Életem során sok mindent megéltem jót és rosszat megéltem, de be kell vallanom magamnak, hogy életemben mindig is a rossz dolgok voltak előnyben. Kevés olyan dolog volt a világban ami boldoggá tudott volna tenni engem, ám azonban azt hiszem húgom volt az egyetlen értelmes dolog az életemben. A mai napig nagyrészt arról szólt az életem, hogy mi történt velem és a húgommal, nem volt meg a saját külön álló életem, de ezt egy bizonyos pontig nem bántam. Ám a mai reggelen amikor Venus mellett ébredtem, még lecsukott szemekkel azon gondolkodtam, hogy ez talán megváltozik. Végre van valaki aki értelmet adjon az életemnek, olyan szinten mint senki más nem tudott eddig. Igen az a bizonyos remény amit látok a mellettem fekvő szépségben. Egy kis beszélgetés vette kezdetét ahogyan felébredt Venus, majd egy csók is el csattant, úgy ahogyan annak kellett történnie. Meg tudnám szokni azt, hogy most így éljem le vele az életem, és ezt mint egy nap után? Szerintem nincsen amiért csodálkoznom azon hogy miket csinálok, ha már a gondolatim is ilyenek, teljesen össze zavart Venus. Mármint ez az egész nem vall rám, mintha csak nem is én lennék ám azonban ezt egy csöppet sem bánom. Szavain elmosolyodtam, támadt egy igen csak érdekes ötletem, amivel még jobban be tudnám aranyozni a mi reggelünket. Ismét közel hajoltam hozzá, tekintetünk egymásba fonódott mint valami elszakíthatatlan kötelék. -És nem csak a szavakkal- mondtam mosolyogva, majd lassan elkezdtek közeledni az ajkaim az övéihez majd egy forró csókban forrtunk össze, mint két részlet darab ami egymáshoz illenek, olyan tökéletesen találtak egymáshoz. Majd mikor vége szakadt a szenvedélyes csóknak az arcomon egy mosoly jelent meg, egy elégedett mosoly, mint aki most úgy érzi mindent meg kapott az élettől amit csak szeretett volna elérni eddig. Ám sajnos tudom ez nem fog örökké tartani most már nem lesz ugyan az semmi sem ahogyan kilépünk majd azon az ajtón. Lehet majd idővel jobb lesz vagy rosszabb sajnos ez is benne lehet a pakliban, ám ugyanaz már sohasem. Figyelemmel követtem azt, hogy most hogyan fog reagálni a dolgokra, mikor megszólalt akkor egy vigyor húzódott el a számon, éppen egy ilyen válaszra számítottam tőle. Azt nem tudom másokkal szemben hogyan szokott viselkedni, de ez a stílus ami ki alakult köztünk igen csak elnyerte a tetszésemet. -Hehe, abban igazad van, én is szeretném még sokáig itt rontani a levegőt melletted, mekkora nagy kiszúrás lenne már a sorstól, végre megismertem egy olyan nőt akiben látom a fényt és ilyen hamar el venné tőlem.- mondtam neki egy vigyorral az arcomon, most nem adtam frappáns választ csak őszinte szavakat. A következő válasza igen csak elgondolkodtató volt de nem abban az értelemben, mint ahogyan más gondolná. Én azon gondolkodtam, hogy most milyen furcsa is ennyire rövid ismeretség után képesek vagyunk ezzel szórakozni. -Ezt szerintem nagyon kétlem, mit lenne amit megbánni rajta? Lehetséges, hogy nem ismerlek már évek óta de szerintem ez nem is annyira, olyan dolgokat adtál ez az a nap alatt számomra, hogy senki nem tudott kétszáz év alatt. A közeledben azt érzem végre élek, nem pedig csak úgy sodródom az árban- válaszoltam neki, kissé komolyabb választ adtam neki mint ahogyan ő arra számított. Talán nem lesz alkalmunk arra, hogy ezt máskor el mondjam, talán meghalok és akkor ezt nem tudnám el mondani, hogy mennyire is fontosnak találom őt. Persze eszem ágában sincsen Drakenek megadni azt a lehetőséget viszont, számítani kel minden eshetőségre is. Nem értem egyet vele ebben a dologban ám azonban nem fogok vitatkozni vele, ha meghalna boszorkány ként akkor halott maradna. Viszont ha a véremmel akkor már egy kisebb rossz jönne az életébe, de élne. Nem szeretnék semmit rá erőltetni, csak egy mosoly jelenik meg az arcomon, szememmel az övébe nézek, az aggodalmat sugároz felé, majd szóra nyitom ajkaimat. -Rendben, ahogy szeretnéd Venus- mondtam halkan neki, nincsen most annak az ideje, hogy ezen érvelődjünk melyik lenne a jobb megoldás, hanem valamit cselekedni kellene a sebével. Majd később is rá érünk ezt szóba hozni ha éppen vége ennek az egésznek, mert egyszer vége lesz. Szerintem ezen a dolgon csak akkor tudunk igazán túl lendülni ha Drake már halott lesz, nem fog egy kicsit sem zavarni a bűntudat, ha ki oltom az életét. Ezzel szerintem mind kettőnk életét egy nagy átoktól szabadítanám meg, már pedig meg fogom ha addig élek is. Igen változnak az emberek vannak akik jó irányba és vannak akik rossz irányba, amikor Draktől elváltam akkor azt hiszem a mi utunk két irányba ágazott el, ő haladt a mély sötétség felé, én pedig azon az úton amelynek a végén egy kis fényt lehet látni. -Szerintem meg akar kapni téged is és ismét bezárni mint ahogyan akkor tette veled, ez lenne számára a fő nyeremény, nem hiszem alább hagyna, hogy megöljön ha már kínozni is tud azzal, hogy nála van gyereked. Mert biztos vagyok benne, hogy ha nála van a gyereked akkor szinte bármilyen rá tudna venni téged.- mondtam neki, hiszen ésszerűnek tűnt az egész ha meg akarná ölni őt akkor már eljött volna ide. De nem jött! Csak tétovázik, és szövi a gonosz terveit kettőnk felé, ebben kell lennie egy csavarnak csak még nem sikerült meglátnunk azt. Egy halandónak könnyen a halálát lehet okozni ha az még egy idős boszorkány is, halandói test törékeny és könnyen össze törhető. Nagyon rémült volt és aggódott a lánya életéért, melyik anya ne tette volna ezt fordított helyzetben. Igen erre gondoltam az ágyban amikor azt mondtam most már semmi nem lesz ugyan olyan, mint amilyen eddig volt. A szemében már nem volt meg a csillogás csak a könnyek jele ami éppen próbáltak kiszökni onnan, hangja nem volt már meleg, mosolya pedig már nem árasztotta be a szobát fénnyel. Amikor végig hallgattam akkor magamhoz öleltem őt újra, nem akartam ilyen dolgokon gondolkozzon, nem kell mindig a legrosszabbra gondolni. Sokszor ha rosszra gondolunk akkor rossz dolgok is fognak velünk történni, persze ilyen helyzetben elég nehéz volt virágos rétre gondolni azt el is ismerem. -Venus- mondtam halkan neki, szememmel az ö tekintetét kerestem, majd mikor sikerült megtalálnom akkor megszólalok- a lányod biztonságban van az édesapáddal, ne gondolj ilyen dolgokra, ezek csak össze törnek és neked most erőre van szükséged- mondtam neki biztatás képen, nem azon kell gondolni mi történhet hanem inkább arra, hogy előbb megakadályozzuk a dolgot mielőtt még meg történne. Sikerült őt egy kicsit el vonni azoktól a rémes gondolatoktól ami jelenleg a fejében jártam, persze ezzel tudjuk, hogy a veszély attól nem múlik el ha gondolunk rá, de azt is megoldjuk el jön annak is az ideje. -Az akkor nagy gond lenne ha elkényeztetnélek? Szerintem a sors már annyit csapott ránk hogy ezt már megérdemelnéd, valaki kényeztessen és boldoggá tegyen és kényeztessen nem?-súgtam a fülébe. Majd szinte rögtön fel is állt, hogy a fürdőbe menjen, igaza van ideje mennünk innen és cselekedni valamit, véget ért az itt eltöltött kellemes idő most már nem bujkálhatunk a gondjaink elől szembe kell néznünk vele, és legyőzni azokat. Néztem rá hátulról, furcsa volt a dolog, hogy ruha nélkül látom őt csak egy szál fehér neműben volt, sokan azt hinnék kétszáz év után egy férfi nem jön kissé zavarba ha egy női testet lát, ez azonban nem igaz. Persze ez nem mindenkivel van így de ha nem is teljesen de azért kissé zavarban éreztem magam. Tetszett amit látok, de erre most gondolnom sem szabad, mert túl sok minden forog kockán Venusz számára a jelenlegi helyzetben. Gondolataimat, hangja törte meg, hasított végig mint az égbolton egy villám. -Rendben légy óvatos, nem is tudom mi lenne ha történne veled valami...- mondtam neki, a hangom a végére egy kissé elhalkult, lehetséges nem ismerem őt régen de már túlságosan fontos lett, hogy ne fájjon a dolog. Túl fontos ahhoz, hogy hagyjam bármiféle rossz dolog is történjen vele. Elfogadta az ajánlatomat, amikor hozzá értem a testéhez hirtelen megrezdült néztem a tükörbe, próbáltam a tükrön keresztül figyelni a tekintetét, hogy folytassam a dolgot vagy éppen álljak le. Az arca nem ültek ki olyan érzések amiért abba hagytam volna a dolgot. Próbáltam eltüntetni az a kis vér nyomot ami a hátán csúszott le egészen a derekáig. Elvettem egy kis kendőt amivel elkezdtem letörölni az a csíkot a hátán, lassan csináltam. Mikor végeztem vele, és Venusnak is sikerült minden vért eltüntetni a testéről akkor elindult ki a fürdőből, ám azelőtt még vissza fordult, és megszólalt viccesen. -A világ összes kincséért sem- böktem vissza neki válaszol a szavakat, arcomon vigyor ült, igen az a pillanat még szerintem odébb lesz oly sok dolog van még addig, amíg el jutunk addig a pillanatig. Nem tudom hogyan fog történni az egész dolog, mi lesz a vége ennek a mai napnak de remélem, boldog véget fog érne ez az egész. Már teljesen készen álltunk arra, hogy elhagyjuk a helyet mind ketten össze szedtük a dolgokat amire szükségünk van most már csak el kell tüntetnünk a nyomainkat. Egy kissé viccesen álltam a dologhoz, nem tudtam hogyan fog reagálni a kis becézésemre, de szavai hallatán nem reagált rosszul. -Igen- vigyorogtam majd közben el mesélt egy kis dolgot számomra, hogy az már nem egyszer mentette meg az életét, hát igen szerintem még találó is dolog egy ilyen vörös hajhoz igen csak jól dukál a tűz. Arra már nem mondtam semmit sem csak mosolyogtam. A tűz oly sok mindenre képes, de leginkább pusztítani képes, viszont ha tisztító tűzként vesszük akkor valami újat teremteni is. A tervel ellentétben nem lefelé haladtam hanem inkább felfelé, jobb lesz a tetőn menni Drake ha figyel minket akkor most biztosan azt nézi az emberek, hogyan rohangálnak kifele, lehetséges, hogy talán el tudnánk keveredni a tömegben, de az is lehet, hogy nem, nem akartam kockáztatni. Válaszát követve figyeltem mire készül, valóban neki akart állni, hogy átugorjon de mielőtt neki futamodhatott volna el kaptam és a karjaimba húztam fel. Ő a karjait a nyakam köré fonta, majd felém nézve megszólalt. -Nem- mosolyogtam a válaszon, majd mielőtt bármit is mondhatott volna neki futamodtam, hogy át ugorjam a szakadékot ami a két tető közt helyezkedett el. Könnyű volt át ugorni mivel a másik tető alacsonyabban helyezkedett el, ez nagyban megkönnyítette a dolgom, na meg a tény, hogy vámpír vagyok. Ahogyan földet értünk már kezdtem úgy érezni, hogy vége van ennek az egésznek, mármint annak, hogy folyton azon kelljen agyalnunk, vajon most mit fog kitalálni Drake. Ahogyan letettem a karjaimból, elindultunk a lépcső ház fele, ideje minél gyorsabban eltűnni innen mielőtt bárki felfedezné mit tettünk. Válaszán elvigyorodom, igen superman nem is bánnám ha csak a kriptonit lenne a gyenge pontom. -Csak éppen supermannek nincsen ilyen szemfogaim mint nekem- mondtam mosolyogva neki, remélem még nem túl korai ilyen dologgal viccelődnöm, de azért egy próbát megért. Na meg én nem tudok repülni, sem nem lő lézer sugarat a szemem. De attól én még szívesen lennék az én Venusom supermanje. Ahogyan beértünk a lépcső házban nem volt senki sem ott, biztonságosan le tudunk menni anélkül, hogy bárki is felfedezné azt, hogyan is kerültünk mi oda. Ahogyan ki értünk a lépcső házból egészen az utcáig. Venus fel vett egy kis kapucnit magára majd kiléptünk az utcára felé néztem megszólaltam. -Csinos- mondtam mosolyogva neki, majd éreztem ahogyan keze az enyémhez fúródik össze kapcsolódtak ujjaink, mint valami elválaszthatatlan kötelék. Furcsa volt a helyzet ám azonban sem tekintetemben, sem pedig a vigyorral az arcomon ami fülig ért nem tudtam leplezni a dolgot. Az utcán a reméltek szerint sokan voltak, nem tűntünk ki a tömegből, jól bele tudtunk olvadni. Az utcákat átjárta a trombita és a Jazz zene ami kiszűrődött a bárokból még egyéb más szórakozó helyekről. -Rendben akkor, most szerezzük be a szükséges dolgokat, felhívod majd édesapádat és akkor majd remélem minden rendben fog lenni. Mondtam neki majd elindultunk az utcán a boltokhoz ahol megvettünk mindent ami csak kellet. Ahogyan sikerült be szereznünk egy telefont Venus már rögtön hívta is az édesapját, ahogyan az arcán láttam minden rendben volt, semmi gond nem történt. Ennek én is örültem, mert most az arcán egy kis megnyugvást láttam, aminek nagyon örültem, gondolom most haza fog utazni két napra. Legalábbis a telefonba azt mondta, akkor majd vissza jön majd ide New Orleansbe, hogy lerendezzük végre ezt a Drake ügyet egyszer és mindenkorra. Amikor ki értünk a busz állomásra, az arra felé vezető úton alaposan körbe néztem, sikerült leráznunk Draket. Viszont tudom ez nem fog sokáig tartani. Minél előbb el kell mennie Venusnak, még mielőtt ránk találnának. A busz állomáson jelenleg négy busz is indul egy idő pontban ez majd egy kicsit össze fogja zavarni őt, nem fogja tudni megállapítani melyikkel is ment el. Venus amíg a wcben volt addig ezt sikerült megbeszélnem az főnökkel aki az ilyen dolgokat irányítja. Persze ehhez arra volt szükség, hogy szuggeráljam őt, ez nem okozott egy kis bűntudatot sem. Közeledett az idő amikor indulnak a buszok Venus is készen állt arra hogy már induljon, nem tudom mi fog történni az elkövetkező két napban, de nem engedhettem el úgy hogy tudtam nincsen biztonságban. Legszívesebben vele mentem volna de talán kettőnket könnyebben lenyomozna mink külön-külön. Ahogyan a buszmegállóan álltunk nem örültem annak, hogy el kell engednek őt, de tudom nem volt más választásom felé fordultam majd megszólaltam. -Hiányozni fogsz, akkor amint biztonságban tudod a gyereked akkor majd jössz ugye?- kérdeztem tőle, majd a válasza után egy hosszú szenvedélyes csókot nyomtam az ajkaira, majd figyelemmel kísértem ahogy felszáll a buszra alaposan körbe néztem, a buszon biztosan nem rejtőzött Drake sőt még a környéken sem. Néztem ahogyan a busz kis hajt az állomásról, most már biztonságban van. Ám azonban valamit tennem kell annak érdekében, hogy Drake ne kövesse valahogyan el kell érnem azt, hogy engem kövessen ne pedig Venust keresse. Támadt is egy jó ötletem, csak éppen kell találnom egy olyan személyt aki egy kicsit is hasonlít Venusra. Ahogyan itt bóklásztam hirtelen fel bukkant egy nő, a haja épen ugyan olyan színű volt mint Venusé. Ez éppen tökéletes lesz, oda léptem hozzá, ahogyan megálltam előtte ő is pontosan azt tette, mélyen a szemébe néztem majd megszólaltam. -Most követni fogsz engem, majd amikor elválunk akkor majd minden el felejtesz és azt hiszed eltévedtél a városban.- mondtam neki majd kézen fogtam, hogy minél hatásosabb legyen a dolog. Majd egyenesen vissza sétáltunk a hotelhez, nem tudtam biztosra Drake még itt van vagy sem.
Annak ellenére is, hogy ennyire rövid időn belül eljutottunk ahhoz a pont is, hogy nem egyezett valamivel kapcsolatban a véleményünk még se hagyta el egyetlen egy hangos szó se az ajkainkat, ahogyan nem is repkedtek tárgyak, pedig sokan úgy tartják, hogy a nézeteltérések veszekedéshez is vezetnek, ami idővel talán igaz, de itt szó se volt erről. Lehet, hogy kicsit kiforgattam a szavait, de csak azért tettem, hogy ő is érezze azért eléggé abszurd volt az egész kérése, hiszen élek már annyi ideje, hogy fel tudjam mérni a helyzetet, hogy mit tegyek meg és mit ne, de ennek ellenére is végül pontosan úgy illant el az ezzel kapcsolatos beszélgetés, ahogyan a napfelkeltével eltűnik a köd, vagy éppen a harmat. Úgyse tudjuk, hogy mit fog hozni a jövő, ahogyan azt se, hogy lesz-e olyan pillanat, amikor a saját elveinket fogjuk e sutba vágni, amikor olyan helyzetbe sodor minket az élet, hiszen már eddig is remekül bebizonyította azt, hogy egyetlen egy pillantás képes felforgatni azt, amiben eddig hittünk. Erre pedig a mi találkozásunk remek példa volt, hiszen olyan érzéseket kezdett el szép lassan előcsalogatni Nicholas, amikben régóta nem hittem már vagy féltem attól, hogy bárkit is közel engedjek. Ez nem változott mostanra se, de ő valahogy mégis képes szép lassan a gondosan felépített várfalat elbontani, amit magam köré építettem és anélkül kezdte el, hogy észrevettem volna, vagy éppen bármit is tehettem volna ellene; bár nem is akarnék, hiszen a mellette érzések ahhoz túlzottan is mámorítóak voltak. Mosolyogva hallgattam az újabb bókját, miközben most már biztosan egy kisebb pír szökött orcámra, hiszen sikerült zavarba hoznia. Régóta nem volt részem hasonlóban és őszintén szólva még mindig kicsit féltem attól, hogy az egész csak egy kellemes álom és egyszer el fog jönni az a pillanat, amikor minden szertefoszlik és nem marad más, mint üresség. – Gondolom, nem én leszek az első azt mondja, hogy remekül bánsz a szavakkal, de ha így folytatod, akkor túl gyakran fogok elpirulni. – feleltem barátságosan, és láthatta azt is, hogy nagyon jól estek a szavai, hiszen melyik nő ne örülne annak, ha bókolnak neki? Szerintem nincs olyan, nekem pedig eme apróságok is segítettek abban, hogy mellette maradjak és ne akarjak elfutni azért, mert egykoron porrá zúzott mindent egy szörnyeteg ilyen téren, s megfosztott attól, hogy oly könnyedén bárkit is közel tudjak engedni. Csók magával ragadó volt és mámorító, amilyennek még talán sose éreztem. Mintha csak ez lett volna egy kisebb csíra, amiből aztán egy gyönyörű virág hajt ki, vagy éppen bokor. Mindegy is, mintha csak eme apró tett lett volna a mi „kapcsolatunkban” az első fok, ami még inkább magában hordozott egy még szebb jövőt, legalábbis a reményt mindenképpen erre vonatkozóan. Gyengéden simítottam végig arcán, miközben egy aprót bólintottam a szavaira, de nem feleltem már semmit se. Hálás voltam azért, hogy nem olyan, mint a legtöbb férfi manapság, hogy ajtóstól rontanak rá az emberre, vagy azt hiszik, hogy bármihez joguk van. Már azelőtt is figyelmes volt, hogy megtudta volna, hogy mi is történt a múltamban, de utána is pontosan az maradt. Nem sietetett el semmit se, ami nálam még nagyobb jelentőséggel bírt, hiszen ebből kiindulva sejtettem, hogy a benne életre kelő érzések se olyan, mint egy futótűz, hanem sokkal inkább lassan terjedő, ami egyszer talán mind a kettőnket is fel fog perzselni, ha eljön az ideje. Nem éreztem úgy, hogy jogom lenne bármit is erőltetni, ahogyan mindig is próbáltam a számomra fontos személyek véleményét és érzéseit figyelembe venni és tiszteletben is tartani. Talán nem mindig könnyű, de nem is lehetetlen. Amikor homlokomra adott egy puszit, akkor pár pillanat erejéig elvesztem abban a tettben, ahogyan érzésekben is amik életre keltek. Mintha csak a láthatatlan kötelék még erősebbé vált volna abban a pillanatban, majd pedig mosollyal az arcomon, kicsit talán megbabonázva pillantottam fel rá. Szerettem volna megérinteni őt, de inkább még se tettem, mert pontosan tudtam, hogy bármennyire is csábítónak tűnne, hogy ne hagyjuk el még a hotelszobát, beszéljünk vagy csak vesszünk el a pillanatban, ami még megadatott nekünk, akkor is a veszély pontosan ott rejtőzött az ajtón túl és bármikor betoppanhat. Így talán tényleg jobb lesz minél hamarabb eltűnni innen és inkább valami másik szállást találni magunknak. Láttam a meglepettséget, ahogyan kiült arcára, de hirtelen nem értettem, hogy miért, hiszen fel se tűnt, hogy mit ejtettem ki, de erre mondják azt, hogy néha szavakkal kimondjuk azt is, amit még mi se tudunk, hogy mit is érzünk pontosan. Néha az érzéseink és a szavaink hamarabb összeköttetést nyernek, mint az érzéseink az elménkkel, hogy feldolgozzuk azon információkat, amik végbe mennek mélyen legbelül. Amikor viszont meghallom és látom is, hogy mire készül, akkor könnyedén teszem a kezemet a kezére és mosolyogva rázom meg a fejemet. - Bármennyire is szívet melengető a felajánlásod, attól még nem sokat érnék veled, ha meghalsz, vagyis megégsz, de a lényeg ugyanaz. Jobb szeretem, ha inkább élők között rontod a levegőt. – hajoltam egészen közel hozzá, miközben őt figyeltem, ajkaim pedig továbbra is mosolyra húzódtak. – Na, meg egy boszorkányt talán túl korai is lenne egy éjszaka alatt elvenni, nem? Ki tudja, hogy még mennyiszer fog fájni a fejed miattam és megbánnád. – suttogtam a fülébe, mint egy szírén, majd pedig arcára nyomtam egy puszit, hogy utána pedig közbe is szólt az élet, hogy merre is kellene menni, hiszen kopogtak az ajtón, én pedig könnyedén pattantam fel az ágyról, pedig ha tudom, hogy mi fog várni ránk, akkor biztosan nem tettem volna ennyire készségesen az ajtónyitást. - Tudom, hogy előbb innom kellene, de most ajánlottad fel a véredet, ami szintén vámpírrá tehet, ha a szervezetembe jut és véletlen feldobom a talpam, akkor pedig eléggé pocsék helyzetben lennék. Az erőm oda lenne, csak egy boszorkány adhatná vissza, hogy vámpírboszorkány legyek, ugyanakkor egy kezdő vámpír meg túlzottan szeszélyes és veszélyes. – pillantottam rá komolyan, hiszen ez a rideg valóság volt, ahogyan hozzátartozott az is, hogy titkon, mélyen legbelül talán még reménykedtem abban, hogy egyszer lehet családom, esetleg Skylernek kistestvére, úgy pedig az is totálisan kizárva, hiszen vámpírnak nem lehet gyereke, de egy vámpírnak egy egyszerű embertől igen. Ugyanakkor a legijesztőbb az lenne az egészbe, hogy jó darabig még a lányom közelébe se mehetnénk, mert túlzottan veszélyes és kiszámíthatatlan lennék, azt pedig nem bírnám elviselni. Nem akarok tőle távol lenni, ahogyan azt se bocsájtanám meg magamnak sose, ha ártanék neki, hiszen egy anya csak megóvni és védeni akarja, nem pedig ártani. Legalábbis szerintem. Keserűen nevettem el magam azon, amit mondott Drake-l kapcsolatban, mert akit még ő ismert az talán ezt tette volna, de azóta ő is változott. Talán még nagyobb szörny lett belőle. – Lehet, hogy akit te ismertél az ezt tenné, de milyen alkut akarhatna? Nincs miért alkudni, hiszen nem bezárni akar, hanem megölni, majd a lányomat magával vinni. – hangom újra jegessé és jégcsappá változott, a pillantásom pedig könnyedén elárulhatta azt, hogy messze járok valójában. Nem a valóságban voltam, hanem újra a múltban, mint aki átéli ismét mind azt a borzalmat, amit látott vagy éppen ellene követtek el. – Ha nála lenne a lányom, akkor megpróbálna rá hatni, beadni neki, hogy ő a rendes apuka és én voltam a szörnyeteg, aki elszakította tőle. Majd pedig hagyná, hogy aggódjak és felforgassak mindent, ha pedig eléggé megtörtem, akkor üzenne vagy derülne fény arra, hogy merre is vannak, mert tudná, hogy nem törődnék semmivel se, hanem csak berontanék, mint egy megtört és kétségbeesett anya. – pillantottam fel Nickre, miközben ő megfogta a kezemet. Az érintése jól esett és kisebb erőt is adott, de végül csak bólintottam, hogy megfogjuk oldani, hiszen most már nem egyedül állunk ebben a harcban, hanem ketten. Könnyedén töröltem le ajka szélén maradt kis vért, miközben őt fürkészem, viszont amikor meghallottam a frappáns válaszát, akkor széles mosoly kúszott az arcomra és alig hallhatóan még egy kisebb kuncogás is kicsúszott ajkaim között, pedig nem éppen volt fényes a helyzet, amikor pedig ő is a mondandója végére ért, akkor pedig egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat. – A vér majd el fog tűnni, ahogyan el is fog állni, hiszen semmi se tart örökké, így az se. Másrészt meg ne bókolj állandóan, mert a végén tényleg el fogsz kényeztetni. – feleltem neki könnyedén és természetesen, mintha nem is csak tegnap este találkoztunk volna, hanem már hónapok óta ismernénk egymást. Aztán pedig sietve indultam el a fürdő felé, hogy kicsit rendbe szedjem magam és még ha nem kapott el az ájulás a vérlátványától, attól még nem szívesen viseltem olyan ruhadarabokat, amik amiatt tapadtak a bőrömhöz, mert véráztatta őket. Hiába jelezte, hogy érkezik, hiszen nem igazán volt mit felvennem, mert már csak kb. egy tiszta váltóruhám maradt, az is a nappaliban a táskámnál. A törölközőkre meg inkább akkor lesz szükségem, amikor le akarom törölni majd a vizet magamról, amivel meg a vért mostam le. Zavarban voltam-e amiatt, hogy egy szál fehérneműben álltam csak itt? Még szép, nem is kicsit, még akkor is, ha ennek nem adtam jelét. - Igen, el. Kicsit rásegítettem, de most nincs ahhoz erőm, hogy teljesen begyógyítsam. Inkább tartogatom, hiszen ki tudja, hogy még mikor üt be valami extrém dolog megint. – szólaltam meg komolyan, miközben előrefelé pillantottam és a tükörből figyeltem őt, arcának a rezdüléseit, vagy éppen azt, ahogyan kicsit a tekintete elvándorolt, így inkább sietve folytattam inkább hosszú fürtjeimből a vér kimosását, mert a végén leplezni se fogom tudni, hogy mennyire zavarban vagyok. A kérdésén pár pillanat erejéig meglepődtem. - Az jó lenne, köszönöm. – szólaltam meg végül kicsit habozva, majd ahogyan bőrömhöz ért úgy rezdültem össze akaratlanul is. Nem tehettem róla, ugyanakkor hiába rezdültem össze a múltam miatt, attól még az érintése nagyon is jól esett, hiszen érintésének a nyomán egy jól eső bizsergés indult el, ami végül egész lényemet átjárta és kicsit talán el is játszottam a gondolattal, hogy milyen érzés lehetne érezni az érintését más körülmények között, ami egyszerre tűnt mámorítónak és ijesztőnek is. Mintha ezen érzések ilyen téren kéz a kézben járnának jelenleg és féltem attól, hogy talán örökre így lesz, mert túl nagy bélyeget nyomott rám az, amit Drake tett. - Talán lesz még alkalmad hozzá, ha nem szalasztod el a pillanatot. – pillantottam vissza rá még az ajtóból, mintha ezzel is egy kisebb fajta engedélyt adtam volna arra, hogy hiába rezdültem össze, attól még bízom benne és szeretném újra érezni akár az érintését, akár a perzselő tekintetét, ami egyszerre hozza rám a frászt és hevíti fel a testemet, s olyan érzéseket kelt életre, amiknek a létezéséről szinte mit sem tudtam. Hamarosan pedig ismét teljesen felöltözve voltam, a hajam végét megtöröltem, vagyis azt a részét, amit megmostam. Majd a kinti meleg könnyedén fogja megszárítani, meg annyira nem is volt vizet. A maradék cuccomat a táskámba könnyedén pakoltam vissza, de mintha szinte semmi se került volna vissza, mert annyira üressé vált. - Piromániás? Tényleg? – pillantottam fel rá nevetve, de azt se kerülhette el a figyelmemet, hogy miként ejtette ki azt a szót, mintha az övé lennék, ez pedig szívet melengető dolog volt számomra. Kisebb mosollyal pillantottam rá, majd pedig hamarosan szép lassan egyre több minden borult tűzbe. – Egyébként meg nem vagyok az, de ez áll hozzám legközelebb és a tűz már nem egyszer mentette meg az életemet. – Drake-l szemben is megtette, amikor megszöktem a lányommal. Emlékszem, hogy miként járt újra a mágia, milyen érzés volt újra érezni és milyen hatalmas nagy lángokba csapott fel a tűz köztem és az a szörnyeteg között, hogy utána futni kezdjek és a lányommal együtt eltűnjek előle. Mintha tényleg létezhetett volna az, hogy nem talál ránk. Amikor viszont felfelé vezetett, akkor kicsit meglepődtem, hiszen úgy rémlett ezt elvetettük és inkább a tömegben való kijutást választottuk volna, de még se tettem szóvá, csak követtem, hiszen bíztam benne. - Gondolom igen. – már csöppet se voltam annyira magabiztos, ahogyan abban se biztos, hogy ez tényleg jó ötlet lesz-e, hiszen mintha egy szakadék tátongott volna alattunk és sose jönne el az utca. Kicsit még hátrébb is léptem, de mire úgy igazán megfutamodhattam volna, addigra a karjaiba is kapott, mire sietve bújtam hozzá és fontam a karomat a nyaka köré. - Erre készen lehet állni? – pillantottam fel rá kérdőn, de válasz helyett valószínűleg úgyis csak mosolyt kaptam és a következő pillanatban ugrottunk, mire egy kisebb sikoly elhagyta az ajkaimat, illetve még a szememet is becsuktam közben, mint egy ijedt kismadár. Amikor pedig meg is érkeztünk a megfelelő tetőre, akkor sietve pillantottam körben. – Hmm, tényleg jobb vagy, mint superman. – mosolyodtam el játékosan, majd pedig hamarosan máris a saját lábaimon álltam, majd ismét megfogtam a kezét, miközben kerestem a megfelelő lejárót és hamarosan meg is lett. Sietve indultam el arra, hogy mágia segítségével kinyissam a zárat, hogy utána hamarosan már a lépcsőházban menjünk egyre lejjebb és lejjebb. – Talán előbb a belvárosba kellene menni és beszerezni egy-két dolgot, nem? Ha már úgyis mindenünk oda lett, legalábbis nekem, meg nem ártana egy másik telefon, arról nyugodtabban hívnám fel a lányomat is. – hangom csöppet se volt teljesen nyugodt, hiszen féltem attól, hogy esetleg még így is ki fog minket szúrni, de mielőtt még kiléptünk volna az utcára, azelőtt a vöröslő hajamat betűrtem teljesen a kapucnim alá, és amennyire lehetséges volt az arcomba húztam, hogy még kevésbé tudjon bárki is kiszúrni, majd pedig aprócska kezemet, ha engedte Nick, akkor keze közé csúsztattam, mintha csak egy fajta támaszt, biztonságot adna az érintése, hogy minden rendben lesz és innen sikerül megmenekülnünk anélkül, hogy bármelyikünknek is komolyabb baja esne.
Válasza elgondolkodtató volt, de nem abban amit mondott, hanem bele gondolni abba, hogy most ő gonosz tud lenni. Próbáltam elképzelni az egész dolgot ám azonban nem tudtam, én annyira kedves teremtésnek ismertem meg őt, hogy nem tudnám elképzelni róla gonosz legyen. Bár azt mondják egy embert ki ismerni egy élet sem elég, viszont én már úgy érzem mintha csak mindig ismertem volna őt. Ilyet feltételezni róla nem is lehet, ha egy vámpírral ilyen kedves tudott lenni, akik a leggonoszabb teremtések a természet feletti lények között. Ez azt hiszem sokat elárul arról, hogyan gondolok rá. Válaszára bólintottam egyet egy széles mosollyal, nem volt amit hozzá fűznöm. Arcomon széles mosoly terült el, még hogy gonosz boszorkány cöh.. sosem. Szeretem amikor ilyen játékos hangulatában van, úgy érzem magam mellette mintha csak ismét halandó lennék, olyan érzések kerítenek hatalmába, és ez tetszik nekem. Nem vetem meg azt ami vagyok, sőt most már szeretem is egy részét ám azonban jó ha úgy érezzük nem veszett el minden ami bennünk, volt hanem van egy olyan részünk ami meg maradt olyannak, amilyen volt eredeti alakjában. Vitában még sosem volt része vele, ám a mostanit sem nevezném éppen annak, csak az elvein ütközésének azt hiszem. Bár azért kíváncsi lennék, hogy milyen természet akkor amikor mérges valakire, de azért titkon remélem, hogy nem derül ez ki, inkább ezt a kíváncsiságot majd nem szeretném kielégíteni. Válasza vicces volt, viszont az arca éppen nem ezt sugallta számomra. Nem tudom okos dolog lenne most mondani valamit? Vagy jobb lenne hallgatni? Eléggé sok minden történt így hamar kihúzhatom nála a gyufát, ilyen sok és megrázó dolog kapcsán az emberek igen csak érzékenyek tudnak lenni. Csak bólogatok egy széles mosollyal, mert azért ha mosolygok csak nem fog itt nekem tombolni, dühében. Szavai nagyon kifordítottak voltak, mert én csupán arra gondoltam, hogy ha döntenie kell az én életem és az övé között akkor minden képen az övé mellett döntsön. Mert amikor fejest ugrik a dologba ő is látja annak az esélyét mennyire lehet jól kijönni a dologból, avagy egy öngyilkos küldetés. Viszont felemelem szemöldököm és annyiban hagyom a dolgot. Ha bár az elveimről sosem fogok lemondani, viszont néha meg kell tudni alázkodni is úgy gondolom. Számomra az elveim megnyugvást adnak, mintha csak vissza húznának a valósághoz, nem pedig egy agyatlan és eszetlen vadállat lennék. Hiszen mi is különböztet meg minket a vadállatoktól? Hogy képesek vagyunk gondolkodni és nemet mondani saját magunknak. A reggel új napot jelenet számomra amely új reményeket hozhat magával ez azonban szó szerint volt a mai reggelen, mivel mellettem feküdt az én kis reményem. Kérdésén elmosolyodtam, most lenne egy kis frappáns válaszom ám, ezt jobb lenne saját szavakba önteni, ami kedvesebben hat rá. -Általában a piros színt azt a rózsával azonosítják ám azonban te túl különleges vagy, hogy rózsának lehessen nevezni, ezért pipacs mert olyan kis piros az arcod amikor zavarba jössz- mondtam neki egy kicsit jobban kifejtve a dolgokat. A másik válasz amit magamban tartottam röviden az lett volna, mert a rózsa az már olyan egyszerű és semmi különleges nincs benne. Kíváncsian figyelem az arcát, hogyan fog reagálni a kimondott szavakra. Remélem meglátja benne a bókot amire céloztam. Még mindig olyan nagy bájjal tud hatni rám a csókja akár csak mintha a felhők fölé repítene vele, nem tudnám megunni. -Rendben van, nem fogom elfelejteni- mondtam mosolyogva neki, legszívesebben azt mondtam volna ami a gondolataimban volt, viszont az még túl korai lett volna azt hiszem. Szeretném minden reggel elmondani neki mennyire csodálatos és szép na meg szeretni való, ezt meg tenném minden reggel és meg is fogom ha éppen lehetőségem lesz rá. Viszont ebben a stádiumban igen csak merész dolog volna ilyen dolgokat mondani a másik személynek. Nem szeretném elriasztani magam mellől szóval ezért néha vissza kell fognom magam. Persze szerintem ez idővel változni fog, sok minden ami azt illeti, csak időt kell adni a dolognak. Legszívesebben azt kívánnám ez a pillanat amikor itt vagyunk mind ketten az ágyban az sose érjen véget, csak maradjon ez az idő és tér örökkön-örökké, de sajnos tudom ez nem lehetséges. Tudom, hogy amikor kilépünk erről a helyről akkor már minden meg fog változni, veszélyek ellenségek, és más olyan probléma ami be árnyékolja a mi jövőnket. Nem ellenkezett azzal kapcsolatban amit mondta, elfogadta. Azért már kicsit furcsa lett volna ha már ellenkezni fog, hogy de na még is csináld meg, azért az vicces lett volna, bár a helyzet komolysága azonban nem engedte, meg hogy ezzel viccelődjek. -Köszönöm, hogy megérted a dolgot- mondtam neki, majd leheltem egy puszit a homlokára, ez azért sok jellel bír. A homlokra adott puszi. Lehet, hogy azt hiszi, hogy majd biztosan el fog jönni egy helyzet amikor meg fogom szegni a saját elvem, de ez nem történik meg. Előbb fogom választani a végleges halált, mint azt hogy olyanba mártsam az agyaraim aki nagyon fontos számomra. Bár nem lehet tudni mit hoz még a jövő, viszont az biztos ez sosem fog megtörténni. Nem tudom más vámpírok erről a dologról hogyan vélekednek, viszont én mindig is kilógtam a sorból még halandó ként is. Ahogyan elkezdte a mondatát azért meglepődtem, nem becézgettük nagyon egymást viszont az ő ajkain ki futott „ életem” szó, ha bár lehet az egész csak a vicces fordulat érdekében szolgált, de most valamiért szemet szúrt a dolog. Mosolyogtam a dolgon, majd szóra nyitottam ajkaimat, kezemet felemeltem, amivel éppen láthatta a napfénygyűrűmet. -Igazán akkor szerintem nem kellene kihagynom az alkalmat- mondtam mosolyogva, majd a két ujjam rá tettem a napfénygyűrűmre majd felé néztem- akkor ez megfelelne?- mondtam mosolyogva felé, persze elég veszélyes dolog lenne azt most a jelenlegi helyzetben levenni, mivel az ágyra néző ablak nyitva, persze csak buktatva de akkor is elég egy kisebb szellő, ami arrébb löki a sötétítőt és volt Nich és nincsen Nich. Néztem az arcára nagy komolysággal, mintha csak élet halál múlna a dolgot. Kíváncsian figyelem arcának rezzenéseit, tekintetét, mindent ami elárulhat róla egy olyan dolgot amit eddig még nem tudtam. Én igazából sosem gondoltam a házasság dologra, valamiért nem vonzott annyira a dolog, talán mert nem találtam a megfelelő nőt erre a célra? Fogalmam sincsen, ez mindig a nők álma volt a férfiak álma sokkal inkább másabb mint egy gyűrű meg a nagy harang. De azért családot azt mindig is szerettem volna, de ez már nem adódhatott meg nekem eddig. A történet után igen csak ironikus dolog lett volna ha most a szájába erőszakolom a vérem, de ez meg sem fordult a fejében, persze nagyon fájt volna ha esetleg elveszítem de ő már nagy kislány és okosan tud dönteni. Nem szegülnék az akarata ellen, főleg ha leginkább az őt érinti, számomra az ilyen szent dolog. Persze a végét próbálta át formálni egy kis humorral ám azonban ez most nem hatott, nem csalt mosolyt az arcomra. Túlságosan is aggódtam miatta, hogy most mosolyogni tudjak ezen. Viszont nem hinném erre menne ki a dolog, mi érdeke lenne Drake számára, hogy Venus vámpírrá váljon? -Tudod te is, hogy ez nem igaz előtte még innod kell a vérből, de rendben van.. nem erőltetem a dolgot, viszont ha már nem tudod kezelni a dolgot, ígérd meg nekem, hogy szólni fogsz, rendben?- kérdeztem tőle, a csócsálás dologra nem igazán reagáltam semmit sem, túlságosan is komoly és súlyos volt a helyzet ahhoz, hogy most viccelődni tudnék. Szerintem ha valaki vámpír vérrel a testében hal meg akkor sem mindig az a végső kifejlett, a kis időt amit a halál után kap azt még fel is tudja használni, elbúcsúzni a szeretteitől, amolyan „fekete vigaszként”. Bár erre még gondolni sem szeretnék, mert tudom az mit jelentene számára. Remegett a félelemtől, nem is csoda viszont leginkább ez a remegés nem hiszem attól volt, hogy ennyire megijesztette a támadás, hanem inkább azért mert az a fickó a gyerekét fenyegeti. Ez minden anyát kétségbe ejtene. Nem tudom én magam sem mi a pontos igazság viszont azt tudom, ha sikerült volna neki elkapnia Venus lányát akkor már megjelent volna vele, szóval akkor most még nem sikerült eljutni oda, vagy éppen azt sem tudja hol van. Magam sem tudom mit mondjak neki, mire biztassak csak a saját véleményem tudom el mondani neki, nem tanácsolhatok sajnos semmit se. Megfogtam a véres kezét, ami az ölében pihent az enyém is az volt, hiszen most téptem ki valakinek a szívét. -Ne félj megoldjuk- mondtam neki nyugtatás képen majd folytattam- ha tudná hol van akkor már elkapta volna, és ismerve Drake egoista énjét már meg is jelent volna itt vele, hogy valami ravasz alkut erőszakoljon ki, de ez csak a saját véleményem ahogyan én látom a dolgokat, szerintem jelenleg még biztonságban van- mondtam neki el részletesen az állás pontomat ebben a dologban. Persze én nem tudom át érezni azt amit ő érez jelen pillanatban, nem is próbálom meg mert az anyai érzést az igen csak nehéz lenne, még ha nagy empátiával is rendelkezem. Bár nem értek annyira a boszorkány lekövető bűbájokhoz szóval sokat nem tudok tenni a dologhoz, ebben ő a szaki. -Rendben, viszont ahogyan elnézem ez csak úgy érhet véget ha szembe szálunk vele...- mondtam neki arcomon volt egy kis düh, nem csak Venus miatt hanem kis részt magam miatt is. A düh és az éhség győzedelmeskedett megmutattam egy olyan arcom Venus számára amit nem szerettem volna, gyorsan rohantam a csomagért amit a húgom küldött, ez már egy jó pont számára amiért ezt meg tette értem. Nagyon jól volt végre vér ízét érezni a számban, éppen a legjobb pillanatban persze attól még amúgy sem ugrottam volna neki Venusnak, amiért elő jött a sötét arcom. Válaszára egy mosolyt küldtem felé, ha bár még bennem még mindig dúlt a düh vihara de azért próbálok megnyugodni, nem bántam meg amiért kitéptem a fickó szívét, megtenném újra gondolkodás és bűntudat nélkül. Ilyen alakokkal kapcsolatban nem tudok bűntudatot, lehet ezzel öntérvényű vagyok de ki mit érdemel azt kap, lehet, hogy egy bábu de attól még nem menti fel a felelőssége alól. Valóban nem lenne rossz ötlet ha nem vérezne annyira, mert igen hamar ki szagoljuk a vér szagot, akkor Drake is ki tudja, és akkor már az egész olyan volna mint a morzsa az erdei úton. -Bizony ám és ilyen fincsi illatnak nem sokan tudnak ellenállni- mondtam neki mosolyogva még én magam sem tudnék ha egy ismeretlen személyről lenne szó. Akkor bizonyára régen rá vettem volna magam. Még az hiányozna, hogy más vámpírok is a nyomunkba erednének, na az már csak hab lenne a tortán azt hiszem. Bár eddig is azt hittük most már rosszabb nem jöhet erre ne állított ez a szívtelen fickó. A nagy sietségbe az ajkam szélén maradt egy kis vér, amit Venus egy gyengéd mozdulattal le is törült. Szavain elmosolyodom, hát lehet, hogy nem áll jól nekem, viszont tetszik nekem, csak rá kell nézni Venusra a szép haja mindent elárul arról, hogy mennyire be jönnek számomra a vörös hajú nők, de azért ez alapján sosem döntöttem. -Az lehetséges- vontam egy mosolyt a szám szélén majd folytattam- mondanám neked annál inkább ha most nem lennél csupa vér- mondtam neki hangom egy kissé elhalkult a mondat végén, nem tetszett a helyzet, hogy itt vérzik és nem tudok tenni semmit sem, hogy ezt megszüntessem és elfojtsam. Majd a mondatom után szinte rögtön fel is állt és ment a fürdő szoba felé, tekintetemmel követtem amíg ledobta magáról a felsőjét, aztán majd elvontam a tekintetem. Bár szerettem volna végig nézni az egészet ám azonban nem a legmegfelelőbb helyzet arra, hogy most őt bámuljam. Komolyan kell venni a jelenlegi helyzetet, a tőrt amit Venustól kaptam még mindig a zsebemben van, érdemes lett volna használni most is hadd lássuk mit tud, de ez abban a pillanatban meg sem fordult csak ösztönből cselekedtem. Kezem még mindig véres, szóval ha majd Venus ki jön a fürdőből akkor nekem is kezet kell mosnom, ha bár az én vérem sehol sincsen, ez más vére de azért nem hiszem így kellene járkálnom az utcán. Hangjára leszek figyelmes, el is veszem amit mondott azt a kék izét, ami a táskájában volt. Persze nem fogom eltakarni a szemem, nem vagyunk már gyerekek. -Viszem is- mondtam neki, majd beléptem a szobába azért előre jeleztem ha szeretne fel kapni valamit akkor legyen ideje, bár lehet már ideje sem lenne rá. Oda léptem a hátába, a testünk között alig volt öt centi, mivel elég kicsit volt a fürdő szoba, ahol éppen mosta a haját, így hátulról elő nyúlva tettem le a kért cuccot. -El állt már a vérzés?- kérdeztem tőle, az ajkaim közel voltak a sebhez még éppen most alvad ha jól látom, könnyedén ellen tudok állni a csábításnak most ettem, meg azért kétszáz évesen azért az ember megtanulja uralni az ehhez hasonló dolgokat. Megköszönte, hogy ide hoztam neki, ekkor bólintottam egyet, amolyan szívesen képen. -A hátadon is van segítsek akár lemosni?- kérdeztem tőle az arcomon egy vigyorral, mert a vér nem csak a mellkasa fele folyt hanem, a háta fele is, ott meg elég nehéz úgy letakarítani, hogy egy csöpp se maradjon ott. Nem akarom ki használni a helyzetet, mert jelenleg rémült és sebezhető viszont, azt hiszem ezzel még semmi olyat nem tettem volna ami rossz lett volna. Kérdésére kapom fel a fejem, hát nem igazán tudom mit mondjak erre, persze hogy kívánom a vért azt mindig, csak most sokkal inkább kezelhető a dolog, mint éhesen. -Persze hogy igen, ha bár alvadt a vér ám azonban belül még hallom ahogy ver a szíved és lükteti az friss meleg vért- mondtam el neki pontosan mit is hallok amikor a vérre gondolok, a dobogás ami szinte már a fülemben dobog. Régebben amikor még fiatal vámpír voltam és halandó közelében voltam, azt hittem sosem tudom már megszokni ezt a dolgot, ám ez nem volt igaz most már nem zavar annyira a dolog, viszont éhesen ez a dobogás egyre hangosabb és mélyebbre hatol. Hát remélem nem fog zavarba jönni amiért ilyen kis lenge öltözetbe látom, amikor hátulról jöttem be akkor egy kicsit bele bámultam a gyönyörbe ami elém tárult, szavaira mosolyogtam egyet. -Kár pedig ezt a látványt elég sokáig el tudtam volna még nézni- mondtam neki majd mielőtt kiment volna fürdő szobából és nem ellenkezik akkor óvatosan magamhoz húzom mint ahogyan a táncparketten szokás. Óvatos vagyok vigyázok arra, még véletlenül se érjek hozzá a sebéhez, mélyen a szemébe néztem majd megcsókoltam. Nem azért mert most várok valamit, és a szavaim sem azért voltak mert most engem az érdekel pucéran lássam őt, csak próbáltam a hangulatot ismét rózsaszínné. Majd a csók után elengedtem hadd mehessen öltözni, hiszen még sok dolgunk volt, viszont az érzés amikor hozzám ért a teste hát mit ne mondjak eléggé felperzselte a fantáziámat. El jön az a pillanat is mondogattam magamnak, majd ahogyan távozott a fürdőből én is megmostam a kezem, amire már lassan rá is száradt a vér. Majd amikor végeztem Venus már teljesen fel volt öltözve, még szerencse hozott magával ruhát, elég sokszor kellett öltözködnie reggel és az elmúlt napban. Azt hiszem a mostani az utolsó kivéve ha az a hátizsák nem egy feneketlen fekete lyuk. Kérdésén felkapom a fejem, sejtettem hogy tűzet szereti nagyin, de remélem azért nem szeret otthon is ennyit gyújtogatni, mosolyogtam a gondolaton. El vettem mindent amire szükségem volt, majd az ajtóhoz léptem. -Mutasd mit tudsz kis piromániásom- mondtam neki mosolyogva, persze csak vicceltem fel sem merült bennem, valóban ilyen gondja lenne. Szerintem akkor sok boszorkányt meg lehetne vádolni ezzel. Ahogyan felgyulladt az egész, a riasztó elkezdett hangosan szólni szerencsére még a vízcsapok nem gyúltak ki nem lett volna jó ha ismét elázunk. Azt hiszem még nem érte a füst az érzékelő azon részét ami a víz csapot irányítja, vagy hogyan is helyezkedik el a rendszer. Megfogta a kezem, mások mind lefele futottak a lépcsőn mi azonban nem. Mi felfele mentünk a tetőre, ahol remélhetőleg el tudunk menekülni egy biztonságosabb helyre és felkészülni Drake ellen. Mikor felértem a tetőre, ott nem volt senki sem a riasztó még mindig hangosan tombol bent az épületben. -Nos akkor itt ugrunk igaz?- kérdeztem tőle, ekkor felkaptam őt a karjaiba, persze kétségem nem volt afelől, ne lenne képes átugrani azt a távot ám azonban az ő állapotában nem kellene ugrálnia. Egy kis ugrástól felrepedne a sebe és az nem hiányzik, hogy a levegőben a vér szaga terjengjen. -Készen állsz?
- Ohhh, ebben biztos vagy? Ki tudja, lehet addigra már csak gonosz boszorkány leszek, a szívem pedig feketeségbe borul. – csöppet se gondoltam komolyan, de azt is tudtam, hogy nem képtelenség, hiszen mégis miért lenne az? Elég csak egy erősebb boszorkány, mágus, vagy éppen vámpír és sok mindenre rávehetnek. Én pedig ezt nem akartam hagyni, nem akartam gyilkossá válni, se nem akarok többé a szabad akaratom nélkül élni. Azt már megtapasztaltam egyszer, hogy milyen érzés, többé nem akarom, akkor már inkább a halál, mint esetleg megint valakinek a „szolgálja” legyek és olyat kelljen tennem, amit nagyon nem akarok. De most erről szó se volt, én pedig nem akartam igazán elveszni ilyesmi gondolatok között, mert még ha maga az ördög is várt ránk odakint valahol a városban, attól még nem kellene hagyni azt se, hogy teljesen ellopja a jókedvűnket és csak félelmet csempésszen be minden más érzés helyére a lelkünkbe. Amikor meghallom a példáját, akkor eléggé felhorkanok, hogy a nem tetszésemet kifejezzem, mert tényleg nem örültem annak, amit hallottam és ez eléggé kisarkított példa volt, mert a kettő nem ugyanaz volt. A pillantásomból pedig érezhette, hogy nem győzött meg és nem értek vele egyet; bármennyire is nehéz volt még se mondtam már semmit se rá. Inkább elharaptam a nyelvemet, mert szerintem ha órákig beszélgetnénk erről, akkor se kerülne közelebb a véleményünk ezzel kapcsolatban. Egyébként is tök felesleges erről beszélni, mert úgyis éles helyzetben válik el, hogy mi fog majd történni. Utána meg ráérünk egymás fejét leszedni, vagy éppen durcás kisgyerek üzemmódba kapcsolni. - Persze, majd ha szorul a torkod körül a húrok, akkor majd elordítom magam „Nicholas, ugye megengeded, hogy megmentsem a formás hátsó feled?” – pillantottam rá úgy, mint aki nem hiszi el, hogy ehhez tényleg engedélyt kellene kérnem, majd még sietve hozzátettem. – Mi? Mit nyöszörögsz? Nem hallom! – persze még hozzá még kicsit színészkedtem is, hogy még élethűbb legyen az egész, de hát ezt ő se várhatja el, hogy ez a párbeszéd egy neccesebb helyzetben elhangozzon. Majd még kicsit homlokon is böktem, mint aki így akarna egy kis józanságot ezzel kapcsolatban becsempészni a fejébe, hiszen nem fogok én engedélyeket kéregetni, miközben az életünk a tét. Még a végén mire megkérdezem és válasz kapok, addigra feldobta a talpát. Igen, kicsit felhúzott ez a gondolkodásmód és ez valószínűleg ki is ült az arcomra, de végül egy eléggé mélyről jövő sóhaj szökött ki ajkaim között, mintha azzal akarnám kifejezni, hogy ezt a témát is elengedtem és bármit is mond, vagy nem mond, én tuti már nem fogok megszólni. Még akkor is, ha az előadásmódom eléggé viccesre sikeresedett, pedig nem annak szántam, mert amit mondott másképpen nem igazán lehetett érteni. Reggel pedig egészen kellemesen köszöntött ránk, még akkor is, ha mind a ketten tudtuk azt, hogy idővel szembe kell néznünk azzal a veszéllyel, ami tegnap este még a nyakunkba szakadt. Legszívesebben ki se keltem volna egész nap az ágyból. Fáradtnak voltam, de nem csak testileg a hosszú utazás miatt, hanem lelkileg is és az erőm se volt éppen teljesen a tetőfokon a tegnapiak után. Szükségem lett volna egy kisebb pihenőre, de most még se volt lehetőség rá, de azért is hálás lehetek az életnek, hogy mosollyal az arcomon ébredtem és még a vihar ellenére is képesek voltunk viccelődni. Fogalmam sem volt arról, hogy esetleg milyen csatákat vívott, vagy mennyire nehéz volt esetleg megállnia azt, hogy egy csóknál többet ne tegyen este, de én örültem, hogy nem tett semmit se. Fogalmam sincs, hogy miként fog eljönni az a pillanat, amikor úgy érzem, hogy készen állok, de talán sose fogom ezt érezni, hanem majd ő teszi meg a lépést és azzal váltja ki majd azon érzéseket. Nem tudom, és nem is akartam ilyeneken agyalni, mert semmit se állt szándékomban elkapkodni. Még akkor se, ha szinte tapintható volt a köztünk lévő harmónia, és a szép lassan kibontakozó érzések, mint egy virág, amely éppen most kezd el bimbózni, hogy utána kibontsa szirmait. - Hmm, miért pont pipacs színe? – pillantottam rá kérdőn, miközben nem kerülte el a figyelmemet, ahogyan egyre közelebb jött. Kíváncsian vártam arra, hogy mire készül, de amikor ajkai ajkaimra leltek, akkor nem telt bele sok időbe, hogy viszonzásra leljen a csókja. Szenvedély és a bennünk kibontakozni kezdő érzések pedig könnyedén ragadtak be minket, miközben kicsit közelebb húztam magamhoz és tarkója vonalán simítottam végig lassan, amikor pedig vége szakadt a csóknak, akkor homlokunk rövid időre még összeért. Szemeimet lassan nyitottam ki és boldogságtól sugárzó arccal pillantottam fel rá. Nem értettem, hogy miként volt képes ilyen érzéseket kiváltani belőlem ilyen rövid idő alatt, de még se akartam, hogy ennek vége szakadjon valaha. Akár önzőség ez, akár nem. - Lehet, hogy nem eléggé és nem árt, ha még emlékeztetsz rá. – feleltem kissé pimaszul, majd egy rövidke puszit nyomtam az ajkaira; utána pedig egyre szélesebb mosollyal pillantottam rá. Tényleg nem értettem, hogy miként lehetséges ez, hogy miként volt képes elérni azt, hogy vámpír létére megbízzak benne, közel engedjem magamhoz. Féltem e tőle? Egy kis részem igen, de a szívem nagyobbik fele már az övé, ami veszélyes volt, de még se érdekelt. Hittem abban, hogy ő nem fogja összetörni, hanem inkább vigyázni fog rá. Legalábbis az eddigiek alapján nem volt okom mást gondolni. - Rendben van. – nem is firtattam tovább az evéses dolgot. Nem fogom erőltetni, hogy belőlem egyen, csak abban reménykedtem, ha nagyon pocsék helyzetbe kerülnénk és neki vérre lenne szüksége, akkor képes lesz felrúgni ezt a szabályt is, hiszen néha vannak olyan helyzetek, amikor nem árt áthágni a saját szabályainkat is. Én is tettem már meg, de az életben maradási ösztönei mindenkinek elég nagyok. Viszont ezeket a gondolatokat is sietve űztem ki elmémből, mert nem akartam arra gondolni, hogy ennyire sikerülne Drake-nek esetleg ártani nekünk. A gyűrűs dolgot csöppet se gondoltam komolyan, de kíváncsian vártam a válaszát, hogy mégis mit fog erre mondani, hiszen a mosolya elárulta azt, hogy nem fog elmenni emellett se szó nélkül. Az pedig tetszett nagyon is, hogy képes venni a poént. Sőt, még sokszor vissza is vágni hasonlóan humorosan. – Tudod életem, erre mondják, hogy nem a kifogások kellenek. Szerintem, ha annyira akartad volna, akkor találtál volna megfelelőt, de ne feledd, ha valamit elszalasztasz egyszer, arra nem biztos, hogy még egyszer lehetőséged lesz. – kacsintottam rá játékosan, miután sikerült a kuncogásomat abbahagyni. Gyerekként ábrándoztam arról, hogy férjhez megyek egyszer, de aztán ez az álmom is egyre távolabb került, míg a múlt egyes eseményei teljesen el nem tüntették, vagyis túl mélyre temettem el. Őszintén meg se fordult a fejemben az elmúlt évek, évtizedek alatt ilyen, erre most meg ezzel kapcsolatban viccelődünk… Olyan volt, mint egy hihetetlen mese, amibe csöppentem volna és féltem attól, hogy ennek a mesének nem boldog vége lesz, mert ez nem könyvben történik meg, hanem a valóságban, a rideg és sokszor kegyetlen valóságban… Utána pedig a boldog pillanatok el is illantak, ahogyan a reggeli köd is eltűnik, ahogyan a nap egyre inkább felkel. Minden annyira gyorsan történt, megharapott, falnak csattant a friss vámpír, majd csontok törtek, aztán már itt volt Nicholas is, hogy elkapja azt, aki nekem támadott. Egy részem sajnálta azt, hogy az élete máris véget ért, hiszen nem ő tehetett róla, mert ezért kellett megszületnie és most mégis meghal. Láttam azt, ahogyan a szíve Nick ujjainak a fogságában, tenyerében marad, mire inkább sietve rántottam el a függönyt, mintha azzal semmissé tudnám tenni, pedig nem. A hátam a falnak dőlt az ablak előtt és próbáltam lehiggadni. Szinte még mindig éreztem az éget hús szagát, hallottam a sikolyát a fülemben, mintha még mindig attól zengene a szoba, de leginkább a lányommal kapcsolatos megjegyzését nem tudtam feledni. Ennek köszönhetően pedig a félelem tért vissza bármilyen más érzés helyett a lelkembe, a szívembe. Amikor felém nyújtja a kezét, akkor sietve lököm el ajkaimtól és megrázom a fejemet. Nem, erre nem fog rávenni, azt pedig nagyon reméltem, hogy nem fogja kényszerre ajkaimhoz nyomni, mert szerintem ott kevernék le neki első körben egy hatalmasat, amiért megtette. Pont ő kérte, hogy tartsam majd tiszteletben azt, hogy ő mit szeretne, akkor most ő is megteheti. Egyébként se lehet túl mély a seb, hiszen még nem ájultam be. - Ezt felejts el Nick! Nem fogok inni belőle. Mi van, ha erre ment ki az egész? Elég egyetlen rossz lépés, egy nyak törés, vagy csak szimplán bármi, ami megöl és máris egy időzített bomba leszek. Azt pedig egyikünk se akarja és ha korábban nem is mondtam, de ha vámpírrá változom miattad, te leszel az első, akit megcsócsálok majd. – persze az utolsó dolgot nem komolyan mondtam, azt már inkább csak feszültségoldásnak szántam. Azt pedig csak remélni tudtam, hogy megérti az ellenkezésem okát, a végén lévő fanyar humort meg nem fogja a szívére venni. Bár nem kizárt, hogy neki is esnék, de nem azért, mert akarnék, hanem azért, mert vér csábítana és csak ő lenne elsődlegesen a közelben. Még a gondolattól is kiráz a hideg. Ilyen nem fog történni. Ismét csak megráztam a fejemet nemlegesen, mert továbbra se fogok inni és örültem annak, ha legalább az ő csomagjába nem keveredett semmi olyan se, aminek nem kellene. Végül lassan lepillantottam a véres kezemre, ami az ölemben pihent. A kezem kicsit remegett a félelemtől, a dühtől és az idegességtől, ami egyszerre járt át. Nem értettem, hogy miként is keveredhettünk ilyen helyzetbe ismét. - Nem, azt is lenyomozhatja a hívást, s mi van akkor, ha ez nem blöff, hanem ez az igazság? – pillantottam fel Nickre komolyan és félve, hiszen mind a kettőnknek igaza lehetett, hiszen ismertem annyira Drake-t, hogy a tegnapi telefonálásomnak meg lett a következménye, de azt is tudtam, hogy Nicholasnak is igaza volt. Egyikünk se tudhatta, hogy melyik vált valóra, melyik a rémálom az, ami itt ül jelenleg a vállunkon. – Utazni semmiképpen se utazhatnak, úgy túl jó célpontok lennének és lekövethetőek még inkább. Kamerák, név és stb. Amint biztonságos helyre mentünk, újra tárgyaljuk ezt! – motyogtam az orrom alatt, miközben ő elkezdett kutatni a csomagja között. Láttam azt, hogy arca miként változott el előtte, a szeme miként változott korom feketévé és egy pillanatra majdnem kezem arcára siklott, mintha csak arcán kirajzolódó mintát akartam volna felfedezni, de inkább még se tettem, hiszen tiszta vér volt és miattam mutatta meg a benne lakozó szörnyet, azt az arcát. Egy pillanatra elfordítottam a fejem és ismét a kezemet figyeltem, miközben ő evett. Gondoltam inkább enne egyedül, mint nézőközönséggel. - Nem rossz ötlet, de egy vámpíroktól hemzsegő városban nem mászkálnék, így ha nem gond. – mondtam neki kedvesen, majd pedig óvatosan letöröltem az ajka szélén maradt vért az ujjammal. Nekem már úgyis mindegy volt ilyen téren. – A vörös nem a te színed. – mosolyodtam el haloványan, majd a fürdő felé vettem az irányt. Közben pedig a földre hullott először a felsőm, majd menet közben kibújtam a nadrágomból. Direkt nem érdekelt most, hogy mennyire hagyom szét, hiszen azokból életre kelni majd a tűz, hiszen nem fogok egyetlen egy vércseppemet se a szobában hagyni, hogy bármilyen varázslathoz felhasználhassa. Végül fehérneműben megálltam a csap előtt. A hajamat lazán felfogtam egy kontyba a fejtetőn, hogy utána először a kezemről mossam le a vért, utána pedig a nyakamról és mellkasomról. Ha közben Nick az ajtóból figyelt volna, akkor normál hangerővel, ha kicsit távolabb lett volna, akkor kicsit hangosabban – bár minek is, hiszen vámpír és a hallása túl jó -, megszólaltam. – A táskámban van egy kis túlélő szett. Kék kis neszesszeresben van. – próbáltam segíteni neki, miközben egyre több vér került a csapba, miközben a víz megállás nélkül folyt. Ha megtalálta és idehozta, akkor sietve nyitottam ki, hogy keressek benne ragtapaszt. Óvatosan megtöröltem előtte a vizet, majd leragasztottam. – Kész is és köszönöm. – pillantottam fel ár mosolyogva, majd pedig kitakarítottam a csapot. Sietve pillantottam körbe, miközben a vér is egyre jobban megalvadt. Elállítani nem lett volna erőm, hogy beforrjon a seb, de ahhoz még volt, hogy gyorsabban alvadjon meg és többé ne folyjon olyan serényen, mint pár perce. – Elméletileg már téged se csábít annyira, vagy még igen? – az alvadt vér annyira nem volt a vámpíroknak se vonzó, mint egy friss sérülésből származó. Legalábbis legjobb tudásom szerint, majd ha megerősített benne, akkor sietve kapcsolatban, hogy itt lenne az ideje felöltöznöm. – Bocsánat, máris magamra kapok valamit. – mondtam sietve és elindultam a nappaliba a cuccaimhoz, ha nem akadályozott meg benne, majd máris a tegnap kimosott farmerbe bújtam bele, egy egyszerű pólóba és arra egy pulcsit húztam még rá. Kötött volt és a fogadott nagynénémre emlékeztetett. Sietve pakoltam vissza mindent a táskámba, majd kiengedtem ismét a hajamat, a kapucnit a fejemre húztam és körbe néztem a földön heverő véres ruhadarabokra. – Nos, készen állsz egy kis tűzre? – kérdeztem tőle, mire a függöny lángra kapott, majd a vércseppek nyomán a szőnyeg, egészen a pólómig, majd a nadrágomon át és így terjedt szép lassan tova az egész lakásba. – Azt hiszem ideje menekülni. – feleltem neki sietve, miközben megfogtam a kezét. Így legalább biztos, hogy nem fogunk elszakadni egymástól, meg így számomra is könnyebb lesz a menés, hiszen nem voltam teljesen jól, de reménykedtem abban, hogy több meglepetés már nem fog várni a hotelben vagy éppen azon túl, amint elhagytuk ezt a helyet.
Viccesen lökött egyet rajtam, szerencsére értette a dolgot és nem sértődött meg a dolgon, ha bár tudom egy nő korával viccelődni igen csak veszélyes dolog. Bár azonban szerencsére Venus értette mire megy ki a dolog, hát igen őt nem lehet besorolni a sorba a többi mellé ő teljesen különleges. Válaszára elmosolyodtam, nocsak szóval béka lennék, kis ravasz ám remélem nem gondolta komolyan a dolgot, viszont ha már előttem áll egy ilyen szép kis hercegnő, akkor azt hiszem sokáig nem tartana az az átok. -Szóval képes lennél rá?- kérdeztem tőle egy kis vigyorral- hát nem is kell érkezzen, az már itt áll előttem, a gonosz boszi egyben a szépséges hercegnő is fog lenni-mondtam mosolyogva neki a dolgot. Hát igen mindkettő igaz rá, akkor ő most hová is tartozna a mesék karakterei közül? Hercegnő vagy Boszorkány? Hmm a szépséges boszorkány azt hiszem. Viszont azt hiszem túlságosan is korán kezdtem bele az ilyen poénokba, viszont jól reagált rá és ez tetszik nekem. Mosolyogva gondolok arra, hogy talán meg is érné tíz percig békának lenni ha most egy csókot kapnék érte, annyi szenvedés még elviselhető lenne utána meg jönne a jól megérdemelt jutalom. Nem értem azt, hogy az emberek miért akarják azt tenni ami ellen ellenkezünk? Mert hiába nyilvánítom ki az akaratom ő úgy is másképpen mondja a dolgot, nem szeretnék vitába kelni vele, viszont vannak dolgok amiket velem kapcsolatban meg kell tudnia érteni. -Most mondok rá egy példát- mondtam neki, miközben tartottam egy kis szünetet, hogy a figyelme még inkább rám terelődjön, majd folytattam- nos ha kapnál egy olyan betegséget ami halálos és akaratod ellenére én vámpírrá változtatnálak akkor azt elfogadnád?- kérdeztem tőle, komoly arckifejezés volt az arcomon, persze nem ilyen komoly a helyzet viszont a lényeg egy és ugyan az. Néha tiszteletben kell tartanunk, azt az akaratot amit a másik képvisel vagy elvet, még akkor is ha az éppen nem a legjobb számára, az ő élete ő kell dönteni felőle nem más. Persze nem haragszom rá azért amit mondott, mert ez is mutatja menyire kedvel engem és meg akar óvni engem. Viszont nem veheti a vállára a világ összes terhét, neki ott van a gyereke aki miatt aggódnia kell, szerintem ez bőven elég miattam is ne fájjon a feje. -Ezt nem is várom el, nincsen halál vágyam még szép hogy elvárom mindent megtegyél- mosolyogtam el a dolgon majd folytattam is- de viszont semmi olyat, amibe én nem egyeznék bele- mondtam neki. Remélem most már megértette a lényeget azt amit mondani szerettem volna neki, én nem azt mondom ne harcoljon értem, csak ha már a kettőnk élete közül kell választani akkor az övét válassza. Tudom vannak dolgok amiket nehéz lenne megtenni viszont a fontossági sorrendet főleg neki fent kell tartania, mert egy olyan személy akit megismert nem lehet fontosabb mint a saját lánya. Én egyedül voltam egész életemben, a húgomat leszámítva értem nem lenne olyan nagy kár, mint az ő életéért, akinek még sok dolga van a jövőben. Hát igen nem is vártam volna, hogy ne tudja ki magyarázni magát, de ha már tűzriadó van akkor ki tudja a nagy rohangálás közben valaki megsérül, vagy éppen valakinek a nagy ijedségtől meg áll a szíve. Szóval övében is ott van a veszély ha azt nézzük, viszont nem akarok olyan szőrszál hasogatónak tűnni, szóval ezeket inkább nem említeném meg neki. Figyelemmel hallgattam végig szavait, majd bólintottam egyet rá, egyet értettem vele talán jobb is ha nem az én módszereimet használjuk viszont Drake melyikre számítana leginkább? Az én megoldásomra vagy éppen a Venus-éra, hát ez érdekes kérdés ezt az oldalamat nem nagyon ismeri, mert ő már részben akkor ismert meg engem amikor az énem ki volt kapcsolva, szóval fogalma sem lehet arról ez az oldal ami éppen címlapon van. Figyelemmel hallgatta végig ahogyan meséltem neki nem reagált semmit sem, lehet azért mert szóhoz sem jutott, viszont bólintása már sokkal inkább többet mondó volt. Hát igen régi idők voltak azok amiket már jobb feledni, mert már elmúltak ha bár sok időnek kell még nekem, hogy mind ezeket meg tudjam bocsájtani saját magamnak, de a remény az itt van. A nagy csöndet ami egy kis időre telepedett a szobára Venus angyali hangja töri meg, mosolyogva fogadom azt amit mondott, nagyon jól ki tudunk jönni egymással, ez nálam nagy ritkaságnak számít. Nem mondanám éppen, hogy kibírhatatlannak tartom magam, viszont van egy furcsa jellemem amit nem sokan képesek elviselni, viszont ahogyan nézem Venus ezzel nem küszködik. Nem hinném, hogy képes lenne ennyire jó szerepet játszani ebben a történetben, sőt meg sem fordult a fejemben ilyesmi, olyan őszinte lány el sem tudnék képzelni ilyesmit róla. Amikor elmesélte az elején az egészet nekem, akkor őszintén szólva azt gondoltam, hogy most nem vágyik olyan érzelmekre, mint amilyenekben én reménykedtem. Ha bár elképzelni sem tudtam akkor meg most sem mi játszódik le egy nőben, viszont annyi már biztos hogy kezdi némi részben túl tenni magát ezen a sok szörnyűségen. Nem lehetett könnyű neki az hogy megcsókoljon egy férfit, azok után ami vele történt. De leplezni sem tudtam volna azt mennyire örültem neki, mert az arcomon olyan széles mosoly volt ami szinte már fülig ért. Sikerült teljesen be aranyoznia a reggelemet, egy ilyen szép nő látványa akivel mellesleg egy ágyban aludtak kinek ne aranyozta volna be? Enyémet biztosan, nézésemre már meg is érkezett a válasza, viszont erre már számítottam sikerült azért már egy kissé ki ismernem őt annyira, hogy tudjam nem állná meg az ilyesmit egy hozzá szólás nélkül. -Ne félj nem fognak, akkor később hogyan tudnálak megtekinteni?- mondtam flörtölősen neki, remélem nem viszem az egészet túlzásba. Próbálom minél inkább vissza fogni magam, hiszen nem akarok túl gyorsan haladni, persze miatta nem lehet könnyű neki ez az egész, na meg itt van ez a Drake gond is a nyakunkon akivel mindig annyi baj van. Reméljük gyorsan el tudjuk intézni ezt a problémát és hamar túl tudunk lendülni ezen a kis akadályán, bár titkon azért sejtem nem lesz olyan könnyű ez az egész, mint ahogyan én azt magamban elképzeltem. Meg kell küzdenünk alaposan azért, hogy békén hagyjon minket. Viszont tekintetem azért le vettem róla, legalábbis nem néztem olyan nagyon feltűnően nem akartam őt zavarba hozni, bár a tegnapi csók után nem hiszem a tekintetemtől zavarba jönne. Szerettem volna a mai reggelt is azzal kezdeni ám azonban még ez az egész nem tudom hogyan kezeljem. Rég voltam ehhez hasonló helyzetben, az is lehet kijöttem az efféle gyakorlatból, mosolyogtam el a dolgon. Amikor mellém feküdt az jó volt, nem volt távolság tartó ez tetszett nekem, még inkább azért mert a közeledése bizonyítja, hogy ő is éppen annyira akarja a dolgot, mint ahogyan én de az is lehet tévedek. Szerintem erről még nem igazán beszélgettünk, viszont azt hiszem nem most lenne a megfelelő alkalom rá. Vagy még is? Mivel ki tudja túl éljük a mai napot vagy sem? Ilyenkor nem kellene ki öntenünk érzelmeinket egymásnak ha netalán később nem lenne rá alkalmunk? Gondolataimat szavai zavarták meg, és csalták is a mosolyt az arcomra, nem is kell mondanom semmit teljesen a fejembe lát. Viszont talán most lenne amivel meg tudnám lepni őt, egy olyan dolog amire talán most nem számít. -Ez nem hízelgés ez az igazság szépségem- tettem hozzá majd folytattam- szóval a pipacs színe az érdekesen hangzik- mondtam neki, majd egy kicsit közelebb mentem hozzá tekintetünk találkozott homlokunk össze ért, selymes ajkait éreztem az enyémeken, majd csókban forrtunk össze, már ha nem hajolt el idő előtt. Most viszont a csók sokkal hosszabb volt, most már még is több ereje van. Majd mikor ajkaink elváltak egymástól, kinyitottam a szemem, fejem nem vettem el az övétől orrunk hegye talán még mindig egymást érintették, mélyen a szemébe néztem. -Csodálatos vagy tudod?- mondtam neki, persze ezt nem azért mondtam, mert annyira zavarba szerettem volna hozni őt, hanem azért mert ezek őszinte szavak voltak nem tudtam mit mondhatnék rá amivel ki tudnám fejezni a most felgyülemlett érzelmeket, amit a csók jelent számomra. Milyen érdekes a helyzet, el tudtam mesélni a vérfagyasztó történetet neki, és amikor az érzelmeimet kellene kifejeznem szóban akkor nem tudom, hogyan tegyem meg azokat. Ezzel csak én vagyok így? Bár szerintem ez a legtöbb férfinak a legnagyobb gondja hiába vagyok már lassan kétszáz éve a világon még is beszélnem nehéz az érzelmeimről, viszont a kimutatásukkal azon részével sosem volt gondom. Kedves volt az ajánlata, csak számomra mindig is voltak olyan dolgok le fektetve amiket betartok, nem szeretem azt amikor ismerem az áldozatot akiből éppen táplálkozom, jobban szeretek úgy rájuk tekinteni mint kajára, sem mint érző lényekre ezért el különítem a kettőt. Pont ez az oka annak, hogy vissza utasítottam őt, az ajánlatát. -Ennek nyomós oka van, de azért értékelem az ajánlatodat, számomra azok a személyek akik sokat jelentenek azok fontosak, akikből csak táplálkozom azokat nem hozom közel magamhoz, nem ismerem a nevüket sem pedig a kilétüket. Ez az oka.-magyaráztam el részletesen a dolgot számára, nem tudom mennyire fogja megérteni ezt a dolgot, hiszen nem vámpír. De azért remélem némi képen megérti azt amit mondani szeretnék. Nem szerettem a szeretteimnek soha életemben fájdalmat okozni és ezt nem most fogok elkezdeni. Tetszik ez a fajta játékosság amit képes hozni, annak ellenére mennyi gond van most mind kettőnk nyakán ő még is képes ilyen játékosan el törölni minden gondot és bajt. Arcomra mosoly derül amikor meghallom amit mond, felemeltem a szemöldököm majd egy széles mosoly húzódott el ismét ami jelzi ismét egy frappáns válasz fog érkezni. -Hát mivel az elmúlt kétszáz évben nem találkoztam még olyan lánnyal mint te szóval szerintem simán el mehetett volna a dolog- mondtam mosolyogva majd egyet nyeltem és folytattam, persze azonnal kapcsoltam is és már meg is volt a megfelelő válaszom a kérdésére- hát az úgy volt repülővel hozták Európából csak lezuhant szóval még fel kell hozzám a tengernek a fenekéről.. most mond meg így jártam- mosolyogtam- jobban mondva így jártunk. - ekkor már vigyor is volt az arcomon, majd magamhoz öleltem őt, jó szorosan az arcomon a mosoly még mindig a fülemig ért. Majd mi után kiszabadult az ölelésemből, hangja csapta meg a fülemet figyelemmel hallgattam végig, sejtettem azt hogy nem szokta csak úgy felajánlani az ilyet. Emlékszem még hogyan fogadta a tényt, hogy mi vagyok. Ez már eleve elárulta azt, hogy nem tesz ilyesmit. Viszont nekem megtette, ez már nagy előre lépés annak érdekében -Igen ezt gondoltam, viszont örülök, hogy velem kivételt tettél és értékelem is azt hogy értem megtennéd ezt- mondtam neki mosollyal az arcomon, viszont ha nem lett volna a csomag lent a recepción akkor sem fogadtam volna el az ajánlatát. Akkor már kerítettem volna valakit ha még verbénával is lett volna fertőzve, kicsit pikáns lett volna jó adag csilivel ám azonban akkor sem tettem volna meg. Én az elvek embere vagyok aki mindig azok szerint cselekszik, talán ezek az elvek amik segítenek megőrizni a józan eszem meg az ésszerű döntéseimet. Kopogást hallottam, de ezt észre vette Venus is mielőtt föl kelhettem volna ő már pattant is ki, hogy kinyissa, azt pedig én szerettem volna nem biztonságos számára. -Biztosan?- kérdeztem vissza, de mielőtt el hallatszott volna a hangom azelőtt már nyitotta is ki az ajtót. Hangok alapján nincsen gond, figyelmesen hallgattam ahogyan beszélget a személyzettel, egy férfi hang volt. Hirtelen hallok egy kis dörrenést, ami elképzelhetőleg a csomag volt amit fel hoztak. A levegő vér illattal lesz tele, hamar fel fogja ezt egy vámpír, majd Venus kis sikolyát hallom meg, a francba. Pattantam fel, Venus nyakából ömlik a vér a pasas meg a szobának csapódott volt annyi ereje ki üsse. De nem maradhat életben, nem tudhatja azt hogy Venus le van gyengülve jelenleg mert akkor biztosan ki használná a helyzetet amit én nem engedhetek. Vámpír gyorsaságomat használva az illetőt be rángattam a szobába, magánál van még ennyitől azért még nem dől ki egy vámpír se, de kapott egy alapos lökés hullámot. -Üzenem Draknek ő rá is ugyan ez vár- majd kezemmel gyorsan benyúltam a férfi mellkasába majd, kirántottam annak szívét, teste elernyedt és meghalt. Majd a szoba sarkába dobtam a tetemet, a szívét pedig elengedtem kezem véres volt, a szív a földre pottyant mint valami kis kerek szivacs. A következő pillanatba még azt veszem észre, Venus az ablakhoz siet elhúzza a függönyt, majd a tetem és a szív is lángra borul, ekkor már mindegy volt a fickónak de azért jobb tiszta munkát végezni, ekkor hirtelen be kapcsol a tűzriasztó is mert a vámpírok a napon eléggé magas fokon égnek, és a ruha az füstöt ad ki magából. -Jól vagy Venus?- kérdeztem tőle, siettem oda hozzá mikor el vette kezét a nyakától már láttam, hogy megharapta az a mocsok. Viszont már meglakolt a bűneiért kegyelmes voltam hozzá amiért ilyen hamar véget ért az élete, mert még sok dolgot tudtam volna tenni vele ha éppen Venus nem lenne jelen. Nem tudom mennyire mondott igazat a halála előtt mielőtt kitéptem a szívét, de annyi szent most tuti a frászt hozta Venusra. De az is lehet ez csak egy csel, hogy elvezesse hozzá, de először vissza kell nyernie Venus az erejét, na meg nekem sem ártana egy kis utánpótlás a doboz bent van a szobában, de az még elér. Bele harapok a kezembe ettől egy kis vér serken ki az ereim közül, hamar be fog gyógyulni ez számomra nem veszélyes. -Igyál ne ellenkezz, vissza nyered tőle az erődet és a sebed is begyógyul- ha bár nem tudom a boszorkány ereje mennyire fog vissza térni de a halandó testének ereje az biztosan. Erősebb lesz tőle, mint amilyen volt. Érdekes egyszerre gyógyít meg méreg is, remélem el fogadja a lehetőséget amit felajánlottam számára. -Az miatt ne aggódj, a csomag eléggé rejtélyes sokszor kerültünk már a húgommal ehhez hasonló helyzetekben, ez olyan dolog mint a fegyver egyet amit megkapnak és egyet amit nem, szóval ez miatt ne törd magad, inkább foglalkozzunk veled a sebeddel.- mondtam neki, majd tartottam felé a kezem, majd ismét a hangjait hallom meg, sejtettem hogy majd elő fog bukkanni a téma, de szerintem túlságosan is nyilvánvalóan fogalmazott, van nekem egy kis érzésem ez csapda lesz. Nagyon meg volt rémülve megvártam amíg elfogadja vagy éppen elutasítja a vérem majd magamhoz öleltem őt. Jó szorosan, kicsit nyugodjon meg, egyelőre nem szóltam semmit majd amikor látom egy picit is megáll a remegése akkor megszólalok. -Figyelj most nem akarok az ördög ügyvédje lenni, de szerintem ez csapda lesz, azt akarja vezesd el őt a kislányodhoz, arra vár ki osonunk innen, és majd elvezeted őt hozzá. Szerintem okosabb dolog lenne ha most fel hívnád a telefonomról, ami nem is vezetékes édesapádat és elvitetnéd a lányod New Yorkba, vagy más helyre amíg lecseng ez az egész, ha tudná hol van akkor el ment volna érte nem gondolod? -mondtam neki közben még mindig fogtam a kezét, tincsei véresek voltak a ruhái is, nehéz volt vissza tartani azt, hogy arcom ne torzuljon el, Majd egy pontnál fogva képtelen voltam megakadályozni azt, szemem korom fekete lett, arcomon ki ültek a sötét erek, ahogyan én szoktam nevezni ezt. Gyorsan a csomag után nyúltam, kinyitottam egy kis hűtő láda volt benne, a ládában egy tasakos vér, de azt most félre dobom nem szeretném a jelenlegi tapasztalni a verbénát, vagy azon kételkedni van benne vagy nincsen. Van a hűtő ládának egy kis rejtett zuga amit nem lehet megtalálni, csak azt aki ismeri a dolgot. Gyorsan ki is kapom, majd elkezdem a tasakból szürcsölni a vért, rég volt ilyen finom számomra. Éppen szembe néztem vele amikor elő jött az az oldalam amit nem szerettem volna megmutatni neki. Remélem nem ijesztettem meg, még mindig hangosan szólt a riasztó ha ivott a véremből akkor már minden rendben van vele is meg velem. -Szerintem használjuk ki a helyzetet és tűnjünk el innen gyorsan- mondtam neki, tartva a kezem felé hogy megfoghassam és felhúzzam a földről most már sokkal nehezebb lesz, hiszen a vérének illata teljesen belengi a szobát. Reméljük annyira nem ismeri a vérének az ízét vagy valami hogy ez alapján rá találjon, nem tudom pontosan milyen hatalommal rendelkezik, kétlem mindent megmutatott volna nekem.
Amikor meghallom a válaszát, akkor meglepetten pislogok párat, mint aki nem akarja elhinni azt, hogy jól hallotta azt, amit a másik mondott, majd játékosan kicsit meglököm a vállánál fogva. – Vigyázz, még a végén béka királyfi lesz belőled és nem jön a hercegnő, hogy megmentsen az átoktól Mr. Pimasz uraság. – pillantottam rá egyre szélesedő mosollyal az arcomon, hiszen egyáltalán nem vettem magamra amit mondott, de az is igaz, hogy nem hittem volna azt, hogy valaha ilyet fog mondani vagy én fogok ilyet hallani tőle. Szerintem bárki látna minket, vagy hallaná azt, ahogyan beszélgetünk egymással, akkor senki se hinni el azt, hogy alig pár órája találkoztunk és talán nem is ez volt az első találkozás. Talán tényleg igaz, hogy két lélek akár újra és újra képes egymásra találni, persze ez inkább akkor igaz, ha hiszünk abban, hogy újra és újra esélyt kaphatunk arra, hogy az elkövetett hibákat helyre hozzuk. Látom, hogy mennyire nem tetszik az, amit mondok és hallok, de nem is számítottam másra. Én is utálnám azt, ha más döntene a fejem felett, de sose bocsájtanám meg magamnak, ha miattam halna meg. Egy olyan harcban, ami igazából nem is tartozna rá. Azért csöppet bele, mert megismert és mert az élet úgy döntött, hogy ebből a találkából több is születhet. Nem hittem volna, hogy amikor a lányomra fény derül, akkor is ennyire jól fog reagálni,de azt ő se gondolhatja komolyan, hogy képes lennék végignézni azt, ahogyan meghal. - Inkább utálj, mintsem többé ne lélegezz! – vágtam rá minden habozás nélkül arra, amit mondott és láthatta, hogy pontosan bennem is megvan az a makacsság, ami minden nőben. – Nem várhatod el, hogy végignézzem azt, hogy meghalsz és ne tegyek ellene semmit se! – tettem még hozzá pontosan olyan határozottan, ami várható volt. Szerintem egyikünk se lenne képes elviselni azt a látványt, ahogyan a másik odaveszik, hamarabb halnánk meg mi, hogy a másik élhessen. Meg egyébként is előtte még ott az élet, míg nekem pedig ott a lányom, de akkor se fogom hagyni, hogy a saját vesztébe rohanjon. Inkább elviselem azt, hogy gyűlöl, de él, mint azt az űrt, amit egy számunkra fontos személy elvesztése után marad. Tudom milyen pusztító tud lenni a halállal járó fájdalom és nem akarom átélni ismét. Újra már nem. - Pontosan úgy, ahogyan mondott. Az én tervemben senki se fog megsérülni, míg a tiédben ott a veszély, hogy mínusz két emberrel kevesebb élne a földön estére. – pillantottam rá ártatlanul, hiszen a tűz is veszélyes tud lenni, de az volt a főelem, amit birtokoltam és irányítani tudtam, így nem hiszem, hogy ebből gond lesz. Nem fog senki se megsérülni, nem hagynám egyébként se, de másik ruhára meg talán szükségünk lenne, mégis csak könnyebb úgy elvegyülni, bár nekem ilyen téren nem lesz nehéz dolgom, mert hoztam még több ruhát a táskásamban. Nem sokat, de akad. Eleve nem terveztem, hogy ilyen fajta téren megváltozik az életem, vagy éppen ilyen kalamajkába keveredek és hosszabb időre ebben a városban fogok ragadni. Csendesen hallgatom, hogy mi ébresztette rá arra, hogy újra visszatérjen a békésebb vámpírok közé. Egy aprót bólintok, de nem felelek már rá semmit se. Felesleges lenne, hiszen még inkább egyértelműbb lett, hogy a testvére nagyon is fontos számára. Azért pedig hálás voltam, hogy egykoron valaki észhez térítette, mert ha nem így lenne, akkor biztosan nem lett volna ennyire kellemes, fordulatos a mi találkozásunk. Sokkal inkább harcosabb és kegyetlenebb lenne, mert tuti, hogy egy őrült vámpírt nem hagynék csak úgy szó nélkül elsétálni, hogy ártatlanokat bántson. Elítélném-e azért, amit tett? Azt hiszem nem, hiszen ki ne vágyna arra, hogy ne legyen szíve? Ne kelljen azt a sok mindent éreznie, ami a szívét darabokra töri? Szerintem bárki igent mondana arra, ha rövid időre ne érezhetne semmit se, de ő megbánta, így felesleges lenne ítélkeznem. Tanult a múltjából és ez a lényeg, nem más. Én is követtem el hibákat, mindenki, de sokan még se tanulnak a saját hibáikból, sajnos… - Ezt örömmel hallom. – halvány mosoly pedig arcomra kúszik. Örültem annak, hogy többé nem akarja azt, hogy ilyen téren közel legyen Drake-hez, vagyis inkább a sötétséghez. Nem gondolom azt, hogy könnyebb lenne, de sokszor minden csak akaraterő kérdésére. Benne pedig bőven lakózik. Igaz, azt még magam sem tudom, hogy mostanában még mennyire gyakran esik áldozatul a hévnek, ami elragadja őket táplálkozáskor, de azt meg lehet tanulni, hogy miként hagyja őket életben és inkább keressen két vacsorát, mintsem valakinek elvegye az életét. Az ágy igazán csalogató volt, puha volt és jó érzés volt elveszni benne. Fáradt voltam. Sok minden történt a mai nap folyamán, de ajkának gyengéd érintése, amely bűnre csábított még inkább kellemesebb volt, mint az ágyfogságába esni. Olyan érzéseket keltet életre, amiket már rég elfelejtettem, vagy többé már nem hittem benne, hogy valaha érezhetek még ilyet. Csak egy kisebb hümmögéssel felelek a szavaira, hiszen már kezdek egyre inkább álomba szenderülni. Eléggé leszívott a varázslat és egyébként is hajnal óta talpon voltam. Utazás közben se aludtam egy percet se. Könnyedén gömbölyödtem össze az ágy egyik oldalán, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, pedig régebben szinte már attól is frászt kaptam, ha bármely hímnemű egyed túl közel jött, nemhogy attól, hogy valakivel mondhatni egy ágyban aludjak, de benne bíztam. Tudtam, hogy semmi olyat nem tenne, ami miatt újra rettegnem vagy félnem kellene. Álmaimban pedig nem meglepő, hogy a lányommal álmodtam, hiszen túlzottan is hiányzott. Szerettem volna újra az ölelésemben tartani, csilingelő hangját és nevetését hallani. Elveszni abban elbűvölő szempárban, ami még képes volt csodálattal adózni a világ dolgai előtt. Ajkaim pedig nem kizárt, hogy mosolyra húzódtak, miközben aludtam. Volt egy olyan sejtésem, hogy a mocorgásommal végül őt is felébresztettem, de igyekeztem a lehető leghalkabban kiosonni reggel a szobából, hogy utána kicsit felfrissüljek és megpróbáljam meglelni az az erőt, ami még bennem maradt a tegnap estét követően, hiszen nehéz nap elébe nézzünk, kötve hiszem, hogy ma minden simán lenne. A bonyodalom még csak most kezdődött el és ennél még csak több fog bekopogtatni az ajtónkon. Pedig egy kis békességre, boldogságra vágytam, ami részben megérkezett az életembe, de nem teljesen zökkenőmentesen. - Vigyázz még a végén kiesnek a szemeid a helyéről. – pillantok rá egy pimasz mosoly keretében, hiszen látom, hogy miként mért végig, de sok mindent nem láthat a testemből se, hiszen ismét textília fedi, de legalább nem mondhatja azt se, hogy megkísértem őt újra és újra. Végül pedig vissza is mások az ágy azon felére, ahol korábban részben aludtam, amíg nem bújtam hozzá egészen közel. – Elég a látványom és máris feleded a viharfelhőket? Igazán hízelgő és a végén még pipacsok színét magamra öltöm, ha így folytatod. – mosoly pedig mindent elárul, hogy boldog vagyok és sikerült neki szép lassan belopnia magát a szívembe is. Mondhatni jöttem és taroltam, ahogyan ő is, hiszen vicces belegondolni, hogy az egész miként kezdődött, most pedig egy idegen vámpír az, aki miatt a szív újra dobban és aki miatt képes vagyok hinni újra abban, hogy létezhet még ilyen téren is egy szebb jövő. - Ouch, most ezzel mélyen a szívembe gázoltál, hogy egy boszorkány ilyen áldozatot hozna, de arcátlanul egy pimasz vámpír visszautasítja. – hangomból pedig érezhette, hogy csak viccelődök csöppet se vettem a szívemre, még akkor se, ha kicsit színpadiasan meg is érintettem ott a mellkasomat, ahol a szívem található. Amit viszont ezek után mond… sok mindenre számítottam, de erre nem. Végül kicsit közelebb ülök hozzá és úgy hallgatom a mondandója végét. – Asszonykát? Nem is tudtam, hogy az elmúlt éjszaka annyira jól sikerült, hogy férjhez is mentem. – majd látványosan lepillantottam a kezemre. – Azt hiszem az uraságnak van még mit tanulnia, hogy ha esküvő van, akkor illik gyűrűt is húzni a másik ujjára, vagy Ő ezt másképpen gondolja? – billentettem oldalra a fejemet és úgy adtam elő az egészet, mint aki komolyan gondolja, de a végére a szám sarkában egy aprócska mosoly azért kezdett megjelenni, hiszen csak szívtam a vérét. Eddig is egészen jól ment, és mindig vette a lapot. Szerintem most is venni fogja, hogy nem gondoltam komolyan azt, amit mondtam. De az tény, hogy meglepett a válasza, amikor elutasította a lehetőséget arra, hogy igyon a véremből. Szerintem más vámpír simán elfogadta volna. Egy boszorkány eleve nem tesz csak úgy ilyesmi ajánlatokat. - Milyen előre látó vagy, bár azt ne mond, hogy a tasakos vér tényleg jobban vonzana, mint egy friss és meleg vér, de te tudod. Nem szokásom ilyen ajánlatot tenni senkinek se. – rántottam meg végül könnyedén a vállaimat, majd az ablakhoz sétáltam és kihúztam a függönyt, amíg ő telefonált. Kíváncsian fürkésztem a napfényben pompázó várost. Annyira békésnek tűnt így, pedig nem volt az. Ez a város sose alszik és ezt mi sem bizonyíthatná jobban, mint most is a madarak dallamába keveredik az utcai zene és a jazz. Apró mosoly kúszik arcomra, ahogyan lelki szemeim előtt látom, hogy az alig hallható dallamra is miként pattanna táncra az én gyönyörűségem. Sose hittem volna azt, hogy ennyire pokolian fog hiányozni, pedig még csak egy nap telt el, mi lesz később? Egyszerre hoztam volna ebbe a városba és egyszerre tartanám távol magamtól a lányomat, hiszen már én se tudom, hogy ki tudná őt jobban megvédeni apa, vagy én… Talán igazán egyikünk se egy félvérrel szemben. Amikor meghallom a kopogást, akkor sietve szakítom el a tekintetemet a városról. - Megyek, henyélj csak tovább. – pillantok rá mosolyogva, majd lassan elindulok az ajtó elé, hiszen bízok benne, hogy tényleg sikerült kicseleznie Drake-t. Az ajtót sietve nyitom ki és köszönök is neki. - Köszönjük a csomagot! További szép napot! – mondom barátságosan férfinak, de amikor az ajtót csuknám be, akkor nem engedni, majd a következő pillanatban csak arra eszmélek, hogy eltorzul az arca és pillanatok alatt esik a földre a csomag, de elkések, hiszen még mindig nem nyertem igazán vissza az erőmet, így könnyedén sérti fel a nyakamat. Egy apró sikoly hagyja el az ajkaimat, de mielőtt még komolyabb kárt tehetne, azelőtt csak arra eszmélhet az idegen férfi, hogy a túlsó falnak csapódik a háta, én pedig a fölre esem. Ha eddig nem voltam erős, akkor most már tuti nem, hiszen a vér könnyedén kezdett el nyakamról egyre lejjebb folyni, nem nagyon, csak éppen hogyan és még amennyit ivott belőlem. A következő pillanatban csontok törnek, hogy lelassítsam, hiszen egyértelmű, hogy most haraphatták be a férfit. Szükségem volt időt nyerni, amíg Nick meg nem jelenik. Ha rajtam akarna segíteni, akkor csak intek, hogy előbb őt kell megállítani, mielőtt még valami ártatlan embernek árt. Próbálok minél hamarabb elmászni a nappaliban található ablakhoz – bár az se rémlett, hogy itt is be lett sötétítve- , végül pedig sietve húzom el, hogy a napfény beáradjon és a következő pillanatban sikítás töltse be a nappalit. Kapkodva veszem a levegőt és a kezem a nyakamon lévő sebre siklik. - Ha nem is tudja, hogy mit kaptunk, attól még készült ajándékkal. Tuti, hogy megigézte, hogy ő hozzon nekünk bármit is, ha valamit a szobába kéretünk… - mondom kicsit szaggatottan. Nem érdekel az se, hogy a ruhám egyre inkább kezd véres lenni, vagy a vöröslő fürtjeim, mert az újonnan beharapott vámpír utolsó szavai visszhangoznak a fejemben. „Tudja hol van és elmegy érte!” Még a sikolyai között is teljesen kivehető volt. – El kell mennem érte, muszáj a lányomért elmennem. Nem hagyhatom, hogy eljusson hozzá…- mondom szinte remegve, hiszen bármit megtennék azért, hogy megvédjem. Akár még talán önként is lemondanék az életemről, ha tudnám, hogy azzal megvédhetem. A félelem és a riadtság pedig kivehető volt az íriszeimből. Begyógyíthatnám a sebemet, de kimerült voltam még mindig a tegnapi varázslatnak köszönhetően és a mai se tett éppen jót. Azt hiszem ennyit a békés reggelről, hogy legalább itt nyugtunk lehet, amíg úgy nem döntünk, hogy a tegnapi tervbe belevágunk.
Sokan mindent megtennének szeretteik biztonságáért, ezzel én is így vagyok nem lenne olyan bűn amit ne követnék el annak érdekében, hogy megmentsem a számomra fontos személyt. Bár vissza tekintve a múltra mi nagyobb bűn van az apa gyilkosságnál, azt hiszem a Földön létező legnagyobb bűnt követtem el akkor. Viszont nem bántam meg semmit sem amit akkor tettem, nem hagyhattam, hogy a húgomat ismét bántódás érje, ez is lényegében egy fontos személy érdekében elkövetett bűn volt. Azért milyen érdekes dolog az, hogy a szeretteink kellene vigyázzanak ránk, meg megóvjanak a bajtól még is miattuk követünk el olyan dolgokat, amiket saját magunkét soha nem tennénk meg. Nem hiába tartja a mondás a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Válaszára kapom fel a fejem, arcomon az izmok mosolyra álltak, ekkor eszembe jutott egy gondolat Venusért vajon milyen fő bűnöket tudnék elkövetni? Megtennék érte bármit? Ha bár erre még a pontos választ nem tudom mert annak több időnek kell eltelnie, amíg megalapozott vélemény tudnék adni, viszont nagyon sokat annak ellenére, hogy csak egy napja sincsen annak, hogy ismerem. Most eszembe jutott valami olyan dolog amivel kicsit meglephetném vagy éppen elterelhetném azt a helyzetet, hogy mind ketten élet veszélyben forgunk. -Igen feltűnt már, hogy szinte kétszer annyi idős vagy mint én, de ez nem zavar ha már szóba került mindig is szerettem a „tapasztalt” nőket- mosolyogtam neki, majd két huncut párosítás is repült mellé, mersze nekünk természet feletti lényeknek az idő folyása teljesen másképpen hat ránk, mint a halandókra. Nálunk az nem számít ki hány éves, csak ha szemtől szembe kerülünk egy ellenséggel, nos akkor az a pillanat amikor mindenki meg szeretne toldani az életét kétszáz évvel. Közben arcomon még mindig egy széles mosoly feszült, amit mutatja, hogy milyen viccesen is fogom fel a dolgot, hogy idősebb nálam, meg nem is zavar a dolog. Válaszán egy kissé össze ráncoltam a szemöldököm, mert nem tetszett az amit mondott, nem tűrtem azt hogy soha más döntsön helyettem, az én életem és úgy fogom kezelni úgy ahogyan ez nekem tetszik. Ha el akarom dobni magamtól az is az én akaratom fog lenni, én fogom eldönteni senki más. Össze ráncolt szemöldökkel és homlokkal tekintek rá. -Nem, nem fogom megengedni, szerintem már el tudom dönteni azt hogy az életemmel mit kezdjek, szóval, ha megtennéd akkor azzal nagyon rossz dolgot vonnál magad után- mondtam neki, tekintetem habár komoly volt, ám azonban nem tudtam ezt sokáig fent tartani nem tehettem róla, túlságosan is kedvelem, ahhoz hogy ilyen szigorúan tudjak rá nézni, lassan egy kis mosollyá formálódott át a szám szélén. Vannak bizonyos döntések amiket saját magunknak kell meg hoznunk, mint ahogyan amikor vámpírrá váltam a saját döntésem volt az, hogy most válaszom ezt az életet vagy sem. Ez is éppen ugyan olyan, hasonlatos hozzá az én döntésemen múlik az mit szeretnék számára pedig kötelessége, ezt tiszteletben tartania. Még akkor is ha az éppen a halálommal járna vagy valami rosszabb dologgal, mert vannak azért rosszabb dolgok a halálnál. Mosolyogva hallgattam végig azt amit mondott, biztos voltam ki talál valamit, amivel még jobbá tehetné az ötletemet. Úgy érzem mi ketten ki egészítjük egymás vagy éppen lassan már nem létezünk egymás nélkül akár csak a Jing meg a Jang. -Remek ötlet, hmm szóval akkor gonoszság tőlem ha most megigézek embereket akiknek egy órát kell itt maradniuk, viszont ha ruhát lopunk meg tűzriadót csinálunk az már nem? Hogy is van ez?- kérdeztem tőle egy mosollyal az arcomon, ha bár tudtam nem volt viccesnek illő a pillanat viszont, nem láttam annak értelmét, sem bús komolyan viselkedjek, mint aki a halálra készül fel. Én inkább csak úgy gondolok a helyzetre, mint valami jónak a kezdetére, és a későbbiekben a folytatásra. Persze szerintem már ismer annyira engem, hogy tudja a magam módján komolyan veszem én a helyzetet és fel is fogom azt, hogy mi folyik körülöttem ám csak nem viselkedem úgy aki aggódna a történtek miatt, mert nem is kell. Lesz valahogyan és én mindig is a legjobb belátásom szerint cselekedtem, akkor meg miért kellene aggódjak akár egy kicsit is? Kérdésén meglepődtem ám viszont számítottam is titkon arra, hogy majd el fog jönni a kérdés amire vártam, néha még én magam is elgondolkozom igazából mi volt a pontos indok. De leginkább az a húgom volt aki rá ébresztett arra mi vagyok. -Első sorban az volt hogy láttam amiket csináltam és szerre rá jöttem ez nem én vagyok, nem illik hozzám, hogy ilyen legyek ennél azért több vagyok, na meg a húgom az aki rá ébresztett és sikerült neki elérnie azt, hogy vissza kapcsoljam az érzelmeimet. Az volt az a pillanat amikor vissza kapcsoltam az érzelmeimet, amikor egy fiatal nő volt előttem ő pedig közre állt, előttem és a nő között hogy csak a testén át tudom elérni őt. Az a pillanat ébresztett engem rá arra, hogy ez nem tehetem ő a saját húgom és vérem akit soha nem bántanék, ekkor kapcsoltam vissza az érzelmeimet.- mondtam el neki, részletesen a dolgot, olyan nyíltan kevés emberrel tudok beszélni, mint Venusszal. Valamilyen oknál fogva olyan bizalmat sugároz felém, ami arra késztet engem, hogy megnyíljak számára és elmondjam mind ezeket neki. Bár szeretem az őszinteséget, viszont ennyire mélyre ritkán nyúlok le, hogy elmeséljek valamit. Viszont talán az is közre játszik benne, hogy ő is e képen cselekedett amikor el mondta nekem a saját történetét. Sok mindent meg tettem, viszont arra büszke vagyok, hogy a számomra fontos személyeket sosem tudtam bántani, húgomra sosem tudtam kezet emelni, ő volt az egyetlen aki képes volt elérni azt amit senki más nem tudott volna, na meg alkalma sem lett volna. Szóval ha bár félig ő idézte elő ezt az egészet, de rendbe is hoztam ezért van az, hogy meg tudtam bocsájtani neki, na meg az érzelmeimnek hála. Közben néztem Venus tekintetét, hogyan fog reagálni a ki mondott szavakra, hogyan fogja érinteni a dolog. Vajon olyat hallott ami tetsző lenne a fülének, de hát ez az igazság mást nem mondhatok, na meg szépíteni sem szoktam a múltat annak semmi értelme sincsen, már megtörtént és eltelt. Szavaira bólintottam először majd folytattam a szóbeli válaszommal is. -Nem hogy nem akarom követni őt, már semmi hatással sincsen rám legszívesebben a pokolba juttatnám- mondtam neki, azonban most az arcomon nem volt mosoly, düh jele sem látszott ez a hideg vérem volt, ezt olyankor szoktam elő venni amikor szeretnék nyugodt lenni, és nem kimutatni azokat az érzelmeket amivel talán megrémíthetném Venust. Sok olyan dolog van mélyen legbelül ami néha engem is meg tud rémiszteni, de remélem nem fog soha el jönni az a nap amikor majd félni fog tőlem. -Szívesen, szerintem megérdemelted az őszinteségemet- mondtam neki röviden, így hogy már lecsengett az egész beszélgetés már rá jöttem arra mennyire jól döntöttem amikor el mondtam neki mindent. Talán ha nem tettem volna, akkor megrendült volna a bizalma bennem, ami nem lett volna jó dolog. De így még mindig bízik bennem és remélhetőleg ott mélyen legbelül még meg sem vet engem azokért amiket elmeséltem neki. Szavai igen csak meghatóan hatottak rám, nem is tudom volt-e olyan személy akinek a szavai ilyen nagy hatással tudtak voltan rám lenni. Pillantottam rá mosolyogva, közben tekintetem az övével össze fonódtak, ha ő is rám nézett az adott pillanatban, nem mondtam semmit se rá viszont szemeimből sugárzott a csillogás ami szinte mindent elárult. Kezét az arcomon éreztem, simogatása megnyugtató volt, mintha csak egyetlen érintése képes lenne levenni rólam a világ összes terhét. Ezt is nagyon szeretem benne, olyan módon képes hatni rám, hogy eközben el feledjek minden rosszat és gondot, csak azt adjam ami vagyok és ami lenni szeretnék. Szóval varázsolunk, ezzel aztán sokat el mondott, bár nem is gond mert ha bele is kezdett volna a magyarázkodásba, nem biztos megértettem volna mindent. Még is csak mit értek én a varázslathoz? Szóval csak csináltam amit mondott, mint egy kis tanuló aki éppen ma került be az iskola padba. -Abban nem kételkedem- mosolyogtam a dolgon, még hogy újdonságon hiszen olyan újdonságot mutatott számomra a mai napon, amit még soha nem tapasztaltam. Olyan érzéseket szabadított fel bennem amikről már teljesen azt hittem, hogy végleg el tűntek és soha nem fognak már vissza jönni. Szóval abban nem hiszem csalódni fogok, hogy Venuszal kapcsolatban még nagyon sok újdonság fog várni engem. A varázslat része eléggé megerőltető volt számára, szóval lovagias módon segítettem őt eljuttatni a pihenő helyre. A mai nap nem gondoltam volna, hogy egy nő ágyába fogok ki kötni nem azon a módon, mint ahogyan azt most legtöbben gondolnák ám azonban ezt nem is bánom, mert meg kell találni a legjobb alkalmat rá. A mostani alkalom igen csak elcseszett lett volna mivel most bukkant fel egy ellensége, na meg az első napon senki nem dobja úgy magát csak egy ismeretlen férfinak akiről még a reggel azt sem tudta létezik vagy sem. Viszont amikor ajkaink össze forrtak egy csók keretén belül az már nagyon jó volt, mintha csak újra születtem volna abban a pár másodpercben. Legszívesebben egész este folytattam volna ezt vele viszont láttam mennyire gyönge, még lesz alkalmunk hiszen ez csak egy kezdet és a folytatás van soron nem pedig a vég. -Ugyan, milyen hülye ment volna el ha már ilyen gyönyörű nő lehet a társasága és ilyen szép csókkal jutalmaznak meg- mondtam mosolyogva, a dolgot arcomon volt mindig a keze nem is akartam levenni onnan. Nem sok embernek tudom az érintését el viselni, viszont az övét szinte egész nap el tudnám viselni és még akkor sem unnám meg, mint ahogyan a csókjait is képtelen lennék. A húgommal történt beszélgetés, igen gyors volt és halk remélem nem sikerült föl keltenem őt mert nem akartam egy részt ez mind hallja. Nem tudom miért, de valamiért szégyelltem előtte a vérre gondolni, vagy éppen arról a dologról beszélni. Furcsa érzés lenne, főleg előtte táplálkozni mármint sosem fogom szégyenleni azt ami vagyok, csak előtte azért valahogyan másképp érint a dolognem fog. Amikor össze voltunk bújva éppen ezek a gondolatok játszódtak le a fejemben, hajnalban aludtam el addig résen voltam ha valami történik akkor gyorsan tudjak reagálni rá. Viszont ha már eddig nem támadt ránk akkor most már nem fog. Nyugodt pillantások követték a gondolatot, holnap sok erőre lesz szükségem egy kicsit nekem is pihennem kell. Majd lassan lecsukódtak a szemhéjaim, mintha csak ólomból életek volna. Reggel tértem magamhoz amikor mocorogni kezdet, ha bár igen csak éles a hallásunk meg a látásunk is viszont ez álmunkba sem szűnik meg létezni, szóval eléggé éber alvók vagyunk mi vámpírok. Nem tettem semmit sem csak élveztem a helyzetet ami jelenleg fent állt. Nem minden nap alszik az ember egy ilyen gyönyörű nővel ölelkezve. Óvatosan próbált ki mászni egészen a fürdőig, viszont én észre vettem de meg sem mozdultam, mintha csak sikerült volna ezt neki elérnie. Hallani lehetett az óvatos és aprólékos mozdulatokat. Persze eszem ágában sem volt leskelődni utána, elment letusolni én addig is még ott maradtam az ágyba, nem keltem fel csak még egy kicsit álmodoztam arról, milyen nagy szerencsém is van, hogy az utamba sodorta az élet ezt a szép lányt számomra. Majd amikor végzett teljesen felöltözve jött ki gondolom azokból a ruhákból amik benne voltak a hátizsákjába, hát igen eléggé vad éjszakánk volt a tegnap az meg kell hagyni. Az övé még inkább, mert sikerült neki kétszer is eláznia a viharban, kint hét ágra sütött a nap, most már nem volt a viharnak semmi nyoma sem. Néha egy két madár csicsergés volt halható na meg a város zaja, ám azonban közel sem az a fajta város zaj ahol az emberek kiabálása és az autók dudája hallatszik. Egy kis trombita szó hallatszott ahogyan már kezdődik a felvonulás, ilyenkor az emberek már jó előre bele fognak a múltatásban, ezért is tetszik nekem ez a város annyira itt azt hiszem sosem nyugszik le a város, mindig ébren van. Látványosan mérem végig, szándékosan, majd hangjait hallom ahogyan jó reggelt kíván nekem. -Neked is jó reggelt- mondtam neki válaszul majd egy kis szünet után már folytattam is- ilyen szép látvány mellett hogyan is lehetne nem jó?- kérdeztem fele bájosan, mint aki már korán reggel szeretné lenyűgözni a számára tetsző személyt. Nem akartam azzal indítani, hogy most mennyire nehéz napunk lesz, meg hogy mennyire óvatosnak kell lennünk. Kár lenne ezt a nyugalmat olyan hamar eldobni magunktól, még túl korai. Ajánlatára azért kicsit felcsúsztam a párnán, mert ha bár valóban éhes voltam ekkora már a recepción volt a csomagom, benne egy hűtő táskával, alaposan álcázva. Ezt gondolom ő még nem tudja viszont kedves tőle amiért fel ajánlja a dolgot, viszont ezt sosem fogom el fogadni. -Nem fogadhatom el az ajánlatodat, ha bár nagyon kedves de vissza kel utasítanom- mondtam neki majd megfogtam a karját és maga mellé tettem nyugalmi pozícióba. Szavai tovább biztattak engem, viszont tetszik az hogy képes rám bízni az életét. Mosoly ült ki az arcomra, ha bár szükségem van vérre viszont azért pár szabályt mindig is le fektettem magamnak táplálkozás közben. Arcomon egy széles mosoly jelent meg, ez olyankor szokott megjelenni amikor valami rafinált dolgot mondok, szépen illendően kicsavarva. -Tudod nekem mindig is volt pár szabályom amiket betartok, az első számú szabály az „asszonykát” nem esszük meg.. - mondtam mosolyogva már szinte nevetve, persze remélem érteni fogja a célzást azt hogy mire gondolok ez alatt. Még nem mondtam neki hogy már gondoskodtam az élelem ellátásomról. Kíváncsian figyelem a reakcióját mit fog erre cselekedni, nem igaz hogy nem innám szívesebben friss vért, viszont az a vér nem a Venus vére lenne, annyi biztos. -Gondoskodtam már vérről, az éjjel felhívtam a húgomat küldjön a hotelhez egy kis csomagot számomra.- mondtam neki mosolyogva, viszont nagyon aranyos volt tőle felajánlotta a dolgot. Nem mindenki tette volna meg ezt értem szóval ez értékelésre méltó. -Ott van a recepción egy kis csomag és benne egy hűtő láda szóval nemsokára fel is kérem majd ide, de amúgy sem szeretném ha valaha is betöltenéd azt a pozíciót- mondtam neki, vannak olyan dolgok amiket külön kell választanunk, a kaja az kaja na meg a nő aki tetszik nekem, az meg az a nő aki tetszik nekem. Közben vettem is a telefont ami éppen ott volt az ágy mellett a recepciót hívtam, ha bár húgommal is ide hozattam volna a csomagot, bár arra a jelentre még nem állok készen amikor megpillantsa azt, hogy egy nővel vagyok. Bár kétlem el merné sütni azt a figurát még egyszer amit a múltban tett. -Üdvözletem, egy csomag után érdeklődöm Amelia J. Beckett néven, és Nicholas Beckett névre van címezve.- mondtam a fickónak aki felvette a telefont, mivel a húgom neve állt rajta, szóval nem hiszem ebből bármit is sejtett volt Drake. Ha már be etette az itt dolgozó embereket verbénával akkor már ez a választásom meg maradt nekem. -Küldöm is a csomagot- mondta nekem majd le is tettem, majd önelégült fejjel le is tettem a telefont messze Drake ha azt hiszed okos vagy akkor nagyon tévedsz, mert akkor is túl jártam az eszeden. Majd nemsokára kopogás hallatszik, biztosan a csomaggal érkező személy lesz.
Mélyen legbelül tudtam, hogy igaza van, ha külön-külön nem megy, akkor együtt talán sikerrel járhatunk, de azt is tudtam, hogy nem leszek képes sokáig távol maradni a lányomtól, mert akár mellettem van, akár távol van tőlem a veszély pontosan ugyanolyan nagy. Így viszont legalább képes vagyok megvédeni őt, hiszen melyik anya ne adná életét a gyermekéért? Szerintem az, aki képes megválni a saját gyermekétől vagy megölni őt, az nem is nevezhető anyának, csak egy szörnyetegnek. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy nem fogom feladni a harcot, hiszen már nem csak Skylert kellett megvédenem, hanem a szobában lévő férfit is, mert egy vámpír is sérülékeny. Főleg, akkor ha egy boszorkánnyal kerül szembe. A csontok törésének a hangja még mindig élesen élt elmémben, aminek egyszer tanúja lehettem. Még a hideg is kiráz a gondolattól, nem véletlen, hogy inkább kerültem a konfliktusokat, mivel senkinek se szerettem ártani. Inkább az erőmet jóra szerettem használni, de pont emiatt voltam talán még veszélyesebb, mert senki se nézte volna ki belőlem, hogy mennyi sötétség is lappang mélyen legbelül, amit talán nem félnék kiengedni, ha az kellene ahhoz, hogy megvédjem a szeretteimet. Kérdésére könnyedé nevettem el magam és eleinte csak egyet bólintottam. – Valóban, egy próbát megért, de mit rájöhettél te is nem most pottyantam ide. – feleltem neki mosolyogva, miközben őt fürkésztem, hiszen még mindig hihetetlen volt, hogy egyetlen egy találkozás, egyetlen egy pillantás elegendő volt ahhoz, hogy az életemet felforgassa egy idegen. Gyerekként hittem a szerelemben, ahogyan néha talán ábrándoztam is róla, de aztán tovareppent, ahogyan vidékről vidékre jártunk mi is, ahogyan kinyílt a világ előttem, de most… most egy vihar közepén leltem meg azt, amit nem is kerestem, de mégis mondhatni az ölembe pottyant. Talán, ha egy film lenne, akkor csak mosolyogva nézném és azt suttognám „Ilyen a valóságban nem létezik”, de erre könnyedén rácáfolt az élet, hiszen a szívem néha hevesebben dobbant neki köszönhetően, az oly elfeledett érzések pedig életre keltek, hogy közelebb sodorjanak még inkább hozzá. Veszélyes lenne? Igen, de mi nem az a mai életben? Nem akartam újra becsapni az ajtót, na jó egy picikét igen, de melyik nő ne érezné így, ha már érezte az árulás fájdalmát? Igazából nem értettem azt, hogy ő miként volt képes elérni azt, hogy úgy engedjem közelebb magamhoz, a felszín alá bepillanthasson, hogy észre vettem volna, vagyis csak addigra kapjak észbe, amikor már késő, mert megtörtént… Elvarázsolt és tudtam, ha elfutnék, akkor se lennék képes feledni azt, amit nem akarok elfelejteni. Szavait csendesen hallgattam és melengette a szívemet, újra nagyot dobbant, hiszen nem ismer, de ő mégis kitartana mellettem, nem futna el, ha úgy hozza a helyzet. Pár pillanat erejéig haboztam, vártam, mintha csak a megfelelő szavakat keresném. – Tudom, hogy képtelen lennél rá, de ne utálj nagyon, ha netán egyszer én helyetted is döntök. – pillantottam fel rá komolyan, hiszen egy nagyobb szélvihar és arrébb tessékelhetem, vagy éppen ezernyi trükkje volt annak, hogy megóvjam őt a haláltól, hiszen ha velem történne valamit, akkor ő az a személy lenne, akire rámerném bízni a lányomat is, még akkor is, ha ez rohadtul nem lenne fair húzás tőlem, de benne bíztam, még ha alig is ismertem. Sok mindenre képesek vagyunk azért, hogy másokat életben tartsunk és aminek az előszele ma este bekopogtatott hozzánk… Nos, az csak egy gyenge szellő volt és messze volt még a fájdalommal kecsegtető vihar, mert tudtam, hogy az fog jönni és messze még a vég, bármiként is érjen véget. Hamarosan pedig már arról beszélgettünk, hogy miként is tűnhetnénk el. Örültem annak, hogy hamar sikerült túllendülni azon, hogy megigézzünk bárkit is, majd jött is a következő ötlet, amiben eléggé igaza volt, hiszen az emberek csak úgy nem szoktak a tetőn mászkálni. Hümmögtem egy sort, miközben egyre inkább próbáltam valami megoldást találni. - Ebben igazad van, tényleg nem a legjobb ötlet, viszont lehetne tűzriadó, akkor mindenki elhagyja a szállodát. Talán még szerezhetünk másik ruhát is és kisurranhatunk a tömegben. Aztán pedig csak el kell veszni az utcán, ami szerintem menne, vagy tévednék? – pillantottam rá kérdőn, mert ez volt jelenleg az utolsó tervem, ami még viszonylag használható is volt. A riasztót meg könnyedén be tudom indítani, sőt még tűzbe is tudom borítani ezt a szobát, hogy eltüntessem a nyomainkat. Egy gyertya véletlen elborult, vagy több, megesik az ilyen baleset, nem? Persze, többről lenne szó, de arra azért ügyelnék, hogy senki se sérülhessen meg a tettem miatt. Ami pedig ezek után következett, hmm finoman szólva is olyan volt, mintha valaki gyomorszájon vágott volna. Nem hittem volna azt, hogy pont ez a személy volt az, aki miatt egykoron a sötétséget választottam Nicholas. Eléggé meglepett, lesokkolt és még ezernyi jelzőt lehetett volna szerintem rám aggatni ezekben a pillanatokban, mert olyan volt, mintha leforráztak volna és biztos vagyok abban, hogy Drake most jött röhög a markában, hogy pont minket sodort össze az élet és egyszerre mind a kettőnk fejét veheti. Szavai eljutottak hozzám, de mégis úgy éreztem, mintha nem is ott lennék, hanem mérföldekre ülnék tőle. Annyira távolinak tűnt és hirtelen úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt. Ennek csak valami rossz tréfának kell lenni, pedig mélyen legbelül pontosan tudtam, hogy ez mind-mind igaz. - Miért hagytad őt ott? Mi volt az, amiért azt mondtad, hogy érezni akarsz újra? – pillantottam rá kérdőn, mert tudnom kellett erre a választ, mert biztos voltam abban, hogy amíg ő ki volt kapcsolva, addig az emlegetett személy nem volt. Ő képes hidegvérrel ilyet tenni, úgy, hogy még az érzelmeit se öli ki hozzá. Ismertem már ennyire és ennek köszönhetően pedig tiszta libabőr is lettem, mert nem akartam erre gondolni. – Mindegy is, az a lényeg, hogy nem akarod hagyni neki azt, hogy újra olyanra rávehessen, mint amire egykoron. – tettem végül hozzá megenyhülve, mert ennek kellene számítania, nem? Reménykedtem abban, hogy így van, de akkor csak azt éreztem, hogy még inkább káoszosabb lett minden. Lassan fújtam ki a levegőt, hiszen biztos vagyok abban, hogy nem lehetett könnyű Nicknek se beavatnia ebbe, de legalább ezt se használhatja fel ellenünk. – Köszönöm, hogy beavattál. – pillantottam rá teljesen őszintén, mert ez volt az igazság. Hálás voltam azért, hogy tőle tudtam meg és nem mástól, mert akkor eléggé nagy eséllyel teljesen másképpen reagáltam volna a dolgokra. A következő percekben pedig újra és újra ugyanaz volt a téma, hogy miként lehetne véget venni ennek az egésznek, de végül inkább csak egy kisebb sóhajjal feleltem, mert nem tudtam volna már mondani semmit se. Pontosan tudtam, hogy jöhet ezernyi terv, mert az élet úgyis közbe fog szólni, meg fog mindent keverni, hiszen mindig is értet ahhoz, hogy semmi se úgy történjen, ahogyan eltervezzük. Talán részben ezért se akartam ma este még inkább belekezdeni a tervek szövögetésébe. Ma este csak újra az a lány akartam lenni, aki beesett abba a bárba, majd pedig találkozott egy vámpírral. Az a lány, aki képes volt a vállain ülő démonairól megfeledkezni egy hangnak, mosolynak vagy éppen mókázásnak köszönhetően, de úgy éreztem, hogy ez még sokára nem köszönhet igazán vissza. Főleg úgy nem, hogy tudta Drake itt van és figyelni fog minket. Mintha csak a boldogság nem igazán létezhetne, vagy nem járna ki nekünk… - Tudom, hogy sose, ahogyan én se a tiédet, így bármi is történjen sose feled azt, amit most mondtam. – pillantottam rá komolyan, miközben gyengéden simítottam végig az arcán. Ha azzal védhetném meg, hogy azt hazudom Drake-nek, hogy gyűlölöm és csak kihasználtam, akkor megtenném. Meg akarom őt védeni, hiszen nem akartam arra gondolni, hogy én élnék, de ő nem. Ott lenne a lányom, akiért szintén küzdeni akarok, de már egyik nap se lenne ugyanolyan, ha nem láthatnám őt, viszont nem is akartam ilyenekre gondolni, hiszen hinni akartam abban, hogy mindenki életben fog maradni, akinek szükséges, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését, vagy ez túlzottan mesébe illő lenne? Néha egy kis mesébe illő varázslat történhet a valóságban is; hinni akartam ebben. Éreztem a perzselő pillantását, amivel figyel, de még se tettem szóvá, ahogyan nem is fordultam meg, hiszen nem akartam többet mutatni. Szeretném közel engedni őt, de a legrosszabb az volt, hogy fogalmam sem volt arról, hogy valaha képes leszek-e igazán. Nem olyan könnyű elviselni olykor az érintéseket, vagy bízni abban, hogy még egyszer lehet mámorító valakinek az érintése, nem pedig inkább fájdalom ittas, de inkább sietve ráztam meg alig észrevehetően a fejemet, mert most nem akartam elmerülni ebben a mocsárban. Volt fontosabb dolgunk is, mint az, hogy ezen kezdjek el filozofálni és amúgy se úgy tűnt, hogy ma este még az ágyban kötnénk ki. A történtek utána meg pláne nem, bár az este se úgy indult. Eljön mindennek a maga ideje, ahogyan mondani szokták. Én pedig semmit se akartam elkapkodni. - Varázsolunk. – pillantottam rá egy széles mosollyal az arcomon. Pontosan olyan lelkesen, mint ahogyan egy kisgyerek mondaná ezt. A következő pillanatban pedig szép lassan a mágia behálózott mindent és bármennyire is tűnt mámorítónak ez a varázslat pontosan annyira volt megterhelő is. A tűz gyönyörű játékokat képes űzni, ugyanakkor igazán nagy pusztítást is. Ebben pedig szerintem mind a kettő benne volt, hiszen a fegyverrel egyszerre lehet megvédeni ártatlanokat, de akár rosszra is használni, viszont talán pontosan ezért is hagytam azt, hogy az én vérem is belekeveredjen… tudni akartam azt, ha egyszer rossz kezekbe kerülne, ha rossz célra használná valaki, akkor meg tudjam állítani. A forróság is tapintható volt, de aztán minden láng kialudt, ahogyan a szoba is sötétségbe borult, vagyis már csak a lámpák fénye világította meg a helységet. A vért sietve töröltem le, hiszen ez volt még a kisebb rossz az egészben. Az erőm is elhagyott és egyébként se éreztem jól magam. Tudtam, hogy szükségem lesz egy kis időre, mire ismét valami nagyon erős varázslatot képes leszek elvégezni. - Ebben az esetben, akkor nem fog ártani az, hogy valami újdonsággal is előrukkoljak. – szólaltam meg játékosan, miközben segített eljutni a hálóig, mert ha rajtam múlott volna, akkor tuti a kanapét választom. Az egészen közel volt és addig még elbírtam volna botorkálni, de annál tovább nem. Nem terveztem, nem agyaltam rajta, egyszerűen csak megtörtént. Úgy csókoltam meg őt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, pedig nem az volt. Csókja gyengéd volt, mégis magával ragadó és másodpercek alatt vesztem el abban az érzésben, ami életre kelt mélyen legbelül ennek köszönhetően. Szavai elmosolyodtam, miközben egyik kezem továbbra is arcán pihent. - Reméltem is, hogy nem fogsz eltűnni. – szólaltam meg játékosan, még egy apró csók volt az, ami megpecsételte talán még inkább a sorsunkat, mielőtt az álmok mezeje magával ragadott volna. Békés lett volna az álmom? Nem éppen, de valahogy Nick közelsége képes volt megnyugtatni, amikor egyszer csak felkelt az ágyból, akkor én is mintha éberebbé váltam volna. Hallottam egy-egy szófoszlányt abból, amit mondott, de túlzottan fáradt voltam ahhoz, hogy igazán értsem azt, amiről beszélnek. Aztán, mintha telefonált volna, de az is inkább összemosódott, egy-egy szóval meg nem igazán tudtam mit kezdeni. Így inkább végül hagytam, hogy újra mélyre zuhanjak és végre békességre leljek az álmaimban. Újra a lányommal voltam, a karomat könnyedén fontam köré, miközben mosolyom egyre szélesebb lett. Nem akartam, hogy vége legyen az álomnak, mert túlzottan hiányzott a tündérem. Az első napsugarak gyengéden cirógatták az arcomat, mire lassan nyitottam ki a szemeimet és ekkor jöttem rá arra, hogy fejem Nick mellkasán pihent, a karom pedig körülötte van, ahogyan az övé is körülöttem. Hirtelen majdnem sikerült hátrálnom és valószínűleg le is zúgtam volna az ágyról a tettemnek köszönhetően, de inkább pár pillanat erejéig meg se mozdultam, hiszen úgy tűnt őt is elnyomta az álom. Végül óvatosan hámoztam le magamról a kezét, majd nesztelenül hagytam magára a szobában. Még az ajtóból visszapillantottam rá, de aztán a fürdőbe vettem az irányt. Elég volt egyetlen egy pillantást vetnem a tükörbe, hogy tudjam még mindig eléggé nyúzottnak nézhetek ki, hiszen tényleg nem éreztem azt, hogy már visszatért volna teljesen az erőm. Végül lassan kibújtam a ruháimból, hogy utána egy forró zuhanyt vegyek. Az segíteni fog kicsit jobban felébredni és talán tisztábban is fogom látni a dolgokat. Sietve bújtam bele egy tiszta ruháimba, amiket még magammal hoztam, majd belebújtam egy pulcsiba is, kicsit megfésülködtem, hogy ne álljon úgy a fejem, mint egy szénaboglya, majd lassan visszaindultam a szobába. - Jó reggelt! – szólaltam meg mosolyogva, hiszen biztos voltam abban, hogy tuti felébredt már arra az zajokra, amik nekem köszönhetően keltek életre, vagy éppen arra, hogy már nem is vagyok mellette. Csöppet se bántam, hogy ő is pihent kicsit. Végül lassan visszamásztam az ágyba, hogy utána egyik kezemen feljebb húzzam a pulcsit. - Biztos vagyok abban, hogy már eléggé éhes lehetsz és legalább egyikünknek nem ártana teljesen formában lenni, így igyál. – nyújtottam felé a karomat, hiszen ilyet sose ajánlottam még fel senkinek se, de benne bíztam, hogy képes lesz megállni időben, hogy nem fog bántani igazán, és csak annyit lop el, amennyi szükséges. Egyébként se túlzottan osztott vagy szorzott már, hogy még gyengébb leszek. – És meg se próbálj kifogásokat gyártani! Bízom benned! – pillantottam rá komolyan és még mindig felé tartottam a karomat, hogy tegye meg. Ízlelje meg a véremet, mert biztos voltam abban, hogy valamennyire már eddig is csábíthatta a gondolat, hogy vajon milyen ízem lehetne, de még se tett semmit se. Ez pedig még inkább biztosított arról, hogy fontos vagyok neki és még a benne lakozó szörnyet is képes féken tartani.
Sok dolgot nehéz felfogni ebben a természet feletti világban annyi titok lappang mindenhol, talán ezért is olyan bonyolult, mert mi tesszük azzá ezt az egészet. A folyamatos titkolózások, és az hogy az emberek legtöbbje szinte képtelen egy másik féllel nyíltan beszélgetni. De ezt a sok rosszat ami ebben a világban van csak egy dolog képes teljesen elmulasztani és gyógyítani. A szeretet. Ha bár közhelyes hangzik az egész de szerintem így van, az igaz szeretet amit mások iránt érzünk akik fontosak nekünk. Az én szívem mindig is ürességgel volt tele, persze mindig is a testvéri szeretett, másoknak még ez az érzés sem adatik meg. De azért én mélyen legbelül ennek ellenére ürességet éreztem magamban. Lehet én vagyok rosszul programozva, nem tudom. A mai napon egy kis változás történt ezen a téren, a szívem ürességébe kigyúlt egy fény. Ez a kis fény ami most gyúlt ki még igen csak fiatal, törékeny és sebezhető gondolok ez alatt az érzésre. Az új és fiatal dolgok, könnyen eltörnek, sérülnek ezért vigyáznunk és óvnunk kell azt. Ez az érzés kavargott bennem Venussal kapcsolatban, ezért is akarom annyira megvédeni őt, ne essen neki bántódása. Ha bár megmagyarázhatatlan dolog ami velünk történt, de számít valamit is? Az a lényeg, hogy azt érzem amit érzek, hogy fontos nem és nem engedhetem baja essen neki, ez elég indok számomra, hogy bármit megtegyek annak érdekében épségben térjen vissza az otthonába. Aggódását irányomba még mindig nem tudtam csillapítani, azért valahol titkon tetszik is a dolog, hogy foglalkozik és aggódik miattam, régen kerített már ez az érzés hatalmába. -Senki nem legyőzhetetlen, csak meg kell tudnunk azt hogyan tudnánk legyőzni, nem is szemtől szembe harcot javasoltam, de ne aggódj ha nem vagyunk elég erősek külön-külön, hogy legyőzzük akkor majd mi együtt fogjuk legyőzni- mondtam neki, nem csak nyugtatás képen mondtam ezt neki, mert valóban így is gondoltam ezt a dolgot bár nagyon furcsa volt ki mondani az „együtt” szót, különleges hatása van ennek a szónak mert ez már két személy közösen, én meg ő tetszik a gondolat. Ha bár annak örülnék a leginkább ha most, egyedül el tudnám intézni azt a szörnyeteget, akkor minden sokkal könnyebb lenne. Eszem ágában sem állt nekem lebecsülni a boszorkányok hatalmát, én csak féltem őt… az ő teste sebezhető… ha bár hatalmas erővel rendelkezik de könnyedén olyan sérülést szedhet össze amibe bele hallhat. Számomra ez a hely csak két pontra koncentrálódik. Ilyen téren mindig is úgy gondoltam ha valakit nem lehet legyőzni izommal akkor azt csellel kell legyőzni, olyan módon amit még nem is sejthet. Ölelésem közepette már sokkal könnyebb volt minden, képes volt mindkettőnket olyan szinten megnyugtatni mint más cselekmény nem tudott volna. Az ölelésem nem csak őt nyugtatta meg hanem némi képen engem is. Ha bár én nem voltam feldúlt a dolgok miatt, csak nagyon sajnáltam ezt az egészet. Amiért az élet olyan szörnyű volt Venussal szemben ezt képes volt vele megtenni, szeretek higgadt maradni, de azért a harag is mélyen csirázott bennem, az illető iránt. Nem értettem miért kellet neki ezt tennie vele, hogyan lehetett erre képes. Ezek a gondolatok cikáztam a fejemben, talán ezeket a kérdéseket már ő is oly sokszor feltehette magában. Tekintetünk össze fonódott, mélyen egymás szemeibe tekintettünk mintha más csak nem létezne körülöttünk, a világ össze zsugorodott volna erre a kis szobára, viszont ott mélyen legbelül tudjuk nincsen ez így. Viszont próbáljuk ki élvezni ezeket a pillanatokat, lehet az utolsó pillanatok amit együtt tölthetünk, sokáig egyikünk sem szólt semmit. Csak elvesztünk egymás tekintetébe jó érzés volt ami hihetetlen erővel hatott rám, ha ez a kezdet akkor mi lesz később? Mosolyogtam el a gondolaton, mármint reménykedem lesz ennek a dolognak folytatása is. Reményeim szerint ez az egész nem fog tova szállni, hanem mély gyökereket növeszt, olyan erős gyökereket ami stabilan képes ki állni minden vihart és megpróbáltatást. Szavaim után talán egy kis gondolkozásba esett, reménykedtem abban nem fog rá jönni amit most tettem, persze ez nem volt hazugság csak éppen egy jól megfogalmazott mondta ami arra szolgál, hogy ne tudjak olyan ígéretet tenni amit amúgy is megszegnék. -Most miért? Egy próbát azért megért nem?- mosolyogtam a dolgon, rá jött bár nem is csodálkozom kaptam már egy ízelítőt a flörtölésünk alatt, hogy mennyire jól is képes forgatni a szavakat. Nem tudom, hogyan mondjam ezt neki de minek olyat ígérnem amit nem fogok betartani? Nem tudnám ott hagyni őt annak a férfinak a karjaiba ha leszakadna az ég akkor sem, vagy ha ketté nyílna a föld alattunk akkor sem adnám fel a dolgot és az utolsó csepp lélegzetig harcolnék. Ha elmenekülnék akkor hallnék meg igazán, mert akkor elveszne az a részem ami képes meggátolni, hogy a bennem lakozó sötétség erőre kapjon. Ez mind eltűnne és azzal el vesznék én magam is a sötétségben, talán örökre. Akkor már nem a legjobb ha a szép halált választom? Férfiként hallok, meg harcosként amiként vámpírként újjá születtem. Egy csata téren letten vámpír, majd egy napon a csatatéren is fogok elhunyni a szeretteimért harcolva, mert ez vagyok én. Kezei az arcomon voltak, megható pillanat volt ami mélyen bele égett a retinámba, olyan kitörölhetetlen emlékként. Megfogtam a kezét, de persze nem vette el onnan csak rá tettem az enyémet is, szemeim még mindig az ő tekintetével jártak keringőt, ajkaim szóra nyíltak. -Nem tehetem- mondtam neki arcomon egy kis mosollyal meg kell értenie miért nem- tudod Venus engem oly sok mindennel lehet illetni, viszont azzal hogy ígéreteimet meg szegem soha. Még pedig azért nem mert nem ígérek olyasmit, amit nem tudok megtenni, tudom magamról képtelen lennék téged ott hagyni.- mondtam neki majd puszit leheltem a homlokára, ez amolyan jelképesen szolgált puszi a homlokra egy amolyan hűséget szimbolizál. Meg kell értenie ezt, én nem lennék képes, hogy meg tudjam tenni teljesen ki kellene kapcsolnom az emberi énem, és akkor azzal halálra ítélném magam. Kíváncsian fürkészem tovább tekintetét miként fog reagálni eme kimondott szavakra. Figyelmesen hallgattam szavait, amelyek szinte a szívemig hatoltak mint éles tőr, de igaza volt mert valóban megbántam azt amit tettem, persze ez nem teszi semmissé a dolgot. Ha valamit megbánunk az nem törli el azt amit meg is tettünk. Ennek tudatában vagyok, viszont szavai sugárzanak a reménytől meg a jóságtól, ezt nem tudom figyelmen kívül hagyni, ezek az érzések lassan vándorolnak át belém minél több időt töltök Venussa annál inkább ezt. A szám szélén egy kis mosoly jelenik meg, szerencsésnek érzem magam amiért őt az utamba sodorta a sors, olyan módon képes hatni rám, nem csak érintésével meg közelségével, hanem szavaival is mint senki más e világon. -Értem mit mondasz és igazad is, csak nem olyan könnyű ezt az egészet el fogadni és megbirkózni vele, de megteszek minden tőlem telhetőt, hogy meg tudjak bocsájtani saját magamnak- mondtam neki ebben igaza volt abban a pillanatban amikor kikapcsoltam az érzéseimet sok minden közre játszott egy fontos szerettem elvesztése, egy olyan személy aki csak a gonoszra inspirált engem és ebben leltem megnyugvást. Tudom most már, hogy akkor rosszul döntöttem, meg kellett volna küzdenem az érzelmeimmel nem pedig gyáván elfutni, akkor nem tudtam mivel fog járni a dolog. Most már, hogy tudatában vagyok ennek, előbb lehelem ki a lelkem mint még egyszer arra folyamodjak. Szavaimra nem feleltem semmit sem viszont ha jól értelmeztem pillantásai mindent elárultak nekem, nem sikerült meggyőznöm a véleményemről. Talán amikor majd vége lesz ennek az egésznek és a szörnyeteg feje a porba hullik akkor majd, minden könnyebb, lesz mert már nem kell félnie tőle. Bár az sosem fogja már eltörölni semmi sem ami akkor történt, azt nem törölheti ki már semmi sem. Nem rajongott az ötletemért ez már az előtt le jött mielőtt szavaival is megmutatta volna nekem ugyan ezt, sóhajtása és fej rázása igen csak érthetően a tudtomra adta a dolgot. Sejtettem nem fog tetszeni az ötletem, ha bár nem szeretek ölni meg hasonló viszont talán én sosem tudok annyira jó lenni, mint ahogyan ő. Próbálkozom, ezt meg kell hagyni, de még sokat kell fejlődnöm azt hiszem. -Rendben van, akkor legyen úgy ahogy te mondtad, valóban jobb megoldás nem is gondoltam bele mi történne a megigézett emberekkel- mondtam neki, nem szálltam vitába azzal amit mondott mert tudtam, hogy igaza van. Ha bár az én megoldásom hatékonyabb lenne viszont életeket sodorna veszélybe. Nem azért tettem le az ötletemről mert imponálni szeretnék vele ezzel számára, valóban sikerült meggyőznie azzal amit mondott. -Szerintem igen, viszont eléggé feltűnőek leszünk a tetőn, kelleni fog majd valami figyelem elterelés, olyan, amivel azt hinné a kijárat fele haladunk közben meg a tetőn meglógunk.-mondtam neki egy kicsit tovább fejlesztve a dolgot, ha bár még pontosan nem tudom mivel lehetne rá venni az embereket mind rohanjanak kifele, de arra is találunk majd megoldást. Úgy gondolom ketten egész jó kis csapatott tudunk alkotni, és ez tetszik nekem. Ki tudja hozni belőlem a jót, ami nagyra értékelendő. Persze én is próbálok jól viselkedni és minél kevesebb életet bajba sodorni de ez nem mindig jön össze. Nem csodálkoztam el a meglepődöttségén pontosan erre számítottam, csak azt nem szerettem volna ha ezt a dolgot árulásnak tekinti. Eddig nem hangozott el e neve, de miért is mondta volna nem sejthette, hogy én ismerem őt. Mint ahogyan én sem sejtettem az a szörnyeteg akiről beszélt, az az én szörnyetegem is. Ki ne lett volna indulatos ha megjelenik hirtelen az életében az a személy akit a leginkább megvett és gyűlöl, kérdésére lesütöttem a szemem. -Igen eléggé jól ismerem ami azt illeti, bár meg se ismertem volna- tettem hozzá, ezzel is bizonyítva mennyire gyűlölöm őt, ha bár nem teljesen ő tehet arról, hogy az érzelmeim kikapcsoltam, viszont mikor ő segítette elő azt, hogy tombolásom még erőteljesebb legyen mint lett volna amúgy lett volna. Eléggé kellemetlen helyzet volt ezt így neki el mondani, de nem tehettem mást. Ha most nem mondom el neki akkor később derül ki az igazság és akkor már a szavam egy fabatkát sem fog érni a szemében, ezt nem engedhettem. Újabb kérdés hangzik el, ezzel gondolom arra kíváncsi én is olyan dolgokat műveltem amiket ő tett vele. Szerencsére ebben nekem nem volt részem, túlságosan is lefoglalt a vér. -Hát régebben egy olyan mentoromként szolgált amikor ki voltak kapcsolva az érzelmeim de csak manipulált és ki használt, de kérdésedre ami a fejedben zajlik talán megnyugtatást tudok adni olyat sosem tettem amit ő tett veled, én csak elvettem amire szükségem volt gondolok a vérre és a sok életre. Túlságosan is lefoglalt a gyilkolás a vér mámora ami hatalmába kerített akkor.- mondtam el neki, őszinték voltak a szavaim irányába, tudom, hogy most nehéz ezt neki feldolgoznia. Tudom mélyen legbelül azért nem váltam olyanná mert akkor nem érdekeltek engem a nők csak a vér, egyébre nem tudtam gondolni, az sem hogy mi lesz az áldozataimmal. Marad vér bennük? Túlélik a harapásom? Ez nem foglalkoztatott engem abban az időszakban, minden volt a gyilkolás meg a vér. Túlságosan is lekötött ez a kettő, hogy gondoljak a nőkre, talán ez volt az egyetlen szerencsém a sok bajban. Nem tettem olyan szörnyűségeset ami Venussal tett ő, ha tettem volna biztosra veszem, még a szemembe sem tudna nézni, mint ahogyan én sem az övébe. Szégyenlem azt amikor olyan voltam, de ahogyan mondta nekem megbántam ezt a sok dolgot, valahogyan meg kellene bocsájtani magamnak. -Talán nem, de nem fogom életben hagyni ha lesz alkalmam elvenni az életét meg is teszem- mondtam neki hangomon még mindig látszott a harag és az indulat, de szerintem ezen nem is kell csodálkozni. Ahogyan Venus ajkai elhagyták Drake nevét, egyre több áldozatomnak az arca villant be, ez az ami okozta az indulataimat. Következő mondata kicsit észhez térítően hatott rám, ha bár most nehéz belátni azt amit mond de igaza van. Csak szeretném vissza adni neki azt az összes szenvedést amit kaptam, de végül kínzás nélkül is vissza kaphatja amit adott nekem, hiszen sosem fogom engedni neki hogy megkapja azt amire vágyik. Ez talán még nagyobb szenvedés lesz számára, mint amit kínzással el tudnék érni nála. -Nehéz lesz nem azt tenni vele, de viszont azt sem szeretném, hogy ismét az történjen mert akkor tudom úgy távozna a túlvilágra, hogy egy csatát megnyert, nem fogom megadni ezt az örömöt neki- mondtam Venusnak, miközben az arcomon egy kedves mosoly húzódott. Ha bár teljesen még nem sikerült lenyugtatnom magam, ám azonban némi képen már jobban tudom uralni gondolataimat. Nem pedig csak arra gondolni, hogyan fogom kitépni azt a sok szennytől bűzlő szívét, vagy éppen letépni azt az undorító fejét. Amikor indulataim felszabadultak akkor oly sok gondolat át futott a fejemen, amitől talán még Venus is megrémülne, nekem is van sötét oldalam. Viszont ezt el is mondtam neki, viszont azt már sosem szeretném, hogy ezt az oldalamat szemmel is lássa, vagy éppen érezze gonoszságomat és sötétségemet. -Rendben van, de csak olyat tégy az erőddel ami nem veszélyes saját magadra túlságosan- mondtam neki, miközben eszembe jutottak azt amit mondott nekem a bárba az erős varázslatokkal kapcsolatban. Nem szeretném, hogy oly annyira bele vesse magát a dologba, ez az egész a saját életével legyen megoldható. Ez nem lenne megoldás, meg túlságosan is nagy ár lenne annak érdekében, hogy Draket a pokolra küldjük, ott van neki a kislánya akinek még nagy szüksége van az anyjára, tudom ezt is figyelem előtt fogja tartani mielőtt bele kezdene olyasmibe, amitől talán megüthetni a bokáját. Okos lány Venus, nem hiszem képes lenne olyan felelőtlenséget elkövetni amivel a lánya életét tenné boldogtalanná. -Örülök, hogy így gondolod- mondtam neki, ha bár nem tudom mennyire leszek képes ellenállni Drake hatalmának, ám azonban ezzel sokkal inkább nagyobb esélyem van ellene, mint lett volna eddig. Remélem nem fogok el bukni, mert az most nagyon rossz lenne mind kettőnk számára, mindent meg fogok tenni ami csak telik, és még annál is többet. Végre megfizethetünk mindketten a sok gonoszságnak amit tőle kaptunk, és nem fogja ugyan ezt még másokkal is megtenni. -Sosem árulnám el a bizalmadat...- mondtam neki, hangom kissé elhalkult mélyen a szemébe néztem ha bár még mindig látszik szemeiben a megpróbáltatások sorra, ám azért most már sokkal nyugodtabb, mint amilyen volt a cetli és a pezsgő megérkezésekor. Lassan kezd vissza térni a fény a szemébe, de azt hiszem amíg le nem rendezzük végleg ezt a dolgot addig ő nem fog sosem teljesen úgy ragyogni, mint ahogyan az természetéből fakadóan tudna. Megköszönte, hogy a ruhát oda vittem neki, gyorsan el is kapta tőlem, biztosan már nagyon várta, hogy legyen valami az a köntös alatt is a csupasz testén kívül. Nem csodálkozom ilyen események után azt hiszem nem csoda, hogy nehéz vele testi kapcsolatot létesíteni, gondolok ez alatt az érintésekre. A kanapéhoz sietett, le is dobta oda a ruháit, először felvette a fehér neműt a köntös alá, mivel hátat fordított nekem, ezek után nem éreztem, hogy nekem is hátat kellene. Levetette magáról a köntöst, elő bukkant csupasz bőre, ha bár nem láttam semmit se a hátán kívül de azért megmozgatta a dolog a fantáziámat, ( most van az hogy egy széles mosoly az arcon) melyik férfinek ne tette volna. Egy ilyen csodálatos lány, szerintem akinek nem annak már alapos problémái lehetnek. Felkerült egy topp is rá, amivel véget a kis mozi számomra, ekkor pedig elfordítottam a fejem mintha oda sem néztem volna. Nem tudom mennyire vette volna zokon hogy ennyire megbámultam őt, de végül is ő is ugyan ezt tette velem a liftben, csak annyi különbséggel, hogy rajtam volt ing. Viszont csak a derekától felfele láttam valamit is, mivel az a kanapé a testének alsó részét teljesen el takarta. Amint készen lett az öltözködéssel már előttem is termet, szavait hallgatván egészen meglepődtem, magához vette a tőrt, nem egészen tudtam mire készül ám azonban bíztam annyira ne tegyek fel kérdésekkel ezzel kapcsolatban. -Mire is pontosan? Mit fogunk csinálni?- emeltem meg a szemöldököm egy mosollyal az arcomon, bár sejtettem, hogy nem az fog következni amire én utaltam. Csak próbáltam egy kissé oldani a helyzetet, ekkor még nem sejtettem mit akar csinálni. Viszont csináltam amit mondott nem gondoltam varázsolni fog, de amikor a vérem kerül szóba eléggé gyanús volt a dolog, az lesz belőle. Annyira már rá jöttem a dologra, amikor a vér jön szóba akkor biztosan valami komoly varázslat fog következni. Megvágott engem mint ahogyan saját magát is, a vágást rezzenéstelen arccal viseltem, éreztem azonban de a férfiasságom nem engedte, hogy ezt az érzést az arcomra is ki varázsoljam. A két vér találkozott a tőrön, majd latin szavak hagyták el Venus ajkait, nem tudtam mit jelenthetnek, de szerintem nem is számít nekem az egész valami halandzsának hangozott semmi másnak. Hirtelen a tőr a levegőbe emelkedett, az asztal feletet tűz borította körbe, egészen különös látvány volt az egész, még nem voltam tanúja ilyen dolgoknak, szóval nem csoda ha egy kicsit bele bambultam és csodálkoztam a dolgon. A gyertyák a szobában magas lángra kaptak, úgy éreztem magam itt mintha éppen most jönne az apokalipszis ám azonban, élveztem a helyzetet amíg hirtelen észre nem vettem, hogy Venus orra vérzésnek eredt. Ekkor ezt a csodálkozást felváltotta az aggodalom, mivel gondolom elég sokat el vesz belőle, komoly varázslatnak tűnik. Remélem nem tesz olyan felelőtlenséget amit megbánna, bízom benne hogy nem. Majd egyszerre minden elhalkult, a gyertyák ismét normális lángon égtek a tőr, tüze kihunyt és ahogyan földet ért az asztalon bele is állt abba, Venus hangját hallattam meg „ készen van”, gyenge volt a hangja, mint aki éppen most futott le tíz kilométert, zilált és kapkodta a levegőt. Letörülte az orrából áradó vért, a kezére tekintettem ami idő közben beforrt, egészen csodálatos dolgokra képes. Eddig sem becsültem le őt, de aztán most mutatta meg előttem, milyen nagy erő is lakozik benne. Majd láttam ahogyan lassan össze omlik, persze nekünk vámpíroknak elég gyors a reakció időnk, könnyű dolgom volt hogy el kapjam, alig egy kar távolságra volt tőlem. Pillantásai közepette hangját hallom felcsendülni, arcomra mosolyt varázsolt. -Én meg már kezdem megszokni, hogy a karjaim ölelésében tartsalak- válaszoltam neki, eddig nem voltam szokva ilyesmihez, ha bár eddig is volt nővel dolgom, de azok nem jelentettem semmit sem számomra. Akkor egy ölelésnek nem volt semmi értéke csak egy cselekedett volt, ám azonban most ez megváltozott, mert most nagy hatással volt rám. Mosolyodtam el újra, szegény eléggé kimerülhetett e varázslat közben, nem is csodálkozom hiszen nehéz lehet ilyen apokalipszis körülményeket elő idézni. Teljesen el tér a mi erőnk egymástól, de ez nem jelenti azt hogy az egyik erősebb lenne a másiknál, az erő is csak akkor és annak a kezében hatalom aki használni is tudja nem csak birtokolni. Karjaimba vittem egészen az ágyig, gondolom arra utalt mert most már pihennie kellene, szerintem nagyon jól fog esni számára az álom, ennyi sok gond és megpróbáltatás után. Pihennie kell, mert holnap eléggé nehéz nap előtt állunk, majd az ágy előtt le engedtem a lábaid, viszont a lendülettel ahogyan fordult bele az ágyba magával rántott engem is. Nem tartottam hozza magam, meglepett vele az az igazság. Az ágyban landoltam mellette, ajkait „köszönöm” szó hagyta el, arcomon csak egy mosoly volt reagálás képen, nincsen amit megköszönnie, tekintetünk találkozott is ismét össze fonódott. Amikor össze fonódik tekintetünk olyan érzést kelt bennem, mintha csak mindig is ennek a pillanatnak éltem volna, szemeiben vesztem el. Hirtelen elkezdett tekintete közeledni felém, ajkaink találkoztak, meglepett vele azonban én ezzel nem sokkoltam még le. Reagáltam rá és lágyan viszonoztam a csókjait, majd megöleltem őt, óvatosan mintha csak egy porcelánból lenne, vigyázni akartam rá. Mikor véget ért akkor arcomon egy kedves mosoly feküdt, mindketten féloldalt voltunk egymással szemben, homlokunk közt talán öt centi volt a távolság. -Jó éjt neked szépségem, vigyázni fogom álmod- mondtam neki, majd figyeltem amíg szemeit lesütötte, majd még egy egyszer elalvás előtt megcsókoltam őt, hogy álma még békésebb legyen. Ajkaink rövid időre ismét találkoztak. Figyeltem ahogyan békésen alszik, olyan szépen mint kisdedeket megszégyenítő módon, nem fordítottam el csak néztem ahogyan alszik. Viszont nekem táplálék kellene, viszont el nem mehetek innen mert azt Drake rögtön ki is használná és akkor el kapná Venust. Óvatosan fel keltem az ágyból, majd a telefonhoz siettem, hogy letelefonáljak a recepcióra. -Kérem hozzanak fel egy kis whiskyt- mondtam majd letettem a telefont, ez lesz a legjobb megoldás elveszem ami kell nekem, a szobának csak egyetlen bejárata van és ott vagyok, nem is fogok elmozdulni innen. Pár perc múlva meg is érkezik egy férfi, tálcán a kért itallal, majd felé nézek egyenesen a szemébe majd megszólalok. -Gyere be- mondtam neki, majd a férfi meglepődötten néz rám, majd megszólal.- Nem tehetem, még sok dolgom van a mai estén- meglepődtem a dolgon, nem hatott a megigézés.. adtam neki borra valót majd becsuktam az ajtót. Halkan ismételve magamban. -Átkozott Drake- biztos ez egész személyzetet verbénával itatta meg, hogy ne tudjak táplálkozni, tudja Venust erre a célra sosem használnám fel, hogy a pokolba süllyednél el te szemét. Tekintetem vissza helyzetem Venusra, majd támadt egy kis ötletem. Elő kaptam a telefonomat ami szerencsére nem ázott el az esőzésben, majd gyorsan húgomat is tárcsáztam, ő segíteni fog nekem. -Szia Hugi- mondtam neki, majd folytattam a köszönése után- figyelj a mai estén nem tudok haza menni, de szükségem lenne egy kis vérre, de személyesen nem hozhatod el, csomagold be és küld el biztonságosan az alábbi címre.- fejeztem be végül, a hangján aggodalom volt de nem szerettem volna ha most kapcsolatba kerül Drakkel vagy akár Venussal eléggé rosszul viseli azt ha más nők is vannak az életembe rajta kívül. -Mibe keveredtél Nick?- kérdezte tőlem, de most nincsen időm mindent el mondani neki- nincsen baj csak csináld amit mondtam, és csináld amit mondtam semmiképpen ne gyere személyesen különben ismét elveszem a napfénygyűrűdet- mondtam neki, mások számára talán nem lehet világos miért tartom ilyen nagy fegyelem alatt ám azonban neki erre szüksége van, mivel kezelhetetlen és még mindig világosan ég bennem legutóbbi tette amit elkövetett. Jobb ha most ki marad ebből csak meg akarom védeni attól, hogy bele keveredjen ebbe az egész dologba. -Rendben van Nick de vigyázz magadra- mondta nekem, nem tudom mennyire fogja követni azt amit mondok de remélhetőleg minden rendben fog menni. Amikor legutóbb el vettem tőle a gyűrűjét azóta szerintem megtanulta már a leckét, persze nekem sem esett jól szigorúnak lenni vele, viszont azt nehéz volt neki megbocsájtani amit tett. -Persze, semmi bajom nem lesz, szeretlek Hugi- mondtam neki azzal le is tettem a telefont, majd vissza feküdtem Venus mellé, a tőr nálam volt ha kell használni legyen kéznél. Most háttal feküdtem az ágyon amikor hirtelen Venus egyet fordult közelebb bújt hozzám majd karjaival átkarolt engem, persze ha nem káprázott a szemem. -Te kis cukorfalat-mondtam neki halkan majd én is átöleltem őt, persze ettől nem fogok lehunyni a szemem, majd reggel el veszem a csomagot mielőtt elindulnánk, tisztában vagyok abban hogy Drake ki akar éheztetni engem, mintha csak a hotel lenne a börtönöm. De van egy előnyöm a húgomat nem ismeri, szóval ha önfejűsködik és maga hozza el a csomagot, akkor sem lesz nagy gond belőle. Igen csak meglepődnék ha nem kezdene el szimatolni.
Éreztem gyengéd érintését, ahogyan arcomra siklott, de valahogy még se volt igazán nyugtató hatással rám. Egyszerűen csak nem tudtam ennyire könnyedén venni az egészet, hiszen pontosan tudtam, hogy milyen szörnyűségekre képes az a személy. Vadállat volt és azok között is a legveszedelmesebb, aki előbb megtörte az áldozatát, majd játszadozva felfalta azt is. Tudtam, hogy mikre képes és nem akartam újra átélni, nem akartam csapdába esni és bezárva élni. Nem akartam többé egy kalitkába zárt madár lenni, aki nem teheti azt, amit szeretne és nem szeretheti azt, akihez a szíve húz. Többé már nem akartam újra érezni azt, hogy milyen érzés a sötétségben rettegve élni, amikor már megtapasztaltam a napfényt és pontosan tudtam, hogy mennyire mámorító tud lenni. De hiába éreztem így, mert a félelem és a düh sokkal erősebb volt bennem. Ebből kifolyólag meg nem igazán tudtam ezekbe az érzésekbe kapaszkodni. - Ez nem ilyen egyszerű, ezt te is és én is tudom. Kétszer annyi ideje élek, mint te. Tudom, hogy miről beszélek. Nem vagy te se mindenható, ahogyan én se. Még akkor se, ha a két külön erő lakozik bennünk, mert ő idősebb, ravaszabb, gonoszabb, mint te vagy én. Mindig is lesznek nagyobb vadak, akik élvezettel várják azt, hogy felfalják a kisebbet. – szólaltam meg teljesen komolyan. Nem őt akartam leszólni, mert elhiszem, hogy őt se kell félteni, de míg lehet ezer démont legyőztünk már a múltunkban, akkor is fog akadni egy olyan, aki elől csak elmenekülni tudtunk, mert képtelenek lennénk elpusztítani és nem azért, mert túlzottan fájna a szívünknek, hanem azért, mert gyengék vagyunk. Sose szerettem áltatni magam, hogy annyira erős lennék, mert nem vagyok. Sok mindent kell még nekem is tanulni, de már bőven nem vagyok kezdőnek se nevezhető. De akkor is tudtam, hogy egyedül képtelen lennék legyőzni a múltam legnagyobb démonát. Ölelésében idővel pedig szép lassan egyre inkább kezdek megnyugodni, mintha ott biztonságra lelnék, pedig tudom, hogy ő se tud egyedül megvédeni attól, ami leselkedik most már ránk. Nem egyedül álltam ebben a fura viharban, hanem most már akadt benne társam is. Ölelése pedig képes volt reményt adni arra, hogy még lehet szebb a jövő és nincs még minden veszve. Fogalmam sem volt arról, hogy miként fogunk ebből a viharból kikeveredni, de amíg ott lesz mellettem, addig talán lesz erőm még inkább küzdeni, hiszen most már nem egy emberért, hanem kettőért kell küzdenem. Nem hagyhatom azt, hogy baj érje őket. Egy olyan veszedelem, ami részben nekem köszönhető. Még akkor is, ha egykoron csak áldozat voltam. Pillantásunk egymáséba fonódott, mintha csak valamiféle külön esküt tettünk volna, vagy csak a szavait akarnánk megpecsételni. Szerintem nem volt meglepő, hogy féltem őt, vagyis talán az volt. Igazából az egész este meglepő volt, hogy milyen könnyedén képes volt a bőröm alá férkőzni és a jól felépített várfalaimat megbontani, de ami elkezdődött, annak nem akartam, hogy vége legyen. Ahogyan azt se, hogy esetleg miattam essen bármi baja. Nem tudnék úgy tovább élni, hogy tudom miattam halt meg. Talán még az életemet is kockáztatnám, hogy visszahozzam őt az élők sorába. Amikor viszont meghallottam, hogy mit fogad meg, akkor csak hitetlenkedve ráztam meg a fejemet. Zaklatott voltam-e még mindig? Igen, de már nem annyira, hogy ne legyek képes tisztán gondolkodni, hiszen nem engedhettem meg magamnak azt, hogy ne lássak a dolgok mögé. Túl sok minden kavargott a fejemben és egy aprócska figyelmetlenség is túl nagy bajt okozhat. Kezem arcára siklok, de eleinte nem szóltam semmit se. Egyszerűen csak nemlegesen megráztam a fejemet. - Ügyes próbálkozás, de ehhez talán legközelebb hamarabb kelj fel, mint én. – szólaltam meg végül picit játékosan, mintha csak valamennyire a jókedvünkkel akarnám elűzni a viharfelhőket és talán így is volt. Magam sem tudom, de most nem is ez volt a fontos, hanem az, hogy nem fogom neki hagyni azt, hogy ostobaságot csináljon egy vadidegen nő miatt, aki történetesen boszorkány és én vagyok. Nem, erről szó se lehet! – Azt ígérd meg, ha azt mondom, hogy menekülj, akkor megteszed. Hátra se nézel és nem fogsz bosszút se állni miattam, értem. – pillantottam rá komolyan, miközben kezem arcán pihent gyengéden. Rájöhetett arra, hogy nem fogok bedőlni semmilyen kiskapunak se, ahogyan nem is fogom feladni azt, amit szeretnék hallani. Tudok én makacs lenni, ha arról van szó, de melyik nő ne lenne képes rá? Csendesen hallgattam azt, amit mondott, mire egy apró sóhaj szökött ki ajkaim között. – Nincs igazad, talán nem tudom, hogy mit tettél, de azt tudom, hogy minden vámpír volt legalább élete során egyszer kikapcsolva, ahogyan azt is tudom, hogy mire vagytok akkor képesek, de melyik ember ne választaná ezt, ha tehetné? Melyik ember ne akarna ne érezni? Mindenki vágyik arra, hogy bárcsak ne lenne szíve, érzései és a többi. Ettől még nem leszel rossz ember, attól lennél az, ha úgy gondolnád, hogy akkor helyesen cselekedtél, de te megbántad azt, amit teszel. Akkor meg nem mondj ilyeneket, Nicholas, kérlek. – pillantottam rá komolyan, hiszen ez volt az igazság. Én is tettem már rosszat, oltottam ki életet, de én úgy, hogy teljesen a tudatomnál voltam. Én nem tehettem meg sose azt, hogy bárcsak ne éreznék és talán ez volt a szerencse, hiszen szökésem után talán pusztulást hoztam volna el, de így nem tettem meg. Még akkor se, ha van akkora erőm, hogy ha nem is egy egész városra, de jó pár emberre elhozzam a poklot, de mindig is igyekeztem távol maradni a sötétségtől és a sötétvarázslatoktól. Szavaira nem feleltem semmit se, mert nem úgy gondoltam, ahogyan ő. Úgy éreztem, hogy részben egykoron valaminek köszönhetően én okoztam ezt az egészet. Én hoztam magamra veszélyt, még ha pontosan nem is tudtam, hogy miként. De nem akartam erről többet beszélni. Egyszer is elég nehéz volt felhozni ezt a témát, beavatni a múltam egyik legfájdalmasabb és legsötétebb pillanataiba. Egyszerűen csak inkább legszívesebben elfelejtettem volna az egészet, de tudtam, hogy képtelenség lenne, hiszen ott volt a lányom is, és ha sose mutattam ki, attól még sokszor eszembe jutatta azt, hogy minek köszönhetően is élhet ő. De akkor is képtelen lennék vele ezt éreztetni, inkább megóvnám attól a sötétségtől, amiben nekem is élnem kellett és ő is nevelkedett 4 évig, de szerencsére szinte semmit se tapasztalt meg belőle. Szavai nagyon is jól esnek, szinte simogatják a lelkemet, hiszen nem értem, hogy miként történhetett ez meg, miként lehetséges az, hogy ennyire közel kerültünk egymáshoz. Íriszeinek játékában pedig könnyedén veszem el, majd egy aprót bólintok. Képtelen lennék ismét megszólalni, de hinni szerettem volna abban amit mond, hogy egyikünknek se lehet baja. Főleg akkor nem, ha kitartunk egymás mellett, de valójában ez lehetséges? Lehetséges az, hogy ennyire rövid ismeretség után ennyire erős kötelék alakuljon ki? Hihetetlennek tűnt, de akkor se volt más, amibe kapaszkodhattam, így hát nem próbáltam meg ezernyi érvet ez ellen felsorakoztatni. Inkább csak hagytam azt, hogy a boldog jövővel kecsegtető gondolatok befészkeljék magukat a szívembe, vagy éppen elmémbe. Nagyot nyeltem az ötletére és pár pillanat erejéig haboztam, végül egy aprót sóhajtottam és lemondóan ráztam meg a fejemet. - Nem igézünk meg senkit se, mert nem akarom, hogy ártatlanok haljanak meg miattunk és félő, hogy az lenne. Viszont talán tetőn át lehet jutni a szomszédos házra és onnan le? – fogalmam sem volt, hogy mennyire van közel a két ház, de ha eléggé, akkor még ugorva se lehet nehéz dolog, nemhogy vámpírként. Nem volt a legegyszerűbb módja a kijutásnak, de akkor is több esélyt láttam a sikerre, mint egyébként lenne. Persze még ott vannak a mellék járatok vagy az, hogy tűzriadót csináljak és akkor mindenki menekülni fog és mi könnyedén el tudunk veszni majd a tömegben. Láttam rajta, hogy miként fagyott le, hogy miként futott át arcán a gyűlölet és még ezernyi nem éppen békésnek nevezhető érzés, de akkor se értettem, hogy miért vagy hogyan lehetséges ez. Meglepetten pislogtam párat, majd picit hátrébb csúsztam az ölében, ahogyan lepillantottam rá, mert hirtelen nem értettem, hogy mi váltotta ezt ki belőle. Eddig nem reagált ennyire hevesen, se intenzíven arra, amit elmeséltem, de most mintha valami megváltozott volna. Mielőtt viszont válaszolhattam volna, megtette ő és ekkor én fagytam le rövid időre. – Te, te ismered őt? – kérdeztem meglepetten, mert nem akartam hinni annak, amire fényderült most. Egyszerűen képtelenség, hogy tényleg ismerjék egymást, mert ha így van, akkor tuti még nagyobb szarban vagyunk, mint eleve lennénk miattam. Valószínűleg ők se puszipajtásként váltak el, vagy ha igen, annak köszönhetően, hogy velem látta Nicket már tuti nem azok. Inkább csak egy fej, amit szívesen kitűzne, hogy nap, mint nap gyönyörködhessen benne. - Mi van? Ő? Ezt nem értem! Ti ismeritek egymást és ti együtt? – nem tudom miként is kellene befejeznem a kérdésemet. Együtt hoztatok pusztulást? Még mindig nehezen tudtam elképzelni, hogy akit én megismertem Nicholas szerepében, az tényleg képes lett volna olyan borzalmakra, mint Drake. Tudtam, hogy kikapcsolva volt és csinált nem éppen kedves dolgokat, de hirtelen egy kisebb félelem elfogott, mert Drake nem kikapcsolva volt rossz, hanem alapjáraton is. Mondhatni egy elmebeteg őrült volt. Amit viszont ezek után mondott az teljesen letaglozott és a kép egyre inkább kezdett összeállni, ahogyan az is, hogy még nagyobb bajban vagyunk, mint szeretnénk. Mind a kettőnk életét akarja és az élet összesodort minket, hogy könnyebb dolga legyen. Na, azt már nem! – Hééé, senki nem fog senkit karóba húzni. – a kezem pedig az ökölbe szorult kezére siklott, mintha csak így akarnám megnyugtatni. – Ha meghal, már az is elég, de nem kell nekünk is olyan szörnnyé válni, mint ő volt. Nem kell megkínozni, mint ő tenné velünk. Ne engedd, hogy miatta ismét a sötétség bekebelezzen. – tettem még hozzá kicsit szelídebben és reméltem azt, hogy képes lesz egyetérteni velem és tisztán gondolkodni. Bármennyire is szeretném szenvedni látni azt a férfit, aki ezt tette velünk, akkor se fogom engedni, hogy a sötétség neki köszönhetően beszökjön a szívembe, a lelkembe, azt már nem. A halál lehet gyors is és akkor legalább mi is hamarabb lélegezhetünk majd fel, bár azt se tudom, hogy miként is lehetne esélyünk rá, mert ezek szerint mind a kettőnket egészen jól ismer, így a meglepetés ereje is totálisan odaveszett. - Hmm, a szövetségesem, az erőm és a köztünk lévő kapocs? – kérdeztem vissza, amikor azt kérdezte, hogy ki is fog megvédeni engem, ha neki adom a tőrömet. Meg egyébként is jobban szerettem az íjamat, de a varázserőm se volt lebecsülendő. Sokan azt hinnék, hogy azért amiért halandók vagyunk olyan törékenyek és esetlenek is vagyunk, pedig néha pont emiatt esik a legtöbb vámpír pofára. Lebecsülnek minket, pedig a természet erejét használni inkább kiváltság, mintsem gyengeség és sok mindenre képesek vagyunk. Az idő megtanít minket, hogy miként is használjuk fel a bennünk lakozó mágiát és ez alól én se voltam kivétel. Többé már nem, hiszen harcra készültünk és tudtam, hogy muszáj lesz majd használnom a bennem szunnyadó erőt. - Ennél biztosabb nem is lehetnénk. Tudom, hogy jó kezekben lesz. – feleltem teljesen őszintén, ezzel pedig rábíztam az egyik legbecsesebb fegyveremet, ami talán nem volt éppen valami nagy, de annál inkább veszélyesebb sebet fog tudni ejteni vele. Főleg akkor, ha a mágiám át fogja járni azt a tárgyat. - Tudom, hogy nem fogsz visszaélni vele. – közben pedig álltam a pillantását, hiszen mélyen legbelül tudtam, hogy benne bízhatok. A történtek ellenére is itt volt, annak ellenére, amire fényderült, ahogyan a közelgő vihar fellegek se tűntek el, de ő maradt és a sorsunk még inkább egymáséba fonódott. Csak remélni tudtam, hogy hosszú ideig így lesz és nem csak addig, amíg Drake ellen meg nem vívjuk a csatát. A közelsége egyszerre volt mámorító és egyszerre volt megnyugtató. Olyan hatással volt rám, amiben már régóta nem hittem, se nem reménykedtem. A közelében valami felébredt és egyre inkább csak átjárta a testemet. Ahogyan lenni szokott megzavartak minket. Nem túlzottan tetszett, hogy máris tőrrel megy, de hát jobb az óvatosság, mint pofára essünk. Bár a megérzéseim azt súgták, hogy tényleg csak a ruháinkat hozták meg. A beszéd se tűnt furcsának, ahogyan az se, hogy újból kopogott, amikor nem nyitottuk ki még az ajtót, majd egy aprót bólintottam, hogy akkor nyissa ő. Csendesen hallgattam a rövid párbeszéded, de nem mozdultam meg. Készenlétben voltam, ha kellene mégis, akkor az erőmmel védelmet tudjak neki szolgáltatni, de szerencsére tényleg nem lett baj és hamarosan be is csukódott az ajtó. - Köszönöm. - szólaltam meg sietve, majd ledobtam a kanapéra a zacskót. Kibontottam a csomagot és belebújtam a bugyimban, hiszen a köntös így is takart, meg nem akartam időt vesztegetni, aztán pedig bűvész módjára öltöttem fel magamra a nadrágomat, majd hátat fordítva neki végül lekerült rólam a köntös is, hogy belebújjak az egyik topba, amit tisztán és frissen kimosva érkezett vissza. Majd végül megigazítottam a hajamat is, hiszen még volt bőven teendőnk. Amikor viszont megszólalt, akkor meglepetten pislogtam rá. - Lehet meghozták már a ruháimat, de a piszimet még nem lőtték fel. – pillantottam rá mosolyogva, majd közelebb léptem hozzá és ha még mindig rajta volt a köntös, akkor úgy vettem ki a zsebéből a tőrt. Végül arrébb söpörtem az asztalon a dolgokat és leraktam rá. – Készen állsz? Szükségem lenne a véredre. – mondtam neki komolyan, hiszen azt akartam, hogy csak ő tudja használni és mindenki mást megégessen, majd pedig ha engedte, akkor a penge köré fogtam a kezét és megvágtam őt, majd pedig felsértettem az én kezemet is, hogy a két vér együtt ölelje körbe a pengét. Ezek után latin szavak hagyták el az ajkaimat, mire a tőr kicsit a levegőbe emelkedett és tűz ölelte körbe. Éreztem, hogy az erőmet emészti fel és percek múlásával az orrom vére is megeredt, de akkor se hagytam abba. Végig fogom csinálni, még akkor is, ha egyre gyengébbnek éreztem magam és tudtam, hogy pár napig talán nem fogok tudni minden varázslatot elvégezni, mert felemészti a sötétvarázslat az erőmet. Gyertyák a szobában, mint lángba gyúltak, majd széltámadt, de a tőrt továbbra is a tűz ölelte körbe, majd amikor vége lett az egésznek, akkor a kés könnyedén koppant az asztalon, ahogyan leesett, mire én zihálva kapkodtam a levegőt, majd pedig megpróbáltam letörölni a vért az arcomról. A kezem pedig időközben be is forrt a varázslatnak köszönhetően. – Készen…van...- szólaltam meg alig hallhatóan, hiszen az erőm nagy részét felemésztette a varázslat. Végül lassan megpróbáltam felállni, de persze, hogy gyönge voltam, így vélhetően a föld helyett a karjaiba zuhantam. - Hmm, egészen kellemes érzés, hogy állandóan a karjaidba zuhanhatok. – pillantottam fel rá mosolyogva, mintha hirtelen megint minden veszedelmet el akarnék felejteni és visszacsempészni a jókedvet. Mindig is úgy neveltek, hogy sose feküdj le haraggal és rémálmok helyett inkább másról akartam álmodni, ha egyáltalán fogok valamiről. – Picike segítség azt hiszem, hogy jól jönne. – utaltam itt arra, hogy egyedül biztosan nem fogok eljutni az ágyig. Viszont azt se vártam el, hogy a karjaiba kapjon ténylegesen és vámpír sebességgel vigyen el a hálóig. Nekem megfelelt az is, hacsak a derekam köré fonta a karját és segített abban, hogy el tudjak igazán lassan sétálni addig a helyig. Amennyiben megérkeztünk oda, akkor nem engedtem el őt, hanem magammal húztam az ágyra. - Köszönök mindent. – pillantottam rá komolyan, majd rövid ideig elvesztem az íriszeinek a játékában. Tudtam, hogy ő talán messze jár és már a bosszút forralja, de bármennyire is vágytam Drake halálára, akkor se akartam engedni azt, hogy Nicholas szívébe bármilyen módon ismét bekapcsolódjon a sötétség. Végül mire észbe kaphattam volna addigra közelebb hajoltam hozzá és ajkaim ajkaira tapadtak. Mintha csak így akarnék jó éjt kívánni neki, vagy talán maradásra bírni őt, netán csak szimplán elterelni a gondolatait. Hmm, talán mindegyik igaz volt, de az biztos, hogy nem hittem volna azt, hogy ma még ilyen megtörténhet, de az ösztöneim vezéreltek a józan eszem helyett, de még se bántam. Azt pedig csak remélni tudtam, hogy nem fog ellökni magától, mert az túlzottan fájó lenne és még ostobábbnak érezném magam, mint esetleg most teszem. Ahogyan kicsit zavarba is jöttem attól, amit tettem, de mégis ezernyi érzés kelt életre mélyen legbelül, amik segítettek abban, hogy hinni tudjak egy szebb jövőben.
Sok dolog történt életem során, hiszen ha azt nézzük akkor már túl éltem két ember öltő életét, láttam sok dolgot, megtapasztaltam sok érzést amivel csak szembe kerültem. Megismertem olyan embereket akiket legszívesebben sohasem szerettem volna, de mindig is csak két személyben tudtam megbízni teljesen. Első sorban a húgomban és saját magamban, de most látom először azt, hogy ez a dolog próbál változni mert ha bár még nem birtokolja Venus a teljes bizalmam, de nagyon jó utakon jár, hogy ez megtörténjen. Nehezen adom meg a bizalom jogát bárkinek is, de van valami nagyon furcsa ebben a nőben, még pedig az hogy mintha belülről súgna egy kis hang „engedd közel magadhoz”. Szavait figyelmesen hallgatom végig, mosolyt csalnak az arcomra, majd ajkaimat szóra nyitva megszólalok, szemeimmel végig az övét pásztázva. -Értem, remélem azért velem kapcsolatban az eddigi megérzéseid mind jók voltak, és nem okoztam csalódást semmilyen értelemben- mondtam neki majd a végén egy kicsit elhalkult a hangom, mivel nekem sokat számít az hogyan gondol rám. Én a megérzéseimre mindig is hallgattam, általában eléggé jók voltak főleg ha veszélyes helyzetbe kerültem, akkor sokszor kirángattak abból. Venussal kapcsolatban is jó megérzéseim vannak, sok dolgot látok benne ami ha kibontakozik akkor az nagyon jó lesz mind kettőnk számára, de hol van az még…. Amikor mosolyát látom az teljesen fel villanyoz engem, szeretem nézni a mosolyát nem csak azért mert tudom miattam mosolyog hanem mert olyan szép. Nem lehet megunni azt az érzést amikor látom boldogságot okozok számára, és nem a megszokott szenvedést és fájdalmat amit más emberek szoktak elszenvedni általam. Örülök annak, hogy ő is úgy érzi a dolgot mint ahogyan én, mert mindkettőnk számára furcsa ez a helyzet ami most itt ki alakult köztünk de remélem, hogy ez pozitív hatásokat fog vonni maga után. Eddig nem hiszem valami panasz lett volna egyikünk részéről sem, de még hosszú az este és még sok minden megtörténhet persze ez alatt nem gondolok semmi olyan dologra, az igen csak nagy csoda lenne ha össze jönne. -Igen, és ami a legkülönösebb benne, hogy mindketten így vagyunk ezzel, de egyikünket sem rémiszti meg a dolog.- válaszoltam neki, viszont az egész feltételezések alapján alapul, mivel nem tudhatom teljesen biztosra mindenben igazam volt amit mondtam, de remélhetőleg igen. Legalábbis nem hiszem az én gondolatom valamiféle rémisztést okozna nála, persze az önnön létemen kívül mert végül is egy vámpír vagyok. Mikor magamhoz szorítottam őt az nagyon jó érzés volt számomra, mert végre találtam egy olyan személyt aki meg tud érteni engem és valamilyen szinten el is tud fogadni olyannak, amilyen vagyok a hibáimmal együtt. Ez kölcsönös, mivel szerintem én is meg tudom érteni őt, legalábbis az eddig látottak alapján igen, meg nem tudom milyen titkokat rejthet magában de biztosan nem lehet olyan szörnyű titkai egy ilyen kedves teremtésnek, mint amilyen ő. Válaszára csak egy picivel erősebb öleléssel reagáltam, de nem volt olyan erős fájdalmat okozzon neki, csak éppen annyira amennyire észre veszi a gesztusomat. Szeretném ha ez a pillanat sosem érne véget és így folytatódna amíg csak világ a világ. Szerintem ő még nem tudja azt, hogy milyen sok dolog történt az alatt amikor át adtam a testem a káosznak és az irányított engem. Bár lehetséges az ellenfél erős, de attól miért kellene engem elöntenie a rettegésnek? Életemben csak egyetlen egy alaktól féltem, az is apám volt de nem azért amiért engem bánt… hanem mert azokat bántsa akik kedvesek számomra. Ez a tény sokkal inkább rémisztő dolog volt, mint más gondolat. Persze megértem azt, hogy aggódik miattam de nem kell neki ezt tennie, én eddig is meg tudtam védeni magam mindenkitől, és aztán sem fog másképp lenni, most hogy végre meg találtam a reményt számomra nem fogom könnyed adni az életemet. Kezeimet az arcára tettem, majd óvatosan fejét magamhoz fordítottam, mélyen a szemeibe néztem, bár nem volt éppen kedves hangulatában, de remélem azért nem fog ellenkezni ezek ellen. -Figyelj ide Venus, engem nem bánthat senki sem, mint ahogyan téged sem nem engedem- mondtam neki azért volt szükség arra, hogy arcát felém fordítsam jobban tudatosuljon benne a dolog amit szeretnék mondani neki. Megjártam már a poklot és voltak ott rémisztőbbnél rémisztőbb alakok, de egyikük sem volt képes megtörni engem, mint ahogyan senki sem. Nem is fognak soha, mert én az vagyok aki vagyok. Akár hányszor is bukjak el a földön fekve, én mindig fel fogok állni és sokkal erősebben és határozottban, mint mielőtt padlót fogtam volna. Ami nem öl meg az megerősít. Remélem tudatosul benne az amit akartam mondani, nem vagyok én porcelán csésze akire csak kell vigyázni ne hogy el törjön. Meglepődni miket vagyok képes ki bírni. Talán azért is van ez mert nem félek a haláltól. Az ha eljön értem akkor azzal és ugyan úgy fogok harcolni, mint minden egyes ellenségemmel együtt véve. Ha bár nyugtató szavak hagyták el a számat, rajta még mindig ugyan az az idegesség látszott, mintha még mindig az bántaná amit előbb mondott. Lehetséges az aggódása, nem fog ilyen hamar tova szállni, mint hogyan azt gondoltam, de ennek érdekében mindent meg teszek. Sokkal inkább maga miatt kellene aggódni, mert őt fenyegetik én csak egy járulékos veszteség lennék, az a személy számára akit őt fenyegeti. Karjaimban tartva őt már teljesen más érzés volt, mert most már tudtam az ölelésem nem boldogságot okoz neki, hanem sokkal inkább nyugalmat és békét, na meg remélhetőleg a biztonságot. Látván azt, hogy milyen zaklatott volt és mennyire képes volt megnyugodni az ölelésem, és a puszim hatására elcsodálkoztam. Nem gondoltam volta, ilyen sokat jelenthet egy kér aprócska mozdulat sor, viszont örültem is mert képes voltam jól hatni rá, persze azért annak már nem hogy ennyire felzaklatott volt. Hirtelen szavait hallottam, bár még mindig gyönge volt a hangja, szemében már nem égtek azok a fények, mint ezelőtt pár perccel, de ez nem számít nekem. Attól ő nekem ugyan az a Venus aki ezelőtt volt pár perccel, és nem fog változtatni semmit sem az amit mondott. Talán csak annyit még inkább kedvelem őt, mert képes volt megosztani velem egy ilyen fájdalmas dolgot. El tudom képzelni, milyen nagy erőre volt ehhez neki szüksége, ezt mind véghez vigye. Megbízott bennem és én ezt nem fogom hálátlanul porba tiporni, az nem én lennék. Főleg akkor nem ha az ő élete a tét, szavain elmosolyodtam. Milyen kedves még mindig engem félt annak ellenére is az a gonosz személy, az ő fejére utazik. Amiken át ment az ember leginkább arra gondolna, ne hogy ismét abban a helyzetben kerüljön amiből nehezen sikerült neki megmenekülnie. De ő nem! Ő inkább miattam aggódik amiért talán bántódásom eshetne, vámpír vagyok akkor meg hogyan eshetne bajom. Persze tudom nem egyenlő az isteni léttel, de azért minket sokkal nehezebb a halálra küldeni mint egy boszorkányt vagy éppen egy halandót. Mi nem vagyunk annyira törékenyek. Kezemet a szívemre tettem, jelképesen, mintha csak most fogadalmat tennék számára, mélyen a szemébe tekintettem, egészen mintha csak a lelkét szólítottam volna meg a pillantásommal. -Hivatalosan is megígérem, hogy nem fogok olyan dolgot tenni amivel hiába kockáztatnám az életemet- mondtam neki, persze volt egy kis csavar ebben a kis fogadalomban. Mert nem akartam hazudni sem, ahhoz én túlságosan őszinte embernek tartom magam. Viszont ha egy kis csavart teszek az én fogadalmamba az már teljesen más megoldás. Azt mondtam neki hiába nem fogom, kockáztatni az ő életéért nem lenne hiába való dolog meghalni. Remélem, nem fogja észlelni ezt kis csavart benne, de nem hinném túlságosan össze van törve ahhoz, hogy most annyira figyelmes legyen ezt észre vegye. Azt mondtam amit hallani szeretett volna, ezt a részét amit mondtam be is tudom tartani. Számomra fontos az adott szó, ha valamit nem vagyok képes betartani akkor azt nem fogom megígérni sem. Pillantásai szomorúságot árasztottak, mert könnyesek voltak olyan könnyek amik a fájdalom jelei voltak, de ezek nem testi fájdalmak voltak hanem sokkal rosszabbak és fájdalmasabbak, mert ezek a léleknek a fájdalmai. Nem tudom megérteni azt amit az a férfi tett vele, nem volt elég amit eddig elkövetett ellene? Miért kell neki még mindig zavarnia őt, szerintem nem is fog leállni addig amíg a lelke el nem éri a túlvilág kapuját, mármint ha létezik az ilyen alaknak még lelke. Mert az ilyen tettek alapján igen csak meglepődnék ha lenn olyan. -Butaság, te nem érdemelsz meg engem? Ugyan Venus te egy nagyon csodálatos és szép nő vagy minden értelemben amire csak gondolni lehet, szerintem ez éppen fordítva van.. te még tőlem is többet érdemelnél- mondtam neki, ekkor egy picit lesütöttem a tekintetem, mert tudtam magamban mélyen igazam van, amit mondtam. Mert bennem nagyon kevés jó maradt, többet érdemelne mint amit én valaha is meg tudnék adni neki. Nem tudom honnan jött ez a gondolat neki, de nagyon tévedett ebben, mert vele rossz dolgok történtek de fel tudott állni és éli az életét a gyerekével. De én? Én még mindig egy roncshalmaz vagyok aki nem tud megszabadulni önnön létének a gonoszságától márt, szüksége van rá az tartja életben, az éltető vér. Gondolataim közepette újra megszólal Venus, -Szerintem pedig igen, nem neked kellene szégyenkezned hanem annak aki ezt a szörnyűséget tette veled, te büszke lehetsz magadra amiért képes voltál ezt kibírni és tovább lépni, kitörni a hatása alól.- mondtam neki miközben, ahogyan folytatta egészen meg lepett amit mondott. Nem értem ezek miatt miért okolja magát? Mert most szerintem nem ő a felelős azért mert egy vadállat őt üldözi meg keresi. Túl sok mindent vállal magára még olyan dolgokat is amiket nem kellene, mert ez nem az ő felelőssége, azért nem hibás amiért sikerült elmenekülnie. -Nincsen igazad Venus- tartottam egy kis szünetet majd folytattam- mert te nem vagy hibás egyik miatt sem, mert ezt a veszélt nem te hoztad magadra, azért tartod hibásnak magad mert egy vadállat éppen rád vadászik? Ő a hibás nem te, te csak miatta szenvedsz, és nem hoztál rám olyan bajt amit nem önként vállalnék fel- mondtam én hogyan látom a helyzetet, persze ettől nem kényszeríteném rá az én látás módomat, de tudnia kell ezt a dolgot másképp is lehet látni. Közeledésemre nem tett semmit sem, ám ezen nem lepődtem meg nem lehet könnyű neki ez amit el mondott, egy ilyen nagy titok mindig nagy teherrel jár. Bár nem tudom elképzelni azt mivel járhatott számára ez az egész, viszont azt igen milyen nehéz olyan titkot cipelni ami ilyen horderejű lehet. Végig hallgattam amit mondott, láttam milyen nehéz neki beszélnie ezért nyugodtan figyeltem ahogyan beszél, szavai mosolya gerjesztettek. Meglep engem az hogy mennyire sokat jelent az hogy itt vagyok neki és mellette állok, nem akarja bajom essen nem is fog ezt remélem tudja. -Nem kell ezt megköszönnöd, amit teszek érted azt csak azért teszem mert megérdemled, nem tudom hogyan magyarázzam el ezt nekem, mert most igaz rövid ideje ismerlek téged de olyan érzés kavarog bennem ami miatt képtelen lennék hagyni, hogy bármi bántódásod is essen. Életet?- kérdeztem, még is miféle életem lenne így? - Nem lesz semmi bajom csak gondolj erre rendben? Mint ahogyan neked sem mert én nem fogom engedni.- fejeztem be végül, azért nagyon aranyosnak tartom ilyen vészes helyzetben amikor sok minden forog kockán akkor is képes miattam aggódni eléggé megfontoltnak tartom magam ahhoz, ne sodorjam magunkat veszélybe egyikünk életét sem. Ölelésemre jól reagált, nem tolt el magától, mint ahogyan féltem titkon, az ölembe fúrta magát, szeretném ha el vehetném tőle az összes fájdalmat és én magam birtokolnám, de sajnos ez nem lehetséges nekem ez nem áll hatalmamba. Rosszul esik őt szenvedni látni, el sem tudom képzelni akkor milyen lehetett amikor frissen éltek az élmények benne, akkor milyen lehetett ezt az egészet végig szenvedni. Nagyon össze lehetett törve akkor, és még most is pedig el telt egy kis idő, de úgy látom ez rajta sokat nem segített, remélem én azért jobb hatással tudok lenni és elfeledtetni vele az összes gondját, vagy esetleg megoldást is találni rá. Figyelmesen hallgattam amit mond, van benne amit mond mert így este igen csak könnyű célpont lennénk ám azonban nekem támadt egy jó kis ötletem. -Értem, nos akkor mi lenne ha holnap távoznánk, tíz óra időtájban amikor lesz egy kis felvonulás az utcákon, szerintem el tudnánk vegyülni a tömegben, megigézek két embert akik itt dolgoznak, hogy két órát még itt legyenek a szobába, szóval még azt hinné itt vagyunk, miközben mi már régen messze járnánk, mit gondolsz beválhat?- kérdeztem tőle, nem tudom a vámpír képességeim használata mennyire fog neki tetszeni, de ezzel egy csepp vér sem hullana ki, szerintem ez alapos és jó ötlet lenne, így tudnánk nyerni egy kis időt magunknak amíg találunk egy biztonságos helyet. Szerencsére New Orleans utcái mindig is a sok felvonulásról voltak híresek, éppen kapóra jönne nekünk az, hogy holnap mi lesz. Ha már minden képen ránk fog találni, akkor már válasszuk meg mi a helyet ahol előnybe lehetünk. Következő mondata teljesen lesokkolt engem, ismerem ezt a fickót.. még a múltamból amikor a sötétség uralt engem, ezt éppen ő idézte elő. El sem hiszem, hogy hozza van köze egykoron barátomnak gondoltam, de most már megvetem mindennél jobban talán még az ördögnél is még inkább. Olyan dolgokra vett rá amik még a mai napig is kísértenek, nem tudom hogyan mondjam el ezt neki. Rosszul fogja fogadni a hírt, viszont ha majd Drake fogja kiköpni a dolgot akkor azt hiszi elárultam őt, ezt nem engedhetem meg magamnak. -Mit mondtál?- kérdeztem tőle meglepődötten- az a pokol fajzat tette ezt veled?- kérdeztem tőle, biztosan meg fog lepődni azon amit mondtam, testem megfeszült, mivel az ölemben volt ezt biztos érezte, kezemben az erek kiültek, ökölbe szorítottam a kezem olyan erősen, éreztem az ujjamban a csontok szinte már el törnek. -Tudhattam volna ő áll ez mögött, még is ki lenne képes megtenni ilyesmit, mint ő- mondtam neki, most azt hiszem el kell mondanom neki pontosabban honnan ismerem, különben a bizalma nem fog sokáig bennem lenni, nem szeretném ellenségnek tekintsen engem.- azt nem meséltem el neked hogyan uralkodott el a sötétség rajtam, csak azt hogy elkapott engem, nos tulajdon képen ezt az egészet ő idézte elő.- mondtam neki, közben a fejét simogattam mint aki esti mesét akar mondani, de ez csöppet sem mesébe illő dolog volt. -Amikor megismertem őt, akkor nem annak mutatta magát aki volt, szépen lassan az úja köré csavart, a barátomnak adta ki magát, de most megvetem bárminél is jobban mert azt tette velem amit a legjobban szégyenlek, ő hozta ki belőlem azt a gyilkoló gépet aki voltam.. szóval lehet neked több okod van arra gyűlöld őt, de azért én is szeretném egy karón látni a fejét ahogyan a varjak marcangolják tetemét.- mondtam neki, közben a másik kezem ami mellettem lógott, folyamatosan össze volt szorítva hangomban lehetett érezni a haragot és a gyűlöletet. Nem beszéltem eddig róla, neki mert nem láttam fontosságát, nem hittem volna ismeri ezt a nevet. -Most már értem akkor mire szolgált a verbéna, holtan akar látni engem, nem azért amiért veled vagyok hanem azért amit elárultam őt, és elmenekültem a befolyása elől- meséltem el neki, közben tekintettem olyan üres volt mint egy feneketlen kút, ahogyan bevillantak a sok emlék amiket elkövettem az ő nevében. Persze nem voltam ott ahol Venus raboskodott, ez egy más városban volt nem pedig egy kastélyban. Én nem menekültem előle, mert nem láttam értelmét annak, ha bár tudom milyen hatalmas erőt birtokol de nem rémiszt meg engem, tudom egy aljas csúszó mászó semmi több. Ahogyan elmeséltem ezeket neki föl állt, és egy furcsa kérdést tett felém, aminek először nem igazán értettem az értelmét a jelenlegi helyzetben, de egy kicsit jobban bele gondolva már világossá vált a helyzet. -Igen, halandó ként és vámpírként is elég sokat gyakoroltam, szóval eléggé jeleskedem ilyen téren- mondtam neki, erre azért nem vagyok büszke de ha ölni kell akkor azt tudom hatékonyan tenni, nem voltam mindig ilyen, elég sok dolgot megtanultam arról, hogy kell harcolni, halandóként sem voltam rossz ebben viszont mikor vámpír lettem és megjelentek a képességeim az még inkább ösztönzött arra, minél jobb és ügyesebb legyek. A táskájából elő vett egy tőrt, nos hát eddig nem akadt meg a figyelmem rajta nem is gondoltam lenne nála fegyver, ez meglepő dolog volt. Talán ez annak is a nyom, hogy örökös rettegésben él Drake miatt, ha a kezembe kerül az a fattyú akkor nem fogja megköszönni amit tőlem fog kapni. -Értem, de ha ezt ide adod nekem akkor majd téged mi fog megvédeni?-kérdeztem tőle, ha bár egy halandó kezében igen csak veszélytelen egy ilyen tőre, mivel annak az esélye boszorkányként leszúrjon egy vámpírt, ha nem is teljesen de félig az, igen csak csekély, sokkal gyorsabb és erősebb a halandói testnél. De még is az utolsó eszközt adja a kezembe amivel megvédheti saját magát, tenyeremet felfelé fordítja majd a kezembe nyomja a tőrt. Igen csak nagy hatalmú tőr lehet, még ilyen eszköz sosem járt a kezemben. -Biztos vagy benne?- kérdeztem meg tőle újra, mert ez igen csak veszélyes döntés lehet, de a bizalma amit belém fektet az tetszik, nem fogok vissza élni vele ezt ő is nagyon jól tudja, szerintem majd ha választ ad rá a kérdésemre akkor újra megszólalok. -Ígérem csak a jó érdekében fogom használni- mondtam neki, mármint ha azt a választ adta számomra amit én gondolok, ha tovább is belém veti a bizalmát. Ez egy olyan helyzet amikor bíznunk kel egymásban, éppen ezért osztottam meg vele a történetet is. Nem akartam bizalmatlan legyen velem szemben, ha a dolgokat eltitkoljuk azok mindig csak vissza vágnak ránk de akkor már kétszeres erővel. Nincsen amiért megvessen engem, hiszen én is ugyan úgy az áldozata vagyok, mint ahogyan ő. Persze nem abban a formában, az ő keresztje sokkal nagyobb ész szúrósabb mint az enyém, de azért nincsen még egy ember aki ellen akkora gyűlöletet táplálnék, min ő. -Köszönöm szépen a bizalmadat, nem fogok vissza élni vele, megígérem- mondtam neki mélyen a szemébe nézve, tudtam, hogy most jött el az a pillanat amikor sorsunk teljesen össze forrt. Ha nem is teljesen de egy bizonyos időre, biztosan mert csak két kimenetele lehet ennek a dolognak, ha szembe szállunk Drakkel. A két választás az hogy mindketten élve távozunk és Drake halott lesz a másik pedig mind ketten holtan fekszünk majd és Drake győzni fog, de ezt nem fogom engedni. Mikor hirtelen gondolataim közepette egy ajtó kopogásra leszek figyelmes, persze előre a lehető legrosszabbra gondoltam. Már itt is lenne? Kezemben a tőrrel az ajtó fele sétáltam, hallottam ahogyan azt mondja a ruhákkal érkezett. De ez akár egy csapda is lehet, kinézek a kis lyukon az ajtón, valóban egy itt dolgozó személy az legalábbis a ruha azt árulja el nekem. Ismerem Drake hogyan néz ki, annyira bele égett már az emlékezetembe, hogy nem tudnám kitörölni sehogyan sem. -Kinyitom én- mondtam Venusnak, nem fogom hagyni azt hogy most az ajtóhoz sétáljon szeretném megvédeni őt minden áron. Bár lehet, hogy hatalmas ereje van, viszont sokkal sebezhetőbb, mint én engem nehezebb megölni. Ha esetleg a halandót befolyásolják és leszúrja Venust akkor abból nagy gond is lehetne, de viszont számomra egy kés nem tud ártani. Majd ha bólintott akkor kinyitottam. -Szép estét, hoztam a ruhákat- mondta nekem az illető, majd gyorsan el is vettem tőle, persze azelőtt gyorsan fel is mértem, fegyver van nála? Meg ehhez hasonló dolgom, majd a kezembe vettem a ruháinkat és becsuktam az ajtót, de mielőtt el ment volna adtam egy kis borra valót. Köszönet képen, vártam már vissza jöjjenek a ruháim elég furán érzem magam ebben a köntösben, ha bár azt már kevésbé, hogy Venus is megkapja ezzel a ruháit viszont, sokkal égetőbb helyzet van, mint ilyen dolgokon gondolkodni. Mind két ruha külön volt csomagolva, szóval oda is adom az övét neki, miközben enyém még mindig a kezemben van. A tőr a köntösöm zsebében van, nem szoktam magammal tőrrel járkálni, viszont meg kell szoknom azt hiszem amíg Drake életben van, addig szükségem lesz rá. -Itt is vannak a ruháid- mondtam neki kedvesen, majd nyújtottam felé a ruhákat, szívesen beköptem volna valami flörtös beszólást, ám azonban a mostani helyzet nem igazán felelne meg ennek. Mindennek meg van az ideje, és a flörtölésnek egy ideig nem lesz. Mármint túlságosan eluralkodott a hangulaton ez a történet, teljesen megölte a hangulatunkat a pezsgő meg az a kis cetli. -Jobb lenne ha egy kicsit pihennél nem gondolod? Talán holnap mindent jobb szemmel fogsz látni... én addig is itt maradok a szobában és őrködni fogok- ajánlottam fel neki, számomra nincsen szükségem annyi pihenésre, mint neki. Viszont majd szükségem lesz vérre, akár mennyire is szégyenlem a dolgot de el kell kapjak egy itt dolgozó, majd kitörölnöm az emlékeit. Nem mehetek vadászni és itt hagyni Venust teljesen védtelenül.
Pontosan tudtam, hogy milyen érzés a démonainkat elnyomni és nem beszélni róla, hiszen régóta megtettem már, mintha abban hittem volna, hogy már az okozott károknál nagyobb kárt nem fog tudni okozni egyik se, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Ahogyan azt is tudtam, hogy igaza van, beszélni kell néha róluk, mert úgy jobb lehet, megkönnyebbülhet a lélek is, de még se éreztem azt, hogy most akarnám előcsalogatni bármelyik démonomat is. Ahhoz túlzottan jó volt a hangulat és szerencsére a részeg fickó se tudta teljesen magával vinni a jókedvünket. Legalábbis a hotelba érkezésünk óta már nem egyszer nevettünk vagy mosolyogtunk. Nem azt mondom, hogy elfelejtettem mindent, ami történt abban a pillanatban velem, de amilyen gyorsan kiszabadultak a ládikóból a démonaim, olyan gyorsan igyekeztem őket visszazárni, de nem is hittem volna, hogy ennyire hamar újra lesz olyan, aki előcsalogathatja eme érzéseket. - Ha elárulnám, hogy pontosan mit is súgnak a megérzéseim, akkor az már csalás lenne. Inkább hallgatok és kivárom azt, hogy jók-e vagy nem. – mosolyodtam el játékosan, majd amikor folytatta a mondandóját, akkor arcom mimikája könnyedén vált komollyá. Szavai könnyedén hatoltak a szívembe, miközben a bennem tomboló vihart még inkább megkeverte. Mintha csak oxigént adott volna a tűznek, hogy még nagyobb lángokkal tudjon égni, vagy csak széllökést a tengernek, hogy még magasabbra csapjanak a hullámok, amik vélhetően nem csak engem, hanem majd őt is be fogják temetni. Egy aprót alsó ajkamba haraptam, hiszen hirtelen nem tudtam mit kezdeni a hallottakkal. Még akkor se, ha szívem pár ütem erejéig hevesebben dobbant, de akkor is ott volt a múltam és annak ellenére is, hogy hasonlóan éreztem, mint ő, mintha a démonaim nem engedték volna talán hosszú percekig, vagy talán csak néhány percig, hogy megszólaljak. – Örülök, hogy így érzel, mert hasonló a helyzet itt is. Ez egy különleges este, egy különleges találkozás, amelyek megannyi megmagyarázhatatlan dolgot hordoznak magukban. – szólaltam meg végül, amikor sikerült megtalálnom a hangomat, hiszen tényleg sok megmagyarázhatatlan dolog volt jelen. Sose sikerült még ennyire rövid idő alatt senkit se közel engednem, és úgy éreztem, hogy ez még csak kezdett volt, de vajon tényleg lehet jövője a mi találkozásunknak? Hinni és kapaszkodni akartam abba a reménybe, ami azt suttogta, hogy igen… - Biztosan el fog jönni az a pillanat. – csak ennyit suttogtam a fülébe, miközben magához ölelt. Karomat könnyedén fontam köré, hogy viszonozzam a tetté, miközben fejemet a vállához fúrtam és hagytam, hogy vöröslő, de még mindig kissé vizes tincseim részben elrejtsenek minket. Nem mintha itt lett volna bárki is rajtunk kívül. Nem mindig viseltem ilyen jól senki közelségét, ölelését, de talán az ő titka az volt, hogy nem hirtelen cselekedett, vagy csak annyi, hogy az ölelésében úgy éreztem, hogy semmi baj se érthet és egyetlen egy ölelés képes volt ezernyi démonomat még inkább elűzni, bezárni oda, ahova tartoznak. Miután az ölelésnek vége lett a pillantásunk rövid időre egymásba fonódott, mintha csak szavak nélkül beszélnénk, hiszen a szem a lélektükre és én mindig is hittem ebben, hogy valóban így van. Sokszor az emberek hazudnak, de a pillantásuk egészen jól elárulja őket, hogy valójában nem mondanak igazat, ahogyan néha képtelenek vagyunk kimondani bizonyos dolgokat, de a pillantásunk, arcunk mimikája vagy a tetteink beszélnek ezernyi szónál is jobban. Az élet mindig is szerette megbolygatni az állóvizet, vagy a háborgó tengert még inkább, mintha csak arra lenne kíváncsi, hogy meddig is vagyunk képesek a felszínen egyensúlyozni. Én sokáig megtettem, de most féltem attól, hogy el fogok süllyedni, hogy többé már nem fogok tudni a habok között talpon maradni. Nem értettem, hogy miért történik ez most, miért kellett megkavarnia az sorsnak mindet, hiszen végre pár órára képes voltam újra jól érezni magam és csak egy „egyszerű” lánynak látni magam, érezni, nem pedig olyannak, akinek olykor minden egyes lépés nehéz, aki képes könnyedén összerezzeni, vagy holdfényében ezüstösen megcsillanó könnyeit olykor szabadjára engedni, ha senki se láthatja, csak a csillagok, akik már ezernyi titkot láthattak létezésük óta és a legjobb titoktartók is. A szél egyre inkább feltámad kint, a levegő egyre fagyosabbá válhat kint, de nem csak ott, hanem itt is. Elég volt egy aprócska mozzanat és boldogság elillant, nem maradt más helyette, mint fájdalom, félelem és ridegség. Nem akartam azt, hogy velem együtt süllyedjen, de már elkéstem. Tudja, látta… látta, hogy mennyire jól érzem magam Nicholas társaságában és ezért tudtam jól, hogy az nem csak egy sima pezsgő. Képes lenne elpusztítani a mellettem lévő férfit is, hogy lássa azt, ahogyan szenvedek. Mintha csak ő mások szenvedéséből nyerné az erejét, vagy csak olyan lenne számára, mint a legédesebb mese a lelkének. Szavait szinte meg se hallottam. Én is jól tudtam, hogy nem ő az ellenség, de sokszor pont azokon csattannak a dolgok, akik semmiről se tehetnek. Nem ő kevert engem bajba, hanem én őt. És ő még nem is sejti azt, hogy mekkora bajban is van. Bárcsak tényleg igaza lenne, hogy nem kellene félnie amiatt, mert ismer engem, de én ismerem jól Drake-t. Jobban is, mint kellene és pontosan ismerem már a módszereit. Mielőtt megölne végig kellene néznem azt, ahogyan kínozza Nicholast és ezt mind miért? Csak azért, mert kedvelem őt, talán kicsit már most jobban, mint kellene, de nem tehetek róla, hiszen vannak olyan dolgok, amiket mi se tudunk irányítani, csak megtörténnek és nincs többé menekvés. Ez pedig pontosan ilyen helyzet volt, amibe pillanatok alatt belekerültem, kerültünk… - Ezt te se gondolhatod komolyan! Nem olyan, akinek ezt mondanád, hogy álljon be a sorba. Ő maga az Ördög és pontosan tudja, hogy mi a rémálmod, hogy utána azt valóra váltsa. – bukott ki belőlem csöppet se kedvesem, hiába tudtam jól, hogy részben azt akarta kifejezni, hogy mellettem áll és nem lesz semmi baj se, de ez tényleg nem az a helyzet volt, amikor ilyen szavaknak köszönhetően le fogok higgadni, hiába esett jól, mert legszívesebben bemostam volna magamnak, hogy miként is lehettem ennyire felelőtlen, hogy belekevertem őt ebbe az egészbe. És csak azért, mert jól éreztem magam, végre nem azt éreztem minden másodpercben, hogy menekülnék, hogy félek attól, ha hozzám fog érni, hanem pont ellenkezőleg. Olykor szinte már vágytam az ölelésére, a közelségére, mintha inkább megnyugtatna, de jelenleg szinte semmi se működött ilyen téren. Még az se, hogy a lányommal beszélhettem. Részben megnyugodtam, de teljesen nem. Inkább úgy éreztem magam, mint aki nyert egy kis időt, de túl keveset. Pedig ki kell találnom valamit, mert nem mehetek haza, ahogyan azt se hagyhatom, hogy miattam érjem utol Nicholast a végzet, a halálangyal. És eme gondolatok és a pánik egyszerűen… egyszerűen csak nem bírtam tovább és nemes egyszerűséggel zuhantam Nick karjai közé. Mondta, hogy el fog kapni, kérnem se kell és most megtette. Legtöbb esetben veszett „ebként” küzdöttem volna azért, hogy lefejtsem a férfiak karját magamról, hogy ellökjem őket és elfuthassak, de hiába rezzentem össze - ami a sírásnak köszönhetően úgyse volt igazán észrevehető -, amikor elkapott, mert inkább sietve bújtam, fúrtam bele az ölelésébe magát. Mint egy rosszat álmodó gyermek, aki éppen a szülei karjai között keres menedéket, vagy egy kitagadott lány, aki a szerelme karjai között keres menedéket. Azt a menedéket, amit a családja megtagadott tőle. Fejemet könnyedén, kérdések nélkül fúrom a mellkasához, miközben ujjaim karjai köré fonódtak, mintha csak sose akarnám őt elengedni, pedig meg kellene tennem. Akkor legalább biztonságban lehet, ha látná azt Drake, hogy még se olyan fontos számomra, mint gondolta, de vajon képes lennék kitépni a saját szívemet, ami neki köszönhetően kezdett el beforrni? Képes lennék valaha ellökni magamtól Nicholast? Nem tudtam volna biztosan állítani azt, hogy igen, mert nem akartam azt, hogy távol legyen tőlem. Önzőség volt a részemről, de szükségem volt rá. Jobban, mint azt az első pillanatban gondoltam, amikor először pillantottam meg abban a füstős bárban, amikor majdnem „lelöktem” őt a székről. Véletlenül kezdődött, de mégis olyan, mintha már ezer éve tartana és eme érzésnek köszönhetően képtelen vagyok arra, hogy távol tudjak maradni tőle. Kérdéseire nem reagálok, ahogyan a szavaira se, pedig hallom őket, de mégis képtelen lennék megszólalni. Az elmúlt évek könnyei most utat törnek maguknak és többé nincs menekvés. Már nem csak a hold láthatja azt, hogy miként gördülnek a fájdalommal átitatott könnyek az arcomon, hanem ő is, de még se zavar. Nem akarom elrejteni többé a fájdalmat, mert úgy érzem, hogy ő megérthet engem, ha nem? Nem, erre gondolni se tudok. Nem kizárt, hogy hosszú percek teltek mire sikerült elkeverednünk a kanapéhoz, de alig, hogy helyet foglalunk, én menekülök. Menekülök a kanapé túlsó végébe a bennem tomboló viharnak köszönhetően, ahogyan attól is, ami még ezek után jönni fog. Hallom a szavait, de legszívesebben keserűen nevetném el magam, hogy mennyiszer hallottam már az elmúlt évszázadok alatt ezt és mennyiszer éreztem az árulás fájdalmát is, de még se teszek semmit se. Egy hangot se adok ki, ahogyan nem is nézek rá. Mintha csak erőt gyűjtenék ahhoz, hogy megbírjak szólalni, hogy elkezdjem a nem éppen vidámtörténetű mesét. Vajon, ha a végére érek, akkor mi lesz? El fog sétálni? El fog ítélni? El fog futni? Azt mondja, hogy ő ebből nem kér? Hibáztatnám érte? Nem, hiszen ha továbbra is maradna, akkor nem csak engem kapna, hanem a lányomat is és jelenleg még azt a veszélyt is, ami a „szabadságommal” együtt járt, hiszen itt van és ránk talált. Szavak nehezen hagyják el ajkaimat, néha elbicsaklik, megremeg vagy csak kell másodperc, hogy folytatni tudjam, de aztán elmondok mindent. Mondhattam volna csak feleennyit, de mi értelme lett volna? Ha már egyszer felszakadtak a sebek, akkor úgy éreztem, hogy most kell, mert ki tudja, hogy később képes lennék-e rá. Sebeket feltépni sose könnyű, de most megtette a múlt egyik árnya, a többit pedig én azzal, hogy a múltam egy fájdalmas darabkáját megosztottam Nicholassal. Lényem egy része rettegett és félt attól, hogy netán ostobaság volt beavatni őt, de a nagyobbik fele a szívemnek azt suttogta, hogy nála biztonságban lehet a titkom és nem kell félnem. Minden rendben lesz és ő talán segíthet, megadhatja azt a feloldozást, amire oly régóta vágytam, a menedéket, amelyet egy-egy ölelés, mosoly, pillantás vagy éppen szó jelenthet. Csendesen hallgatom a szavait, amelyekkel erőt szeretne belém önteni, de most még se érzem azt, hogy képes lennék felállni és a maradék erőmet Drake ellen felhasználni. Túl sokáig próbáltam egyben tartani magamat és most, hogy darabokra hullottam egyszerűen csak úgy érzem, mint aki elfáradt és végre szeretne szusszanni, mert nem képes így harcolni. Egyáltalán még képes lennék? Tudom, hogy igen, hiszen az életemet adnám a számomra fontosakért. – Ígérd meg, hogy nem fogsz ostobaságot csinálni, hogy nem kockáztatod az életedet miattam! Csak ígérd meg, Nicholas, kérlek. – pillantottam rá könnyekkel áztatott íriszeimmel, hiszen szükségem volt. Tudni akartam, hogy nem fog ostobaságot csinálni és a szavaim magukba hordozták azt is, hogy féltem őt, nem csak a lányomat féltem, hanem ár őt is és nem akarok egyszerre arra eszmélni, hogy nincs többé. Hogy nem veszhetek el abban az ölelésben, abban a szempárban vagy éppen nem hallhatom a hangját. Szavai szinte gyógyítottak mélyen legbelül, de mégis képtelen voltam abbahagyni a sírást. – Nem értem, hogy miként sétálhattál be az életembe, meg se érdemelnélek. – szólaltam meg egészen halkan, de akkor is érezhette, hogy őszintén csendülnek a szavaim, mert tényleg így volt. – Talán nem kellene, de mégis úgy érzem, hogy nem járhatok felemelt fővel. – csuklott el ismét a hangom. Mások önként is odaadnák másnak magukat, de én nem. Én sehogy se akartam, de még se tehettem ellene semmit se. – és.. és talán erősnek kellene lennem, de úgy érzem, hogy többé nem tudok. Elhoztam a veszélyt a lányomra, ahogyan most már rád is. Belekevertek egy másik háborúba, amibe sose kellett volna. Nem értem, hogy miként tarthatsz még mindig ki mellettem, miért próbálsz erőt adni, vigasztalást és feloldozást. – vagyis sejtettem, hogy pontosan amiatt, amit korábban mondott, hogy fontos vagyok számára, de akkor is felfoghatatlan volt, hiszen mégis csak pár órája találkoztunk, de mintha így lett volna megírva, hogy többé ne álljak egyedül a csatában, a viharban, hanem legyen mellettem egy társ, aki nem fogja hagyni azt, hogy feladjam, vagy éppen elbukjak. Ott lesz mellettem és ez a ki nem mondott kötelék talán pontosan elegendő lehet ahhoz is, hogy egyszer és mindenkorra a múltam démona eltűnjön. Szerettem volna ebben hinni és ebbe kapaszkodni, még akkor is, ha sokaknak ez őrültség lenne. Láttam, hogy közelebb jött hozzám, de én még mindig nem mozdultam meg. Felhúztam a lábaimat és úgy öleltem át a térdemet, hogy közben ügyeltem arra is, hogy a köntösömnek köszönhetően ne villantsak többet, mint kellene. - Nem értem, hogy miként érdemeltelek ki téged a sorstól. Hogy miként keveredhettem oda, ahol téged megpillantottalak és most… - hirtelen tényleg nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Láthatta rajtam, hogy szavai nagyon is jól esnek, lelkemig hatolnak. Kerestem volna ezernyi szót is, hogy ki tudjam fejezni azt, amit éreztem azokban a pillanatokban, de még se leltem egyet se, viszont íriszeim játéka szerintem egészen jól elárulta azt, hogy mit is érzek. – Köszönök mindent, de ha túl nagy lesz a veszély, akkor ígérd meg, hogy inkább az életet választod, mert nem akarok arra gondolni, hogy többé nem láthatlak. – szavaim őszintén csendültek most is, még ha sok erő nem is rejtőzött benne, hiszen a félelem még mindig uralt, ahogyan a fájdalom is a feltépett sebek, a kiengedett démonok miatt, de mégis a jelenlétének és szavainak köszönhetően nem tűnt el teljesen a remény, a fény. Mintha csak ő hordozta volna magában a szebb és jobb jövőt eme borús pillanatokban is. Szavaira csak egy aprót bólintottam, de nem feleltem semmit se, hiszen mostanra se lettem bölcsebb, hogy megleljem eme káoszos időszakban a megfelelő szavakat. Amikor átölelt, akkor már én is közelebb csúsztam hozzá, ha pedig engedte, akkor idővel az ölébe fúrtam be magam. Lehet, hogy csak egy köntös választott el minket, de most még ez se érdekelt. Csak oda akartam ismét fúrni magam hozzá, hogy képes legyek megnyugodni és logikusan gondolkozni, de nem sok esélyt láttam rá. Ma este már nem, hiszen túl sok minden történt, ami részben jó volt, míg másrészt meg pokolian fájóvá vált ez a káosz, ami egyre inkább kezdett eluralkodni. Szavaira végül sietve ráztam meg a fejemet, mert nem mehetünk ma este el. Nem, hiszen biztosan figyel minket, hiába a vihar, mintha még az is a benne lakozó sötétséget szolgálná. – Nem, nem mehetünk ma el. Tudja, hogy hol vagyunk és arra számít, hogy te hamarosan távoznál, vagy pedig együtt. Így pedig könnyedén sétálnánk bele a csapdájába. Ma este még itt biztonságban leszünk, ráérünk reggel elhagyni és van egy hely, de ott se maradhatunk sokáig, meg nem is bizalomgerjesztő annyira. – temető részben védett hely volt, annak bizonyos részeibe nem tehette be akárki a lábát, de amíg nem térképezem fel még inkább a várost, hogy miben változott meg, addig az is jó lesz, hogy onnan keljünk útra majd a következő sötétedéskor. Régóta nem jártam már én se itt, de annyira sok minden csak nem változhatott meg. – Haza valóban nem mehetünk, de sokáig nem is maradhat távol, meg fogja őt is találni, ha engem megtalált. Az meg sose hagynám, hogy a lányom közelébe menjem Drake Monoghan. – bukott ki ajkaim között a szörnyeteg teljes neve, de az undor és a gyűlölet könnyedén kivehető volt a hanghordozásomból, hiszen pontosan úgy ejtette ki azt a nevet, mint akinek a tulajdonosát legszívesebben megölném és a pokolra juttatnám, oda, ahova tartozik. Pillantásom ismét a tőrre siklott, majd rá, végül óvatosan lefejtettem magamról a karját és felálltam. Könnyeimet sietve töröltem le, de még mindig egy-kettő új is megjelent, de már nem olyan hevesen záporoztak, mint pár perccel korábban. - Azt mondtad, hogy voltál katona, igaz? – költői kérdés volt tőlem, de jelenleg nem éreztem úgy, hogy képes lennék bármilyen nagyobb tervet kiötleni. Fáradt és megtört voltam ahhoz, szükségem lett volna egy kis pihenésre. Forró fürdő és a puha ágy, ami a szobában volt szinte kecsegtetően hívogatott, de még valamit megakartam tenni. Végül a cuccaim alól felvettem a tőrt, amelyen könnyedén csillant meg a szobában égő lámpák fénye. Láthatta rajta, hogy nem mai darab, a mintázata is gyönyörű volt, és egykoron részben én készítettem, mert megengedték, de azért egyedül képtelen lettem volna megcsinálni, de hosszú ideje már velem volt és megvédett. Újra közelebb sétáltam hozzá, majd megfogtam a kezét és felfelé fordítottam a tenyereit, hogy belerakjam. – Régóta velem már, sokszor megvédett, ha bajba kerültem, de most szerintem neked nagyobb szükséged lesz rá. Ez egyszerű tőr most, de… de annál több lehet. Egy védelmező, amely úgy égeti meg az ellenségeidet, mint a napfény titeket, ha nem viseltek napékszert. – szavaim komolyan csendültek, miközben a pillantását valószínűleg fogva tartottam. Sötét varázslat volt és tudtam meglesz az ára, de még én se tudtam, hogy mi. Talán rövid időre gyengébb leszek, vagy beájulok rövidebb időre, vagy éppen csak testem fog megperzselődni és esetleg egy ősi írás kirajzolódni valahol. Sose lehet tudni, hogy minek mi az ára, vagy legalábbis a legtöbb esetben. – Szeretném megtenni, hogy tudjam biztonságban leszel, még akkor is, ha mellettem állsz ebben a csatában. – egyik kezem arcára siklott, amelyen gyengéden simítottam végig. Nem fogom megtenni, ha ő nem hagyja, de a mellékhatásokról direkt nem ejtettem szót. Egy tőr, amely egykoron legjobb „barátom” volt és védelmezőm, most pedig azt szeretném, ha az övé lenne. Nagy sebet talán nem ejthet magában, de könnyen elrejthető és így… így még hatásosabb lehet, mert bíztam benne annyira, hogy tudjam nem fog visszaélni vele, ha mégis, akkor úgyis lesújtana rá a dühöm és a bennem lakozó megtörtség, de tudtam jól, hogy ilyen nem áll fent. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje várhattam a válaszára, amikor ismét valaki kopogott. - Mrs. és Mr. , készen vannak a ruháik! – kopogásra összerezdültem, de amikor meghallottam a megszólítás ajkaim mosolyra húzódtam, mert eléggé érdekes volt, hogy hirtelen miként is szólíthatott valaki így, vagy talán csak az élet akart eme csöppet se boldog pillanatokban ismét mosolyt csalni az arcunkra? Ki tudja. - Pillanat és megyünk! – mondtam sietve, majd lassan felálltam ismét, hiszen alig, hogy a tört a kezébe adtam pontosan előtte ültem a földön és onnan fürkésztem őt korábban. Nem éreztem azt, hogy veszély fenyegetne minket, de ennek ellenére is óvatos voltam. Ha Nicholas megelőzött az se zavart volna igazán, de amikor kinyílt az ajtó, akkor könnyedén kiderült, hogy tényleg csak a ruháinkat hozták meg, majd ismét magunkra maradtunk, miközben kint tombolt a vihar, de nem csak ott, hanem valószínűleg a lelkünk legmélyén is.
Sosem tudtam megérteni a világ működését, mármint ha az ember az gondolna igaz és „jó” életet él akkor majd elkerülik őt a rossz dolgok. Viszont ez nagy tévedés mert legtöbb alkalommal rossz dolgok a jó emberekkel történnek, akik pedig rá szolgálnának a halálra vagy a büntetésre azoknak semmi bajuk nem lesz. Igazságtalan az élet, talán az is volt mindig és csak én próbálok valami értelmet keresni abban, miért kell nekünk annyit szenvedni és harcolni azért hogy ne váljunk szörnyetegekké. Mert a jó útról mindig olyan könnyű letérni, viszont ismét arra az útra lépni már sokkal nehezebb olyankor kétségek és hitetlenség fogad minket. Sötét titkok vannak mindenki életében ami próbálunk elrejteni de amikor elő tör akkor mindenkit haza vág, és próbál újra és újra felemészteni minket, de mi még is próbálunk erősek és igazak maradni önnön hitünkhöz, vagy saját elveink miatt, vagy éppen mert másnak szüksége van ránk akire vigyázni és óvni kell őt. Venus szavai kizökkentenek gondolkodásom alól, nem is bánom mivel néha olyan dolgokon tudok gondolkozni aminek semmi értelme. A múltat már nem törölhetjük, pusztíthatjuk el csak a jelent tudjuk vallhatjuk saját magunkénak. Mosollyal fogadtam szavait, miért van az, hogy egyes emberek csak úgy villám csapásra képesek megváltoztatni életünket? -Hmm szerintem még bőven akad még nálad meglepetés van egy olyan érzésem, viszont remélem tudod egy titkot nem szabad egyedül hordozni, mindig könnyebb ha megosszuk mással is annak terhét- mondtam neki egy kedves mosollyal az arcomon, nem akart ez a mondat semmire sem célzás lenni. Tudom még nem szolgáltam teljesen rá arra, hogy most minden titkát feltárja előttem, de már várni fogom azt a napot amikor majd igen. Kíváncsi vagyok mi is lakozik ott mélyen legbelül, bár nem hiszem olyan szörnyűséges titkai lenének. Bár sosem lehet tudni, mivel a jó emberekkel történik a legtöbb rossz ezért talán Venus életébe is sokszor bele szólhatott az élet. Játékos válaszán elmosolyodtam, tetszik ahogyan reagál a dolgokra olyan jó kedvűen és játékos tud lenni, teljesen rám ragasztva ezt a dolgot, amit én nem bánok. Néha jól is jön az életbe ha nem kell mindig a megszokott életünket élni hanem el jön egy kis változás ami ismeretlen utakat jelent számunkra, ismeretlen érzéseket viszont nem kell félni az ismeretlentől sem, mert az nem mindig csak a rosszat tartalmazza számunkra, néha képes jót is csepegtetni az életünkbe. -Tudod nem hagynám, hogy bajod essen, ha nem is kérnéd a segítséget akkor is kapnál- mondtam neki, őszintén válaszolva a kérdésére. Mindig is védelmező típus voltam, szeretem megvédeni azokat a személyeket akik fontosak számomra. Talán csak azért mert túlságosan is fájna az elvesztésük? Nem, ez azt hiszem sokkal inkább bonyolult dolog, valamikor kis koromban kezdődött ez az egész amikor mindig a húgomat kellett védenem az apai haragtól. Sejtettem el fog hangzani egy ilyen kérdés, ezért nem is jöttem zavarba mert ott mélyen legbelül, már részben felkészültem erre. Nem bántam meg ami kicsúszott a számon, csak inkább attól féltem túlságosan korai volt, és elüldöznék magamtól. Viszont azért kapkodnom kellett a szavakat választ tudjak adni a kérdésére. Nem azért mert nem tudtam volna a választ, csak olyan válasszal kellene szolgálnom ami nem teremt kellemetlen helyzetet. -Na és még mit súgnak rólam a megérzéseid?- kérdeztem tőle, ha bár lehet előre úgy hangzik mintha kikerülném a választ de nem teszem, majd folytattam, hogy válaszoljak a kérdésére- őszintén szólva én mindig is nehezen engedtem bárkit a közelemben, viszont ahogyan eddig is hangoztattuk ez az eset igen csak nagy kivétel mind kettőnk számára. Ha bár nem régen ismerlek, de már kezded magad belopni a szívembe, én sem értem hogyan történt ez olyan gyorsan, de megtörtént. Kedvellek és fontos vagy- fejtettem ki jobban a dolgot, kissé zavarban voltam ha bár tudtam mit fogok mondani, de mikor volt könnyű egy férfinak beszélni az érzéseiről? Azt hiszem sohasem, legalábbis én mindig is nehezen tudtam szavakba önteni az érzéseimet. Jobban szeretem őket ki mutatni, mint beszélni róluk. Talán ez most nagyon nagy meglepetéssel fog szolgálni számára, de azért remélem nem fog egy sült bolondnak nézni engem. Vagy kit tudja talán ő is így érez irántam. Nem tudhatom a mai estében minden olyan jól alakult nem szeretném azt, hogy ez a pillanat egy percre is tovább szálljon, mert lehet amint vissza térek haza akkor minden vissza kerül a régi kerék vágásba. Viszont őt sohasem fogom már elfelejteni, egy nap alatt olyan emléket volt képes hagyni, ami másnak egy év alatt sem jönne össze. Tudván, hogy már találkozhatunk a jövőben is, boldogabban állok hozzá a holnapi nap gondolatához vagy éppen az azt követő naphoz. Őszintén nem bántam meg, hogy nem kérdeztem meg mivel játékos szavaival lehet egy kis reményt adna ebben a dologban, viszont tudom úgy is nemleges választ adott volna nekem. Meg nem is szerettem volna el rontok mindent, azt hinné számomra az egész csak arról, szól minél előbb megkaphassam. Nem így van, bár ezt ha kimondanám igazán nehezen lehetne elhinni egy férfi ajkai közül, viszont ez igaz. Persze a gondolat, az nagyon jó lenne meg szeretném is. -Igen, de majd a következő alkalmat nem fogom ám kihagyni- mondtam mosolyogva neki, kellemesen hat rám a társasága, és valahogyan sosem fogyunk ki a beszédből. Egyes emberekkel, fél óra után nincsen amit beszélni de Venus ő más, vele szinte napokat tudnék beszélgetni és még akkor is maradna olyan téma amiben jól elszórakoznánk. A flörtölésről meg nem is beszélve, igazán nagy tehetsége van ahhoz, hogy a szavakat formálja. Kacsintása mindent elárul, azért kíváncsi lettem volna ha megkérdem akkor mit mond, de ez már késő bánat azt hiszem. Mármint ha megtettem volna akkor biztosan viccesebb formában teszem, hogy ne legyek annyira tolakodó. Azért a gondolattal el szabad játszani nemde? Azt hiszem sikerült megtalálnom az első dolgot amiben nem tudunk egyet érteni, ha bár ez most kedvesen hat rám amit mond, mert látszik törődik velem és próbál megvigasztalni a dologgal kapcsolatban. Viszont ha száz év alatt nem tudtam megbocsájtani magamnak, akkor azt hiszem most se fog olyan könnyedén menni. De talán majd egy napon sikerülni fog, figyelmesen hallgattam a szavait ahogyan a fülemben csengettek, ahogyan a kanapén ültünk közelebb csusszantam hozzá, vágytam a közelségére. -Remélem igazad van Venus, és fogok nyerni magamnak egy kis megbocsájtást de addig is jobb az ilyesmit eltemetni jó mélyen. De köszönöm szavaidat, mert reményt öntesz belém talán majd egy napon úgy állhatok előtted, hogy nem kell a múltam miatt szégyenkeznem.- mondtam neki majd közelebb hajoltam hozzá ha nem húzódott el akar megöleltem amolyan köszönés képen. Jól eset megölelni őt, sokan nem tudják megérteni azt amiről beszéltem az előbb, viszont rajta úgy látom, hogy sikerült. Talán egy napon részletesebben is elmesélem a dolgot, amikor majd egy kicsit jobban megismer, és nem fog majd annyira elítélni érte, mint ahogyan azt most talán tenné. Látszik nem hiába gondoltam eddig is azt, hogy számomra ő a remény a sötétségben, ennek most is alapos jelét adta. Remélem ezt a reményt számomra amit ő jelent sosem fogja a sötétség bekebelezni, itt lesz nekem hogy az utamat világítsa. Következő mondata igen csak kellemesen hatott rám, mert igaza van. De jelenleg az életemben a húgomon nincsen senkim a világon, csak ő van nekem.. na meg igen, nézek előre Venus felé, akinek szemeiben olyan csodás fény ragyog, mint senki máséban. Sokáig szeretném nézni ezt a szempárt, de nem akarok ennyire előre rohanni, nem szeretek eltervezni semmit sem, mert van a balszerencsés oldalam, ha én valamit eltervezek az akkor nem fog össze jönni, ezért csak sodródom az árral ami remélhetőleg a közel jövőben nyugodt vizekre vezet és egy szép vörös hajú nő karjaiba. -Megteszek minden tőlem telhetőt, megígérhetem- mondtam neki, és nem csak miattam ígértem meg hanem az miatt is ha majd egyszer Venus másképp fog tekinteni rám és úgy ahogyan én szeretném, akkor ne egy könyörtelen férfit lásson maga előtt akinek semmi sem szent, hanem valaki mást akit igazán szeretni tud és elfogadni a hibáival együtt. Mosolyogtam el a gondolaton, nagyon sokat jelentett számomra az amit mondott, és hogy ennyire megértette a dolgot, talán most sikerült megismernie egy olyan oldalam amit eddig még nem láthatott. Kapott egy újabb kis ízelítőt, de remélem ez a kis ízelítő nem volt számára keserű „falat”. Az ablak előtt sok minden eszembe jutott ahogyan a várost bámulta, jó meg rossz kíváncsi leszek mi fog rám várni az elkövetkezendőkben, mikor fog ez jó ami jelenleg van átfordulni a saját poklommá ahogyan ez szokott történni. Kérdésére magam sem tudtam a választ, én biztosan nem kaphattam szóval csak neki szólhat az ajándék, talán olyan személy lehet az akire nem gondol jelenleg, de az tény nem én vagyok a tulajdonosa. Nem szóltam semmit se, nem akartam gondolatai közé vágni, na meg nem is volt ötletem mit mondhatnék erre, csak figyelek hátha eszébe jut valami, amivel magyarázatot találhat a dolgokra. Következő mondatára felkaptam a fejem, eddig nem ismeretem ezt az oldalát de ha ridegséget mutat egy vámpír irányába azzal nem tud elüldözni ha még jelenleg azt is szeretné tenni. Valami megváltozott, rájött kitől kapta. Viszont akkor az illető nem lehet messze, ha figyelni képes minket gondolom a verbéna az nekem szólt, és az üzenet meg Venusnak. Venus viselkedését sem értem miért lett hirtelen ilyen de ennek valami oka kell lennie, ha valaki ilyen reakciót vált ki akkor biztosan nem egy barátról lehet szó. Még több indok, hogy ne mozduljak sehova sem egy ilyen helyzetben nem hagyhatom magára, ha még azt is szeretné. -Nyugalom, nem én vagyok az ellenséged ne feledd- mondtam neki, arcomon nem volt harag vagy csalódottság, tudom nem ilyen valójában. Gyakran egyes helyzetek olyan dolgokat hozhatnak ki amik nem vallanánk ránk.. vissza gondolva talán biztosan bánni fogja, vagy valami hasonló de meg tudom érteni. Bár még nem ismerem a teljes történetet ám azonban, ez nem tántorít el attól, hogy Venus mellett rendíthetetlen bástya ként álljak. Most oda lett a kedvessége, de ahogyan én is megmutattam egy oldalam amit nem utasított el, úgy én sem fogom ezt a kétségbe esett és dühös oldalát. Ha bár nem éppen tetsző amit mond számomra, de azért kaptam már annyi szenvedést az élettől, hogy megbirkózzak pár keményebbnek hangzó mondattal, amik elhagyták Venus ajkait. -Hmm érdekes gondolat, de nem hiszem veszélyben lennék az miatt amiért ismerlek, hát ha meg igen akkor az ajándék küldőd álljon csak be a sorba, vannak már egy páran a világban.- mondtam neki. Ezzel nem hazudtam neki, mert a városban valóban nincsen ellenségeim, de oktondiság lenne azt hinni szinte kétszáz év alatt nem szereztem magamnak olyan ellenséget aki a fejem akarná. De ki lehet az a személy aki annyira meg tudja rémíteni őt, mint most amilyen? Szinte teljesen ki van kelve, szinte még nyomát sem látom annak a Venusnak aki eddig a szemeim előtt volt, és mosolyával betöltötte boldogsággal az egész szobát. Most nem olyan, de ettől nem maradok távol tőle, nem félek én senkitől sem legyen bármilyen erős. Egyelőre csak külső személélőként voltam jelen a dologba, amik a telefonba elhangoztak teljesen össze zavartak de ez nem változtat semmin se. Csak még inkább megértette velem a helyzet súlyosságát, ideje azt hiszem komolyabban venni a dolgot. Ha ennyire fél akkor valami igazán gonosz közeleghet erre, de isten a tanúm rá, hogy most rá találtam a saját reményemre ha hagyom bárki is el vegye tőlem. Annál azért keményebb fából faragtak, mint hogy hagyjam el vegyék tőlem azt ami fontos nekem. Önzően hangzik a dolog, de nem tehetek róla, ilyen vagyok de néha nem árt ha az ember önző kicsit, na meg ahogyan azt látom Venus csöppet sem rajong a jelenlegi helyzetért, sőt könnyek közepette a karjaimba már világossá vált számomra, valami nagyon rossz dolog történhetett vele. Nem felelt a kérdéseimre, de meg tudom érteni és nem is erőltetem, amikor majd egy kicsit megnyugszik ha képes lesz rá akkor majd el mondja mit folyik itt. Addig is a karjaimban biztonságban tudja érezni magát, és ahogyan hozzám bújuk szerintem valamiképpen így is érezhet. Jó érzés volt ahogyan a feje a mellkasomhoz tapadt, nagyon sajnáltam azt ami vele történt, ha tudnám biztosan megfojtanám aki ezért felelős. Mert biztosan van aki az, milyen gyorsan is tud változni egy helyzet. Mind ez egy papír fecni és egy üveg pezsgő miatt, mire nem képes két tárgy. Most biztosan sok dolog járhat a fejében, ilyen helyzetekben az embert csak úgy megtámadják a gondolatok, amiktől képtelenek vagyunk megszabadulni, kérdésemre csak bólintott egyet, örültem ennek ha képes lesz megnyugodni akkor majd kitalálhatunk valamit amivel, megoldást találunk a dolgokra. Mindenre van megoldás csak meg kell találni azt. Később mikor talán egy kicsit erőt tudott venni magának akkor leült a kanapéra követtem a példáját és én is leültem mellé. Nehéz lehet most neki erről beszélni, de akarom, hogy el mondja. Ha azt akarja segítsek neki akkor meg kell tennie, ha nem tudom miben kellene akkor nem is tudok. Amikor leülök akkor hirtelen át csúszik a másik felébe, nem értettem előre mire szolgál ez a távolság tartás, viszont van egy olyan érzésem nemsokára ki fog derülni. Hallgattam amit mondott, valami nagy dologról lehet szó, de ha a lányáról akkor azt teljesen meg tudom érteni, hogy nem mondta el. -Tudom milyen érzés, nekem is nehéz néha bizonyos dolgokról beszélni, csak tudd, hogy bízhatsz bennem és bármit is mondasz nálam biztonságban van a dolog.- mondtam neki, ha bár nem tudom jelenleg miről lehet szó de nem mondtam olyat, amit ne tartanék meg, akármiről is legyen szó. Nem hiszem tudna olyat mondani amivel el tudna rémiszteni engem. Könnyei még mindig potyogtak, de a távolság tartása arra utal, most nem szeretné, hogy közelebb menjek hozza, nem teszem. Hadd mondja el amit szeretne, talán könnyebb lesz valami képen utána. Újra elkezdett beszélni, de nem szakítom közbe hadd mondja végig a dolgot, bár melyen borzasztó is legyen amit mondani fog számomra ugyan az a Venus marad akit megismertem. Végig hallgattam amit mondott, olyan dolgokat mondott el nekem amit még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnék, nem tudom most mit kellene tennem, hogyan tudnám enyhíteni a fájdalmát. Nagyon sajnálat őt amiért ez történt vele, az bizonyos a közelségemből nem kér mivel a távolságot még mindig tartotta, meg kell nyugodnia. Legszívesebben most felpattannék és letépném a fejét az illetőnek. -Ne aggódj miatta, ígérem ezért még meg fog bűnhődni amit veled tett, nem hagyom bántódásod essen, történjen bármi is, ne hagyd el magad erősnek kell lenned, van egy lányod akinek szüksége van rád, nem szabad most össze törnöd... nem ismerlek régen téged de annyit látok, hogy nagy erő lakozik benned ha még nem is tudsz róla, túl élted ezt az egészet mert erős vagy. Szóval töröld le a könnyeidet és a haragodat használd, hogy erőre kapj mert elmondásod alapján szükségünk lesz rá, és ne feledd történjen bármi is én itt állok melletted, számíthatsz rám.-mondtam neki, próbáltam kicsit erőt adni neki. -Emlékszel mit mondtál nekem amikor a sötét oldalam környékez akkor gondoljak másra, én is ezt javaslom neked gondolj most Skylere, nem mondom mit érezhetsz mert őszintén szóval fogalmam sincsen, de azt tudom, hogy ezt nem úszhatja meg amit velem tedd, és ne süsd le a fejed nincsen amiért szégyenkezned kellene, mert sokan ezt még nem bírták volna feldolgozni sem, nem hogy átélni és tovább élni ezzel az egésszel- folytattam tovább, ha bár tudom a bosszú nem fogja begyógyítani a sebeit, sem pedig az emlékeit viszont nem élhet mindig attól rettegve, mikor talál rá ez a személy aki mind ezt művelte vele. Akárki is legyen rá szolgált a halálra és meg is fogja kapni arról biztosíthatom. Szerettem volna most oda menni és szorosan átölelni, olyan erősen mint még sohasem, hogy érezze azt velem biztonságban lehet. Egy kicsit közelebb mentem hozzá, viszont még mindig volt távolság köztünk, csak annyira mentem közelebb ha akar akkor hozzám tudjon bújni ilyen események után szerintem jól esne egy kis törődés. -Tudom most kisebb nagyobb gondod is nagyobb mint azon elmélkedj most mit gondolok rólad, de elárulom az én szememben még mindig az a szépséges Venus vagy akit megismertem ott a bárban, és ezen nem változtat az hogy mi történt veled ott, vagy éppen nem meséltél a gyerekedről. Az én szememben még mindig ugyan az vagy.- mondtam neki, talán szégyellette azt amit elmesélt nem lehetett könnyű dolog erről beszélni. Nem is tudom hogyan volt képes ezt az egészet feldolgozni, meg elmesélni az ilyen dolgot egy nőnek nagyon nehéz lehet, csodálom azért amiért ilyen erős tud lenni, fordított helyzetben én nem biztos ilyen erős lettem volna. Felkapom a fejem a hangjára, most is miattam aggódik, milyen nemes lélek viszont, miattam nem kell aggódnia találkoztam én már gonoszabbal is, mint ez a szörnyeteg meg tudom védeni magam és Venust is jöjjön bármi. -Ne aggódj miattam Venus, én rendben leszek nem tud ártani nekem... akárki is legyen én inkább téged jobban féltelek.. és nem kevertél bele semmibe se, ha akarnék akkor ki tudnék lépni ebből, de nem teszem annál többet jelentesz számomra mint hogy ezt megtegyem- mondtam neki, szavaim teljesen a szívemből szóltak hozzá, őszinte volt. Nem akarom miattam aggódjon két száz éven át meg tudtam védeni magam, most is menni fog. Nekem nincsen szükségem mágiára, amit blokkolni tud mint ahogyan neki én alkalmasabb vagyok ellene. Engem nem tölt el a félelem, mint őt ahogyan az egész teste szinte remeg a félelemtől, ha nem is éppen maga miatt de retteg tőle. -Shhh.. -csitítottam csendre- figyelj ez butaság, nem foglak itt hagyni téged már mondtam, még a gondolatot is töröld ki gyorsan, rendben?-kérdeztem tőle, ha bár szívesen oda tettem volna a sértőt is ám azonban most nem kell önhittségemmel törődni vannak most fontosabb dolgok is amivel kellene. -Nem hagylak cserben ígérem- tettem hozzá röviden, majd kicsit közelebb húzódva hozzá átöleltem őt, ha nem ellenkezett ez ellen szorosan magamhoz húztam. Legszívesebben elrohannék megkeresni az a szörnyet és a pokolra küldeni. De miért nem teszem? Mert most Venusnak sokkal nagyobb szüksége van rám, nem hagyhatom egyedül őt. Egy percre sem fogom levenni a tekintetem róla, és megvédem őt bármi áron. -Szóval most inkább azon gondolkodjunk, hogyan vágjuk ki magunkat ebből a helyzetből, mert most előnyben van a fickó ő tudja mi hol vagyunk, mi viszont azt nem hogy ő... először kellene egy biztonságos hely... viszont hozzád sem mehetünk mert akkor elvezetnéd Skylerhez szóval ismersz egy olyan helyet vagy elátkozott helyet ahol nem találhat rád? Esetleg ahol eltetszhetsz a mágia elől?- kérdeztem tőle, mert valahogyan meg kellett találnia és biztos vagyok benne nem az úton sétálva talált rá, ehhez a mágiának van köze. Na meg az is a legnagyobb ereje gondolom, ha az már nem lenne akkor sokkal könnyebb lenne kézre keríteni. -Gondolkozz, mert ha tudja itt vagyunk akkor itt nem vagy biztonságban- mondtam neki, okosan kell megválasztani azt a helyet ahová megyünk, mert ha vadászik ránk akkor csapdába tudjuk csalni őt. Bár nem ismerem mennyire lehet erős viszont elnézve, hogy 300 nál több éves Venus és nem bírt el a fickóval akkor, biztosan hatalmas ereje lehet. Szóval szemtől szembe sok esélyem nem lenne ellene, valami furfangos hadi csellel biztos el tudjuk kapni őt. Viszont azt sokkal fontosabb, egyszer Venus álljon talpra és legyen biztonságba.
- Ha minden titkomat előre ismernéd, akkor hol maradna az izgalom, a meglepetés és a többi dolog? – pillantottam fel rá kérdőn, miközben ajkaim mosolyra húzódtak, hiszen valamennyire már tényleg ismertük a másikat, míg másrészt nagyon nem, hiszen megannyi dolog lappangott még mindig a múltunkban, a jól elzárt dobozkákban, hogy azt talán egy este alatt nem is lehetne elmesélni. Biztos vagyok abban, hogy mind a kettőnknek voltak már pokolian nehéz pillanatai az életben, míg máskor már megtapasztaltuk azt is, hogy a boldogság miként is képes betoppanni az életünkben. Most pedig két idegen voltunk, de még se, hiszen olykor-olykor a titkokat rejtő lepel fellebbent és azokban a pillanatokban könnyedén szökött meg egy-két titok, amivel ha nem is tudatosan, de egyre közelebb engedtük a másikat. Talán még az időjárás is kedvünkre játszott, hiszen máskülönben talán meg se ismertük volna egymást, vagy teljesen másképpen. Fura dolog, hogy képes voltam benne megbízni részben, hiszen pontosan tudtam, hogy mi ő és szinte mélyen legbelülről előtörő elemi ösztönökkel igyekeztem minden vámpírtól távol tartani magam, ahogyan más boszorkányok vagy éppen warlockok se voltak igazán kedvemre valóak, de erre meg volt a saját okom. Így talán nem csoda, hogy még olykor még én is rácsodálkoztam arra, hogy milyen könnyedén is beszélgetünk, flörtölünk, mintha régebb óta… - Hmm, és ha nem mondanám ki, akkor is ez lenne a helyzet, nem? – kérdeztem meg vissza játékosan, hiszen sose voltam az a fajta nő, aki segítségért kiáltozna túl sok esetben. Nem olyannak neveltek és elég sok mindent megéltem már, hogy igyekezzek megállni a jéghátán is, hiszen nem volt mindig könnyű talpon maradni, de rá kellett jönnöm arra is, hogy nem állhatok egy helyben, mert a világ halad tovább, én viszont nem. Könnyű lett volna ennyi évszázadon át alkalmazkodni újra és újra? Nagyon nem, de lehetetlen nincs, csak tehetetlen ember, ahogyan mondani szokás. Én pedig igyekeztem mindig meglátni mindennek a jobbik oldalát, nem csak a rosszat. A következő kijelentésére viszont felkapom a fejemet és kíváncsian pillantok rá. Mintha csak azt kutatnám, hogy vajon tudatában van e annak, amit az előbb mondott. – Tudom, hogy ne tennéd és ne kérdezd, hogy honnan. Megérzés, de ezek szerint én is fontossá váltam volna? – kérdeztem meg teljesen komolyan, hiszen meglepő, hogy kimeri mondani már most ezt. Alig ismer, még akkor is, ha mind a ketten tudjuk, hogy a másik fontos lett valamilyen szinten a másiknak, hiszen ha nem így lenne, akkor valószínűleg most nem lennénk itt, hanem a bárt mind a ketten teljesen másképpen hagytuk volna el, az utunk szétágazott volna, de ehelyett még mindig egymás mellett sétálunk egy ismeretlen és talán egy kicsit veszélyes úton. Aprót bólintottam arra, amit mondott, hiszen még messze volt az emlegetett vacsora, ha ez csak egy felszínes találka lett volna, akkor el se jutottunk volna idáig, hiszen sose voltam az ilyen dolgoknak a híve, meg miként is lehetnék, ha még sokszor az emberek képesek megijeszteni? Hiába élek ennyi ideje, de elég volt pár év, egy személy az életemben, aki mindent megváltoztatott és a vadászból hirtelen préda lett; rettegtem titkon mindig is attól, hogy ez már sose fog változni, ahogyan sose lehet már normális életem, mint előtte, de aztán jött Nicholas és a remény könnyedén csillant fel a legviharosabb éjszakában is. De féltem attól, hogy talán a viharmúlásával ő is tova fog tűnni, vagy csak egyszerűen az égiek beleszólnak. Mosolyogva figyeltem, hogy milyen hatással is van rá az, amit mondtam, miközben az étel egyre inkább fogyatkozni kezdett. Természetesen ártatlan, angyalokat megszégyenítő mosoly kúszott az arcomra, hiszen tudtam jól, hogy kicsit talán övön aluli volt az, amit mondtam. Amikor viszont meghallom a kérdést, akkor könnyedén kuncogom magam és ártatlanul rándítom meg a vállaimat. - Lehet ezt már sose fogjuk megtenni, mert elkéstél a kérdéssel, így a válasz titok marad. – kacsintottam rá játékosan, hiszen more érkezett a válasz, addigra eltűntettem a ketchupot magamról, így mindegy is, hogy mi lett volna a válasz, de eléggé nagy eséllyel nem, hiszen nem az voltam, aki csak úgy ezt hagyná. Na, meg annyira még nem ismerem, hogy biztosra tudjak menni a bennem lakozó démonok ellen, maikor esetleg őt még közelebb engedném magamhoz. Pár pillanatnyi csend telepszik ránk, de valahogy még az se nyomasztó, ahogyan nem is fojtogató, inkább mintha csak egy kisebb békesség telepedne ránk. Néha egy-egy csend is beszédes tud lenni, hiszen ha nem válik kínossá, akkor még jó is olykor az, amikor elnémul a világ és nem marad semmi más, csak a pillantások beszéde, a szívek dallama és a gondolatok örvénye. Ahogyan most is, hiszen próbáltam megfogalmazni azt, amit mondani szeretnék arra, amit ő elárult nekem, amikor viszont ő kezdett el reagálni a szavaimra, akkor lesütöttem a szememet, hiszen nem értettem vele egyet. - Tudod, nem vehetem el tőled azt, amit tettél, ahogyan arra se kérhetlek, hogy beszélj róla, de azt tudom, hogy vannak olyanok, akik megbocsájtást nyerhetnek, míg vannak olyanok, akik sose. Te megbántad azt, amit tettél és talán nem tudod magadnak megbocsájtani, de akkor miért nem engeded, hogy más megtegye? Hogy más elfogadhassa azt, ami miatt részben gyűlölöd magad? – elfogadni önmagunkat nehéz és ha képtelenek vagyunk rá, akkor mások se fogják tudni elfogadni azt, amilyenek vagyunk, hiszen miként szerethetne minket valaki, ha igazán önmagunkat se tudjuk szeretni? Természetesen vannak kivételek, de ha nem is tudjuk pontosan, hogy mi alól szeretnénk feloldozást adni, akkor igazán nem is tudjuk megtenni, pedig szeretnék neki segíteni. - Ha mégis megtörténne, akkor csak emlékezz arra, hogy valakinek biztosan fontos vagy és nem azt akarná, hogy olyan légy, hanem hogy megmaradj az, aki egykoron voltál, aki valójában vagy. Sokszor képes erőt adni azt, ha csak arra gondolunk, hogy vajon a számunkra fontos személy miként is lenne képes a szemünkben nézni. Mindegy, hogy él vagy halott az a személy, de sok mindenre képes eme gondolatok ereje. – szólaltam meg teljesen komolyan, hiszen nem egyszer merítettem én is már hasonlóból erőt, hogy vajon ha látná, hogy mit teszek vagy mire készülök, akkor büszke lenne rám? Én az vagyok magamra? Sok sötét órám volt, amikor megtörtnek éreztem magam és úgy, mint aki többé nem fog felkelni, inkább ragadja el őt valami, de nem akartam még több szenvedést elviselni, de aztán sose adtam fel igazán. Harcoltam, míg szabad lettem, ami valójában talán sose leszek, amíg él az a személy… Addig egy kalitkát hátrahagyott madár leszek, akit lábaim láthatatlan láncok tartják vissza attól, hogy igazán repülni tudjon és megízlelje a valódi „szabadság ízét”. Csendesen figyelem azt, ahogyan ott áll az ablak előtt, mintha csak mindig is idetartozott volna. A látványa, mintha egyszerre hozna el számomra valamiféle békességet és biztonságérzetet, miközben egy kifürkészhetetlen, de reménnyel teli jövőt. Vajon ez tényleg lehetséges? Tényleg lehet ilyen, hogy találkozol valakivel és szinte egyből felforgatja az életedet, de úgy, hogy te azt csöppet se bánod? Sőt, inkább várod azt, hogy még inkább tegye meg, míg végül teljesen elvesztél és már nincs menekvés, mert az elkerülhetetlen vég utolért téged, vagy titeket. Nem értem, hogy honnan jöhetett ez az üveg, vagy éppen mi folyik itt, így talán nem is csoda, hogy a lehető legnagyobb hülye kérdést tettem fel, hiszen korábban már mondta, hogy nem járt még itt. De nekem pedig egyetlen ismerősömnek kellett volna elméletileg ebben a városban lenni, de ő meg biztosan nem küldte volna ezt. - Pedig ez valahogyan idekerült. Nincs olyan ismerősöm, aki ilyet küldene… - mondtam komolyan, miközben az idegesség és a félelem egyre inkább kezdett eluralkodni rajtam. Ennek köszönhetően pedig mg a gyomrom is görcsbe rándult és hirtelen úgy éreztem, hogy még ennyit se kellett volna enni, mindenki jobban járt volna. Aztán pedig jött a felismerés úgy, mintha gyomorszájon vágott volna valaki, vagy éppen jeges esőben álldogáltam volna, ami elől nem menekülhetek el. Papíron a varázslatnak köszönhetően életre kelt az elrejtett írás is, hogy utána, ahogyan a félelem eluralkodott rajtam teljesen úgy boruljon lángba, hogy ne maradjon utána semmi se, maximum egy kis füst vagy éppen pernye, de még ez se érdekelt. Szerettem volna pontosan így elégetni a múltam egy-két darabkáját, de sose tudtam, mintha egyetlen egy tűz se lenne képes elpusztítani, mert pontosan akkor kerül a felszínre, amikor kezdeném végre boldognak érezni magamnak. A hangomban rejtőző fagyosság nem neki szólt, inkább annak, aki küldte ezt. - Igen, verbéna. Mit nem lehet ezen érteni? – pillantottam rá úgy, mint aki tényleg nem érti, hogy mit nem ért ezen. Nem őt akartam megenni, de mégis rajtacsattant az egész, hiszen ő volt most itt velem, pedig ő semmiről se tehetett. Azon kívül nem volt semmi „bűne”, hogy reményt adott még egy szebb jövőre, arra, hogy még talán nekem is lehet „normális” életem. A levél alapján rájöttem arra, hogy tudja nem vagyok egyedül és emiatt pedig sejtettem azt, hogy lenne meglepetés a pezsgőben. Agytekervények szinte hangosan kattogtak, ahogyan próbáltam rájönni a dolgokra. – Talán azért, mert velem vagy? - vontam fel a szemöldökömet úgy, mint aki szép lassan tényleg a kedvesség minden apró foszlányát elveszítette és nem maradt helyette más csak fagyosság és nem éppen kedvesnek nevezhető hangnem. Szerettem volna visszafogni magam, de nem tudtam. A telefonomat őrült módjára kerestem és még akkor se nyugodtam meg, amikor meglett. Egy kisebb megkönnyebbülés akkor járt csak át, amikor meghallottam a lányom hangját. Nem tudhatta, hogy mit kérdeznék a lányunktól, de azt kinéztem volna belőle, hogy apámat ha megtalálja, akkor elvarázsolja, de a saját lányát? Azt már nem. Arra még talán ő se lenne képes. Közben persze volt kavalkád bőven, de még se reagáltam egyetlen egy kérdésére, nem vesztegethettem az időmet, mert beszélnem kellett a lányommal, mert félő volt, hogy ostobaságot tennék és útra kelnék, hogy felkeressem őt, de azzal meg vagy a saját halálomat hoznám előrébb, vagy pedig a lányomat találná meg, így egyik se volt túl remek opció. Maradt tehát a hívás. Valószínűleg meg kellett volna könnyebbülnöm teljesen, megnyugodni, de nem tudtam volna. Tudtam jól, hogy ez még csak a kezdet volt és akaratlanul is belevontam ebbe a „csatába” még egy személyt. Miként lehettem annyira naiv, hogy azt hittem, ha az elmúlt hónapokban nem lelt meg, akkor továbbra se fog? Fiatalabb voltam nála és kevésbé sötét lelkű, mint ő, hiszen sose szerettem használni a sötétmágiát, mert túl veszélyes és pusztító tud lenni a legtöbb esetben. Én pedig inkább építeni akartam, mintsem rombolni a világban. Könnyek nemes egyszerűséggel törnek magunknak utat, mint ahogyan a forrás is teszi, majd pedig a lábaim adnák meg magukat, de még se találkozom a kemény padlóval, helyette inkább egy védelmező ölelés vár. Szinte kapaszkodom a karjaiba, majd úgy simulok bele az ölelésébe, mintha mindig is odatartoztam volna, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Fejemet mellkasához fúrom, bele a köntösébe, miközben a könnyeim nem akarnak apadni, csak egyre inkább záporoznak, miközben én pedig egyre inkább bújok, mintha csak így képes lennék az engem marcangoló démonok elől menekülni, pedig ennél már csak akkor lehetnének élőbbek, ha egyszer csak beállítana Drake. Puszija nagyon is jól esik, de szavaira továbbra se reagálok semmit se, mintha a hangomat időközben elveszítettem volna, de képtelen lennék most bármit mondani, pedig ezernyi magyarázattal szolgálok neki, de félek… félek, ha megtudja, akkor talán inkább elsétál és nem is tudnám érte hibáztatni magam. Úgy legalább biztonságban lenne, hiszen nem mindennap esik meg a hozzánk hasonló találkozás se, ahogyan az se, hogy egy találkozás még egy ember sorsát még inkább megpecsételheti. És talán ezernyi szónál is többet beszélt az, ahogyan hozzábújtam, hiszen ebből könnyedén érezhette azt is, hogy bízom benne, ahogyan szeretnék abba kapaszkodni, hogy ott tényleg biztonságban lehetek, de inkább csak még nagyobb veszélyt hozhatok rá, de valahogy még se érdekelt. El akartam veszni, szükségem volt az ölelésére, hiszen jelenleg csak az tartott egyben, mert talán a lányom ma biztonságban van, de holnap? Akkor is biztonságban lesz, vagy mi lesz akkor, ha elválnak az útjaink Nick-el, akkor majd rajta keresztül támad, vagy egyből nekem esne? Hiába éltem hosszú éveken át a közelében még se tudtam volna felelni egyik feltett kérdésemre se, hiszen belőle szinte mindegyik kinézném és képes lenne rá. Drake-nek sose volt semmi se szent. Kérdésére csak egy aprót bólintok, hogy jobb-e, de ennek ellenére még mindig nem mozdulok meg. Lehunyom rövid időre a szemeimet és próbálok megnyugodni, mintha mellkasának az emelkedése, „szívének” a ritmusa, gyengéd, de mégis óvó ölelése képes lenne végül kisebb békességet elhozni, de azt is tudom, hogy ez még mindig nem lesz elég, de hosszú percek óta csak némaságba burkolóztam és örökké nem futhatok el a kérdések elől. Vannak olyan dolgok, amik elől nem menekülhetünk. Persze az se sokat javít a helyzeten, hogy igazából egy törülköző van rajtunk és ennyi. Sokkal jobb lenne, ha rendesen fel lennénk öltözve, hiszen ez nem éppen olyan téma volt, amit csak úgy teadélután meg lehet ejteni. Kérdésére viszont mocorogni kezdtem, majd lassan kibontakoztam az öleléséből és leültem a kanapéra, ha eddig nem ott ültünk volna, majd némán megpaskoltam a mellettem lévő helyet. Ha leült ő is, akkor csak a kanapé másik végébe csúsztam, de hirtelen nem tudtam, hogy miként is kellene kezdenem. - El akartam mondani, de nem tudtam miként és jobbnak láttam volna, ha később tudod meg, hiszen vannak olyan dolgok, amikről az ember sose szívesen beszél. – hangom szinte teljesen erőtlen volt, de ha megpróbált volna közelebb jönni vagy ismét a karjaiba zárni, akkor sietve ráztam meg a fejemet, hogy ne tegye. Féltem attól, ha megtenné, akkor a szavak megint elapadnának és a könnyek pedig még inkább megjelennének, hiszen hiába beszéltem, attól még a könnyeim nem apadtak el. Sietve próbáltam lesöpörni arcomat tarkító könnyeimet, de hiába volt, mert újabb és újabb jelent meg. – Gondolom már rájöttél arra, hogy van egy lányom. Skylernek hívják és 4 éves. – hangom olykor-olykor megremegett, miközben néha nagyot nyeltem, mintha csak a torkomban növekvő gombócot akarnám így eltüntetni, hogy végig tudjam mondani. – De az egész sokkal régebben kezdődött. Olyan 10 éve vagy ki tudja már pontosan, hogy mikor hiszen legszívesebben elfelejteném és nem arra emlékeznék, hogy mikor dőlt össze a világ és indult minden pusztulásnak. – keserűség és fájdalom pedig érezhető volt a hangomból. Kezemet ökölbe szorítottam, mintha minden erőmre szükségem lenne ahhoz, hogy beszélni tudjak. – Egykoron elmentem egy nővel, aki olyan volt számomra, mint a nagynéném egy elrejtett kastélyba, ami boszorkányoknak adott otthont. Tanulunk, tudást adunk tovább vagy éppen csak feltöltődünk, de aztán egyszer minden rosszra fordult. Megjelent egy vámpírboszorkány a csatlósaival és mire észbe kaphattunk volna, addigra nem védhettük meg magunkat. Akik megpróbálták, azok meghaltak, a szemünk láttára végezte ki őket, az erőnket pedig varázslattal egyszerűen blokkolta. Nem voltuk mások, mint foglyok az egykori otthonunkban. Az erőnket csak az ő céljaira használhattuk, ha valaki ellenkezett, akkor kegyetlensége nem ismert határt és sokszor nem az lakolt, aki szabályt szegett, ellene fordult, hanem az, aki ennek a személynek a legkedvesebb volt.. – csak remélni tudtam, hogy nem szakít félbe. – Nem szökhettünk meg, de az idő múlásával valahogyan kiszemelt magának és onnantól kezdve nem volt menekvésem… - ajkaim megremegtek, a hangom megbicsaklott, majd a pillantásomat lesütöttem. Képtelen voltam úgy folytatni, hogy ránézzek. Szemeimet lehunytam, a testem szinte megborzongott az undortól, amit még a mai napig éreztem, hiszen elmémben tökéletes élt az, hogy milyen érzés volt, amikor hozzám ért és… - röviden a legkedveltebb ágyasa lettem, míg hosszú évek után végül valahogyan állapotos nem lettem. Onnantól kezdve pedig még inkább különlegesebb lettem a szemében. – kezem megremeg, a sírás szinte a torkomat mardossa… - 4 éve annak, hogy meglátta a napfényt a lányom, akit óvtam tőle és próbáltam távol tartani attól a borzalomtól, ami ott zajlott. Nem kimutatni azt, hogy mennyire… - nem bírtam befejezni és talán nem is kellett, hiszen valószínűleg rájött arra, hogy az anyasággal továbbra is nem kerültem ki a férfi látóköréből… Sose hittem volna, hogy ilyen körülmények között fogom elmondani azt, hogy végülis miként törölték el az akaratomat, hogy miként kellett olyat tennem, amitől még most is felfordul a gyomrom és szinte remegek, ha csak abba belegondolok, hogy Drake miként érintett egykoron… Aprót alsó ajkamba haraptam, majd mély levegőt vettem, de még mindig nem néztem rá. – Pár hónappal korábban viszont megszöktem, sikerült kijutnom mások segítségével. Kisebb bolyongás után végül rátaláltam az apámra, aki segített és most pedig egy boszorkány miatt jöttem ide, hogy segítsen, de ehelyett Ő rám talált… Én balga voltam a 364 évem ellenére is, hiszen túl erős, tapasztalt lévén, hogy ő kettő az egyben… én… - bicsaklott el ismét a hangom és a bűntudat még inkább mardosott mélyen legbelül, hogy őt is belekevertem. – Én nem akartalak belekeverni téged. Fogalmam sem volt, hogy rám talált és nem akartam… - könnyek pedig ismét egyre inkább záporozni kezdtek, mire sietve töröltem bele a köntösömbe, de mint hiába. – én… én… tényleg sajnálom Nicholas. – emeltem ismét rá az íriszeimet, majd minden erőmet összeszedve, miközben a fájdalom, megtörtség és még ezernyi érzés könnyedén kiolvasható volt az íriszeimből. – Megértem, ha ezek után nem akarsz maradni, hiszen ez nem olyan… - olyan mi? Egyszerű elfogadni? Rájönni arra, hogy akit kedvelsz valójában egy céltábla volt? Van egy lánya? Hogy a múltja oly sok sebet ejtett rajta, amit legyőzni úgyse lehet egyszerű? Azt viszont tudtam, hogy nem fogom hagyni neki azt, hogy őrült módjára távozzon innen, hiszen nem akarom hogy miattam netán valami ostobaságot csináljon és ha ehhez az kell, hogy az erőmmel tartsam itt, akkor meg fogom tenni. Még akkor is, ha emiatt megutálna, de legalább életben marad és csak ez számított, hogy a számomra fontos személyek Skyler, Apa és Nicholas éljenek, még akkor is, ha emiatt még ezerévnyi borzalmat is kéne elviselnem, mint abban a 8-10 évben kellett. A pillantásom pedig a cuccaim alól kikandikáló fémre siklott, a tőrömre, amit magammal vittem, de szinte észre se volt vehető, aki nem tudta, hogy mit is keressen abban a kupacban… Íriszeimmel ismét megkerestem és vártam... de mire? Talán magam sem tudom, a dühre, megvetésre, a haragra, amiért nem mondtam korábban, vagy ki tudja még, hiszen oly sok érzés létezik a világban, amiket szinte szavakba se lehet önteni, de hirtelen aprónak és sebezhetőnek éreztem magam, úgy, mint még talán sose előtte.
Venus tekintete igen csak jó hatással van rám, magam sem tudom miért mert azért volt egy két nő az életemben, viszont egyikük sem tudott egy pillantásával sem olyan érzelmeket ki váltani bennem, mint ő. Szerintem van valami különleges dolog amit velem tett, talán valami szerelmi bájitalt csöpögtet az italomba, de persze ezt én magam sem gondolom komolyan. -Pontosan- mondtam neki egy huncut mosollyal az arcomon, általában nem szeretem ha valaki engem néz, vagy bámul de Venus nézését nagyon szívesen el tudom viselni. Szavai hallatán viszont csöppet sem lepődtem meg, azon lepődtem volna meg ha nem ezt mondja, ez alatt nem a kivételre gondolok, hanem arra, hogy most ő sem szokott így viselkedni. Persze ezt nem tudhattam sehonnan sem csak az érzékeimre és a megérzésemre tudtam támaszkodni. Ezt súgták nekem, mosollyal fogadtam azt amit mondott, majd szóra nyitottam ajkaimat. -Örülök annak, hogy kivétel lehetek, persze nem is gondoltam mást, ha bár még nem ismerem minden összes titkod de azért lassacskán kezdelek megismerni- válaszoltam reagálás képen a mondandójára. Igazat szólta, valóban egyre több és több dolgot tudtam meg róla. Persze ahhoz sok idő kell, hogy egy ember ki ismerje teljesen a másikat, talán még egy halandói élet sem elég hozzá viszont nekünk természet feletti lényeknek jóval több időnk áll rendelkezésre, mint a halandóknak. Ránk, főleg vámpírokra nincsen akkora nagy hatással az idő szinte semmit se inkább csak erősít minket, minél régebben vagyunk a világon annál erősebbek vagyunk, meg gonoszabbak is egyesek. Ez szerintem csak annak köszönhető, hogy rá unnak arra folyton a démonaikkal viaskodjanak, és inkább teret engednek nekik, annak ellenére is, hogy tudják ez rossz és elítélendő dolog. Válaszára egy kedves mosollyal reagáltam, egyet értettem vele nem volt amíg hozzá szólnom, azt hiszem ő az első olyan nő akivel az elveink közösek és nem ellentétesek. Kezdek egyre inkább elhinni a dolgot, hogy sors szándákosan hozott össze minket. Viszont ha ez valóban így van akkor most igazán megérdemelne egy vállon veregetést, mert az elmúlt száz évben csak mindig csak a rossz jött rám, most talán egy kis jó is fog érkezni. Elvigyorodtam magam azon amit mondott, igen csak vicces jelenet lenne így ahogyan elképzelem az egész jelentett, ő esik és nem kapom el, mert nem engedte meg. Azért ennyire szűk látó körű nem vagyok, persze értem én azt hogy viccnek szánta az egészet és nem gondolta komolyan. Már egyszer kiderült az a kocsmában, nem kell kérnie azt hogy megvédjem őt, akkor csak azt sajnáltam, hogy nem előbb tettem meg a dolgot. Hanem vártam amíg a fickó elkapta a karját, ha előbb teszek valamit akkor talán nem lett volna annyira riadt és félelemtől reszkető. De az már megtörtént sajnos már nem változtathatok azon ami már elmúlt, nem vagyok idő utazó. -Hát szerintem még lenne bőven elég időm arra, hogy elkapjalak amint kimondod „ segítség”, arra már a karjaimba landolnál- mosolyogtam a dolgon- én az az ember vagyok aki sosem hagyja cserben azokat az embereket akik fontosak számára- mondtam neki ez egy kicsit valóban furán hangzott fontos számomra. Áhh, még most ismertem meg és képes voltam ezt mondani neki? Most igen csak meglepődhetett a dolgon, amiért ilyet mondtam neki, ezzel úgy érzem még egy kicsit várhattam volna, korai volt. Persze azért zavarba nem jöttem, nem szoktam meggondolatlan lenni, minden egyes szavam alaposan át szoktam gondolni, viszont ez a mai nap biztosan nem tartozik az átlagosak közel, na meg én sem ahogyan viselkedtem máma, egészen furcsa voltam. Persze ez nem volt ellenemre egy csöppet sem, sőt jó volt valami újat felfedezni magamban és Venus személyében. -Reméljük egyikünk sem lesz a másik vacsorája legalábbis nem abban az értelemben a jövőben- tettem hozzá persze a jövőt, mert biztos voltam ő nem az a lány aki egy éjszaka alatt be adná a derekát. Nem olyan. Ha vár megkaptam egy puszit tőle, az már szerintem elég jó kezdett volt na meg nem is akarok sietni túlságosan, miért kellene? Szinte egy örökké valóság áll a rendelkezésemre, akkor meg minek kellene elrontani azzal, hogy elsietem a dolgokat. Valóban nem tudom mekkora hatalommal rendelkezhet, viszont én magam sem írnám le annyira könnye. Ha bár elég fiatalka vagyok a vámpírok körében, de azért elég tehetségesnek mondanám magam a harc terén. De eszembe sem jutna kipróbálni ezt az egészet, de szerintem ebből a közelségből szinte teljesen végtelen lenne, és nem tudta tenni ellenem semmit sem. Viszont nem is tenném meg, azt hiszem ha megtennék egy ilyen dolgot, ráadásul vele. Akkor már többé nem létezne az a Nick akit mások ismernek, az már tova lenne a sötétségben. Miközben ettem, meg az ételt amit tőle kaptam, nos hát majdnem meg is tikkadtam amikor szavai eljutottak a fülemig. Ha bár megfordult a fejemben azt meg kell hagyni, viszont ismerem a határokat amíg elmehetek, és azt tudtam ha mondanám akkor még a végén rossz fény vetülne rám. Nem vagyok én olyan tolakodó, majd amikor készen áll rá szerintem még nem állna rá készen, de viszont a gondolat az nagyon kecsegtető volt, azt meg kell hagyni. -Miért ha felajánlottam hagytad volna talán?- kérdeztem tőle olyan flörtölős hangnemben, persze ettől még magamtól is tudtam a választ rá. Azonban nem szerettem volna ki hagyni a helyzetet, mert biztos vagyok abban, hogy most nem fog egy sima nemmel válaszolna. Az nem ő lenne, legalábbis az eddig történtek alapján nem. A válaszom után egy kisebb csönd jött, viszont nem tudtam el dönteni miért volt azon gondolkozott mit mondjon vagy éppen mert meglepődött a dolgokon. Nem szokásom az ilyen dolgokat elmondani senkinek sem, de szerintem ezzel ő is tisztában van, hogy nem vagyok az a típus aki mások előtt könnyedén megnyílik. Viszont vele teljesen más a helyzet, ő vele minden olyan egyszerű és könnyed, számára könnyedén meg tudok nyílni. Majd szóra emelte ajkait, nem szóltam csak vártam amíg végig mondja. Lehetséges számára is fent állnak ezek a dolgok? Mert alaposan át tudta érezni a helyzetem, vagy csak igen nagy empátiával rendelkezik. -Igen jól látod a dolgot, azt a részem teljesen gyűlölöm és megvetem- mondtam neki majd tartottam egy kisebb szünetet és folytattam-nem tudod miket tettem.. azokra szerintem nem lehet találni feloldozást, magammal kell hordoznom ezt a terhet amíg csak élek- mondtam neki, szerintem érezhette a hangomon, hogy ez egy igen csak komoly beszélgetés, mármint érzékeny téma számomra. Olyan téma akit bárkivel nem oszthatok meg, de tetszik az nekem hogy megérti mit próbáltam most számára el mondani. Nem csak úgy tesz mintha értené a dolgot, szerintem kis mértékben még át is érzi a dolgot. Később szavait hallom meg újra, ahogyan ismét beszél pillantásom rá helyeztem, mit meg nem tudnék tenni egy ilyen nőért ha mellettem állna az örökké valóságig. -Ebben igazad van ha rajtam múlik sosem jön elő az az oldalam, de sajnos az életben vannak olyan események amikor mi már nem dönthetünk csak sodródunk az árral, viszont remélem igazad lesz és sosem jön elő az a szörnyeteg aki voltam valamikor- mondtam neki, ez alatt persze gondoltam olyan dologra amikor elveszítek egy számomra nagyon fontos személyt. Olyankor az ember képes úgy érezni, mintha már semminek nem lenne értelme a világon, akkor lehetséges ki tudna törni mert már nem érdekelne, ilyen eseménytől rettegek leginkább hogy valaki ki hozza belőlem ezt a démont. Ezért is van az, hogy nem szokásom közel engedni magamhoz senkit sem, de mielőtt Venus előtt felállíthattam volna ezt a falat már sikerült is kissé belopnia magát a szívembe, és innen már nincsen vissza út. Át szakadt a fal és már nem lehet megakadályozni a dolgot. Mosolyodom el a válaszán, talán ez a legjobb válasz amit adhatott volna, bár azért ha így most meg tudnék változtatni pár eseményt biztosan megtenném, vagy az is lehet, hogy nem. Én magam sem tudom, szóval meg tudom érteni azt, hogy miért adta számomra ezt a választ. Tekintettem vissza vándorolt a városra. -New Orleans- mondtam halkan, szinte már magamban a dolgot mit tartogatsz nekem, Újabb szenvedést? Vagy vége lesz a sorozatnak és végre megtalálom a helyem a világban? Reménnyel nézek a városra, eddig amit mutatott magából teljesen el nyerte a tetszésemet, nem volt rossz dolog amit mondhattam volna. Azt hiszem okos döntés volt ide költözni, vagy nem ezt majd a jövő tartogatja számomra, mármint a pontos válaszokat. Ez a szépség ami árad a városból csak a felszín lenne amit még sikerült megkapargatnom, és a sok bűn meg szenny ezek alatt lenne? A kopogásra majd az ajtó fele indulok, ahogyan Venus köszöni nekem a tettem. Hát most nem telik semmibe nekem, had egyen nyugodtan nagyon rá vért, már ahogyan elnézem legalábbis a falatok közti gyorsaságból ítélve. Éppen zabálásnak nem nevezném, de gyors étkezésnek viszont már igen, bár az is lehet csak számomra gyors az egész. Kérdésén igen csak meglepődtem, azt feltételezte nekem jött az ajándék, nos ebben biztosan téved én sosem szállok meg hotelekben, az nem biztonságos túl sok ember, meg minden jobban szeretem a kis eldugott helyeket ahol nem zavar senki és el lehet a magányomban. Felemelem szemöldököm, arcomra ki ül a meglepettség. -Persze hogy most, nem nekem jött az ajándék abban biztos lehetsz, nincsen olyan ismerősöm aki ilyen ajándékot küldene számomra.-mondtam neki, magyarázkodva azt hogy ez csak neki kellett érkeznie, mert nem volt ahonnan jöjjön ez nekem. Egyetlen személy akitől ajándékot kaphattam volna az biztosan a húgom lenne, de ő annál különlegesebb ajándékot adott volna... ismerve természetét. Valami rossz elő érzetem volt az egész kapcsán még nem tudom pontosan mi az, de azt hiszem nem kell sokat várnom ahhoz, hogy meg tudjam. Más lett hirtelen főleg amikor megpillantotta a kezembe, azt a kártyát. Amikor meglátta az írást, gondolom attól mert nem hiszem más kiválthatott volna ilyen reakciót, mármint én biztosan nem tettem semmi olyat, amiért ilyen lehetett volna. Mi a fene folyik itt? Csak nézek rá érthetetlenül, nem tudom mi történt mint derült égből villám csapás olyan gyorsan változott meg Venus hangulata, érezhető volt az arcán már nem volt az a kedves mosoly. Tekintettében nem ragyogott már a fény, hanem ürességet láttam benne ahhoz hasonlót talán, mint amit a bárban véltem felfedezni. Na most már komolyan érdekelne mi folyik itt, mert már nem értek semmit sem. Szavaira igen csak meglepődtem, bár miért küldenek egy boszorkánynak verbénát? Az neki úgy sem árt, nekünk árt vámpíroknak. Nekem szánták volna azt a bizonyos kis ajándékot. De ki? Nem értek én már lassan semmit sem. Arcomra harag és meglepődöttség érzése párosul, egyrészt haragos voltam aki ezt nekem szánta másrészt meg nem tudtam kitől érkezhetett és miért. Kezdem úgy érezni ezekre a dolgokra Venus tudja a válaszokat csak még nem mondta. -Verbéna?-kérdeztem rá újra nem-e rosszul értettem, de az erősen kizártnak tartom- miért küldene valaki neked verbénát? Mármint gondolom ez nekem szólhatott, de tudomásom szerint nincsen ellenségem a városban- mondtam neki érthetetlenül, a valóságot mondtam neki, mert ez valóban így volt. Az ellenségeim akik voltak már régen hallottam, azóta meg nem hiszem szereztem újakat bár sosem tudni. Hangja is rideggé vált, nem értettem mi hozta ki belőle ezt a helyzetet, nem szeretnék most olyan dolgokat kérdezni tőle amik rossz emlékeket okoznak neki, de már szeretném tudni azt mi folyik itt. Majd hirtelen latin szavakat hallok csengeni a fülemben, most varázsol? Majd megjelentek a papíron egy kis írás, de sajnos nem láttam semmit sem belőle ahogyan kihullott a kezéből, szinte rögtön lángra kapott. Nem próbáltam utána nyúlni, ez tűz mágia nem tudtam volna megmenteni a papírt ezért meg sem próbáltam. -Miért kell elmennem?- kérdeztem tőle, azonban most az arcomon komolyság ül, persze ha arra kérne akkor elmennék, de mivel feldúltnak látszik és ha már el is akar küldeni akkor nem árt megkérdezni miért. Tudom nem én tettem valamit, azt észleltem volna ha velem volna gondja, minden a pezsgő megérkezése után kezdődött ebben rejlik a kulcs a megoldásra. Nem tudom milyen sötét titok lappanghat a dolog mögött, de nagyon szeretném már tudni. Még azt nem tudom, hogyan fogom elérni azt el mondja nekem, anélkül hogy szenvedést okoznék számára, akkor a szívem szakadna meg. Persze addig nem megyek amíg nem ad valami válaszhoz hasonló dolgot, de a válasza előtt már mondta is ne menjek el. Most már tényleg össze vagyok zavarodva, remélem hamarosan ad valami felvilágosítás félét mert kezdek eléggé ideges lenni, persze nem rá hanem az egész helyzetre. -Én veszélyben? Ki akarna engem bántani?- kérdeztem tőle, arcomon azért megjelent egy gúnyos tekintet, persze nem azért amit mondott, csak nem szeretem ha kétségbe vonják azt hogy meg tudom védeni magam. Szinte két száz éven keresztül sikerült, elkerülnöm a végleges halált és nem most szeretnék elpatkolni, úgy hogy nincsen az az Isten aki ahhoz közel kerülne. Viszont várom a válaszokat is ki akar bántani engem… és gondolom őt is mert kezd egy olyan sanda gyanúm lenni előre azért akart elküldeni engem, hogy megvédjen. Buta lány. Mellettem még is nagyobb biztonságban, vagy mint egyedül. Telefonálni akar, ekkor nem teszek semmit se biztosan valami fontos dolog történt vagy nem tudom, egyelőre csak figyelek, mi történik majd amikor elintézte a dolgokat akkor majd akkor biztosan kapok egy kis választ a kérdéseimre. Ideges volt és rémült mi állhatott azon a papíron ami ennyire felzaklatta őt? Majd mikor lezajlik a telefon beszélgetés igen csak meglepődött arcom van, mint akinek az álla most koppant a padlón, de az egészet egy mosoly követi. Meglepett a dolog, mivel világosan kitűnt az egész telefon beszélgetésből, hogy van egy kislánya. Persze meg is értem egyrészt amiért eltitkolta, vámpír vagyok veszély forrás szóval tudom, hogy óvatosnak kell lennie az embernek, főleg ha a családjáról van szó. Nem tudom én mit tennék ha veszélyben lenne a húgom, akkor biztosan cafatokra tépném azt aki bántani merészeli, meg azt is aki most próbálkozik Venus-t bántani, mert gondolom valakinek kell állnia az egész mögött, pezsgők csak úgy nem szokták elpostázni saját magukat. Láttam ahogyan lábai össze csuklanak, elkaptam. És még nem is kérte. Na de most nem kellene ezen poénkodnom azt hiszem mert azzal biztosan ki húznám nála a gyufát. A telefont már nem tudtam megmenteni az földet ért és ahogyan a földhöz csapódott, éppen az asztalnak a sarkának és tönkre is ment rögtön. Mármint két felé tört már csak a benne levő vezetékek tartják össze. Karjaimba vettem, könnyeivel küszködik, rosszul esik ezt nézni, ahogyan sír. -Ne agódj itt vagyok- mondtam neki, nem álltam most rögtön annak hogy kérdéseimmel felforgassam még inkább a lelki békéjét az elér a későbbiekben is, egyszer meg kellene vigasztalnom valahogyan. Nagyon kétségbe van esve, karjaimban levő lányra tekintek majd nyomok egy puszit a homlokkára arcomon egy kedves mosollyal. -Nem kell félned, itt biztonságban vagy- mondtam neki majd egy picit jobban megszorítottam, persze nem annyira, hogy fájdalmat is okozzak vele. Csak annyira érezze azt, hogy mennyire meg akarom óvni őt. Direkt nem tettem le és tartottam a karjaimba, itt talán jobban megnyugszik mintha lefektettem volna az ágyra. Nekem amúgy sem okoz egy csöpp nehézséget sem, az hogy ott tartsam akkor meg miért ne? Viszont ha majd azt szeretné akkor le fogom tenni őt. Hangját hallom a fülemben csengeni, remélem hamar megnyugszik és akkor majd el mesélhet mindent az elejétől fogva, mert biztosan egy hosszú történet lesz. -Ugyan ne aggódj miattam, nem kevertél bele semmibe, meséld el mi folyik itt mi folyik itt mert nem értek semmit se, nyugodj meg és majd közösen kitaláljuk mi legyen rendben?- kérdeztem tőle arcomon kedves mosollyal próbálkozok azzal megvigasztaljam. Persze sok kérdés lappang bennem, de nem szeretném most mind rá zúdítani amikor majd kicsit a hangulat könnyebb lesz majd akkor. Még mindig szorosan a karjaim közt ölelem őt, jól esik közel lenni hozzá talán erre van szüksége olyan biztos ölelésre ami a biztonság érzetét nyújtja neki. Én ezt megadhatom neki, akárkitől is fél nem lehet olyan, akivel egy boszorkány és egy vámpír nem bírna el. Ha nem megy izommal akkor majd szépen megoldjuk az eszünkkel de mindenre van megoldás de ezt még jelen pillanatban nem hiszem meg tudnám értetni vele. -Jobb egy kicsit?- kérdeztem tőle, még mindig a karjaimba tartva őt, kivéve ha eddig nem kérte tegyem le őt, bár nem hiszem, hogy most szívesen távozna innen, legalábbis az eddig megismertek alapján erre következtetek. Viszont a lányával kapcsolatos dolgok eléggé új volt számomra, nem gondoltam volna, hogy van egy lánya, ami persze csöppet sem riaszt el vagy ehhez hasonló. Mert egyrészt nem volna fear vele szemben, na meg én nem vagyok olyan, akinek az ilyesmi gondot jelentene. Viszont nem fogom szóba, hozni hadd meséljen ő róla, majd amikor úgy látja, hogy elérkezett annak az ideje. -Ki okozta ezt az egészet?- kérdeztem tőle, egy kis idő eltettével amikor láttam, hogy egy kissé nyugodtabbnak tűnik. Legszívesebben letépném a fejét a helyéről, amiért ilyen nagy szívfájdalmat okozott az én Venusom számára. Ha bár nem régen ismertem meg de azért érdekel mi van vele, és fáj nézni ahogyan ettől az alaktól vagy éppen nőtől szenved. De mi lehet annyira rossz ami egy boszorkányt is meg tud ennyire rémiszteni, egy erős boszorkányt a következtetéseim szerint. Kíváncsian figyelem és fürkészem tekintetét mit mond majd, azt hiszem valami sötét titok lehet a múltból, ami éppen most jelent meg nála. De bármi is történjen tudnia kell, én mellette állok viszont ha megjelenik akkor amit kapni fog tőlem azt nem fogja megköszönni.
- Főleg akkor, ha azzal a szempárral téged nézlek, mi? – kérdeztem vissza pontosan annyira pimaszul, mint amennyire várható volt és még egy kisebb kuncogást is megejtettem, hiszen nem volt senkit se csak úgy megbámulni. Természetesen bennem is megvolt az az emberi tulajdonság, aminek köszönhetően én is megnéztem másokat és gondolatokat ébresztettek bennem, de attól még sose éltem vissza a helyzettel. Egyébként is én inkább távol próbáltam tartani magam a férfiaktól, de a múltban történtek után egyébként se meglepő, meg amúgy is, ha a legtöbb férfi meghallaná, hogy van egy 4 éves kislányom szerintem még cipőt húzni is elfelejtenének és úgy menekülnének. Talán őt is meg akartam kímélni attól, hogy különféle férfiakkal kelljen találkoznia, meg egyébként se viseltem volna el szerintem könnyedén senki érintését se. Még mindig képes voltam összerezzeni attól, ha valaki váratlanul ért hozzám és megfogadtam, hogy az ő boldogsága mindig is előrébb lesz, mint a sajátom. A lányomért bármire képes lennék, hogy boldog legyen és biztonságban nőjön fel. Azt pedig nem is sejtettem, hogy a vihar inkább figyelmeztető jelzés akart volna lenni arra, hogy a legnagyobb Ördög itt van és többé már nem futhatok el olyan könnyedén, mint szeretnénk, vagy éppen azzal se számoltam, hogy azért mert meglepőmódon oly könnyedén jól érzem valakinek a társaságában magam, azzal őt is veszélybe sodorhatom. Mintha csak a vihar is azért tombolt, hogy ne feledkezzek meg arról, hogy attól még, hogy boldogságot, jókedvet tudott csempészni az életemben, attól még hirtelen nem lesz minden mesébe illő, még ha talán a találkozásunk és a folytatásunk is lehetne az. Szerintem ha kicsit alakítanék rajta, vagyis még inkább kiszínezném, akkor még Skyler is kíváncsian csillogó szempárral hallgatná a történetet. Eme gondolatnak köszönhetően pedig egy kisebb mosoly kúszott az arcomra. Fura dolog volt, hogy úgy éreztem, hogy őt beavathatom a titkomba, még ha nem is most. Régóta, vagy talán sose éreztem még ilyet senki mellett se, csak Nicholas ébresztett bennem ilyen gondolatokat és érzéseket. Csak egy ártatlan pillantást kapott és egy kisebb vállrándítást. Én azt se hittem volna, hogy ilyen „flörtölésre” képes lehetek még valaha, erre tessék. Ő könnyedén űzte rövid időre távolra a démonaimat, hogy jókedv és csintalanság költözzön a lelkembe. Meglepő dologra képes egy-egy idegen. - Néha kivételnek lenni igazán jó dolog, de ez fordítva is igaz. Nem szokásom így viselkedni senkivel se, ahogyan bizalmat se túlzottan osztogatok. – válaszoltam neki teljesen őszintén és most minden játékosság eltűnt a hangomból. Fura volt, hogy két hasonló személyiség ilyen téren mégis milyen könnyedén adott a másiknak kisebb teret, hogy belásson a színfalak mögé és valószínűleg ez azelőtt már megtörtént, hogy úgy igazán tudatosult volna bennünk, vagy igazándiból magam sem tudom. - Szerintem emiatt nem kell aggódni, mert nem fogjuk. – viszont azt is tudtam, hogy bármennyire is örül az ember, ha egy kis békesség és boldogságot kap az élettől, mert előbb vagy utóbb biztosan mindig történik valami, ami rendesen felrázza a kedélyeket. Örökké tartó békesség szerintem nem létezik. Főleg azok számára nem, akik látják a világ sötétebb bugyrait is és tudják azt, hogy nem csak egyszerű halandó emberek rohangálnak az utcákon. Néha talán én is azt kívántam, hogy bárcsak tudatlan lennék és ne csöppentem volna ebbe bele, de akkor most nem lennék itt, ahogyan nem is lenne meg Skyler, viszont ennek ellenére 364 éve élni már sokszor eléggé nehéz, ahogyan a démonok is egyre nehezebben képesek a vállaidon ülni. Látom az arcán átsuhanó értetlenséget, de még se fejtem ki. Nem érzem azt, hogy most lenne itt ennek az ideje, hiszen még csak most találkoztunk és sokszor a mélyen lappangó, jól elzárt emlékeket és érzéseket egyébként se jó dolog háborgatni, meg jelenleg nem állt az a veszély fent, hogy legszívesebben megölném, mint olykor éreztem a vámpírokkal szemben. Sőt, inkább reménykedtem abban, hogy nem fog baja esni, hiszen jelenleg meg se fordult a fejemben, hogy én fogom ráhozni a legnagyobb veszélyt. Bólintottam arra, amit mondott, de már nem feleltem semmit se, hiszen talán tényleg boldog napot varázsolhat, de ha őszinték vagyunk, akkor a démonaink igazándiból akkor se tűnnek el teljesen. Ott motoszkálnak mélyen legbelül és olykor-olykor képesek utat törni maguknak és akár mindent elrontani. Elég volt csak arra visszagondolni, hogy mi is történt nem sokkal a bárból eljövetelünk előtt és talán részben annak köszönhető volt, hogy most mind a ketten itt voltunk egy szál köntösben. Kint vihar tombolt, de inkább a lelkem viharának láttam azt és megtanultam, hogy a villámoknál és a mennydörgésnél vannak rosszabb dolgok is, amiktől jobb, ha fél az ember vagy éppen óvatos lesz. Az árnyak nem az ágyunk alatt lappangnak, hanem pontosan néha a legbarátságosabb arc mögött, vagy éppen sokszor bennünk. Bennünk rejtőznek sokszor a legnagyobb szörnyetegek és észre se vesszünk sose, vagy csak akkor, amikor már túl késő. - Ezt örömmel hallom, de remélem, ha egyszer esnék, akkor nem kell engedélyt adnom arra, hogy megóvj és elkapj. – pillantottam rá játékosan, de még ha jelét nem is adtam, azért belül kicsit fellélegeztem. Még akkor is, ha tudtam, hogy ő nem tennem olyat, amit nem akarok, meg egyébként meg tudtam volna védeni magam tőle, hiszen én se mai boszorkány voltam, aki még nem tudja mit is csinál. Ugyanakkor még se akartam neki fájdalmat okozni. Fura érzés volt, túlzottan is ez a kettőség, ami bennem lakozott irányába, vagy kicsit talán magammal szemben is? Ki tudja… ez túl bonyolult és káoszos volt a jelenpillanatban. - Ha így tennél, akkor utána lehet tényleg belőled lenne a vacsorám. – pillantottam fel rá bolondozva, de természetesen csak akkor beszéltem, amikor üres volt a szám. Utáltam azt, ha valaki tele szájjal beszél. Előbb rágjon, nyeljen és utána beszéljen. A pillantásunk rövid időre összefonódott, aminek köszönhetően még egy kisebb mosolyt is bezsebelhetett, de aztán a figyelmemet a kajának szenteltem, ami mind hiába volt, mert még így is sikerült remekül leennem magam. Mintha csak megbűvölte volna, hogy bepottyanjon oda az a „szósz”. – Tudod kész csoda, hogy még nem ajánlottad fel azt, hogy segítesz eltűntetni onnan. – ajkaim pedig hamiskás mosolyra húzódtak, hiszen azért a nézése kicsit beszédes volt, de érezhette, hogy csak húzom őt, hiszen nem hagytam volna. Annyira jól azért még nem ismertük a másikat, illetve ott volt az a tény is, hogy fogalmam sem volt arról, hogy miként is reagálnék az érintése, még ha csak „lovagiasságból” is futott volna a segítségemre és nem is másról lenne szó. Közben pedig végül választ is kap a kérdésére, hiszen miért ne kaphatna? Csak azt mondom, amit gondolok. Tudom, most felhúzhatnék egy maszkot, előadhatnék valamit, de sose voltam olyan. Mindig is utáltam azt, ha meg kell játszanom magam. Igaz, részben mindennap megteszem, amikor azt mutatom a külvilágnak, hogy erős vagyok, hogy képes voltam a múltat lezárni, mert nem így volt. Se nem voltam igazán erős, se nem tudtam magma mögött hagyni teljesen azt, amin keresztül mentem, de ennek ellenére is muszáj volt a darabokra hullott lelkem nagy részét összeilleszteni és azt mutatni, hogy nincs baj, mert valakinek szüksége van rám. Azt pedig sose viselném a szívemen, ha miattam kellene aggódnia az én Tündéremnek. Miatta megéri erősnek maradni, még ha olykor sose éreztem még annál gyengébbnek magam és elveszettnek, de néha áldozatokat hozunk valamilyen módon, mert megéri. - Talán, de az is lehet, hogy nem. Ki tudja. – rántottam meg a vállaimat, mert annyira különlegesnek nem gondoltam azt, ahogyan vélekedek ezekről a dolgokról. Tudom, talán nem sokan látnák így a világot, vagy bármi mást, de ettől érdekes hely, hogy mindenki másképpen gondolkozik, másképpen áll hozzá a különféle történésekhez és emiatt van egy különleges mozgatórúgója is az életnek, hogy előre haladjunk és ne totálisan csak a pusztulásba. Hamarosan pedig elhangzott az én kérdésem is és kíváncsi vártam arra, hogy válaszoljon, amikor viszont meghallottam az első két szót, akkor meglepetten pillantottam rá és a kíváncsiság még inkább nagyobb lett. Nagyon is érdekelt, hogy miért mondta ezt, hiszen úgy éreztem, hogy nem csak viccelt vele. Amikor viszont elkezdte bővebben kifejteni, akkor sietve ittam pár kortyot, majd szüneteltettem is az evést. Őt figyeltem és próbáltam feldolgozni, mindazt, amit hallok és mindazt, ami mögötte lappanghatott a szavai mögött. Nem kizárt, hogy még sose hallottam semmiről se ennyire komolyan beszélni, mint erről. Amikor a végére ért, akkor hiába kellett volna bármit is mondanom, akkor se tudtam. Csak őt fürkésztem némán, miközben próbáltam magamban szépen elrendezni és feldolgozni a kapott információt. Végül alig hallhatóan szólaltam meg. - Szerintem nincs mitől tartanod, ahogyan beszéltél róla… Olyan, mintha megvetnéd részben magad azon tettekért, amiket tettél és ez jó dolog. Sokaknak az élet semmit se számítana és úgy hinni, hogy amit tesz az helyes a sajátjaid közül, de te nem. Te megbántad és talán egy kisebb feloldozás után is kutatsz, amit magadnak nem adhatsz meg. – a hangom végül egyre inkább elhalkult, mert totálisan lehet az is, hogy tévedek, de valahogy még is ezt súgták az ösztöneim. Óvatosan túrtam vöröslő fürtjeim közé, hogy jobb oldalt a fülem mögé simítsam hosszú tincseimet. – Másrészt meg nincs mitől félned, mert te döntöd el, hogy mikor hagyod azt, hogy újra életre kelljen a benned lakozó szörny, de szerintem te sose fogod hagyni. Rajtad múlik, mert te irányítod őt és nem fordítva, Nicholas. – tettem még hozzá óvatosan, hiszen nem ő volt az első vámpír akit láttam. Ahhoz, hogy valakinél ismét előtörjön a sötétség, ahhoz az is kell, hogy ő ismét beengedje, vagy éppen szabaddá engedje a benne lakozó sötétséget, ami sokakat képes felemészteni. Viszont továbbra is úgy gondoltam, hogy nála nem kell ilyen miatt tartani és neki se kellene aggódnia. Sötétség fájó, hívogató, de pusztító is tud lenni. Ha valaki megízlelni, akkor vagy örökre ott marad, vagy örökre távol marad tőle, a kettő között szerintem nincs út, vagy legalábbis nem sokáig lehet egyensúlyozni azon a vékony peremen, ami húzódik közöttük láthatatlanul. Kérdése eléggé meglep, hirtelen pedig nem is tudok ráválaszolni. Ülök, nyamogok tovább, mintha csak amiatt nem tudnék válaszolni rá, de igazándiból én se tudom erre a választ, hiszen létezik olyan, amire azt mondhatnánk teljes bizonysággal, hogy igen? Ha a múltunk egy darabkája megváltozna, akkor utána minden, nem találkoznánk bizonyos emberekkel, talán másfelé sodorna az élet minket. Miközben gondolkozom, figyelem, ahogyan feláll és az ablakhoz sétál, de én nem követem. Csak ahogyan, hogy kirajzolódjon a sziluettje ott, mögötte, vagyis előtte pedig a városé, amikor egy-egy villám cikázik át az égen. – Igen, meg nem is… - szólalok meg végül pár perccel később is talán, vagy csak nekem tűnt hosszúnak az, mire sikerült megtalálnom egy semleges választ? Hiszen tényleg így volt, megváltoztatnám, de még se, hiszen akkor minden megváltozna. Nem ismertem volna meg őt valószínűleg, nem lenne a lányom, ugyanakkor soha többé nem akarnám azt a szenvedést átélni, amit egykoron. A bátyámat is újra magamhoz ölelném, de ő vajon boldog lenne, ha élhetne? Ki tudja, de mielőtt bővebben kifejthetném a válaszomat valaki kopogtat. Pillanatok alatt kiderül az is, hogy kicsoda, de maikor találkozik a pillantásunk, akkor megrázom a fejemet, hogy fogalmam sincs, hogy miért jöhetett. - Csak nyugodtan és köszönöm. – mondom neki, majd sietve rakom vissza a kezemből a krumplit a tányérra, majd megtörlöm a kezemet is, de nem mozdulok meg. Csak hallgatom a fura beszélgetést, ami nem tetszik. Semmi borravalóra várás, semmi felesleges beszéd, vagy viccelődés, mintha csak meg lenne igézve a dolgozó, de mégis miért? Hirtelen nem értek semmit se, majd ahogyan egyre közelebb ér Nicholas, úgy követem én is őt a pillantásommal. Az üvegen látszik, hogy nem mai darab, így biztosan igazi finomság lehet, de ha ő is most érkezett és én is, akkor mégis ki küldhette? - Ezt nem értem… azt mondtad, hogy most jöttél még csak városba, nem? – pillantottam rá érthetetlenül, majd a kártyára siklott a pillantásom. Az se érdekel, ha még ott volt az üvegen, vagy Nick kezében, mert sietve kaptam ki, amikor megpillantottam az írást. Bárhonnan felismerném a régi időket idéző nemességet sugárzó írásmódot. A gyomrom hirtelen görcsbe rándul, de a következő kérdésére kapom csak fel a fejemet. - Ha nem akarod érezni azt, hogy milyen érzés, amikor a verbéna szétéget belülről, akkor nem tenném. – mondtam fagyos hangon, és minden melegség mintha hirtelen eltűnt volna. Helyette maradt fagyosság, fájdalom, félelem, undor és még ezernyi nem éppen kedves érzés. Ebből pedig ő is rájöhetett arra, hogy sejtek valamit és nem éppen örülök annak. Sőt, még az se kizárt, hogy teljesen le is sápadtam. Ha mondott bármit is a szavaimra, akkor tuti nem fogtam fel, helyette alig hallhatóan latin szavak hagyták el ajkaimat, mire a papíron még több írás rajzolódott ki. „Azt hitted, hogy el tudsz előlem bújni, Angyalkám? Elfelejtetted, hogy előlem nincs menekvés, vagy netán azt, hogy te az Enyém vagy és nem másé? Még csak most kezdő…” Alig, hogy végigfutottam az írásokon szinte lefagytam, a papír kihullott ujjaim közül, de mielőtt Nicholas esetleg elkaphatta volna azelőtt lángokba borult, mintha csak a bennem perzselő tűz hirtelen életre kelt volna. Legszívesebben a pokolra küldtem volna, riadtan álltam fel, a kezem megremegett, majd idegesen túrtam a hajamba és sietve mormoltam valamit az orrom alatt. Ősök nyelve volt ez, de legalább azt tudtam, hogy rajtunk kívül nincs senki ebben a lakosztályban, legalábbis most biztosan nem. - El kell menned! – szólaltam meg idegesen, majd az ajtó felé pillantottam, ha ebben a pillanatban már netán el is indult volna, akkor elkaptam a kezét, majd megráztam a fejemet, ha netán csak ült, vagy éppen engem akart volna megnyugtatni, akkor is megráztam a fejemet. – Nem, vagyis maradnod kell! Itt biztonságban vagy, aztán majd kitaláljuk a többit, de most telefonálnom kell! – éreztem, hogy egyre inkább darabokra hullok, mintha még mindig uralkodna rajtam és talán így is van. Még mindig túlzottan elevenen élt az ellenem elkövetett bűnei, az, amit Drake tett velem. Szinte könnyek mardosták az íriszeimet, de még se engedtem utat törni nekik. Arra pedig, hogy Nicholas a karjaiba zárjon nem sok esély volt, hiszen a szobában maradt cuccaimat túrtam át, miközben érthetetlenül motyogtam az orrom alatt és a pánik, félelem egyre inkább tapintható volt, mintha a korábbi jókedv és boldogság szinte sose létezett volna. Amikor meglett a telefonom, akkor sietve nyomtam be a megfelelő gombot. - Gyerünk, vedd már fel!! – majd újra tárcsáztam, amikor nem szólt bele senki se, majd negyedére sikerült végre felvenni a telefont. – Apa, mi a franc tartott eddig? Hol van Skyler? – kérdeztem idegesen. – Kérlek, kérlek csak keltsd fel és add oda a telefont! – könyörgés volt ez, mint egy elveszett és csapdába esett védtelen teremtés könyörgése. Amikor pedig meghallottam a lányom hangját, akkor egy kisebb sóhaj szakadt fel ajkaim közül, mint aki picit megkönnyebbült. – Kincsem, nincs semmi baj, csak hiányoztál! Figyelj rám, talán tovább fogok maradni, mint terveztem, de kérlek fogadj szót nagyapának és ne ellenkezz, ahogyan velem se szoktál. Rendben van? Aztán pedig megígérem, hogy elmesélem, hogy milyen is ez a város, vagy talán megmutatom neked, jó? – kérdeztem meg sokkal szelídebben, de a szobában lévő másik fél könnyedén kihallhatta azt, hogy sok erőre van szükségem, hogy higgadtságot sugározzon a hangom. Ahogyan talán az is derenghetett neki, hogy egy gyermekkel beszélek. – Én is szeretlek, álmodj szépeket Gyönyörűm! – mondtam neki úgy, ahogyan pontosan egy anya kívánna jó éjt a gyermekének, miközben félti és szinte legszívesebben sírásban törne ki tehetetlenségében. – Apa, figyelj rám! Skylert védd meg, bármi is történik! Csak védd meg! – csak ennyit kértem, majd bontottam is a vonalat, hiszen képtelen lettem volna bármi mást mondani. A kezem megremeget, míg végül a földön kötöttem ki, mint akinek megadta magát a lábai és a könnyeim, amelyeket eddig visszatartottam, most utat törtek maguknak. A telefon könnyedén esett ki a kezeim közül és ha most zárt volna karjaiba, akkor semmi erőm se lett volna ellökni. Sőt, talán éppen ellenkezőleg, inkább belesimultam volna, mert úgy éreztem, hogy többé már nem leszek képes összetartani magam és erősnek mutatni. És hiába volt az elmúlt órák igazán kellemesek, úgy reménnyel kecsegtetőek, mert egyetlen egy üzenet képes volt mindent romokba dönteni és tudtam, hogy ő az, még akkor is, ha nem olvastam végig az üzenetet. Vadászat elkezdődött, az én fejemet akartam, és a lányomat akarta elvinni. Tudtam, hogy nem mást küldött utánam, hanem ő maga jött el értem, mintha képtelen lenne a számára legkedveltebb fejét más által elvenni, azt, ki egykoron megszökött tőle másodmagával… - Sajnálom… sajnálom, nem akartalak belekeverni… Én tényleg… - könnyes fátyol mögül pillantottam fel rá, hiszen ez volt az igazság. Biztos voltam abban, hogy nem sok mindent ért, hogy mi folyik itt. El akartam neki mondani a lányomat, de nem most, talán a következő találkánkkor, de szinte minden kicsúszott a kezeim közül és a lelkem bugyraiban lappangó démonok egyszerűen bekebeleztek. Ha ezek után se rohant el, nem esett nekem – ami talán jogos lett volna, vagy nem.. ki tudja -, akkor idővel biztosan beszélnem kell és fogok is, ha tudok, de jelenleg úgy éreztem, mintha csak az elmúlt hónapok félelmei, fájdalmai és könnyei törtek volna a felszínre az elszenvedek évekéivel együtt… Elveszettnek és túlzottan törékenynek is éreztem magam, aki képtelen többé talpra állni…
Sokszor gondolkodom el azon mi értelme van az életemnek? Milyen élet céljaim vannak? Mit kellene elérnem a világban, nyomot hagyjak és legyen értelme annak, hogy a világra jöttem. Vajon ezek a dolgok fontosak? Vagy hogy életünket boldogan éljük le? Ezek a kérdések reppenek át minden este ahogyan az utcákat járom, akár New Orleans vagy más város utcáit. Mit tettem le az „asztalra” amiért azt mondhatnám na ez igen, semmit. Életem nem szól másról csak arról, hogy elteljen egyik nap a másik után. Sok boldogság sem jutott számomra, ha bár ha húgom mindig ott van mellettem jóban és rosszban de ő a testvérem. Persze nem elhanyagolható dolog, viszont nem képes olyan boldoggá tenni ahogyan pl tenné Venus. A gondolat maga felvillanyoz és tetszik is, ahogyan el tudom képzelni azt, hogy ez a szépséges hölgy akit ma megismertem, képes lenne boldoggá tenni engem. Kétségem sem férne ehhez azt hiszem, de valaha is megtörténik ez? Lehetséges gondolatim kölcsönösök, de az is lehet számára az egész csak annyit jelentett, hogy jól érezte magát velem, meg ki tudja ki várja otthon? Nem esett szó arról, hogy most lenne valakije, bár szerintem nincsen akkor nem hiszem könnyedén adta volna a puszikat, meg a flörtölés se történt volna meg. Annál őt sokkal inkább nemesebb léleknek tartom, mint hogy ilyen dolgot kövessen el, legalábbis amennyit láttam eddig belőle ezt alapozza meg számomra. Gondolataim igen csak kuszák ez ritkán fordul elő nálam, mindig tudom mit akarok. Nem szokott ekkora nagy kuszaság lenni odabent, de most mintha a gondolataim csak úgy forognának, akár csak a mérgezett egerek. A fülemben hallom Venus szavainak a csengését, kellemes hangja van akinek szinte egész nap tudnám hallgatni szavai csengését, fényes mosolyát oly angyali, oly szép. -Nem hiszem, de ha igen akkor sem elítélendő dolog hiszen a teremtő azért adta meg azt szép szempárt, hogy lássál vele, nemde?- vigyorogtam a dolgon, azért ez nem lenne olyan borzasztó dolog ha kiélvezné ezt a helyzetet, amit titkon meg is tesz. A szem az sok mindent elárul, néha egy pillantás felér több ezer szóval, egyszerre képes a mennybe emelni, de viszont éppen olyan gyorsan vissza rántani a pokolba. Nem szólt semmit sem, csak mosollyal jelzett számomra, hm tetszik az amikor mosolyog, olyankor képes egy kis melegséget lehelni az én elkárhozott lelkemben. Az én szemembe Venus egy remény sugár a sötétségben és a káoszban. Szeretném olyan erősen meg ragadni ezt a remény sugarat, hogy teljesen ki tudjak emelkedni onnan, de viszont tudom ez nem lehetséges. Mindig is ott lesznek a sötét árny ami kezeivel mindig vissza ránt engem, ha nem is képes bekebelezni teljesen a lelkem, de azért tesz azért, hogy ki se tudjak emelkedni onnan. Tovább folytattuk a kis flörtölésünket, idejét sem tudom annak mikor voltam ehhez hasonló helyzetben, de azt hiszem szavaim még nem koptak meg eléggé, legalább Venus arcán tükröződő mosoly nem erről árulkodik. Az mindent elárul nekem amit csak tudnom kell. -Remélem annyira azért nem csalafinta- mondtam neki mosolyogva, mert egyértelmű a dolog, hogy ez két fél között fog eldőlni mi történik majd köztünk a jövőben, a mai napra úgy tekintek, mint egy megfelelő és csodás kezdetre, majd folytattam egy pillantás után. Szavai kellemesen hatottak rám, mert nem beszélt itt elutasításról, ha pedig valamit nem tagadnak meg, akkor az nem biztos nem fog történni, gondolok ez alatt, hogy majd idővel teret adjon számomra. -Pontosan, viszont azt be kell ismernem nem igazán vagyok az a személy aki hamar be enged személyeket az életébe és kedveli őket, de ez alól te igen csak hatalmas kivétel vagy- mondtam neki, ezzel egy kissé bókolva is neki. Remélem nem fogom zavarba hozni őt az őszinteségemmel, viszont a flörtölések után nem hiszem zavarban lenne, na meg a köntösös sztorik után. -Igen biztosan választ kapunk majd idővel, de ne feledjük ezt sem mi vagyunk saját sorsunk kovácsai- jegyeztem meg pár pillanattal később ahogyan mondta a szavakat, ha bár pontosan nem mondja ki mire gondol ez alatt de én viszont pontosan tudom. Szerintem esélyt tudna adni annak ellenére, hogy tudja mi vagyok. Jó is hogy kiderült ez a dolog rögtön, mert később igen kellemetlen dolog lett volna, az ő boszorkány léte az teljesen más dolog azt hiszem. Abban semmi megvetendő nincsen, mint bennünk vámpírokban, sőt a boszorkányokat mindig is tiszteltem és becsültem. Eddig nem volt okom gyűlölni őket, nem ártott egyik sem nekem. Figyelemmel hallgattam szavait, viszont a mondatának a vége igen csak felkeltette az érdeklődésemet, arcomon egy pillanatra talán egy kis érthetetlenség ült ki viszont jobban bele gondolva, lehet egy sejtésem mire gondol. Talán azzal lehet kapcsolatban, hogy gyűlöli a vámpírokat számomra még ismeretlen okból engem meg nagyon is kedvel. Szóval ez a két dolog amiért vívódhat magában, bár nem tudhatom mélyen legbelül még milyen eltemet dolgok vannak, amiket talán most hoztam fel számára. -Igazad lehet, viszont egy siker élmény is egészen boldog napot eredményezhet- mondtam neki arcomon a mosollyal, ha bár pontosabban most én a sikerül élmény alatt arra, gondoltam sikerült egy jó kis társaságot találnom magamnak, ha bár ő talált rám de ez már csak részlet kérdés. Magunkkal való vívódásra, nem szóltam semmit sem mert nem tudtam mit mondani rá, nem ismerem annyira hogy tudjam mi lakozik mélyen bent a szívében. Nem szerettem volna hülyeséget mondani, mint ahogyan egy tanárom is mondogatta az iskolában maradj csöndben és néha okosabb leszel azzal. Csilingelő szavait figyelmesen hallgattam végig, igen a remény fontos dolog, de tudjunk mind annyian ő az igazi gyilkos, mert végül is a reményt veszti el mindenki legutoljára. Hirtelen egy nagy villámlás történt, habár a szobában lámpa fény van még is szinte teljesen lehetett érezni annak a fényét. Ez biztosan hangos is lesz, még ahogyan gondoltam utána egy nagy dörrenés ami lassan már felért volna egy kisebb robbanással. Bátor Venus azt meg kell hagyni, a legtöbb lány ilyenkor már vacognának a fogai, de ő nem. Viszont ha megijedne vagy valami hasonló, akkor átölelném szorosan magamhoz húznám, tudja az én karjaimba biztonságban van. Bár az más kérdés, mennyire gondolja biztonságosnak egy vámpír ölelését. De amikor engem lát nem hiszem azt a vámpírt látja bennem aki én vagyok, nem is szeretném megismerje azt az oldalam. Viszont ha azt akarom, hogy bízzon bennem meg kell mutatnom minden oldalam még talán azt is amit sosem szeretnék. -Ugyan nem kell félned attól, kezeim nem szoktak külön álló életet élni szóval engedély nélkül nem tesznek semmit amit nem kellene- mondtam neki viccesen, ezzel ki mondva azt is, hogy semmi olyan dolgot nem tennék amit ő nem szeretne. Ha bár mindig is szerettem másokra rá erőltetni az akaratomat, vágyaimat de Venus ő más, ő különleges számomra. Nem bántanám meg őt semmilyen módon. Viszont szerintem eddig is tudatában volt annak, hogy nem tennék olyat, amit ő nem szeretne, próbáltam vele szemben mindig is talpig úri emberként viselkedni. Bár azt csak ő tudná leginkább megmondani mennyire is sikerült. Az arcán helyezkedő mosoly, persze elárulta azt hogy ő játékosan szánta az egészet. Talán ez a képessége az ami igazán megragadott engem, másként látja a dolgokat, mint a többi ember. -Azért vigyázz nehogy felfaljam előled az összeset- vágtam vissza egy kissé, tekintetemmel próbálkoztam elkapni az övét, ha bár szerintem nincsen akkora vonz erőm, hogy el tudjam terelni őt a kaja gondolatáról. Nagyon meg lehet élvezve mosolyogva nézem ahogyan, egymás után tünteti el az ételt, igen az éhség az igen csak veszélyes dolog tud lenni. Bár a halandók azért teljesen másképpen viselik ezt, mert nálunk vámpíroknál százszor rosszabb dolog, de már teljesen meg tudtam birkózni vele. Játékos oldala még mindig felszínen van aminek különösen örülök, túlságosan is sok helyzetben vagyunk komolyak amikor nevethetnénk is. Ez a mostani estére csöppet sem igaz, rá tekintettem. Persze nem akartam túlságosan megbámulni, de viszont pillantásommal is egy kis flörtöt szerettem volna űzni vele, nem azt néztem ahogyan a behullott ketchupot próbálja eltüntetni, hanem a szemébe néztem. Figyelmesen hallgattam válaszát, nem szóltam közbe hadd mondja végig gondolatát, igen valahogyan ilyen válaszra számítottam amit mondott. Viszont fel tűnt valami ami már az elejétől jelen van mindkettőnk gondolatában. Miért van az, hogy egymás iránt olyan különleges módon viselkedünk, mint másokkal nem ezt ő sem tudja miért van, mint ahogyan én sem tudom megmagyarázni. -Bár csak mindenki így gondolkodna, mint te a világ egy sokkal szebb hely volna- mondtam neki, ha bár nem vettem el azt amiben hisz. Viszont én ezt már régen megtapasztalta és megtanultam ez nem így van. Persze nem minden esetben! Legtöbb esetben viszont sajnos igen, mert az ember minél inkább kedves egy másik személlyel az annál inkább kihasználja és megbántja őt. Sokszor bejártam már ezt az utat, és nem tudnék sok példát mondani arra, amikor nem így lett volna. Viszont remélhetőleg itt van egy olyan dolog ami meghazudtolja az egészet, Venus. Arcomon vigyor volt amikor lenyalta a ketchupot az újáról, majd a szalvétával végezte el a befejezetlen munkát. Vicces volt azért meg kell hagyni, bár viszont most már nem annyira gátlásos mármint azt vettem észre ahogyan halad előre az éjszaka egyre inkább tűnnek a gátlásaink egymással szemben. Kérdésén elmosolyodtam, titkon valami ehhez hasonlóra számítottam ha nem is az első kérdésre, viszont biztos voltam abban, hogy majd egyszer el hangzik ez. Vagy az én vagy az ő ajkaitól. De nem bántam a kérdést sajnos én erre nagyon is jól tudom a választ. Kétszáz év alatt sok szörnyűséget láttam amivel, nehezen tudtam megbirkózni és olyanokkal is amikkel talán sohasem tudok. Csak eltemettem őket nagyon mélyre reménykedve egy olyan naiv hitben ha el van temetve akkor az már nem képes feljönni a felszínre. Titkon azért tudom elég egy váratlan esemény amikor magam alatt leszek, és akaratom ellenére teret engedek annak ami mélyen el van temetve bennem. -Nos a vértől- mondtam neki arcomon egy vigyor volt, milyen érdekes is lenne egy vámpírtól ha vért lát és elájul, majd egy kicsit komolyabbra véve a szót folytattam- Volt egy kis időszak az életemben amikor nem törődtem semmivel, nem törődtem az élet értékével vagy más hasonló dolgokkal. Csak jól éreztem magam és tomboltam. Nos azt a korszakot szerettem volna magamban mindig is eltemetni ha már elpusztítani nem tudom. Ez a legnagyobb félelmem, hogy egy szép napot elő kerül az a gonosz és kíméletlen énem és akkor már nem leszek soha képes vissza szorítani őt a „fiókba”- mondtam le neki, ha bár pontos részleteket nem mondtam el neki, hogy reggelente szinte bokáig ért a vér egy buli után, házakat felgyújtanom, hogy eltüntessem magam után a sok hullát, amíg rá nem untam később már nem is foglalkoztam ilyesmivel. Ahogyan megöltem az áldozatom ott is hagytam. Gyűlölöm magam, amiért ilyen voltam de sajnos ezen már változtatni nem tudok, csak azt tudom megakadályoz, hogy ez még egyszer elő forduljon. Kíváncsian fürkésztem az arcát, hogy majd hogyan reagál arra mit mondtam neki, ha bár eléggé enyhe változata volt a történetnek, de ha egy kicsit jobban bele gondol akkor tudja sejtheti milyen dolgok is történhettek. Egy kis időt hagytam arra, hogy megeméssze a dolgot amit mondtam, neki majd ha akad kérdése akkor válaszolok rá. Viszont ha nem akkor majd most nekem kell kérdeznem tőle. De mit is kérdezzek? Most, hogy már túl vagyunk a bemelegítő kérdéseken, jöhet azt hiszem valami személyesebb is. -Ha a múltadban lenne olyan esemény amin változtatni tudnál megtennéd? Tudván, hogy ezzel akár változásokat is időzhetsz elő?- kérdeztem tőle, ez érdekelt engem talán el mond egy két olyan dolgot is számomra amit még eddig nem tudtam. Persze nem várom el tőle, hogy most mindent eláruljon neki. Még egy napja sem ismerem őt szóval, nem is reménykedem abba teljesen a bizalmába fog fogadni engem. Viszont az utó kérdésem az a való igaz, pontosabban a paradoxon.. mert ha valami változtatunk az külön -féle utakat hoz létre, új ajtók nyílnak ki vagy esetleg zárulnak be. Kérdésem után felálltam, majd az ablakhoz sétáltam, fél oldalt voltam, nem akartam hátat sem fordítani Venus számára. Egyre inkább csak telik az idő, nem várom azt hogy még inkább teljen, mert lassan már mennem kellene. Nem lenne illendő sokáig itt maradni, holnap is van nap. De azt hiszem ez még egy kicsit odébb van. Az ablakon bámulok ki csodálkozom a fényekben, na meg ha végez a kajával akkor remélem, oda fog jönni mellém. Ha már itt van ez a csodás kilátás kár lenne a kanapén ülve eltölteni az időt. Nem láttam ilyen csodálatosnak ezt a várost még soha, habár persze nem elhanyagolható a nappali sem amikor a város életre kell felhangzik a zene szó. Hirtelen egy kis kopogást hallok, fejem abba az irányba fordítom ahonnan ered. Az ajtón kopogtam, majd pár másodperc múlva már meg is szólalt. -Szoba szerviz- hangzott el, nem igazán tudta hová tenni a dolgot, mert amit Venus rendelt az már megérkezett. Az is lehet valami tévedés, lesz de mivel most éppen eszik Venus ezért illő lenne kinyitom az ajtót. -Kinyitom ha nem gond- mondtam felé fordulva majd oda léptem az ajtóhoz ki is nyitottam, egy fiatal férfi volt az, göndör haja volt barna szemekkel, persze megfordult a fejemben milyen jó lenne egy kis vér lecsapolás tőle. Viszont tudok annyira uralkodni magamon, hogy ezt ne tegyem meg majd amikor haza érek akkor útközben ellátom a dolgot, vagy éppen tasakos vérrel. -Itt is van a pezsgőjük- mondta nekem, nem értettem hiszen nem hallottam, hogy Venus rendelt volna valami ehhez hasonlót, ferdén néztem rá de azért megkérdem tőle a biztonság kedvért. -Venus te rendeltél pezsgőt?-kérdeztem tőle, megvártam a válaszát ha nemleges választ kapok amire számítottam akkor oda lépek a pincérhez. -Itt szerintem valami tévedés lesz, mert mi nem rendeltünk pezsgőt- mondtam neki, köntösöm megigazítottam, de nem volt látványos dolog csak egy kicsit húztam a két szálon ami össze fogta a két felet. Kissé érthetetlenül néztem a pincérre várva, azt hogy mit fog mondani. -Nincsen tévedés, mert ezt küldték még egy kártya is van vele- mondta nekem, majd a kezembe nyomta a pezsgőt, meg sem várva a borra valót el is szelelt innen. Nem igazán értettem az egészet furcsa volt a helyzet, a fiú tekintetében csak ürességet láttam. Mintha nem lett volna teljesen önmaga, mintha valaki irányította volna őt. Persze ebben nem lehettem biztos, mert mielőtt bármit is kideríthettem volna már el is ment. Nem igazán szoktak ezek lelépni azelőtt mielőtt borra valót kaptak volna. Kezemben a pezsgővel beléptem az ajtón, a pezsgőnek a nyakán volt egy kis cetli kötővel át kötve. Nem olvastam el, mi állt rajta majd amikor oda megyek Venushoz, nem hiszem én kaptam volna. Nincsenek ismerőseim a városba, egyedül a húgom viszont ha ő küldte volna akkor az sokkal véresebb ajándék lett volna. Lassan oda sétáltam Venus mellé aki talán még mindig éppen az ételét fogyasztja. -Nézz mit nyomtak a kezembe, és még egy papír is jár vele.-mutattam neki, közben megfogtam a papírt amin látszólag azt írta „ egy régi baráttól”, gondolom tudja kitől kaphatta. Állítása szerint már járt itt a városban, biztosan valami boszorkány küldhette üdvözlés képen vagy nem is tudom. -Tudod kitől jöhetett? Mert a pincér szerintem el volt bájolva ami azt illeti- jegyeztem meg, nem szoktak tévedni a megérzéseim, és ahogyan egyre inkább telik az idő, én egyre inkább biztosabb vagyok abban. Viszont szerintem nem kell túlságosan nagy dolgot tenni érte, a palack lezárt volt szóval nem hiszem bármi méreg vagy valami kerülhetett volna bele. -Hozzak poharakat hozzá?- kérdeztem meg tőle, mert gondolom ki akarja nyitni ha már meghoztál, de mielőtt nem válaszol nem teszek semmit sem. Kissé félbe szakították a mi kis játékunkat, de remélhetőleg ez nem fog változtatni semmin se. Viszont azért érdekelne úgy titkon kitől kaphatta a pezsgőt. Jobban rá tekintve elég réginek tűnik, nem lehetett egy olcsó dolog megvenni ezt az italt. De leginkább az zavart a dologban, most érkeztünk meg és nem is telefonált senkinek sem a honlétünkről és én hoztam el ide nem ő akart ide jönni. Akkor vajon honnan tudta az illető/hölgy hogy itt tartózkodik? Felemeltem a szemöldököm, ahogyan jobban bele gondolok talán nem kellene meginni ezt az italt, egyre gyanúsabbak a körülmények. Az is lehet valami boszorkányság lehet a dologban, amit én nem érthetek mivel igen csak keveset konyítok a mágiához. Majd vissza ültem mellé a kanapéra a kezemben a pezsgővel. Igazából nem áll szándékomban kérdőre vonni őt, mert semmi jogom nincsen hozzá. Viszont ha ad rá majd választ akkor azt szívesen végig fogom hallgatni.
Ha valaki azt fogja mondani, hogy egy vámpír fog részben változást hozni az életembe, ami nem a pusztulással és a fájdalommal jár, akkor biztosan nem hittem volna el. Még akkor se, ha odahaza is várt egy olyan személy, aki már bebizonyította, hogy a vámpírok nem rosszak, de attól még az elmúlt éveket nem lehetett csak úgy kiűzni elmémből. Hiába volt a játékosság, a bókolás és a kedves, barátságos hangulat, mert attól még a démonaim ott ültek a vállaimon és csak azt lesték, hogy mikor csaphatnak le. Sokat nem is kellett várniuk, mert ha nem vámpír által, de egy másik férfinak köszönhetően sikerült teret hódítaniuk maguknak és rövid időre elrontaniuk mindent. A puszit? Megkapta, de valahogy talán abban a pillanatban az se volt teljesen olyan, mint előtte, amikor puszit nyomtam az állára, hiszen a démonaim még részben velem voltak. A gondolataim pedig messze cikáztak, miközben a lift egyre feljebb és feljebb vitt minket, rövid időre elzárva másoktól. Teret adva így a gondolatainknak és annak, hogy rövid időre ismét megtegyünk újabb „lépcsőfokokat”, hogy a jókedv visszatérjen, amit nem olyan régen egy másik idegen egészen remekül elvitt magával rövid időre. Arra, hogy van bennem bátorság nem feleltem, hiszen ha nem lenne, akkor most nem lennénk itt, nem találkoztunk volna a bárban, hanem egy messzi vidéken, a természet takarásában lévő boszorkányok által lakott kastély fogja lennék, mint előtte oly sok éven át. Megszöktem, de amíg él, addig talán sose leszek biztonságban, vagyis inkább a lányom, mert ha az én halálom elég lenne neki és utána nem keresné tovább Skylert, akkor lehet, hogy meg se tettem volna ekkora utat, csak őt jutattam volna biztonságba. - Olyan nőnek gondolsz, aki kiélvezné a helyzetet? – kérdeztem meg egy féloldalas mosoly keretében, de a pillantásom szerintem bőven elárulta, hogy talán kicsit lehet, hogy igen kiélvezném, de hát nézelődni szabad, nem? Abban még nincs rossz dolog, főleg, hogy nem úgy tűnt eddig, mintha lenne valakije, vagyis ő is könnyedén benne volt ebben a játékosságban és flörtölésben, vagy minek is kellene nevezni dologban. Ebből pedig másra nem tudtam gondolni, mert nem olyannak tűnt, aki ha kedvelne valakit, akkor attól még kicsit játszadozna egy másik nővel is, de igazából nem ismertem, csak a kisebb apró jelekből tudtam erre következni és ennyi. Ott volt az is, ahogyan megvédett, ami szintén ritkaság manapság, még akkor is, ha esetleg a barátnőjéről van szó valakinek. Mindegy is, hiszen sikeresen hagytam megint, hogy a gondolataim messze szálljanak és elvesszek a kavargó örvényben. Nem kizárt, hogy bátrabb és pimaszabb lettem vele szemben ahogyan a percek teltek az első találkozásunk óta, pedig emlékszem, hogy miként fohászkodtam magamban amiatt, hogy ne akarjon mind a 10 körmömről lekapni azért, mert neki estem, majd levertem őt a táskámmal. Nem, valahogy ahhoz nem lett túl sok türelmem se. Ritka az, amikor felemelem a hangomat, inkább elsétálok és az esőben, viharban kóvályogtam volna tovább, mint egy elázott és elveszett „édes” kutyus. Nem egyszerű elérni azt, hogy ne tudjak mondani semmit se, mármint, hogy ne vágjak vissza, de neki most még ez is összejött. Nem is voltam rest megadóan jelezni, hogy „nyert”, még ha nem is volt ez verseny, de hirtelen tényleg nem tudtam, hogy mégis mit mondhatnék rá, de néha nem is kellene szavak, mert mimikánk, tetteink vagy olykor egy-egy pillantásunk többet képes mesélni ezernyi szónál is. Ilyenkor inkább mindig az a kérdés, hogy a másik mennyire is képes megfejteni azt, ami átsuhan arcunkban, vagy éppen íriszeinkben csillan, lel otthonra. Csak egy sejtelmes mosolyt kapott válaszul arra, amikor megerősítette, hogy „aki mer, az nyer”, de úgy gondoltam, hogy mindennek eljön az ideje, hiszen hova sietni? Talán képes voltam kicsit jobban elnyomni azt a vészjóslóhangot, ami a vámpírok közelében kerített hatalmában, de attól még nem tudtam teljesen elfeledni, hogy mi is ő. Talán sose menne, viszont egyszer, idővel majd nem kizárt, hogy képes lennék megbékélni ezzel a tudattal is, de szerintem túlzottan is előreszaladtam. Nem értettem, hogy mi van velem és miként is futhatott át ilyen a fejemen. Még csak ma találkoztunk, még akkor is, ha megbeszéltük, hogy még látjuk egymást. Pillanatokkal később pedig ismételten a szavak kerülnek előtérve, ami mosolyt vagy éppen vigyort csalnak arcunknak. Még talán más is jót szórakozna a mi egyéni kis szócsatáinkon, de én csöppet se bántam. Nagyon is élveztem. Főleg akkor, ha az ember képes a sorok mögé is látni, hogy mi lappanghat a kiejtek szavak mögött ténylegesen, ami olykor nehéz lehet, míg máskor könnyű, vagy néha csak nem hisszük el azt, amit sejtünk. Nem hallgatunk a megérzéseinkre. - Ha elég ravasz a hal, akkor nem, hiszen ki tudja. Talán okos és csalafinta, aki képes lenne anélkül elillanni, hogy észrevennél szegény halász. – szólaltam meg egy apró mosollyal ajkaim szélén. – Hmm, mindig sebezhetőek vagyunk, az már más kérdés, hogy kinek mekkora teret is engedünk ilyen téren. – tettem még hozzá kicsit elgondolkozva, majd megköszörültem a torkomat. – De egyelőre szerintem a kifogott hal nem túlzottan akarna szökni, a jövőre való tekintettel pedig kár lenne feltételezésekbe bocsátkozni, hiszen majd eldől, nemde? – kérdeztem vissza barátságosan és szelíden. Viszont a mosolyom elárulhatta, hogy nem tartok attól, hogy megbánnám. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, hogy milyen ösvényre is tévedtünk mi ketten, mikor fog elágazni vagy éppen újra egymásba fonódni az életünk, de kíváncsian várom. Még akkor is, ha egy részem önzőségről kiáltozott, hiszen rám veszély leselkedett, nem akartam, hogy miattam essen baja, de még se tudtam volna hirtelen azt mondani, hogy viszlát és többé ne keress. Önző voltam, ahogyan talán minden ember, természetfeletti azzá válik, ha bekopogtat az ajtaján egy kisebb boldogság. Sebezhetőség meg sok mindennel együtt jár, de az még nem jelenti azt, hogy ne maradhatnánk erősek. Sok fajta érzés tehet minket egyszerre erőssé, de ugyanakkor gyengévé is, attól függ, hogy milyen irányból is közelítjük meg a dolgokat. - Miért is ne lenne az? Szerintem az már egy kisebb győzelem lehet, de persze a sikerhez, vagy a céljaink eléréséhez sokszor több csatát is meg kell vívnunk. Néha talán pont magukkal kell a legnagyobbat megvívni. – mosolyodtam el pimaszul, hiszen talán már nem csak arról beszéltem. Magam sem tudom, hiszen hiába voltam már kétszer annyi idős, mint ő, akkor is még engem is meglepett a viselkedésem. Apa biztosan örülne annak, hogy végre nem olyan vagyok, mint a legkisebb zajtól is képes összerezelni, mint amikor beállítottam hozzá, de attól még jobb óvatosnak lenni. Fogalmam sem volt arról, hogy mit fog tenni vagy miként fogja viszonozni a tetteimet, vagy az állandó pimaszságaimat, amivel talán kicsit olykor még inkább megkísértettem őt, de ez olyan könnyedén jött, hogy nem direkt csináltam. Egyszerűen csak természetes volt, pedig rám nagyon nem vallott az ilyen, de pont ettől érdekes egy-egy találkozás, hogy még saját magunkat is képesek vagyunk meglepni a tetteinkkel vagy éppen a viselkedésünkkel. - Reméljük, hogy úgy lesz. – csak ennyit mondtam barátságosan, hiszen talán egy kisebb félsz még mindig volt bennem. Eddig mindig őszinték voltunk egymással, de vajon most is menni fog? Szerintem jelenleg egyikünk se arra kíváncsi, hogy ki mennyire bátor és milyen tettet lenne képes megtenni, hanem sokkal inkább arra, hogy az őt foglalkoztató kérdésekre vajon mi lehet a válasz, mi lappanghat még a felszín alatt. Ebből kifolyólag kevés esélyt láttam arra, hogy ma este túl sok „mersz” lenne, legalábbis reméltem, de ugyanakkor ez volt benne az ijesztő is, hiszen nem is ittunk annyit, hogy még könnyebben megeredjen a nyelvem, vagy éppen mindenkinek vannak olyan titkai, amikről nem tud csak úgy beszélni. Vajon, ha eljön ez a pillanat, akkor képesek leszünk már most legyőzni a felépített falainkat, vagy inkább merni fogunk? Látom azt, hogy arcának vonásai miként változnak meg, hogy mennyire jól esnek neki a szavaim, de én csak őszinte voltam. Tudom, hogy nem mindig könnyű a másikkal kijönni, vannak olyanok, akik nehezebben képesek megnyílni az idegeneknek, barátkozni, de velük valahogy ez másképpen volt. Mintha kezdetektől fogva létezett volna valami megfoghatatlan összhang közöttünk, mint akik nem is most találkoztak először. Hallottam a szavából kicsendülő komolyságot, de már nem feleltem rá semmit se. Mind a kettőnk estéje rendesen felborult, meg lett kavart talán életünk egy része is, de egyikünk se bánta. Még ha rövid ideig is, de valami fura érzés kerített hatalmába, amikor karjai „körém fonódtak”, amíg kioldotta a köntösömet. Minden olyan gyorsan történt, de mégis ugyan úgy éreztem magam, mint amikor felkapott idefelé jövet, mintha képes lennék elveszni abban az ölelésben, vagy csak úgy érezném, hogy senki se bánthat, pedig tudtam jól, hogy nem így van. De még se érdekelt volna, majd végül sietve igazítottam meg magamon a köntöst és talán pontosan ezekkel a mozdulatokkal akartam elterelni a gondolataimat ama abszurd dolgokról, amik neki köszönhetően keltek életre. - Akkor jobb lesz, ha jobban figyelek, hogy éppen merre is vándorolnak a kezeid, mielőtt esetleg a tilosba tévednének. – féloldalas mosoly kúszott arcomra. Igen, lehettem volna rá mérges, vagy ki is akadhattam volna a korábbi tettén, de semmi értelme se lett volna, hiszen olyanok voltunk ezekben a pillanatokban, mint két csintalan tinédzser, mintsem olyanok, mint két érett felnőtt, de néha ilyennek is kell lenni. - Igazából gond, hiszen csak viccből kérdeztem meg, hogy kérsz-e. – szólaltam meg játékosan, majd a homlokánál fogva kicsit megböktem őt, hiszen csak vicceltem. Nyugodtan vehet belőle, hiszen eléggé nagy adagot kaptam, aztán még a végén kipukkadok, ha mindent egyedül eszek meg. Nem mintha jelenleg nem úgy érezném, hogy nem fog ez menni, mert tényleg eléggé éhes voltam. Még otthon ettem, azóta pedig nem. Lekötött az utazás, meg Aimee utáni kutatás. De alig, hogy neki láttam az evésnek máris balszerencsém volt, mert könnyedén csöppet le a ketchup, de persze nem tudott volna a köntösre, nem, neki be kellett esnie azon a kis résen, ami létezett. Remek, már csak ez kellett tényleg. Amikor oldalra pillantottam, akkor láttam, hogy Nicholas is figyel, így inkább elfogyasztottam előbb a kezemben lévő sült krumplit, ha már ilyen galádul elárult, akkor nem pont neki akarnék megkegyelmezni. - Felelek és merek is. – szólaltam meg bolondozva, hiszen miközben elkezdtem beszélni lepillantottam, majd az ujjammal próbáltam kihalászni azt, ami nem odaillő lett volna, így szerintem a kisebb ténykedésem simán beillett volna annak, hogy merek. Mármint még azon se törtem magam, hogy próbáljam úgy csinálni, hogy ne láthassa, hiszen mi értelme lett volna? Hátat kellett volna fordítanom, mint az óvodában? Ahh, fáradt és éhes voltam ahhoz, így inkább minél előbb túl akartam lenni. – Általában kedves vagyok azzal, aki nem ad másra okot, hiszen miért kellene undoknak lenni, ha kedvesek is lehetünk és esélyt adhatunk arra, hogy megismerjünk valakit? Kedvesség eleve kedvességet is "szül" és talán azért is, mert szimpatikus vagy. Bizalom, nos, ez egy remek kérdés, de magam sem tudom. Talán már az első pillanattól kezdve megjelent. Ez nem olyan, amit teljesen befolyásolhatunk, inkább csak úgy van. – szólaltam meg végül, ha már a felelek dolgot választottam valójában, azt pedig reméltem, hogy érti mire gondolok, hogy ezt nem igazán lehet megfogalmazni szavakba önteni, ezt inkább érezni kell. Végül pedig lenyaltam az ujjamra tapadt ketchupot, hogy utána végül egy szalvétával megtöröljön, illetve a törölköző alatt maradtat is letöröljem teljesen. – Mi a legnagyobb félelmed? – pillantottam rá kérdőn. Talán nem ezt kellett volna kérdezni, ezernyi dolgot lehetett volna, de sokszor a félelmeink sokkal több mindent elárulnak, mint esetleg a legnagyobb vágyaink tenné. – Ohh, igen. Felelsz vagy mersz? – kérdeztem meg kíváncsian és reménykedtem, hogy ő is inkább válaszolni fog rá, mint esetleg mást kelljen kitalálnom, mert őt szerettem volna megismerni jobban, nem pedig azt, hogy képes lenne e megtenni valami kitalált kicsit talán idióta feladatot. Majd amíg a válaszra vártam, addig folytattam is az evést, már ha nem zavarta őt.
Az emberek és persze a természet feletti lények is folyamatosan csalódnak a világban, mert az elárulja őket és boldogtalanná teszi őket. Vajon ezt mind a világ teszi velünk? Vagy csak éppen mi tesszük tönkre saját magunkat. Olyan dolgokat erőltetünk magunkra ami úgy sem megy de azért próbáljuk és reménykedünk, abban a hittben egyszer majd csak jobb lesz. De ez nem így van észre kellene lenni azt mikor kell valamitől el válni, ezért nem a világ vagy éppen a sors a hibás. Kevés emberben van meg az a remény ami mindenkiben ott kellene lakozni. Mindenki bizalmatlan a másikkal szemben, viszont én most találtam egy olyan lányt aki velem nem az. Akivel nem régen találkoztam még is olyan szinten meg képes érteni engem, mint aki már születésétől fogva ismer, úgy ahogyan barátok és ismerősök talán sosem lesznek képesek. Mi is lehet ennek az oka? Elmosolyodtam a válaszán ebben igazat kell adnom neki, mert ha most szemtől szembe állna velem és meztelen lenne, lehetséges hogy zavarban lennék. Ha egy idegenről lenne szó akkor már nem hiszem, de most hogy róla van szó már igen. Talán még nem is sikerült beismernem magamnak, hogy titkon tetszik nekem ez a lány. Nem vagyok az a típus akinek könnyen közel engedek valakit annyira, hogy elnyerje a tetszésemet. Viszont ő képes volt befurakodni egyetlen éjszaka alatt, ez alatt nem csak a külső szépségére gondolok. Engem mindig is a belső szépség az ami igazán megfogott mennyire jól el tudunk beszélgetni, és ez még csak a kezdet. Remélhetőleg messze még a vég. Válasz képen csak egy apró mosolyt küldtem a szám szélén felé, majd bólintottam is ami jelezte egyet értek azzal amit mond. Olyan hamar el telt az idő amit vele töltöttem, az ő társaságában úgy érzem mintha csak repülnének a percek, mintha csak átváltoznának másodpercekké, de ez azt jelzi mennyire is jól érzem magamat vele. Huncut vigyor ült ki az arcomra, ha bár fel tette számomra a kérdést, hogy mit kellene tennie ám szerintem mind ketten tudjuk a választ arra amit mondani fogok. Vannak dolgok amiket ki kell mondani akkor sokkal nagyobb jelentőségük van, mintha csak a fejünkben tudatosulna ez az egész. -Nos talán a hős lovag jutalma képen, elfogad egy puszit is- mondtam mosolyogva neki, ha csókot mondtam volna akkor talán már komolyabbra fordult volna a dolog, és oda lett volna az a kis játékosság ami eddig meg volt. Persze ezzel elmulasztani azt a fájdalmat talán ami bent lakozik de el tudtam érni remélhetőleg annyit ne gondoljon rá. Nem teljes siker, de azért fél sikernek elismerhető dolog. Honnan tudom ezt? Csak rá kell nézni szép arcára, ahogyan ott tündököl a mosoly, mint fél homályban a felkelő nap első sugarai.
Megérkezésünk után rövid kis csevejben volt részünk, nem törődtünk a zuhogó esővel, most nem érdekel minket hadd essen, inkább csak a pillanatnak éltünk. Ha bár azt mondják amikor az ember elázik az esőben akkor nem tud olyan nagyon tündökölni, de ez csöppet sem igaz. Tetszett ahogyan Venus arcán megjelennek az eső cseppek majd gurulnak le orcáján mint, gyöngy cseppekként, haja vizes volt, mint ahogyan az enyém is, és az egész ruházatom is. Egyre inkább érzem kezd a ruha rám tapadni. -Igen, van benned bátorság azt meg kell hagyni- mondtam neki mosolyogva ezzel rövidre zárva a beszélgetést a kinti esőben. Nem szerettem volna ha jobban elázik nekem, majd a végén rám verné a dolgot, hogy miattam fázott meg, persze nem ilyennek ismerem aki haragudna azért de még poénból is el mondaná azt hiszem. Rövid utunk után már a liftben beszélgetünk, ekkor én voltam hátrányban mert ő tudta a legjobban kiélvezni a helyzetet, de nem is bántam nekem sokkal inkább több kijárt a bárban, mármint ő eleve érkezett meg. Örültem neki amit mondott, mert ezek szerint tetszik az amit lát, ki ne örült volna ezeknek a dicsérő szavaknak? Persze ettől nem voltam el szállva magamtól, tudatában vagyok annak nem én vagyok éppen a világ szépe, de az már jobb kedvre derít amikor egy számára tetsző személy elismeri külsejét. -Gondolom akkor nagyon fogod sajnálni amikor a szobába érkezvén lekerülnek rólam- mondtam neki ha bár nem tudtam mi fog történni de gondoltam ha már megérkezünk oda akkor kapok tőle egy száraz törülközőt és talán egy kis köntöst is. A lift ajtaja ahogyan kinyílt már rögtön is a szobához mentünk, ha bár gyorsabban is mehetett volna ha a dolog ha éppen úgy akarom, csak minek felesleges kockázatot vállalni, azt hiszem már a ruházatunknak teljesen mindegy az a két három perc. Viszont a bátorsága ami egyre inkább kezd megjönni felém az tetszik, szerintem már lassan kezd felül emelkedni azon hogy egy olyan emberrel van dolga akinek a létét is gyűlöli. Ezt az elmúlt idő szakban, nem lehetett érezni sem a tetteiben sem pedig a szavaiban. Mikor úja mellkasomhoz ért, hát megjelent egy gondolat a fejemben most ki fogja gombolni az ingem, de nem hittem volna megteszi ezt. Ez csak a fantázia szüleménye marad, ha bár bátrabb lett irányomban, de azért ennyire még nem, de ki tudja? Soha nem tudni mit hoz az élet, vagy esetleg kit cibál az orrunk elé vizes ruhában, ázottan. Megérkezésem után rögtön át is váltott egy kissé lengébb öltözetbe, de akkor jött el az én pillanatom, amikor vissza kerül a fölény, „ gyeplő” az én kezemben, de ekkor hirtelen meg is adta magát. Kezét felemelve jelezte ezt a szándékát felém, vicces volt meg kell hagyni, még szerencse egy köntös volt rajta, mert ha törülköző lett volna akkor igen csak kínos jelenetben lett volna része, nekem meg egy igen csak elragadó élményben. De nem így történt, be mentem a fürdő szobába, mosolyogván a gondolaton most az egyszer nem tudott semmit válaszolni nekem. Pedig aztán neki ehhez igen csak sok tehetsége van. -Igen, aki mer az nyer- válaszoltam neki ezzel egy kissé buzdítva is őt arra, hogy m egy elvetendő gondolat, most én is szívesen vissza próbálkoznék ezzel de az én válaszom könnyen két értelművé válhat az ő szemében, ezt viszont nem szeretném. Nem gondoltam úgy rá mint esti fogásra vagy ehhez hasonló, viszont az ember egy vámpírral szemben és ha a kaja kerül szóba akkor egyértelmű mire gondolna. Ha bár nem ismerem még annyira ki ismerjem a gondolat menetét, de azért nem kell ehhez nagy szakértőnek lenni, hogy ez jönne le a dologból számára. Vigyorodtam el azon mit mondott, a szokásos válasz adás jött számára, mármint amibe most bele kezdtünk az elmúlt egy órában, viszont megunhatatlanak érzem a dolgot. Egyszerre szórakoztató, izgalmas és sokat mondó is ha az ember képes a szavak mögé látni, és nem csak azt értelmezni amit mond számára. -Nos ha már a halász elfogja a halat, akkor az már nem csak rajta múlik benne marad a hálóba? De azért titkon remélem, hogy nem fogod meggondolni magad, hogy abban a bizonyos hálóban maradjál ha még talán ezzel kicsit sebezhetővé is válsz- kérdeztem tőle sejtelmesen, egy kissé komolyabb volt a vége, de tudta, hogy a sebezhető dolgot, nem a szó szoros értelmébe gondolom. Minden kapcsolatunk egy kicsit sebezhetővé tesz minket azzal akivel kapcsolatban állunk, egy idegen nem képes minket megbántani, legalábbis olyan mélyen soha sem mint egy ismerős, egy barát, egy családtag, vagy esetleg valaki több. Leginkább azok tudnak legjobban össze törni akik szeretünk, sajnos ebben már oly sok tapasztalatom van szinte estéket tudnék át mesélni erről. De ha fordított helyzetben nézzük én is ugyan olyan sebezhető leszek vele szemben, mint ahogyan ő velem szemben. Viszont a hangja és a mosolya azt hiszem teljesen elárul mindent, amit tudnom kell. Nem kell szavakkal elmondani azt mit gondol, mimikája és mosolya ezt megteszi nekem. Különös módon szavaimra nem reagált semmit sem, talán még kari dolog erről beszélni jobb ha nem úgy tekint rám mint vámpírra hanem, mint egy közönséges halandóra akinek vannak szuper képességei. Vagy nem is tudom, biztos bizarr lehet számára a gondolat, hogy vért fogyasztok, de sajnos ez egy szükséges rossz annak érdekében, hogy életbe és erős maradjak. -Ugyan, egy csata megnyerése, az még nem győzelem- mondtam neki vigyorogva, hiszen tudtam majd én is megpróbálok valami ehhez hasonlót. Viszont szerettem volna kivárni a tökéletes alkalmat rá. Ha most tettem volna meg az akkor nem lett olyan izgalmas, mint amilyen sikeredett a végén. Mindig is az volt az én elvem, ha van egy csata amit nem nyerhetek meg akkor azt már nem kell megvívni csak kivárni azt amikor győzhetek, és akkor bele adva mindent győzelmet aratni. De a kettőnk közti „ kis csintalan csatárkozás” már kezdett érdekessé válni egy szinttel már feljebb lépett a dolog, mert nem szóban történt a dolog. Most már egészen tettlegességig folyamodat a dolog, de ez azt hiszem azzal kezdődött amikor mutató újjal a mellkasomhoz nyúlt, akkor még kis bizonytalan volt, de most lecsapott rám. Meglepődöttség volt az arcán felfedezhető az ötletemmel kapcsolatban, talán nem gondolt erre de mi lehetne ennél megfelelőbb dolog, hogy jobban megismerjük egymást, jobban megismerjük egymás gondolatait, na meg egy két bizalmas információt is ha szeretné Venus, az érdekes része csak akkor következik ha valaki a mersz dolgot választja. Az viszont ritkán szokott megtörténni, csak is akkor ha eléggé kínos kérdést teszek fel számára, amire nem szívesen válaszolna. -Én is idejét se tudom már, de szerintem nagyon fogom élvezni- mondtam neki, hát már kapásból lenne pár kérdésem, viszont arra még kíváncsibb lennék, hogy a játék végén ki lesz a leginkább zavarban. Én? Vagy esetleg ő? Úgy érzem nemsokára ki derül, ha bár mivel más estelik van egy kis időnk, de ezzel sajnos az én távozásom ideje is egyre inkább rövidül. Nem szabad megkeletkeznem arról ő halandó. Neki szüksége van alvásra is, persze nekem is de szerintem nekem nem olyan létfontosságú dolog, mint neki. Na meg nem szeretnék egész éjjel a nyakán lenni sem, mert nem akarom azt az érzést kelteni benne, hogy levakarhatatlan vagyok. Most hogy már meg van a telefon száma, már el tudom érni őt. Arcomon is lehetett látni annak a jelét, hogy mennyire jól fogadtam a válaszát. Az őszintét megvalljam még magamnak is nem igazán kedvelnek az emberek, vagy éppen csak nem találkoztam össze azokkal akik kedvelnének. De most éppen egy olyan személyre leltem aki örömét leli a társaságomban, mosolyt tudok csalni az arcára és ez sokat számít nekem. Nem vagyok mindenkivel ilyen ezt meg kell hagyni, általában rideg és goromba alak tudok lenni, de Venuszal szemben nem. Valamilyen különös októl fogva képtelen lennék vele ilyen lenni. -Örülök annak így gondolod, sokat jelent- mondtam neki, szavaimban volt egy kis komolyság ami észre vehető volt számára is. Én magam sem gondoltam a mai napom ilyen jól fog telni, de a mai napnak köszönhetően na meg annak, hogy szeretne a közel jövőben találkozni velem, van egy kis remény az én megmentésemre, is mármint gondolok ez alatt a lelkemre. Mert ha most a személyekre gondolok akik az életemben vannak, nem tudnék Venuszon kívül olyat mondani aki meg tudná tenni, ő az akiben látom számomra azt a remény sugarat, ami egy kikapaszkodik jelent a sötétségből. Megtörtént a vissza vágó úgy gondolom, teljes siker volt egyszerre volt szerintem meglepő de nem túl pimasz. Kockázatos dolog, mert ha túlságosan is pimasz lettem volna, akkor megsértődött volna azt pedig nem szerettem volna. Rossz dolog bele gondolni abba, hogy most nem szereti a vámpírokat és még mérges is legyen rám. Ki tudja mit tenne velem? Mosolyodtam el a gondolatom, ha bár van egy olyan sejtésem éppen nem bántana engem de azért nem szeretném kideríteni a dolgot. Egy kisebb sikoly hagyta el az ajkait, talán megijedt volna? Lehet túlságosan is gyors voltam, de egy nő ajkain nem csak ijedségből jöhet sikoly. Lehetett az meglepődöttség is, hiszen nem tudhatta azt mikor fogom vissza vágni neki. Rendbe hozta a köntösét, amit én cselesen ki is oldottam, akkor lett volna érdekes ha ki húzom a pántot amivel össze lehet kapcsolni a két felet. -Bár az is lehet, elég erős szelek fújhatnak New Orleans városában, de most az én kezem volt a bűnös ebben a dologban, ha már mágiára nem futja nekem, kellet egy kicsit használni a kreativitásom- mondtam neki vigyorogva, bár azért jó lett volna ha kicsit több időre érzem magamhoz közel, mármint az ölelésre gondoltam. Nagyon jól esett az a pillanat amikor össze érte testünk, ha nem is teljesen de legalább kis részben is. Behozta az ételét amit rendelt, ha bár nem szoktam ilyen ételt fogyasztani mert az az éhségem nem csillapítja viszont azért a nosztalgia kedvéért talán bele fér egy két falat. Na meg kicsit halandóibb lesz a helyzet is, mert ő eszik és nézem az igen csak fura helyzet. Próbálom a leginkább emberibb oldalam hozni vele szemben. Nem tudom mennyire sikerül, de nem akarom, hogy az miatt alkosson netalán rossz véleményt, azért ami vagyok. A kanapéra üt, az ölébe vette az ételt mosolyogtam el a gondolaton, biztosan megéhezhetett már, hiszen szinte rögtön neki is látott a fogyasztásnak. -Persze egy két darabot el veszek tőled ha nem gond- mondtam mosolyogva neki, majd ki vettem egy darabot és azt szépen befaltam, és megrágcsáltam úgy ahogyan azt illik. Talán meglepődött a dolgon, vagy az is lehet előre látta az egészet nem tudhatom. Majd vettem még egyet ekkor mintha pillantását magamon éreztem volna, majd a kezemben lévő darabot befaltam, hirtelen rá pillantottam ekkor történt egy kis vicces baleset. A ketchupos étel darab be eset a köntöse és a teste közé, ha bár nem volt dekoltázsa a köntösnek, viszont azért volt egy kis rész amit sikerült Venusnak igen csak érdekesen ki használnia ha nem tévedtem. Arcomon vigyor volt, nem szóltam semmit, csak néztem őt, mit fog most csinálni ki nem hagytam volna ezt a helyzetet. Mondatára hirtelen nem is tudtam válaszolni, éppen hogy be fejezte utolsó szavát már landolt is a kaja a ruha alá. Lehetséges biztos van mágia amivel ki vehetné onnan vagy esetleg be is nyúlhat utána -Nos akkor én kezdek- mondtam röviden majd nyeltem egyet és folytattam, persze az első kérdések olyan bemelegítés célját szolgálják, néha jobb dolog körbe táncolni a tűzet, mint elsőre bele taposni- minek köszönhetem azt a bizalmat és kedvességet amit tőled kapok?- kérdeztem tőle, majd rögtön utána a megfelelő kérdést- felelsz vagy mersz?- néztem rá, persze erre a kérdésre ha nem adna választ és a mersz dolgot választaná az igen csak érdekes lenne. Ha bár nem tudom mennyire szokott bevállalós lenni, ám azonban nem hinném, hogy azt a lehetőséget fogja választani. Kíváncsian néztem mit fog tenni, egy pillanatra se vettem le a tekintetem róla, de azt hiszem ez is történt mindig amióta csak belépett a bárba. Annyira képes volt megragadni a figyelmem, hogy képtelen voltam, szinte találkozásunk teljes ideje alatt levenni a tekintetem róla Amikor majd megadta a választ, vagy éppen a mersz opciót választja akkor majd kitalálok valami érdekes dolgot ami vicces is lenne egyben. Ha választ add a válaszára akkor már fog következni, és neki kell feltennie a kérdést felém.
Egyre inkább kezdett terjengeni a bárban a füst, de még se olyan volt, mint egykoron, amikor szinte bele lehetett fulladni vagy éppen olykor képes volt marni az ember szemét is, ha éppen ráfújta egy kéretlen alak. Érdekes volt látni, hogy hiába változtak a korok, vele együtt az emberek, mert valahogyan az ilyen helyek megtanultak túlélni és továbbra is az emberek életébe beleszőni magukat. Itt beszélték ki az érzéseiket, vagy itt kerestek menedéket a piában, esetleg csak eltévedtek és leltek barátokra, vagy itt voltunk mi. Két idegen, de mégis hasonlóak ezernyi titkot rejtegetve talán, de mégis a csevegés oly könnyedén jött, mintha nem most láttuk volna egymást először. Pedig most először találkoztunk, és hiába futottam volna, hiába súgta egy belső hang, hogy menekülj, mert nem akartam. Valami fura dolog életre kelt mélyen legbelül, amiről még talán én magam sem tudtam, hogy pontosan mi az és a titkok szelencéje egyszerűen kinyílt. Még csak a felszínt karistoltuk, de ha éppen nem a másik arcára csaltunk mosolyt, akkor úgy beszéltünk komolyabb dolgokról is, mintha a bizalom láthatatlan hídja már korábban kiépült volna és valóban így lenne? Tényleg létezhet ilyen, hogy alig ismerünk valakit és máris olyan, mintha ismerős idegen? Gyerekként talán hittem a tündérmesékben, de aztán felnőttem és láttam a világborzalmait, éreztem azt, hogy az élet milyen kegyetlen tréfákat képes űzni és miként képes szenvedést, pusztítást hozni egyesek által; így szép lassan pedig a tündérmesékbe vetetett „hitem” könnyedén illant el és zártam be a lelkemhez vezető ösvényt megannyi kulccsal, de most? Most itt egy idegen, aki képes olykor a felszín alá pillantani, kivel oly könnyeded beszélgetni, mint régóta senkivel se. Idejét nem tudom, hogy mikor nevettem ennyit vagy éreztem jól magam; ennek köszönhetően pedig talán nem meglepő, hogy kicsit talán azt kívánom, hogy ez az éjszaka sose múljon el, hiszen manapság oly ritka az ilyen az pillanat. Az olyan, ami képes az ember életébe boldogságot csempészni és szívébe egy kis melegséget. - Ebben ne légy olyan biztos, hiszen lehet, hogy te is pont abban a pillanatban jönnél zavarba, nem gondolod? – pillantottam rá egy féloldalas mosolyra. Képzelem, hogy milyen gondolatai támadhattak, de azért engem se kell félteni. Biztosan teljesen zavarba jönnék, ha egyszer csak betoppanna olyankor, amikor nem viselek semmit se, vagy csak eléggé lengén vagyok öltözni. Ugyanakkor, ha még mindig ott lenne, mire észhez térek, akkor nem kizárt, hogy ő se úszná meg annyira a kínos pillanatot. Aztán ki tudja, lehet hogy mind a ketten nevetésben törnénk ki, vagy csak eltűnnék hirtelen abban a pillanatban zavarunkban mondjuk úgy Kínáig? Az események pedig könnyedén ragadtak magukkal, miközben egyre több dolgot tudtunk meg a másikról és kicsit egyre gyakrabban adtunk talán sejtelmes válaszokat a másiknak. Flörtöltünk, pedig azt hittem, hogy sose fogok már ilyet tenni. Mondhatni egy falat húztam fel ilyen téren, hiszen mégis miként szerethetne egy olyan, akit egykoron megfosztottak ettől? De ennek ellenére mégis olyan egyszerűen viselkedtem így irányába, hogy még magam se értettem, hogy miként lehetséges ez, de csöppet se bántam. Miért is tenném? Ahhoz túlzottan is jól éreztem és reménykedtem abban, hogy ez a találka nem egyben a kezdete és a vége valami jónak, hanem sokkal inkább csak kezdett és még lesz folytatása. A visszakérdezésére csak sejtelmesen elmosolyodtam. – Hmm, talán majd súghatsz kicsit, hogy mi is lenne elég méltó ahhoz, hogy megháláljam. – kacsintottam is egyet a szavaim mellé, mielőtt még a vihartól tomboló várost a nyakunkba vettük volna, vagyis inkább ő engem a karjaiba, hogy utána menedéket keressünk a vihar elől és netán egy olyan helyet ahol senki se zavarhat minket és nyugodtan beszélgethetünk.
- Miből gondolod, hogy félek? Itt vagy most is, nem? – pillantottam fel rá mosolyogva, hiszen tényleg eljött velem. Sőt, még a karjaiban is hozott, hogy hamarabb ideérjünk. Szerintem eléggé jól rá lehetne fogni, hogy már jól bevetettem ellene azt, amim van. Na jó, nem. Igazából szerintem nem is nagyon éltem még női fortélyokkal, de ettől még szebb és érdekesebb az egész, hogy vajon milyen szellő sodort olykor közelebb, míg máskor kicsit távolabb egymástól minket. Állom a pillantást, miközben a lift halad egyre feljebb és kíváncsian fürkészem őt. – Miről is kéne mesélnem? Arról, hogy lassan vizes póló versenyen is indulhatnál, ha rendeznek ilyet férfiaknak? Netán arról, hogy éppen hol mennyire tapadt a testedhez a ruhád? – kérdeztem meg játékosan és ha elég közel állt hozzám, akkor nem kizárt, hogy játékosan kicsit még az ujjaim a mellkasára is tévedtek, mintha csak tényleg pimaszkodni akarnék vele. Mármint úgy igazán és nem kizárt, hogy így volt, de azt nem értettem, hogy honnan jött ehhez bátorságom. Hmm, lehet, hogy részben ő azzal, hogy ő is benne volt az ilyen fajta játékokban. Hogy képes volt feledtetni velem azt, ami miatt távolságot tartottam nem csak a vámpíroktól, hanem a legtöbb férfitól is az elmúlt hónapok alatt. Végül a jellegzetes hang tudomásunkra adta, hogy megérkeztünk a megfelelő szintre, hamarosan pedig már a szobában is voltunk. Nem sokkal a megérkezésünk után viszont már csak egy szál törülközőben álltam, a válaszát hallva pedig nevetésben törtem ki, hiszen remekül forgatta a szavakat. Nem kellett őt ilyen téren félteni. Egy aprót az alsó ajkamba haraptam és most talán sikerült megfognia, hiszen hirtelen semmilyen frappáns válasz nem jutott eszembe, így végül kicsit játékosan megadóan megemeltem a kezeimet, hogy ő nyert. Nem tudok és talán nem is akarok ezzel vitába szállni. Persze ennek ellenére is úgy gondoltam, hogy nálam sokkal szebb nők is szaladgálnak a világban, de most még se adtam ennek hangot, hiszen minden nő ezt gondolja szerintem, legalábbis a többség. Vihar nem hagyott alább, ahogyan a vívódásom se. Felelőtlenség lett volna bezárkózni vele egy hotelszobába? Pillantásom kicsit talán hosszabb időre is elidőzött rajta, de mélyen legbelül egy hang azt súgta, hogy nem és ezt én is jól tudtam. Ostobaság elhinni azt, hogy egy vámpír nem bánthat minket, pedig tudtam jól, hogy vannak jók is, akik csak az életben maradásukért ártanak másoknak és úgy éreztem, hogy ő is ilyen. Nagyon reménykedtem abban, hogy nem tévedek. Szavaira végül egy szelíd mosoly jelent meg az arcomon és ártatlanul megrántottam a vállaimat. - Tudod, maximum majd szenvedek kicsit, de az is lehet, hogy egészen ízletes vacsora lehetne belőled. Aki nem mer, az nem is nyerhet, nem? – pillantottam fel rá egy ártatlan mosollyal az arcomon, hiszen talán mind a ketten tudtuk azt, hogy pontosan mi is lappanghat a szavaink mögött, ahogyan azt is, ha egyszer talán lesz ilyen, akkor valószínűleg az se most lenne. Mégis oly könnyedén és játékosan csendültek a szavak, mintha megszokott csipkelődésről lenne szó, pedig nem az volt. - Igen, valóban ez is lehetséges, hogy te halásztál ki engem. Már csak az a kérdés, hogy vajon a folytatás is a kedvemre való lesz-e és megérte e beleúsznom, vagy hagyni azt, hogy a vihar belesodorjon abba a bizonyos hálóba…. – hangomból pedig egészen egyszerűen rájöhetett arra, hogy eddig nagyon is kedvemre való az, ahogyan alakult a ma este. Természetesen szerintem egyikünk se tudja, hogy miként is fog véget érni és vajon a bárban elcserélt telefonszámok még valaha fel lesznek-e tárcsázva, vagy legalábbis valamilyen módon az elhangzott kérdés és a rákapott igen még valaha a jövőben teljesülni fog-e, vagy az élet közbe fog-e szólni. Szavaira egy aprót bólintottam, hiszen feleslegesnek gondoltam azt, hogy bármit is kellene reagálnia rá. Amíg a vérraktárba tör be, addig egy szavam se lehet, viszont arra se vágytam, hogy esetleg a személyzetből, vagy valamelyik szomszédunkból dézsmáljon. Fogalmam sem volt arról, hogy miként is viselkednék akkor, ha egyszer csak megpillantanám őt emberből enni és talán még nem is jött el az ideje annak, hogy ezt teszteljük, mert az biztos, hogy nem hagynám, hogy utolsócseppéig kiélvezze azt a zamatot, amiről a társai már ódákat képesek voltak zengeni ennyi évszázad alatt. Nem csodálkoztam azon, hogy a figyelmét lekötötte a sötétségbe burkolózó város látványa. Nappal is gyönyörű, de ilyenkor, amikor vihar tombol kicsit olyan, mintha a háttérben zajló háborúskodást akarná felfedni a vihar. Még egy pillanatra hátra pillantottam rá és a háta mögött elterülő város látványára, majd pedig indultam is, hogy kaját rendeljek, amikor egy szeszélyes gondolattól vezérelve olyat tettem, mint még talán sose. Nem kizárt, hogy picit olyan voltam, mint egy csintalan tiniboszorkány, de néha kell ilyennek is lenni. Na, meg kicsit talán kíváncsi is voltam, hogy mit lép erre. Természetes dolog volt, hogy ezek után teljesen ártatlannak valljam magam, még akkor is tudtuk, hogy egy kósza szellő se járt erre, hogy ilyet műveljen pont az ő köntösével. Ahogyan abban is biztos voltam, hogy eme kedvességemet még valahogyan vissza fogom kapni, viszont kíváncsian vártam, hogy mivel is fog meglepni ilyen téren. - Ohh, ugyan már! Az úgy túl egyszerű lenne, nem? Hol marad a kihívás, majd az édes győzelem, ami esetleg utána várhat? – húzódott ajkam egy féloldalas mosolyra, hiszen biztosan lett volna olyan nő, aki azért tette volna azt, amit én, hogy szemügyre vehesse őt kicsit jobban, de nálam inkább csak játékosság volt és húzni akartam őt. Ami szemmel láthatóan sikerült is, mert volt egy olyan sejtésem, hogy nem olyan régen kicsit még zavarban is volt, de ez persze csak tipp volt és semmit több. A játék ötletére meglepetten pillantok rá, mert erre aztán nem számítottam. A telefonkagylót lassan rakom vissza a helyére, miután leadtam a rendelést és pár másodperc erejéig elgondolkozok azon, amit mond. Mintha csak azt latolgatnám, hogy mennyire is jó ötlet, de végül egy apró bólintással feleltem először. – Rendben van, úgyis régóta nem "játszottam" már ilyet. – idejét se tudom, hogy mikor volt szerencsém ehhez, de ez most mellékes is. Ez által kicsit talán még inkább megismerhetjük egymást. Nem hiszem, hogy az lenne a cél, hogy le kerüljön bármelyikünkről is a köntös, legalábbis nem olyannak ismertem meg. Amikor visszakérdezett könnyedén ráztam meg a fejemet nemlegesen és még egy kisebb nevetés is társult a szavaim mellé. – Igazából csöppet se hittem volna, hogy pont ebben a városban és az egyik bárban fogok ilyen kellemes társaságra lelni. De igazából amennyire eleinte bosszankodtam a vihar miatt, most annyira örülök, hogy derült égből villámcsapásként támadott. – teljesen őszintén mondtam ezt. Nem volt egyetlen egy szavam hazugság se. Tudom, régen és most is sokan hazudnak, ahogyan néha talán én is megtettem, hiszen nem öregszem, a múltam darabkái nem tartoznak mindenkire, így olykor elkerülhetetlen, ahogyan minden vámpír számára is, hogy mesékkel álljanak elő, amiknek sokszor nincs közük a valósághoz, de mégis… Két idegen találkozott, akik nem hazudtak kezdetektől fogva, kicsit óvatosabban fogalmaztak eleinte, de mégis őszinték voltak egymással, ami szerintem eléggé ritkaság manapság. Hamarosan pedig már kopogtak is, hiszen megjött a vacsora, sietve léptem oda az ajtóhoz, hogy megköszönjem a pincérnek, majd sietve kotortam egy kis pénzt is, hogy borravalót adjak. Csak remélni tudtam, hogy az nem ázott el a többi cuccommal együtt. Majd pedig sietve löktem be az ajtót, hogy az ételt kicsit beljebb vigyem, de alig, hogy letettem az asztalra egyszer csak megéreztem az érintést, majd a következő pillanatban most az én köntösöm adta meg magát, de persze nem állt meg itt a tudomány, hiszen ő picit beleakadt valahogyan. Talán túl nagy volt a lendület és kicsit a vállaimról is lejjebb segítette a köntöst. Sietve kaptam utána, de nem fordultam meg. Persze abban a pillanatban egy kisebb sikoly is kiszaladt a torkomból, hiszen eléggé meglepett vele, pedig számolhattam volna vele a korábbi tettem miatt. Pillanatok alatt igazítottam meg magamon, majd fogtam össze és csak utána fordultam meg. - Pedig már kezdtem azt hinni, hogy túl nagy lendülettel csuktam be az ajtót és annak köszönhető, vagy netán odacsíptem a köntösömet. – szólaltam meg mosolyogva, majd azért lepillantottam sietve, hogy tényleg jól fogtam-e össze és nem mutat semmit se, de szerencsére most nem szerencsétlenkedtem, mert lehet akkor fülig vörösödtem volna. – Azt pedig még nem mondták, hogy vannak olyan dolgok, amiket jobb, ha az ember lassabban csinál? Akkor talán még a másik is jobban élvezné… - pillantottam rá egy pimasz mosoly keretében, miközben szavaim játékosan csendültek. Sejthette, hogy nem haragszom rá, amiatt, amit tett. Bár tény, hogy egy pillanatra azért megijedtem, de szerencsére rajtam maradt és ő se láthatott túl sokat. Milyen ciki lett volna már, ha villantok? Nahh, azt hiszem hogy hamarabb sikerült volna összehoznunk egy olyan pillanatot, mint sejtettük, amikor a bárban viccelődtünk rajta. Végül helyet foglalok a kanapén és leveszem a fedelét az ételnek, hogy utána látványosan szimatoljak a levegőbe, hiszen mennyei illata volt és ebben a pillanatban még a hasam is hangot adott, hogy mennyire is éhes. Elvettem egy sült krumplit, megmártottan a ketchupban, majd sietve tüntettem el. – Biztosan nem kérsz? – kérdeztem meg tőle, majd ölembe vettem a tányért. Bármennyire is nem illik így enni, most valahogy nem érdekelt. Túlzottan kényelmes volt ahhoz a kanapé, így inkább kényelembe helyeztem magam és még az egyik lábamat magam alá is húztam, de ügyeltem arra, hogy a köntös ne mutasson többet annál, mint amit illik. Még egy-két falatot elfogyasztottam, de ha ő is kért, akkor könnyedén vehetett belőle. – Szóval korábban mondtad azt, hogy mivel is üssük el az időt. Felelek, és mivel éhes vagyok, így tiéd az első kérdés, legalább amíg gondolkozol rajta, addig a korgó bendőmet is megpróbálhatom csillapítani. – ha pedig benne volt, akkor minden habozás nélkül folytattam az evést, hiszen gondoltam azért kell egy kis idő, mire felteszi az első kérdést. Egy olyan sejtésem pedig volt, hogy eleinte inkább tuti bemelegítő kérdések lesznek. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is egyből legmélyebbre szeretne látni, hiszen ahhoz hogy megismerj valakit időre is szükség van. Közben pedig néha újra és újra a lányomra gondoltam, de tényleg úgy éreztem, hogy jobb, ha nem keltem fel. Majd reggel felhívom és elmesélheti majd, hogy milyen is volt a napja nagypapival.
Talán ha nem lett volna a húgom mellettem mindig jóban és rosszban akkor eddig már nem is élnél, pontosabban ő változtatott át engem amikor a csata téren haldokoltam a halálos sebeimben. Ő csodát tett velem életet adott nekem, de persze nem azért szeretem a leginkább hanem azért mert mi ketten mindig is közel álltunk egymáshoz. Persze kapcsolatunkban mindig is voltan vihar verte események, de kitartottunk egymás mellett és megbocsájtottuk egymás hibáit. Számomra mindig is ő volt az egyetlen személy aki mindig mellettem állt jóban és rosszban, szóval érthető hogy közel kétszáz év azért egészen közel hozott minket egymáshoz. Meg a közös múlt és a testvéri szeretett igen csak nagy hatással van az emberre. -Igen valóban közel állunk egymáshoz, igen neki köszönhetően nem, különben nem hiszem itt beszélgetnék veled- jegyeztem meg a dolgot. Valóban így van, már régen halott lennék, és csontjaim se lennének meg ha ő akkor nem teszi azt amit tett. Érdekes módon még ezen nem gondolkodtam, amíg nem sikerült szerintem olyan helyet találnom számunkra ahol megvethetjük a lábunkat, sok értelme nincsen a családnak. Legalább is én nem úgy képzelem el az egészet vándor cirkusz élet módot folytassak, ha össze jön akkor stabil és biztonságos életet szeretnék biztosítani a családom számára. Mosolyogva fogadtam a válaszát, hát igen ebben meg tudom érteni amiért mindent nem mond el nekem. Akár mennyire is kedvel engem, még most ismert meg nem tudhatja milyen vagyok több idő kell ahhoz, hogy komolyabban is megismerjen engem és rám bízhasson bizalmas információkat. Na meg néha minden téma nem is alkalmas arra, hogy most felhozzuk őket. Viszont kíváncsi lennék majd arra, hogy milyen élete van neki, nagyon érdekel de majd egy napon ahogyan ő mondta biztosan választ kaphatok a megválaszolatlan kérdéseimre, amiket még fel sem tettem számára. -Igen mindennek meg van a maga ára- szegeztem le a témát, ha bár nem tudom pontosan a boszorkányokra, hogyan hatnak az komolyabb dolgok, viszont biztosan meg van nekik is a maguk keresztjük, mint ahogyan nekünk vámpíroknak is. Talán nekünk még inkább hiszen azért a boszorkányokat annyira nem nevezném elátkozottnak, mint minket vámpírokat vagy akár vérfarkasokat. Sok dolog van ami eleve fel falhat minket, ez alatt gondolok a lelkünkre, mert az életben maradásért néha olyan dolgokat kell elkövetni amit nem szeretnénk. Viszont ki ne küzdene a saját életéért? Ahogyan oda adtam a számomat neki, ő is rögtön kerített egy kis papírost magának amire leírhatta az elérhetőségét. Nos a papíros célját jelenleg egy szalvéta látta el, mosolyodtam el a gondolaton, kinéztem volna ha nem kerül más lehetősége akkor a kezemre fogja fel vésni az információt. De azt hiszem ez jobb megoldás lesz. A szalvétát beraktam a pénztárcámba, nem szeretném ha idő közben elázna az esőben és olvashatatlan lenne a rajta álló információ. Nagy munkával járna szerintem amíg újra rá bukkannék, de minden egyes perc amit azzal töltenék, hogy felkutassam őt, megérné. Mosollyal fogadtam a válaszát, ebben teljesen igaza van, mintha csak a szívem mélyére látott volna, ha bár nekem mindig ott van a húgom számomra, de azért még sem ugyan az mint amit szeretnék. Társaság terén nem hinném hiányom van, vagy éppen magányos lennék de ott mélyen legbelül lappang egy kis érzés ami lassan egyre nagyobb teret hódít magának, mert vágyik egy olyan érzésre amíg már nagyon régen tapasztalt meg. Van az hogy az ember vágyik valami után, viszont a sors éppen azért sem adja meg számára amire szüksége, van csak azért hogy még inkább jobban kínozza és büntesse őt. Mosolyogtam a gondolaton, hát azért kíváncsi lenni ha most éppen fürdés után ott teremnék előtte és anyaszült meztelen lenne, akkor abból hogyan tudná kivágni magát, belőle. Vigyorodtam el a gondolaton viszont nem szeretném felvázolni előtte, még nem tart ott a kapcsolatunk, hogy a meztelenséggel kapcsolatban süssek el vicceket, vagy éppen helyzeteket. -Hát azért lenne pár ötletem amiből, lehetséges nem tudnád ki beszélni magad- vigyorodtam el a dolgon, gondoltam ez előbb elfantáziált képekre, nos abban a helyzetben ha nem lenne zavarban vagy nem érezné kínosan magát hát akkor az már csoda számba menne azt hiszem. Bár remélem nem fog rá kérdezni vajon mire gondolok ez alatt, neki is meg van a saját maga fantáziája amiben pontosan el tud képzelni olyan helyzeteket, amiből nem tudná kivágni magát. -Rendben van, de aztán alapos vezetést követlek- mosolyodtam el a dolgon, ezzel zártam rövidre a dolgot, van egy olyan érésem, hogy ez a mai este nem fog véget érni egy hamar. Aminek én felettébb örülnék, mert nem volt azt hiszem az utolsó ötven évben ilyen jó napom, amikor teljesen el tudtam engedni magam, anélkül bármi miatt aggódtam volna. Szívesen fogadtam minden segítségét, nem hiszem valamiben ártani is próbált volna számomra, semmi oka nem volt erre, és remélhetőleg nem is lesz. Ha bár be kell ismernem nem vagyok egy angyal de különleges képen Venussal az ismerkedésünk teljes ideje alatt korrekt voltam, és tisztel tudó. -Köszönöm- szólaltam meg, az azért jelent számomra valamit, hogy gyűlöli a vámpírokat de még is az én segítségemre sietne, ez ám a nemes lélek. Nem tudom fordított helyzetben én képes lennék erre a dologra? Talán igen, talán nem ezt nem tudhatom. Nagyon tetszik az benne, hogy mennyire jól tud bánni a szavakkal mármint, nincsen olyan válasza amely nem lenne különleges, vagy éppen teljesen oda illő. Legalábbis az én „fantáziámnak” teljesen megfelel, plusz igen csak jól tud olvasni a sorok között, szinte mindig rögtön rá jön arra mire gondoltam, és abban a stílusban is válaszolni képes, mint a jelenlegi helyzetben. -Ki mondta neked, hogy csak keszkendővel tudod meghálálni? - kérdeztem tőle, miközben az arcomon egy huncut vigyor terült el persze azt ő is tudja nem vártam én cserébe semmit sem. Ez csak része volt a mi különleges flörtünknek, ami itt kezdődött el a bárban.
Először szinte már komor arcot vágtam ahhoz amit mondott, inkább volt az gondolkodó nem tudtam mire gondolhat mi lehetne ellenem. A mágiája? Talán most arra gondol erre már koppant is a dolog, hogy mire utalhat. Persze hogy a szépségére gondolt, gyönyörű nőies alakjára aki még elázva is olyan szépen képes sziporkázni, mint mások sohasem. -Igen, és eddig még miért nem vetted be? Mitől félsz?- kérdeztem tőle, persze én is folytattam a gondolatot, nem tudom mi folyik jelenleg köztünk. Viszont az a sok flört ami elzajlik, mint két kis kamasz akinek hormonjai már az egekben járnak, és mindent képesek megragadni annak érdekében, hogy a másik féllel szemben flörtöljenek. Vigyorogtam a gondolaton, persze én nagyon is értettem, hogy mire céloz csak hát én most már egy kicsit előnytelen helyzetben voltam, mert számomra nem volt olyan dolog, hogy rá ragadjon az esőtől a ruha, mert túlságosan is sok volt rajta. -Mesélj csak- mondtam neki huncut hangsúllyal, próbáltam el kapni tekintetét, ha viszont sikerült akkor azt nem engedtem el amíg el nem értünk a cél helyre, ahová a lift vitt minket. Ha bár mindketten el voltunk ázva, az esőtől és nem a piától, de önfeledten jól éreztük magunkat. Az emberek nagy része mind mérges lenne mert, hogy tönkre megy a ruha, leázik a smink de minket ez csöppet sem érdekelt. Egy pillanatra úgy éreztem magam, mint amikor még halandó voltam legalábbis abban a korban, ott nem számítottak azok a dolgok amire manapság az emberek hajtanak. Tetszik nekem ez a Venus is, mármint a mostani pimasz de egyben nagyon is édes Venus, aki minden alkalmat megragad, hogy valamilyen érdekes helyzetet keltsen elő, mondhatni alkalmakat a flörtölésre, viszont én sem hagyom magam alább egy centivel sem. Persze mindkettőnk egy bizonyos határon marad, mármint nem mondjuk ki nyíltan, de okosan használjuk a szavak tömegét amivel pontosan rá tudjuk vezetni a másik felet arra a dologra amire csak mi szeretnénk. Ha bár még most ismerkedtünk meg, de képesek vagyunk úgy viselkedni egymással mintha csak ezer éve ismernénk egymást, és újra össze futunk volna mint két régi ismerős. Ez az talán ami a leginkább megragadott benne, hogy olyan módon képes bánni velem ahogyan más sohasem sem. Megjegyzésére elsőre nem igazán tudtam mit mondjak, meglepett vele, mármint ezekkel a szavakkal, nem tudom hogyan jönnék ki a legjobban. Persze mindketten tudjuk, hogy teljes odáig vagyok azért amit látok, ami a szemeim elé tárul. De ezt így nyíltan megmondani talán még korai volna vagy éppen oda lenne a sok rejtélyes flörtölések a lényege. -Szerintem nem lenne olyan férfi szem amely ez a látvány ne tetszene neki, és nem vagyok pimasz csak őszinte..- mondtam neki a hangom kissé elhalkult a végén. Ha bár egyes dolgok amiket őszintén kimondunk pimasznak tűnhetnek de attól még teljesen igazak, és hűek. Majd elindultam, a fürdő fele ahol átöltöztem, viszont mielőtt még beléptem volna oda még csak pimaszságból is ismét végig néztem azt ami tetszik nekem, egy széles mosollyal az arcomon ami azt sugallja felé, na még akkor is. Miközben levettem magamról a ruhákat, kihajoltam persze a felső testem meztelen volt, hát azt nehéz lett volna még elrejteni, ha akkor nem volt rajtam a köntös, és ki adtam a ruháimat számára, hogy leküldhesse a szárítani őket. Még csak reggelire evett? Tettem fel magamban a kérdést, még szerencse üres gyomorra a pia nem hatott rá túlságosan. Most már nagyon sokat kell innom, ahhoz hogy a pia hatással legyen rám, viszont még vissza tudom emlékezni amikor a háborúban voltam és a szakaszunkhoz került egy kis pia akkor milyen nagy bulikat tudtunk csapni. Viszont ha üres volt a hasunk akkor nem tartott sokáig a buli, mivel hamar kifeküdt a társaság persze én voltam az elsők között. Mivel előtte szinte alig fogyasztottam alkoholt, a kemény neveltetésem nem engedte meg azt. Milyen sok mindent ki hagytam kamaszként amit igen csak jó lett volna. Közeben az én figyelmem is megragadta ahogyan a vízcseppekkel játszadozott, szép kis játék volt a korona ékszer talán a kint cikázó villámok voltak, amik szinte teljesen beborítják az égboltot. Régen láttam már ennyire hatalmas ítélet időt, viszont meg van a mag szépsége. Mindenben van szép dolog csak rá kell találni. -Nem gondolod egy kicsit rágós lennék számodra, nem tartóm jó ötletnek biztosan elcsapnám a pocidat- mondtam neki vigyorogva, ha bár feltehetően ő nem arra gondolt hogy szó szerint fogyasztana el engem, de én titkon azért tudtam mire gondol. De viszont ebben igaza van, a szirének nem jártak volna ekkora nagy sikerrel az ide csábításomat illetően, mint amilyen sikert aratott ő. -Vagy az is lehet, hogy éppen fordítva történt a dolog, és az én hálómba estél te bele...- mondtam neki, folytattam a játékos gondolatot. Nem tudom mi fog lenne a mi találkozásunk eredménye, de nem hinném bármi olyan történne amit megbánhatnék. Jól éreztem magam, nem volt semmilyen gond ami a fejemen volna, jelenleg csak egyetlen egy személynek szenteltem a figyelmem és az a szépséges Venus volt. Jelenleg nem érdekelt semmi más, nem érdekelt a világban zajló események csak a pillanatnak éltem ami most van. Nem gondolok a múltra, vagy az eljövendő jövőre, csak arra hogy most itt vagyunk ketten ebben a hotel szobába és jól érezzük magunkat, még akkor is ha talán holnap az egész világ ellenünk lesz. De a mai nap az csak a mienk. -Hát fogyasztom már csak nosztalgiából is, nem gond megoldom majd otthon a dolgot ha meg túlságosan hosszúra nyúlna az éjszaka akkor elsuhanok a kórházba- mondtam neki, ha bár a mai tervem nem igazán az volt, hogy tasakos vért fogok fogyasztani, de nem vagyok ellene a dolognak. Viszont most már lassan kezd esteledni is, az ablakon kitekintve látszik ahogyan sorra gyulladnak fel az éjszaka fényei. Közeleg az este ilyenkor elő jönnek az alvilági figurák, akiknek igen csak bőséges vér tartalékaik vannak, vagy jobban bele gondolva akár elkaphatnám a pincért is de ezt nem szeretném Venus előtt megtenni, nem érzem még annak a jelét, hogy most nagy szükségletem lenne rá. Ő kicsit odébb léptett tőlem, gondolom, hogy kaját rendeljen vagy valami ehhez hasonló, engem beszippantott a város látványa. Nem láttam még ilyennek, olyan szép meg élettel teli, van az érzés amikor rá nézünk az éjszakai város fényeire és mintha csap pezsegni kezdene a vérünk olyan érzés fogja el az embert. Mikor hirtelen észre veszem, hogy a köntösön külön álló életre kelt és ki oldotta saját magát. Persze mivel le vetettem magamról az össze vizes ruhát így hát nem volt alattam semmi sem, még szerencse az ablak nem tükröződik annyira, hogy bármit is láthasson a kis csintalan Venus. Zavarba jöttem. Ki ne jött volna ha szét nyílik egy nő előtt akivel ma találkozott először, persze nem álltam vele szemben, hanem a hátamban volt de a tudat, hogy ő tette még inkább. Tudtam ő volt anélkül hogy beismerte volna a tettét, arcomon mosoly húzódott el, ezt még vissza fogja kapni. Persze ez a kis „bosszú” nem haragból fakadt hanem játékosságból, és flörtölésből. -Mindjárt gondoltam kár, hogy nekem nincs alkalmam ilyeneket csinálni- mondtam neki vigyorogva majd vártam pár másodpercet, én még mindig tovább néztem a várost. Szerintem ő is sejtette azt, hogy nem fogom én sem alább hagyni. Annyi játékosság szorul belém, is hogy egy ilyen „kihívás” elől ne futamodjak meg. De majd akkor amikor nem számít rá. -Szerintem tud már vigyázni magára, nagy kislány- mondtam neki mosolyogva, gondolom még mindig otthon van és duzzog magában, vagy valakin kitölti a bosszúját amiért fakpénél hagytam otthon. Igen csak jellemző lenne tőle ez a reakció, de eszemben sem állt felhívni őt, még a végén kiszagolt volna valamit, és még mindig élénken élnek az emlékeim mi történt amikor legutóbb ez történt. -Nem tudom, konkrét ötletem nincsen mit szólnál egy kis felellesz vagy mersz játékhoz?- kérdeztem tőle, bár most igen csak bátornak kell lennie ha egy ilyen játékot bevállalna egy szál köntösbe, de szerintem amúgy sem arra menne ki a dolog egyikünk részéről, sem hogy lekerüljenek azok a köntösök. Bár ki tudj Venus már az enyémmel egyszer bepróbálkozott. -Nem meg sem fordult volna a fejemben, gondoltam felmérem a terepet kicsit a városban, de örülök végül is hogy itt kötöttem ki, nem is lennék ennél jobb helyt sehol sem- válaszoltam a kérdésére majd egy szempillantás után rögtön vissza is kérdetem- na és te?- arcomon huncut mosoly volt, mint aki már várja mit fog mondani. Remélem nem okoztam az este kapcsán semmiféle csalódást számára, nem igazán értek a nők nyelvén de ahogyan eddig tűnik nekem mindig mosoly van az arcán, tetszik nekem szeretném, hogy az a szép mosolya ragyogjon mindig az arcán. Idő közben megérkezett a rendelt kaja amit a telefonon keresztül rendelt, arcomon ekkor fent volt egy gonosz vigyor. Viszont ő ha jól láttam akkor elindult ajtót nyitni, szóval nem volt esélye látni azt. Nyilik is az ajtó ha a füleim nem csalnak, majd elvesz valamit és be is csukódik. Ekkor letette az ételt a kis asztalra ha jól gondolom, persze előtte becsukta az ajtót. Miközben próbálta a kaját a kis asztalkára helyezni én a háta mögé siettem, vámpír sebességemmel. Teljesen hangtalanul egész ügyesen tudok lopakodni ha arról van szó, majd hátulról átölelve őt ki oldottam a köpenyét, majd hátra léptem tőle, remélem nem akadt bele a kezem a köpenyébe különben félek, hogy félig le is sodortam volna azt. Persze nekem nincsenek olyan türkjeim mint neki, de nekem ott van a gyorsaságom amivel ő nem tud lépést tartani csak ha használja a mágiáját. -Ez nem volt már véletlen- mondtam mosolyogva amint vissza érkezik oda, nem akartam kukkolásba kezdeni mert az nem lett volna szép tőle, ez az egész nap arról szólt, hogy a másikat ki tudja hatásosabban levetkőztetni. Remélem nem feszítettem túl ezzel azt a bizonyos határt, de ha igen és túlságosan is sértődött arcot vág hozzá akkor majd bocsánatot kérek. De nem hinném komolyan venné a dolgot, hiszen nem láttam semmit sem, bár ha megvárom amíg a tökér elé ér.. hát igen de az már nem lett volna tiszteletre méltó tőlem. Ennyi még bele fért, az már sok lett volna. De most egy bogot vettem a köpenyemre, amit remélhetőleg már nem lesz képes kioldani. Bár nem hinném újra bepróbálkozna azzal a trükkel, őt annál sokkal inkább kreatívabbnak gondolom. Emberi szemmel csak annyit lehetett érzékelni az egészből, mintha csak egy szél suhant volna el mellette és a köntöse ki oldódott volna.
Szavaira már nem feleltem, hiszen pontosan úgy volt, ahogyan mondta. Ha nincs kiért harcolni, akkor sokkal több minden értelmetlennek látszik vagy sokkal nehezebb erősebbnek maradni. Az utolsó öt évemben, amit ott el kellett töltenem, egyedül a lányom miatt voltam képes szerintem már elviselni, úgy éreztem, hogy sose lesz vége annak a földi pokolnak, de aztán egy napon csodatörtént és sikerült megszöknöm a lányommal. A szabadságomat kellett volna visszakapnom azon a napon, de igazán sose történt meg, hiszen azóta is rettegek, hogy egyszer ránk fog találni. - Igazán szerencsés lehet, hogy ott vagy neki te és talán egyszer valóra válhat az álmod. Lesz saját családod és lesz még több értelme annak, hogy élsz és nem vesztél oda egykoron. – pillantottam rá barátságosan és teljesen őszintén. Nem olyannak tűnt, mint aki ne érdemelné meg a boldogságot. Sőt, a szívem egy része remélte, hogy egyszer rámosolyog a nap és boldog lesz, nem pedig úgy fog járni, mint én, akitől egykoron elvették ilyen téren az álmait és csak titkon és félve mer remélni, hogy egyszer talán még az egykoron jól ismert álmainak van esélye. - Egyszer talán elmesélem. – pillantottam rá barátságosan és láthatta, hogy nem hazudok. Ha lesz rá lehetőségem, akkor elmesélem neki, mert úgy érzem, hogy ő nem élne vissza a tudással, vagy hazudnak a megérzéseim? Nem, az nem lehet, mert tudom jól, hogy ő nem gonosz, még ha azzá akarták egykoron tenni, aki átváltoztatta őt vagy ki tudja, de az eddig tapasztalataim a legtöbb vámpír nem éppen a szelídségéről híres. - Nem két csettintés, mint tűzet életre hívni, ugyanakkor semmi sincsen ingyen, nem? – kérdeztem vissza költőien, hiszen ő azért, hogy élhessen vért kell fogyasztani. Mindenki fizet azért valamilyen árat, hogy élhessen a szörnyek világában, legyen szó boszorkányról, vámpírról vagy netán farkasról és így tovább. Sőt, neki először meg is kellett valakit ölnie, hogy ténylegesen azzá váljon, ami. Fura dolog, hogy az emberek arról álmodoznának, hogy különlegesek legyenek, de sokan még se bírnák el azt a terhet, amit minden egyes lépésükkel cipelniük kellene. Elmosolyodtam a kérdésén, de szavak helyett inkább a tettek mezéjre léptem. Sietve hajoltam közelebb hozzá, hogy végül arcára egy gyengéd puszit nyomjak, mintha szavak helyett inkább így fejezném ki az igent, hiszen a korábbi játékosság közepette sokszor mondtam már ki szavakkal, hogy igen, vagy utaltam rá, így úgy gondoltam, hogy ez teljesen megfelelő lesz válasznak. Időközben pedig elraktam a cetlit, amire a számát írta, én pedig hasonlóan tettem, ha volt a közelben szalvéta, akkor stílusosan arra írtam, ha már egy bárban találkoztunk a sajátomat, majd felé nyújtottam azt, hogy eltehesse. Így biztosan még látni fogjuk egymást, ha tényleg szeretnénk, bár ekkor még nem is sejtettem azt, hogy hamarosan egy hotelszobában leszünk összezárva a vihar elől. Csak egy huncut mosolyt kapott válaszul a farkasos kérdésére és picit oldalra billentettem is a fejemet, miközben őt fürkésztem. – Hmm, akkor azt gondolom, hogy a farkas magányos lehet és szeret veszélyes élni. – szólaltam meg végül, mint egy zárásféleképpen, hiszen ez se volt kizárt, de tetszett, hogy mindig volt neki is valami frappáns válasza. Mennyi ideje lehettem itt? Pár órája talán, de lehet még azzal is sokat mondok, igazából fogalmam sincsen, de mégis úgy flörtöltünk néha, vagy úgy játszadoztunk a szavakkal, mintha régóta ismernénk egymást és nem mostanában botlottunk volna a másikba. És még ott volt az is, hogy mindemellett még képesek voltunk akár komolyan is beszélgetni. - Kínos helyzetek nincsenek, csak akkor, ha az ember azzá teszi. Sokszor ki lehet abból is vágnunk magunkat, na meg az ember se mutathatja mindig a legjobb formáját, nem igaz? – persze, én is tuti totálisan zavarba jönnék, ha egyszer csak megjelenne, amikor kicsit alul vagyok öltözve, vagy éppen másabb cikibb helyzetek is léteznek, de szerintem mi még képesek lennénk azt is elviccelni, vagy másképpen megoldani, de mindegy is, hiszen ilyen úgyse lesz. Ilyen trükkre még én se vagyok képes, szerencsére azt hiszem, ahogyan annak is örülök, hogy nem vagyok gondolatolvasó. Néha hasznos lenne, de egyébként meg őrületbe kergetne mások gondolatai, hiszen még néha az enyémekkel is meg kell vívni a saját kis csatáimat. - Akkor majd egyszer nyitok turisztikai irodát és körbevezetlek. – kacsintottam rá játékosan, hiszen előtte nekem se ártana szerintem majd körbenézni. Na, meg mostanában valakit keresek az utcákon, az árnyékban, de nem lelem és nem biztos, hogy ilyen állapotban olyan jó vezető lennék. Ahogyan azt se tudom, ha boszorkánnyal látják az segít-e az ő helyzetén, vagy inkább nem. Talán előbb nekem se árt jobban tájékozódnom. Hamarosan pedig tovább folytatódott a játékosság, flörtölés kicsit, majd pedig az italokat is legurítottuk. Kicsit égetett először, aztán jött az ígért mentás íz. Kicsit megéreztem a fejemben is, de nem vészesen. Szerencse, hogy annyira rosszul se bírom az italokat, még ha nem is edződök annyit, mint mások ilyen téren. Hamarosan pedig ismételten komolyabb dolgokról beszélünk, őszintén mondom azt, amit és még talán magam sem értem, hogy miért pont neki akarok segíteni. De mélyen legbelül valami arra ösztökél, hogy így tegyek, az pedig csak rajta múlik, hogy elfogadja-e. Egy boszorkány, aki vámpírnak akar segíteni, miközben legszívesebben a pokolra küldené mindet. Ez azért eléggé ironikus, nem? Már meg se kellene lepődnöm az élet fura játékain. - Első alkalomkor még nem kínoználak meg, de ha másodszorra se futsz el előlem, akkor szívesen segítek. – mosolyodtam el, hiszen tényleg így gondoltam. Most ismertük meg egymást. Kár lenne elrontani az egészet. Főleg,, hogy még sok mindent nem tudunk a másikról. Én tudom, hogy van egy testvére, de neki fogalma sincs arról, hogy van egy lányom, arról meg még inkább, hogy milyen körülményeknek is köszönhető és hasonló. Talán egyszer eljön mindennek az ideje, legalábbis szeretnék ebben hinni. Egy aprót bólintottam és elharaptam a nyelvemet, mert majdnem megkérdeztem, hogy miként is áll az idősebb nőkkel, de hát a nők korát nem illik firtatni és majd megtudja. Illetve ha érdekelné, akkor biztosan megkérdezné. Egyébként is milyen érdekes, hogy pont feleannyi, mint én. Ez már csak akkor lenne szebb, ha kiderülne, hogy pontosan ugyanazon a napon láttuk meg a világot. Ez már tényleg csak hab lenne a tortán. - Helyes válasz hőslovagom, de sajnos nincs keszkenőm, hogy neked adjam. – feleltem egy halovány mosollyal, de azért érezhette, hogy csak partner próbálok lenni a jókedvben és abban, hogy a gondolataimat eltereljük arról, ami történt. Legalábbis láttam, hogy törekszik rá, de mint a ketten elég idősek voltunk ahhoz, hogy tudjuk ehhez azért több kell. A sebek se tűnnek el, amik a felszín alatt keletkeznek, még ha a külvilág sokszor úgy látja… Ez se fog két perc alatt elillanni.
- Van nálam más, úgy gondolod, hogy az nem lenne hatásos ellened? – kérdeztem tőle kihívóan, miközben felpillantottam rá, de aztán sietve fordítottam el a fejemet, hiszen az eső könnyedén hullott bele az arcomba és nem volt éppen kellemes, ahogyan ott ácsorogni se a viharban, miközben az égbolton különös jeleket festettek a villámok. Csak egy széles mosollyal feleltem a válaszára, hiszen utána sietős léptekkel, mondhatni szaladva indultunk el fedezéket keresni, hogy utána még remélhetőleg akadjon egy kiadó szóba. Gondolom, akik lent várakoztak, azok csak a vihar elmenetelét várták és nem pedig szállást kerestek, mint én. Hamarosan pedig meg is volt a szoba, még ha úgyis gondoltam, hogy számomra nagy lesz, de inkább nem próbáltam másik szobát keríteni. Örültem, hogy akadt egy szabad. - Hmm, ha te azt tudnád, akkor lehet, hogy nem is akarnád, hogy az esőzésnek vége legyen. – feleltem pimaszul, hiszen most neki nem adódott olyan jó kilátása, mint esetleg korábban a bárban, amikor betoppantam elázva. Most a zakója elég sok mindent takart ilyen téren, azt is mondhatnám, hogy fordult a kocka ilyen téren. Mosolyogva figyeltem, ahogyan végig mért és majdnem pimaszság megint teret hódított magának, de inkább hallgattam, hiszen nekem is fura volt, hogy mondhatni egy idegen előtt egy szál köntösben ácsingózok, ami talán leér a térdemig. Mondhatni eléggé fura szituáció volt, de legalább itt nem esett és meleg is volt. - Hirtelen milyen kis pimasz lett valaki. Csak nem tetszik, amit látsz? – pillantottam rá kérdőn és egy féloldalas mosollyal az arcomon, hiszen nem gondoltam azt, hogy felelni fog erre bármit is. Ha pedig ismét végig mért volna, akkor nem kizárt, hogy kisebb zavaromban az alsó ajkamba haraptam. Ez is pontosan olyan apró csipkelődés volt közöttünk, ami még érdekesebbé tette ezt a találkozott. Talán túl könnyedén is jött közöttünk, de még se bántam. Jó volt újra elveszni a bohóckodásban és az ilyen fajta kisebb húzásokban. Szemmel láthatóan ő se bánta a dolgot. Ő is könnyedén tűnt el a fürdőben és miután kicsit összébb szedtem a cuccainkat máris odaadtam az illetékesnek, meg persze, ha az időközben levetett ruháját kiadta a fürdőajtón, akkor azt is odaadtam, hogy kimossák és megszárítsák. Utána pedig könnyedén vesztem el a viharos város látványában. Olyan volt, mintha a lelkemben tomboló vihar elevenedett volna meg előttem. Figyeltem a villámok cikázást, majd amikor megköszörülte a torkát, akkor sietve pillantottam hátra rá, de nem mozdultam meg. - Csak egy picit, rég volt már a reggeli. – feleltem neki mosolyogva, majd ismét az ablakon át figyeltem a tájat. Közben pedig az esőcseppek játékosan szórakoztak egymással, míg végül alább nem marad, ahogyan a varázslat is. Nem volt valami bonyolult művelet se és talán pontosan azért tettem, mert tudtam, hogy a lányom mennyire ujjongana érte és túlzottan is hiányzott. Szerettem volna neki jó éjt kívánni, betakarni és puszit nyomni a homlokára, miközben mesét mondok neki, de ebből ma már semmi nem lesz, viszont ennek ellenére nagyon is kellemesen alakult az estém, hiszen túlzottan is jól éreztem magam Nicholas társaságában és reméltem, hogy nem most látom őt utoljára. - Azt már megtettem, nem gondolod? Itt vagy te, vagy mit hittél, hogy miért csábítottalak el sziréneket megszégyenítő módon? – kérdeztem tőle egy féloldalas mosoly keretében, hiszen itt nem én eszem mások vérét, de reménykedtem abban, hogy nem fogom megbántani őt a kijelentésemmel, mert tényleg csak viccnek szántam és bele se gondoltam egészen addig, amíg ki nem mondtam a dolgot. Nyugodtság pedig egyre inkább kezdett ismét rám telepedni. Még azt is megmertem volna kockáztatni, hogy miatta. Ő van ilyen hatással rám és neki köszönhetően nyertem vissza a higgadtságomat és tűntek el ismét valamennyire a démonaim. Kíváncsian pillantottam fel rá, amikor közelebb lépett, de nem mozdultam meg. A mosoly ott bujkált az arcomon. - Hmm, esetleg ehetnénk valamit, bár nem tudom, hogy te miként állsz az emberi kajával. Félek, hogy itt nem szolgálnak fel vért. Utána pedig mesélhetek is, vagy ha nem esti mesét szeretnél, akkor kitalálhatunk mást is. – pillantottam fel rá érdeklődve, hogy vajon neki mi fordulhatott meg a fejében. Még egy utolsó pillantást vetettem a városra, majd pedig elléptem mellette, de alig hogy tettem két lépést a köntöse könnyedén adta meg, hiszen egy aprócska csíny volt tőlem, amivel kioldottam a köntösét. Biztos voltam neki, hogy hamar rá fog jönni, hogy én voltam és varázslat segítségével, hiszen a közelében se voltam akkor már. – Sajnálom, véletlen volt. – szólaltam meg ártatlanul, angyali pillantással, amikor valószínűleg találkozott a pillantásuk. Végül lassan ismét megtörölgettem a hajamat, majd a vizes törülközőt kiterítettem és a vizes fürtjeim nemes egyszerűséggel omlottak ismét a vállaimra. Aztán pedig a telefonhoz léptem és rendeltem vacsorát, ha ő is kért valamit, akkor azt a rendelést is leadtam. – Esetleg a testvéredet nem kellene felhívni, hogy ne aggódjon? – kérdeztem meg végül óvatosan, hiszen korábban említette, hogy csak ők vannak egymásnak, így talán nem volt meglepő a kérdésem. Az én testvérem már régóta nem élt, de mégis mindig hiányzott és sokszor eszembe jutott egy-két dologról. Viszont örökké a szívemben őrzöm az emlékét. – Szóval neked mihez is lenne kedved, amíg várunk? – pillantottam rá kérdőn, miközben neki dőltem a kanapé támlájának. Telefonomat is lehet meg kellene keresnem és üzennem, hogy jól vagyok és jó éjt kívánni, de az én tündérem már biztosan alszik. – Gondoltad volna, hogy amikor ma este útra kelsz, akkor ilyen kalandos estéd lesz? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, hiszen én nem is sejtettem, hogy pont itt fogok valakibe belebotlani, akinek a társasága ennyire kellemes lesz. Közben pedig lassan a kandalló elé sétáltam, amiben már a tűz ropogott, mire mi felértünk és árasztotta magából a meleget. Kezemet játékosan húztam végig a tetején lévő gyertyákon, aminek nyomán végül lángra keltek és ismét tűz lobbant hála nekem. Illatosak voltak, ha nem tévedek és úgy gondoltam, hogy egy kis illatos gyertya senkinek se lehet ellenére, legalább a füstős bár után, kicsit kellemesebb illat is körbelenghet minket. Ha nem keveredett volna oda mellém valahogyan, akkor kíváncsian pillantottam hátra, miközben hagytam, hogy a kandallóból áradó melegség átjárjon és kissé megfagyott végtagjaimat újra felmelegítse.
Nem tudom elképzelni azt, hogy milyen lehet annak a személynek aki vissza tér a halálból, ha bár a vámpír létnek is egyik része, hogy előtte meg kell halnunk. Viszont van egy igen lényeges különbség ez az idő igen csak rövid. Nem azzal talál, mint aki talán öt évet vagy többet tölt el a holtak között. Nincsen ezzel kapcsolatban semmiféle kapcsolatom, na meg nincsen akit vissza hoznék az életbe. Egyetlen szerettem van, és az biztonságban van remélem otthon a szobájának a fogságába, biztonsági okokból. Őt nem másoktól kell megmenteni, hanem inkább sokkal inkább saját magától, gondoltam a húgomra. Figyelmesen hallgattam végig amit mondott, próbáltam egy két dolgot felszedni magamnak a halottakból. Sok mindent nem tudok, ha bár el telt jó pár év újra születésem után, de azért még mindig van amit tanulnom. Olyan különös ez a világ, amit még halandóként elképzelni sem tudtam volna.. tele sok titokkal és rejtéllyel. Jövőjével kapcsolatban mosolyra húztam a számat, milyen érdekes ez ha bár hatalmas erő birtokában van mint boszorkány, viszont a vágyai még is ugyan azok, mint egy közönséges halandó lánynak. -Ugyan ezek csöppet sem nyálas dolgok, hiszen mi értelme az életnek ha nincsen akiért élni, harcolni? Akkor az egész nem ér semmit sem, mert életnek sokkal több lényege van mint pénz és hatalom.- mondtam neki el a véleményem, tisztelem azért amiért elmondta ezeket, megosztotta nekem egy most már csak félig idegen alaknak. Ha bár nem tudom mennyire fog előre haladni a mi kapcsolatunk, de remélem nem fog véget érni egy hamar, mert nagyon sok reménységet látok benne meg jóságot, talán a magam reménységét is. -Hát konkrét terveim nincsenek, egyelőre az időt amíg töltöttem ebben a formában mindig is a húgommal töltöttük vigyáztunk egymásra, nekem ő jelent mindent, viszont a közel jövőben szeretném azt hogy legyen olyan személy aki szerethetek és viszont szeret engem. A nagyra törő tervekkel nos, hát nem vagyok sem pénz sem pedig hatalom éhes... ezek számomra nem értékek.-mondtam neki el őszintén a véleményem, nyilván gondolta, hogy fontos számomra a család, ezzel elárultam azt hogy van egy húgom, de nem is titkoltam eddig sem. Csak éppen eddig nem került szóba a dolog, na meg mérges vagyok rá talán azért. El kell telnie egy kis időnek amíg teljesen el száll a haragom gonosz dolgokat tett, és nehezemre esik megbocsájtani neki, de végül mindig megbocsájtok a vérem. Keze az ajkamon landolt, nem tettem ellene semmit sem, próbáltam elég óvatos lenni, de úgy néz ki számára át léptem azt a határt ami még óvatos lenne, majd beszéde mindent el mondott amit csak tudnom kellett. -Mire gondolsz ez alatt?- kérdeztem tőle, ha bár értettem eddig azt, hogy most mindenki félti a titkát, mert nem fedhetjük fel kik és mik vagyunk. De ez a megjegyzése igen csak érdekelt, mert nem csak a saját nevében beszélt hanem a többi boszorkány nevében is. Nem tudom, milyen kapcsolatok vannak a városban, mármint hogy a vámpírok jelenleg kivel vannak jóban, vagy a legpontosabb lehetőség kivel nem harcolnak. A legjobb ha utána érdeklődök a dolgokban, mielőtt más előtt bajba kerülnék, és ahogyan látom Venus tud egy két dolgot, talán mesélni is fog számomra. -Érdekes, biztos voltam benne hogy nem járhat egy ilyen dolog áldozatok nélkül, istent játszani nem lehet egyszerű dolog- vágtam rá, azért elképesztő az hogy valaki a saját élete árán is megpróbál vissza hozni valakit a halálból. De ha bele gondolok abba, hogy a húgom a túloldalon rekedne akkor ezt én is meg tenném, érte ha hatalmamban állna. Nekünk vámpíroknak el kell fogadnunk a halál gondolatát ez a második esélyünk, harmadik már nincsen. -Gondolom bonyolult dolog lehet- fejeztem be végül a gondolatot, remélem nem fogja sokallani az érdeklődésem a boszorkányok iránt, nem tudok sok dolgot róluk csak az alapvető dolgokat, amiket egy átlag vámpír is tudhat. De pontos betekintésre még sohasem volt lehetőségem a boszorkányok világába. Viszont azt sem szeretném ha az egész beszélgetésünk kihallgatás szerű legyen. Vigyorogtam a gondolaton, ebben biztos vagyok ha bár nem tudhatom meddig tart ez a kellemes pihenő számomra, de remélem nem csak a mai estét fogja bele foglalni, hanem el jött az az idő amikor a sors el kezd törleszteni. A sok adóssággal amivel tartozik nekem, a rengeteg rosszért ami engem ért halandó és vámpírként is. Mosolyogtam a dolgon tovább vitte a kis játékos beszélgetésünket, különös módon mind ketten tudjuk a választ, hogy mit akarunk hallani, de mind ketten csak húzzuk az időt ezzel a tető fokára víve az izgalmat. -Ebben az esetben, ez a szépséges ázott veréb eljönne velem egy randevúra?- kérdeztem meg tőle egy mosollyal az arcomon, talán most jött el az a pillanat amit hallani szeretett volna. Elhagyták az ajkaimat ezek a bizonyos hangok, ahonnan talán most már nincsen vissza út. Elérkeztem egy útkereszteződéshez és ezen az úton mentem tovább ahol a jelző táblán a „Venus” név állt. Még nem tudom mennyire lesz rögös vagy éppen kanyargós ez az út, de akármilyen is legyen ez az én választásom. Mosolyt csal az arcomra ez a játékos flörtölés amit folytatunk egymással, végig hallgattam figyelmesen, majd rögtön meg is volt a válaszom rá, még gondolkodnom sem kellett rajta. -És Piroska honnan tudja, hogy a farkas nem önként sétál bele abba a csapdába? Talán szeretné ha fogjuk ejtenék végre- mondtam neki vigyorral az arcomon, szerintem számára is világos volt mire gondoltam ez alatt, ő sem panaszkodhat az felől, hogy nem járnak gyorsan a kerek abban szép buksiban. Nem tudom hová fog vezetni ez a kis játékos flörtölésünk, de nem szeretném még abba hagyni semmi képen. Kérdésén elgondolkoztam, megijedni nem hiszem megijednék mivel nem vagyok egy félős természet aki még az árnyékától is megijed, bátorságnak sosem voltam híján. Viszont szerintem a helyzettőé függ az egész, hát biztosan meglepődnék nagyon amikor akkor jelenne meg számomra amikor szállok ki a tusoló fülkéből, vagy valami más kínos jelentnél. Egyszerre lenne kínos és vicces jelenet is azt hiszem. -Persze, hogy nem ijednék meg nem vagy te annyira ijesztő- mosolyogtam el a gondolaton- de ha azért igen csak meg lennék illetődve amikor olyankor jelennél meg amikor kínos helyzet keletkezne- nem mondtam ki konkrétan mit gondolok, de azért nem kell túlságosan sok fantázia ahhoz hogy rá jöjjön milyen helyzetekre gondoltam ez alatt. Bár eddig is gyorsan vágott mindenre amit mondtam neki nem hinném, hogy a fantázia terén híján lenne. Csak bólintottam a mondatára, majd elő vettem egy kis papír fecnit a zsebemből, remélem a telefonja nem ázott el idő közben, mert igen kínos lenne ha most nem tudná megadni a számát. Ugye bár nem mindenki tudja fejből a számát, minden esetre az enyémet gyorsan le is firkantom a cetlire, a pulton találtam a tollat remélem, nem fog érte a pultos csajszi megharagudni. -Itt az enyém- mondtam neki, majd oda nyújtottam a papírt számára, most már bármikor el tud érni engem, viszont várom, hogy ő is adja meg az övét ha képes lesz rá megadni, akkor el is veszem amint felém nyújtja. Elvigyorodtam a dolgon amit mondott, ugyan most nem azért álltam le vele beszélgetni, mert a városról szeretnék hallani, sokkal inkább ez a kis boszi érdekel engem aki mellettem ül. -Ugyan miért lenne? Hát én még egy hete sincsen azt hiszem, hogy be tettem a lábam ide, de azért szívesen fogadnám ha egyszer elkalauzolnál engem a városban, megmutatnád a legszebb helyeket- mondtam neki egy vigyorral az arcomon, talán ez lesz a következő randink, bár az ő döntése nem tudom még mit szeretne közösen egyszer a városban csatangolni vagy egy étteremben ülve, halk zenét hallgatva és egymás társaságát élvezni. Ezt még ki kell derítenem azt hiszem. -Nem rögtön a tiedet választanám- mondtam neki vigyorogva, persze erre ő is nagyon jól tudta a választ. Tetszik nekem ez a huncut oldala amellyel jelenleg flörtölök, kíváncsi vagyok még mit rejt ott mélyen legbelül ez a szépséges test. -Hát lehet is ellenőrizni, de én is fogom most már lesni, hogy már tudod a lényegét- mondtam neki mosolyogva majd, leöntöttem az kis pohár abszintot a tokomon, igen csak kellemes érzés ahogyan éget lefele, majd mikor leér érzed azt a mentás ízt. Vicces volt ahogyan dörzsölte a fejét, remélem nem fog semmi baja lenni tőle, a szívemre venném a dolgot, ha miattam lenne komolyabb baja, esetleg másnap egy kis macskajaj. Bár kétlem ennyitől lenne, de még sose lehet tudni hová tart az este. Úgy tud beszélni az ilyen dolgokról, mintha egyenesen csak a szívembe szólnának a szavai, és teljesen át tudja érezni ezt a helyzetet, nagyon nagy empátiával rendelkezik szerintem. Vagy talán ő benne is rejtőzik egy olyan szörnyeteg az enyémhez hasonlóan. Mindhárom mondatát végi hallgattam, figyelmesen nem vágtak közbe amiket mondott, nem akartam gondolatait megszakítani. A végén felkaptam a fejem, amikor segítséget ajánlott én sosem szoktam ellökni magam elől a segítő kezeket. -Amiket elmondtál abban teljesen igazad, van és szívesen fogadom a segítséged bármilyen formában- persze ez alól kivételnek tartozik a vére, mert arra sosem folyamodnék, ha felajánlaná akkor is elutasítanám őt. De azért szívesen meghallgatnám milyen segítség nyújtásra gondolt, mármint a módjára. Most jön a találgatás a korommal kapcsolatban, próbálja belőni hány éves vagyok, vicces jelenet azért meg kell hagyni, sosem voltam olyan, aki komolyan veszi az időt, csak egy szám semmi több. Az erő nem mindig az izmokban lapul hanem az is sokat számít mi van itt bent a kobakban, a legvégső csatát végül az fogja el dönteni, nem az erő. Szinte el is találta éppen a kettő között. -Pontosabban száznyolcvankettő- mondtam neki, a korom eléggé fiatal sok vámpírhoz képest, nem is beszélve az ősiekről akik már ezer évesek, nem is tudom mit lehet olyan sok idő alatt csinálni. Biztosan nagyon erősek lehetnek a képességei, de nem találkoztam még egyikükkel sem, csak hallottam egy két dolgot, más vámpíroktól. Mosollyal az arcomon fogadtam amit mondott, tudtam, hogy ez a puszi igazából oly kevés, de reméltem inkább a szándékot fogja nézni és egy kicsit felvidítja az miatt amit, a részeg fickó tett. Remélem elviszi az ár magával még a sekély vízben is. -Igen csak meg kaptam a hős lovag szerepet még ló nélkül is -próbáltam egy kis mosolyt csalni Venus arcára, ha bár biztos vagyok benne, hogy ez nem fog olyan egyszerű lenni, mint ahogyan én azt gondolom, de azért remélem sikerülni fog. Nem vagyok az aki hamar feladja amit eltervez, én ha valami szeretnék akkor azt véghez is viszem tűzön-vízen át. -Eszembe se jutott megszabadulni tőled, túlságosan is jó társaság vagy hogy ilyen korán veszni hagyjam a társaságodat- mondtam neki, majd amikor próbálta vissza adni a kabátot nem fogadtam el tőle, hadd maradjon rajta, addig is melegíti kint még mindig zuhog.
Mikor megérkeztünk a hotel elé, lettem óvatosan jó érzés volt a karjaimba tartani, rég éreztem ezt az érzést ami hatalmába kerített engem. Legszívesebben le sem tettem volna csak ott tartottam volna őt végtelenségig. De nem tehettem. Mondatán elvigyorodtam magam. -Hmm hát még szerencse nincsen akkor nálad kriptonit- mosolyogtam el a gondolaton, ha bár már mindjárt a kétszáz évet súrolom viszont, azért nem tartom magam annyira régi módinak, hogy ne tudnám ki lenne superman, vagy éppen a gyengéjét a kriptont. -Csak bátran- mondtam mosolyogva neki, leginkább azt mondtam volna, hogy legalább minden nap látnálak, csak hogy nem akartam túlságosan is olyanokat mondani ami már sok lenne számára. Elindultunk a hotel fele, amíg oda értünk egy kicsit elvert az eső, de nem volt az olyan rossz mintha teljesen gyalog szerrel kellett volna közlekednünk. Az én hajam is már csurom vizes volt, na meg az ingem is az rám tapadt a víz hatására. A hotelben is volt egy két elázott emberke szóval nem tűntünk ki a tömegből talán csak annyival, hogy mi később érkeztünk mint ők. Szerencsére Venus talált egy szabad szobát. El is indultunk a lift fele mikor megszólalt, elvigyorodtam magam. -Igazán? Milyen előnyökre gondolsz?- kérdeztem tőle mosolyogva, persze tudtam azonnal mire gondol, pillantásaiból nem lehetett volna nem észre venni, hogy min tartja a tekintetét. Persze én is megtehettem volna csak hát rajta nem volt semmi olyan fehér cucc amin a víztől lehetősége lett volna átlátszóvá válnia. Ahogyan megérkezünk a hotel szobába szinte azonnal bevette magát Venus a fürdőbe hogy kibúgjon a sok vizes ruha alól, ami őt borította. Cipőjét látván, eszembe jutott jó volna talán ha én is levenném azt. Hozott nekem köntöst, persze nem lett volna szükségem rá mivel az én testem sokkal ellenálló, mint az övé. -Rendben, az megfelel a célra- mondtam neki miközben tekintetemmel alaposan végig mértem a lányt, persze próbáltam előtte leplezni a dolgot. Ne legyen olyannyira feltűnő de ha már is megtette a liftben akkor nem hiszem, szívre venné. -Igen, most már én is pontosan látom a vihar előnyeit- mondtam neki, hiszen még is csak kevesebb ruha van rajta, mint a bárban volt. A köntöse olyan térdig érő, szóval most már én is el tudtam sütni ez a poént rajta. Gyorsan be is mentem én is a fürdőbe, persze szépen lassan emberi tempóba, de amikor becsuktam magam mögött az ajtót akkor rögtön át is váltottam a saját megszokott gyorsaságomra. Hamar le is kaptam a ruháimat, nem volt annyira vészes az én helyzetem, mint a Venus-é ő sokkal jobban el volt ázva, mint én. Majd magamra öntöttem a köntöst, ami a szekrényben volt, szerencsére találtam valami fehér színűt. Kezdtem azt hinni ezekből a köntösökből csak rózsaszín van, ez volt az utolsó fehér. Gyorsan magamra is kaptam, majd mikor kiléptem akkor már vissza vettem az emberi tempóba a dolgot, nem akartam itt bent is látványosan használni a képességem, mivel tudom, hogy Venus hogyan is érez e dologgal kapcsolatban. Ott állt az ablak mellett, nézet ki azon keresztül. Egész jó kilátás van meg kell hagyni, magas épület az amiben megszálltunk, szóval elég messzire el lehet látni, talán még innen lehet látni a híres Francia negyedet is, amiről oly sokat lehet hallani. Oda álltam a háta mögé, persze tartottam a tisztes távolságot nem akartam rá ijeszteni szóval mielőtt közelebb léptem volna hozzá egy kicsit megköszörültem a torkom. De még előtte valami furcsa hang ütötte meg a fülem, mosoly volt az arcomon. -Nocsak valaki csak nem éhes?- kérdeztem tőle miközben láttam, hogy a víz cseppek mintha ellentétes irányba, vagy körbe-körbe járnának, furcsa volt az egész, biztosan Venus műve lehet, mert nyilván nem volt ez természetes dolog. -Csak nem kaját próbálsz ide varázsolni?- mondtam neki, próbáltam egy kicsit viccelődni vele, mert azért nem tudok sokat a mágiáról, de a jeleit azt hiszem fel tudom ismerni. Most már eléggé nyugodtan tűnik, ahhoz képest hogy a bárban mennyire feldúlt volt, most eléggé nyugodt szerencsére. Most a jelen pillanatban újra a karjaimba szeretném tartani, csak nem tudom, hogy reagálna rá talán számára ez igen gyors lenne, ezért csak várok és figyelek mi fog történni. Minden esetre egy lépést közelebb tettem felé, azért nem szeretnék éppen a távolból beszélni. Szorosan meg volt kötve a köntösömnek a zsinórjai elkerülve ezzel minden olyan helyzetet amivel zavarba hoztam volna saját magam. Mert tudjuk, hogy van amikor nem kellene eloldódnia valaminek az éppen akkor következik be. A törülköző eltakarta gyönyörű haját -Na és mivel szeretnéd folytatni a mai estét? Lenne valami ötlet? Ha már beszorultunk ide ebbe a hitel szobába?- kérdezte, tőle ha bár lehetséges lett volna egy két ötletem, de először szívesen meghallgattam volna az övét is gondolom, egyszer hozatni fog magának valamit, mert a korgó hasa az nagyon elárulta, szüksége van valamire. Én magam nem szenvedek vér hiányban, majd amikor haza megyek akkor fogok táplálkozni egy tasakos vérből ha más nem kerül.
Múlt nélkül nincs jelen, se múlt se. Hiába mondják azt, hogy felejtsük már el azt, ami történt, mert az mára múlt, hiszen a múlton nem léphetsz át csakúgy, mintha meg se történt volna. Formál és alakítja mind a jelened, mint a jövődet, még ha nem is tudjuk vagy sokan képtelenek elfogadni ezt. Sokszor igazából az se veszik észre az emberek, hogy mennyire megváltoztak, ahhoz képest, akik voltak és miként is képesek még tükörbe nézni, amikor annyira kifordulnak önmagukból. - Nem csak arról van szó, hogy barátságosak-e vagy nem, de mindig is úgy gondoltam, hogy a többségnek nem lehet könnyű elfogadni, hogy már többé nem élnek, valami fontosat mindig hátrahagynak és talán a lelkük sose nyugszik meg igazán. Veszélyes beleavatkozni a természettörvényeibe ilyen téren. – hangom komolyan csendült és egy pillanatra még én is lesütöttem a pillantásomat, hiszen egykoron megfordult nekem is a fejemben, hogy anyát visszahozom az élők közé, de akkoriban még belehaltam volna, ha megteszem. Most is meg lenne a veszélye, de mostanra pedig elfogadtam, hogy minden okkal történik és szemmel láthatóan végre apa is megtalálta a boldogságot egy boszorkány oldalán, így miért is kellene beleszólnom? Ő boldog, így egy szavam se lehet, mert megérdemli a boldogságot. Most pedig hálával tartozom neki, amiért vigyázz az unokájára, a lányomra, Skyler-re. Végül a kérdéseire kicsit késve kapom fel a fejemet, miközben rendezem a gondolataimat is. – Ez egy remek kérdés. Azt hiszem először is szeretném megtalálni azt, hogy hova is tartozom, egy helyet amelyet otthonomnak hívhatok. Egyszer talán családod szeretnék, ami biztonságot és szeretet jelenthet. És még hasonló abszurd és kissé talán nyálas dolgokat. – forgattam meg a szemeimet, mert biztos nem ilyen válaszokra számított. Igazából munkát is kéne találnom, de ahhoz az is kellene, hogy előbb végre egy helyen maradjak hosszabb ideig és akkor végre barátokra is szert tehetne a lányom. – És te? Esetleg családod alapítani? Vagy nem is tudom, vannak nagyra törőálmaid? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen tényleg érdekelt, hogy ő mit szeretne az élettől. A családos kérdés meg számomra természetes volt. Főleg, mivel nem is kezdő vámpírról volt szó, mert nem vetette rám magát egyből a vér miatt, így miért ne lehetne neki is? Fogalmam sem volt arról, hogy ő netán abban a hittben él, hogy mivel úgymond részben már meghalt egyszer, így nem is lehetne neki. Ohh, pedig ha tudná, hogy mennyire… Amint feltűnik, hogy figyeli miként is játszadozom a tincseimmel sietve hagyom abba eme kissé talán gyerekes szokásomat, viszont, amit ezek után mond meglepetten pislogok és mire észbe kaphatnék, addigra mér a kezem ajkain pihen, mintha csak így akarnám elérni, hogy hallgasson. – Shh! – mutatom neki, majd sietve pillantok körbe, hiszen ha hallott történeteket, akkor is tudhatja, hogy ebben a városban annyira nem könnyű boszorkánynak lenni. Mondhatjuk azt is, hogy a vámpírok még mindig tartanak tőlünk és ezért megpróbálják elnyomni őket. Végül miután meggyőződtem arról, hogy senki se figyel minket, akkor elvettem a kezemet, hacsak ő hamarabb nem fejtette le. – Óvatosabban, ebben a városban a mi helyzetünk csöppet se fényes. – kezdtem bele óvatosan, de sokkal halkabban, mint előtte beszélgettünk. – Valóban képesek vagyunk, de mindennek ára van, ahogyan annak is. Volt olyan boszorkány, aki az életével fizetett, míg más csak hosszú hetekig nem tudta az erejét használni. – avattam be őt, hiszen megbíztam benne és ebből láthatta azt is, hogy mi se vagyunk mindenhatóak, mert képesek vagyunk a saját mágiánknak köszönhetően életünket veszteni, ha túlzottan meggondolatlanok vagyunk. Ezért se mindegy, hogy ki mennyit gyakorol. Eleinte még nekem is volt, hogy vérzett az orrom, de ahogyan egyre ügyesebb lettem úgy változott meg. Na, meg még akár most is megesik, ha esetleg valami nagyobb varázslatot próbálnék meg véghez vinni. - Ezzel nem vagy egyedül, de most is egészen kellemes pihenőt adott az élet, nem? – mosolyodtam el kicsit talán pimaszul, mert talán túlzás lett volna azt állítani, hogy ez is valamiféle végcél volt az életünk ösvényeiben, de az biztos, hogy igazán kellemes találkozás volt, még akkor is, ha féltem a vámpíroktól és legszívesebben mindegyiket elkerültem volna. De ahogy mondani szokták az élet mindig is szeret kivételek sodorni az életünket és egy részem egyre inkább biztosabb lett abban, hogy Ő is eme kivételek közé fog tartozni, még akkor is, ha nem lesz egyszerű az az út se… Talán nem kellett volna visszakérdeznem, de az se kizárt, hogy ezzel időt akartam nyerni, hiszen ha akartam volna, akkor se tudnám felejteni azt, hogy egy vámpír ül előttem, aki volt már kikapcsolt állapotban, elhozta mások számára a poklot vagy éppen a halálangyalaként tetszelgett, de én is követtem el hibákat. Tapadt már vér a kezeimhez, így én jobb lennék? Ítélkezhetnék a megérzéseim alapján, vagy bármilyen múltbéli dolog felett? Nem, hiszen mindig is azt vallottam, hogy a múlt fontos, de a jelen még fontosabb és az számít, hogy valaki megváltozott-e, vagy nem. Netán tanult-e saját hibáiból; gondolataim közepette, amikor ismét rátekintek, akkor feltűnik a kissé idétlen mosolya, amit könnyedén betudok annak, hogy sikerült zavarba hoznom őt, vagy inkább saját magát, hiszen ő vette fel elsőre a dolgot, én csak azt tovább gondoltam és visszakérdeztem. - Talán ha egy kedves úriember elhívna egy ázott verebet randevúra, akkor elég nagy eséllyel igent kapna válaszul. – feleltem neki játékosan és széles mosollyal az arcomon, mintha arra lettem volna kíváncsi, hogy kimondaná-e konkrétan azt, de ha nem, akkor is már egyértelművé válhatott számára, hogy örömmel találkoznék vele. Még annak is ellenére is, ami. Kockázatos tett lenne részemről? Nem kizárt, de még se túlzottan tudott érdekelni, mert néha muszáj kockáztatni, mert különben jó dolgok se történhetnek velünk, nemde? - Igaz, inkább azt mondanám, hogy jóképű és csalafinta farkas, így már jobb? – hülyéskedtem vele tovább, hiszen nem voltam vak és úgy gondoltam, hogy jóképű, de a felszíni értékeknél mindig is fontosabb volt az, ami a máz alatt lappang. Bókjának köszönhetően pedig könnyedén kúszott egy kisebb pír az arcomra. Ha akartam volna, akkor se tudtam volna leplezni, mert ez nem olyan dolog, amit az ember befolyásolhat, legalábbis nekem még sose sikerült. – Ha így van, akkor talán a farkasnak jobb lesz óvatosnak lennie, mert a végén még Piroska fogja őt csapdába csalni, vagy ettől nem tartasz? – pillantottam rá kíváncsian, játékosan és mosollyal az arcomon. Fura volt ez az egész helyzet, de mégis kellemes és olyan, amit semmire se cseréltem volna el. Alig ismertük a másikat, de mégis néha olyan érzésem volt, mintha már valamennyire ismerném őt és ott volt még mellette az a kis játékosság, vagy olykor talán a flört, ami megjelent. Ritka az ilyen, főleg akkor, ha még alig ismeri egymást két illető, de csöppet se bántam, mert remekül éreztem magam a társaságában. - Hmm, megijednél, ha egyszer csak megjelennék? – kérdeztem kuncogva, mert tényleg érdekes helyzet lenne, hogy egyszer csak oda teleportálna az élet, de egyetértettem vele. – Nos, akkor majd ennek elkerülése véget számot cserélhetünk, vagy majd kitaláljuk, ha eljött a búcsú ideje, ami szerintem még nem most lesz. – rántottam meg a vállaimat könnyedén, hiszen a modernkor vívmányai eléggé nagy segítség lehet abban, hogy tudjunk még találkozni, ha nem akarjuk a szeszélyes sorsra hagyni azt, hogy eldöntse még találkozhatunk-e, vagy nem. Néha tényleg jobb inkább kezünkbe venni az irányítást. - Ohh, ezen nem lepődök meg, mert már jártam itt, így ismerem valamennyire a helyet, ahogyan rengeteg mesét is hallottam, így olyan, mintha hosszú ideje a városban lennék. Viszont remélem, hogy ez nem gond, mármint az, hogy még csak mostanában tértem vissza, tettem be a lábamat erre a helyre. – kíváncsian fürkésztem őt, hiszen másokat lehet ez zavarna, hogy nem csak lány ismeretlen, de valójában még ő is ismeretlen ebben a városban. Igen, de nem tehettem mást. Meg kell találnom az egykori mentoromat, hogy segíthessen nekem, de… de igazából mér az is megfordult a fejemben, hogy azért nem találom, mert meghalt, megölték, viszont most erre gondolni se akartam. Inkább legyek pozitív, mint aztán feleslegesen zaklassam fel saját magamat. Könnyedén nevettem el magam azon, amit mondott. – Ezek szerint még válogatnál is abban, hogy kitől kéred a puszit? – kérdeztem vissza csöppet se komolyan, de igazándiból választ se vártam rá. Mind a ketten szerintem sejtettük, hogy miként értette és jó érzés volt kicsit magam mögött hagyni a vállaimon ülő démonok nagy részét és élvezni az életet, újból és újból nevetésben kitörni. Egy aprót bólintottam és kíváncsi lennék, hogy valójában mennyi idős. Vajon fiatalabb, idősebb, netán hasonló korúak lennénk? De inkább nem tettem, hiszen a kor csak egy szám és semmi több. Nem az alapján kellene megítélni minket, hanem a tetteink alapján, legalábbis véleményem szerint. Nem értettem a mondást és ennek nem is szégyelltem hangot adni. Én se lehetek mindentudó, legalábbis ma is tanulok valami új dolgot, amit talán később még hasznosíthatok is. Kíváncsian vártam, hogy mi a lényege annak, amit mondott, miközben a pohárban lévő ital még mindig lángokban állt. - Wooow, ezt még sose hallottam, de akkor ezek után azt hiszem tényleg kénytelen leszek mindent kiinni egy húzásra, meg te is, mert megnézem utána a poharat. – szólaltam meg játékosan, mert nem nézném meg és mivel sose ittam ilyet, hiába kevés, akkor se biztos, hogy megbírnám inni egyszerre, ha annyira erős, vagy markáns íze van, de majd igyekszem. - Ha így lenne, akkor azért ne engedd meg, hogy leessek a székről, vagy ostobaságot csináljak és ne is hagyj itt, ha olyan állapotba kerülnék. – pillantottam rá mosolyogva, majd pedig jöhetett is a lángok elfújása, majd pedig az, hogy lehúzzam egyből az egészet. A pohár a pulton landol, miközben grimasz játszik az arcomon, de szerencsére még nem üt teljesen fejbe, remélem később se fog, mert biztosan „gyönyörű” látvány lennék akkor. Hamarosan pedig jött is a második kör és az már nem volt olyan gyerekcipős, mint az első. Kicsit megéreztem és meg is dörzsöltem a fejemet, mint akit tényleg kicsit fejbe kólintott, de szerencsére nem annyira, hogy ne tudjak magamról, vagy bármi ostobaságot akarjak tenni. Szótlanul pillantottam rá és úgy éreztem, hogy minden kimondott szavának külön súlya van és valaminek történnie kellett a múltjában. Kérdeztem volna, de még se tudtam, mert nem illene. Talán majd egy másik alkalommal megismerhetem azt, hogy mi történt vele, mi formálta őt olyanná, ami most, mert nagyon is érdekelt, hogy milyen úton jutott el eddig idáig. – Ez így van, de ennek ellenére is szerintem az számít, hogy utána hagyjuk azt, hogy továbbra is a sötétség lakozzék a szívünkben, vagy inkább visszatalálunk-e a fényre, megtaláljuk-e azt, akik vagyunk. Mindenki hibázik Nicholas, de néhányan képesek tanulni abból, míg mások nem, ahogyan sokan inkább maradnak a sötétségben élve, mintsem visszataláljanak a fényre. – szavaim komolyan csendültek, mert én is jól tudtam, hogy a világ nem fekete és fehér. Ennyire sose lesz egyszerű, de mindenki követ el hibákat, tesz rosszat. Én is tettem, nem voltam én se mindig ilyen ártatlan, de pont ezért lényeges az, hogy mi is lakozik igazán a szívünkben. Amikor ismét megszólalt, akkor óvatosan nyúltam felé, majd megfogtam a kezét, ha nem húzta el, ha megtette volna, akkor csak ölembe ejtettem vissza. - Tudom, hiszen tudom mi vagy, de az számít, hogy megbántad-e és ne kérdezd, hogy honnan, de úgy érzem, hogy igen. – kezdtem bele szelíden és kicsit halkabban, hogy más ne hallhassa, hogy pontosan miről is megy a beszéd. – Tudom, hogy nem kell tartanom tőled, ahogyan azt is, hogy nem akarsz ártani senkinek se. Talán még tudnák is neked segíteni, ha engeded. – talán botor felajánlás volt egy idegen vámpírnak a tettem, de még se érdekelt. Szerettem volna neki segíteni és ha netán még mindig nem tud időben leállni a táplálkozásnál, akkor lehet tudnék segíteni benne. Akkor se fogok hátraarcot csinálni, ha nemmel felel, vagy még nem tud rá mit válaszolni. Az életünkben kapunk lehetőségeket, amelyekkel vagy élünk, vagy elszalasztunk, de ezt akkor is neki kell eldönteni, hiszen én sejtettem, hogy nem lenne veszélytelen dolog; talán pontosan ez is azt fejezte ki, hogy bízom benne és érzem, hogy nem bántana, még akkor is, ha mivoltának köszönhetően tovább él bennem egy fajta félelem és távolságtartás. - Ez azt jelenti, hogy olyan… - próbáltam az emlékeim között kutatni, de igazából fogalmam sem volt hirtelen, hogy pontosan melyik évben is volt a hábirú, de azért saccra talán be fogom tudni lőni. – Olyan 160-200 év közötti? – kérdeztem meg óvatosan, mert pontosan nem vártam rá választ, meg igazándiból annyira nem is érdekelt a pontos év, mert mint már említettem nem az évek számítanak, vagy a külsőségek, hanem a belső. A belső értékekkel lehet igazán megfogni a másikat, nem a felszínnel, mert az felszínes is maradna az egész. Ha pedig így volt, akkor tényleg idősebb voltam nála, nem is kevéssel, de ezt inkább egyelőre jobbnak láttam megtartani, mert elijeszteni se akartam volna. Nem értettem, hogy miként keveredhettem ilyen helyzetben és miként veszíthettem el a testem felett a kontrollt, ahogyan az erőm felett, míg mások azt hihették, hogy az a két-három üveg csak megadta magát a polcon, én addig tudtam, hogy én tettem. Még szerencse, hogy senki se sérült meg a robbanásban. Ahogyan az is ijesztő volt, hogy egy részeg férfi ekkora démonokat volt képes felébreszteni pusztán a tettével. Reménykedtem abban, hogy ennél már ügyesebben megtanultam bezárni a démonaimat, de tévedtem, vagy talán az italok miatt lett volna? Könnyebben lehullott volna ez a gát, amit építettem magamba ilyen téren? Fogalmam sincs, de nem örültem annak, hogy Nicknek ezt meg kell tapasztalnia, mert többről árulkodhatott, mint szerettem volna. Biztos voltam abban, hogy sejti, hogy itt most nem csak a jelenről van szó, hanem a múltban is kellett valaminek történnie, amiért így reagálok rá. Amikor közelebb lépett és megfogta a kezemet gyengéden, akkor összerezzentem picit, de nem húztam el, majd egy halovány mosoly kúszott arcomra, amikor puszit nyomott rá. - Igen, talán segíteni fog. – szólaltam meg alig hallhatóan és a mosolyát viszonoztam, de azt is tudtam, hogy egy puszi nem hozhat helyre semmit se… Ez többről szólt, talán ha egyszer képes leszek valakinek beszélni róla, akkor az segíteni fog beforrasztani jobban a sebeket, de még képtelen voltam, még apának se igazán tudtam mesélni. - Csak az számít, hogy végül megtetted és magadra öltötted a hőslovagos jelmezedet. – próbáltam kicsit elviccelni a dolgot, hátha az nekem is segít azon, hogy minél hamarabb visszatérjen a jókedvem, ami korábban uralkodott. Tudtam, hogy nem két perc alatt fog bekövetkezni ez, de szerettem volna, ha visszatér a jókedv és az a hangulat, ami szinte kezdetektől fogva jelen volt, amióta találkoztunk. - Remekül hangzik és azt hiszed, hogy ilyen könnyedén megszabadulsz tőlem? – pillantottam rá egy féloldalas mosollyal az arcomon; bár még ez se volt teljesen olyan, mint korábban, de láthatta, hogy igyekszem azért visszahozni a jókedvet, ami uralkodott és a rám törő félelmeimet elűzni teljesen, vagy legalábbis amennyire lehetséges. A visszakérdezésemből pedig könnyedén lejöhetett neki, hogy inkább vele együtt távoznék, mint egyedül. A történtek után meg még inkább, bár annak ellenére se lett volna ellenemre, mert szívesen beszélgettem volna még vele. Amikor fizetni akart, akkor tuti felajánlottam, hogy a saját részemet állom, az már más kérdés volt, hogy ez mennyire jött össze. Ugyanakkor azt is megkérdeztem, hogy nem kér-e vissza a kabátját, ha kérte, akkor visszaadtam, ha nem akkor pedig úgy szedtem össze a tropára ázott dzsekimet és táskámat, hogy utána elinduljunk kifelé. Biztosan hülyének néztek minket egyesek, hogy még ebbe az ítéletidőben kimegyünk, de inkább az, mint itt bennmaradjak. Haboztam, de végül lecsuktam a szemeimet, ahogyan kértem. Bízzak benne, de az nem olyan egyszerű, de mégis megtettem. Hittem abban, hogy tényleg nem akar ártani nekem. Nem tudtam hirtelen, hogy mire készül, de hamarosan már a karjaiban is voltam, mire sietve bújtam bele az ölelésébe és fontam a nyaka köré a kezeimet, már amennyiben lehetőségem volt rá. Nem túl sokszor volt hasonlóban részem, így nem csoda, hogy kicsit féltem, na meg aztán jött a sebesség is, amit én is megéreztem. A szemeimet nem mertem kinyitni, így amikor megálltunk, csak akkor pillantottam fel rá. - Nem is tudtam, hogy rólad mintázták Supermant. – kuncogtam el magam, majd lassan lefejtettem a karomat róla és ha engedte, akkor hamarosan már a saját lábaimon álltam, mert csak a megállás pillanatában tűnt fel, hogy mennyire is hozzábújtam. Kicsit zavarba ejtő is lehetett a dolog. Kíváncsian pillantottam körbe, majd ismét megállapodott rajta a pillantásom. – Ezek után inkább téged foglak hívni, ha taxira van szükségem. – majd a következő pillanatban elkaptam a kezét és elkezdtem futni, remélhetőleg nem kellett őt magammal vonszolni jött magától is, ahogyan egyre közelebb értünk a hotelhoz. Totálisan szétázva érhettük el a bejáratot, amit sietve nyitottam ki, hogy menedéket keressünk bent. Szerencsére a hallban voltak mások is, akik szétáztak, igaz ők már jobb állapotban voltak, mint mi. Sietve mentem oda a recepcióshoz, hogy szerezzek magunknak egy szobát. Nem sok lehetőség volt, de aztán csak akadt még egy szabad szoba, igaz az már inkább egy kisebb lakosztályok közé illett be, de már az se érdekelt. Csak végre egy helyet szerettem volna, ahol meghúztatom magam, vagyis mind a ketten a jelenlegi állás alapján. Amikor viszont sikerrel jártam, akkor sietve mutattam fel a kulcsot és elindultam a lift felé, ő pedig remélhetőleg követett. – Hmm, nem is rossz. A viharnak is megvannak az előnyei. – mértem végig őt pimaszul, hiszen legtöbb helyen már az ing is kihangsúlyozta a testi adottságait, de persze csak szívtam a vérét. Mellé pedig ártatlan mosolyt kapott. Benyomtam a megfelelő szintet és hamarosan már felfelé is tartottunk. Alig, hogy beléptem sietve kezdtem el kiborítani a táskámból a ruháimat, de pontosan az volt, amit én is sejtettem, hogy mindegyik teljesen elázott a viharban. Kibújtam a kabátjából és a többi vizes cucc közé raktam egyelőre, majd kipakolom őket rendesen, hogy megszáradjanak, lekerült a cipőm is, miközben el is feledkeztem rövid időre, hogy itt van, majd jött a felsőm, ami a földön landolt a fürdő felé rohanva, hiszen fáztam, tiszta libabőr voltam, majd az ajtó hangosan csukódott be mögöttem. Egy pillanatra megfordult a fejemben a forró zuhany gondolata is, de aztán eszembe jutott, hogy talán még se lenne olyan bölcs dolog. Így csak sietve bújtam ki a vizes farmeremből, hogy aztán egy köntösbe bújjak bele és a hajamat pedig törölközőbe csavarjam. Végül leakasztottam nagyobb köntöst és azzal a kezemben tértem vissza. – Mivel ruha nincs a szekrényben, így azt hiszem egyelőre be kell érnünk ennyivel. – nyújtottam felé az övét egy mosollyal az arcomon. Hát én se hittem volna azt, hogy mondhatni egy idegennel fogok a hotelszobában ragadni egy szál köntösbe bújva. Valószínűleg ő is a fürdőt választotta annak, hogy belebújjon, így addig összeszedtem a ruháinkat és telefonáltam egyet, szerencsére volt mosodása és még meg is szárítják a ruhákat. Remek. Sietve adtam oda az illetékesnek a cuccainkat, majd pedig ablakhoz sétálva figyeltem az esőbe burkolózó várost, míg rávártam. Rövid időre, ha valaki megállt volna mögöttem, akkor azt is láthatta, hogy az esőcseppek mintha táncot jártak volna, hiszen ismét varázsoltam pár másodperc erejéig, de végül abba maradt az is, mire a hasam kicsit morgó hangot adott ki, hiszen reggel óta nem is ettem semmit se.
Kezdőlap
