Kis erdei tó

- Hát persze.. - hagyom annyiban a dolgot, holott kötekedhetnék is, mivel én nem éppen így látom, de nem érzem úgy, hogy épp most kellene rajta köszörülnöm a nyelvemet. Voltaképp a kíváncsiságom nagy úr, de megállom, hogy megkérdezzem, hová készül, amit titokban kell tartania. Helyette inkább gyorsan összeszedem a cuccainkat és elégedetten körbenézve megállapítom, hogy semmi nem utal arra, hogy itt töltöttük a délutánt. Egy részem még mindig óvatos, de talán egy kis idő elteltével ez is megváltozik majd.
- Amiatt ne aggódj.. Kitalálok valamit.. - kacsintok rá és egy pillanatra hozzá simulok egész testemmel, aztán hagyom, hogy visszaterelgessen az útra, ahol a motort hagytuk.
- De azért ajánlom, hogy siess vissza hozzám.. - simítok végig a combján, még mielőtt átkarolnám a derekát és visszaindulnánk a hotelhoz. Hangom sokat sejtet, hisz eddig sem kellett sokat agyalnom azon, hogy fogom elcsábítani.

Ugyanúgy érzem a hangjában az élt, mint a sajátomban és talán még egy kis neheztelés is párosul mellé, de nem másítom meg a döntésemet. Erre nem tud rávenni, semmivel. Vagy legalábbis nagyon nyomós indok kell ahhoz, hogy ténylegesen is számba vehessem ezt az opciót, mint lehetőséget.
- Mintha egyébként nem lennél igazi farkas... - forgatom a szemeimet. Voltaképp én így is érzem rajta, akkor is érezném, ha nem lennék vámpír. És ismételten bebizonyosodik, hogy telihold előtt sokkal ingerlékenyebb és a végtelenségig makacs.
- Talán kedvem támad majd egy holdfényes sétához.. - rántok vállat könnyelműen és a pléddel a kezemben az ajtó felé indulok, majd kulcsra is zárom és elindulok utána a folyosón. A portán leadom a szobakulcsot annak rendje és módja szerint, bájosan mosolygok a férfira, aztán követem Chriestet a kijárat felé.

folyt.: Erdei tó

Nem értem, miből gondoltam, hogy most másként lesz, hogy hajlik majd az én érveimre. Eddig is csökönyösebb volt, mint az emberek összessége, akiket valaha ismertem.
- Meg akarom tanulni, de nem így.. - rázom meg a fejemet. Azt kell mondanom, makacsságban én sem maradtam le mögötte. - Tudod, hogy hiába próbálkozol. Kitartok amellett, hogy nem iszom belőled.. Legalábbis addig nem, míg nem tudom biztosra, hogy nem bántalak és nem veszítem el a fejem... - néztem rá hasonlóan elszántan. Hát.. Egyikünk sem könnyíti meg a másik dolgát, az már biztos.
- Te.. Most megzsarolsz engem, Chriest? - ráncolom a homlokom hitetlenkedve. Az iménti vitánk után nem érzem úgy, hogy készen állnék a következő menetre, így egy lemondó sóhaj kíséretében végül dűlőre jutok.
- Rendben. Nem várom el, hogy önuralmat tanúsíts és nem töltöm veled a teliholdat... - fordulok el tőle és befejezem a pakolást. Kényszerítem magam, hogy ne roppantsam össze a dobozt, amibe az elemózsiát halmozta. - Most viszont indulhatunk? A szerelmem egy romantikus pikniket ígért nekem édeskettesben, a természet lágy ölén... - hiába próbálkozom, nem tudom leplezni a hangomban megbúvó enyhe élt.

- Valószínűleg igazad van.. - hümmögök nagyot sóhajtva. Jól ismer már és tudja, hogy az egészet rákenném. Habár kétség sem fér hozzá, hogy ha megpróbálkoznék az elcsábításával, sikerrel is járnék.
Komor arcát látva nyugtalanság fog el, és beigazolódik sejtésem. Részben. Fejemet rázva húzódom hátrébb, de testünk még így is összeér. Elrontotta a pillanatot. Azt hittem, ma csak ketten leszünk, méghozzá békés körülmények között.
- Szó sem lehet róla.. Ezt a kört már sokadjára futjuk le, Chriest. Épp az imént mondtad, hogy pihenned kell a telihold miatt. Nem hiszem, hogy felcímkérheted ezzel a jelzővel azt, ha a véredet veszem. Nem alapozhatod a bizalmadat pusztán arra, hogy szeretlek. Nem bízhatsz abban, hogy annyira nem akarom, hogy bajod essen, hogy nem is tudnálak bántani.. Nem akarok kockáztatni. Téged nem. Bárki mást... - nézek rá nagyon határozottan, aztán eszembe jut, amit régebben mondott. Ő is élvezi ezt.. - Hidd el, hogy én nagyon szeretném. Rád vágyom.. minden formában. De nem kísérthetsz ezzel. - próbálom meggyőzni őt, hogy mondjon le a tervéről. Vagy legalább gondolja meg, hisz amilyen makacs, hat lóval sem tudnám visszatartani. - Mondd, ha nem tudnám kontrollálni magam, még meddig mennél el? Tudnál bántani? - szegezem neki a kérdést, mert a válaszban bizonytalan vagyok.

Sosem fogtam vissza magam, nem is most fogom elkezdeni, a reakciója viszont csak alátámasztja, amit az imént mondott. Hogy a nap minden percében kíván engem, én pedig ajkamba harapva feszegetném a határait, és kezemmel elindulok szép lassan lefelé. De mire célt érnék, megfordul. Halk hangját még mindig visszhangozza a fülem.
- Szóval próba elé állítasz? - nézek rá kétkedve. Fogalmam sincs, mit ért ez alatt, de nem lehet túl vészes, meg különben is.. - Csábításból jelest kapnék.. - kacsintok rá, kihasználva az előbbi helyzetet. - De kíváncsi vagyok a te verziódra is.. - nevetek fel és a tapodtat sem mozdulok előle, gondosan ügyelek arra, hogy testünk továbbra is összesimuljon.

A durcázást abban a pillanatban be is fejeztem, mikor parancsba adta, hogy öltözzek. Nem ellenkeztem, teljesen felvillanyozott annak a gondolata, hogy új életem első napját édeskettesben fogom tölteni vele. Lassan felkászálódtam az öléből, hogy ruhá után nézzek, de közben figyeltem minden egyes szavára.
- A gyümölcsökhöz meg a csokoládéhoz hozzá sem nyúltunk, amit tegnap rendeltem.. - szólok oda neki öltözködés közben, ha már azon gondolkodik, mit vigyünk magunkkal. Közben gyorsan fel is öltözök, bár igazából fogalmam sincs, hogy szokás öltözni egy ilyen kiruccanáshoz. Sötét nadrágot és színes blúzt veszek fel, s mikor visszaérek háttal nekem pakol. Gyorsan befejezem a blúz gombolgatását, a felsőt direkt szabadon hagyom, majd Chriest hátához simulok. Karjaimmal derekát ölelem, aztán mintegy véletlenül hasának érzékeny bőrét cirógatom végig a nadrág dereka felett.
- Egy szóval sem mondtam, hogy hagylak pihenni... - csókolok lapockái közé, végül belátom, hogy igaza van. Talán már most is érzi a közelgő telihold hatását. - Ha szeretnéd most is veled tartok.. - ajánlom neki. Igazából fogalmam sincs arról, hogy a farkasoknál ez társas tevékenységnek minősül-e vagy jobb szeretnek ezidő alatt egyedül lenni. Meg hát Chriest nem éppen átlagos farkas..

Szinte tűkön ülve várom, hogy végre kiejtse a száján, mi az, amit nem tudok róla. Közben persze jócskán peregnek a képek a fejemben, egyik kevésbé biztató, mint a másik, végül egyikről sem derül ki, hogy valós lenne. Helyette viszont egy hecc áltozata leszek.
- Chriest Wolfswood... Te aljas.. - csattanok fel sértetten, leginkább azért, mert látszólag ő jót derül rajtam. Az imént még igen komoly témáké volt a főszerep, igazán nem tehetek arról, hogy bedőltem neki. Kezemet pofonra emelem, de csak meglegyintem őt, míg feje ki nem billen oldalra. Egy ilyen csínyért nincs szívem bántani, még akkor sem, ha sért, hogy átejtett.
- Az, hogy ezt még nem mondtad, nem jelenti azt, hogy nem tudok róla.. A kettő nem zárja ki egymást, édes... - nevetek végül vele, mert száj sarkában bújó mosolyomat nehéz tovább lepleznem. - A jó hír viszont az, hogy megbirkózom vele... - kacsintok rá. Alighanem elég rég találkoztam olyasvalakivel, aki már pusztán azzal felizgat, ha vágyakozva néz rám vagy lebiggyeszte azt a csókolni való ajkát.
- Ami pedig ezt illeti, egy percig se hidd, hogy adósod maradok! - villantom rá a tekintetemet. Bár van egy olyan érzésem, hogy pont ez volt a célja.

Talán a múltam megváltoztatható.. Nem az események, hanem a lelkembe írt hatásuk. De csak, ha nyitott vagyok és hajlok rá. Én pedig semmi egyebet nem akarok, mint új életet. Ennek pedig az is része, hogy változtatok. Nem én változok meg, hanem a hozzáállásom. Az új élethez pedig a kellemes emlékek fűznek majd.
- Ez nagyon jól hangzik.. - bólintok rá tüstént, továbbra is töretlen lelkesedéssel. Hatalmas sóhajára viszont felkapom a fejem és értetlenül meredek rá, felhúzott szemöldökkel. A hangja mélyebbé válik, az arcáról pedig semmit sem tudok leolvasni, így sejtésem sincs, merre felé járnak a gondolatai.
- Biztosíthatlak, hogy bármi is az, nem változtat azon, ahogy irántad érzek... - sietek megnyugtatni, de kíváncsiságomat nem tudom leplezni. Csak pillantásommal szuggerálom, hátha kimondatlan kérdésemre is reagál azzal, hogy elmondja, mire is gondol tulajdonképpen.

Azonnal megnyugszik a lelkem, amint hallom, hogy hajlik az én verziómra, vagyis megkímél egy kellemetlen találkozástól, meg az exem hajkurászásától. Ez legalább mindenkinek kényelmes megoldás.
- Ne aggódj, mindenről tudni fog.. Másrészt pedig, én is elég szépen el tudnám szúrni az ő dolgait, szóval aligha kockáztatna.. - nyugtatom meg elgondolkodva. Igazság szerint nem tudom, van-e most valakije, de egy ex váratlan felbukkanása szépen felkavarná az állóvizet, főleg ha rátennék egy lapáttal.
- Hmm... - nézem, ahogy vigyorog, miközben az ajánlatokat fontolgatom, de amint meghallom a szívemnek legkedvesebb ötletet, le is csapok rá. - Sosem piknikeztem még... - jegyzem meg egy vállrándítás kíséretében. - De elég romantikusan hangzik. Kettesben... veled.. a szabadban... - toldom meg minden szavamat egy-egy apró csókkal. Úgy érzem lebegek, hisz az előbb még kígyót-békát kiabáltunk egymásra, most viszont azt hiszem szent a béke.

Miután elhelyezkedek az ölében és a fejemet vállának döntöm, kíváncsian várom, hogy belekezdjen. Ugyan van pár sejtésem, mire akart utalni, de egyik sem igazolódik be. Meglepettségemben szemöldököm mégis homlokom közepéig kúszik.
- Oh.. - lehelem magam elé, de nem szakítom félbe. Mindenképp örülök annak, hogy képes Lucast és engem egy mondatban emlegetni anélkül, hogy őrjöngeni kezdene, de én ezt a találkozást túlzásnak tartanám.
- Nem hiszem, hogy örülne a látogatásomnak.. - húzom el a számat, azok után, hogy nem éppen szépen váltunk el egymástól. - De hagyhatok neki üzenetet vagy megigézhetek valakit, hogy adja át neki ezeket az információkat.. - sorolom kapásból az ötleteket, hátha valamelyikre ő is rábólint. - Valahogy nem vonz a találkozás lehetősége.. A kapcsolatunk eléggé viharosra sikeredett és te is tudod, mi a véleménye rólam.. - forgatom a szemeimet. Nem fogok neki könyörögni, hogy tegye félre a gyerekes önbecsülését és hallgasson meg. - Ha pedig mégis találkozom vele, biztosan nem ma lesz.. Úgy terveztem, hogy az első szabad napomat a te társaságodban töltöm, nem azzal, hogy felkeresem az exemet... - hajolok hívogató ajkaira, hogy megcsókolhassam.

A percek, mikor a poklot éltem meg, mert azt hittem feladja, teljesen elhalványultak már. A félelmeim más irányt vesznek és azért aggódom, hogy tudjunk együtt élni. Mintha csak tudná, hogy mi jár a fejemben, nyugtat meg, hogy nem fogunk kapkodni én pedig azt hiszem, ismét beleszeretek. Az idő nem akadály.. Minden időmet neki adom, ha ez szükséges.
Mázsás kő szakad le szívemről, amint újra a szobám falai között tudhatom. Nem akarom korlátozni és megmondani neki, mit tegyen, de jobb szeretném, ha nem hozná rám a szívbajt azzal, hogy feltépi az ajtót és elrohan. Nem is igazán a problémák elől, hanem előlem. Mintha én lennék maga a probléma.
- Igen? Mire gondolsz? - kérdezem mosolyogva. Le sem tudnám tagadni, mennyire örülök, hogy a kis vitánk nem fajult addig, mint legutóbb és nem kell attól tartanom, hogy részegen mibe keveredik már megint.

Csak ennyi kell ahhoz, hogy végre tisztán tudjak gondolkodni. Az, hogy érezzem, nem futamodik meg, bármilyen nehéz is szót értenie velem. Nem vagyok könnyű természet, és azt is tudom, hogy még rengeteg bosszúságot fogok okozni neki, többet, mint amennyit érdemelne, de a boldog pillanatainkért megéri.
Gyengéden ölelem át, belélegzem semmivel össze nem keverhető illatát és ebben a percben az sem számtana, ha nem házat, hanem kastélyt akarna. Persze az indokait megértem, de a kétségek ott munkálnak bennem. Teljesen hétköznapi értelemben. Jók vagyunk együtt, ezt mindketten beláthatjuk, de ki tudja, mi lesz akkor, ha össze is költözünk? De látszólag máris rákapott az ötletre, olyannyira, hogy minden összeállt a fejében. Én pedig igyekszem nem szétzúzni a képet, amit elképzelt.
- Rendben.. - bólintok rá, miközben a tarkóját simogatom. Mindkettőnknek jót tett, hogy kiadtuk magunkból, ami a szívünket nyomta. - Veszünk egy házat, és rendbe tesszük ezt az egészet. Azt akarom, hogy lásd rajtam, hogy tényleg igyekszem, mert van egy nagyon jó okom rá. Te vagy. Soha nem voltam még annyira biztos semmiben az életben, mint most abban, hogy nem számít hol, de veled akarok lenni.. - lágyul el a hangom és a kifejezésem is, aztán felnevetek.
- Hát, nem éppen így gondoltam.. - simogatom az arcát. - Ha van rá esély, hogy lehet valaha gyerekem, akkor tőled akarok. Ha pedig nincs, az sem baj.. De nem venném el tőled soha a lehetőséget, hogy megtudd, milyen apának lenni és a saját gyerekedet a kezedben tartani... - Igen, érte megküzdenék azzal az érzéssel is, hogy mástól születik gyereke, mert én képtelen vagyok megadni neki, amit mindenképp meg kell kapnia. Azt hiszem, képes lennék rá. - De egyelőre a vámpírságommal sem tudok megbirkózni, nem hogy egy gyerekkel.. - mosolygok még mindig rendíthetetlenül. Nem akarok mindent most rögtön és azonnal. Van időm..
- Menjünk be.. - kérem aztán halkan, hogy jöjjön vissza. Bár nem érdekel, hogy más mit gondol, de jobb szeretnék nem egy szál köntösben parádézni a folyosón.

Fel vagyok készülve arra az eshetőségre, hogy ellök magától, de megkockáztatom. Őszintén nem lepne meg, ha ezek után inkább távolságot akarna tartani tőlem, de az a tény, hogy alig két lépést mozdult az ajtómtól, az ellenkezőjét bizonyítja.
- Ne mondj nekem ilyeneket.. - tiltakozom, amint meghallom, hogy voltaképp arról beszél, amit hagyatékának szán. - Chriest, nem akarom hallani.. Nem fogsz meghalni.. - hadarom olyan gyorsan és vehemensen, mint ahogy az imént vitatkoztunk. Fáj, hogy arról beszél, hogy már nem lesz jelen ebben a világban, habár nagyon jól tudtam, mibe kezdek. Már az elején. - Nem most.. És megnyugtatlak, nem szándékozom sok száz évig élni.. - mosolyodom el. Igazából a vámpírság számomra csupán azért vonzó, mert ugyanolyan fiatalon fogok meghalni, ahogyan éltem. A többi részt igazán kihagynám, kezdve a vérszomjjal.
- Értelek. És szeretlek.. Soha nem volt ez életemben annyira fontos ember, mint te.. Soha, érted? Úgyhogy.. Nem érdekel.. Vehetünk házat. De nem én, hanem mi ketten. Együtt. Vehetünk egy egész utcát is.. - mosolyodom el puhatolózva. Megijeszt ez a komolyság, ami a hangjából érződik, és ezzel a félelemmel aligha tudok mihez kezdeni. - Lezárom a múltamat. Még nem tudom, hogyan, de megteszem. A szívem a tiéd, az egész, de azt akarom, hogy a jövőm is a tiéd legyen.. Hogy közös legyen.. - simítok végig arcán. - De tudnod kell, hogy ilyen maradok,én a te elcseszett választásod leszek. És akarok veszekedni veled.. Azt akarom, hogy elmenjünk a végletekig, mert melletted képes vagyok rá. Képes vagyok szeretni és gyűlölni azt, hogy ennyire szeretek. Azt akarom, hogy perzseljen.. Bele akarok halni.. - sorolom, mi mindent akarok, aztán tétován ismét megszólalok.
- Kisfiú.. Szeretnék egy kisfiút..