Kezdett olyan titokzatos lenni mint én. Azt hiszem ez tetszett benne, és várom már azt a pillanatot hogy ez az egész be teljesüljön. De igazából ha annyira akarnám megtehetném én is.. na de honnan szerzek bilincset? Szóval az ötletet inkább hanyagoltam.. Úgy tűnik ismét sikerült egy véleményen lennünk amin csak mosolyogtam. - Ezek szerint fontos vagyok a számodra? - Felhúzva szemöldököm néztem rá, és elégedetten mosolyogtam. Most szólta el magát Kendra, ezek szerint fontosnak tarthat.. elég jól esett tőle, de valahogy éreztem hogy kifog bújni a kérdés alól és nem vesz komolyan. Nem akartam több figyelmet fordítani erre,én bocsánatot kértem tőle és ő úgy tűnik elfogadta ezt.. tőlem jobbra és többre amúgy sem telne. - Ha ennyire szeretnéd meg teszem. - Ahogy a kezére bambultam szinte éreztem és hallottam is ahogy az ereiben folyik a vér. Lenyaltam a vért számról, mivel az előbb sikeredett elharapnom. Így tudtam csak elterelni a figyelmemet az egészről. .. Ahogy elkezdtem a földről feltápászkodni Kendra jött és segített..komolyan.. régen éreztem magamat már ennyire szánalmasnak.. és pont neki kellet így látnia..ez zavart a legjobban. - Biztos te jobban tudod mint én. - Morogtam oda neki, de közben el nem engedtem. Szinte a körmeimet is belevájtam a vállába, és úgy próbáltam tartani magamat. Elindultunk és a kutyus is jött utánunk.. nem volt szívem elküldeni. - Nem hiányzik még egy.. gyenge pont..- Haraptam el a mondandóm végét. Ha meghallotta ezt szinte biztos voltam benne hogy ezen kifog akadni.. hogy gyenge pontnak tartom őt is. De volt benne némi igazság, ha meg tudja valaki is hogy valami van közöttünk..simán vissza élnek a helyzettel. Én legalábbis biztos megtenném. A kis szólásom miatt nem akartam vele össze veszni ismételten, főleg most erőm sem nagyon van hozzá. Azt sem csodálnám ha ellökne magától és angolosan távozna a helyszínről, kettesben hagyva a kutyussal.
Nem értettem, hogy miért érdekli ennyire ez a dolog őt. Mármint biztos voltam abban, hogy még mindig ezen agyal, de örültem, hogy nem erőlteti a dolgot. Magam sem tudtam volna, hogy mit felelnék rá, ha még mindig ez lenne a téma. Mindenkinek van egy kis sötét oldala, és ehhez hasonló gondolatok, ami szerintem egyáltalán nem baj. Mondtam én ilyet vámpírka? – kérdeztem tőle mosolyogva, mert biztos nem vallottam volna be nyíltan ezt. Kedveltem őt, s talán túlzottan is, hiszen tisztán emlékeztem arra, hogy azt mondta csak átutazóban van itt. Nem tudom miért, de nem akartam, hogy elmenjen és legszívesebben erre megesküdtettem volna őt, hogy nem fog csak úgy lelépni. És még ott volt az a fura, de nagyon jó érzés, amit akkor éreztem, amikor a közelében voltam. Nem vágyom rá, de neked szükséged van vérre, hogy kicsit jobban legyél. . – mondtam szinte suttogva, mert tényleg soha senkinek se ajánlottam volna fel ezt, de neki még ezt is. Nem értettem, hogy lehetséges ez. – Szóval nyugodtan. – toltam elé újból a kezemet és már felkészültem arra, hogy inni fog belőle. Valószínűleg ez is közre játszott, hogy részben a saját hibámnak tekintem azt, hogy ez történt vele és mivel másképpen nem tudok segíteni, szóval maradt ez. Vártam és türelmesen figyeltem őt, hogy vajon mit fog tenni. – Nem fogsz farkas korságot kapni a véremtől. – mondtam neki kicsit ingerültem, mert zavart a pásztázó tekintette. Tegye meg vagy ne, csak csináljon már valamit. Egyre idegesebb lettem, pedig jól tudtam, hogy nem tudna bántani engem. – Szóval szerinted tévedek? – kérdeztem tőle mosolyogva, mert tetszett a szituáció nagyon is. Élveztem, hogy ennyire próbálja adni a hőst előttem, pedig elég volt csak ránéznem és tudtam, hogy nagy ramatyul van. Kicsit az ajkamba haraptam, amikor megéreztem a körmét, amint a bőrömbe vájt, de nem mozdultam meg. Óvatosan átöleltem az egyik kezemmel és tettem pár lépést, de a következő kijelentésére megálltam. Ezt ő se gondolhatja komolyan. Legszívesebben elléptem volna és ott hagytam volna, maradjon itt és szenvedjen. – Gyenge pont? – kérdeztem vissza, mert mi van, ha azért tart annak, mert kedvel… Vagyis elméletileg maradtam maradna itt, szóval nem értek semmit se már. - – Miért is lennék az? Miért tartasz annak? – kérdeztem tőle úgy, mint egy sértődött gyerek, de most ez se érdekelt. Nem gondoltam volna, hogy még mindig gyenge pontnak gondol. Meg miért is lennék az ő gyenge pontja? És ekkor bevillant, hogy talán nem csak én érzem azt a fura dolgot, hanem ő is. De eszem ágában se volt kimutatni azt, hogy talán értem. Sokkal jobb volt a sértődötted eljátszani. - – Szóval merre megyünk? – kérdeztem minden kedvesség nélkül és rá se bírtam nézni. Türelmesen vártam, hogy végre induljunk valamerre, mert elég rossz érzés volt az, hogy a nadrágom csupa vér lett L-től. -
- Nem mondtad, de biztos vagyok benne hogy gondoltad.. farkaska. - Vágtam rá a kérdésére Kendrának és próbáltam ugyanolyan hanglejtéssel válaszolni neki. Biztos voltam benne hogy így gondolja a dolgot, mert ha nem így lenne már lelépett volna és nem mondta volna azt sem hogy szeretné ha maradjak. Ha már én képes voltam a mai nap folyamán olyan dolgokat mondani neki ami még engem is zavarba ejtett és szokatlan volt, ideje tőle is hallanom. Jogos volt teljesen amit mondott, és kezdtem már az felé hajlani hogy tényleg megtegyem.. láttam rajta hogy elhatározta magát.. Megfogtam a kezét de csak közel rántottam magamhoz majd elengedtem őt. A nyaka felé hajoltam majd ismételten végig nyaltam rajta, szép lassan, néhol kicsit bele is haraptam de nagyon gyengéden. - Még mindig azt mondod tegyem meg? - Suttogtam a fülébe, és próbáltam az arcát figyelni. Nem akartam olyan dolgot tenni amit még ő is meg fog bánni később. Így hát biztosra mentem a dologban. Csábított a vére nagyon is, szóval ha most ezek után gondolja meg magát.. nem tudom képes leszek e megállni. - De még mennyire hogy tévedsz. - Nem akartam neki igazat adni.. tényleg próbáltam erősnek tűnni előtte, de csak azért mert nem szeretem ha mások így látnak.. Hirtelen megállt, ami meg sem lepett.. Neki dőlve a falnak vártam a reakcióját arra amit mondtam, már a legrosszabbakra is felkészültem. Azt hiszem ezek után őszintének kell lennem, így hát felsóhajtottam. - Hogy miért? Tudod.. az ellenségeim biztos vagyok benne hogy előszeretettel támadnának téged, ha meg tudnák hogy.. végre van egy valaki akivel törődök.. és azt.. nem lennék képes elviselni ha miattam bántanának. - Már bele gondolni is nagyon rossz volt a dologba, a fejemet is elfordítottam. Nem gondoltam volna hogy ezek után még szeretne velem jönni.. ami nagyon is meg lepett.. - Hát.. nem úgy volt hogy sétálunk? - Kérdeztem egy elég nagy hülyeséget , amit még én sem gondoltam komolyan hogy ilyen állapotban csak nyugodtan sétálgatok tovább. A falnak dőlve elindultam előre, meg sem várva Kendra válaszát. Ha jön jön, ha nem meg nem..
Elmosolyodtam azon amit mondott, s egyre nagyobb lett a mosolyom, amikor meghallottam, hogy próbálja a hanglejtésemet is utánozni. Figyeltem őt, de csendesen. Húzni akartam az időt és őt is. Nem érdekelt, hogy mennyire magabiztos, mert 100%-ig ő se lehet ebben biztos, mert soha se mondtam ki. - Igen, gondoltam már. - vágtam rá habozás nélkül. Úgy éreztem, hogy nem nagy titok, hiszen a tetteim már úgy is elárultak engem. Elég csak a nem olyan régen történt csók dologra gondolni. - Feszülten figyeltem amit csinál, nem értettem, hogy miért hezitál ennyit. Tegye már meg, aztán meg tűnjünk innen. Mármint utálom ezt az egész helyzetet, de legfőképpen azt, hogy még erre is képes vagyok L miatt. Soha senki se akartam segíteni, csak is magamon. Amikor megéreztem az egyre közeledő száját, akkor egy pillanatra még levegőt is elfelejtettem venni. Pár pillanattal később éreztem az apró harapásait és ajkainak az érintését a nyakamon. Magam sem tudtam, hogy élvezem-e vagy nem.. Szokatlan és fura érzés kerített hatalmába. Ekkor elkaptam és kicsit arrébb toltam.- A kezem rendben van, de a nyakam nem.- mélyen a szemébe néztem és vártam, hogy vajon mit fog tenni. Beéri-e a kezemmel vagy nem. Nem is attól tartottam, hogy megölne azzal ahogyan a nyakamból inna, hanem sokkal inkább személyesebbnek tartottam, s magam sem tudtam, de még mindig nem bírtam megszokni L közelségét, hiába élveztem nagyon is és vágytam rá legbelül.- Szóval kell a vérem vagy nem? - kérdeztem tőle kicsit türelmetlenül, de a tekintetemet egy pillanatra se szakítottam el. Végig őt néztem és fürkésztem a tekintetét. - Tudod mindig is lesznek olyan kivételek is, akik előtt nem kell megjátszanod, hogy ilyenkor is erős vagy. - mondtam neki őszintén, de magam se értem, hogy miért nem bírtam befogni a számat. Helyette inkább folytattam az idióta szövegelést. - Mert néha hagyni kell, hogy törődjenek veled. - tettem hozzá szinte suttogva. Nos, igen én is olyan voltam, mint ő. Utáltam, ha valaki gyengének lát és eddig talán egyedül ő volt az aki gyengének látott. Nem értem, hogy miért mondom neki ezeket és honnét szedem, hiszen magam se ezek szerint élek.- Összefontam a karomat és úgy figyeltem rám, majd amikor kivételesen választ adott arra amit kérdezte, akkor kicsit megdöbbentem. Nem értettem, hogy lehetek fontos számára, ha nem is igazán ismer, de talán az volt a legfurább, hogy legbelül akartam ezt, hogy fontos legyek számára. Így amikor kimondta, akkor kicsi boldogság lett úrrá rajtam legbelül, de ebből semmit se mutattam kifelé, számára.- Nem kell féltened. Ezt már mondtam neked. Tudok vigyázni magamra.- tettem hozzá sietve és figyeltem őt. Tényleg nem kell féltenie. - Ha nem bánod, akkor én már nem akarok sétálni. Valami meleg helyet szeretnék és neked is valami biztonságos helyre lenne szükséged. - mondtam neki határozottan, de olyan volt inkább mintha csak a hátának beszélnék, mert közben elindult. Megráztam a fejemet, megsimogatta a kutyus buksiját, majd elindultam L után.- Szóval most már csak úgy itt hagynál? - kérdeztem kérdően tőle, de valójában csak viccnek szántam a dolgot. Ezek után pedig csak követtem őt.-
Hát komolyan.. ez a csaj mindig tud meglepetéseket okozni nekem.. bár ezt is szinte úgy kellet kihúzni belőle, mert magától nem mondta volna de akkor is.. Nem nagyon tudtam erre mit kéne felelnem így inkább azt tartottam a legjobbnak ha hagyom ezt a témát és nem mondok semmit. Mikor a nyakával kezdtem játszadozni ahogy sikerült figyelnem közbe úgy látszott hogy tetszik neki a dolog..nem értettem miért tolja a fejem akkor arrébb. Már a fogaim is előjöttek.. ahogy felvázolta a dolgot hogy hanyagoljam a nyakát kisebb fajta csalódottság jöhetett le a nézésemről. De már annyira benne voltam az egészben hogy egyszerűen nem tudtam megfékezni magam és a falhoz nyomva őt teljesen hozzá simultam. - Sajnálom..- Suttogtam oda neki és a fejét kicsit oldalra döntve kezdtem hajolni lassan a nyaka felé, és már a számat is nyitottam hogy belekezdjek. Ha akarna akkor úgyis ellenállna, gondoltam én..mivel most ismételten elég jól le voltam gyengülve. Kezdtem azt érezni hogy nem is az ellenségektől, hanem magamtól kell féltenem őt.. ha ennyit nem tudok megtenni hogy leállítsam magamat. - És ha én ezt nem szeretném? Hogy törődjön velem valaki? - Legbelül mélyen már pedig biztos hogy szeretném , csak.. ezt is a felszínre kéne hozni ennyi év után, mint a többit.. egyről a kettőre senki nem tud megváltozni, és ez nálam is így van. - Mondod te..így látatlanba.. lehet hogy túl becsülöd magad, vagy éppen az én rossz akaróimat nézed le.. - Ez az a dolog ami akkor sem fog megváltozni, bármennyire is mondja az ellentettjét hogy nem kell őt féltenem..és én sem lehetek mindig mellette hogy meg védjem. Nem vagyok holmi hős, az ő szavaival élve. Meg aztán magamat ismerve biztos el késnék ha arra kerülne a sor. Elég lassú tempóban sikerült csak mennem, bár én sem tudtam hogy hova indulok csak mentem.. minél messzebbre innen , annál jobb.. legalábbis valamiért ezt éreztem. Így ez hajtott előre. Kendra kérdésénél nehezen de hátra néztem. - Tudtam hogy követni fogsz..- Mosolyodtam el, kezdett olyan lenni mint az a kutyus mellette. Néztem felváltra rájuk, ha leesik neki a célzás.. Ő is követett pedig én tényleg nem tervezem meg tartani őt.
Ne nézz rám ilyen tekintettel és a boci szemeid se hatnak meg. - mondtam neki határozottan.- A nyakam tabu! - mondtam neki úgy, mint aki nem tűr ellentmondást és már majdnem ott is hagytam, mert nem úgy nézett ki, mint aki akarja a véremet, amikor hirtelen elkapott és fordított a dolgon. Falnak nyomott és a teste teljesen hozzám simult, éreztem ahogyan a szívem egyre hevesebben verni kezd, s amikor felnéztem rá olyannak láttam, mint még soha. Vámpír volt teljesen. Kicsit félénken felemeltem a kezemet és az arcára tettem és mondhatni a kezemmel végig tapogattam azt, amit csak ilyenkor láthat az ember. - L kérlek. - mondtam kicsit elhaló hangon. Elakartam tolni, de nem ment. Egyszerűen nem volt erőm hozzá. Éreztem, amint egyre közelebb van a bőrömhöz. Becsuktam a szememet és próbáltam másra gondolni, mert magam sem tudtam, hogy tényleg képes lenne-e bántani engem vagy nem. Reméltem, hogy nem, mert eddig se tette és úgy tűnt félt is... Automatikusan a kezemet a mellkasára helyeztem, ha még se tudná leállítani magát, akkor egyből el tudjam lökni magamtól. Feszültem figyeltem és vártam. Azt akartam, hogy ő állítsa le magát, s ne nekem kelljen. Szükségem volt arra, hogy tudjam mellette tényleg biztonságban lehetek. - Mindenki szeretné azt, csak nem mutatjuk ki. Főleg az olyanok mint te és én. Mi ezt a gyengeségnek tartjuk és a sebezhetőnek érezzük magunkat attól, ha valaki törődik velünk.- mondtam neki higgadtan és természetes hangom. Legalább is én így gondoltam, de volt olyan érzésem, hogy ebben is hasonlítunk, de ezt már neki kell tudnia, hogy ő mit is gondol erről. - Vagy csak remélem, hogy megmentenéd a csinos kis popómat, ha nagy bajba kerülnék. - mondtam neki mosolyogva. Úgy éreztem, hogy túlzottan is komoly ezzel kapcsolatban és nem bírtam kihagyni, ne kezdjek el poénkodni. Mindenkinek vannak ellenségei, de ha félünk tőlük azzal csak nekik adunk esélyt...- Ezt most te se gondolhatod komolyan... - mondtam neki durcásan. Megálltam és úgy néztem rá. Nem vagyok a kutyája, lehet farkas vagyok, de nem vagyok kutya. Nem olyan, mint ez a kóbor kutya. Néztem rá szúrós tekintettel és meg se mozdultam. Egyszerűen megálltam ott egy helyben. -
Valahogy..nem tudott érdekelni amit mond.. vagyis inkább mondanám azt hogy már nagyon kívántam a vérét..mintha meg sem hallottam volna amit mond a falhoz nyomva őt támaszkodtam neki. Elő jöttek a fogaim, és a szemem is megváltozott.. Az arcomhoz nyúlt, és meredtem bámult engem.. azt hiszem sikerült rá ijesztenem. - Sajnálom.. - Suttogtam neki, de a szemébe nem tudtam nézni.. Már késő volt.. egyszerűen nem bírtam magamat irányítani.. komolyan, olyan volt mintha most változtam volna át, egyszerűen...képtelen voltam leállni. Az állához nyúltam és picit jobbra döntve fejét kezdtem el hajolni a nyaka felé. Már a számat is nyitottam, és akkor pillantottam meg a még mindig nem teljesen be gyógyult sebét, amit egy másik vámpír okozott neki.. Kicsit megálltam, de nem.. ez sem bírt leállítani. Az utcák üresek voltak, de a távolból egy kocsit hallottam meg erre hajtani.. Egy rendőr autó volt.. Mivel a ruhám tiszta vér volt, ezért nem lehettem túl szép látvány. A rendőr ahogy észre vett minket, gondolom nem hagyhatta ezt az egészet szó nélkül, ugyanis megállt és kiszállt a kocsiból. Hozta a lámpáját és ránk világított. - Minden rendben fiatalok? - Kérdezte és közelebb jött. A falba ütöttem egyet, és elálltam Kendra elől de nem fordultam a rendőr felé. Közelebb jött felénk, látta Kendrán hogy meg van rémülve.. rám szegezte a pisztolyát és kérte hogy a kezeimet látható helyre tegyem. Én persze nem fogadtam szót neki. Mondhatni picit örültem a rendőr társaságának, ha már Kendrából nem is, de belőle előszeretettel fogok táplálkozni. Csak vártam a megfelelő pillanatot és hogy még közelebb jöjjön. Körbe nyalva számat emeltem fel a kezeimet a tarkómhoz mutatva hogy meg adom magamat. Elkezdett jönni felém még mindig rám szegezve a pisztolyát. Azt hiszem szerepet cseréltünk, most én voltam a komoly ő pedig próbálta oldani a helyzetet. Elmosolyodtam azon amit mondott és picit a számba haraptam. - Mi vagyok én terminátor? - Kérdeztem vissza, az ő szavaival élve.. még ő mondta rám az előbb hogy nem vagyok hős, vagy épp egy terminátor.. ezt nem hagyhattam ki. Csak mentem tovább, majd egy idő után meghallottam hogy már nem követ. Hátra fordultam és elmosolyodtam a tekintetén. Leguggoltam ilyen nagymama sebességben a földre, még mindig fájt mindenem. A kis kutya pedig ide jött hozzám, én pedig elkezdtem simogatni a fejét. - Példát vehetnél róla.. - Mondtam neki kissé gúnyosan. Én viccesnek tartottam a helyzetet, de tudtam hogy neki nem fog tetszeni. Néztem fel Kendrára, közben pedig még mindig simogattam a kutyust.
Mereven néztem rá, s talán most először éreztem egy kis félelmet magamban. Féltem tőle kicsit, de sokkal jobban bíztam abban, hogy nem fog bántani. Ő nem olyan, ő soha se tenne olyat” mondtam saját magamnak. Nem tudom, hogy miért érintettem meg az arcát. Lehet kíváncsi voltam, de az is lehet, hogy csak reménykedtem, hogy esetleg az érintésemtől észhez fog térni. Hallottam a bocsánat kérését, s válaszolni akartam rá, de végül nem ment. Egyszerűen nem tudtam mit mondhatnék rá. – Te… Nem ilyen vagy.. – mondtam neki őszintén, s közben pár pillanatra felemeltem a fejét és a megváltozott szemeit néztem. „Ő nem lehet egy a sok közül, aki nem tudja magát kontrolálni. Ő nem tudna bántani.„mondtam saját magamnak és közben figyeltem minden egyes rezzenését.– Éreztem amint megfogja az államat és jobbra dönti a fejemet. Nem akartam lehinni, még mindig nem tértem észhez. Szinte levegőt se vettem annyira figyeltem. Tudtam, hogy még az előző „támadásom” sebe se gyógyult be teljesen és talán így még jobban reménykedtem abban, hogy nem fogja megtenni. Belekapaszkodtam a pólójába és erősen fogtam. „El kell őt löknöm.” mondtam saját magamnak, de még mindig nem tettem semmit se. Egyszerűen csak vártam és reménykedtem. Magam sem értem, hogy miért is bíztam benne ennyire, vagy miért akartam azt, hogy ő legyen másabb. Talán közre játszott az is, hogy megkedveltem őt és nem csak úgy, mint egy sima barátot. Azt hiszem ennyi idő után kezdett többet jelenteni számomra. Éreztem, hogy lassan nem lesz más választásom, mint tényleg leállítani őt, de ekkor megjelent egy rendőr. Magam sem tudom, hogyan került ide, mert semmit se észleltem belőle. A lámpájának a fénye megvakított szinte és láttam amint közeledik. „Ebből tuti nem lesz semmi jó.” Futott át az agyamon, de volt egy olyan érzésem, hogy én csalogattam ide, az ijedt és összezavarodott arcommal. Éreztem, amint L arrébb lép minek következtében automatikusan elengedtem a pólóját. Hallottam a rendőr szavait és egy kényszeredet mosoly jelent meg az arcomon. – Természetesen igen, minden a legnagyobb rendben. - mondtam neki habozás nélkül, de nem úgy nézett ki, mint aki elhiszi. - Tudja, a barátom és én csak veszekedtünk kicsit, de semmi komoly. – kezdtem úgy érezni, hogy a levegőnek beszélek, mert rám se hederített már, hanem csak L-el foglakozott. Tudtam, hogy L nem fogja szó nélkül hagyni, s most vagy egy vérszegény vagy egy halott rendőr lesz itt hamarosan. Neki támaszkodtam a falnak, majd lecsúsztam és leültem a földre és onnét figyeltem az eseményeket. Sose lehet tudni. – rákacsintottam, majd mosolyogva figyeltem őt.- Ha megmentenél, akkor lehet az lennél. – mondtam neki úgy, mint aki még ezt végig is gondolja, bár eleve kicsit annak tartottam őt, de ezt neki nem kell tudnia. – Miért is kellene követnem az ő példáját? – kérdeztem tőle érthetetlenül, majd látva, hogy mit csinál a kutyussal elmosolyodtam. - Csak nem szeretnél engem is simogatni? – kérdeztem tőle ördögi mosollyal az arcomon, mert nem tudtam megállni azt, hogy ne forgassam ki azt, amit mondott, majd tettem feléjük pár lépést és úgy figyeltem őket. Biztos voltam abban, hogy jól ellenének egymással, szóval L-nek meg kell tartani a kutyát, meg így legalább nekem is lenne indokon felkeresni és találkozni L-el. -
Azt hiszem próbált észhez téríteni, vagy nem tudom..elterelni a figyelmemet az egészről.. az elején még én is elhittem hogy sikerült neki. Felemelte a fejem és kereste a tekintemen.- Honnan tudod hogy milyen vagyok? - Kérdeztem tőle ,tényleg nem tudhatja milyen is a valódi énem.. még csak egy napja ismer. Egy elég hosszadalmas napja. Magam sem értettem mire fel ez a hirtelen éhség..Megfogtam a kezét és a falhoz nyomtam mindkettőt. Az egyik lábammal pedig a lába közé álltam.. eddig próbáltam vele gyengédebben bánni, de nem tudom.. mindig is kedveltem az ilyesféle helyzeteket, mikor a másik fél kiszolgáltatott helyzetben van.. ha akarna még mindig tehetne ez az egész ellen. Bár volt egy olyan érzésem hogy ez csak egy teszt akar lenni..amin nagy valószínűséggel megbukok és soha többé nem fogom látni. De a vámpír énem eluralkodott rajtam és nem tudtam ésszerűen gondolkodni. A nyaka felé hajoltam, és már majdnem a nyakába haraptam erre egy rendőr szólított le minket. Még Kendra előtt álltam és egy elég beteges mosolyt sikerült összehoznom..ezek után álltam csak el tőle, hátat fordítva a rendőrnek. Hagytam Kendrát válaszolni.. de a rendőr csak velem foglalkozott. Hallottam a lépteit amint egyre jobban közeledik felém. Pár lépésnyire volt már csak tőlem, fegyverét rám szegezte.. illetve a lámpájával világított rám. A kezem a tarkómon volt.. féltestel hátra fordultam. - Hallotta.. minden rendben, biztos úr. - Mondtam kissé gúnyósan, és teljesen nyugodtan.. nem izgattam túl magamat az egész miatt.. Mikor meglátta a szemeim azt hiszem sikerült megrémisztenem őt..már éppen lőni akart, én pedig észbe kaptam és gyorsan elkaptam a kezét, így a lövés az ég felé vette az irányt. - Na de csak így egy figyelmeztetés nélkül? - Ráztam a fejem mosolyogva. Kendrára vetettem egy pillantást, komolyan olyan volt mintha moziban ülne egy horror film előtt.. nem nagyon kívánt hozzá tenni semmit, de hogy ezek után elijesztem magamtól az is biztos.. de inkább bántom a rendőrt, mint őt. Amelyik kezével lőni kívánt rám egy mozdulattal eltörtem, a pisztoly pedig kiesett a kezéből.. legalább most megtanulja hogy velem nem jó ujjat húzni. Magamhoz rántottam őt, majd pedig egy gondolkodás nélkül elkezdtem a vérét szívni.. elég mohón szívtam a vérét, már nem csak a saját véremtől volt mindenem véres, hanem az övétől is. A rendőr térdre rogyott, eléggé a végét járta.. nem akartam megölni így ellöktem magamtól. Leguggoltam elé és megigéztem. - Most akkor elfelejtesz mindent, ami itt történt és szépen elsétálsz. A bilincsedet meg kérem.. - Mutattam a bilincsére.. a rendőr szót fogadott, és átnyújtotta nekem a bilincsét. Már is jobban éreztem magam. Felálltam, letörölve számról a vért fordultam Kendra felé.. Kiroppantottam a nyakamat, és elszánt tekintettel néztem Kendrára, mint aki nem bír leállni és be szeretné fejezni amibe elkezdett. A bilincset a kezembe pörgetni kezdtem és úgy mentem Kendra elé..Nem jó ötet lenne pont most visszatérni a bilincses témánkra, így inkább elraktam azt biztos helyre. Nyújtottam a kezem Kendra felé. - Sajnálom hogy ezt látnod kellet...- Zavartan kezdtem vakarni a tarkómat, tényleg sajnáltam az egészet..Gondolom ezek után már értette hogy miért nem akartam hogy lássa hogy mit is művelek még a bevásárlóközpontban a kis takarítónkkal. Nem tudtam a szemébe nézni egyszerűen.. megértem ha ezek után..csak szépen elmegy. Ismételten elmosolyodtam azon amit mondott.. végülis.. ezzel most teljesen ellent mondott annak amit az előbb mondott, de kezdtem már megszokni. - Azért remélem ez nem fog megtörténni. - Ezek után se változott a véleményen..Na igen, még mindig féltettem őt.. de próbáltam ezt már nem kimutatni felé. A kérdése után elkezdtem a kutyust kicsit "kínozni" és idegesíteni. Persze nem úgy kínoztam hogy fájdalmat okozzak neki.. - Veled más terveim vannak. - Nyaltam körbe a számat, és a bilincsre pillantottam. Végülis eleinte csak viccnek szántam a dolgot de azt sem bánnám igazából ha tényleg megtörténne.
Mert érzem ... - mondtam neki őszintén, egyszerűen tényleg éreztem, hogy ő másabb lehet. De az is lehet, hogy csak reménykedtem ebben és csak én akartam azt, hogy ő másabb legyek. Ebben a pillanatban már magam sem tudtam. Meglepett azzal, amikor elkapta a kezemet, s annál fogva a falhoz szorított. Nem maradt más választásom, mint lábbal védekezni, vagy harapni, amit nem akartam, de ha kell meg fogom védeni magamat, még akkor is, ha ezzel ártok neki. Nem akartam, hogy ezt tegye, nem tudtam volna elviselni, hogy újra valaki azt tegye velem, mert biztos akkor képes lettem volna ölni is. De még mindig ott volt egy remény apró sugara, hogy észhez fog térni és abbahagyja ezt az egészet. Nem tudom, hogy miért bíztam ebben annyira, hiszen valóban alig ismertem, de úgy éreztem, hogy korábban nem véletlenül mondta vagy cselekedett úgy... - Szemeimet megforgatta a nézésére, de egy kicsit talán meg is könnyebbültem, hogy végre valaki jött, mert egyre inkább úgy éreztem, hogy nem lenne képes leállítani magát. Nem tudná uralni magát. Figyeltem folyamatosan a rendőrt és legszívesebben én küldtem volna el őt a francba, majd L szavaira kicsit elnevettem magamat gúnyosan. "Minden rendben." eléggé nem ide illő szó volt, mert semmi se volt rendben. Majdnem megint vámpír eledel lett volna belőlem, de most tudom, hogy sokkal jobban küzdöttem volna és talán olyat is tettem volna, amit később megbánok, de az élet már csak ilyen. Nem lehet mindig jó és tökéletes. A lövés pillanatában éreztem, hogy most kellene lelépnem, de a lábam és a testem se akart megmozdulni, olyan volt az egész, mintha valami rossz rémálomba kerültem. Közbe a kutya is idejött hozzám. Szorosan magamhoz öleltem és a fejemet a bundájába temettem, mert nem akartam látni azt, hogy is csinál L. Egyszerűen nem tudtam már, hogy mit is gondoljak róla. Nem ment. El akartam most tűnni, talán örökre, talán nem.. Csak úgy kavarogtak bennem az érzések és reméltem, hogy a kutya is engem védene, ha L bántani próbálna, de soha se lehet tudni. Hallottam a hangját, de nem igen fogtam fel, hogy mit is mond, hiszen túlzottan is elmerültem a gondolataimban. Felfigyeltem a közeledő léptekre. Óvatosan felemeltem a fejemet és egyáltalán nem tetszett az ahogyan L közeledett felém, de szerencsére semmi se történt. A kezét nyújtotta felém, s most talán először haboztam azon, hogy megfogjam vagy ne, de végül megfogtam és felálltam, de egyből el is löktem magamtól.- Ne gyere közelebb! - mondtam neki szinte üvöltve és idegesen a hajamba túrtam. Tettem pár lépést hátra felé és úgy néztem őt, próbáltam meglátni benne azt a személyt akit eddig ismertem, de ez elég nehezen ment. Pár pillanattal később megfordultam és elindultam az úton, majd pár lépés után megálltam. Összefontam magam előtt a karomat, de nem bírtam megfordulni. Becsuktam a szememet és próbáltam magam azzal megnyugtatni, hogy nem esett bajom és a rendőr se halt bele, de azt is tudtam, hogy csak a rendőrnek köszönhetem azt, hogy semmi bajom sincsen. Csak álltam ott, háttal neki és nem mozdultam. Egyszerűen csak még jobban összezavarodtam mindentől ....- Figyeltem amit a kutyával csinál és még ő mondta, hogy nem lenne jó dolga vele?! Biztosan csak viccelt.- Más terveid? - vontam fel a szemöldökömet.- Álmodozz csak.. - mondtam neki mosolyogva és figyeltem minden egyes mozdulatát. -
- Vagy csak bebeszéled magadnak azt amit hinni szeretnél rólam.. - Javítottam ki a lányt, soha nem voltam minta ember akiről példát lehetne venni.. mindig is voltak rossz döntéseim, és tetteim is ahogy jelen pillanatba is alakult.. minden ellenem szólt. Szinte biztos voltam benne ha nem jön a rendőr akkor Kendrát bántom, szóval életemben először örültem a társaságának.. abban is biztos voltam ha megteszem, akkor nagyon is megbánom és talán soha nem lettem volna képes megbocsátani magamnak. Miután elintéztem a rendőrt majd elküldtem Kendra felé mentem.. legszívesebben vissza fordítanék mindent, és talán az lett volna a legjobb ha már a legelején eltűnök innen..mindkettőnknek. A kézfogást elfogadta, és felsegítettem a földről. Egy pillanat erejéig azt hittem hogy talán még van remény, de nem.. ellökött magától ami olyan erővel sikeredett hogy majdnem seggre ültem, de a lábammal megtámasztottam magam. - Ez is én vagyok.. egy aljas és önző vámpír aki csak magával törődik..- Figyeltem ahogy távolodik tőlem.. sikerült tényleg rá ijesztenem.. Azt hittem ezek után itt hagy, de csak a járda széléig ment el és megállt.. Szép lassan gyógyulgattak be a sebeim is.. tettem egy pár lépést felé, nem akartam hogy ezek után.. elváljanak útjaink, bár ha eddig nem akkor most lenne a legjobb ha tényleg lelépek Mystic Falls-ból. Legalábbis ezek után biztos vagyok benne hogy nem sajnálná a dolgot. - Ezek után képes lennél bízni bennem? Tudod ha tényleg számítok valamit is elfogadsz a hibáimmal együtt..- Szinte suttogtam magam elé,de mivel elég nagy távolság volt kettőnk között ezért biztos vagyok benne hogy nem hallotta. Lassan közeledni kezdtem felé. Amint oda értem hátulról átöleltem őt.. Kezeimet össze kulcsoltam a hasa körül és hozzá simultam amennyire tudtam, magamhoz szorítva őt.. nem akartam hogy elmenjen.. illetve én sem lennék képes itt hagyni őt. Gondoltam egy próbát megér az egész, max elküld az anyámba.. de ha meg sem próbálom akkor meg ezen rágódok hogy mi van ha.. A fejemet a vállára temetettem. - Sajnálom..de én nem engedlek el, csinálhatsz akármit..nekem szükségem van rád.- Önzősködtem megint, nem érdekelt mennyire ellenkezik majd Kendra..azt hiszem sikerült kiöntenem neki a lelkemet, ha ezek után is elutasít akkor.. azt hiszem innentől kezdve hagyom inkább. Kezdtem azt hinni ha mellette maradok akkor jobb embert farag belőlem, és jó hatással van rám..nagyon is. - Na, majd meg látjuk mennyire marad "álom".- Önelégülten mosolyogtam és néztem Kendrát.. általában mindig elérem amit akarok, és nem nyugszok addig.. meg aztán úgy tűnt hogy annyira neki se lenne ellenére, sőt..
Vagy csak jobban ismerlek, mint gondolod. - mondtam neki habozás nélkül. Általában mindig átláttam az embereken és jól gondoltam róluk a dolgokat, de most úgy nézett ki, hogy L-el kapcsolatos megérzésem nagyon is téves. "Mi lett volna ha bánt?! Képes lettem volna tényleg akár még majdnem megölni is?! Képes lettem volna annyira küzdeni ellene, hogy megharaptam volna?" Magam sem tudtam a választ rá, de hálás voltam a sorsnak, hogy végül valaki ránk talált és így nem belőlem lett az áldozat. Nem szoktam embereket sajnálni, mert csak úgy áttiprok rajtuk, de valami miatt sajnálatot éreztem a rendőr iránt, illetve L irányába haragot, düht és csalódottságot. Alig, hogy újra egymással szemben voltunk. Ellöktem és a szavait nem akartam elhinni. Ezt ő se gondolhatja komolyan, hogy most csak ennyiről van szó. Én is ilyen vagyok, de azt hittem mellette elég sokat változtam ennyi idő alatt is ami megrémített, de a legjobb az fájt, hogy amit nem olyan régen mondott és amit majdnem tett az egymást teljesen kizárta.- Annyira önző vagy, hogy még azt is képes lennél bántani, aki elméletileg fontos neked? - kérdeztem tőle dühösen és ingerülten, de valójában egyáltalán nem érdekelt a válasza. Egyik pillanatban még arról beszélt, hogy nem akarja, hogy bajom legyen és stb., most meg egyszerűen képes lett volna bántani és ez fájt a legjobban. Lehet, hogy kicsit később nem így fogtam volna fel a dolgokat, de pillanat hevében teljes mértékben így gondoltam...- Ott álltam a járdaszélén és a távolba bámultam, hallottam a lépteit, de nem akartam megfordulni. Egyszerűen nem bírtam most ránézni, talán az lett volna a legjobb, ha nem állok meg itt, hanem egyszerűen csak tovább megyek és itt hagyok mindent, de nem tudtam ezt megtenni. Soha se szoktam elfutni a problémák elől, illetve most valami fura és szokatlan érzés is itt tartott. Hallottam nagyjából azt amit mondott, de most nem bírtam volna ráválaszolni. Túlzottan is ideges és feszült voltam. Egyszer-kétszer az is átfutott az agyamon, hogy megkérem töröljön ki ezzel kapcsolatban mindent, de ezt megint gyávaságnak tartottam, illetve úgy éreztem, hogy muszáj erre emlékeznem, így nem is tettem semmit se ezzel kapcsolatban. Egyre közelebbről hallottam lépteit, de még mindig nem tettem semmit se, de pár pillanattal később megéreztem a karjait amint körém fonja. Erősen tartott és magához ölelt hátulról, talán más esetben örültem volna ennek, de most még ennek se tudtam. Erősen elkezdtem ellenkezni, de mindhiába, mert nagyon úgy tűnt, hogy megint visszanyerte a teljes erejét. -Engedj el! Megmondtam, hogy ne érj hozzám! - üvöltöttem szinte a szavakat és kétségbeesettem próbáltam kiszabadítani magamat, de amikor megláttam, hogy nem érek el vele semmit se, akkor összeroskadtam és csak azért maradtam talpon, mert ő tartott engem egyre szorosabban és továbbra se engedett el. Pár pillanattal később éreztem a fejét a vállamon, majd a szavai kicsit sokkoltak. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék rá. Lassan felemeltem az arcomat és éreztem, hogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon. És most örültem, hogy háttal vagyok neki és ezt nem láthatja.- Akkor ne engedj el soha és adj okot, hogy legyen miért maradnom. - mondtam szinte suttogva és közben végig a távolba bámultam. Nem tudtam, hogy miért mondom ezt, de maradni akartam mellette. Nem akartam elmenni, mert úgy éreztem, hogy ő olyan darabokat kezd visszaadni, amik réges-régen elvesztek bennem, illetve olyan érzéseket, amiket előtte még soha se éreztem. Szükségem volt rá... - Nem tudtam, hogy mi fog ezek után történni, de reméltem, hogy nem most fog minden elromlani. Álltam ott az ölelésében és csendesen figyeltem minden egyes mozdulatát. Mindeközben pedig szép lassan kezdtem lehiggadni, s magam sem értettem, hogyan képes az ölelése így hatni rám.
- Pedig.. még sok mindent nem láttál belőlem. - Eddig szinte csak rosszat látott tőlem, jót nem túlzottan sokat.. bár már én magam is kételkedtem abban, hogy maradt bennem egy kis jóság.. Ezt szerettem is volna meg mutatni neki, de valahogy mindig az ellenkezőjét cselekedtem annak amit szeretnék..a közelében. - Fogalmam sincs mi üthetett belém.- Tényleg bántott a dolog hogy képes lettem volna bántani Kendrát.. de szerencsére nem így történt. Nem mentem egyszerre utána, hagytam hogy kicsit átgondolja a dolgokat, és ki szellőztesse a fejét ezek után. De persze nem sokáig bírtam hogy ennyire távol van tőlem, ezért utána lépkedtem szép lassan.. és megöleltem őt. Ahogy fogtam őt elkezdett elég durván fészkalódni, már majdnem elengedtem őt ha ennyire nem akarja..de végül csak beletörődött. Még a magassarkújával is elég durván rám tiport, de ellenálltam a fájdalomnak.. ez semmi volt ahhoz képest amit én okoztam neki..belsőleg. Ismét sikerült ellent mondania magának, előbb még azt akarta hogy engedjem el, most meg már ne.. nem is akartam agyalni ezen, csak örültem neki hogy így gondolja. - Szerintem már adtam okot..- Egy apró mosoly jelent meg az arcomon, amit ő nem láthatott mivel a vállába fúrtam már szinte magam. Nem sokkal utána felnéztem, és magam felé fordítottam a fejét..majd pedig egy hirtelen mozdulattal magamhoz bilincseltem őt, ami olyan gyorsan történt hogy ideje sem lett volna rá reagálni valamit is. - Most már biztos hogy nem engedlek el..soha.- Kitolva nyelvem emeltem fel a lebilincselt kezemet, így az övé is jött az enyémmel. Szinte az arcába toltam a bilincset. Ezek után láttam csak meg a könnyes arcát, így hirtelen elkomolyodtam..rosszul esett hogy miattam sír..de ez a tettem után reméltem sikerül elterelni a gondolatait más irányba, így nem kívántam ehhez hozzáfűzni semmit.. nem volt új dolog hogy miattam sírnak, de Kendránál más volt.. mivel vele törődök és ez tényleg szarul esett. - Azt hiszem nincs más választásod , mint velem jönni. - Mosolyodtam el, és picit elkezdtem húzni magam után.. igazából már az is átfutott az agyamon, hogy ez az egész kicsit hasonlít arra ,hogy sétáltatom őt.. legalábbis a kutyás témánkra vissza gondolva. -Khm. Jó úton haladsz..- Köszörültem meg a torkom és célozgattam a gondolataimra.. de persze ebből neki nem sok minden jöhetett le, amit nem is bánok.. Nem hiszem hogy jó néven venné, ezek után.
Igen, ebben igazad van. - mondtam neki még mindig idegesen. Talán lehet ez a baj. Mi van, ha ez a jobbik oldala és ennél jobb oldala, dolgai, illetve tulajdonságai nincsenek?! Nem akartam ezt hinni, hogy nincs ennél jobb oldala. Legbelül nagyon reménykedtem abban, hogy van és talán ez adott ahhoz erőt, hogy most ne mossak be neki és utána ne forduljak sarkon. Azt hiszem ez az erő tartott most itt. - Ha te nem tudod, akkor ki tudja? S ki tudja, hogy mi lesz legközelebb.. - mondtam kicsit elcsukló hangon, de tényleg fogalmam sem volt, hogy miért történt így és a sors miért így alakította a dolgokat és miért érzem emiatt magam ennyire dühösnek. - Örültem neki, hogy hagyott egy kis tért, s nem jött utánam egyből. Biztos voltam abban, hogy akkor még ennél durvábban is próbáltam volna kiszabadítani magamat. Nem kíméltem az egyszer biztos, de talán akkora fájdalmat még se tudtam neki okozni, mint amit én éreztem legbelül. Ütöttem, karmoltam is és még a magassarkúmat is bevetettem, de mindhiába. Egyszerűen nem engedett el, hanem annál inkább szorosabban fogott és nem értettem, hogy képes elviselni ezek által okozott fájdalmat szótlanul. Egy idő után feladtam, mert értelmetlennek láttam és csak álltam ott és vártam. Próbáltam összeszedni magamat kisebb-nagyobb sikerrel. Soha senki miatt nem sírtam még, sokkal inkább álltam bosszút vagy csak bosszantottam az illetőt. Ez a dolog is új volt számomra, talán túlzottan is. Lehet csak egy könnycsepp csordult végig az arcomon, de még ennyi se szokott soha senki miatt. Adtál és aztán adtál okot arra is, hogy elfussak. - mondtam elcsukló hangon, mert tisztán emlékszem, hogy majdnem bántott engem.- Adj még és maradni fogok. - mondtam neki őszintén és magam sem tudtam, hogy mit is értek ez alatt. Valami miatt azt akartam, hogy mellettem maradjon örökre, de hogy milyen értelemben azt már magam sem tudom. Azt hiszem többet akartam tőle, mint barátság, de ezt még én magam sem tudtam teljesen, hiszen én se láttam mindent tisztán. Amikor szembe fordított magával és láttam, hogy meglátja annak az egy könnycseppnek a helyét, akkor elkaptam a tekintetemet. Nem akartam, hogy így lásson. Gyengének és megtörtnek. Majd a következő pillanatban már csak valami kattanásra eszméltem és döbbenten néztem rá. Ezt most te se gondolhatod komolyan.- mondtam még mindig döbbenten és néztem az összebilincselt kezünket. - Ennyire félsz, hogy még mindig elmennék? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert úgy éreztem már bizonyítottam neki, hogy maradok. S azt hiszem mindig is maradni fogok akár mi is történjen. Idegesített a bilincs, de közben érdekesnek is gondoltam, mert fogalmam nem volt, hogy fogunk ettől megszabadulni, mert gondolom a kulcsokat nem szerezte meg. - Ezt jól látod. - mondtam neki egy fintorral az arcomon, s egy apró mosoly is megjelent az arcomon. Érdekes, hogy az előbb miatta ejtettem egy könnycseppet, most meg mosolygok. Az élet elég fura és kiszámíthatatlan azt hiszem.- S legalább megmondod, hogy hova is rabolsz el? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd próbáltam kicsit feltartoztatni és nem megmozdulni, de simán magával tudott húzni. Beláttam, ha nem akarok bilincs nyomot magamon, akkor jobb ha követem őt, így elindultam vele.- Próbáltam figyelmen kívül hagyni amit mondott, mondjuk nem is értettem teljesen, hogy milyen szavakat dörmögött a szájával, de talán jobb is így.
- Nekem mindig. - Mosolyodtam el,majd pedig csendre bírtam őt.. úgy tűnt nem ért egyet az én álláspontommal,de most.. van egy befejezetlen dolgom vele. Kicsit sikerült elterelni a figyelmemet ezzel az egésszel, de csak annyit ért vele hogy húzza az időt.. még mindig ugyanannyira hajtott a vére és még mindig ugyanúgy meg akartam kóstolni. Azért én sem gondoltam volna hogy idáig lesüllyedek, hogy egy olyant is bántok aki fontos számomra..de ő ajánlotta fel a vérét, és ő erősködött..ezt ne felejtsük el. Ha nem hozza fel újra és újra akkor én ellent tudok állni neki..na de így.. csak rátett. Meg is látta a kára. A karmolásait és ütéseit szinte meg sem éreztem, viseltem el már nagyobb fájdalmakat..na meg aztán ez azonnal be is gyógyult. Viszont a magassarkú..na az kicsit betett ahogy rám tiport de ezzel csak annyit ért el vele hogy még jobban magamhoz öleltem őt. Nem akartam elengedni.. a szavai után egyszerűen.. gondolkozni sem bírtam. Magam felé fordítottam őt, majd a kezem végig simítva az arcán megcsókoltam őt, szenvedélyesen és hosszasan. Talán mindezek után nem ez volt a legjobb döntés tőlem , de egyszerűen.. úgy éreztem hogy meg kell tennem. Ezek után pedig elengedtem őt.. fogalmam sem volt hogy hogy fog rá reagálni, de azt hiszem nem is érdekelt.. én élveztem ezt a pár percet. - Ez elegendő ok? Vagy még többet szeretnél? - A szám szélére haraptam a kérdésem végén és néztem őt.. ezek után pedig nem sokkal magamhoz bilincseltem őt. Végig nézett rajtam, gondolom kereste a kulcsokat..együtt járt a bilincsel, szóval előhúztam a zsebemből. - Ezt keresed?- Félmosolyra húztam a számat, majd pedig a szeme előtt lebegtettem szinte a kulcsot.. egy hirtelen mozdulattal pedig elhajítottam olyan messzire amennyire csak tudtam. - Majd meglátod. - Elindultam , és az elején picit makacskodott de a végére belátta hogy jobb döntés ha követni fog. Fütyültem a kutyusnak, aki pedig azonnal megindult utánunk. Igazából én sem tudtam hogy hova tartunk, csak mentem előre.. nem ismertem Mystic Falls-ot mivel most járok itt életemben először.. De próbáltam azt mutatni mint aki tudja hogy hova készül menni. Igazából valami hotel féleséget kerestem, ugyanis még mindig nagyon fáztam, és már kezdtem tényleg nagyon fáradt lenni..egy ilyen nap után.
Megforgattam a szemet arra amit mondott, s egyáltalán nem nem tetszett, hogy csendre intett. Miért is ne tombolhatnék?! Hisze kis híján bántott, pedig ő az aki félt a "barátaitól", de lehet inkább saját magától kellene. Mi lesz később, mi van ha nem fog tudni uralkodni az vérszomján?! Ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Fogalmam sem volt, hogy mennyire érti meg azt amire gondolok, vagy azt hogy mennyire is fáj nekem az amit tett és hogy nem viccelek azzal, hogy ez elég ok volt arra is, hogy akár most elmenjek. Figyeltem őt, de olyat tett amire nem számítottam. Azt hittem valamit mondani fog, vagy ennyiben hagyja a témát, de nem így lett. Éreztem a gyengéd érintését az arcomon, majd a simogatását, mire pár pillanatra becsuktam a szememet, majd mire újra észhez tértem megéreztem gyengéd és szenvedélyes csókját. Nem gondolkodtam, hanem egyszerűen csak automatikusan cselekedtem, s visszacsókoltam őt. A nyaka köré fontam a karomat, s viszonoztam a hosszú szenvedélyes csókját, majd a végén kicsit beleharaptam az alsó ajkába. Nem értettem, hogy miért lépett csak úgy el, miért szakítottam meg ezt a mámoros érzést, s talán a csók okozta zavar megjelent az arcomon. Nem értettem, hogy miért érzek így, vagy egyáltalán mi ez az érzés, amit érzek amikor érzem a közelségét, vagy az édes ajkainak az érintését. Zavartan a hajamba túrtam, majd oldalra pillantottam, mert nem bírtam a szemébe nézni. Elmosolyodtam a kérdésén, majd az alsó ajkamba haraptam.- Azt hiszem kezdetnek megteszi. - mondtam neki mosolyogva, mert többre vágytam és többet akartam belőle, de magam sem tudtam, hogy miért vagy mit is akarok pontosan. Egyszerűen csak azzal voltam tisztában, hogy nem akarom őt elveszíteni. - Igen, pontosan azt. - mondtam neki határozottan, mert tényleg nem akartam bilincsben lenni. Főleg nem a városban így sétálni, meg amúgy is elég fura volt, hogy pont egy vámpírral vagyok összezárva. Morcosan néztem rá, amikor az arcom előtt kezdte el himbálni a kulcsot, mire én megpróbáltam megszerezni, de persze sikertelenül.- Nee... - mondtam szinte elhaló hangon.- Ugye, most csak úgy tettél, mintha eldobtad volna?! - kérdeztem tőle reménykedve, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg elhajította.- Remek, szóval még egy titok.. - mondtam kicsit gúnyosan, majd megvakartam a mellénk szegődött kutyus buksiját. Lassan sétáltam L mellett csendesen egy darabig. - Remek egy vámpír, egy farkas és egy kutya. Kicsit se feltűnő. - mondtam még mindig grimaszolva, de igazából csak a csöndet akartam megtörni.-
Kezdőlap
