Meglep, hogy hirtelen mennyire felcsillannak a szemei, holott én soha egy szóval nem mondtam, hogy nem látom szívesen magamnál. Ami azt illeti, a legutóbb, mikor ide jött, elég sok alkohol volt a szervezetében.. Bennem pedig élénken él az az éjszaka. Alig pár napja volt, és azóta mennyi minden történt velünk...
- Pedig igazán jól néztél volna ki tapadósban.. - vigyorodom el, mikor felpakolja a tiszta ruháit is és továbbindulunk a hotel felé, be a városba. Veszettül aggódom azért, hogy milyen buktatók vannak még, amiket nem vettünk észre vagy egyszerűen figyelmen kívül hagytuk. Eddig ahogy nézzük, minden simán ment.
Kérdő pillantások kísérnek, amint végigsietünk a hotel lépcsőjén, de valószínűleg csak két fiatalnak néznek, akik nem bírnak a hormonjaikkal. Legalábbis az a jobbik eset.
Az ajtót bevágom magunk után és rázárom, kulcsot pedig a fogasra akasztom. A kabátomat kapásból leveszem és az ajtó mellett a fal tövébe vágom, ahogy a pólóját is, mivel még mindig az van rajtam.
- Magam is úgy terveztem... - indulok meg a fürdő irányába, miközben tovább bontogatom a ruháimat. Minél hamarabb meg akarok szabadulni tőlük. - Engedek vizet, addig vetkőzz.. - fordulok hátra félig aminek következtében a hajam az arcomba repül. Átvette azt a gyomorforgató szagot, amitől ismét rosszul leszek. Szerencsére a vízbe csorgatott habfürdő kellemes illata elnyomja a rossz szagot és el is lazít. Míg a víz folyik, végignézek magamon a tükörben. Nem azért nem ismerek a tükörképemre, mert az arcom cseppet kormos, vagy mert a motorozástól enyhén kócos vagyok.. A szemeim talán sosem csillogtak még ennyire..

- Ne szemtelenkedj.. Voltaképp nem vagy sokkal idősebb nálam.. És neked is épp elég tapasztalatod van.. - morgom halkan. Nem vagyok bosszús, egy cseppet sem. Egyelőre csak az előttünk álló éjszakára tudok gondolni. Ténylegesen eltereli a figyelmemet mindenről, és nem csupán jó értelemben.
Hümmögök csak, mikor helyesel, hogy az erdőbe megyünk és már öltözködöm. Az első kezem ügyébe kerülő felsőbe belebújok, és épp a farmeremet húzom, mikor magához húz.
- Megjegyeztem.. - simulok ölelésébe. - Ne aggódj, tervbe van véve, hogy megdögönyözlek, ha ténylegesen is kezesbárány, akarom mondani farkas leszel.. - élcelődöm vele kicsit. Bár fogalmam sincs, mi fog kisülni ebből az egészből, nincs rossz előérzetem, így nyugodt vagyok.
- Nem.. - vágom rá talán túl gyorsan, így aztán mielőtt még azon kapna, hogy nem mondok neki igazat helyesbítek. - Egy kicsit.. - közelítem egymáshoz hüvelyk- és mutatóujjamat, hogy láttassam vele, mennyire picit.

Önmagában elég nagy ajándék, ha valaki szeret, az csak a ráadás, hogy ezt ki is nyilvánítja. Minden szavából süt az odaadás, és tudom, hogy ha most a szemébe néznék, azonnal végem lenne. - Nem leszek többé naiv, tudom, hogy mindennek ára van. Azt hiszem én előre megfizettem már ezt az árat. Bár mások talán nem így látják, mert nem járták végig az én utamat. Tudod, a pénz sok mindent elnyom. De megtanultam, hogy az anyagi javak nem jelentenek többet, jobban mondva nem jelenthetnek többet a normális életnél. De attól, hogy az égett süteményt cukormázzal vonod be, az még keserű marad. Szép, de használhatatlan. És ennek most mi isszuk meg a levét.. - mormogom halkan. Ha nem lett volna ez a sok átokverte förtelem az eddigi életemben, minden sokkal egyszerűbb lenne. Elég volna átlagos problémákkal megküzdenünk.
- Elég elcseszett egy Júliát választottál.. - vigyorgok a képébe. Követem pillantását az óra felé. Már annyi lenne az idő?! Meglepetten tapasztalom, hogy beszélgetésünk elég hosszúra nyúlt, de nem akaródzik felkelni mellőle. A kíváncsiságom viszont egyre hajt. Egyelőre nem érzek rajta semmi furcsát, márpedig elhatároztam, hogy alaposan meg fogom figyelni, hogy tudjam, legközelebb mire kell számítanom.
- Az erdőbe megyünk, ugye? - kérdezem végül és felülök a kanapén. Egyik lábam már a padlót súrolja, de még visszahajolok, hogy megcsókolhassam.

A kétségek szorongatnak egészen addig, míg kutakodó  kezeit nem érzem sajátomon, aztán gyengéd szorításával elűzi a félelmeimet, amik eddig nem akartak eltűnni.
- Nem lepődnék meg. Tudom, hogy képes lennél rá, hogy boldoggá tudnál tenni, már most is azzá teszel. Biztonságban érzem magam amiatt, ahogy érzel irántam. Annyira.. Tiszta a szíved.. - fektetem kissé félénken tenyerem szíve fölé és lágyan simogatom mellkasát. - Nekem szükségem van erre.. Hogy valaki legyen velem, hogy feltétel nélkül szeressen, minden szarságommal együtt, eltűrve a múltamat. És akinek megmutathatom, hogy mindezek ellenére én is nagyon tudok szeretni. Őszintén remélem, hogy nem hiábavaló minden szándékod és lesz türelmed hozzám.. És kitartasz mellettem, ha már engem választottál. De bármikor úgy érzed, hogy nem megy, mert nem erre vállalkoztál, én ígérem, nem tartalak vissza... - nyelek hatalmasat a végén. Sebezhetőnek érzem magam. Olyan sokat tud már rólam. Többet, mint bárki megtudhatna rólam néhány nap alatt és mégsem félek attól, hogy visszaél vele.
- De azért lássuk be, hogy ez elég szar hasonlat volt.. Az a sztori nem happy end-del végződik.. - forgatom a szemeimet, miközben apró kuncogás hagyja el a számat.

Nem tudom mire vélni azt, hogy milyen hirtelen enged el. Nélküle, az érintése nélkül, azon nyomban hidegnek, már-már halottnak érzem magam. Mindezt pedig csak tetézi, hogy ő is hűvössé válik. - Szeretnék az lenni.. Szeretném neked a boldogságot jelenteni, de nem tudom, hogy valósíthatnám meg.. Eddig semmi mást nem tettem, mint bántottalak és fájdalmat okoztam.. - keseredem el. Legszívesebben most elbújnék a világ elől és magányomat elkönyvelném megérdemelt szenvedésnek, de őt már többet nem akarom kínozni. - Azt pedig ne várd, hogy erre kérlek.. Valószínűleg sosem fogom megtenni, nem lennék rá képes. Túlságosan ragaszkodom hozzád ahhoz, hogy meg tudjam tenni. Mégiscsak önző vagyok, miattad még önmagamnak is ellent tudok mondani.. - húzom kínlódó mosolyra számat. Nem közeledem felé, míg ő nem teszi, pedig most igazán szükségem lenne egy ölelésre.. Másra nem, csak arra, hogy a karjaiba zárjon és megnyugodhassak a szíve ritmusát hallgatva.

Bonyolult ez az egész, tényleg kuszaság, még úgy is, hogy voltaképpen nem is tartozna rám. Elvégre az ő döntése, és nekem tiszteletben kellene tartanom, még akkor is, ha nehezemre esik.
- Nem hiszem.. Tudom, hogy választanod kell majd. Nézd, nem minden farkas olyan, mint te. Ki tudná ezt jobban nálam? - teszem fel a kérdést ironikusan. - Hagyd, hogy az életben egyszer ne legyek önző és ne azt nézzem, nekem mi a jó.. De fogalmam sincs, mit tegyek. Te nem tudsz kettészakadni, én pedig vámpír maradok. Megfordult már néhányszor a fejemben, mi lenne, ha akkor találkoztunk volna, mikor még ember voltam.. És tudod, mindent megadnék azért, hogy újra ember lehessek, de erre nincs mód. Azt kell elfogadnunk, ami van.. - nyögöm ki nagy nehezen. Mintha szívemet egy láthatatlan kéz markolná.. Mintha megrendülne az egész bensőm, úgy hat rám kifakadása. Ahogy indulatosan a képembe vágja, hogy szeret, ténylegesen is fejbe csap az a sok érzelem, amit tekintetéből tudok kiolvasni. Düh, fájdalom, tanácstalanság és szerelem...
- Nem dönthetek helyetted.. - rázom meg a fejem, hogy békésebb vizekre tereljem a beszélgetést. Pontosabban csak ráznám, ha nem fogna le úgy, hogy szinte mozdulni sem tudok. Kiszabadulhatnék, könnyűszerrel fölé kerekedhetnék, de nem használom az erőmet. - Csak azt akarom, hogy később még csak a gondolat sem merülne fel benned, hogy.. rosszul döntöttél. Én ugyanolyan bizonytalan vagyok a számodra, mint az a hatalom.. - emlékeztetem csendesen.

A két falka, a felelősség, a döntés terhe.. És mindez vele született, így voltaképp nem háríthatná el. El kellene foglalnia az őt megillető helyet, ahol majd rangjához mérten viselkednek vele, nem úgy mint most, egy falkátlan farkassal.
- Héé - fordítom magam felé arcát, miután felkönyököltem. - Nem adhatod fel anélkül, hogy megpróbálnád.. - rázom meg fejem helytelenítően. - Te vezetőnek születtél. Azért jöttél ide, nem? Ha én nem lennék itt, csak annyi lenne a dolgod, hogy a két falka között válassz. Szeretném, ha így tennél.. Ha nem próbálnál meg hozzám alkalmazkodni, hanem élnéd az életed. Nem fogom hagyni, hogy engem válassz a falkád helyett - nézek rá rezzenéstelen arccal, még akkor is, ha tudom, hogy most talán ismét kést forgatok a szívében. - Még ha nem is sejtik, szükségük lehet rád.. Te is mondtad, de én is látom, hogy nem vagy egyszerű farkas. Vagyis.. Majd látni fogom.. - mosolyodom el halványan. Bár ez nem a legőszintébb mosolyom, mégis talán el tudom vele hitetni, hogy így látom jónak és valóban ezt gondolom. Gyanítom a kettő együtt, a falkas és én is, nem férünk bele az életébe. És most, hogy ezt legalább magamban ki mertem mondani, a szívem egészen elnehezül.
- Nem úgy, ahogy adott esetben téged győznélek meg valamiről.. - nyugtatom meg azonnal, bár egészen nevethetnékem támad. Komolyan féltékeny? De el is komorulok egy pillanat alatt. Nem bízna bennem? De hiszen..
- Nem tűnt meglepettnek, mikor megtudta, hogy itt vagyok, ugye? Tudta előtte is. Már találkoztunk egyszer. Nem érdekli különösebben. Nekem pedig eszemben sincs.. Bármit is elkezdeni vele. Felesleges féltékenykedned, nincs rá okod.. - nyugtatom meg azonnal, hátha meglepetést okoz azzal, hogy nem csak a falnak beszélek.
- Tartozik nekem.. - jut eszembe azonnal. Még akkor is, ha talán nem úgy értette, ahogy én. Az már az ő baja. - Azt mondta, hogy hálás, amiért nem jöttem vele és rájött, hogy nálam sokkal jobb dolgok is lehetnek az életében. Azt hiszem szerelmes, és nekem köszönheti. Közvetve - ráncolom a homlokom elgondolkodva. - Egyébként pedig Benedict legalább annyira nem bírja a képét, mint amennyire engem holtan akar. Talán egy halszálnyival előnyt élvezek.

Hiába jöttem úgy a városba, hogy Lucas azon kevesek egyike, akiben megbízok, egy az egyben nem tenném tőle függővé az életemet. Különösen akkor nem, ha nem csak a magaméról van szó. Talán mindössze ennyire van szükségem - törődésre - ahhoz, hogy magam mögött hagyjam régi, önző énem és tudjak adni a szeretetemből másnak is. Igen, talán így van. Azt viszont nem várom el, hogy miattam kelljen odébb állni. Nem is viselném el, hogy ilyen gond okozója lennék.
- De.. Téged ide köt a falka.. Szám szerint kettő is.. - nézek rá értetlenkedve. Nem is olyan rég mesélte el, hogy épp elég paprikás a hangulat faj és faj között. - És nem hagyom, hogy miattam lemondj bármiről is. Erről vitát sem nyitok! - nézek rá nagyon határozottan. Ha már mindenképp áldozathozatalra kerül a sor, az nem az ő részéről fog történni. - Talán, ha beszélnék vele és beavatnám a dolgokba. Felteszem nem lenne egyszerű menet, de esetleg tudnék rá hatni, hogy megértse... - merengek el egy pillanatra. Már ha egyben maradok, hisz köztudott tény, hogy rühelli a vámpírokat. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy ő nem fog lelépni a városból a közeljövőben.
- Tőlem? - húzódok hátrébb meglepetésemben. Várom a magyarázatát, hisz semmi olyat nem tettem, amiért tartania kellene tőlem. - Ez nem.. Én csak.. - kezdem akadozva, és azt hiszem, most először érzem magam zavarban előtte. Ha nem lenne feltűnő, a hajam mögé rejteném az arcom, de nem teszem. Kitartóan nézek a szemébe, hogy lássa, ez nem olyasmi, amit el akarok titkolni előle. - Vannak sebeim, amik esetenként régiek, vagy berögzültek.. De túl leszek rajtuk. Mindent magam mögött hagytam. Ezeket is. Csak még szoknom kell, hogy Te.. nos, Te vagy.. - mosolyodom el végül. - Hogy nem akarsz bántani, és nem is tetted egyszer sem.. - nyugtatom meg azonnal. Én nem így gondolok vissza rá, sokkal inkább erősíti a bizalmamat, hogy nem erőszakoskodott. - Érzem, hogy fontos vagyok neked és ez az, ami boldoggá tesz. Hidd el nekem.. - hajolok most vissza hozzá, hogy lágy csókot leheljek ajkaira. Igaz, amit mondok, és a szemébe nézve látom, hogy ő is valósat állít. Én pedig lebegek. Azt hiszem.

Továbbra sem voltam biztos abban, hogy ez a hirtelen támadt ötlet veszélytelen lenne, de kapóra jön, hogy ezt nem most akarja megvitatni. Nem bizalmatlankodom, egyszerűen nem tudom mit várjak, nem tapasztaltam még soha ilyesmit, és egyelőre az a legfontosabb, hogy higgadtan tudjam kezelni a nem is olyan távoli helyzetet. Nem akarom, hogy azt érezze rajta, félek.
Minden esetre az nem sejtet sok jót, hogy Lucastól teszi függővé a tervünket, ez így felér egy öngyilkos küldetéssel is.
- Nem olyan nagy ez a város, hogy többé ne fussak össze Lucasszal.. - sóhajtok nagyot. Rájöttem már, hogy ha kerülni akarok valakit, akkor biztosan beléfutok. Murphy törvénye. - És van egy olyan sejtésem, hogy nem fog nekünk szívességet tenni.. - gondolkodom hangosan. - Kell egy másik terv is, ha ez nem jön össze.. Benedicttel nem lehet szarakodni, és nem engedlek úgy oda, hogy nem tudom biztosan, hogy sikerül átvernünk. A nyakláncomon kívül szükség van bármi másra? - kérdezem aztán, ahogy végigsimítok az ékszeren. Régi darab, egyedi, de egy percig sem bánom, hogy meg kell válnom tőle, ha ezzel szabadságot nyerhetek. Addig pedig nem is akarom elhinni, hogy sikerülhet. Fortuna eddig sem pártolt engem. Az csak felesleges fájdalommal járna, ha hamis álomképbe ringatnám magam a gondtalan életről.

- Te kinevetsz? - nézek rá meglepetten. Ajkaim halk pukkanással válnak szét. Nem szeretem, ha rajtam mulatnak, de mégsem vagyok igazán bosszús. Ennek ellenére megtorlásul oldalába csípek. Ötlete azonban elgondolkodtat. Néhány pillanatig nem is veszem komolyan, csak felületesen foglalkozom ezzel. - Ez... Komoly? - pillantok rá hitetlenkedve. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne szabadjára engedned a vadász ösztönödet, míg farkas vagy és veled vagyok.. - ráncolom a homlokom. Gondterhelt arcot vághatok, bár ez inkább akadékoskodás a részemről. Jobban tartok attól, hogy én ártok neki, minthogy ő nekem. - Azt hiszem én inkább választanám a fájdalmat, feltéve ha tudom irányítani azt, aki leszek átváltozás után.. - mondom ki, amit érzek, amit gondolok. Annak ellenére is, hogy a fizikai fájdalmakat sosem viseltem jól. - De sejtem, te miért gondolkodsz így. Számtalanszor átélted már. Én viszont ott leszek most veled. Ha elvenni nem is tudom a fájdalmat, talán a jelenlétem erőt ad.. - fejezem be tőlem szokatlan módon kissé félénken. Majdnem sikerül elérzékenyülnöm, a csillogó szemeim is ezt árulhatják el neki, ha belenéz, ezért is örülök, hogy átlendülünk most ezen. Ráérek akkor ezzel foglalkozni, mikor már ténylegesen is az átváltozásánál tartunk.
- Lucas? Hogy érted? - támasztom fel ismét az állam és kezdek fészkelődni mellette, mígnem felé tudok fordulni. - Mit akarsz vele?

Együtt. Ízlelgetem magamban a szót, aminek akkora jelentőséget tulajdonítottam, hogy azonnal kiragadtam a többi közül. - Remélem tudod, hogy rossz vásárt csinálsz velem.. - nevetek fel aztán. Eszemben sincs lebeszélni magamról, felnőtt férfi, el tudja dönteni, hogy mit akar. - Rövidtávon túl sok áldozattal járhat, de ha tényleg engem akarsz, még így is... - rántok vállat hozzá hasonlóan. Nem akarok ismét egy meddő vitába keveredni, mert hiába vagyok makacs és tartok ki a véleményem mellett, önfejűségben ő sem marad le mögöttem.
- Majd elmesélem, milyennek látlak én.. - ajánlom neki. - De figyelmeztetlek, olykor elég teátrális vagyok.. - forgatom a szemeimet. - Egyébként sem félek tőled.. Rendben, tartok attól, hogy mi van, ha... - harapom el a mondatot. Egy pillanatra elképzelem, ahogy egy farkas épp azon mesterkedik, hogy tudná a lehető leggyorsabban kiélni rajtam vadász ösztönét és feltépni a torkomat, vagy a mellkasomat, de a végeredmény egyik esetben sincs kedvemre, így igyekszem elhessegetni a képet. - De minden negatív gondolatom ellenére, erősebb a beléd vetett bizalmam és a kíváncsiságom, sem mint kihagyjam ezt a lehetőséget.. - biztatom, hogy velem minden rendben lesz. Persze előre tartok attól, hogy nehezen viselem majd, hogy az orrom előtt szenved a hold miatt, de.. Majd túlteszem magam rajta.

- Igen.. - bólintok egyértelműen. Ha valamit nem lehet kétségbe vonni, akkor ez az. Érthetetlen számomra, hogy vagyok képes ilyen hamar bízni benne, hisz én nem vagyok nyitott, egyáltalán.. Mégis a gondolat, hogy kételkedjek benne, a lehető legtávolabb áll tőlem.
- Légy továbbra is türelmes.. - kérem bőrébe motyogva. - Eddig jól csinálod.. - teszem hozzá, amint kezébe fogja az enyémet. Én tényleg igyekszem, hogy ez az egész kettőnk között alakuljon... valahogy.. Ahogy épp mindkettőnknek megfelel. Azt már tudom, ő mit szeretne...
Csendben hallgatom, amit mond, de minden apróságra figyelek. Azt sejtettem, hogy nem csak átélni nem kellemes, hanem végignézni sem, de mégis megborzongok, mikor ilyen tényszerűen beszél arról, hogy mekkora fájdalmai lesznek. Tíz éve minden teliholdkor ezen megy keresztül. - Majd igyekszem... - bólintok végül kis hezitálás után. - .. magamhoz képest - teszem még hozzá. - Kíváncsi vagyok a farkas alakodra. Tudod, ez rengeteg gondolkodni valót ad nekem.. Ritkán lelkesedem ennyire valamiért, vagy valakiért.