Mert egy úriember válaszol egy hölgy kérdésére. - mondtam neki mosolyogva, mert tényleg jobb szöveg nem jutott eszemben. Néztem a mosolyát és elvesztem abban a sötét szempárban. Kicsit zavartan tekintettem félre, majd újból ránéztem és vártam a válaszát. Nem értettem, hogy miért nem mond egyikünk se semmit se, lehet szavakkal nem, de tettekkel annál inkább kimutattuk azt, hogy "kedveljük" egymást és élvezzük egymás társaságát. - Kíváncsian néztem rá, hogy vajon tényleg képes lenne-e rá, vagy csak a szája jár. Valami miatt nem is zavart ez a tény, nem tudtam, hogy csak tesztelni akarom vagy tényleg ennyire jó lett volna az a pár másodperc. Feszültem figyeltem ahogyan közelebb hajol, majd elmosolyodtam amikor láttam, hogy csak a szája járt.- Sejtettem, hogy csak a szád jár. - mondtam neki egy ördögi mosollyal az arcomon, majd újból az arcára raktam a kezemet, hogy kitoljam őt a képemből, mert az a nézése nem jelentett semmi jót se. Ki tudja még a végén valami olyat tennék a pillanat hevében amit inkább nem kellene.... - Kicsit felszínszentem a szorításának hatására, de valójában nem fájt csak kicsit húzni akartam L agyát. -A végén még eltöröd az aprócska kezemet és akkor mivel fogom osztani a pofonokat? - kérdeztem tőle játékosan. Magam sem tudtam, hogy miért csinálom ezt, miért vagyok mellette ilyen, hiszen az eszemet se tudom, hogy mikor éreztem ennyire jól magamat, illetve szabadnak. - Vagy esetleg félsz, hogy eltűnök és itt hagylak? - kérdeztem tőle még mindig mosolyogva és figyeltem ahogyan "tetű" lassúsággal elindul felém. Komolyan nem értettem, hogy miért ilyen lassú. Türelmesen vártam rá is, illetve a válaszaira is. - Mit nem úszok meg? - kérdeztem tőle érthetetlen arccal, majd egy apró féloldalas mosoly jelent meg az arcomon. Közelebb léptem hozzá, majd játékosan az ujjamat végig húztam az arca vonalán. Ezek után habozás nélkül megfordultam az se zavart, ha a hajam az arcába csapódik. Beleharaptam az ajkamba és egy mosoly jelent meg az arcomon, mert élveztem L arcát nézni miközben azt csináltam az előbb. Ezek után, mintha mi sem történt volna lassú léptekkel elindultam az utcán, s most nem álltam meg, hogy visszanézek rá, mert biztos voltam, hogy hamarosan úgy is megjelenik előttem... hacsak nem gyökerezett a lába földbe az előbbi kis jelenetem miatt...-
- Szeretném.- Vágtam rá az egészre gyorsan, és morogtam halkan eléggé közömbösen. Szívem szerint talán inkább elfordultam volna tőle amint kimondtam, de nem.. látni akartam az arcát hogy milyen fejet vág.. és vajon mit reagál erre. Meglepett Kendra, nem tudtam eldönteni hogy vajon ennyire akarja ezt a csókot tőlem, vagy pedig ismételten csak húzza az agyam. Felhúzva szemöldököm figyeltem rá. - Ha ennyire szeretnéd még egyszer megteszem..- Nyaltam meg a szám szélét, és néztem rá..mélyen a szemébe. Igazából váratlan dolgot nem akartam csinálni, nem hiányzott még egy pofon tőle így lényegében ezért is nem csókoltam meg újra.. pedig ha szívemre hallgatok akkor már rég a karjaimban lenne, azt hiszem. Bár a pofon ellen is tehetnék ha akarnék, szóval ez sem olyan nagy kifogás.. de most minek kapjam le őt ha nem szeretné velem.. én nem erőszakolok senkire semmit..legalábbis akivel törődöm.. és Kendra azt hiszem egy volt a kevésből. Ahogy észre vettem hogy felszisszent a fogásomtól picit gyengébben fogtam őt, de nem engedtem el semmi esetre sem. A kérdésénél pedig ismételten rá szorítottam picit, egy pillanat erejéig és elmosolyodtam. - A másik kezeddel? - Mutattam a szabad kezére , amit nem jelenleg még nem fogtam.. annyira erősen nem is szorítottam, szóval esélytelen lenne hogy eltörném pont az ő kezét. Bár ha ez meg is történne úgyis hamar begyógyulna ha már nem csak egy szimpla ember. Szóval maradandó kárt semmiképp nem tudnék okozni neki, ha akarnék se. Hát igen, ennél lassabban már én sem indulhattam volna el szóval nem csodáltam a kérdését.. tényleg nem akartam azokba a vámpírokba futni, így ahogy tudtam húztam az időt. - Ahogy mondod. - Próbáltam kamuzni neki valamit, bár valamilyen szinten ez is igaz volt de most nem erre gondoltam.. látszott rajtam hogy nem mondok igazat, és próbáltam kerülni a tekintetét.. vagy épp elkaptam a fejem. Nem voltam a hazugság híve, de ezt most muszáj volt azt hiszem. Közelebb lépett hozzám, és az arcomon végig húzta az ujját. Én pedig lassan belefordultam, olyan voltam mint egy kis kutya aki élvezi a simogatást.. Így pont az arcomon volt a tenyere, amire rá tettem az enyémet. Nem kellet sok és megfordult, így szinte minden szál haja a számba került.. majd elindult és ismételten ott hagyott. Fogalmam sincs hova és meddig szeretne még sétálni, de jó lenne ha nem arra menne.. Megjelentem mellette és lassan a falhoz döntöttem őt. A kezemet a válla fölé helyeztem és úgy támasztottam meg. Az arcához nyúltam, majd pedig a szájára tettem két ujjamat. - A csókot.. ha közömbös lennék, nem csókoltál volna vissza. - Mosolyodtam el, és válaszoltam a kérdésére. Felváltva néztem a szemébe , illetve a szájára. Az ujjamat vissza húztam a szájától szép lassan, és próbáltam tartani őt a falnál..bár ha akar akkor úgy is kiszabadul, mivel nem szorítottam oda, csak magamat támasztottam előtte.
[justify]Felkaptam a fejemet a szavára, óvatosan rápillantottam és közben azon voltam, hogy a szívverésem visszanyerje a normális sebességét. Egy szó elég volt, s máris fura dolgok történtek velem, magam sem értettem, hogy miért. A szavai közömbösen szóltak, de a tekintette és az arca elárulta, hogy annyira nem is közömbös számára ez a dolog. Kicsit közelebb léptem és próbáltam a meglepettségből észhez térni. - Miért? - kérdeztem meg tőle kicsit halkabban, mert tudni akartam az okot. Nem tudtam ki mondani, de úgy éreztem, hogy anélkül is tudja. Élveztem, hogy sikerült összezavarnom. Biztos voltam abban, hogy most azon töri a fejét, hogy csak húzni akarom az agyát, vagy esetleg tényleg azt akarom, hogy újra megcsókoljon. Mosolyogva figyeltem őt, de közben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy vajon melyik is lenne igaz erre a dologra, mert pillanat, mint sok mást is most, ezt se tudtam... Egyszerűen nem tudtam.- Mondtam, hogy szeretném vagy nem szeretném? - kérdeztem vissza önelégülten, majd hangosan felnevettem azon amit csinált. Figyeltem őt és álltam a tekintetét. - Egyszerűen csak megállapítottam egy tényt az előbb. - mondtam neki közömbösen, mintha csak valami általános dologról beszélgetnénk. Türelmesen vártam és néztem őt. Fogalmam sem volt, hogy mit miért tesz és talán ez is tetszett benne, hogy mindig megtudott lepni a dolgokkal. Egyszerűen kiszámíthatatlan volt, mint az időjárás.. - Ha eltöröd, akkor biztosan kapni fogsz. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon. Figyeltem őt, s tényleg nem értettem ,hogy miért nem enged el. Tényleg attól tart, hogy esetleg elillannék, mint valami szellő. Nos, más esetben biztosan így tettem volna, de a sok rossz dolog ellenére sokszor éreztem jól magamat, amit régóta nem éreztem már. Ezeknek köszönhetően maradtam is. Tudtam, ha eltöri akkor is elég hamar begyógyul, de ezzel csak azt érné el, hogy előbb az épp, majd a meggyógyult kezemmel kapna tőlem.. - Ennél ügyesebben kellene hazudnod, ha egy hazudozó királynővel állsz szemben. - mondtam neki komolyan, mert annak köszönhetően, hogy sokszor hazudtam már életemben könnyen átláttam az emberek hazugságain. De L-en még talán egy normális ember is átlátott volna.- Szóval ki vele. - mondtam kicsit követelőzően. Mert tényleg nem gondoltam volna, hogy egyszer hazudni fog nekem és azt se gondoltam volna, ha megteszi akkor az kicsit fájni. Túl sok új és fura érzést éreztem a mai nap folyamán, vagy az elmúlt percek alatt... - Egy idő után folytattam az agyának a húzását és nem érdekelt, hogy mennyire húzom fel őt vagy nem, de élveztem. Vissza akartam adni abból egy kicsit, amit ma velem tettet, amikor ő húzta az én agyamat.... Azt hittem már soha se fog megmozdulni, amikor hirtelen megjelent előttem, majd a falhoz döntött. Nem értettem, hogy mire jó ez, de egyáltalán nem tetszett, vagyis legbelül de... de ezt soha se mutattam volna ki neki, hogy élvezem azt amit csinál. Felnéztem rá, hiszen fölém tornyosult és a két vállam között támasztotta meg magát. Fogalmam sincs miről beszélsz. - mondtam neki a leghihetőbb hangomon amikor elvette az ujjait az ajkaimról, majd ránéztem.- Szerintem csak te képzeltél bele valami olyat, ami meg se történt. - mondtam neki még mindig higgadtan, de a szívverésem tuti elárult engem, de ez most se érdekelt. Eszem ágába se volt bevallani az igazat. Figyeltem őt és reméltem sikerült kicsit meggyőznöm erről a "füllentésemről".-
A közelsége annyira nem tudott zavarni. Néztem őt, minden mozdulatát.. láttam rajta hogy jobban össze van zavarodva mint én. Talán ez az ami nyugtatott. - És te szeretnéd?- Ha már az előbb őszinte voltam, gondoltam bele fér ismételten egy kis titokzatosság.. eszem ágában sem volt kimondani hogy miért is szeretnék maradni, fordított esetben ő is kibújna a kérdés alól. - Hm.- Mosolyodtam el a lányon. Tényleg nagyon húzta az agyamat már, bezzeg ha megteszem akkor még neki állna feljebb. - Tudod.. nem hiányzik még egy pofon.- Rá kacsintottam Kendrára, és figyeltem őt. Azt hiszem ez most teljesen jogos volt amit mondtam, én simán megmerném tenni még egyszer. Csak egyáltalán nem szeretném őt annyira magamra haragítani, illetve..ezzel a dologgal sietni se. Bár..szívesen játszadozok mindig. Mióta volt az a dolog régebben a múltamban sose volt normális kapcsolatom, és ez azt hiszem nem is hiányzott. Bár.. nem is találkoztam olyannal aki meg fogott volna, szóval.. Viszont Kendra ezekkel a vissza szólásokkal.. örültem hogy végre találtam valakit, aki nem nyeli el a dolgokat, és bátran mondja a magáét. Nem terveztem hogy eltöröm Kendra kezét, nem nagyon szokásom nőket bántani..csak ha a helyzet már úgy akarja és nincs más választásom. De Kendra nem ilyen volt.. próbáltam annyira gyengéden fogni őt hogy ha már úgyis unja a dolgot, simán kihúzhatná a kezét az enyémtől. - Megfelel főnök asszony? - Kacsintottam rá Kendrára és féloldalasan rá mosolyogtam. Nem tudom miért de szerettem őt így hívni.. talán az egyik oka az volt , amilyen fejet levágott utána..nem bírtam mosolygás nélkül. Felnevettem ezen amit mondott, de ő úgy tűnt komolyan gondolta..ami kicsit szarul jöhetett ki így. - Hazudozó királynő? - Mosolyogtam még mindig. - Ha ennyire jó vagy benne.. honnan tudjam hogy eddig amiket mondtál nekem az nem hazugság? - Vontam őt kérdőre, és próbáltam terelni. Igazából volt benne valami..de nem nagyon éreztem hogy bármikor is hazudott volna.. nekem legalábbis őszintének tűnt. Már amennyire én jó ember ismerő vagyok.. Ha máskor nem is, azt hiszem most feltűnt hogy nem éppen mond igazat.. az előbb ahogy lereagálta, illetve a mostani nyugodtsága legalábbis amit mutatott..A szívére koncentráltam ami nagyon zakatolt...nem voltam benne biztos hogy a közelségemtől, vagy pedig csak a jelenlegi téma miatt.. Vállat vontam a kis gondolataimra, egy volt a biztos hogy miattam vert ennyire a szíve. Ami nagyon is tetszett. Szerintem csak szeretne ő is jól kijönni a dologból, vagy csak nem szeretne erről beszélni.. amit megértek, de ezt tudnom kell.. - Ó igen? - Mosolyogtam elégedetten, és közelebb hajoltam hozzá ismét. Szinte össze ért a szánk, de nem csókoltam meg. - Nekem nagyon is valódinak tűnt. - Próbáltam kihúzni belőle valamit is, de ez azt hiszem.. nem lesz könnyű.. illetve ennyitől szinte biztos voltam benne hogy nem fog mondani semmit ahogy ismertem őt..legalábbis amennyire egy nap alatt sikerült megismernem őt. De valahogy én sem bírtam megállni hogy ne csináljak hasonló dolgokat.
Rápillantottam a kérdésének hallatára, de meg se szólaltam pár percig, csak néztem őt. Hogy mit szeretnék és mit akarok, illetve mi a helyes azt most nem tudtam, de abban biztos voltam, hogy nem akarom, hogy elmenjen vagy eltűnjön minden szó nélkül. - Nem akarom, hogy elmenj. - mondtam neki suttogva, de alig hogy neki kezdtem a mondani valómnak elkaptam a fejemet. Nem tudtam volna a szemébe nézni. Azon meg már meg se lepődök, hogy nem azt mondom ki amit szeretnék, hanem amit nem akarok. Ez annyira tipikus én vagyok, hogy mindig más irányból közelítek, mert utálom ki mutatni az ilyen dolgokat.- Elmosolyodtam rajta, s kicsit önelégülten néztem még mindig rá. Élveztem, hogy fordult a kocka és most én húzom az ő agyát. Szóval egy pofon nem bírsz elviselni azért cserébe? - kérdeztem tőle még mindig mosolyogva és álltam a tekintetét. Komolyan magam sem értem mi ütött belém, de soha se szoktam ilyen téren senkit se provokálni, de most túlzottan is élveztem. Mondjuk az is igaz, hogy soha senkivel se kerültem hasonló helyzetbe kivétel egy embert... Meglepődtem, amikor végül újra enyhült a fogása, szinte már nem is fogta a kezemet. Meglepett a dolog, ez annyira nem rá vall, legalább is eddig nem ilyennek gondoltam őt. Szavainak hallatára megálltam és mosolyogva fordultam meg. Főnök asszony? - kérdeztem vissza, de nagyon is élveztem, hogy ezt mondja. Lehet csak poénból gondolja így, de akkor is. - Tökéletes. - mondtam természetesen és lazán ezt az egy szót, mert tényleg így volt. Tetszett, hogy nem akar bántani és hogy ennyire képes vagyok a szavaimmal, vagy a tetteimmel befolyásolni a viselkedését. Egyszerűen meglepő dolog volt, de baromi jó érzés.- Pontosan. - mondtam neki szemrebbenés nélkül, mert ennek köszönhetően vagyok az aki, s nagyon nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam mások. Emiatt vagyok erős és törtető...- Ez pofon egyszerű. - mondtam neki mosolyogva, majd újból közelebb léptem.- A szem a lélek tükre, de nálam talán annyira nem. - mondtam neki természetesen, hiszen elég jól belejöttem már ennyi év alatt a hazudozásba.- De ott van még .. - kezdtem bele majd a kezem a szívére raktam. Magam sem tudom, hogy miért tettem így, s miért nem csak mondtam neki.- a szíved. A szív mindig az igazat mondja, akár akarjuk akár nem.. Az mindig őszinte velünk. - közben végig ránéztem, majd a mondat végére elkaptam a tekintetemet zavaromban. Magam sem tudom, hogy miért vagyok vele ennyire őszintén, de már kimondtam és ez így is marad. - Totálisan biztos. - mondtam még mindig tetetett nyugalommal, bár a mosolya mindent elárult, hogy már úgy is tudja, hogy nem mondok igazat, de nem érdekelt. Nem fogom neki megadni azt az örömet, hogy kimondjam... Éreztem ahogy az ajkaink kis híján érintik egymást, de nem mozdultam meg. Nem fordultam el, s nem is hajoltam közelebb hozzá, csak feszülten figyeltem. - Lehet az elméd játszadozik veled. - mondtam neki egy vállrándítás keretében, majd egy apró mosoly jelent meg az arcomon. Élveztem, hogy húzhatom ezt a dolgot, mert elárulta saját maga is, hogy neki sokat jelentett az a csók. Nekem viszont eszem ágában se volt ezt bevallani....- Szóval mehetünk végre tovább, vagy már nem is fázol? - kérdeztem tőle egy ördögi mosollyal. -
Magányosan bandukoltam az utcán, hogy kiszellőztessem a fejemet... na meg egy kis harapnivaló után is kellett már néznem, mert egyre éhesebb lettem, de Freyát nem igazán mertem egyedül hagyni. Alig kaptam vissza, és féltem őt... hiszen sok az ellenségem, akik most fogást találhatnak rajtam, ő meg gyenge, és védtelen, és nem akar vámpírrá változni, pedig tudja, hogy csak így lehetünk együtt örökké. Így maradhat örökké a hercegnőm. Persze ráncos öreg néniként is gyönyörűséges lenne, talán még szebb is, mint most, de nem akarom ismét meghalni látni. Amíg ezen gondolkodtam, hirtelen egy ismerős hangra lettem figyelmes tőlem nem is olyan messzire, de most meglepően furcsán csengett.
Fáj minden porcikám, már nem bírok egy helyben feküdni, hónapokig azt tettem. Nem tudom mennyi idő van hátra a szülésig, talán pár hét, nem vagyok az a kismama, aki visszafelé számlálva a napokat, tűkön ülve várja az egyetlen pici lányát, aki majd rá fog hasonlítani, okos lesz, hosszú, mézszőke hajú, amit a kedvére fonogathat, ha megnő. Még a gondolattól is kiver a víz. Sötét van már, nem láthat meg senki, talán nincs mitől féljek, de ha van is, nem riadok vissza tőle. Körülbelül fél órája sétálhatok kint, félig átfagyva, jéghideg kezekkel és orcával, amikor óriási, nyilaló fájdalmat érzek a hasamnál. Olyan hirtelen jött, és olyan lassan ért véget. Felnyögve támaszkodok meg egy két lépéssel arrébb lévő fának, aminek végül nekidőlök. Pontosan olyan érzés volt, mintha a baba bukfencezett volna egyet a hasamban. És mégegyszer. A kezdetleges halk nyögés, a harmadik alkalommal már keserves kiabálásba torkollik. A hasam köré kulcsolom a kezemet, miközben a lábaim már nem bírnak tartani, lecsúszok a fa tövébe, és ott ülve kutatom a telefonom, hogy szóljak Emmának. Úgy érzem, még erre is képtelen vagyok.. Elvégre ember vagyok, egy legyöngült terhes nő. Nem sajnáltatni akarom magam, hanem megmenteni ettől az egész rohadt dologtól. Csak ne most, Emily, kérlek. Rohadt módon fáj mindenem, és képtelen vagyok bármire is. A fának döntöm a fejem, abban a tudatban, hogy majd elmúlik. Becsukom a szemem és úgy kapkodok a levegőért.
Ez az üvöltés... ezer közül is felismerem annak a nőnek az üvöltését, akit már hallottam így sikítani. Valamikor, nagyon régen, amikor még sokat voltunk együtt, és én mentettem meg egy-két neccesebb helyzetből, amikor már ő is érezte, hogy szorul körülötte a hurok. Katie bajban lenne? Nyilvánvalóan, bár ő nem az a fajta lány, aki olyan sokszor segítségre szorulna. Egy pillanat alatt termettem ott, ahol ő volt, a fának dőlve, kezét a hasára szorítva, ami meglehetősen gömbölyded volt. Csak nem? Oké, egy rossz ribanc, semmi kétség, de még ha teherbe is lenne képes esni, nem az a fajta nő, aki megtartana egy kisgyereket, aki bőg, büdös, ha maga alá csinál, enni követel, és rendkívül idegesítőnek tartja őket. Közbe n meg mégis, és erre a gondolatra egy elégedett, már-már gunyoros vigyor kúszott az arcomra. - Lám, lám, lám. A nagy Katie Pierce-ben végül megkötött a cement. Hogy történt ez meg? - csóváltam a fejemet, próbálva visszatartani az egyre szélesebb vigyoromat.
Jobban szenvedek, mint bármikor. Micsoda nosztalgikus élmény.. Egy fiú, egy lány, kész család..lenne..ha bármelyiket is megtartottam volna/megtartanám. Így, meg, hát.. Csupán egy nyűg a hátamon, amíg megszülöm, és amíg sikerül elpasszolnom. Ha Emma nem lenne, nem lenne Emily sem. Rég megöltem volna, finoman fogalmazva. Levegőm is alig van, már lassan-lassan a füvet tépkedem, amikor egy igen ismerős hang üti meg a fülem a maga gúnyos módján. Lassan emelem fel a tekintetem és meglátva az arcot, bármilyen helyzetben is vagyok, kiült a vigyor az arcomra. Bár most csak két másodpercig sem tartott. -Figyelj Kol, ez rohadtul nem vicces. Ennek a fattyúnak most jutott eszébe engem kinyírni. Kár, hogy Emma nem engedte, hogy megszabaduljak tőle. -hadarom el gyorsan, két nyögés között. Felé nyújtom a kezemet. -Vigyél haza. -kérlelem, enyhén vad tekintettel. -Mert itt halok meg. -átcsapok türelmetlenbe, miközben próbálom ülésből feltolni magam.
- Milyen megható dolog az anyai szeretet - tettem a kezemet a szívemre, mintha komolyan is gondolnám a dolgot. Kis fattyú, ez a becenév igazán Katie-re vall. Egyikünk se gyerekes típus, Emmából előbb kinézem, hogy gyerekeket kezd el vállalni, na de ő? Viszont, nem vagyok bolond, tudom, hogy nem lenne a legtanácsosabb "hazavinnem" őt. Egyrészt, mert Emma drága lenne olyan édes, és kinyírna, amiért esetleg én bántottam Katie-t, meg a porontyát, másrészt meg... nem vagyok bolond, és ezer év alatt sokmindent láttam, igaz szülő nőt nem igazán, szülést meg még annyit sem, de tudom, hogy az a "mini Katie", ha egyáltalán nőnemű, most készül világra jönni. - Nem, nem viszlek haza. Neked a kórházba kéne menned - jelentettem ki határozottan, majd lehajoltam hozzá, a térdei alá nyúltam, átkaroltam a hátát, és felemeltem, majd vártam, felkészülve az esetleges tiltakozásra.
Kendra csak nézett, én pedig türelmesen vártam hogy vajon mit is fog mondani..ez a csönd..eléggé zavart. Mire nagy nehezen kibökte hogy mit is szeretne majdnem hogy leizzadtam pedig nagyon hideg van kint.. enyhén meglepett amit mondott, ami látszott is rajtam.. nem tudom ezzel most csak össze akar zavarni vagy sem, de nagyon úgy tűnt hogy komolyan gondolja. Elfordult tőlem, amit nem csodálok.. valószínűleg én is ezt tettem volna. Így nem tettem ellene semmit.. egy darabig csönd volt ismételten, mire megtörtem. - Akkor maradok. - Mondtam neki mosolyogva. Fogalmam sincs hogy ez jó döntés volt e tőlem..de azt hiszem későbbiekben megbánnám ha itt hagynék egy ilyen lányt mint Kendra.. mondhatni megérne bármiféle "szenvedést". Látszólag nagyon élvezte Kendra hogy szívhatja a vérem, amit hagytam is neki persze.. legalábbis még. - Nagyon akarhatod te azt az ismétlést.. - Erősen agyaltam rajta hogy megtegyem e.. fogalmam sem volt Kendra miért akarhatja ennyire ezt a dolgot..vagyis hogy miért játszik ennyire rá. Megnyaltam a szám szélét, és megragadtam őt a tarkójánál. Közelebb léptem hozzá és a másik kezemmel pedig az arcához nyúltam és megfogtam. Már hajoltam felé, de az utolsó pillanatban meg gondoltam magamat.. ha meg teszem akkor megint bele megyek a játékába, és eleget irányított már ő. Ideje lenne ha átvenném én ismételten. Így a végére csak annyi jött ki hogy lassan megnyaltam az ő száját és elengedtem őt, majd mosolyogtam elégedetten. - Azt hiszem most be kell érned ennyivel.. - Picit hátráltam tőle, a kellő távolság meg volt kettőnk között. Figyeltem amit mond, azt hiszem volt benne némi igazság..akármennyire is próbált hazudni a szívverése mindent elárult..azt már ő sem tudja befolyásolni. Ami jelen esetben nálam is igaz volt.. amint a mellkasomra nyúlt a szívem elkezdett elég gyorsan zakatolni, már magam sem értettem hogy miért és hátra léptem tőle egyet..reméltem hogy nem vette észre a dolgot és időbe cselekedtem. - Kétlem. - Vágtam rá, azért ennyire hülye még én sem lehetek hogy beképzelek dolgokat.. tudtam hogy csak nem akarja bevallani, de szinte biztos voltam benne hogy neki is tetszett a dolog.. akkor nem hoztunk volna ki ennyit belőle. Vállat rántottam a kérdésre, majd pedig elálltam tőle, és mutattam elém. - Csak ön után hölgyem. - Vicceltem el a helyzetet, és engedtem elém Kendrát. Bár itt lényegében közre játszott az is hogy betudjam figyelni nála hátul a dolgokat.. mintha nem láttam volna elégszer de komolyan..
Néztem a meglepődött arckifejezését. Legalább nem csak magamat sikerült sokkolnom, hanem őt is. Ez kicsit elégtétellel szolgált azért, amiket miatta érzek. De persze nem sokáig néztem őt, hiszen nem bírtam egy idő után már a szemébe nézni. Szégyelltem magamat?! Egyáltalán nem. Egyszerűen csak magam sem tudtam, hogy mit érzek és ez a tény megijesztett, ennek köszönhetően egy kisebb félelem járta át a testemet. Most már nincs visszaút, mert kimondtam és ennyi... Tényleg? -kérdeztem vissza kicsit érthetetlenül. Ennyi elég lenne neki, hogy én azt akarom, hogy ne menjen el?! És mi van ha csak szenvedést hozok rá, vagy a végzetét?! Komolyan nem akartam elhinni, hogy egy vámpír képes lenne maradni egy farkas miatt... Megráztam a fejemet és felnevettem azon amit mondott. - Ezt most te se gondolhatod komolyan. - mondtam neki hitetlenkedve és még mindig nevettem. Nem akartam elhinni, hogy tényleg így gondolja. Meglepett az amit tett, hogy hirtelen olyan másabb lett. Erősen kapott el, s tartott meg, majd pár másod perccel később már csak arra eszméltem, hogy a másik keze az arcomon pihen. Feszültem figyeltem rá, s éreztem azt a fura érzést, meg talán egy kis reménykedést is, de a végül nem csókolt meg. Feszültem figyeltem őt a mosolyával az arcán, s hirtelen nem tudom mi ütött belém, de közelebb léptem hozzá és megcsókoltam őt. Olyan volt az egész, mintha nem én uraltam volna a testemet, hanem az csak úgy cselekedett volna az előbbi dologra. Pár pillanattal később hátrébb léptem és magam sem értettem, hogy mi történt. - Én ne.. - nem bírtam befejezni, mert teljesen össze voltam zavarodva. Idegesen a hajamba túrtam és kiléptem a két keze közül. Levegőre volt szükségem, szélre hátha az észhez tud téríteni. Háttal álltam meg neki, mert nem bírtam volna a szemébe nézni ezek után.. Valószínűleg ez, " Azt hiszem most be kell érned ennyivel.. " a kijelentése is közrejátszott abban, hogy így cselekedtem, de hiába próbáltam megérteni, nem ment. Éreztem az előbb is, hogy a szíve hevesebben vert, amikor a kezem ott volt és nem értettem, hogy emiatt miért vagyok boldog. Nem lenne szabad így éreznem. Egyszerűen csak nem, mert ez nem helyes. Ahogy ott álltam kicsit arrébb és háttal neki ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, de mind hiába mert nem jöttem rá semmire se...egyszerűen csak álltam az ismeretlenben.. Amikor megkérdeztem, hogy megyünk-e tovább, akkor pár másodpercre fordultam csak meg, majd bólintottam a válaszára. - Rendben. - mondtam szinte suttogva, majd szorosan összefontam magam körül a karomat és elindultam előre felé. Nem néztem hátra rá, egyszerűen csak bámultam előre felé, de valójában a gondolataimba merültem el.
-Marha nagy anyai szeretet van bennem, a szülés nosztalgiája meg még fokozza is a hangulatot..-morgom, szinte csak magamnak. Más nő örülne, ha legalább egyszer átélhetné a szülést, én meg konkrétan mindjárt helyben lelövöm magam.. -Kérlek Kol, vigyél haza! - nem állt szándékomban kérlelni, de arra a pontra jutottam,hogy összeszorított szemmel és foggal markolom a földet, mint egy félőrült, aki csak arra vár, hogy végre a kényszerzubbonyban ugrálhasson a gumjszoba falai között. Egészen szórakoztató látványt nyújthatok.. -Vagy ölj meg. Ember vagyok, ha akarnék se tudnék védekezni, és legalább megszabadulnék mindennemű fájdalomtól..-forgatom meg a szemem, majd habozok.. -Egy pár hónapja megöltem egy szőke nőt. Ember volt, elmesélte, hogy van egy kb. fél éves kislánya.. Az apa elhagyta őket, a húgával él. Szinte könyörgött hogy öljem meg. Megtettem és ráadásul még élveztem is. Talán ismerted a nőt, kis esetlen volt. Pont, mint jelen helyzetben én, és az ilyeneket nem szabad élni hagyni. - megrántottam a vállam vigyorogva, majd ismét a fának döntöm a fejem és lehunyom a szemem. Látom, hogy gondolkodik, majd megszólal megszólalása után elkerekedik a szemem. Nem akarok kórházba menni ennek hangot is adok. -Nem akarok bemenni abba a szutykos kórházba, Kol, haza vigyél. -magyarázom, miközben felemel. Ha akarnék se tudnék ellenkezni, de mivel a helyzetből adódóan járni sem tudok, hagyom hogy cipeljen.
- Tényleg. - Néztem rá nagyon is komolyan, nem értettem mit tart annyira viccesnek, mikor én itt komolykodok előtte..ami azt hiszem ritka pillanatok egyike tőlem. -Tudod.. nem büszkélkedhetek sok baráttal körülöttem, vagy épp olyan személyekkel akik nem akarnak megölni.. - Halálosan komolyan gondoltam a dolgot, bár így bele gondolva lehet jobb lenne őt nem bele rángatni az ilyen veszélyesebb dolgaimba és tényleg jobb lenne ha lelépnék. Nem értettem mire fel így hirtelen ez az egész.. előbb még azt akarta hogy maradjak, szinte maga ellen beszél a csaj. Bár mondhatni én is..Miután én el léptem tőle, ő jött felém.. és nem sokkal ezek után meg csókolt. A csók közbe elégedetten mosolyogtam, egyáltalán nem lepett meg a dolog..számítottam rá, vagyis reméltem hogy ezt fogja tenni ezek után. Nem kellet sok hogy vissza csókoltam neki elég hevesen.. pár pillanattal késöbb pedig el lépett tőlem és nézett rám értetlenül.. Na ez az amit nem szerettem volna.. hogy ez az egész után szinte rám se bírjon nézni. Bele kezdett valamibe, de én oda léptem és a mutató ujjam a szájára tettem.. -Ne.. Ne mondj semmit. Vegyük úgy hogy meg sem történt a dolog. - Magam sem értettem miért akarom ennyire kétségbe esetten nyugtatni őt, pedig simán ki élvezhettem volna ezt a helyzetet is.. de azzal lehet hogy csak még jobban rontanék rajta. Elhúztam az ujjam tőle és rá kacsintottam Kendrára. Szép csendben elindultam én is, és szép lassan utolértem őt. Csendben mentünk egymás mellett, fogalmam sincs min agyalhatott ennyire, de úgy tűnt mintha itt sem lenne.. annyira elmerült a gondolataiba hogy észre sem vette és majdnem neki ment egy villany oszlopnak. Én húztam el az utolsó pillanatban. - Nem is tudom mi lenne veled nélkülem. - Mosolyodtam el féloldalasan, és elengedtem őt. Egy utcába fordultunk, ahol már messziről kiszúrtam egy kis kutyát. Valahogy.. sosem bírtam őket. Mindig is macskás voltam, és ez részükről is így volt. Ahogy mentünk egyre közelebb értünk hozzá, és neki is sikerült észre vennie minket. A járda másik oldalán volt.. át akart futni hozzánk, és pont jött egy kocsi.. Láttam Kendrán mennyire oda van érte..Magam sem tudom miért, de nem nézhettem tétlenül hogy elüti egy autó, így az utolsó pillanatba át öleltem a kutyust a földön és a kocsi engem ütött el. Ez még nem ölt meg, de nagyon fájt mindenem. Vért köptem, minden bajom volt már de a kutyát egy percre sem engedtem el, akinek látszólag semmi baja nem lett. Mivel a kezeim elgyengültek, így ő ki tudott szabadulni a fogásomból. Az ember aki elcsapott pedig kiszállt a kocsiból, nagyon rémült volt és már tárcsázta a mentőket.
Rendben. - mondtam neki komolyan, mert valahogy azt akartam neki mondani, hogy örülök annak, hogy marad. De persze ezt se tudtam kimondani, mint sok mást. - Azt hiszem nem kell féltened, ezt szerintem bizonyítottam is már. - néztem rá őszintén és egy apró mosoly jelent meg az arcomon.- Csak nem féltesz? - kérdeztem tőle mosolyogva, mert talán még soha senki se féltet vagy nem adta a tudtomra. Magam sem értettem, hogy miért csókoltam meg őt, de amikor megéreztem a heves csókját, akkor én is kicsit felbátorodtam és még a kezemet is a nyaka köré fontam. De persze ez se tarthatott sokáig, mert idióta módjára elléptem tőle, pedig nagyon is élveztem. Figyeltem őt és amikor mondani akartam valamit, akkor az ujjait az ajkamra tette. Úgy néztem rá, mint valami tinédzser aki rosszat tett. Nem voltam hozzá szokva, hogy bárki is csöndre intsen, de most mondjuk én magam sem tudtam volna mit mondani. Szavai hallatára kicsit döbbenten pillantottam rá. Vajon neki nem jelent volna semmit se?! A szíve, a heves csókja teljesen másról árulkodtak. - Nem. - mondtam ki határozottan a szavaira. Majd vettem egy mély levegőt és a kabát ujjait kezdtem el gyűrögetni a kezemmel, de közben végig ránéztem.- Én nem akarok úgy tekinteni erre, mintha meg se történt volna. Magam sem tudom, hogy miért de élveztem és nem bánom, hogy megtettem. - mondtam neki őszintén és a végére kicsit elhalkult a hangom. Tényleg olyan lehettem, mint valami tini, de most ez se érdekelt. L-el olyat kezdtem elérezni, amit nagyon régen, illetve még soha se éreztem. Nem voltam gyakran őszinte, de most muszáj volt kimondanom azt, hogy nem bánom a csókot, sőt élveztem... Nem tudtam, hogy mit fog erre lépni, de most nem is bírtam arra gondolni. A gyomrom görcsben volt, de meg is könnyebbültem, hogy legalább kicsit sikerült bevallanom, hogy élveztem a dolgot. Reméltem, hogy nem fog elfutni a hirtelen támadt vallomásomtól... - Ezek után egy darabig némán sétáltunk egymás mellett, s én pedig a gondolataimba merültem. Szerencse, hogy még mellettem volt L, mert különben sikeresen neki mentem volna egy oszlopnak. - Köszönöm. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, majd belekapaszkodtam a kezébe. Nem éreztem úgy, hogy most mindent fel tudnék fogni a környezetemből, így jó volt egy biztos dolog legalább. Jó érzéssel töltött el az a tudat, hogy L itt van. - Nem sokkal később egy kóbor kutyát pillantottam meg, aki közeledni kezdett felénk, viszont láttam amint egy autós úgy hajtott mint valami örült. Éppen L-nek akartam szólni, hogy mentse meg, amikor már csak arra eszméltem, hogy ott van és elüti az autó. Hangosan felsikítottam és elkezdtem feléjük rohanni. Láttam amint Kim megvédte a kutyát, de ő nagyon ramatyul nézett ki. Csupa vér volt és minden. Hallottam a közeledő sofőrt, amint mentőt akart hívni.- Ne, hagyja. Hamarabb beérek én vele, mint amíg ők ide érnek és bevinnék. - mondtam a sofőrnek határozottan aki először nem igen akart hinni nekem. - Ott állok a sarkon. - mutattam egy kocsi irányába, mire kis idő után bólintott. Ezek után visszaszállt a kocsijába és elment. Nekem se kellett több. Ott teremtem L mellett és aggódva tekintettem rá. - Ezt is köszönöm, de te... - mondtam neki akadozva, mert tényleg elég szarul festett. Leültem a földre és a fejét az ölembe raktam, mert biztos voltam abban, hogy most nem lenne képes talpra állni, így várnunk kell kicsit, amíg innét el tudunk menni valahova. Közben figyeltem a kutyust, aki szintén L mellé lefeküdt és meg se mozdult. -
- Mégis mit gondolsz? Olyan vámpírokkal szemben akik ellen még én is csak menekülni tudok?- Tényleg féltettem őt, és ezt igyekeztem a tudtára adni.. ő se jár jól ha velem van..még a végén baja esik. Azt pedig nem bocsátanám meg magamnak.. Már kezdtem magam bele élni a csókba, a kezem pedig egyre lejjebb csúszott a derekán, és erre pont el lépett.. Fogalmam sem volt hogy lehet ennyi lélek ereje hogy pont a legjobb résznél hagyja abba... de már az is átfutott az agyamon hogy direkt szívózik velem ha már én nem csókoltam meg. Mikor az ujjaim a szájára tettem az arcáról egyfajta meg könnyebülés jött le, hogy nem kell mondania semmit. Ezen picit el mosolyodtam. Elvettem onnan a kezemet, és szinte leharapta a fejemet annyira rám förmedt.. csak néztem ki kerekedett szemekkel rá és a végére elégedetten mosolyogtam. - Mondtam hogy te is rosszul járnál, ha leharapnád a nyelvemet.. - Ki toltam rá ismételten, és reméltem még emlékszik a nem sokkal ezelőtti eseményre mikor még le akarta harapni a nyelvemet a helyéről. Túl komolynak tűnt a helyzet, így próbáltam egy kicsit más irányba terelni a dolgokat és oldani az egészet.. - Ó ha ezt látták volna a bevásárlóközpontba lévők.. - Mosolyodtam el az egészen, nagyon előttem volt minden mikor azt kiabálták hogy csókoljam meg, illetve szerezzem meg a csajt.. akkor még igazából én sem gondoltam volna hogy a nap végére ez lesz..amennyit ott veszekedtünk legalábbis. Bár én örültem neki, de nem kívántam egyenlőre ebből semmit kihozni..főleg úgy amit mesélt Kendra, hogy neki elvileg van most valakije.. Sose szerettem ha valaki félre lép, vagy bele rondít más kapcsolatába.. de ez most nála annyira nem tudott érdekelni. Kendra belém kapaszkodott amit hagytam neki.. tetszett a dolog, de egyben fura is volt.. Mikor megláttam a kis kutyát el löktem magamtól Kendrát, és már el is tűntem mellőle.. már a földön feküdtem háton, és néztem a csillagokat. Tiszta vér volt mindenem.. a távolból egy sikítást hallottam meg, biztos voltam benne hogy Kendra az.. hagytam neki hogy elküldje ezt az autóst de szívem szerint én öltem volna meg.. csak feküdtem ott és vártam. - Melletted úgy tűnik mindig sikerül össze piszkolnom magamat. - Köptem fel még egy kis vért, és zihálva vettem a levegőt.. tényleg piszokul fájt mindenem. A számról a vért letöröltem, és ekkor éreztem meg hogy Kendra az ölébe húz.. ez nyugodtsággal töltött el és már is jobb volt minden. Sikerült a légzésemet is vissza állítani normálisra. -Biztos jó ötlet itt az út közepén feküdni ? - Pillantottam fel közben Kendrára, és elmosolyodtam. Nem akartam hogy még egy hasonló dolog történjen, így talán jobb lenne ha tényleg helyet változtatnánk és valahol máshol pihennénk meg. Nem beszélve arról ,hogy jó lenne már lefürödni is.
Elszórakoztatott a morgolódása, ahogy a marha nagy anyai szeretetéről beszélt, amit valljuk be, könnyen el tudtam képzelni. Azonban akkor, amikor megemlítette, hogy ember, egy pillanatra talán még az ütő is megállt bennem... ami szerencsére éppen pumpált volna rendesen, ha nem képeszt el ezzel a furcsa kijelentéssel. AZ lehetetlen... persze, hallottam a gyógyírról, de elképzelhetetlennek tartom, hogy pont ő kapta meg... de közben mégis, érzem az illatán, hogy ember, meglepően kívánatos ember.- Azért, mert e mber lettél, nem kéne rögtön meghalnod. Gondolj arra, hogy csak keresned kell valamilyen szerencsétlent aki visszaváltoztat, amint megszülted a porontyodat. - A következő szavait csak ezután kezdtem értelmezni... szőke csaj, kisgyerekkel, van egy húga, könyörgött, hogy ölje meg, és meghalt. Most már legalább tudom, ki ölte meg Elizabeth-et, és nem igazán repesek az örömtől, hogy Katie volt a gyilkosa. - Ha nem tudnám, hogy így is milyen pocsékul vagy, nem úsznád meg sérülések nélkül, drágám. Most viszont akárhogyan is tiltakozol, a kórházba foglak vinni - - suttogtam neki fenyegetően, mert bár tudom, hogy nem szerettem úgy őt, azért kedveltem annyira, hogy érdekeljen ő, meg a halálának körülményei. Ha Katie egyszer visszaváltozik, gondoskodni fogok róla, hogy megbosszuljam azt, amit tett.
Most persze tökéletesen elég, hogy így látom őt... ennyire kiszolgáltatva, korábbi bájait időlegesen elveszítve, törékenyen és emberien, úton a kórházba, ami ellen bár tiltakozott, maga is tudja, hogy semmi esélye sincs velem szemben.
Mindenkinek vannak ellenségei. - kezdtem bele határozottan, s végig őt néztem. - Ez ellen nem tehetünk semmit se, de ne várd azt, hogy ezek után csak úgy sarkon forduljak és elmenjek. -még mindig őt néztem. Tudtam, hogy félt, de nem az a típus vagyok, aki csak úgy elfut és meghátrál. Pláne most nem, hogy ilyen érzések kavarognak bennem L iránt.- Maradok. - mondtam neki határozottan. Fogalmam sem volt, miként fogja felfogni ezeket a dolgokat, de úgy se tudja megváltoztatni a véleményemet. - Magam sem tudtam, hogy miért léptem el L-től, mert tényleg élveztem az érintését, a csókját, de úgy éreztem, hogy talán nem kellene elsietni semmit se. Nem ismer egyáltalán, mi van ha jobban megismer és csak megutálna. Mellette őszinte voltam, s egy percre se játszottam meg, de ez még nem jelenti azt, hogy másokkal nem cselekedtem rosszat vagy cselekszem rosszat. Láttam a meglepettséget az arcán a hirtelen támadt szavaimra, amik eléggé olyannak hatottak, mintha éppen leharapni készülném a fejét. De én már csak ilyen vagyok. Megráztam a mosolyára a fejemet, majd az ajkamba haraptam. Amikor meghallottam a szavait, akkor hangosan felnevettem. Vigyázz, nehogy egyszer olyat tegyél ami miatt tényleg megteszem. - mondtam neki kicsit kirívóan, de közben végig álltam a tekintetét. Hangosan újból felnevettem, amikor megint kitolta a nyelvét. Talán pontosan ezek a dolgok miatt kezdtem el így érezni. Egyik pillanatban komoly, a másikban védelmező és néha meg gyerekes. Ez tetszett, hogy soha se tudtam éppen melyik énjével mikor fogok találkozni. - Miért? Csak akkor jó, ha közönség is van? - kérdeztem tőle mosolyogva, s közben pontosan emlékeztem, hogy ott mi is történt. Soha se gondoltam volna, hogy lesz valaki aki megkérdőjelezi bennem a dolgokat és ilyen érzéseket kelt. Úgy gondoltam, hogy Sean az aki egyedül szeretni tudok, de azok a dolgok amik most történtek közte és köztem azok már nem olyanok voltak, mint régen. Hiába próbálta bármit is tenni. Most meg itt van L, aki mellett egy percre se kellett megjátszanom magamat, aki többé kevésbé elviselt engem és még itt volt az a fura elektromosság is köztünk, amit nem tudtam volna megmagyarázni. Nagyon reméltem, hogy nem fog eltűnni, mert jelenleg azt hiszem ő volt az egyetlen jó dolog az életemben, mert minden más összeomlani látszott.- Idióta vagy tudod. A frászt hoztad rám. - mondtam neki kicsit érthetetlenül, hiszen tudtam, hogy ő vámpír és ennyibe nem halhat bele, de akkor is a sérüléseit látva nagyon is úgy tűnt, hogy nagy fájdalmai lehetnének. Biztos ha ember lett volna, akkor még sírtam volna, mert így is nagyon nehezen sikerült csak megállnom, hogy egy-két könny ne jelenjen meg a szememben. - Majd csak nem jön senki se erre, amíg nem vagy jobban. - mondtam neki alig hallhatóan, mert nem akartam megmozdítani őt, hogy még nagyobb fájdalmat kelljen elviselnie. Óvatosan letöröltem az arcán végig folyó vért, majd még mindig aggódva néztem rá. -Azt hiszem szereztél egy barátot. - a tekintettem a mellette pihenő kutyára tévedt. Elmosolyodtam azon amit tett, mert valószínűleg miattam tette meg, de ebben nem voltam biztos. -
Figyeltem Kendrát, és bólintottam neki egyet. Azt hiszem ezzel igazat mondott, de akkor sem változik az a tény hogy féltem őt. Elég határozottan kijelentette hogy nem szeretne elmenni..pedig ahányszor ma az agyára mehettem már.. nem is értettem miért ragaszkodik ennyire hozzám..ami valljuk be, jól esett. Annyira talán még sem vagyok rossz ember? - Akkor azt hiszem az lenne a legjobb megoldás ha hozzám bilincselnéd magad. - Csillant fel a szemem a bilincs szó hallattán, én mondjuk nem bánnám a dolgot.. csak lehet a végére szarul jönnénk ki ha olyan helyzet van. - Csak hogy véletlenül se lépjek le. - Gyorsan javítottam magam, ne hogy azt higgye hogy beteges vágyaim vannak ezzel kapcsolatban.. már pedig volt egy két gondolatom..de ezt neki nem kell tudnia. Igazából nem akartam lelépni,bár magam sem értettem hogy miért maradok ha már ennyire féltem őt..magamtól. - Kíváncsian várom. - Szóltam vissza magabiztosan.. ebben teljes mértékben biztos voltam hogy úgysem teszi meg.. főleg ezek után. Fogalmam sincs mi van köztünk, de az ami biztos..hogy nem vagyunk közömbösek egymás iránt. Tetszett hogy ismételten bejött a tervem, és sikerült oldani a helyzetet, és mosolyogni látom őt. Csak halkan figyeltem őt, és szinte elvesztem a tekintetébe, illetve a mosolyában. - Hogy miért? Eltudom képzelni mennyire tetszett volna nekik.. - Mosolyodtam el az egészen, majd a földre szegeztem a tekintetemet. - Vheled..mindenhöhol jhó.- Köhögtem végig direkt és morogtam az orrom alatt még mindig a földet bámulva. Elég érthetetlenre sikeredett amit mondtam, de lényegében ez volt a tervem. Máshogy nem tudnám kimondani. Majd pedig a lányra néztem. Mondhatni tetszett ez az érzés hogy végre találtam valakit aki aggódik értem és nem akar megölni..mikor megláttam hogy könnycseppek hagyják el a szemét kinyújtva kezemet nehezen letöröltem a szemét, így egy picit vérnyomokat hagyva Kendra szeménél. - Semmi bajom látod? - Erősködni kezdtem,és úgy tettem mintha már teljesen meg gyógyultam volna.. ahogy felültem a vállam egy hatalmasat roppant, ami csak egy pillanat erejéig fájt de nagyon.. azt hiszem ki ugrott,és most sikerült vissza rakni a helyére. Oda kaptam a másik kezemmel és mosolyogva néztem Kendrára. Nem sokkal ezután Kendra vissza fektetett az ölébe és letörölte az arcomról a maradék vért is. Ha eddig nem, most már szinte biztos hogy megfogunk fázni.. a kis kutya a fejemnél pihengetett és nézett engem, majd nem sokkal utána nyaldosni kezdte az arcomat. Valószínűleg így köszönte meg azt amit tettem. Kicsit csikizett, de már tiszta nyál voltam szóval hagytam a dolgot hadd csinálja .. legalább nevettem egy jót.
Kijelentését halva felvontam a szemöldökömet és úgy figyeltem. Kíváncsian vártam, hogy fogja ebből a helyzetből kivágni magát, mert eléggé félre érthetően fogalmazott. Legalább is biztos voltam abban, hogy neki is vannak elég érdekes gondolatai, ami nekem is és ilyen helyzetben nem éppen a legjobb így fogalmazni. Aww értem. - mondtam neki kicsit gonosz mosollyal az arcomon, mert nem éppen a legjobb mentési dolog volt ezt mondani, hiszen ő volt az első aki először bevallotta, hogy maradna miattam és most még is azt mondja, hogy nehogy elmenjen. - Érdekes. - tettem hozzá kisebb habozás nélkül, de a mosolyom csak egyre nagyobb lett.- Hidd el képes lennék rá, s akkor már utána nem érdekelne az se, hogy boldogulsz nyelv nélkül. - mondtam neki határozottan, mert biztos voltam, ha olyat tenne amivel túlzottan megbántana akkor képes lennék megtenni, főleg ha olyat tesz ami miatt már látni se akarom soha többé.- Tudod engem hidegen hagy, hogy mi jó másoknak is mi nem. - mondtam neki egy fintor keretében. Mert tényleg így volt. Általában csak azzal törődtem, hogy nekem jó legyen, de mióta L-el találkoztam azt hiszem vele is elkezdtem törődni, ami megint egy elég fura tényező volt.- Hallottam ám. - mondtam neki hatalmas mosollyal az arcomon és közben az állánál fogva felemeltem a fejét. Hiba volt ezt tennem, mert majdnem megint megcsókoltam, de még időben észbe kaptam.- Szégyelled ezt? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert engem egyáltalán nem zavart, sokkal inkább tetszett ez a helyzet.- Az idegesítő dolgaid ellenére én is ezt gondolom. - mondtam neki egy mosollyal az arcomon és közben az alsó ajkamba haraptam, mert kicsit zavarba jöttem. Valójában azokat is egyre jobban kedveltem, mert emiatt egyáltalán nem volt unalmas mellette az élet.- Meglepődtem azon amit tett, mert egyáltalán nem számítottam rá, arra meg pláne nem, hogy egy-két könnycsepp elhagyja a szememet. Az se érdekelt, hogy véres lett. Rosszalló és aggódó pillantással néztem L-re, mert egyáltalán nem tartottam jó ötletnek azt, hogy felül és jól gondoltam. A csontjai hangos ropogások hagyták el, mire kicsit megráztam a fejemet.- Nem kell megjátszanod előttem a terminátort. - mondtam neki egy rosszalló sóhaj közben, mert tényleg nem értettem, hogy miért próbálja azt mutatni, hogy jól van, amikor ripityára van törve. Ne mozogj, amíg nincs elég erőd. - mondtam neki kicsit parancsolóan, majd továbbra is próbáltam eltüntetni a vért. Úgy nézz ki ma állandóan csupa vér leszek, csak azt nem tudom, hogy most már miben fogok hazamenni, mert már ez a nadrágom is csupa vér volt.- Nagyon kedvel téged. - mondtam nevetve arra, amit a kutya csinált, majd mosolyogva L-re néztem.- Hogy fogod hívni? - kérdeztem tőle kíváncsian, majd megsimogatta a kutyus fejét.-
Fél szemmel látom, ahogyan elképed azon, hogy ember vagyok. A reakciója nem okoz meglepetést, bár azt hittem, hogy a múltkor már érezte rajtam. Mindegy. -Halvány lila fogalmam sincsen, hogy mi lesz, ha újra visszaváltozok. Valami lötty volt, amitől újra ember lettem, ki tudja, hogy miféle mellékhatásai lehetnek annak, ha újra vámpírrá válok. Hiszen valaki azért alkotta ezt a szert, hogy ember legyen az, akinek szánja, és nem akarja, hogy az illető újra vámpír legyen. Lehet meghalok, amit mondjuk nem igazán szeretnék. -lassan ejtem ki a szavakat, az arcát fürkészve közben, a nyakát átkarolva, hogy bár hiába tart, ne csússzak lejjebb. "Ha nem tudnám, hogy így is milyen pocsékul vagy, nem úsznád meg sérülések nélkül, drágám." Tehát ismerte. Milyen jó is, hogy elmondtam! Csak egy halvány vigyort eresztek felé, majd a vállára hajtva a fejemet, folytatom. -A barátnőd volt? Sajnálom. -habár próbálok minél több gúnyt csempészni a hangomba, állapotomból kiindulva nem nagyon megy. Amúgy, még az sem biztos, hogy szülni fogok, még csak a magzatvíz sem folyt el, nem nagyon akaródzok bemenni a kórházba, de nagyon úgy fest, hogy nem tehetek ellene semmit. Emily ismét "bukfencezik" én pedig megint a halálomon vagyok. Kol vállába mélyesztem a körmeimet, ez valamennyire segít megnyugodni és tudom, hogy még fájdalmat sem okozok neki. Egyre jobban éreztem azt, hogy tök mindegy, hogy hová visz, de legyek valahol, valami meleg helyen. Mert nem csak, hogy szét vagyok fagyva, de minden porcikám egyre jobban fáj. Tökéletes büntetés a kis Katienek a hanyag és borzalmas életéért, a sok emberért, akinek a vére a kezéhez tapad, és egyáltalán nem bán meg semmit. Most ember, és nagy valószínűséggel szülni fog. Ha nem én lennék, olyan röhögőgörcs kapna el, hogy még magam sem hinném... -Akkor irány a kórház. -adom be a derekam, konkrétan a semminek, mert így is-úgy is oda vitt volna, csak mostmár induljon...
Talán nem is bántam hogy ennyire félre érthetően fogalmaztam, azt hiszem ez sorolható a beteges vágyaim közé.. vagy legalábbis.. Kendrával egyáltalán nem bántam volna azt hiszem. Meg haraptam a szám szélét és úgy néztem rá. - Érdekes? Fogadni mernék te élveznéd a legjobban.. - Félmosolyra húzva számat néztem őt, majd zsebre vágtam a kezeimet. Igazából már én sem tudom mit akarok.. nem akarok elmenni mellőle, de azt sem akarom hogy miattam legyen baja. Azt sosem bocsátanám meg magamnak.. bár ahogy eddig sikerült megismernem azt hiszem nem kell féltenem őt. Vállat rántottam, és felhúztam a szemöldököm. Azt hiszem a nézésemből lejött, hogy ha akarná sem tudná megtenni.. legalábbis reményeim szerint. Nem akartam ebből többet kihozni.. azt hiszem ha erre kerülne sor vagyok olyan gyors hogy simán kitérjek előle.. - Én sem ezért mondtam, mintha én annyira foglalkoznék mások érzéseivel..- Legalábbis ha olyan valakiről van szó, akit egyáltalán nem is ismerek, vagy csak unszimpatikus.. sosem voltam az a túl barátságos típus, szóval mondhatni jelen pillanatban Kendra az egyetlen ilyen az életemben. Reménykedtem hogy nem hallotta meg amit mondtam eléggé kicenzúrázva.. pedig próbáltam úgy mondani, hogy tényleg ne értse meg..Mikor az államnál fogva felhúzta az arcomat nagyon is meglepett.. egyszerűen nem tudtam a szemébe nézni, túl rég mondtam hasonló dolgokat és ezt még szoknom kell.. - Idegesitő? Te szerintem képzelődsz. - Picit felfújva az arcom néztem rá, most tényleg olyan lehettem mint egy kisfiú aki be sértődött. Nem értettem mi lehet bennem idegesítő.. Fel nevettem azon amit mondott, de jelen pillanatban még az is fájt ezért a hasamhoz nyúltam.. komolyan, már kezdtem megbánni hogy itt hősködtem.. Nagyon lassan gyógyúlt mindenem és jelenleg senki nem volt olyan a közelbe aki tudott volna segíteni rajtam. - Mondtam hogy semmi bajom. - Makacskodtam még mindig és szinte rá förmedtem a lányra, mikor ő csak jót akart.. magam sem értettem hogy miért.. talán az zavart, hogy ennyire aggódik értem.. nem szeretem ha így látnak mások, ilyen gyengén. Eltakarva arcomat feküdtem vissza az ölébe. A kutyus nyalogatni kezdett ahol ért, amit nem bírtam mosolygás nélkül. Tényleg nagyon aranyos kutyus volt, de nem.. nem tarthatom meg őt. Biztos valakié, és csak a baj lenne vele. - Sehogy. Nem tartom meg.. itt hagyom őt.- Mondtam neki határozottan.. nem tarthatom meg.. Elég nekem egy valaki is akire figyelnem és vigyáznom kell és csak a baj lenne vele.. Pedig a szívem szakadt meg majdnem, ahogy nézett rám...
Miért is vagy ebben olyan biztos? - kérdeztem tőle mosolyogva és közben közelebb léptem. Nem értem miért olyan biztos, hogy ebben én benne lennék. Attól még, hogy neki ilyen a fantáziája nem biztos, hogy az enyém is ilyen. Láttam, hogy a nyelv leharapást még mindig nem igen hiszi el, vagy hogy nem lennék rá képes. Lehet angyali külsőm van, de legbelül maga tudok lenni az ördög. Talán jobb is, hogy erre még nem jött rá, mert akkor lehet faképnél hagyna és eltűnne örökre. Mindig is szeretem a kihívásokat, így biztos voltam benne, hogy megtenném, ha úgy hozná a sors.- Tényleg nem teszed? - kérdeztem tőle kíváncsian, mert amióta ismerem őt egyre jobban az ellenkezőjét bizonyította be. Nagyon is figyelt rám, még ha nem is nagyon akarta bevallani. Biztos vagyok, hogy néha már tuti az agyára mentem, de még akkor se ment el, hanem figyelmes maradt. De az is lehet, hogy én vagyok a kivétel. Fura volt látni azt, hogy a saját szavaitól zavarba jött, így hamar el is engedtem az arcát, s nem feszegettem tovább a dolgot. Vagy megbánta vagy csak zavarban van. Magam sem tudtam, hogy mit is gondoljak egy ilyen nap után. - Hogyne, biztosan. - mondtam neki nevetve, mert tisztán emlékszem az áruházi dologra. Nos, az elég idegesítő volt, legalább is számomra. Majd még jobban elnevettem ezen a kisfiús arc kifejezésén, de próbáltam úgy tenni, mintha semmi se történt volna.- Meddig fogod még ezt mondogatni? - kérdeztem tőle kicsit bosszúsan, hiszen látszott rajta, hogy baromi pocsékul van. Követtem a tekintetemmel minden egy mozdulatát, így pontosan láttam azt is, hogy még a nevetés is fáj neki. Nem értem, hogy miért játssza meg a hőst, s miért próbál meggyőzi arról, hogy jól van. Ennyire zavarja az, hogy valaki esetleg aggódik érte. Lehet, hogy mondtad, de nem érdekel.- mondtam vissza kicsit parancsolóan, mert eléggé rosszul esett, hogy így hangnemben beszélt velem, amikor én csak segíteni akartam neki. Nem értem, hogy miért beszél így velem. Lehet, hogy most volt egy rossz húzásom azzal, hogy elküldtem a sofőrt, de felállni nem bír, szóval nem hiszem, hogy nagyon tudott volna belőle lakmározni. Pár pillanatig haboztam, majd feltűrtem az kezemen a kabátot. Ha ma már úgy is ittak belőlem, ez se lehet annál rosszabb. - Tessék, igyál. - mondtam neki kicsit halkabban s oda nyújtottam a jobb karomat. Magam sem értem, hogy miért próbálok rajta segíteni. Talán az is benne volt, hogy nem akartam, hogy bárki így meglásson, illetve hogy saját magamat is okoltam azért, hogy ez lett vele. - Ezt te se mondhatod komolyan. Gazdára van szüksége és melletted jó helye lesz. - mondtam neki kicsit kérlelően, mert eszem ágában se volt itt hagyni szegény jószágot. - Még biléta sincsen rajta. Nem hiszem, hogy bárki is keresni fogja. - mondtam kicsit sietve, mert tényleg nem akartam itt hagyni egyedül. -
Néztem őt zsebre tett kézzel és közelebb lépett hozzám. Próbálta mutatni az ellenkezőjét hogy ő biztos nem lenne benne a dologban, de nem tudom én valahogy simán kinézném belőle hogy élvezné ha le bilincselhet. - Mert nem így van? - Kérdésem végén a számba haraptam. Ez a dolog azt hiszem kezdett egyre betegessé válni, így talán jobb lesz ha nem feszegetjük tovább ezt a témát.. még a végén elkergetem őt. Bár ezzel ismételten csak jól járnék, de nem akartam hogy elmenjen.. sőt nem is hagynám. Annyi mindenen túl mentünk már a mai nap folyamán, és meglepődnék ha ennyitől faképnél hagyna. - Kivételek mindig is voltak, és lesznek is. - Nem akartam neki mondani hogy ő más, és vele törődök.. a jóból is megárt a sok, és talán még ki is használná az egészet így hagytam a dolgot. Próbáltam elfelejteni az egészet, hogy én olyat mondtam.. úgy látszott ő sem nagyon feszegeti tovább a témát, aminek csak örülni tudtam.. - Tudod.. nem fogok mások kedvéért meg változni. Ha továbbra is élvezni akarod a társaságomat, el kell fogadnod a hülyeségeimmel együtt. - Meg persze nem csak a hülyeségeimet, minden rossz lépésemet vagy pedig tettemet.. amiből lássuk be van bőven.. Csak néztem őt és úgy láttam sikerült kicsit megbántanom azzal hogy úgy beszéltem vele.. magam sem értem ez engem miért tudott zavarni, de egyszerűen nem bírtam hogy ilyen.. - Bocsánat.. - Szinte suttogtam neki, és a legszívesebben megöleltem volna őt.. Az arcához nyúltam, és a szemébe néztem. Nagyon is őszinte volt a bocsánat kérésem ami látszott is a tekintetemen. Még mindig fogtam az arcát és csak annyit észleltem hogy elkezdi feltűrni a kabátját. Fogalmam sem volt mit akarhat ezzel, dehogy nem melege van az is biztos. Mikor megszólalt és felém nyújtotta a kezét csak néztem őt és nem értettem miért teszi.. - Ezt te sem gondolhatod komolyan. - A szám szélét elharapva löktem el magamtól a kezét, és néztem rá szúrós tekintettel. Csak így tudtam nemet mondani neki mert a vére... eléggé csábított. Ha nem róla lenne szó még el is fogadtam volna.. de nem akartam neki ezzel fájdalmat okozni, vagy éppen pont belőle táplálkozni.. - Nincs szükségem vérre hogy jól legyek. - Néztem még mindig őt ugyanolyan tekintettel. Végül is szinte minden ellenem szólt, de nem. Ebben biztos voltam hogy nem fogok belőle inni akármennyire is erőlködik. Szép lassan elkezdtem feltápászkodni a földről. - Mellettem? - Nevettem fel. Pont mellettem lenne jó helye, mikor ennyi mindenre kell figyelnem nekem is. - Kétlem hogy mellettem sokáig élne.. - Néztem végig magamon, igen ismételten sikerült olyan helyzetbe kerülnöm hogy így nézzek ki. Elég volt nekem Kendra is akire " vigyáznom " kell. Bár szívem szerint megtartottam volna. - De ha ennyire ragaszkodsz hozzá akkor tartsd meg te. - Láttam Kendrán hogy nagyon is szimpatizál a kutyussal, és nem szívesen hagyná itt ahogy én sem..de én nem vihetem el, és biztos voltam benne hogy nála jobb helyen lenne mint nálam.
Talán egyszer megtudod. - mondtam neki mosolyogva, majd picit az alsó ajkamba haraptam. Figyeltem, hogy ő is ugyan így cselekedet. Biztos voltam abban, hogy gondolatban már el is játszott ezzel a képpel, s magam sem tudom, hogy miért de tetszett, hogy ez ennyire foglalkoztatja őt. Viszont abban is biztos voltam, hogy eszem ágában sincs erről többet mondani neki. Legalább is most nem.- Ezzel egyetértek. - mondtam neki egy apró mosollyal az arcomon, majd a hajammal kezdtem el babrálni. Magam sem értettem, hogy Kim hogyan lehet ezek között a kivételek között. - Én egy szóval se mondtam ilyet. - mondtam neki döbbenten, mert tényleg nem utaltam rá. Egyszer se mondtam, hogy meg kellene változnia.- Szerintem akkor igazán fontos valaki számunkra, ha el tudjuk olyannak fogadni amilyen.- tettem hozzá egy vállrándítás keretében, mert tényleg így gondoltam. Én se változnék meg soha se senki kedvéért, de úgy éreztem, hogy a mai napon elég sokat változtam akaratom ellenére. ...- Nem történt semmi se. - mondtam neki suttogva, s még pár pillanatra a kezére is raktam az enyémet. Biztos voltam abban, hogy ez megint félre érthetőre sikeredett, de ez is amolyan automatikus cselekedett volt tőlem. - Pedig láthatód, hogy eléggé komolyan gondolom.- mondtam neki egy apró szemforgatás közepette.- De ne szokj hozzá. - mondtam neki kicsit sietve, s még mindig elé tartottam a kezemet. Döbbenten néztem rá, hogy csak úgy eltolja. - Nem olyan régen még tesztelni akartad, hogy mennyire édes a vérem, erre most meg nem kell. Komolyan nem értelek téged...- mondtam egy apró sóhaj közben.- És most kinek is mutatod ezt a hős szerepet? - kérdeztem tőle, majd habozás nélkül mellette teremtem és felsegítettem őt.- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, hiszen menni alig bírsz. - mondtam neki határozottan, mert fogalmam sincsen, hogy hova akar most menni, vagy mi lesz. De nem hagyhatom így itt, de valójában nem is akartam itt hagyni... - Biztos vagyok benne, hogy jól kijönnének.- néztem rá kicsit kérlelően. Tényleg nem akartam itt hagyni, s közben a kutyát is hívni kezdtem, hogy jöjjön velünk. Meg így legalább lenne okom is fel-fel keresni L-t Nem hiszem, hogy nálam túl jó néven vennék. - mondtam neki kicsit szomorúan, mert most valahogy nem igen akartam arra gondolni, hogy mi is zajlik ott. Ahhoz túl "jó" volt most minden.- Majd megbeszéljük ezt még. - hagytam rá a dolgot egyenlőre és elindultam vele.- De most hova is megyünk? - néztem rá érdeklődve.-
Kezdőlap
