- Egy veled nem fog megtörténni. Kettő ha meg is történik ott leszek veled és tudom, hogy menni fog mert aki ezeket túl éli - simítottam végig finoman az oldalán - annak egy kis egyszerű átváltozás nem jelent gondot. - Rákacsintottam és halványan elmosolyodtam. - Igen hozzá lehet. De nekem a fájdalmat elnyomta az akarat az iránt, hogy az legyek ami igazából vagyok. - Motyogtam el gyorsan a választ. - Ebben teljesen egyetértek. - Óvatosan vigyázva törékeny kis testére magamhoz szorítottam és elmélyítettem a csókunkat.

-Szólni fogok. Andrew biztos kifogja bírni, én tudom róla. Az már más kérdés, hogy nekem milyen lesz ha egyszer véletlenül velem is megfog történni. Puhány vagyok..- Nevettem fel halkan. Végighallgattam, ahogy elmondja neki milyen ez az átváltozás. -Hozzá lehet ehhez szokni?- Kérdeztem halkan, és összevontam szemöldökömet. -Jó ötlet volt átjönni egy kicsit.- Mosolyodtam el halványan, és egy lágy csókot nyomtam ajkaira.

- Hát igen. Az is benne van a pakliban. - Húztam el a számat hiszen mert végül is teljesen megértem az ő nézőpontjukat. - Megoldjátok biztos vagyok benne, de ha kell a segítségem az éjszakában csak szólj. Hogy nekem milyen? Van mögöttem pár éves tapasztalat féleség szóval nekem már annyira nem rossz. Hamar meg is van és már hozzászoktam a fájdalomhoz. - Simogattam az arcát miközben tekintetét fürkésztem. Nem szeretném ha neki is keresztül kellene mennie azon amin nekem is. A bátyja meg ha nem egy nyávogós homokos akkor kibírja.

-Vagy csak egyikük sem számított arra, hogy bármelyikünk is tudna embert ölni akár önszántából, akár nem..- Mondtam halkan ahogy eldőlt a kanapén, és magára húzott. Arcát fürkésztem, aztán elmosolyodtam. -Hát majd meglátjuk, hogy lesz ez az egész. Neked milyen? Még nagyon fáj?- Kérdeztem szemeibe nézve, miközben a karomat kezdte el simogatni. -Hát most már csak nem lesz.- Mosolyodtam el, és viszonoztam csókját. Még jó, hogy nem lesz több. Most már tenni is fogok ez ellen. Egy kis napi verbéna adag, pont jó lesz ellenük. Akkor már csak békén fognak hagyni, örökre. Utálom őket teljes szívemből. Gondolkoztam el, és fejemet mellkasára hajtottam.

- Lehet reménykedtek abban, hogy sose jön el ez az egész. Mert végül is ha elmondták volna lehet mindig az lebegett volna a szemetek előtt. - Eldőltem a kanapén és magamra húztam őt is. Hajtincseivel játszadoztam miközben mosolyogva figyeltem gyönyörű arcát. - Túl kell rajta esni. A férfiaknak meg kell mutatni, hogy mit tudnak. Ha a fájdalomtól fél hozzá kell szoknia. Minden áldott hónapban ez lesz. De hónapról hónapra kevesebb és gyorsabb lesz. A testvéred, érted megtenné szerintem. - Simogatni kezdtem a karját, még legbelül mindig furdalt a lelkiismeret mert ott hagytam az nap este. - De kell. Én csak örülök annak ha gyógyulsz, de remélem több ilyen már nem lesz. - Állánál fogva picit megemeltem az arcát és megcsókoltam.

-Nem is értem miért nem mondták el eddig. Csak mikor már megtörtént a baj..- Mondtam halkan ahogy odahúzott magához. Pedig lett volna rá lehetőség, de eddig mélyen hallgattak róla. Talán ha elmondták volna akkor könnyebb lenne. De így nem csak az én dolgomat nehezítették meg hanem Andrew-ét is. -Hát ez nem hangzik valami jól. Talán jobb lenne nem is elmondani neki. Így se akarja végigcsinálni...- Nyeltem egy nagyot Sean szemeibe nézve. - Jól! A lábamról már levettem a kötést az már nem is fáj, az oldalam az meg fáj még egy kicsit, de nem vészes.- Vontam vállat. -Már jól vagyok, miattam nem kell aggódnod.- Tettem még hozzá egy halvány mosollyal.

Az első két mondatára nem is válaszoltam inkább csak odahúztam magamhoz és puszilgatni kezdtem a homlokát. Soha nem értettem miért nem lehet ezt megosztani a gyerekekkel. Én így nőttem fel ezért is volt voltaképpen könnyebb számomra az egész. - A legelső a leghosszabb és a legfájdalmasabb, ha azt kibírja onnantól már megy, mint a karika csapás. - Közben visszaemlékeztem az első átváltozásomra. Fájdalmas volt, de előttem az a cél lebegett, hogy végre az leszek aki vagyok. Ezért a nagy részét a fájdalomnak ki tudtam szűrni. De aki nem is akarta ezt annak kicsit nehezebb lesz. - Sebeid hogy vannak? - Ugrott ki belőlem a kérdés.

Láttam rajta, hogy meglepődött ezen, és egy kis ideig meg sem tudott szólalni emiatt. -Tudod, a bátyám kiváltotta az átkot, és még ugye nincs túl az első átváltozásán...- Sóhajtottam fel halkan ezzel szinte mindent elmondva. -És ha benne is megvan, akkor bennem is megvan ez a vérfarkasos gén.- Mondtam elgondolkozva, habár itt most nem ez volt a lényeg. -Csak szeretnék neki segíteni, és nem tudom hogy tudnék.- Húztam el szám szélét. -Nagyon fáj az első átváltozás? Vagyis inkább, hogy zajlik ez?- Kérdeztem kíváncsian.

Kitágult szemekkel közeledtem felé majd leültem mellé. Egy ideig meg sem tudtam szólalni, hogy miért érdekelheti. Csak akkor ha ő is. De azt kétlem. - Miért érdekel? - Kérdeztem meg kisebb ijedséggel a hangomban, hiszen nem szeretném ha neki is át kellene mennie azokon a dolgokon amiken nekem kellett. Igaz, hogy én örültem neki de attól még a fájdalom megmaradt az átváltozásoknál. Közben a fejemben próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy bármit is kérdezzen tudjak válaszolni.

-Pedig nekem így is jó lennél törölközőben..- Mosolyodtam el, és leültem leültem a kanapéra, míg vártam Őt. -Csak lenne pár kérdésem erről a vérfarkasos dologról, ha nem baj persze.- Mondtam el amiért jöttem hozzá. Remélem nem lesz baj ha kérdezek tőle egy pár dolgot erről. Meg persze akkor azt is el kell mondanom neki, hogy bár nem váltottam ki, de bennem is van ilyen vérfarkas gén. Segíteni akarok a bátyámnak, így hogy megtudok pár dolgot lehet többet tudok majd neki.

- Ó, persze. - Már el is felejtettem, hogy csak egy törölköző van rajtam. - Te sosem zavarsz. Helyezd kényelembe magad addig én felkapok valamit. - Elindultam a szobám felé ahol felkaptam az immár kikészített boxeremet felhúztam egy farmer társaságában majd egy inget is magamra öltöttem majd visszavándoroltam hozzá. - Mi szél fújt erre? - Néztem rá, majd a tányéromat a mosogatóba tettem.

Nem kellett sokat várnom, hogy Sean ajtót nyisson nekem. -Szia!- Mosolyodtam el halványan amint megláttam az ajtóban. Odahúzott magához, és egy gyengéd csókot kaptam ajkaimra, amit viszonoztam neki. -Látom jókor jöttem..- Mosolyogtam végigpillantva rajta gyorsan, de aztán újra szemeibe néztem. -Azért remélem nem zavarok.- Mondtam, célozva arra, hogy még csak nem is szóltam ide mondjuk telefonon, hogy jövök.

Halk kopogtatást hallottam az ajtó felől. Lehalkítottam a tévét és az asztalra tettem a tányéromat majd elindultam az ajtó felé. Nem igazán vártam vendéget, de nem is igazán zavarhatnának itt olyan sokan. Mikor kinyitottam az ajtót megláttam Aurorat. - Szia szépség. - Rámosolyogtam, majd közel húztam magamhoz és egy gyengéd csókot leheltem ajkaira.

//Aurora háza//

A hotel felé vettem az irányt, és mikor odaértem, megkerestem Sean lakását, és az ajtóhoz lépve kicsit bizonytalanul bekopogtam. Csak remélni tudtam, hogy nem zavarom, mert hát nem szóltam ide előre, hogy jövök.

Vettem egy hosszú forró zuhanyt, majd egy törölközőt csavartam magam köré és így léptem ki a szobámba ahol előkotortam egy boxert amit rögtön az ágyra hajítottam, majd a konyhába indultam és összeütöttem magamnak egy kisebb adag rántottát. Bekapcsoltam a tévét majd leülve elé a kanapéra kezdtem el enni.

Sean lakása