Sietve tápászkodom fel, hogy megszabadulhassak a nadrágomtól, de mire egyáltalán észrevehetné a hiányomat, máris újra az ölében vagyok és hámozni kezdem róla a ruhát. Közben hagyom, hogy hozzám férjen, és csókjaival szinte az őrületbe kergessen.. Ahogy az imént is tette. Mellbimbóim fájón meredeznek felé, nyelve játékára halk nyögést hallatok, de nem maradok adósa. Kezeim már a boxerét fejtik le róla és mohó markom férfiasságára kulcsolódik. Nincs türelmem ahhoz, hogy teljesen megszabadítsam a ruháitól, hisz szinte már remegek a karjaiban a felfokozottságtól és a vágytól.
- A tiéd vagyok.. - lehelem vágyakozva, legszívesebben már rég magamban tudnám őt, de nem akarok semmit elkapkodni.

Heves csókja épp elég biztosíték nekem arra, hogy őt is legalább annyira hajtja már a vére, mint engem. Kutakodó kezei már a bőrömet simítják a pólóm alatt, én pedig pillanatok alatt fordulok szembe vele, hogy ölemet hozzádörzsölve érezhessem vágyát. Halk sóhaj tör fel a torkomból és akaratlanul is ajkamba harapok. Vágytól izzó tekintettel nézek fel rá, kezeim mellkasáról elindulnak lefelé, és egészen alsójáig meg sem állok. Szempilláim alól pislogok fel rá, miközben megemelkedem kissé, hogy végigsimíthassak férfiasságán.
- Nem tudok addig várni.. - nyögöm szinte már kéjes hangon és végigfuttatom nyelvem az ajkaimon. - És úgy érzem, te sem.. - csókolok ismét nyakába. A vérem már a fülemen dübörög.

Bizonytalankodó kérdését hallva felnevetek, szorosan hozzányomom magam és továbbra sem hagyom abba mellkasának cirógatását.
- Ha nem akarnám, már rég leállítottalak volna.. - súgom nagyon közel a füléhez, aztán fogaim közé csípem fülcimpáját és végigfuttatom rajta a nyelvem hegyét. - Hiába tudnál várni, ha én nem... - simogatom végig ezúttal nyakának finom bőrét nyelvemmel. - Eddig sem voltam semmi jónak elrontója, olyanra pedig nem tudnál rávenni, amit én nem akarok.. és téged akarlak.. - folytatom halkan. - És ha arra van szükség, hogy minden alkalommal elcsábítsalak, megteszem.. - kacérkodom továbbra is, immár csak néhány centire vagyok ajkaitól, de nem csókolom meg. Inkább szemeibe nézek most, melyek mintha láthatóan sötétebbek lennének most.. Talán a vágytól.

- Az a múltam.. Nem akarom a múltamban élni és szembesülni azzal, hogy nincs jelenem.. És hidd el, azt is tudom, hogy nem vagyok olyan, mint Benedict. Ha egy kicsit is hasonlítanál rá, nem ölelnél így magamhoz.. És egy cseppet sem ragaszkodnék hozzád.. - ismerem el apró mosollyal. Hogyne tudnám, hogy ég és föld a különbség kettejük között?! Ez nyilvánvaló. Mondhattam volna akár Lucast is, de vele talán jelen pillanatban nagyobb az ellentét. Különben is azt veszem észre, hogy egyre többet beszélünk róla, mikor épp az lenne a cél, hogy redukáljuk le ezeket a témákat. Azt viszont én sem tudom, mikor adom meg számára a nagy esélyt.. Arra, hogy bizonyítson és hogy a szívemet elnyerhesse, merthogy ez a kettő csak együtt működik és amíg tartok attól, hogy megsebez és nem vállalom a kockázatot, addig nem nyerhet ő sem.
Még mindig képes vagyok elámulni azon, hogy abba is belenyugodna, ha én sosem szeretném viszont, cseppet bolondnak is tartom miatta, hisz velem rémesen rossz vásárt csinál, de másrészt örülök neki, hogy felbukkant az életemben. Tényleg nagyon kedvelem.
- Ki mondta, hogy állj le? - villantok egy huncut vigyort, de aztán elhúzódom kissé, ahogy ő is tette. Eszem ágában sincs ráerőltetni magát, bár ez talán kicsit erős túlzás tekintve, hogy érzem, ahogy teste máris reagál rám.

Akaratlanul is felnevetek azon, ahogy Lucast hívja, de próbálom elfojtani azzal, hogy arcomat nyakába temetem. Kell néhány másodperc, míg újra komolyságot tudok erőltetni magamra.
- Tőle kaptam azt a lökést, ami elindított azon az úton, amin most járok.. - magyarázom. - Nem várom el, hogy megértsd.. - rántok vállat. Csupán hagyja szó nélkül, és elégedett leszek.
- Sajnálom, hogy kételkedem.. Nem benned, vagy abban, hogy bízhatok benned, csak.. Nem vagyok hozzászokva, hogy valaki önzetlenül és magam miatt akar védeni. Ahhoz sem, hogy valaki törődik velem és szívből teszi.. - ismerem be, bár vonakodva, mert nem szeretek az érzéseimről beszélni. Nem is szoktam, ami azt illeti, most mégis úgy gondolom, hogy jót fog tenni, ha egy kicsit kiadok magamból.
- Adj nekem egy kis időt és legyél türelmes..- kérem nagyon halkan. - Hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy számíthatok rád, és hogy egyáltalán van kihez fordulnom. A bizalmamat elnyerted, talán egyszer a szívemet is neked fogom adni.. - súgom hasonlóan halkan. Mintha csak azt akarnám tudat alatt, hogy ne hallja meg és ne tápláljon felesleges reményeket továbbra sem. Miután pedig a szavak elhagyják a számat, apró mosoly kíséretében hajolok ajkaira, hogy megcsókolhassam. Magamnak is nehezen vallom be, de tudom, hogy ez, ami zajlik bennem, valaminek a kezdete.

Igazából most meg vagyok lőve azt illetően, hogy mennyire közeledhetek hozzá, illetve mennyire használom ki ilyenkor a helyzetet, de mivel nem méltatlankodik, mikor az ölébe kucorodom, nem foglalkozom most ezzel többet.
- Valami olyasmi.. - grimaszolok és a vállára hajtom a fejem. Sikerült ismét egy kevésbé szerencsés témát találnunk, de ezen már meg sem lepődöm. - Lucasszal elég viharosan váltunk el. Még a vámpírrá válásom előtt lépett le jóval. Ő nem szeretett eléggé ahhoz, hogy maradjon, én pedig ahhoz, hogy vele menjek.. - magyarázom, hogyan is történt ez. Azt kétlem, ugyan, hogy erre kíváncsi volt, de talán összeáll a kép neki, hogy miért viszonyul most úgy hozzám, ahogy. Aztán csak megrázom a fejem ezzel jelezve, hogy ne pazaroljunk több szót rá, ha valamire kíváncsi lesz, nem félek attól, hogy nem kérdezi meg.
- Te.. Tényleg megtennéd értem? - kérdezem halkan és úgy bújok hozzá, akár egy kismacska. - Vállalnád akár azt is, hogy lebuksz és belőled is célpont válik? - hangom nyugodtan cseng, de én magam kevésbé vagyok az, az izmaim megfeszülnek cirógató kezei alatt. - Te tényleg szerelmes vagy belém, igaz? - sóhajtok nagyot, miközben a szívem feldübörög. Más magyarázatot nem találok rá.

- Nem kételkedem benned.. De egyszerűen a tudat, hogy te és ő egy légtérben tartózkodtok, nem kelt bennem túl kellemes érzést.. Messziről kiszagolja a hazugságot, és ha egy pillanatra is látná rajtad, hogy elbizonytalanodsz vagy összezavarodsz.. - rázom meg a fejem. - Nyugodtabb szívvel küldeném Lucast.. - mondom, de mielőtt kifogásolhatná, felpattanok és az ölébe fészkelem magam. - Érte nem aggódnék.. - adok magyarázatot, mielőtt újból elméleteket szövögetne, hogy én meg Lucas..
- Azt mondják, a házasságban is a hetedik év a problémás.. Én 7 évig éltem vele. Azt hiszem, amúgy sem húztam volna már sokáig nála, de miután Lucas lelépett én.. Megváltoztam. Feltűnt Benedictnek is, de nem tett semmit.. Gondolom már akkor sejtette, hogy a szeretőjeként én is szeretőt tartottam, csak azt nem tudta, ki az.. Egyre kevésbé tudtam elnézni azt, amit művelt. Nála előírás, hogy "hazahozza a munkát".. De mikor előttem akart kinyírni egy embert és a védelmembe vettem, ergo ellene szegültem, akkor mutatta csak ki a foga fehérjét. Én nem tudtam, hogy nem embert akar megölni, hanem vámpírt, de ha tudom, akkor sem cselekszem másképp.. Az ő vérével változtatott át, aztán megölte. Egy fiatal nő volt. A teremtőm, ha úgy tetszik.. - mesélem neki el az egészet, és most remélem, hogy nem akad ki azon, hogy Lucas egykor mekkora szerepet kapott az életemben.

Régóta reménykedek már abban, hogy egyszer, valami úton-módon találok lehetőséget arra, hogy magam mögött hagyjam ezt az egészet. Akkor csesztem el, mikor belekeveredtem.
Automatikusan simítok végig a nyakláncomon, ami meggátolja azt, hogy elégjek a napon. Sosem jutott eszembe ilyesmi.. Talán azért, mert túl egyszerűnek hangzik ahhoz, hogy egy olyan kaliberű férfi, mint Benedict, elhiggye.
- Hatalmas őrültség.. - bólintok rá, de egy próbát akkor is megér. Ha nem hisz a bizonyítéknak, akkor viszont hatalmas nagy bajban leszek, már tudni fogja, hogy igyekszem túljárni az eszén és ehhez minden lehetőséget megragadok. - De meg akarom próbálni. Téged viszont nem akarlak belekeverni.. - rázom meg a fejem. Persze az is lehet, hogy már nyakig benne van, és azzal is csak veszélynek teszem ki, hogy a közelében vagyok, hát még ha Benedict közelébe menne... - Gondolod, hogy sikerülhet? - nézek rá kissé bizonytalanul. Biztosan gyanakodni fog, tehát egy sziklaszilárd mesét kell kitalálni hozzá.

Érdeklődve várom, hogy milyen ötlete támadt, bár talán kicsit előítéletes vagyok, de csak azért, mert nem akarom, hogy olyanba keverje magát, amiből utána nem tud kimászni. Épp elég az, hogyha én ülök nyakig a cukormázban.
Az ötlettel azonban annyit ért el, hogy látványosan elsápadok, és mielőtt félrenyelném a falatot, abbahagyom a rágást. Teljesen megdermedek és úgy nézek rá, mintha megőrült volna. Csak akkor engedek fel némiképp, mikor arra utal, hogy a halálomat eljátszhatnánk. Innentől kezdve viszont érdekessé válik a dolog, bár a megvalósítása elég kockázatos.
- Folytasd.. - bólintok és mereven figyelek rá. A borzongás már most végigfut rajtam.. Elvégre arról van szó, hogy a jövőben talán nem kell tartanom attól, hogy mikor tépik ki a szívemet a helyéről.

Lassan kezdem azt hinni, hogy sosem jutunk közös nevezőre, hisz az utóbbi pár perc ismételten teljesen eredménytelen. Innentől kezdve ez lesz? Egymásra cáfolunk, elutasítjuk a lehetőségeket.. Pontosabban inkább én és ez az, ami igazából aggaszt. De nem adok neki hangot. Egyrészt, mert saját magamat hoznám csak kínos helyzetbe, másrészt pedig a reggelink megérkezett. Amint eltűnik a fiatal srác, már nyúlok is egy croissant után és a lábaimat felhúzva ismét elhelyezkedem a kanapén.
- Jó választás... - nyammogok elégedetten az első falat után. Közben hegyezem a füleimet, mire is akar utalni Benedict-tel kapcsolatban.
- Csupa fül vagyok.. - mocorgok egy kicsit idegesen. Azt sosem felejthetem el, hogy a legrosszabb, amit tehetünk, hogy alábecsüljük őt.

Sehogy sem lesz jobb ez az egész. Képtelenek vagyunk megbeszélni, de az sem a legjobb terv, hogy szépen hagyjuk és nem foglalkozunk vele. Bár kétségtelenül jobban tesszük, ha egy ideig nem bolygatjuk a témát. Talán addig rendeződik bennem is ez a nagy katyvasz.. Valahogy úgy is lesz, csak azt nem tudom hogyan. Egy biztos, ha sokáig ostromol a szerelmével, magamat ismerve előbb-utóbb beadom a derekam. A baj csak annyi, hogy gondolnom kell arra is, hogy számára egy kicsit sem vagyok optimális választás. Így bármennyire csábít is azzal, hogy legyünk együtt, önzőség lenne a részemről.
- Egyelőre arra van szükséged, hogy felépülj.. - simítok végig arcán. - A legutóbbit sem heverted ki és az is csak egy kicsin múlott, hogy nem öltelek meg. Nem akarom kockáztatni, hogy egyszer messzire megyek és.. Ezt nem kérheted.. Inkább megbirkózom azzal, hogy emberek hullanak, amerre járok.

Lehet, hogy az én gondolkodásommal van a probléma, de még mindig értetlenkedve bámulok rá. Csak én nem tudom elfogadni, jobban mondva felfogni, hogy képes lenne mazochistákat megszégyenítően velem maradni ezek után?!
- Tehát nem kéred, hogy legyek veled, legyek hűséges hozzád és viszonozzam, amit érzel? - nézek rá úgy, mint egy őrültre. - És én? Tényleg nem akarom, hogy reménykedj, de az sem megoldás, ha leírod ezt az egészet közöttünk.. Nem tudok kiigazodni rajtad. Te se akarhatsz egy ilyen se vele, se nélküle kapcsolatban, vagy... akármiben élni.. - tárom szét a kezeimet. Olyan jó volt ez az egész, amíg nem kevertük bele az érzelmeket, az csak túlbonyolítja az egészet.
- Én nem akarom folytatni.. - csattanok fel, és igyekszem figyelmen kívül hagyni, hogy mennyire elszomorodott ő is. - Ez különben is nagyon rossz alku.. Felemésztene téged, és egy idő után engem is - halkulok el a végére. Azok után, hogy én is kimondtam, fontos nekem, arra számítottam, hogy válaszút elé állít, ehelyett képes lenne mártírt csinálni magából. Értem.

Igazán elmésen kezdtem bele ismét egy olyan témába, ami valószínűleg meddő vitába torkollik. Nem hiába nem való nekem semmilyen kapcsolat. Hiába fogja meg a kezem és ismétli el azt, amit már tegnap is mondott.
- Ugye tudod, hogy ez nagyon nagy hülyeség? - sóhajtok nagyot. - Én épp változni próbálok.. Nem akarok már úgy viselkedni, mint eddig. Nem akarok önző lenni és kihasználni sem akarlak pont ezért. Hiába gondolod és vágtad a fejemhez, hogy kihasznállak, én nem akarom, hogy ezt érezd. Ne kérd, hogy ezt elfogadjam.. Te hogy tudod megtenni? - értetlenkedem és ismét a kiborulás szélén állok. Ez a férfi nagyon nincs jó hatással az idegrendszeremre és az érzelmeimre sem. Képes arra, hogy megjárassa velem a végleteket. Hihetetlenül boldog és rettentően szomorú is voltam már miatta alig három nap alatt. - Fordított helyzetben én ezt nem tudnám megtenni.. - ismerem be kissé lehangoltan. Nem akarom vele ezt csinálni..