- Söröm van, ha megfelel - nyitom ki a kis hűtő ajtaját, és kiveszek két üveget. Látom a tekintetében a lenézést, és a nyilvánvaló véleményét az életkörülményeimet tekintve, de nem foglalkozom vele. Gwennek jó voltam így is... - Nyugi, nem hamis a csekk. Ellenőrizheted, ha akarod. Szolgálatot tettem valakinek, annak a fizetségét tartod a kezedben - teszem le az említett papírt az asztalra, majd előkotrok egy gyertyát. - Remélem nem zavar, hogy használt - mormogom, és meg is gyújtom a kanócot. - Mit kell tennem most? - kérdezem, és végigfut a hideg a hátamon. No igen, nem szívleljük a boszorkányokat. Legalábbis egész gyerekkoromban azt hallgattam, hogy egy magamfajta a vámpírokat és a boszikat is kerülje el, mint a tüzet. Azt kifelejtették, hogy van olyan helyzet, mikor szükség lehet rájuk.
Biccentettem, hogy elfogadom a sört is. Nem a kedvencem, de momentán bármi megfelel, ami alkohol és lehetőleg könnyedén csúszik. Sokak szerint egy ilyen kis ficsúr, mint én, nem problémázik, mert nincsenek olyan hajlamaim, hogy alkoholt igyak. Az arcom mint egy kisfiúé, de hát aki ismer, tudja, hogy rohadt mód nem lenn szabad ez alapján meghatároznia engem. Elég csúnya dolgokra vagyok képes, ha úgy adódik. - Érdekes szolgálhat lehetett - jegyeztem meg mellékesen, majd felsóhajtottam, és leültem az egyetlen szabad helyre, amit találtam. Nem fogok itt álldogálni, az is hétszentség! - Tökéletes - mondtam végül, mikor meggyújtotta a használt gyertya kanócát, majd letette az asztal közepére. Nem mondanám, hogy annyira vágyom erre a programra, de ha ilyen szép a jutalom, akkor nem utasíthatom el. Ki tudja, még sok mindenre lehet használni ezt a kis összeget. Egészen sok... dologra, ha azt nézzük. - Hol az a kis darab, ami a barátnőd tulajdona? - néztem aztán körül. Lehet, hogy én raktam el, de lehet hogy ő. Mindenesetre nekem nem rémlik.
- Nem érdekes, sokkal inkább értékes - válaszoltam, miközben a kezébe nyomtam a sört. - De ez most nem ide tartozik - támaszkodtam neki a mosogatónak, mivel az egyetlen szabad helyre rakta le magát. Figyeltem, ahogy meggyújtja a gyertyát, aztán zsebemből előhalásztam Gwen ruhafoszlányát. - Meg tudod mondani azt is, mi van éppen vele, vagy csak a helyet tudod belőni? - érdeklődöm, aztán befogom. Semmi kedvem, hogy a fejemhez vágja, hogy zavarom a koncentrálásban. Így is feszült vagyok, nincs kedvem egy boszorkánnyal cirkuszolni. Nyilván ki tudnék neki osztani néhány harapást, de én sem úsznám meg szárazon.
Nem vagyok olyan hangulatban, hogy játszadozzam a szavakkal. Érdekes vagy értékes... nekem lényegében mindegy. Az, hogy neki milyen problémái vannak az életben, szintúgy nem az én dolgom. Azzal remélem tisztában van, hogy ha a csaj időközben már kinyúlt, kicsinálták, vagy valami, hát nem az én problémám lesz és nem is az én hibám. Talán nem ártott volna aláíratnom vele egy szerződést, miszerint én csak a helyet határozon meg, másért nem vállalok neki felelősséget. Ennyi. Kész, slussz és passz. - Azt nem tudom megmondani, hogy milyen állapotban van, csak azt, hogy hol... azt sem négyzetcentire pontosan - vontam egyet a vállamon, majd nnagyot nyeltem, és kézbe fogtam a darabkát. - Most pedig... maradj csendben - sóhajtottam fel, és előszedtem a cuccaim közül egy térképet, aztán kiterítettem magunk elé. Rátettem az aprócska anyagot, majd lehunyt szemmel kezdtem koncentrálni, és halkan mormolni. Hogy ebből mi lesz, azt nem tudom... főleg ha a csaj tényleg csak spontán lelépett, mert nem kíváncsi erre a szerencsétlen fickóra. Azt viszont tudtam, hogy működik... hiszen az anyag megmozdult...
Néztem, ahogy szétterít egy térképet, és ráteszi Gwen ruhájának foszlányát. - Nem várom el, hogy azt is megmondd, valamelyik bárban ücsörög-e éppen, vagy máshol van - fintorgok. - Csak nagyjából lődd be a helyet. A többi az én dolgom - hallgatok el, mert csendre int, és megborsózik a hátam, ahogy az anyagdarab megmozdul. Különös, de mintha a levegő vibrálni, remegni kezdene, és esküszöm ha bármihez hozzáérnék, elektromos szikrák pattognának mindenfelé. Már értem, miért óvták a fajtámat mindig is a boszorkányoktól. - Megvan? - sürgetem aztán kissé türelmetlenül a fazont. Szinte térdelőrajtban vagyok már, azonnal indulnék.
Ki nem állhatom az ilyen fickókat. De komolyan! Mi a franc lesz neki jó abban, ha elrontom? Tudhatná, hogy engem felbosszantani egyáltalán nem jó hecc, nem egy élőlény fázott már rá arra, hogy... szóval felbosszantott. Egyáltalán nem olyan vicces, mikor begorombulok, bár sokan gondolják, hogy egy ilyen ártatlan, szinte gyermeki arc, amivel én rendelkezem, senkinek nem lenne képes ártani. Hát de. Igenis tudna. Sokkal több van bennem, mint ahogy azt külső szemlélők egy ránézés után megállapítanák. - Itt - böktem rá a térkép egy pontjára, mikor éreztem, hogy mregvan az isteni sugallatt. - Mystic Falls - ejtettem ki a szavakat, a térképen pedig egy bizonyos pontra böktem. - Ezen a környéken lesz - mutattam. Hogy mi van ott, engem aligha érdekel. Megtettem, amit kért. Innentől kezdve nincs más dolgom, a többi az ő feladata.
Nem lettünk haverok ezzel a pasival, az biztos. Látom a tekintetén, hogy ha nem lebegtettem volna meg a szeme előtt a zsíros csekket, már én is kaptam volna egy kis varázslatot. Lehet, azóta békaként kuruttyolnék a mocsárban... Mindenesetre a pénz önmérsékletre inti, ezért pedig hálás vagyok. - Mystic Falls? - kérdeztem vissza. - Nincs messze. Indulok - rántom össze magamon a dzsekim cipzárját, majd a kezébe nyomom a csekket. - Tudd, a magamfajta mindig állja a szavát - biccentek. - Visszavigyelek a városba?
Elfújtam a gyertyát, miközben ő már öltözködött, én pedig készültem távozni. Nincs szükségem a segítségére, bár azt még megvártam, hogy a kezembe nyomja azt a bizonyos csekket. - Tényleg nincs - biccentettem. Én magam is ott élek, abban a drága jó városban, ahol az életem ténylegesen elkezdődött és ördögi fordulatokat vesz körülbelül minden ott töltött percben... de ettől eltekintve nekem ott szerencsém van. Neki kevésbé, ha úgy találja ott a nőjét, ahogyan nem kellene. Még életben van, különben a varázslat nem találta volna meg. Úgy tűnik, nyitnom kellene egy nyomozóirodát, sokra mehetnék vele. - Nem, kösz. Megoldom - dugtam aztán zsebre a csekket, majd mieltőt bármit mondott volna, elhagytam a lakókocsit. Ő úgyis megy. Én pedig ráérek visszaérni a városba.
|| köszönöm a játékot. ||
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Márc. 28, 2015 12:27 pm
Már csak fél füllel hallottam a szavait, ahogy a lépteit is, ahogy távozott. Nekem már égett a talaj a lábam alatt. Indultam volna, és nagyon sietősen, így hát nem is bántam, hogy nem tartott igényt a fuvaromra. Rövid tanakodás után felpakoltam a motort a lakókocsi tetejére, és a kocsival indultam útnak. Mystic Falls nincs ugyan messze, de ki tudja mikor jövök vissza. Nincs pénzem szállodára...
Szinte alig pislogunk kettőt, máris leállítom a motort a lakókocsim előtt. Mint mondtam, alig öt percig tartott az út... és te jó ég, milyen régen jártam már itt. Hetekkel ezelőtt. Valahogy úgy fordult az életem, hogy mérgezett egérként futkostam a városban, vagy épp Mystic Fallsban, aztán a rendőrségen, meg a legmocskosabb lebujokban. Szinte el is felejtettem, hogy van egy hely, amit az otthonomnak hívhatok. Előkapok a lakókocsi alól egy jókora fóliát, és letakarom a két motort, aztán gyorsan előhalászom a kulcsot. Ideje is, mert először csak lassanként, aztán egyre gyorsabban, és egyre kövérebb cseppekben kezd hullani a fejünkre a jéghideg égi áldás. Végül kinyitom az ajtót, nevetve felsegítem Lesliet a három lépcsőn, aztán magam is utána lépek. Egy halk dörrenés mutatja, hogy kizártam az utánunk igyekvő szelet és rossz időt, aztán csak az ablakon át pislogunk a totális felhőszakadásra. - Éppen időben - dünnyögöm, aztán hagyom, hogy végighordozza a tekintetét a berendezésen. Nos, nem egy luxuslakosztály, de én szeretem. És a lehetőségekhez, meg a pénzemhez képest igyekszem karban tartani. - Hogy tetszik? - kérdezem, aztán hátulról megölelem Lesliet, két kezemmel átfogva a derekát, és állam a vállába temetem.
- Tudom, hogy nem túl nagy, de én nem is vágyom többre. És az ágy pedig hihetetlen kényelmes - suttogom a fülébe, aztán megcsókolom a bőrét pont a füle mögött. - És nagyon szívesen bebizonyítom, ha a szavamnak nem hiszel - teszem hozzá, és ujjammal finoman körözni kezdek a hasán.
Az eső elered, és nem vagyok annyira jó koncentrációs képességek terén, hogy megakadályozzak egy őszi esőt. A hang, ami egyre közelebbről hallik, a mennydörgés megbizsergeti testem, és ahogy csókolja testem az érzés egyre erősebb lesz. De az időjárás befolyásoló ereje hat ránk is. Felállít, a motoromra tesz, majd elindul, én pedig követem. Kerülgetve a faágakat, mintha valami terepmotor verseny lenne. Nem telik el sok idő, és látom, hogy megáll, én is lassítok, kitámasztom a motort, és az útközben agyamban kanyargó gondolatokat próbálom nem elfelejteni. Megadtam neki, amire vágyott, közben magamnak is megadtam, amit én akartam, és a hátam borsózni kezdett a gondolattól, hogy még perceket kell rá várnom. Figyelem, ahogy gyakorlott mozdulatokkal teríti le az egymás mellé állított motorokat, míg a felettünk sötétlő felhőkből nagy cseppekben kezd hullani az égi áldás. Elnevetem magam, ahogy a hideg víz végigszalad a mellkasomon, majd a hasamra simuló póló szívja fel, és összébb húzom a dzsekim. Szinte már számon van, hogy szóvá tegyem, nem akarok nagyobbra nőni, elég volt ennyi is az esőből, de ekkor végre kinyitja az ajtót, és mikor kezet nyújt, mosolyogva fogadom el. Három lépcsőfok után beljebb léphetek a lakókocsiba, mögöttem hangosan záródik az ajtó, pont akkor, mikor szívem nagyot dobban. Tetszett ez a hely. A maga módján hangulatos volt, és ami plusz pontot érdemelt, hogy a rumli legkisebb jelét sem mutatta. Ahogy mögém lép, átölelve derekam, elmosolyodom, és megadóan bólintok. -Tökéletes. Sokkal másabb, mint ahogy elképzeltem. Még rend van.-az utolsó mondatot szinte sóhajtva mondom ki, mert ajkai ismét támadásba lendülnek és csókjai hatására képtelen vagyok uralkodni magamon. -Nem hiszek a szavaidnak.-fordulok szembe vele, ajkaimba harapva, és teszek egy lépést az ágy felé, kezét megfogva, magammal húzom. Ismét azon kapom magam, hogy szívverésem egy maratonlista szívének pulzálásához hasonlóan pumpálja testembe a vért. Elengedem kezét és a bőrdzseki cipzárját lassan kezdem lehúzni, tekintetemmel fogva tartva övét, majd a ruhadarabot a földre dobom.
Nem szólok egy szót sem mikor azt mondja, nem hisz nekem, ergo bizonyítanom kell. Úgy vigyorgok, mint aki megütötte a lottó főnyereményét, és hagyom, hogy az ágy felé húzzon, majd türelmetlenül megszabadítson a dzsekimtől, mígnem a felsőtestemet csak egy szál póló fedi. Ez pedig így nem ér... hiszen rajta még több a ruha, mint rajtam. Ezen viszont meglehetősen gyorsan segíthetek. Lassan felsője alá csempészem a kezem, és lassan lebontom róla. Nem is árt, mert meglehetősen vizes... aztán amint az ő ruhája is a földre esik, elakad a lélegzetem. Egy szál melltartóban áll előttem, egy csipke-csodában, ami többet sejtet, mint amennyit takar, a szívem pedig azonnal kétszázas ütemre kapcsol a puszta látványtól is. Lassan magamhoz húzom, és közben megnyalom a szám szélét. Azzal a tekintetemmel fürkészem őt, amivel régen estéről estére becserkésztem a nőket, és most a kis mohó ezt totálba megkapja. Ezt akartad? Hát tessék, most csak a tied! Élőben, egyenesen a gyártótól! Mintha soha nem lenne elég a csókjaiból, óvatosan keresem meg a nyelvét az enyémmel, és finoman kezdem masszírozni, simogatni, és ő pár mozdulat után felvette a ritmust. A francba, ez hihetetlenül jó! A nyelvtáncunk forró és érzéki, és nagyon bejött. Sőt, élvezem, határozottan élvezem. A testemmel közelebb nyomulok hozzá, a jobb kezemet a tarkójára teszem és mélyebben húzom őt a számba, és közben nem tudom irányítani a sóhajaimat, amik kitörnek a torkomból, és még ezek mellett is észreveszem, ahogy teste finoman meg-megborzong és remeg.
Elég hamar rá kellett jönnöm, jelen pillanatban minden hidegen hagy, rajta kívül. A lakókocsiban egy dolog kényelmessége érdekelt, és ehhez mérten cselekedtem is. Teszek az ágy felé egy lépést, magammal húzva őt. Ajkaimba harapva szabadítom meg dzsekiétől, és ejtem azt a földre. Az esőtől átnedvesedett pólóm hívogatóan hat rá, és mivel így fair, eltűnik rólam. Látom éhes tekintetét, ahogy végigmér, fejem kicsit oldalra billentem, barna, esőtől nedves hajam hagyom, hogy bőrömhöz simuljon. Reggel tettem róla, hogy mindene eshetőségre, kényelmes, mégis csinos kis darabot vegyek fel, már ami a fehérneműt illeti, egy vajszínű csipke csodát, ami épp annyit takart, mint amennyit mutatott is. Ahogy látom a kívánt hatást elértem vele. Mohón hajol ajkaimra, és a forró tánc, amit nyelveink kezdenek ropni, még erősebbé teszi bennem a vágyat, ami hozzá húz. Kezem derekára siklik, és a pólót feljebb húzva simítok végig bőrén, és épp csak annyira húzódok el tőle, hogy mellkasát fedő pólóját is a dzseki mellé dobhassam. Még közelebb húz, ami már-már lehetetlen, tarkómra siklik a keze, ha akarnék sem menekülhetnék. A testem átjáró bizsergés újra és újra emlékeztet rá, hogy mire képes csókja, és remegő lábaim arra emlékeztetnek, hogy idővel neki kellene megtartania, így ideje helyzetet változtatni. Perceg telhetnek el így, elveszek a csókban, kezem derekáról kidolgozott hasfalára vándorol, majd vállizmaira, végül lapockájára. Érezvén ébredező vágyát felnyögök, levegőt kapkodva húzódók el tőle és vezetem ujjaim -végigzongorázva minden izmát-, az övre, ami nadrágját tartja. Ajkaimba harapva csatolom ki, többet nem teszek, inkább hátrálok egy lépést, és magammal húzva az ágyra fekszem. Hátam belesüpped a puha ágyneműbe és elmosolyodom. -Hmm, valóban kezdem sejteni, mire gondoltál. De még azt hiszem szükségem van egy kis bizonygatásra.-suttogom vágytól fűtötten, csillogó szemeim szintén arról árulkodnak, hogy nagyon is élvezem a helyzetet. Szinte szomjazom érintésére, csókjára, és épp úgy falom tekintetemmel a kidolgozott izomzatot, mint ajkait. Sosem lesz ebből a látványból elég.
Megszabadulok a pólómtól is, hamarabb, mint gondoltam, és érzem, ahogy a lakókocsi meleg levegője megérinti a bőrömet. Nem, mégsem... ez már Leslie maga. A forró keze, ahogy végigsimít a bőrömön... a hasam kockáin, a mellkasomon, fel a vállaimra, majd újra lefelé tart, hogy kicsatolja az övemet, és nagyon nyelek, várva az érintésére... ami nem következik be. Ehelyett elhajol tőlem, és az ágyra hanyatlik csábítóan, ingerlően, én pedig tanakodás nélkül követem őt, és elé térdelek, lábaim alatt kissé besüpped a puha matrac. Belenézek a szemeimbe, és tüdőmben akad a levegő. Kék... Lélekig hatoló… Törődő… Kedves… Gyönyörű szempár… Kezei a nyakamon, a tarkómon időznek, az enyéim pedig megfosztják őt a nadrágtól. Felesleges ide az apró bugyi, a földön jobb helye van. Amint az új, ideális helyén végezi, ismét magamhoz szorítom őt. Amit most éreztem, azt semmihez se tudtam hasonlítani. Senkiéhez se tudtam hasonlítani… Az egész… Mind-mind csak Leslie volt, ő maga volt. A mozdulataiban, az érintéseiben, a csókjában… Bizton állíthatom, hogy a legkülönlegesebb volt, amit valaha is kaptam. Remegek, amikor újra és újra a bőrömhöz ér… Az ujjak… Hiába próbálok nem gondolni arra, hogy mennyire beindultam, ő közelebb nyomul hozzám, és ennyi volt, belenyögtem a csókba. A vágy iszonyú erővel rohan meg, szinte elégek a vörös izzásban. A nadrágomban már alig férek el, és tudom, hogy ezt ő is pontosan érzi. Erőteljesebben simul hozzám, amihez én is hozzájárulok és felé tolom a csípőmet.
Felesleges lett volna ezt agyon cicomázni. Nem kellett nekem gyertya, vacsora vagy rózsaszirom az ágyba. Most még nem. Most csak őt akartam minél közelebb tudni magamhoz, és elkezdtem érezni, hogy ő pontosan és ugyan úgy vár. Nem siettetem, minden porcikáját végigsimítom, de nadrágjánál kezem megáll, s csak az övet csatolom ki. Annyira mégsem sietek, hogy egyik látványból a másikra kelljen terelnem a figyelmem. Szépen ismerkedem a testével, ízlelgetem nyelvét, csókját, hagyom, hogy a hév lassan ragadjon el, érzékien, mégis kellő követeléssel. Követ az ágyra, és úgy néz szemembe, mintha nem tudna betelni a kékséggel, ami visszanéz rá. Sokan mondták, hogy a szemeimtől leszek igazán figyelemfelkeltő, hát kezdtem benne hinni, de most igyekeztem mással elérni a figyelmét. Pár perccel később a nadrágom az alsómmal egyetemben a földön landol, de esélyem sincs menekülni, újra lesújt csókja, és testének közelsége még inkább elárulja, hogy már közel sincs szüksége biztatásra, leállítani pedig még lehetetlenebb feladat lenne. De nem is akarom leállítani. Miért tenném? Kékyesen sóhajtok fel a combomnak nyomódó keménységétől, és úgy nyög fel, hogy elmosolyodva harapok ajkába. Épp csak annyira, hogy érezze, nem szabadul tőlem, épp csak annyira, hogy még inkább elkapja a hév. Magam alá gyűröm, és lepillantva rá, érzéki lassúsággal húzom végig vállamon a melleim fedő csipke pántjait, majd kapcsolom ki a csatot, immár a természet adta összes idomom felfedve előtte. Lehajolok hozzá, csókot nyomva szájára, majd elindulok felfedezőútra és mellkasa felé veszem az irányt. Ajkam kezeim is követik, egyre közelebb érek ágyékához, ahol elidőzök, kicsit. Felpillantok rá, és lassan kezdem lehúzni a nadrágot róla, míg az alsónadrággal együtt le nem rántom róla. Ajkaimba harapva nézek rajta végig, majd ujjaim férfiasságára vezetem. A forró bőr lüktetni kezd kezem alatt, testemen végigfut a borzongás, és ahogy elkezdem masszírozni őt, úgy érzem ismét, hogy végigfut rajtam a vágy. Nincs szükségem útmutatásra, de bevallom élvezem, hogy kicsit kínozhatom, hogy lassan mozgatom ujjaim, míg tekintetemmel fogva tartom övét, hacsak be nem hunyja a szemét. A libidómmal nincs problémám, de ezt már akkor is észre vehette, amikor lerántotta rólam a maradék ruhám is. És amíg ő élvezi a helyzetet, addig én is egyre jobban kezdek vágyni rá.
Gyötört, kínzott, és az abszurd, hogy élveztem. Úgy élveztem, mint még soha semmit... ahogy szelíd határozottsággal maga alá fordított, ahogy végigbarangolja ajkával a mellkasomat... közben lehúzza magáról a melltartót, és ahogy meglátom a két domborulatot, úgy érzem, hogy én már ennyitől mindjárt elmegyek... össze kell szednem minden erőmet, hogy uralkodjak magamon, és ne vegyem el azonnal azt, amire mindketten vágyunk. Lassan, érzékien akarom őt elvarázsolni... bár ezt egyelőre ő teszi velem. Megszabadít a rajtam lévő maradék ruhadaraboktól, és ahogy megérzem magam a markában, egy hördüléssel vetem hátra a fejem, bele a párnába, és összeszorítom a szememet mert amit csinál velem, az egyszerűen fantasztikus. Önfeledtem adom át magam a kényeztetésnek, csak akkor fogom le a kezét, mikor megérzem, hogy jobb, ha leáll, mielőtt ő hoppon maradna. A következő pillanatban felhúzom magamhoz, helyet cserélek vele, és először csak kezemmel cirógatom melleit, aztán a szám következik. Nyelvemet pimaszul meredő bimbóira nyomom, lassan jártatom rajta, és imádom, hogy a hajamba túr, és még közelebb húzza magához a fejemet. A bőre finom, ízletes, mintha csak gyümölcsöt ízlelgetnék, és miközben az ajkamat egy másodpercre sem szakítom el tőle, kezem is útnak indul, hogy lábai közé csempészve rátaláljak a nedves forróságra, ami odalenn fogad. Nagyon lassan, és nagyin óvatosan találok ujjammal utat a testébe, és élvezem a hangot, ami kitör a torkából az élvezete jeleként.
Túl hívogató, ahogy combomhoz simul és magam alá fordítva teszek is róla, hogy ne csak én érezzem a fojtogató vágyódást. Lassan távolítom el magamról a feleslegessé vált csipkét, de még lassabban siklik kezem férfiasságára. Ajkamba harapva figyelem, ahogy lehunyt szemmel, ívbe feszült háttal és párnába fúrt fejjel próbál uralkodni magán, el-el nyomva egy-két nyögést, amitől igencsak nyeregben érzem magam. A munkám nem felesleges, és újabb hosszú percek telnek el, míg kezem keze között nem végzi. Arcomra széles mosoly szalad, hisz tudom, miért állított le, és bevallom csábít a dolog, hogy ellökve kezét magamba vezessem, de nem teszem. Most ő jön, hagyom, hogy kedvére fedezze fel testem, és cseppet sem bánom, hogy így teszek. Apró sóhaj hagyja el torkom, ahogy ajkai csókokat hintenek forró bőrömre, kiráz a hideg, mikor eléri melleim. Élvezettel hunyom le szemem, és vonaglok meg, mikor ujjai belém hatolnak. Felnyögök, és minden izmom megfeszül, ahogy mozogni kezd. Képtelen vagyok uralkodni magamon, újra és újra tör elő torkomból a kellemes bizsergésnek köszönhető mámoros sóhaj. Ujjai elérik a kiváltani kívánt hatást, ívbe feszül a hátam és felnyögök, nem kell sok, hogy átadjam magam a rám törő érzéseknek. A tüdőmből megadóan szökik ki a levegő, szívem hevesen ver, és a testem elöntő forróság olyanná változtat, mintha egy puding lennék. Nem érzem a csontjaim, mintha lebegnék az ágyneműn, és mikor tényleg nem bírom már tovább, követelőzve, szorosan markolok hajába és húzom magamhoz, hozzá nyomva csípőm. Nem bírok rá többet várni, akarom őt, magamban akarom érezni, és ha ezt nem adja meg most rögtön, felrobbanok a vágytól, ami fűt.
A torkából feltörő hangok engem is megőrjítenek. Ott maradnak a lakókocsi zárt terében, szinte szállnak körülöttünk, visszahangoznak a kicsi helyen, és látom arcán, minden rezdülésén, hogy élvezi, amit teszek vele. A bőr már forróbb nem is lehetne talán, szinte eszét veszti a mámor és a vágy vonzásában, és már én is nehezen fogom vissza magam, de először őt akarom teljesen elszédíteni, a gyönyörbe taszítani, azt akarom, hogy őt érje el a megsemmisülés... látom kerekre nyílt száját, amin párás sóhajjal tör elő a levegő, és megérzem, hol van a pillanat, amikor már többet akar az ujjamnál. Sokkal többet... magamat, egész valómban. Kihúzódom belőle, aztán szétnyitott lábai közé fészkelem magam. Mintha felrobbanna körülöttünk a világ, mintha máglyán égnénk, a bőrünk úgy tüzel, aztán férfiasságom teste bejáratához illesztem, és egy pillanatra felnézek még a szemeibe... a kékség hívogat, és látom rajta a beleegyezést. Nem hezitálok hát tovább, elmerülök benne, lassan, centinként, egészen addig, míg teljesen be nem érek, akkor megállok néhány pillanatra, hagy szokja meg az érzést, hogy immár teljesen kitöltöm. Kapkodva veszi a levegőt, tekintete párás, én pedig önkéntelenül hajolok oda egy csókra, és abban a pillanatban kezdek mozogni benne, mikor nyelvem megérinti a nyelvét.
Nem görcsölök rá, nem érdekel, hogy az ereimben mocorgó erő előtör e belőlem, hogy kint tombol a vihar és a lakókocsi tetején hangosan kopog-e. Csak a lélegzetét hallom, a fülemben doboló szívverésem, a torkomból előtörő sóhajokat, amiket ő vált ki belőlem. Végleg elvesztem a kezei által nyújtott gyönyörben, de nem akarom, hogy itt legyen vége, többre vágyom belőle, és követelőzve vonom magamhoz. Megemelve csípőm, úgy simulok hozzá, hogy rövid ideig élvezhessem még a lüktetést csípőmnél, amíg be nem furakszik lábam közé. Érzem, hogy kész van, ahogy azt is, hogy én is, hívogatóan nézek a barna szempárba, szinte követelem, hogy tegye meg. Amikor megérzem a testembe merülő férfiasságát, felnyögök, kéjesen és erőtlenül veszek el, hullok szinte darabokra az érzéstől. Ajkaimba harapok, mert kínzó lassúsággal tölt el, de vissza nem tudom fogni a sóhajokat, amik akaratlan jelzik, hogy nagyon is kellemesen viselem jelenlétét. Csókja forró, akárcsak bőre, kezem vállába mélyesztem, amikor ismét kihúzódik belőlem, végül lassú mozgásba kezdve. Újra és újra megremegek, agyamban gondolatok helyett csak az zakatol, hogy nem engedhetem el magam, még nem. Még jobban nekifeszülök csípőjének, még közelebb vonom magamhoz. Ujjaim felváltva táncolnak nyakán, hátán, simítanak végig fenekén, mikor elmerül bennem, majd időzik el hajába túrva, hogy újabb csókot lophassak tőle. A testem egyre jobban fűti a vágy, közeledem a vég felé, és szinte kiabál minden porcikám, hogy még akarok belőle. Körmeim hátába vájom, amikor gyorsabb tempóra vált, vele mozgok, vele lélegzem, szívverésem épp olyan gyors, mint övé. Ajkaim közül egyre sűrűbben törnek elő sóhajok, egyre vadabbul harapok vállába, míg el nem érem a gyönyör kapuját, és hátra nem szegem fejem. Nem tudom tovább türtőztetni magam, annyira vágytam már rá, hogy képtelen vagyok tovább elviselni a testem érő impulzusokat. Ívbe feszült háttal nyögök fel még egyszer utoljára, s remegve, izzadtságomban burkolózva rántom magammal őt is. Átlök minket egy másik dimenzióba, repülök, ahogy az érzés körülölel, és úgy szorítom magamhoz, mintha soha többet nem akarnám elengedni.
Talán a tény, hogy nagyon régen voltam már valakivel, talán az a tény, hogy mi is volt ő valójában... talán a sóhajai, a mozdulatai, nem tudom, de nagyon hamar eljutok odáig, hogy én ezt túl sokáig nem bírom. És amikor egész teste az orgazmus görcsébe rándul, és érzem, hogyan pulzálnak izmai merevségem körül, megadom magam, a testébe robbanok néhány heves, utolsó lökéssel, aztán ráborulok, levegő után kapkodva. Homlokomat a homlokának támasztom, verejtékem keveredik az övével, a lihegésem megcsapja arcát, ahogy az övé is az enyémet, és csak szorítom magamhoz, egészen addig, míg kissé vissza nem térek abból a másik világból. Legördülök mellé, még mindig fuldokolva a levegőhiánytól, és beletelik néhány percbe, mire mindketten képesek vagyunk légzésünket kontrollálni. Akkor aztán nagy nehezen oldalamra fordulok, félkönyökömre támaszkodom, és noha izzadtak vagyunk, a lakóautó tetején kopogó esőcseppek kissé lehűtik a levegőt, hát ráborítom a takarót. - Oké vagy? - kérdezem csendesen, és babrálni kezdek a fürtjeivel.
Vágytam rá, hogy megadja magát, és ahogy elértem a csúcsot felnyögve húztam magammal őt is. Hirtelen megfeszült izmaim ellenére sem vagyok képes érzékelni mást csak forró testtét, sajátom pedig pihekönnyűnek érzem, mikor átlök azon a bizonyos küszöbön. Mélyen szemébe nézek, ahogy homlokát homlokomra támasztja, kezem továbbra is hátán nyugszik, de ujjaim már nem szántják bőrét, csupán erőtlenül pihennek a forró háton. ahogy legördül rólam, behunyom a szemem, és arcomba tapadó hajam hátra simítom a többihez, míg arra próbálok koncentrálni, hogy kiugró szívem lecsillapítsam, légzésem normalizáljam. Elvesztettem magam teljesen és nehezen találok vissza a lányhoz, aki képes uralni az érzéseit és a tetteit. Mikor megszólal, kinyitom a szemem, és mosolyogva fordulok felé az időközben rám terített takaró alatt. Tekintetem mindent elárul, akárcsak elégedett mosolyom, de azért közelebb húzódok hozzá és ajkaira lehelek egy csókot. -Ugye nem gondoltad véresen komolyan azt az okét? Mert el kell akkor keserítselek, bőven jobban vagyok, mint oké.-dőlök vissza az ágyra, és élvezem, ahogy bőröm elkezd kihűlni, és egyenletesen véve a levegőt érzem, ahogy a pár gondolat, ami visszavezet pár perccel előbbre, eléri eredményét, és kipirult arccal harapok alsó ajkamba. -Határozottan meggyőztél róla, hogy milyen kényelmes ez az ágy. Bár azért remélem, hogy még élvezhetem a kényelmét máskor is.-nézek az engem vizsgáló barna szempárba, felé fordulva teljes testemmel. Kétlem, hogy ennyi elég lett volna, és remélem, hogy ő is hasonló véleményem van. Remélem nem akar kidobni az ágyból, vagy ezek után faképnél hagyni. Akkor biztos nem lennék ilyen kedvesen pirulós, mosolygós farkasboszi, de az tuti, hogy a lakókocsijával együtt süttetném meg egy villámmal. A gondolaton elmosolyodom, és egy pillanatra a párnába temetve arcom próbálom a zavaros, csapongó gondolatokat valamiféle rendszerbe terelni, mielőtt dilisnek nézne. bár ő tehet róla javarészt, hogy kifordultam önmagamból. És határozottan kellemes volt ez az érzés, hozzá tudtam volna szokni. Ahogy a testéből áradó forróság állandó közelségéhez is. -És a motoros teóriám sem dőlt meg, amiért külön hálás vagyok.-engedek el még egy megjegyzést, sejtelmes hangon és hasra fordulok, könyökömön megtámaszkodva, de direkt nem rántom magammal úgy a takarót, hogy valóban takaró hatást fejtsen ki. Esik, ahogy esik, nem érdekel, jól esik a beszökő hűvös levegő.
Önelégült vigyor csúszik a képemre, mikor látom rajta, hogy teljesen elégedett, szinte már dorombol, mint a macska, miután benyalta a tejszínhabot. Ami jelen esetben én magam lettem volna. Leengedem a kezem, visszaejtem fejem a párnára, és felnézek a plafonra. - Örülök, hogy bebizonyíthattam, hogy nem mondok valótlanságokat. Mondtam, hogy kényelmes az ágy. És ami azt illeti, én nagyon szívesen bizonyítom neked máskor is - teszem hozzá, tudtára hozva ezzel, hogy nem csak egy éjszakás kapcsolatra szántam őt. Sőt, remélem minél többször élvezhetem a társaságát. Bár egyelőre most is élvezhetem, hiszen eszem ágában sincs kidobni, vagy szabadulni tőle. Nézem, ahogy hasra fordul, aztán visszatornázom magam az előbbi pozíciómba, és ujjammal lágyan cirógatom a hátát, különféle képzeletbeli mintákat rajzolgatva rá. - Az óvszerről mindketten elfeledkeztünk - dünnyögöm, de ez persze már késő bánat. Max reménykedni tudok, hogy kilenc hónap múlva nem érkezik egy kis farkas közénk. Persze, szeretnék családot, vágyom rá, ha már nekem nem lehetett, csak épp az időzítéssel voltak problémák. Aztán rájövök, hogy ezen már nem lehet változtatni, hát témát váltok. - Mondd, miben különbözöl tőlem? Még sosem találkoztam farkasboszival, nem tudom, ti hogyan működtök. Egyáltalán hatással van rád a telihold? Vagy képes vagy az erőddel uralni az átváltozást?
Kétlem, hogy az ágy kényelmessége volt az elsődleges, ami itt tarthatott volna, amit szavai is alátámasztanak, és úgy mosolygok vissza rá, hogy egyenesen érezhesse, alig várom azt a bizonyos máskort. Élvezem, hogy az eső hangosan zubog, néha egyet-egyet villámlik és dörög, de kellemes meleg van itt bent, kellemes a társaság és eszem ágában sincs kijjebb tenni a lábam innen. Még nem. Aztán ki tudja, mikor jön el ez a pillanat. Remélem még egy kicsit azért várat magára. Ujjai nyomán bőröm ismét forróvá változik, de úgy rontja el a varázsát az érintésének, mint a huzat. -Jó pár éve bogyókúrán vagyok, ne aggódj, nem lesz három hónap múlva kerek a hasam.-vetek rá egy szúrós pillantást, jelezve, hogy váltson témát, mielőtt még esélyem lenne túlgondolni ezt. Nem akartam gyerekeket. Még nem. A jövőben talán. biztos jobb anyjuk lennék, mint amilyenek az én szüleim voltak, de alig múltam húsz, még korainak tartom az anyaság gondolatát, épp ezért be is biztosítottam magam, hogy elkerüljem az olyan eseteket, mint az enyém. egy becsúszott gyerek nem hiányzott most az életembe, mikor a sajátommal sem voltam képben, hogy mit miért és hogyan kellene csinálnom. Hajam egy oldalra igazítom, hogy láthassam arcát és önkéntelenül nyúlok a félhold alakú, köves medálhoz. Ez valami kényszer lehet, ha szóba kerül, mi vagyok, automatikusan kezdem szorongatni a fémdarabot. -Épp úgy, ahogy ti. Eszünk, alszunk, élünk.-válaszolok először, majd összeszedem a gondolataim, ami jelen helyzetben nehezen megy, és szemébe nézve elkezdem a rövid kis mesét arról, milyenek is vagyunk mi.-Az apám farkas volt, az anyám boszorkány. Kétféleképp válthatod ki az átkod, én abba a csoportba estem, aki gyerekkorában boszorkány volt csak, folyton növekvő erővel. Aztán történt egy kis baleset és megöltem valakit. Csak arról nem számolt be nekem senki, hogy farkas vagyok. Elvesztettem az erőm, helyette kaptam egy átkot.-itt arcomra fintor szökik, majd felsóhajtva túrok hajamba, és folytatom tovább.-Amikor nevelőszülőről nevelőszülőre jártam, addig a boszorkány képességem volt az ok, amiért tovább passzoltak, mint egy kiló kenyeret. Haraptak belőlem párat, majd kidobtak, mert nem feleltem meg az ízlésüknek. Végül az egyik pasas többet akart tőlem, ekkor alig lehetettem több, mint tizenöt. Mielőtt megszerezhette volna, az erőm eluralkodott rajtam, és megvédett. Így gyilkoltam először. Egy farkas és boszorkány génekkel rendelkező csak akkor kaphatja vissza az erejét, ha elvégez egy bizonyos rituálét. Ekkor kerültem a motorosbagázsba, ők segítettek, adták vissza az erőm, és segítettek kontrollálni a bennem rejlő farkast.-mesélem a történet lényegét úgy, hogy közben a múltam egy-két darabját is megemlítem neki. Lesütöm a szemem egy-két résznél, pláne, amikor a fájdalmasabb emlékekre térek ki, majd folytatom, mintha nem érintene meg, közben nem foglalkozom, hogy a szívem összeszorul.-Nem kell átváltoznom minden Holdkor, igazából akkor változom át, amikor akarok. Mintha egy holdgyűrűm lenne. A vámpírokra a harapásom ugyanúgy halálos, de fajtámbelire nem tudok támadni az erőmmel, ellentétbe egy boszorkány számára könnyű préda vagyok. A természet ott cseszett ki velem, hogy ha valami nagy esemény jön, teljesen védtelenül hagy, míg mások épp az ilyentől lesznek erősebbek. És nem vagyok képes olyasmire sem, mint a holtakat visszahozni, az erőm apró dolgokra elég, önvédelemre, de többre nem-zárom le a történetet, és ekkor ismét a párnáról rá emelem tekintetem, kíváncsian, hogy ezek után van e még kérdése. A medált elengedem ugyan, de gyomromban a görcs nehezen oldódik fel, olyan, mintha mindig is ott lapulna, csupán, ha rám terelődik a szó eluralkodna rajtam.
Álmélkodva és lenyűgözve hallgatom a szavait, csak akkor rándul meg az arcom, mikor elmeséli, mit akartak tenni vele kamaszkorában. Akárcsak Gwen... csak vele meg is tették a legrosszabbat. Kissé furán érzem most magam. Leslie közelében valahogy minden olyan könnyű, de ha Gwenre gondolok, egyszerre rohan meg a fájdalom és a lelkifurdalás. Nagy sóhajtozással igyekszem visszatérni a jelenbe a nem éppen vidám gondolatokból, aztán újfent hanyatt dőlök, és két kezem a fejem alá teszem, mikor beszélni kezdek. - Én 18 voltam, mikor kiváltottam az átkot. Mint már mondtam, a nagybátyám nevelt fel, és szinte semmi másban nem volt részünk, csak nélkülözésben. 17 évesen, mikor sokáig nem találtunk munkát, elkövettem egy óriási hibát: kaját loptam egy boltban. Peches voltam, elkaptak, és rámvertek egy év börtönt. Azért csak annyit, mert 17 évesen még fiatalkorú voltam. Mire szabadultam, a nagybátyám halott volt. Kirabolták, és meggyilkolták. Én pedig megkerestem azt a szemétládát, aki ezt tette vele, és a saját beleivel tekertem körbe a nyakát. Attól a naptól vagyok farkas, de nem bánom. A magam módján bosszút álltam. És ha ez volt az ára, hát akkor is megérte - vonok vállat, majd Leslie felé fordítom a fejem. - Az a lánc valami különleges darab? Csak mert látom, hogy nagy becsben tartod. Egyébként gyönyörű ékszer - fordult a tekintetem az apró holdacskára. A benne lévő kék kő pedig teljesen olyan, mint Leslie szemének színe.
A csend, ami ránk telepszik, megnyugtat, majd a kérdés épp ellenkezően, kicsit megrémít. Soha nem beszéltem erről senkinek sem. Persze voltak dolgok, amiket a falka, ahonnan eljöttem, tudott, és voltak részletek, amiket kihagytam most is, de nem tartottam érdemesnek ezeket a momentumokat arra, hogy pazaroljam rájuk a szavakat. Egyszerűen hülyeség lett volna. Végül kérdés nélkül kezd mesélni, figyelem arcát, hangját, és súlypotom úgy helyezem, hogy kezeim ne zsibbadjanak el idő előtt. -Te nem bántad meg? Mármint azt, hogy megöltél valakit? Függetlenül attól, hogy jogosan tetted?-érdeklődöm, mert bevallom azért volt bennem egy szálka most is, amiért ezt tettem. Megoldás lett volna rá más? Kizárt. De akkor nem is kerültem volna intézetbe, ahonnan megszökvén egy motoros bagázshoz csapódtam. Egy rakat pasas közé, akik többsége megjárta a börtönt, mégsem zavart soha. Ők lettek a családom és hálás vagyok nekik mindenért, amit értem tettek. Mosolyogva pillantok a medálra, és helyeslően megrázom fejem. -Soha nem válnék meg tőle. Ezt a falkától kaptam, mikor visszakaptam az erőm, és a csoportjuk teljes jogú tagja lettem. Mindig is ők jelentették számomra a családot. Egy rakás koros és néha kicsit modortalan fazon, pár nő, akik megtanították, hogy rúgjam seggbe azokat, akik nem méltóak a társaságomra. És mind megállapította azt, amit valószínű te is, pontosan ugyan az a kék, mint a szemem.-pislogok angyalian, majd nyomok egy csókot a feje búbjára és magamra kapom a vizes pólót, amit nemrég lerángattam róla, majd tüzetesebben is megvizsgálom a lakókocsit. Ujjaim végigvezetem a pulton, és kinyitok pár szekrényt, hogy megtaláljam a poharakat. Töltök magamnak egy kis vizet, és felé fordulva elkortyolom, aztán a kopogó tetőre mutatok. -Szerinted meddig ragadtunk itt?-vonom fel szemöldököm, mire nagyot dörren az ég, s a hirtelen erős hangtól szinte behúzom a nyakam. Nem szoktam meg, hogy ennyire közel vagyok egy égzengéshez, még ha élete, nagy részét az utakat szelve is töltöttem, azért a motelszobák közelebb álltak a szívemhez, és ott nem éreztem ennyire a természet erejét.
Kezdőlap
