Nem akartam gondolkozni, csak azt akartam, hogy hozzuk rendbe ezt a helyet. Nem tudom ki ez a szellem vagy mi, de nem is érdekelt most. Egyedül Aurora.
- Majd jövök. - Nem tartottam különösebben fontosnak, hogy megmondjam hova megyek csak bevágtam magam mögött az ajtót és kirohantam a kocsimhoz.

(Aurora lakása)

- Takarítőnő? - néztem rá elkerekedett szemekkel. - Sean, meg vagy te húzatva? Amint meglátja ezt a feliratot, téged visznek a rendőrségre. Nem gondolod? - mutattam a vérrel írt betűkre. A rendőrök nem hisznek a szellemeknek, ám ha az a gyilkosság gyanúját állítja, hát miért is ne? - Szerintem nekünk kéne letakarítani, mielőtt bárki jönne, és meglátná. - A levelet direkt nem említettem meg. Majd ha legalább egy kicsit lenyugszik, tovább kérdezgetem.

Nagyot sóhajtottam aztán nekiálltam egy picit összébb pakolászni, mert nem akartam így itt hagyni a lakásom maradványait. A vért még nem tudom, hogy szedem le a falról bár lehet azt inkább egy takarító nőre bízom.
- Lényegtelen. - Mondtam neki színtelen hangon. - Egy takarító nőt sürgősen kell találnunk.

Valami baj van... azon kívül persze, hogy a lakás fel van dúlva, a falon meg vérrel írt felirat volt megtalálható. Sean valami papírfecnit szorongatott a kezében, majd hirtelen nyugodt arckifejezés jelent meg rajta. Túlságosan is nyugodt, ami már gyanúra adott okot.
- Mi volt a papírfecnin? - kérdeztem csöndesen, és reméltem, hogy elmondja. Ha nem, akkor meg kiszedem a kezéből, és elolvasom, de végül is ugyanott fogok tartani vele.

Beléptem a lakásomba.. vagyis azt hiszem, hogy oda. Mert egyáltalán nem hasonlított rá a dolog. A falon lévő feliratot hamar észrevettem, hiszen ennél feltűnőbb nem is lehetne.
- Örülnék neki, ha tudnám. De egyenlőre szedjük rendbe a helyet valahogy és utána rá érünk ezzel foglalkozni. - Mondtam komoran aztán eszembe jutott Aurora.. lehet, hogy ő meg pont itt volt? Körbenéztem és a cuccait már nem láttam. Remek. Majd az asztalon láttam egy papírfecnit amit elolvasás után rögtön összegyűrtem és elhajítottam. Nem volt elég kavarás az életemben tényleg nem. Még ez is kellett. Próbáltam nyugodtnak látszani már csak Angela miatt is.

/Mystic Falls határa/
Belépve a hotelszobába óriási meglepetések fogadtak. Olyannyira, hogy megtorpantam az ajtóban, és csak meredten bámultam a falra írt feliratot, ami valamiféle bosszút hirdetett, és gyanítom, hogy vérrel volt írva. Még a távolban lévő vízcsobogás sem érdekelt, meg a szétpakolt szoba, amit egyébként rendezetten hagytunk.
-Sean... - nyögtem ki egy kissé ijedten. - Ez meg mi a franc?

/Erdő/


Mivel jobb dolgom nem volt ezért idejöttem. Senki nem volt a lakásban csak én, ami most jól is jött. Megláttam egy levelet az asztalon amit Auorora címzett neki. Akarva akaratlanul is egy önelégült vigyor kúszott az ajkaimra. Részben elértem a célom és ez hatalmas öröm volt számomra.
Nem tétlenkedtem sokáig. Muszáj volt összeszednem egy kis energiát, hogy véghezvigyem a tervem következő pontját. Pár éve már a túlvilágon bolyongtam szóval energiából akadt bőven.
A dolgok összetörtek körülöttem a falra meg vérrel... a saját véremmel ezt írtam jól látható nagy betűkkel: Hazudtál nekem és megöltél. Készülj a bosszúmra Sean.
Amint ezzel végeztem a fürdőszobában repesztettem meg a tükröt, majd a hálót forgattam fel.
Szegény kicsi Sean lesz min törnie a helyes kis buksiját. Na meg takarítani valója is lesz bőven, de ez már nem az én problémám hanem az övé.

(folyt. valahol)

- Erdő -

Kinyitottam az ajtót, és szinte rögtön be is vágtam magam után. Sean nem volt itthon ahogy az a csajszi se aki jött hozzá. A nappaliban heverő táskámat felkaptam amiben a nemrég áthozott ruháim, és kis apró dolgaim voltak. Nem sokáig voltak itt az biztos. Legszívesebben magyarázat nélkül hagytam volna itt mindent, de valamiért mégse tettem. Egy kis papír darabot vettem elő, és ráfirkantottam egy rövidebb kis üzenetet.
"Elég volt a titkaidból, én ebből nem kérek többet. Aurora"
Írtam le gyorsan, és a tollat az asztalra dobtam. Igen talán ezt a lépésemet megfogom bánni egy idő múlva, jelen pillanatban ez nem érdekelt. Annak ellenére se amit az erdőben mondtam vele kapcsolatban. Tőle kapott kulcsaimat is leraktam az asztalra, majd amilyen gyorsan csak tudtam kiléptem a lakásából, és becsuktam magam mögött az ajtót. Bár hihetetlenül fájt, hogy ezt tettem mégis megpróbáltam elfojtani ezt a fájdalmat. Újra olyan akartam lenni mint rég. Semmit nem akartam érezni.

- Aurora lakása -

- Persze, hogy indulhatunk - bólintotam, és elindultam az ajtó felé. Rengeteg dolgot szerettem volna elmondani neki, olyanokat, ami mindkettőnk életére kihatással van. Meg azt is, mi történt velem, és hogyan váltam azzá, amiveé... Erre a gondolatra automatikusan behunytam a szememet, és a kezem rászorult a kilincsre. Nem bírnám ki a bűntudat előretüremkedése nélkül, mert az lehetetlen. - Menjünk - nyomatékosítottam, majd kiléptem az ajtón.
/Mystic Falls határa/

- Hát akkor egészségedre. - Mosolyogtam rá, majd felálltam és kikapcsoltam a tévét. - Akkor indulhatunk? - Fordultam felé, majd összeszedtem a telefonomat és a kulcsomat. Majd az ajtó felé sétáltam amikor már indulásra kész voltam én is.

- Á, soha nem lennék olyan ártatlan, mint Piroska - vigyorogtam. - Tudod, betanulnék pár kick-box mozdulatot, meg még sorolhatnám, és minden szuper lenne - röhögtem. - És mi lenne, ha a végén Piroska is emberevővé válna, és megenné a nagy és erős Vadászt, vagyis téged? - kérdeztem. Na jó... ez morbid. De hát, gondoltam talán nem fog megsértődni rám.

Ahogy kijött a szobából nem bírtam megállni nevetés nélkül mert ahogy fel volt öltözve az egyszerűen nevetséges volt. Az összes ruhám lógott rajta. Bár ritka az olyan ember akire jó lenne az én ruhám. Viszont amin csodálkoztam, hogy a nadrágom nem csúszott le róla.
- Piroska és a farkas.. Ki gondolta volna? De mi lenne ha te lennél piroska és még nem tudnál semmiről? Csak egy kis ártatlan lányka lennél? Úgy már nem tetszene gondoltam. - Kezdtem el picit kötözködni vele. De ez már megszokott volt így egymás között.

- Hogy sejtettem - vigyorogtam, majd elvonultam a szobájába. Na, ilyenkor örültem volna, ha Sean néha hord egy kicsit buzisab ruhákat is, mert így az ő pólói igencsak nagyok voltak rám. Vagy egyszerűen csak izmosabb, az is meglehet. Magamra ráncigáltam még egy gumis derekú nadrágot, és azt hiszem, erre a rövid időre késznek éreztem magam, így kiléptem a szobába, ahol Sean rajzfilmet nézett.
- Ó, azok a mesék - vigyorogtam. - Spongyabob? Nem, várj! Az én kedvencem Piroska és a Farkas alaposan átdolgozva - jegyeztem meg, majd elkezdtem röhögni. Naná... a farkas egy vérfarkas, aki megeszi a teliholdkor gyanútlanul sétálgató Piroskát, a Vadász meg egy varázsló, aki feltámasztja a piros köpenyest csajt. Tiszta sor.

Felnevettem ahogy szinte háborgott azon, hogy nem avatták be a dologba. - Hát most valahogy nem a telefon volt a legfontosabb az igaz. Na de, menj és keress valamit a ruháim között aztán indulhatunk is felőlem a kocsidért. - Mondtam továbbra is vigyorogva majd újból elkezdtem kapcsolgatni a tévét. Majd meg is álltam egy rajzfilmnél. Komolyan mintha gyerek lennék szinte tátott szájjal kezdtem el nézni.

- Óriási. Úgy tűnik, az anyám nem tartotta elég fontosnak, hogy megossza velem - forgattam meg a szemeimet. Miért tudta Sean, és én miért nem? Oké, ő egy férfi, erősebb testalkata van, és könnyebben el tudna bánni egy emberrel, de azért nem szeretem, ha hülyének néznek. És tulajdonképpen ez lett a vesztem. Ha tudom, mi lenne, soha nem csináltam volna hirtelen mozdulatokat. És... óvatos lettem volna. A fenébe is, én nem vagyok óvatos ember! - Jó, hagyjuk. Menjünk el a kocsimért, szükségem lenne a tiszta ruháimra. Meg a mobilomra, és hasonlókra. Tényleg, írtam neked, de úgy tűnik, komolyan elfoglalt voltál - kuncogtam.

- Rendben. - Néztem rá kicsit furcsán ahogy besétált a fürdőbe. Én úgy döntöttem, hogy mivel jobb elfoglaltságom úgy sincs bevágódtam a tévé elé és kapcsolgatni kezdtem. Reméltem, hogy nem húzza el órákig a fürdést, de a nőknél manapság már kitudja. Bár ő sosem volt olyan, mint a többi.
Mikor végzett megjelent előttem egy szál törölközőben én meg abbahagytam az unalmas kapcsolgatást. - Sehogy nem kellett rájönnöm. Nekem már gyerekkoromban elmondták, hogy mi is vagyok és ha kiváltanám valahogy legyek rá büszke. Így neveltek. Neked nem mondták el? - Kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Sean - csóváltam meg a fejemet, miközben elindultam a fürdő irányába. - Sokkal nagyobb távlati terveim vannak a városban, mint hinnéd. És ez azt jelenti, hogy maximum egy, vagy két hónapig élősködöm rajtad - közöltem, majd bevonultam a fürdőbe.
A forró víz hatására lassan lemosódott az egész napi kosz a testemről, és végre ismét láthattam egyébként teljesen hófehér bőrömet. Az apai gének sajnos meglátszanak, még ha vannak is indián felmenőim... Magam köré csavartam egy törölközőt, és kiléptem a szobába.
- Na, azt hiszem, készen állok. Később pedig mesélhetnél, hogy hogyan jöttél rá az átokra - haraptam bele az ajkamba. Fogadok, hogy tudott róla. Mindig csak engem hagytak ki a dolgokból, aminek meg is lett a következménye.

Nagyot sóhajtottam amikor ellenkezni se tudtam az ellen, hogy Aurora elmenjen. De hát most talán, hogy itt van az unokatesóm vele kellene eltöltenem több időt.
- Azt ott meg is tudod tenni - mutattam a fürdő irányába. - Ruhát meg kapsz tőlem és utána elmegyünk a kocsidért. Gondolom benne vannak a cuccaid. Hát rendben van maradj ameddig akarsz az én lakásom a te lakásod is, de ha nem gond én gyorsan felkapok valamit. - Bementem a szobámba majd előkotorászva a ruháim közül párat és felöltöztem.

Néztem a lány után, ahogy elmegy. Szóval ő is egy közülünk. Vajon tudja már, hogy talán csak egyszer kellett átélnie az átváltozást?
- Hát, szükségem lenne egy forró zuhanyra, meg egy tiszta ruhára. Na meg az eltűnt kocsimra, ami valahol az erdő szélén árválkodik - magyaráztam. Hál istennek, hogy itthon találtam, mert akkor ez azt jelenti, hogy nem kell segítséget kérnem Neviltől. Egy unokatesó mégiscsak személyesebb. - És... szeretnék hosszabb ideig itt maradni. Nem tudom elviselni anyu gyanakodását - forgattam meg a szemeimet.

- Igen az első átváltozás. - Próbáltam halványan elmosolyodni kevés sikerrel. - De én viszont most megyek, nem zavarlak titeket. - Néztem Sean-re majd a lányra, és még mielőtt Sean "ellenkezni" tudott volna, kibújtam öleléséből. Egy gyors csókot nyomtam ajkaira, majd utána a lány felé fordultam. - Aurora vagyok. - Mutatkoztam be gyorsan a lánynak, és miután elmondta Ő is a nevét, sarkon fordultam, de még intettem feléjük. - Majd még jövök!- Mondtam és már ki is léptem az ajtón.

//Folyt. nem tudni//

- Hogy te mindig kerek perec kimondod amire gondolsz. - Vigyorodtam el. Odasétáltam Aurorahoz és átöleltem majd egy csókot nyomtam a feje búbjára. - Értem. Viszont nem kell megtekerni a történetet nyugodtan beszélhetsz előtte is - pillantottam le Aurorara - nem rég van túl az első átváltozásán. - Köszörültem meg a torkomat és simogattam a karját. - Mindenesetre nagyon örülök, hogy itt vagy. Kérsz esetleg valamit? - Ajánlottam fel.

- Aha, sosem jövök rosszkor, de amint sejtem, épp most készültél, vagy most sikerült megdugnod valakit - vigyorogtam, mire a sejtett személy is előkerült a szobából. Annyira tudtam! - Helló - köszöntöttem. Egy percre megfordult a fejemben, hogy beadom neki, én vagyok Sean excsaja, de aztán eszembe jutott Kendra, meg az ő kedves drága testvére. Soha nem voltam velük jóban. - Hosszú történet, és egy réges-régi meséhez van köze, minek következtében a gyönyörű tündérhercegnő minden hónapban egyszer álmatlan éjszakától szenvedve kóborolt egyedül a sötét erdőben - jegyeztem meg. Nem tudom, hogy a lány ismeri-e az átkot, így nem akartam, hogy esetleg elszóljam magam. Sean viszont valószínűleg tudni fogja, miről beszélek. Legalábbis ha tényleg őt kell keresnem.

A táskámból kikaptam gyorsan egy nadrágot, és egy lengébb felsőt, amiből kilógott az egyik vállam. Úgy látszik ideje lesz mennem. Sean-nek vendége van, így jobb lenne nem zavarni őket, bárki is ez a lány. Felvettem a magassarkúimat, és megpróbáltam helyrerakni kócos hajamat. Sikerült is valamiféle normális dolgot kihozni, és kezembe véve a kulcsaimat, és a telefonomat, kiléptem a szobából. Sean éppen beljebb tessékelte a lányt. - Sziasztok! - Mosolyodtam el igen csak halványan, közelebb lépve hozzájuk.

Hogy meglepődtem-e? Az nem kifejezés. Ő az egyetlen még élő közeli rokonom. Úgy szerettem, mint a saját húgomat. Ha még nem is teljesen volt az. - Te sosem jössz rosszkor. - Vigyorodtam el és gyorsan átöleltem. - Mi szél fújt erre? - Kérdeztem felvont szemöldökkel, majd beljebb tessékeltem. Biztos meg volt a saját oka, hogy idejött. Bár abba nem igazán szereti beavatni az embereket amire már az évek során rájöttem.

- Meglepetés - tártam szét a karjaimat, mint valami síkhülye. Oké, ez nem megy nekem. Én nem vagyok az. Ezt valószínűleg ő is tudja, szóval komolyra váltottam a szót, és az érkezésem előre begyakorolt magyarázatát kezdtem el mondani.
- Gondoltam meglátogatom a kedvenc unokatesómat, de úgy látom, épp... rosszkor jöttem - néztem végig rajta. Csak egy szál alsógatyában állt. Bár, ami azt illeti, én sem voltam túlöltözve. Ennyit arról, hogy nem árulom el magamat a legelső pillanatban. Bár... ügyes hazudozó vagyok, könnyedén beadok neki valami mesét.