Újabb hosszú napot tudhatok magam mögött. Meglepő, amíg nem tapasztaltam, addig eszembe se jutott volna, hogy egy polgármester nem csak ül és mereszti a valagát a mahagóni bútorai közepette a méregdrága bőr forgószékében, mint valami kiskirály. De azon kívül, hogy mindez nekem is megvan, elég sok negatívummal kellett szembenéznem már az első héten. Mégis mi a francért vállalkoztam én egyáltalán erre? Ja, hogy végre el akarom egyengetni az életemet és ehhez szükségem van arra, hogy valami tisztességes állás miatt húzzak reggel öltönyt? Valószínűleg ez is közrejátszik ebben, de a legfőbb indok, hogy lesz egy gyerekem, akiért felelősséget kell és akarok is vállalni. Ő nem mondhatja azt az óvodában, hogy az apja a drogtól kezdve a fegyverekig mindennel seftelt már, amiben potenciált látott, míg az anyjának van egy tisztességes polgári munkahelye a galériában.. Egyáltalán nem. Ezen pedig legjobb tudomásom szerint csak akkor tudok változtatni, ha a kínálkozó alkalmat kihasználva magamhoz ragadom a gyeplőt. Így legalább két legyet üthetek egy csapásra. És végül is, egyáltalán nem olyan rossz reggeltől estig papírok fölé görnyedni, indítványokat elutasítani, fórumot tartani a város lakói számára, ahol kénye-kedve szerint mindenki elpanaszolhatja a legnagyobb bánatait, amik jegyzőkönyvezve lesznek, majd Olga asztalára kerülnek, onnan meg legjobb tudomásom szerint egy feneketlen fiókba. Persze ígértem a választóknak ezt-azt, de majd mindennel foglalkozom a maga idejében, egyelőre bele kell szoknom ebbe az új, politikai szerepbe, amibe önként és dalolva vágtam bele. Az már más kérdés, hogy Lockwood halála után nem csak a polgármesteri szék, hanem a Városi Tanács vezetése is rám hárult. Már korábban is volt véleményem az üggyel kapcsolatban, elvégre mindenkinek az lenne az optmális, ha a fajok békében megférnének egymás mellett - még ha ez irreális és megvalósíthatatlan vállalkozás is. Az viszont nem az, hogy redukáljuk az eltűnések számát, a bűntényeket sőt mi több a haláleseteket. Országos átlagban kirívó mennyiségű megoldatlan ügye van a helyi rendőrségnek, innentől kezdve pedig az én felelősségi körömbe tartozik a rendfenntartási szervek közvetlen felügyelete is, meg persze a rendőrfőnökébe. Nem árt, ha jóban leszek vele.. Hogy is hívják? Donovan? Majd utána nézek... Igen, ez lesz a következő dolgom, de még előtte... A fiókomban kipattintom az álfedelet, előkotrom a széf kulcsát, és biztonságos helyre teszem a tervrajzokat, amiket rajtam kívül alig néhányan ismernek. Úgy terveztem, hogy ma egy másik folyosót járok be, de nem igazán van kedvem felesleges kitérőket tenni, csak megyek és jövök. Legalábbis ez a terv... A hivatal pincéjéből is vezet le egy járat, s mivel azt már tudom, hogy egyáltalán nem impozáns, ráadásul az úgynevezett központjaként szolgál a tanácsnak, mégis úgy néz ki, mintha időtlen idők óta a kutya se nézett volna felé, viszek magammal pár cuccot. Talán kicsit feltűnően teszem ezt, papírzacskóban, mint egy kertvárosi anyuka, de aki tud róla, az előtt nem kell titkolóznom, aki pedig nem is sejti mi folyik itt, annak a véleménye egyáltalán nem érdekel. Rövidebbnek tűnik az út, mint legelőször, talán azért, mert már ismerős a terep, ahol járok, a számsort, amivel a bejárat nyílik már könnyedén pötyögöm be, és a villanyt csak azután kattintom fel, hogy magamra zártam az ajtót. Biztos, ami biztos. Tapogatózom egy ideig, meglátszik, hogy nem mozdok még elég rutinosan ezen a terepen, de végül csak meglesz a kapcsoló is. Csak arra nem számítok, hogy egy fegyver csövével kell farkasszemet néznem. Egy kerek pillanatig csak a pisztolyt látom, utána szemügyre veszem a férfit is, aki rám fogja, de meglepettségem valószínűleg akaratlanul kiülhetett az arcomra. A következő amit látok, hogy minden fel van dúlva, így egyből világos lesz a helyzet. - Mi a... Mi lenne, ha nem fognál rám fegyvert és megmondanád, mit keresel, ahelyett, hogy felforgatnád az egész helyet? - igyekszem nyugodt hangszínt megütni a hangommal, de közben azon gondolkozom, hogy ha egy bekattant elmebeteggel állok most szemben, hogy úszom meg, hogy ha lőjön homlokon a következő percekben.
Most érkeztem vissza a városba, egy aktuális nyomozásom miatt. A régi házamat ahol laktam, eladtam, újat kell keresnem, nem szeretek másokon osztozni vele, és azt sem szeretem, ha a főbérlő állandóan kopogtat valamiért, ezért vagy azért zavar; mi van ha én épp állati alakomban, a fekete jaguárban fürdőzöm a nagy kádban ,és ő betoppan? Rám hívja az állatvédelmet? Még csak az kéne… A kocsim kint parkolt az utcán, a főhadiszállás felé igyekeztem, számkódos rendszer védi, és ha jól tudom az aktuális vezető irodájában szól, aki elvileg általában mindig a jelenlegi polgármester. Régen így működött, de tudom, hogy Mistic Falls rendszeresen szeret változtatni a szabályokon, a játék feltételein. Ezt a pár sebesülést el kellene látnom, azt a rohadt vámpírt nem kaptam el, miért mindig csak a vámpírokkal van a baj? kikapcsolnak és aztán lehet menni őket megölni, leszedálni, néhmelyiknél bevált, hogy rávették szerezze vissza az érzelmeit. Némelyiknél nem. Azok veszélyesek voltak a társadalomra. Most sem én csalogattam őt ide, hanem ő jött ebbe a városba. A munkám során rájöttem, hogy rengeteg természetfelettit vonz ez a kis városka. Mindegy. Amíg vannak emberek akik a hely biztonságával foglalkoznak, minden rendben lesz, remélhetőleg. Üdvözöltem azt a törekvést, hogy ne csak az emberekkel foglalkozzunk, hanem a természetfelettivel is, a régi csoport eszméivel nem értettem egyet. Hiszen ki akarna vérfarkasként élni, amikor az egy átok, és egy balszerencse aktiválja a gént? Vagy…ki akarna vámpír lenni, mert van akit nem jószándékkal változtatnak át. Más kérdés ,hogy vannak akik más fajoknak születtek, ők könnyebben dolgozzák fel, hogy természetfelettiek, tisztában is vannak azzal, hogy rejtegetniük kell magukat mások elől, hogy életben maradhassanak. A mások pedig konkrétan az emberek. Egy rejtek ajtón át másztam le a csatorna rendszerhez. Rengeteg időt töltöttem a feltérképezésével, szerencsére kevesen használják, ezért jó hely a szervezet számára is főhadiszállásnak. Vagy raktárnak, vagy szükség beteg ellátónak. Tudom, hogy az esetemben elég csak a zuhanyzás, és máris minden rendben lesz. Egy kis evés és minden stimmelni fog, tényleg. Bár a borzasztóan kényelmetlen ágyak egyikét szívesen kihagytam volna a képletből, de nem számít. Majd találkozom akkor a szervezet vezetőjével, ha rendbe szedtem magamat. Beütöm a kódot a helyiség ajtajánál, és belépek, becsukom magam mögött az ajtót, és a fények lassan gyulladnak fel. Szoknom kell a fényt, de máris megyek tovább, ismerem a helyet. Kibújok a szakadt – véres pólómból és félre hajítom, a fegyvertokomat a kezembe fogtam addig, azt még a fürdőszobába is magammal viszem, és felakasztom a törölköző tartóra. A víz kissé marja a friss sérüléseimet, de nem zavar, jólesik ez azt jelenti, hogy még élek, a fájdalom jó. Közvetve, de megtanultam még kölyök koromban, hogy ha fáj akkor még élek, vagy legalábbis magamnál vagyok. Egyszerű és gyermeki fejjel kikezdhetetlen logika, volt. De tudom, hogy már a holtak is köztünk járnak, s nem mind a legbecsesebb szándékkal. A fürdés után egy szál fürdőlepedőbe csavartam magam, visszakapcsoltam az órámat a kezemre, és leakasztottam a fegyver tokomat a tartóról. Irány a konyha, remélem tömérdek mennyiségű kaja van, mert rám fér a kajálás. A hűtőnél állva ledöbbenek, semmi étel, de még tartós sem, a kis szekrényeket nézem át, még konzerv se. - Ki a faszom volt itt utoljára, egy egész baseball csapat?! – mordulok fel, és a korgó gyomromra szorítom a tenyeremet, áttúrom a vizes hajamat, aztán új póló beszerző körútra indulok, találok is egy feketét, azt gyorsan magamra veszem. Egyébként elvileg a helyi főnöknek kellene ügyelnie a rejtekhely naprakészen tartására! Magamban dohogok egy sort. Aztán következik a nadrág, megteszi. Úgysem divatbemutatóra jöttem. Motoszkálást hallok odakintről, amikor hallom kattanni a zárat, gyorsan leoltom a lámpát, és a pisztolyt is kiveszem a tokjából, az ajtó felé célzok.
rövid üzenet × zene × szószám × [You must be registered and logged in to see this link.]
Kezdőlap
