Röhögtem még egyet, majd kioldalaztam Klaus háta mögül, és biztonságos távolságra kormányoztam Elenát.
- Nos, mire igyunk? Hogy valaki ma még gyűrje pofán ezt a pöffeszkedő hímpávát - néztem Klaust, aki ekkor már egy kék ruhás, csinos lányt fűzött éppen.

- Ezt őszinte sajnálattal hallom Elena - motyogtam, és megforgattam a szemeimet. - Salvatore, jobb ha most eltűnsz a közelemből, még mielőtt megszegem az anyámnak tett ígéretemet - morogtam, és végigmértem egy lányt, aki nemrégen érkezett.
- Üdv - sétáltam oda hozzá, és végighordoztam a szemem az alakján. Tökéletes. A kékes ruha, és a tűsarkú cipő még jobban kiemeli a szeme színét.
- Klaus Mikaelson - nyújtottam kezet. - Örülök, hogy egy ilyen szépség is megörvendeztetett bennünket ma este.

Hallottam Rebekah szavait, és erre elvigyorodtam. - Hát még szép, hogy a városban van. Az én meghívásomra nem mondott volna nemet - sóhajtottam, majd még biccentettem egyet Elenáék felé. - És most bocsássatok meg, de nekem van egy kis elintéznivalóm.

(Dolgozószoba)

Nagyot sóhajtottam. - Abban biztos vagyok... - fordultam Klaus felé egy pillanatra, csak ennyivel reagálva a "tudnék neked izgisebbeket is mondani" részre. Hirtelen még jött volna a folytatás, hogy mondja Tatiának, bár ő volt olyan normális, hogy elmenekült a közeléből. De ettől függetlenül... a fene, még mindig nem akartam megbántani, mert ő se tette velem... asszem.
Viszont Damont látva kuncognom kellett, de aztán átvettem tőle az egyik pezsgős poharat, és szembefordultam vele. - Nos, mire igyunk így... az este első poharával?

- Hát persze, hogy Tatia! A városban van... - Mondtam még mielőtt otthagyott volna Nik a bálterem szélén.

/Hotel/

Hívtam egy taxit, ami 5 perc múlva érkezett meg. Nem rajongtam ezekért az autókért, de ezuttal mégis megembereltem magam. Mégse szaladhatok végig tűsarkúba az utcán. Hogy nézne az ki? Nem mintha bárki is meglátná....
Tíz perc múlva leparkolt a taxi a Mikaelson villa előtt. Most, hogy itt vagyok már nem is akaródzok annyira bemenni. Kifizettem a taxist, majd lassan de biztosan kiszáltam az autóból.
Vettem egy még lélegzetet és körülnéztem. Sehol senki. Illetve nem messze tőlem egy vámpir-ember pár éppen átlépték a küszöböt, de az nem számított. Helyben toporogtam, miközben azon töprengtem most mi legyen? Francba! Mióta vagyok én ilyen betoji? Újabb lélegzetvétel után végre elindultam a ház felé.
Lassú kimért léptekkel haladtam. Átlépve eme hatalmas ház küszöbét, hirtelen gyökeret vert a lábam.

Vetettem egy parázsló, és nagyon ronda tekintetet Klausra a szavai hallatán, majd odébb léptem, és elvettem két pohár pezsgőt egy pincér tálcájáról. Közben megálltam az Első mögött, és úgy csináltam, mintha épp belehánynék a nyakába.

Elvigyorogtam magam a sablonos formulákon, amit egymásnak puffogtattak, majd felsóhajtottam, és félhangosan megjegyeztem a semminek, de persze ügyelve rá, hogy mind hallják.
- Kár, hogy ma el vagyok tiltva a közeledből Elena - sóhajtoztam színpadiasan. - Ha nem így lenne, én ennél izgalmasabbat is tudnék mondani neked.

- Jó estét - mondtam végül én is ugyanazt, amit Damon, és halvány mosoly jelent meg az arcomon. Hát... csak a jó ég tudja, hogy hogyan lehet egy család ennyire különböző. Esther teljesen normális, kedves, és talán még örül is annak, hogy a hasonmás boldog (mert ugye mit is ártottam én neki), de a család többi tagja... vagy ágybetétnek néz engem és a felmenőimet, vagy céltáblának.
- Ha a zavaró tényezők nem találnak meg ma este, akkor nem, nem tervezünk gyorsan távozni. Régen volt már bál tartva a városban, és ezt... azt hiszem, ki kell használni - szólaltam meg végül.

Egy ideje már láttam, hogy a hasonmás és a férje megérkezett, de egyelőre próbáltam nem feltűnően őket nézni. Eleinte csak azt láttam, hogy éppenséggel kézen fogva érkeztek, deee... Klaus miatt nem akart a házaspár férfi tagja a közelembe jönni. Ez mondjuk érthető.
- Jó estét! - köszöntem nekik én is. - Örülök, hogy eljöttek - tettem még hozzá mosolyogva. - És még nagyobb öröm így együtt látni önöket - beszéltem tovább, elvégre... egy házasság, főleg egy olyan házasság, mint az övék... a hírek alapján ritkán találkozni náluk szerelmesebb párokkal. Klaus is jó helyre ment pótlányokat keresni. - Remélem, nem terveznek gyorsan távozni.

- Nem szólok hozzá ha ő sem hozzánk - morogtam mint a láncra vert kutya, aztán lassan odasétáltunk Estherhez.
- Jó estét - igyekeztem mosolyt csikarni a képemre, annak ellenére, hogy Klaus már egész testével odafordult, és leplezetlenül bámult minket.

- Nem, nem lepsz meg vele... de ezt a pár órát kibírjuk. Aztán többet nem is kell ennek a villának a közelébe jönnünk - mondtam neki, aztán én is megláttam Esthert, és Damon szavaira felfigyeltem Klausra is, de csak sóhajtottam egyet.
- Most az jön Damon, hogy... nem figyelsz rá. Kit érdekel Klaus? - kérdeztem tőle közömbös hangon, hátha ez segít neki valahogy... haladás lenne az is, ha nem szólna hozzá, és Klaus se hozzánk.
- Na... mehetünk?

- Meglep ha azt mondom, hogy még ebben a percben sincs kedvem az egészhez? - dünnyögtem, de megfogtam Elena kezét, hogy néhány lépés után megtorpanjak.
- Ugye tudod, hogy ha most Esther közelébe megyünk, botrány lesz? - mutattam az onnan két lépésre álldogáló Klaus felé.

- Mi nem biztos Bekah? - kaptam fel a fejem. - Miről beszélsz? Tatiáról... vagy valami másról. Ha Tatia itt lenne... megkeresett volna - mondtam ki a leghőbb vágyamat. - Ha mégsem, akkor ezt már megette a fene - legyintettem egyet, és a szemem a mennyezet felé függesztettem.
- Na tessék, csak emlegetni kellett őket - néztem a belépő Damon-Elena páros felé.

(Damon és Elena háza)

Felsóhajtottam, ahogy kiszálltunk a kocsiból. Valahogy... már nekem is rossz érzésem volt. Nem mintha eddig nyugodt lettem volna, de most extrán ideges lettem.
Damonre néztem, és megálltam mellette, hogy kissé félve, de megfogjam a kezét. - Először menjünk oda Estherhez, rendben? Őt üdvözöljük, aztán... elfoglaljuk magunkat - próbálkoztam meg egy halvány mosollyal, mikor beljebb sétáltunk.

- Az nem olyan biztos... - Motyogtam alig hallhatóan, de tudtam, hogy ennek ellenére hallotta amit mondtam. - Pedig megnéztem volna. Anyánk más szórakozását is elvette nem csak a tiédet. - Húztam el szám szélét enyhén, és kezembe vettem egy újabb adag pezsgőt.

- Tudtommal Bulgáriában - mormogtam. - Hagyjuk inkább...ne beszéljünk róla. Anyánk az előbb még a minimális szórakozásom lehetőségét is elvette - néztem hátra az említett felé. - Nem mehetek a hasonmás meg a férjecskéje közelébe - dohogtam.

-Nik..- Pillantottam rá ahogy közelebb lépett hozzám, és egy csókot kaptam kézfejemre. -Köszönöm, látom te is kiöltöztél.- Néztem végig rajta, és egy halvány mosoly jelent meg arcomon. -A férfiak meg csak féljenek, van okuk rá.- Billentettem egy kicsit oldalra fejemet, és mosolyom még jobban kiszélesedett. -Most válogatni fogok, partner hiányában.- Mondtam a lassan beérkező embereket felé nézve. -És neked, hol marad a partnered?- Kérdeztem kíváncsian. Tatia itt lesz ma este, már csak kérdés hogy tud-e róla.

Megperdültem, és megnéztem Bekaht.
- Hugom - léptem oda hozzá, és megcsókoltam a kezét, mint egy úriember - káprázatos vagy ma este. Azt hiszem félnék a férfiak helyében szóba állni veled. Pláne ha meglátják a hegyes fogacskáidat - vigyorogtam. - Mondd, van már szerencsétlen aki a partnered lesz ma, vagy majd válogatsz?

- Minek mondanék imákat, meg litániákat? Használna? Ha megkérnélek, hogy ölj, megtennéd? - kérdeztem feleslegesen Klaustól. - Természetesen nem, mert te vagy a nagy vámpír. És vérfarkas, ezt ki ne felejtsük a sorból. Hát... akkor egészségedre. Nyitva a büfé - mutattam körbe az emberekre, majd Rebekah-ra néztem. - A húgod egyedül érkezett.

Rebekah szobája

Lesétáltam a lépcsőn, míg gyorsan körülnéztem. Még csak pár pincér sürgölődött a teremben, ja meg persze ott volt Klaus, meg Esther. Halkan felsóhajtottam, és a lépcső aljára érve, az egyik tálcáról elkaptam egy pohár pezsgőt, amit rögtön meg is ittam, és már mentem is tovább. Nagy bálnak ígérkezik a dolog. Hátra söpörtem pár hajtincset ami a vállamra lógott, míg tekintetem körbejárta az egész termet.

- Nocsak - néztem anyámra meglepetten. - Úgy látszik kezded megérteni, hogy ma már más időket élünk anyám. Bár csodálkozom, hol marad a boszitörvény, hogy a természet erői, meg emberi élet védelme bla-bla-bla? - kérdeztem kissé gúnyosan.

A kérdés persze az, hogy meddig. De ezt már csak magamban tettem hozzá. Nem kell neki tudnia, hogy a ma este akár sorsfordító lehet számára. Most persze így belegondolva, megbántam, hogy azt mondtam, ne menjen Elenáék közelébe. Mert ha felbosszantja a hasonmást, nekem könnyebb dolgom lenne vele. De... így jár az, aki nem tervez meg mindent előre.
- Egyel kevesebb - vontam egyet a vállamon. Persze, emberi élet, de... most mit mondhatnék? Az "Ejnye-bejnye Klaus" nem hiszem, hogy használna.

- Nagyobb mindenki másnál, anyám - vigyorogtam, és jó alaposan megnéztem egy mellettem elhaladó pincérnő fenekét.
- Nnnnna - mondtam elégedetten. - Ha nem találok jobbat, van olyan gyanúm, hogy ő innen már nem megy haza. Élve legalábbis nem.

- Nem, nem teszek ellene semmit. Bízom benne, hogy a szóból is értesz. Maximum majd beállok a nevetők táborába, ha Damon orrbavág. Meglesz az este alaphangulata - mosolyodtam el szélesebben, mint az előbb. - De igazad van, ez nem óvoda. Csinálj, amit akarsz, és csinálom én is, amit akarok. Nagyfiú vagy már - sóhajtottam.