- Fogalmam sincs, hogy mit tud. - rántottam egyet a vállamon, majd amikor megkapott valami sms-t, vontam egyet a vállamon újra, és letettem a poharamat.
- Megtehetném, hogy nem engedlek el. De.. tudod mit? Menj, amíg nem állom az utadat. Kb 10 másodperced van - jegyeztem meg, még mindig hátradőlve.

- De én még nem vagyok teljesen vérfarkas, egyenlőre... - Vontam fel egyik szemöldökömet kényelembe helyezve magamat a kanapén. - Valami hibrid vagy micsoda! De ha vérfarkas is, meg vámpír is, akkor nem tud hozzá hasonló hibrideket alkotni? - Kérdeztem, hátha a Ő tudja, mert én még erről eddig nem hallottam, hogy tud-e még ilyen lényeket alkotni. A telefonon megcsörrent. Egy sms jött, biztos Sean-től, de inkább nem vettem ki zsebemből a telefonomat. - Úgy látszik kicsit hamarabb kezdtek keresni. - Fújtam ki hangosan a tüdőmben lévő levegőt.

- Pedig érdemes vele ismerettséget kötni. Főleg mivel.. odavan a vérfarkasokért. És ha hallottál már róla, hát tudod hogy nem egy egyszerű vámpír. - legyintettem, ekkor már hátradőlve. Na igen. A nagy hibrid, aki vámpír és vérfarkas egyszerre. És ha rájön, hogyan csinálhat hibrideket, egy vérfarkas se fog nagy biztonságnak örvendeni ebben a városban. Szegények.. már most sajnálom őket.

- Nem ismerem, csak hallásból.. - Mondtam a poharamra lenézve. Egy ideig nézegettem a barnás löttyöt a poharamba, majd újból belekortyoltam.
- Hallottam róla egy két dolgot de ennyi az egész. De talán nem is akarom megismerni. - Jelent meg arcomon egy halványka mosoly ajkaimon.

- Igen, rá. - nyeltem le egy korty whiskyt. Kicsit furcsán éreztem magamat ebben a helyzetben, de msot valahogy egyáltalán nem volt kedvem gyilkolászni. Talán a temetőben az a megölt lány elég volt mára.
- Talán ismered? - húztam fel a szemöldökömet.

Felállt, és nem sokkal később két pohárral és egy üveg whisky-vel tért vissza. Az egyik megtöltött poharat felém csúsztatta. Kezembe vettem a poharat, de egyenlőre nem ittam bele, keresztbe tettem lábamat, és úgy néztem újból Erin-re.
- Klaus-ra gondolsz? - Bukott ki belőlem rögtön a kérdés. Még sosem találkoztam ezzel a bizonyos Klaus-al, de tisztában vagyok vele, hogy ki is Ő. Számhoz emeltem a poharat, és belekortyoltam.

- Hhhm. - hümmögtem egyet, felállva a konyhapulthoz sétáltam és megfogtam egy üveg whiskyt két pohárral hogy odasétáljak a kanapéhoz ismét, és a kis asztalon keresztül löktem oda neki a megtöltött poharat.
- A vámpírok vámpírjának biztos bejönnél vérfarkasként. - utaltam Klausra kissé csúfondárosan. Nem tudtam, mennyire vannak tisztában az átlag emberek ebben a városban a "felsőbb vitákról", mint például a hasonmás, meg Tatia, és Klaus, meg az egész Mikaelson család, de ha másért nem is, egy kellemes éjszakáért jó őket megismerni.

- Öhm igen gondoltam rá... - Bólintottam enyhén. Már elhatároztam hogy meg sem próbálok menekülni a sorsom elől, mert annak mi értelme lenne. Azzal csak rosszabb lenne ez az egész.
- Ha megtörténik, akkor megfog. - Vontam meg vállamat. Persze azért nem akartam feltétlen megölni egy embert, hogy aztán vérfarkas legyek. Főleg, hogy félek az első átváltozástól is.

- Szóval nem váltottad ki.. - sóhajtottam hatalmasat. Ismertem már egy-két esetet, amikor egy vámpír csakis bosszú miatt váltotta ki egy emberen a vérfarkas átkát. Igen, eléggé borzalmas vérfarkasnak lenni, főleg az első átváltozás előtt, és az első átváltozás alatt. De... ki a fene irigyli őket?
- De biztos gondoltál már arra, hogy milyen lenne, ha valaki kiváltaná.. - néztem a szemeibe jó mélyen.

Ellenséges vagyok neki, tehát biztos érzi rajtam hogy nincs minden rendben velem. Biztos a vérem illata, vagy valami hasonló. De ha nem is tudja, hogy mi lehetek, biztos sejti a dolgot. Úgy döntöttem, hogy csak akkor fogok megszólalni ha kérdez, abból már csak nem lehet nagy baj.
- Talán a vérfarkas átkom miatt van. - Vettem egy mély levegőt, és egy kis félelemmel a szememben néztem rá. A két faj egymás ősellenségei, a vámpírok utálják a vérfarkasokat, és a vérfarkasok utálják a vámpírokat. - Csak még nem váltottam ki, és nem is akarom. - Mondtam el, habár ez az Ő szempontjából lényegtelen információ. A lényeg az volt hogy én mi is vagyok.

- Hm.. ezen gondolkodom én magam is. Mert megtehetném, hogy elmondom, ami már jó ideje ki akar jönni belőlem, és utána meg megöllek. De.. úgy érzem, hogy te... az ellenségem vagy. Vagyis van benned valami ellenséges számomra. - utaltam a vére illatára, amit innen is éreztem.
Felvontam a szemöldökömet, és érdekesen néztem rá. - Te nem tudsz róla, hogy vajon miért érzem ezt? - kérddeztem tőle igencsak kíváncsian. Volt egy sejtésem, miszerint átok van rajta, amit még nem váltott ki. De ha kiváltja, ő lesz a fajtám egyik legnagyobb ellensége. A sok közül, mert minden vérfarkas egyforma.

- Beszélgető partner? - Kerekedtek el szemeim egy csöppet, és halkan felsóhajtottam. Csodálkoztam, mert miért ne tettem volna? Nem sűrűn mondtak még ilyet nekem a vámpírok. Inkább vagy a véremet szívták, vagy valami elmebeteg kínzási módszert próbáltak rajtam ki. De viszont a szavaimat, eléggé meg kell válogatnom, mert csak egy rossz szó és talán végem lesz, arra pedig a legkevésbé sem vágyom. - És miről is szeretnél beszélni? - Kérdeztem meg felülve, összevont szemöldökkel, és a vállamra lógó tincseimet, hátrasöpörtem.

Amint nyitogatni kezdte szemeit, csak egy óriási sóhaj szaladt ki a számon. Egyáltalán nem akartam telejsen megölni, hiszen kis verbéna-nagy verbéna, rám így is hatással lenne valamennyire.
- Nos, ami azt illeti, én inkább beszélgető partnert keresek. Nem kérek verbénás vérből. - mondtam, és talán ezer év óta ez volt az első őszinte mondat, ami elhagyta a számat. Persze egy rossz mozdulat, és tutira kinyírom, de... valakinek muszáj rinyálnom.

Jó ideig eszméletlen lehettem, de aztán végül egy kanapén tértem magamhoz. Lassan kinyitottam szemeimet. A vámpír csaj mellettem ült nem sokkal, és a személyimet nézegette. Már komolyan ki kéne váltanom azt a rohadt vérfarkas átkot, akkor talán majd nem fognak annyira "szeretni" a vámpírok. Nem tudom elhinni, hogy mindig megtalálnak ezek a rohadékok. - Elfogyasztasz vacsira? - Kérdeztem rá enyhén felvonva szemöldökömet, habár már úgyis tudtam a válaszát.

- Utcák -

Ideérve csak ledobtam a testet a kanapéra, és leültem mellé, újra a körmeimet figyelve. Aurora? Nyilván így hívják. Legalábbis a személyijére ez a név van írva. A képen is Ő van... és nem is hamisító kisangyalnak tűnik.
Hát csak vártam, hogy magához térjen a szép álmából.

- Mikaelson villa -

Ledobtam magamat a kanapéra, amint hazaértem. Az ujjaimat halántékomnak támasztottam, és így gondolkodtam. Tatia tudja a teljes igazságot. Bár azon se lepődnék meg, ha holnap reggel már úgy kelne fel, hogy nem érdekli. Én is képes vagyok ilyesmire. Az utóbbi ötszáz évben eléggé gyakran fordult el hasonló.
Felálltam, és átsétáltam a hálószobába, hogy levethessem végre a báli ruhát, és a fotelba dobtam. A közeljövőben, ha lesznek még ilyen összejövetelek, kihasználom őket.


Hajnalban ébredtem. A gyomrom. Természetes. Ilyenkor mindig rámjön az éhség. Nagy sóhajjal ültem fel, de két szempillantás múlva már fel is öltöztem, készenállva a vadászatra.

- Park -

- Bulgária -

Hosszú volt az út idáig. Bár ha nem ragaszkodom hisztis libaként ahhoz, hogy kényelmesen jöjjek el idáig, minden bizonnyal már réges régen itt lehetnék. De mindegy, legalább pont időben érkeztem, és nem fogok órákig unatkozni. Van időm öltözni, sminkelni, és vacsorázni. De ha már itt tartunk, előbb vacsi! Még leeszem a ruhámat, és elkenem a sminkemet!
Az erdőben gyorsan találtam egy eltévedt turistát. Szegénykének nem volt két másodperce se felfogni, hogy mi történik éppen Vele. De kit érdekel? Engem nem, annyi szent!
Kikentem magamat, végül belebújtam a ruhámba. Tökéletes, minden passzol.

- Mikaelson villa -