat és a szükséges dolgokat.