A külső nem minden.. - tartja a mondás. Nos az én esetemben mégis az volt. És hiába mondod, hogy nem ítélnek meg. Hiába a 'borítóról a könyvet soha' elv, ezt te is pontosan tudod. Nem jó, ha egyszerű és az sem, ha túl díszes. Törekedni kell az egyensúlyra. A tartalom első ránézésre mellékes dolog. Azt hiszed tévedek? Meglehet, hogy nem sokan látják így rajtam kívül, de a véleményem az enyém. Nem kell, hogy másoknak tetsszen és elfogadják. Senki nem várja el tőlük. Már nem függök senkitől, nem úgy, mint néhány napja. Évek szorongását dobtam a süllyesztőbe és kockáztattam, mert hiába a sok pénz, az estélyek, a pompa és a csillogás, ha közben olyan ügyletek mennek végbe az orrom előtt, amikhez már végképp nincs gyomrom. Sokat eltűrök, jóval többet, mint kellene. Egy két gyilkosságtól, a hullák látványától nem hogy hányingerem nem lesz, meg sem rezzenek. És bár a belsőm össze sem egyeztethető a külsőmmel, hidd el, hogy nem mindig voltam ilyen. A mohóságom az oka mindennek. A gazdagság, ami egyik pillanatról a másikra jött, úgy hatott rám, mint valami drog. A semmiből hirtelen valaki lettem. Tudod milyen érzés az elnyűtt pólód helyett Pradat felvenni? Végre olyannak érezni magad, amilyen mindig szerettél volna lenni, de sosem adatott meg.. Csupán a gondolattal játszottál el néha.
Nos az én életem kiteljesedett, még úgy is, hogy nem a chicago-i kartell vezetőjének az ágyasa voltam. Nem a nője, nem is a felesége.. Nem is vágytam rá tulajdonképpen, hisz így is ugyanolyan jogot formált rám. Nem volt túl nehéz rájönni, miért. Nőies alkat, finom, feszes domborulatok, hosszú combok, és lehengerlő pillantás. Egyszóval jól mutattam mellette, de ami fontosabb, nem locsogtam feleslegesen. A legtöbb férfit idegesíti, ha akárki - bárki - belekotyog a bizniszbe.. Én pedig jó kislány voltam - vagy legalábbis annak mutattam magam. Önös érdek vezérelt azonban. Mindenből a legjobbat akartam, mert igenis kijár nekem!

Emberi életem jelentős részében azzal voltam elfoglalva, hogy elfogadjanak. Hogy beilleszkedjek a társadalomba. Így nem csoda, hogy az első adandó alkalmat megragadtam a kitörésre. 19 évesen magam mögött hagytam a kispolgári életemet, minden bajommal együtt, hogy valami olyanba vágjak, amiről addig csak a tv-ben hallottam, ott sem jókat. De kalandvágyó voltam, vágytam a tudást és persze nem utolsó sorban a vagyont, amim sohasem volt. Egy bárban kezdtem dolgozni. Semmi extra.. Nem is nagyon vágytam akkor még másra. Aztán egyszer csak belecsöppentem. De teljesen. Nyakig ültem a cukormázban... Mégsem az történt, amit vártam. Ilyenkor bárki más már nagyon rég a csatornában lenne felfordulva, hogy a patkányok és a szennyvíz leplezze milyen alvilági játékok folynak a városban. Csak úgy bűzlik minden a korrupciótól. Én mégis megkaptam a lehetőséget, hogy feladva addigi életemet csatlakozzam a vezető kis háreméhez. Nem kecsegtetett az ajánlat annyira, mégis elfogadtam, remélve azt, hogy egyszer majd kitörök az ágymelegítő szerepből. Így akartam feljebb jutni. Aztán megszerettem a helyzetemet. Mindent megkaptam, amit kiejtettem a számon, arra viszont vigyáznom kellett, hogy mit mondok, na meg hogy ki előtt. A biztonságiak főnöke hamar a bizalmasom lett, hisz bármennyire megrészegített az új életem, mégis én voltam közel a legnormálisabb.. Jöttek-mentek körülöttem az ügyfelek, és hiába mászkáltam egy szál köntösben a villa bármely részén, tudtam, hogy érinthetetlen vagyok. És nagyon élveztem. Felettébb gőgös természetem volt akkoriban. De hiszen minden okom meg is volt rá. Kaszinóba jártam, utaztam, szórtam a pénzt, amihez közöm sem volt, mégis bemocskolódtam. Saját akaratomból. Érzelmek ugyan nem fűztek a vezetőhöz, az érdek sokkal inkább. A veszélyről sem mondtam le soha, bár kevés alkalom nyílt arra, hogy kiélvezzem a helyzetet. Sosem gondoltam arra, hogy én, mint szerető, aktuális rangom mellett hasonló státuszba kerülhetek. Mégis megtörtént, és ami a legfurcsább, hogy boldoggá tett, hogy átverhetek valakit. Ha titokban is, de egy ideig én irányítottam titkos életemet. Ám szokták volt mondani, hogy minden jónak vége szakad egyszer... Mi van akkor, ha túl hamar történik meg? Nos, azt rengeteg meggondolatlan döntés követi. Észre sem vettem, mikor vettem át némileg a férfi stílusát, de vetem a bátorságot, hogy fellépjek egy állítólagos bűnös védelmére. Nagyravágyásból tettem, azt hittem - tévesen -, hogy nekem is van hatalmam. Kiderült, hogy én még mindig csak egy kicsi, nélkülözhető láncszem vagyok.
A természetfelettiekről tudtam már kezdetektől fogva, az ördögi körökben el sem hinnéd, mennyi különös teremtmény fordul meg. De hogy egyszer majd én is közéjük fogok tartozni.. Nem.. Egyáltalán nem akartam. De mint sok másról, erről sem kérték ki a véleményemet. Úgy döntöttek, velem fognak példát statuálni, nehogy véletlenül ismét akadályozni próbálják őket, főleg nem egy nő. Ám ahelyett, hogy megöltek volna, sokkal kegyetlenebb sorsot szántak nekem. Későn derült ki, hogy a vezető és családja a vámpírok ölésére esküdött fel. És itt jövök én a képbe. A zendülő - akiből néhány óra leforgása alatt vámpírt teremtettek. A cél pofonegyszerű: hajtóvadászatot indítottak ellenem.
Egy kezemen meg tudom számolni, hány emberhez fordulhattam segítségért. Közülük az elsőt rögtön ki is nyírtam.. Nyugodjon békében. A biztonsági főnöktől viszont csupán információt vártam. Nem akárkiről. Mikor elment, nem tudatta velem, merre veszi útját, de azt sem mondta, hogy ne keressem.. Ebből a helyzetből pedig - hiába irtja ő is a vámpírokat - csak a segítségével tudok kimászni. Talán nem kapok egy tőrt a szívembe.. Az első öt percben legalábbis biztos. Annyi időt adok a meglepettségének.