Teljesen elveszi az eszem már néhány kósza érintéssel, melyek szinte ígéretként hatnak, hogy bepótolunk mindent, ami tegnap elmaradt. Bőröm azonnal felhevül, nőiességem pedig lüktetni kezd, mintha ezzel reagálnék rekedt, vágyakozó hangjára. Az bizonyos, hogy az önmegtartóztató életmódot sosem fogom preferálni, főleg egy olyan férfi mellett, akivel a nap 24 óráját az ágyban tölteném.
- Érezni akarlak... - sóhajtom kéjesen, de kezeim addigra már alsóját cincálják le róla, hogy férfiassága kiszabadulhasson végre. Testem összerándul, mikor nyelvével mellemen azt a pontot érinti, melytől úgy érzem, mintha villám csapna belém. Zihálva homorítom hátamat, hogy még inkább felkínáljam magam kényeztető ajkainak, de figyelmemet képes vagyok megosztani. Még. Hisz elmém ködös, mégis érzékelem, ahogy ujjait bugyim szélébe akasztja, majd ott megállapodik. Azt sem bánnám, ha letépné rólam, csak közelebb kerülhessek hozzá és a gyönyörömhöz, amit sosem érezhettem még úgy, hogy tisztában voltam azzal, minden egyes sejtemben szabad vagyok. Lábammal végigsimítok vádliján, majd combján, végül csípőjéig húzom, míg ujjaim már az ő örömét szolgálják.

- Szóval magadba bolondítottad a nőket egyetlen éjszaka alatt, aztán nemes egyszerűséggel leléptél? - nevetek fel, bár az a lehetőség, hogy velem is megteheti, már egyáltalán nem olyan szórakoztató. - Nem csodálom, hogy el akarták vetetni magukat, de több esélyük nincs... - súgom neki. Biztos, hogy nem adom át a terepet senki másnak, míg csak az ő szájából nem hallom, hogy többé már nem akar velem lenni. Azért lássuk be, hogy egyelőre ennek elég kicsi a lehetősége, elvégre én gyűrűt is kaptam tőle - még ha a jelentősége nem is egyezik a szóban forgóéval -, és az életét tette kockára miattam. Nem kételkedem sem benne, sem a szerelmében. Főleg, mivel gyengéden nyúl a hálóingem pántjai után, mintha azonnal teljesíteni is akarná kérésemet, ezzel el is tereli a figyelmemet. Eszem ágában sincs vitába szállni vele vagy ellenkezni. Jóleső sóhaj hagyja el ajkaimat minden egyes csókja után, amivel bőrömet kényezteti. Kezei meztelen lábamon simítanak végig, én pedig reflexszerűen tolom közelebb magam hozzá, ezzel nyilvánvalóvá is teszem, hogy mennyire kívánom.

Mosolyogva veszem tudomásul, hogy egyre éberebb, már-már játékos hangulatban van, annak ellenére, hogy ha nem tévedek, még tudna aludni, nem is keveset.
- Menekülni? - nézek rá értetlenkedve. Eddig azt hittem, az az én szerepköröm. Én voltam kénytelen menekülni az életemért. Fogalmam sincs, ő ezt hogy érti vagy hogy miért nem tudtam én erről?! - Nem számít.. Én azon vagyok, hogy működjön ez kettőnk között és ha egy pillanatig is úgy érzed, hogy menekülnél, ne tedd.. Csak.. - hangom egy pillanatra elhal, nem akarok drámázni, épp ezért nem is folytatom tovább. Nem akarok neki korlátokat szabni, sem kötelezni semmire, csak élvezni a szabadságomat, vele.
- Mi lenne, ha te vennéd le rólam először? - kérdezem tőle vágyakozva, majd szavaimmal párhuzamban ujjaim végigsimítanak testén és eltűnnek a takarója alatt.

- Ühümm.. Viszont ez a rekedt hang nagyon is szexi.. - sóhajtok fel. Ébredés után sokkal mélyebb, érdesebb a hangja, de még így is bárhol felismerném és bármeddig képes lennék elhallgatni. - De megérdemelted a pihenést. Egész éjjel halkan szuszogtál, azt hiszem a horkolásra felébredtem volna.. - nevetek fel jóízűen, aztán felszegem a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Hajamat hátrasöpröm és azonnal készségesen simulok karjaiba.
- Pár perce ébredtem, de nem tudtam megállni, hogy ne érjek hozzád.. - suttogom halkan. - Tudod.. - kezdek bele óvatosan, mikor észreveszi, hogy alig takarja valami a testem. - .. soha nem volt alkalmam ilyesmit felvenni. Nem volt kinek, mert egyedül ébredtem. De ezek szerint neked tetszik.. - súgom közel az ajkaihoz, aztán hajába túrva húzom magamhoz, hogy végre bezsebeljem a jó reggelt csókomat.

Hallom, ahogy megváltozik a légzése, amint ébredezni kezd, aztán megérzem mocorgását is. Hátrébb akarok húzódni, hogy aludhasson még, de addigra már meg is fordul és visszahúzza kezeimet. Csukott szemmel von magához, én viszont már elég éber vagyok ahhoz, hogy ezt mulatságosnak találjam. Halkan felkuncogok, aztán felkönyökölök, hogy lenézhessek álmos arcára.
- Jó reggelt! - mosolygok rá, aztán gyorsan hozzáteszem. - Nem akartalak felkelteni.. - vágok hozzá bűnbánó képet. Valószínűleg még mindig nem pihente ki magát, vagy csak rosszul viseli a reggelt. De nem tudok nem mosolyogni azon, hogy fél szemmel sandít fel rám. Ha jobban belegondolok, ő az első férfi, akivel nem csak az éjszakát töltöm, hanem a reggel is mellettem éri őt, és ez felettébb tetszik.

A forró víz ellazít és sikeresen kiűzi belőlem az iménti kellemes percek reményét. Izmaim elernyednek, ahogy percekig csak folyatom magamra a vizet. Nem sietek túlságosan, bár a hálóból már Chriest egyenletes szuszogását hallom. Nem kérdés, hogy azonnal elaludt. Mosoly fut végig arcomon, és végül - annak ellenére is, hogy nem sietek - gyorsan végzek a mosakodással.
Nem a szokásos pólómat, hanem egy vékony hálóinget veszek fel, ami a fogason lóg, majd lekattintom a lámpát és befészkelem magam a takaró alá. Mikor azonban fejem a párnámra hajtanám, papír zörgését hallom, így kénytelen vagyok felegyenesedni. Az éjjeliszekrényen lévő kis lámpát kapcsolom fel, hogy megnézhessem, mi akadt a kezem ügyébe. Elnyújtott, férfias kézírással hagyott üzenetet egy nem is akármilyen reggeli ígéretével, bár egyébként sem tudtam volna rá haragudni. A papírt az éjjeliszekrényre teszem, majd intézkedem, hogy pihentető sötétség lepje el a szobát. Szorosan a hátához bújok, egyik kezem átdugom karja alatt, hogy magamhoz tudjam ölelni, míg arcomat lapockájába temetem.
- Tudom.. - lehelek puha csókot bőrére. Mosolyra késztet, hogy a habfürdő miatt olyan illata van, mint nekem. Végül, nagyon elégedett kifejezéssel az arcomon én is elalszom.

Pihentető az éjszaka, nem riadok fel semmire. Talán azért, mert tudom, hogy most már mind a ketten biztonságban vagyunk és a magunk urai. Nem függünk mástól, csak egymástól. Köré csavarodva alszom, nem hiszem, hogy sokat mocorognék éjjel, mert ugyanabban a pózban kezdek ébredezni. Fogalmam sincs, mennyi lehet az idő, de nem is foglalkoztat. Többé nem tartok attól, hogy nincs elég időm, hisz a világ minden ideje az enyém lett. Chriest pedig békésen szunyókál mellettem. Mi van még az életben, amire vágyhatnék?
Laposakat pislogva bújok közelebb hozzá és finoman simítom végig a bőrét. Nem akarom felébreszteni, mert ráfér a pihenés, de nem tudok ellenállni annak, hogy néhány puha csókot hintsek a hátára.

Elégedetlenkedve, már-már elkínzottan nyögök fel. Hát persze, eddig is tudtam, hogy fáradt, de most valóságos csapásként ér, hogy felhúzott és itt ennyiben is marad a dolog. De nem neheztelek rá, hisz közvetve ugyan, de én vagyok az oka annak, hogy majdnem két napja nem aludt. Ha valaki megérdemli azt, hogy pihenhessen végre valahára, hát az bizony Chriest.
- Azt hiszem nekem előbb szükségem van egy zuhanyra.. - szusszanok egyet, mérgelődést tettetve. - Pár perc és melletted leszek. Ne várj meg ébren, a te érdekedben.. - villantom rá a pillantásom, aztán csak elmosolyodom a végére. - Nem biztos, hogy nem másznék rád.. - próbálok kikászálódni alóla.

- Ha nem tetszene, akkor is meg tudnálak győzni - kuncogok fel és mivel nem akarom most számításba venni, hogy vagy így vagy úgy, de egyszer mindenképp meg kell majd próbálnom nélküle, gyorsan rá s helyeselek. - Ameddig csak rám nem unsz.. - évődök vele. Nem mintha le tudna vakarni magáról. Én már csak attól tartok, hogy teszek valamit, amit nem fog tudni elfogadni. Valamit, ami után már nem azt látja bennem, aki vagyok.
Halkan nyekkenek egyet, mikor rám gördül, aztán kezem-lábam köré fonom és már hajolnék az ajkaira, mikor elhagyja a száját, mennyire kíván engem. Nem mintha nem érezném.
- Ami azt illeti.. - utánozom hasonlóan suttogva. - ... ájulásig akarok szeretkezni veled.. - parázslik fel a tekintetem és most először nem érdekel, hogy milyen hosszú napok vannak mögöttünk.

Nem volt terv, sem különösebb cél, amit el akartam volna érni. A harc a túlélésért felemésztett minden mást, amit valaha akartam. Rájöttem, hogy az életem sokkal fontosabb nekem bármi másnál, főleg az anyagi javaknál. A kényelem és a pénz most már a nélkülözhető kategóriába esik.
- Ez még mindig úgy hangzik, mintha attól félnék, hogy nem lesz következő nap.. Nem ártana elkezdenem tervezni... - gondolkozom hangosan. Nem akarom, hogy elmémet mindenféle borús gondolat hassa át, mint valami árny, hogy aztán ne tudjam élvezni a frissen kapott szabadságomat. - Az első tervem.. - mosolyodom el, mikor finom csókja után leheletnyit hátrébb húzódik és látom a szemein, hogy valóban lejátszódik benne a feltevése. - ... te vagy. - simítom kezem arcára. - Soha nem voltak még ilyen valós vágyaim. Vagy talán csak most érzem meg, mert eddig elnyomta a néma félelem. De szerintem kitűnő terv. Lefekszünk, te átölelsz és a fülembe súgod, hogy szeretsz, én pedig köréd fonódva alszom át végre az éjszakát, mindenféle rémálom nélkül, hogy aztán reggel olyan csókkal ébresszelek, amitől még a nevedet is elfelejted. Mert én is szeretlek.. - simogatom lágyan. Fogalmam sincs, mikor lettem ennyire szentimentális, de valójában azt furcsállom, hogy milyen nyíltan ki tudom fejezni az érzéseimet.
- A következő tervet pedig menet közben kitaláljuk. Mit szólsz? - nézek rá kíváncsian. Remélem, hogy sikerül megnyugtatnom, hogy eszem ágában sincs lelépni, most, hogy már szabad lenne a terep. A valóság az, hogy semmi nem lenne ugyanaz nélküle. A boldogságom zálogává vált.

Már nem okoz meglepetést, hogy ellenséges a hangja, mikor Lucas szóba kerül. Van egy olyan érzésem, hogy ők ketten soha az életben nem bírnak majd egy levegőt szívni. Nem mintha akarnám, hogy a múltkori kellemetlenség után valaha összefussanak...
Boldog mosollyal az arcomon figyelem, ahogy eteszi a tényért és tele hassal dől el. Most már tényleg nem tudok ellenállni a kísértésnek, és azonnal megpróbálok karjai közé furakodni.
- Őszintén? - kérdezem, miközben fejemet a vállára hajtom. - A leghalványabb fogalmam sincs róla.. - nevetek fel. Frusztráltnak kellene lennem, amiért ötletem sincs, mit akarok kezdeni ezek után, most mégsem görcsölök ezen. - Sosem voltak igazából hosszú távú terveim.. Nem számítottam arra, hogy ilyen könnyen és gyorsan vége lesz ennek a rémálomnak. Persze tudom, könnyű csak nekem volt.. De.. Talán felesleges is ezen gondolkodnom, hisz nincs semmi, amihez értenék... - rántok vállat. Nekem tökéletesen megfelel az az élet, ahogy eddig éltem azzal a nélkülözhető tényezővel, hogy Benedicttől megszabadultam.

- Ettől nem kell tartani.. Nincsenek ilyen ambícióim.. - nevetek fel vidáman. Soha nem is akartam az a fajta lenni, aki otthonosan lavírozik a konyhai eszközök között. Valószínűleg ez a korábbi életvitelem velejárója. Nem hiába, a megszokás is nagy úr és talán ez az egyik, amit nem adnék fel a régi életemből.
A poharaink csilingelve koccannak össze, miután elváltak ajkaink. Mázlim, hogy nem hagyja elmélyülni a csókot, mert akkor talán már most az ölébe másznék és nem zavarna, hogy mennyire éhes.
- Szokj csak hozzá nyugodtan... - nézem elégedetten, ahogy vacsorázni kezd. Nem tréfált azzal, hogy farkaséhes...
Időről-időre kortyolok egyet a pezsgőmből. Már az első korty után érzem, hogy nekem alkoholra volt szükségem. Persze azért így a fáradtság is jobban rámtelepszik.
- Lucas tudat alatt hálás lehet neked, még akkor is, ha nem érte tetted.. - simítom tenyerem karjára. Nem is kérdés, hogy valószínűleg akkor se tenne meg érte semmit önként, ha a pokol befagyna. - De emlékeztetlek, hogy én bízom benne. Még ha te nem is. Az a fontos, hogy bennem bízz.. - zárom rövidre a témát, mielőtt ismét kirobbanna a meddő "Lucas ellenség vagy sem?" című vita. Az pedig, hogy nem is olyan rég még elég komoly közünk volt egymáshoz, nem segít a helyzeten.

Nem váratott magára sokáig, bár ezt inkább korgó gyomra számlájára írom. Talán nem ártott volna egy kicsivel több relaxáció neki, de nem kockáztattam meg, hogy elalszik.
Egy szál alsóban csatlakozott hozzám, és be kell vallanom, alaposan szemügyre vettem minden porcikáját, és elégedetten tapasztaltam, hogy egyrészt tényleg nem látok rajta sérülést, másrészt, hogy milyen jól néz ki, és mennyire izgató, ahogy kulcscsontjától indulva egy kósza vízcsepp végiggördül feszes mellkasán, mígnem a köldökében végzi.
- Hatásosabb lenne, ha tudnék ilyet főzni, de a szakácsban több lehetőséget látok.. - mosolyodom el láva mennyire tetszik neki a látvány. A főétel, a gyümölcs, a csokoládé és a pezsgő szépen felsorakoztatva egymás mellett.
- Akkor igyunk... Hogy hamarabb ehess.. - kacsintok rá. - Arra, hogy meghaltam.. és a tökéletesen kivitelezett tervre... - nyújtom felé a pezsgőt, hogy koccinthassunk.

Tudom, hogy minden félelmem kiült az arcomra, de legrosszabb álmomban sem akartam azzal szembesülni, hogy valami úton-módon Chriest és Benedict le akarják gyilkoni egymást. Nem kétlem, hogy egyik sem adná könnyen a bőrét, de az, hogy Chriest nem egy hétköznapi farkas, még nem eredményezi egyértelmű győzelmét. Eszemben sincs hagyni, hogy a jövőben ilyenre sor kerüljön, hát még hogy csak megforduljon a fejében... Az ötlet hamar kész tervvé nőné ki magát..
- Nem érdekel senki más érdeke, senki más boldogsága. Nem Benedict az egyetlen ilyen ember a világon. Szóval semmi szükség arra, hogy ilyenekkel fáraszd magad... - próbálom úgy mondani, hogy közben palástolom a félelmemet. Jelenleg az sem érdekel, hogy mit gondol. A többi embert sem érdekli, hogy a másik él-e vagy hal, ez a társadalmi norma.
- Ne csinálj butaságot... Csak ennyit kérek. Ne foglalkozz vele, már nincs szükség rá. Nem zavar több vizet.. - mosolyodom el egy fokkal nyugodtabban. Nem hiszem, hogy pont most kockára tenné a körülményesen kiharcolt nyugalmunkat.
- Ühümm.. - kapom fejem az ajtó felé. Valóban a pincér kopogtat, én pedig egy rövid csók után el is indulok ajtót nyitni. - Ne áztasd magad sokáig, kihűl a vacsorád.. - szólok hátra a vállam felett, majd a köntöst szorosabbra húzom magamon, aztán ajtót nyitok, hogy mihamarabb vacsorázhasson. Persze előnyt élvez a behűtött pezsgő, amiből töltök két karcsú pohárba, hogy koccinthassunk.