Először azt hittem, most jön a tűzokádó sárkány rész, de elég gyorsan tanúbizonyosságot tett arról, hogy bizony most minden lesz, csak jégcsap nem..
Tüzes ajkai, és nyelve szinte rögtön számhoz talált el, miután galléromba markolt, és magához rántott. Kezeim reflexszerűen ölelték őt magamhoz. Érezve a drága testet, melyet már lassan ezer éve nem érezhettem.. mindent felülmúló érzelem.
Ahogy az is, mikor valaki a gyomrodba vág egy karót..
Összegörnyedtem, és felnyögtem, közben már kapkodva a levegő után. - Nem mondom.. még mindig tüzes vagy.. imádom ezt benned.. - mondtam keserű mosollyal, miközben kirángattam magamból a karót, még mindig görnyedezve.

- Óh, Christopher... felmelegíteni? - kérdeztem mézesmázos hangon, rendkívüli grimasszal az arcomon, majd egy furfangos ötlet felvillanásakor úgy döntöttem, ennek itt és most nem lesz vége. Nem. Essen bele a saját gödrébe a nyavalyás.
- Hát... - gondolkodtam el, és visszatévedt tekintetem az ő mélykék szemeibe. - Talán igazad van. Van mit felmelegítenünk. - bólintottam. Játszani akartam vele. Hogy fájdalmat okozzak neki, és tudja, hogy hol a helye a szívemben. Már nem ott, mint régen. Nincs az a nő, aki halála után elsíratta őt. Vége. Ez vagyok. Ha neki nem tetszik, keressen mást. Mondjuk Danielle-t.
Magamhoz rántottam, szenvedélyesen csókoltam meg száját, miközben éreztem, hogy ez az idióta talán még tényleg komolyan is gondolta azt, hogy melegítsük fel kettőnk dolgát... a teste legalábbis ezt sugallta nekem.
Hagyni akartam, hogy kiélvezze. Mert miért is ne? De... nem, mégsem. Odarántottam az asztalhoz, még midnig felhevülten tapadva rá, mint valami pióca, majd kezemmel matatva az asztalon, ismét a kezembe akadt valami, amit egy mozdulattal döftem belé.
- Melegedj ezzel, nyamvadt féreg! - köpködtem már szinte a szavakat.

- Hát... sosem tagadtam, hogy egy okos nőt vettem feleségül annak idején. - tettem le végül az üveget, hogy közelebb lépjek hozzá, és szorosan előtte álltam meg, így nézve szemeit, és figyeltem minden rezdülést, hogy lássam, készül-e valamire bosszú gyanánt. Félő, hogy nem úszom meg annyival, mint amennyit a bálon kaptam.
- Tudod.. - masszíroztam az államat. - Én még mindig úgy érzem, hogy van egy-két elvarratlan szál a mi történetünkben, amit le kell zárnunk. Vagy épp ellenkezőleg. Fel kell melegítenünk. - mosolyodtam el kihívóan. Tudhatta ebből, mire gondolok. De a választ előre tudtam. Hiába, a humorérzékünk különbözik.

- Ugyan, Christopher... - fintorodtam el méginkább, és kivettem kezéből a whiskys üveget, hogy én igyak bele. - Te és a beszélgetés? Ne mondd már nekem, hogy kéz a kézben jártok. Inkább bökd ki a lényeget, és húzz el innen. Nem vagy szívesen látott vendég. - nyomtam vissza ujjai közé az üveget, és vártam, hogy óhajt mondani. Mert hogy hátsó szándékokkal jött, már az is biztos. És rá fogok jönni, hogy miért épp most. Miért éppen hozzám sodorta el a szél.

Mindenre számítottam. Főképp erre. Nem szívlel engem mostanság, amit félig megértek, félig nem. De hát legyen.. ahogy Ő akarja. Az érzéseit én nem befolyásolhatom, annak idején sem tettem. Magától döntött úgy, hogy mindent félredob, és hozzám jön. Maga döntött, hogy gyermeket szül nekem. Mindenről ő maga döntött, én soha nem befolyásoltam. Ezúttal sem fogom.
Kitártam karjaimat, és felálltam. - Beszélgetni jöttem. Mert úgy hiszem, hogy van néhány elvarratlan szálunk. - néztem mélyen a tekintetét.

- Hálószoba -

Már a rosszullét kerülgetett attól, amit előre sejtettem. Nem mer mindenki csak úgy belépni az oroszlán barlangjába, és tudtam, hogy Klaus nem állna meg a nappaliban, hanem feljönne hozzám a hálóba.
Nem csalódtam sokat. Megláttam Christophert, és legszívesebben sikítottam volna, de ezt az örömet nem akartam neki megadni.
- Mit akarsz már megint? Nem volt elég az, ami a bálon történt? Kérsz még egy karót a gyomrodba? - kérdeztem elfintorodva.

Üzletsor

Hosszú idő telt el a bál óta. Ideje volt látnom végre az édes drága feleségemet, aki előszeretettel nyársalt engem fel ott, a kertben. Nem tudom, hogy szívesen lát-e engem, valószínű, hogy nem. De mindez most nem jelent semmit. Nem jópofizni jöttem most ide. Komoly ügyekről kell tárgyalnom vele. Leginkább arról, hogy.. azt majd Ő megtudja.
Besétáltam az ajtón, átlépve a küszöböt, majd elégedetten vetettem le magam a kanapéra, egy üveg whisky társaságában. Ha jó a kedves hallása, fel fog figyelni rám.

- Nem vagyok bolond, hogy magamtól távozzam innen. Ha kidobnál is elüldögélnék még egy ideig a küszöb előtt - kaptam hirtelen az ölembe Erint, borostól és poharastól. - Nos... merre is van a hálószoba? Erre, ugye? - indultam meg vele az egyik irányba. - Mintha jól emlékeznék.


(hálószoba)

Érdekes monológot adott elő, és leginkább arra jöttem rá belőle, a hasonmások meg sok egyéb hallatán, hogy neki valószínűleg három közül valamelyik lesz a... a nem is tudom, hogy mije. A sorsa? A végzete? Mittudomén... de azt hiszem, én soha nem lehetek olyan a szemében, mint azok a nők. Ők mások. Valamiben, amit mindenki tud, csak senki nem ismeri fel, hogy miben.
- Nos... - sóhajtottam egyet, az alsóneműmért nyúlva. - A te döntésed, akarsz-e maradni. - fogtam meg egy üveg vörösbort, és két poharat. - Ha menni akarsz, az ajtó nyitva. Ha maradsz, jöhetsz velem a hálószobába. - böktem a fejemmel a helyiség felé.

- Akkor jó - mondtam kis mosollyal. - És persze, öltözz csak. Bár nekem így is bejössz - tettem hozzá, de a következő mondatára már elkomorodtam.
- Mondok neked valamit, Erin. És most olyan őszinte leszek veled, ahogy még talán soha - néztem a szemébe. - Nem tudom, hogy mi lesz. Fogalmam sincs róla - vettem fel én is a nadrágomat. - Tudod... egész életemben, beleértve az ember, és a vámpír életemet is, minden a hasonmások körül forgott. Tatia, aztán Katerina, majd Elena Gilbert. Talán nekem is, és nekik is ez a sorsunk. De annyit tudok, hogy te vagy köztük a kivétel. Nem tudom miért, hiszen nem vagy hasonmás... mégis, valamiért újra és újra nálad kötök ki. Valami húz hozzád, de nem tudok nevet adni annak, hogy ez micsoda. Vágy... barátság, vagy több. Nem tudom - ráztam a fejem, de nem engedtem el a tekintetét. - Ha ezek után elküldesz, elmegyek. Ha így is akarod, hogy maradjak, akkor úgy lesz.

Felsóhajtottam, miközben már rajtam volt a felsőm, és egy apró mosoly jelent meg az arcomon. - Nem elküldeni akarlak, ezt egy szóval sem mondtam. De azért felvehetem a felsőmet, nem? - kacsintottam rá.
- Viszont még most beszélnünk kell valamiről, Klaus... - szólaltam meg komolyan, és a szemeibe mélyedtem. - Mi lesz holnaptól? Mert... én nem leszek az a nő az életedben, aki ha nincs más, mindig kellemes fél órákat fog neked szerezni. Nem akarom, hogy többé... bánts. - nyeltem egyet.

- Ezt vehetem úgy, hogy a koromhoz képest még jól tartom magam? - kérdeztem, aztán egy nagy sóhaj után elengedtem Erin testét, és kihúztam magam belőle.
- Máris öltözöl? - kérdeztem, és nem is tagadtam, hogy kissé csalódott voltam. - Azt hittem, itt tölthetem veled az éjszakát. Beszélgettünk volna... csak úgy, mindenféléről. Ittunk volna egy-két pohár italt... és ha lett volna kedved, jöhetett volna az előbbinek folytatása is - simogattam meg a haját. - Most elküldesz?

Az ő teste is megremegett, és jóleső érzés borzolta végig ezzel együtt a testemet, hogy nemcsak én élveztem ennyire...
Még mindig lihegtem, de már nem annyira, és megtöröltem arcomat, hogy eltüntessem a verejtékemet, csak ezek után emeltem fel a fejemet, és belenéztem a tekintetébe.
- Hát... mondhatjuk úgy, hogy ezer éves partnerem nem mindennap van. - mondtam kacér mosollyal, miközben erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy felegyenesedjek, és a felsőmért nyúltam.

Egyre gyorsuló ütemben mozogtam, alig volt már levegő a tüdőmben, a verejték pedig a homlokomról Erin mellei közé csöpögött. Félő volt, hogy ha így folytatódik, akkor ő hoppon marad. Szerencsére ez nem következett be, mert őt hamarabb kapta markába a gyönyör, mint engem, és alighogy az ő teste elcsendesedett, én is követtem őt a mámorba, hogy a testére rogyva próbáljak visszautat találni abból a másik világból.
- Ez most... nagyon kellett... - lihegtem, és felemeltem izzadt fejem, hogy az arcába nézzek. - Köszönhető ez annak, hogy mostanában ritkán járnak az ágyadban, vagy egyedül csak a lehengerlő egyéniségemnek? - mosolyogtam.

Most nem tudtam arra gondolni, hogy miért ment el tőlem, és miért váltak el az útjaink... nem érdekelt az sem, hogy akkor nem én voltam a legjobb neki, mert ez az élet rendje. Az emberek jönnek az életünkben, majd mennek... de az ő esetében nem számítottam visszatérésre.
Egyre inkább gyorsult a lélegzetvételem, és nem tudom, mi fogott el alig egy perccel később, de talán az tehetett róla, hogy hosszú idő után újra vele vagyok együtt... és nem mellesleg, iszonyatosan felhúzott, ami most gyors eredményt produkál.
Ki akartam mondani a nevét, de már hang sem jött ki a torkomon, csupán nyögések és sóhajok, lehunyt szemekkel bizsergett a testem, ahogy néha megsimogatta a combomat, vagy bármely részemet, és nem tudom, hogy mennyi idő telt el a végtelenség forgatagában, de testem hirtelen reszketett meg, amikor eljött a robbanás...

Imádtam, ahogy a hajamba túrt. Senki nem tudta ezt olyan jólesően csinálni, ahogyan ő. Még Tatia sem... Aztán engedelmesen hajoltam fölé, ahogy visszahajolt a pultra a vállaival, és magával húzott engem is.
- Erin... - szakadt ki belőlem egy nagy sóhaj, és végigsimogattam a combját. - Annyira jó veled - nyögtem, kissé gyorsítva a tempón. Azt akartam, hogy neki legyen jó, hogy ő érezze a csodát, és az út végén a gyönyört.

Mondata eléggé költőire sikeredett, mégis az igazságot takarta. De nem reagáltam rá... nem, mert ki kellett élveznem minden pillanatot, minden csodálatos érzést, ahogy belém hatolt, és felnyögve hódoltam be az érzésnek... talán soha senki nem tudta azt adni nekem, amit Klaus képes volt. Mert talán őket nem szerettem. De Klaust igen. Még ha ezt nem is kötöm az orrára, hisz a szerelem gyengévé tesz..
Hajába túrtam, lehunytam szemeimet, miközben viszonoztam csókját, és csípőm az ő üteméhez alkalmazkodott, miközben kissé hátradőltem és húztam őt is magammal, lábammal még mindig csípőjét átölelve.

- Mi magunk vagyunk a történelem - suttogtam, és egy mozdulattal elmerültem Erin testében, egészen addig, míg volt "mivel". Akkor megálltam egy kis időre, amíg a szemébe néztem, és úgy kezdtem el mozogni, hogy a száját egy csókkal zártam le. Nem tudtam, mi ütött belém, vagy belé... talán a szeretet és a gyűlölet, amit ő érez irántam, tényleg rokon fogalmak. De most nem számított. Nem számított semmi, csak a jelen. Meg ő, és én.

Továbbra is csak nevetni tudtam rajta, és szavain, bár a férfiakban már nem tudok csalódni ezen a téren... nem hiába a mondás, hogy a férfiak egy bizonyos testrészükkel gondolkodnak elsősorban. Sőt, ha Klaus már egyesszám harmadik személyben is beszél róla... hm. Érdekes.
Átöleltem őt, miközben tekintetét kutattam, majd apró csókokkal kezdtem teleszórni nyakát, ahogyan megéreztem izgalmát a lábaim között, de nem mélyült még el bennem, csupán kínozni támadt kedve. - A történelem egy másodperc alatt képes volt felborulni néhányszor... hát mi miért ne változtathatnánk meg mindent két óra alatt? - időztem a vállánál, majd még közelebb csúsztam hozzá. - Csináld... - kértem szinte könyörgőn.

- Miért, mit vártál? - nevettem el én is magam Erin megjegyzésére. - Nagyobb már nem leszek. Hála az égnek, kisebb sem - hunyorogtam. - De azt hiszem, nem is kell titeket bemutatni egymásnak. Régi ismerősök vagytok már - toltam le magamról teljesen a nadrágomat, aztán kezénél fogva teljesen felhúztam Erint úgy, hogy átölelhessen.
- Alig két órával ezelőtt még el sem tudtam képzelni, hogy itt leszünk, és így - suttogtam, merevségemmel lágyan körözve a "bejáratnál", hogy minél jobban felizgassam.

Magam alatt éreztem az asztal hűvös lapját, de mindebből nem fogtam fel semmit, hiszen bőröm már úgy égett, hogy csoda, hogy nem gyulladt meg alattam...
Testem megfeszült, ahogyan kezei melleimhez értek, és elkaptam tenyerét egy hirtelen reflexből. Az ő vére is hevesen száguldozott vérében, és ez mosolygásra késztett, de a láz már minden bizonnyal elborította az elmémet.
- Én is akarlak... - emelkedtem fel kissé, és lihegve simítottam végig csípőjén, derekán, hogy egy mozdulattal letoljam róla a nadrágját és az alsóját.
Ajkaira tapadva néztem le kettőnk közé, és felkuncogtam. - Máshol sem változtál... - nevettem halkan.

- Mindegy - lihegtem válaszként. - Bárhol. Akárhol. Mindenhol... - kapcsoltam le róla a melltartót, majd egy fordulattal a konyhapultra fektettem. Kezeit a feje fölé emeltem lágyan, aztán két oldalán végighúztam a mancsaimat, hogy aztán ajkammal immár a meztelen mellére csapjak le. Élveztem, ahogy megfeszült és ívbe hajlott a háta a kellemes érzésektől, én pedig lenyúlva kipattintottam a nadrágom gombját.
- Nagyon vágyom rád - ziháltam levegő után kapkodva. - Akarlak, Erin.

- Változtam? Pedig... nem vagyok a változások híve... - suttogtam a fülébe felhevülten, már most tüzes hangon. Hihetetlen, hogy ennyi idő alatt képes belőlem egy tomboló nőstényördögöt csinálni, aki minden percben szíve szerint maga alá teperné... már értem, miért volt olyan kapós ezer év alatt.
Jólesően beleborzongtam, ahogyan ajkaival mellkasomhoz ért, és melleimet is kitapintotta vele a csipkés anyagon keresztül, miközben szorosan tartottam csípőjén lábaimat.
- Hol... hol akarod? - kérdeztem a fülébe suttogva, fél szemmel a háló felé nézve. De az sem érdekelne, ha itt a konyhaasztalon kerülnénk ismét közelebb egymáshoz.

- Talán változnom kellett volna? - suttogtam halkan, de ekkor a fenekem a pult szélének ütődött, ahogy hirtelen helyet cseréltem Erinnel, és megrezzentem, ahogy széttépte rajtam a pólót.
- Te viszont változtál. És ez a változás tetszik nekem - jegyeztem meg, és lehunytam a szemem, ahogy megéreztem simogató kezeit, majd lerángattam róla a felsőjét, és szemem végighordoztam fehérneműs felsőtestén.
- Még mindig meg tudsz őrjíteni - mormogtam, aztán felkaptam úgy, hogy lábait a csípőm köré tudja kulcsolni, nyelvemmel pedig a melleit simogattam - egyelőre még a melltartón keresztül.

- Hát... talán ez az egyetlen előnyöm. Nem vagyok kiszámítható. És néha talán beszámítható sem, de ez más lapra tartozik. - kacsintottam rá, majd figyeltem, hogyan jön oda hozzám.
Koppant a pulton a pohár, majd forró ajkait éreztem meg nyakamon, ahogyan végigvándorolt bőrömön, ekkor már az én kezemben sem maradt meg a pohár.
Felsóhajtottam, jóleső sóhajjal, lehunyt szemekkel fogadva ezt a kényeztetést, majd hátradöntöttem fejemet, és beletúrtam hajába. - Te sem változtál semmit.. - súgtam fülébe, majd hirtelen helyet cseréltem vele, és a pulthoz szorítottam, kezemmel szakítva szét rajta pólóját. Csak egy reccsenés, eddig tartotta az anyag, és a következő másodpercekben más ujjaimmal simíthattam végig fedetlen mellkasát.