Kicsit megtépázottan, és hormonoktól tűlfűtve jöttem el az én édesemtől. Majd láttam,hogy Chloe, már ott van. Odamentem hozzá.-Szia. Szóval mi a baj?-kérdeztem egy apró mosollyal.
Jó volt őt csókolni, még annyi év után is. Jó volt érezni közelségét, érintését. Valahogy ez a csók elűzte minden gyűlöletemet iránta amit valaha is éreztem. Nem tudom őt utálni, még ha akarnám is. Halványan elmosolyodok mikor szemembe néz és azt mondja, hogy szeret. - Én... Én is szeretlek. - suttogom és egy lágy csókot adok ajkaira. Igen, szeretem őt! Erre most jöttem rá, nagyon fontos számomra, és bármit megtennék, hogy örökre vele lehessek. - Örökre veled akarok maradni. - mondom neki halkan.
//ne feledd: azt beszéltük, hogy Lexit majd átváltoztatod vámpírrá
Vendég
A poszt írója ♛Vendég
Elküldésének ideje ♛Szomb. Május 17, 2014 11:27 pm
Lexi szintén visszacsókolt, s hallottam a szíve minden egyes dobbanásain, hogy izgul, és bizonytalan a csókban. A csók nem volt túl hosszadalmas, de nem is rövid. Kételkedett bennem, ezért muszáj volt megtennem. Ajkait elengedtem, s csukott szememet kinyitottam, és gyönyörű csokoládébarna szemeit tekintgettem elmélyülve. - Szeretlek Lexi! Ezt te is tudod...- suttogom halkan, habár még ajkaink olyan közel vannak egymáshoz, hogy éreztem ajkainak leheletét. GOndolataimban csak az járt, hogy elrontottam most mindent. Lexi nem tud az érzései miatt választani, de én meg nem akarom, hogy mellettem legyen, különben elrontom az egész életét!
Mikor végig mondtam az összes mondatomat magához húz és megcsókol... Rengeteg éjszaka a csókjainkról álmodtam, arról, hogy milyen volt vele az eltöltött napok, és most hogy megcsókolt életre keltek bennem az emlékek. Minden emlék. Hirtelen ért a csók, ezért visszacsókolom majd pár pillanat múlva pár milliméterre arrébb húzódom tőle és gyorsan átgondolok mindent. Azokat amiket tett, és azokat is amiket átéltem vele. Egyszer hibázott, nah és? 2 éven keresztül csak egyszer hibázott, de azon kívül életem legszebb 2 évét tölthettem vele. Mikor átgondoltam mindent oda hajolok hozzá és lágyan megcsókolom.
hallottam a szívének a dobbanásait. Erősebbek, és erősebbek voltak azok, és olyan gyorsak, hogy azt hittem, szívinfarktust kap. De nem kell tartania attól, hogy én a szeretetét nem fogom viszonozni. Dehogynem! Alig fejezte be a mondanivalóját, de már tervezgettem valamit. Hajába beletúrva húztam magamhoz gyorsan közel, míg végül megéreztem balzsamos ajkainak ízét. Eleinte alsó ajkait csókoltam, s a felsőt lassan, szenvedélyesen. Az egyik tenyerem jéghideg arcát érintették, a másik pedig selymes, friss hajába túrtak bele. Megtettem, mert éreztem, hogy ő is akarja. Megtettem, mert már nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Szeretem őt, bár lehet, hogy egy pofon fog csattanni ezután az arcomon...
Pár pillanatig azt hittem, hogy megfog igézni, mikor kivette a karkötőt a kezemből, de legnagyobb meglepetésemre nem ezt tette, szerencsére, mert nem akarom elfelejteni azokat az emlékeket amiket vele éltem át. Egyiket sem. Szívem kicsit gyorsabban kezd el verni, mikor végig simít kezemen, majd arcomon. És sajnos a szívverésemet ő is hallja, hisz vámpír így még titkolni sem tudom azt, hogy mit érzek iránta. Pedig próbáltam, hisz gyűlölöm a vámpírokat, de ő kivétel. Ő jelenti nekem az életet, és nem izgat, hogy vámpír. - Nem akarok soha többé az agyamra hallgatni, csak is a szívemre. - suttogom totálisan megbabonázva miközben szemeibe nézek. A jelenléte, s érintése megbabonáz. Mintha nem is én lennék. Halványan elmosolyodom azon, hogy még mindig szeret és szeretni is fog. - Nem érdekel, hogy lesz-e gyerekem vagy sem, nem feltétlenól kell gyerek a boldogsághoz. Csak egy olyan személy kell akiben megtaláltad az életedet, akiért halni tudnál csak is azért, hogy ő biztonságban lehessen. Meg kell találni azt a személyt akiért mindent megtennél. - mondom végig a szemeibe nézve, és enyhén utalok arra, hogy én Ő benne találtam meg ezt a személyt.
Ijedten hallgatom végig szavait, s amikor a karkötőjét lekapta, hogy megtudjam igézni, hirtelen nyúltam el kezétől. Nem, Lexi félreértette, hogy mit akarok! - Tudod jól, hogy nem foglak megigézni! - hangom a szokottnál hangosabb, de még sem emeltem fel, csak annyira, hogy érezze, hogy bármit is mond, nem fogom megtenni! - Elég hibát követtem el, és még plusz igézzelek meg? Tudod, hogy nem teszem. Bár lehet, az lenne a legjobb számodra is...- Utolsó mondatom elhalkult, és a markában tartott karkötőt kicsúsztatom tenyeréből, s át az én markomba. A karkötő szép ezüst volt, közepében pedig egy kinyitható tartóka, ahová a vasfű kerül. Nézem a karkötőt, nem szólva akkor semmit sem Lexihez. Megráztam a fejemet szelíden, aztán hideg karjához nyúltam, s lassan simítottam végig azzal az ujjammal, amivel a karkötőt tartottam. Lassan visszacsatoltam, s azután arcára temettem tenyeremet. Forró volt az arcra, bizonyára a düh miatt. Megértem, mert tudom, hogy én sem vagyok kiszámítható. De gondolkoztam az elmúlt éjjel, és ráébredtem, hogy Lexinek az érzéseire kell hallgatnia, és nem a múltra. - Félreértettél, Lexi. Én csak azt szeretném, ha nem itt...- mutatok a szíve helyére. - Hanem ott hallgatnál az érzéseidre.- mutattam vissza pedig homlokára, jelezve az eszére, s azzal újra, tűzforró arcához érintettem tenyeremet. - Tudod, hogy én még mindig szeretlek. De nekem is el kell fogadnom, hogy nem lenne jó életed mellettem. ha velem maradnál, nem lehetne családunk, gyerekekkel, hiszen vámpír vagyok. Az életed magányos lenne mellettem.- Suttogom halkan, bár minden egyes szót lassan ütöttem meg, mert amennyire kiejtettem, olyannyira is sajdult bele a szívem. - Az emberségedet pedig ne bánd! Te szerencsés vagy Lexi, és nem akarlak tőle megfosztani soha. - utaltam az átváltoztatásra, hiszen jó magam is tudom, hogy mekkora magánnyal jár, ha valaki vámpírrá válik.
Nem értem, hogy miért sajnálja... Hisz nem ő tehet arról, hogy ilyen a mostani életem. Habár... Nem! Az igaz, hogy bunkó volt a múltban, de az anno volt, és a múltat el kell felejteni, hisz csak a jelenre szabad koncentrálni, illetve arra aki velünk van. Éveken keresztül küszködtem azzal, hogy elnyomjam eme érzéseimet és sikerült is, de tegnap mikor megláttam a könyvtárban... Minden érzés amit elnyomtam az előtört belőlem, és ráébresztett arra, hogy mit érzek Chris iránt, és hogy mit akarok. - Pedig nem olyan jó embernek lenni. - mondom majd elnézek szemeiből és a kezünkre nézek. Halványan elmosolyodtam majd újra ránéztem. - Nem akarlak elfelejteni, Chris, mert nem megy... De ha te ezt akarod hát tedd meg, igézz meg és felejtesd el velem mindazt amit átéltünk. A szép éveket s emlékeket, és a majdnem első éjszakánkat. Tessék tedd meg. - mondom kicsit dühösen és leveszem a kezemről a karkötőmet így simán megtud igézni. Eddig mondogatta, hogy adjak neki még egy esélyt most meg azt mondja, hogy felejtsem el. Rajta sem lehet kiigazolódni.
Figyelemmel kísértem szavait, és egészen meglepődtem. Igen, valóban úgy állítottam be, hogy a boszorkányok megöltek, csak is azért, hogy Lexi felejtsen el, hiszen nem tudtam megigézni, mert vasfüvet szedett, ami miatt szerencsésen nem is tudtam megölni még anno. Egy szemét állatnak érzem magamat, de még is, annyira fáj minden, amit tettem, és főleg azért, mert még Lexi mindig szeret. És hogy őszinte legyek? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én őt nem szeretem. Dehogynem, nagyon is! Már most átölelném, s érezném balzsamos ajkait, de nem akarom, hogy az élete miattam legyen olyan, amilyennek soha nem akarnám. Ő ember. - Sajnálom, Lexi...- Kérek tőle bocsánatot, pedig amit mondott, szinte nem is ideillő rá a válaszom. Nem tudom, miért mondtam. Talán azért, mert tudom magamról, hogy egy tapló voltam akkoriban. De most, hogy látom őt... végtére is megláttam a szeme tükrében, hogy tényleg egy tahó vagyok. És ez fáj. Fáj, hogy Lexinek nem azt tudtam nyújtani, amit egy átlagos fiúnak kellett volna adnia. Nem... én erre képtelen voltam. A kapcsolatunkkal pedig nem tudom, hogy mi legyen. Elmondásában megláttam elrejtve a "még mindig szeretlek" szócskát, de szeretném, ha Lexi végiggondolná a mi kapcsolatunkat, hiszen én rontottam el, és ő adhat nekem esélyt, de magamnak én már nem tudok. Szeretem őt, tudom! És képtelen lennék úgy lenni mellette, hogy ne mondhassam neki; Szeretlek! - Hidd el, én annak az unalmas emberi életnek örülnék a legjobban.- Néztem rá elkeseredetten, bár éreztem, hogy a szemeim felcsillantak. Kézfejére helyeztem lassan tenyeremet, míg nem azt átmarkoltam. - Én itt leszek melletted, Lexi. Próbálj meg elfelejteni, és talán nem fogsz engem látni másban.- Fájt kimondanom, de nem csak uszítanom kell az én szeretetemre, hanem taszítanom is, hiszen így meglátja másban azt, amit bennem még soha nem lelt meg.
Örültem, hogy azt mondta, hogy csak a végén tanuljunk. Őszintén szólva semmi kedvem nincsen hülye évszámokat bemagolni. Holnap úgy is meg kell írnom a dogát, mert nem kérhetem Christől azt, hogy igézze meg kétszer is a tanáromat. Nem akarok ezzel a vámpíros dologgal visszaélni annyira, az nem én lennék. Kérdésén elgondolkodom, hisz sok minden történt velem a sok év alatt... - Hát... Nehezen tudtam feldolgozni azt, hogy soha többé nem láthatlak. Hisz úgy tudtam, hogy meghaltál. Aztán jöttek a szerelmi dolgok, és mindenkiben téged kerestelek, de nem találtam olyan fiút, mint te. - mondom lassacskán, nem is figyelve arra, hogy miket mondok, csak jönnek a szavak a számból. - Amúgy nem volt semmi különös dolog, tudod szokásos unalmas emberi élet. - mondom mosolyogva és vállatvonok.
Tény.. nem érdemelném ki az év legjobb barátja címet. Sokat hibáztam, ahogy fogok is. Talán gyáva tett, talán nem s lehet nem old meg mindent de néha jobb a könnyebb utat választani, bár lehet hogy nem old meg semmit az ha kikapcsolod érzelmeidet még is jobb ledobni gátlásaidat. Tudtam, éreztem hogy Shanna sem bízik bennem de nem hibáztatom érte. A helyébe én sem bíznék saját magamban.. nem lehet egy pillanatról a másikra megváltozni. Ugyanolyan szeszélyes vagyok, ahogy eddig is, s bármelyik pillanatban visszaélnék bizalmával. - Nem kérem a bizalmadat..sőt. Vigyázz velem. - Figyelmeztetem.. nem lepődöm meg magamon. Talán nem nekem való ez a barátosdi dolog. Hiába minden, ha nem bízik bennem milyen barátok is vagyunk? Mondjuk, nem mintha én bizalmat sugároznék felé.. tulajdonképpen, senki felé nem érzek ilyet 100%-ba. Vannak dolgok amiket jobb ha titkolunk mások elől, olyan ember vagyok aki nem köti mások orrára dolgait. Még Kendra sem tud sok mindent, hiába figyelmeztettem hogy sok rosszat tettem a múltban.. elmondani már nem tudtam. Nem zavartatom magam a kis szólása miatt, a szokottnál is nyugodtabban kezelem talán a helyzetet. Oldalra dőlve helyezem fejem az ölébe, s ezzel egyúttal kényelembe is magam. Nyújtózkodom, s viszonozom gúnyos mosolyát. - Mit is mondtál? - A kialakult helyzet miatt előbb néznek minket egy párnak, mint barátoknak de semmi ilyesmiről szó sincs. Tudom, hogy Shanna nem fog örülni a kis magán akciómnak én pedig még szép hogy bátorkodom megcsinálni. Gyengéden a kezéhez nyúlva húzom végig kezén kezem, míg nem csuklójához érve ragadom meg azt, s húzom fejemre kezét. - Szoktad ezt csinálni a kis vadászodnak? - Kérdezek vissza kibújva a kérdés alól. Nagyon úgy tűnik átlát rajtam. De nem csodálom, ha ilyen hosszú ideje ismer még fura is lenne ha nem így lenne. Fenyeget.. a mai nap folyamán nem először. De mintha el sem érne hozzám félmosolyra húzom számat, s újra megpöckölöm homlokát - Megtennéd? Mégis milyen barát vagy te? - Nem változott a dolog, még mindig kiakarom hozni őt sodrából még ha ezzel nem járok jól, s csak fájdalmat okoz. A neki szánt kérdésem a látszat ellenére igen is komolyan gondolom, normális barátok nem tördelik el barátaik kezét. Nyomasztónak éreztem ezt az egész helyzetet. Rólam van szó, az érzéseimről, illetve a lányról akit szeretek. Nem tetszik ez az egész kialakult helyzet egyszerűen sokat beszéltem, túl sokat kihoztunk belőle már így is , bármennyire is jól esik valakinek beszélni róla befejeztem. Hirtelen lefagy a mosoly arcomról, s elkomolyodom. - Már így is sokat tudsz. - Figyelmen kívül hagyom a lány összes többi nekem szánt dolgait s ezzel lezártnak kívánom ezt az egész témát. Tudom jól hogy nem játék a mi kis kapcsolatunk, tisztában vagyok a hátrányokkal, mindennel.. de egyszerűen akarom, ez pedig nem fog változni. Jól esik biztatása hogy nem ítél el az igézés miatt, de ennek sem mutatok túlzott figyelmet. Kiviszem a kislányt a kútból, majd a földre rakva Shannahoz fut, s megöleli. Talán a kisugárzásom, érezhetően nem bírom annyira a gyerekeket most még is jöttem , s megmentettem egyet. Az, hogy én értem ide Shanna előtt.. talán csak tesztelni akart, ha már megindultam felé. Nem tudom. Kicsit messzebb húzódunk a lánytól, közbe közbe félszemmel ránézek. Egyedül van.. senki, sehol.. nem jönnek érte. Nem értem.. hol lehetnek a szülei? A hozzátartozói? - Őt láthatóan nem várja senki. - Rákacsintva sarkon fordulok s ott hagyom őt , majd a kislányhoz érve leülök mellé a kútra. Veheti célzásnak is dolgot, egyszerűen csak tesztelni akarom mit , vagy mit nem néz ki belőlem. A kislány nyakához nyúlok, majd felé kezdek hajolni lassan, s elég félreérthetően külső szemmel, majd végül magamhoz húzva ölelem meg. Egy ilyen után nem túl szerencsés magára hagyni főleg, ha nem keresi senki.
Figyeltem őt és kicsit elnevettem magamat a reakcióján. Régóta nem láttam és azokat a dolgokat, amiket a fejemhez vágott korábban nem nagyon tudtam elfelejteni. Nem értem, hogy mire számított, hogy most hirtelen a karjaiba vetem magamat és úgy teszek, mintha a barátságunk régen nem romlott volna meg kicsit. Sok mindent elviselek, de néha már nekem is elfogy a türelmem. Néha úgy éreztem, hogy Kim soha se fog már megváltozni, de az volt talán a legrosszabb, hogy mindig is tudtam azt, hogy a régi énje ott legbelül lapul. Egyszerűen csak nem engedi felszínre jutni. Komolyan mitől fél? A törődés nem egyenlő a gyengeséggel és az régen rossz, ha valaki így gondolja. Nem olyannak tűnsz, mint akit nagyon érdekelne, illetve miért bíznék meg teljesen benned, főleg azok után ami legutóbb történt? - néztem rá kíváncsian és nem mozdultam. Figyeltem őt vártam, hiszen biztos vagyok abban, hogy nem felejtette el az utolsó találkozásunkat. Emberként nagyon jóban voltunk, de amint átváltozott kezdett olyan lenni, mint a legtöbb vámpír. Próbált mindenkit ellökni magától, illetve próbálta kizárni az érzéseit, amit néha sikeresen ki is kapcsolt. Nem volt egyszerű dolgom akkor se, hiszen egy vámpír rávenni arra, hogy kapcsolja vissza, nos az eléggé nehéz dolog, de sikerült.... szerencsére... Hitetlenkedve nézem őt, hiszen soha se volt az a típus akit mások szerelmi élete érdekelne. Figyelem őt kíváncsian és türelmesen várok, majd eszembe jut, hogy azt mondta, hogy egy farkasba szerelmes. Nos, neki se annyira egyszerű a szerelmi élete, mint nekem, de van egy kisebb különbség, hogy én soha se próbáltam megölni Nate-t, vagyis egyszer majdnem megöltem, de az teljesen véletlen lett volna. Illetve Nate se akart soha se bántani, vagyis nem tudok róla. Viszont egy farkas nagyon temperamentumos tud lenni és elég egy kicsit átbillennie a határon és máris megtörténhet a baleset. Érzem, amint elkapja a kezemet és magával ránt. Leülök mellé, majd elveszem a kezemet. Soha se szerettem, ha valaki rám kényszerít valamit, majd egy gúnyos mosollyal ránézek. - Csak nem ennyire vén vagy már, hogy ennyi állástól elfáradtál? - kérdezem tőle mosolyogva, majd neki dőlök a padnak és kicsit oldalra fordulok, hogy lássam őt.- Miért érzem azt, hogy csak azért érdekel téged ez a dolog, mert egy farkasba szerettél bele és az is tele van veszélyekkel, mint az én szerelmi életem a vadásszal? - kérdezem tőle kíváncsian és a tekintetemmel figyelem őt és minden apró rezzenésére. Türelmesen vártam a válaszára, hiszen előbb tudni akartam az okot és amúgy is korán van még, szóval ráérek mesélni neki.... Még egyszer ezt csinálod, akkor újra érezni fogod, hogy milyen érzés is az ahogyan összeforr a csontod. - mondom neki komolyan, majd pár másodperccel később már elnevetem magamat, hiszen mindig is szerettem őt húzni és néha annyira egyszerű volt, hogy már szinte nagyon meg se kellett magamat játszani. Olyan volt nekem, mint egy testvér, egy barát, akivel néha eléggé távol kerültünk egymástól. Nem mondtam, hogy rá kell szabadítanod engem, de egyszer szívesen találkoznék vele, mondjuk tudod, csak úgy véletlenül. -vágtam hozzá ártatlan fejet, majd mosolyogva figyeltem őt.- Igen, ez eléggé meglepő, hiszen az érzéketlen Kim szívét valaki elcsavarta. - mondom neki nevetve, de tényleg az volt, hiszen nem éppen az a fajta személy volt, aki csak úgy hagyta, hogy az érzései befolyásolják őt. Mindenki tesz rosszat, csak annyi a különbség, hogy valaki megbánja, valaki nem. Valaki próbálja helyre hozni a dolgokat, valaki nem. És az, hogy megérdemled-e a halált vagy nem... - néztem rá komolyan, majd kiszedtem az arcomba hulló hajamat és figyeltem őt. Vártam egy röpke pillanatig, majd végül folytattam. - nos, azt nem az én dolgom eldönteni. - mondtam neki higgadtan, hiszen én is öltem már meg másokat, ha nem így lenne, akkor nem élnék, hiszen az egész dolog azzal kezdődik. Figyeltem ahogyan Kim a kislányhoz megy, de fel voltam készülve arra, ha kell akkor közbelépek. Egy apró kislány élete többet jelentett számomra annál, hogy esetleg lelepleződhetek. Fura volt látni, hogy Kim erre is képes, majd végül oda sétáltam és megtöröltem a kislány arcát és leguggoltam hozzá. Éreztem, amint megölel engem, amit viszonoztam és közben felpillantottam Kimre és "köszönöm"-öt mondtam neki suttogva, majd nem sokkal később a kislány leült a szökőkút szélére és onnét figyelt minket. Nem értettem, hogy miért mondja ezt Kim, de egy darabig nem szólaltam meg, csak álltam ott és hallgattam. - Nem a mi dolgunk ítélkezni és nem is azért születtünk, hogy embereket öljünk, olyanokat akiket várnak otthon. - mondtam neki komolyan és közben végig őt néztem. Talán velem van a baj, de én nem akarok itt senkit se bántani. Senki se szent, de semmi se jogosít fel minket arra, hogy bárkit is bántsunk, vagy bárki felett is ítélkezzünk.
Egyszerűen valamiért nem érzem őszintének. Nem tudom hogy miattam , vagy pedig egy újabb idióta kifogás arra hogy miért nem akarja elmondani hogy valójában mi is a helyzet, miért jött ide. De nem hibáztatom érte. Valószínűleg az én hibám, csak ezzel elveszít. Folyamatosan ellök magától, s nem elég hogy így is eltávolodtunk egymástól még messzebb tud ezen tetteivel.- Ennyi a történet, Shanna? Valami izgalmasabbra számítottam. - Így vagy úgy , de addig nem nyugszom míg nem tudom meg a teljes igazságot róla. Mondjuk még emberi éveimben sem kötött mindent az orromra, de ez akkoriban nem is érdekelt, egyszerűen csak örültem a társaságának, annak hogy itt van, hogy magam mellett tudhatom. Nem volt szükségem más barátra, csak rá. Nem is volt rajta kívül senki másom, és igyekezem őt megtartani annak. Ilyen az ember, ha kevés barátja van. Mindent elnéz neki, csak hogy a másik félnek jó legyen. De ez az évek során sem változott. Barát? A változás csak annyi, hogy nem tartok rá nagy igényt ha itt van nekem Kendra.. de valamiért Shannat még sem tudom csak úgy félredobni, ahogy ellentétben megtenném mással. A látszat ellenére belül nagyon is tudok érezni. - A barátod vagyok nem igaz? Azért vagyok itt hogy meghallgassalak. - Szólalok fel kissé cinikusan, bár ezek ellenére a szemeimből csillog egy kisebb fajta kíváncsiság is. A történetük kicsit hasonlít a miénkhez, s kíváncsivá tett hogy ők vajon hogy élik meg a mindennapjaikat, ezt az ellentétet amivel napról napra szembe kell nézniük. Egy vadász... nem tudom végül hogy habarodtak egymásba, de a vadászok akikkel engem összehozott a sors egyik sem kímélt, nem gondolta meg kétszer hogy bántson, avagy ne. - Csak várjál, ehhez le kell ülnöm. - Húzom magammal őt is, s az egyik padra majdnem hogy rálököm, majd helyet foglalok én is. Nem bánok vele gyengéden, egy határozott mozdulattal erőszakolom rá is akaratomat, s amint ez sikerül tekintetem rá helyezem, s rá könyökölve a padra támasztom fejemet. Érezve tekintetét magamon felhúzom szemöldököm. Nem szól semmit, csak néz. Emelem kezem, majd a homlokánál kicsit megbökve mosolyodom el. - Talán nincs igazam? - A válaszával akár lehet teljesen önkép romboló is, de tisztában vagyok magammal, az adottságaimmal. Szerintem nem panaszkodhatok eme külsővel, bármennyire is kinéznek már csak azért is mert ázsiai vagyok, kaptam sok megjegyzést miatta még is van sok olyan nő aki rajong értünk, a kultúránkért. - Nem hiszem hogy sok jót szólna érte ha rászabadítanék a nyakára egy újabb vámpírt, Shanna. Nem csodálom hogy meg akarod ismerni, ha már nekem egy nap alatt sikerült elcsavarnia fejemet. És hidd el, tudja mennyire kiállhatatlan vagyok, sokszor leakart lépni, csak én nem hagytam neki. Bár azt sajnálom, hogy a végén.. megkellet igéznem. - Még mindig lelkiismeret furdalásom van miatta, s talán ezért is félek annyira az újabb találkozástól. Ha mástól nem is, pont attól a személytől tartok akihez húz a szívem, bármennyire is elfeledtettem vele hogy mit tettem én tisztában vagyok vele. - Én pedig minden bizonnyal megérdemlem, Shanna. - Nem értem kibukásának okát. Ő kérdezte, én pedig csak válaszoltam hogy képes lenne e megölni. Ha tudná miket műveltem az utóbbi időkben szerintem nem sokat gondolkozna azon, hogy észhez térítsen pár pofonnal, esetleg mással. Bár ha nem is tud róla, biztos hogy sejti. A kis báj csevegésünket azonban apró sikoltások zavarják meg. Shanna mintha ott sem lenne, nem válaszolok semmire. Kizárom a külvilágot, csak a bajba esett kislányra koncentrálok s egy pillanat alatt ott termek a semmiből előtte a nekem combig érő vízben. Nem érdekelnek a közelben lévő emberek. Felé nyújtom kezeimet. - Ne félj tőlem. Segítek. - Szólalok fel talán tőlem soha nem látott kedvességgel, majd elkapva a kislány kezeit húzom ki a vízből, felemelem majd a kicsit késve érkező lány felé fordulok. - Mond csak Shanna.. te az ilyen embereket akarod menteni? Akik nem segítenek egy bajba esett kislányon? Tulajdonképpen.. nem is foglalkoztak vele.. megérdemlik a halált. - Szemeimből lerí a bosszúszomj, az emberek iránti megvetés. Nem értem hogy nem törődhetnek senkivel, elvannak a saját kis világukban onnantól pedig semmi nem számít, csak magukkal törődnek.
Lexi leült mellém, s láttam, hogy kezeinket nézegeti. Elmosolyodtam, habár abban a mosolyban inkább komolyság volt, minthogy öröm. Hiába szeretem őt jobban, mint ő engem, de szeretném, hogy ha végiggondolná a mi kapcsolatunkat, mert nem szeretném eltúlozni semmiféleképpen sem. Bár eleinte én voltam az, aki minden alkalmat megfogott hogy összehozzam magunkat, de most úgy döntöttem, hogy nem. Időt kell adnunk magunknak, hogy eldöntsük mi legyen velünk. Neki is szeretném ezzel azt mondani, hogy vegyük észre a különbséget. Én vámpír, ő ember. Én tovább élek, ő nem. Bár én akkor is mellette lennék, hogy ha már megöregedne. Szeretem őt, de tudom, ő sehogyan sem fogadná el azt, hogy ha ő öreg, és egy fiatal külsejű fiúval van együtt. Ismerem, és ő ezt nem fogadná el. Rápillantok szelíden, amikor mondja, hogy nincs kedve tanulni. Nekem sincs, de nem akarom hogy rossz jegyet kapjon. - Nem is úgy gondoltam, hogy egyből nekiállunk tanulni. Azt majd a végére hagyjuk.- mondtam félvállról, hiszen nyugodtan ráér pihenni. Na meg kíváncsi vagyok valamire. - Ameddig nem voltam itt, történt veled valami érdekes? - tettem fel a kérdést, s a választ kimondottan vártam.
Halkan elnevetem magamat mikor hercegnőnek szólít. Anno is így hívott, én voltam az ő hercegnője. Leültem mellé a padra, és kivettem pár könyvet a táskámból amit elhoztam majd leraktam a padra, mert volt még elég szabad hely. Én Chris mellett ültem. - Nagyon nincs kedvem tanulni. - mondtam neki majd kezeire néztem. Szeretném ujjainkat össze kulcsolni, érezni szeretném... De még nagyon nem tiszta, hogy most még is mi van köztünk. Együtt vagyunk? Vagy szimplán csak barátok lettünk? Nem tudom.
A távolból egy gyönyörű hölgyet pillantottam meg. Elbambulva néztem őt, aztán pedig úgy ültem ott a padon mint valami jóllakott napközis. Azonnal felálltam, s kihúztam magamat mint valami erkölcsös fiatalember, de aztán belül egy öregember lakozik. Vicces, de hát ha valaki vámpír az már csak ezzel jár. A táskát lent hagytam a padon, mert nem volt úgymond könnyű súlya. Simán elbírom mert vámpír vagyok, de még is... minek cipeljem? Pulcsim zsebeibe csúsztattam két tenyeremet, aztán csak mosolyogtam mint valami tökfej, amikor odaért hozzám. - Üdv, hercegnőm.- Hajolok meg előtte pajkosan. Szinte eszembe jutott a pillanat, amikor az 1800-as években éltem, és a hölgyeket így üdvözöltük. - Ülj csak le.- mutattam a padra, aztán én nem megvárva őt, ledobtam magamat, majd combjaimra helyeztem könyökeimet.
Chrisnek hála nem kellett suliba mennem aminek nagyon örültem. Már rám fért egy lazább nap, persze ma is kell tanulnom. Megreggeliztem majd felöltöztem és elindultam a főtérre ahol egy gyönyörű szép parkos részen találkozom a szőke hercegemmel. - huh de jól hangzik - Miközben sétáltam sok mindenen járt az eszem, sok mindne jutott eszembe, főleg rossz dolgok... Mikor oda értem és megpillantottam őt egyből oda mentem hozzá.
Új nap virradt ránk halleluja. A parkban vártam Lexit, akinek bizonyára az iskolában lenne a helye, de nekem köszönhetően szabadnapos. De ha nagyon bociszemekkel néz, akkor felőlem holnap is az lehet. Hoztam egy hátitáskát, amiben még a régi könyveim vannak. Attól függetlenül hogy egy vérengző vámpír lettem, még nem azt jelenti, hogy az erkölcs nuku. Ugyan, tanult ember vagyok, nem pedig egy félnótás pszichopata. Lexi amikor a könyvtárban rám pakolt, a könyveit nálam hagyta, így most elhoztam a parkba, hogy akkor itt tanuljunk. Korán reggel kijöttem, hogy a nap ne süssön annyira. Nem szeretem a napot, hiába van rajtam a gyűrű. De sebaj, azért még nem égek porrá. Ez biztosított, hiszen megöltem azt a boszorkányt aki visszatudná vonni a varázslatot. Chris mindenre gondol. Egy padot is lefoglaltam, s oda leraktam a nehézkes könyveket. Talán az én régi könyveimből is okosodik valamit, habár még nem szeretném, hogy egyből nekiálljunk tanulni, mert szeretnék vele beszélni, hogy míg engem nem látott, hogy érezte magát. Boldogabb volt-e? Nem tudom. Persze, nem akarok agyturkászosdit játszani, de érdekelne, hogy hogyan éreztem magát akkor. Megvallva az őszintét, én úgy éreztem magamat mint valami boldogtalan boldog. De mindegy is ez. Most csak várok míg megérkezik.
Mert itt is van egy házam.. - mondtam neki úgy, mintha ez alap lenne. Pedig igazából a bátyám jött ide és hosszú külön utak után úgy éreztem, hogy itt az ideje nekem is hazatérnem. Persze választhattam volna sok hely közül és ingatlan közül is, hiszen nem ez volt az egyetlen házunk, de úgy éreztem itt az ideje újra kicsit a bátyám mellett élni és féken tartani őt. - Majd utána rájöttem, hogy lakik itt barátom és gondoltam akkor maradok. - mondtam neki kedvesen, hiszen részben Sofia miatt is maradtam, mivel annyiszor külön váltunk már, hogy tényleg hiányzott a veszélyes és bolondos vámpír lány. - De amúgy miért pont ez érdekel? - kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen nem éppen úgy nézett ki, mint akit tényleg nagyon érdekel a dolog. Nem szeretek arról beszélni ami a másikat nem érdekli, de most saját magára vethet csak, hiszen ő kérdezte és nem pedig én erőltettem. Milyen szerencsés vagyok, hogy én kivétel vagyok. - mondtam neki nevetve, de igazából egyáltalán nem éreztem annak. Annyira másabb lett, mint régen. Nem tudnám még pontosan behatárolni, hogy milyen is lett, de szerintem hamarosan rá fogok jönni, hogy vajon a mostani Kim milyen is valójában. - Maga a tökély. - mondtam neki mosolyogva.- Nos, rövid és tömören ennyit mondanék, mert ismerlek már annyira, hogy tudjam, hogy a részletek téged hidegen hagynak és ügyes próbálkozás, de ne nem felejtettem el azt, hogy egy farkassal kezdtél ki. Szóval mesélj csak. - mondtam neki kicsit sürgetően, majd mosolyogva figyeltem őt. Fura volt, hogy mind a ketten olyan személybe szeretünk aki a "faját" tekintve veszélyes ránk, de valahogy nem a veszély volt az ami Nate-hez vonzott, hanem az amilyen ő maga. A személyisége, a kedvessége és még sorolhatnám tovább napestig. És még mindig baromi szerény vagy, Kimmy - mondom neki kicsit megnyújtva az utolsó szót, hiszen jól tudom, hogy mennyire nem szereti azt, ha így hívom.- Nem mondták már, hogy az egód az egekben van? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd egy röpke gondolkozás idejére csak figyeltem őt és nem szólaltam meg. Próbáltam elképzelni, hogy vajon ennyire önimádó lenne a farkas lány mellett, de nem hiszem. - Miért érzem azt, hogy ezt az énedet még nem volt szerencséje megismerni neki? - kérdezem tőle mosolyogva és összefonom magamat előtt a karomat. Érzem, amint a szél belekap a hajamba, de még ez se érdekel. Figyelem őt és várok, majd végül elkezd mesélni a farkas lányról. Honnét veszed, hogy nem mondana nekem semmit se a neve? - kérdezek vissza mosolyogva, hiszen ez nem túl nagy város és végén még belefuthatok és milyen jó kis téma lenne Kim. Mondhatni tökéletes. - Szóval újra szeretsz? Mindenképpen meg akarom ismerni ezt a lányt szóval, gyerünk beszélj. - mondom neki sietve, hiszen mindig is érdeket az, hogy mi van vele és féltettem őt, hiszen állandóan magányos volt. Nem tűnt olyannak aki egy könnyen barátkozik, pedig ha közel engedne egy-két embert, akkor az ő élete is jobb lenne és végre felszínre kerülne az igazi ő. Megforgatom a szavai hallatán a szememet, majd elengedem őt. Igen, mert én olyan gyilkoló gép vagyok, aki minden másodpercben valakit megöl. - mondom neki gúnyosan, majd egy apró sóhaj hagyja el a számat.- Komolyan Kim úgy mondod, mintha nem ismernél. Én soha senkit se bántok, kivétel ha megérdemlik, de ritka az olyan pillanat. - mondom neki még mindig komolyan, majd hallom ahogyan valaki beleesik a vízbe, hirtelen megfordulok és megpillantom a kislányt a vízben.- Most nézd meg mit csináltál. - mondom neki bosszúsan, majd hirtelen elengedem őt. Egy darabig még a környéket figyelem, hogy vajon, hol lehetnek a szülei, de nem látom őket sehol se. A kezemmel közben szép lassan elengedem őt, majd a hajamba túrok.- Még szép, hogy jobban érdekel ez az ártatlan kislány. - mondom neki komolyan, majd hirtelen elindulok a szökőkút felé, de Kim megelőz engem és ő ér oda hamarabb.
▷Music: - ▷ Note: Bocsi, nem lett vmi jó ▷ Words:- [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem tudom mit gondoljak róla, hova tegyem őt. Be kell vallanom, ő sem olyan mint régen. Változtunk.. mindketten. Vagy legalábbis velem nem úgy viselkedik, de nem hiába van az a mondás amilyen a mosdó, olyan a törölköző. Ha én ilyen vagyok, ő sem kedveskedhet velem, gondolom én. Pedig én igyekszem kedves lenni.. és megismerni. Mert jelenpillanatban oly távolinak érzem magamtól, mint még soha. S rájöttem.. nem taszíthatok el mindenkit magam mellől. Őt nem.. legalább. - Tudod mit? Kezdjünk mindent előröl. Mesélj csak, hogy is kerültél ide? Miért pont Mystic Falls? - Nem mondanám hogy annyira érdekel története még mindig, de azért próbálok úgy figyelni rá, mint akinek felkeltette érdeklődését. Lehetnék őszinte is vele, s meg mondhatnám valójában hogy is állok ezzel az egész megakarlak ismerni dologgal, de fogalmam sincs máshogy hogy érhetném ezt el. Nem én vagyok az év legjobb barátja, mint kiderült. De a nők tudtommal szeretnek értelmetlen dolgokról is órákat beszélni. Hát megkapta az esélyt. - Mondtam, te kivételt élvezhetsz. Szóval regélj csak a drága vadászodról. Addig, míg bírok figyelni. - Igazából megnyugtat ez, hogy nem csak én kezdtem egy olyan kapcsolatba aminek több hátránya van mint előnye. De sajnos nem mi irányítjuk az érzéseinket, és őszintén én leszarom ezt a farkas - vámpír dolgot, ha Kendráról van szó.. nem érdekel, nem tudom gyűlölni őt csak azért mert olyan fajhoz tartozik ami tulajdonképpen a legfőbb ellenségem, és könnyen véget vethetne életemnek. Már pedig ezt ő is többször a tudtomra adta, de soha nem fajultunk el addig. Csak játszadozott a szavakkal.. a mi lenne ha dologgal. Lehetséges hogy életem legnagyobb hibáját követem el azzal hogy megbízom benne, de az élet veszélyesen élvezhető. Komolyan kit akarok etetni ezzel az egésszel? Anya? Apa? És a többi? Kit érdekelnek? Csak a múlt részei amit már hosszú ideje a hátam mögött hagytam, és lezártam. Nem értem, hogy miért tört elő bennem ez a hirtelen sajnálkozás, de látszólag Shanna sem reagált rá úgy, ahogy. Nem fogom sajnáltatni magam, befejeztem. Előtte sem mutathatok semmi gyengédséget. Egyszerűen vállat rántok az egészre. Nem érdekel.. csak egy aprócska részemet, amit elnyom a többi részem. Gúnyos mosolyra húzom szám szavai hallatán ahogy próbálkozik a visszavágással. Vén trotty? Kissé ironikus ezt pont az ő szájából hallani. Őszintén nem irigylem, hogy mondhatjuk ennyire fiatal testbe éli mindennapjait. Talán azért maradt ilyen a személyisége.. a korral jár..illetve esetünkben, a kinézettel. - Én úgy vagyok tökéletes, ahogy vagyok. - Fejem felhúzom, kissé nagyképűnek állítom be magam bár nem áll messze tőlem de még sem vagyok eltelve magamtól. Egyszerűen csak ezt hozta ki belőlem a kis csaj. Várok még egy picit a válasszal, had eméssze csak a kíváncsiság vajon ki is lehet az a nem túl épelméjű aki összeáll velem. Igazából magam sem értem Kendra hogy bírhat elviselni.. illetve végül hogy alakultak közöttünk úgy a dolgok..az ő esetében sem indult könnyen. - Nevet nem mondok, úgy sem mondana neked sok mindent. Tulajdonképpen.. kiröhögsz. Ezt az örömöt pedig nem adom meg, úgyhogy maradjunk annyiban.. valaki elérte hogy újra szeressek.. de még mennyire. Bonyolult a mi kis kapcsolatunk. - Kezdek bele úgy, mintha tényleg nagyon bele akarnék merülni a mi kis kapcsolatunkba de már az elején rájöttem hogy lényegében sok mindent nem is tudok róla, illetve csak egy napot töltöttünk együtt s már is így egymásba habarodtunk.. kiröhögne.. ez pedig nem hiányzik. Ezek után is hagyom magam. Lényegében megértem hogy miért viszonyul ő is így hozzám, bár eszem ágában sincs meghalni tudom, hogy ő úgysem bántana. Egyszerűen csak tesztelésként szántam. - Meghalni? A te kezed által? Képes lennél megölni, Shanna? - Oldalra fordítva fejem nézek rá egy féloldalas mosolyt villantva. Kíváncsivá tett vajon meddig menne el egy jelentéktelen ember életéért. Bár tulajdonképpen az én életem sem ér többet, de számára még is csak, ha már barátjának nevez. A nem túl távoli szökőkúttól ahová nem régiben a labdát dobtam egy csattanás hallik, mintha valaki beleesett volna a vízbe. Oda nézek, s az előző kis csaj aki belém ütközött valószínűleg a labda után igyekezett. A szökőkút nem túl mély, de ha a kislány méreteit nézzük még is csak annak bizonyul. Magam sem tudom mi ez a hirtelen hősködi vágy, de meg akarom menteni őt. Lényegében miattam esett bele a vízbe, kiabál , sír. Kezemet a lány csuklójára emelem, s megszorítva jelzem hogy elég volt, engedjen el. - Szóval fontosabb az én megleckéztetésem mint egy kislány élete? Engedj el. - Parancsolok rá, ellentmondást nem tűrve. Sok mindent nem tudok tenni Shanna ellen, tisztában vagyok az erőviszonyokkal. Idősebb, erősebb.. így lényegében csak rá várok, várunk.
Amíg gondolkodik körbe nézek és meglepődök. Elkezdett sötétedni, azta... Jól elbeszélgettem Colettével az időt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól el leszek, hogy még az időt sem veszem észre. Ennek persze nagyon örülök, végre volt egy jó napom. Mikor feláll, én is felállok, hisz találkozóm van Eyallal, hogy megbeszéljük a holnap estét. - Köszönöm, és ha kell segítség majd szólok. - mondom mosolyogva, majd lassan én is elindulok hazafelé, hisz Eyal oda jön hozzám.
A JÁTÉKTÉR SZABAD! //köszönöm a játékot, remélem majd még találkozunk.^^
Mosolyogva hallgattam Serenát. Örültem, hogy igaz barátja Eyal. Nem lesz könnyű dolguk teliholdkor. De, ha Eyalnak kell a veszély, akkor nem állok az útjába. Így látják jónak, hát legyen! Egyébként is, nekem semmi közöm Eyalhoz, nem fogom befolyásolni... Miután végig gondoltam mindezt, észbe kaptam, hogy lassan sötétedik. Jól elbeszélgettem ezt az időt. De nem bánom, hogy megismerkedtem Serenával. Sosem gondoltam, hogy egy vérfarkas lesz a beszélgetőpartnerem. - Nekem lassan indulnom kéne. - álltam föl a padról és vállamra vettem a táskámat. - Nagyon örülök, hogy megismertelek, Serena. Ha kell majd a segítségem, nyugodtan keress meg. - mosolyogtam kedvesen. - Sok szerencsét! - intettem neki egyet a kezemmel, majd elindultam.
Halkan felnevetek mondatán, miszerint Eyal már rutinos benne. De amúgy van benne valami, hisz már jó pár teliholdat átvészelt velem, és tudtommal nem tettem kárt benne, és nekem sem lett komolyabb bajom. Ő szimplán csak barátként mellettem áll, és nem engedi, hogy bemenjek a városba. - Őszintén szólva nagyon örülök, hogy Eyal ott van velem, és hogy holnap is ott lesz. Nagy szükségem van ilyenkor egy barátra, és rá számíthatok. - mondom egy baráti mosoly kíséretében. Ez mind igaz, sokkal könnyebb túlvészelni az átváltozást, ha tudod, hogy ott van melletted egy barát aki segít és vigyáz rád. Még akkor is mikor elvesztem a fejem...
- Értem. Tehát ő már rutinos segítőd. - mosolyodtam el. - Azért jobb, hogy ott van veled minden teliholdkor, nem? - kérdeztem tőle kedvesen. Na, igen. Serena legalább számíthat rá mint igaz barátra, aki segít neki és ott van vele. Nekem miért nincsenek ilyen emberek az életemben? Eyalnak miért kellett annyi baklövést elkövetnie? Olyan jó barátok lehetnénk... Bár tudom, hogy ő mindig is többet akart barátságnál. Nem tudok kiigazodni ezen az emberen...vagyis vámpíron!
Elmosolyodok mikor felajánlja a segítségét, nagyon rendes tőle. De elég baj az is, hogy Eyalt belevontam ebbe az egészbe, nem akarok másokat is. Főleg, hogy félek, hogy bántanám Colettet. Rendes lánynak tűnik, és nem egy harapás általi halált érdemel. De azért jó tudni, hogy rá is számíthatok, nagyon jó érzés. Mikor ki mondom Eyal nevét és, hogy ő segít nekem látom a lányon, hogy meglepődik. Úgy látszik ismerik egymást, illetve a reakciójából én arra tudok következtetni. Nem hozom fel ezt a témát, hisz az ő dolguk. Eyal sem beszélt soha nekem erről a lányról, úgy hogy hanyagolom a kettőjük közt lévő barátságot, vagy kapcsolatot vagy nem tudom, hogy mi van köztük. - Igen. A vérfarkas harapás halálos a vámpírokra, de Eyal tud magára vigyázni, és közben rám is. Meg már segített pár teliholdkor, szóval tudja, hogy mit kell tenni. - mondom egy pici mosoly kíséretében. Kicsit elgondolkoztató, hogy mi lenne ha megharapnál véletlenül Eyalt... Áhhh, bele sem merek gondolni, hogy mi történne... A lényeg annyi, hogy tud magára vigyázni és közben rám is, és eddig nem történt semmi baj, azon kívül, hogy én szenvedek minden teliholdkor. De ez szerintem érthető, hisz nem kellemes érzés mikor eltörnek a csontjaid, és minden egyes porcikád átalakul.
Kezdőlap
| music: - | word:-
◯ Words: 765