-Meg kell beszélni a dolgokat care rendesen nem futhat el! Ahogy te sem-Mondta, majd ismét embereket kezdtem pásztázni természetesen még figyeltem a lányt és hallgattam őt. Mit is tudhatok én 16 évesen. Annyit tudok, hogy a szerelem szívás.
-Miért bonyolult?-Faggattam ismét

- Talán igazad van. - Sóhajtottam egyetértően. Igaza volt, hogy valahogy meg kellene beszélni a dolgokat. Még akkor is ha mindig én vagyok az aki rendbe akarja hozni. Talán mert nekem ő sokkal fontosabb, mint én valaha is leszek neki. Vagyis már inkább mi.
- Az utóbbi időben nagyon sokat változott. És eléggé rossz irányba. Ami megnehezíti a dolgokat. - Még mindig nem hiszem el, hogy csak úgy megölte volna azt a szerencsétlen lányt.

-Az emberek változnak, de neked a feladatod, ha szereted a helyes útra terelni-Mondtam neki magamra erőltetve egy mosolyt. Furcsa, hogy pont én mondok ilyen jellegű dolgokat Caroline Forbesnek. Hiszen mikor el költöztünk akkor ő volt a suli legmenőbb csaja a pompom lányok vezér szurkolója. De hát annak is már egy pár ideje.
-Tudom, hogy mi nők olyanok vagyunk, hogy irányítunk és mindig mi futunk adj neki egy utolsó én futok esélyt és üljetek le beszéljétek meg a dolgokat, ha szeret meghallgat és biztosan szeret, ha eljegyzett téged-Mosolyogtam a gyűrűre nézve.

Fura volt ezt pont az ő szájából hallani. Fiatalabb, mint én de valahogy mégis sokkal érettebben tud gondolkodni. Igaza van tudom, hogy igaza van és talán utána kellene mennem, de egyszerűen képtelen vagyok. Túl sok utolsó esélyt adtam neki egyszerűen már túl sokat. De hát mégis csak a születendő gyermekem apja. Van egy valami ami összeköt minket. A kislányunk.
- Nem tudom, hogy mi lenne a helyes. Legszívesebben felforgatnám érte az egész várost, de félek megint rideg lenne velem és azt már egyszerűen nem bírom elviselni. Egyszerűen ez is túl sok volt. - Játszadozni kezdtem a jegygyűrűmmel.

Stefan

- Ó ugyan.. Mind ugyanolyanok vagytok... A vérért mindenre képesek vagytok.. Csodálom, hogy nem öltél meg.. - nevettem fel ironikusan és reméltem, nem veszi kihívásnak. Szeretném még megtartani az életemet. Egy darabig.. - Nem te vagy az első a fajtádból, aki az életemre tör... - fintorodtam el. - Ne hasonlítsd az embereket a vámpírokkal.. Ég és Föld a különbség.
- Cseszd meg a véredet! - jelentettem ki egyszerűen, minden kertelés nélkül.

Láttam nagyon elgondolkodik. Vajon ki lehet az akibe így beleszeretett. Egy kissé elmosolyodtam lenéztem a cipőmre , majd vissza rá.
-Ez a szerelem. Kockáztass, hogy nyerj!-Suttogtam.
-Gyerünk menj és civilizált emberek módjára beszéljétek meg.-Ezen elkondolkodtam majd gyorssan kijavítva magam számít elhúztam.
-Vámpírok módjára-Nevettem egyet.

April

- A kockáztatás bőven meg van. Majdnem az életemmel is sikerült azért fizetnem mert vele vagyok. De az van ha van egy féltékeny ribanc aki meg akarja kaparintani. A vicces még az, hogy nem is ő maga akart velem végezni. Hanem a barátnőjét küldte rám. De azt sem hagyom ennyiben. Habár azt ő akarta intézni.. Mert hogy az én állapotomban nem kellene. - Grimaszoltam az utolsó mondatomhoz. Ha azt túléltük ez már semmi nem lesz ahhoz képest.
- Köszönöm, hogy meghallgattál. - Mosolyogtam rá. - De mi van veled és Jeremyvel. Mert biztosan megállapíthatom, hogy nem csak beszélgetettek.

- Mert ha az ember például éhezik nem ölne meg egy másikat azért, hogy ő élhessen? Ugyan kérlek. Semmiben nem különbözünk. Mindig vannak rosszak és jók is. Én természetesen nem igen képviselem a jó oldalt, de például vannak barátaim akik igen. És sajnálom, hogy az életedre törtek. De ahogy látom meg tudod magad védeni. - Mértem végig szépen lassan.
- Hát te tudod. Viszont akkor legalább hadd kísérjelek el a kórházig vagy valami. Mert ilyen vérveszteséggel nem igazán jutsz sehova. - Ajánlottam fel.

Teljesen ledöbbentem ezeken még nem szoktam meg, hogy ebben a világban természetes, hogy mindenki ki akar nyírni mindenkit. Majd miután Jeremy került ismét elő grimaszokat kezdtem vágni.
-Nos...-Sóhajtottam.
-Megcsókolt és történt pár dolog-Néztem a földet.
-De be vallotta, hogy más szeret még...-tettem hozzá suttogva. Bárcsak ne feküdtem volna le vele és most nem kéne gyötrődnöm miatta.
-Régen mindig is szerettem. Olyan baromságok voltak a fejembe, hogy az első szembe jövő vámpír elé vettem magam-Második mondatomon kicsit fel mosolyogtam szenvedésből.

- Na ez még csak eszedbe se jusson. - Vágtam rá rögtön az első mondatára. Azért ennyire nem lehet szörnyű a helyzet, hogy rögtön vámpírok elé akarja vetni magát vagy mégis?
- Ha még mást szeret az nem jelenti azt, hogy nem szerethet téged. Adj neki egy kis időt. Talán csak ennyi kell neki. Nem történhet minden egy pillanat alatt és következhet be a sajátos kis tündérmeséd. Ahhoz türelmesnek kell lenned. - Tanácsoltam.
- Ja és mit is mondtál? Hogy ne adjam fel? Akkor te se tedd. - Mosolyogtam rá kedvesen. - Amúgy meg ha megcsókolt annak biztos megvolt a maga oka. Kedvel téged. Csak nem akar közel engedni magához hiszen túl sok mindenkit veszített el. Teljesen érhető az egész. - Magyaráztam.

Stefan

- Amelyik ember megölne egy másikat, csak azért, hogy élhessen, annak valami nagyon nem kóser idebent. - érintettem meg halántékomat. - De nem értem, miért is agyalok ezen az egészen. Nincs olyan, hogy jó vámpír. Olyan van, hogy azt hiszi magáról, hogy jó. Vagy elhitetik vele.. - vettem halkabbra a hangomat.
- Köszönhetően a fajtársaidnak, tudom mit kell tenni ilyen esetben.. - néztem rá összeszűkült szemekkel. Biztos voltam benne, hogy nem ijedt meg tőlem. Az erő ide vagy oda. Ha akart volna, már megölt volna.
- Különben is, mit érdekel Téged, hogy életben maradok-e, ha te a rosszfiút játszod? - motyogtam. De igaza volt.. Ha nem fogadom el a segítségét, könnyen lehet, hogy a vérveszteség felemészt, erőteljesen szédülök...
- Rendben.. - küzdtem le végül büszkeségemet és beleegyeztem, de tartottam a távolságot. Már csak az a kérdés, hol a csapda...

- Igen ebben igazad van, de ahogy az is előfordul.. ugyanúgy a jobb vámpírok is. Az egyik ismerősöm például szigorúan vértasakból iszik. Nem bánt segít. És őt is elítélted miattam és az életedben előzőleg belépett vámpír miatt. De én nem fogok itt érveket sorolni. - Fejeztem be a mondatomat, majd kicsit közelebb léptem hozzá bármennyire is akarta tartani a távolságot. Látszott rajta, hogy nem kell sok és összeesik. Az arcának sápadtsága legalábbis ezt jelezte.
- Akkor irány a kórház hölgyem. De csak óvatosan lépkedj. - Kezemet nem akartam a derekára helyezni, mert tudtam kiakadt volna. Ezért inkább egy tíz centi távolságra raktam a hátához, hogy ha esetleg el kell kapnom könnyebben menjen.

(Kórház)

Igaza volt, de nem volt jó az én szavaimat az ő szájából hallani vissza. Mind a kettőnknek kellett volna találkoznia azzal a személlyel akit szeretünk, de féltünk.
-Tini dráma befejezve, de én még mindig mondom neked, hogy nincs késő felkutatnod őt.-Én a helyébe már futnék. jeremyért nem hiszen azt se tudom, hogy hol van és mit csinál.
-Én is futnék, ha tehetném hidd el. De nem tehetem, hiszen azt se tudom merre van, de neked egyszerűbb.-Mosolyogtam.

- Neked sem lehet olyan nehéz. Tedd azt amit én is tettem egyszer. Menj el hozzá és várd meg a szobájában, hogy megbeszélhessétek a dolgokat. Azt hiszem én is ezt fogom tenni mivel nem tudom, hogy hol keressem. De egyszer haza kell találnia. - Csak remélni tudom, hogy nem hoz magával egy másik nőt. Bár erre azt hiszem még mindig nem fogadhatok. Bár akkor már tényleg itt lenne a vége ennek az egésznek.
- Szóval mire is várunk? - Néztem rá egy nagy mosollyal az arcomon.

-Gyerünk kis anyám!-Nevettem fel. Én nem hiszem, hogy fel keresem, ha ő nem keresett eddig biztos dolga volt.
-Szeret, akkor nem kérte volna meg a kezed!-Mondtam, majd megsimogattam. Én nem vagyok bátor lány bár azzal a vámpírral is szembe szállta, de mellettem volt a srác szóval nem volt baj abból, de még is nincs bátorságom oda állítani mit mondjak neki?

- De csak akkor ha te is. Nincs félnivalód, maximum ha elutasít felkeresel és teszek róla, hogy elfelejtesd az egészet. Természetesen semmi természetfeletti. Ehhez azt hiszem az alkohol is elég lesz. - Nevettem fel. Jobban meggondolva nem kellene nekem alkoholt innom, de attól őt még leitathatom annyira, hogy megfeledkezzen a problémáiról. Tylerrel meg remélhetőleg megoldódnak a dolgok. De valahogy már azt se bánom ha nem.

-Rendben.-nevettem fel, majd hirtelen megtorpantam elfelejtetni velem, de fellélegeztem mikor az alkoholról lett szó.
-Jó sokat hozz akkor-Mosolyogtam.
-Fuss kapd el béküljetek ki.-Kacsintottam rá egy széles mosollyal.

- Hidd el piában nincs az a mennyiség amit én ne tudnék megszerezni. - Vigyorogtam rá.
- Na de akkor most szépen összeszedjünk mindketten magunkat és felnőtt nőként fogunk viselkedni. Azaz megpróbáljuk irányítani őket. Valamennyire. Például szerintem, ha megcsókolod.. Valószínűleg nem fog leállítani. Azok után amik történtek köztetek.. biztos nem. Szóval csak keményen. - Tanácsoltam.

-Azt tesszük amihez mi nők jól értünk!-Nevettem fel, majd megforgattam szemem és gondolkozóba estem.
-Nem is akartam, hogy ellen álljon!-Mosolyogtam vadul. Reméltem össze jön neki amit akar és sikerül kibékülnie a barátjával. Nem szeretem egy régi kedves barátomat így látni.

- Hát akkor sok sikert neked és nekem is. - Rámosolyogtam, majd felálltam a padról és egy nagy levegőt vettem. Nem tudtam, hogy mit mondjak vagy mit kellene majd mondani neki, de azt hiszem majd a helyzet hozza.
- Te pedig még mielőtt odaérnél.. Vigyázz magadra. Nehogy nekem valami vámpír karjaiban köss ki. De ha még nem jársz olyan messze akkor csak egy sikítás és ott vagyok, rendben? - Mondtam neki kedvesen.

-Rendben-Vissza mosolyogtam rá és én is fel álltam onnan. Nem állt szándékomban megöletnem magam MÁR, de bennem volt az ördög még ezzel kapcsolatban így csak mosolyogtam megsimogattam és válaszoltam.
-Úgy lesz!-Bólogattam.

- Akkor jó. Bár nem hiszem, hogy bármi baj érhetne. Bele való csajszi vagy össze tudod szedni magad ha kell. Legalábbis szerintem. - Kacsintottam rá, majd tettem pár lépést és megtorpantam. Valahogy féltettem. Úgy gondoltam az lesz a legjobb, ha egy ideig tényleg fülelek.
- Menj csak nyugodtan én még maradok egy kicsit. - Mondtam bátorítva.

[Mosoda]

Megelégeltem a lányt bár mg tudtam volna piszkálni, de épp elég energiát szedtem össze. Zsebre tettem a kezem és kisétáltam lassan mentem és figyeltem ahogy a többiek mellettem el haladnak. Annyira sok misztikus energiát érzek ebben a városban. Sétáltam tovább, majd megálltam egy oszlopnál. Órámra pillantottam és leültem. Mint, ha valami ide vezetett volna, de ez hülyeség. Cipőmet néztem, majd hátra dőltem.

[Hotel - Viv. szobája]

Fülhallgatóban pásztáztam a jeges utcákat és mélyeket szippantottam a friss télies levegőből ami elárasztotta az egész várost. Az óra most körülbelül delet mutathat, nem túl nagy a sürgés-forgás, mégis sokan megfordulnak az utcán, elmennek mellettem, bevásárolnak és élvezik az idejüket. A fülemben bömbölt a zene, az ereimben lüktetett a vér a kedvenceim ritmusára, és már-már szinte csukott szemmel éltem át a dallamot sétálás közben. Hihetetlen hogy mennyire imádom a zenét...

Egy szőke lányra lettem figyelmes és elmosolyodva láttam, hogy mennyire élvezi a zenét. Intettem neki mire ő kikapta a fülesét.
-Mit hallgatsz?-Álltam fel a padtól és sétáltam felé nagy mosollyal. Ember volt biztosan éreztem. Mosolyától nekem is mosolyognom kellett ilyen még nem volt velem. Hideg nem hatott meg hiszen úgy se vagyok élő ember már.
-Lee Freeman.-Nyújtottam kezemet a lánynak. Mikor vissza dugtam a kezem megéreztem a karót, na ez jó,ha meglátja biztos elijesztem ezzel. Próbáltam mélyebbre tuszkolni a kabát zsebemben, hogy ne vegyen belőle semmit észre.