Összegyűrtem egy dühödt mozdulattal a levelet, és a kandallóba vágtam.
- Tudja, hogy szeretem őt! - kiáltottam. - És mégis elment! Elment, ugyanúgy, mint annak idején. Pedig akkor is szerettem! Azt írja, ő is szeret, de hazudik! Ha így lenne, nem ment volna el... - keltem fel, és öntöttem magamnak egy pohár italt.

A kanapéról figyeltem, hogyan olvassa el a levelet Klaus, és az arca másodpercről másodpercre változott. Míg végül felnézett rám, majd a kezeibe temette az arcát, és a szavak, melyek elhagyták a száját... nem tudtam őket hová tenni.
- Ki... ki ment el? - sétáltam oda mellé, hogy az aláírást megnézzem. A levél tartalmához nekem nem volt közöm.. de Tatia neve elárult mindent. - Őt ismerve... vissza fog jönni - szólaltam meg végül néhány másodperc múlva.

Csendesen lépkedtem haza anyám oldalán. Képtelen voltam elfelejteni azt a tekintetet, amit Elena vetett rám. Abból a tekintetből tudtam, hogy elmúlt az igézés... és hogy emlékszik mindenre. Az ő lelkiismeretét pedig már valamennyire kiismerve, biztos voltam abban, hogy Salvatore is értesülni fog a felesége mámoros kis éjszakájáról. Nem mintha ez engem túlzottan érdekelne. Ha Salvatore idejönne pattogni, kb annyiba kerül legyőzni, mint ahogy az emberek elhajtanak egy legyet.
A küszöbön csodálkozva vettem át egy borítékot anyámtól.
- Levél? Nekem? - csodálkoztam, és míg ő a kanapéra ült, felbontottam a borítékot, és ahogy haladtam a sorok között, úgy roskadtam magamba egyre jobban, hogy a végén a papírt leeresztve kezembe temessem az arcomat.
- Elment - suttogtam aztán anyámra nézve, és szinte hallottam, ahogy a szívverésem is leáll attól, amit most éreztem. - Elment... és nem tudom visszajön-e valaha.


[You must be registered and logged in to see this image.]

(Damon és Elena háza)

Kissé kimerülten szedtem a levegőt, hiszen egy ilyen varázslat engem is elfáraszt. De az jó volt, hogy úgy sült el, ahogy akartam.
Megálltam a küszöbnél, és megfogtam egy borítékot, amire Klaus neve volt firkantva. - Tessék ez a tiéd. - adtam át neki, hiszen semmi közöm nem volt hozzá, majd beljebb sétáltam, hogy leüljek a kanapéra.

Tatia birtoka

Csak azután léptem be a házba, miután a jó fülemet elővéve hallgatóztam egy kicsit és megállapítottam, hogy senki sem tartózkodik itt. Klaus biztosan Elena megmentésére sietett, Esther... abból kiindulva, hogy ő a világ legerősebb boszorkánya, valószínűleg ő is ott van a hasonmás közelében, a többiek meg valahol csak vannak. De nem is ők érdekeltek, csak az, hogy minél gyorsabban végezzek, nehogy egyikőjük váratlanul betoppanjon.
Nem sok dolgom volt itt, mindössze azt a levelet akartam lerakni az asztalra, amit Niknek címeztem. Feltett szándékom volt, hogy nem vele szemben közlöm a távozásomat, így sokkal egyszerűbbnek bizonyult. Még így is legördült egy könnycsepp az arcomon, amikor írtam és hiába nem voltam biztos abban, hogy esetleg csak egy picit megrendíti a távozásom, muszáj volt megírnom neki ezt a levelet.

" Niklaus!

Hogy miért levelet írok, amikor személyesen is elbúcsúzhattam volna? Nem tudom. Talán leírni sokkal könnyebb, mint a szemedbe nézni és úgy kimondani ezeket a szavakat. Emiatt nevezhetsz gyávának is, ha pedig ezt tennéd, igazad lenne, csakhogy ez már meg sem kottyanna. Mégis úgy gondolom, hogy akármilyen módon is, de megérdemled, hogy elköszönjek tőled.
Oliver halott, a hasonmás pedig életben van. Most már boldog lehetsz, hiszen elérted a legfőbb céljaidat. Mint ahogy már az előbb utaltam rá, elhagyom a várost és nem tudom, mikor jövök vissza. Lehet, hogy hetek, hónapok múlva, de egyvalami biztos: nem fogok menekülni többé sem előled, sem senki más elől. Majdnem ezer évet töltöttem el ezzel és már nincsen kedvem hozzá, ám azt nem bánom, hogy amikor átváltoztam futni kezdtem, hiszen elég nyomós okom volt rá. Azt sem bánom, hogy Olivert visszahoztam a halálból, mert így ezer év után egy kicsit újra közel kerülhettem hozzád még akkor is, ha a kapcsolatunk jóval viharosabb az átlagosnál. De hát már mindketten vámpírok vagyunk, méghozzá nagyon idősek, szükségünk van az effajta izgalomra is, nem igaz? Egyikőnk sem ember és soha többé nem leszünk azok, a tiszta érzelmek nem működnek nálunk. Talán ez a legnagyobb átka az öröklétnek, ehhez pedig hozzácsapódik a döntésképtelenség is, hiszen még mi magunk sem tudjuk, mit akarunk pontosan egymástól.
Elenának viszont nyugodtan mondd meg, hogy az utálatos hasonmása lelépett, okozz neki egy kis örömet ezzel is, meg még ki tudja mi minden mással. Ez már csak a ti dolgotok, nem az enyém. Amiről nem tudok, az nem fáj. Annyira. És bár a mostani érzelmeimet még nem tudtam, nem mertem eléd tárni, csak egy dologra szeretnélek megkérni: néha jusson eszedbe, hogy egyszer régen volt egy lány, aki teljes szívéből szeretett és hiába létezik még két ugyanolyan kinézetű nő rajta kívül, egyikőjük sem szerethet úgy, mint ahogyan ő tette. Még akkor sem, ha ez a lány mára teljesen megváltozott, hiszen ettől függetlenül még ő is tud szeretni. Talán ugyanúgy, mint régen.

Tatia"

A boríték le volt zárva, rajta Klaus nevével, így már itt sem volt semmi dolgom. Eddig is mindenféle következmény nélkül elhagyhattam volna a földrészt, de csak most éreztem úgy, hogy tényleg mehetek. Talán Bulgáriában újra ki tudom kapcsolni az érzelmeimet és megpróbálhatok bizonytalanság nélkül élni.

Bulgária

(M.F határa)

Épphogy beléptem a villába, halk káromkodással - hiszen a legjobb felsőmet lyuggatta ki ez a nő - csipogni kezdett a telefon a zsebemben.
- Nyűgös, rohadt éjszaka - morogtam, és véres kezemmel benyúltam a zsebembe. Amit láttam a kijelzőn... attól elöntött a forróság.
- Hm... kis hasonmás... ennyire jó voltam? - vigyorogtam elégedetten. Hiszen az sms szerint Elena vár rám. Méghozzá a hálószobájában.
- Sejtettem, hogy egy első után egy Salvatore már nulla lesz - csúsztattam vissza a telefont a zsebembe. - Akkor készülj kis hasonmás. Mert az Első nagyon vágyik rád.

(Damon és Elena lakása)

(Esther szobája)

Néztem egy darabig kifelé az ablakon, de a szúró érzés egyre nagyobb lett a szívemben. Valami baj történt... de még mekkora. És éreztem, hogy a hasonmás keze benne van. Vagyis... nem a keze, hanem ő maga.
Emiatt pedig a hideg kezdett rázni. Nem foglalatoskodtam egyéb dolgokkal, megindultam arrafelé.

(Damon és Elena háza)

Nappali