Felnyögtem, ahol megéreztem kezét a merevségemen, és hátravetett fejjel élveztem az érzést, amit adott nekem, de tudtam, hogy hamar le kell állítanom.
- Erin... - fogtam meg a kezét - azóta nem voltam senkivel, mióta... szóval, ne siessük el, rendben? - cirógattam meg az arcát, majd szétnyitott lábai közé feküdtem, belenézve a szemébe, várva, hogy ő maga mondja ki, hogy akarja az egyesülést.

Próbáltam magamhoz térni, bár nem volt kellemetlen az sem, amit éppen éreztem. Csak kapkodtam a levegőt, és mintha minden lassabban zajlott volna körülöttem, de Klaus forró testét minden ilyesmi ellenére is éreztem magamon.
- Én is szeretlek... - suttogtam, mintegy válaszként, és az, ahogyan ő mondta, mintha valami teljesen új értelmet adott volna ennek a szónak. Mert soha nem voltam felkészülve arra, hogy tőle hallhatom ezt. Nem reménykedtem, hogy én valaha elég lehetek neki.
A kezeim közé fogtam férfiasságát, miután odahúzta kezemet, és miközben tüzesen megcsókoltam a száját, mohón és szenvedéllyel, kezeim egy lassú ritmust követve kezdték el kényeztetni.

Elmosolyodtam, mikor feladta az ellenkezést, majd visszatemettem fejem a lábai közé, hogy talán egy perc múlva máris siker koronázza a munkálkodásom eredményét, mikor halk kiáltással, minden izmában megfeszülve robbant szinte fel teste a nyelvem alatt, én pedig vártam, míg a kéj utolsó remegése is el nem csitult testében.
Még szinte magához sem tért, mikor végigfektettem a kanapén, majd betakartam őt forró bőrömmel, hogy lágyan csókolni kezdjem a száját.
- Szeretlek, Erin - mondtam őszintén. - Szeretlek... - ismételtem, kezét lassan az ágyékom felé irányítva.

Hallottam a szavait, bár csak pár pillanattal később fogtam fel az értelmüket. Valamiért ez most nehezemre esett... nyilván azért, mert éppen teljesen másra koncentráltam, nem a beszélgetésre.
- Csak... semmi... - ráztam meg végül a fejemet, ahogy beláttam, hogy hülye leszek most leállítani, mikor már annyira szeretném érezni az érzést, amivel képes engem megajándékozni...
Nem láttam semmit, hiszen újra lehunytam a szemeimet, a számat összeszorítottam és alsó ajkamba haraptam, ahogy talán egy perc múlva jött el a pillanat, és remegő és feszülő testtel léptem át az ég és e világ határát...

Imádtam, ahogy forró nyelvem érintései alatt meg-megremegett a teste... szaporán nyögött közben, mintha csak a halál küszöbén állna, és készen álltam rá addig kényeztetni őt, míg el nem száll a fellegek fölé.
- Mi a baj? - emeltem fel a fejem kissé értetlenül, és kábán. - Nem esik jól? - simogattam most ujjaimmal. - Annyira akarom, hogy jó legyen neked...

Eltűnt rólam a nadrágom, és amire eszméltem, hogy eléggé gyorsan kötöttem ki a kanapén, és ő már előttem is térdelt. Ismertem már ezt, és szinte alig vártam, hogy újra átéljem a semmihez nem hasonlítható perceket.
Így is történt... hangosan nyögtem fel, ahogy kényeztetni kezdett az apró csókok után, amiket lábaimra adott, és néha jólesően megbizsergett a testem, megrezzentem, de lehunyt szemekkel tűrtem ezt a tevékenységét, de nagy volt bennem az elhatározás, hogy ezúttal nem így szeretném, sem elsőre, sem másodjára, sem egyáltalán.
- Klaus... - suttogtam a hangját eléggé vágyakozóan, miközben elengedtem a haját, és újra felnyögtem.

Olyannyira belefeledkeztem abba, amit csináltam, hogy csak arra eszméltem, amint a szoba levegője megcsapja meztelen lábaimat, ahogy a nadrág lekerült rólam. Nem kommentáltam a dolgot, mert Erin szinte csapdába szorította a fejem, de eszem ágában sem volt menekülni ebből a helyzetből, vagy abbahagyni azt, amit elkezdtem. Helyette inkább lenyúltam magam is a derekához, kibújtattam - kibújt a nadrágjából, a bugyiját pedig egyetlen reccsenéssel szakítottam szét.
- Gyere... - emeltem fel aztán mégis a fejem, egy rántással felültetve őt a kanapéra, majd térdre rogytam előtte. Végigcsókoltam lábát, bokáját, combját, aztán mire bármit is mondhatott volna, már lábai közé temettem a fejem, hogy nyelvemmel vigyem őt egyre közelebb a mámorhoz.

Levette rólam a felsőmet, és a melltartóm is hasonlóképpen végezte. A nyögésem nem váratott sokat magára, mert amint lehajolt, már rögtön a szájával kezdett kényeztetni és valami hihetetlen forróság borította el az egész testemet ettől a gesztustól.
A hajába túrtam, miközben légzésem igencsak felgyorsult, és összeszorítottam szemeimet, de szabad kezemmel már az övét csatoltam ki olyan sebességgel, mintha én lennék a világ legtürelmetlenebb vámpírja. Ezt követte a cipzár, és a gomb, és elégedetten toltam le róla a felesleges ruhadarabot, miközben folyamatosan a hajánál fogva tartottam a mellimnél, és az első verejtékcseppeket már most éreztem az arcomon.

Láttam ő is eljutott a felismerésig, hogy felesleges a hálószoba, talán a küszöbig jutnánk, tovább már semmiképpen... és a következő percben lerángatta rólam a pólót, én pedig felsóhajtottam, mikor mellkasomon és hasamon simított végig izgatóan.
- Erin... - ismételgettem a nevét, mikor nyelvét végighúzta a nyakamon, majd én is megszabadítottam a felsőjétől, beleértve a melltartóját is, majd lázas szomjúsággal tapadtam a mellére, lassan jártatva nyelvem a bimbók körül, tudván, hogy így szereti.

Erős volt a gyanúm, hogy a hálóig valószínűleg nem jutnánk el, így feladtam ezt az elképzelést, és megálltam ott, ahol éppen voltunk. Halkan felsóhajtottam, ahogy kezei lassan betaláltak a búzom alá, és végigsimították a hasamat és melleimet. Bizsergető érzés volt, ami emiatt végigjárta az egész testemet, de olyasfajta, hogy ezt a világ végéig szívesen éreztem volna.
- Én is akarlak téged... méghozzá iszonyatosan... - suttogtam, és máris a pólója aljához nyúltam, hogy lehúzzam róla a ruhadarabot. Mellkasán játszottak az ujjaim, finoman körözve a mellbimbóinál és hasa kockáinál, és nem sokáig bírtam ki azt, hogy ne csókoljam végig nyakán az ütőere jól látható vonalát.

- Nincs ellenemre az ajánlat - mondtam vágytól fűtött hangon. - De nekem itt is megfelel. A kanapén... a padlón... az asztalon... bárhol - lihegtem. - Csak az számít, hogy veled legyek - csúsztattam be kezem a felsője alá, hogy végigsimítsak hasa selymes bőrén, majd lassan feljebb tapogatózzak, a mellei felé, hogy mikor kezembe fogjam a két ingerlő halmot, torokhangon felmorduljak.
- Atyaég... - nyögtem. - Annyira akarlak, Erin...

Megsimogattam az arcát, ahogyan ő is csak megerősítette, hogy bízhatok benne, és ez kellőképpen megnyugtatott. Elég régen volt már, hogy utoljára ezt éreztem, de akkor is rémlett, hogy ennek a bizalmon kell alapulnia.
Elmosolyodtam, és egy apró csókot leheltem a nyakára, ahogy a fenekembe markolt. - Nos, Őlordsága... - sóhajtottam és átfontam a karjaimat a nyakán, hogy így kezdjem el a hálószoba felé húzni. - Mit szólna, ha inkább a hálószobában folytatnánk mindezt? - pislogtam rá úgy, mint egy kiskutya.

- Ha lett volna bennem hajlandóság, hogy lefeküdjek vele, azt csak a sértett önérzetem diktálta volna - ismertem be. - De ezek után... eszembe sem fog jutni. Bízhatsz bennem - ígértem meg, és úgy tapadtam Erin szájára, mint aki ezer éve nem csókolt nőt.
- Sokkal inkább kedvem támadt veled megtenni mindezt - mondtam kaján kis mosollyal, és belemarkoltam Erin fenekébe. - Hiányoztál... és őrülten vágyom rád.

Majdnem felkaptam a fejemet, amikor a lány neve és Klaus szobája egy mondatba került, de végül nem tettem, csak tovább hallgattam, és a legvégén megértően bólintottam. Soha nem voltam valami nagy együttérző, nekem az nem ment. Olyan volt, mint egy elérhetetlen szint a fejlődés ranglistáján.
- Nem, én... én megbízom benned. - mondtam magabiztosan. Ha nem így történik, ahogy ő mondta, úgyis megtudom. És akkor tudni fogom, hogy nem érdemes ilyen könnyen bíznom benne. De erre gondolni sem akartam. És kételkedni sem akartam.
- De remélem, hogy nem sietsz nagyon. Most olyan jó, hogy a zűrös órák után itt vagy. - sóhajtottam kellemesen, és a szájához hajoltam, hogy kedvesen, mégis szenvedélyesen csókoljam meg.

- Hát, azért kicsit nagyobb örömöt vártam - vigyorogtam Erinre, mikor a vállamra hajtotta a fejét, és csak csendben simogattam a hátát, de az utolsó kérdésére kissé megrezzentem.
- Nálam van, a hotelszobámban - mormogtam, mint valami beismerő vallomást. - Most jött a városba, nem ismer senkit. Felajánlottam, hogy ne a kocsiban aludjon, meg ne a havas parkban, jöjjön el hozzám. Én elalszom a kanapén is, reggel pedig mehet, megkeresheti Tylert. Ha meg nem találja, megoldjuk a gondját, kiveszünk neki egy másik szobát. Ma egyszerűen csak nem akartam egyedül maradni. Ki akartam önteni a szívem valakinek, mert azt hittem, hogy te... - sóhajtottam, és gyengéd csókot nyomtam Erin nyakára. - Ha nem bízol bennem, akár el is jöhetsz ma éjjel te is a hotelba. Csak hogy lásd, nem szűröm össze vele a levet.

Valamiért úgy éreztem, hogy egy halvány mosolygás most akár tönkretenné ezt az egészet. A bensőm szinte örömtáncot járt, még ha voltak is félelmeim, hogy mi lesz, ha újra találkozik az anyámmal... és talán máris nem így fogja ezeket látni. De most... most itt volt, és mi több, velem volt, hozzám jött, és nem azzal a másik lánnyal maradt. Ennél többet most egyáltalán nem is akarhattam.
Egy pillanatra a vállára hajtottam a fejemet, de szinte éreztem a testemben áramlani azt az örömet, azt a leírhatatlan érzést, amit előidézett bennem, viszont hamarosan nagyot kellett nyelnem. - Én most... nem elrontani akarom ezt az egészet, vagy bármi ilyesmi, de... hol van most az a Hayley, vagy kicsoda? - néztem a szemeibe.

- Ezek szerint - mosolyogtam rá, mikor magyarázkodni kezdett - te azt hitted, hogy én csallak meg, én pedig azt, hogy te teszed? - csóváltam a fejem, de már jelentős megkönnyebbüléssel. - Nem, Erin. Nem csaltalak meg. És elhiszem, hogy te sem engem - cirógattam az arcát, aztán két kezem közé fogtam finoman a fejét.
- Szeretlek, Erin. Hülye vagyok, amiért erre eddig nem jöttem rá. Jó veled, olyan jó, ahogy Tatiával volt annak idején, régen - suttogtam. - Kellesz nekem. Valami folyton hozzád húzott, már akkor is, mikor együtt voltam anyáddal. Bár rájöttem volna hamarabb, hogy mi volt ez az érzés - öleltem magamhoz. - Kicsi, édes Erin... - becézgettem.

Eleinte azt hittem, hogy feleslegesen jártatom a számat, mert úgysem fogja elhinni. Pedig ez volt az igazság. És nem tudtam volna mit tenni, ha nem hiszi el nekem. Csak bízni tudtam abban, hogy... hogy Ő maga bízik bennem.
Igyekeztem küzdeni az átok női áldás ellen, miszerint nehogy elbőgjem magamat, mert akkor már végképp elveszíteném önmagamat, de éreztem, hogy a kavargó gyomrom egyre inkább megnyugodott, ahogy hallgattam a szavakat, és felfogtam a jelentésüket.
Mire viszont bármit mondhattam volna, már csókolt is engem. Szenvedélyesen... úgy, ahogyan az elrohanása előtt tette. És a fejemben csak az utolsó elhangzott szava visszhangzott. Álmomban sem vártam tőle ilyesmit.
- Sajnálom. Azért... azért mentem oda egy másik férfihoz, mert... abban a hitben voltam, hogy azért ülsz ott azzal a nővel, mert ő meg te... - akadt bennem a mondat, mikor elszakadtam tőle. Még... muszáj volt tőle bocsánatot kérnem.

Álmomban sem hittem volna, de a szavai úgy hatottak rám, mintha valaki egy hatalmas vödör hideg vizet a nyakamba zuhintott volna. Szinte tátott szájjal meredtem rá, aztán rájöttem, hogy így nem épp tűnök egy királyi hibridnek, hát gyorsan becsuktam a számat, és Erin két vállára tettem a kezem. Amikor pedig megszólaltam, olyan halk volt a hangom, hogy még én magam sem ismertem rá.
- Az a lány, Hayley... semmi közöm nem volt hozzá. Tyler Lockwoodot kereste. Csak beszélgettünk, nem volt más - dünnyögtem. - Akkor kezdtem el simogatni őt, mikor bejöttél, és rám sem hederítettél, hanem rögtön odamentél... hogy is mondtad, Gilberthez? - jutott el a név az agyamig, de aztán leráztam magamról a problémát. - Mindegy, ez ráér ... - csóváltam meg a fejem. - Egyszerűen csak féltékennyé akartalak tenni... mert én magam is iszonyú féltékeny voltam. Azt hittem, hogy nem érdekellek, hogy te meg ő... - sóhajtottam nagyot. - A szentségit Erin... hát nem fogod fel, hogy szeretlek? - kiáltottam rá hirtelen hangosan, és mire megszólalhatott volna, máris csókolni kezdtem, hevesen, mohó szenvedéllyel.

Megállt az orrom előtt, a képembe kezdte bökdösni a mutatóujját, és ez már engem is majdhogynem ordításra késztetett, mégpedig hogy eléggé hangosan a tudtára adjam, miszerint annyi közöm volt Johnhoz, mint az elmondottai alapján neki ahhoz a Hayley nevű lányhoz.
- Na, akkor most nagyon figyelj, mert utoljára mondom el... - hajoltam én is oda az ő arcához, és talán olyan komoly még sosem voltam, mint most. - Nem-feküdtem-le-azzal-a-férfival! - szótagoltam már eléggé kesergően. - Ő egy Gilbert, az isten szerelmére! A saját rokonom! És akármit kinézhetsz belőlem, de ezt nem. Mellesleg vámpírvadász volt, tehát örülök, hogy élek. Nem feküdtem le vele, Mert én eldöntöttem, hogy veled akarok lenni... az sem érdekel, ha a világ végére akarsz menni, mert én veled akarok lenni, és nem kell más... - mondtam úgy, mint akinek egy eléggé nagy gombóc van a torkában, és a sírás szélén áll. Pedig nem akartam valami hisztis libának tűnni.
- Nem érdekel a hatalom, nem érdekel a hírnév... de ha veled lehetek, akkor ezekkel is tudnék együtt élni. Mert ÉN szeretlek! - hajoltam el végül tőle.

- Ja, szóval ennyi volt? - kérdeztem gúnyosan. - Csak ezért hívtál? Hogy kiabáljunk egy sort? Ezért kár volt idejönnöm, telefonon is megtehettem volna! Talán tényleg le kellett volna feküdnöm Hayleyvel, ő legalább nem cirkuszol minden szarért! Lehet, hogy hülye vagyok, amiért nem akarom megtenni! De fogadok bármibe, hogy te nem gondolkodtál ennyit tegnap este, mi? - mondtam maró gúnnyal. - Olyan szép egyetértésben távoztatok, hogy kitalálom, mi lett a vége - léptem oda Erin elé. - Ha tudni akarok, kettőnk közül én voltam az, aki megállta, hogy maga alá teperjen valaki mást! - vágtam Erin arcába a mutatóujjamat.

Valahogy az önérzetem küzdött az ellen, hogy belássam azt, miszerint neki tökéletesen igaza van. Ezer évig nem kellett ilyen ügyekbe keverednem, és most visszasírom azokat az időket. Ezek az érzelmek egyáltalán nem idős vámpíroknak valók. Neki talán igen. Nekem nem.
- Oké. - mondtam csak ennyit végül, már nyugodt hangon, ezzel reagálva a szavaira. Talán ez méginkább kihozza a sodrából, de nehezemre esett volna kimondani, hogy "Oké, tudom, hogy neked van igazad, de az önérzetem valamiért soha nem arra volt beállítva, hogy elismerjem más igazát." Pedig most... azt kellene. És szinte éreztem, hogy ezek a gondolatok ott vannak az arcomon is, legalábbis ha jó megfigyelő, akkor látja.
- Ha így gondolod, akkor vehetjük úgy is, hogy nem hívtalak ide. Az a nő már biztosan vár. - motyogtam eléggé halkan, és kiittam a poharam egész tartalmát. Oké, ez már gáz, hogy egy nő, aki soha nem volt féltékeny, most ennyire az legyen... mert szívem szerint megtéptem volna az a csajt, még ha nem is történt köztük semmi komolyabb.

- HELLO, HELLO, ÁLLJUNK MEG! - kiabáltam, felemelve a fél kezem, jelezve, hogy szót kérnék. - Most már még én vagyok a hibás, mi? - villámlottak a szemeim. - Üldögélek egy nővel a Grillben, amikor megjelensz te, és noha látod, hogy ott vagyok, finoman szólva szarsz a fejemre... bezzeg azt a szerencsétlent megtalálod, mi? Ott enyelegsz vele, és még TE vagy kiakadva rajta, ha megcsókolok egy másik nőt? Tudod, hogy hívják ezt? Végképp pofátlanságnak! - vágtam a poharamat én is oda, úgy, hogy az ital fele kiloccsant.

Nagyot sóhajtottam, és megtámasztottam az asztalt a fél kezemmel. Nem mondhatnám, hogy megsértett. Nem, ahhoz több kellett.
- Azért hívtalak-e? Hát... nem tudom. De te eljöttél, szóval ezek szerint kézségesen meg is tennéd, nem? - kérdeztem költőien, választ viszont nem vártam, helyette belekortyoltam a poharamba, és eléggé nagy erővel csaptam le az asztalra, ekkor már szemmel láthatóan is dühösen, de a hangomban próbáltam nyugodt maradni.
- Nem feküdtem le vele. Ha elhiszed, akkor örülök, ha nem, akkor ez már nem az én problémám. Ha bíznál bennem, akkor elhinnéd, és tudnád, hogy igazat mondok! De miért én magyarázkodjak? Te ott csókolgattad azt a nőt, és meglepődnél, ha én is hasonlót tettem volna, és az ágyamba rángatom azt a pasast? - emeltem fel kissé a hangomat, bár eléggé megtelt keserűséggel az egész.
- Én úgy éreztem, hogy sikerült eldöntenem azt, amit ajánlottál nekem! Eldöntöttem, de egyáltalán nem segített az, hogy a Grillbe lépve rögtön egy másik nővel üldögélsz, éppen vadul piálva, és ki tudja, mi történt volna még... - mondtam indulatosan.

- Mi van? - meredtem rá Erinre, majd elnevettem magam. - Jól van szépségem... hagyjuk a dumát. Szemmel láthatóan baromi jól éreztétek magatok ketten. Olyan bájolgásba fogtatok, hogy a hányinger kerülgetett - léptem oda önkiszolgáló módon a szekrényhez, hogy öntsek magamnak egy pohár italt. - Legalább mondd el, hány menet telt tőle. Jobb volt, mint velem? Bár azt erősen kétlem. Nyilván jól felhúzott, aztán csak magával törődött. Azért hívtál át, hogy én fejezzem be, amit ő elkezdett? - érdeklődtem.