Szórakozottan cirógatom puha bőrét körmöm hegyével, spontán mintákat rajzolgatok, értelem nélküli krikszkrakszokat. De kedvemet lelem benne. Jelenleg úgy hiszem, nincs olyan dolog, ami ki tudna billenteni a lelki békémből.
- Tudom, hogy nem vagy olyan, mint ő.. - simítok végig homlokán, mintha az apró ráncot akarnám lesimítani onnan. - Nem is így értettem. Örülök neki, hogy más vagy, hogy törődsz velem. Úgy érzem, hogy fontos vagyok, és már el is felejtettem, ez mennyire jó.. - mosolyodom el önkéntelenül. - Én sosem éltem olyan kapcsolatban, amiről te beszélsz, sosem tapasztaltam ezt meg, csak azt... amit már meséltem. De tőled, nem félnék.. Most sem félek - próbálom elmagyarázni, hogyan értettem előbbi szavaimat.
- Köszönöm.. - hajtom vissza a fejem mellkasára. - Igazából, nem - vallom be kis hezitálás után. - Azok a farkasok, akikkel együtt éltem, nem épp arról híresek, hogy önkontrollt tudnak tanúsítani.. - húzom el a számat. - Egyébként pedig egészen eddig eszembe sem jutott, hogy ott akarok lenni és a saját szememmel akarom látni. De úgy sejtem, tőled majd megtudom a részleteket.

- Üühmm.. nagyon is.. - évődök vele. Mintha csak kívülről szemlélném magam, pontosan tudom, hogy ilyenkor mennyire derűs az arcom.. És halvány pír játszik a bőrömön szinte mindenhol. Hiába méltatlankodnék, mikor ölébe vesz tudom jól, hogy semmi haszna nem lenne, így hozzábújva fogadom a gesztust, és azután is azonnal mellé fészkelem magam, hogy letesz a kanapéra.
- Veled minden olyan érzéki.. És intenzív. Ó, de még mennyire.. - hajtom mellkasára fejem, mikor elfekszik. Testem felveszi teste vonalát, észre sem veszem, hogy igazodom hozzá, automatikusan történik. - Veled nem félek attól, hogy.. te uralsz.. - ráncolom a homlokom, amint elhagyja a számat a szó. Nem biztos, hogy ez a legtalálóbb, de az én eddigi helyzetemben mindenképp ez volt a felállás. Hogy most mi zajlik bennem, azt magam sem nagyon tudom meghatározni. Az bizonyos csupán, hogy minden régi szál, ami valaha máshoz kötött, elszakadt. Már csak a múlté.
- Ma? - kapom fel a fejem, és államat mellkasára támasztva nézek fel rá. - Rendben.. - bólintok aztán néhány másodpercnyi bizonytalankodás után. - Készen állok, még mindig látni akarlak.. - erősítem meg elhatározásomat. A bizonytalankodásom is csak annak volt köszönhető, hogy megadta a lehetőséget a visszakozásra is.

Minden porcikám beleremeg az orgazmusba, az érzést pedig csak tetézi, mikor megérzem, hogy követ engem. Megadja, amire vágyom, ölem mélyét elönti ez élvezete. Gyenge vagyok, mint a harmat. Az erőm teljesen elhagy, úgy omlok a fotel támlájára. Pihegve, halkan nyöszörögve veszem tudomásul, hogy az iménti reszketésem még mindig nem hagyott alább. A csontjaim, mintha megolvadtak volna, nem tudok mozogni, nem is akarok. Tökéletesen érzem magam, ajkaim mosolyra húzódnak, halkan fel is kuncogok.
- Ízlett a reggeli.. - suttogok, amint sikerül összeszedni magam annyira, hogy megszólaljak, és végig is tudjak mondani egy mondatot anélkül, hogy elcsuklana a hangom. Összekulcsolt ujjainkat számhoz emelem, óvatosan megcsókolom. Bár szívesebben lehelnék lágy csókot ajkaira, de hagyni akarom, míg ő is megnyugszik kissé..

Az övé vagyok. Neki adom magam. Az összes élvezetem, az összes erőm, a testem.. Mindent, ami csak én vagyok. Már gondolkodni sem tudok összefüggően, annyira hajt a vérem. Úgy érzem, ha most ránk szakadna az ég, az sem érdekelne. Egyszerűen eszemet vesztem attól a tökéletességtől, amit ketten alkotunk.
- Így akarom.. Add meg nekem.. - kérlelem sóvárogva a beteljesülésért. Teste ismét az enyémen, nekem feszül, érzem a súlyát. Nem nehéz, egyáltalán nem, sokkal inkább érzékien hat rám. Hátamon érzem mellkasát, a szíve ritmusát, ahogy még mindig képes hevesebben és hevesebben verni.
Melleim tenyerébe feszülnek, újabb nyögést préselek ki magamból, ahogy rájuk szorít. Bimbóim hihetetlenül érzékenyek, nem is csoda, hogy így kapkodok levegő után, és szinte az utolsó pillanatban ragadom meg kezét, hogy összefűzzem ujjainkat, mielőtt még elég a gyönyör. Utána hangosan adom meg magam az élvezetnek és a kielégülésnek./blockquote>

Halk, vágyakozó sóhajaimat ismét nyögdécselés váltja fel. Még mindig nehézményezem, hogy nem tudom érinteni, de ezt a vágyamat képes elfeledtetni sokat ígérő szavaival. Mozgása változik, ezzel egyetemben a tüdőmben reked a levegő. Mélyen bennem egy új gyönyörkeltő pontot súrol újra és újra, én pedig minden eddiginél hangosabban nyögök fel. Ajkaim elnyílnak, és hiába szegez határozottan a háttámlának, ha csak minimálisan is, de követem őt, a ritmusát.
- Gyere velem.. - kérem elfúló hangon, amint megérzem, hogy ismét épül bennem. De ezúttal vele akarom. Együtt. Szavaim alátámasztásaként pedig finoman rászorítok férfiasságára rejtett izmaimmal. Egy pillanatra ismét szűknek érzem magam, az erőm fogy, talán azért mert testem folyamatosan meg-megremeg. De abban biztos vagyok, hogy ennyire még sosem kívántam senkit.

Nem kell mondanom, tudja magától is, hogy most olyat tett, ami nem tartozik a kellemes emlékeim közé. Finoman fogalmazva sem. Óvatossága ellenére sem tudok neki engedni, és nem is erőszakoskodik. Az én pillanatnyi félelmem, mintha átragadt volna rá, amiatt, hogy ezzel fájdalmat okozhatott nekem.
- Nem állok rá készen.. Nem akarom.. - suttogom magam elé, de amint rám borul és bőrét az enyémen érzem, csókját pedig a nyakamon, megnyugszom. Testem is elernyed és szinte beleolvadok ölelésébe. Csak ámulok, mennyire figyel rám, az érintése képes arra, hogy elmulassza pillanatnyi feszélyezettségemet is. Még mindig határozottan fog, simul hozzám, én pedig a karjaiba, abba a kellemes meleg ölelésbe, ami elűzi a mumusaimat.
- Ez.. finom.. - pihegem a lágyabb ritmusra, amit most diktál. Biztatni akarom, hogy mozogjon, hogy töltse ki minden gondolatomat.

Átadom magam neki. Teljesen, hogy irányítson.. Legalábbis gondolati szinten mindenképp, ha már fizikálisan más is a helyzet. Értetlenül kapom fel a fejem, amint megérzem, hogy kihúzódik belőlem. A számba röpülő hajat köpködöm és szinte már fájdalmasan nyögök a hiányától. Aztán ismét megérzem, de arra is rájövök, hogy ez nem a férfiassága, de hamar visszakapom, amire vágyom. Szinte felnyársal, mikor ismét testembe nyomul. Fogalmam sincs mire készül, egészen addig, míg ujjait meg nem érzem magamon. Finoman, óvatosan érint meg és bár ezzel nem okoz fájdalmat, testem megmerevedik, a levegő pedig tüdőmben reked. Egy rövid pillanatra megremegek, de most nem az élvezettől. A múltam egy darabja ismét felszínre akar törni, de nem engedem neki, hogy elrontsa az édes pillanatunkat.
- Ne.. Kérlek.. - lehelem csak egyszerűen, bár talán kiérzi hangomból a zaklatottságot. Ezt még nem tudom megadni neki..

Feleszmélni sincs időm, kihasználja mámoros pillanataimat arra, hogy kedvére tegyen, ám egy cseppet sem bánom, hisz mindent megad nekem, amire csak vágyom. Amit kívánok. Megértem, mit szeretne, így is teszek. Egy pillanatra újra megszédülök, kezeimmel nyomom fel magam. Az összes hajam az arcomba bukott már, nem látok tőle semmit, de nincs is rá szükségem, hiszen ismét megérzem magamban. Egyetlen bánatom csupán, hogy így nem tudom kedvemre csókolni és érinteni testét, pedig szeretném.. Rémesen. De hiába, erőteljesen markolom a fotelt, ujjaim végei el is fehérednek.
Minden határozott lökésével jobban a fotelnek szegez, vele együtt mozgok én is, bár kezével egy helyben tart, vagy legalábbis igyekszik. Nem bírom megállni, hogy ne menjek elébe, olyan jó érzés magamban tudni. Élvezetem hangjait pedig egy pillanatra sem fojtom magamba.

Függök tőle, magamnak sem vallom be, holott tudom, hogy így van. Attól, amit ad, amit elveszek és amit én adok, mert képes vagyok rá. Ha a szívem nem is bízom rá, a testem még az övé, és azt akarom, hogy erről ő is így vélekedjen. Nem tudok már közelebb simulni hozzá, de megtenném.. A bőre alá akarok férkőzni, a lehetetlenségig hajszolni magunkat.
Vele együtt akarom elérni a mámort, de érzem, hogy saját vágyaimat már meglovagoltam. Érzem, hogy ölem mélyéből kiindulva az egész testemet bizsergés futja át. Térdem feljebb húzom, hogy még mélyebben fogadhassam magamba és átadom magam a gyönyör keltette extázisnak.
Zihálok, a tarkómtól indulva végigfolyik gerincem vonalán egyetlen csepp izzadtság. A forró bőrömön a hűvös érintés szintén megborzongat.
- Chriest.. Még.. - emelem fel fejem nem is olyan soká. Bár meglehet, hogy az időérzékem elveszett, mégsem foglalkozom vele. Csókolni vágyom és meg is teszem, ahol érem, és bár nőiességem még lüktet az iménti kielégüléstől, de megemelkedem rajta és csípőmre húzom kezeit, hogy segítse mozgásom.

Jól tudom, ha bármit is reagáltam volna, ha megszólalok, a hangom elcsuklik, így csupán szemeim csillogásából láthatta, hogy már pusztán a légvétele és rekedt hangja is mekkora hatással van rám. Arról már nem is beszélve, hogy tisztán hallom, mennyire hevesen ver a szíve, szinte összhangban az enyémmel, ami szintén kalapál. Ennek az érzésnek vagy a tudatnak köszönhetően, de egyszeriben minden érzékem kiéleződik, egyszerre érzem csókja ízét a számban, a szobát körbelengő erotikus illatot és páráját is. A részegítő keveréktől pedig felnyögök, a hirtelen intenzitástól meg is szédülök. Fejem egy pillanatra hátra bicsaklik, amikor megérzem nőiességemen kényeztető ujjait, egy pillantást vetek rá, utána visszabújok nyakához. A szám nagyon közel van a füléhez, szinte súrolom is a cimpáját, miközben megállíthatatlanul nyögdécselek. Csípőmet már egy új, ám semmivel sem vadabb ütemben mozgatom ölében, és szerencsémre tökéletes kapaszkodót találtam magamnak ahhoz, hogy mozgásom tökéletesen folyamatos legyen.

Kissé ködös tekintettel keresem az övét. Látni akarom szemeiben azt a kavargó kékséget, amit az együttlétünk mámora okoz. Pillantása rabul ejt, úgy vonz magához, mint mást a fény, az alagút végén. Nem tudok betelni vele, főként most, hogy tudom, mindezt szerelemből teszi. És hiába sejtem, hogy fáj neki, szükségem van rá. Önző vagyok, hiába adom át neki az irányítást, még így is elveszem, amit akarok.
- Engedd el magad.. - simítok végig egész mellkasán, aztán nyaka köré fonom karjaimat. - Most nem kell vigyáznod rám.. - súgom ajkára. Érzem forró lélegzetét, és nem bírom tovább türtőztetni magam. Hiába nem akarom elkapkodni, tény, hogy sokkal inkább szeretem a gyors és vad meneteket. Szavaimmal együtt mozdulataimmal is biztatom. Mohón csókolom meg és szívom fogaim közé ajkát, ujjaim pedig hajába markolnak. Azt akarom, hogy veszítse el a fejét.

Talán életemben először bízom valakiben annyira, hogy minden fenntartás nélkül adjam magam neki. A szenvedély pillanatok alatt uralkodik el rajtam, minden érintése nyomán. Minden porcikám vágyik rá, nem csak a testére, hanem a lényére is, ám mielőtt ezt szóvá tehetném, már magamban érzem. Ajkaimat nem hagyja el a torkomból felszakadó nyögés, csak bennem visszhangzik. Nem kezd azonnal fékevesztett iramba, én pedig kihasználom az alkalmat, hogy füléhez hajolva belesuttogjak.
- Nem akarom, hogy egy percig is kihasználva érezd magad.. - tapadok testéhez szorosan, amint megmozdít magán. Átadom neki az irányítást, az ő ütemében mozgok, és hagyom, hogy lassan újra és újra megemeljen. Csak élvezem, hogy kitölt, és ezt az érzést semmi sem múlhatja felül.