Sosem voltam a türelmes emberek közé sorolható, és a mai napig úgy van, hogy ha akarok valamit, akkor azt azonnal. A választ akartam. A szívem feldübörgött, ahogy arra gondoltam, mégse az okozta a sérülést, hogy felbukott a motorral, hanem.. Lucas intézte el. Bár ismerem őt, nem kevés kell ahhoz, hogy nekiessen valakinek. Mérgesen szusszanok fel, amint meghallom, hogy találkozott vele és ha itt van a kutya elásva, akkor nem hiszem, hogy ennyi az egész. De egyelőre még hagyni akarom józanodni, aztán majd reggel kapja az alapos fejmosást.
- Legalább megnyugodhat a lelked, hogy nem a levegőbe beszéltem, mikor mondtam, hogy a pokolra kíván.. - hangom cseppet gúnyosnak hat, főként azért, mert nem akarom elképzelni, miket vághatott a fejéhez részegen, mikor józanul se túl kíméletes.
- Remélem szépen bemutatkoztál neki.. - húzom még el a számat, aztán eltolom kezét a csípőmről és megindulok ismét a fürdő felé. Miután behúztam magam után, előveszek egy törölközőt neki.
- Veled foglalkozom.. - motyogom az orrom alatt még egy sort, mert legszívesebben most eltűnnék innen, de nem vagyok benne biztos, hogy nem képes belefulladni egy korty vízbe ennyi alkohol után. - Most pedig nyomás a zuhany alá.. - intek arrafelé. - Ha szeretnéd, segítek.. - válik gyengédebbé a hangom, de még neheztelek rá.

Nem akarok belekötni az érvébe azzal, hogy a szíve heves dobogása nem nekem köszönhető, hanem annak, hogy tetemes mennyiségű alkoholt küldött le a torkán, így csak elmosolyodom. Érzem, hogy lüktet a tenyerem alatt a szív, amit bár nem volt feltett szándékom, mégis megkaparintottam magamnak. Túl hirtelen ez az egész, talán még ahhoz is, hogy komolyan vegyem a szavait, de egyelőre kételkedés jeleit sem mutatom.
- Na gyere... - állok fel boldog mosollyal az arcomon. Minek tagadjam, hogy jól esik ilyeneket hallani, még akkor is, ha nem vagyok abban biztos, hogy én hogyan érzek. Két kezemet nyújtva húzom fel a kanapéról és hagyom ujjainkat összefonódni, míg a fürdőig kísérem. Pontosabban, míg elindulok, mert ahogy feleszmélek arra, mit mondott, homlokráncolva és rosszat sejtve fordulok felé.
- Honnan tudhatnád? - forgatom meg a szemeimet, de közben figyelek rá, hogy ha akar se tudjon átverni.

- Talán túl gyorsan felkaptam a vizet.. - ismerem el én is a magam bűnét, bár a kettő azért nyilvánvalóan nincs egy súlyban.. Mégis jobb, ha tudja, hogy nem vagyok én akkora hisztis hárpia.. - De túltettem magam rajta.. - zárom végül le ezt az egészet és már arra koncentrálok, hogy segíthessek áthúzni a pólóját a fején és mihamarabb ágyba dugjam, hogy kialudja a részegséget. Talán épp ezért maradok továbbra is kicsit hűvös vele.
- De bizony.. - biccentek komoly ábrázattal. - Ha szeretnéd segítek, de nem tartok veled... - szögezem le jó előre, hogy véletlenül se próbálkozzon. Közben jó alaposan szemügyre veszem a mellkasát, hisz a bordáján is ott van egy szép véraláfutás. - Ez elég csúnyán néz ki.. - szisszenek fel én magam, ahogy végighúzom a kezem a duzzanaton.

Bele sem gondolok, mekkora erőfeszítésre lehet szüksége ahhoz, hogy egyáltalán értelmes mondatokat hozzon össze, így hagyom, hogy végigmondja, amit akar. Végül úgy döntöttem, hogy arra reagálok először, amiből nem lesz újra háború.
- Itt maradhatsz.. - bólintok kérdésére. - De előbb lemosom rólad a vért meg a piszkot.. Talán az lenne a legjobb ötlet, ha lezuhanyoznál, mert tényleg bűzlesz a piától, de tekintve, hogy a lábadon sem tudsz megállni... - sóhajtok nagyot, miközben a hajamba túrok. Fáradt vagyok ahhoz, hogy újra és újra elmondjam ugyanazt, különben sem szokásom, így aki nem ért a szóból, az magára vessen, de.. Azt hiszem egyszerűbb, ha higgadtan elmondom neki még egyszer, mintha utalgatnék és csak belezavarodna az egészbe.
- Megzsaroltál azzal, hogy ha nem maradok, akkor Lucast választom. Ezek után szerinted volt bármilyen kevés esély arra, hogy nem hagylak ott? Nézd, én nagyon sokáig éltem úgy, hogy megmondták mikor és mit csinálhatok. Többé nem engedem, hogy egy férfi fölém kerekedjen.. Ami pedig ezt az egészet illeti.. Én is őszinte vagyok, azért fáj neked ennyire és azért nem tudod elfogadni. Lucas egykor az életem része volt.. A világom. Azért fontos számomra még mindig, mert ő volt az első, akit szeretni tudtam.. - ismétlem el neki azt, amit már reggel is mondtam. - De sosem mennék vissza hozzá. Ő a múltam, és ott is marad. A jelenem te vagy... Vagy igazából fogalmam sincs.. - rázom meg a fejem halványan mosolyogva. - De ezzel meg kell birkóznod, mert.. Fontos vagy nekem.. - nézek rá miközben beszélek. Bár nem akartam ezt ilyen nyíltan kimondani, amíg abban nem vagyok biztos, hogy érezhetek-e iránta ennél többet, de hátha megnyugszik egy kicsit..

Nem lenne hátrány, ha mindazt, ami itt most elhangzott, a pia számlájára írhatnám. Nem lenne.. De nem tehetem. Még mindig jó az igazságérzetem, és hiába tűnk ténylegesen is oltári nagy baromságnak, amit összehord, azt gyanítom, hogy nem a levegőbe beszél.. A vérnyomásom viszont azonnal az egekbe szökik, ahogy felemlegeti a reggel történteket.
- Otthagytalak, mert paraszt módon viselkedtél.. - javítom ki puffogva. - Én ezt nem mondtam... - nézek rá elhűlve. - Kiforgatod a szavaimat.. Tudom, jól, mit akarsz.. Megtörni.. De nem kérek bocsánatot a reggel történtek miatt. És igazad van, tényleg őrült vagy. A pia beszél belőled.. - rázom meg a fejemet lemondó sóhajjal. - Idejöttél részegen, véresen, azt mondod szeretsz és.. - hirtelen még a szavam is elakad. Már most ingerült vagyok, pedig éppen ezt kellene leküzdenem most. - Ha belegondolnál abba, hogy ha nem lennél fontos, ajtót se nyitottam volna, hiába vérzel... - morgolódom, aztán végül az arcát is szemügyre veszem. Maszatos a rászáradt vértől, de reményeim szerint nincs komoly baja. Egy agyrázkódás mondjuk sok mindenre magyarázat lenne.
- Állj.. Nem.. Stop.. - próbálom leállítani. - Nem hiszem, hogy ez a legalkalmasabb időpont arra, hogy ezt megbeszéljük.. Mi több, amíg ki nem józanodtál, és nem is folytatom veled a beszélgetést.. - nézek rá nagyon komolyan. Elég sok mindent vágtunk egymás fejéhez ahhoz, hogy nekem is legyen bőven gondolkodni valóm. A mostani meg csak tetézi a helyzetet. Bár igazából az sem lenne hátrány, ha mindez nem úgy zajlott volna le, hogy a piától nem áll a lábán.
- Itt maradhatsz éjszakára - ajánlom neki aztán, ámbár hiába lenne mindenféle tiltakozása. Ilyen állapotban biztosan nem engedem hazavezetni.. De még hazasétálni se. - Reggel pedig megbeszéljük.. - teszem hozzá. Hogy konkrétan mit fogok neki mondani, arról fogalmam sincs. Valamiért viszont úgy érzem, hogy felelősséggel tartozom érte.

Beszélhetek én neki.. Teljesen mindegy, mit mondok, azt hiszem egyszerűbb dolgom lesz, ha hagyom neki, hogy elmondja mit akar.. Úgy hiszem, addig úgysem menne el. Bár ilyen állapotban az sem lenne szerencsés, ha belekötne akárkibe.. Az alkohol akárhogy is nézem, méreg. Az ő szervezete számára is. Ha biztos lennék benne, hogy egy darabban hazaér és nem szerez magának tucatnyi ellenséget, elküldeném. De.. Akárhogy is nézem, ez az én problémám is..
Szinte érzem, ahogy sápadok el. Erről nem volt szó. Mintha kihúzta volna a talpam alól a talajt, amit már egyébként is meglazított.. A tegnap éjjeli.. Aztán ez.. Hirtelen hatalmas gombóc lett a torkomban, amitől nem tudtam megszólalni sem, a szívem, az a galád, viszont hevesen dobogott, mert legbelül tudta, hogy - talán hamisan ugyan, de - minden szó hozzá szól. Nem tudtam a szemébe nézni, és nem is akartam. Az alkoholtól amúgy is csillog, de nem akartam látni benne azt a reményvesztettséget, amit az érzései keltenek a lelkében.
- Én.. Te.. Ez.. - kezdek habogni, mint aki nem is tudja hirtelen eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen. Meglehetősen sokkolt, azok után, hogy még azt sem dolgoztam fel, hogy egyáltalán fontos vagyok neki. Ám, ha most hagyom elmenni abban a tudatban, amit ő elkönyvelt magában - bármi is legyen az -, talán belehal a szíve.
- Chriest.. - szólok rá nagy nehezen összekapva magam az ámulatból, mikor az ajtó felé fordul. Rémesen tántorog, így jobbnak látom, ha leültetem, még mielőtt baja lesz. - Nem mész sehova. Még vérzel.. Ülj le.. - kérem tőle halkan és arrafelé taszigálom, amerre a kanapé van. - Mit csináltál? - kérdezem aztán kezembe véve véres kézfejét.. Arcát nem merem megérinteni, bár gyanítom, hogy a fájdalmat a pia még elnyomja benne. A szívemet mázsás kövek nehezítik.. Ez nem csak neki fáj.. Fáj nekem is. Főleg azért, mert változni akarok, és mert összetöröm a szívét. - Azért ittál ennyit, mert... Otthagytalak? - kezdek találgatni, mikor már ülve tudom őt.

Nehezebb lesz vele, mint gondoltam, látszólag cseppet sem figyel arra, amit én mondok, abban sem vagyok biztos, hogy meghallotta-e egyáltalán, amit kérdeztem, de ez várható.
- Te matt részeg vagy.. - állapítom meg anélkül, hogy érdekelne, mit motyog. Nehéz kivenni a beszédét, nyelve néha összegabalyodik. Érthetetlen.. Bár semmi kedvem vesződni vele, az ajtót becsukom mögötte és emlékeztetem magam, hogy ez nem a legjobb pillanat, hogy újra beolvassak neki. Valószínűleg nincs is magánál, nincs tudatában annak, hogy mi a francot művel.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha kialszod magad és kijózanodsz? Akkor legalább lehetne veled beszélni.. - sóhajtok nagyot. Fáradt vagyok és egyáltalán nem tudom, hogy kezeljem a helyzetet. Nem számítottam arra, hogy egyszercsak betoppan, ráadásul véresen.

Ki sem keltem az ágyamból, szinte egész nap ott ültem vagy épp feküdtem. Nem vágytam senki társaságára sem. Azt hiszem, ha most valaki megpróbált volna jobb belátásra téríteni vagy egyszerűen csak hozzám szólni, könnyűszerrel átharaptam volna a torkát és a szokásossal ellentétben nem biztos, hogy éreztem volna utána bűntudatot. Sőt.. Az indulat viszont csillapodott bennem.. Legalábbis annyira, hogy erőt véve magamon legalább átöltözzek. Búcsút mondtam annak, hogy bárhova is elmegyek, az alkohol nem segítene, és ahhoz sincs kedvem, hogy bájvigyorogjak egész este. Ám nem marad időm azon agyalni, mivel üssem el az órákat, vagy épp mivel ne, az állapotomat illetően. Valaki olyan erővel kezdte püfölni az ajtómat, hogy esküszöm láttam hogy száll a por a levegőbe. Mintha rám akarná törni. Egy pillanatra ledermedtem. Teljesen biztos voltam benne, hogy Benedict itt van és rám talált, nekem pedig végem. Ha már itt van, szinte a menekülés is felesleges.. De mikor hatalmasat szippantottam a levegőből mást éreztem. A vér illatát.. És ehhez az illathoz ízt is tudtam párosítani. Chriest..
Mintha mázsás súly szakadt volna le a mellkasomról, úgy léptem az ajtóhoz, hogy kinyissam előtte. A pillanatnyi félelmem elfeledtette velem, hogy voltaképp én rettenetesen haragszom rá és azonnal ki kellene hajíttatnom az épületből is. Az meg pláne, mikor megláttam.. Több sebből vérezve, az alkohol szaga csak úgy dől belőle. Akaratlanul is elhúztam a számat, mikor megtántorodott.
- Mit műveltél magaddal? - húzom be, mielőtt bárki megláthatná ki is a hívatlan vendégem. Ám a két lépés távolságot tartom tőle.

/Chriest lakókocsija/

Túlságosan zaklatott lettem és mindehhez elég volt néhány perc. Felkavart ez az egész, ami köztünk van, vagy ami épp nincs.. Nem is tudom. Olyan távolinak érzem hirtelen azokat a felhőtlenül boldog órákat.. De tudom, hogy csak a megbántottság teszi. A sarkamra álltam, hisz eddig hagytam, hogy egy férfi irányítsa az életemet, többé nem akarom és nem is fogom. Nem érzem magam most gondtalannak. Chriest és a közöttünk lezajlott jelenet is a nyakamba szakadt, ezt mégsem érzem tehernek. Nem igazán. Talán túlságosan felfújtam, és lehetséges, hogy jobban jártam volna, ha megnyugtatom, hogy Lucas már nem úgy fontos.. Nem igazán tudom elmagyarázni neki, mert valójában nem is akarja megérteni.
Hatalmas sóhaj szakad fel belőlem és talán túl nagy erővel csapom be magam után az ajtót, de nem vagyok épp a helyzet magaslatán, ezt a folyosón ácsorgók is láthatták, hiszen bunkó mód köszönés nélkül viharzottam el mellettük. Egy darabig nem akarok most közösségbe menni. Csak.. Elterelni a gondolataimat, hátha később higgadtan is át tudom gondolni. Addig is jó ötletnek tűnt ruhástól bevágódni az ágyba..

Kérdése kizökkentett, már épp egészen mással kezdtem volna el foglalkozni. A sors? Még ha lenne is ilyesmi, én mindig a hitetlenek közé tartoztam.
- Azért mindent nem.. - vetek ellen neki. Ha mindent mi irányítanánk, nos abban az esetben biztosan nem itt lennék most, hanem .. Igazából fogalmam sincs, hogy hol lennék. - Véletlenek nincsenek. A sorsban sem hiszek, de nekem azt se mondja senki, hogy "minden okkal történik".. - forgatom meg a szemeimet. Nem szeretem ezeket a közhelyesített életbölcsességeket, amiket mindenre rá lehet húzni, ha eléggé csűrik a dolgot.
Feltűnik reakciója, attól függetlenül, hogy nem kommentálom. Nagyon is tisztán hallom, hogy kihagy a légzése, és hogy a szíve egy kicsivel gyorsabban ver.
- Remek.. - felelem izgatottan. - Talán egy adag szerencse is elkél.. - veszek mély levegőt és a kulcsom után nyúlok. Majd kortyolok egyet a narancslevemből és az ajtónál termek, méghozzá vámpír sebességgel.
Zárás után a kulcsot a farmerem zsebébe süllyesztem és Chriestbe karolva indulok meg a lift felé.

folyt.: Mocsári út

Azt hiszem akad ötletem, miért is nem tudott aludni múlt éjjel. Talán túlságosan kegyetlen voltam, és annyira felhúztam... Még jó, hogy most nem aludni készülünk. Valami sokkal izgalmasabbra, élvezhetőbbre, amitől érzem, hogy élek.. Bár nyilvánvalóan az ő elképzelései is hasonlóan kecsegtetőek. Mindkettőnk számára.
- Én sem.. - értek egyet vele őszintén. Végülis nem lenne katasztrófa, ha nem jutnánk el a mocsárig, de szeretem tartani magam az ütemtervhez, eddig is aszerint éltem, és egészen rendezettek voltak a napjaim.
- Szerinted mindez a véletlen műve? - nézek nagyon mélyen parázsló szemeibe. Látom benne a szenvedélyt, és hogy minden szavát komolyan gondolja. Ha rajta múlva és sikerülne fölém kerekednie, valószínűleg még az ágyig sem jutnánk el, itt esnénk egymásnak. Nem mondom, hogy nem élvezném. Egy pillanatra így is sikerül kizökkentenie, mikor hirtelen magához ránt keze végigsiklik fenekemen. Önkéntelen mozdulat, hogy csípőmet az övének feszítem, aztán elvigyorodva húzódom hátrébb.
- Előbb taníts meg motorozni.. - kacsintok rá, és a dzsekim után nyúlok. Nem az én stílusom a bőr, de a menetszél hideg tud lenni, főleg nagy sebességnél. - Indulhatunk? Vagy esetleg szükségem lesz még valamire? - kérdezem aztán és már valóban kész vagyok.

- Rólam? - kapom fel a fejem meglepve. - Már most álmatlan éjszakát okoztam? - nevetek fel. Ez tényleg szórakoztató. - Na, és mire jutottál? - faggatom. Ezután már érdekel, milyen következtetéseket vont le.. Meg, igazából az is, hogy miről gondolkodott annyi ideig, ha már nem volt jó éjszakája. Rám nem szoktak csak úgy panaszkodni.
- Rémesen rossz tanuló vagyok - figyelmeztetem jó előre. - De talán nem foglak az őrületbe kergetni.. - húzom el a számat. Türelmes fickónak tűnik, akit nehéz kihozni a sodrából, de semmi kétség, hogy azon leszek.
Nem láthatja kacér mosolyomat, azt hiszem el is szakadna nála a cérna, mert további provokációnak tűnhet. Mi több, az is. De ha most itt ragadunk, nagy eséllyel lőttek a terveimnek, így igyekszem minél hamarabb felöltözni. Nagyon régen volt már rajtam farmer és póló, szeretem mutogatni a lábaimat, így mindig is előnyben részesítettem a szoknyákat, de kétlem, hogy segítene a tanulásban.
- Nem találkoztam még senkivel, akinek ekkora önkontrollja lenne.. - lépek mögé azután, hogy felöltöztem. Erősen gondolkozom rajta, hogy végigsimítok lapockáján, de nem akarom kísérteni a szerencsémet. Nem vagyok kőből, én is el tudom veszíteni a fejemet.

Látom tekintetében a zavart, de a vágy erősebb. Még az illata is a felfokozottságáról árulkodik. Én pedig rettentő izgatónak találom a helyzetet. Figyelem a reakcióit, és úgy tűnik valójában hatalmas önuralma van. Legalábbis arra van szüksége, hogy higgadt maradjon. Én viszont nem állok meg ennyinél, nem mondok ellent magamnak. Talán sikerül még tovább kísértenem.
- Sajnálattal hallom.. - pillantok felé. Nem tűnik nyúzottnak, és az izgatottságon kívül azt sem tudom megítélni, milyen hangulata van épp.
- Tegnap este.. - válaszolok tömören. Előtte sosem próbáltam, főleg nem azzal nem akartam megpróbálkozni, hogy én vezessek. Hirtelen ötlet, és oktatót is nagyon gyorsan sikerült szereznem.
- Szóval akkor megteszi egy farmer? - indulok vissza a háló felé, és a bőröndömből előkapom a fehérneműmet. - Légy jófiú és ne less.. -kérem mosolygós hangon, ahelyett, hogy becsuknám az ajtót. Neki háttal állok, így ha nem teszi amit kérek, akkor sem láthat túl sokat, de... Ezt egy másik alkalomra tartogatom.