- Te és a könnyelmű kijelentéseid.. - nevetek fel. Talán ezért is vonzódtam hozzá már első pillanattól kezdve. A személyisége önmagában vonzó, annyi szeretet rejlik a szívében, hogy először meglepődtem, amiért ez valóságos. Később már mindet magamnak akartam és idejekorán meg is kaptam.
- Azzal remélem tisztában vagy, hogy nincs más lehetőséged, mint visszajönni hozzám, másról hallani sem akarok.. - jelentem ki végül és felhúzom a földről, aztán kézen fogom őt és ténylegesen is megindulok az ágyam felé. Ez már tervbe volt véve néhány perccel ezelőtt. Ám mielőtt még bemásznék az ágyba, a szekrény felé veszem az irányt, és félig el is tűnök benne, de csak addig, míg kihalászok onnan egy pólót és egy bugyit. Az önmegtartóztató életmód nem nekem való, és nem segítene, ha meztelenül aludnánk egymás mellett.
- El sem mozdulok mellőled.. - ígérem ünnepélyesen, miközben felveszem a kéretlen ruhadarabot és a felhajtott takaró alá mászok. - Azt viszont nem garantálom, hogy nem leszek rossz.. - nézek rá játékosan.

Hogyne emlékeznék rá?! Nagyon is tisztán él az emlékezetemben a pillanat, mikor azt hittem, csak az alkohol beszél belőle, és minden másodperce annak a vallomásnak, amit akkor kaptam. Meg előtte.. És utána.. Jobban belegondolva egészen kiszámítható volt, hogy hamarosan megtörök és beadom a derekam a csábításának, az ostromának, amit talán akaratlanul ismételt. Bár ebben nem vagyok annyira biztos. Persze titkon azért remélem, hogy ez kellő motiváció a számára ahhoz, hogy meggondolja magát és inkább velem maradjon, mintsem egyedül nekivágjon Chicago városának.
- Változni márpedig fogok. Nem ígérem, hogy kevésbé leszek makacs vagy akaratos, és a hisztit sem úszod meg. De eddig egészen jól kezelted.. - mosolygok le rá. Csendben ölel, én pedig nem tudom megállni, hogy ne futtassam végig ujjaimat haján. Lágyan cirógatom vállát is, hisz úgy szorít, mintha soha többé nem akarna elengedni. A meglepő, hogy nekem semmi kifogásom nem lenne ellene.
- Azt hiszem, engem is elég jól kezelsz - simítom kezeimet engem ölelő karjaira, és ellágyultan nézek rá. Nem gondoltam volna, hogy ekkora löketet kapok majd attól, hogy végre kimondom...
- Kérnék én mást is nagyon szívesen, de ha reggel el akarsz menni, aludnod kell. Viszont, ha úgy döntöttél, inkább maradnál... Megjegyzem én örülnék neki a legjobban.. Nos.. - próbálom csábítgatni, persze csak finoman, mielőtt tényleg azzal vádolna, hogy egy manipulatív dög vagyok.

Az igazi dilemma az, melyik a nehezebb feladat: elmondani neki, hogy viszonzom az érzelmeit vagy elhitetni vele, hogy minden, amit mondok a valóság. Nincs kiszínezve, mert semmi szükség rá. Így is elég bonyolult, mondhatni, hogy túlkomplikált a mi ügyünk.
Szerencsémre viszont mielőtt frusztrációm miatt rákérdezhetnék, mi zajlik le benne, önként nyilvánul meg és szoros ölelésébe von. Azonnal felengedek, az aggályaim és minden félelmem szempillantás alatt eltűnik. Képes egyszerre megnyugtatni, majd feltüzelni csókjával. Mintha most csókolna csak meg istenigazából, kénytelen vagyok utána levegő után kapkodni.
- Én nem azért érzek így, mert annyi mindent megtettél már értem.. - nézek rá zavartan. Nem akarom, hogy azt higgye mindez csupán egyfajta hála a részemről, vagy múló hóbort. - Pontosan ezért tartok attól, hogy... - de belém folytja a szót csókjaival. Szó se róla, sokkalta jobban örülök lelkesedésének, így legalább azzal tisztában vagyok, hogy ez nem változott. - Attól, hogy megégetem magam.. Vagy te sérülsz.. - folytatom végül. - Én azért szeretlek, aki vagy. Megdöbbentett a tény, hogy senki nem vette még észre, mennyire nagy szíved van. Néhány nap alatt kifordítottál önmagamból, azt hiszem javamra is vált, de.. Rettenetesen tartok attól, hogy nem fogom tudni kezelni az érzéseimet... - halkul el hangom a végére. - De ez sem változtat azon, hogy szeretlek. És azon sem, hogy nem ártana végre aludnod is... - simítok végig arcán finoman és gyengéden, de valahogy nem akaródzik elszakadni tőle. A tény viszont, hogy legutóbb sem aludt túl sokat, sőt, ismertségünk óta valósággal képtelen pihentetően aludni, aggodalomra ad okot.

Nem túlzás, hogy a szívem a torkomban dobog, miközben a reakciójára várok. Nem kis lépés ez, valósággal ugrás, pontosan nem is tudom hová, hisz nem tudom behatárolni. Valószínűleg az ismeretlenbe, mert nem győztem hangsúlyozni, hogy sosem éltem normális kapcsolatban, így az érzéseimmel meglehetősen nehezen tudok mihez kezdeni, de lassacskán csak sikerül kigubancolnom őket annyira, hogy feldolgozzam, erre is képes vagyok.
Tudom, hogy innentől kezdve még mindig két út van. Vagy hisz nekem és az érzéseimnek, vagy azt vonja majd le következtetésként, hogy a vágyával akarom manipulálni. De tudhatja, hogy sosem hazudnék neki, eddig sem tettem.
- Vagy csak nem akartam tudomásul venni, hogy szépen lassan elrabolod a szívemet... Nem akartam, hogy így legyen, te próbálkoztál én pedig küzdöttem ellened, de nem tudtalak kívül rekeszteni... - jegyzem meg halkan, de közben mosolygok. Még úgy is, hogy nem tudom igazából, mi zajlik le benne, arca kiismerhetetlen, csak szemei csillogásából tudom megítélni, hogy nem hiszi, hogy megbolondultam és őrületemben vallok neki szerelmet.

Olyan hirtelen mondtam ki, hogy a ráeszmélésre is kellett néhány másodperc. Meg is dermedtem, de valószínűleg nem annak tudta be, ami valójában. És pontosan, ahogy gondolom. Itt lenne a kiváló lehetőség, hogy kivágjam magam a helyzetből, nekem viszont eszembe sem jut. Voltaképp arra vártam csupán, hogy véletlenül elszóljam magam, másként talán sosem tudnám megmagyarázni vagy csak a tudtára hozni, mi kavarog bennem.
- Nem.. - ver gyökeret lábam, miközben őt figyelem, ahogy az ágyra telepszik. Nem azt tagadom, hogy félek, valósággal rettegek, de az imént nem erre helyeseltem rá. - Én is szeretlek, Chriest... - szedem össze magam, hogy kinyöghessem, ami a szívem nyomja. Talán így megérti, miért borzaszt el a gondolat, hogy elengedjem. - Szerelmes vagyok beléd - tagolom a rövid mondatot, mintha csak így több értelmet nyerhetne, de ennél nagyobb jelentőséget semmi nek adhat neki.

Hasonló választ vártam és egy cseppet sem tesz boldoggá. Ámbár most nem is boldogságom a tét, hanem az életem, többet egyelőre nem is várok.
- A bizonytalanságba fogok beleőrülni.. - nyögöm lemondóan, aztán és is kiszállok a kádból. A hotel vastag fehér fürdőlepedőjét tekerem magam köré, mellemnél a csücskét betűröm aztán gyorsan megfésülködöm.
- Ühümm.. - egy pillanatra elgondolkodom, most mégis mihez kezdjek?! Nem akarja, hogy vele menjek én pedig nem akarom egyedül elengedni... Már csak arra leszek figyelmes, hogy reflexből válaszolom neki, miközben az ágyam felé veszem az irányt.
- Én is.

Tompább a külvilág most, hogy a víz lengi körbe testem. Bár a gondolataim kuszaságán ez mit sem segít. Nem nyitom fel a szemeimet és nem is emelkedem a felszínre több mint egy percig, csak azután, hogy megérzem, tüdőm kezd küszködni és már reflexszerű lenne a levegővétel. Hangját viszont teljesen tisztán hallom, nem tudja elnyomni a víz sem. Ujjaimat a kád peremére hajlítom, majd felhúzom magam. Első dolgom, hogy kisöpröm a hajat a szememből, második, szorosan ez után pedig, hogy tekintetét keresem. Itt ül, közvetlenül mellettem.. Felfogom, amit mond, de az nem jelenti azt, hogy egyet is értek vele, mégsem kezdek bele egy újabb meddő vitába.
- Nem örülnél neki, vagy nem akarod? - kérdezem. Én annak örülnék, ha pontosítana. Eszem ágában sincs ráerőszakolni magam, csak abban lennék biztos, hogy amíg odaér, nem lesz baja. A többibe egyébként sem lenne beleszólásom, ráhatásom meg még kevésbé. - Elfogadom azt is, ha nem akarod.. Ha ezzel segítek neked.. Ha nyugodtabb leszel..- próbálok jó képet vágni ehhez az egészhez, de még mindig nem egyszerű. - De ebben az esetben arra esküdj meg, hogy épségben visszajössz hozzám! - nyugodtan cseng a hangom. magamat is meglepem, hogy nem csuklik el a mondat közepén. A szívem viszont veszettül dobog. Hová tűnt a régi énem, hogy most beérném egyetlen ígérettel?

Teljes csendbe burkolózom, legalábbis próbálok legalább most szótlan maradni, hisz az egész azzal kezdődött, hogy kinyitottam a számat.
- Az imént mondtad, hogy a jelenlétem is veszélyt jelent rád.. - morgok, miközben azt figyelem, hogy áll fel és kap el egy törölközőt. Lényeges változás állt be a tervben, ezt... Egyáltalán nem így terveztem. - Azt mondtad, félsz.. De mikor odamész, nem lehet benned félelem. Megérzi és onnantól kezdve nincs visszaút. Mikor fogod fel végre, hogy rég nem magam miatt aggódom? - kérdezem halkan. Persze választ nem várok rá, inkább elmerülök a vízben. Csak néhány másodperc erejéig, bár a víz nem gátolja meg, hogy halljam, mit beszél. De ha így folytatom, ha kiborulok, nem titkolhatom sokáig előtte a legfőbb indokom.

Arcára ülő érzelmeit látva ajkamba harapok. Nem csupán azért, mert meg akarom akadályozni, hogy bármi meggondolatlan kicsússzon a számon, hanem mert azt is gátolni akarom, hogy bántsam. Túl könnyű lenne, hisz ő áll hozzám jelenleg a legközelebb és az ember mindig azt bántja, akit szeret.
- Azt hiszed felelőtlen vagyok.. Hogy nem tudom, mi forog kockán? Pontosan én tudom.. Ismerem azt a fickót és nem véletlenül nem akarlak egyedül elengedni. Bár nem sokat tehetnék, de nyugodtabb lennék, ha csak néhány mérföld választana el tőled. Már bánom, hogy beleegyeztem ebbe, mert mindenhogy veszélyben leszel.. - csúszom hátrébb. Látszólag most a közelségem sem hat rá, így nem is próbálom használni ellene. Az viszont egyáltalán nem segít, hogy nem tudja, én miként érzek iránta.
- Azt akarod, hogy ne menjek veled? - csattanok fel végül. Nem tudom tovább palástolni idegességemet. - Rendben.. - vágom oda végül, cseppet sem leplezve, hogy neheztelek rá. Nem érti, mert nem tudja...

Talán érdemes lenne elfogadnom, hogy ebbe belebuktam, mert nem fog nekem engedni. Nem tudja, miért akarok igazából vele menni, én pedig világ életemben arról voltam híres, hogy nem megyek bele mély érzelmek megvitatásába. Sosem tettem, és néhány nap elég lett ahhoz, hogy meglássam a múltam mekkora hiba volt. Azt hiszem, tudat alatt már bele is süppedtem a lemondásba, mikor hirtelen beleegyezett. Nagyot nézve keresem meg tekintetét, előbb értetlenül nézek rá, majd elmosolyodom. Bosszúsnak tűnik, arca felhős, valószínűleg már átkozza a napot, mikor találkoztunk, én viszont megnyugszom, hogy nem ezer mérföld fog tőle elválasztani. Ha pedig gond lenne, nem kétséges, hogy vele együtt eltűnnék. De a kockázatot vállalom.
- Nem lesz semmi baj, majd meglátod.. - próbálok hatni rá, ahogy arra is igyekszem rájönni, mennyire kell igyekeznem ahhoz, hogy megnyugtassam. - Megígérem neked, hogy meghúzom magam. Választhatsz, hogy szőke vagy vörös legyek-e.. - próbálom elviccelni, ahogy közelebb kúszom hozzá. Rosszul érint, hogy szinte rám sem néz, inkább elkezd mosakodni.
- Haragszol? - tornázom magam még közelebb hozzá és végigsimítok mellkasán, mintha csak én is mosdatnám, ám annál gyengédebben bánok vele. Nem akarom, hogy ez a vita szakadékot hasítson közénk, főleg most nem..

Gondterhelten sóhajtok egyet, miközben hátratúrom a vizes hajam. Már tudom, hogy ez nem válik be, és hiába próbálok gátat vetni érzelmeimnek, elönt az aggodalom.
- Chriest.. - nézek rá kérlelőn. Nem tudok belenyugodni a nemleges válaszba. - Eszem ágában sincs a halálod kívánni.. Hát nem érted? Gondold meg.. Egyedül csinálni ezt, teljes őrültség... - kelek ki magamból teljesen, a hangomat is megemelem. Kétségek között vergődök. - Nem lenne nagyobb a kockázat, mint annak, hogy itt rám találnak. És ha választanom kellene, inkább erre a verzióra teszem a voksom. Arról nem volt szó, hogy egyedül csinálod! - kezdek fészkelődni a vízben. A pillanatnyi nyugodtságom már rég elszállt. Lehetetlen hatni rá. - Mit mondjak még, hogy változzon a véleményed? - vágom hozzá szinte a kérdést, de hangom már halkabb. Az is megfordul a fejemben, hogy akár meg is igézhetném, minden sokkal egyszerűbb lenne.

- Gondolhattam volna, hogy rajtam tervezel meggazdagodni.. - nevetek fel cseppnyi neheztelés nélkül. Roppant gyanús lenne, ha Benedict két szép szeméért intézne el, vagy azért, hogy szerezzen nála egy jó pontot. Sosem bírta a talpnyalást és ha mázlink van, nem most változott meg.
- Senki nem fog meglátni.. - ígérem neki békülékenyen. Tudhattam volna, hogy ennyire tiltakozni fog. - Kiteszel az államhatár előtt... Vagy tudom is én.. De nem fogok itt ülni és várni.. - kötöm ki azonnal. - Nem várhatod tőlem, hogy itt gubbasszak.. Ha nem mehetek veled, téged sem engedlek.. - nézek rá nagyon komolyan. Hiába fogja két kezébe az arcom, próbálom magamban tartani a bennem kavargó érzelmeket.
- Tudom, hogy nem kísérhetlek el végig.. De talán egy darabig igen. Mégiscsak vásárra viszed értem a bőrödet. És ha kell, hát majd álcázom magam, nem nagy mutatvány... - győzködöm, ahogy csak tőlem telik, de nem érzem, hogy sikerülne elfogadtatnom vele az akaratomat.
- Különben is, hogy tervezted? Egymagad vezetsz 15 órát Chicagoig, aztán vissza? - próbálom részben észérvekre alapozni a tervet, hátha így enged.

Amint a kád megtelik, én is ledobálom a ruháimat, lehetőleg minél messzebbre tőlünk. Első dolgom, hogy átöblítem a hajam, hogy ne tóduljon az orromba újra ás újra az a szag, majd én is kényelmesen elhelyezkedem. A nap fáradtsága egyszerre zúdulnak rám, talán azért érzem egyből, hogy ellazulok és behunyt szemekkel képes lennék azonnal elaludni. Fejem hátrabiccentem és a kád peremének döntöm, míg ő finoman masszírozni kezdi a talpam.
- Neked ezen nem kellene végigmenned.. - morgolódom. A véleményem nem változott, hiába tudom, hogy a segítségével új életet kezdhetek. - Benedictről? Hát jó.. - szusszanok egyet kissé idegesen. Fogalmam sincs, milyen információ lehet a hasznára vele kapcsolatban. - Nagyon hamar megneszeli a hazugságot, elég bizalmatlan fajta és senkit nem becsül többre önmagánál.. - jellemzem cseppet sem kedves szavakkal. Nincsenek is túlzottan pozitív emlékeim vele kapcsolatban, hacsak a fényűzés és a pompa nem számít annak.
- Veled akarok menni.. - támad hirtelen ötletem. - Nem a városig, talán csak a határáig.. Biztos akarok lenni abban, hogy nem lesz bajod. És még valami.. Gyanakodni fog, ha nem kérsz pénzt vagy bármi értéket azért cserébe, hogy elvarrtad a szálát... - nyelek nagyot. Talán mindez hiábavaló volt, mert nem leszek képes arra, hogy elengedjem egyedül. A bizonytalan állapotokat sosem viseltem jól.