| Adélaide & Neal lakása. Idegesen kapkodtam a fejem. Nem tudtam elképzelni, hogy hova is ment. Pár lépést tettem a lakásunktól mikor belém csapódott valaki. Automatikusan kaptam utána és fogtam meg a kezét. Elég pici, törékeny teremtésnek tűnt. Már csak az kéne, hogy kapkodásom miatt összetörje magát. Mikor megszólalt meglepődtem. Olyan mintha sírás bujkálna a hangjában. - Ezért ne törjön el a mécses. – mosolyodtam el és próbáltam lenyugodni. Nem akarom, hogy lássa, hogy feszült vagyok. - Minden rendben? – érdeklődve engedtem el a kezét.
Jobban végignézve rajta láttam egy kis feszültséget, de inkább jobbnak láttam, ha nem hozom fel a témát, mert mégis csak idegenek vagyunk, akik most futottak egymásba. Kicsit zavarba jöttem az érintésétől, amit próbáltam nem kimutatni. Mikor elengedte a kezemet nagyot sóhajtottam amolyan megkönnyebbülésképpen. Helyes srác volt, de abban is biztos voltam, hogy van valakije vagy éppen alakulóban van neki valami. Na mindegy nem is értem miért futott végig ez az egész az agyamon.. Annyira felesleges. – Öhm, igen minden rendben van. Sajnálom, hogy csak úgy beléd mentem.. Csak elbambultam. – Kezdem bele a kínos magyarázkodásba.
A lány elég furán viselkedett, végig nézett rajtam, ami még jól is esett. Megráztam a fejem és hátra léptem. - Talán nyomaszt valami? – kérdeztem rá gyengéden. Még sem akarom erőltetni, de egy ilyen fiatal lánynak ki kell öntenie a szívét, hiszen nem tarthatja magában. Az ilyenekből szokott lenni a galiba. - Egy idegennek a legjobb kiönteni a szíved. Lehet, többet nem találkozunk. Itt az alkalom. – nevettem el magam. Mit nem adtam volna, ha anyámék halála után valakinek elmondhattam volna az érzéseimet. Akár egy idegennek, csak ki kellet volna adnom. De most inkább a lányra figyelek.
Már mindenkiben a továbblépés legapróbb szikráját kerestem. Ez már kezd egy picit beteges lenni, de mindegy.. Nem szabad mindig minden pasiban az újabb és újabb esélyt keresnem. Valószínűleg mivel pár ével idősebb nálam semmit nem akarna egy velem egy idős kis fruskától. Hagyjuk az egész gondolatot, ahogy van. – Á, semmiség. – Legyintettem. Nem akartam panaszkodni. Bár tény, hogy igaza volt azzal kapcsolatban, hogy az is előfordulhat, hogy többé nem látjuk egymást és sokkal jobb egy idegennek kiönteni a szívünket, de akkor sem.. Túl sokat nyavalyogtam már az utóbbi időben. Nem akarom őt is a hülyeségeimmel terhelni. – Inkább mesélj te. Feszültnek tűnsz. – Ha már ő felajánlotta én miért ne?
Széplány volt, nem is olyan fiatal, de hozzám még sem illene. Ő olyan más. Látszik rajta, hogy még picit gyerek. És hát sehol nem ér fel Adélaide-hez.. - Ha meggondolnád, magad itt vagyok – kacsintottam rá és bele túrtam a hajamba. Ezek szerint bizalmat vár. Hát legyen. - Összevesztem a barátnőmmel és eltűnt. Lehet, csak felfújom a dolgokat, de féltem és úgy érzem baja esett. Őt keresem, itt a vakvilágba. – mondtam ki végül. Hát, ha picit jobban érzi magát, és megnyílik nekem.
Nem kell mindig kapcsolatot vadászni. Elég egy egyszerű barátság is ahhoz, hogy az ember tovább lépjen. Apám halálát is, csak egy kis baráti segítséggel tudtam feldolgozni. Méghozzá Tyler-ével. Nem gondoltam volna, hogy valaha is szerencsém lesz egy olyan emberhez, mint ő. Főleg a mai világban.. Na de mindegy is. – Rendben van. – Mondtam miközben kedvesen mosolyogtam rá. Végig a szemeibe néztem. Nem tudom miért, de ha beszélek valakivel akkor létfontosságú a szemkontaktus.. Csak akkor nem, ha éppen nem bírok az illető szemébe nézni valamilyen okból kifolyólag. Ahogy gondoltam.. Van barátnője na mindegy.. – Biztos, hogy megoldjátok majd valahogy. – Válaszoltam egyszerűen. Baja eshetett? Tudom milyen érzés aggódni valaki miatt..A mai világban pedig eléggé valószínű, hogy bajba keveredhetett. Ha azt vesszük, hogy nekem is sikerült kis híján meghalnom a saját hülyeségem miatt. – Ha akarod segíthetek megtalálni. – Nem hiszem, hogy elnyelte volna a föld.. Valószínűleg, csak rossz helyen keresi..
Elmosolyodtam ismét csak, hiszen az arcán átfutott egy csöpp csalódás, hogy van barátnőm. De inkább most tisztázom, minthogy kapjam a szerelmes leveleket, hogy mennyire szeret, stb.. Aztán elnevettem magam. Hiszen simán megtalálnám a varázslattal, csak nem tudom Ő, hogy akar segíteni. - Hogy segítenél kislány? – kérdeztem elkomolyodva, lássuk, mit eszel ki. Hirtelen elkapott valami érzés, hogy nem csak egy egyszerű lány áll előttem. Na, de vajon te mi is lennél, kicsim? Gondolkodás közben tüzetesen át néztem, tetőtől talpig. - Neal. - mutatkoztam be, hiszen még a nevemet sem tudja.
- Meg van a saját kis módszerem. - Most mondjam meg a szemébe, hogy „Héé, egy boszorkánnyal állsz szemben a problémáid innentől kezdve megoldódtak.” Bár nem vagyok annyira benne a boszorkányságban. Már az is csoda, hogy újra használom az erőmet. Még ha nem is olyan nagy dolgokra, de már használom. Ez is egy nagy lépés a számomra. De viszont azt határozottan éreztem, hogy ő sem csak egy egyszerű ember. Az egyszer biztos, hogy nem vámpír. Azt már rögtön megéreztem volna és valószínűleg sikítva menekültem el innen. Nem.. Ő is boszorkány.. Akkor miért keresgéli így találomra? Amikor egy egyszerű varázslattal rátalálhatna. Láttam, hogy végig futtattatja a szemét rajtam, amitől picit elpirultam ezért le is sütöttem a szememet. Még az kellene, hogy ezt lássa.. Elég kínos ez a helyzet. Főleg, hogy barátnője van. – Bailey. – Mutatkoztam be én is. Neal.. Hm. Tetszik a neve.
Elmosolyodtam, hogy kivágta magát a dologból. Aztán láttam a szemeibe, hogy megvolt neki a felismerés. Rákacsintva tudattam vele, hogy igen. Én is boszorkány vagyok. - Szép neved van. – mondtam neki és leültem ez padra. - Én is megtalálnám. De megbántottam, lehet, csak ki akarja szellőztetni a fejét. Elment orvoshoz. De ennek már jó ideje. Még a nőgyógyásznál sem vagytok ott napokat, nem? – kérdeztem nevetve. Ő is nő, és hát istenem, engem nem zavar ez a téma. Aztán lehajtottam a fejem. Egy hatalmas idióta vagyok.
Egyértelművé tette számomra a kacsintással, hogy ő is boszorkány. Hát, akkor jók voltak a megérzéseim. Mondjuk általában mindig így van, de én is tévedhetek. Nem vagyok tökéletes. Soha nem is leszek az. Bár nem is akarok az lenni. – Köszönöm szépen. – Mondtam mosolyogva, majd helyet foglaltam mellette. Nem túl közel, mert hát abból csak én jöttem volna ki rosszul. Nem tudom mihez kezdenék a közelségétől.. Annyira helyes.. Bár ezzel valószínűleg ő is tisztában van. – Ha meg ki akarja szellőztetni a fejét, akkor még mindig jól lehet. De mivel bántottad meg? Azért ezen is múlik az, hogy mikor megy vissza hozzád. – Valószínűleg eléggé a lelkébe kellett tipornia, ha már a keresésére kellett indulnia. Vagy tényleg valami baja eshetett. – Hát, ha valaki napokat töltene ott utána valami nagy baja lehet. – Mondtam nevetve. Próbáltam kicsit feloldódni.
Mikor kicsit kijjebb ült le tudtam jól, hogy zavarban van. Pedig most semmi olyat nem terveztem, hogy elrabolom a szívét. Egész fiatal és hát boszorkány is. Az előző is átvágott, nem akarom, hogy ez legyen. De Adél is napok óta nem jött haza. - Az ex barátnőmmel akartam tisztázni a dolgokat, és tovább lépni, hogy zavartalanul legyünk együtt. De neki nem tetszett. Féltékeny volt, hogy talán Camille-nak sikerül rávennie, hogy vele maradjak, és ott hagyom. Pedig aztán sokat küzdöttem, hogy megnyíljon. Kalandos szerelem a miénk. - bámultam magam elé, hiszen minden lejátszódott a fejemben. Ahogy kezdődött, a bevásárlás, szeretkezésünk. Minden. - Nem tudom. Ha most nem találom, akkor a varázslathoz fogok nyúlni. De ha még is baja esett, nagyon ráfizet, aki bántotta. Bár.. Meg tudja magát védeni, misztikus lény, ő is. – suttogva néztem a lány szemeibe és elmosolyodtam. Igazán harcias barátnőm van. De még is aggódom miatta.
Nem tudom miért, de szeretem tartani a távolságot. Valahogy sokkal egyszerűbbnek tartom. Nem ugrok bele rögtön a bizalomba.. Viszont ő úgy mesélte el a dolgait, mintha teljesen természetes lett volna. Ujjaimat összekulcsoltam és kezemet az ölembe helyezve néztem továbbra is a szemeibe. – Jól értettem, hogy te az ex barátnőddel akartál találkozni? Valahogy kezdem megérteni, hogy miért is akadt ki. Az ilyesmire elég egyszerű kiakadni. Mert itt nem azon van a hangsúly, hogy benned nem bízik meg.. Hanem az exedben. Egyáltalán ki kezdeményezte az egész találkát? – Exek.. Soha nem jó, ha felbukkannak. Bár különösebben nem volt hozzájuk szerencsém, de nem is szeretnék eggyel sem összefutni. Mondjuk ahhoz először kellene, hogy legyen valakim. Ami most még jó ideig ki van csukva. Dean bőven elég volt egy időre. – Miféle misztikus lény, ha szabad érdeklődnöm? – Abból is van már bőven minden féle. Még halálból felkelő vérfarkasokkal is volt szerencsém találkozni. Aztán még ott van Dean, aki félig vámpír félig vérfarkas.. Egyre érdekesebb lesz ez a város.
- Ő akart találkozni. Én csak lerázni akartam, én Adélaide-t szeretem. Azt akartam, hogy menjen el, hagyjon élni vele. – mondtam halkan és néztem a lány szemébe. Aztán elnevettem magam. Valóban sok misztikus lény van ebben a világban. - Nem tudom, hogy elszabadna-e mondanom.. – jelent meg egy pimasz mosoly az arcomon. Húzom picit, az agyát.
- Az egy fokkal jobb, hogy ő akart találkozni, de attól még nem változtat a tényen, hogy az exekben nem lehet megbízni. - Én valószínűleg előbb kötöztem volna ki, minthogy elengedjem találkozni az egyik exével a barátomat. Abból soha semmi jó nem sülhet ki. Egyszerűen nem. Elkezdenek nosztalgiázni vagy tudja az isten.. - Nem kell.. Inkább menj és keresd meg. Nem tartalak fel. - Mondtam kedvesen mosolyogva. Tényleg nem akarom feltartani. Mert még a végén tényleg baja esett a barátnőjének ő meg velem cseveg itt. Bűntudatom lenne, ha így lenne én pedig feltartanám. Mégpedig hatalmas.
-Nyugi.- mondtam halkan és megfogtam a kezét. – Nem kell félni, de most megyek. Neked meg fel a fejjel, oké? Bármi a baj, hívj csak fel. – álltam fel és a kezébe nyomtam a telefonszámomat. - Ha kell tipp egy varázslathoz. – magyaráztam meg és elindultam haza. Meg kell, találjam a barátnőmet.
– Rendben, köszi. – Mondtam mosolyogva, majd elvettem tőle a telefonszámot. Furcsa, hogy egy idegen ennyire közvetlen, de még mindig jobb egy ilyen emberrel találkozni, mint egy olyannal, aki meg akar ölni. – Értettem. – Mondtam miközben a mosolyom vigyorrá alakult. Nem is olyan rossz ez az egész. Neki talán több gyakorlata van ebben az egész boszorkányos dologban. Sóhajtva álltam fel a padról, majd tovább indultam. Nem láttam értelmét a maradásomnak.
Naná, hogy mindig ilyen csípős nyelvűekbe ütközök, biztos ez a gyengém, vagy valami. Pedig szemrevaló kiscsaj... Csak nem stimmel vele valami... olyan fura szaga van, mint a vámpíroknak, de mégsem. Kicsit a napra emlékeztet, mégis szúrja az orrom. Természetesen amikor megjegyzést tett mivoltomra már világossá vált, hogy nem kicsit, hanem tényleg nagyon nem stimmel vele valami. Nem egyszerű hétköznapi lányba botlottam. Ez az én formám, már miért is találnék egy semlegeset...
- Megnyugodhat a kicsi szíved, még a kötelező oltásokat is megkaptam, nem kell aggódnod ez miatt... - válaszoltam hasonló stílusban összehúzott szemekkel, nem én kezdtem, én csak felvettem a beszélgetés ritmusát és stílusát. Ha ő így, hát én miért legyek másként? Mert azt hittem normális? - Én Ethan vagyok, ömm... - Maradt abba a csevej a részemről. Nem szoktam én így ismerkedni, szóval... Fogalmam sem volt, most mi a teendő. Hogy a kliséket elkerüljem szívem szerint már továbbálltam volna, csak az mégis pofátlanság, meg valami mégiscsak itt fogott...
Már jól esett egy kicsit kilépni a házból, és sétálni egy nagyot. Muszáj voltam egy kicsit kiszellőztetnem a fejemet, mert már kezdtem unatkozni otthon. Az első alkalom hogy ilyet érzek ebben a városban, ki tudja lehet hogy itt is hamar megfogom unni az életet. Max. pár évig vagyok képes megmaradni egy helyen, utána megyek tovább, egy másik városba, országba, izgalmakat keresni. Eddig még senkit nem sikerült magamra haragítani annyira, hogy üldözőbe vegyen, így még azt sem lehet mondani, hogy azért járom a világot, hogy elbújjak valaki elől. Nincs nekem arra szükségem, hogy valaki folyton a nyomomba legyen!
Ezen gondolkoztam, miközben tovább sétálgattam Mystic Falls utcáin. Már jó pár órája sétáltam, így már bőven éjfél körül járt az idő. A levegő már lehűlt, és a szél kellemesen fújt, pont remek volt az idő a sétához, a csöndről nem is beszélve. Az emberek ilyenkor már rég aludtak, és az utcák ezért már pár órája szépen lassan kiürültek. Ahogy sétáltam, megláttam egy lányt, és amint közelebb értem hozzá, megszólaltam. - Nem gondolod, hogy veszélyes ilyen későn az utcákon sétálni? - Kérdeztem felvonva a szemöldökömet, bár ő ezt nem láthatta mert háttal állt nekem.
Kedvem támadt kicsit kiszellőztetni a fejemet. A bevásárlóközpont ruhaboltjába felvettek, ami külön örömmel töltött el, hiszen a spórolt pénzem elfogyóban volt, és amúgy sem szerettem volna Sean nyakán élni. Szeretem őt, mint a bátyámat, de neki ott lesz Aurora, és már nagyfiú, ahogyan én is nagykislány vagyok. Bár... fogalmam sincs, hová mehetnék, hiszen baráti kapcsolataim még nem igazán vannak. Ez persze abból is fakad, hogy nem szívesen engedek közel magamhoz idegeneket, de hát ez van, nekem is megvan rá az okom. Ahogyan sétáltam az úton, furcsa érzésem támadt. Mintha valaki figyelne, és ez zavart. Marhára zavart, mert éreztem, hogy az a valaki követ. Vadászik rám. Áucs. - Ki van ott? - szólaltam meg. Talán aggódtam egy kicsit, és ez ki is szűrődött a hangomból, pedig tudom, hogy ez a legrosszabb taktika, amit elkövethetek.
Klaus is my brother. I’m a little behind on the times, but I believe the term you’re searching for is OMG.I will give you my word. We will be your partners. We will end Marcel’s realm. But know this, if anything whatsoever happens to that girl or her unborn child. You needn’t fear Marcel nor Klaus or anyone… More than anyone you need to fear me.
A szigetről érkezve azt hittem felrobbanok. Egyszerűen nem találtam a helyemet. Az a Silas vagy kicsoda... Egyszer biztosan jól bemosok egyet majd neki. Éreztem, hogy a düh eluralkodik rajtam. Megsértette Tatiát, a nőt akit a világon a legjobban szeretek. Az öcsémet, akinél nem volt fontosabb ember számomra ezen a világon, na meg a becsületemet. Azt hiszi, hogy velem lehet csak úgy kedvtelésből szórakozgatni. Hát nem így van! Nem lehet! Én sem vagyok valami idomított eb, ahogyan mindenki hiszi. Én is kitépem szemrebbenés nélkül bárkinek a szívét. Reméltem, hogy nem találkozom senkivel, mert ismerem magamat. Bárkivel képes lennék ebben az állapotban összeverekedni... Aztán meg másnap jól megbánom majd. Egy lány ment előttem... Szőke... Csinos... Fiatal... Ösztöneim beindultak és elé teremtem. - Én vagyok...- szaladt féloldalas mosolyra a szám, ahogyan előbújtak szemeim körül az erek. Elkaptam a nyakát és jó nagyot haraptam beléje. Vérfarkas... nem érdekelt. Nem érdekel semmi... Csak a vérét akarom... bosszút... dühös vagyok.
Valamivel el kell terelnem a figyelmemet a hülyeségemről. Oké, nem volt akkor hülyeség, mert élveztem. Legalábbis egy darabig. De számít ez? Meg kell találnom azt a srácot. Ha máshogy nem megy akkor Tristan kis barátnőjén keresztül. Már, ha még szóba áll velem azután, hogy szinte megfenyegettem. Na, mindegy. Azt én sem gondoltam komolyan. Csak zavart a jelenléte abban a pillanatban. De ha meg is utált, majd Tristan megpuhítja nekem. Biztos van erre is valami módszere. Na, de mindegy is. A lényeg, hogy megtaláljam. Utána pedig gondoskodom arról, hogy könyörögjön azért, hogy megöljem. Hmm.. Általában szeretek egyedül bosszút állni az embereken, de néha tehetek kivételt. Mi lenne, ha mondjuk összefognánk mind a hárman és egy kicsit elszórakoznánk szerencsétlenen? Mindenképpen jó szórakozás lenne. Sőt én talán még egy picit jobban is élvezném, mint ők.. Hiszen valamilyen szinten ez személyes. Na, de most már sikerült megterveznem a kis bosszúhadjáratom itt az ideje annak, hogy egy kicsit kikapcsolódjak. Ezt mondjuk éppenséggel most valaki vére tudná leginkább kiváltani belőlem, de jobban meg kell nézem a kínálatot. Ezért is járom a város utcáit. Itt van esélyem választani. Amúgy sem érdekel, ha egy kis feltűnést keltek. Bár azt kétlem. Általában az áldozataim férfiak.. Ők pedig úgy jönnek utánam.. Mintha valaki parancsba adta volna nekik, hogy kövessenek. Nem sokkal később meg is láttam a tökéletes áldozatot. El is indultam felé aztán mondhatni direkt beleütköztem valakibe. Neki kellett volna félremennie, mert én biztos nem állok félre senki kedvéért. – Nézz a lábad elé. – Forgattam meg a szemeimet, majd vigyorogva tovább indultam. Több, mint ember az biztos. Vámpír.. De még valami.. Olyan furcsa. Na, már megint egy korcs. Remek. Viszont korcs vagy nem korcs egy biztos.. Ezt nem fogja annyiban hagyni.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Éppen végre haza felé siettem már hiszen elegem volt már a sok idióta emberből akik azt hiszik bármit megtehetnek. Mi a francot képzelnek magukról, nem vagyok egy a sok cafkájukból. Egyre jobban undorodtam a mai fiatalságtól, viszont más részről meg mulattatott, hiszen kedvemre szórakozhattam velük és nem csak olyan értelemben, hanem még a vérüket is oda adták akár. Bár mondjuk ez már nekem is sok volt, amit műveltek, így el is jöttem onnét, hiszen tudtam, hogy nem lesz jó vége, én meg nem akartam lelepleződni. Már majdnem haza is értem, amikor hirtelen belép jött valaki, s kis híján fellökött, pedig ő közlekedik úgy mint egy tank és még ő mer beszólni nekem. Mit képzel magáról, látszik, nem tudja kivel keveredett össze. Már éppen visszaakartam neki szólni, mikor hirtelen megláttam, hogy mi jár a fejében. Szóval egy beképzelt kis vámpírka. Néztem utána, majd ördögi mosolyra húzódott a szám, hát akkor itt az ideje, hogy egy kis leckét tanuljon gondoltam magamban. Becsuktam a szememet és elkezdtem erősen koncentrálni, s már éreztem is, ahogyan az egész testemet átjárja a sötét erő. Kinyitottam a szememet, s örömmel nyugtáztam, ahogy a fejéhez kapott, majd a földre rogy. Ezt neked kis királylány, gondoltam magamban, majd élveztem a pillanatot pár percig, majd elengedtem és folytattam az utamat, mintha mi sem történt volna. Remek már a vámpírok is bunkók, mint a legtöbb emberi fiatal, de talán ő végre rájött, hogy nem köthet bele mindenkibe. Éreztem, hogy idősebb nálam, viszont nincs olyan hatalma mint nekem.
Manapság mindenki annyira kiismerhetővé vált. Nincs semmi meglepetés ereje vagy bármi. Rögtön visszavágnak. Ez egyáltalán nem élvezetes. Szeretem, ha kiszámíthatatlanná válnak a dolgok. Talán egy kicsit túlságosan is veszélyessé. Teljesen unalmas lenne az élet, ha minden egyes percét előre megterveznék. Bár az előbb én is azt csináltam. Megterveztem, hogyan fogom megkeseríteni annak a szerencsétlennek az életét. De nem fogok szó szerint lesben állni és várni rá, mikor haza ér vagyok valami ilyesmi. Nem.. A meglepetés erejével csapok le, amikor éppen kedvem tartja. Mert ez vagyok én. A fejemhez kaptam és már rögtön tudtam, hogy nem is olyan egyszerű korcs ez, mint azt gondoltam. Na, mindegy. Annyira azért nem fájt. Ehhez egy picit többet kell beleadnod kislány. Igazából úgy kellene fogalmaznom, hogy megéreztem. Hiszen éreztem, hogy valami van a fejemben. De nem nevezném konkrét fájdalomnak.. Viszont az tetszett benne, hogy ezt az utca kellős közepén meg merte csinálni. Merész az egyszer biztos. Az ilyen embereket általában „kedvelni” szoktam. Már amennyire nálam ez lehetséges. Megigazítottam a hajam, hogy úgy tűnjön semmi nem történt az ég világon. Vegyük úgy, hogy egy ember megszédült.. Ilyesmi előfordul. Körbenéztem, hogy a biztonság kedvéért ne keltsek feltűnést – bár ha bármi ilyesmi előfordult volna sem érdekelne – és mikor meggyőződtem, hogy senki nem figyel rögtön elálltam az útját. – Szép húzás volt.. De nem volt az igazi. Még gyakorolhatnál. Természetesen nem akarlak sértegetni.. Ez csak egy jó tanács volt. – Mondtam gúnyos vigyorral az arcomon.
Ember •• A legerősebb vagyok mind közül, ne bízd el magad
Reménykedtem benne, hogy végre sikerült leráznom őt, mert most semmi türelmem sem volt ehhez a libához. Ismerem ő fajtáját nagyon jól, ha igazi fájdalmat kapna, akkor egyből futna anyucihoz, meg apucihoz segítségért és most semmi kedvem sem volt egy ilyen harchoz, hiszen ha kiakadok akkor hatalmas dolgokra képes vagyok, akár egész negyedeket pusztításba döntök, volt is már rá példa, de nem akartam semmilyen kalamajkát itt, még is mindig sikerült valahogy belekeveredtem. Alig, hogy léptem kettőt már is megint belé ütköztem. Ilyen nincs, gondoltam magamban. Nem hiszem el, hogy ma csupa idegesítő személyekkel találkozom. Mikor lesz már ennek vége. Aww szóval nem tetszett neki az ízelítő, gyengének találta. Szóval igazi fájdalmat akar, akkor meg is kaphatja azt. Aww szóval szerinted nem vagyok több képesre? - néztem rá undorodva, majd karba fontam a karomat és néztem rá szánalmasan. - Minek bántsalak, ha után majd anyucihoz és apucihoz fogsz futni segítséget kérni. -mondtam neki undorodva, s egyre jobban idegesített az öntelt mosolya. - Tudod mit, ha ezt akarod vámpírka, akkor megkapod. - mondtam habozás nélkül, csak hogy letöröljem a vigyort az arcáról, majd gondoltam egyet és már is láttam amint az arca torzul, földre rogy, s vér serken az orrából. Oda léptem hozzá, s a hajánál fogva felemeltem a fejét.- Ezt akartad, hát megkaptad és jól válogasd meg, hogy ki be kötsz be, mert lehet otthon királynő vagy, de itt nem. - azzal abba hagytam a kínzását és mámorító, ördögi mosoly jelent meg az arcomon.-
Természetesen azt tudtam, hogy meg fog sértődni a kijelentésemen. Pedig tényleg, csak tanácsot akartam neki adni.. Na, jó ez nevetséges még gondolatban is. Én és a jó akarat. De nem tehetek róla. Szeretem, ha az emberekben van egy kis plusz.. Mint ebben a lányban is. De eddig elég gyengének mutatkozott be ez a bizonyos plusz. Nincs benne az az igazi akarat, hogy ártson másoknak. Ó, pedig az olykor mennyire mámorító tud lenni. Vagy csak éppen próbálja magát leplezni. Kár érte.. Engem nem igazán érdekel, ha meglátnak. Tőlem ez nem több, mint egy civakodás két ember között. Habár sokkal durvábban, de ez most nem lényeg. Kihívás elé állítottam. Ez az! Most remélhetőleg valami értelmeset fog lépni, amit meg is fogok érezni. Jó, lehet hogy egy kicsit önkínzó vagyok. A tekintetem rögtön a lábamra terelődött. Még mindig ott van az a kis seb. De legalább emlékeztetni fog arra, hogy kin is kell bosszút állnom. Onnantól pedig arra, hogy milyen édes is a bosszú. Anyuci és apuci? Hát kösz. Ha tehetném sem rohannék hozzájuk. Főleg mivel a sírjukból nem igazán segíthetnek. Ha egyáltalán van külön sírjuk és nem csak bele lettek dobva egy gödörbe az út szélén. Mindegy is.. Egyedül is tökéletesen boldogulok. Érezni kezdtem a fejemben azt a bizonyos lüktető érzést, csak most sokkal erősebb volt.. De még mindig nem az igazi.. Visszafogja magát, de mégis miért? Ha annyira erős hát mutassa meg és ne játszadozzunk. A hajamnál fogva emelt fel, de én még a fájdalom ellenére és vigyorogtam rá. – Szóval te lennél itt a királynő? Hányadik században ragadtál le? – Kérdeztem nevetve, majd amint abbahagyta a kínzásomat éltem az alkalommal és talpra állva törtem ki a nyakát. – Na ki fog anyuci után sírni? – Vigyorogtam a földön heverő testére, majd behajítottam egy kevésbé feltűnő helyre. Természetesen egy pillanatra sem gondolkodtam azon, hogy finomkodjak.. Jó lesz neki ott, amíg észhez tér. De legalább ma egy győzelemmel több van a listámon. Még egy utolsó pillantást vettem rá, miután rendbe szedtem magam. Leporoltam magam és az orromat is megtöröltem, hiszen az előbb még vérzett. Hála az égnek, hogy ez nálunk vámpíroknál nem tart olyan sokáig. Aztán vigyorral az arcomon elsétáltam.
Kezdőlap
