- Nem vagyok ehhez szokva és talán sosem fog megtörténni, hogy teljesen egyértelműnek veszem.. - rántok vállat. Ez nem feltétlenül negatív, viszont nem tagadom, hogy aktív védekezés..
- Hmm... - mormogom halkan, csillogó szemeimet egy pillanatra sem veszem le róla. - Mindig is a sorsomat kísértettem.. - kuncogok halkan, majd félig fölé hajolva viszonzom csókját. - De azt hiszem ezt a verziót nem próbálnám ki. Előbb eszel, aztán pihensz.. - adom szinte parancsba a forgatókönyvet. Aggódom az egészségéért, mert hiába a nagy állóképesség, az ő tartalékai is kimerülhetnek egyszer.
- Micsoda? - képedek el hirtelen. Pillanatok alatt sokkolt a kérdésével, én pedig elég hosszúra nyújtom a csendet. Reakciómból rájöhet arra, hogy ez a felvetés nem épp boldogító hatással van rám.
- Chriest, eszedbe ne jusson.. Még csak ne is gondolj rá! - nézek mélyen a szemébe. - Fogalmam sincs.. De nem is akarom, bogy egyáltalán ilyeneken gondolkodj. Ez nem olyan dolog, mint átvágni, hogy meghaltam.. Különben is, vége van. Többé nincs ránk hatással.. - veszem két kezem közé az arcát. - Ugye, nincs?

Minden percet élvezek, amit vele tölthetek, immár felesleges feszültség és akadályok nélkül. Sokkal felszabadultabb vagyok, mint eddig valaha. Nem érzem többé úgy, hogy egyre csak szorul a kötél a nyakam körül.. Hihetetlen érzés.
- Tudom, tudom... - kezdem csitítani. - Én komolyan gondoltam minden egyes szavamat. Nem érdekel, hogy hangzik, csak az, hogy hajlandó voltál megtenni értem. Soha senki nem tett még értem ennyire... Nem is tudom. Bátor.. Önzetlen dolgot... - próbálom megértetni vele, hogy ezt nem csak az illem mondatja velem, arra sosem adtam valami sokat.
- Nocsak, én nem vagyok elég nagy jutalom neked? - harapok évődve fülcimpájába.

A rendelést gyorsan letudom, majd követem őt a fürdőbe. Halkan sétálok, nem akarok zajt csapni, ahhoz túl meghitt a csend, nem akarom szétzilálni. Ennek ellenére persze tudhatja, hogy jövök. Nem is célom titkolni előle. Viszont nem mászom mellé a hívogató vízbe. A fürdőköpenyemet leveszem és nemes egyszerűséggel a földre ejtem. Azonnal megérzem bőrömön a meleg párát, ami körbelengi a helyiséget. Chriest mögé lépkedek, közel hajolok hozzá, hogy nyakán érezhesse lélegzetemet. Kezeimet először vállán nyugtatom, majd finomat előre nyúlok, hogy végigsimíthassak mellkasán. Lágyan csókolok nyakába, közben mosolyra késztet ellazult testének látványa.
- Még meg sem köszöntem... - húzom vissza tenyeremet, ezzel folyamatosan simogatom testét, vállát, majd már karjait is. - Nem tudom szavakba önteni, mennyire hálás vagyok.. - súgom fülébe és apró csókokkal hintem tele bőrét.

Elgondolkodó arcot vágtam, míg felmértem a helyzetet, aztán már döntöttem is. Elnézően mosolyogva keltem fel az öléből és nyúltam is a telefon után.
- Rendben. Amíg rendelek, eressz fürdővizet.. Mindjárt megyek én is.. - intek a fürdő felé, majd már rendelem is a késői vacsorát. Tejszínes csirkét friss, párolt zöldség körettel. Kiadós mennyiséget kérek, annak ellenére is, hogy én nem vagyok éhes. Persze a tervemet sem felejtettem el. Hozatok még gyümölcsöt, egy kis édességet, és bár a bor jobban illene a vacsorához, pezsgővel koronázom az alkalmat. Nem vagyok hajlandó beérni semmi mással, csak a legjobbal. Ennek viszont az idő az ára, nyilván egy pizza hamarabb ideérne. De terveim szerint fel sem fog tűnni neki, hogy kicsivel több, mint fél órát kell várnia az ételre.

Nem tiltakoztam tovább. Nem lett volna értelme, ahhoz mindketten túl makacsak vagyunk. Csak beleegyezően hümmögtem, de tisztán látszott rajtam, hogy azért aggaszt a dolog. Persze elégtétellel töltött el, hogy ezúttal ott lesz velem.
- Na és mit szeretnél? Igazság szerint nem nagyon ismerem az ízlésedet, de bármit is ennél, felhozatom.. - kedveskedek neki. - Főleg, ha ez azt jelenti, hogy itt maradsz velem.. - suttogom a fülébe a kelleténél talán kicsit érzékibb hangon. Kezeimet végigfuttatom a felsőtestét borító anyagon, egészen a csípőjéig, majd vissza.
- Az ünnepléshez pezsgő dukál, gyümölcs és csokoládé.. - sorolom és közben megnyalom a számat, rögtön utána az ajkára hajolok. Szükségem van a csókjára, és erre az évődő játékra is. - Viszont pihenned sem ártana... - motyogom a szája szegletébe, emlékeztetve, hogy alig kevesebb, mint 24 óra ébrenlét van már mögötte.

Semmi kétség, most éreztem csak meg, milyen lehet neki, mikor én Lucasról beszélek. Hiába nincs alapom vádaskodni, akaratlanul is eszembe jut, hogy az is meglehet, pontosan tudja, mennyire vágyom a törődésre ennyi év után, ezért azt mondja, amit hallani akarok. De nem bánkódom sokáig, hisz olyan hevesen próbál meggyőzni az ellenkezőjéről.
- Ez megnyugtató.. - mosolyodom el halványan, de őszintén. Hiszek neki. A francba, most mentette meg az életemet, teljesen önzetlenül ment, hogy visszaszerezze a szabadságomat, ezzel mindent kockára tett. Hát persze, hogy minden szavát elhiszem. - Gyűlölöm azt a nőt azért, amit veled tett.. - ölelem át, szeretném, ha megosztaná velem a múltja összes terhét. Rosszul esik így látnom, aztán rájövök, hogy ebben is tudok párhuzamot vonni, elvégre ő meg Benedict képét verné laposra. A kettő persze nem ugyanaz, de hasonló.
- Hm? - zökkenek ki egy pillanatra. De előfordulhat, hogy többre. A kérdését viszont sikerül felfognom, így iménti elgondolkodó arckifejezésem azonnal grimaszba torzul. - Muszáj lesz. Nem hiszem, hogy két napnál tovább bírnám vér nélkül. Talán egyszerűbb, ha kevésbé vagyok vérszomjas.. - nézek rá kérdőn, bár nem annak szántam. Csak támogatásra várok.

Nehéz szívvel hallgattam őt, valószínűleg most fejtegetjük azt a témát, ami egyikünk számára sem túl kellemes, de nem árt, ha tudok róla. Nem ítélem el a múltjáért. Fiatal volt, tapasztalatlan és befolyásolható. A kép viszont -hiába nem akartam látni - akaratlanul is elém vetült. Bele is borzongtam. Még gyerek volt.
- Többé nem fordulhat elő ilyen... - simítom arcára tenyeremet. Úgy érzem fontos, hogy biztosítsam arról, hogy én sosem fenyegetném kényszerű szexmegvonással. Talán erre van szüksége. A bizonyosságra. Bár a kisördög ott kucorgott már a vállamon, azt sugallva, hogy csak egy pótlék vagyok.
- Őt látod bennem, ugye? Azt a nőt.. - sóhajtok fel. Vádnak szánom, de inkább elkínzott felismerésnek tűnik.
- Nem baj... - nyugtatom meg azonnal, aztán megpróbálom mutatóujjammal kisimítani homlokából a mély barázdát. - Engem hosszú ideig senki nem tisztelt.. - emlékeztetem. Talán Lucas volt az, aki szíve mellett tiszteletével is megkínált.. Aztán Chriest. Ő is tisztel, máskülönben nem így viselkedne. Minden esetre azt hiszem ráébresztettem a lényegre. Nagyon sokat éltem meg a tisztelet és a törődés csírája nélkül, de értem mit mond.
- Ez olyasmi, mint a "ne harapj a kézbe, ami enni ad". Sőt, ez pontosan az... - bólintok, hogy megértettem, amit mond, és ha jobban belegondolok, igaza is van. Egy idő után nem csak ő idegenedne el tőlem a sorozatos gyilkosságok miatt, de a figyelmet is felhívnám a városra az eltűnési esetekkel. Mellesleg azt hiszem nem vagyok az a barátnő kategória, akit kontrollálás nélkül bármiféle közterületre lehetne vinni.

Még mindig nem tudom mire vélni, hogy felvetette ötletként, vagy egyáltalán felmerült benne, majd azzal próbál a helyes irányba terelni, hogy szexuális önmegtartóztatásba kényszerít. Nem kérdés, hogy azonnal el is vetettem az ötletet, bár arra számítottam, hogy nehezebb dolgom lesz, mikor megpróbálom lebeszélni. Akadozó magyarázkodása vonta magára a figyelmemet.
- Téged..? - pillantottam rá meglepetten. A fenyítés egyik módját sem díjazom, ez pedig magasan üti az eddigi tapasztalataimat. - Kicsoda? - kérdeztem elgondolkodva. Erről sosem beszélt nekem, hisz emlékeznék rá. A memóriám nem szita, hála vámpírságomnak, mindenre tisztán emlékszem, amit valaha mondott nekem. - Belementél? Komolyan hagytad, hogy a... testével zsaroljon? - nyögtem fel alig hallgatóan. Láthatóan elborzadtam ettől a lehetőségtől. - Nem dehogy! Nem hagyjuk, Chriest! Sosem mondtad... Egy szóval sem említetted. De én gyűlölném a helyzetet, ha belekényszerítenél. Tudom, ismerem magam, és azt hittem te is ismersz ennyire... - húzódtam közelebb hozzá. Nem számonkérem rajta, hogy nincs tisztában azzal, mire hogyan reagálok, ezt nem várom el tőle. Ebből is látszik, mennyire nem vagyunk egyformák.
- Hidd el, én... Meg akarom tanulni, hogyan irányíthatom. Nem akarok ölni. Nem is olyan rég még a hányingerrel küszködtem, ha arra gondoltam, hogy bárki életét elvehetem. Most pedig nem érzek semmit olyankor. Egyáltalán semmit... Azt hiszem, téged jobban megvisel, mint engem. Talán azért, mert most kezdtem elfogadni magam így, vámpírként... - próbálok magyarázatot találni a miértre, de talán még ez is csak féligazságnak hat. - De hajlandó vagyok tovább próbálkozni, mindaddig, míg nem teszed függővé semmitől. A kényszer nem motivál... - bújok hozzá ezúttal én, hogy megértse kemény szavaimmal nem bántani akarom őt, csupán a helyzet idegenségét tükrözik a szavaim.

Kénytelen voltam a szemébe nézni, mikor maga felé fordította a fejem, tekintetében pedig csak azt láttam, hogy mennyire meg akarja magyarázni nekem saját álláspontját. A legkevesebb, hogy meghallgatom, hogy elfogadom-e, az már csak rajtam múlik. Azt természetesen megértem, hogy hosszútávon ez nem mehet így tovább. Korábban én is így reagáltam rá, annak ellenére, hogy nagyon sok mindenre hajlandó voltam a jólétemért cserébe. A gyilkosság gondolatától viszont akkor még viszolyogtam. Fogalmam sincs, mi zajlott le benne a Benedictnél töltött idő alatt, de az biztos, hogy mikor én kerültem oda, elég nagy hajlandóságot mutattam. Ezt viszont jobbnak láttam, ha nem most tárgyaljuk ki, így értően bólintottam.
- Én igyekszem.. - kezdtem bele, aztán el is hallgattam. Valóban kíváncsi voltam az új ötletre, ám amint elhagyta a száját, hátrébb húzódtam és hitetlenkedve pillantottam rá. - Ezt nem gondolhatod komolyan.. - vágom hozzá sértődötten. Ennél már csak az hangzik rosszabbul, hogy rajta tanuljam meg kontrollálni magam. - Kibírnád hetekig, hogy ne érints? Hogy ne csókolj? - hajolok közel hozzá. Nem titkolom, hogy az a taktikám, hogy ezúttal ő döntse romba ezt a tervet, ami valljuk be, elég nevetségesen hangzik. - Ez nem megoldás... Csak frusztrált lennék tőle, és azt hiszem te is. Úgy hangzik, mintha a szex jutalom lenne... - húzom el a számat.

Egy kissé megrémít, milyen ingerültséggel beszél arról a mocsokról, így csitítani kezdem.
- Nem kell már vele foglalkoznunk.. Többé nincs ránk hatással.. - mutatok rá a lényegre, hátha belátja, hogy ebben nekem van igazam, még akkor is, ha a múltamból sosem fogom tudni kitörölni.
- Van egy újabb terved? - nézek rá kérdőn. Nem fogadom kitörő örömmel ugyan a hírt, de tudom, hogy ezt is kettőnkért csinálja. Az egyetlen, amit elvetek, hogy rajta fejlesztgessem a tudásomat. Nem érzek semmit már, ha egy ártatlan meghal. Ha vele történne valami miattam, azt viszont enyhén szólva sem viselném jól. Sőt... - Tudnod kell, hogy nem akartam megölni.. Ugye elhiszed? Próbáltam leállni, de nem ment... Nem kedvtelésből vagy unalomból öltem. Úgy tűnik az aggodalom rám másképp hat, felébreszti bennem az étvágyat.. - magyarázom, miként tudná elképzelni az én helyzetemet.

Úgy tűnik, a szakadék fölé híd kezd el épülni, ami ugyan nem teszi meg nem történtté az egészet, de elég jó a helyzethez mérten. Nem tiltakozom, mikor ölébe von, magamhoz húzom és átölelem.
- Nem állt szándékomban megbántani téged... - súgtam közel a füléhez, ujjaimmal hajába túrtam. - És sajnálom, hogy látnod kellett.. Bár ez nem minden... - mosolyodtam el keserűen. Sosem volt kérdéses, hogy az én helyemre azonnal három másikat talál. Hozzám hasonlóakat.. - Nem is akarom, hogy többet tudj róla.. Meg arról, mit műveltem.. - sóhajtok nagyot. Óhatatlanul is tartok attól, hogy egyszer csak besokall.
- Nem kérdezősködött? Nem is kételkedett? - ráncolom a homlokomat furcsállva. - Ez nem rá vall.. Óvatosabb szokott lenni.. - gondolkodom hangosan. Végül belenyugszom, hogy ez így van rendjén.
- Szóval akkor ketten vagyunk? Nincsenek üldözők, sem félelem... - simítom tenyeremet az arcára és végre, nagy sokára őszintén elmosolyodom.

Próbálok mindvégig annyira nyugodt maradni, amennyire csak lehetséges. A helyzet megköveteli a hideg fejet, na meg azt, hogy engedjem szabadjára az érzelmeimet.
- Mit szeretnél, mit mondjak? Sajnálom, hogy csalódást okoztam? El sem hiszed mennyire.. Hogy elismerjem, felborítottam az előzetes tervet? Tisztában vagyok vele. Nem tudom, hogy reagáltál volna, ha ott, akkor egy merő véresen a nyakadba ugrok.. - emelem égnek a tekintetem, de így is csak a plafont vizslatom. Jobb lenne most a szabad ég alatt, lenne is mit bámulnom.
- Nem tudom, hogy gondolhatod azt, hogy minden, amit érzek egy csapásra elmúlt.. - nézek rá elgyötörten. Ezek szerint soha nem is bízott bennem annyira, hogy készpénznek vegye, amit mondok. - Nézz rám. Nézz a szemembe és úgy mondd, hogy kételkedsz bennem. Sosem csaptalak be és sosem voltam annyira boldog, mint veled. Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd. Semmi nem változott... - kúszom közelebb hozzá ültömben. - Tudom, hogy kockáztattad az életed miattam.. El.. Elmeséled? Hogy mi történt ott? - kérdezem halkan. Nem akarom, hogy azt gondolja, kényszerű a kérdésem. Valóban kíváncsi vagyok rá.